CoG

Bevezető a JHVH ünnepeinek üzenete című írássorozathoz

"Kelj föl, állj elő, s lásd azoknak a számát, akik JHVH ünnepeiben vannak elpecsételve"

(2Ezdrás 2:38-42)

 

Isten egyházában gyakran hangoztatjuk, hogy JHVH ünnepei elénk tárják a megváltás tervének főbb mozzanatait, s az ünnepek megtartása egyben jelei, vagy pecsétjei annak, hogy Isten bennünk viszi véghez ezt a tervét. Mivel egyre többen érdeklődnek az ünnepek mondanivalói iránt, egy írássorozatban kívánjuk vázolni JHVH hét fő ünnepének szimbolikus üzeneteit. A sorozat első része a Leckék az Exodusból című írás lesz. Az írás feleleveníti a testi Izrael szabadulását a fizikai fogságból, miközben párhuzamosan rámutat az akkor lezajlott események szellemi vonatkozású jelentőségére is, vagyis a megváltásunk folyamatának első nagy lépéseire. Az Exodus rendkívüli eseménye a pészah és a kovásztalan kenyerek ünnepe alatt bontakozott ki, ami természetesen nem a véletlen műve volt. Isten tudatosan vitte véghez népének megszabadítását ennek az ünnepi ciklusnak a keretein belül, mert az események örök leckékként állnak előttünk, maga az ünnep pedig évről évre emlékeztet bennünket ezekre a leckékre. Ez egy maradandó, vagy örök törvényként lett elrendelve Izrael számára. Mivel az Egyház Izraelbe lett beoltva, és mert az Exodusnak egyben próféciai jelentőségei is vannak, amelyek nélkülözhetetlen leckéket és üzeneteket tartalmaznak az egyház számára a szellemi szabadulással kapcsolatban, ezért Isten egyháza hűen megtartja a szóbanforgó jeles ünnepeket. E sorozat kitűzött célja mélyebb rálátást adni nem csupán arra, hogy miért tartják bizonyos keresztények ezeket az ünnepeket, de arra is, hogy mi Isten célja velünk emberekkel, s miként viszi azt a célt véghez. Mindenreményünk az, hogy ha bárki felismerést kap az írás tartalmából, az szellemi serkentést érez majd arra is, hogy úgy imádja Istent, ahogyan Ő elrendelte, és elvárja attól a néptől, aki nevét viseli.


Email: p.poli@mailcity.com

Copyright ©  Póli Pál, Isten Egyházának Gyülekezetei, 2007

 Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

 Ez a kiadvány megtalálható, és nyomtatva is megrendelhető a http://www.churchofgod.hu weboldalán


 

JHVH ünnepei Mózest megelőzően


Isten természetesen nem az exodussal kezdte meg az emberiség megváltását, de még csak nem is az első emberpár teremtése vagy elbukása után, hanem már korszakokkal a testi világ megteremtése előtt eltervezte azt, hogy miként vezeti örök életre az általa létrehozandó teremtés erre választott egyéneit  (vö. Jel. 13:8)!

Mózes idejében Izrael volt Isten "sivatagi gyülekezete" (Ap.Csel. 7:38), vagyis az egyház elődje. A Szeptuaginta fordítás Izrael gyülekezetének megjelölésére pontosan ugyanazt a görög eklézsia szót használja, mint amellyel az újszövetségi görög az egyházra is utal. A kapcsolat nem véletlen, hiszen mindaz, amit Isten fizikai Izraellel és Izraelért tett, példája volt annak, amit az egyházzal, szellemi népével tesz és fog még tenni Jahoshúa visszatéréséig.

Az egyik leggyakoribb hamis feltételezés az, hogy az ünnepnapok megtartására megadott parancsolatok az Ószövetség részeként csak a testi Izrelre vonatkozó, ideiglenes rituális törvények részei voltak, amelyek Krisztus eljövetelével jelentőségüket vesztették, és el is lettek törölve az Újszövetség bevezetésével. Ezt a nézetet azonban nem lehet a Bibliából alátámasztani, sőt, nagyon is ellentmond a Szentírás számos kijelentésének. Az ünnepnapok említése megelőzi a "törvényt", s a rájuk való utalások valójában már a Teremtés könyvében is megtalálhatók:

1Mózes 1:14 Azután ezt mondta Isten: Legyenek világító testek az égbolton, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és meghatározó jelei legyenek az ünnepeknek (mo-ad), a napoknak és az esztendőknek.

