CoG

A Dominionizmus

Ez a melléklet Drábik János: Elnökválasztás 2008 című írásának idevonatkozó kivonataiból áll. A teljes írás az alábbi webcímen található meg: http://mek.oszk.hu/06800/06897/html/1205.htm

 

A dominionizmus elméletet az ember megteremtésekor elhangzott isteni utasításokhoz vezetik vissza, amikor Isten megáldotta és felelősséggel ruházta fel az emberiséget:

1Mózes 1:28 "Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet, és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó, mászó állatokon".

A fundamentalista keresztények úgy értelmezik ezeket a bibliai sorokat, hogy Isten az emberiségre ruházta a Föld feletti uralmat. A társadalomtudomány képviselői szerint itt emberközpontúságról van szó, arról, hogy a természeti környezettel és az állatvilággal szemben az ember elsőbbséget élvez.

A dominiumi- vagy uralmi-teológia képviselői szerint a társadalmat kizárólag Isten törvényei szerint kell kormányozni, ahogy az a Bibliában rögzítve van. A teonómia ennek az irányzatnak egy másik ismert elnevezése, és szó szerint Isten törvényeire utal, ugyanis „theos" Istent, a „nomos" törvényt jelent görögül. A teonómia szerint a világban kizárólag Isten törvényeinek kell érvényesülni, kizárva a szekuláris evilági törvényeket. A dominiumi teológia legbefolyásosabb irányzata napjainkban a keresztény rekonstrukcionizmus, amelyetRousas Rushdooney alapított az 1970-es években. A rekonstrukcionisták a dominionizmus szóval egyértelműen arra utalnak, hogy a polgári kormányzatokat egyedül csak a keresztények irányíthatják a Biblia parancsolatainak megfelelően.

A társadalomtudomány képviselői a dominium szóval az uralmi teológiához való igazodást, valamint a keresztény jobboldal [vagy neokon] ideológiai elképzeléseit értik. Az utóbbi két évtized amerikai politikai életében egyértelművé vált, hogy az evangelizációs jobboldalhoz tartozó politikusok a közéletet, a politikai hatalom gyakorlását akarják az ellenőrzésük alá vonni egy olyan társadalom létrehozásával, amely kizárólagosan "keresztény" elvekre épül, és a Bibliában megfogalmazott vallási törvényekhez igazodik. A dominionizmus nyíltan hirdeti, hogy egyedül a keresztények rendelkeznek azzal a Biblián alapuló és Istentől eredő megbízatással, hogy a világi intézményeket irányítsák és a politikai hatalmat gyakorolják egészen addig, amíg Jézus Krisztus másodszor is visszatér a földre. Sara Diamond szociológus szerint ez a koncepció vált a keresztény jobboldal számára a meghatározó ideológiává.

Frederick Clarkson 2005-ben publikált "The Rise of Dominionism: Remaking America as a Christian Nation" (A dominionizmus felemelkedése: Amerika keresztény nemzetként való újjáalkotása) című munkájában a dominionizmus három fő jellemzőjét különböztette meg, amely minden változatára érvényes. Az első szerint a dominionizmus követői a keresztény nacionalizmust képviselik, mert meggyőződésük szerint az Egyesült Államok korábban keresztény nemzet volt, és újból azzá kell válnia. Ennyiben elutasítják, hogy az amerikai demokrácia a felvilágosodás és világi racionalizmus eszmerendszerében gyökerezzen. A dominionizmus második fő jellemzője, hogy saját vallási meggyőződését a többi vallás fölé helyezi, amennyiben nem fogadja el a többi vallással való egyenjogúságot, sőt még a keresztény felekezetek többi változatával szemben is elsőbbséget igényel a maga számára. Harmadik jellemzője, hogy a dominionizmus követői teokratikus uralmi rendet képzelnek el, amely szerint a Tízparancsolat, vagyis a bibliai törvények képezik az amerikai állami törvények alapját, és az Egyesült Államok alkotmányát a bibliai elvek végrehajtására szolgáló eszközként használhatják.

 

Hogyan hódította meg Amerikát a dominionizmus?

1982-t követően Pat Robertson tévéevangélista kihasználva a tömegtájékoztatási eszközök által nyújtott lehetőségeket, sok millió hallgatóját arra buzdította, hogy kövessék egy új politikai vallásnak a törekvéseit, amelyek a keresztények százezreit politikai aktivisták hadseregévé alakítják majd át. Ekkoriban az amerikaiak többsége még nem ismerte fel, hogy új nagyhatású politikai mozgalom indult hódító útjára, amely magát kereszténynek nevezi, de igazi célja a politikai hatalom megszerzése a világ leghatalmasabb országában, ezt követően pedig át akarja alakítani Amerikát a XXI. század világbirodalmává. A dominionizmus a szociál-darwinizmussal is rokonságot mutat. A demokráciát a teokratikus elit uralmával kívánja felcserélni, amely a bibliai tanítások csak rá jellemző értelmezése szerint gyakorolná a hatalmat. Az új militáns keresztény-ideológia követőinek sikerült megfelelő befolyásra szert tenni, nemcsak a Republikánus Pártban, hanem az amerikai kormányzatban és államigazgatásban is. A dominionisták szervezetten és jól álcázva tevékenykednek. Figyelemreméltó, hogy elsősorban a kormányzat szociális programjait kívánják felszámolni, amely állami támogatást nyújt a betegeknek, az időseknek, a gyerekeknek, a munkanélkülieknek, a szegényeknek és más rászorulóknak. Azt hirdetik, hogy az emberek Istenre figyeljenek, és ne az államtól várják a segítséget. Egyes becslések szerint harmincöt-negyven millió, más becslések szerint hatvan-hatvanöt millió amerikai keresztény követi a dominionizmus célkitűzéseit az Egyesült Államokban. Többségük azonban nincs tisztában ennek a vallási köntösben megjelenő politikai mozgalomnak a valódi, és eretneknek minősíthető természetével. Az elektronikus tömegtájékoztatást sikeresen használó tévéevangélisták és protestáns felekezetek sikerrel ültették el az amerikaiak fejében egy külső ellenség létezésének a képzetét. Ez a fantom-ellenség a szekularizmus mögé rejtőzködve támadja a kereszténységet. Ezért sok millió amerikai keresztény érezte úgy, hogy jogosan lép fel, amikor meg akarja dönteni a gonosz és összeesküvő szekularizmus uralmát.

