CoG

Leckék az Exodusból

Letölthető Word dokumentum

Letölthető PDF dokumentum

Az ünnepek jelentésével foglalkozó sorozat első része a peszah és a kovásztalan kenyerek ünnepének szimbólumaiban kibontakozó megváltási terv első fázisát mutatja be. Az exodus története tehát a Nagy Terv első lépéseit tartalmazza és tárja fel, hiszen a testi izraelitákkal megtörtént események előtípusai voltak a szellemi megváltás mozzanatainak. Az ószövetségi időkben Isten egy általa kiválasztott testi néppel munkálkodott, s ezzel aktívan megkezdte uralmának helyreállítását a földön. Ezt a munkát korábban egy emberrel, Ábrahámmal kezdte meg, majd a vele megkötött szövetség révén kiterjesztette azt egy tőle származó nemzetközösségre - szintén egy szövetség keretein belül. Ennek a szövetségnek óriási jelentősége volt, ugyanis Isten az Izraelnek adott parancsolatokban határozta meg azt, hogy milyen normák szerint kell egy Isten által vezetett, és nemzetbe csoportosult közösségnek élni és funkcionálni a fizikai létvalóságban. Ennek a szövetségnek az elrendelt időben egy olyan új szövetséghez kellett vezetnie, ami az ember szellemi újjászületését eredményezte, ám ez már az egész emberiség számára elérhető módon. A nemzetekbe tömörült, de még testi emberiségnek az ószövetségi kód alatt kellett [volna] élni addig, amíg az élet fája, vagyis a szellemi újjászületés elérhető lesz mindenki számára. Ennek részeként Izrael ki lett vonva a földünket jelenleg uraló sátáni uralom alól, hogy azontúl fizikai módon JHVH uralmát képviseljék és példázzák a bűn alá rekesztett világ nemzetei előtt. Az elhívásuk részeként JHVH Elohim megadta Izraelnek mindazokat a rendeleteket, amelyeket szigorúan elvár azoktól, akiket a maga királysága vagy uralma (országlása) alá vont. Ehhez természetesen - minden más előtt - a választott testi népet meg kellett váltani a fizikai fogságból, amelynek aztán minden apró mozzanata előképként és leckékként mutat rá az Isten egyházának szellemi megváltására, vagyis az üdvterv főbb állomásaira. Ebben az írásban az egykori exodusból levonható leckéket, az ott lezajlott események szimbolikus jelentőségeit tárjuk fel, amint azok az Isten egyházának megváltását előképezték.


Email: p.poli@mailcity.com

Copyright © 2003, 2009, Póli Pál, Isten Egyházának Gyülekezetei

 Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

 Ez a kiadvány megtalálható a www.churchofgod.hu weboldalon


Előszó: A Mózeshez hasonló próféta

Isten kinyilvánította, hogy a Messiás egy Mózeshez hasonló próféta lesz, akinek szavára majd hallgatnia kell Izrael népének. Hogyan kell ezt értelmeznünk? A válasz egyszerű. Mindent, amit Isten Mózesen keresztül megtett testi népéért, Izraelért, azt a Messiás megteszi egy jóval magasabb, szellemi szinten az Isten szellemileg elhívott népével, az egyházzal. A párhuzamok így nem csupán érdekességek, hanem messiánikus elvárások, az adott próféciák beteljesedése egy jóval magasabb szinten.

Ap.Csel. 3:22-23 22 Maga Mózes mondta: Prófétát támaszt nektek testvéreitek közül az Úr, a ti Istenetek, olyat, mint én: őt hallgassátok mindenben, amit csak mond nektek. 23 És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül. (vö. 3Móz. 23:29; 5Móz. 18:19).

5Mózes 18:18-19 18 Prófétát támasztok nekik atyjukfiai közül, olyant, mint te. Az én igéimet adom a szájába, ő pedig elmond nekik mindent, amit én parancsolok. 19 És ha valaki nem hallgat igéimre, amelyeket az én nevemben mond, azt én felelősségre vonom.

Ap.Csel. 7:37 Ez az a Mózes, aki azt mondta Izráel fiainak: Prófétát támaszt nektek az Isten testvéreitek közül, hozzám hasonlót.

Krisztus volt tehát a várt próféta, akit Isten Mózes hasonlóságára támasztott Izrael számára. Természetesen Izrael egésze megtagadta Őt, s ez helyet adott annak, hogy a pogányok teljes számban beoltathassanak Izrael nemzetközösségébe (lásd az Izrael és az egyház titka című írást).

Az alábbiakban elemezni fogjuk Mózes és a Messiás munkásságának párhuzamait, amelyek bizonyítják, hogy Krisztus volt az a várt próféta, Akiben beteljesedtek a "mózesi párhuzamok".

Megjegyzés: Az 5Mózes 18:18-19 prófécia duális jellegű, aminek a beteljesedését Péter apostol Krisztusra vonatkoztatta az Ap.Csel. 3:22-23 versekben. Péter a prófécia szellemi vonatkozására utalt, pontosabban arra, hogy Krisztus az, Aki megszabadítja Izraelt a szellemi fogságból, ahogy Mózes tette a testi fogságból. Azok a testi izraeliták, akik megtagadják Krisztust, kivágattattak az olajfából, azaz Izrael nemzetközösségéből. Mivel a prófécia duális jellegű, a kor végén lesz egy második beteljesedése, ahol Isten Izrael népéből támaszt majd fel egy testi prófétát, aki Mózeshez hasonlóan szabadítja meg Izraelt a nemzeti fogságból, és vezeti vissza otthonába az új exodus alkalmával. Ebben az írásban az elsődleges, szellemi szabadulással foglalkozunk.

De mielőtt továbbmennénk, elménkbe kell vésni a legelső rendkívül fontos leckét: az ünnepek, beleértve a szombatokat és újholdakat is, nem az izraeliták ünnepei, nem zsidó ünnepek, de még csak nem is az egyház ünnepei, hanem JHVH ünnepei;

3Mózes 23:4 Ezek pedig JHVH-nak azok a szent ünnepei, amelyeket a meghatározott idejükben kell megülnötök.

A szent egyszerűen elválasztottat jelent, így JHVH valamilyen célból választotta el az ünnepeit, amelyeket az általa előre meghatározott időkben kell megtartaniuk azoknak, akik JHVH-hoz tartoznak. JHVH ünnepeit ugyanis csak azok tarthatják, akik Hozzá tartoznak, hiszen eleve az ő számukra lett létrehozva, elválasztva (megszentelve) és elrendelve:

2Ezsdrás 2:38 Emelkedj föl, állj elő, s tekintsd meg azoknak számát, akik JHVH ünnepeiben lettek elpecsételve!

 

A pészah – az áthaladás éjszakája

Az Isten évenként ismétlődő, és a három fő aratási idényre elosztott ünnepi periódusa a pészah megünneplésével kezdődik (2Móz. 12:1-7; 3Móz. 23:4-5). 

Az izraeliták a kovásztalan kenyerek ünnepének első napjával az Egyiptomból való kivonulás, illetve szabadulás kezdetét ünnepelték. Az egyiptomi fogság, a kényszermunka, és az abból való szabadulás majd kivonulás természetesen tipológiai előképek voltak. A fizikai Egyiptom azt a szellemi Egyiptomot (a bűn alatt álló világot) előképezte, amely az egész világot magában foglalja majd, "az új fáraó" vagyis az antikrisztus uralma alatt. Egyiptom tehát azt a világot szimbolizálja számunkra, melyet Sátán és a vele tartó bukott elohim lények vezetnek és uralnak, amelynek felépítése, rendje és céljai mindenben ellenkeznek Isten akaratával. Izrael pedig Isten népét, az üdvösségre választottak gyülekezetét jelképezi. A történetben tehát Fáraó a majdani sátáni világdiktátor előtípusa volt, aki mindenben ellenzi Isten akaratát, üldözi Isten népét, és mindenképpen meg akarja akadályozni azt, hogy felszabaduljanak! Maga a kivonulás (az exodus) a kovásztalan kenyerek ünnepén kezdődött, ami az újszövetségi hívő számára már a bűnös világi rendszernek a gyors elhagyását jelképezi, vagy keresztény terminológiával élve: a bűn kovászának életünkből való teljes kivetését – az újjászületett embernek a bűn ellen folytatott szellemi harcát.