Itt az ünnepekre használt szó (SHD 4150. Mo-ad) szó szerint "meghatározott időpontot" jelent, s a Szentírás pontosan ezzel a kifejezéssel utal a törvényben JHVH ünnepeire:

3Mózes 23:2,4 2 Ezek az én ünnepeim (mo-ad, vagyis  a JHVH által elrendelt, megszabott időszakok ):...4 Ezek JHVH ünnepei (mo-ad), a szent összegyülekezések, amelyeket ki kell hirdetnetek meghatározott idejükben (mo-ad):

A Tórában a "meghatározott idők", azaz elrendelt napok tehát JHVH ünnepeit jelölik, amelyek a 3Móz. 23:2-44 felsorolásában magukban foglalják a heti szombatokat és a hét nagy ünnepet, sőt közvetve az újholdakat is (amint azok által határoztatnak meg az ünnepek időpontjai). Itt most csak röviden megemlítjük, hogy a Teremtés könyvében lejegyzett meghatározóan fő események ezeknek a megszabott napoknak valamelyikére estek (Pl Noé menekülése az özönvíz alatt, Ábrahám fiának, Izsáknak feláldozása stb.). Vagyis ezek a meghatározott napok már ekkor betöltötték szerepüket a megváltás tervének bizonyos mozzanataira utalva. Izrael nem a törvény alkalmával kapta meg az ünnepeket, habár azok később a törvény részévé is lettek. Pontosabb úgy fogalmazni, hogy Isten emlékeztette, tudatukba hozta az Ő ünnepeit, amit nem ismerhettek és tarthattak az egyiptomi fogság alatt.

2Mózes 12. fejezetéből nagyon jól látható, hogy amikor Izrael még Egyiptomban tartózkodott – vagyis azt megelőzően, hogy Mózes megkapta és átadta volna nekik a Törvény bármely részét vagy elemét, vagy akár azt, hogy szövetségre fog velük lépni  –, még Egyiptomban megkezdték JHVH ünnepeinek tartását! Nem volt véletlen, hogy Isten a megszabadításukat egy ilyen "meghatározott időhöz" kötötte, amire emlékezni kell, és amit meg kell ünnepelni majd a törvény alatt is. Isten pontosan azért időzítette így, mert tervének kimenetele ezekben az ünnepekben rejlik, s ezekben teljesednek be megváltó munkájának főbb mozzanatai. A valamivel később megadott Tóra emiatt teszi elvárássá, a szövetség egyik velejárójává és követelményévé. Ezen okból lett a törvényben meghatározott rendeletek része! Izrael számára ez örök időkre adott rendelet (2Móz. 14:12, 14, 17, 24; 31:17; 3Móz. 16:29,31; 23:21,31,41; 5Móz. 4:40; 5:29; 12:28), így ez az Újszövetség által Izraelbe beoltott pogányokra is vonatkozik. Ne feledjük, az Újszövetség az Izraelnek megadott ígéretek része, s így nem érvényteleníti a nekik megadott elvárásokat, hanem inkább egy magasabb, szellemi szintre emeli azokat. Így például az ünnepek mondanivalója és jelentősége csaknem ugyanaz maradt az Újszövetségen belül is. Vázolják a szabadulás folyamatát, de már nem testi fogságból, és nem a testből fakadó "igazságossággal" (értsd: az emberi önerőből fakadó törvénytartással) párosítva, hanem a bűn fogságából való szabadulásra mutatnak, amit a szellemiségünk átformálásával tesz meg bennünk Isten. A szellemi újjászületés teszi lehetővé a hiten keresztül azt, hogy képesek legyünk betölteni és megélni azt az életformát, amit a törvény elrendelt. Az ünnepek legapróbb részleteinek is megvan a maguk fontos jelentősége.

Amikor Isten megadta a szombatot az embernek, azzal a pihenőnap egy jelentőségteljes, tartalmas nappá vált. Később Izraelnek, a sivatagi gyülekezetnek kijelentette, hogy a szombat egy pecsét is Közte és népe között, ami annak jele, hogy Hozzá tartoznak. Ez a jel a szó szoros értelmében egy isteni jel, ami azonosítja azokat, akik Benne hisznek és Őt követik szövetségén keresztül. A szombat megtartásának indoka: "Mert az Úr hat nap alatt teremtette meg a földet és az eget, de a hetedik napon megpihent." A szombat tehát rámutat a Teremtő és a teremtés kapcsolatára, és emléknapot állít a teremtésnek.

A szombat tehát a teremtés – beleértve a teremtés végcéljának, az örök pihenésnek – hetenkénti emlékünnepe. A teremtés természetesen a Teremtő létének a legfőbb bizonyítéka, a szombat pedig annak az Istennek a jele. Ugyanis az Isten, Aki létrehozta a teremtést, a hetednapos pihenővel zárta le munkáját, így ez a nap Vele hoz bennünket kapcsolatba. Emiatt a szombat nem csak az Isten fizikai teremtésének az emlékünnepe, de azok azonosítója is, akik ezt a Teremtő Istent imádják igazságban és szellemben. E nap megtartása kapcsolatba hoz bennünket azzal a lénnyel, Aki folyamatosan, ma is dolgozik, hogy az Ő teljes hasonlatosságára formáljon bennünket, és bevigyen a "pihenőbe", (Héb. 3:18; 4:1) e munkája elvégeztével. Ezáltal nem csupán a fizikai világ teremtőjeként tekintünk rá, de annak a szellemi teremtésnek a megalkotójaként is, amit bennünk visz véghez, hogy Hozzá hasonlóak legyünk. Minderre egyedül a hetedik nap lett elrendelve, a maga szimbolikus jelentőségeivel. A szombat arra lett létrehozva, hogy kapcsolatban tartson bennünket Teremtőnkkel, és emlékeztessen bennünket az igaz Istenre és az Ő helyes imádatára. A jeles ünnepek annak a folyamatnak a részletesebb mozzanatait tárják fel, hogy miképpen jutunk be abba a "pihenőbe". Ha bárkinek kétségei vannak afelől, hogy a szombat egy elválasztó jel, akkor kezdje el megtartani azt, és hamar látni fogja, hogy a világ rányomja a "másság", a normától való eltérés bélyegét.

