CoG

 A Galatákhoz írt levél és a törvény megtartása

 I. Rész - A Galata levél 2. fejezete

 

Amikor egy átlagos, magát kereszténynek valló ember kapcsolatba kerül az Isten Egyházával, akkor a hagyományos kereszténység szemszögéből nézve egy sor meglepő és talán megdöbbentő tanítással találja magát szembe. Az első és messze legszembetűnőbb dolog az lesz számára, hogy ennek a közösségnek a tagjai érvényesnek és pozitív dolognak tartják az Isten "ószövetségi" törvényeit az emberiség számára, és elkötelezetten meg is élik azokat. Erre - mintha ez valami negatív dolog lenne - azonnali reakcióként jön a következő, szinte berögződött megjegyzés: "Önöknek el kellene olvasni a galatákhoz írt levelet!". Először is megnyugtatunk mindenkit, hogy természetesen olvastuk és ismerjük a Galata levél tartalmát. Annak ellenére, hogy az Újszövetség egésze azt tanítja, hogy meg kell tartanunk Isten parancsolatait, egyesek Pálnak a galatákhoz írt levelére hivatkozva ennek pontosan az ellenkezőjét állítják. Mivel a törvényt hevesen ellenző körök szinte kivétel nélkül a Galata levélre hivatkoznak, s ezt egy mindent ütő aduként kezelik, így ebben az írásban a szóbanforgó Galata levél mondanivalóját elemezzük ki alaposabban, fejezetről fejezetre. Mire a végére jutunk, láthatóvá válik majd, hogy ebben a levélben Pál korántsem az Isten törvényének elvetéséről beszélt, mint inkább annak érvényességét bizonyította. A Galata levelet néhol kiegészítjük más, odavágó újszövetségi idézetekkel, a teljesebb kép érdekében.




Church of God
Email: p.poli@mailcity.com

Copyright © Isten Egyházának Gyülekezetei 2009

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatások vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül

                                                                   Weblap: www.churchofgod.hu


 

   
   

A galatákhoz írt levél és a törvény megtartása

 

Ebben a tanulmánysorozatban a következő fontos kérdésekre fogunk válaszolni:

·         Tett-e Pál olyan kijelentést ebben a levélben, hogy az Isten törvénye el van vetve, vagy az érvénytelen a keresztényekre nézve?

·         A szombatokra, újholdakra és Isten ünnepeire gondolt-e  Pál a következő kijelentésével: "megtartjátok a napokat, hónapokat, időket és éveket"?

·         Rabszolgaságot hozott-e ránk a Sínainál megkötött szövetség?

·         Mit jelent pontosan a "törvény alatt" lenni?

·         Szükséges-e a Messiásban hívők számára a körülmetélkedés?

·         Azért feddte-e meg Pál Kéfást (Pétert), mert az a törvénytartásra próbálta buzdítani a pogányokat?

·         Átok alatt vannak-e azok, akik megtartják Isten törvényét?

·         Megszűnt-e a törvény a Messiás küldetése után?

Előre leszögezhetjük: Természetesen egyetlenegy olyan verset sem találunk a Galata levélben – ahogy a Szentírás egészében sem –, amely azt mondaná, hogy a törvény számunkra már érvénytelen, vagyis hatályon kívül lett helyezve. Sőt, ennek inkább az ellenkezőjét láthatjuk! (a témához kötődően lásd még a Jézus és a parázna asszony, a Pál és a Tízparancsolat, valamint A kegyelem szükségtelenné teszi-e az engedelmességet? című írásainkat)

A Galata levél valójában azt bizonyítja, hogy bár a Tóra megtartása által nem üdvözülhetünk, Isten azonban az igaz hívőket egy olyan szellemiséggel ruházza fel, amely által teljes szívükből és akaratukból azon vannak, hogy betöltsék az Ő törvényének elvárásait.

Ebben a tanulmánysorozatban elsősorban a Galata levél 2-5 fejezeteit, vagyis azokat a fejezeteket tanulmányozzuk, amelyek magukban foglalják az idevonatkozó kulcsfontosságú verseket. Az általunk kiemelt idézetek rámutatnak Isten törvényeinek az életünkben való pontos helyére. Ezek közé tartozik az az ominózus vers is, amelyre legtöbben csak úgy hivatkoznak, mint a "törvény eltörlését" bizonyító igerészre. Értelemszerűen meg kell hát vizsgálnunk azt, hogy ebben a versben Pál valóban a törvény eltörléséről beszélt-e, vagy pedig valami mást értett ezalatt.

A keresztény világban csaknem általános az a vélemény, hogy Pál galatákhoz szóló levele perdöntő "bizonyíték" arra, hogy az újszövetségi hívőknek már nem kell megtartani JHVH törvényeit. Ezt a végzetes hibát mindenképpen korrigálni kell, magával a szóbanforgó levél tartalmának az elemzésével. Mivel a legtöbb embernek jóval nagyobb gondot okoz úgymond "visszatanulni" a hibás tanokat, mint befogadni az új igazságokat, így a Galatákhoz írt levelet itt a lehető legalaposabb módon kell elemeznünk.

