CoG

A Bárány áldozatáról

Testvérek!

A bibliai időszámítás szerint néhány napja egy teljesen új esztendőbe léptünk. Hogy egészen pontosak legyünk, ez a szombat a 120. Jubileum 29. évének 11. napja, vagy másképpen a 120. Jubileum 5. évhete első évének 11. napja (a pogány időszámítás szerint 2006/4/8). Az elmúlt év szombatév volt, ez azt jelenti: a föld megpihent (vagy meg kellett volna pihennie), az adósságokat vagy elengedtük, vagy elengedték nekünk, és az új szombatéves ciklus első évébe érve új munkába lendül a nép. Ugyanakkor JHVH évente ismétlődő ünnepi ciklusai is megkezdődtek, ami azt jelenti, hogy néhány napon belül itt az év első jeles ünnepeinek, az Úrvacsorának, a Páskának és a Kovásztalan kenyerek hétnapos fesztiváljának az idénye. Mi az Isten Gyülekezeteiben tisztában vagyunk azzal, hogy JHVH ünnepeiben a megváltásunk tervét láthatjuk kibontakozni, és hogy ezek az eljövendőknek az árnyékai (nem árnyékai voltak, hanem jelen időben is azok, lásd a Kolossze 2:16-17 című írást). Az ünnepek célja, hogy reflektáljunk Isten megváltó tervének egy-egy rendkívül fontos aspektusára; emlékezetünkben tartsuk: mit is jelent számunkra, mit tett meg értünk Isten eddig, és mit fog még megtenni értünk a jövőben.

Ennek az üzenetnek most nem annyira az a célja, hogy rámutasson arra az egyébként fontos tényre, hogy a Páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe a törvény megadása előtt lett intézményesítve Isten népének, mint inkább az, hogy feltárja a páska ünnep egy-egy fontos elemének jelentőségét.

Ebben az idényben természetesen a bűnöket elfedő Bárány áldozata, és a bűn rabságától való szabadulásunk foglalkoztat bennünket leginkább, amit a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe szimbolizál. Mindig van valami új, amit tanulhatunk az ünnepekből, valami újabb rálátás, ami addig elkerülte a figyelmünket, és megerősíti hitünket. Ezúttal röviden elemezzük az Izrael első Páskaünnepéhez megadott utasításokat, mert az abból levont leckék jelentőségei örökérvényűek, és természetesen bennünket is érintenek.

Az izraelitáknak megadott utasítások:

A hónap 10-ik napján az izraelitáknak családonként el kellett választani egy bárányt a nyájtól:

2Móz 12:3-4,6 3 Hirdesd ki Izrael egész közösségének: a hónap tizedik napján mindenki szerezzen egy bárányt családonként, egy bárányt házanként. 4 De ha a család kicsi egy bárányhoz, akkor a személyek számának megfelelően a szomszédos családdal együtt vegyen egyet. Aszerint számoljátok a meghívottakat, hogy ki-ki mennyit eszik. ... 6 Tartsátok [a bárányt] a hónap tizennegyedik napjáig.

Az elválasztott bárányt a család gondozta a feláldozásának napjáig. A "tartsátok" a bárányt a tizennegyedig napig a gyakorlatban azt jelentette, hogy a bárány a család gondozásába került. Miért volt erre szükség, és mi a jelentősége ennek?

Amikor a család kiválasztotta a bárányt, gondját kellett viselniük azon a néhány napon keresztül, amíg eljött leölésének ideje. A héber tradíciókból jól tudjuk, hogy ez idő alatt a bárány szinte a család tagjává vált, a gyerekek játszottak vele, ölükbe vették, gondozták, etették, és kétségtelenül a család szívéhez nőtt az ártatlan kedves állat. Így természetesen többet jelentett számukra elpusztítani ezt a megszokott, megszeretett állatot, amikor eljött leölésének ideje; más volt, mint egy, a nyájból gyorsan kiválasztott bárányt elpusztítani. Jézus, az Isten Báránya(Ján. 1:29,36; 1Kor. 5:7) szintén el lett választva - különítve - a világ megalapítása óta (Jel. 13:18).  Ez a rendelet némileg rámutat, és egyben emlékeztet bennünket arra, hogy mit is érezhetett az Atya, amikor elválasztotta szeretett, kedves fiát, azt, Akit az ölében hordozott (Ján. 1:18), Őt áldozta fel értünk. 

