CoG

COG-Adventista viszony

A Church of God tagságán belül - azt mondhatni - egy meglehetősen beidegződött vélemény alakult ki a hetednapi adventistákról. Az adventista mozgalom 1800-as években lezajló eseményeinek, illetve a két felekezet elválásának körülményei, és a köztük végbement viszályok ismereténél fogva az átlag Church of God tag véleménye röviden a következő: "nekünk volt igazunk, és a hetednapi adventisták tévelyedtek el" (lásd A Hetednapi Church Of God Történelme című írást). A rövid verzió szerint a Church of God helyes módon elvetette Ellen G. White látomásait, írásait, és az azokra felépült tanokat, és szintén helyes módon, megmaradtak az eredeti Church of God megnevezésnél. Onnantól aztán a két felekezet a maga útján ment, és semmi további közük nem volt egymáshoz egészen az elmúlt néhány évig, amikor láthatóvá váltak a közeledés bizonyos jelei. Ebben az írásban kivételesen nem a már jól ismert ellentéteket kívánjuk újból ecsetelni, hanem azt a néhány kevésbé közismert alkalmat, amikor a két felekezet újra kapcsolatba került, és hatással volt egymásra a nagy szakadást követően. 


 

Email: p.poli@mailcity.com

Copyright © 1999, Richard C. Nickels, Isten Egyházának Gyülekezetei
Giving & Sharing Mission

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatók és terjeszthetõk, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

Webcímünk: www.churchofgod.hu 


 

A Church of God felekezet tagjai bizonyos, és gyakran jogos előítéletekkel kezelik a hetednapi adventisták történelmét, és ez nem csupán a HAE korai történelmére vonatkozik. Számunkra a modernebb adventista történelemnek is van jónéhány kifogásolható mozzanata. Tagadhatatlan tény ugyanis, hogy a huszadik század első harmadától, pontosabban 1930-tól kezdődően a HAE-ban rohamos gyorsasággal egyre több protestáns eredetű tant és gyakorlatot vezettek be, olyannyira, hogy magukat ma már alapvetően a protestanizmus részének vallják. A COG pedig mindvégig kitartott a sajátos tanai és felekezeti elkülönültsége mellett.

Tudnunk kell azonban, hogy vannak, és mindig is voltak jelentős kivételek, amikor a két felekezet képviselői egymásra találtak, sőt együttműködtek.  Ha mindkét részről őszinték vagyunk, be kell vallanunk, hogy az elmúlt 150 évben többször is összefonódott a történelmünk.

Mindkét fél aránylag jól dokumentált történelemmel rendelkezik, s akik foglalkoznak ezzel, tudhatják, hogy a két mozgalom a tizenkilencedik században kelt életre egy közösnek mondható, adventistának nevezett tőről. Azok az adventista gyülekezetek, csoportok vagy egyének, amelyek nem kívántak az 1863-ban hivatalosan megalakuló Hetednapi Adventista Egyház részévé lenni, elhatárolódtak azoktól, és egy külön mozgalmat, majd felekezetet hoztak létre, a Church of Godmegnevezés alatt. De a történet ezzel nem záródott le teljesen, hiszen nem feltétlenül szűnt meg minden viszony a nagy szakadás után sem. A Church of God-nak, különösen a huszadik század első felében, gyakran az adventistákat elhagyó csoportok és egyéniségek adtak új energiát és dinamikát. Az 1930-as évektől 1986-ig, azaz Herbert W. Armstrong és a Worldwide Church of God több mint ötven éves munkássága alatt, a felekezet egy csaknem hermetikusan elzárkózott, elkülönülő mozgalmat alkotott. A változást a WCG-ben végbement, sorsdöntőnek számító események hozták meg. Amikor röviddel Mr. Armstrong halála után egy olyan, magát progresszívnek nevező "új generációs" vezetőség vette át a felekezet irányítását, amely a főirányú protestantizmus részévé kívánta azt tenni, a tagság a lábával szavazott, és megkezdődött az elszivárgás. A végső robbanás 1994-ben történt, amikor a néhány tagú vezetőség nyíltan a Szentháromság tanának bevezetése, és az Isten törvényének elvetése mellett döntött. Ekkor az addigi elszivárgás már özönvízzé duzzadt, és úgy az átlag tagok, mint a szolgálópásztorok tömegesen hagyták el az egykor legendás felekezetet. A WCG-t elhagyók kisebb-nagyobb csoportosulásokba tömörülve kitartottak eredeti hitük mellett, és beállt a máig tartó helyzet: a COG számtalan gyülekezetének laza szövetsége központi vezetés és irányítás nélkül – hasonlóan az 1800-as évek helyzetéhez.

