CoG

Azonos-e a modern judaizmus 2. a Mózesnek átadott vallással?

2. Rész

Az alábbi sorozat a Worldwide Church of God által kiadott Good News magazinban jelent meg 1960 és 1961 között. A szerző, Ernest L. Martin, neves egyháztörténész és bibliakutató bizonyítékokkal alátámasztva arra mutat rá, hogy a modern judaizmus egyáltalán nem azonos azzal a vallással, amit Isten Mózes által átadott Izrael népének. Valójában már a Krisztus korabeli judaizmus is eltért az ószövetségi tanoktól, amiért Krisztus gyakran meg is feddte korának vallási vezetõit. Ezt a sorozatot részben általános ismertetőként, részben pedig a Sátán zsinagógája 1 című írásunk segédanyagaként közöljük.

 


Email: p.poli@mailcity.com

Copyright © 1960. Ernest L. Martin, Isten Egyházának Gyülekezetei

 Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatók és terjeszthetõk, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

 Webcímünk: www.churchofgod.hu


Azonos-e a modern judaizmus a Mózesnek átadott vallással?

 2.    Rész

 

A Good News, 1961. februári száma
X. évfolyam 2. szám
Szerző: Ernest L.Martin

A második részben azt vázoljuk fel, hogy mi történt Ezdrás és Nehemiás alatt, és miként működött az Isten kormányzata az ószövetségi gyülekezetének ezen periódusában.

A babiloni fogságból visszatért zsidóság vallási állapotában nagy változások történtek azidő alatt, ami a hazatérésüktől Jézus Krisztus eljöveteléig tartott. Ezidő alatt végbement egyféle "szellemi evolúció" is, ami több mint 200 esztendőn át folytatódott, mire megállapodott abban a formában, amellyel Jézus Krisztus szembetalálta magát. Ha igazán kielégítően akarjuk megérteni a judaizmus sorsának alakulását, akkor vissza kell tekintenünk a Krisztus eljövetelét megelőző több mint 500 évre. Ez a félévezredes időszak eredményezte azt, hogy a "judaizmus" lecserélte a Mózes által közvetített vallásrendet. Más szóval: a judaizmus a zsidóság felvett vallása, amit Mózes törvénye helyébe tettek és gyakoroltak.

 

A babiloni fogság

A judaizmus alakulásának tanulmányozását a zsidók babiloni fogságával kell elkezdeni. Ez az i.e. 604 és i.e. 585 közötti időkre visz bennünket vissza, amikor Nebukadnezár, a babiloni birodalom uralkodója háborút indított Juda ellen. A zsidók sikertelenül próbáltak ellenállni a babiloniaknak, s Nebukadnezár már a háború első éveiben Babilonba hurcolta Judea lakosainak nagy részét. A háború i.e. 585-ben ért véget, s ekkorra minden zsidót fogságba vittek, kivéve a Gedalia által vezetett kisebb csoportot, de még nekik is el kellett hagyniuk Palesztínát. Így tehát egy teljes nemzeti fogságról kell beszélnünk, ami a babiloni birodalom i.e. 539-ben történt bukásáig tartott. Ézsaiás körülbelül 200 évvel korábban megjósolta, hogy Círusz, a perzsák királya vet véget a babiloni birodalomnak, és engedélyezi a zsidók hazatérését (Ézs. 45:1-4). Amikor ez megtörtént, Círusz a perzsa birodalom részévé tette Babilont és az általa uralt területeket. Círuszt, amikor ezzel szembesítették, nagyon meglepte a rá vonatkozó prófécia, és dicsőséget adott Izrael Istenének a babiloniak fölötti győzelméért. Ilyen körülmények között adta ki a zsidók hazatérését engedélyező rendeletet, sőt még azt is engedélyezte nekik, hogy helyreállítsák Isten lerombolt templomát (2Krón. 36:22-23; Ezr. 1:1-2). Ennek a rendeletnek köszönhetően körülbelül ötvenezer zsidó tért vissza Palesztínába. A hazatérők két személy, Zerubábel és Józsué főpap vezetése alatt álltak. Elsődleges céljuk a lerombolt templom újjáépítése volt, és vele az a szándék, hogy helyreállítsák az igaz istenimádatot. Két bibliai könyv, Aggeus és Zakariás könyve azidőtájt íródott meg, amikor a zsidók visszatértek Palesztínába és építeni kezdték a templomot, s ez a két könyv vázolja ezeknek az eseményeknek a körülményeit.