Az ünnepnapok célja, hogy feltárják a megváltás tervének menetrendjét

A szombat tartását még úgy-ahogy megértik az emberek, a vele kapcsolatos érveket némi huzakodás után talán elfogadják, de az ünnepnapokat mindenképpen egy külön kategóriába helyezik. Gyakori kérdés, hogy Isten miért rendelte el az ünnepnapokat, mi szükség van rájuk, milyen célt szolgálnak azon túl, hogy a vallásosság külső jeleit mutatják. Elvégre a kereszténységnek a szellemi életre kell koncentrálni, nem pedig a külsőségekre, rítusokra. JHVH ünnepei azonban nem csupán liturgikus és ceremoniális ünnepek, amelyek mára teljesen elvesztették jelentőségüket, hanem, mint már láttuk, egyben népének pecsétei, annak jeleként, hogy valóban JHVH-t követik. És persze útmutatók ahhoz, hogy miként váltja meg Isten a népét a bűn és halál fogságából. Isten elrendelte már a sivatagi eklézsiának, testi Izraelnek az évi hét ünnepnapját, vagy nagyszombatját, hogy azok állandóan emlékeztessék őket Istenre, s Isten értük végbemenő munkájára, amivel gyakorlatilag megkezdődött Isten titkainak feltárása az emberi lét céljával kapcsolatban. Ekkor még korlátolt mértékben, testi vonatkozású tipológiai előképekben, amelyek a később megnyilvánuló szellemi megváltást is előtükrözték. Minden egyes nagy ünnepnap az üdvösségre szóló megváltó tervnek egy-egy nagyobb állomására mutat rá, emellett óvták, óvják Isten népét a bálványimádatba eséstől, vagyis minden hamis formájú istenimádattól, továbbá Isten népének azonosító jegyei is:

2Mózes 13:3, 8-10 3 Mózes ezt mondta a népnek: Megemlékezzél erről a napról, amelyen kijöttél Egyiptomból, a szolgaság házából, mert erős kézzel hozott ki onnan benneteket az ÚR. Ezért nem szabad kovászosat enni.  ... 8 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik ez, amit az ÚR cselekedett velünk, amikor kijöttünk Egyiptomból. 9 Legyen ez jelül a kezeden és emlékeztetőül a homlokodon, hogy az ÚR törvénye a szádban legyen. Mert erős kézzel hozott ki az ÚR Egyiptomból. 10 Tartsd meg ezt a rendelkezést a megszabott időben évről évre.

Az természetesen történelmi tény, hogy minden egyes nemzet, amely megrontotta Isten szombatjait, az pogány, bálványimádó nemzetté lett, elvesztették közvetlen kapcsolatukat a Teremtőjükkel, és így elvesztették az egy igaz Isten ismeretét. Az egyedüli nemzetnek, amelyet Isten elválasztott magának, viselnie kellett az azonosító jeleket, a szombat és nagyszombatok tartását, éppen azért, hogy az Igaz Isten ismeretében és szolgálatában maradjanak. Amikor Izrael háza megrontotta a szombatokat, azt gyors bálványimádat, majd törvénytelenség követte, ami pedig egy idő után a teljes hitehagyáshoz vezetett, s annak következménye: átkok, csapások és a nemzeti fogság. Ennek az ok-okozat elvnek alapján jutott tíz izraelita törzs az elveszettség sorsára. Elveszni azt jelenti, hogy mivel bálványimádatba estek és elvetették az azonosító jegyek viselését, amiatt elvesztették nemzeti identitásukat, Istennel való kapcsolatukat, és onnantól pogány népként vannak számontartva - nem csak mások, de önmaguk számára is. Röviden: visszakerültek ugyanabba a szellemi rabszolgaságba és állapotba, amitől Isten megszabadította őket Egyiptomból! Pál apostol pedig figyelmezteti a hívőket, hogy tanulnunk kell Izrael példájából, mert ha Isten nem kegyelmezett a testi népének, a szellemi népet sem kíméli meg a büntetéstől:

1Korintus 10:1-11 1 Nem szeretném, ha nem tudnátok, testvéreim, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át, 2 és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben. 3 Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, 4 és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert a lelki kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kőszikla pedig a Krisztus volt. 5 De többségükben nem lelte kedvét az Isten, úgyhogy elhullottak a pusztában. 6 Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak. 7 Bálványimádók se legyetek, mint közülük némelyek, amint meg van írva: "Leült a nép enni, inni, és felkelt játszani." 8 De ne is paráználkodjunk, mint ahogy közülük némelyek paráználkodtak, és elestek egyetlen napon huszonháromezren. 9 Krisztust se kísértsük, ahogyan közülük némelyek kísértették, és elpusztultak a kígyóktól. 10 De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. 11 Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk.

