CoG

A nemzetek szerepe a bibliai próféciák alapján [4]

Németország - Asszíria, az Isten haragjának eszköze - bővítve

Letölthető Word dokumentum

PDF

A Biblia próféciái előrejelzik azt, hogy Németországnak kiemelkedően nagy szerepe lesz a végidők eseményeiben. De hol van a Bibliában szó Németországról és arról, hogy mi történik vele? – kérdezheti joggal az olvasó. Nos, tudjuk azt, hogy a Biblia az 1Mózes 10-ben felsorolt ősapák nevei után tarja számon a nemzeteket, és ha pontosan beazonosítjuk az ott listázott neveket a mai leszármazottaikkal, akkor kezünkbe kerül egy fontos próféciai kulcs és megnyílnak a válaszok. Melyik pátriárka leszármazottai hát a mai németek? Ebben az írásban választ adunk minderre, és ezáltal módunkban áll felvázolni Németország hatalmas próféciai szerepét a végidőkben. A végidőkre szóló próféciák pontos és részletes megértésének ugyanis elengedhetetlen feltétele az, hogy a bibliai neveket viselő nemzeteknek ismerjük a mai leszármazottait, hiszen e nélkül nem érthetjük meg a rájuk vonatkozó próféciákat. Ez az írás része egy olyan írássorozatnak, amelynek célja beazonosítani az eredeti nevükön megnevezett nemzetek mai leszármazottait a Bibliában, valamint felvázolni azt, hogy mit hoz számukra a közeljövő, illetve milyen sorsrészük lesz a végidők eseményeinek sodrában.


 Email: p.poli@mailcity.com

Copyright © Póli Pál, 2002, Isten Egyházának Gyülekezetei

 

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül. 

 

Weblap: www.churchofgod.hu


I. Rész

Az asszír nép történelmének áttekintése

 

A bibliai nemzetek rendeltetése

A nemzet intézménye az isteni akarat és rend részét képzi. A népeket Isten választotta el egymástól (Ap.Csel. 17:26-27; 5Móz. 32:8). Elkülönítésüknek egy fontos oka volt: mivel az egész emberiség egy nagy család, ezért úgy egyénenként, mint közösségi szinten is meg kell tanulniuk az isteni rendnek megfelelően élni és funkcionálni. Ezért a nemzetek is Isten ítélőszéke előtt állnak (Jób 12:23; Zsolt. 9:5,19,28; Jel. 11:18). Egyes nemzetek hatalmas birodalmakat hoztak létre, és nagy hatással voltak az egész emberiség további történelmére. Érthető módon a Biblia sokat foglalkozik az ilyen meghatározó szerepet betöltő nemzetek sorsával, történelmével. A Szentírás a legősibb időktől kezdve nyilvántartja a Sátán uralma alá rekesztett világ főbb birodalmait és bemutatja azok jellemvonásait. A próféciák által belátást  nyerhetünk a jelen kor nagyhatalmainak sorsára és szerepére is. Nem véletlenül, a Felkent Jahósua (Jézus) még az evangélium meghirdetésével is lényegében egy kormányzat eljövetelét hirdette meg, jelesül az Isten királyságáét. Ez egy abszolút teokratikus uralom lesz, amelyben a Felkent Jahósua királysága alatt egyszer és mindenkorra megszűnnek a Sátán által vezetett, Isten ellen lázadásban álló földi hatalmak. Az evangélium tehát nem más, mint a bűnös sátáni rend alól való felszabadulás és az igazságos isteni uralom eljövetelének örömüzenete. Az Isten királyságába való belépés lehetősége, a megtérés szigorú feltételéhez van kötve (Mát. 4:17), így az evangélium egyben tanúbizonyság is a népek ellen. Bizonyság azok ellen, akik megszegve az örök szövetséget, alávetve magukat Sátán uralmának, szembeszegülnek Istennel (Ézs. 24:5). Ezeket a sátáni befolyás alatt működő birodalmakat a Biblia képletesen „fenevadaknak” (más néven „vadállat”) nevezi (Dán. 7:1-28; Jel.13:1-9), és tudatja velünk, hogy a végidőkben egy minden eddiginél erősebb és hatalmasabb „fenevad” fog színre lépni. Ez a „pusztítás fia” (antikrisztus) által vezetett szuperhatalom hatalmas katonai és gazdasági erővel fog rendelkezni, és üldözni fogja Isten népét, úgy a testi, mint a szellemi Izraelt. Az ószövetség prófétai írásai pontosan megnevezik ennek az eljövendő, európai székhelyű és az ősi babiloni vallásrendet követő birodalomnak a gazdasági és katonai gerincét kitevő vezető nemzetét. Ez a nemzet pedig nem más, mint Asszíria, vagyis pontosan az a nemzet, amely által Isten már korábban is megbüntette hűtlenné vált népét, Izraelt.

Bábel és a nemzetek elkülönítése

Az özönvizet követő korai időszakban Noé fiainak nemzetségei még mindannyian együtt éltek (1Móz. 11:1-2). Ezt a korai, ekkor még egy nyelvet beszélő népet sumérokként ismerjük. A hatalmas vadász és erőskezű uralkodó, Nimród kiharcolta magának azt, hogy ennek a népnek az uralkodója legyen (1Móz. 10:8-10). Bábel tornyának lerombolása után Isten összezavarta az emberiség nyelvezetét, és elválasztotta egymástól a nemzeteket. A legkorábbról ismert nemzetek egyike a szemita eredetű akkád nép volt.  Az akkádok tehát Sém leszármazottai voltak, és ők hozták létre az egyik legjelentősebb korai kultúrát. Az akkádokat később asszíroknak nevezték, akik létrehozták az első, modern értelemben vett birodalmat. Erre a birodalomra számos utalás van a Szentírásban, és egyike a gyakrabban említett és fontos próféciai küldetéssel bíró nemzeteknek. Ebben az írásban ennek a népnek a történelmét és próféciai szerepét vizsgáljuk meg alaposabban.

Az akkádok és asszírok

Az akkád név (sumérul Agadu) a bibliai Akkád városa (1Móz. 10:10) után lett a város lakóinak neve is. Az akkádok egy szemita nép, miután Noé fiától, Sémtől származtak. Az akkádok hozták létre az első jelentős, önálló „szemita” nemzetállamot, valamint a szemita őskultúrát is, hiszen az akkád nyelvből fejlődtek ki az olyan későbbi szemita nyelvek, mint az asszír, a káld és az arám nyelvek. Mivel az akkádok Sém fiának, Assúrnak a leszármazottai voltak (1Móz. 10:22), utánuk lett később elnevezve a birodalom Asszíriának. Az utóbbi időkben nagyszámú akkád írásemlék került feltárásra, amelyek által több rálátást nyerhetünk ennek a népnek a kultúrájára. A feltárások egyöntetűen bizonyítják, hogy az akkádok Assúr nemzetségeinek nagy néppé nőtt leszármazottai voltak. Az első akkád és első asszír dinasztiák királyai ugyanis egy és ugyanazon személyek voltak, s Akkádot ilyen értelemben nevezhetjük Ó-Asszíriának. Az akkádok szomszédságában Sém egy másik fiának, Arpaksádnak (héb: urfa kesed) a nemzetsége élt, ők a káld (héb: kashdim) néven lettek ismeretesek a bibliai történelemben. A káldok hozták létre a másik jelentős szemita kultúrát és ők alapították meg a híres babiloni birodalmat is. Az asszírok mellett a káldoknak is kiemelkedően fontos bibliai szerepe van. Mivel Ábrahám maga is káld nemzetségű volt, így leszármazottai, az izraeliták a káldok egy alnemzetségét teszik ki (lásd A káldok - Babilon öröksége című írást). Az izraeliták tehát ha távolabbról is, de rokonságban állnak az asszírokkal. Az asszírok és a káldok között fennálló szoros kapcsolat végig megmaradt a történelem folyamán, amint azt látni fogjuk a későbbiekben.

A nemzetek szétszórása előtt, mint minden más nemzetség, Assúr fiai is Nimród uralma alatt éltek Bábelben. Nimród nyers erőre és tekintélyre épülő uralkodása olyan nagy hatással volt az asszírokra, hogy őt első királyuknak és szellemi ősapjuknak tartották. A nimródi hatalomgyakorlást és katonai erőszakot nem csak örökölték, de tovább is fejlesztették, párosítva azt a páratlan asszír szervezettséggel és fegyelemmel. Ezek a tulajdonságok aztán jellemzőik is maradtak végig a történelem folyamán.

A szemita rasszjegyek

Isten nem csak a nemzeteket választotta el egymástól, hanem azon túl az emberi rasszokat is. A három fő rassztípust Noé három fia képviseli: a fehér rassz Sémtől, a fekete, vagy sötétbőrű rassz Kámtól és a keleti, vagy „sárga” rassz Jáfettől származik. Mivel az asszírok Sém leszármazottai voltak, így ők a fehér rasszhoz tartoznak. A kései sumérok lejegyezték a közelükben élő szemita népek, az akkádok és a káldok fizikai jellemvonásait, vagy etnikai karakterisztikáit. Ezek alapján a híres sumérológus C. Leonard Woodlley a The Sumerians című könyvében a következő leírást adja róluk:

„A Zagrosz hegyekben és a Tigris völgyében élt egy világos hajszínű és világos bőrű nép ... a gutik* rokonai ők, akik ott éltek egészen addig, amíg az a hely Asszíriaként lett ismert, valamivel távolabb északabbra az eredeti Akkádtól" (The Sumerians, 5. oldal).

*Megjegyzés: A gutik az Arpaksádtól származó, és az asszírokkal szoros kapcsolatban álló káldok egyik alnemzetsége volt. Sokkal később, ennek a névnek lett egy változata a "gót" elnevezés a népvándorlások korában.

A görögök hasonlóan jellemezték az asszírok fizikai vonásait, amikor a Krisztus körüli időkből fennmaradt írásokban összehasonlították az asszírok, és a köztük lévő héberek kinézetét a korabeli szír arámokéval. A görögök az asszírokat és a hébereket* azzal a leucosyri jelzővel illették, aminek a jelentése fehér, vagy szőke. Más szóval, a fehér rassz karakterisztikáival különböztették meg őket a valamivel sötétebb bőrű, arabosabb jellegű kevert szírektől. Az asszírokat, káldokat és hébereket tehát azok a vonások jellemezték, ami a „kaukázusi”, vagyis a fehér rasszhoz tartozó embereket jellemzi: a világos bőrszín és a szőkés, vagy világosbarna hajszín.

*Megjegyzés: a héber megnevezés itt nem feltétlenül az izraelitákra vonatkozik, mint inkább az asszírokkal vándorló káldokra. A héber megnevezés egy etnikumot jelöl, így nem szinonima a zsidó névvel, de még csak az izraelita névvel sem.

Itt jegyezzük meg, a szemita népként számon tartott arabok valójában egy kevert nép, mivel ők a szemita [fehér] Ábrahám és a kámita [sötétbőrű] szolgálónőjének, Hágárnak a leszármazottai, s ezáltal a fehér és fekete rasszok keveredésének jegyeit viselik.

Assúr, az erős és szerencsés

Az asszírok ősapjuktól Assúrtól örökölték a nemzeti megnevezésüket. Assúr Noé Sém nevű fiának a második fia volt (1Móz.10: 22). (SDS #804 Assúr jelentése: erős, sikeres, áldott, szerencsés) Az Assúr név kb. 150 alkalommal fordul elő a kanonikus héber írásokban, bár ezt legtöbb esetben a különböző fordítások Asszíriaként fordítják. A Bibliában tehát Assúr egy egyénnek, valamint a tőle származó népességnek a neve, ami, mint a név is utal erre, egy sikeres sorsú nép lesz. Assúr Sém fia volt, tehát az asszír egy szemita nép. Mint már láttuk, Sém utódai közül az akkádok alapították meg az első nemzetállamok egyikét, amelyet elsődlegesen Assúr fiai hoztak létre, a szomszédságukban élő arpaksádi elemek jelenlétével. Később az akkád név (latinul Quadi, magyarul kvád) változatai szintén e két néptörzs neveiben maradtak fenn.

Az 1Mózes 10:8-12 verseinek mondanivalóját több fordítás helytelenül adja vissza, amikor azt érzékeltetik, hogy Nimród (a kámita Kús fia) volt Ninive, Rekhobot, Kaláht és Reszen felépítője. Ez egy értelmezési, illetve fordítási hiba, ugyanis az eredeti héber szöveg szerint: „E földről ment aztán ki Assúr, és építette Ninivét, Rekhoboth városát és Kaláht. 12 És Reszent Ninive között és Kaláh között..." (KJV. Alapján). (héb. min haaretcz haviv yatsza Assúr vajjiven eth nijneveh) Tehát nem Nimród, hanem Assúr hagyta el a nimródi birodalmat, és építette fel az említett városokat. A Septuaginta ógörög fordítás szintén ezt a mondanivalót adja vissza. Maga az esemény közvetlenül a népek szétválasztása után történt, és lényegében ezzel jött létre Akkád. Az Igazak Könyve (Szefer HaJásár vö. Józsué 10:13 és 2Sámuel 1:18) kissé részletesebb és világosabb magyarázatot ad az 1Móz. 10:8-12 mondanivalójára:

Jásár 10:32-33 És abban az időben Assúr, Sém fia, minden gyermekével és házanépével, nagyon nagyszámú népességgel felindult és egy távolabbi földre vándorolt, addig, amíg elértek egy nagykiterjedésű völgyet azon a földön, ahová elvándoroltak, és négy várost építettek maguknak ott, amelyeket saját neveikről és a velük történt eseményekről neveztek el. 33 És ezek a nevei azoknak a városoknak, melyet Assúr felépített: Niniveh, Reszen, Kalah és Rekhobot; és Assúr gyermekei ott laknak egészen a mai napig.