 

A zsidók döntő töbsége nem tért vissza az egykori Judába!

Itt ki kell hangsúlyoznunk, hogy a zsidók nagy része nem tért vissza Palesztínába, hanem továbbra is a babilóniai területeken maradtak. Círusz uralma alatt a zsidókra nézve kedvező helyzet uralkodott Perzsiában, legtöbbjüknek saját otthona és birtoka volt, és sokan jómódban éltek, némelyek pedig nagyobb vagyonra tettek szert. Nagy többségük nem kívánta elhagyni ezt a jólétet azért, hogy visszatérjenek őseik lerombolt, pusztasággá tett földjére. Valójában még Círusz sem kívánta azt, hogy mindannyian elhagyják Babilóniát, mert ennek a tartománynak sok területét elsősorban zsidók lakták. A birodalom gazdasági dinamójának számító tartományt nagyon negatívan érintette volna egy ilyen komoly népességapadás  ((Edersheim, "Life and Times of Jesus the Messiah," I. köt. 8. o. (Megjegyezzük, hogy itt hozzávetőleg két és fél-hárommillió zsidóról van szó)). Így tehát a zsidók döntő többsége megelégedett a  babiloni állapotokkal, és nem tértek haza, sőt, egyre mélyebb gyökeret eresztettek egykori rabságuk földjén. Iskolákat, zsinagógákat építettek és virágzó kulturális életet folytattak. Volt néhány kisebb hazatérési hullám, de a legtöbb zsidó Mezopotámiában maradt. Ez még az újszövetségi időkben is így volt, hiszen még ekkortájt is több zsidó élt Babilonban, mint Palesztínában (uo. I. köt. 7-9. o.). Ez ad magyarázatot arra, hogy miért ment Péter apostol Babilonba, ahonnan két levelét írta (1Pét. 5:13). Ez érthető is annak fényében, hogy Péter a körülmetéltek apostola volt (Gal. 2:7), s küldetése a zsidókhoz és Izrael elveszett házához szólt (Mát. 10:6). Márpedig úgy a zsidók, mint az izraeliták nagy része ekkortájt még babiloni területeken élt.

 

Ezdrás Jeruzsálembe megy

Amikor a Palesztínába hazatérő zsidók első hullámának két vezéregyénisége, Zerubábel és Józsué meghalt, a nép rövid időn belül egy érzelgős, külsőséges formalitásként végezte a templomi szolgálatot, s ugyanilyen módon viszonyult a vallás egészéhez. Habár a templom építése befejeződött az i.e. 515. év első hónapjaiban, maga a város még romokban állt, és a nép nem érzett indíttatást az újjáépítésére. Mi sem bizonyította jobban ezt a hanyatló szellemi állapotot, mint az a tény, hogy nagyon sok zsidó a körülöttük élő pogány népek közül vett magához feleséget. Ahogy a vegyesházasság normává vált, úgy a vallási élet megélését egyre jobban elhanyagolták. Ez az állapot részben annak volt köszönhető, hogy Zerubábel és Józsué halála után nem volt szellemi vezetője a népnek, és az évek teltével egyre rosszabbá vált a helyzet. Végül i.e. 458-ben, Artaxerxesz uralkodásának hetedik évében történt változás, ugyanis ekkor utazott Ezdrás Palesztínába, hogy megkezdje az ekkor már nagyon időszerű helyreállítás munkálatait (Ezr. 7:7-8). Ezdrás nem mindennapi ember volt, pap volt, aki Áron nemzetségéből származott, és elődei közt voltak olyanok, akik főpapi szolgálatot végeztek. Nagyapja szintén főpap volt, aki a Zerubábel és Józsué által vezetett első hazatérő csoport tagja volt. ("Cyclopaedia of Biblical, Theological, and Ecclesiastical Literature," III. köt. 435. o.). Ezdrás írástudó emberként jártas volt az Írásokban és a törvényben:

Ezdrás 7:10-12 10 Ezdrás ugyanis arra szentelte magát, hogy tanulmányozza és kövesse az Úr törvényét, és Izraelben törvényt és jogot tanítson. 11 Ez annak a levélnek a másolata, amelyet Artaxerxész király Ezdrás papnak és írástudónak adott, aki járatos volt az Úr parancsaiban és Izraelnek adott törvényeiben12 "Artaxerxész, a királyok királya Ezdrás papnak, aki az ég Istene törvényének titkára, békességet! 

Josephus, az apostolokkal kortárs zsidó történész szerint Ezdrás egy bizonyos értelemben a Babilonban maradt zsidóság főpapja is volt ("Antiquities of the Jews," xi, 5,1). A fentebbi idézet szerint Ezdrás a törvény tanulmányozására és annak tanítására szentelte magát, ami óriási és őszinte elkötelezettségre utal. És valóban, Ezdrás annyira meghatározó egyéniségnek számított a zsidóságon belül, hogy egy későbbi történész szerint legalább olyan törvényadó volt, mint maga Mózes ("The Talmud, Sanhedrin," c.ii). Ezdrás tehát a törvénynek élt, remekül ismerte és jó tanítónak bizonyult. Isten tehát felkészítette őt arra a nemes feladatra, hogy helyreállítsa Jeruzsálemben a helyes templomi szolgálatot, megtanítsa a népet a törvény tiszteletére és tartására, valamint újjáépítse magát Jeruzsálemet is. Így került Palesztínába i.e. 458-ben a perzsa kormányzat felhatalmazásával, és kezdte meg a reformokat. Ezdrással körülbelül további kétezer zsidó tért vissza Jeruzsálembe, akik nagyrészt leviták, papok és templomi szolgák voltak, akik hozzásegítettek az Isten által levetett templomi imádat helyrehozatalához.

 

Az Ezdrás által végbement helyreállítás

Amikor Ezdrás és kísérete elhagyta Babilont, a perzsa uralkodó királyi felhatalmazásával és írásos rendeletével indult Jeruzsálembe. Ez nemcsak azért fontos, mert királyi felhatalmazása és hatalma volt a vallási tisztaságot helyreállító reformok elvégzéséhez, hanem olyan bírákat és előljárókat is ki kellett jelölnie, akik ismerik Isten törvényét, tanítják azt, s aszerint ítélkeznek, ha kell, a legszigorúbb módon:

Ezdrás 7:25-26 25 Te pedig, Ezdrás, Istened bölcsessége szerint, amely a kezedben van, rendelj bírákat és elöljárókat. Ezek szolgáltassanak igazságot a folyamon túli egész népnek, mindazoknak, akik ismerik Istened törvényét. Akik pedig nem ismerik, azokat tanítsátok meg rá. 26 Aki nem tartja meg pontosan Istened törvényét - a királynak is az a törvénye -, azt szigorúan el kell ítélni - halálra, száműzetésre, pénzbírságra vagy börtönre.