2Mózes 12:5 Az állat legyen hibátlan, hím és egyéves. Vehettek bárányt vagy kecskét.

Az állatnak teljesen épnek, egészségesnek és hibátlannak kellett lennie, ami azt tükrözte, hogy az Isten Báránya, Jézus, tökéletes, tiszta és hibátlan ember volt, különösen a szellemieket és a bűnt illetően. Erre utalnak Péter szavai is, amikor emlékeztet bennünket e drága áldozatra:

1Péter 1:18-19 18 Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, 19 hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak a drága vére árán.

Meg volt határozva az is, hogy a báránynak egy esztendősnek kellett lennie. Egy bárány ugyanis az első évében van életének javában. Jézus Krisztus életének javában, harminchárom éves kora körül adta önmagát, amikor egy ember életének és erejének teljében áll.

A vért nem lehet megtaposni: az izraelitáknak a feláldozott bárány vérét az ajtófélfákra kellett kenniük oldalt és felül, de nem kenhették a küszöbre (2Móz. 12:7). A bárány vére Jézusnak, a Báránynak a vérét jelképezte, amit ha magunkra veszünk, a második, az örök halál áthalad felettünk. A vért azért nem kenhették a küszöbre, mert annak szellemi jelentősége van:

Héberek 10:28-29 28 Ha valaki Mózes törvényét elvetette, az két vagy három tanú vallomására irgalom nélkül a halál fia. 29 Mit gondoltok, mennyivel súlyosabb megtorlást érdemel az, aki az Isten Fiát megtapodta, a szövetség vérével, mellyel megszentelték, úgy bánt, mint valami közönséges dologgal, és a kegyelem Szellemét bántalmazta.

A még Egyiptomban elfogyasztott első Páskát az izraeliták saját házaikban tartották meg, az éjszaka folyamán nem léphettek ki házaikból, és az ajtófélfákra felkent vér megmentette őket a halál angyalától. Hasonlóan, a szellemi izraeliták bár e világban élnek, de egy házon belül, az Egyházon belül menekülnek meg az örök haláltól. Ez az Isten háza, az Isten temploma, akik a Bárány vére alatt állnak, akiket betölt a Szent Szellem, és ha bárki elhagyja e ház oltalmát, odakint a a halál vár rá.

A bárány húsát csak megsütve, keserű zöldséggel és kovásztalan kenyérrel lehetett elfogyasztani:

2Mózes 12:8-9 8 A húsát - tűzön megsütve - még akkor éjszaka egyék meg. Kovásztalan kenyérrel és keserű salátával fogyasszák el. 9 Ne egyetek meg belőle semmit nyersen vagy vízben megfőzve, hanem csak tűzön sütve, a fejével, a lábával és belső részeivel együtt.

A bárány teljes egészében, belsőségeivel együtt került tűzön való megsütésre, ami Krisztus áldozatának azt az aspektusát emeli ki, hogy az teljes volt. A kenyérnek azért kellett kovásztalannak lennie, mert a tiszta, bűntelen Krisztust jelképezte (a kovász a bűnt jelképezi a Bibliában). A keserű zöldség az egyiptomi rabság szenvedéseire emlékeztette a testi izraelitákat, míg bennünket a megtérésünk előtti, bűnök okozta fájdalmakra, keserűségekre.

Az egész bárányt el kellett fogyasztaniuk; ha volt megmaradt része, azt el kellett égetniük:

2Mózes 12:10 Semmit ne tegyetek el belőle másnap reggelre. Ami másnapra megmarad, azt tűzön égessétek el.

A megmaradt részt azért kellett teljesen elégetni, mert a bárány egyetlen testrésze sem szenvedhette el a romlást. 