Az Igazak Könyvében le lett jegyezve még Assúr két fiának, Mírusznak és Mókilnak a neve is (Jás. 7:16), akik az asszírok két főbb nemzetségét képviselik. A Liber Antiqutatum Biblicarum (közismertebb nevén Pseudo Philo) néven fennmaradt, héber történelmi hagyományokat megörökítő könyv 78.000 főre teszi Assúr fiainak számát a bábeli népszámlálás idején (Pseuo Philo 5:6)! Az asszírok tehát az akkori mértékek szerint valóban nagy népességgel indultak önálló útra és alapították meg az akkád társadalmat. Innentől az asszíro-akkádok rohamosan fejlődtek, rövid időn belül neves kultúrát, és egy nagyon fejlett társadalmat alakítottak ki. Az asszíroknak ez a történelmi korszaka ma már részletesen ismert, királyaik nevei, hadjárataik, és egyéb feljegyzéseik fennmaradtak az utókor számára az általuk megírt ékírásos táblákon. Könyvtáraikban megtalálhatók voltak a korábbi sumér írások, és azok akkád fordításai is. A gyors ütemben fejlődő asszírok hamarosan egy erős, rendkívül agresszív nemzetté váltak, ami ahhoz vezetett, hogy létrehozzák az első, modern értelemben vett katonai nagyhatalmat. Josephus ezt a jellemző megjegyzést teszi a korai asszírokról:

„Assúr Ninive városában lakozott, és az ott lakókat asszíroknak nevezték, akik a legszerencsésebb nemzetté lettek, szerencsésebbek mind a többinél." [Az Assúr név jelentése „szerencsés”] (Joshephus, Antiquities, I. vii. 4. )

Amikor a két híres király, Dávid és Salamon dicsőséges uralma alatt Izrael a fénykorát élte Asszíria már régen nagyhatalom volt. Salamon halála után Izrael és Júda kettészakadt, ezután az Izrael házának nevezett tíz északi törzs  bálványimádatba esett, ami egy gyors ütemű hanyatláshoz vezetett. Mindez már az agresszív asszír birodalom ominózus árnyékában történt meg. Izrael a sorozatos figyelmeztetések ellenére nem tért meg, az Asszír birodalom pedig hatalma csúcsán készen állt Izrael teljes elpusztítására. Tette ezt úgy, mint Isten haragjának eszköze hitetlenné vált népének megbüntetésére. Mivel Izrael a próféták ismétlődő figyelmeztetései ellenére sem tért meg, Isten az asszírok kezébe adta őket, akik teljesen elpusztították az északi királyságot, lakóit pedig más területekre deportálták. Innentől Izrael háza az elveszett tíz törzsként van nyilvántartva, mivel nyomuk veszett a történelem sodrában.

A jellegzetes asszír jellemvonások

Az ókori asszíroknak volt néhány nagyon sajátos nemzeti jellemvonásuk. Először is hittek abban, hogy ők egy másoknál felsőbbrendű, választott nép, az „uralkodó faj”. Ennek az eredeti oka vagy gyökere valószínűleg a szemita származásukhoz vezethető vissza. Sém az egy igaz Istent szolgálta, ő volt Melkizedek (Jásher 16:11-12) Sálem királya és a magasságbeli Isten papja (1Móz. 14:18), akinek még Ábrahám is tizedet fizetett. Ez a Sém bizonyos áldásokat kapott Istentől az utódaira vonatkozóan:

1Mózes 9:26-27 ... 26 Áldott JHVH, Sémnek Istene, néki legyen szolgája Kanaán! 27 Terjessze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek sátraiban ...

Jubileumok 7:11-12 11 ...És [Noé] megáldotta Sémet, ezen szavakkal: Áldott legyen JHVH Istene Sémnek, Kánaán szolgája lesz neki. 12 Isten megnöveli Jáfetet, és Isten Sém lakhelyein lakozik, és Kánaán pedig szolgálni fogja őt.

Mint látjuk, „Sém sátraiban” nem Jáfet fog lakozni (neki saját örökrésze van), mint ahogy sokan a Biblia szövegéből első olvasásra gondolnák, hanem Isten, JHVH. Ez azt jelenti, hogy Isten a szemiták nemzetségei között és általuk fogja megnyilvánítani Önmagát, illetve az Ő igazságos útjait, törvényét a nemzetek között. Mivel ez az ígéret Sémnek lett megadva, így minden utódját, vagyis minden „szemita” nemzetet érint egy bizonyos fokon. Így azt is mondhatjuk, hogy a szemita rassz egy „papi rassz”. Mivel ez az egyébként valóban méltányos „küldetés” a többi nemzet érdekében történő szolgálatra való elhívás volt, így  nem adott semmi alapot arra, hogy a szemiták ezt egy öncélú privilégiumként kezeljék. A történelem a bizonyíték arra, hogy a tisztán szemita népek kapták a legtöbb fizikai áldást, s ha Istent nem is a teljes igazság szerint szolgálták, de legalább névlegesen elismerték Őt és uralmát. A három világvallás, amely - ha névlegesen is - az egy igaz Istent, a Biblia Istenét vallja Urának, s Neki kíván szolgálni, szintén Sém „sátraiból” származik.

Az Istennel kötött jóval szorosabb szövetségre kiválasztott nép, az izraeliták természetesen szintén Sémtől származnak, ám ez már egy sokkal szorosabb és jelentősebb szövetség volt - az Ószövetség. Ez a bennfentes kapcsolat Sém családfájának már csak egy bizonyos aleleme számára vált lehetővé: Ábrahám, Izsák és Jákob ágán az izraeliták számára. Ez tehát egy jóval magasabb szinten működő kapcsolat Isten és egy nép között, amelybe minden nemzetség be lesz vonva, nemzetségre való tekintet nélkül. Tehát, az izraelitáknak ígért új szövetség is Sém áldásának a része, amit más népek - beleértve a többi szemita népet is - csak az Izraelnek szánt szövetségbe beoltva nyerhetnek el.

Sém, a Magasságbeli Isten papja volt a Melkizedek rend szerint és minden kétséget kizáróan istenfélő neveltetést adott öt fiának, köztük Assúrnak is. A Jubileumok könyve lejegyzi, hogy még maga Noé is tanította az unokáit:

Jubileumok 7:20 És a huszonnyolcadik jubileumban Noé tanítani kezdte fiai fiainak a rendeleteket, parancsolatokat, és minden ítéletet, amelyet ismert, és megbízta fiait, hogy éljenek az igazságosság szerint, takarják el testük meztelenségét,  áldják a Teremtőjüket, becsüljék az apjukat és anyjukat, és szeressék felebarátaikat, és őrizkedjenek a paráznaságtól, tisztátalanságtól és gonoszságtól.

Sém egész életén át az igazságosságra tanította fiait, és ennek részeként tudatta velük azt, hogy ők Isten szolgálatára lettek elhívva és elválasztva, akik között Isten dolgozik a népek javára. Sém fiainak így mindenképpen tisztába kellett lenniük ezzel a „szemita küldetéssel”. Később, amikor a nemzetek elváltak egymástól, Assúr fiai átértelmezhették ezt a „választottságot” és egy fajta felsőbbrendűségi ideológiává tették, amihez minden bizonnyal Sátán megtévesztő munkája járult hozzá. Ez alapvetően igazságra épült, de a rosszul értelmezett választottságtudat bizonyos mértékben máig is jellemzi a szemita, illetve „fehér” népeket. Isten azonban munkára, szolgálatra hív el és választ ki úgy nemzeteket, mint egyéneket. Sátán az, aki eltorzítja bennük az elhívás céljait, azt sugallva, hogy másoknál jobbaknak, érdemesebbeknek, így felsőbbrendűeknek tartsák magukat.

A Szentírásban számos példa van arra, hogy az áldások örökösödési joga problémát okozott a testvérek között. Sém másik fia, Arpaksád volt az, akinek az utódaival már sokkal szorosabban, illetve magasabb szinten dolgozott Isten. Arpaksádtól származott Ábrahám, majd az ő utódaival, Izraellel lett megkötve az ószövetség és ebből a vérvonalból származott a Messiás is.

Bár a Biblia nem tesz közvetlen említést arról, hogy Sém fiai között végbement volna valami féle versengés e „jog” megszerzéséért, érzékelhető azonban, hogy volt némi rendellenesség. Sém elsőszülött fia Élám volt, a bibliai jog szerint tehát az ő ágán kellett volna beteljesedni a különleges elhívás ígéreteinek. Hogy Élámtól miért lett ez megtagadva, arra semmi utalás nincs, de a Szentírásban számos alkalommal előfordult, hogy rangidős fiú elvesztette a születési jogát, ami aztán másra szállt át. A legismertebb két példa erre Izmael (1Móz. 17:18-21) és különösen Ézsau esete, aki egy tányér levesért adta el az áldásokhoz való születésjogát (1Móz.25:30-34; 27:1-40). Felhozható még Rúben is, aki a paráznasága miatt vesztette el az elsőszülöttnek járó áldást, József javára (1Krón.5:1). Bármi is történt, tény, hogy Arpaksád lett a jogörökös, nem pedig Élám. A korai héber hagyományok szerint Noé negyedik fiának fogadta Arpaksádot, csakúgy, mint ahogyan Jákob magáénak fogadta József két fiát (1Móz. 48:5-6). Az unokák ilyen módon történt fiakká fogadása mindig a születési örökségjoggal és a velejáró áldások átadásával volt kapcsolatban. A bibliai dátumok figyelembevételével valószínű, hogy Assúr és Arpaksád ikertestvérek voltak, úgy, hogy először Assúr jött világra. Ha ez így történt, akkor Assúrban „jogos” ellenszenvet és irigységet kelthetett Arpaksád választása, ami aztán vetélkedést váltott ki belőle, illetve utódaiból. Ez magyarázatot adhat Assúr fiainak egy nagyon sajátos jellemvonására, az önbizonyítás vágyára. Ez az érdemvágy és készséges önbizonyítás nyilvánult meg a valóban rövid idő alatt megalkotott és nagyon fejlett asszír birodalom létrehozásában. Ugyanez a heves önbizonyítási vágy, és a velejáró szorgos odaadás jellemzi utódaikat, a németeket is, akik a II. Világháború után a porig bombázott országot néhány évtized alatt egy teljesen újjáépített gazdasági nagyhatalommá fejlesztették.

Tény, hogy Sátánnak sikerült irigységet, majd viszályt szítani Sém sátraiban. A nagy hamisítónak sikerült félrevezetni ezt a rendkívül tehetséges és szorgalmas, de a választottságot és elismerést mélyen igénylő nemzetet. A nagy hamisító ugyan megadta Assúrnak ezen vágyait és a velejáró magasztosságot, de tette ezt a maga perverz módján, amit az alábbiakban részletesen bemutatunk az Ezékiel 31. próféciáiból.

A „háború mesterei” - az asszír militarizmus

Az akkádok, illetve asszírok számos dologban voltak elsők a világon, úgy az ideológia, mint a technika területén. Ők voltak az elsők abban is, hogy ideológiai alapon, a nemzeti felsőbbrendűségükre hivatkozva támadtak meg másokat, nem csupán az újabb területek elfoglalásáért. Azt vallották, hogy nincs nagyobb dolog annál, mint a háborúban szerzett dicsőség. Nem véletlenül, a legtöbb fennmaradt asszír lelet tárgya a háború. Ékírásos tábláikon aprólékosan lejegyezték a hadjárataikat, precízen felsorolták a leigázott népek neveit, számát, azok uralkodóit, stb. Rajongtak a katonai parádékért, domborműveik, szobraik a harcból dicsőségesen visszatérő királyokat és hadvezéreket ábrázolnak, amint lovon vagy harciszekéren parádéznak a megszerzett zsákmánnyal és a megláncolt foglyok hosszú soraival. Gyakran ábrázolják királyaikat, úgy, hogy azok diadalmasan lábukkal tapossák a legyőzötteket, vagy éppenséggel halálra kínozzák azokat. Néhány történész találóan a „háború mestereinek” nevezte az asszírokat, és a modern militarizmus valóban a korai akkádokkal vette kezdetét. Az akkád Szargon volt az első olyan ismert uralkodó, aki egy állandó hadsereget tartott fenn. Ezt megelőzően a népek csak a háborúk esetén hívták össze a férfiakat egy adott konfliktus idejére. Egy állandó hadsereg fenntartása azonban nem volt egyszerű és olcsó dolog. A királynak, illetve a nemzetnek gondoskodni kellett a hadsereg ellátásáról, a harceszközökről és ezek állandó utánpótlásáról, aminek előfeltétele volt a szervezettség és a hadiipar kifejlesztése. Az állandó hadsereg előnye viszont az volt, hogy a jól képzett és szervezett sereg gyorsabban és hatékonyabban volt képes reagálni a kihívásokra. A professzionális haderő nyitott utat a harcászati taktikai fejlődésének is. Szargon utódja, Shulgi idejében már különböző fegyvernemek léteztek, így íjászok, parittyások, gyalogság és lovasság, amelyeket logisztikailag szorosan együttműködve alkalmaztak a harcban. Az asszírok építették az első katonai célokra használt, burkolattal ellátott utakat, amelyek a hadseregek mozgását és utánpótlását biztosították a „blitzkrieg” jellegű gyors hadjáratok folyamán, forradalmasítva ezzel a támadó célú harcászatot. (ezt a módszert a rómaiak is használták) Ilyen úthálózatok indultak ki minden irányba Ninivéből, az asszír fővárosból. Az asszírok használták először a vasat a harci szekereikben, amelyek végül is annak a kornak a mozgó, páncélozott csapatszállító és harceszközei voltak. A haditechnikának mindig az adott kor legfejlettebb változatát használták, és állandóan fejlesztették úgy a taktikát, mint a fegyvereik hatékonyságát. A korabeli asszír és egyiptomi fegyverek közt óriási minőségbeli különbség volt, mondani sem kell, az asszírok javára. Mindemellett, az asszírok képesek voltak hatalmas emberanyagot mozgósítani, III. Szamanazer pl.: 120,000 ezer katonával indította meg szíriai hadjáratát. Ráadásul az asszír katonaság rendkívül fegyelmezett volt és teljes odaadással engedelmeskedtek a király és a hadvezérek parancsainak.

