CoG

A nemzetek szerepe a Bibliai próféciák alapján [3]

Dávid Trónja - Isten örök szövetsége Dáviddal

II. Rész
Júda királyi pálcája
 

Letölthető Word dokumentum

PDF

Amint azt a Dávid trónjával foglalkozó sorozatunk első részében láthattuk, Isten egy örök szövetségben kötötte magát ahhoz, hogy Dávid utódaiból mindig fog ülni valaki Izrael házának trónján. Ebben a részben pedig szükségszerűen összekötünk néhány próféciai szálat, felfedve azt, hogy a Dávidnak adott ígéret egy a Júda törzsét illető, jóval korábbi prófécia keretein belül bontakozott ki, ami pedig maga is az ábrahámi szövetség ígéreteinek a részét képezte. E prófécia szerint, Júda törzse egy királyi törzs lesz és a tőle származó királyok sora fog uralkodni Izraelen és számos idegen népen is a Messiás második eljöveteléig, aki mindörökre átveszi tőlük az uralkodást. Bizonyára minden keresztény ember hallott már az ábrahámi szövetségről, hiszen a pogányok ennek a szövetségnek részeként lehettek örökösei a szövetség legnagyobb ígéretének, az üdvösségnek, Ábrahám magja, Krisztus által: „És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei.” (1Móz. 22:18) Az ábrahámi szövetség azonban számos olyan részelemet tartalmaz, amelyek alig, vagy nem ismertek, noha meghatározó módon formálták az egyetemes emberi történelmet. A szövetség egy ilyen elhanyagolt eleme a Júda törzse által örökölt királyi pálca.


E-mail: p.poli@mailcity.com  

Copyright © Póli Pál, 2001, 2004, 2016, Isten Egyházának Gyülekezetei

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra, illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

 http://www.churchofgod.hu


 

Júda, a királyi törzs

Amikor Jákob, Izrael törzseinek pátriárkája egyenként megáldotta a fiait – és ezzel egyben azok utódait is, - akkor Júda (Jahúdah) nevű fia számára egy különleges próféciát mondott:

1Mózes 49:8-10 Nem távozik Júdából a jogar, sem a kormánypálca térdei közül, míg eljő Siló, akinek engednek a népek.

Mondani sem kell, ez egy ugyancsak rendkívül rejtelmes tartalommal bíró ígéret volt. Lényege ugyanis az, hogy a messiási uralom eljöveteléig Júda utódai a királyi jogar birtokosai lesznek. A jogar a királyok uralmának a jelképe, ami azt jelent, hogy Júda leszármazottai királyokként fognak uralkodni e hatezer éves korszak végéig! A névleges kereszténység „nagy tanítói” soha nem érintik ezt az elallegorizálhatatlan üzenetet. Mindenekelőtt, vizsgáljuk meg az ígéret gyökereit.

A mindenható Isten az ábrahámi szövetség részévé tette a királyi áldást, amit aztán később Jákobbal, Izrael nemzeteinek pátriárkájával is megerősített:

1Mózes 17:6 Nagyon megszaporítom utódaidat, népeket támasztok belőled, királyok származnak tőled.

1Mózes 17:15-16 15 Azután ezt mondta Isten Ábrahámnak: Szárajt, a feleségedet ne nevezd többé Szárajnak, hanem Sára legyen a neve! 16 Mert megáldom őt, sőt fiút adok tőle neked; megáldom őt, és népek támadnak belőle, népek királyai származnak tőle.

1Mózes 35:11 Majd ezt mondta neki [Jákobnak] Isten: Én vagyok a mindenható Isten! Szaporodjál, és sokasodjál! Nép, sőt népek gyülekezete származik tőled, és királyok sarjadnak ágyékodból.

Az ábrahámi szövetség tehát több alelemből állt. A jól ismert messiási ígéret mellett, ennek része volt még a fizikai vonatkozású, gazdasági és katonai nagyságot magába foglaló elsőszülöttségi jog, ami József utódaié lett (1Krón. 5:1-2; 1Móz. 48:3-22; 49:22-26; 5Móz. 33:13-16). Egy másik fontos aleleme, a szóban forgó királyi pálca ígérete, amely Júdát illette. Az első, a születésjog, kizárólag fizikai áldásokat takar. A másodiknak, a királyi pálcának duális aspektusai vannak, ugyanis magában foglalja az e világi (királyi) hatalomgyakorlást, és Siló/Messiás személyében, a fizikai mellett a szellemi uralmat is, amit a millennium idején gyakorol.

Mint azt láttuk, Sárának kijelentette Isten, hogy népek királyai származnak tőle, s a „jogar ígérete” Jákob áldásával Júdáé lett. Vagyis, Júda leszármazottai lesznek a népek, nemzetek királyai Silóig. Siló (jelentése: a Békességes, vagy Békét hozó) egyértelműen a Messiásra utal, aki test szerint szintén Júda törzsből származik. A Júdának adott királyi pálcát Ő veszi majd át örökre szólóan második eljövetelekor, és „neki engednek majd a népek”. Ez viszont azt jelenti, hogy Júdával és fiaival kezdődően Krisztus visszatéréséig jog szerint az ő leszármazottai uralják a népeket!

No de ezzel ismét egy olyan bibliai ígérettel találkozunk, ami sokak számára problémát okoz, mert kérdésessé teszi számukra az Isten szavának hitelességét. Ugyanis a Biblia nem említ egyetlen királyt sem Júda törzséből Dávidig a népek fölött. Sőt még Dávid is csak hosszú évszázadokkal a prófécia elhangzása után került trónra, ráadásul a dinasztiájának uralma végleg megszűnt, amikor a babiloniak elpusztították Jeruzsálemet és fogságba vitték a zsidókat. Vagyis, a Júdának adott ígéret a próféciának ellentmondóan mindössze néhány évszázadon át tartott, nem Siló uralmáig, mi több, csakis Izrael, illetve elsősorban Júda fölött, nem a népek fölött. Mi történt az ígérettel?

Tanuljuk már meg végre, hogy Istenünk szava megmásíthatatlan és örök igazság! Ez esetben sem az ígéret volt hamis, hanem a történelmi ismeretek váltak homályossá, noha minden szava a legszorosabb értelmében teljesedett be.

A Júdának adott próféciai ígéret nem egy csak mellékesen odavetett alaptalan kijelentés volt, hanem a tökéletes isteni terv és akarat kinyilatkoztatása. A Szentírásban egy szembetűnő igerész található a születésjog és a királyi pálca elkülönülésére:

1Krónika 5:1-2 1 Rúbennek, Izráel elsőszülöttének fiai (mert ő volt az elsőszülött; mikor pedig megfertőztette az ő atyjának ágyasházát, az ő elsőszülöttségi joga a József fiainak adaték, a ki Izráel fia vala, mindazáltal nem úgy hogy ők neveztessenek származás szerint elsőszülötteknek, 2 Mert Júda tekintélyesebb vala az ő testvérei között, és ő belőle való volt a fejedelem, hanem az elsőszülöttségnek haszna lőn Józsefé)

A héber apokrif és apokaliptikus irodalom egy fontos és gyakran ismételt motívuma az ábrahámi ígéretek törzsekre való felosztása, s ennek részeként a júdaita királyi pálca különleges méltóságának a kihangsúlyozása is. Ezekből némi szemelvény a teljesség igénye nélkül:

Jásár 36:14-15 14 És Ruben [Jákob elsőszülötte] féltékeny volt anyjára, Leára emiatt, és megtelt haraggal, és felkelt haragjában és ment, és bement Bilha sátrába és elmozdította onnan apja ágyát. 15 És abban az időben az elsőszülöttség joga, együtt a királyi és a papi hivatalokkal elvétetett Ruben fiaitól, mert megfertőztette apja ágyát, és az elsőszülöttség Józsefnek adatott, a királyi hivatal Júdának, és a papság Lévinek, mert Ruben megfertőztette apja ágyát.

A fenti sorok kissé jobban körülírva vázolják az 1Krónika 5:1-2 versek tartalmát. A Tizenkét Pátriárka Testamentumában ugyancsak számos fontos utalás található Júda királyi örökségére:

Júda Testamentuma 1:6 Történt pedig, amikoron már férfivá értem, mikor atyám, Jákob már fölnevelt engemet, ezeket mondotta nékem: király leszel majdan, és mindenben siker kísér.

Júda Testamentuma 17:5-6 5 Ugyanúgy Ábrahám, atyámnak atyja is megáldott engemet, hogy uralkodjam majd Izrael felett; hozzá hasonlóan Izsák is áldást mondott reám. 6 Így tudom én azt, hogy belőlem fog felkélni a királyság.

Júda Testamentuma 22:2-3 2 ... idegen nemzetségből való emberek között teljesedik be a királyságom, egészen addig, amíg el nem jő Izrael üdvössége [Siló], az Isten igazságának megjelenése, ő fog majd nyugalmat szerezni Jákobnak, meg az összes pogány népnek. 3 Ő lesz az, aki megőrzi országom erejét egészen az idők végezetéig, mert esküvel esküdött meg nékem az Úr, hogy nem fogja elhagyni királyságomat és magvamat egyetlen napra sem, egészen az idők végeztéig.

Az utolsó idézet szerint Júda királysága kiterjed az idegen nemzetek fölé is. Ezáltal Júda önmaga ad megerősítő magyarázatot az 1Mózes 17:16-ban olvasható „népek királyai származnak tőle” áldás értelmével kapcsolatban, kihangsúlyozva, hogy leszármazottai és a neki adott ígéret örökösei a föld népeinek királyai lesznek, amíg el nem jön Siló! Az öröklésnek azonban megvan a maga bibliai rendje, miszerint a jogörökség mindig az elsőszülöttet illeti, (hacsak nem teszi magát méltatlanná, mint tette azt pl. Rúben). Júda esetében azonban rendkívüli bonyodalom alakult ki e téren, ami csak az isteni gondviselésnek köszönhetően lett orvosolva. Ennek eseményeit az 1Mózes 38. fejezetében olvashatjuk, a történet tömören: Júda felelőtlen módon apját és testvéreit elhagyva Kánaánba költözött, ahol atyáinak szigorú tiltása ellenére, és a bűnös vágynak engedve egy kánaánita asszonyt vett magához. A kánaánita asszonytól született első fiának, Ernek, szerzett egy feleséget, akit Támárnak neveztek. Júda elsőszülött fia azonban annyira gonosz ember volt, hogy Isten elvette az életét. A törvény szerint a második fiúnak, Onannak kellett volna utódot támasztani a halott Ernek, ám ő is gonosz volt, így Isten őt is elpusztította. Harmadik fia, Sela sem bizonyult sokkal jobbnak testvéreinél, ám életben maradt, és az ő utódai Júdának egy nemzetségét teszik ki a mai napig. A jogörökség azonban nem rá szállt! Júdának menye, Támár biztosított jogos örökösöket, az által, hogy magát prostituáltnak álcázva együtt hált vele és ikreket fogant tőle. Így Júda tulajdonképpen három nemzetségből áll, és mindegyiknek meg van a maga sajátos sorsrésze.