A harcias vallási mozgalom irányítóinak menetrendje szerint 2004 az az esztendő, amikor az amerikai kormányzat irányítása teljesen a militáns keresztény politikusok kezébe került. Ez az időpont valójában már hamarabb bekövetkezett. Ma már az amerikaiak számos vonatkozásban olyan viszonyok között élnek, amelyek teokratikus jellegűek, és amelyeknek máris sikerült lényegesen megváltoztatniuk az amerikaiak kulturális életét, átalakítaniuk országuk jogrendszerét és alkotmányos berendezkedését. R.J. Rushdooney, és veje Gary North,továbbá Pat RobertsonHerb TitusCharles ColsonTim LaHayeGary Bauer, Francis Schaeffer és Paul Crouch, valamint a 2007. májusában elhunyt Jerry Falwellrendkívül sikeres munkát végeztek. A dominionizmus hirdetői a Szentírással kezdték, és "Isten Királyságát", ezt a láthatatlan spirituális országot szószerinti politikai birodalommá alakították át, amely elsőként az Amerikai Egyesült Államokat hódította meg. Figyelmen kívül hagyták Jézus származását és üzenetét: "Az én királyságom nem erről a világról való". A dominionizmus hirdetői úgy értelmezték a Szentírást, mint amelynek az a célja, hogy rávegye a keresztényeket: kapcsolódjanak be a politikába, és úgy gyakorolják a földi uralmat, hogy Jézus egy olyan földre térhessen vissza, amelyet előkészítettek számára hűséges "helytartói".

A XX. század második felében a jobboldali keresztények egyrészt a kommunizmus, másrészt a szekuláris-humanisták uralmától tartottak. A mérsékelt szekularizmus világszemléletében a tudományos ismeretekre támaszkodik, s nagyrészt ateista vagy gnosztikus. A keresztények nem hisznek a vallásos meggyőződés nélküli erkölcs szilárdságában, és a keresztény emberszeretetet részesítik előnyben a szekuláris, evilági humanizmussal szemben. Hogy van-e vallás nélküli erkölcs, ezt majd eldöntik a társadalmi valóság tényei. Azt azonban túlzásnak kell tekinteni, hogy a szekuláris-humanizmus lenne a kommunizmus után a kereszténységet fenyegető legnagyobb veszély. Tény az, hogy a keresztény fundamentalisták harcias képviselői, így például Pat Robertson "700-ak klubja" című műsorának a résztvevői, keményen támadták a szekularizmust, amelyet rákényszerítettek a keresztényekre. Mivel a szekuláris-humanizus is az ateizmuson alapul, ez már elégséges volt ahhoz, hogy a dominionista keresztények elutasítsák.

Francis Schaeffer arra hivatkozott, hogy az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat is az ő álláspontját támasztja alá. Egy másik sztárevangélista, Billy Graham a "700 club" műsorában, 1985. április 29-én ezeket mondotta:

"Eljön az idő, amikor az evangélistáknak meg kell fontolniuk, hogy testületileg is megszerveződjenek. Támogatom, hogy újjászületett keresztények pályázzanak meg közhivatalokat és harcolják ki, ha lehetséges, a Kongresszus ellenőrzését, irányítsák a közigazgatást és vegyék kézbe a kormányzati hatalmat. Úgy gondolom, ha ezt a másik oldalnak engedjük át, akkor veszítünk. Szeretném, ha minden igaz hívő valamilyen formában és módon bekapcsolódna a politikába. Az amerikai protestáns egyházak három legtekintélyesebb vezetője - Shaeffer, Robertson és Billy Graham - szerint "Isten népének erkölcsi kötelessége az Egyesült Államok kormányzatának a megváltoztatása."

Ebben az időben fundamentalista keresztény vezetők és prédikátorok gyakran Isten nélküli, Istent tagadó valláshoz hasonlították a kommunizmust és a szekuláris humanizmust. Nem volt véletlen, hogy egy politikai ideológiát, valamint egy olyan filozófiát, amely elutasítja a természetfeletti hatalom létezését, vallásnak minősítettek. Ez lehetővé tette egyrészt egy gazdasági-politikai rendszer, másrészt egy filozófia hamisvallásként való demonizálását. Pat Robertson és társai jól ráéreztek arra, hogy vallási köntösbe csomagolt politikai stratégiájuk megfelelő médiatámogatással Amerika legdinamikusabb politikai mozgalmává nőheti ki magát.

2000-re már harmincöt millió amerikai mutatkozott késznek, hogy szembeszálljon kétszáznegyvenöt millió honfitársával. Tanúi lehettünk egy új vallásirányzat megszületésének. Ennek az új politizáló vallási irányzatnak a megalkotói politikai és gazdasági ideológiájukat vallásos tanításokba helyezték, s így hozták létre a dominionizmus robbanásveszélyes nézetrendszerét. Ez a politikai eszmerendszer vallásként funkcionált, s lehetővé tette követői számára, hogy a vallásszabadságra hivatkozva hárítsák el az őket ért politikai bírálatokat.

A dominionizmus alapítói az általuk létrehozott vallás politikai természete miatt kénytelenek választ adni arra a kérdésre: miként lehet a bibliai parancsolatokat a politikai gyakorlatban alkalmazni? Hogyan lehetséges egy politikai vezetőnek egyszerre jónak és gonosznak is lennie? Ha a Biblia erkölcsi előírásai érvényesek rá, akkor például tilos számára a hazudozás, vagy bármely olyan erkölcstelen tett, amely Macchiavelli szerint szükséges a hatékony kormányzáshoz. A dominionista vallási vezetők ezt a dilemmát a kálvinista doktrínaalkalmazásával oldották fel. E szerint az elgondolás szerint, aki az eleve elrendelés, a predesztinació szerint isteni kegyelemben részesült és méltó arra, hogy elnyerje az örök életet, az mindenképpen üdvözül, vagyis az üdvözülés nem az illető által tanúsított jótettektől, vagy az általa tanúsított megszentelt élettől függ. Egy újjászületett keresztény, aki iszákos és parázna, Isten választottja maradhat, akár abbahagyta az ivást és a kicsapongást, akár nem. Ennek az érvelésnek az a lényege, hogy keresztények nemcsak volt bűnösök lehetnek, de olyanok is, akik továbbra is követnek el bűnöket. Ezek szerint tartozhatnak Isten választott népéhez gyilkosságot, pedofíliát, nők megerőszakolását, tolvajlást, gyújtogatást és más bűnöket elkövető személyek, ha vállalják, hogy újjászületett keresztények lesznek.