Az egyiptomi rendszernek (úgy a testinek, mint a szelleminek) az a legjellemzőbb vonása, hogy megátalkodottan ellenáll Isten tervének és akaratának, harcban áll Istennel és az Ő népével. Fáraó szíve keménységében minden csapás, és népének minden szenvedése ellenére is ellenállt Istennek. Ez a rendszer tehát minden hatalmával akadályozza az egy igaz Isten imádatát, és bálványimádatba húzza követőit, ugyanakkor kegyetlen még saját híveivel is.

A pészah szó pontos jelentése: "áthaladás". A pészah ünnep fókuszában az áldozati bárány, illetve annak fogyasztása áll, mégis, az ünnepet nem "a bárány ünnepének", nem a "bárányfogyasztás estéjének" nevezik, hanem "az áthaladás estéje" ünnepének. Így a húsvét elnevezés is megtévesztő. De mire utal pontosan ez a bizonyos áthaladás? Amikor a leölt Bárány vére alatt állunk, sem az Egyiptomot sújtó csapások, sem a halál angyala nem érinthet bennünket, ami a mi esetünkben azt jelenti, hogy az Isten haragjának nagy napja és az örök halál áthalad felettünk, nem érint bennünket, mert a Bárány (Krisztus) vére megoltalmaz bennünket attól. Mert a mi leölt bárányunk a Krisztus, s erről tett tanúbizonyságot Keresztelő János és Pál apostol:

János 1:29 Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!

1Korintus 5:7 ...húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták.

Akiket Isten elhívott, akik megtértek, s akik a Bárány vérének oltalma alá kerültek, azok fölött áthalad a második, vagy örök halál (Jel 2:11; 20:6), mert a halálból az életbe léptek:

János 5:24 Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hallja szavamat és hisz annak, aki küldött, az örökké él, nem esik ítélet alá, hanem már át is ment a halálból az életre.

Ők már nincsenek a harag és elmarasztaló ítélet alatt, mert bűneiket elfedi a Bárány áldozati vére, ami megóvja őket Isten haragjától, a halál angyalától, és a bűnösöket érő világrendítő csapásoktól:

Róma 8:1 Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban [vérének oltalma alatt] élnek.

Róma 5:9 Most, hogy vére árán igazzá váltunk, még sokkal inkább megment bennünket haragjától.

1Tesszalonikai 1:10 ... és várjátok a mennyből Fiát, Jézust, akit a halálból feltámasztott, s aki megment bennünket az eljövendő haragtól.

1Tesszalonikai 5:9 Hiszen Isten nem a haragra szánt minket, hanem az üdvösség elnyerésére Urunk, Jézus Krisztus által,

Akik viszont nem állnak a Bárány vérének oltalma alatt, azok az egykori egyiptomiakhoz hasonlóan Isten haragjával és szörnyű csapásaival fognak szembesülni. Az egyiptomi elsőszülöttek pusztulása tipológiai előképe volt annak a végidőkben megtörténő csapássorozatnak, amivel a kor végén elpusztulnak a kárhozat fiainak elsőszülöttei. Ma tehát az egész bűnben élő világ az "Egyiptom", amely nem kerülheti el a harag napját, és szembesülni fog Isten büntetésével:

Róma 1:18 Isten haragja eléri az égből az embereknek minden istentelenségét és gonoszságát, akik az igazságot elnyomják igazságtalansággal.

Róma 2:5 Konokságodban és szíved megrögzöttségében csak büntetést halmozol magadra, a haragnak és az Isten igazságos ítélete megnyilvánulásának napjára.

Róma 2:8 haraggal és megtorlással annak, aki haszonleső, s nem hajlik az igazságra, hanem a gonoszsággal tart.

Efézus 5:6 Senki ne vezessen félre benneteket üres beszéddel, mert ezek [a bűnök] miatt éri Isten haragja a hitetlenség fiait.

Júdás 14-15 14 ..."Nézzétek, közeleg az Úr szentjeinek tízezreivel, 15 hogy ítéletet tartson mindenek fölött, és megbüntessen minden istentelent minden istentelenségért, amelyet istentelenül elkövetett, és minden káromló szóért, amit az istentelen bűnösök a szájukon csak kiejtettek."

Jelenések 19:15 Szájából éles kard tör elő, hogy lesújtson a nemzetekre. Vasvesszővel kormányozza majd őket, és tapossa a mindenható Isten haragja tüzes borának sajtóját.

A szimbolizmus több rétegű, és az egyéni emberre való vonatkozása is fontos. Egyiptom a bűnt, vagy a bűn világát, az izraeliták fogsága pedig a 6000 éve elesett, s bűn alá rekesztett emberiséget is jelképezi. Ebben a rabságban sínylődött Isten szellemi választott népe is, amíg Isten egyénenként el nem hívta őket magához. Az elhívottak tehát e bűnbe taszított világnak a rabjai, amiből Isten segítsége nélkül képtelenség lenne megszabadulni. Ez a rabság nem a véletlen műve volt, hanem az isteni végzés eredménye. Amiként az izraelitákat is Isten akarata vezette Egyiptomba, úgy az emberiség egésze is Isten elrendelése által került a bűn alá, hogy aztán kegyelem által megválthassa őket annak hatalma alól (Róm. 8:20). Isten végzi a megmentést, s a menekülésnek egyetlen módja van, amit Õ határozott meg, s amelynek pontos menetét az Õ Ünnepeiben láthatjuk kibontakozni. Igen, Isten népe ma Egyiptomban, vagy Babilonban van, hiszen mindkét fogalom a bűn világára utal. Ábrahámot Babilonból hozta ki Isten, népét, Izraelt pedig Egyiptomból, s e két esemény az egyéni hívők, illetve azok közösségének, az egyháznak a világból való kihozatalát előképezte. Az Isten ellen lázadásban álló világot jelképező Babilon és Egyiptom csapásokat és pusztulást szenvedtek el és fognak szenvedni, amitől választottai mentesek voltak, és mentesek lesznek a végidőkben is.

Megjegyzés: Isten haragjának napját nem szabad összetéveszteni a nagy nyomorúsággal, vagy más néven a Tribulációval. Ez utóbbi Sátán bosszúja, haragja Isten népe ellen, az Úr napja pedig Isten bosszúja a népét gyötrő sátáni világon. Kronológiailag tehát az Isten haragjának nagy napja a nagy tribulációt követi.

 

A Pészah – a megváltásunk folyamatának kiindulópontja

Az egyiptomi fogságban az izraeliták természetesen elvesztették azokat az igazságokat, amelyeket ősatyáik, a pátriárkák megismertek és hűen követtek (v.ö. 1Móz. 26:5). Ahogyan ma a magukat kereszténynek nevező emberek többsége nem ismeri Isten naptárát, ünnepeit és akaratát, úgy az egyiptomi fogságban sínylődő izraeliták is elvesztették ezek ismeretét. Évszázadokon át raboskodtak, kemény kényszermunkát végeztek, és kegyetlen rabtartóik hét napon át dolgoztatták őket, így elvesztették mindazokat az ismereteket, amelyeket atyáik egykor megkaptak Istentől. Pontosan emiatt kellett Istennek emlékeztetni őket pl. a szombat megtartására (2Móz. 16), miután megszabadította őket.

Isten előre megjövendölte ezt a rabságot, mint ahogy megjövendölte szabadulásunkat is. Egyiptom a bűn alá rekesztett emberiséget szimbolizálta. Vagyis az izraeliták egyiptomi rabsága megfelel az egész világ bűn alá rekesztésének. Mint már említtük, Izrael nem a saját akaratából került fogságba, ez része volt Isten tervének (1Móz. 15:13-14), ahogyan a világ sem a maga akaratából lett a bűn alá rekesztve, hanem annak akaratából, aki az alá rekesztette, hogy majd megkönyörülhessen rajta. Mindezt, s vele mindennek a célját is, legtömörebben Pál apostol foglalja össze a Róma 8:19-23 verseiben: 

Róma 8:19:23 19 Mert a teremtés feszültségben és epedve várja Isten fiainak lelepleződését. 20 A teremtés tudniillik hiábavalóságnak van alávetve, nem önként, hanem azért, aki alávetette, 21 azzal a nekünk adott reménységgel, hogy maga a teremtés is meg fog szabadulni a romlandóság rabszolgaságából, és átjut az Isten fiainak dicsőséges szabadságába. 22 Tudjuk ugyanis, hogy az egész teremtés mostanáig együtt sóhajtozik, és együtt vajúdik. 23 Sőt nemcsak ők, hanem mi, a Szellem zsengéjének birtokosai, mi magunk is sóhajtozunk, mert a fiúvá fogadtatást várjuk, azaz testünknek megváltását.

Pál  azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a testi emberek egyénenként is mindannyian a bűn rabszolgái, s ez alól az apostol sem volt kivétel:

Róma 7:14 …én azonban testi vagyok, rabszolgája a bűnnek.