Júdah és Támár története azért volt ennyire fordulatos, mert az események folyamatát egy láthatatlan szellemi harc befolyásolta, ahol Sátán romboló munkája és az isteni gondviselés keresztezték egymást. Sátán minden eszközt bevetett a királyi törzs megrontására, Isten pedig elhárította és helyes mederbe terelte az eseményeket – nagyrészt Támár törvénytisztelő jellemén keresztül. Támár nem mellékesen szemita származású volt, így ugyancsak a fehér rasszhoz tartozott, amint az izraeliták is, ellentétben a khámita kánaánitákkal. Ennek a rendkívül fontos történetnek a részletes elemzésével a Júda törzsének kialakulása című írásunk foglalkozik.

A királyi jogart Zerah és Pérez öröklik

Júdának ikerfiai születtek Támártól, név szerint Zerah és Pérez. Zerah (nevének jelentése: „[aki] felemelkedik, [aki] feltűnik”) és Pérez (jelentése: szakadás” vagy „rés”). Az ikrek születésének furcsa körülménye miatt esetükben is felmerült az elsőszülöttség jogának kérdése. A Biblia nagyon sok ember születését lejegyezte, de itt viszonylag részletes leírást láthatunk, éppen azon oknál fogva, mert ezúttal rendkívüli jelentősége volt annak, hogy kettejük közül melyik fiúé lesz a domináns uralkodó ház. Ikrekről lévén szó, a születésjog szempontjából nagyon fontos volt az, hogy melyikük jött világra először. A szülés azonban meglehetősen rendhagyó módon folyt le, vitathatóvá tette az öröklést, és itt megint csak a gondviselés szólt közbe:

1Mózes 38:27-30 27 Amikor a szülés ideje elérkezett, kitűnt, hogy ikrek voltak a méhében. 28 Szülés közben az egyik kidugta a kezét, a bába megfogta, vörös fonalat kötött a kezére, és így szólt: Ez jött ki először. 29 De amikor visszahúzta a kezét, mégis a testvére jött ki. A bába ezt kérdezte: Hogyan törtél magadnak rést? Ezért nevezte el az apja Pérecnek. 30 Utána kijött a testvére, akinek a vörös fonál volt a kezén. Ezt Zerahnak nevezte el.

Megjegyzés: Az eredeti szöveget több féle módon lehet lefordítani: „Hogyan törtél te magadnak rést?” Vagy: „Milyen szakadást okoztál magadnak?” (American Standard Version) Vagy: „Ez a szakadás rajtad áll!” (KJV)

Amikor a bába meglátta Zerah kezét, azonnal egy vörös színű fonalat kötött rá, éppen a születésjog eldöntése miatt, amit nyomatékosított is azzal a kijelentéssel, hogy „ez jött ki először” Csakhogy Pérez „rést tört” magának, testvérét megelőzve mégis ő jött világra elsőkét teljes testével. Ez „szakadást” eredményezett a két fiú között, ezért nevezte el a bába Péreznek. A héber szöveget lehet akként is fordítani, hogy érzékeltesse azt, hogy a Péreznek tulajdonított szakadást neki kell majd helyre állítani a későbbiekben (mint pl. a KJV fordításban). Mivel Pérez megelőzte Zeraht, a Messiás az ő vonalából származott, ugyanakkor, az ő terhe volt helyreállítani az általa okozott „szakadást”. Ez viszont utal arra is, hogy a szakadás helyre fog állni a maga idejében, Zerah fel fog emelkedni, és az isteni akarat szerint osztozni fognak az uralmi ígéretekben! Júda királyi öröksége ily módon a Támártól megszületett, két teljesen szemitaszármazású fiúra, Pérezre és Zerahra szállt. Ismételten, a fél kánaánita Sela és leszármazottai határozottan kívül estek ezen az ígéreten!  Noha Sela felszaporodott nemzetsége képezi a ma „ismert” zsidóság jelentős részét, közülük soha senki nem lett, nem lehetett a népek és Izrael királyaivá, ahogy a különböző, a judaizmusba „betért” népelemek tagjaiból sem.

Az alaposabb bibliaolvasónak feltűnhet az, hogy a Szentírás zsidósággal kapcsolatos szövegei elsősorban a Pérez vonalából származó egyéneket említi, vagy érinti. Pérez genealógiája részletesen vázolt és ismert, míg Zerah utódainak egy-két mellékes megjegyzéstől eltekintve, általában nyoma sincs (vö. pl. 1Móz. 46:12). Seláé még annyira sem. A szentföldi zsidóság egy jelentős eleme és az olyan kiemelkedő személyiségek, mint pl. Dávid, Salamon, sőt maga a Messiás is Péreztől származtak. Zerahnak és utódainak viszont látszólag nyoma veszett a történelem sodrában, még a Biblia is csupán néhány alkalommal idézi fel a neveiket. Pedig Zerah és utódai korántsem voltak átlagos képességű, csupán mellékszerepben asszisztáló egyének, hiszen kivételesen felmagasztalt sorsrész jutott nekik osztályrészül az emberiség történelme folyamán. Hírnevükre és képességeikre példát ad az a közvetett bibliai utalás, miszerint a Péreztől származó Salamon egyedülálló bölcsességét és értelmét kizárólag csak az ezráhita Ethán és Hémán, továbbá Kálkól, és Darda, a Máhol fiaiéhoz lehet hasonlítani:

1Királyok 5:11 Bölcsebb volt Salamon minden embernél, az ezráhi Étánnál, Hémánnál, Kálkólnál és Dardánál, Máhól fiainál is, úgyhogy híres lett valamennyi nép körében.

Az idézetben említett személyek mind Zerah leszármazottai (unokái, dédunokái) voltak, s ez az összehasonlítás önmagáért beszél a képességeikkel és erényeikkel kapcsoltban. Zerah bibliai genealógiája azonban meglepően rövid, családfája mindössze az első néhány nemzedékén át volt számon tartva Izraelben:

1Krónika 2:6,8 6  Zerah fiai voltak: Zimri, Étán, Hémán, Kálkól és Dára (Darda), összesen öten. ... 8 Étán fia Azarjá volt.

Ha a két fenti idézetet összevetjük, némi ellentmondás látható. Az első idézetben látszólag Máhol fiaiként vannak említve Zimri, Étán, Hémát, Kálkólt és Dára vagy Darda. Az utóbbi idézet viszont Zerah fiainak nevezi Zimrit, Étánt, Hémánt, Kálkólt, és Dardát, Máhol neve itt nincs említve sem, és ez ellentmondásosnak látszik. Az 1Krónika 2:2,8 versei Zerah utódait sorolják fel – a héber ben szó kifejez családi, nemzetségi vagy nemzeti hovatartozás is, így nem jelenti azt, hogy a felsoroltak mindannyian az ő közvetlen fiai voltak, hanem inkább a zerahiták klánjára utal. Nem jelenti azt sem, hogy itt valóban az egész családfája fel lenne sorolva, úgy tűnik, hogy csupán a legnevesebb zerahita családfők neveit említi meg. Erre mutat az is, hogy Kálkól és Darda annak a Máholnak a fiaiként vannak bemutatva az 1Királyok 5:11-ben, akiknek neve meg sincs említve az 1Krónika 2:6-8-ban.

Érdekes módon néhány zsoltár szerzőiségét az ezrahita Máhólnak és Étánnak tulajdonítják (Zsolt. 88:1; 89:1*) Csupán e néhány említés van a zerahitákról az Ószövetségben, de a fent említett kivételekkel egy sem a genealógiai felsorolások között.

„Ha a szóban forgó zsoltárok [Zsolt 88-89] szerzői valóban az ott megnevezett személyek voltak, akkor ezek nem csak a legősibb poétikus írások, hanem a legősibb elemei az isteni kinyilatkozásnak, ugyanis ezek a személyek legalább százhetven évvel Mózes előtt éltek ... Ha a szerző a zerahita Hémán volt, akkor az egész zsoltár tartalma az izraeliták egyiptomi fogságának elviselhetetlen szenvedéseit vázolja ...” (Clarke’s Commentary – Psalm 88.)

[*Megjegyzés: A zsoltárok fennmaradhattak az izraeliták között leírt formában még az annyira ősi időből is, és később Dávid és más zsoltárosok átdolgozhatták őket Dávid életével kapcsolatban (különösen a 89. Zsoltárban, ahol határozottan Dávid trónjáról van szó, amelyről az ezrahita Étán nem tudhatott évszázadokkal korábban. A 88. Zsoltár pedig Kórah fiaival van kapcsolatba hozva. De az is lehetséges, hogy a 89. Zsoltárt Zerah egy olyan, Izrael mellett maradt leszármazottja írta, akit történetesen ugyancsak Étánnak neveztek. Családokon belül gyakori volt a gyermekeket egyes őseik nevén elnevezni.)

A részletes és alaposan levezetett izraelita genealógiák tükrében rendkívül rendhagyó lenne az, ha a zerahiták nem lennének néhány nemzedéken (a felsorolt négy generáción) túl is listázva abban az esetben, ha Izraelben maradtak volna. Noha a Szentírásban a már látottakon túl, nem folytatódik a zerahiták vérvonalának lejegyzése, az nem jelenti azt, hogy ne lehetne nyomukat követni a szekuláris történelemben. Ami megszűnt Izraelben, az folytatódott ott, ahol a próféciai sorsrészüknek megfelelően uralkodók lettek. Így egyebek mellett a miléz és ír krónikákban, amelyek Júda fiai szerint Zerah, annak fia Étán, annak fia Máhol, annak fia Darda és Kálól voltak. Mindent összevetve, Zerah fiai Zimri, Étán és Hémán voltak. Étánnak a fiai Azarjá (minden bizonnyal az elsőszülött) és Máhol. Máhol fiai pedig Darda és Kálkól. A megnevezett utódok mellett bizonyára mindannyiuknak voltak további leszármazottaik is. Dardának pl. ismert volt egy Jaszon (Iason) nevű féltestvére is, akit a görög legendák szerint vagy Darda gyilkolt meg, vagy pedig villámcsapás által halt meg. (Encyclopaedia Britannica 884. old.) Annyi bizonyos, hogy Darda és Kálkól kiemelkedő egyéniségek voltak a korai antik világban, ha hosszú évszázadokkal később is felelevenítették a rendkívüli bölcsességüket, még a Szentírásban is. Az Izrael földjére került Péreznek, Júda másik fiának természetesen alaposan dokumentált a vérvonala. De mi történt pontosan Zerahal és utódaival?