 

A Galata levél II. fejezete

Egy rövid bevezető után Pál minden további nélkül, azonnal a lényegre tér:

Galatákhoz 1:6-9 6 Csodálkozom, hogy attól, aki a Krisztus kegyelmével elhívott titeket, ilyen hamar másféle örömüzenethez pártoltatok. 7 Örömüzenet ugyan nincs más, de vannak némelyek, akik nyugtalanítanak titeket, és akik át (ki) akarják forgatni a Krisztus örömüzenetét. 8 De, még ha mi, vagy mennyből való ember hirdetnénk is valamit néktek azon kívül, amit előbb örömüzenetként hirdettünk: Átok legyen! 9 Ahogy előzőleg megmondtuk, és most újra mondom, ha valaki amellett, amit már elfogadtatok, még valami más örömüzenetet hirdetne nektek, átok legyen.

Kemény bírálat: Azok, akik elferdítik az örömüzenetet, átok alá kerülnek. Ez a téma végighúzódik a galatákhoz írt levélben.  Az igazi kérdés tehát valójában nem is az, hogy meg kell-e tartanunk a Tóra parancsolatait vagy sem, hanem a következő: Mi az az igaz örömhír, aminek meghirdetésére Jahsua felszólított bennünket? Erre többen többféleképpen válaszolnak. Az lenne az örömhír, hogy az üdvösség elnyerésével körül kell metélkednünk és meg kell tartanunk a törvényt? Vagy talán az az örömhír üzenete, hogy az üdvösség meghirdetése által elévült a törvény, hiszen a bűnök úgyis bocsánatot nyertek? Vagy egyszerűen az, hogy megtérünk, bűnbocsánatot nyerünk és hiszünk Krisztusban, s innentől mindenki szabadon teheti azt, amit akar?

A levél határozott választ nyújt minderre, lássuk hát, miként bontakozik ki a levél mondanivalója:

Galatákhoz 2:1-2 1 Tizennégy esztendő elmúltával Barnabással együtt újra felmentem Jeruzsálembe, de Tituszt is magammal vittem. 2 Kijelentés következtében mentem fel, és ott eléjük tártam azt az örömüzenetet, melyet a nemzetek között hirdetek, azonban külön a tekintélyesek elé, hogy hiába ne fussak, vagy ne váljék hiábavalóvá eddigi futásom.

Pál azzal kezdi ezt a fejezetet, hogy felvázolja jeruzsálemi útját, ahová két közeli munkatársát, Barnabást és Tituszt is magával vitte. Ennek az útnak a célja az volt, hogy egyeztessék a jeruzsálemi egyház apostolaival és elöljáróival az evangélium lényegét, különleges tekintettel arra, hogy pontosan mi szükséges az ember üdvösségéhez. Az Ap.Csel. 15. fejezete szintén bemutatja ennek a szóbanforgó megbeszélésnek, ha úgy tetszik, egyeztető konferenciának az okait, majd lényegét:

Ap.Csel. 15:1-2 1 Később Júdeából jöttek le egyesek és így tanították a testvéreket: "Ha a mózesi szokás szerint körül nem metélkedtek, nem menekültök meg." 2 Azonban Pál és Barnabás nem csekély zendülést és vizsgálódást támasztottak ellenükben és elrendelték, hogy Pál és Barnabás és néhányan mások menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe.

Mindenekelőtt vegyük figyelembe (s a továbbiakban is tartsuk szem előtt) azt, hogy mi volt ennek az utazásnak és konferenciának a kiváltó oka. Az oka az volt, hogy bizonyos személyek azt tanították a keresztények között, hogy a mózesi körülmetélkedés nélkül nincs üdvössége az embernek! Amikor aztán ezt a tanítást az apostolok és vének elé vitték Jeruzsálembe, Péter/Kéfás úgy utalt erre a teológiára, mint olyan igára, "melynek elviselésére sem atyáinknak, sem nekünk nem volt erőnk":

Ap.Csel. 15:5-11 5 A farizeusok felekezetéből azonban előállottak némelyek, akik már hívőkké lettek, és kijelentették, hogy a nemzetbelieket körül kell metélni, és meg kell nekik parancsolni, hogy őrizzék meg Mózes törvényét. 6 Összegyűltek hát az apostolok és a vének, hogy e dolog felől meglássák az igazságot. 7 Sokat vitatkoztak, majd felállott Péter és így szólt hozzájuk: "Férfiak, testvéreim, tudjátok, hogy a kezdeti napok óta Isten engem kiválasztott arra, hogy a nemzetek az én szájamon át meghallják az örömüzenetet, hogy hihessenek. 8 A szíveket ismerő Isten tanúságot is tett mellettük azzal, hogy a Szent Szellemet éppen úgy adta nekik, mint nekünk is, 9 miután hittel megtisztította szívüket, nem tett közöttünk és közöttük semmi különbséget. 10 Most hát miért kísértitek az Istent azzal, hogy oly igát raktok a tanítványok nyakára, melynek elviselésére sem atyáinknak, sem nekünk nem volt erőnk. 11 Csak az Úrnak, Jézusnak kegyelmén át hisszük, hogy azon a módon megmenekülhetünk, melyen azok is."