Az egyházra, vagyis szellemi Izraelre vonatkozóan tehát pontosan ugyanaz a törvényszerűség van életben, mint ami a testi népen volt, sőt még magasabb szinten, több elvárással! Amikor egy újjászületett hívő megismeri az igazságot, megtér, Izrael nemzetközösségének polgárává, a választottak részévé válik (Eféz. 2:11-16), akinek Isten szívébe helyezi akaratát, elvárásait, parancsolatait – a szombat megtartásával kapcsolatban is. Mindez az elhívás része, de tudjuk, hogy az elvetett mag nem mindenkiben ereszt mély gyökeret, s ha Sátán mestermunkájának eredményeként meginog, elveti a szombatot, vagy más napra teszi azt, akkor hamarosan elveszti az igaz Isten irányítását, vezetését, ami magától értedődően és elkerülhetetlenül a hamis imádat felé, tehát bálványimádatba sodorja. Hogy ez mennyire így van, mi sem bizonyítja jobban, mint a névleges kereszténység történelme. Amikor az első néhány században elvetették Isten törvényét, különösen a szombattartást, annak eredménye lett a számtalan, egymásnak ellentmondó, más-más "igazságokat" hirdető antinomian kereszténység.

Érdemes megvizsgálni azt, hogy mit eredményezett a névleges kereszténységen belül a jeles ünnepek elvetése. Hosszan sorolhatnánk a listát, de röviden összegezve: elvesztették a törvényadó egy igaz Isten ismeretét, felváltva az egy igaz Istent egy pogány, háromságból álló "misztériummal". Emellett éppen az ünnepek elvetése okozta azt is, hogy a kereszténység egésze képtelen megérteni Isten tervét és célját a teremtésével, illetve velünk, emberekkel kapcsolatban. Az ünnepek a nagy Isteni Tervet, s annak legfontosabb mozzanatait vázolják fel, bemutatva, hogy Isten Önmagát hozza létre bennünk, vagy ha úgy tetszik, isteni létre emel bennünket, tökéletes, saját mására formált szellemi fiakként. Ennek folyamatát lehetetlen megérteni az ünnepek szimbolizációs jelentésrendszere nélkül. A már ismert formula szerint, miután elvetették Isten ünnepeit, színre léptek a hamis istenképhez illő pogány ünnepek, mint a karácsony és húsvét.

Az engedetlenségből fakadó tudatlanság kihat a kereszténység tanításainak minden aspektusára: a keresztény egyházak nem értik meg, s főként nem tanítják és hangsúlyozzák azt, hogy mi is valójában a bűn. Nem hirdetik, hogy a bűn az Isten törvényének megszegése (1Ján. 3:4; lásd még a "Megsokasodnak a törvény áthágásai" című írást). Mivel nem képesek a törvényrontást kapcsolatba hozni a bűn fogalmával, így nem tudhatják azt sem, hogy mit kell magunktól elvetni, mint bűnt. Holott Isten ünnepeinek egyike, a hétnapos kovásztalan kenyerek ünnepe pontosan erre a bűntől való megtisztulásra emlékeztet(ne) bennünket. És ha képtelenek felfogni, hogy mitől kell megtisztulnunk, természetesen nem ismerhetik a bűn legyőzésére létrehozott mechanizmust sem. Pedig a Biblia kifejezésével élve: meg kell halnunk a bűnnek, hogy a Szellem által Istennek élhessünk (Róm. 6:11).A bűn nem fog csak úgy magától eltávozni tőlünk, nem hagy bennünket békén, "vágyakozik ránk", de nekünk meg kell tanulni uralkodni rajta (1Móz. 4:5)! Nem fog magától megszűnni, vagy érvénytelenné válni, hiszen ha így lenne, akkor azt Isten már az Édenkertben érvényteleníthette volna az első emberpár elesésével, és ma mindannyian együtt élvezhetnénk a mennyei idillt a szenvedés ismerete nélkül. Természetesen, amint akkor nem, úgy ma sem oldja meg a problémáinkat nélkülünk, aktív, odaadó részvételünk nélkül. A világi kereszténység képtelen és bizarr elgondolása szerint, Krisztus áldozata szükségtelenné teszi azt a törvény iránti engedelmességet, ami miatt annak az áldozatnak eleve meg kellett történnie! Krisztust a keresztfán, felszögezve hagyják. Ha szükségtelen a törvénynek való engedelmesség, akkor szükségtelen a bűn elleni küzdelem is, hiszen a törvény az, ami feltárja számunkra azt, hogy mi a bű(1Ján. 3:4). Ha nem küzdünk a bűnök ellen, akkor megállapodtunk abban, és ez azt jelentené, hogy Isten bűneinkben, nem pedig bűneinktől ment meg bennünket. A világi keresztények szerint az számít hitnek, ha mindezt "elhisszük", s egyedül ez a hiedelem menti meg a bűnben élő keresztényt, s ennek hiánya kárhoztatja az ugyanabban a bűnben élő nemkeresztényt. Mivel a Bárány a világ megalapításától fogva le lett ölve értünk, így Ádámnak és Évának ugyanannyi joga lett volna az áldozatot ilyen módon értelmezni, mint a mai embernek, de tisztában voltak vele, hogy az nem így mûködik – és meg is haltak. Mert a bûn zsoldja mindig a halál (Róm. 6:23), és bár Isten ajándéka az örök élet, azt egyedül Ő határozza meg, hogy miként kaphatjuk meg, és milyen feltételeknek kell eleget tennünk.