Ez egy teokratikus társadalom létrehozását jelentette. Ezdrás nem csupán Isten papjaként, a helyénvaló istenimádat helyreállítójaként tért vissza Palesztínába, hanem mint civil tisztviselő, aki felülvigyázza Jeruzsálemnek, a zsidók fővárosának újjáépítését. Hogy Perzsia királya miért tartotta oly fontosnak a zsidók vallását, és miért kívánta Jeruzsálem újjáépítését és virágzását? A válasz egyszerű. A Szentírás lejegyzi, miként let Eszter, a Benjámin törzséből származó judeai lány Perzsia királynője, és nagybátyja, Mordekáus a birodalom minisztere (Eszt. 2:7; 10:30). Esztert Xerxész (Ashvérus), Perzsia királya vette el, aki az i.e. 485-465 közötti években uralkodott. A király, aki Ezdrást kijelölte Jeruzsálem újjáépítésére, I. Artaxerxész volt, Xexésznek, Eszter férjének fia. Eszter kétségtelenül élt még akkor, amikor Ezdrás Jeruzsálembe indult i.e. 458-ban. Más szóval: ekkortájt még nagyon erős volt a zsidó befolyás a birodalomban, ami kétségtelenül hozzásegített ahhoz, hogy Ezdrás ilyen fontos megbízatást és hatalmat kapjon a királytól. Ezdrás személyisége és vezéregyénisége nagy hatással volt a népre, ami fontos volt ahhoz, hogy elérje célját: Mózes törvényének visszaállítását, Judea alkotmányaként (Herford, "Talmud and Apocrypha,"33. o.). Ezzel Judeát a perzsa birodalom követendő, modell államává kívánta tenni. A király nem hozott nagyszámú törvényzetet, az a kevés törvény, amit elrendelt, elsősorban az adózást érintette.

"A perzsa uralkodók, akik távol éltek Judeától igen ritkán avatkoztak be a zsidó alárendeltjeik belső ügyeibe, és számukra kielégítő megoldás volt a tartomány ügyeit a kirendelt kormányzóra bízni. Amennyiben az adók befolytak és az általános rend fenn volt tartva, a zsidók úgy szervezhették meg a maguk közösségi éleltmódját, ahogy azt jónak látták." (Herford, "Talmud and Apocrypha," 45. o.).

A perzsák ezt az általános politikát követték azalatt a kétszáz esztendő alatt, amikor Palesztína az ő kormányzatuk alatt állt. Mindez tehát kedvezett a zsidóságnak, és azt jelentette, hogy újra meggyökerezhettek Palesztínában, és minden komolyabb zaklatás nélkül gyakorolhatták a vallásukat

 

A zsidók idegen asszonyokat vettek feleségül

Amikor Ezdrás visszatért Palesztínába, ott szembesülnie kellett azzal, hogy a nép nagy része már csak felszínesen követte az ősök vallását. A templomi szolgálatokat nem a megfelelő módon végezték, emellett a zsidók egy jelentős része idegen asszonyokat vett magához. Ezdrás azonnal és a leghatározottabb módon figyelmeztette őket arra, hogy ezekkel a gyakorlatokkal megrontják a törvényt, és pontosan az ilyen cselekedetek miatt juttatta Isten az elődeiket fogságra (Ezr.9:5-7). Ennek hallatára a nép közül sokan megtértek és szövetségre léptek Istennel, miután elvetették maguktól az idegen asszonyokat (Ezr. 10:2-5). Ugyanakkor nem mindenkiben volt meg a hajlam a változásra, sokan csökönyösen ragaszkodtak korábbi életmódjukhoz. Hozzávetőleg 13 esztendőbe telt az, hogy a nép elhagyja a maga szokásait, és viszatérjenek Isten törvényényének megtartásához! Tudjuk, a törvény megtiltotta az idegenekkel való házasodást, s ennek egyik fő oka az volt, hogy elkerüljék a pogány valláselemek és gyakorlatok felvételét. Erre talán Salamon esete a legjobb példa, aki még bálványokat is felállított Jeruzsálemben és Izrael-szerte, azért, hogy pogány feleségeinek kedvébe járjon (1Kir. 11:4). A törvény határozottan tiltotta a pogányokkal való vegyes házasságot (2Móz. 34:15-16; 5Móz. 7:3), ezért, amikor Ezra megtérésre és a törvényhez való visszaigazodásra szólította fel a zsidókat, annak velejárója volt az, hogy elbocsássák pogány feleségeiket. Mivel Ezdrás elsődleges feladata a Mózes által adott törvény helyreállítása volt, így minden erejével azon dolgozott, hogy a palesztínai zsidókat az Isten által kinyilatkoztatott (2Mózes, 3Mózes, 4Mózes, 5Mózes) törvény alá vonja. E négy könyvben találhatók meg az alapvető erkölcsi, szellemi parancsolatok, valamint a fizikai Izrael civil társadalmát szabályozó rendeletek. Emellett ezek a könyvek tartalmazzák az elvégzendő vallási szertartások sorát, a ceremóniális és tisztasági rendeleteket, amelyeket Jézus korában olyan előszeretettel hangsúlyoztak ki bizonyos szekták, hogy akkorra a "Mózes Törvénye" kifejezést már elsősorban a rituális szertartásokra vonatkoztatták (Ap.Csel. 13:39; 15:5). Isten azért küldte el Ezdrást Jeruzsálembe, hogy helyreállítsa a teljes törvényt a nép körében, úgy a szellemi parancsolatokat, mint az Ószövetség részét képező szertartásokat, vagy rítusokat. Ezdrás minden tekintetben alkalmas volt erre a feladatra, hiszen jól képzett írástudó volt, emellett a királyi rendelet által megfelelő politikai hatalmat kapott, s végül, de nem utolsósorban az Isten gondviselésében végezte el a feladatát. "A cél az volt, hogy a judaizmus legfőbb tekintélye a Tóra legyen, s a népet megnyerje ennek a legfőbb tekintélynek az elismerésére" (Herford, "Talmud and Apocrypha," 37. o.). Amint látni fogjuk, Ezdrás elérte célját, és a zsidók csupán névleges vallásosságát sikeresen átformálta az igaz vallás követésére, bár ehhez Nehemiás munkássága is nagyban hozzásegítette. De végülis megtörtént a helyreállítás, és a föld visszakerült a mózesi törvények alá.