Zerah nyomában – a trójaiak és a milézek

Tény, hogy a zerahiták többsége korán levált Izraeltől, valamikor Júda negyedik generációja idején, aminek még az izraeliták Egyiptomban való tartózkodása alatt kellett megtörténnie. Mindenesetre, Zerah „eltűnt”, hogy majdan, mint erre neve is utal, „felemelkedjen”! De ha Zerah utódai vagy teljes egészében, vagy néhány kivételtől eltekintve elhagyták Egyiptomot abban az időben, amikor az egyiptomiak éppen rabságba hajtották az izraelitákat, akkor legalább némi nyoma kell, hogy legyen ennek az eseménynek az antik világ legendáiban, illetve a szekuláris történelemben. Nos, e kis népelem elvándorlásával kapcsolatban ma már egyre több történelmi bizonyítékot lehet felmutatni, amit bizonyos régészeti leletek is alátámasztanak. A zerahiták két részre szakadtak, az Egyiptomot elhagyó nagyobb zerahita csoport vezetői Darda és Kálkól voltak, akik az ígéretet örökölték. Kisebb részük pedig Pérez mellett maradt, hiszen a népszámlálás alkalmával még említve vannak (4Mózes 26:19), és később Józsué könyve is említést tesz bizonyos zerahitákról (Józs. 7:17-18; 24), és jóval később Nehémiás szintén megemlít olyan zsidót, aki Júda fiának, Zeráhnak volt a leszármazottja (Neh. 11:24). Fókuszunkban természetesen a vörös fonallal jelölt Zerahnak a királyságot öröklő sarjai állnak, s őket kívánjuk nyomon követni.

Júdának a „vörös fonál házához” tartozó nemzetségének a tagjai olyan méltóságos és mérvadó történelmi szerepet élveztek a korok folyamán, mint a pérezi és azon belül a dávidi ágé – Krisztus személyét leszámítva. Zerahban teljesedett be Júda népek fölötti uralma, s ehhez az ághoz vezethető vissza a ma létező királyi házak csaknem mindegyike! A királyi pálca ígérete sokkal mélyrehatóbb, mint azt a felületes bibliaolvasó gondolná. Az ígéret szerint – a népeket uraló – királyi pálca nem távozik el Júdától (1Móz. 49:10), amíg Siló eljön! Ez az ígéret pedig Júdával kezdődött, és Krisztus második eljöveteléig tart. Vagyis Júda utódainál marad a királyi pálca addig az ideig, amíg a Messiás át nem veszi azt! Ez a Biblia kijelentése, és Júda utódai között kellett, hogy legyen egy folyamatos királyi ágazat már Dávid királysága előtt is. Dávidtól kezdődően pedig egy különleges szövetség keretein belül tovább tart a kor végéig, vagyis az utolsó időkig, Krisztus visszatéréséig! Az 1Móz. 49 elején láthatjuk, hogy a prófécia a messzi jövőre, vagyis az utolsó időkre szól „míg eljő Siló, és a népek néki engednek.”. Mondani sem kell, ez eddig még nem történt meg, így ennek a jogarnak ma még Júda kezében kell lennie. A Dáviddal megkötött szövetség ennek a próféciának egy aleleme lett, miután neki lett megígérve, hogy az ő utódai fogják uralni Izrael házát, s a jogar az ő családi ágánál, vagyis az ő utódainak a kezében fog maradni mindörökre (Zsolt. 89:3-4, 27-37). Krisztus, aki test szerint Dávid utóda, visszatérésekor erre a trónra fog ülni mindörökké (Luk. 1:32), de addig az a Dávid utódaié Isten ígérete szerint. Viszont Dávid, aki Júda fiától, Péreztől származott, uralmát csak Kr.e. 1010-ben kezdte meg. Előtte csupán egyetlen királya volt Izraelnek. Saul, aki ráadásul nem is Júdától származott, hanem Benjámintól. Hol és hogyan tarthatták hát a júdaiták a királyi pálcát folytonosan a Júdától Dávid uralmáig eltelt valami hétszáz év alatt? A rövid válasz: Zerah utódain keresztül, amint azt az alábbiakban látni fogjuk.

A zerahiták „természetes” okoknál fogva hagyták el Egyiptomot: Amikor az egyiptomiak megkezdték az izraeliták elnyomását, a rabszolgaság (pontosabban államilag elrendelt kényszermunka) helyett a menekülést választották. Emellett szerepe lehetett még a pérezitákkal kialakult viszálynak is, hiszen vitathatóan lett Pérezé az elsőszülöttség méltósága, amivel viszont a zerahiták elvesztették méltó osztályrészüket Izraelben. De legyen bármi is az oka, e mögött az isteni akarat vagy gondviselés állt, hiszen a Júdának adott ígéretnek be kellett teljesedni és utódainak a világ népeinek a trónjára kellett kerülniük. Az külön csoda, hogy ennek a folyamata, ha nehezen is, de követhető, és bizonyos fokig még dokumentált is. Ezen forrásokból megtudhatjuk azt, amikor a zerahiták hajóra szállt csoportja Kálkól és Darda vezetése alatt elhagyták Egyiptomot, először Kréta szigetén kötöttek ki, majd röviddel ezután Mükénébe telepedtek át. Bizonyos görög legendák szerint a Krétába hajózott menekültek száma ötven fő volt.

A zerahita menekültek alapították meg a dél-görögországi területek talán legősibb kultúráit, a krétai mínoszit, majd a mükénéit (Kr.e. XVI-XIII. sz.). Ma már nem csupán a korai görög történelmi leírások, vagy a sokak számára talán kétes hitelű legendák és mítoszok bizonyítják ezt, hanem egyre több régészeti feltárás is. De még a római történész Tacitus is a következőt írta:

“Az állítások szerint a zsidók Krétában, menekültek voltak, akik Afrika legközelebbi partjait lakták még akkor, amikor Szaturnusz el lett távolítva trónjáról Jupiter hatalma által. Ennek nevekben is megmaradt bizonyítékai vannak. Krétában ugyanis található egy Ída nevű hegy; amit a közeli Ídaei törzs nevezett el – akiket Júda után neveztek így a barbárok [a korai latinok és görögök], – hogy megörökítsék nemzeti nevüket” (Tacitus, The Histories, 5. Könyv, 2. Rész, Great Books of the Western World, 1952, 15. köt. Magyarul a MEK könyvtárban található Tacitus könyve.). [Megjegyzés: A történész a mitológiai neveket valós eseményekhez fűzi, vagy valós történelmi személyek váltak a mitológia alakjaivá].

Júda neve így követhető már a zerahiták Krétába való áttelepedésének kezdetétől. Ezt később követi a mükénéi Zerah után elnevezett hegy, és a kis-ázsiai. Trójától nem messze fekvő, szintén Ídának (Júdának) elnevezett hegy. A krétai és mükénéi írásról a kutatóktól az alábbiakat olvashatjuk:

„A mínoszi lineáris A típusú írás hosszú kutatásokat és vitákat követően végül is szemita, sőt héber eredetűnek bizonyult, annak a Cyrus Gordonnak a kutatásai által, akinek nevéhez fűződik a híres ugarati táblák megfejtése is.” - Gary Rendsburg, “Is Linear A Semitic?”, Biblical Archaeology Review, Nov.-Dec. 2000. szám, 60-61 o.

Bár a Mükénében használt lineáris B írás már „görög” eredetűnek nevezhető, de szótagolása lényegében ugyanaz, mint a krétai lineáris A írásé, ami megfelel a héber szótagolásnak. Krétából a következő állomás Mükéné volt, Pülosz városának megalapításával kezdődően. Ekként alakult ki a görög ABC a föníciaiból.

„Az ősi mükénéi régészeti leleteket az északon fekvő Agios Elias hegy, és a délen fekvő Zara nevű hegy közötti kietlen területeken tárták fel” (Let’s Go Greece & Turkey, 1998, 146.old, kiemelés hozzáadva).

Az egykori királyi palota a Zara-hegy tövében fekszik. A nevek alapján nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a mükénéi királyi ház tagjai, Júda fiának, Zeráhnak a leszármazottai voltak. Darda és Kálkól nemzetségei már a kezdettől külön utakra tértek. Kálkól leszármazottai alapították meg az athéni, majd később a milétuszi (miléz) királyi házat. Az Egyiptomot elhagyó izraeliták honfoglalás után ezeken a görög területeken élő judaita kolóniák kiegészültek további izraelita elemekkel, elsősorban Dán törzséből. Darda pedig a későbbi Trója körüli Troád területére költözött, ahol elvette Phrügiai királyának, Teucernek a leányát, Bateiát, s megalapította a trójai királyi házat.

Ma már a történészek sem vitatják, hogy a trójaiak Mükénéből származtak el:

„Még a kései görög mítoszok is arra mutatnak, hogy a trójaiak a mükénéi népből származtak el, akik északkeleti irányba vándoroltak, majd a Boszporuszon átkelve Kis-Ázsiában a Fekete- és a Marmara-tengerek között töltöttek valamennyi időt, mielőtt megtelepedtek a mai Törökország észak-nyugati felében. Ők alapították meg Tróját Ílus vezetése alatt, amit először Iliumnak neveztek” – Innen Homérosz Iliászának megnevezése is (I.G. Edmonds, The Mysteries of Homer’s Greeks, 1981, 71-72. old). A görög tradíciók szerint Tróját Ílus apja után Troisz-ról nevezték el.

Az elveszett törzsekkel foglalkozó kutatók által jól dokumentált tény még az is, hogy Dán törzsének nagyobb elemei Dél-Görögországban telepedtek meg, és hosszabb időn át ott éltek és az athéni, majd a miléz királyi házakkal álltak szoros szövetségi kapcsolatban.

Az Abderai Hecataeus (i.e. 400-as években élt görög történész) lejegyzése szerint:

„Nos, az egyiptomiak azt mondják, hogy ezen események [az izraeliták kivonulását megelőző egyiptomi csapások] után nagyon sok kolónia terjedt szét [alapult meg] szerte a lakott világban …
Azt is mondják, hogy azok, akik Danaussz-al indultak útnak szintén Egyiptomból, azok Argoszban, Görögország gyakorlatilag legősibb városában telepedtek meg, Kolki nemzetségei pedig Pontuszban, a zsidók [azok nem zerahita elemei] pedig az arábiai és Szíria között fekvő területen alapították meg kolóniáikat, miután elhagyták hazájukat [Egyiptomot];
és ez az oka annak, hogy ezen népek között maradandó szokás a fiúgyermekek körülmetélése, amely szokást Egyiptomból hozták magukkal. Még az athéniak is azt mondják magukról, hogy ők az egyiptomi Saisból származtak el.” – Ahogy a Szicíliai Diodorus idézi Hcataeust, G.H. Oldfather, 1933, I. köt. I-II. könyvek, 1-34, 91. o.

Hecataeus a maga korának történelmi ismeretei szerint vázolja fel az eseményeket, s ő elsősorban a honfoglalás idején végbemenő elvándorlásokat eleveníti fel. A korabeli történészek a zsidók „eredeti hazáját” Egyiptomba teszik, mivel onnan kivonulva foglalták el a Szentföldet. Hecataeus itt azért nem tesz említést Dardanoszról [Dardáról], mert ő és népe jóval korábban, az egyiptomi fogság előtt, vagy annak elején hagyta el Egyiptomot. A dardaniták harmincnégy évvel az Exodus előtt építették fel Trója városát.