A bűntől való szabadulást és az igazságosság elnyerését egy módon érhetjük el: azon a folyamaton keresztül, amit Isten meghatározott, és amelyet az Ünnepeiben teljesít be azokban, akik valóban részesei ennek a folyamatnak, amint az apokrifnak minősített 2Ezdrás oly szépen megfogalmazta:

2Ezdrás 2:38-42 Kelj föl, állj elő, s lásd azoknak számát, akik JHVH Ünnepeiben vannak elpecsételve.

És végül, a kereszténységet csupán névleg viselők nem értik meg ezen ünnepek leglényegesebb üzenetét sem: azt, hogy Isten szó szerint, valósan és ténylegesen a saját képére és saját mására teremt bennünket, s a testi teremtés ennek mindössze csak a kezdete volt az Édenkertben. A lényeg, a szellemi teremtés ma is folyamatban van, s már megkezdődött azokban, akik újjászülettek Isten Szent Szelleme által, hogy abban növekedve Isten képmásának teljességére jussanak, s elnyerjék a fiúságot Isten örök országában. Nem egy langymeleg és hamis áhítatosságban, hanem erőben és hatalommal. Nem értik, s nem is érthetik, hogy az Isten egyháza ennek a szellemi teremtésnek az elsõ zsengéi, amelynek Krisztus volt az első kévéje. Az első kéve tökéletesen jelent meg az Atya előtt, miután elvégezte földi munkáját, a további kévék az Ő pontos másai lesznek, nem alávaló, korhadt pelyva. A kereszténység célja nem az, hogy "megtérítsék" a világot, hanem az, hogy meghirdessék az Isten országlásának eljövetelét az egész világra, amelyről tanúbizonyságot tesznek saját életükkel. Ők azok, akik harcolnak a kísértéssel, küzdenek a testi embert uraló bűn ellen a végsőkig, ahogyan Isten Szelleme vezeti őket, és erőt ad nekik ebben. Akik győznek, az első feltámadásban kelnek életre, papokként és királyokként uralkodnak majd Krisztus mellett az Isten országában, (Jel. 20:6), és mindent örökölnek (Jel. 21:7).

Minderre, s mindennek a részleteire, a tőlünk elvárt feladatokra, Krisztus további munkájára, az eljövendő dolgokra az Isten ünnepei mutatnak rá, azok tartják emlékezetünkben, amint évente felelevenítik bennünk az egész folyamatot.

Az emberek nem fogják fel, hogy Krisztus valóban vissza fog térni, akik pedig tanítják ezt, gyakran nem tudnak magyarázatot adni visszatérésének pontos céljára, jelentőségére és időzítésére. Az evangélium az isteni országlás eljövetelének örömhíre. Az országlásé, aminek Krisztus a királya, és Aki egy olyan tiszta és igazságos isteni uralmat fog felállítani a földön, ahol nincs tolerálva a bűn.

A világi keresztények, mivel elvetik Isten parancsolatait, nem értik, nem érthetik meg azt, miképpen hozza el Isten az uralmát a folder, és terjeszti ki Önmaga létét a teremtésre. Az igazságot pogány hagyományokkal és ünnepekkel felváltó kereszténység teljes káoszban van a legalapvetőbb bibliai tanításokkal kapcsolatban is. Ahol a lélek halhatatlanságát és a pogány pokol fogalmát tanítják, ott értelmét veszti a halottak feltámadásának jelentõsége. A tiszta igazságtól való elfordulás teljes zűrzavart és káoszt eredményez!

Isten megparancsolta, hogy ünnepeit, szombatjait évről-évre meg kell tartania népének, mindörökké! A mindörökké pontosan azt jelenti, ami a kifejezés jelentése: örökké. Isten kinyilvánított akarata tehát az, hogy népe mindig is megtartsa ezeket a nagyszombatokat, hogy azok állandóan emlékeztessék őket megváltó tervének főbb állomásaira és menetrendjére.