 

Nehemiás visszatér Jeruzsálembe

Nehemiás egy magas kormányzati tisztviselőként szolgált a perzsa birodalomban (Neh. 2:1-8). Amikor tudomására jutott a palesztínai zsidók válságos állapota, és az, hogy Ezdrásnak milyen nehéz dolga van a mózesi törvények helyreállításával kapcsolatban, elhatározta, ő is tenni fog valamit az ügyért. Mivel közeli kapcsolata volt a perzsa királlyal, aki jószándékot nyilvánított iránta, így kérelmezte, hogy nevezzék ki őt Judea kormányzójává, aki csak egyedül a királynak felel. A király eleget tett ennek a kérésnek, és Nehemiás követte Ezdrást, mint egész Judea kormányzója, a velejáró hatalom birtokában. Bár Ezdrás maga is tisztviselő volt, de korántsem olyan magas rangban, mint egy kormányzó. Amikor Nehemiás megérkezett Jeruzsálembe Artaxerxész uralkodásának huszadik évében, Ezdrás helyzete hirtelen sokkal előnyösebbre fordult. Nehemiás ugyanolyan elkötelezettséggel kívánta visszaszólítani a népet Istenhez, mint Ezdrás, és mindketten képesek voltak harmonikusan együtt dolgozni e nagy cél érdekében. Végülis elérték céljaikat! Mózes törvényét újra a föld törvényévé tették, megindították a pontos előírások szerint elvégzett templomszolgálatot, és megparancsolták a népnek, hogy bocsássák el maguktól a pogány feleségeiket. Létrehoztak olyan gyülekezeti helyeket, ahol a törvényt rendszeresen felolvashatták és megmagyarázhatták az embereknek. A szolgálatokat végző papok egyben tanítók, bírák és kormányzati tisztviselők is voltak. Mindezt rendkívüli feladat volt elvégezni, hiszen a zsidó honfitársaik között sok ezer olyan ember volt, akik sohasem kívánták igazán a törvényt követni,  de Isten áldásában sikerrel jártak.