A dominionisták Kálvin Jánoshoz és John Knoxhoz hasonlóan hisznek abban, hogy a világegyetem teremtését megelőzően már valamennyi ember - az eleve elrendeltetésnél fogva - vagy Isten kiválasztottjaihoz, vagy a számkivetettekhez, a kárhozatra ítéltekhez tartozott. Ennek a tanításnak neve is van (angolul supralapsarianism), és lényege az, hogy Isten még az ember bűnbeesését megelőzően elrendelte övéinek, illetve a kárhozatra ítélteknek a kiválasztását. E doktrína szerint az isteni kegyelemben részesülők nem vétkezhetnek annyira, hogy többé ne tartozzanak Isten választott népéhez. A "felmentett bűnös" kálvinista elgondolása jól összeegyeztethető azzal a macchiavellista technikával, amelynek célja megszerezni az állam feletti politikai ellenőrzést. A dominionisták tanításai szerint itt nemcsak egy kedvező megoldásról van szó, hanem ez elengedhetetlen követelmény minden újjászületett evangéliumi keresztény számára, aki meg van arról győződve, hogy gonosztetteket is kell végrehajtani a ‘jó’ érdekében. Ez a tantétel igazolja a hazudozást, a gyilkolást, a csalást, és minden egyéb bűnös cselekedetet anélkül, hogy nagy felhajtást csinálna a bűntudatból vagy a kivégzésekkel, katonai akciókkal és merényletekkel kioltott emberi életek miatti lelkiismeret-furdalásból. (Lásd mindazt, ami Irakban, Afganisztánban és másutt történik a dominionisták támogatásával.)

 

Macchiavelli dominionista és neokon reneszánsza

Nem véletlen, hogy pont Macchiavelli tanításait követik azok a neokonzervatív (neokon) politikai szakértők és tanácsadók, akik az ugyancsak újjászületett keresztény George W.Bush-t körülveszik a Fehér Házban. Kevin Philips tájékoztat minket az American Dynasty című (Amerikai Dinasztia) munkájában arról, hogy Karl Rove, aki hét éven át Bush elnök talán legfontosabb munkatársa volt, politikai stratégaként Macchiavellit tekintette példaképének. Ugyanez volt elmondható Lee Atwaterről, aki a jelenlegi elnök apjánál, idősebb George Bushnál töltötte be a politikai stratéga szerepkörét. Az új-macchiavellisták mindent elkövettek azért, hogy Macchiavelli erkölcsöt tagadó tanításainak a lényegét felhigítsák és elkenjék. Még napjainkban is erőteljes az új-macchiavellisták befolyása a Fehér Házban.

Michael A. Ledeen, aki több kutatóintézetben is dolgozott, s korábban a Nemzetbiztonsági Tanács különleges tanácsadója volt, szoros kapcsolatban áll Pat Robertsonnal. Ledeen ma az American Enterprise Institute (Amerikai Vállalkozási Kutatóintézet), a legtekintélyesebb neokonzervatív agytröszt munkatársa. Ledeen már az 1980-as években folyamatosan szerepelt Pat Robertson "700 club" című műsorában. 1985. április 30-án Robertson megkérdezte tőle: ha ő lenne Reagan elnök külpolitikai munkatársa, mit tanácsolna neki?

Ledeen így válaszolt:

"Az Egyesült Államoknak egyértelművé kell tennie a világ és saját polgárai számára, hogy melyek az életbevágó érdekeink, majd mindenki számára világossá kell tennünk, hogy készek vagyunk harcolni és a legkeményebben megvédeni ezeket az érdekeket, úgyhogy az emberek ne lépjék át azt a vonalat, ahol csaknem bizonyosan drótakadályba ütköznek".

Ledeen e válasza macchiavellista gondolkodásmódot tükröz. Eleve feltételez olyan körülményeket, amelyek a nemzet egésze számára életbevágóan fontosak, mert az életét fenyegetik. A gondolatmenet úgy folytatódik, hogy meg kell határozni: melyek ezek az életbevágóan fontos érdekek? Ha viszont meg kell határozni, akkor ez azt jelenti, hogy ezek az érdekek és a veszélyeztetésük nem nyilvánvaló, mégis az amerikaiakat kényszeríteni akarja, hogy ezekért a nem nyilvánvaló érdekekért harcoljanak, és ha kell, akár az életüket is áldozzák fel. Az életbevágó érdekeknek nyilvánvalóknak kell lenniük, ha nem azok, vagyis az elnöknek kell saját belátása szerint meghatároznia őket, akkor azok nem tekinthetők életbevágóaknak. Leeden és Pat Robertson egyaránt macchiavellista módon gondolkodnak. Mindketten javasolták már az 1980-as években Szíria, Irán és Irak megtámadását.

Tény, hogy Ledeen gondolatait hat éven át szinte naponta ismételgették az amerikai kormányzatban olyan személyek, mint Cheney alelnök, Donald Rumsfeld korábbi védelmi miniszter, és helyettese Paul Wolfowitz. Ledeen fanatikusan hisz abban, hogy Amerika hivatása a demokrácia terjesztése, ha kell, fegyveres erőszak felhasználásával is. Érthető, hogy az iraki megszállás egyik ideológusává vált, s rendszeresen adott tanácsokat Karl Rove-nak is, aki viszont hét éven át a jelenlegi elnök legbizalmasabb tanácsadója volt.

Leo Strauss professzort, a Hitler hatalomra jutása után Németországból Amerikába kivándorolt zsidó származású gondolkodót tekintik a neokonzervativizmus apjának. A chicagói egyetemen politikai filozófiát tanító Strauss felelevenítette Macchiavelli életművét, és elgondolásait beépítette a neokonzervatív mozgalom ideológiájába. Tanítványai közé tartozott többek között Paul Wolfowitz is. Egy másik tanítványa, Harry V. Jaffa szoros kapcsolatban állt olyan dominionistákkal, mint Pat Robertson. Strauss azonban nemcsak a tanítványaira gyakorolt befolyást, de kapcsolatban állt a neokonzervativizmus olyan meghatározó személyiségeivel, mint az amerikai legfelső bíróság tagja, az egyébként színesbőrűClarence Thomas, Irving Kristol, és fia William Kristol. Megemlíthetjük még William BennettDanforth Quayle (volt alelnök), valamint Allan BloomJohn Podhoretz,John AschroftNewt Gingrich és Gary Bauer nevét.

Strauss szellemi mozgalmával új életet lehelt a haldokló konzervativizmusba. Ennél is nagyobb teljesítménye a keresztény protestantizmusra tett rendkívüli hatása. Strauss elismeri, hogy Macchiavelli hidegfejű, kérges-szívű, könyörtelenül pragmatikus, akit gonosznak is tekinthetünk. Ennek az elismerése azonban előfeltétele Macchiavelli tanulmányozásának és megértésének. Strauss szerint egy igazi filozófusnak nyugodtan, kifinomultan kell szólni azokhoz a kevesekhez, akik alkalmasak üzenetének a befogadására. Strauss hangsúlyozta, hogy a titoktartás elengedhetetlenül szükséges az üldözés elkerülése végett. Strauss mestere volt annak, hogy kódolt üzeneteket továbbítson. Úgy tűnik, hogy tisztelte Macchiavellit, mert eltérően más gonosz emberektől, Macchiavelli nyíltan elmondta, amit mások csak titokban mertek zárt ajtók mögött elsuttogni. Minthogy Strauss szerint a titoktartás és titkolódzás, valamint a rejtjelezés lényegbe vágóan fontos egy valódi filozófus számára, ezért Macchiavelli mégiscsak olasz hazafi volt a maga módján, mivel annyira szerette hazáját, hogy előnyben részesítette a saját személyes érdekeivel szemben. Strauss itt egy gondolati csavarintást hajt végre, megjegyezve, hogy Macchiavellit azonban mégse lehet hazafinak tekinteni, mert ha ezt tesszük, akkor homályban hagyunk valami igazán gonoszat. Mint látjuk, a chicagói egyetemi tanár mindvégig fenntartja a kettős megközelítést.