Amire itt ki szeretnénk térni, az a robbanást követő visszhang. A WCG-ben végbement események felbolydítottak az USA vallási világát. A vallási fórumok nyílt csatatérré változtak, a keresztény magazinok telítve voltak az idekapcsolódó cikkekkel, véleményekkel, és nyílt levelek tucatjai mint zúgó nyilak szálltak mindenirányba. Az egyik oldalon a főirányú protestantizmus képviselői és az önjelölt szektaszakértők tömörültek, a másikon a COG szétszóródott gyülekezetei, és néhány velük szimpatizáló személyiség. A szimpatizánsaink közd elsősorban a neves adventista professzor, Dr. Sam Bacchiocchi nevét kell kihangsúlyozni: az elsők közt állt ki a COG mellett. A WCG vezetőségéhez címzett nyílt levélében szigorúan megfeddte azokat, az általuk alkalmazott módszerek miatt. Tömör véleménye szerint, amennyiben valaki nem egyezik ki felekezetének tanaival, hagyja el azt, ne pedig a felekezet teljes tagságának hitét akarja megváltoztatni a maga igénye szerint. Különösen ne olyan módszerekkel, amelyeket inkább egy olyan piszkos politikai manőverezéshez lehet csak hasonlítani, ami nem méltó a magukat kereszténynek valló emberekhez. S tette ezt a feddést annak ellenére, hogy felekezetének tanai közelebb álltak a WCG vezetősége által bevezetni szándékozott protestáns tanokhoz, mint a COG tanaihoz. Ezzel új fejezetbe lépett a két felekezet viszonya.

A WCG-ben végbement felfordulást követő szimpátiától eltekekintve, az elmúlt másfél évtizedben a leglátványosabb közeledés mégis az Isten éves ünnepeihez való hozzáállásban történt meg az adventisták részéről. Ebben megintcsak kulcsfontosságú szerepe volt Dr. Samuele Bacchiocchinak, illetve az ő ünnepekkel kapcsolatos kutatásainak, valamint az ebben a témakörben megírt, Az Isten Fesztiváljai a Szentírásban és a Történelem Folyamán című könyvének. Dr. Bacchiocchi elindított egy folyamatot, amely a mai napig kiforrásban van a konzervatívabb adventista körökben, de amint a jelek mutatják, a felszín alatt jelen volt már jóval a professzor kutatásait megelőzően is. Sam maga is meglepődve tapasztalta, hogy bizonyos hetednapi adventista körökben egy ideje már bevett gyakorlat volt az Isten ünnepeinek megtartása.

Dr. Bacchiocchi az In Transition* december 18.-i számában megjelent, "Miként jutottam el az ünnepnapok elfogadására" című cikkében a következő megjegyzést teszi: "A legnagyobb meglepetésemre, amikor az 1995-ös év második felében szemináriumokat tartottam, minden egyes [HAE] gyülekezetben találkoztam olyan [adventista] testvérekkel, akik tanulmányozták, sőt privátul meg is tartották a [bibliai] ünnepnapokat. Valójában többen már hosszú évek óta megtartották a fesztiválokat a maguk privát zárt körein belül."

[*Az In Transition vagyis Az átalakulásban című lap egy terjedelmes, havonta megjelenő COG kiadvány volt, amely a WCG összeomlását követő időszakban a gyülekezetek újraszerveződéséről adott híreket. A lap 1995. májusától 1997. januárjáig működött. Nem sokkal a megszűnését követően a The Journal, News of the Churches of God címmel újra megjelent, és a mai napig fennáll. A COG hagyományokhoz hűen a magazinban megjelentetnek cikkeket rokon felekezetektől is, így Samuele Bacchiocchi több cikkét is].