A fenti okoknál fogva, az ókori Közel-Kelettel foglalkozó történészek soha nem felejtik el kihangsúlyozni az asszírok rendkívüli militarista természetét. James McCabe, a History of the World című munkájában például az alábbiakkal vázolja az asszírok háborús hajlamait:

" ...ádáz, megbízhatatlan egy faj, amely élvezi a háború hajszáját és veszélyeit. Az asszír katonák az ókor messze legfélelmetesebb harcosai voltak... Sosem tartották be ígéreteiket, ha az érdekük úgy kívánta, felbontották a szerződéseket, és e miatt a jellemvonásuk miatt a szomszédiak állandó gyanakvásban éltek... A seregeik szervezetében és felszerelésében, a hadászati logikában, úgy támadó, mint a védelmi stratégiákban, valamint a városok bevételében is messze felülmúlták a környező nemzeteket. - History of the World, I. köt. 155, 160 oldalak.

"Az ókori Asszíria a világtörténelem egyik legjelentősebb hadviselő hatalma volt." - Dr. Herman Hoe, Plain Truth 1963. januári számának "Germany in Prophecy!" cikkéből.

"Az egykori asszírok jóval erősebbek, harciasabbak és ádázabbak voltak, mint a szelídebb vérmérsékletű, inkább kereskedelemmel foglalkozó babiloniak... Az egész államszervezet lényegében militarista felépítésű volt." (James Hastings, Dictionary of the Bible, "Assyria and Babylonia" szócikk).

A Lange's Commentary az 1Mózes 14:1 soraihoz a következő kommentárt fűzi:  „Kteszias és mások szerint az asszírok voltak az elsők, akik világuralomra törtek" (1. köt. 403. o.). [Megjegyzés: Az 1Móz. 14:1-ben Tidál, „a nemzetek királya” asszír uralkodó volt]

És végül, Leonard Catrell, az Anvil of Civilization című munkájában írt összefoglalásával zárjuk az asszírok háborús karakterizálását:

„A hódító népek történelmében nehéz lenne egy másik olyan nemzetet találni, amely vérszomjasabb és ádázabb módon lelkesedett volna a vérontásért és mészárlásért, mint az asszírok. Könyörtelenségüknek és vadságuknak kevés párját lehetett találni a modern korunkig."

Érdekes módon a szerző az asszírok kegyetlenkedését csak a modern korban megtörtént eseményekkel tudja összehasonlítani, közvetve utalva a náci Németország háborús tetteire. A hasonlat több mint helytálló, mert a két példa egyazon nép karakterisztikáját vázolja elénk. Nem véletlenül, az asszírok háborús természetét valóban csak egyetlen modern népéhez hasonlíthatjuk, a németekéhez, akiknek mentalitását Henrich Heine: A vallás és filozófia történelme Németországban című művében tömören így jellemzi.

„... az ősi német háborús hajlam, amely nem csupán a pusztítás kedvéért, de mégcsak nem is a győzelemért küzd, hanem magáért a harcnak az élvezetéért.”

Mi történt az asszírokkal a birodalmuk elbukása után?

Mint minden nagy birodalom, az asszír birodalom is elérte a végét. Ez i.e. 612-ben történt meg, amikor a szintén szemita babiloniak elfoglalták Ninivét. Babilon felemelkedésével az asszírok látszólag teljesen eltűntek a történelem színteréről. Egyes feltételezések szerint beolvadtak a babiloni birodalom népeibe és végleg fel lettek számolva, mint egy önálló nemzet. Való igaz, az asszírokról, legalábbis ezen a néven, nem hallani többet. Viszont a Biblia próféciái szerint Asszíriának hatalmas szerepe lesz a végidőkben, s mi több, a rá jellemző módon akkor is egy katonai nagyhatalomként fog tevékenykedni. Ez természetesen azt jelenti, hogy az asszírok nem halhattak ki, nem olvadhattak be más népekbe, és fenn kellett maradniuk önálló nemzetként a mai napig, csupán bibliai megnevezésük veszett szem elől. Némi utánajárással viszont nyomára lehet találni az asszíroknak a modern nemzetek soraiban. Ezt sikeresen megtette jó néhány bibliakutató, sőt, még egy sor szekuláris történész is. A Bibliában található néhány utalás azzal kapcsolatban, hogy mi is történt ezzel a nagy és rettegett néppel, miután a birodalmuk elbukott i.e.: 612-ben. Náhum próféta teljes könyve Asszíriával foglalkozik, és ő utalást tesz arra, hogy az asszírok észak felé, a Kaukázus irányába kezdtek vándorolni. Ez az útvonal aztán hosszú távon Európa felé vezetett:

Náhum 3:18 Szunnyadoznak pásztoraid, Asszíria királya, fekszenek vitézlő hőseid; néped a hegyeken széledez, és nincsen, a ki összegyűjtse.

Az Asszír birodalom fekvését tekintve az egyedüli hegyek, amelyek szóba jöhetnek az a Kaszpi-tenger és a Fekete-tenger között elhelyezkedő Ararát és a Kaukázus hegység. Az Asszír birodalom a Kaukázustól valamivel délebbre helyezkedett el, és háborúk vagy más veszélyek esetén a civil lakosság gyakran a hegyekbe menekült. A Királyok könyve szintén lejegyzett egy olyan konkrét eseményt, amikor az említett hegyek menedékhelyként szolgáltak néhány menekülő asszír hercegnek:

2Királyok 19:36-37 És elindult, és elment, és visszafordult Sénakhérib, Asszíria királya, és Ninivében maradt. 37 És lőn, mikor ő a Nisróknak, az ő Istenének templomában imádkozott, Adramélek és Sarézer, az ő fiai, levágták őt fegyverrel: maguk pedig elszaladtak az Ararát földébe, és az ő fia Esárhaddon uralkodott helyette.

Az Ararát földje pedig pontosan az Asszír birodalomtól északra fekvő, a Kaszpi- és a Fekete-tengerek közötti hegyvidék, ahová az asszírok tömegesen áttelepedtek a babiloniaktól elszenvedett vereség után. Az Asszír birodalom bukását követő néhány évszázadban nem jutott különösebb történelmi szerep az asszíroknak, a szétzilált nép alkalmazkodott az adott állapotokhoz. Így az eredeti szemita nyelvüket is minden bizonnyal valamivel az északi irányba megindult vándorlást követően vesztették el, miután „szerteszéledeztek a hegyekben.” Az új lakhelyeiken az indoeurópai nyelvcsalád hatáskörébe kerültek, és csak idő kérdése volt egy új nyelv felvétele. Az új nyelv pedig az indoeurópai nyelvcsalád egy általuk kialakított új ága, az ógermán nyelv lett. Miközben a történelem előterébe a perzsa, a görög, majd a római birodalmak egymást követő virágzásai és bukásai kerültek, a kaukázusi területekről megkezdődött az ott élő - és ekkor már "kaukázusiakként" ismert szemiták: a kelták és germánok - Nyugat-Európa felé történő vándorlása. Az eltelt hosszú évszázadok alatt az asszírok jelentősen megerősödtek, és ezzel párhuzamosan a szekuláris történelem is újból felfigyelt erre a harcias népre. A korabeli leírások megerősítik az asszírok új lakhelyével kapcsolatos bibliai tényeket. Plinius (i.sz. 27-79) római történész ezt írja róluk:

„... egy igen harcos nemzet, az asszíriánusok, akik a Fekete tengertől északra lévő területeken laknak a szkíta népek között." - Natural History IV. könyv. § XII:12.

Az asszír törzsek jelentős része évszázadokon át a hegység északi oldalán élt, míg más, jóval korábban elvándorolt elemeik ekkor már új otthonra találtak Közép-Európában. Ezt a népet germánokként ismeri és tartja számon a történelem. Hirtelen megjelenésük egybeesik a korai népvándorlások időszakával. A kaukázusi asszír elemek később szintén észak-nyugati irányba terjeszkedtek, csatlakozva a korábban elvándorolt asszír törzsekhez. Az időközben rég elbukott babiloni birodalom káldjai ugyanarra a sorsra jutottak, mint az általuk legyőzött asszírok - a Kaukázustól északra fekvő területekre sodródtak, akik az asszírok mellett maguk is a „germán” népek egy elemeként lettek ismertek a népvándorlások valamivel későbbi hullámaiban. A hellenisztikus korban a görögök az akkortájt még ott lakó asszírokat és káldo-hébereket nevezték „fehéreknek” (leucosyri) s ez okból terjedt el a fehér rasszra a „kaukázusi” megnevezés. Jegyezzük meg, hogy sokkal korábban az asszírok által deportált izraelita törzsek is a Kaukázusban „vesztek el”, és ők is ugyanezen az útvonalon kerültek új lakhelyeikre Európa területein.

Az asszír, majd káld népelemek különböző hullámainak észak-nyugati irányba tartó vándorlása addig folytatódott, amíg Közép-Európába értek, a római birodalom északi határvonala mentén. A római „limes” határvédelemi vonal ellenük lett létrehozva. Ezek a rendkívül harcias törzsek aztán végleg megállapodtak ezeken a területeken, ahol ekkoriban már a „germán barbárok” néven utaltak rájuk a rómaiak és a kelták. Többek között a már idézett Publius Cornelius Tacitus (i.sz. 100 körül), aki a Germania című munkájában megemlíti, hogy „a germánok fő ipara a háborúskodás." Amikor a germánokat jellemző írásokat olvassuk, az szinte egy déjá vu érzést kelt bennünk, hiszen pontos másai a korábbi asszírok jellemvonásainak.

Ezekben az időkben még ismeretes volt, hogy ezek a törzsek az asszírok leszármazottai, habár ekkortól már egyre inkább azokkal a megnevezésekkel illették őket, amelyek máig használatosak, illetve ismeretesek, mint pl. germán, a teuton és aleman nevek. A germán törzsek ekkor még állandó mozgásban voltak, és a Fekete-tengertől a Rajna folyóig szétszórtan éltek. Sylax, a „Periplus" szerzője, aki az i.sz. 550 körüli években élt, a következőket írja:

„A Fekete-tenger partvidékét ... Asszíriának nevezik" - Perrot and Chipiez's History of Art in Sardinia, Judaea, Syria and Asia Minor, II. kötet, 261. old.

Leon Poliakov kutató pedig lejegyzi, hogy a bajorok egy ősi forrásai szerint elődeik a Fekete tenger mellől, a mai Örményország területeiről vándoroltak el.  (The Arian Myth, 76. o.) Ez pontosan az a terület, ahonnan a germán törzsek megindultak Európa felé, s amit egészen a hatodik századig Asszíriaként neveztek, annak ismeretében, hogy ott hosszú ideig az asszírok leszármazottai éltek. A latin Jeromos (a Bibliát ő fordította le latin nyelvre) i.sz. 340-420 körül, illetve pont abban az időszakban, amikor a germán törzsek európai inváziója a tetőfokára hágott, egy írásában ezt írja erről a harcias, betolakodó népről:

És Assúr (az asszírok) szintén eljött, együtt a többi néppel (más betolakodó barbár törzsekkel) özönlötték el Európát a Rajna mentén.” - Jeromos, 123. levél, § 16, a Niceai és a Nicea utáni egyházatyák írásaiból.

A germánokként feltűnt nép eredetét még a szekuláris történelem is világosan és egyértelműen pontosan arra az „Asszíriának” nevezett geográfiai helyre teszi, ahová az asszírok telepedtek eredeti birodalmuk elbukása után:

„Vitathatatlan, hogy a germánok a Kaukázus hegységnek a Fekete-tenger és Kaszpi-tenger körüli területeiről vándoroltak el. - Smith's Classical Dictionary, "Germania" címszava alatt 361. o.)

Néhány kora-középkori forrás arról tanúskodik, hogy ekkor még az arabok is tisztában voltak azzal, hogy a germánok és az asszírok egyazon nép. Barheraeus szíriai püspök a XII. században ezt írja: „A germánok Mosel (Nineve) népe, akik Perzsiából [a perzsa birodalom területéről]  jöttek el.” …Az arab tradíciók szerint a germánok az asszírokkal azonosak.  (Gemol M.  „Israelites und Hyksos”. Leipzig, 1913, 88-90. o.)

„A germánok a nagy indoeurópai rassz egy ágazatát képzik, akik a keltákkal együtt vándoroltak Európába a Kaukázusból és a Fekete, valamint a Kászpi tengerek partvidékeiről .... A leírások szerint [a germánok] magastermetű, erőstestalkatú emberek, nagyon világos bőrűek, kék szeműek, hajuk pedig szőke, vagy vörös.”  (Smith W. „A smaller classical dictionary of biography, mythology, and geography.”  Harper, 1877.  Harvard University, Digitized Jan 24, 2008, 175. o.)

A szemita népek Európában
”Szem fiai: Elám, Asszur, Arpachsád, Lud és Árám.” (1Móz. 10:22).

A Római birodalom hanyatlásával fokozódtak az egyre erősödő germán törzsek támadásai, akik már a határvonalat átszakítva, a birodalom területein belül is egyre nagyobb számmal telepedtek be. Róma elbukását éppen ezek a beözönlő „germán” népek, a gótok, vandálok, burgundok és herulok, stb. okozták. Ezeket a törzseket Assúr és Arpaksád leszármazottai tették ki.  Rövid idő alatt Itália északi része teljesen elgermánosodott, az eredeti latin nép délre szorult. Európa hozzávetőleg a népvándorlások lezáródásával vette fel azt a formáját, amit ma is ismerünk. Az asszírok leszármazottai a mai Németország és a Balti-tenger partján egész Latviáig telepedtek meg. Ezek a németek által lakott területek teszik ki a modern Asszíriát. A velük rokon, szintén szemita káldok (Arpaksád fiai) valamivel délebbre, főként Itáliában és a Földközi-tenger nyugati partvidékein telepedtek meg. A káldok ezáltal jelen vannak Észak-Spanyolországban, Franciaország déli partjain, Olaszországban és kis részben Romániában. Európa legnyugatabbi és északi részeit pedig a szemiták választott ága, Izrael házának [elveszett] törzsei népesítették be. Sém Elám nevű fiának utódai a közép kelet-európai szláv népek: a lengyelek, csehek, szlovákok és a délszláv népek. Lúd messze a legkisebb szemita nép, tőle az albánok származnak.  Mindez azt jelenti, hogy Európa északi, nyugati és keleti felét, Angliától Belorussziáig elsősorban szemita népek lakják! Arámot itt nem említjük meg, mert az ő utódai nem Európában találhatók meg.