Izrael a fogságban az egyiptomiak szokásait követte, nem ismerték az Isten naptárát, nem tudták, mikor van a liturgikus év kezdete, elvesztették a szombat és újholdnapok megtartását is, és mindezeket Istennek kellett kinyilvánítani számukra. Amikor Isten közbelépett és megindította megváltásuk folyamatát, legelőször azt tudatta velük, hogy mi is a hónapok (ezzel egyben az év) kezdete (2Móz. 12:2). Mert JHVH-nak az üdvtervet tükröző ünnepeit csakis az általa meghatározott naptár szerint lehet és kell megtartani. A választottak elhívásuk előtt Isten nélkül éltek (Eféz. 2:12), a világ szokásait és gyakorlatait követik, addig, amíg Isten megmenti őket e szellemi sötétség birodalmából (v.ö. Eféz. 2:2-6).

Korunkban bizonyos felekezetek megtartják ugyan a peszah ünnepét, felismerve, hogy ez a megváltásunk kezdetét, kiindulópontját jelképezi, de mivel nem tartják az azt egyből követő, és arra épülő ünnepeket, így nem juthatnak el az isteni kegyelem teljes mélységeinek és rejtelmeinek a felismerésére. Pedig Krisztus nem csupán a hitünk szerzője és kezdete, hanem annak tökéletesítője, azaz végrehajtója és bevégzője is (Héb. 12:2)! Ahogyan ez a kezdet egy ünnepi periódusban (peszah) bontakozik ki, úgy a folytatás, vagyis a megváltó munka további menete a befejeződésig az azt követő ünnepekben nyilvánul meg.

Vizsgáljuk csak meg a peszah ünnepi periódus felépítését!

Az első hónap tizedik napján az izraelitáknak el kellett választaniuk a nyájtól egy bárányt, amelyen nem lehetett testi hiba, vagyis teljesen ép állatnak kellett lennie (2Móz. 12:3-5), mivel azt a tökéletes áldozatot, a Messiást szimbolizálta (1Pét. 1:19), akit Isten választott el e célból még a világ megalapítása előtt (Jel. 13:8). Ezt a bárányt a hónap 14. napjáig – tehát nem tovább – tartották elkülönítve, és még ezen a napon estefelé, vagy a zsidó fordításokban használt két este - naplemente és az este beállta - között  a bárányt leölték (2Móz. 12:6). A bárányt aztán meg kellett sütniük, vérét felkenni az ajtók oszlopaira, majd – már naplemente után, niszán 15.-én – a sültet el kellett fogyasztani. Az este és az éj folyamán tilos volt lakhelyüket elhagyni, vagyis mindezt a kivonulásra készen kellett megtenniük (2Móz. 12:7-11). Ezen az éjjelen áthaladt a halál angyala, elpusztítva Egyiptom minden elsőszülöttét, akik nem voltak a bárány vérének oltalma alatt (2Móz. 12:12-13). A 21-22 versek szintén rámutattak, hogy a bárány elfogyasztásának éjjelén senki nem hagyhatta el otthonát reggelig.

A bárányt tehát még Niszán hónap 14.-én áldozták fel, aminek vére Krisztus áldozatát jelképezte, és akit emiatt természetesen pontosan ebben az időpontban adtak halálra. A bárány húsát viszont már naplemente után, azaz a Niszán 15.-ét megkezdő estén fogyasztották el (2Móz. 12:8), az emlékezetes estén (2Móz. 12:42). Éjfélkor pedig áthaladt fölöttük a halál angyala, nem okozva ártalmat azoknak, akiket a bárány vére oltalmazott (2Móz. 12:12).

 

Kivonulás a testi és szellemi Egyiptomból

Miután az izraeliták elfogyasztották a bárány húsát, az éjszaka folyamán virrasztottak, és reggel megkezdték a kivonulást:

2Mózes 12:40-42 40 Az idő, amelyet Izrael fiai Egyiptomban töltöttek, 430 esztendőt tett ki. 41 Éppen azon a napon vonult ki Egyiptomból JHVH egész serege, amikor letelt a 430 esztendő. 42 Ez az éjszaka, amelyen JHVH virrasztott (héb. shimmúr, obszerválni, megtartani) hogy kihozza őket Egyiptom földjéről, legyen Izrael fiai számára is a JHVH tiszteletére átvirrasztott éjszaka minden nemzedéken át.

5Mózes 16:1 Legyen gondod az Abib [Niszán] hónapra, s üld meg a peszah-t JHVH, a te Istened tiszteletére. Mert Abib hónapban vezetett ki az Úr éjszaka, Egyiptom földjéről.

4Mózes 33:3-4 3 Ramszesztől keltek útra az első hónapban, az első hónap tizenötödik napján. A peszah [a bárány leölése] utáni napon vonultak ki Izrael fiai az egyiptomiak szeme láttára szilárd elhatározással, 4 míg az egyiptomiak elsőszülötteiket temették, akikre JHVH lesújtott közülük - JHVH ítéletet tartott isteneik fölött.

Ez a nap a tényleges peszah fogyasztásának estéje, más néven "a shimmúr" vagy "megemlékezés estéje", ami már niszán 15.-én történt, s amelynek kora reggelén ment végbe a kivonulás. A peszah ünnepi ciklusa a 14.-én lezajló bárány áldozattal kezdődött, majd a másnapi nagy ünneppel folytatódott:

4Mózes 28:16-18 16 Az első hónap tizennegyedik napján kezdődik JHVH páskája, 17 és ennek a hónapnak a tizenötödik napján van az ünnep. Hét napig kovásztalan kenyeret kell enni. 18 Az első napon [15.-e] szent összegyülekezés legyen. Ne végezzetek semmiféle foglalkozáshoz tartozó munkát.

Az ünnepnap tehát niszán 15.-én tartandó, és ez örökre szóló rendelkezés Izrael fiainakamit még a törvény átadása előtt intézményesített JHVH, tehát nem szűnhet meg a mózesi törvény elmúlásával:

2Mózes 12:14-20 14 Tartsátok emlékezetben ezt a napot, és ünnepeljétek meg az JHVHnak nemzedékről nemzedékre. Örök rendelkezés ez, hogy megünnepeljétek! 15 Hét napig kovásztalan kenyeret egyetek. Még az első napon távolítsátok el a kovászt a házatokból! Ki kell irtani Izráelből mindenkit, aki kovászosat eszik az első naptól a hetedik napig. 16 Az első napon [15.-én] tartsatok szent gyülekezéstés a hetedik napon is tartsatok szent gyülekezést. Semmiféle munkát ne végezzetek azokon; mindenkinek csak annyi munkát szabad végeznie, amennyi az étkezéshez szükséges. 17 Tartsátok meg a kovásztalan kenyér ünnepét, mert éppen ezen a napon hoztam ki seregeiteket Egyiptomból. Tartsátok meg tehát ezt a napot nemzedékről nemzedékre örök rendelkezés szerint. 18 Az első hónap tizennegyedik napjának estéjétől kezdve egyetek kovásztalan kenyeret a hónap huszonegyedik napjának estéjéig. 19 Hét napon át ne lehessen kovászt találni a házatokban; ki kell irtani Izráel közösségéből mindenkit, akár jövevény, akár az ország szülötte, aki kovászosat eszik. 20 Semmiféle kovászosat ne egyetek. Kovásztalan kenyeret egyetek bárhol laktok!

Itt rendkívül fontos a pontos kronológiai sorrend követése: Niszán 14. estéjén az Úrvacsora lehetővé teszi a keresztény hívő számára, hogy az újszövetségbe oltva, szellemi jelentőségében töltse be ezt a nagyjelentőségű, örökre szóló ünnepet. Ez a nap az ünnep előtti felkészülési nap volt (Mát. 27:62; Márk 15:42; Luk. 23:54; Ján. 19:14). E nap késő délutánján megfeszítették Krisztust, pontosan a peszah bárányok leölésének idején, közel a naplementéhez. A bárányokat még meg kellett sütni, így a húsát már valamivel naplemente után fogyasztották el, azaz Niszán 15.-én. A leölés napja, 14.-e nem volt ünnepnap, ez az előkészítés napja volt, maga az ünnep az 15.-e, az emlékezetes este és a reggel történő kivonulás napja, ami egyben a kovásztalan kenyerek ünnepének nyitó napja is (lásd még a Pészah [98] című írást).