Mózes törvénye, vagy a valóban ceremoniális törvényzetek ideiglenesen lettek a törvényhez hozzáadva az ószövetségi áthágások miatt, Krisztus eljöveteléig. Ezeknek az volt a céljuk, hogy az embereket az engedelmesség felé vezessék. Ezek a törvényzetek különböző étel- és italáldozatokat, mosakodási rítusokat és egyéb testi rendeleteket tartalmaztak. Az áldozatok Krisztusra mutattak (lásd még A törvény ideiglenes elemei I. és II. írásokat).

 

JHVH ünnepei vs. a pogány hagyományok és antinomian teológia

Az Isten által meghatározott naptár, illetve a szent, vagy liturgikus évszámítás adja meg JHVH ünnepeinek kiindulópontját. Izrael az egyiptomi fogság alatt az egyiptomiak szoláris naptárát használta, ami eltér az Isten által meghatározott, a hold járásán alapuló naptártól. Az izraeliták ha akarták volna, sem lettek volna képesek Istent helyes módon imádni, már önmagában a naptár ismeretének hiánya miatt sem, mert az ahhoz van kötve.

Az Isten törvénye, ami magában foglalja a naptárát is, a helyreállítás folyamatában van! Az egyház nem csupán részese, de maga a tárgya is ennek a helyreállításnak, ahol megnyilvánul az Isten országának progresszív kibontakozása. Sátán természetesen nem ül ölbetett kézzel, tétlenül nézve azt, ahogyan Isten országának mustármagvai növekednek,  és lassan kiszorítják őt az uralmából. E világ isteneként (2Kor. 4:4) állandó támadásban van azok ellen, akik Isten országát képviselik (1Pét. 5:8), szellemiségével szítva a bűnökben élõ alattvalóit ellenük (Eféz. 2:2), mert jól tudja, az ország eljövetelével elveszti majd minden hatalmát és erejét.

Részben ennek a szellemi támadásnak köszönhetőek az olyan vélemények, miszerint Isten ünnepeit mára legfeljebb csak hagyományból kell megünnepelni. Mivel azonban a keresztények a történelem során kialakítottak más hagyományokat, akkor mindegy, hogy melyik szerint élnek, hiszen végülis csupán hagyományokról van szó. Így lényegtelenné válik, hogy egy keresztény JHVH ünnepeit tartja meg, vagy esetleg a karácsonyt és húsvétot, hiszen ezek csak külsődlegességek és hagyományok. Természetesen, ha úgy tekintünk az Isten ünnepeire, hogy azok tartása nem követelmény, akkor sokkal könnyebb lesz félrevetni azok megtartását. Az vitathatatlan, hogy a kereszténység egészét átitatja az antinomianizmus, vagyis a törvényellenesség (az anti szó jelentése valami ellen, a nomos jelentése pedig törvény). És csakugyan, amikor elhagyjuk az egy igaz Isten által lefektetett imádatrendet, akkor annak helyébe hamarosan az emberi képzelet által szült vallásgyakorlatok kerülnek, akik ezzel "üressé válnak gondolataikban", s elindítják a törvénytelenségbe torkolló folyamatot, ahogyan azt a Róma levél 1:18-32 versei olyan jól vázolják.

A legtöbb keresztény felekezet tanítása szerint Jézus befejezte a megváltás tervét a kereszten. Semmi további dolog nem szükséges a részünkről, mindent elvégzett helyettünk, mindent befejezett értünk, és nekünk vétek lenne bármit is tennünk az üdvösségünk "kiérdemlésének" érdekében. Az általános vélemény szerint pedig bármilyen, részünkről megtett "munka" az üdvösség "kiérdemelni akarását" előfeltételezi. Pedig a valóságban a Bárány áldozata csupán az első lépés volt a megváltás felé. Ezt az áldozatot már az Édenkertben példázta Isten, amikor egy megölt bárány, vagy kecske bőrével fedte be a meztelen (bűnös) emberpár testét. Ugyanezt az áldozatot tükrözi az igaz Ábel áldozata is. A peszah szintén erre az áldozatra mutat, de ezúttal már egy szisztematikus rendszerben (az ünnepi körben), ami már pontosabb rálátást ad a megváltás mozzanataira, és a nagy terv aktív részeseivé tesz bennünket. A megváltás tehát nem egy külső esemény, hanem bennünk, velünk, tehát aktív részvételünkkel megy végbe, ahol részünkről szükséges a belénk helyezett Szellem vezetésének követése, ami pedig többek közt belénk ülteti az Isten parancsolatainak szívből, benső vágyból való követését. Ezzel nem kiérdemeljük az üdvösséget, csupán eleget teszünk azoknak a feltételeknek, amelyeket Isten elvár azoktól, akiket üdvözít, aminek folyamatát a hétnapos kovásztalan kenyerek ünnepe szimbolizálja (mialatt kivetjük a bűn kovászát az életünkből).