Péter leszögezi, hogy minden ember, függetlenül attól, hogy Izrael gyermeke-e vagy sem, egyedül Jézus, a Messiás kegyelme által menekül meg. Ez a kijelentés önmagában is elárulja,  mi képezte a vita legfőbb tárgyát, nevezetesen az, hogy a pogányok számára mi hoz üdvösséget, a mózesi körülmetélkedés és a velejáró törvénytartás, avagy Jézus kegyelme. Tehát pontosan ahhoz az eredeti kérdéshez kerülünk vissza, aminek felmerülését az Ap.Csel. 15:1 vázolja.

Ennek a vitának a lezárásaként, vagy eldöntő végszavaként mondta Péter: "Csak az Úrnak, Jézusnak kegyelmén át hisszük, hogy azon a módon megmenekülhetünk, melyen azok is." Ebben a kijelentésben összefoglalta a lényeget, rámutatva a keresztény hit azon alaptételére, miszerint a zsidókat sem és a pogányokat sem a törvénytartás és a körülmetélés menti meg, hanem Isten Jézus Krisztus általi kegyelme.

Még a körülmetélt, és szigorúan a törvény előírásai szerint élő zsidók sem nyertek üdvösséget addig, amíg nem fogadták el Jézust megváltóként, hittek Benne, és követték Őt. Mi több, Péter azt mondta, hogy azok, akik a körülmetélést és a törvénytartást az üdvösség feltételévé teszik, azok megkísértik Istent. Miért számított ez Isten megkísértésének? Mert olyan előfeltételekhez kötötték az üdvösséget, ami nem Istentől származott, hanem a maguk elgondolásaiból. Holott valójában soha nem volt egyetlen olyan izraelita sem (Krisztustól eltekintve), aki képes lett volna a Tóra tökéletes megtartására. Nevetséges dolog volt részükről mások üdvösségét olyan elvárásokhoz kötni, amelyeknek maguk sem voltak képesek megfelelni, s ami nem volt annak az örömüzenetnek a része, amit Jézus és az apostolok hirdettek.

Azt hihetnénk, hogy mindez tisztázódott akkor, amikor Isten Péteren keresztül nyilvánvalóvá tette azt, hogy a pogányokat is magához fogadta, ráadásul körülmetéletlen állapotukban, és úgy a zsidók, mint a pogányok kegyelem által tartatnak meg (lásd Péter esete Kornéliusszal az Ap.Csel. 10 fejezetében). Igen, az üdvösség az Isten Jézus Krisztus általi kegyelmének az eredménye, nem pedig az előzetes körülmetélkedésé és törvénytartásé. Az Ap.Csel konferencia végső döntését Jakab adta meg, kijelentve, hogy a pogányoknak nem szükségeltetik elvégezni a körülmetélkedés rítusát az üdvösségük érdekében.

Itt nagyon fontos annak tudatában lenni, hogy kik is voltak valójában ezek a bizonyos "Júdeából való" egyes "tanítók", akik a mózesi hagyományokkal zaklatták a hívőket? A válasz lényeges, hiszen segít megértenünk a Galata levél mondanivalóját, ugyanis meghatározza azt, hogy itt Pálnak miféle emberek és tanítások ellen kellett fellépnie a hit érdekében. Lássuk tehát ezeknek a bizonyos júdeai tanítóknak a sajátos jegyeit:

Megjegyzésként itt hozzáfűzhetjük  azt a tényt is, hogy a szóbanforgó judeai farizeusok "judaizmusa", vagyis vallási tanításuk már nem feltétlenül volt azonos a Mózes által átadott vallással, sőt nagyrészt ellentmondott annak (lásd az Azonos-e a modern judaizmus a Mózesnek átadott vallással című írást)! Itt tehát még csak nem is feltétlenül és kizárólagosan az ószövetségi törvényről van szó, mint inkább a farizeusi judaizmus azon tantételéről, hogy az általuk értelmezett mózesi törvények és ceremóniák nélkül nem üdvözülhet az ember (v.ö. Mát. 15:1-9), de ez az aspektus inkább a további fejezetekben bontakozik majd ki.