2Mózes 12:43-51 versei rámutatnak, hogy kik és miként fogyaszthatták el a bárány húsát, amit pl. csak a körülmetélt izraeliták tehettek meg. Idegenek, jövevények, "mások" nem vehették azt magukhoz. Ennek az újszövetségi megfelelője szerint csak a Krisztus testéhez [az egyházhoz] tartozók vehetik magukhoz a bárány húsát, és kezdhetik meg a szabadság felé vezető utat. Mert Krisztushoz csak a bűntől megtérve, vérének és testének (a bor és kenyér) elfogadásával és elfogyasztásával tartozhatunk. Ezek az Újszövetség, illetve a szív körülmetélésének jegyei. Akik ennek nem felelnek meg, azokat nem fedi el a Bárány vére, és továbbra is Isten haragja alatt maradnak. 

Akiknek viszont bűneit elfedi a Bárány vére, azok megkezdhetik a kötelező exodust, illetve kivonulást a bűn világából.

Az izraelitáknak a bárány elfogyasztásának estéjén otthonaikban kellett maradniuk reggelig, majd reggel felkerekedve megkezdték Egyiptom gyors elhagyását. Más szóval, időt nem vesztegetve megindultak a szabadság felé. A megtért egyén, miután felvette a Bárány vérét, azzal részesül az ígéretekben, Izraelbe lett oltva, Istenhez tartozó emberré vált (Eféz. 2:13)! Emiatt azon nyomban meg kell kezdenie a bűnből való kijövetelét. Ez nem csak mellékes velejárója a peszah-nak, hanem határozott szigorú követelménye is. Ha bármelyik izraelita úgy döntött volna, hogy nem indul útnak a bárány elfogyasztása után, akkor lemaradt volna Izrael népétől, és továbbra is Egyiptom fogságában marad. Ha bármely keresztény nem kezdi meg a bűnből való kijövetelt, akkor még a bűn világának a fogságában marad (Róm. 5:12)! Ez ilyen egyszerű.

Az izraeliták a bárány vérét az ajtófélfáikra kenték (2Móz. 12:7), ami előfutára volt annak, hogy az újszövetségi hívők a bárány oltalmazó vére alá kerülnek (Róm. 3:25; Eféz. 1:7,2:13; Kol. 1:20; Héb. 9:12,14, 13:12; 1Pét. 1:2,19), s Krisztus megváltó munkájánál fogva nincsenek többé Isten haragja alatt (Róm. 5:9). A bárány vére engesztelés a korábbi vétkeink elfedésére:

Róma 3:25-26 25 Azon át, hogy az ő vérében kell hinnünk, már eleve őt rendelte az Isten engesztelő fedélnek, hogy igazságosságát megmutassa nekünk. Igazságosságát abban, hogy az isteni türelem elengedte az előzőleg (a Krisztus előtt) elkövetett vétkeket26 és kimutatta igazságosságát a jelen időre nézve is, hogy igazságos maradjon, amikor igazságosnak nyilvánítja azt, aki a Jézus hitéből való.

Az áldozati bárány magára veszi, és így elfedi múltunk bűneit, hiszen megtértünk azoktól. Ez azt jelenti, hogy az általunk elkövetett bűnöket önáltatás nélkül felfogjuk annak a mocsoknak, ami az valójában. Felismerve súlyukat mélyen megbánjuk azokat, megtérve Istenhez. Úgy tekintünk bűneinkre, és a bűnre általában, ahogyan Isten tekint arra. Nem kell az értük járó halálos büntetést elszenvednünk, hiszen Isten a Fiát áldozta fel értünk és helyünkben. A múlt bűneinek eltörlése tiszta állapotba hoz bennünket Isten színe előtt, más szóval tiszta lappal kezdhetünk. Viszont ez az áldozat nem fedi el automatikusan azokat a bűnöket, amelyeket megtérésünk után követünk el. A múltjának bűneitől megtisztult hívő a továbbiakban már nem élhet a bűnnek, mintha mi sem történt volna. A megtérés, s a bűn elleni küzdelem a jövőben mindig feltétel marad, a teljesség eljöveteléig, azaz a szellemi lét megnyilvánulásáig "hogy igazságos marajdon". A bibliai értelemben vett megtérés nem annyira csupán a bűnbánatot, mint inkább a bűntõl való elfordulást jelenti. Röviden, Krisztus áldozata nem ad felhatalmazást a bűnös életmód folytatására.

Isten tehát megbocsátotta múltunk bűneit a bárány vére által, de mi a helyzet a jövőnkkel? Életünk ugyanis nem áll meg, sőt a hátralévő, újjászületett életünk csak ekkor kezdődik meg igazán. És ez a következő fontos lecke, ez a kovásztalan kenyerek üzenete. Hiszen megtérésünk, újjászületésünk és a Szent Szellem vezetése ellenére továbbra is testi emberek maradunk, amelyet továbbra is húz a testiség, a bűn és a kísértés (Róm. 7:15) ereje. Más szóval mi értelme megünnepelni a bárány niszán 14.-én megtörtént halálát a múltunk bűneiért, ha megtagadjuk azt a folyamatot, amely megszabadít a bűntől, és a továbbiakban is bűntelenné tesz bennünket? Éppen ezért a következő lépés az annak a folyamata, hogy életünk hátralévő részében megtanuljuk a test fölötti uralmat gyakorolni. Minden nap meg kell feszítenünk ezt a feltörekvő testi, vagy óembert. Ebben a folyamatban a Szent Szellem erejével megtanulunk ellenállni a bűn húzásának, megtanuljuk a bűnös természetet legyőzni, vagyis a testi embert megfeszíteni: "Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak." (Róm. 6:12).  Ahogyan Izrael a peszah elfogyasztása után reggel azon nyomban felkerekedett, hogy elhagyja Egyiptomot, úgy a keresztény a Bárány vére általi menekülése után azon nyomban megkezdi aktív kivonulását a bűn életmódjából!

Márpedig a hétnapos ünnep pontosan ezt a folyamatot tükrözi. A hét a tökéletesség száma, az ünnep első és utolsó napjai nagy ünnepnapok, amelyek az indulást és a célhoz érést tükrözik. A közte lévő idő pedig a megszentelődés folyamata, az Istennel való haladás a végcél felé. Ezalatt Isten bevégzi bennünk megváltó munkáját, megújítja életünket (Róm. 6:4) és megtisztít bennünket a bűn kovászától! Ez a lényege az egész újszövetségnek, hiszen ezért ülteti Isten a szívünkbe és elménkbe a törvényét és parancsolatait (Héb. 10:16), hogy a szintén általa adott hit által megéljük azokat:

Róma 6:10-13 10 Mert aki meghalt, az meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, aki pedig él, az az Istennek él. 11 Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban. 12 Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak. 13 Tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyvereivé legyenek. Hanem adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. Tagjaitokat is adjátok át az igazság fegyvereiként az Istennek. 

Róma 6:18 Miután tehát megszabadultatok a bűntől, az igazság szolgáivá lettetek. 

Miután a kegyelem által a megtérésünk előtti bűneink bocsánatot nyertek, azután hitet nyerve még mindig szabadon élhetünk a bűnnek? Távol legyen (Róm. 3:31)! Tudnunk kell, hogy a mi óemberünk is megfeszíttetett Krisztussal, hogy megsemmisüljön a bűn hatalma életünk fölött (Róm. 6:6). Bár még a kísértésnek néha engedő hústestben élünk, az ó ember fel-feltámad, de az új, a szellemi, vagy "benső" emberünk már Istennek kíván élni (Róm. 7:22-23). A bűnnek engedő, gyenge emberi természettől vált meg bennünket Isten, amitől önmagunktól képtelenek lennénk megszabadulni (Róm. 7:24). És pontosan ennek a bűn feletti győzelemnek a folyamatát jelképezi a kovásztalan kenyerek ünnepe.

A bűn fogságban tartott bennünket, rabjai voltunk, testben erőtlenek a bűn elleni harcra. Ennek ellenére, a szimbolizáció tökéletesen rámutat arra, hogy milyen mértékben kell elhagynunk a bűnt: teljes egészében! Ezt a kovász eltávolítására utaló követelmény is mutatja. Jól tudjuk, a kovász a bűnt szimbolizálja (Mát. 16:6,11; 1Kor. 5:8), hiszen ahogyan a kovász növekedésnek indítja a kenyeret, úgy az életünkben megtűrt bűn is az egész testet átjárja, és egyre növekszik az egyénben.