Később, miután Izrael elfoglalta az ígéret földjét, Dán törzsének elemei Spártában telepedtek meg, létrehozva a dór civilizációt. A trójai háború idején (i.e. 1184) „a görögöket danaan-oknak nevezi Homérosz” (Strabo 12:8:7) A korai történészek a dórok, danaanok és heraklidák eredetét arra a Kánaán földjére teszik, amit ekkor már az izraeliták birtokoltak. Az eredeti Dor egy Izraelita terület volt (Józs. 17:11), ahonnan Izrael, különösképp Dán törzsi elemei Ioniába hajóztak és ott megtelepedtek. A Danaan megnevezéssel tehát Dán ezen kolóniáit jelölték. Az egész trójai háború lényegében egy sémita, azon belül is egy izraelita affér volt, amihez más népek legfeljebb csak asszisztáltak. Hérodotosz ezt írja „a föníciaiak (értsd a Kánaánt birtokló izraeliták), Kadmus-sal érkeztek ... ők számos művészetet hoztak magukkal, egyebek mellett az írást is.” (Hér. 5:58) Az említett Kadmus, az a Zeráhtól származó Kálkól volt. A zerahiták még az izraeliták egyiptomi tartózkodása idején hagyták el a testvéreiket, és alapítottak települést először Krétán [Mükénében], majd pedig Dél-Görögországban. Kálkól alapította meg Milétuszt, míg testvére Darda a trójai királyi ház őse lett. Kadmus alapította meg a boeotiai Thébeszt, majd Theesaly-t (Strabo 9:2:3). Kréta/Mükéné júdaita volt (Taticus 5:2) és ők voltak Spárta törvényadói is. (Hér.1:65) és ennek a dardai ágától származik a Trójai törvénykód is, amire a későbbiek folyamán az angolszász magánjog is felépült. Ez oknál fogva viselték Júda törzsi jelképét, az oroszlánt a pajzsaikon, úgy a görögök, mint a trójaiak is.

 

Darda – Trója és az európai király házak megalapítója

A híres trójai királyi ház megalapítása a zerahita Darda nevéhez főződik. Mint láttuk, a dardaiták miután elhagyták Egyiptomot Mükénében telepedtek meg, majd onnan a Troádba költöztek, és megalapították a trójai királyi házat. Darda fia Erichtonius volt, annak fia pedig Trois. Troisnak két fia született. Ílus és Asszarakun. Ílus fia Laomedon volt, annak legkisebb fia pedig a trójai háború idején uralkodó, jól ismert Priamosz. Trois másik fiának, Asszarakunnak a fia Capva, annak fia Anchises, aki Aeneas apja volt. (Priamosz és Aeneas a trójai háború alatt éltek, rájuk még kitérünk.) Trois volt Trója névadója. A görög leírásokat később a mitológia és a történelem keveredéseként – sok esetben sajnos a valós történelmet is mitológiának minősítve – az enciklopédiák így elevenítik fel:

„Dardanosz [Darda] a görög legendákban Zeusz és a Pleiad Elektra fia volt, a helleszpontoszi [mai Dardanella] Dardánia megalapítója. Ő volt a troadi [Troád, a Tróját övező területek neve] dardaiták őse ...”

„A tradíciók szerint ... Dardanosz Arkádiából [Mükéné középső területe] menekült el tengeri úton Szamothrake szigetére [az északi Égei-tenger egy szigete]. Amikor a sziget egy áradás alá került, tovább hajózott Troádba ... ott befogadta őt Teucer [Phrügia uralkodója], akinek feleségül vette a lányát, Bateiát, és megalapította a trójai királyi házat” – (Az Encyclpaedia Britannica, „Dardanus” címszava alatt, Micropaedia, 1985, 3. köt. 884. old.)

„A korai bronzkorszak i.e. 1477-ben fejeződött be, amikor a Nyugat-Anatóliában és a Trója környékén végbement hatalmas természeti katasztrófákat [áradásokat] követően Dardanosz és a teucriták megkezdték honfoglalásukat Troádban”  (Ambassador College, Pasadena, CA  Compendium of World History, 1962 I. köt. 470. old).

Will Durant történész a Story of Civilization című munkájában pedig feleleveníti Hérodotosz és Strabo leírásait a trójaiakkal kapcsolatban:

„Hérodotosz [Kr.e. 5. sz.] a trójaiakat a teucriánokkal azonosítja [a fentebb már említett Teucer király népe]. Strabo [grékó-római geográfus, Kr.e. 1. sz.] pedig azokkal a krétaiakkal, akik a troádi területekre telepedtek .... Úgy Krétán, mint Troádban található egy Ída nevű hegy” (Will Durant, 2. köt The Life of Greece, 1966, 35. old ).

A görög források szerint Teucer ugyancsak Krétából és Mükénéből származott, így Dardával rokoni viszonyban volt, (több mint valószínű, hogy a teucriánok a kálkóliak egy nemzetsége volt.) Minden esetre Darda Troádban alapította meg a királyi házát, amit a trójai királyi házként ismerünk. Jegyezzük meg, Trója népe nem csak és kizárólag Darda utódaiból állt. A dardaniták elsősorban a trójai királyi házat, a nemességet, valamint az elit haderőket képviselték. Őket nevezi Homérosz dardanoiak-nak, vagyis dardánoknak, akiknek teljesen más státusza volt, mint az általuk uralt trójai köznépnek.

Egy ide kapcsolódó cikk, a Christian Israel Foundation által megjelentett The Link (A kapcsolat) című kiadványban található, amelyben ez áll:

„A krétai és mükénéi izraelita települések legjelentősebb bizonyítékait talán a Sir Arthur Evans [neves archeológus] által kiadott ’Mükénéi fa és oszlop kultuszok’ című munkája tartalmazza. Ebben a kutató rámutat a korai héber rítusok gyakorlásaira Mükénében ... Ugyanez a kultúra aztán Kis-Ázsiában is megjelent, nemcsak Trójában, ahol ugyancsak megtalálható az Ída [Júda] hegye, hanem azon túlmenően Milétuszban is, és mindkét helyen [úgy Trójában, mint Milétuszban] erős hagyománya volt a királyi ág Krétából származó jogörökségének” (The Link, 1989, Júni. Szám. 261. old).

A zsidók az első században még tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy a Tróját megalapító történelmi Dardanosz megegyezik a bibliai Dardával, Máhol fiával. Flavius Josephus történész a Dardanella melletti Darda és Trója városait megalapító Dardanoszt határozottan a zerahita zsidó Dardával azonosítja!

Mükénének, a homéroszi, Tróját ostromló “görögöknek” [a kálkóli és dánita seregeknek], és maguknak a dardai trójaiaknak is egyaránt az oroszlán volt a jelképe és a címere. Ez némileg furcsa, hiszen ezeken a területeken nem volt őshonos állat az oroszlán, amiről természetesen tudjuk, hogy Júda törzsi jelvénye és szimbóluma.

„Az oroszlán egyáltalán nem gyakori állat Görögországban, ennek ellenére a mükénéi „oroszlán kapu” oszlopait két hatalmas kőoroszlán őrzi. Ennek az emblémának szinte azonos mása látható az Égei-tengeren túl, a nyugat-törökországi Phrügiában is. Ez az Arszlantasz (Oroszlánkő) egy Afyonhoz közel álló, kőből vájt sírbarlang mellett látható. Ennek talán az lehet az oka, hogy a mükénéi uralkodó ház, amely később Milétuszba települt át [ez Kálkól ágán (a szerző)], magukkal hozták e királyi jelképet is – a milézek nagy hatással voltak a közeli Phrügiára is. Lehetséges lenne, hogy ezek a jelvények kapcsolatban vannak Júda törzsi jelvényével?” (Biblical Archaeologist 1996, Márciusi szám, 16. old. (kiemelés hozzáadva)).

Trója elestének körülményei jól ismertek Homérosz Iliászából. Amíg Homérosz Iliásza és Odüsszeiája az akháj (a homéroszi danoik) és kálkóli zsidók szemszögéből vetíti az eseményeket, addig a történet folytatásának mondható latin Aeneis már a vesztes trójaiak további történelmét vázolja.

Aeneas a római és brit királyi házak megalapítója

A Dardától származó trójai királyi ház nem szűnt meg Trója elestével (Kr.e. 1182 körül) sem. Priamosz volt Trója utolsó királya, és ahol Homérosz befejezte az Iliász történetét, ott a római Vergilius folytatta a híres Aeneisében (ami jóval korábbi leírások verses összefoglalása volt i.e. 30-19 között). Az Aeneis a trójai királyi ház egy fontos ágának a fennmaradását vázolja Aeneas történetén keresztül, bemutatva azt, hogy miként került a daraita királyi ház ezen ága Kis-Ázsiából Európába, ahol számos későbbi uralkodóházat hoztak létre! Aeneas, Anchises fia, az elit dardai seregek vezére volt, aki Trója utolsó királyának, Priamosznak egyik lányát, Creusát vette el feleségül (aki harmadik unokahúga volt, mindkettőjük őse Trois). A házasságból született egy fiuk. Aszcaniosz. A város elestével Aeneasnak apjával, fiával és a dardaniták egy részével sikerült hajókra szállni és elmenekülni a városból. Feleségének, Creusának azonban nem sikerült elhagynia Tróját, ő elveszett a zűrzavarban. A menekülők először Észak-Afrikába (Karthágóba), majd onnan Itáliába hajóztak, ahol Latinus, a latinok királya adott nekik menedéket.

Aeneas első fia Aszcanius (aki első feleségétől, Priamosz nagykirály lányától, Creusától született) megházasodott, és született egy Szilviusz nevű fia. Aszcaniosz alapította meg Alba Longa városát, az Alba hegyen, amit később Latinum fővárosává tettek a korábbi Lavina helyett. Az elkövetkező 400 évben Alba Longa volt Latinum fővárosa. A latinok királyai innentől Aszcaniosz vonaláról, s így a trójai királyi házból származtak, ahogy a nemesek, a későbbi patríciusok jelentős része is. Aeneásnak 15. nemzedékbeli egyenes ágú leszármazottja volt a Rómát megalapító Romulusz, aki i.e. 753-ban alapította meg a későbbi világvárost Latinum északi részén. A római birodalom korai Cézárai Romulusztól származtatták magukat, ami azt jelent, hogy Júda, Zerah, Darda leszármazottai voltak!

