CoG

A Mammonról

Letölthetõ Word dokumentum

Letölthetõ PDF dokumentum


A hivatalos adatok szerint a világ összvagyonának csaknem fele a leggazdagabb 0.7%-nak, 85%-a pedig a leggazdagabb 7.3% tulajdonában van. Így Földünk lakosainak 92%-a osztozik a maradék 10-%-on. Ha pedig a két csúcsvezetőhoz hozzáadjuk a következő 21%-os kört, akkor ez a 29% már a világ összvagyonának 97%-át birtokolja, míg a további 71% mindössze 3%-át. A legfelsőbb 0.7%  - néhány száz család csupán – a messze legvagyonosabb réteg a világon, ezek a nagy bankcsaládok, a multi és tech óriáscégek tulajdonosai, akiknek a magánvagyona dollár százmilliárdokra rúg. A következő kört a multimilliomosok teszik ki, a befutott üzletemberek, nagyvállalkozók, a zene és filmipar moguljai és sztárjai, stb.. A 21% az elsősorban a fehér nyugati világ jóléti államainak a felső és alsó középosztájaiból, valamint a jobbsorsú vállalkozó és munkásrétegeiből áll. Noha ezt a középréteget ma még elsősorban a kapitalista nyugat-európai, illetve angolszász nemzetek teszik ki, de a globalizációnak köszönhetően rohamosan növekszik a rendszert sikeresen alkalmazó kelet-ázsiai és egyéb országok középosztályának aránya is. A javak elosztásának aránytalasága rohamosan növekszik, a gazdagok egyre gazdagodnak, míg a szegények szegényednek, s az nyilvánvaló, hogy mindez hosszútávon nem lesz fenntartható. Bizonyos befolyásos körök megnyilvánulásaiból és a trendekből levonhatjuk azt, hogy az elit az anyagi javakon túl valami másra is feni a fogát. Hogy mire? Ez a hatalmi kör egy az emberi lét minden aspektusát diktáló hatalommá kíván válni. Ki a szellemi kútfője, irányítója ennek a rendszernek, mi a célja vele, és mi lesz a végfejleménye? A választ megkapjuk az alábbiakban.

 


 

Church of God

Email: plpoli@aol.com

 Copyright © 2021, Póli Pál - Isten Egyházának Gyülekezetei

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetõek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

Weboldal: http://www.churchofgod.hu


 

I.           Rész

 

A világ anyagi javainak elosztása más szemszögből

 

Adott tehát egy rendszer, egy egyre globalizálódó kapitalista renszer, aminek a karakteréről már a számadatok alapján is kijelenthető, hogy azt leginkább az aránytalan egyenlőtlenség jellemzi.

 

A teljes dokument letölthető Word és PDF formátumban