Az csak természetes, hogy a kaukázusi rasszhoz tartozó népek is onnan származnak, ahonnan minden más rassz és nemzet elvándorolt: a népek közel-keleti bölcsőjéből, Bábelből. A népvándorlások lezárulásával Európa nagy részét Sém fiainak a leszármazottai, a kaukázusi, vagy fehér rasszhoz tartozó népek töltötték be, akiket sokan, de tévesen Jáfet fiaival azonosítanak*. A fehér rassz tudományos megnevezése azért a „kaukázusi rassz”, mert a modern tudomány csak eddig a pontig képes követni ennek a rassznak a legkorábbi feltűnését. Mi itt visszavezettük eredetüket a népek bölcsőjéig.

*Megjegyzés: Számos, elsősorban protestáns próféciaértelmező a németeket hibásan Jáfet fiával, Gómerrel azonosítja. Ennek egyik oka a felületesség mellett az, hogy a bábeli szétszóródás után a gómeriták egy ideig a Fekete-tenger és a Kaszpi-tengerek közötti területeken telepedtek meg, vagyis pont azon a területen, ahol sokkal később a germánokként ismert népek feltűntek a történelemben. Az asszírok csaknem kétezer évvel a gómeriták után költöztek erre a területre, s ekkorra már a gómerita népek régen Ázsiába szóródtak  (Gómer azonosítását lásd az Ezékiel 38-39 című írásban).

Honnan ered a  "Deutsche" szó?

Mi magyarok németeknek, más népek germánnak, alemánnak, stb. nevezik Assúr fiait, ők maguk azonban a deutsche megnevezéssel utalnak magukra, hazájukra pedig Deutschland-ként. Honnan ered ez az elnevezés? Az asszírok, miután elhagyták eredeti lakhelyüket és indoeurópai nyelvet vettek fel, onnantól már az Athúr, majd annak rövidített változataival, a Tír, illetve Tiw megnevezésekkel utaltak magukra, s ezek az Assúr indogermán megfelelői (Encyclopedia Britannica, a "Mesopotamia" címszó alatt). Taticus pedig azt írta valamikor az i.sz. II. század elején, hogy a germani név újkeletű, és egykor Tungri-nak nevezték ezt a népet. Taticus azt is lejegyezte, hogy a germán regék hőse egy bizonyos Tuisto, vagy Tiw. Tiw-et, vagy Tyr-t pedig leginkább a Tuisco nevet viselő istennel azonosítják. … Tuisco (értsd Thiudiaks vagy Deutsch) (Braddon ME. Belgravia: 41. kötet, 1880, Google Books által, 429. o.)

„Az asszírok legfőbb istene Assúr volt, akit a későbbiek folyamán Tír, vagy Tiw-ként neveztek, s ami az Atír, és Athúr névváltozatokból ered, s ez az indogermán megfelelője a héber Assúr-nak… A germánok egy másik istenneve Tuisto volt, s e névből származnak a deutsch, illetve a Deutschsland megnevezések.” (Craig White, The Great German Nation: Origins and Destiny, 68, 98. o.)

Athúrt, vagy Tírt a háború isteneként tisztelték az antik világban (ahogy korábban az asszírok istenként tisztelték ősapjukat, Assúrt). A germán nyelvekben Tír lett a névadója a hét harmadik napjának (ennek az ó angol formája Tiw’s day volt, mai formája pedig Tuesday). Vagyis az indo-európai germán nyelvcsalád nyelveiben a harmadik napot még mai is Assúr napjának nevezik. Még az ókori hindu írások is kétféleképpen utalnak az asszírokra. Használták ugyanis a szemita 'asszír' szó szanszkrit megfelelőjét, ami ashgras, de használták a maguk indoeurópai szanszkrit megnevezését is, ami daityas, és felismerhető benne a deutsch szó:

 „Az ugyancsak indoeurópai szankszrit nyelvben az Assúr után elnevezett asszír népet aszgrasz-nak, illetve daityas-nak nevezték már 1500 évvel Krisztus előtt! A mai deutshch megnevezés nem más, mint a szankszrít daityas változata.”  (Herman Hoeh, Germany in Prophecy. A Plain Truth magazin 1963, januári számának 17,27 oldalain)

R. Verstegan 1605-ben adott ki egy rendkívül fontos történelmi munkát, a Restitution of Decayed Intelligence: in Antiquities címmel. A szerző a következőket írja a germánokról: „… Tuisco, a legősibb és legsajátosabb istene a germánoknak … Ez a Tuisco volt az első és legkülönb a germánok között, és utána nevezik magukat Tuysthen-nek, vagyis duytshes, illetve duytsh népnek …”

Ha tehát egy német magát deutsche-nak nevezi, azzal azt fejezi, hogy ő athúri, tíri, illetve asszír, s mint ilyen, Assúr leszármazottja.

Trier Európa legősibb városa

Németország nyugati felén, valami hat mérföldre Luxembourgtól, a Mosel folyó partjain áll Trier ősi városa. Bár a rómaiak maguknak tulajdonítják a város megalapítását, de a germán tradíciók, sőt, maga a város neve is másról tanúskodnak. A Steipe mellett fekvő “Rothes Haus” (a Vörös Ház) oldalán egy latin feliratú tábla büszkén hirdeti a város eredetét:

 “TRIER MEGALAPÍTÁSA 1,300 ÉVVEL ELŐZI MEG RÓMÁÉT. LEGYEN MÉG HOSSZÚ TÖRTÉNELME ÉS ÉLVEZZEN ÖRÖK BÉKESSÉGET, ÁMEN”

Tehát Trier vagy Treves városa körülbelül ezerháromszáz évvel idősebb az i.e. 753-ban megalapított Rómánál! Az ősi germán hagyományok szerint a várost i.e. 2000 körül egy Trebeta nevű asszír herceg alapította meg. Az elmondások szerint Trebeta az első asszír királynak, Nieneve megalapítójának és névadójának Kidin-Ninua-nak, vagy latinosan Ninusnak volt a fia. Ez az esemény tehát valamivel az akkád periódus után történt, a felemelkedő asszír birodalom idején. A Szicíliai Diodorus „History" című munkájában így említi Ninust és Asszíriát:

„A görög, perzsa és római feljegyzések szerint Nimród halála után Ninus [Kidin-Nunua] volt az első uralkodó, aki hódító hadjáratokat indított, hogy leigázza az ókori világ államait. Ezzel jött létre a félelmetes asszír birodalom, ami Dél-kelet Európától Dél-nyugat Ázsiáig terjedt.”

Már a legkorábbi asszír városok is széleskörű gazdasági hálózatot alakítottak ki, és számos kereskedelmi kolóniát hoztak létre a szomszédos területeken, de jóval távolabbi vidékekre is eljutottak. Ezek a kolóniák a karum (akádul: kapu) nevet viselték, és olyan közösségeket alkottak, amelyek asszír közigazgatás alatt maradtak. A Mosel folyó partjain végzett régészeti kutatások azt bizonyítják, hogy az i.e. 2000 körüli időkben már léteztek ezen a területen emberi települések, és nincs kizárva az asszír gazdasági kapcsolat. Hogy Trebeta pontosan mi célból alapított kolóniát, azt nem tudhatjuk biztosra, de tény, hogy általa a közép-európai asszír/germán jelenlét több ezer évre visszanyúlik.

Mint az annyi más nemzet esetében megtörtént, a germán nép igaz történelme is el lett ferdítve, vagy el lett hallgatva. Viszont azok, akik hajlandóak az ősi forrásokra épült hagyományokat figyelembe venni, egy következetes képet kaphatnak. Josef K.L. Bihl In deutshchen Landen című tankönyvében pl. ez áll: „Trier városa a híres asszír király, Ninus fia által lett megalapítva." (uo. 69. o.)

A római időkben, i.e. 55 körül Julius Caesar igázta le a treveri keltákat, majd Claudius hozott létre egy kolóniát Colonia Augusta Treverorum néven, emiatt vannak, akik tévesen a rómaiakhoz vezetik vissza a város eredetét. Azonban semmiképpen nem lehet a véletlen műve az, hogy egy ősi asszír kolónia pontosan azon a területen alapított meg egy várost, amely aztán a germánok hazájává lett. Az asszírok és a germánok ugyanaz a nép, és első elemeik nem sokkal Nimród után érték el a számukra kijelölt, és nekik otthont adó földet.

Az asszír törzsek nevei - különös kapcsolatok

Már az ókorban is több névvel utaltak a germán törzsekre, ilyen pl. a khatti (a mai hessz-ek elődei), alemani, suabi, quadi, kaszari, gót, teuton stb. nevekkel, a jobban ismert  germán szó mellett. A germán szó jelentése egy levezetés szerint: „harcias csoport” (lásd pl. az Encyclopedia Britannica "Germany" címszavát). Nagyon sokat köszönhetünk ezen a téren Tatictus-nak, a római történésznek, aki a "Germania" című munkájában megadta a latin változatait a legfőbb germán törzsek neveinek: khatti/hesszi, akkád/kvád, kasszi/koszi, almani/alemáni. Mivel a germán törzsek valóban a harciasságról voltak ismertek, a „harcias emberek” egyféle gyűjtőnévvé vált. Vannak, akik szerint még a germán megnevezést is Asszíriához lehet visszavezetni, a „harcias ember” pedig eredetileg egy germán törzsnek, a hattik nevének jelentése volt.

A Biblia megemlíti, hogy az asszírok területéhez tartozott egy Kir nevű terület, ahová a fogságukba került népeket telepítették (2Kir. 16:9). A Kir szó a héber megfelelője az akkád Der szónak, mindkettő jelentése: fal. „Kir egy mezopotámiai város volt, a Tigris folyó alsó részén..." (Holman Bible Dictionary, a "Kir" címszó alatt). A várost az asszírok uralták nagyon hosszú időn át, és többen vannak, akik a 'germán' szó jelentését a Ker-men, azaz Kíri ember megnevezéshez vezetik vissza. Stephen Collins, a Lost Ten Tribes... Found című könyv szerzője pl. a következőket írja:

„A kermanok végül Európába vándoroltak ... ahol 'germánoknak' nevezték őket, ami egy általánosító név volt a rómaiak részéről, és ezt a megnevezést számos velük rokon [szemita] törzsre alkalmazták. ... Hérodotosz néhány írása is alátámasztja azt, hogy a kermanok és a germánok egy és ugyanaz a nép. ... Világos hát, hogy a 'germán' név eredete erre az Asszír területre [Kír-hez] vezethető vissza, majd később ennek a névnek a változata terjedt el Európában is. Amint az olvasó azt láthatja, ez az ősi név tulajdonképpen változatlan maradt, amint azt a 'Germany' és 'Germánia' nevek is bizonyítják. ... E könyv írójának határozott meggyőződése, hogy a germánok, vagy kermanok az asszírok leszármazottai. ...Ez a név máig fellelhető pl. Irán déli részén, ahol egy város nevében is fennmaradt a 'Kerman' szó" (uo. 341. o.).

Kis-Ázsia keleti részén feküdt el a Cilícia néven ismert terület, ahol egy ősi város a Germanicopolis nevet viselte. Cilícia tartomány lakosai a Hatti nevű nép volt (Ammianus Marellinus, 1.könyv. § 27), s ezek a hattik az asszírok egy főbb alelemét képezték. A Biblia többször is megemlíti Cilíciát (vö. pl. ApCsel. 21:39; 22:3). Az asszírok hatti elemei úgy a maguk megnevezését, mint a Cilícia nevet is magukkal vitték Európába. A hattiakat ma hesszeknek nevezik, Cicília pedig a modern Szilézia neve lett. Tacitus szerint a Khatti törzs volt a legfélelmetesebb és legharciasabb germán törzs. A hessz zsoldosok ugyancsak nagy hírnévre tettek szert, hosszú időn át Európa legprofibb zsoldoshadseregét alkották és számos király bérelte fel őket a háborúik alkalmával.

A hatti, vagy khatti szónak egyébként a héber nyelvben is érdekes, idevonatkozó jelentése van. A héber hathath szótő (Strongs #2865) jelentése: terrorizálni, háborúban lerontani, így a hatti átvitt értelemben harcost, harcias, pusztító embert jelent, vagyis szinonimája annak, ahogy a rómaiak a germánokat nevezték.

A korai asszír birodalom két részre volt osztva, az észak-nyugati terület volt a hattik hazája. Az asszírok Anatóliát a Hattik földjének nevezték, ugyanakkor az asszír királyok gyakran használták magukra a Khatti-sars, azaz a kattik kájzerje címet (a cézár, cár, kájzer címek az ősi sar szó változatai). A hattik asszíroknak mondták magukat, az asszírok pedig asszírokként tartották nyilván a hattit (D.D. Luckenbill, „Ancient Records of Assyria and Babylonia", II. köt. § 29).

Megjegyzés: A hattik nem azonosak a hettitákkal. A hettiták egy kámita nép volt, akik Kánaán (1Móz. 10:15) Héth nevű fiának az utódai. A hattik által lakott Anatólia később a hettita birodalom része lett, s ezután a két nép egy ideig egymás mellett élt. A névhasonlóság és a közös geográfia ellenére a két nép úgy etnikailag, mint nyelvben is különbözött egymástól. A hettiták eltűntek a történelem süllyesztőjében, míg a germán hatti ismert volt a görög és római időkben is.