Ez a kettősség jellemzi Strauss elemzését akkor is, amikor Macchiavellinek a kereszténységhez való viszonyát vizsgálja. Macchiavellinek szüksége volt részletes elemzésre, amely feltárja: vajon összhangban vannak-e saját politikai nézetei a Biblia tanításaival. Strauss-nak ez az álláspontja arra ösztönözte a neokonzervatív követőket, hogy keressék a kapcsolatot a macchiavellizmus, a radikális konzervativizmus és a Szentírás között. Strauss saját filozófiájába szervesen beillesztette Macchiavelli főbb téziseit. Ideológiája nemcsak kritikusan áll szemben a demokráciával, de kibékíthetetlen ellentmondásban is van vele. Ugyanakkor azt hirdette, hogy szükség van egy nemzeti vallásra, nem azért, mert kedvelte a vallási szertartásokat, hanem azért, mert a vallás nélkülözhetetlen a lakosság feletti hatékony ellenőrzés fenntartásához.

Strauss nézeteit így foglalhatjuk össze:

Először szükség van arra, hogy a vezető (vezér, uralkodó) folyamatosan félrevezesse azokat a polgárokat, akik felett uralkodik. Másodszor azoknak, akik vezetnek, tisztában kell lenniük azzal, hogy erkölcs nem létezik. Csak az erősebb joga létezik ahhoz, hogy a gyengébb felett uralkodjon. Harmadszor: a vallás az a kötőanyag, amely összetartja a társadalmat; ez az az eszköz, amellyel az uralmat gyakorló manipulálni tudja a többieket. Erre a feladatra bármely vallás alkalmas. Negyedszer: a szekuláris társadalom a legrosszabb, mert individualizmushoz, liberalizmushoz és relativizmushoz vezet. Ezek mindegyike bátorítja az ellenszegülést és a lázadást. Ötödször: a politikai rend akkor lehet szilárd, ha azt egyben tartja egy kívülről jövő hiteles (vagy annak látszó) fenyegetés. Ha nincs ilyen külső fenyegetettség, akkor létre kell azt hozni. Hatodszor: a liberális társadalommal az a probléma, hogy nemes hazugságokat és kegyes csalásokat terjeszt, arra törekszik, hogy szekuláris és racionális alapokat találjon a társadalom számára.

 

A dominionizmus és az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat

1986 júliusának első négy napjában Pat Robertson interjúsorozatot készített Leo Strauss egyik neves tanítványával, Dr. Harry Jaffa-val a "700-ak klubja" műsorában. A téma a Függetlenségi Nyilatkozat fontosságának elemzése volt. A vitában részt vett még a CBN Egyetem (Christian Broadcasting Network, Keresztény Televízió és Rádió Hálózat) Politikai Karának a dékánja, Herb Titus is. Robertson választása azért esett Harry Jaffára, mert az ő alkotmányértelmezése felelt meg leginkább a konzervatív igényeknek és az Egyesült Államok kormányzati rendszere evangéliumi keresztényi szemléletének. Jaffa nézetrendszerében a szekuláris társadalmi-szerződésnek nem volt helye. Az interjúsorozatban Jaffa és Titus azt állították, hogy a Függetlenségi Nyilatkozat fontosságban megelőzi az Alkotmányt.

"A Függetlenségi Nyilatkozat a nemzet alapokmánya. Ez megfelel annak, amit egy jogi személy létrehozásánál alapító okiratnak neveznek, míg az Alkotmány ennek a szervezetnek a működési szabályzata. Az Alkotmány az az eszközrendszer, amellyel meg lehet valósítani azokat a nagy célokat, amelyeket a Függetlenségi Nyilatkozat tartalmaz."

Titus szerint az emberek közös akarattal sem dönthetnek úgy, hogy megfosszanak valakit Istentől kapott elidegeníthetetlen jogaitól. Jaffa pedig idézte Jefferson és Madison korábbi elnököket, akik 1825-ben közösen megerősítették, hogy ha "valaki tudni akarja az Egyesült Államok Alkotmányának az alapelveit, akkor először a Függetlenségi Nyilatkozathoz kell fordulnia." Jaffa szerint az "eredeti szándék" azt jelenti, hogy az Alkotmányt úgy kell értelmezni, ahogyan azt elfogadása idején megalkotói, vagyis az alapító atyák értelmezték. Ez azért talált lelkes fogadtatásra a dominionisták részéről, mert lényegében visszautasította azokat a bírósági döntéseket, amelyek az elmúlt évszázadban az Alkotmányt értelmezték. Másrészt, ha követjük Jaffa és a dominionisták ajánlását, és kézbe vesszük a Függetlenségi Nyilatkozatot, akkor szembesülünk azzal, hogy a dominionisták csak a következő részt idézik:

"Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az élethez és a szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvésre. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az emberek Kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik."

E mondat után következik az a rész, amit azonban már soha nem idéznek, vagyis:

"Ha bármikor, bármely kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa vagy eltörölje, és új Kormányzatot létesítsen, olyan elvekre alapítva, és hatalmát olyan módon szervezve, amely jobban védi biztonságát és jobban elősegíti boldogulását. A józan ész azt kívánja, hogy a jól bevált Kormányzatot ne változtassuk meg jelentéktelen és múló nehézségek miatt; és valóban a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberiség inkább szenved mindaddig, amíg a rossz nem válik elviselhetetlenné, mintsem hogy kivívja jogait, és eltörölje a megszokott formákat. Ha azonban a visszaélések és bitorlások hosszú sora mindig ugyanazt a célt szem előtt tartva azt bizonyítja, hogy a népet teljes zsarnokságba kívánják hajtani, a nép joga és kötelessége, hogy az ilyen Kormányzat igáját levesse, és jövő biztonsága érdekében új védelmezőkről gondoskodjék. "

(A kiemelt részeket azért hallgatják el, mert az evangéliumi új-keresztények és a kereszténycionista mozgalmak valójában a hatalmon lévők és az állami fensőbbség iránti feltétlen engedelmességet szorgalmazzák, mihelyt megszerezték a kormányzati hatalmat. Ezt követően már szó sem lehet a legitimitását elveszített rossz kormányzatok lecseréléséről.)