Több adventista még Ellen G. White írásaiban is találni vélt olyan utalásokat, amelyek támogatják az ünnepnapok megtartását! A Pátriárkák és a Próféták című könyvének pl. egy teljes fejezete foglalkozik  "az évi ünnepek" tárgykörével:

"Hasznára válna Isten népének a jelenben is megtartani a sátorok ünnepét, mintegy örömteli emlékeztetőül az Isten feléjük nyújtott áldásaira. Ahogyan Izrael gyermekei is megünnepelték azt, amit Isten atyáikért tett, s amiért csodatételekkel megtartotta őket az egyiptomi kijövetel utáni vándorlások alatt, úgy nekünk is hálával kellene megemlékeznünk mindarról, amit [Isten] megtett értünk annak érdekében, hogy kihozzon bennünket a világból és a hamisságok sötétségéből, az Ő kegyelmének és igazságának felbecsülhetetlen fényébe." (E.G.W. The Story of Patriarchs and Prophets, 540, 54. oldalak).

Az adventistáknak az ünnepek felé hajló tendenicáinak néha látható eredményei is voltak. Az 1980-as évek vége felé pl. előfordult, hogy Arkansas államban a COG által a sátorok ünnepére kijelölt helyen a hetednapi adventisták is éppen a sátorok ünnepét tartották! Ez természetesen meglepetés volt sokunk számára, hiszen évekkel azelőtt történt, mielőtt Samuele Bacchiocchi ismertette a nagyobb nyilvánosság előtt azt, hogy mennyire elterjedt szokás ez számos adventista gyülekezetben. 

Pedig az adventisták ünneptartása korántsem mondható újkeletű jelenségnek. A valóságban már az 1800-as évek vége felé is voltak olyan adventisták, akik foglalkoztak az ünnepnapok kérdésével és jelentőségével. Az egyik, s talán a legnevezetesebb ilyen adventista egyéniség G. Glengarry Rupert (1847-1922) volt, aki harminc esztendőn át végzett pásztori szolgálatot a Hetednapi Adventista Egyházban. E hosszan tartó szolgálati idő alatt több éves missziós munkát végzett pl. Latin-Amerikában, emellett az Oklahomai Hetednapi Adventista Konferencia elnöke volt, amely konferencia fennhatósága alá öt állam tartozott. Ezt a posztot 1902-ig töltötte be, amikor is hátat fordított az adventista felekezetnek.

 