Most azonban maradjunk a Galata levél 2. fejezetének folytatásánál:

Galaták 2:2-3 2 Kijelentés következtében mentem fel, és ott eléjük tártam azt az örömüzenetet, melyet a nemzetek között hirdetek, azonban külön a tekintélyesek elé, hogy hiába ne fussak, vagy ne váljék hiábavalóvá eddigi futásom. 3 De még csak a velem lévő Tituszt sem kényszerítették körülmetélkedésre – noha hellén volt, …

Titusz neve kronológiai szempontból nézve az Ap.Csel. 15. fejezetben van először megemlítve. Titusz Pál munkatársa és segítője volt, aki a korintusi és egyéb gyülekezetek ellátásában asszisztált az apostol mellett (lásd a Korintusi leveleket és a Tituszhoz írt levelet). Titusz részt vett abban a küldöttségben, amely Jeruzsálembe ment, ahol az apostolok nem kérvényezték az ő körülmetélését. Folytatva a levelet:

Galaták 2:4-5 4tekintettel a hamis atyafiakra, akik azért lopakodtak be, hogy kikémleljék a Krisztus Jézusban kapott szabadságunkat, hogy bennünket rabszolgákká tehessenek. 5 Ezeknek mégcsak egy óráig sem engedtünk, hogy magunkat alájuk vetettük volna, hogy az örömüzenet igazsága számotokra megmaradjon.

A hangsúly itt is az evangéliumi igazság tisztaságán fekszik, amit bizonyos [Judeából jött farizeus] hamis atyafiak el kívántak ferdíteni egy "másik" evangéliummal. Még egy jellegzetességet megfigyelhetünk: a hamis atyafiak belopakodva, titokban végezték mérgező munkájukat. A Galaták 6. fejezete további tényeket tár fel ezekről a hamis, beépült tanítókról:

Galaták 6:12-13 12 Mindazok, akik a hús vonalán akarnak tetszetős külsőt ölteni, arra kényszerítenek titeket, hogy metélkedjetek körül, csak hogy a Krisztus keresztjéért üldözést ne kelljen szenvedniük. 13 Mert hiszen maguk azok sem őrzik meg a törvényt, akik körülmetélkednek, hanem azért akarnak titeket körülmetélni, hogy húsotokkal dicsekedhessenek.

Tehát ezek a külsőségekre adó "hamis testvérek" maguk is törvényrontók voltak, ám ennek ellenére a pogányok körülmetélkedését és maradéktalan törvénytartását követelték, hogy aztán visszatérve farizeus társaikhoz eldicsekedhessenek ezeknek a pogányoknak az általuk megnyert testével. A farizeusoknak általában nagy gyengéjük volt az, hogy vágytak mások elismerésére. Ezt a jellegzetes farizeusi karakterisztikát már Jézus is felvázolta és megítélte:

Máté 23:4-5 4 Súlyos terheket kötöznek össze, s az emberek vállára rakják, ám ők maguk egy ujjal sem akarnak mozdítani rajtuk. 5 Minden cselekedetüket azért teszik, hogy az emberek bámulják őket: széles imaszíjakat, hosszú bojtokat raknak magukra,

Láthatóan Jézus megállapítása helytállónak bizonyult a későbbiekben is, így ez a galatákhoz szóló levél megírásának idején is jellemzőjük maradt. Ezek a belopakodó hamis atyafiak ki akarták erőszakolni a pogány háttérből származó keresztényekre nézve azt, hogy ceremóniálisan metélkedjenek körül, tanulják és tartsák meg az egész törvényt, mielőtt az üdvözülendők közé, az igazak egyházába kerülhetnek. Ez az iga nem Jézus igája.

Ezek után adjuk hozzá a további elemeket a hamis atyafiakat beazonosító, már bemutatott jellemzők mellé:

Röviden tehát, ezek a farizeusok kötelességüknek tartották azt, hogy a Jézusban hívő pogányokat meggyőzzék a maguk "evangéliumának" követelményeiről, amit ők nélkülözhetetlennek nyilvánítottak az üdvösség elnyeréséhez. Számukra a valódi, vagy igaz örömhír inkább egyféle rossz hír volt, legalábbis a saját szektájuk jövőjét illetően, s ennek oly módon kívánták elejét venni, hogy elferdítették annak üzenetét.

Miután tisztában vagyunk e hamis atyafiak céljaival és alattomos munkásságával, olvassuk tovább a Galata levelet:

Galaták 2:6-10 6 Azok, akiket valami nagynak néznek – bármilyenek voltak is egykor, nekem semmit sem jelentenek, – Isten nem nézi az ember személyét, – szóval a tekintélyesek az előttem leleplezett örömüzenethez semmivel hozzá nem járultak, 7 sőt ellenkezőleg, mikor meglátták, hogy a körülmetéletlenek között az örömüzenet hirdetésével engem bízott meg Isten, mint Pétert a körülmetéltek között – 8 mert aki Péterben munkálkodott, hogy a körülmetéltek apostolságát végezhesse, az munkált bennem is a nemzetek között –, 9 szóval, mikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, a közösség kifejezésére jobbjukat nyújtották nekem és Barnabásnak, hogy mi a nemzetek közé menjünk, ők meg a körülmetéltek közé, 10 csak azt kötötték ki, hogy a szegényekről megemlékezzünk, amit nagyon is serénykedtem megtenni.