Aeneastól a római vonal mellett egy másik királyi ház is létrejött. Aeneas ugyanis elvette feleségül az őket befogadó Latinusnak a lányát, Laviniát. Laviniától született egy ugyancsak Szilvius nevű fia. Aszcaniosz fia, Szilviusz teherbe ejtette Lavina lányát, tehát unokatestvérét. A lány egy fiút szült, akit Brutusnak neveztek el. Brutus később fiatalemberként egy vadászat közben véletlen folytán megölte apját, és el kellett menekülnie az országból. Először Görögországba ment, ahol úgy Pandraszus, a görögök (kálkóliak és daniták?) királya, mint az ott ekkor már alattvalóságba került trójaiak elismerték királyi származását. A király még lányát is hozzáadta feleségül. Miután azonban a trójaiak maradékát egy sikertelen lázadásba vezette a görögök ellen, onnan is menekülnie kellett. Először megint csak Észak-Afrikába, majd onnan Galliába és Ibériába hajóztak, ahol csatlakoztak hozzá olyan további trójaiak, akiknek a korai kolóniáit felduzzasztották a Trója eleste után odáig vetődött menekültek. Innen aztán tovább hajóztak, míg egy csaknem üres szigetre értek, amit a gallok Albionnak, Fehér-szigetnek neveztek. Ez a sziget a mai Anglia, amelynek lakóit Brutus után nevezték el briteknek. Brutus héber neve BRT, aminek jelentése: szövetség.

Brutus alapította meg CAER TROIA vagy „Troia Newydd” városát, az „Új Tróját” a Temze folyó partján (i.e. 1103-ban), a mai London területén. Ma egy emlékkő jelzi a város megalapításának helyét Londonban. Nennius, a középkori angolszász történész még azt is megjegyzi, hogy Új Trója megalapítása akkor történt, amikor Izraelben Eli volt a főpap, Sámuel idejében. Az Albion mellett fekvő ír szigetet ez idő tájt Dán törzsének még csupán az első elemei érték el. Aeneas további utódaitól származtak a korai római császárok. Brutus (akinek teljes genealógiája fennmaradt) utódai pedig az angliai király házat alkották, még az angolszászok (József törzsének) megérkezése után is. József volt a születési jogot viselő törzs, az „elveszett” Izrael házának a vezető törzse. Mivel az ígéret szerint Dávid utódai fognak ülni Izrael trónján, a pérezi – dávidi ágnak be kellett oltódnia ebbe a Brutus által megalapított királyi házba, hogy a prófécia beteljesülhessen. Ennek megtörténtével egyesült a brit szigeteken a három júdai királyi ház: a dávidi, a kálkóli, és dardai. Ez a trón harmadik átfordításával történt meg, amit a továbbiakban vázolunk. Aeneastól származnak még a trójai uralkodóház római és bizánci ágazatai is. (Lásd még a Britannia bibliai vonatkozású történelme című írást.)


Európa további trójai eredetű királyi házai

Aeneasnak, illetve unokájának, Brutusnak az utódai koránt sem voltak a trójai királyi ház egyedüli túlélői! A görög leírások szerint Priamosznak, Trója királyának több feleségétől ötven fia és tizenkét lánya született. A trójai királyi ház tagjai általában nagyszámú gyermekeket nemzettek, ami kívánatos lehetőséget biztosított a nemesség „házon belüli” házasságkötéseihez (Aeneas pl. Priamosz egyik lányát vette feleségül). Priamosz király legismertebb fiai: Hektor, Helenosz, Parisz és Polüdorosz voltak. Lányai: pedig többek között Creusza, Polüxena, és Casszandra. Priamosz egyik lányától született meg az a Thor, akinek egy leszármazottja Odin volt, s az ő nevükhöz fűződik az északi népek királyi házának megalapítsa. A jelentős frank királyi házat Priamosz fiához, Helenoszhoz lehet visszavezetni. Helenosz (aki Hektor özvegyét vette el feleségül) genealógiája és utódainak történelme viszonylag részletesebben ismert.

Trója eleste után a trójaiak és a királyi ház tagjai, vagy a görögök uralma alá kerültek, vagy pedig távol eső területekre menekültek. Néhány évtizeddel később Helenosz utódainak sikerült újraszervezni a trójaiak jó néhány csoportját, és a második trójai háború alkalmával (i.e. 1149) visszaszerezték Tróját a görögöktől, és helyreállították a dardai királyi uralmat! Ezt követően Helenosz utódai uralták a várost és környékét a harmadik trójai háború idejéig (i.e. 677). A Helenosz-tól származó királyi háznak fennmaradt a pontos genealógiája, részben a spanyol Habsburgoknak köszönhetően. Trója végleges elvesztésével a túlélő dardaiták és követőik a Fekete-tenger északi partja mentén telepedtek meg, ahol az elkövetkező 234 évet töltötték. Ez idő alatt tizenegy uralkodó uralta őket a dardanita Helenosz házából. A Kr.e. 5. században Nagy Antenor uralkodásának végéig a kimmeri trójaiakként voltak ismertek, majd később a szikambriták (Sicambri) néven. Kr.e. 441-ben a tizenegyedik királyuk Marcomir (Antenor egyik fia) vezetésével az egész, százhetvenötezer lelket számláló nép, nyugatabbra költözött Nyugat-Szkítiából, és egy ideig a Duna mentén telepedtek meg. A különböző népek állandó támadásai elől egyre nyugatabbra és északabbra vonultak a Duna vonalát követve, majd a Rajna mentén tovább, egészen a mai Frieslandig és Geldersig (Hollandiában), ahol megállapodtak. A közép-európai vándorlásuk ideje alatt már végig szikambrinak (szikambritáknak) nevezték az egykori trójaiakat. A holland területeken fekvő királyságukat még Észak-Galliába (mai Belgium és Észak-Franciaország) is kiterjesztették, ahol maradandóan meggyökereztek. Hollandiában ők alapították meg többek között Rotterdam városát is. Néhány évszázadot előre lépve, a dardai dinasztia következő említésre méltó királya Francus (Kr.e. 39-11) volt. Francushoz vezethető vissza a három nagy frank dinasztia vagy uralkodócsalád eredete, a Meroving, a Karoling, és a Capet házak.

[Megjegyzés: A trójaiak a Duna mentén vonulva egy ideig, a mai Magyarország területén éltek, s itt felépítettek egy Sicambria nevű várost, pontosan ott, ahol később Buda városa is felépült. A hunok idejében Pannóniát még Sicambriának nevezték, sőt még a középkori krónikások is gyakran utaltak Budára ezen a néven, (ezt láthatjuk pl. Kízai Simon Gesta Hungarorumból, 1272-1283) A Mátyás király idejében élt Thurótzy pedig még azt is ismertette, hogy a sicambriták Trójából származtak, majd frankokként lettek ismertek. A középkori Európában tehát még jól ismert tényként kezelték azt, hogy a sicambriták a Rajna körül élő frankok elődei voltak.]

Az időközben eltelt évszázadok alatt, egyre nagyobb germán népelemek csatlakoztak a nyugat-európai területeket stabilan vezető Szikambri királyi ház uralma alá, akiket Francus után ekkor már frankoknak neveztek. Ahogy a franko-germánok száma és ereje nőtt, vele együtt a dinasztia uralma is egyre erősebbé vált a kontinensen. V. Marcomir még a rómaiak fölött is hatalmas győzelmet aratott Cologne (Köln) mellet i.u. 382-ben, és a frankok további területekhez jutottak. A cologne-i csata után három évre V. Marcomir egy csatában meghalt, és a frankok a rómaiak uralma alá kerültek, akik megtiltották, hogy saját királyokat válasszanak. A dinasztia ezt az időt helyi hercegségeket uralva vészelte át Genebalddal kezdődően (i.u. 328). Róma ugyanis nem gátolta meg ezeknek a hercegségeknek a lété, ami által biztosítva maradt a frank uralkodóház fennmaradása. Az ötödik ilyen herceg Pharamund volt (404-419), akit sok történész az első igazi francia királynak tart, ugyanis vele kezdődően váltak a frankok igazán szervezett és befolyásos néppé a kontinensen. Pharamund fia Klodwig (Clodion) volt, akinek fia Merovech, a meroving dinasztia névadója lett. Mondani sem kell, az idők folyamán a frankok földjén felépült egy Troyes (Trója) nevű város, a mai Párizstól (ami Paris, Priamosz fia után elnevezve) valamivel keletebbre. Emellett számos frank király viselte az Antenor nevet a trójai háború idején élő Antenor után.)

A Merovingokat a „hosszú hajú királyoknak” nevezik, mert hosszú hajuknak olyan mágikus erőt tulajdonítottak, ami megóvja a hatalmukat. A Merovingok egyébként büszkén hirdették trójai eredetüket, amit részletesen dokumentáltak. Ez okból nem is koronáztatták magukat, amikor a király kijelölt fia elérte a tizenkét éves kort, akkor automatikusan megkapta a királyi címet, mintha magától értetődő lenne, hogy uralomra születtek. Valójában ez igaz is volt, a Júdának adott prófécia által a királyi pálca ígéretének fényében. A Merovingok azonban kedvelték az okkult tudományokat, és számos idevonatkozó legenda fűződik hozzájuk. A róluk elterjedt ismertebb legendák közé tartozik a Grál-történet néhány változata, a „végzet lándzsájának” története, de Merovech születésének bizarr körülményei is, akinek anyját a legenda szerint egy tengeri szörny ejtette teherbe. Állítólag képesek voltak a kézrátéttel való gyógyításra, és a vérvonal tagjainak testén egy sajátos anyajegy volt látható.

Merovech (vagy Meroveng) unokája a szintén neves I. Clovis vagy Nagy Clovis volt. Clovis vezetése alatt tértek át a frankok a katolikus hitre 495-ben. Ez nagy sikert jelentett a Római Katolikus Egyház számára, mert ekkoriban hatalmas vetélkedés folyt a kelta és római egyházak között. Róma, Szent Rémy személyében képviselve egy titkos szövetséget kötött Clovis-szal, (ami utódaira is kiterjedt), és ami lényegében az állam és egyház szövetségét eredményezte. Clovis és frank birodalma vált az egyház kardjává, aminek fejében megígérték neki Constantinus egykori Római Birodalmát, amit a gótok és vandálok elpusztítottak. Ezzel a dardai uralkodók frank ágazata a Rómába áthelyezkedett káldo-babiloni szellemiség befolyása alá került, és innentől kezdődően ők képviselték az európai katonai hatalmakat irányító civil (értsd: nem vallási) hatalmat. A Merovingok szintén viszályban voltak a kelta és angolszász királyi házakkal, hiszen az ottani dinasztiákban – mivel azokkal távoli rokonsági viszonyban álltak, - látták a legnagyobb veszélyt az uralmukra nézve. Angliában ekkortájt éppen a legendás Artúr király volt uralmon, aki maga is dávidi és dardai ősök keveredéséből származott. A Merovingok okkult tudományokkal való foglalatossága, és különleges képességeik, bizonyos fokig az antikrisztus prototípusává tették őket.