Glengarry Rupert munkássága

Mr. Rupertet negyven éven át tartó személyes ismeretség kötötte Ellen G. White-hoz, elmondhatjuk tehát, hogy közel ült a tűzhöz, mégis el kellett szakadnia a felekezettől, amikor kiadásra bocsátotta néhány olyan könyvét, amelyek nyíltan ellentmondtak a hivatalos HNA tanításoknak. De konkrétan miből is álltak Mr. Rupertnek az adventista főiránytól merőben eltérő nézetei? Ha néhány szóban kellene összefoglalni az általa terjesztett nézeteket, röviden elég lenne úgy fogalmazni, hogy rendkívül hasonlítottak Herbert W. Armstrong, illetve a COG felekezet tanításaihoz. Rupert ugyanis elismerte és meg is tartotta az évenkénti jeles ünnepeket, elvetette a tisztátlan állatok fogyasztását, kiállt az Isten Egyháza (Church of God)  megnevezés mellett, híve volt a helyi gyülekezetek autonómiájának, továbbá elvetette a karácsony, a húsvét és az egyéb pogány eredetű ünnepek tartását. Emellett hitt a teljes alámerítésben, a tized intézményében, és a különböző egyházkorszakokban. Kihangsúlyozta a bibliai próféciák rendkívül fontos szerepét, a Római Katolikus Egyházat a Nagy Babilonnal, a római, illetve az abból kinövő európai utódbirodalmakat pedig a fenevaddal, illetve annak meg-megújulásaival azonosította, s végül, de nem utolsósorban, azt tanította, hogy az Egyesült Államok Izrael nemzetközösségének a részét képezi! A brit- vagy anglo-izraelizmust pedig a modern Church of God egy sajátos, és szinte szenvedélyesen hirdetett tanaként kezeljük, még ha tisztában is vagyunk azzal, hogy nem mi vagyunk az egyedüli hirdetői. Mindenesetre tény az, hogy az ex-adventista Mr. Rupert valamivel korábban hirdetett több olyan tant, amit a COG csak később kezdett el megérteni, vallani, majd terjeszteni. Pl. a huszadik század elején csupán egyének és kisebb csoportulások tartották meg az éves ünnepeket még a Church of God felekezeten belül is, és Mr. Rupert tanulmányainak köszönhetően kezdett nagyobb teret nyerni az ünnepek megtartása. Emellett, amikor az 1960-as években a WCG munkája kiterjedt a dél-amerikai kontinensre, ott számos olyan csoportra bukkantak, akik még G. G. Rupert korai missziós munkájának eredményeként vallottak és gyakoroltak a WCG-vel azonos hitet. Ezek a csoportok évtizedeken át teljesen önállóan, és mindenki mástól függetlenül élték meg hitüket egészen addig, amíg a WCG-vel való találkozásukkor csatlakoztak ahhoz. Vagyis a Church of God jelentős méretű latin-amerikai növekedése sok tekintetben egy volt adventista pásztor munkásságának köszönhető.

G. G. Rupert további élettörténetében is számos párhuzamot találhatunk Mr. Armstrong életével. Ahogy HWA Kaliforniát jelölte ki a Worldwide Church of God székhelyévé, úgy Mr. Rupert is elsősorban ebben az államban végezte későbbi munkásságát.

Rupert 1922-ben halálozott el, annak a független Church of God-nak a vénjeként, amelynek 1905-óta tagja volt. Csak érdekességként említjük meg, hogy 1922-ig a COG gyülekezetek a Church of God Adventist (Adventista Isten Egyháza) nevet viselték.

Egy elterjedt anekdota szerint, amikor Mr. Armstrong 1986. januárjában elhalálozott, dolgozóasztalának fiókjaiban és házának pincéjében a Mr. Rupert által kiadott, The Remnant of Israel című magazin kötegeit találták meg.

A Church of God tagságának és pásztorainak létszámát bizonyos hullámokban folyamatosan növelték az adventistákat elhagyó egyének, csoportok. G. G. Rupert mindössze egy kiemelten jelentős személyiség volt, már csak azért is, mert oly nagy hatással volt Herbert W. Armstrong nézeteire, s így közvetve az általa létrehozott Radio Church of God, majd később a Worldwide Church of God tanításaira is.

Mindenesetre elmondhatjuk, hogy esetenként számos COG tanítás az adventistákat elhagyó egyének munkásságából kifolyólag forrt ki, és vált egyedien a felekezet tanává.

 

Az anglo-izraelizmus a Church of God-ban

Közismerten, az Isten ünnepeinek megtartása mellett az anglo- (vagy brit-) izraelizmus egy sajátosnak mondható Church of God tant képez. Tévedés viszont azt hinni, hogy ezek a tanítások Mr. Armstrongtól származtak, csupán azért, mert ő volt a legismertebb és leghatékonyabb hirdetője a huszadik században. Mr. Armstrong 1929-ben, tehát két esztendővel a szolgálatra való felszentelése előtt egy terjedelmes tanulmányban foglalta össze és rendszerezte a főbb B. I. (brit izraelizmus) tanokat és érveket. A tanulmányban részletesen levezette többek közt azt, hogy miként teljesedtek be az angolszász népben a József törzsének adott ígéretek (1Móz. 48-49 fejezetek), és azt, hogy az USAlakosságának nagy része Manasse, Angliáé pedig Efraim utódaiból tevődik ki. A Church of God ezt megelőzően nem fektetett erre hangsúlyt. Az elkészült tanulmányt Mr. Dugger elé terjesztette, aki a The Bible Advocate (a Church of God magazinja) kiadója volt.