A rómaiak Ninus Vetus-nak, azaz Ó-Ninevének nevezték a hattik fővárosát, ami azonos Asszíria fővárosával (G. Perrot és C. Chipiez, „History of Art in Sardinia, Judaea, Syria and Asia Minor", II. köt. 272.o.). Más szóval, a hatti és asszír birodalom egyazon birodalom volt, nem pedig különálló, mint ahogy azt sokáig vélték a történészek.

Az asszír nép részévé vált  ábrahámi néptöredékek - a baltikumi németek

A valami százmillió főt számláló németség elsősorban Assúr leszármazottaiból tevődik ki, de élnek köztük bizonyos ábrahámi népelemek is. Ezek a németségbe teljesen beolvadt kisebb népcsoportok Ábrahám és Ketura fiaitól származnak (Ábrahám Sára halála után vette el Keturát 1Móz. 25:1) és Németország északi, illetve észak-keleti részein élnek. Őket a baltikumi németekként ismerjük. Az Ausztriában élő svábok ugyancsak egy ábrahámi népelem.

Josephus: A zsidók történelme című munkájában kitért arra, hogy Ábrahám Keturától származó utódainak egy része Assúr népéhez csatlakozott  (Antiquities, I. k, xv. fej. § 1.). Érdekes módon, ennek az asszírokhoz csatlakozó ábrahámi népelemnek  a neve szintén Assurim (Assúr többesszámú változata) volt. A Szentírás felsorolja Ábrahám és Ketura fiait, megemlítve az Assurim nevű leszármazottaikat is:

1Mózes 25:1-4 1 Ábrahám ismét megnősült, feleségének Ketúrá volt a neve. 2 Ő szülte neki Zimránt, Joksánt, Medánt, Midjánt, Jisbákot és Súahot. 3 Joksán nemzette Sebát és Dedánt. Dedán fiai lettek az assúriak, a letúsiak és a leummiak. 4 Midján fiai pedig: Éfá, Éfer, Hanók, Abídá és Eldáá. Ezek mind Ketúrának a leszármazottjai. (Újfordítású)

1Mózes 25:3 Joksán pedig nemzé Sébát, és Dédánt. Dédánnak pedig fiai voltak: Assurim, Letúsim és Leúmim. (Károli)

Zimrán, Medán és Midián leszármazottaival az Ezékiel 38-39 című írásunk foglalkozik részletesebben, itt most csak Joksán Dédán utódaira térünk ki. Dédán minden valószínűség szerint asszír asszonyt vett el, s ez lehet az oka annak, hogy utódait szintén assuritáknak nevezték. Ez bibliailag is logikus, hiszen amikor Ábrahám elküldte maga mellől Ketura fiait, azok „a keleti vidékre” (1Móz. 25:6), vagyis az akkori Asszír birodalom irányába költöztek el, és végleg meg is telepedtek az asszírok között. Medán (bibliai Mittani) pedig szintén hosszú időn át Asszíriával asszociált.

Joksán másik fiától, Sébától származnak a mai svábok, Dédán további leszármazottai, a letúsiak és leumiak, akik pedig a  lettek és litvánok. A lettek pl. kulturálisan szintén közelebb állnak a németekhez, mint a szlávokhoz.

A maradandó nemzeti karakter

Németország a történelme során nagyon sokat adott a világnak és messze a méretein felül járult hozzá az egyetemes emberi fejlődéshez. A számtalan német találmány és technológiai fejlesztés, a gazdag művészet és kultúra, az oktatási rendszer minősége, mind-mind arról árulkodnak, hogy a német nép egy sokoldalúan tehetséges nép. De ezen  pozitívumok mellett, a németekben jelen van egy mélyről fakadó, ősi eredetű háborús hajlam is, és gyakran tör fel bennük a rendkívüli agresszivitás. A német nép e „kettős karaktere” számtalan cikk és leírás témája volt már az idők során, és ez a kettősség a mai napig az egyik legjellemzőbb vonásuk maradt:

„Egy a németekről szóló, a huszadik század derekán írt leírás szerint ez a nép ősidőktől fogva a modern korunkig mindig hatalmas kapacitással rendelkezett úgy a jó, mint a gonosz tettek kivitelezéséhez. Bátorságuk, munkakészségük, fegyelmezettségük és a családszeretetük kivételesnek mondható. Költőik, filozófusaik és művészeik briliáns alkotásokat produkáltak, míg az átlag német polgár, ha békén hagyják, józanul, becsületesen és megbízhatóan végzi a feladatát …” – Germany, The Sunday Times World Library, 1962, 4. o.

Adolf Hitler egyszer azt találta mondani, hogy “Németország vagy egy nagyhatalommá lesz, vagy megszűnik lenni.” Számára nincs középút. Nem feltételezzük, hogy Hitler bibliaolvasó ember volt, és a próféciák ismeretében tette ezt a kijelentést, viszont nagyon is „ráérzett” Németország szerepére és lakosainak karakterére.

Sir Winston Churchill szintén ennek a sajátos kettősségnek az árnyoldalát fejtegette 1941 december 11-én, a House of Commons felé intézett beszédében:

„A németek a leghalálosabb módon képesek kombinálni a harcos és a rabszolga erényeit. Maguknak nem kívánják a szabadságot, a másokét látva gyűlöletesnek tartják azt. Ha bármikor kellően megerősödnek, azonnal áldozatokra vadásznak, és vasfegyelemmel követnek bárkit, aki ebben vezetést nyújt nekik.

Ernest Habloch még tömörebb és vészjóslóbb látleletet nyújt: „A német karakter semmit nem változott az idők folyamán.” (Germany Rampant, 11. o.)

És valóban, a németek képesek pillanatok alatt színt vallani és kirobbantani véres háborúkat, amelyekben féktelen módon iszonyatos tetteket követnek el, s amelyek után aztán mély bűnbánatot gyakorolnak, és évtizedekig önsanyargatóan vezekelnek érte. Némileg talán sarkosítva, a német történelem ezek egymást követő ciklusaiból áll. Ez már az asszír történelemben is megfigyelhető volt. Amikor az asszírok annyi vérengzést követtek el, hogy Isten megelégelte, egy prófétát küldött hozzájuk, megüzenve általa Asszíria pusztulását. Ez a próféta Jónás volt, s a történet jól ismert:

Jónás 3:4-10 4 Elindult tehát Jónás befelé a városba egynapi járásra, és ezt hirdette: Még negyven nap és elpusztul Ninive! 5 Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. 6 Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. 7 Azután kihirdették Ninivében a király és a főurak rendeletére a következőket: Az emberek és állatok, a szarvasmarhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! 8 Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, és térjen meg mindenki a rossz útról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! 9 Ki tudja, talán felénk fordul, és megszán az Isten, lelohad lángoló haragja, és nem veszünk el! 10 Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy megtértek a rossz útról, megbánta Isten, hogy veszedelembe akarta dönteni őket, és nem tette meg.

Ninive lakosainak megtérése annyira egyedi és példaértékű volt, hogy még Krisztus is utalást tett rá (Máté 12:4). És valóban nem tudnánk egyetlen másik olyan történelmi precedenst felhozni, amikor a kor legnagyobb és legerősebb birodalma pozitívan válaszolt volna a megtérésre való felhívásra, és a királytól a közemberig mindenki zsákruhában böjtölt. Sajnálatos módon ez a megtérés rövid életűnek bizonyult és csak elodázta az ítéletet. Ugyanis néhány évtized elteltével az asszírok a korábbiakat tetőzve tértek vissza a szokásaikhoz, és valami száz évvel Jónás figyelmeztetése után, i.e. 612-ben a birodalom teljesen el lett pusztítva.

Az Első Birodalomtól a Negyedik Birodalomig

Az 1260 nap/év című írásunkban részletesen felvázoltuk a Biblia „fenevadjait”, vagyis ennek a Sátán által uralt világának az egymást követő birodalmi struktúráit. A Dániel 7:7-ben ábrázolt „rettenetes fenevad” a római birodalmi rendszert testesítette meg, a fején lévő tíz szarv, pedig annak a rendszernek a tíz történelmi megújulását. A szarvak tehát a római birodalmi struktúra olyan utódállamai voltak, mint pl. a justiniánusi helyreállítás, majd Nagy Károly frank birodalma. A Szent Német Római Császárság uralmával, mint azt a neve is elárulja, a fenevadat az asszír/káld tengely tette ki. Ezt a struktúrát az asszír katonai erő és a káld misztériumvallás, a katolicizmus kötötte össze. Ugyanakkor, a németek számára ez volt az „Első Birodalom”.
A „Negyedik Birodalom” (németül Viertes Reich) egy, a bibliai próféciák által megjövendölt és a közeljövőben megvalósuló német birodalmi felépítés lesz. A reich szó pontos jelentése „uralom”. Az Első Birodalom tehát a „Szent”-nek nevezett Német-római Birodalom volt, (i.sz. 962-1806), a Második Birodalom a császári Németország (1871-1918), a Harmadik Birodalom pedig a Hitler által vezetett náci Németország (1933-1945).

A Jelenések 13-ban felvázolt „fenevadra”, vagyis birodalmi rendszerre gyakran utalnak a Szentírás egyéb próféciái is, noha más-más megnevezések alatt, s ezt a tényt gyakran szem elől vesztik egyes próféciaértelmezők. Így ez a fenevad azonos a Dániel 11-ben  említett „észak királya”  által uralt, európai székhelyű birodalommal. Mivel ennek a birodalomnak a gazdasági és katonai gerincét a modern Asszíria teszi ki, emiatt bizonyos próféciák e néven utalnak rá, az azt uraló antikrisztus személyét pedig „az asszír”-ként nevezik meg (Mik. 5:5). Az apokaliptikus irodalomban ugyancsak Asszíriaként utalnak az északi királyságra, vagyis a végidők fenevadjára (lásd pl. Illés Apokalipszisét). A németek számára ez lesz a Negyedik Birodalom.

Az antikrisztusi uralom teljesen váratlanul, szinte robbanásszerűen fog feltűnni a történelem porondján, hirtelen felrúgva az addig megszokott geopolitikai állapotokat. Az elmúlt évtizedek gazdasági és politikai közegében felnőtt átlagember képtelenségnek tartja azt, hogy egy ilyen mértékű változás és egy német „feltámadás” megtörténhet. Ugyanakkor, a világ jelenlegi nagyhatalmának, az USA-nak a közeli gazdasági összeomlása egyre nyilvánvalóbb, s ezt nem csupán a szakértők prognosztizálják, de a bibliai próféciák is ezt jelzik elő. A dollár elkerülhetetlen összeomlásával a Németország által vezetett európai föderáció (itt nem a jelenlegi EU-ra célzunk) egy olyan pénzügyi és gazdasági rendet hoz létre, amely sokkal stabilabb lesz, mint amit a kockázatokkal teli és felelőtlen amerikai modell biztosított. Mindez a technológiai és katonai fejlesztésekkel párosítva gyorsan egy nagyhatalmi státuszra emeli „Asszíriát”. Habakuk próféta valami 2400 évvel ezelőtt megjövendölte a mai hitel és uzsorarendszer, valamint a fedezet nélküli pénz és az abból fakadó felelőtlen gazdasági rend teljes összeomlását:

Habakuk 2:3,6-7 3 Mert ez a kijelentés meghatározott időre vonatkozik, hamarosan célhoz ér, és nem csal meg; ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el.  6 De majd mindezek példázatot költenek, és ilyen jelképes hasonlatokat mondanak róla: Jaj annak, aki rakásra gyűjti, ami nem az övé - de meddig? - és másoktól elvett javakkal gazdagodik! 7 De rád támadnak hirtelen, akik marcangolnak, fölébrednek, akiktől reszketsz, és zsákmányul esel nekik.

A „meghatározott idő” nem más, mint a végidők, Dániel ugyanezt a kifejezést használta a végidőkre szóló próféciáiban. Ez az idő a jólétben és kényelemben, ám ugyanakkor erkölcstelen szabadosságában élő izraelita (angolszász) nemzetek megbüntetését, a hírhedt „nagy nyomorúságot” is magával hozza. A fedezet nélküli, így alaptalan jólétnek az elpusztítói hirtelen kerülnek hatalomra, s mintegy fölébredve törnek rá az elkényelmesedett, eltunyult és felelőtlenül élő izraelita népekre. Amint azt a továbbiakban látni fogjuk, a próféciák szerint a büntetésük eszköze, a fölébredt nagyhatalom, Asszíria lesz. Habakuk itt azok vesztét üzeni meg, akik hitelből vásárolt tulajdonokat halmoznak fel, s annak az uzsora rendszernek a vesztét, ami a végletekig kisemmiz másokat. A „veszedelem fia” (antikrisztus) egy zseniális álmessiás lesz, aki jubileumot hirdet, vagyis felszabadítást hoz a „gonosz uzsorarendszer” alól. A felhalmozott javakat lefoglalja, s a spekuláciáón alapuló „léggömb” gazdasági rendszer helyébe egy munka és fedezet alapú rendszert állít, ami felélénkíti a gazdaságot és egy sokkal szélesebb körű jólétet eredményez (ennek előképe a hitleri Németország kezdeti stádiumában is megvalósult). Mindemellett véget vet a vad liberalizmus és a szexuális devianciák szabad ámokfutásának, és egy olyan biblikusnak tűnő erkölcsi rendet állít fel, amire „minden jóérzésű” vagy vallásos ember vágyik. Ez sokban hozzájárul ahhoz, hogy „az egész föld csodálja a fenevadat” (Jel. 13:3) és imádják őt a föld lakói, azok, akiknek a neve nincs  beírva az élet könyvébe (Jel. 13:8). 