A népvándorlások befejeződésével a különböző nemzetek nagyjából megállapodtak, de ekkoriban a különböző népek tömbökbe tömörülve éltek egymás mellett, mintsem nemzetállamokban. Nyugat Európa ekkor legszervezettebb birodalma a frank birodalom volt. Róma egyébként megszegte a Merovingoknak adott ígéretét, amikor Clovis egyik utódját, II. Dagobertet megölették. Valamivel később az utolsó meroving királyt, III. Childeric-et (743-751) kivetették uralmából. II. István pápa parancsára levágatták a haját, és egy monostorba száműzték. A pápaság másik frank dinasztiát juttatott hatalomra Kis Pipin (741-768) személyével kezdődően, - a Merovingokkal szoros rokoni viszonyban álló Karolingokat, - akik már egy ideje amúgy is a királyok ügyintézői és udvarmesterei voltak. A késői Merovingokat henyélő királyoknak nevezték, mert a birodalom dolgait az udvarmestereikre (major domus) bízták. A meroving vér azonban nem halt ki annak köszönhetően, hogy korábban számos meroving herceg beházasodott, többek között a Habsburg-Lorraine-ház őseinek családjába.

Amikor a Karoling dinasztiából való Charle Magne, vagy Nagy Károly (768-814) került a trónra, ő egyesítette, központosította és kiterjesztette a frankok birodalmát. Nagy Károly vált a nyugati kereszténység védelmezőjévé, és III. Leó pápa Róma (a birodalom) császáraként koronázta meg 800-ban. A Római Birodalom nyugati lába így újjászületett, ahol a „keresztény Cézár” a kontinens legerősebb népének, a germánoknak az uralkodója volt, de maga a Trójából származó dardai (zerahita zsidó) dinasztiához tartozott. Az európai fenevad „fejei” (e birodalmi rendszer egymást követő újjáéledései) már nagyjából ezt a sémát követve jöttek létre a további történelem folyamán: dardanita zsidó király, germán katonai hatalom, vatikáni szellemiség. Nagy Károly pecsétjén nem véletlenül álltak a következő szavak: Renovatio Romani Imperii, vagyis a Helyreállított Romai Birodalom.

A Karolingokat a Capet dinasztia követte Franciaországban, míg a keleti frankok területei különböző hercegségekre bomlottak (bajor, sváb, lotharingiai, frank, szász hercegeket a trójai vér dominálta a Karolingok német ágáról). A Római Birodalom következő helyreállítását a szász hercegségből származó I. Ottó (936-973) vitte végbe, aki a Szent Német-római Birodalom császára lett. I. Ottó családfája szintén a Karolingokhoz vezethető vissza.

Ottó házasságai jól példázták azt, hogy a trójai uralkodóházak szisztematikus módon egymás között házasodtak. Ottó első felesége az idősebb Edward angol király leánya, Edit volt, második felesége I. Rudolfnak, Burgundia királyának lánya, harmadik felesége pedig egy bizánci hercegnő. I. Ottó „Szent Római Birodalma” volt az „Első Reich”, vagyis az első német birodalom.

A trójaiak nagyon jól tudták a dolgukat, a szerteágazó királyi házaik tagjai a berögződött és szinte fanatikus uralkodási vágyukról voltak ismertek, ugyanakkor jó királyok voltak, akik képesek voltak stabilitást hozni az általuk uralt területeken, és a népek büszkék voltak királyaikra. Szinte természetessé vált az, hogy a kontinens országainak nagy részét a szerteágazó trójai királyi házak egymással családi kapcsolatban álló dinasztiái uralták.

A Habsburgoktól az Antikrisztusig

Viszonylag gyakori felvetés, hogy a Habsburg házat valamiféle rokoni kapcsolat fűzi a Meroving családhoz, így általuk a dardai trójaiakhoz is. Azonban ez a feltevés a konkrét bizonyítékok hiányában csak a „városi legenda” szintjén kering. Pedig, való igaz, a Habsburg házat szinte teljes mértékben a dardai vér uralja. A legtöbb történész megegyezik abban, hogy a Habsburgok eddig ismert eredete a hetedik századba, a mai Svájc területén élő nemesi Eticho családhoz, illetve ősükhöz, egy bizonyos Wago személyéhez vezethető vissza, aki Montreuil grófja volt (i.sz. 512?). Wago a trójai királyi ház északi, illetve skandináv vonaláról származott. Ez a vérvonal Priamosz lányának, Troan-nak, és Piramosz testvérének, Tithoniusz fiának, Memnonnak a házasságából származik. Troan és Memnon fia Thor volt, akinek egy későbbi utóda a hírneves Odin volt. Odintól származnak az olyan skandináv királyi házak, mint pl. a Skiod ház. A szóban forgó Wago pedig Odin egyik fiának Bældægnek (vagy Balder) volt a leszármazottja!

Wago utódainak nagyon szoros kapcsolatai voltak a Meroving vérvonallal, már Pharamonddal (404-419) kezdődően. Ennek részletesebb körülményei sajnos nem teljesen világosak, de mint tudjuk a spanyol Habsburgok a frank lorraini ágon vezetik vissza magukat Trójához. Az is közismert, hogy a Wagotól származó Eticho család akkor vált igazán befolyásossá, amikor I. Ethico (vagy Alderik) elvette Berswindét, a Merovingok egyik hercegnőjét, és felvette az Alsace hercege címet. Berswinde III. Sigebertnek, Austrasia frank királyának lánya, és II. Dagobert húga volt. II. Dagobertnek hat gyermeke született, köztük IV. Sigisbert, így a Meroving ág a közhiedelemmel ellentétben nem halt ki Dagoberttel. Austrasia (a mai Franciaország észak-keleti és Németország nyugati rész) a Meroving területek központja volt II. Dagobert idejében, s pontosan ez a terület vált a Habsburgok kiterjedő hatalmának kiindulópontjává. A két ház közötti kapcsolat tehát nagyon szoros, és nem véletlen, hogy a pápa által I. Clovisnak és utódainak ígért Szent Római Császár címet később a Habsburgok vették át, illetve vissza. Láthatjuk tehát, hogy a Merovingok valóban nem haltak ki, mert a házasságokon keresztül vérük bekerült az olyan uralkodócsaládokba, mint a Blanchefort, Gisors, Saint-Clair, Poher, Plantard, és természetesen a Habsburg-Lorrainne.

A Habsburgok történelmét általában a híres, hírhedt családi kastélyuk felépítésétől kezdődően említik:

„A Habsburgok az 1028-ban, az Aare folyó partján (a mai Svájc Aargan nevű kantonjának területén) felépített családi kastélyuk után kapták nevüket, amit Habichtsburg-nak (Sólyom kastélynak) neveztek el” (Funk and Wagnalls New Encyclopedia: 12. köt. 183. old.)

A Habsburgok korai történelmét egy tizenkettedik századból fennmaradt írásból, a Muri monostor krónikái-ból ismerhetjük meg alaposabban. A krónika említést tesz, egy bizonyos Gazdag Guntramról, aki Wago és I. Ethicho utódja volt. A lejegyzés szerint Guntram herceg 953-ban valami ismeretlen oknál fogva kegyvesztett lett I. Ottó császár udvarában (aki talán Guntram származását ismerve attól tartott, hogy az veszélyt jelent trónjára?). Ottó elkobozta Guntram birtokait, és árulónak nevezte őt, de valamivel később visszavonta a vádat, és még birtokait is visszaadta neki. A Guntram név sajátosan frank, pontosabban Meroving eredetű név (mint pl. Guntramnak, Burgundia és Orleans királyának neve (561-592) ami csakis a velük való rokonság által lehetett e Habsburg ősnek a neve. A Meroving kapcsolat több fokon is jelen volt a családban. Guntram birtokaihoz tartozott Alsace Lorrainne is, a Habsburg-Lorrainne ág központja, amely eredetileg frank földön feküdt. Guntram fia Lanzelin volt, akit utódja, Radbot herceg követett 1020-ban. Radbot sokban segítette a Muri bencés apátság monostorát, ahol aztán lejegyezték a család történelmét. A Habsburgok az alaposan megfontolt házasságkötések által rokonságba kerültek további (trójai eredetű) királyi házzal is. Radbot Lorrainne hercegének lányát, Idát vette el, testvére Rudolf, pedig a neves Zöllern családba házasodott be, akik a porosz királyi ház megalapítói voltak. Csak Radbot házasságán keresztül rokonságba kerültek Lorrainne hercegeivel, a sváb hercegekkel és a francia Capet-házzal. Radbot építette fel Habichtsburg kastélyát, ami után később dinasztiájukat nevezték. Ebből az időből maradt fenn egy másik, legendának minősített Habsburg állítás is, miszerint egyes őseik a kora Cézárok leszármazottai voltak. Ha ez szintén igaz, - az eddigiekből már láthattunk annyit, hogy sok legendának minősített állítás valóban igaz – akkor a Habsburgok legalább három különböző trójai házat képviselnek, hiszen a korai cézárok a trójai Aeneas leszármazottai voltak.

Ebből a Habsburg dinasztiából származott II. Rudolf uralkodó is, aki a Szent Római Birodalom császárává lett 1273-ban. Azt, hogy a Habsburgok mennyire tisztában voltak zerahita eredetükkel a középkorban, azt I. Rudolf császár sírköve is bizonyítja (ami ma is látható a speryeri katedrálisban, Németországban). A sírkövet a császár életnagyságú vésett képe díszíti, amit latin nyelvű feliratok kereteznek. Az ábrán a császár egy oroszlánon áll, (ami a júdai királyi jogot jelképezi), egyik kezében jogart, a másikban pajzsot tart, s vállain szintén két oroszlán ábrája látható. Az oroszlánmotívum volt minden Trójából származó dinasztia elsődleges jelképe. A WCG által kiadott világtörténelmi munka pedig megemlíti az általuk őrzött genealógiát:

A Habsbug-ház olyannyira trójai eredetű, hogy a legteljesebb egyenes ágú Trójáig visszavezethető genealógia a spanyolországi Habsburgok által maradt fenn. Az eredeti spanyol munkában megtalálható a trójai uralkodók teljes listája Trója városának elestétől (i.e. 1181) kezdődően.” A spanyol forrás Bartholome Gutierrez által vált nyilvánossá a Historia del estado presente y antiguo, de la mui noble y mui leal ciudad de Xerez de la Frontera. (Xeres, Spanyolország, 1886) című munka kiadásával – Compendium of World History, II. köt.

Később a Habsburgok székhelye Bécs városa lett, a majdani Osztrák-Magyar Monarchia fővárosa. A Habsburg Birodalom volt az első igazi világbirodalom, hiszen a spanyol águk által uralmuk kiterjedt a dél-amerikai kontinensre is, ami annyiból jelentős, hogy az eljövendő európai fenevad birodalma szintén egy eurocentrikus világbirodalom lesz.