Mint már említve volt, a hetes szám az isteni tökéletességet szimbolizálja. Isten hét nap alatt fejezte be a fizikai teremtést, majd hétezer esztendő alatt befejezi a megváltást, azaz a szellemi munkáját. Egytől hétig jutni tehát egy folyamat. Hasonlóan, a kovásztalan kenyerek hét napja a bűnből való kijövetel, a bűn elleni folyamatos küzdelmet és a bűn teljes legyőzését jelenti. A kezdettől a befejezésig tartó életutat. Ezt az életutat a feltámadott Krisztus vezérli, aki az Atya jobbjánál ülve főpapi minősítésben folyamatosan munkálkodik értünk, hogy megszabadítson a bűn hatalmától.  

Közelítsük meg más szemszögből: ha megtartjuk az Úrvacsorát, és másnap a peszah vacsorájának estéjét, majd ezzel a magunk részéről letudva érezzük az ünnepet, és a hétnapos kovásztalan kenyeret már nem tartjuk meg, akkor annak mi is az üzenete? Ez azt jelenti, hogy elfogadjuk az Újszövetséget és Krisztus véráldozatát, de aztán a továbbiakban mégis a bűneinkben kívánunk maradni, és nem kívánunk változtani az életünkön. És való igaz, a legtöbb felekezet a Bárány vérének oltalma alá kíván tartozni, majd ennél megállva azt hirdetik, hogy Isten parancsolatai érvényüket vesztették! Ezzel lényegében a kegyelem egy engedéllyé vagy bérletté válik a további bűnök elkövetéséhez! Márpedig a kovásztalan kenyerek hétnapos ünnepe a bűnből való teljes kijövetelt ábrázolja. Az izraelitáknak a peszah vacsora után, korán reggel sietve kellett elhagyni Egyiptomot (5Móz. 16:3). Hasonlóan, nekünk a Bárány vérének magunkra vétele után azon nyomban ki kell vetnünk életünkbõl a bűn kovászát (1Kor. 5:8), azaz "sietve" meg kell kezdenünk a bűneink hátrahagyását.

Hogy az ünnepek milyen pontosan és korrektül ábrázolják a megváltó tervet, azt az ünnepek alatt gyakran előforduló "véletlenek" is bizonyítják. Számos alkalommal megtörténik ugyanis az, hogy vagy mi, vagy pedig barátaink, lakhelyeink kovásztalanítása után mégis felfedezünk valami ételfélét, amiben kovász van. Vagy egy száraz kenyérdarabot fedezünk fel valahol a konyha hátsó polcain, vagy egy süteménydarabot találunk a kanapé párnái alatt, amelyeket természetesen azonnal eltávolítunk. Ám ezek az időközben felfedezett kovászos dolgok jelképesen arra mutatnak, hogy bár megkezdtük a bűneink elhagyását, mégis akadnak még olyan bevett rossz szokásaink, rejtett bűneink, amelyek felett átfutunk gyakran a mindennapi életünkben. Amikor Isten feltárja előttünk ezeket a rejtettebb bűnöket, rossz szokásokat, akkor azonnal ki kell tennünk azokat az életünkből.

 

Szabadulás a romlandóság hatalma alól

Izrael Isten eleve elrendelt határozatából került az egyiptomi fogságba (1Móz. 15:13) azért, hogy majd irgalmat mutasson irántuk, megszabadíthassa őket, s elhívja a nemzetet saját, elsőszülött fiaiként (2Móz. 4:22). Ez előképként mutatott a szellemi fiúságra való elhívásra, amikor Isten megszabadítja a bűn alá rekesztettség állapotától az egyházat, a szellemi fiak aratásának elsőzsengéit (1Kor. 15:23; Jak.1:18). Mert

Róma 8:20-21 20 A természet ugyanis mulandóságnak (romlandóságnak) van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, 21 hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára.

Róma 11:32  Mert Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön.

A bűn hatalma, és annak következménye, a halál alól való felszabadítás egy meghatározóan fontos eleme az üdvösség tervének, amelynek folyamatára az exodus alatt történt események adnak részletes rálátást.

Izrael Abib, vagy Niszán hó 15.-én kora reggel kezdte meg a kivonulást. Mi, akik önszántunkból Krisztus vérének oltalma alá jöttünk, hasonlóan egy vándorlásba kell, hogy kezdjünk.

Izrael emelt kézzel (4Móz. 33:3) és örömmel hagyta hátra a rabságot Niszán 15.-e reggelén. A bűnei rabságából megváltott hívő is életének legboldogabb szellemi pillanatait érzi át az új élet megkezdésekor.  Örömmel és sietve indul neki az új életének. De mi történik ezután? Az örömöt hamar csüggedés váltja fel, hiszen Sátán azon nyomban üldözőbe veszi Isten fogadott fiát. Az izraeliták nem jutottak túl messzire, amikor Fáraó utánuk eredt egész seregével (2Móz. 14:5-7). Fáraó a sátáni uralom megtestesítője, seregei a bukott angyalok, démonok és emberi eszközeik (megátalkodott gonoszok), akik azon nyomban üldözőbe veszik a bűnből eltávolodott személyt, hogy visszahúzzák uralmuk alá! Amikor az izraeliták meglátták az ellenséges sereget, félelem és csüggedés fogta el őket (2Móz. 14:10). Egyesek panaszkodni kezdtek, és Isten tervét okolták a felmerült problémák láttán (2Móz. 14:11-12), ezzel szinte megkérdőjelezve hatalmát és bölcsességét. Az egyéni megtérő szellemi támadásokat él meg, a kísértés húzása, az Isten parancsolatainak megtartása által felmerülő nehézségek próbára teszik a hitet. Ez a sátáni támadás teszi próbára az egyház egészét a végidőkben is, amikor a Fáraóval jelképezett antikisztus szisztematikusan üldözni és pusztítani fogja az egyházat, s csak Isten oltalma lesz képes megóvni a teljes pusztulástól. Közismert tény, hogy Fáraó nem pusztult el seregeivel a vízáradatban, hanem a hegyről nézte hadainak pusztulását. Hasonlóan, maga Sátán sem pusztul el Armageddonnál, ahol földi követőit megsemmisíti Isten, hanem a mélységbe lesz vetve ezer évig. Majd az ítélet napján ő is, és emberi eszközei is a tűztóba lesznek vetve.

Ahogy Izrael erőtlenül nézte Fáraó seregét, és a pusztulást vélte közeledni, akképpen Sátán addig soha nem látott és érzékelt próbákat és kísértéseket hoz az új keresztény életébe. Teszi ezt addig a pontig, hogy az egyén elbátortalanodik, és gyakran hite is meginog a különösen erős próbák alatt.

2Mózes 14:10-12 10 Amikor a fáraó közeledett, Izrael fiai felnéztek és látták, hogy az egyiptomiak üldözik őket. Erre Izrael fiai nagyon megijedtek és hangosan kiáltottak az JHVH-hoz. 11 Mózesnek pedig ezt mondták: "Nem voltak sírok Egyiptomban, hogy idehoztál bennünket a pusztába meghalni? Milyen szolgálatot tettél nekünk azzal, hogy kivezettél Egyiptomból? 12 Nem mondtuk neked már Egyiptomban is, hagyj minket békében, hadd szolgáljunk az egyiptomiaknak? Valóban jobb lett volna az egyiptomiaknak szolgálni, mint itt a pusztában meghalni."

Amikor az izraeliták úgy érezték, hogy itt a vég, amikor már nem volt remény, Isten közbelépett értük. Önmagunkban nekünk sincs erőnk a bűnből megszabadulni! Amikor Izrael elhagyta Egyiptomot, Fáraó utánuk eredt, hogy visszavigye őket fogságába. Hasonlóan, amikor meg akarunk szabadulni bűneinktől, Sátán minden hatalmával utánunk ered és kísértéseket okoz, amelyekkel vissza akar tántorítani bennünket uralma alá. A küzdelem egy életen át tart, de amit Mózes mondott az izraelitáknak, az nekünk is szól:

2Mózes 13:14-15 13 Ne féljetek! Álljatok helyt, és meglátjátok, hogyan szabadít meg ma JHVH benneteket! Mert ahogyan ma látjátok az egyiptomiakat, úgy soha többé nem fogjátok látni őket. 14 JHVH harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!

1Péter 1:6-7 6 ... most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, 7 hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre. 

Ez nem céltalan dorgálás, és nem vagyunk önmagunkra hagyva e hatalmas küzdelemben, hiszen Isten az, aki szívünkbe helyezi a parancsolatait, és Ő végzi el az akarást és megcselekedést is bennünk (1Kor. 10:13; Fil. 2:13; Héb. 13:21). Talán az egyik legfontosabb lecke az, hogy nem mi harcoljuk meg Isten harcait, hanem  Ő az, aki harcol értünk. Sátánt és a bűnt soha nem lennénk képesek legyőzni a testi erőnkből, a bennünk élő Krisztus az, aki megcselekszi azt.