Pál tehát tudatja a galatabeliekkel azt, hogy az apostolok és vének semmit nem adtak hozzá az ő pogányokhoz szóló örömüzenetéhez, vagyis elfogadták őt Isten hiteles evangelistájának, tanításait igaznak. Sőt, megegyeztek abban, hogy Pál és Barnabás továbbra is hirdessen a pogányok felé, míg Péter és a többi apostol továbbra is a körülmetélteknek hirdettek. Ezután azonban történt egy esemény, ami képmutatáshoz vezetett Kéfás és Barnabás részéről:

Galaták 2:11-13 11 Mikor azonban Kéfás eljött Antiókhiába, szemtől szembe ellene álltam, mert ítélet alá esett. 12 Mielőtt ugyanis némelyek Jakabtól odajöttek volna, a nemzetekkel együtt evett, de mikor azok megérkeztek, visszavonult és elkülönítette magát, mivel félt a körülmetéltek közül valóktól. 13 Együtt képmutatóskodtak azután vele a többi zsidók is, úgyhogy még Barnabást is magával ragadta képmutatásuk.

Mi okozta ezt a képmutató, vagy álszent viselkedést? És miért lépett fel ellene Pál oly merészen, megfeddve Pétert, aki pedig Jézus közvetlen tanítványa volt több, mint három éven át? Ráadásul ez azonnal az Ap.Csel. 15-ben vázolt konferencia után történt, s éppen azzal a céllal mentek Antiókhiába, hogy ott ismertessék a tanácskozás határozatait (Ap.Csel. 15:30-35). Magán a tanácskozáson Péter és Barnabás is Pál mellett állt ki, egyetértve vele abban, hogy mi is az általuk hirdetett örömhír lényege. Hogy ezek után mindketten visszahúzodtak a pogányokkal való közösségtől, az igen nagyfokú képmutatásról tanúskodik. Korábban minden további nélkül együtt ültek a pogányokkal, testvériséget mutatva velük, majd hirtelen irányt váltva elkülönítették magukat azoktól, azon aggodalom által vezetve, hogy mit szólnak majd ehhez a körülmetélkedettek. Mindez arra is rámutat, hogy a farizeusi judaista felfogás milyen iszonyatos nyomást volt képes gyakorolni a korai egyházra.

Péter különösen nagy hibát követett el, hiszen ő Jézussal töltött több, mint három évet, s ráadásul Isten egy látomásban értésére adta azt, hogy "egyetlen ember nem közönséges számára" (Ap.Csel. 10: 28), így az üdvösség a pogányokra is kiterjedt (Ap.csel. 10:45). Péter a látomást követően nem is tartóztatta magát a pogányokkal való kapcsolattól, sőt Kornéliusz bemerítése után megvédte ezen álláspontját (Ap.Csel. 11:34-48 ). Így ez a negatív "péteri fordulat" még meglepőbb, hiszen az egyház egyik fő oszlopának tartott apostol és társai a képmutatás bűnébe estek. Mindez zavart okozott a pogány testvérek fejében is, hiszen ellentmondott annak a határozatnak, amit lényegében éppen ezzel kapcsolatban hoztak meg a korábbi konferencián. Pál nem véletlenül feddte meg őt olyan szigorúan:

Galaták 2:14-15 14 Mikor azonban megláttam, hogy az örömüzenet igazságához mérten nem járnak egyenes úton, mindenki füle hallatára ezt mondtam Kéfásnak: Ha te zsidó létedre a pogányok módjára élsz és nem zsidó módra, hogyan kényszerítheted a nemzeteket zsidóskodásra? 15 Mi, akik természettől zsidók vagyunk és nem nemzetek közül való vétkezők,

(Megintcsak kihangsúlyozandó, az elsődleges téma az örömüzenet mibenlétének kérdése, s Pál amiatt feddte meg Pétert, mert az eltért az örömüzenet igazságától). Itt azonban álljunk meg egy pillanatra. Sokan ugyanis a következőképpen értelmezik és véleményezik az itt leírtakat: Ha te, a zsidó, a törvényt joggal elhagytad (pogány módra élsz) és nem a törvény szerint, akkor miként kényszerítheted a nem zsidókat a törvény felvételére azáltal, hogy csak zsidókkal ülsz le enni? Ennek az értelmezésnek a fényében terjedt el a törvény elvetését eredményező nézet. Csakhogy ennek az értelmezésnek teljesen ellentmond a 15. vers, ahol Pál a zsidók és pogányok közti különbséget azzal határozza meg, hogy a pogányok vétkezők [törvényszegők].