Sokak szerint Németország, sőt Európa egésze is túl kicsi ahhoz, hogy [újra] a világ domináns hatalmává váljon. Egy modern nagyhatalomnak azonban nem kell feltétlenül katonailag is megszállni a föld minden egyes területét, hiszen távol a határain kívül is érvényesíteni tudja akaratát, pl. gazdasági és technológiai eszközökkel. A birodalom helytartói, kiszolgálói és helyi erőszakszervezetei aztán végzik a feladatukat – mint pl. a keresztények üldözését - az adott lokalitáson belül. Mindenesetre legyen elég számunkra az, amit Isten kijelentett: „Előre megmondtam a jövendőt, és régen a még meg nem történteket. Ezt mondom: Megvalósul tervem, mindent megteszek, ami nekem tetszik” (Ézs. 46:10). És Isten az, aki „Naggyá tesz népeket, majd elpusztítja őket, népek határát terjeszti ki, azután elűzi őket” (Jób. 12:23). Márpedig Istennek úgy tetszik, hogy Asszíria legyen a büntető eszköze, ami közvetlenül a próféciákhoz hoz  bennünket.



II. rész
Asszíria a bibliai próféciákban

 

Ezékiel próféciája Assúrról, a hatalmas cédrusról


Ezzel elértünk az asszírok, illetve a német nép próféciai szerepének bemutatásához. Kezdjük a sort egy rendkívül sokatmondó próféciával, ami Ezékiel könyvének a 31. fejezetében olvasható. Ezt a szövegrészt sajnos sok fordítás nagyon pontatlanul adja vissza azáltal, hogy a szöveg mondanivalóját végig és kizárólag a Fáraóra, Egyiptom királyára vonatkoztatják, holott Asszíria magasztos történelmét vázolja fel egészen az utolsó időkben megnyilvánuló elbukásáig. A prófécia valóban Fáraóval kezdődik, amelyben egy kérdés van neki szegezve: „Kihez vagy hasonló te nagyságodban?" (Ezék. 31:2). A prófécia folytatása rámutat, hogy Fáraó Assúrhoz van hasonlítva, akinek jellemzőit [és nem a Fáraóét] vázolják aztán elénk a 3-18 versek:

Ezékiel 31:3-4 3 Ímé, Assúr cédrus volt a Libánonon, (héb. hinneh Assúr erecz ballevanon) szép ágakkal és sűrű gallyaival árnyékot tartó s magas növésű, melynek felhőkig ért a teteje. 4 Víz nevelte naggyá, a mélység vizei tették magassá, folyóikkal körüljárták ültetése földjét, s csak folyásaikat bocsátják a mező egyéb fáihoz.

Ezek a sorok Assúr magasztos sorsrészét mutatják be, ám a mondanivalónak sokkal mélyebb jelentése van, mint amit a felszínen első látásra olvashatunk. A földi uralkodók, illetve nemzetek a Bibliában esetenként fákkal vannak jelképezve (v.ö. Dán. 4:20-22; Ézs. 11:8), de ami még ennél is fontosabb az az, hogy a fák nem csupán az emberi uralkodókat jelképezik, hanem a mögöttük álló, nekik erőt adó, őket szellemileg befolyásoló szellemi fejedelemségeket is! Assúrt a vizek nevelték naggyá (v.ö. Jel. 17:1,9,15), a mélység vizei tették magassá, hatalmassá. A mélység szó a héber tehom fordítása, ami a görög abüszosz és a magyar feneketlen mélység megfelelője. A görög nyelvű Szeptuagintában itt ugyancsak az abüszosz szerepel (v.ö. Róm. 10:6-7; Jel. 17:8; 11:7). A mélység vizei, illetve erői különös gonddal táplálták Assúrt, a többi fához (nemzethez vagy uralkodókhoz) képest. A Dániel 8:23-24 versei, amelyek egyébként szintén az antikrisztus megjelenését vázolják, rámutatnak, hogy a „kemény orcájú" királynak „nagy ereje lesz, de nem maga által". Érdekes kapcsolat még, hogy Szénakherib asszír király egyik fennmaradt iratában ez áll: „Assúr isten igen naggyá tétetett a mélységekben" (Luckenbill 1924, The Assyrian Dictionary 17. köt. I. rész, 185. o.) Ugyanazon a táblán Assúr (vagy Asszíria istene) az ég és föld urának van nevezve (Luckenbill 1924, uo. 149. o.). Az asszír királyok tehát egy isteni végzetnek tulajdonították a hatalmukat - csakúgy, mint tette azt Hitler is - (lásd még a Nemzetiszocializmus okkult háttere című írást), ami annyiból igaz, hogy valóban Isten ruházta fel hatalommal a népek büntetésére. Sátán természetesen a maga szándékai szerint kívánta felhasználni Asszíriát, s a bennük élő küldetéstudatot. Az asszírok emiatt „túllőttek a célon” és felül cselekedtek azon, amit Isten szándékolt tenni. 

Ezékiel 31:5-9 5 Ennekokáért lőn magasb növése a mező minden fájánál: s megsokasulának ágai, s hosszúra nevekedének galyai a sok víztől, midőn kiterjeszté azokat. 6 Az ő ágain csinál vala fészket minden égi madár, és galyai alatt fiadzott a mező minden vada, s árnyékában lakik vala sokmindenféle nép. 7 És széppé lőn magasságával, hosszan kiterjedt ágaival, mert gyökere sok víz felé nyúlik vala. 8 A czédrusok el nem takarák őt az Isten kertjében, a cziprusok nem valának hasonlók ágaihoz, s a platánoknak nem valának olyan galyai, mint néki; Isten kertjében egy fa sem vala hasonló hozzá az ő szépségében.  9 Széppé tettem őt az ő sok ágaival, úgy hogy irígykedett rá Éden minden fája az Isten kertjében.

Mivel Assúrt ilyen különlegesen jól táplálták a mélységek vizei, ezért nagyobbá és magasztosabbá nőtt a többi fánál. A valóságban a hatalmas Asszír birodalom árnyékában éltek az olyan többi nemzetek, mint Egyiptom, Élám, a késői sumérok, stb. Ez azonban már mind a múlté. A próféciák szerint azonban Assúr újra felemelkedik az utolsó időkben, és egy világhatalom élére fog állni. A szimbolizáció hirtelen nagyot vált a 8. verssel kezdve, ugyanis ebben a részben nyilvánvalóvá válik, hogy többről van szó, mint egy testi nemzetről. Ebben a versben az asszír nemzet mögött álló szellemi erők vannak jelképesen bemutatva, csakúgy, mint a párhuzamos idézetekben is. Az Assúrt jelképező cédrushoz, illetve a mögötte álló szellemnek a szépségéhez nem volt hasonló az Édenkertben, a Paradicsomban, az Isten kertjében! Az Édenkert minden más fája irigyelte őt, ami nem vonatkozhat csupán egy olyan fizikai nemzetre, ami nem is létezett akkor. Az Édenkert fái valójában szellemlényeket szimbolizálnak, s az itt megadott jellemzők magának Sátánnak a vonásait tükrözik, tehát ő az, aki Assúr mögött áll, és közvetlenül befolyásolja a nemzetet, mint egy személyes szellemi erő. Asszíria Sátán által volt különlegesen táplálva a mélységek vizeiből, így a nemzet az ő felnövelt eszköze, ha úgy tetszik, választott népe a pusztításra, avagy földi hatalma az Isten népével való harcában. A Bibliában gyakran előforduló motívum az, hogy amikor egy adott birodalom uralkodójáról van szó, a szövegek hirtelen átváltanak a mögöttük álló szellemi uradalom bemutatására. Erre egy példa az Ézsaiás 14. fejezetében található, a babiloni király ellen szóló gúnydalban (Ézs. 14:4), a 12-17 versek azonban már nyilvánvalóan Sátánhoz szólnak. Az ilyen idézetek kihangsúlyozzák, hogy valójában ki is áll a földi nagyhatalmak és a testi uralkodóik mögött, ki adja nekik a szellemi vezetést, illetve azt, hogy ki az istenük. (lásd még Ezék. 28 és Dán. 8:24).

Ezékiel 31:10-14 10 Ennekokáért így szól JHVH Isten: Mivelhogy magasra nevekedtél, és fölemelé tetejét a felhők közé, és szíve felfuvalkodott az ő magasságában (Ézs.10:7-9,13; 14:13-14; Ezék.28:2-6; Dán. 8:10,24-25; 11:36; 2Tessz. 2:4; Jel.18:7): 11 Azért adom őt a nemzetek urának kezébe, bánjék el vele, gonoszságáért kiűztem őt. 12 És kivágták őt az idegenek, a nemzetek legkegyetlenebbjei és leterítették. A hegyekre és minden völgyekbe hullottak ágai, és összetörtek galyai a föld minden mélységében, és leszállt árnyékából a föld minden népe, és ott hagyták őt. 13 Ledőlt törzsökén lakik vala minden égi madár, és ágaihoz gyül vala a mező minden vada; 14 Azért, hogy magasra ne nevekedjék egy víz mellett való fa se, és föl ne emelje tetejét a felhők közé; hogy ne bízzék önmagában kevélyen senki a vízivók közül; mert mindnyájan halálra adattak a mélység országába az emberek fiai közt azokhoz, a kik sírgödörbe szálltak. (Ézs. 10:12; 11:9-12; 30:31:33; Ezék. 28:6-10; Dán.11:45; Mik. 5:4:5; 2Tessz 2:8-12; Jel. 18:2-8; 19:19-21).

Ezek a próféciák duálisak, tehát kettős - esetenként még több - beteljesedésük van. Az ilyen próféciák elsődleges, vagy eddigi beteljesedései csupán tipológiai előzetesei voltak a végidőkben megtörténő klimatikus beteljesedésüknek. Az asszír birodalom elbukott, de végső, jóval nagyobb bukásuk a végidőkben fog majd megtörténni, a Nagy Babilon és a fenevad világbirodalmának összeomlásakor. Assúr a végidőkben még egyszer felemelkedik "a felhőkig". Ez a végidők háborúsorozatainak kezdetén fog megvalósulni, amikor a dél királya megtámadja az asszírok által dominált Európát [lásd a Dániel 11]. Erre a kihívásra válaszolva fog egy pillanat alatt újjáéledni az asszír militarizmus, és Asszíria rendkívül gyorsan újra egy globális szereplővé válik az antikrisztus vezetése alatt. Miután betölti próféciai szerepét, el fog bukni az idegen [napkeleti] nemzetek támadása által.

Ezékiel 31:15-18 15 Így szól JHVH Isten: Azon a napon, a melyen sírba aláméne, gyászba öltöztetém miatta a mélység vizeit, és megtartóztatám folyóikat, úgy hogy a sok víz elzáraték, s meggyászoltatám őt a Libánonnal, és a mező minden fája elepede miatta (v.ö. Jel. 9-20). 16 Zuhanásának hangja miatt megreszkettetém a nemzeteket, mikor leszállítám őt a sírba együtt velök, kik sírgödörbe szállnak; és vígasztalást vőn a mélység országában Éden minden fája, a Libánon szépsége és java, minden vízivó. 17 Ezek is alászállottak vele a sírba azokhoz, a kik fegyverrel ölettek meg, s a kik mint segítőtársai árnyékában ülének a nemzetek között. 18 Kihez vagy hát hasonló dicsőségben és nagyságban Éden fái közt!? Hiszen le fogsz szállíttatni Éden fáival a mélység országába; körülmetéletlenek közt feküszöl együtt a fegyverrel megölettekkel (v.ö. Ezék. 28:10  Ézs. 14:8-12). A Faraó ez és minden sokasága, ezt mondja JHVH Isten.

Az antikrisztus birodalmának elbuktatása örök tanulság lesz az emberiség számára. Ez a hatalmas lecke megtanítja az emberiséget arra, hogy többé ne bízzanak a maguk értelmében és erejében, és ne vessék meg Isten tanításait, parancsolatait, mert mindazok, akik azt teszik, veszedelemre jutnak. A földi uralkodók, és az Éden fáival jelképezett, emberi hatalmakat irányító bukott uradalmak együtt pusztulnak majd el (18. vers). Az utolsó sor újra a Fáraónak szól figyelmeztetőül, akinek sorsa hasonló lesz az ebben a példázatban vázolt Assúréhoz. Valójában itt hosszú távon az északi (Asszíria és szövetségesei) és déli (Egyiptom és szövetségesei) királyok próféciai vetélkedése, majd pusztulásuk van felvázolva.

Asszíria a végidőkben, mint Isten haragjának vesszeje

A próféciák úgy mutatják be Asszíriát, mint az Isten által felhasznált büntető vesszőt vagy eszközt a népek büntetésére. Tudjuk, hogy Isten az asszírokat használta fel hűtlenné vált népének, Izrael házának a megbüntetésére már az ószövetség idején is, ami előképe volt a nagy nyomorúság idején beteljesedő, és szintén az asszírok által véghezvitt nemzeti büntetésnek. A legfontosabb idevágó idézetünk az Ézsaiás 10. fejezetében található, ami egy Asszíriára vonatkozó próféciasorozat része, és elsődlegesen a még előttünk álló jövőre szól. Más szóval nem egy már beteljesedett üzenetről van szó. Ez a prófécia, amint azt a szövegkörnyezet is bizonyítja, az utolsó időkben válik valóra, amikor lezárul ez a korszak:

Ézsaiás 10:12 Ez történik majd amikor JHVH beteljesíti [bevégzi] minden művét Sion hegyén és Jeruzsálemben...