Ap.Csel. 13:35-37 35 Nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet36 Dávid a saját nemzedékében szolgálta Isten akaratát, aztán meghalt, eltemették atyái mellé, és bizony romlást látott. 37 Akit azonban feltámasztott Isten, az nem látott rothadást.

Krisztus teste nem látott romlást, az Isten feltámasztotta Őt dicsőségre, mielőtt még teste oszlásnak indult volna, s ezért az Őt jelképező bárány megmaradt részeit sem volt szabad a romlásra hagyni.   A peszach vacsora fogyasztása egyben előkészület volt Egyiptom elhagyására is:

2Mózes 12:11-14 11 Így fogyasszátok: a derekatok felövezve, saru a lábatokon, bot a kezetekben. Sietve egyétek, mert ez az Úr átvonulása. 12 Én végigvonulok azon az éjszakán Egyiptomon, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptomban: embert és állatot, s ítéletet tartok, Egyiptom minden istene fölött, én, az Úr. 13 A vért használjátok annak a háznak a megjelölésére, amelyben laktok. Ha látom a vért, kihagylak benneteket. Titeket nem ér a megsemmisítő csapás, amellyel Egyiptomot megverem. 14 Ez a nap legyen számotokra emléknap, és üljétek meg úgy, mint az Úr ünnepét. Nemzedékről nemzedékre tegyétek meg ünnepnapnak mindörökre."

Közvetlenül azután, hogy Isten megmentette népét, Izraelnek fognia kellett magát, fel kellett kelniük és saját lábukon el kellett hagyniuk Egyiptomot, az általuk ismert, megszokott világot, hogy az Isten által ígért föld felé induljanak. A mi esetünkben, miután vettük az Úrvacsorát, s miután a Bárány vére tisztára mosott bennünket, általa a halálból életre jutottunk, onnan haladéktalanul hátat kell fordítani a mi Egyiptomunknak, e világ bűneinek, szellemiségének, és meg kell indulnunk az új életben, várva, hogy eljussunk a mi ígéretünk földjére, Isten országába.

Az Úrvacsora elköltésével Niszán 14 estéjén az Újszövetség iránti elkötelezettségünket elevenítjük fel, így mi ennek az Újszövetségnek a jelentőségei, a szív körülmetéltsége szerint tartjuk meg az ünnepeket. Ne feledjük: az Újszövetség alatt csak azok állnak, akik őszintén megtértek bűneiktől, bemerítkeztek, és új életre kelve elkötelezték magukat e szövetség iránt. Ezzel egyben Isten a szívükbe ültette törvényeit, azaz körülmetélte szívüket, ami azért fontos, mert a körülmetéletlenek nem vehették magukhoz a páskát (2Móz 12:43-48). Mi tehát nem zsidó ünnepeket" tartunk - amint gyakran vádolnak bennünket -, hanem JHVH ünnepeit (3Móz. 23:4,37), azok szellemi vonatkozásában. 

Nagyon jól tudjuk, mi nem a Fáraó országából, nem a fizikai Egyiptom testi rabságából jövünk ki, hanem e világ szellemiségének és a bűnnek a fogságából, és a Sátán utalma alól szabadított meg bennünket az Atya Jézus vére árán. A Kovásztalan kenyerek ünnepe hét napos ünnep, amely így egy folyamatra utal. A kovász kidobása azt jelenti, hogy elvetettük régi életünk kovászát, azaz bűneit, hogy újjászületve új tésztává váljunk a Szellemben. A megszentelődés folyamata ez, s mi ezt ünnepeljük, nekünk ezt jelenti a Peszach és a Kovásztalan kenyerek ünnepe.

1Korintus 5:7-8 7 El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, aminthogy kovásztalanok is vagytok! Hiszen húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták. 8 Ünnepeljünk tehát,de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalan kenyerével.

Áldott ünnepet addig is, amíg Krisztus ígérete szerint majd együtt ehetjük Vele a páskát az Isten országában (Luk. 22:16) !