Vagyis, amíg sokan úgy vélik, hogy amikor Pál kijelentette Péternek: " te a pogányok módjára élsz", az egy pozitív értelmű kijelentés volt [értsd: keresztényként felhagyott a törvénnyel], valójában e szavak negatívak voltak, s a feddés részét képezték, hiszen a 15. versben Pál kijelenti, hogy "mi zsidóságunknál fogva [a törvény ismeretében állókként] nem vagyunk a törvényrontó pogányok közül". Más szóval Pál ezt fejezte ki: "Péter, miként győzheted te meg a pogányokat (bűnösöket) arról, hogy igazságos életet éljenek, ha te magad is bűnelkövetőként viselkedsz?" Ez az érv vitathatatlan és meggyőző érvnek bizonyult a Péter által elkövetett képmutatással kapcsolatban. A fentebbi esetre alkalmazható az is, amit a Róma levélben megírt:

Róma 2:17 17 Ha pedig te zsidónak nevezed magadat, aki a törvényre hagyatkozol, és az Istennel dicsekszel,  18 és ismered az ő akaratát, és meg tudod ítélni, mi a helyes, mert megtanultad a törvényből; 19 és meg vagy győződve arról is, hogy te a vakok vezetője vagy, meg a sötétben járók világossága, 20 az oktalanok nevelője, és a kiskorúak tanítója, mivel tied a törvényben az ismeret és az igazság teljessége: 21 ha tehát mást tanítasz, magadat nem tanítod? Aki hirdeted, hogy ne lopj, lopsz? 22 Aki azt mondod, hogy ne paráználkodj, paráználkodsz? Aki utálod a bálványokat, templomrabló vagy? 23 Aki a törvénnyel dicsekszel, a törvény megszegésével gyalázod az Istent?

Pál tehát nem azt bizonygatta, hogy a pogányoknak nem kell Isten törvényéhez igazodniuk, csupán Pétert feddte meg azon bűne (törvényszegése (1Ján. 3:4)) miatt, hogy inkább az embereket félte, mint Istent, azáltal, hogy a farizeusi hamis evangélium elvárásainak kívánt megfelelni, nem pedig az örömüzenet igazságának.

Ezt az értelmezést támasztja alá a régebbi görög kéziratok szóhasználata is. Hasonlítsuk össze pl. az újabb keletű kéziratokon alapuló angol nyelvű KJV verziót a régebbi iratokat is használó The Nestle-Aland Greek text szövegével:

A KJV olvasatában: "Why compellest thou the Gentiles to live as do the Jews?" [Miért kényszeríted a pogányokat arra, hogy zsidó módra éljenek?

A The Nestle-Aland Greek Text olvasatában: "How can you compel the Gentiles to live as do the Jews." [Miként tudod meggyőzni a pogányokat arról, hogy zsidó módra éljenek?]

Bizonyára érthető a különbség az alábbi két, teljesen ellentétes üzenetet hordozó mondanivaló között:

1. Miért akarod meggyőzni a [tövényrontó] pogányokat arról, hogy zsidókká [törvénytartókká] legyenek? Mintha nem tudnád, hogy a törvény el lett vetve!

2. Miként kényszerítheted a bűnös életmódot folytató pogányokat arra, hogy betartsák a Tóra utasításait (ahogyan azt a zsidóknak kell/kellene), ha magad is megszeged a törvényt előttük?

Mind a korai, mind a későbbi görög iratok szövege inkább az utóbbi értelmezéssel egyeztethető, de a The Nestle-Aland Text ellentmond az átlagos keresztény interpretációt érzékeltető fordításoknak. E levél további részeinek és a Szentírás egészének üzenete is természetesen az utóbbi álláspontot támasztja alá. Végtére is a pogányok lettek Izraelbe beoltva, nem pedig Izrael a pogányságba.

 

Az igaz evangélium üzenete

Nézzük a levél további tartalmát, hiszen az nyilvánvalóbbá teszi, melyik fentebbi üzenetet kívánta az apostol átadni az olvasóknak. Pál vázolja azt az igazi örömüzenetet, ami mellett Péter nem állt ki hűen a cselekedetével:

Galaták 2:15-16 15 Mi, akik természettől zsidók vagyunk és nem nemzetek közül való vétkezők, 16 miután tudjuk, hogy az ember a törvény tettei alapján nem lesz igazságossá, csak a Krisztus Jézusba vetett hiten keresztül, mi is hittünk a Krisztus Jézusban, hogy a Krisztusba vetett hit alapján és ne a törvény tettei alapján váljunk igazságosakká, mert hiszen a törvény mutatta tettek alapján egy hús sem lehet igazságossá.