Ézsaiás 10:20-21 20 Ez történik majd azon a napon: Izrael maradéka és Jákob házának [minden törzs] menekültjei nem abban bíznak többé, aki veri őket, hanem JHVH-ban, Izrael szentjében. 21 A maradék megtér, Jákob maradéka, az erős Istenhez. (Párhuzamok: Ézs. 11:16; 14:1; Jer. 16:14-15; 23:7-8; 30:1-4; Ezék. 37:15-27; 38:8; Dán. 8:24; Hós.11:9-11; 13:14; Zak. 10:10)

Az időzítés tehát nyilvánvaló. Mindez akkor fog megtörténni, amikor Isten hazavezeti az izraelita törzsek maradékát a fogságból, miután megtérnek a nagy nyomorúság gyötrelmei által! A 11-12. fejezetek tartalma kronológiai folytatásai a 10-ben leírtaknak, s azokban egyértelműen a Messiás visszajöveteléről, Izrael végső szabadulásáról van szó. Mindezt a népek büntetése követi a 13. fejezettől kezdve (miután Isten megbüntette választott népét, megbünteti azok büntetőit is). Természetesen ezek az események még nem teljesedtek be, ami értelemszerűen azt jelenti, hogy még előttünk állnak. Ennek tudatában térjünk is vissza az Asszíriára vonatkozó részletekre:

Ézsaiás 10:5-6 Jaj Asszíriának, haragom vesszejének! Kezében van bosszúállásom botja. 6 Elküldöm őt az elvetemült nemzet ellen, és parancsot adok neki haragom népe ellen, hogy zsákmányt zsákmányoljon, és prédát prédáljon, s tapossa azt, mint az utca sarát. (v.ö. Hós. 8-9-10, Hós. 13:1-3,7-9,12-13)

Isten bosszút áll a vétkező, szövetségét megtagadó nemzetén, s ez a bosszú a nagy nyomorúság alkalmával fog a tetőfokára hágni (Jer. 30:7; Dán. 12:1; Mát. 24:21; Hós. 8-9-10 fejezetek). A fenti idézettel párhuzamos próféciák ugyanezt az eseményt így vázolják:

Ózeás 5:9 Efraim pusztasággá lesz a büntetés napján; amit hirdetek, azt Izrael törzsei nem kerülik el.

Ózeás 11:5-6 5 Visszatér Egyiptom földjére (nemzeti fogságba), Assúr lesz a királya, mert megtérni nem akarnak ők. 6 Kard járja majd városait, kiirtja a fecsegőit, és  megemészti őket terveik miatt. (ez a rész teljes párhuzamban van a fentebbi Ézsaiás 10:6-tal, ahol Assúr eltapossa Izraelt, mint a sarat a nagy nyomorúság idején)

Ózeás 9:3,7 ...3 Efraim visszatér Egyiptomba (nemzeti fogságba), az asszírok közt tisztátalant eszik. 7 Elérkeznek a megtorlás napjai, elérkeznek a visszafizetés napjai!

Ez az iszonyatos szenvedés okozza majd Izrael megtérését, ami után Isten hazavezeti, és szellemileg helyreállítja népének maradékát. Ekkor egyesülnek újra Júda háza (Júda, Benjamin és Levi fél törzse) és Izrael háza (az elveszett tíz törzs) népei (Ez. 37). Ma csupán Júda házának egy töredéke él a Szentföldön, ők is bizonytalanságban és állandó veszélyben, s természetesen nem a Messiás uralma alatt. Mint látjuk, a büntető eszköz Asszíria lesz. Vagyis, a több helyen megjövendölt nagy nyomorúság pusztításait és szenvedéseit Asszíria viszi végbe az izraelitákon. Hóseás - miután hosszan prófétál Izrael törzseinek megbüntetéséről a könyvének 8,9,10 fejezeteiben (Efraimra külön utalva) -, a 11. fejezetben már a helyreállítást vázolja, de rámutat arra, hogy a túlélő maradék az őket korábban megbüntető Asszíria fogságából tér majd haza:

Ózeás 11:11 Kirepülnek ők [Izrael] Egyiptomból, mint a madár, és mint a galamb az asszírok földjéről, és visszatelepítem őket házaikba. (Párhuzamok: Ézs. 11:16; Jer. 16:14-15; 23:7-8; 30:1-4; Ezék. 37:15-27; 38:8; Hós. 13:14; Zak.2:6)

Zakariás 2:6 Jaj, jaj! Fussatok ki az északi földről így szól JHVH, mert az ég négy szele felé szórtalak szét titeket, szól JHVH.

Jeremiás 16:14-15 Azért íme jönnek a napok - mondja JHVH - , amikor nem mondják többé: 'Él JHVH, aki felhozta Izrael fiait Egyiptom földjéről!' 15 hanem: 'Él JHVH, aki felhozta Izrael fiait észak földjéről (Asszíria, az észak királyának fogságából: Hós. 11:5; 11:11; Ézs. 10:6), és mindazokból az országokból, ahová elűzte őket.

Ézsaiás 11:16 Útja lesz népem maradékának [vissza a saját földjükre], amely megmarad Asszíriából.

Zakariás 10:10 Hazahozom őket Egyiptomból, az Asszíriában levőket is összegyűjtöm, ...

Az „északi föld” itt az asszírok által dominált Európát avagy a fenevadat jelenti, ahonnan, „mint a madár repülnek haza” a fogságból a nagy nyomorúság túlélői és ezt tisztázzák a fentebbi Ézsaiás 11:16 és Zakariás 10:10 idézetek.  Egy viszonylag elenyésző maradék lesz visszavezetve hazájukba (Ézs. 10:22) az új exodus-ban, amely méreteiben mégis jóval meghaladja az egyiptomi rabságból való kijövetelt (Jer. 16:14-16).
A próféciák tehát a lehető legvilágosabban mutatják azt, hogy az utolsó időkben Asszíria lesz Isten büntető haragjának eszköze, ami által Izrael törzsei megtérnek és helyre lesznek állítva. A Dániel és Jelenések idézetei mellett ezek a jobban mellőzött versek teszik teljessé és érthetővé a végidők próféciai képét.

Asszíria a fenevad fő katonai erejeként büntetőeszköz lesz Isten kezében, ám ezt a birodalmat tíz szövetséges király nemzetei teszik ki (Jel. 17:12-13). A birodalom másik, szintén nagy szerepet játszó népe az asszírokkal rokon és szövetségben álló káldok lesznek, akik elsősorban a fenevad vallási, illetve hittani dogmatikáját formálják majd egy világvallássá a Nagy Babilon misztériumok néven. E két nemzet képzi az antikrisztusi „fenevad” tengelyét. A káldo-babiloni misztériumvallás készteti a birodalom civil, illetve katonai hatalmát Izrael és a szentek üldözésére (Dán. 8:11; 11:33; Jel. 13:11-18; 17:15). A gyakorlatban tehát ez a civil és vallási szervezetek "házassága", vagy helyesebben szólva paráznasága lesz. Ez a szentségtelen frigy magával hozza azt, hogy mindazok, akik nem vetik alá magukat ennek az istentelen misztériumvallásnak és nem veszik fel magukra a fenevad bélyegét, kegyetlenül üldözve és pusztítva lesznek. Az üldözöttek elsősorban Izrael népei, valamint az igaz keresztények, illetve mindazok, akik valami oknál fogva megtagadják a fenevad bélyegét.

Asszíria bukása a végidőkben

Miután Izrael megszabadul, a babiloni misztériumok vallásrendje is méltó büntetésben részesül, méghozzá a fenevad által (Jel. 17:16-17)! Isten tehát még a nagy paráznát is az asszírok által dominált fenevad kezével bünteti meg, „mert az Isten adta szívükbe, hogy végrehajtsák szándékát,...” (Jel. 17:17).

Ezek után Asszíriára, illetve az általa dominált fenevad elpusztítására kerül sor a Felkent eljövetelével. A Felkent az, aki összezúzza a tíz király hatalmát (Dán. 2:40-45). Az Ézsaiás 30-29-versekből látható az, hogy Asszíria büntetése csak akkor történik meg, amikor JHVH hegyéhez lehet járulni a Felkent visszatérése után (v.ö. Ézs. 2; Mik. 4; Dán. 2:35; 40:45).  Asszíria büntetését ekként vázolja elénk Ézsaiás:

Ézsaiás 30:31-32 Mert JHVH haragjától megretten Asszíria, melyet bottal ver meg. 32 Fenyítő vesszejének minden csapása, amelyet rámér JHVH, dobszó és citera mellett megy végbe, és harcra lendített kézzel harcol ellenük.

Asszíra egymást követő csapásokat szenved el és minden egyes kimért csapást dobszóra és citera hangjára végeznek el, amint Isten angyalai vezérlik erre a büntetésüket véghezvivő keleti seregeket. A  Zakariás 10. fejezete ugyanezeket az eseményeket vázolja, amikor bemutatja Izrael helyreállítását, Asszíriából való kijövetelét és Asszíria elpusztítását:

Zakariás 10:10-11 Visszahozom őket [Izraelt] Egyiptom földjéről, és összegyűjtöm őket az asszírok közül;... 11 Átkelnek a tenger szorosán, de JHVH megveri a tenger hullámait; kiszárad a folyó minden örvénye, és megtörik Assúr kevélysége, és eltűnik Egyiptom kormánypálcája. (Ézs. 10:5,12; 14:24-27; 30:31)

Tartsuk szem előtt azt a tényt, hogy Zakariás ezt a próféciáját csaknem egy évszázaddal az eredeti Asszír birodalom elbukása után jövendölte meg, tehát ez semmiképpen nem az ókori asszírokra vonatkozott, és nem is teljesedhetett be az eredeti Asszír birodalom bukásában, bármennyire is bizonygatják ezt egyesek. Továbbá ez a prófécia ez idáig sem teljesedhetett be (mert az izraelita törzsek csak Krisztus eljövetelével lesznek egybehívva (Jer; 30-31; Ezék.37:15-27), tehát Assúr uralma, majd kevélységének megtörése még előttünk áll, s a fenevad elpusztításával esik egybe! Ez a prófécia párhuzamos Ézsaiás próféciájával, amely Istennek a népek feletti ítéletet mutatja be:

Ézsaiás 14:24-27 Megesküdött a Seregek Ura, és így szólt: "Bizony, ahogy elgondoltam, úgy lesz, és amint elterveztem, úgy következik be. 25 Összetöröm Asszíriát országomban (Megiddó-nál, Jel. 16:16), és hegyeimen eltaposom őt; leveszem róluk igáját, és terhét vállukról leemelem." 26 Ez az elhatározott terv az egész föld felől, és ez a kinyújtott kéz az összes nemzet fölött. 27 Mert amit a Seregek Ura eltervezett, ki hiúsíthatja meg? És ha keze ki van nyújtva, ki fordíthatja el? (Ézs. 10:5,12; Mik. 5:5; Zak. 10:11).

Ahhoz, hogy ezek a próféciák beteljesedhessenek a végidőkben, ahhoz természetesen Assúrnak léteznie kell,  mint önálló, nagy gazdasági és katonai hatalommal rendelkező és befolyásos nemzetnek! Bírnia kell akkora hatalommal, amely képes az angolszász nemzeteket és az egyéb izraelita népeket háborúban legyőzni és rabságba vinni (Ézs. 27:12-13; Zak. 10:10). Igen, olyan izraelita nemzeteket fog elsöpörni, mint az USA és Nagy-Britannia, akik jelen pillanatban még a világ vezető nagyhatalmai! Mindez előfeltételez egy ma még elképzelhetetlennek tűnő, hatalmas geopolitikai fordulatot.  Amennyiben tisztában vagyunk azzal, hogy Asszíria megegyezik a fenevad birodalmával, azonos az észak királyságával, akkor korrekt a próféciai rálátásunk!

Az itt tárgyalt Ézsaiás 14:24-27 versekkel párhuzamos igerészek Mikeás könyvében olvashatók.  A Mikeás 5:1-3 Krisztusról, a Messiásról beszél, „aki a béke lesz" Izrael számára miután megszabadította őket Asszíriától:

Mikeás 5:4-5 ... Ha majd eljön az asszír a mi földünkre és behatol házainkba, kiállítunk ellene hét pásztort és nyolc főembert; 5 és azok legeltetik Assúr földjét karddal, és Nimród földjét lándzsával, és Ő [Messiás] megszabadít minket Assúrtól, amikor az majd országunkba jön és tiporja határainkat. (Ézs.10:5,12; 14:24-27; Zak. 10:11)

Oly sok találgatás és alaptalan feltételezés létezik az antikrisztus nemzeti identitását illetően, holott a Biblia határozottan rámutat erre. Itt „az asszír”, egyes számban, egy személyre vonatkozóan nem más, mint az antikrisztus, a „kemény orcájú", aki bevonul a dicsőséges földre Láthatjuk tehát, hogy Asszíria ura, királya lesz, s így német származású. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy Ausztriából, nem Németországból származik és mindenképpen zsidó vérből, ami hitelesítheti a kezdeti időkben mint álmessiást. „Ha majd eljön az asszír a mi földünkre... " kijelentések egybeesnek Dánielnek a Szentföldre bevonuló antikrisztusra utaló próféciáival, aki még Krisztus ellen is harcolni fog:

Dániel 11:41 Bevonul a dicsőséges országba is ["az asszír" antikrisztus, az asszírok katonai erejével, Mik. 5:4], sokan elesnek...

Dániel 8:24-25 A hatalma megerősödik, de nem a maga erejéből, és hihetetlen mértékben pusztít majd mindent, és sikert is arat tetteivel. Megöli majd a hatalmasokat és a szentek népét [nagy nyomorúság] 25 kénye-kedve szerint. Sikeres lesz a cselszövés a kezdetben, és szívét nagy dolgokra irányítja; mindenben bővelkedve igen sokakat megöl, sőt a fejedelmek Fejedelme ellen is támad [Megiddó]; de elpusztul, anélkül, hogy emberi kéz illetné.

Itt és ekkor töri össze Asszíriát a Seregek JHVH-ja, országában, a Szentföldön (Ézs. 14:25; 30:31-32; 2Tessz. 2:8; Jel. 17:12-14; 19:15, 19-21). Erre az időre szól hát Ézsaiás szóban forgó próféciája: „Jaj Asszíriának…”

De miért ez a fenyítés Asszíria számára? Hiszen Isten maga használja fel az asszírokat eszközként népének büntetésére. A választ az Ézsaiás10. fejezetének folytatása adja meg:

Ézsaiás 10:7-9 Ő azonban nem így vélekedik és szíve nem így gondolkodik, hanem szíve szándéka, hogy pusztítson, és kiirtson nem kevés nemzetet. 8 Mert azt mondja: "Vajon főembereim egyúttal nem királyok is? 9 Nem úgy jár-e Kálné, mint Karkemis? Nem úgy jár-e Hamat, mint Arfád?"