Az árnyak visszatérnek – Millennium és azon túl

A világi gondolkodású kereszténység általánosan elfogadott tanítása szerint, Jézus Krisztus halálával bevégződtek mindazok az események, amelyeket az ünnepek árnyékokként jelöltek. Számukra ezt jelenti a Kolossze 2:17 mondanivalója, így véleményük szerint azokra nincs szükség többé. Ennek a véleménynek ellentmond a Biblia, ugyanis ha ezek az árnyékok beteljesedésre jutottak a kereszten, és így jelentőségüket vesztették mindörökre, akkor mi oknál fogva lesznek érvényben mégis a még előttünk álló millennium alatt? Az akkor élőkre talán nem vonatkozik majd Krisztus kereszthalála, és "az árnyak visszatérnek"? Csupán két választásunk van:

  1. A Millennium idején élők Krisztus véráldozatától függetlenül juthatnak megigazulásra, s ezért visszatérnek az írott törvény alá, aminek részei a napok tartása. Más magyarázatot ugyanis nem lehet találni arra, hogy miért fogják betartani az adott árnyékokat.
     
  2. Az árnyékok nem lettek felfüggesztve, folyamatosan érvényben vannak, mert az általuk jelképezett valóság teljessége még a millennium alatt sem végződik be.

Az első pont elfogadhatatlan, mivel ellentmond a megigazulással kapcsolatos bibliai tanításoknak:

Róma 3:19-26 19 Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azt a törvény alatt élőknek mondja, hogy elnémuljon minden száj, és az egész világot Isten ítélje meg. 20 Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik. 21 Most pedig a törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták. 22 Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek. Mert nincs különbség: 23 mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. 24 Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. 25 Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűnöket elnézte 26 türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát: mert ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz.

Krisztus egyszer s mindenkorra elvégezte a bűnért való áldozatot, amikor önmagát feláldozta. (Héberek 7:27), s a mindenkor az vonatkozik a millenniumi emberiségre is. Az akkor élőknek ugyanolyan lehetetlenség az önerőből való megigazulás, mint a más történelmi korszakokban élő embereknek:

Róma 5:18 Mármost, ahogyan egynek a vétke lett minden ember számára kárhozattá, úgy lett egynek [Krisztusnak] az igazsága minden ember számára az élet megigazulásává.

Itt meg kell jegyeznünk: Isten Egyháza nem azért tartja az Isten parancsolatait, mert az által igazul meg, hanem azért, mert a hit által megigazultak, és további életüket a Szent Szellem vezetése alatt, illetve Jézus hitének megélésével folytatják. A Róma 3:22 vers pontos mondanivalóját a fordítók erőteljesen elferdítették, ugyanis a görög nyelvtan felrúgásával más jelentést adnak a megigazító hitnek. A görög szöveg pontos fordítása a következőképpen hangzik: "Isten az igazságát nyilvánvalóvá tette Jézus Krisztus hite által minden hívőnek".  Tehát nem az a megigazulás, ha Jézus Krisztusban – vagy akár Istenben – hiszünk, hanem az, ha az Ő hite él bennünk, vagyis az által a hit által élünk, amely által Ő is élt! Ha úgy járunk és teszünk, ahogyan Ő járt és tett (1Ján. 2:3-6), beleértve a hit általi teljes engedelmességet Isten, és természetesen az Isten parancsolatai felé. Jézus és apostolai megtartották az Isten ünnepeit; ha mi nem tesszük, akkor nem úgy élünk és járunk, ahogyan ők tették.

A 2. pont viszont bibliailag korrekt, ugyanis a millennium alatt a napok tartása nem az írott törvény iránti engedelmességből fakad, hanem annak a hitnek a megnyilvánulásaként, illetve megéléseként, amit Krisztus elérhetővé tett számunkra halálával, és aminek eljövetelét megjövendölték a próféták. Az alábbiakban pedig éppen ezeket a próféciákat fogjuk felidézni:

A millennium alatt félreérthetetlenül minden nép tartani fogja JHVH szombatjait, újholdjait és ünnepeit, átok alatt maradnak azok, akik elhagyják Istent, vagy megtagadják az engedelmességet:

Ézsaiás 66:23-24 23 Azután újholdról újholdra és szombatról szombatra eljön minden ember, és leborul elõttem - mondja JHVH. 24 Amikor eltávoznak, meglátják azoknak a holttestét, akik hűtlenül elhagytak engem.

Zakariás 14:16-19 16 Azután mindazok, akik megmaradnak a Jeruzsálemre támadó népek közül, évről évre elmennek, és leborulnak a Király, a Seregek JHVHja előtt, és megünneplik a sátoros ünnepet17 Ha pedig a föld népei közül valamelyik nem megy el Jeruzsálembe, hogy leboruljon a Király, a Seregek JHVHja előtt, az nem kap esőt. 18 Még Egyiptom sem kap, ha népe nem megy el, és nem jelenik meg. Ugyanaz a csapás éri, amellyel az ÚR azokat a népeket sújtja, amelyek nem mennek el megünnepelni a sátoros ünnepet. 19 Így bűnhődik majd Egyiptom, és így bűnhődik minden nép, amely nem megy el megünnepelni a sátoros ünnepet.