A 15. versben Pál lényegében azt mondja el, hogy mit kell tennie az igaz zsidóknak. Ezért kezdi azzal, hogy mi, akik zsidók vagyunk, tudjuk, nem a törvény tettei (munkái) alapján leszünk igazzá, hanem a Krisztus Jézusba vetett hiten keresztül. Pál szerint tehát az igaz zsidó olyan ember, aki tudja az igazságot, tudja mi a helyes, s akinek feladata azt a nemzeteknek (pogányoknak) átadni, tanítani. Ez önmagában ellentmond annak az eretnek tanításnak, miszerint a zsidók és a pogányok más-más elbírálás alatt állnak a hitet és a törvényt illetően. Pál a "mi zsidók" alatt önmagát, Barnabást, Kéfást és lényegében minden hívő keresztény zsidót értette, akiknek természettől fogva tudni kell azt, hogy a hit alapján igazulunk meg, nem pedig a törvény munkái által. E megfogalmazás szerint azok a zsidók, akik ezt másként látják, mást tanítanak, azok nem igazak, mert:

Róma 2:28-29 28 Nem az a zsidó, aki látszatra az, s nem az a körülmetélés, ami a testen látható, 29 az a zsidó, aki bensőleg az, s aki nem betű szerint, hanem lélek szerint körülmetélt. Az ilyen nem embertől, hanem Istentől kapja a dicséretet.

Az egyik legalapvetőbb bibliai igazság szerint senki, de senki nem nyilvánulhat igaznak az Isten szemében a törvény cselekedeteinél fogva. A Törvény célja az, hogy megmutassa nekünk, mi a bűn (Róm. 7:7). Senkit nem nyilvánít igazzá. Ellenkezőleg! Ha valamit nyilvánvalóvá tesz, az az, hogy igaztalanok voltunk, akiknek szüksége volt erre a tanítómesterre! De egyetlen olyan ember sincs, aki odaállhatna Isten trónja elé az ítélet napján, és azt mondhatná majd magáról: "Születésem pillanatától fogva halálomig betartottam a törvényed minden egyes pontját, ezáltal igaz vagyok!" Ezért hát mindannyian elítéltek vagyunk, hacsak igazságtalanságunk ellenére nincs valami módja annak, hogy megigazuljunk. Szükségünk van egy Megváltóra, és Isten Jézus Krisztus által tette lehetővé számunkra a megigazulást. Az Ő igazságossága fed be bennünket, hogy üdvösséget nyerhessünk. Amikor pedig fel vagyunk ruházva az Ő igazságosságával, akkor birjuk azt a megfelelő igazságosságot, ami üdvösséghez vezet.

Amikor Péter megtagadta a pogányokkal való együtt ülést, azokkal, akik bálványimádatból és egyéb bűnökből jöttek ki, s akik csak kezdők voltak az Isten törvényének felfogásában, akkor azt érzékeltette, hogy ők még nem érdemlik meg az üdvösséget. Akarva-akaratlan, de hitelesítette azon "körülmetéltek" nézetét, akik csak a test metélése és a törvény egészének felvétele után fogadták el testvérként a pogányokat. Jahoshua/Jézus azonban a bűnösöket hívta magához (Márk 2:17), megkövetelte a bűntől való megtérést (Márk 1:15), hiszen ez a kegyelem előfeltétele, de aztán nem az írott törvényhez vezette őket, hanem ahhoz a hithez, amely által az Atya Szelleme képessé teszi az embert a törvényhez való igazodásra és annak betöltésére.

Vizsgáljuk csak meg pontokba szedve a két "örömüzenet" közötti fő különbségeket:

 A test körülmetélésének "evangéliuma" 

  • Megtérés és Jézus megváltókénti elfogadása
    Miután
  • Elsajátítjuk a Tóra utasításait,
    Majd
  • Körülmetélkedünk,
    Majd
  • Ábrahám gyermekeivé válunk és Isten szemében igazaknak minősülünk. 

 Az igaz evangélium

  • Megtérés és Jézus elfogadása (Ap.Csel. 2:38)
    Miután
  • A hit által Ábrahám gyermekeivé válunk és Isten szemében igazaknak nyilvánulunk. (Róm. 4:16)
    Majd
  • Megtisztít bennünket minden bűntől [törvényszegéstől] (1Ján. 1:7)

Tehát a "test körülmetélésének [hamis] evangéliuma", vagyis az önmegigazítás volt az, ami ellen Pálnak ilyen hevesen harcolnia kellett. Ennek a tannak a hívei őszintén hittek abban, hogy egy személy csak akkor menekült meg, ha először Ábrahám fiává tette magát a körülmetélkedés által. Ez egy bizonyos fokig még logikusnak is hangzott, hiszen a körülmetélkedés volt a jegye a JHVH és Ábrahám között megkötött szövetségnek. Ábrahám utódainak körül kellett metélkedniük, hogy örököljék az Ábrahámnak adott ígéreteket, mint pl. az Ígéret Földjét és a szövetség egyéb ígéreteit. Viszont az üdvösséget érintő okfejtés több ponton is hibás volt, s ezekre Pál magyarázatot is ad a Galata levél 3. fejezetében.

De egyelőre maradjunk a Galata levél 2. fejezeténél és a hívők törvényhez való viszonyánál:

Galaták 2:17-18 17 Ha azonban bennünket magunkat is, kik a Krisztusban keresünk megigazulást, azon kapnak rajta, hogy vétkezők vagyunk, ebből az következik, hogy a Krisztus a vétek kiszolgálója? Szó se legyen róla. 18 Mert ha újra felépítem azt, amit már lerontottam, magamra állítom ki a bizonyítványt magamról, hogy a lerontott törvény áthágója vagyok.