Jaffa tehát lényegében arra utalt, hogy a dominionisták, amikor a politikai hatalom átvételére törekednek, akkor ne az Alkotmányra, hanem a Függetlenségi Nyilatkozatra támaszkodjanak. Jaffának ezt az álláspontját vitatja Shadia B. Drury, aki több könyvet és számos tanulmányt írt Leo Strauss hatásáról az amerikai társadalomra. Drury szerint a Strausst követő neokonzervatívok úgy vélik, hogy az ő eszméik és értékeik megérdemelnek minden áldozatot és nehézséget. Drury szerint azonban nem aszerint kell a neokonzervatív, ultraliberális csoportokat megítélni, hogy mit mondanak, hanem aszerint, hogy mit tesznek. Drury Jaffával kapcsolatban kifejti, hogy Strausshoz hasonlóan macchiavellista, aki szerint minden megtévesztő és illegális módszer jogos, ha az azokat alkalmazó hatalmon lévők meg vannak győződve céljaik helyességéről.

Az 1970-es évek során a dominionizmus rendkívül gyorsan terjeszkedett Amerika evangélista, pünkösdista és fundamentalista vallási közösségeiben. Bámulatos sikereihez nagymértékben hozzájárultak a tévé- és rádióevangélisták. Mindenekelőtt Pat Robertson volt az, akinek sikerült a korábban politikailag közömbös, és társadalmilag nem túl sokra becsült fundamentalisták millióit mozgósítania. Pat Robertson és társai átalakították őket elszánt, harcképes, jól megszervezett politikai erővé.

A dominionisták nemcsak a protestáns felekezetek tagjainak a soraiban hódítottak. Sikerült befolyásra szert tenniük a konzervatív római katolikusok körében is, és csatlakoztak hozzájuk az episzkopális, anglikán hitvallást követő amerikaiak is. A tévé- és rádióevangélisták hallgatósága olyan vallásos amerikaiakból állt, akik még akkor is tartottak a bűnös világtól, ha egyetemi végzettséggel rendelkeztek. A dominionizmus csökkentette kisebbrendűségi érzéseiket, mert meggyőzte őket arról, hogy átvehetik a politikai irányítást, és többé nem fogják lenézni őket. A média-evangélisták - együttműködve a lelkészek és más egyházi emberek ezreivel - iskolákat, egyetemeket alapítottak Amerika-szerte, hogy kiképezzék a hiteles keresztényeket a közhivatalok viselésére. Megtanították nekik, hogyan kell elnyerni a választott hivatalokat, és miként kell intézni a közügyeket, akár a legmagasabb szinten is. A Pat Robertson által alapított CBN Egyetem később a Regent Egyetem nevet vette fel. Itt a dominionizmus elvei szerint képeznek ki kormányzati, közigazgatási szakembereket Amerika irányítására, és a világ dominionista elvek szerinti kormányzására. Az a cél, hogy az így kiképzettek régensként uralkodjanak addig, amíg a világ igazi uralkodójának, Jézus Krisztusnak a második eljövetelére sor kerül, és átveszi királyságát a világot ideiglenesen kormányzó, hivő követőitől. (A régens az a személy, aki az országot az uralkodó helyett ideiglenesen kormányozza.)

A dominionizmust egyes amerikai kutatók (például Katherine Yurica az általa 2004. január 6.-án publikált Yurica Report-ban, majd ugyanezen év február 14.-én megjelent "The Despoiling of America"- Amerika Tönkretétele című tanulmányában) a szociál-darvinizmus egyik formájának tekintik. Ez tartalmazza azt az immáron közhelyszámba menő kemény igazságot, hogy a vagyon hatalom és a hatalom vagyon. A dominionizmusban azonban a vagyonhoz és a hatalomhoz való hozzájutás azt jelenti, hogy a szerencsésen meggazdagodott és hatalomhoz jutott személy Isten kiválasztottjaként különös kegyelemben részesült. Így a vagyon és a vele járó hatalom birtokosa Isten kiválasztottjának tekintheti magát, legyenek ezek a szerencsések természetes személyek vagy egész nemzetek. Ennek az ellentéte a szegénység, a hatalom-nélküliség, amely viszont Isten rosszallását, az illető magatartásának helytelenítését fejezi ki. Ez az új, divatos vallási dogma az Ótestamentum egyik szövegrészének az elferdítésében gyökerezik. Azonnal szembetűnő, hogy a vagyon és a hatalom isteni áldásként való bemutatása ellenkezik Jézus eredeti tanításával, Aki a keresztények erkölcsi kötelezettségévé tette a szegények, a betegek, az elesettek támogatását. Gondoljunk csak az Újszövetség azon passzusára, amely szerint "könnyebb átjutni a tevének a tű fokán, mint a gazdagnak a mennyek országába".

Ahhoz, hogy a vagyon és a hatalom birtoklását lehessen Isten jóváhagyásának és kegyelmének tekinteni, először el kellett fogadtatni azt követelményt, hogy az Ótestamentumban foglalt előírások és törvények szigorú betartása a keresztény hitvallás szerves részét képezik. Másodszor: egy kereszténynek ismét meg kell térnie, és újjá kell születnie. Ez azt jelenti, hogy el kell fogadni az Ótestamentum előírásait, és fel kell vállalnia annak érvényesítését a világ összes országában, beleértve az Egyesült Államokat is. Ennek az új dogmának az értelmében a dominionistáknak, mint igehirdető misszionáriusoknak, el kell jutniuk a föld minden részébe, és érvényt kell szerezniük annak, hogy Jézus parancsait mindenki betartsa. A dominionista tanítások értelmében minden népet meg kell téríteni a Biblia törvényeinek betartására, amelyek a világi törvények felett állnak, minthogy ezeket nem Isten hozta, nem Isten irányításával születtek, és így hiányosak és tökéletlenek. Az újjászületett igaz kereszténynek késznek kell lennie a bűnös világ tökéletlen törvényeinek a lecserélésére Isten tökéletes törvényeire.

Eszerint egy keresztény hitbeli elkötelezettségének az a mércéje, hogy hajlandó-e elfogadni az uralom megszerzésének a célkitűzését. Az uralmat nemcsak az Egyesült Államokban, de az egész világon át kell venni. Egyes média-evangélisták a hatalom megragadását szó szerint értik (például Ben Kinchlow a "700 Club"-ban).