Amikor az izraeliták legyőzhetetlennek látszó akadályba ütköztek, az élükön járó JHVH angyala Izrael és az ellenség közé állt (2Móz. 14:19-20), hogy megoltalmazza őket. Márpedig tudjuk, hogy ugyanaz a Krisztus vezet bennünket is, Aki Izraelt vezette a sivatagi vándorlásukkor, Aki megóv bennünket és harcol értünk. Ám ugyanaz a kijózanító figyelmeztetés szól hozzánk is, ami hozzájuk szólt:

1Korintus 10:10-11 1 Nem szeretném, ha nem tudnátok, testvéreim, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át, 2 és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben. 3 Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, 4 és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert a lelki kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kőszikla pedig a Krisztus volt. 5 De többségükben nem lelte kedvét az Isten, úgyhogy elhullottak a pusztában. 6 Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak. 7 Bálványimádók se legyetek, mint közülük némelyek, amint meg van írva: "Leült a nép enni, inni, és felkelt játszani." 8 De ne is paráználkodjunk, mint ahogy közülük némelyek paráználkodtak, és elestek egyetlen napon huszonháromezren. 9 Krisztust se kísértsük, ahogyan közülük némelyek kísértették, és elpusztultak a kígyóktól. 10 De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. 11 Mindez pedig példaképpen történt velük, figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó idõkben élünk.

Az Ézsaiás 55:1 és János 7:37-39 versekben a víz a Szent Szellemet jelképezi. Isten élő vizei falként óvnak bennünket jobb és balkezünk felől, amint haladunk a szabadulás felé vezető, erre kijelölt, szűk ösvényen. Ugyanezek a vízfalak azonban elborították és elpusztították a Fáraó seregeit, amikor üldözni próbálták Izraelt ezen a menekülésre kijelölt úton. Ma az élő víz, a Szent Szellem óv bennünket a bűn hatalmától, s elfedi a bennünket követő bűnöket. Eképpen szabadulunk meg a bennünket üldöző sátáni erőktől és bűnös szellemiségtől, addig, amíg "nem látjuk többé őket!" (2Móz. 14:13).

A fogságból való szabadulás egyben a szellemi átformálódás kezdetét is jelenti. Amikor az izraeliták az ószövetségi pészah bárány áldozatának vérét magukra vették, Isten azonnal és aktívan harcba állt értük. Áthaladt fölöttük a halál angyala, Fáraónak el kellett őket engednie, és korán reggel megkezdték a kivonulást.

Összegezve az eddigieket: az Újszövetség tökéletes pészah áldozata természetesen Krisztus volt (1Kor. 5:7), Akit pontosan a törvényben a bárány feláldozására meghatározott napon, azaz Niszán 14-én adtak halálra. A keresztények miután magukra veszik Krisztus bűnbocsánatot nyújtó véráldozatát, azonnal az Atya kegyelmébe kerülnek, aki a maga uralma alá vonja őket Sátántól. Krisztus kiontott vérének árán a bűn zsoldja, az (örök) halál ítélete "áthalad" fölöttük, de Isten azonnal megkezdi a szellemi Egyiptomból, a kovásszal jelképezett bűn fogságából való kihozatalukat is. A bűn elhagyása egy életen át tartó folyamat, amelyet a hétnapos kovásztalan kenyerek ünnepének jelentősége szimbolizál az ünnep újszövetségi értelmében. Röviden: a megváltottak megkezdik a bűnös életforma elhagyását, abban a folyamatban, amit a Biblia a megszentelődésnek nevez, s ami nem más, mint Krisztus, illetve az Isten képére való tökéletesedés folyamata. Mindez a fent említett módon, Isten erejében Krisztuson keresztül, a Szellem által vezetve. Az ószövetségi testi szabadulásra, valamint az újszövetségi értelemben vett szellemi szabadulásra is a kovásztalan kenyerek ünnepe emlékeztet és ad mélyebb rálátást.

Izrael utasítást kapott a Niszán 15-én kezdõdõ, és hét napon át tartó kovásztalan kenyerek ünneplésére (2Móz. 12:17,20; 13:7; 23:15; 34:18; 3Móz. 23:6; 5Móz. 16:3; 16:8;). Ez az ünnep egyike volt az évenként három alkalommal megtartandó, ún. pilgrim fesztiválnak (5Móz.16:16). Az ünnep első és utolsó napjai munkaszüneti nagyszombatok, utalva a folyamat megkezdésének és bevégzésének jelentőségeire. De amíg testi Izrael azért evett kovásztalan kenyereket hét napon át, mert sietve kellett elhagyniuk a testi fogságot jelentő Egyiptomot (2Móz.12:39), addig a szellemi Izraelnek ez a hétnapos ünnep a bűn kovászának elvetését jelenti, hogy az igazság (Szellem) kovászával azt helyettesítve szentelődjön a folyamat sikeres bevégződéséig. Az Újszövetségben Pál apostol mutat rá ennek a hétnapos ünnepnek a keresztény értelmezésére, amikor a korintusi hívőket utasítja ennek az ünnepnek a tartására és jelentőségére:

1Korintus 7:8 7 Takarítsátok ki a régi kovászt [a bűnt], hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott. 8 Azért ne régi kovásszal [bűnnek való szolgasággal] ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság [Szellem gyümölcseinek] kovásztalanságával.

Ne feledjük, hogy Izrael a szabadulása után kapta meg az írott, vagy tételes törvényt (Pünkösdkor kapták meg a kőtáblákat), vagyis az Isten kegyelméből történt megváltásuk után! Szabadítójuk szövetségre lépett velük, aminek része és feltétele volt az Ő törvényének betartása. A szövetség feltételei szerint, amennyiben az izraeliták elfordulnak Isten törvényeitől, akkor vissza fognak kerülni a rabságba, vagyis a nemzeti fogságba! (Ami meg is történt Izrael házával, miután a törvényt következetesen áthágták, és Isten az asszírok kezébe adta őket). Szellemi Izrael pedig, miután megszabadult Sátán rabságából, megkapta a Szent Szellem átformáló erejét (a Pünkösd újszövetségi jelentősége), ami által képesek lesznek a bűnt Isten erejében legyőzni egy újabb szövetség keretein belül, amelynek törvényzete ugyanaz, de már nem csupán test szerint tartva, hanem a szívbe ültetve, és természetük részévé téve. Ha viszont ezután eltérnek a Szent Szellem vezetésétől, és hagyják a bűnös testi emberüket újra eluralkodni magukon, akkor visszakerülnek a bűn fogságába és a halál ítélete alá. Mert a megváltás és szabadulás után Sátán nem adja fel a küzdelmet életünk fölött. Erre mutat rá az, hogy bár Fáraó hatalma alól ki lett ragadva Izrael, Fáraó azonban utánuk eredt teljes seregével, hogy visszavigye őket fogságába.

 

Magunkban erőtlenek vagyunk, a megváltásunk egyedül Istentől jön!

Ki szabadít meg bennünket? Mi önmagunkat? Magunktól soha nem lennénk erre képesek! Ahogyan Izrael sem lett volna képes Egyiptomból megszabadulni Isten segítsége nélkül a fizikai fogságból, úgy a bűntől, vagyis a szellemi fogságból is egyedül Isten képes megszabadítani bennünket:

Róma 7:24-25 24 Ó, én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg e halálnak testétől? 25 Isten kegyelme, Jézus Krisztus, a mi Urunk által.

A legfontosabb lecke számunkra az, hogy magunktól képtelenek vagyunk bármit is tenni a saját menekülésünk érdekében! Ezt nem lehet eléggé kihangsúlyozni. Ahogyan az izraelitákat kizárólag Isten ereje mentette meg a testi fogságból, úgy szellemi Izraelt is Isten ereje váltja meg a bűn hatalmától. JHVH elvárta, hogy mindent hagyjanak Rá, hiszen az hitetlenségnek minősült volna, ha a maguk erejében bíznak.

2Mózes 14:13 Ne féljetek! Maradjatok veszteg, és meglátjátok, JHVH győz ma értetek!

A bűn elleni szellemi harcban ez még inkább így van, hiszen önmagunktól soha nem lennénk képesek kijönni annak fogságából. Isten helyezi szívünkbe törvényét, majd Ő ad hitet a beteljesítésükre is. Isten kelti fel bennünk az akarást, és Ő ad erőt is ahhoz, hogy beteljesítsük akaratát, hogy győzhessünk a bűn fölött (Róm 7:24-25; Filippi 2:13; 2Kor. 1:21).