Mr. Dugger az 1929. július 28-i dátummal ellátott levelében a következő választ adta Herbert W. Armstrongnak: "Eddig soha nem láttam ehhez hasonlítható munkát [az anglo-izraelizmus témájában], úgy az érthetőségét, mint a alaposságát illetően. Teljesen helytálló a levezetés, és bár az írást ez alkalommal nem használhatom fel, de biztosíthatom önt afelől, hogy munkája nem veszett kárba."

Mr. Dugger nyilvánvalóan már korábban is jártas volt a B. I. témakörben, hiszen szavaiból kivehetően úgy mondott véleményt Mr. Armstrong írásáról, hogy azt más, e témában kiadott írásokhoz hasonlította. Véleménye is megegyezett Mr. Armstrongéval az anglo-izraelizmust illetően, aki természetesen maga is ismerte, sőt fel is használta a korábban kiadott B. I. munkákat, többek között az ex-adventista G. G. Rupert írásait is. Mr. Duggernek pedig nagyon is igaza volt abban, hogy a tanulmányba fektetett munka nem veszett kárba, ugyanis erre a tanulmányra épült fel Az Egyesült Államok és Britannia a Próféciákban című könyv, amely mindvégig a WCG által megjelentetett egyik legnépszerűbb kiadvány maradt. Ez a könyv több kiadást is megért 1942 és 1980 között, amit egyébként teljesen ingyenesen terjesztettek. 1986-ra jóval több, mint öt millió példányszámban fogyott el, és a mai napig messze az egyik legközkedveltebb COG kiadvány maradt. A mai, szétszóródótt COG gyülekezetek e témában megírt kiadványainak nagy része szintén Mr. Armstrong korai kutatásaira épülnek.

Néhány további érdekes és "véletlen" egybeesés:

A. N. Dugger (1886-1975), a Church of God (Seventh Day) legjelentősebb vezéregyénisége volt a huszadik században, aki jól ismerte G. G. Rupert nézeteit. Mr. Dugger és C. O. Dodd együttesen írták meg a nevezetessé váló egyháztörténelmi munkájukat, a History of the True Religion (Az igaz vallás történelme) címmel, amit nagyrészt az 1920-as években állítottak össze, de csak 1936-ban nyerte el végleges, mai formáját.

Amikor egy írásában felelevenítette, hogy miként alakultak meg a Church of God gyülekezetek az 1860-as években, a COG Michigan államban megjelenő újságjára a Remnant of Israel (Izrael Maradéka) címmel utalt. Valójában a Gilbert Cranmer által létrehozott kiadvány címe a Hope of Israel (Israel Reménye) volt. Mr. Dugger tehát annyira jól ismerte Mr. Rupert kiadványait, hogy véletlenül az ő lapjának nevével utalt a COG régebben, Michiganben megjelent újságjára.

Hope of Israel (Izrael Reménye) később az iowai Marionba költözött, majd onnan Missouri állam Stanberry nevű városába, ahol később a lap nevét megváltoztatták a The Bible Advocate-ra (A Biblia Szószólója). Az újság kiadója 1914-től Mr. Dugger lett.  Egy évvel korábban, 1913-ban G. G. Rupert-nek több olyan cikke is megjelent azAdvocate-ban, amelyek az éves ünnepek megtartása mellett érveltek. Ha a történéseket emberi szempontból vizsgáljuk meg (tudjuk, Isten irányítja hívei életének minden mozzanatát), akkor elmondhatjuk, hogy úgy A. N. Dugger-re, mint Herbert Armstrongra is nagy hatással volt az egykori adventista pásztor, G. G. Rupert munkássága.

 

Az európai, dél-amerikai és ausztráliai kapcsolat

A két felekezet családfájának ágai gyakrabban összefonódnak, mint gondolnánk, néha a lehető legváratlanabb helyeken.