Pat Robetson szerint az az újjászületett keresztény feladata, hogy uralkodjon a rosszak, a gonoszok és a bűnösök felett. A dominionizmus célja létrehozni az elkötelezett keresztény uralkodó osztályt, amely az ókori papi uralom modern változataként, teokratikusan gyakorolná a hatalmat. E cél elérése érdekében megfelelően ki kell választani azokat a keresztényeket, akik alkalmasak a hatalom gyakorlására. A dominionizmus politikai alapon tesz különbséget keresztény és keresztény között. A megkülönböztető ismérv az, hogy az adott személy miként viszonyul a társadalombiztosításhoz, a Medicare-hez, Medicaide-hez, a szabad orvosválasztáshoz, a szólás- és sajtószabadsághoz, a művészi szabadsághoz, vagy olyan jogokhoz, mint az alkotmány tizennegyedik kiegészítésében foglalt alkotmányos garanciák betartása a büntetőeljárásban.

Azokat az újjászületett evangéliumi keresztényeket, akiket alkalmasnak tartanak az uralkodó szerep betöltésére, "elect"-nek (kiválasztottnak) nevezik, és őket különválasztják a többi hívőtől, akik nem készek elfogadni egy vallási alapon kiválasztott uralkodó osztály eleve elrendeltetett felsőbbségét. Azokat a keresztényeket, akik bírálják az elect-eket, hamis prófétáknak vagy álmodozóknak tekintik, akik a mózesi második törvénykönyv értelmében halállal büntetendők. 1986. május 1.-én a "700 Club"-ban Robertson így magyarázta meg a dominionizmus lényegét:

"Isten terve az ő népével, hölgyeim és uraim az, hogy vegyék át az uralmat. Mit jelent az uralom? Nos, az uralom a hatalmat jelenti. Isten azt akarja, hogy az ő népe együtt uralkodjon és kormányozzon Vele, de Ő vár ránk azért, hogy uralmát kiterjessze, és az Úr ezt mondja: 'Megengedem neked, hogy visszaszerezzed a társadalmat. Reformáció lesz.' Nem támogatjuk többé az erőszakos utópistákat a Legfelső Bíróságon, és hogy uralkodjanak felettünk Washingtonban. Nem fogadjuk ezt el. Azt fogjuk mondani, szabadságot akarunk ebben az országban, és a hatalmat akarjuk."

Ha nem eltérő véleményekre és nem önálló cselekvésre van szükség, akkor az egyöntetűség biztosítására a vallás a leghatékonyabb eszköz. A tömegek ellenőrzésének egyik jól átgondolt módja a dominionizmus, és ha sikeresen alkalmazzák, elvezet a totális hatalomhoz. A dominionisták döntik el, hogy ki tartozik Isten kiválasztottjai közé. Ehhez nem elég az, hogy újjászületett keresztény legyen, de az is számít, hogy melyik politikai párthoz tartozik, hogy liberális-e vagy konzervatív, kétségbe vonja-e vagy helyesli a dominionista vezetőket. Az a mód, ahogy a dominionisták legitimálták a hatalomvágyat, a kapzsiságot, a gyűlöletet, az erőszakot és a kegyetlenséget, önmagában is kellő bizonyíték arra, hogy a dominionizmus lényegét illetően nem tekinthető keresztény vallásnak. A dominionizmus valójában macchiavellizmus, és legmélyebb tartalma az, hogy a cél szentesíti az eszközt. A dominionizmus ténylegesen a valódi kereszténység elpusztítására törekszik.

A dominionista ideológusok sajátságosan értelmezik Pál apostol rómabeliekhez írott levelének a tizenharmadik fejezetét, ahol a felsőség iránt való engedelmességről fejti ki véleményét. Eszerint "minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak, mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak Istentől rendeltettek." Majd így folytatja:

"Azért aki ellentámad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; akik pedig ellentámadnak, önmaguknak ítéletet szereznek, mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót és dicséreted lesz attól."

Ha Pál apostolnak ezt a véleményét Macchiavelli és Leo Strauss vallásról szóló nézetei alapján értelmezzük, akkor egyértelművé válik, hogy a dominionizmus rendkívüli veszélyt jelent az amerikai társadalom számára. Eszerint ugyanis bármely hatalomra került kormányzat Isten meghatalmazásából gyakorolja a hatalmat, szab ki büntetést és megtorlást azokra, akik ellenállással vagy lázadással kétségbevonják az adott kormányzat igazságtalan politikáját. Ha Strauss-i neokonzervatív értelmezéssel olvassuk, akkor az idézett bibliai rész baljóslatúvá válik. Amint hatalomra kerül egy bibliai előírások szerint működő új kormányzat az Egyesült Államokban, akkor az amerikaiaknak nincs többé joguk ellenállni, vagy fellázadni a hatalmat gyakorlók és rendeleteik ellen. Ha újraolvassuk a Függetlenségi Nyilatkozat már idézett részét, akkor annak ellenállásra vonatkozó nagyon fontos tétele többé nem érvényesíthető. Nem véletlen, hogy az idézett bibliai rész, amit a Biblia Károli Gáspár által fordított szövegéből vettünk át az új angol-verziójú Bibliában már így hangzik:

"Minden személynek engedelmeskednie kell a fensőbb hatóságoknak. Nincs hivatalon alapuló tekintély, csak Isten jóváhagyásával, és a létező hatalomgyakorlókat Ő helyezte hivatalukba. Következésképp bárki, aki fellázad a tekintély ellen, egy isteni intézménynek áll ellen, és azok, akik ellenállnak, maguknak köszönhetik azt a büntetést, amelyben részesülnek. Minthogy a kormányzat megtorolja a bűncselekményt, de nem büntet a jó magatartásért. Azt kívánod, hogy ne rettegj a hatóságoktól? Akkor cselekedjél helyesen, és bírni fogod jóváhagyásukat, minthogy ők Isten képviselői, akik a te érdekedben munkálkodnak. De ha rosszat teszel, akkor okod van arra, hogy rettegj tőlük. Nem hiába van az, hogy ők tartják kezükben a kard hatalmát, minthogy ők Isten megbízottai a vétkesek megbüntetésére. Ezért vagy köteles engedelmeskedni. Ez a kötelezettség nem csupán a büntetéstől való félelem, hanem a lelkiismeret miatt kötelez. Ez az, amiért adókat is fizetsz. A hatalmat gyakorlók Isten szolgálatában állnak, és ezeknek a kötelezettségeknek szentelik energiájukat."