Assúr nem csupán egy eszköznek tartja magát a népek büntetéséhez (Ézs. 10:6), hanem saját akaratát akarja érvényesíteni, a maga érdekei által vezetve tipor el és pusztít népeket! A hódítás és a pusztítás vágya vezeti, a háborúk istenének szolgálva (Dán. 11:37-39)! Ne feledjük, Assúrt alulról, a mélység vizei-ből táplálja maga az Ellenség, s így nem csupán büntetni kívánja Izraelt, hanem annak teljes elpusztítását tervezi, és csakúgy, mint istene, uralkodni akar „über alles" (mindenek felett). Sátán Izrael népének kiirtását egy „végső megoldásként” szánja, hogy azzal meghiúsítsa Isten szándékát, illetve az királyságának eljövetelét, amihez Asszíria készséges eszköznek bizonyul.

Ha Isten nem lép közbe a választottak kedvéért, nem maradna ember a földön (Mt. 24:22). De Krisztus visszatér és Sátánnak, valamint a földi birodalmaknak lejár az ideje. Habár egy utolsó próbálkozással minden földi erőt bevet a visszatérő Krisztus ellen, de a Bárány legyőzi őket, mert Ő az urak Ura és királyok Királya (Jel. 17:14). Akkor és ott történik meg Asszíria már vázolt megtörése, eljön rá a bosszú az általa okozott mérhetetlen szenvedések miatt (Zak. 10:10; Ézs. 14:25, 30:31; Dán. 11:45), Krisztus végleg megdönti az uralmát, amit Ézsaiás ekként vázol elénk:

Ézsaiás 10:12-19 Ez történik, amikor JHVH teljesíti minden művét Sion hegyén és Jeruzsálemben: Megfenyítem az asszír király [az antikrisztus] öntelt szívének gyümölcsét és kevély szemének büszkeségét. 13 Azt mondja ugyanis: "A saját kezem erejével cselekedtem, az én bölcsességemmel, mert okos vagyok; eltöröltem a népek határait, vagyonukat elraboltam, és letaszítottam hatalmammal a trónon ülőket. 14 Elérte kezem, mint a fészket, a népek gazdagságát: s amint begyűjtik az elhagyott tojásokat, úgy gyűjtöm be a föld országait, és nem volt, aki szárnyát mozdítani merte volna, vagy száját kinyitotta volna, hogy csipogjon." (v.ö. Jel. 13:4)  - 15 Vajon dicsekedhet-e a fejsze azzal szemben, aki vág vele? Vagy nagyzolhat-e a fűrész azzal szemben, aki húzza? Mintha a vessző lendítené azt, aki emeli, és a bot emelhetné azt, ami nem fa! 16 Ezért JHVH, a Seregek Ura sorvadást bocsát kövéreire, és dicsősége alatt láng lobban fel, mint tűznek lángja. 17 Izrael Világossága lesz a tűz, és Szentje a láng: elégeti és elemészti tüskéjét és tövisét egyetlen napon. 18 Testestől lelkestől megsemmisíti erejének és gyümölcsös-kertjének dicsőségét, és olyan lesz, mint a senyvedő beteg. 19 Erdeje megmaradt fáinak oly csekély lesz száma, hogy egy gyermek is összeírhatja őket.

Ézsaiás 14:24-27 Megesküdött a Seregek JHVH-ja: Úgy lesz, ahogyan elterveztem, az következik be, amit elhatároztam. 25 Országomban [Megiddónál] töröm össze Asszíriát, hegyeimen taposom el. Lekerül róluk igája, lekerül vállukról a teher. 26 Ezt a tervet határoztam el az egész föld ellen, így nyújtom ki kezemet minden nép ellen. 27 Ha így határoz a Seregek JHVH-ja, ki hiúsíthatja meg? Ha kinyújtja kezét, ki fordíthatja vissza?

Asszíria pusztulása tehát az Isten Felkentjének visszajövetelével történik meg, aki megítéli a népeket JHVH haragjának napján (Ézs. 13:13; Jel. 19:21), és csak elenyésző élő ember marad meg Asszíriában (Ézs. 10:19), csakúgy, mint a föld többi népei közül is (Ézs. 13:12). Ézsaiás 10. fejezetének üzenete párhuzamos az Ézsaiás 30. fejezetével. A Jelenések könyvében olvasható próféciák bizonyos részleteit az ószövetségi próféciák adják meg. Bár Ézsaiás külön-külön vázolja fel a katonai és a politikai hatalom (Asszíria) sorsát a 10-11-13-14 fejezetekben, és "párjának", a nagy hamis vallásnak (Babiloni Misztériumoknak) a sorsát is a 46-47. fejezetekben, mégis egy időszakról és egyazon birodalomról van szó: az antikrisztusi euro-babiloni birodalomról, amit a Jelenések 17:11-14 részei is leírnak. A fenevad katonai és vallási elemeinek összefonódását 1260 nap/év című írás tárgyalja részletesebben.

Az utolsó idők háborús menetrendjének áttekintése

A jelennel kezdve: Németország a II. Világháború óta a József törzseit kitevő USA és Nagy-Britannia szoros szövetségese, a NATO tagja. A bibliai próféciák azonban elárulják, hogy ez az euró-atlanti szövetség nem lesz igazán maradandó. Miközben az izraelita nemzetek hanyatlása egyre nyilvánvalóbb, Asszíria nemzetközi befolyása, gazdasági és katonai hatalma egyre növekszik és előtérbe fogja helyezni a saját érdekeit. Hamarosan eljön az idő, amikor Izrael nemzetei még inkább rászorulnak szövetségeseikre, különösen a fejlett Asszíria segítségére, aki „magányos vadszamárként” jóval inkább bízik önmagában, mint a kiterjedt szövetségi rendszerekben:

Ózeás 8:8-10 Elnyelik Izraelt, lám, már a népek között van, olyan, mint egy eldobott cserép. 9 Mert fölmentek Asszíriába, a magányos vadszamárhoz: Efraim pénzen vásárolt szeretőket. 10 Vásároljanak csak a népek közül: majd szétszórom őket; egyhamar nem fognak többé királyokat és fejedelmeket fölkenni.

Ózeás 12:1-2 Efraim hazugsággal vesz körül, Izrael háza meg hamissággal. 2 Efraim szelet terel, egész nap a keleti szél után fut. Bővelkedik a hazugságban és erőszakban, szövetségre lép Asszíriával, olajat szállít Egyiptomnak.

A fenti sorok már beteljesedett próféciáknak számítanak, hiszen az angolszászok egy jó ideje pénzen vett „szeretőket” (gazdasági segélyekkel megvásárolt szövetségeseket) tartanak. Ez a folyamat azonban rohamosan a teljes kiszolgáltatottság irányába vezet, ráadásul ezek a megvásárolt érdekszövetségesek az őket kitartó „gazdájuk” ellen fordulnak a baj napján. Izraelt eléri Isten elkerülhetetlen büntetése:

Ezékiel 6:1-7 JHVH szózatot intézett hozzám: 2 Emberfia, fordulj Izrael hegyei [népei] felé, és jövendölj ellenük! 3 Ezt mondd: Izrael hegyei, halljátok JHVH-nak, az Istennek a szavát! Ezt üzeni JHVH, az Isten a hegyeknek, a halmoknak, a szakadékoknak és a völgyeknek: Kardot szabadítok rátok és lerombolom magaslataitokat. 4 Oltáraitok semmivé válnak, oszlopaitok ledőlnek, akik halálos döfést kapnak, azokat bálványaid elé vetem, 5 s csontjaitokat oltáraitok köré terítem szét. 6 Minden lakott helyeteken elpusztítják a városokat, lerombolják a magaslatokat, úgyhogy oltáraitok romhalmazzá válnak és elpusztulnak, bálványaitok darabokra törnek és megsemmisülnek, oszlopaitok ledőlnek és műveitek semmivé válnak. 7 Akiket közületek döfés ér, leroskadnak. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok JHVH. (v.ö. Ézs 7:17).

A végidőkben tehát pontosan megismétlődik Izrael házának korai hanyatlása és elbukása. Az Istent elhagyó, bálványoknak élő Izrael elveszti gazdagságát és katonai erejét, a korábbi szövetségesei pedig egyre inkább ellenségeivé válnak, és hiába fordulnak hozzájuk kétségbeesetten segítségért:

Ózeás 12:11-12 Efraim, mint egy galamb, buta és esztelen: Egyiptomot hívják, Asszíriába rohannak! 12 Mehetnek bárhová, kivetem rájuk a hálómat; mint az ég madarát, visszahozom, s gonoszságukért megbüntetem őket.

Ahogy a próféciai óra ketyeg, úgy az események is fel fognak gyorsulni, és miközben az izraelita nemzetek a bukás felé sodródnak, Asszíra befolyása egyre növekszik. Az elkövetkező világháborúban hasonló lesz a felállás, mint az I. és II. Világháborúk során volt. Ebben a háborúban négy nagyobb katonai szövetség fog részt venni. Az elsődleges nagyhatalom a fenevadat kitevő közép-európai tengelyhatalom lesz, az észak királyának irányítása alatt, aki a végidők háborúinak nyitásaként megsemmisíti a második főbb szereplőt, a dél királyának nevezett arab-iszlám föderációt. A harmadik szereplő a meggyengült és hanyatló nyugat-európai és észak-amerikai izraelita nemzetközösség országai lesznek, a negyedik pedig egy keleti érdekszövetség, az Orosz közösség és szövetségeseik. A korábbi háborúkkal ellentétben ekkor Asszíria sokkal sikeresebben fog szerepelni és véghez viheti szándékait (Jel. 13:4). Miután megsemmisítő csapást mér a déli király népeire (Dán. 11:40) és elköveti a pusztító utálatosságot, az antikrisztus a szövetség népein fogja kitölteni a haragját és ez a nagy nyomorúságot hozza magával (Dán. 11:30-32, 12:1; Mt. 10:22, 24:90). Időközben azonban baljóslatú és nyugtalanító híreket hall északról és keletről (Dán. 11:44), vagyis az Orosz föderáció és ázsiai szövetségeseik felől. Ekkor már Mések, Tubál, Góg, Magóg és az egyéb keleti  nemzetek felismerik, hogy a déli és nyugati hatalmak elpusztulása után ők fognak sorra kerülni, és ellencsapásra készülnek. A fenevad dühösen reagál ezekre a hírekre, fergeteges támadást indít ellenük, és óriási pusztítást végez (Dán. 11:44), ami már a teljessé kibontakozott világháborúhoz és az emberiség nagy részének elpusztulásához vezet. A keleti népek minden létező erőforrásukat és tartalékukat bevetik a harcban, és elsöprik a fenevad által vezetett Európát:

4Mózes 24:23-24 Megint példabeszédbe kezdett, és ezt mondta: Ó jaj, ki élhet tovább, mint ahogy Isten megszabta?! 24 Hajók jönnek Kittim partjairól, megalázzák Assúrt, megalázzák Ébert, míg el nem pusztul az is.

Ekkor megy végbe Asszíria és a velük szövetséges káldo-héberek módszeres és szinte rituális megbüntetése (Ézs. 30:31-32). Az európai fenevad megsemmisül (*), és Krisztus megkezdi ezeréves országlását. Izrael megtért, helyreállt, biztonságban lakozik és áldásokban kezd részesülni. A nyugati népek megkapták büntetésüket és tanulni kezdik Isten útjainak követését. Ám a keleti népek mindeddig nem „találkoztak” Isten korrigáló haragjával. Ezért Isten „kampót akaszt a keleti népek állába” (Ez. 38:4) és maga irányítja a hatalmas seregeiket népe, Izrael ellen (Ez. 39:2).  És a „későbbi napokban azért hozza fel ezeket a keleti népeket országa ellen, hogy azok is megismerjék őt s hogy  megmutassa nekik a maga szentségét” (Ez. 38-16,23). Ennek a harcnak az okait és a végkimenetelét az Ezékiel 38-39 írásunk mutatja be.

*Megjegyzés: Az antikrisztus ekkor Jeruzsálemben fog székelni (sátrat verni), seregeinek jó részével, ahol a világ seregei is egybegyűlnek. Itt, Armageddon (Megidó) mezején a visszatérő Krisztus fogja megbüntetni a népeket. (Jel. 16:16)

Asszíria végső megtérése

A II. Világháborúban elkövetett rémtetteik után a németek mély „megtérést” tanúsítottak, ami hozzájárult gyors és látványos gazdasági fellendülésükhöz.  A német nép „vezeklése” a mai napig tart. Sőt, a 2015-ben megkezdődő migráns válságra való reagálásuk tekintetében azt mondhatjuk, hogy ez a vezeklés már szinte az abnormalitás és a nemzeti önpusztítás határát súrolja. A történelmi fejlemények azonban úgy alakulnak, hogy az a vezeklés hamarosan átcsapjon a német hatalmi vágy olyan fokú felébredésébe, ami alapjaiban rendíti meg az egész világot. Assúrban feltör a harci szenvedély, a mélyről fakadó militarizmus, az elégtétel vágya, ami rettenetes pusztulást hoz a világra. Miután betöltötte a büntető szerepét, s miután maga is elszenvedte Isten haragját, megtérése őszinte, szellemi és maradandó lesz. Nevének jelentéséhez mérten egy igazán „szerencsés” és áldott néppé lesz Krisztus millenniumi országlásában, akit Isten magáénak mond:

Ézsaiás 19:23-25 Azon a napon út vezet majd Egyiptomból Asszíriába: az asszírok Egyiptomba mennek, és az egyiptomiak Asszíriába: és szolgálni fog Egyiptom Asszíriával együtt. 24 Azon a napon Izrael harmadikként Egyiptom és Asszíria mellett áldás lesz a föld közepén, 25 melyet megáld a Seregek Ura e szavakkal: "Áldott az én népem, Egyiptom, kezemnek műve, Asszíria, és örökségem, Izrael!"

Amikor JHVH országának eljöveteléért imádkozik az Isten népe, azzal egyben ennek a próféciának a beteljesedéséért is imádkozunk. Mondjuk hát rá: ÁMEN!