Az Isten Gyülekezetein belül a rendelkezésre álló információk alapján kialakított vélemény – tehát nem konkrét tan, vagy kinyilatkozás – az, hogy az antikrisztus ebből a Habsburg ágból fog eljönni. Ha az antikrisztus valóban a megtévesztésig hasonló lesz Krisztushoz, akkor zsidónak kell lennie, jelen kell lennie a dávidi vérnek Nátán* ágáról, és Asszíria (Németország, Ausztria) felett kell uralkodnia királyként (vö. pl. Mik. 5:4-5; Ézs. 10:5,12; Illés Apok. 2:2-5, ez az utóbbi követelmény legtöbb esetben elkerüli a próféciamagyarázók figyelmét.) Mivel hisszük, hogy a megtévesztés a lehető legpontosabb részletekre is kitér, az antikrisztusnak meg kell felelnie e három bibliai követelménynek, ami jelen ismereteink szerint csak a Habsburgokban teljesedhet be. Említésre méltó még az is, hogy Otto von Habsburg fia, Károly máig is jogos viselője a „Lorrainne hercege és Jeruzsálem királya” címnek! Jelenleg Ottó a Habsburg-ház feje, aki egyébként Németországban él, és nem Ausztriában. Habsburg Ottó ma képviselő az Európai Parlamentben. Károly fia pedig az Európa teljes egyesítésének egyik élenjáró személyisége.

*Megjegyzés: a dávidi vér szintén jelen van Arimateai József által, aki Dávid házából származott Nátán ágán. Arimateai József Anna nevű lánya a brit Beli királyhoz ment feleségül, akitől a híres Arthur király is származott, és a vegyes házasságok által beültette a nátáni vért a királyi házak némelyikébe, így a Meroving-házba is. Ennek részletesebb vázolásáért lásd lentebb A glastonburyi őskeresztények című fejezetben.)

Szintén sokat mondó, hogy Habsburg kézbe kerültek olyan bizonyos Meroving kegytárgyak is, mint I. Childerik aranyméhei*, valamint a végzet lándzsája** is.

*Az aranyméheket Merovech fiához, a szintén varázslásokat gyakorló Childerikhez (Nagy Clovis apja) vezetik vissza, aki a méheket az okkultizmusból vett szimbóluma miatt készíttette el, és a Merovingok temetési szertartásaihoz is használták [a méhek a feltámadást, illetve az újjászületést szimbolizálták, nem a bibliai értelemben, hanem a sötét uralkodók újbóli és újbóli hatalomra kerülését]. A méhek a címerekben is előfordultak, és dinasztiájuk egyik sajátos jelvényei lettek, amit még a Karolingok is, és további uralkodóházak is használtak. Úgy Napóleonnak, mint második feleségének, a Habsburg Mária Lujzának palástját is a meroving méhek díszítették. A 300 piciny aranyméhet még I. Childerik sírjának feltárásakor találták meg 1653-ban. A feltárás után a méheket Leopold Wilhelm von Habsburg gondviselésére bízták, aki Bécsbe vitte azokat. Később Napóleon birtokába kerültek, aki koronázási palástján viselte a háromszáz méhet, amikor császárrá koronázta magát. Mária Lujza szintén háromszáz aranyméhet viselt a házassági ruháján, a Napóleonnal való házasságra lépése alkalmával.

**A végzet lándzsája egy még különlegesebb kegytárgy. A merovingok kezében volt egy nevezetes lándzsa, amit annak a Longinus nevű római katona lándzsájának tulajdonítottak, aki átszúrta a kereszten függő Krisztus oldalát. Később a lándzsa Nagy Konstantin kezébe került, aki jogarként használta. A lándzsa ismeretlen módon a Merovingokhoz jutott. Ezek az uralkodók mindannyian mágikus erőt véltek felfedezni a lándzsában, miszerint aki kezében tartja azt, az uralja a világot. II. Dagobert halálával a frank uralom a Karolingokhoz került, vele a lándzsa is, amit Martell Károly és Nagy Károly is, uralma szimbólumának tartott. A lándzsa később szintén a Habsburgokhoz került I. Rudolf uralkodásával. Évszázadokkal később Napóleon eszelősen kutatott utána, de nem találta meg, (mint az aranyméheket.) Hitler szinte fanatikusan ragaszkodott a lándzsához, a Hofburg múzeumból Nürnbergbe vitte, de a „mágikus” fegyver ellenére sem maradt hatalmon. Hitler halála és a háború után a lándzsa visszakerült a Hofburg Múzeumba, ahol a Szent Római Birodalom koronája is ki van állítva. Függetlenül attól, hogy a lándzsa valóban az a fegyver-e, amivel Krisztus megölték, a tény az, hogy csupán az okkultizmussal foglalkozó, a sötét oldalon álló, tipikusan antikrisztusi szerepet betöltő fanatikus uralkodók próbálták uralmukhoz felhasználni.

Bár ennek az írásnak egyáltalán nem célja a túl részletes genealógiák levezetése, sem az idevonatkozó történelmi események aprólékosabb bemutatása, de ennyi ismertetésre viszont, szükség volt ahhoz, hogy láthassuk, milyen történelmi környezetben kerültek Darda utódai az olyan ismert királyi házak trónjaira, mint a frank, a Habsburg, a skandináv, bizánci, görög, stb. Az európai királyi házak címereikben látható oroszlán motívuma Júda törzsi jelének az öröksége, a vörös színű oroszlán Zera, míg az aranyszínű, Pérez vonalát jelöli.

Kálkól nemzetsége – az argonauták és a milézek

A dardaiták mellett a másik zarahita ág Kálkól vérvonala volt, akinek illusztris történelme talán még a trójaiakét is meghaladja, már ha ez lehetséges. Amíg Darda Mükénéből a kis-ázsiai Troádon telepedett meg, Kálkól utódai hosszabb ideig kötődtek a dél-görög területekhez, s csak jóval később költöztek át a Kis-Ázsiába és a Földközi-tenger északi partvidéken megalapított kolóniákba. A kálkóliták és az időközben közéjük telepedett dániták alapították meg Argosz, majd Athén városát, ők voltak a Jason (Iaszon) által vezetett legendás argonauták. Ma már egyre több archeológiai bizonyíték szól amellett, hogy ezeken a területeken volt egy meghatározó izraelita jelenlét. A görög források nagy részét már bemutattuk a Dán törzse a próféciákban című írásban, és annak I. Függelékében, valamint a fentiekben is. Kálkól utódai alapították meg Milétusz városát, ami után a későbbiekben milézeknek nevezték őket. A milézek már a korai görögországi tartózkodásuk idejétől kezdve, szoros kapcsolatban álltak a dánitákkal, s ez a kapcsolat mindvégig megmaradt. A milézek nem véletlenül találtak új otthonra éppen Írországban és Skóciában, hiszen Írország Dán nagyobb törzsi elemeinek az otthonává lett. Az adott történelmi dokumentációkat felhasználó W.M.H Milner a Royal House of Britain című könyvében kitér a zerahiták korai elvándorlására:

Egy a Dunningban élő John Mclaren által 1879-ben kiadott könyvben, a The History of Caledonia-ban az áll, hogy miután meghalt az a fáraó, aki szerette Józsefet, a héberek egy része elmenekült a rabság elől. Ők voltak, akik felépítették Trója városát Kis-Ázsiában. Az már igen hosszú ideje ismeretes, hogy a görög Danai-ak héberek voltak ... a korai görög filozófia és művészet jelessége a köztük élő izraelita néptöredéknek volt köszönhető, akikből a nemesség állt. Hasonlóan a nyugati és északi területeken [Ibéria vagy Spanyolország] feltűnt héberekhez ... A trójai hősök csak úgy, mint a görög ellenfeleik, és a történetüket megíró Homérosz is, mind izraeliták voltak ... (supra, 35.old.) A trójai elit származása a bibliai Dardához vezethető vissza, a héber pátriárkától, Júdától. Így Trója történelme kapcsolatba hozza Júdát a királyi történelmünk minden fázisával [dardai, a kálkóli és a dávidi királyi házak keveredései által.]

[Megjegyzés: A fenti szerző megadja a teljes genealógiát, Dardától a mai napig] 42.old. kiemelés hozzáadva) A szerző ugyanebben a könyvben bemutatja a görög, miléz, trójai, skandináv stb. ... királyok genealógiáit is, és rámutat arra, hogy Európa minden királyi dinasztiája Zerah két fiától, Dardától és Kálkóltól származik.

Raymond Capp Missing link in Assírian Tablets című könyvében – a könyv egyébként a görögök egyiptomi [értsd: az egyiptomi fogságban lévő izraeliták] eredetével foglalkozik – az alábbiakat idézi a Szicíliai Diodórusztól (görög történész az i.e. I. századból.)

„... akik Danussal vándoroltak el ugyancsak Egyiptomból, ott telepedtek meg, ami gyakorlatilag Görögország legősibb városa, Argosz. A Kolki nemzet alapította meg Pontuszt, akik pedig az Arábia és Szíria közötti területeken élő zsidók rokonai, és ezért maradt meg náluk a fiúgyermekek körülmetélésének szokása, amely szokásukat még Egyiptomból hozták magukkal.”

A Kolki név itt természetesen Darda testvérét, Kálkólt jelöli. Ebben az idézetben látható, hogy a kálkóliták szoros kapcsolatban álltak Danausszal, az, az Dán törzsének görögországi elemeivel, akikkel később együtt harcoltak a dardaiták ellen a trójai háború idején. A görögországi izraeliták jelentős elemeit és uralkodó rétegét a zerahita Kálkól utódai alkották.

Athén városának megalapítása Cecrops nevéhez fűződik, akit legtöbben nem alaptalajul Kálkóllal azonosítanak. A milézek ősét egyes forrásokban szintén Cecropsnak nevezik meg, s mivel a milézek bizonyítottan zerahiták, így Cecropsnak, Athén megalapítójának szintén zerahitának kellett lennie. (Vannak, akik Cecropsot nem Kálkóllal, hanem az ő fiával azonosítják be.) Annyi bizonyos, hogy az Athén közelében fekvő, és athéni telepesek által lakott Euboea szigetnek volt egy nyilvánvalóan Kálkól után elnevezett, Kálkis nevű területe. A Kálkól név később több, utódai által lakott helység ne is lett, így Thrákiában, valamint a Fekete-tenger Kolkis nevű keleti partvidékén. Néhány évszázad elteltével a kálkóliták egy szerteágazó, virágzó kereskedelmi kolóniákat megalapító néppé lettek. Will Durant a The Story of Civilization könyvében erre is kitér:

„Semmi nem hasonlítható a korai görögök rendkívül gyors és hirtelen kiterjeszkedéséhez a Mediterránum partvidékének mentén ... A migrációnak öt főbb útvonala volt: az Aeol, az Ión, a Dór, az Euxin és Itália vonalán ... A második [az Ión] abból a Peloponneszuszból indult útjára, ahová a mükénéiek és akhájok ezrei költöztek, és akiket Homérosz Danosz-nak nevezett.”

Némelyek Atticába telepedtek [az Athén körüli területek], némelyek Euboeába [nagyobb sziget Athéntól északkeletre], sokan pedig a Cükladesz [szigetsor az Égei-tengeren a mai Görögország és Törökország között] szigeteken át a nyugat- kis-ázsiai partvidéken [Nyugat-Törökország] alapítottak kolóniákat, ahol tizenkét várost alapítottak meg [ezeket együttesen az Ióni Dodecapolisnak nevezték], köztük a híres Milétuszt ... az ötödik útvonal nyugati irányba vezetett, az ión szigeteken át Itáliába és Szicíliába, majd Galliába, s végül Spanyolországba ...„

„Az egymás után megalapított kolóniák szaporodása által Görögország már nem a homéroszi időszak keskeny félszigete volt, hanem olyan független városok laza szövetségévé vált, amelyek szétterjedtek Afrikától Thrákiáig, és Gibraltártól a Fekete-tenger keleti partvidékéig” (Will Durant, The Story of Civilization, II. köt. 127-129 old.)