Ez az új fordítás, hogyha szószerint vesszük, ahogyan a dominionisták és fundamentalisták teszik, alkalmas arra, hogy megtiltson minden ellenállást az éppen hatalmon lévő kormányzattal szemben, beleértve a békés tüntetéseket, közérdekű kérelmeket és társadalombíráló írásokat is. A kard hatalma kétségtelenül tartalmazza a megölést vagy megcsonkítást is, az alattvalók megfélemlítése érdekében. A dominionisták szerint, az általuk ellenőrzött törvényhozásnak az amerikai Alkotmány megszületése idején érvényes szabályokhoz kell tartania magát. Ennek értelmében ki kell terjeszteni a halálbüntetés kiszabását a jelenlegi helyzethez képest. A dominionisták az államhatalmat Istentől származtatják, nem pedig az állampolgárok közös akaratából. Leo Strauss nyomán azt állítják, hogy a demokratikus kormányzat nem más és nem több, mint az egyes polgárok egyesített akarata, és nincs több erkölcsi hatalma és tekintélye, mint az egyes egyéneknek. Ezért a demokráciára úgy tekintenek, mint amely elősegíti a polgári engedetlenséget és a káoszt. Az egyik dominionista vallási ideológus, K. L. Gentry szerint, aki a Presbiteriánus Egyház tagja, a dominionista ideológia főbb tanításai a következők:

Először is arra kötelezi a kormányt, hogy igazságos monetáris politikát alakítson ki és tartson fenn, vagyis megtiltsa a teljesen fedezetlen pénz kibocsátását és forgalomban tartását, továbbá megszüntesse a csupán résztartalékokra épülő banki szolgáltatást. (A modern pénzrendszerben a központi bankok kötelező tartalékhányadot írnak elő a monetáris és hitelpolitika érdekeit szem előtt tartva.) Ezen túlmenően törvényesen betiltanák az állam költségvetési deficittel való működését. A dominionizmus második kormányzati alapszabálya, hogy a választott állami tisztségviselőknek ezen ideológia erkölcsi követelményeihez kell tartaniuk magukat. A harmadik Gentry által támasztott követelmény a gazdagok túlzott méretű - indokolatlanul nagy - megadóztatásának a tilalma. A negyedik követelmény a jelenlegi börtönrendszer megszüntetése, és helyébe igazságosabb rehabilitációs rendszer létrehozása. Ötödikként a teonómia tiltja a gyilkosok felmentését, kegyelemben részesítését, ideiglenes szabadlábra helyezését, és szigorúan megköveteli a halálbüntetés végrehajtását. Hatodikként tiltja az ipari szennyezést, amely pusztítja a természetes és mesterséges környezetet és csökkenti a vagyon értékét. Hetedszer, a dominionista politika bünteti a rosszindulatú és komolytalan orvosi-műhiba pereket. És végül nyolcadszor: szigorúan érvényt szerez az abortusz tilalmának. Az abortusz nemcsak vallási és erkölcsi értelemben vett bűn, de jogi értelemben vett bűncselekmény is, mégpedig főbenjáró bűncselekmény.

K. L. Gentry által negyedikként említett programpont gyakorlatba történő átültetésén, a börtönrendszer rehabilitációs rendszerré történő átalakításán Gary North, a Keresztény Rekonstrukcionista mozgalom tagja (akinek közgazdasági doktorátusa is van), hosszú évekig dolgozott. Gary North számos könyvet, tanulmányt és cikket publikált, amelyben tévesen azt jövendölte, hogy a kétezredik év (a komputerek átállítása miatt) leküzdhetetlen válságba taszítja majd a modern civilizációt. A dominionisták közül kiemelkedett azzal, hogy megpróbálta a modern közgazdasági szemléletet összhangba hozni az Ótestamentummal. Gary North a Bibliára alapozott igazságos rehabilitációs rendszert, amely visszavezeti a bűnöst a jogtisztelő polgárok közösségébe, a következőképpen képzeli el az 1999. márciusában, a Biblical Economics Today XXI. kötetében megjelent tanulmányában ("The Covenantal Wealth of Nations" - A nemzetek Istennel kötött szövetségén alapuló gazdagsága). Ebben így fejtette ki nézeteit:

"A szegény embert, aki lop, és adott esetben rajtakapják, ezt követően eladják szolgaságba egy sikeres személynek. A bűnelkövető áldozata kárterítést kap; a bűnöző pedig képzésben részesül; megvásárlója viszont egy sor munkaszolgáltatáshoz jut. Ha a bűnöző szolgaként sikeres, és ki tudja magát vásárolni a szolgai függőségből, akkor visszatérhet a társadalomba, mint megfegyelmezett, és szigorú önkontrollra szoktatott ember. Ekkor ő is megkezdheti a vagyon felhalmozását."

Gary North-nak ebből a fejtegetéséből csak arra következtethetünk, hogy valójában a Római Birodalomban is ismert rabszolgatartó rendszer modernizált változatát kívánja a jelenlegi börtönrendszer helyére bevezetni.

A dominionista politikai program fel akarja számolni a F. D. Roosevelt elnök által bevezetett társadalombiztosítási rendszert, a Social Security Program-ot. Pat Robertson 1985. augusztus 14.-én tette közzé azt az elképzelését, hogy miként kell megszabadulni a Social Security rendszertől. Eszerint húsz év alatt fokozatosan kell leépíteni a társadalombiztosítást, az időseket meg kell nyugtatni, hogy ők még megkapják, mivel életüket úgy rendezték be, hogy ezekre a juttatásokra számítottak. Második lépésként fokozatosan emelni kell a nyugdíjkorhatárt, amelyet az is indokol, hogy az idősebbek egészségesebbek és hosszabb ideig élnek, és ezért tovább is dolgozhatnak. Harmadik fázisként lehetővé kell tenni a fiatal munkavállalóknak, hogy fokozatosan magánnyugdíj programokhoz csatlakozzanak, ahol befizetéseik adómentesek, és az évek alatt felgyülemlett pénzüket a közvetítőszervezetek, bankok, biztosítóintézetek befektetik a gazdaságba. Ez a pénz munkahelyeket teremt, és mintegy évi százmilliárd dollár kerülhet új befektetésként az amerikai gazdaságba. Mindez csaknem teljesen megegyezik azzal a törvénnyel, amelyet a Bush-kormányzat fogadtatott el 2003. decemberében, és amelynek a neve Medicare Prescription Drug Bill.

Az Úristen számos helyen megparancsolja a Bibliában, hogy a keresztényeknek segíteniük kell a szegényeket, betegeket és öregeket. A dominionisták, köztük Robertson, úgy vélik, hogy a Mózes V. könyvének 28. fejezete, amely részletesen felsorolja Isten áldásait és átkait, tartalmazza a Mindenható gazdasági törvényeit is. Mint már korábban is hivatkoztunk rá, e törvényeket úgy értelmezik, hogy Isten csak az általa kiválasztottaknak juttat anyagi jellegű gazdagságot és áldást. Ezt azért csak a kiválasztottakkal teszi, mert ők azok, akik a leghűségesebben engedelmeskedtek a parancsainak és a törvényeknek. Gary North a már fentebb idézett tanulmányában így vélekedik a szegényekről: "Isten szuverén a szegényeket illetően, felemeli őket - nem valamennyiüket, de néhányukat. 'Az Isten tesz szegénnyé és tesz gazdaggá: Ő enged a mélybe és emel a magasba.' "

Gary North értelmezése szerint a hivatkozott 28. fejezet értelmében a vagyonhoz jutás, mind az egyéni, mind a korporációs vagyon megszerzése, Isten Bibliában kinyilatkoztatott törvényeihez való következetes alkalmazkodás eredménye. Az a nemzet, amelyik követi Isten parancsolatait, a Föld valamennyi nemzete fölé kerül. Ezzel szemben a dominionisták úgy tartják, hogy aki beteg, szegény vagy gyenge, azért került ilyen helyzetbe, mert Isten haragját vonta magára. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a szegényekkel való törődés, az a kísérlet, hogy kiemeljék őket az anyagi nyomorúságból, vagy hogy megmentsék őket a betegségtől, ellentmond a Mindenható akaratának. Az ilyen szociális törvényhozás és politika valójában ellenkezik Isten törvényeivel. Ha pedig Istennek ez a viszonya a szegényekhez, akkor erkölcsileg helytelen álláspont segíteni őket. Ilyen dominionista értelmezés alapján helytelen a Social Security, és a szegények egészségügyi ellátásáról gondoskodó Medicare program.