 

A zsidók megújítják a szövetséget Istennel

Ezdrás és Nehemiás egybegyűjtötte a nép véneit, a papokat, levitákat és az előljárókat, és aláíratták velük a szerződést, miszerint a továbbiakban alávetik magukat az Isten törvényének. Az aláírásukkal tehát megújították a szövetséget, amivel szigorúan elkötelezték magukat a szövetség hét főbb pontban összefoglalt elvárása alá: 1) Megtartják az Isten törvényét, parancsolatait, rendeleteit és utasításait; 2) nem lépnek vegyes házasságra a pogányokal; 3) ügyelnek a szombat szentségének megtartására; 4) megtartják a föld szombatévi pihenőit; 5) évenként egyharmad sékelt fizetnek a templom fenntartásához; 6) biztosítják a templom oltárához a szükséges tűzifát; 7) mindenből megfizetik a tizedet, ahogy azt a törvény rendeletei előírják (Neh. 10. fej.). A vezetők és előljárók a nép nevében is aláírták a szövetséget, ezáltal minden Palesztínában élő zsidó megkötötte ezt az ünnepélyes szerződést, és mindnyájan elkötelezték magukat a feltételei alá.  Az ezt megelőző időkben a zsidók megelégedtek a vallás névleges, felületes gyakorlásával, de Ezdrás és Nehemiás hithű buzgalmának köszönhetően már más fényben tekintettek őseik vallására. Ezzel egy új alkotmányos kormányzat született, egy kormányzat, amelynek jogrendjét Mózes törvénye képezte! Ez az államforma egyház is és civil kormányzat is volt egyben, s bár a perzsa birodalom fennhatósága alatt állt, de a zsidóknak voltak saját iskoláik, kollégiumaik, zsinagógáik, és legfőképpen saját jogrendszerüket gyakorolták. Ez a központosított kormányzat egy olyan vallási egységet eredményezett, amilyet nem láthattunk Palesztínában Józsué ideje óta! Nem véletlenül tartották Ezdrást, a helyreállítás legfőbb személyiségét a "második Mózesnek". Ez egy új kezdet volt a zsidóság történelmében.

 

A "Nagy Gyülekezet"

A zsidók véneiből álló vezető tanács megalapításának óriási jelentősége volt. Ez a gyülekezet lényegében egy vallási és politikai testület volt, amely Ezdrás és Nehemiás által isteni vezetésre jött létre azon célból, hogy a népet és a jövő nemzedékeit Mózes törvényének tiszteletében tartsák. A szóbanforgó vezetői testületet a "Nagy Gyülekezet" névvel illették, aminek tagja volt Ezdrás és Nehemiás, Isten két választott eszköze, valamint a papság legjelentősebb tagjai. A továbbiakban ennek a gyülekezetnek a felügyelete és vezetése alatt állt a zsidóság vallási élete, úgy is mondhatnánk, hogy egy vallási főbíróság volt, teljes fennhatósággal bíró kormányzati hatalom.  Általuk ment végbe az oktatás, ők határozták meg a levitáknak és papoknak azt, hogy miképpen oktassák és tanítsák a népet Mózes törvényeire. A palesztínai zsidóság számára nem létezett nagyobb tekintély, mint a "Nagy Gyülekezet", amit a későbbiekben inkább a görög megnevezése szerint a "Nagy Zsinagógaként" ismertek. A "zsinagóga" ugyanis egy görög eredetű szó (szinagein), jelentése egybehozni, azaz gyülekezetet tartani. A modernebb szerzők általában már ez utóbbi néven utalnak a papi vezetői testületre, de a névhasználattól eltekintve ugyanazon intézményről beszélünk. "A legősibb hagyományok szerint ezt a gyülekezetet vagy zsinagógát azért illették a "nagy" jelzővel, mert az a hírneves munka amit elvégeztek, és az a hatalom, amellyel ezt elvégezték, megkívánja egy ilyen jelző használatát"  (Cycle. of Bib., Thee., and Ecc. Lit., x. köt. 82. o.). Modern hasonlattal élve ez a szervezet volt a korabeli zsidóság bírósági, törvényhozási és igazságügyi hivatala, és ennek megfelelően biztosították a mózesi törvények megtartását. A történelem bizonyítja, hogy ezt a feladatot megfelelő módon látták el, hiszen a szövetség megújításával Judea hazatérő maradéka számára az alkotmányt újra Isten törvényei tették ki. A Nagy Gyülekezet egyes határozatainak messzemenő, akár a mai napig tartó hatása volt. Ahhoz, hogy megértsük a judaizmus későbbi kialakulását, mindenképpen szükséges ismernünk az Ezdrás és Nehemiás alatt végbement helyreállítás körülményeit, valamint a Nagy Gyülekezet munkájának jelentőségét!