Említsük meg, hogy a már korábban bemutatott bibliai felsorolásokban Kálkól neve mindig megelőzi Dardáét, ő volt az elsőszülött, és így kettőjük közül tőle származott a magasztosabb uralkodóház a trójaiak minden érdeme, hírneve és méltósága ellenére. Mint látni fogjuk, Kálkól utódai örökölték a vörös kéz emblémát, ami a királyi házuk heraldikai részévé lett, (Zerah kezére kötött vörös szalag után, amit az elsőszülöttség jegyeként kötött kezére a bába.) Ezt az emblémát láthatjuk ma Észak-Írország címerébe, és a milézektől eredő nemesi családok heraldikáiban is. Kálkól alapította meg a korai athéni görög királyi házat, akik a később milézekként nevezett nép uralkodóházát alkották, miután kolóniákat alapítottak Kis-Ázsiában, és felépítették Milétusz városát. A mellékelt térképen a sárga színnel jelölt területek izraelita uralom vagy befolyás alatt álltak a korai történelmi időkben.

A milézek számos kereskedelmi kolóniát tartottak fenn, többek között Egyiptomban is, ahova sokan zsoldosokként is elszegődtek. Pénzérméjüket maradandó jelképük, az oroszlán díszítette. Mint már láttuk, az Egyiptomban tartózkodó milézek közt volt egy kálkóli herceg is, aki az odamenekült zsidók közt élő Sedékiás lányát vette feleségül Dávid házából! Ezt a párt plántálta el Jeremiás Írországba, hogy az e két királyi ház egyesítéséből létrejött dinasztia által fennmaradjon Dávid trónja Izrael háza felett!

Az i.e. VI. században, Milétusz városa volt a legdélebben fekvő város a tizenkét kis-ázsiai görög város (Ionian dodekapolisz) közül, és egyben a leggazdagabb és legbefolyásosabb is. Valamivel északabbra ezeken a területeken feküdt egykor Trója városa is. Azt is láttuk, hogy a milézek eredetét szintén a mükénéi Pülosz városának uralkodójához Nélioszhoz vezetik vissza, aki zerahita zsidó volt. Kivételes módon mindezzel a modern történelemtudomány is egyre inkább kénytelen egyetérteni:

„A görög város [Milétusz] megalapítása a Püloszból származó Nelius és társai nevéhez fűződik.” (Encyclopaedia Britannica, Milétusz címszó, 1985. 8.köt. 125. old.)

„Pülosz városa Görögország délnyugati részén fekszi, az Ioni tenger partján,” (Encyclopaedia Britannica, Pülosz címszó, 9. köt. 820.old.)

A kálkóliták legnagyobb és legnevezetesebb városa Milétusz városa volt, amelynek hatásköre keleten kiterjedt a Fekete tenger keleti partjaitól a gibraltári szorosig. Számunkra itt a milézek egyiptomi jelenléte fontos, ahol nem csak kereskedtek, de zsoldosokként is szolgáltak, méghozzá a fáraó elit testőrségeként. Ez oknál fogva kerülhettek kapcsolatba ott, a Jeremiás alatt odamenekülő zsidókkal, és a király lányaival.

A milézeknek igen nagy befolyásuk volt ebben a korban, ami részben az egymástól távol eső területeken létrehozott gazdag kolóniáiknak volt köszönhető. Milétusz mellett ők alapították meg Marseilles kikötővárosát, és számos ibériai települést:

A föníciaiaktól tanulva, sőt továbbfejlesztve azok sikerét, az ióni kereskedőnép létrehozott egy sor kereskedelmi központot Egyiptomban, Itáliában, Propontisban (a mai Isztambul és az egykori Trója között fekvő Marmarai tenger mentén), és még az Euxine [Fekete] –tenger partjain is. Csak egyedül Milétusz városa további nyolcvan kis kolóniát alapított meg ...” (Will Durant, u.o. 134-135.old. kiemelés hozzáadva).

Az angol nyelvterületeken a „miléz kapcsolat” és annak története annyira közismert és közkedvelt téma, hogy történészek és kutatók hosszú sora írt átfogó tanulmányokat ebben a témában. Egy ilyen történész Brian Williams is, aki az angol királyi házzal való szoros kapcsolatukat ismerteti nagysikerű könyvében:

„A milézek nyugat felé is elvándoroltak, s kolóniákat alapítottak a mai Spanyolország területén, majd onnan Írországba telepedtek, ahol ők alapították meg az ottani király dinasztiákat.” (Brian Williams, Britain’s Royal Throne, 65. old. kiemelés hozzáadva.)

„Ezek a milézek Írországban kötöttek ki, de előzőleg ők voltak azok, akik olyan híres városokat alapítottak, mint Athén és Trója, és akik megalapították a miléz civilizációt” (Your Inheritance u.o. 65. old.)

Mint tudjuk, a nyugati irányba elhajózott „görögök” elsősorban dániták voltak, akik Írországban kötöttek ki, s őket csak évszázadokkal később követték a kálkóli milézek, vagyis a skótok elődei. A milézek érkezésével egy rövid bel-háborúskodás után a milézekből került ki az ottani királyi dinasztia. Ezek az Ibériából áttelepülő milézek olyan helységneveket hagytak maguk után Spanyolországban, mint Saragosa (Zerah erőssége.)

A Dán törzsétől származó írek korai történelmi krónikáikban számtalan alkalommal megemlítik a milézeket, hiszen nemcsak közös [izraelita] eredetük volt, hanem további történelmük is szorosan összekötődött. Az ír krónikákat idéző J.C. Gawler ezt írja:

„A milézek és a danaanok egy etnikumból eredő népek voltak. Több hullámban, csoportokban jöttek (Írországba) Görögországból és a korai Föníciából.” (J.C. Gawler, Dan the Pioneer of Israel 30.old.)

Az ír krónikák szerint a betelepült milézeket a Milétuszi Gallam és három fia, Eoachid a Hremon, Eber (Héber) Fionn, és Ambergin vezette. Ezek a miléz honfoglalók voltak az írországi gael nép elődei. Eoachid és Eber Fionn felosztották maguk között a szigetet, északi felét Hremon, déli felét pedig Eber Fionn uralta. Ők voltak az ír királyi dinasztiák megalapítói is.

A királyi házhoz tartozó milézek a már korábban Írországba telepedett dániták uralkodói lettek. Peter Berresford Ellis, a korai kelta történelem egyik legismertebb kutatója ezt írja:

„Az írországi galeic arisztokrácia kétségtelenül a legősibb Európában ... Az ír királyi háznak fennmaradtak a pontosan levezett genealógiai táblái ... Az uralkodók eredetét azokhoz a milézekhez vezetik vissza, akik Spanyolországból telepedtek át ...” (Peter Berresfod Ellis, Erin’s Blood Royal: The Gaelic Noble Dynasties of Ireland,  3. old.)

Spanyolország területén voltak a milézek legnyugatabbi kolóniái, és így logikusan Ibéria volt az utolsó állomásuk és ugródeszkájuk, mielőtt végleg az ír szigetre költöztek.

Milétusz kései történelme ugyancsak sokatmondó, ugyanis a városi i.e. V. században végbemenő hanyatlásával tömegesen hagyták el a várost, és annak területeit a milézek.

Az i.e. hetedik században Milétusz konfliktusba keveredett a szomszédos Lydia államával, és valószínűleg annak alávetettje lett az i.e. 600-as évek közepe táján. Valamivel később a terület a perzsák uralma alá került a többi anatóliai görög várossal együtt. I.e. 499 körül a milézek vezetésével indult meg az ión lázadás, ami a görög-perzsa háborúkhoz vezetett. A perzsák 494-ben lerohanták és feldúlták a várost. Miután a görögök kiűzték a perzsákat (479), Milétusz csatlakozott az Athén által dominált Deliai Ligához, de a város az V. század közepére teljesen elgyengült és elszegényedett a belső viszályok miatt. Ezt tetőzte a Szamosz által elszenvedett vereség 442-ben” (Encyclopaediai Britannica Milétusz címszava alatt, 9. köt. 125. old.)

„i.e. 535-ben a miléz flotta vereséget szenvedett az ellenük szövetségre lépő karthágóiak és etruszkok hajóhadától, ami jelentősen hozzájárult a görög befolyás hanyatlásához a Nyugat- Mediterrán partvidékein” (Durant. uo.169.)

Az i.e. 600-as évekkel kezdődően tehát Milétusz lassú, de biztos hanyatlásnak indult, ami egyre nagyobb méretű elvándorlásokat eredményezett. Végül a háborús események arra késztették a még Milétuszban tartózkodó miléz elemeket is, hogy kövessék a biztonságosabb nyugati kolóniáikra telepedett testvéreiket. Milétusz lakosainak egy kisebb része a Fekete-tenger irányába vette útját, mert annak partjain is voltak kolóniáik. Ezek később csatlakoztak az asszír fogság után Szkítiában megjelenő izraelita testvértörzsek legelső hullámaihoz, akik röviddel ezután a keltákként tűntek Európa nyugati részén. A görög történelem e periódusára az izraelita [szemita] hatás teljesen megszűnt, a kis-ázsiai városokat a jávánita görögök lepték el, és a perzsa háborúkat követően, már ez az indoeurópai hellenisztikus kultúra terjed tovább.

Milétusz hanyatlásának időpontja egybe esik a milézek Ibér félszigetre való beáramlásával, közvetlenül azelőtt, hogy megkezdték az írországi invázióikat Gallamnak, Eoachid apjának vezetése alatt. A jeruzsálemi templomot szintén ebben az időszakban rombolták le, (i.e. 586-ban), így Jeremiás, valamint Tea Tephi és kíséretük pontosan a miléz vándorlások egy nagy hullámával került Spanyolországba, majd Írországba. Az ír krónikások szerint az Egyiptomban szolgáló milézek a Sedékiás lányával összeházasodott Eochaid vezetése alatt hajóztak el nyugatra, s magukkal vitték Jeremiást és írnokát, Bárúkot is. Jeremiás Írországba érkezésének dátumát i.e. 583-ra teszik. A milézek további történelme már Írországhoz, a skótokhoz, és az Izrael háza fölé rendelt dávidi trónhoz fűződik.

Azáltal, hogy a dávidi uralkodódinasztia utolsó királyának egyik leánya beházasodott Zerah királyi házába, azzal Pérez helyreállította, elrendezte az általa születésükkor okozott szakadást, és azóta egy uralkodóházként uralkodnak Izrael nemzetei fölött Krisztus eljöveteléig. Az írás harmadik része a dávidi trón Írországba való elplántálásának részleteivel foglalkozik.