Ugyanez vonatkozik Izrael második és végső testi szabadulására is, ahol szintén egyedül Isten ereje és segítsége teszi lehetővé Izrael menekülését és helyreállítását (Ézs 43; Aggeus 2:5).

Igen, maradjunk veszteg, még ha nehéz is kivárni, de bízzuk Istenre a megváltást! A bennünk élő Krisztus az, Aki legyőzi Sátánt. Halálával elfedte bűneinket, feltámadásával az életet munkálja meg bennünk. Ő az, Aki megtisztít, Aki megment. Nélküle SEMMIRE NEM VAGYUNK KÉPESEK:

János 15:5 Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.

Ez nem azt jelenti, hogy tétlenek vagyunk, az Isten által adott hittel élnünk kell, s naponként meg kell vívnunk annak a hitnek a kemény harcát az életünkben. Isten soha nem hagy el bennünket a bűn elleni küzdelemünkben. (5Mózes. 31:6; Héb. 13:5), ezért adta nekünk Krisztust, Aki a hitünk és üdvösségünk szerzője és bevégzője (Héb. 12:2)! Miután Isten megszabadította a fogságban tehetetlenül sínylődő testi népét, a továbbiakban erőt adott nekik ahhoz, hogy testi ellenségeiket legyőzzék. Ahogy az írás mondja, "kezükbe adta ellenségeiket JHVH". Hasonlóan, mi szellemi hívők képtelenek vagyunk önmagunktól elhagyni a bűn fogságát, de miután Isten kihozott bennünket a hatalma alól, a Szent Szellem ajándéka által a győzelmet a kezünkbe adja, amennyiben kitartóan megvívjuk a hit harcát. Isten Szelleme végzi be bennünk ezt a munkát.

Isten az, Aki elvégzi mindezt. Emberi erővel legfeljebb csak felfogjuk a jót, de azt véghezvinni, s maradandóan kitartani abban már meghaladja a testi erőt:

Róma 7:18 Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs.

Róma 8:3-4 3 Amire ugyanis a törvény nem volt képes, mert a test miatt erőtlenné vált, azt Isten véghezvitte: elküldte tulajdon fiát a bűn miatt a bűn testének hasonlóságában, hogy elítélje a testben levő bűnt, 4 és hogy a törvény beteljesedjék rajtunk, akik már nem a test, hanem a lélek szerint élünk.

Az újjászületett hívő azonban nem a maga erejében él, hanem a Szent Szellem vezetése alatt, Krisztus elméje szerint, Isten erejében Krisztuson keresztül:

Galáták 2:20 Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. 

1Korintus 2:16 Mert ki ismerte meg úgy az Úr gondolatát, hogy őt kioktathatná? Bennünk pedig Krisztus értelme van. 

Filippi 4:13 Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.

Így az újjászületett hívő a Szellem vezetésén keresztül teljesíti be a törvény elvárásait, Krisztus hite és ereje által. Mert a törvény szellemi (Róm. 7:14), s csak annak Szellemében élve lehet betölteni azt tökéletes módon. Tehát a bűn fogságából, azaz a törvény áthágásaitól (1Ján. 3:4) önmagunk erejéből soha nem lennénk képesek megszabadulni, mert egyszerűen nincs rá erőnk. Ezt mutatja Izrael és Juda példája is. Az egyház nem "tartja" a törvényt annak ószövetségi értelmében, emberi erőből és "jóságból", hanem beteljesíti azt az Isten által Krisztuson keresztül lehetõvé tett, Szellem által vezetett élet megélésében. Mindez Isten megváltó erejének az embert átformáló munkája (Róm. 7:24-25; 8:9), amit tökéletesen jelképezett az önmagában tehetetlen testi Izrael Egyiptomból való kiszabadítása. Pontos megfelelője az Izraelnek adott bátorításnak is, amikor felismerték tehetetlenségüket Fáraó hatalmával szemben: "Ne féljetek, figyeljétek az Úr segítségét ... az Úr harcol majd értetek" (2Móz. 14:13-14). Ez alkalommal viszont már bensőnkben, szellemi emberünkben erősít meg bennünket az Úr ereje, amit aztán a szintén általa adott hit és akarat által végez el bennünk.

Végső soron Isten parancsolatait sem magunk erejéből tartjuk. Azokat Isten ültette a szívünkbe, Isten készteti szellemünket betartásukra, Isten adja meg a hitet és az erőt ahhoz, hogy képesek legyünk azokat betartani. Isten egyházát azért nem lehet "legalisztikus"-nak nevezni, mert nem önmaguk erejéből, hanem Istentől vezetve teszik azt, amit Isten elvárásként megadott népének. JHVH angyala, Aki nem más, mint maga Krisztus volt, Izrael előtt járt és vezette Izraelt az ígéret földje felé. Amikor veszély jött, Ő a nép és a veszély közé állt (2Móz. 14:19-20), megóvta őket, JHVH harcolt népéért (2Móz. 14:14,25). A tenger vize ketté lett választva, ami a vízben való bemerítkezést (1Kor. 10:2) és a Szent Szellem kiáradását előképezte (vö. Ézs. 55:1; Ján. 7:37-39).

Ezek fényében igen ostobán hangzik az az ellenünk gyakran felhozott hamis vád, miszerint mi a saját munkánk által kívánunk üdvözülni! Mi csupán eszközei vagyunk Isten szellemi erejének és munkájának. Való igaz, olyan eszközök, akik nem keresnek kibúvót az Isten elvárásainak követése alól.

Isten nyitja meg előttünk is a szabadulás útját, és Szellemének élő vízei falként védenek bennünket jobbról és balról, miközben irányítanak is bennünket a biztonságos, meghatározott ösvényen. Amikor azonban Fáraó és seregei  megkísérelték Izraelt üldözni ezen a vágott ösvényen, ugyanazok a vizek, amelyek óvták Izraelt, elpusztították Fáraó seregét. Mindennek a szimbolizmusa több rétegű: amikor egy egyén megtérése után magára veszi Krisztus vérének oltalmát, és elindul a teljes szabadság felé vezető úton, Sátán és seregei, valamint földi szolgái [a kárhozat fiai] mindent megtesznek azért, hogy visszahúzzák a frissen szabadult egyént a bűn világába, vagy ha ez nem megy, elpusztítsák őket.

 

Az ünnepek nem lettek eltörölve a mózesi törvény elmúlásával

A kovásztalan kenyerek ünnepe, ahogy maga a peszah ünnepe is az Ószövetség megkötése előtt lépett érvénybe, maradandóan és örökre szólóan. Legyünk következetesek! Az ünnepek megtartását ellenzők azzal érvelnek leggyakrabban, hogy az ünnepek a mózesi törvény részét képezik, így az Újszövetséggel érvényüket vesztették. A mi válaszunk erre az, hogy ami nem volt része a mózesi törvénynek, az nem lett eltörölve. Más szóval minden, ami megelőzte Mózes törvényét, mint örökre szóló jegy, az nem múlhatott el az Újszövetséggel! Ezt erősíti meg az apostoli egyház gyakorlata is, akik továbbra is megünnepelték JHVH jeles napjait és ünnepeit (lásd még A törvény különbözõ elemei I. és II   írásokat).

Emlékezzünk arra, hogy a kovásztalan kenyerek ünnepe két nagyszombatot is magában foglal! Az egész ünnepi periódust meg kell tartani, nem csupán niszán 14.-ét vagy csak 15.-ét, hanem a teljes hétnapos kovásztalan kenyerek ünnepét az ünnepi periódust lezáró nagyszombatig. A peszah tehát egy ünnepkör, amely így egészében lett örökreszólóan elrendelve(2Móz. 12:24).

JHVH ünnepei éppen a sokrétű jelentőségeik miatt nem szűntek meg, hiszen a végbemenő valóságot árnyékként követik, amíg minden be nem teljesedik! Az ünnepeket még Egyiptomban elrendelte az Úr, még az Ószövetség megkötése előtt, így nem tartozhattak a szövetség részeként is csak később megadott ceremóniális törvényekhez (lásd még a Kolossze 2:16-17 című írásunkat). Ami nem volt az Ószövetség, vagy a mózesi törvény része, az nem múlhat el a mózesi törvények megszűnésével! A peszah ünneplése egy önmagában álló, örökre szólóan érvényes rendelet. Amennyiben az ünnep nem csupán a Niszán 14.-én történő bárányáldozatból áll, hanem magában foglalja Niszán 15.-ét és az arra következő hét napot is – ami bizonyítottan így van –, akkor az egész ünnepi ciklus megtartása egy örökreszóló rendelet (2Móz. 12:24).