Az 1831-ben megalakuló Lengyelországi Church of God felekezet egy hetednapi adventistáktól elszakadó csoport munkájának az eredménye volt. A Portugál Church of God ugyanebben az évben alakult meg, és ugyancsak egy, a HNA egyháztól leszakadt csoportosulás hozta létre.

A korai 1930-as években A. H. Britten a hetednapi adventista felekezetet elhagyva létrehozott egy gyülekezetet Ausztrália nyugati részén, a Remnant Church of God (Isten Maradék Egyháza) névvel. A gyülekezet tartja az éves ünnepeket, és egyéb tanításaik is megegyeznek, vagy hasonlóak az általunk vallott COG tanokhoz. Nem tudni pontosan, hogy ennek a csoportnak van-e valami köze G. G. Rupert-hez, de bizonyára A. H. Britten ismerhette Rupert írásait. A felekezetet az utóbbi időkben egy volt WCG tag, David Dutton vezette.

A brazíliai Adventist Church of Promise 1932-ben vált el az adventistáktól, ők később a Church of God (Seventh Day) részévé váltak. A Hetednapi Isten Egyháza Általános Konferenciája alatt ma több mint százhúszezer főt számláló tagság áll.

A Church of God gyülekezetek a legkülönbözőbb módon jöttek létre, és bár az európai kontinensen számos esetben adventista szakadárok hoztak létre ilyen csoportokat, egy jelentős kivételt a modern ukrán szombatisták képeznek, akik minden külső kapcsolattól függetlenül, egy 1946-ban történt kinyilatkozás eredményeként  alakultak meg. Emellett számon tarthatjuk még az olyan, középkorból fennmaradt csoportokat, mint pl. az erdélyi szombatisták kevés maradékát is.

Közismerten, a Church of God-ban nem annyira a felekezeti megnevezés alapján, mint inkább hitük és hitgyakorlataik alapján ítéljük meg, hogy egy-egy adott csoport az Isten által levetett módon imádja-e Őt, vagy nem. Tudjuk, hogy Isten egykor Izraelben is megtartott magának hétezer embert, akik nem hajtottak térdet Baál-nak, és ma is megvan az elválasztott maradék, amely egyedül Őt követi. Azt is tudjuk, hogy az igazságra nem csak rá lehet találni, hanem le is lehet térni annak követéséről, s ez kijózanító felelősség elé állít mindannyiunkat. Igen, tény az, hogy a kései 1800-as években a legtöbb adventista prédikátor elvetette a háromságtant, s a felekezet csupán 1931-ben vezette azt be hivatalos tantételként. Tény az is, hogy a huszadik század első harmadában az adventisták nem ünnepelték sem a karácsonyt, sem húsvétot, ma pedig bevett szokásukká vált ezeknek a pogány ünnepeknek a megtartása. De nem adhatjuk fel az abba vetett reményt, hogy az Isten ünnepeihez lassan visszaigazodni kívánó adventista elemek egy pozitív irányba történő előrehaladás kezdeményezői. A magunk történelméből tudhatjuk, hogy néhány ember mennyi változást tud eredményezni, hiszen a WCG-ben egy maroknyi csoport ragadta el a felekezet egy jelentős részét a protestantizmus irányába, röpke hat év alatt. Ugyanez megtörténhet pozitív irányba is. A végidők Egyháza ma van formálódásban, nem tudhatjuk, hogy rövid időn belül milyen hatalmas változások történhetnek.

Nyílt titok, hogy a Hetednapi Adventista Egyházban – ahogy a WCG-ben is történt – egy felszín alatti küzdelem folyik a liberális és konzervatív erők között, még ha mások is a számarányok. Jelenleg egy bizonyos kiegyezés látszik működésben élni, ahol a felekezet konzervatív rétegei csendesen megélik a maguk hitét, a szombat mellett tartják az Isten ünnepeit is, a liberális nézetűek pedig, amennyire lehet, még lazábbá teszik a már amúgy is lazának mondható kötelezettségeiket. Az egymás iránti bizalmatlanságnak azonban már ott vannak a látható jelei. Amikor Dr. Bacchiocchi kiadta a nők egyházi szerepével kapcsolatos könyvét (rámutatva arra, hogy a Biblia tiltja a nők tanításra és pásztori szolgálatra való felszentelését) csaknem minden HNA egyetemről kitiltották, illetve megtagadták tőle az előadás jogát. Ezek az ellentétek csak tovább éleződnek azzal, hogy Dr. Bacchiocchi és követői nem csak az Isten ünnepeinek tartását szorgalmazzák, de erőteljesen elítélik a pogány ünnepek megtartását (karácsony, húsvét, stb.).