 

A Nagy Gyülekezet tagsága

Minden zsidó történész véleménye egyezik abban, hogy a Nagy Gyülekezet eredetileg 120 tagból állt ("Berakoth", ii, 4; "Megillah", 17b). Emellett, ennek a vezetői testületnek minden tagja pap volt (Herford, "Talmud and Apocrypha," 59. o.). Más szóval a tanácsnak nem voltak laikus tagjai, az elnöke pedig maga a főpap volt. Bár az elnökségi pozíciót méltóságuknál fogva a főpapoknak kellett volna betölteniük, ez nem minden esetben volt így. Amikor a Nagy Gyülekezet megszerveződött Ezdrás és Nehemiás által, az akkor szolgáló főpap, Elijasáb nem tartott találkozót a szervezet tagjaival. A főpapnak ugyanis nem volt ínyére az a szövetség, amit a Nagy Gyülekezet megköttetett a néppel (lásd. Neh. 13:4-7),különösen azon a ponton nem egyezett, amely megkövetelte az idegen asszonyok elbocsátását. Ennek oka volt, hiszen unokája, Manassé egy nagyon befolyásos pogány asszonyt vett feleségül, s Elijasibnak így nem állt feltétlenül érdekében ennek a házasságnak a felbontása, és erre még részletesebben kitérünk a későbbiekben. Ez oknál fogva megtagadták tőle azt, hogy a Nagy Gyülekezet tagja legyen. A későbbiekben azonban a főpapoknak megadatott a helyénvaló szerepük, s ennek a tanácsnak a fejeivé váltak. A tanács többi tagjai pedig különböző rangokat viselő papok voltak. Az ő dolguk az volt, hogy elvégezzék a tulajdonképpeni munkákat, az elnöklő főpap felügyelete és irányítása alatt. Ezek a papok voltak a zsidó nemzet legfőbb vezetői Ezdrás és Nehemiás idejében, körülbelül 440 esztendővel Krisztus eljövetele előtt. Ők és utódaik számos olyan határozatot hoztak, amelyek a mai napig nagy hatással vannak a zsidók vallási életére. A következő részben látni fogjuk, hogy milyen nagy szerepe volt a Nagy Gyülekezetnek a Szentírás ószövetségi részeinek összeállításában. 

Megjegyzések Ezdrás, Nehemiás hazatérésének dátumaival kapcsolatban: Ezdrás és Nehemiás küldetésének dátumai körül vannak nézeteltérések. Ennek egyik oka az, hogy három perzsa uralkodó is viselte az Artaxerxész nevet. Viszont a rendelkezésre álló külső [Biblián kívüli] bizonyítékok alapján könnyen kikövetkeztethető, hogy a három azonos nevet viselő uralkodó közül melyik is volt Nehemiás pártfogója. Egy Elephantine-ből származó papirusz szerint ugyanis i.e. 408-ban Szanballat már nagyon vén ember volt, és Szamária kormányzóságát ekkor már valójában két fia látta el (Sachau, Pap. i. 29). Ez azt jelenti, hogy az az Artaxerxész, akinek uralma alatt Nehemiás élt, I. Artaxerxész volt (i.e. 464-424), amikoris Szanballat még életerős férfikorban volt. Ezáltal II. és III. Artaxerxész uralkodásainak ideje szóba sem jöhet. Mivel Ezdrás és Nehemiás kortársak voltak, így kiszámítható, hogy Ezdrás i.e. 458-ban, I. Artaxerxész uralkodásának hetedik évében (Ezdr. 7:7),  Nehemiás pedig i.e. 445-ben, ugyanennek az uralkodásnak a huszadik évében (Neh. 2:1) tért vissza Jeruzsálembe.