Isten Egyháza tehát megtartja ezeket az ünnepnapokat, amelyek emlékeztetnek bennünket a bűntől való megváltásunkra, jelek ezek, Isten jegyei a jobb kezünkön és homlokunkon, annak jeléül, hogy megtartjuk parancsolatait. A homlokunk mögött helyezkedik el az elménk, vagy szellemünk, s ez azt mutatja, hogy tudatosan elfogadtuk és azonosulni kívánunk Isten parancsolataival. Jobb kezünk pedig a szellemi meggyőződésből fakadó cselekedeteinket szimbolizálja, vagyis a hívők igazságos életvitelét, amint az cselekedeteikben megnyilvánul. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy elfogadjuk pl. az Isten ünnepeivel kapcsolatos igazságokat, s emiatt nem végzünk munkát ezeken a napokon. Tehát nem csak a heti szombatnapok lettek Isten népének jelként és pecsétként megadva (2Móz. 31:12-12), hanem az évenként megtartandó nagyszombatok is

 

A kovásztalan kenyerek ünnepét megtartotta Pál és az apostoli egyház is

Az Újszövetségben egyértelműbb utalásokat találhatunk a kovásztalan kenyerek ünnepére, mint pl. a heti szombat megtartására, de ennek ellenére a fővonalú, világias kereszténység határozottan elveti az ünnepek megtartásának szükségét. Véleményük szerint ezek "zsidó ünnepek", amelyek csak az izraelitáknak és csak az Ószövetség alatt voltak érvényben. Annak ellenére, hogy a Biblia JHVH ünnepeinek nevezi ezeket a jeles napokat, s még az Ószövetség megadása előtt intézményesítette népe, Izrael számára! Az apostoli egyház tisztában volt ezzel, s Pál maga is így utasít a peszah és a kovásztalan kenyerek ünneplésére:

1Korintus 5:7-8 7 Tisztítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek annak megfelelően, hogy kovásztalanok vagytok. Hiszen a mi pászkabárányunk is megöletett már, a Krisztus. 8 Ezért ne régi kovásszal ünnepeljünk hát, ne is gonoszságnak és rosszaságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságával [ünnepeljünk].

Figyeljük csak meg a szóhasználatot: mivelhogy Krisztus a mi áldozati bárányunk, ne a régi kovásszal (bűnnel) telve ünnepeljük az ünnepet, hanem a Szent Szellem által vezetett, tiszta és igazságos [új] természetben.  Tudjuk, hogy a bárány leölésének napja nem volt ünnepnap, az a felkészülés napja volt, s az akkor leölt állat vére csak lehetõvé tette azt, hogy részt vehessünk magán az ünnepen, illetve abban a folyamatban, amit az jelképez számunkra. Az ünnepeljünk felszólítás tehát konkrétan a kovásztalan kenyerek ünnepére vonatkozik, amit Izrael fiainak, és így az Izraelbe beoltottaknak is örökre szólóan meg kell tartani! Ez volt az a nagyszombat, amire a János 19:31 verse is utalást tesz. Az ünnepeljünk kifejezés a görögben (hiortazo) is felszólító módban hangzik el, tehát Pál ennek az ünnepnek a megtartására szólítja fel a korintusiakat, akik mellesleg nem zsidó, hanem pogány háttérből jöttek ki. A kovásztalan kenyerek ünnepe a bárány vére által biztosított szabadulás ünnepe. Mivel az ünnep hét napot foglal magában, a kovásztól hét teljes napon át kellett tartózkodni, ebből a kijelentésbõl levonhatjuk, hogy Pál az egész peszah periódusra utalt, s ez pedig azt bizonyítja, hogy az apostoli keresztények megtartották az egész ünnepi ciklust. Tették ezt nem csak a zsidó, de a pogány származású gyülekezetek is. Pál ezen sorai még egy további dolgot is nyilvánvalóvá tesznek: az ünnepet mi már nem a régi kovásszal, a bűn alá rekesztett testiséggel ünnepeljük, hanem az újjászületett ember tisztaságával és igazságával! A szellemi szabadulás rendje szerint. Ez azért fontos, mert az izraelitáknak ez nem adatott meg. Isten fizikailag kihozta őket Egyiptomból, de nem vette ki Egyiptomot [a bűnt] az izraelitákból. A testi szabadulásban részesült izraeliták nem születtek újjá, a bűn kovásza még akkor is bennük volt, amikor az ünnepeket ószövetségi értelmükben tartották. Emiatt tette Pál nyilvánvalóvá azt, hogy az újszövetségi hívő számára már nem elégséges a "régi kovász", hanem meg kell hozniuk a Szellem gyümölcseit, a tisztaság és igazság bűntelenségében.

Az Apostolok Cselekedeteiben több alkalommal olvashatunk az ünnepekről, köztük a kovásztalan kenyerek ünnepéről, amit a korai egyház bizony ismételten megtartott:

Ap.Csel. 20:6 Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után elhajóztunk Filippibõl, és öt nap múlva érkeztünk hozzájuk Tróászba, ahol hét napot töltöttünk.

Ezek a sorok nem véletlenül kerültek be az Újszövetségbe, mert általuk közvetlen utalásokat láthatunk arra, hogy a korai keresztények megtartották a peszah és kovásztalan kenyerek ünnepét. Az ünnepek alatt tilos volt az utazás, így csak az ünnep beteltével indulhattak útnak. Egy hasonló, közvetettebb utalás az Ap.Csel 12:3-ban is található.

A Szent Szellem tehát évekkel Jézus kereszthalála után is úgy inspirálta a leírt szavakat, hogy Isten ünnepeit meghatározó időpontokként említi vagy jelöli meg. Miért tette volna ezt így, ha azoknak már semmi szerepük és jelentőségük nem lenne a továbbiakban?

A kereszténységen belül vannak olyan csoportok, amelyek, ha eljön az idény, akkor közvetve megemlékeznek a peszah ünnepéről, felelevenítik Krisztus áldozatát, s kihangsúlyozzák annak méltó jelentőségét, de nem ünneplik meg a biblikus módon. Ezenfelül nem mennek túl a peszah áldozat elemzésénél, holott a peszah elválaszthatatlanul kapcsolódik a kovásztalan kenyerek ünnepéhez.

Ha megfigyeltük, az exodus történetében két nemzet, Izrael és Egyiptom szerepelt, más nemzetek nem voltak az események részei. Ez nem ok nélkül van így, hiszen Izrael a választottakat, Isten elsőzsengéit reprezentálja, Egyiptom pedig a Sátán, vagyis a kárhozat elsőszülötteit. Jelenleg az emberiségnek csak e két kategóriája van bírálat alatt, s az örökre szóló ítéletüket Krisztus visszatérésekor, vagyis az első feltámadásban kapják meg (Dán.12:2; Mát. 25:32-46). Az emberiség további része a második feltámadásban kerül ítélet alá (Jel. 20:11-15).

Ezzel el is jutottunk Isten tervének második fázisához, amelyre a Pünkösd ünnepe ad mélyebb rálátást. A pünkösd az elsőszülöttek, az erővel felruházott egyház ünnepe.

 

Előzetes betekintés Pünkösd ünnepébe

A következő ünnepi periódus a Pünkösd ünnepe, aminek szintén megvan a maga fontos üdvtörténeti üzenete. Mint láttunk, Krisztus áldozata eltörölte múltunk vétkeit, a kovásztalan kenyerek ünnepe pedig megtanít bennünket arra, hogy újjászületett emberként ellent kell állni a kísértésnek, és ki kell jönnünk a bűn hatalma alól. A Pünkösd ünnepe a szellemi aratás elsőzsengéinek ünnepe. Ezen a napon teljesedtek be Joél próféta szavai, miszerint a Szent Szellem ajándéka kiárad majd az emberekre (Joel 3:1-5; Ap.Csel. 2:17). Az ószövetségi időkben ezen az ötvenedik napon a levita papok két zsenge kenyeret mutattak be JHVH-nak (3Móz. 23:17-20). A kenyerek az újszövetségi egyházat, az üdvösség elsőzsengéit szimbolizálták. Ahogyan az első kéve meglengetésének szertatása Jézus Krisztus Atyához való felemelkedését jelképezte [a harmadnapos feltámadása után], úgy az egyházat jelképező zsenge kenyereket is felemelték JHVH színe elé.  Sorozatunk következő része tehát Pünkösd ünnepének üzeneteit tárja fel.