Az adventistákat elhagyók gyakran adtak új dinamikát a Church of God-nak, talán itt az ideje, hogy ezentúl ne a felekezetüket hagyják el, mint inkább belülről reformálják azt meg. Akik Isten tiszta igazságáért küzdenek, azok mind egy oldalon állnak. Lépjünk ki felekezeti előítéleteinkből, és támogassuk mindazokat, akik ugyanazokat az igazságokat szeretnék megélni és gyakorolni, amelyeket Isten kegyelméből mi is megélhetünk.

 

Záradék:

Egy bölcs mondás szerint adjuk meg az érdemet azoknak, akiknek az kijár. Nézzük hát meg az adventista mozgalom érdemeit! Az 1840-es évektől kezdődően az adventizmus egy addig soha nem látott, robbanásszerű érdeklődést váltott ki az emberekben a Biblia mondanivalója iránt! Új fénybe került az örömüzenet, ahogyan teljesen új fénybe kerültek a próféciák is. Ugyanakkor a végidők közelségének felismerése kiváltott az emberekben egy bizonyos sürgősségi érzetet a szentségre való törekvésre. Végtére is hamarosan eljön Jézus Krisztus visszatérésének ideje, s ennek várása adta magát az adventista nevet is. Tagadhatatlan, hogy voltak hibás következtetések, de a kialakult sürgősségi érzet a Biblia igaz tanaihoz való visszaigazodást, Isten törvényének és az emberi felelősségnek a kihangsúlyozását, a hamis és káros gyakorlatok elvetését eredményezték, s ez mind a mozgalom erényeinek mondható. Ennek a Biblia iránt hevesen fellángoló érdeklődésnek hasznos mellékhatásai is voltak, hiszen ez a légkör olyan mélyreható kutatómunkákat eredményezett, mint amelyek E. W. Bullinger, J. H. Charlesworth, és hasonló páratlan kutatók nevéhez fűződik. Elmondhatjuk még azt is, hogy a modern protestantizmus karizmatikus vagy pünkösdista ágazatai is ennek a megnövekedett érdeklődésnek a szeleit fogták a maguk vitorláiba, ha – véleményünk szerint – egy teljesen rossz irányba is hajóztak el vele.

A adventista mozgalom szülte meg az olyan, ránk közvetlenül is nagy hatást gyakorló nevezetes Church of God egyéniségeket is, mint Gilbert Cranmer, Glengarry Rupert, J. H. Allen, A N. Dugger, C. O. Dodd, John Kiesz és Herbert W. Armstrong, hogy csak a legismertebb neveket említsük meg.

Amíg az adventizmusból megszületett modern szentségmozgalmak maradandóan helyet biztosítottak maguknak a keresztény világban az elmúlt másfél évszázadban, addig a protestantizmus az igaz és teljes reformáció egy második hatalmas történelmi lehetőségét is elszalajtotta. Így egyféle vízválasztónak is nevezhetjük. Az elkövetkező néhány év hasonlóan sorsdöntő lesz, hiszen már nincs időnk a hosszú folyamaton át tartó változásokra. A gyors felismerést gyors tetteknek kell követni, mindemellett a munkások, akik az utolsó órában csatlakoznak hozzánk, ugyanazt a bért kapják meg, mint azok, akik már évtizedek óta hűségesen munkálkodnak. Imádkozzunk az aratás Urához, hogy adjon mellénk munkásokat (Mát. 9:38) a még előttünk álló munka elvégzéséhez, s ha megteszi, nem a mi dolgunk elbírálni, hogy mikor és milyen háttérből állnak közénk.