Noha a dominionisták magukat Isten büntetése végrehajtóinak is tekintik, azzal is tisztában vannak, hogy nem szabad kegyetlennek és gyűlölködőnek látszaniuk. Ezért kezdetben, amíg a lakosságot sikerül teljesen az "elect"-ek (kiválasztottak) uralma alá vonni, olyan törvényeket kell elfogadni, amelyek kedvező politikai, társadalmi és egészségügyi viszonyokat hoznak létre, ahol a bűnösök és a gonoszok megbüntethetők. Az igazságot természetesen Macchiavelli és Strauss tanításainak megfelelően gondosan el kell rejteni a lakosság elől.

A dominionisták stratégiáját tanulmányozva, e sorok írója nem talál kellő magyarázatot arra, hogy miért kerülte el a Kenneth GentryGary NorthPat Robertson és más ideológusaik figyelmét Mózes V. könyvének 23. fejezete, 19. és 20. verse, amely így szól:

"A te atyádfiától ne végy kamatot: se pénznek kamatját, se eleségnek kamatját. Se semmi egyébnek kamatját, amit kamatra szokás adni. Az idegentől vehetsz kamatot, de a te atyádfiától ne végy kamatot, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened mindenben, amire kinyújtod kezedet, azon a földön, amelyre bemégy, hogy bírjad azt. "

Ha a dominionisták annyira hűségesen követik Isten parancsolatait és a bibliai törvényeket, akkor miért nem lépnek fel az Amerikát - és immáron az egész világot - behálózó pénzuralmi világrend ellen, amelyet a nemzetközi szuperbankárok kezében lévő hitelpénzmonopóliummal és kamat-mechanizmussal működtetnek? Isten egyértelműen megtiltotta testileg kiválasztott népének, Izraelnek, hogy annak atyjafiai egymástól kamatot szedjenek. Ezt lehet úgy értelmezni, hogy zsidó a zsidótól nem szedhet kamatot, de nem zsidótól már szedhet. Ha azonban a Tízparancsolat, amelyet Mózesen keresztül Isten közvetlenül a zsidó népnek adott, általános emberi paranccsá lett, és ma már minden embert kötelező törvény, hogy ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj, tiszteld apádat és anyádat, és a többi előírás, akkor miért nem lett Isten minden gyermekét kötelező paranccsá az, hogy másik embertársadat kamat formájában se rövidítsd meg, azaz munkájának eredményét kamat formájában se lopd el tőle? A kamatszedés révén a hitelezők valójában az időt alakítják át pénzzé, és adják el az adósnak, olyasmiért követelnek tőle ellenértéket, ami nem volt az övék, és amit nem adhattak volna el. A kamatelmélet művelőinek olyan kiválóságai, mint az amerikai Irving Fisher és a német-argentin Silvio Gesell, egyértelműen bizonyították, hogy a kamatmechanizmus felesleges a pénzrendszerben. Igazságos és szilárd pénzrendszert csak a jelenleg használt kamatmechanizmus nélkül lehetne működtetni, de ehhez a globálissá vált magánpénzmonopóliumot kellene közpénzrendszerré visszaalakítani. A dominionisták kettős mércével mérnek, és elhallgatják, hogy a Biblia számos helyen tiltja a kamat szedését, és ha isteni parancs az, hogy ne lopj, akkor az is isteni parancs, hogy kamat formájában se lopjál.

E kis kitérő után levonhatjuk azt a következtetést, hogy az amerikai társadalomban oly fontos szerepet játszó egyházak valójában a pénzuralmi diktatúra befolyása alá kerültek, és elveszítették önállóságukat. Amióta az ultraliberális neokonzervatívok, a neokonok szövetségre léptek a dominionistákkal, és ők kormányozzák az Egyesült Államokat, veszélybe került a középosztály puszta léte, az értéktermelő munkavállalók életlehetőségei pedig folyamatosan szűkülnek. A dominionisták uralma alatt több munkahely szűnt meg, mint a nagy világválság idején. A dominionisták fel akarják számolni a munkavállalók olyan fontos intézményeit, mint a szakszervezetek. A dominionisták fokozatosan építik le az állami közoktatási rendszert, és arra kényszerítik az amerikaiakat, hogy az általuk irányított és álkeresztény nézeteket hirdető egyházi iskolákba küldjék gyermekeiket.

 

Keresztény Cionisták

harmadik közkeletű nézet az, amely szerint John Hagee tiszteletes, valamint kereszténycionista társai hasznosak a zsidók számára. Ben-Ami szerint aligha van ez így. "Olyan kétségbeesett helyzetben lenne Izrael és az amerikai zsidóság, hogy azokkal kellene összefognia, akiknek a messianisztikus álmaiban szerepel az is, hogy a zsidóknak vagy mind el kell pusztulniuk, vagy át kell térniük a keresztény hitre?" - kérdezi az elemző. Hagee, aki a "Christians United for Israel" (Egyesült Keresztények Izraelért) alapítója, és akinek a követői abban hisznek, hogy Izraelnek nem szabad semmilyen területről lemondania a béke érdekében, azt állítják, hogy a Biblia a Szentföld egészét a zsidóknak ígérte. Más szavakkal, a kereszténycionisták hallani sem akarnak arról, hogy Izrael megfelelő ellenszolgáltatást nyújtson a békéért, és abban reménykednek, hogy azt meg tudják akadályozni. Vagyis Hagee és követői nem a békét tartják szem előtt. Arra törekednek, hogy Izrael folyamatosan tolja ki a határait, és ezáltal az arabokat egy olyan háborúba vonja be, amely aztán majd kiváltja az Aramageddont, és Jézus Krisztus második eljövetelét. Ha valaki mást akar, mint azt, hogy Izrael a végidőket elhozó tűznek a táplálója legyen, akkor Hagee és követői nem a barátai.