Ezékiel 45:17 A fejedelem kötelessége pedig az lesz, hogy égőáldozatokat, ételáldozatot és italáldozatot vigyen az ünnepeken, újholdkor és szombatonként, meg Izráel házának valamennyi ünnepén.

Ezékiel 46:1-3 1 Ezt mondja az én Uram, JHVH: A belső [templomi] udvar keletre néző kapuja legyen bezárva a hat munkanapon, de szombaton és újhold napján legyen nyitva. 2 Ha a fejedelem a kapu csarnokán át kívülről bemegy, álljon oda a kapunak az ajtófélfájához, és míg a papok elkészítik égőáldozatát és békeáldozatát, ő imádkozzék a kapu küszöbén, azután menjen ki; de a kaput ne zárják be estig. 3 Az ország népe is ennek a kapunak a bejáratánál imádkozzék szombaton és újholdkor JHVH színe előtt.

 Ezékiel 46:9 De ha az ország népe megy be JHVH színe elé az ünnepeken, ...

A szóbanforgó templom a millenniumi templom lesz, ahol a központi istenimádat és templomi szolgálat fog végbemenni a bibliai ünnepnapokon, amelyek természetesen változatlanul a heti szombatok, az újholdak és a jeles ünnepek maradnak. A fejedelem maga Krisztus, Aki JHVH képviselőjeként vagy kirendelt királyaként uralkodik a földön. Ebbe a templomba küldik majd fel a nemzetek évente a képviselőiket a sátorok ünnepének alkalmából (Zak. 14:16-17). A templom tehát nem csupán a helyreállított Izrael istenimádatának székhelye lesz, hanem az igaz vallás és istenimádat központja a Földön, ahová minden nemzet felküldi majd képviselőit a jeles napokon. Ennek ismeretében nem mondhatjuk azt, hogy ezek az "árnyékok" már elmúltak, jelentőségüket és érvényüket elvesztették. Amíg az ünnepekben vázolt események mind be nem teljesednek, amíg a teljes emberiség végső nyugalmába tér, addig vannak, és megmaradnak.

Héberekhez 4:6-9 4 A világ teremtése óta művei ugyan befejeződtek, mint ahogy egy helyen a hetedik nappal kapcsolatban megállapítja: "A hetedik napon az Isten megpihent minden munkájától." 5 Itt mégis így nyilatkozik: "Nyugalmamba nem mennek be." 6 Azaz még hátra van, hogy némelyek eljussanak, ugyanakkor mások, akik már korábban hallották az evangéliumot, hitetlenségük következtében nem jutottak el oda. 7 Azért ismét kijelölt egy napot, egy "má"-t. Dávid által mondatja annyi idő után, amit már előbb idéztünk: Ma, amikor majd meghalljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket. 8 Ha Józsue megszerezte volna nekik nyugalma (országát), nem szólt volna egy másik, későbbi napról. 9 A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére.

A millennium alatt az emberek az Isten pihenőjében, a "szombat évezredében" fognak élni, mégis tartani fogják a szombatokat, hiszen a végső nyugalom még előttük fog állni, függetlenül attól, hogy Krisztus értük is elvégezte megváltó áldozatát a kereszten kétezer évvel ezelõtt. Mi pedig, akik ma vagyunk hívők, csak "ezután", Krisztus visszatérésekor megyünk be a nyugalmunkba, addig pedig megvan/nak és megmarad/nak a nyugalom napja/i,  a szombat/ok, Isten népének.

A sokak által érvként használt Kolossze 2:16-17 verssorainak alaposabb vizsgálatakor láthatjuk, hogy pontosan az ellenkezőjét bizonyítja annak, mint amire érvként felhozzák (lásd a Kolossze 2:16-17 című írást).

A millennium alatt tehát még tartani fogják JHVH szombatjait, újholdjait és jeles ünnepeit, éppen azért, mert az Isten millenniumi királysága még szintén része a szóbanforgó árnyékoknak. Az árnyékok csak a Millennium és a Nagy Fehér Trón ítéletnapja után tűnnek el, amikor eljön az új ég és az új föld valósága és teljessége mindenki számára. Az a teljesség, amelynek árnyékai életben vannak, és tartanak mindaddig, amíg azok valósága el nem jön minden teremtményre. Ahhoz, hogy eljussunk arra a teljességre, tudnunk kell az árnyékok jelentőségét, és a következõ sorozat ezek részletes elemzésével és bemutatásával foglalkozik. Ha megértjük tartalmi mondanivalójukat, látni fogjuk, hogy az árnyékok által vázolt folyamat még tart, és amíg a folyamat nem fejeződik be, addig érvényben is maradnak.