Itt egy érdekes jelenséget vázol elénk Pál. Annak lehetőségét, hogy a Messiás által megigazulni kívánó személy nem igazul meg, sőt, helyette bűnösnek találtathatik. De hogyan lehetséges ez? Nem mindenki igazul meg azok közül sem, akik elfogadják a Messiást? Nos, a válasz erre egy határozott NEM. Maga a Megváltó tette ezt nyilvánvalóvá akkor, amikor az alábbi kijelentéseket tette:

Máté 7:21-23 21 Nem mindenki fog a mennyek királyságába bemenni, aki nekem azt mondja: Uram, Uram! Csak, aki mennybéli Atyám akaratát teszi. 22 Azon a napon sokan szólnak majd így hozzám: Uram, Uram! Hát nem a te neveddel prófétáltunk-e? Nem a te neveddel űztünk-e ki ördögöket? Nem a te neveddel tettünk-e sok hatalmas csodát? 23 Én akkor ilyen vallomást fogok nekik tenni: Sohasem ismertelek titeket! Távozzatok tőlem ti, akik a törvény megrontásán [anomia] munkálkodtok.

Itt olyan személyekről van szó, akik hittek Jézus nevében, sőt, még csodákat is tettek a nevében, ám nem az Atya akaratát cselekedték, és a törvény megtiprása miatt Jézus megtagadja őket az ítélet napján.

Így bárki, aki megtagadja Isten kinyilatkozott és a Szellem által kinyilvánított akaratának követését, az nem lehet igazságos, megigazult ember. Ezek az emberek azok, akik anomiát, azaz törvényszegést, törvényen kívüliséget követtek el. Az anomia szó szerinti jelentése ugyanis törvényszegés (Strongs Greek Lexicon). A Thayers’s Greek Lexicon pedig a következőként vázolja jelentését: "1) törvényen kívüli állapot 1a) mert nincs ismeret arról 1b) mert van ismeret, de megszegik 2) a törvény megvetése, az attól való elfordulás, gonoszság, vétkesség."

Az igazság az, hogy vannak emberek, akik Krisztus követőinek vallják magukat, de továbbra is bűneikben (törvényszegésben) élnek! Ezek az emberek a maguk vesztére teszik ezt, de senkinek nem kötelező követni őket a törvénytelenségük útján. A Megváltónk ugyanis semmiképpen nem a bűnt szolgálja:

Galaták 2:17-18 17 Ha pedig Krisztusban keresve megigazulást, magunk is bűnösnek bizonyulunk, akkor talán Krisztus a bűn szolgája [támogatója]? Semmiképpen sem! 18 Mert ha valamit leromboltam, és ismét felépítem, magam nyilvánítom magamat törvényszegőnek.

Pál lényegében ugyanazt ismétli, amit már más levélben is kihangsúlyozott, nagyon hasonló módon:

Róma 6:15 Mi tehát a helyzet? Vétkezzünk [legyünk törvényszegők], mivel nem vagyunk törvény [a halál adminisztrációja] alatt, hanem kegyelem alatt? Szó sem lehet róla!

Róma 3:31 Érvénytelenné tesszük tehát a törvényt a hit által? Szó sincs róla! Sőt inkább érvényt szerzünk a törvénynek.

Pál saját mondanivalóját egy teljesen más következtetéssel összegzi, mint amit sokan tanítanak! Kijelenti ugyanis: Isten őrizzen, Isten mentsen attól, hogy bűnt [törvényszegést] tegyünk a kegyelem alatt! Távol legyen tőlünk, Isten őrizzen meg bennünket attól, hogy a hitet a törvény érvénytelenítéseként vegyük. Szó sem lehet erről! Sőt, a hit által még inkább fenntartjuk a törvényt! Pál alapjában véve ugyanezt mondja, csaknem azonos kifejezésekkel a galátabelieknek is. A Megváltó nem a bűnnek élő [törvényrontó] természetet élteti bennünk. Márpedig a bűn nem egy ködös fogalom, hiszen ismert a bibliai meghatározása:

1János 3:4 Valaki a bűnt cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi; a bűn pedig a törvénytelenség.

Pál kijelenti, hogy ha ugyanazt építem föl, amit lerontottam [a bűnt], akkor törvényszegővé teszem magam:

Galaták 2:17-18 17 Ha pedig Krisztusban keresve megigazulást, magunk is bűnösnek bizonyulunk, akkor talán Krisztus a bűn szolgája [támogatója]? Semmiképpen sem! 18 Mert ha valamit leromboltam, és ismét felépítem, magam nyilvánítom magamat törvényszegőnek.

Az itt használt "bűn" kifejezés (amartias #3848) öt alkalommal fordul elő az Újszövetségben, s minden alkalommal az Isten által Mózesnek adott törvény megszegőjét jelöli (Róm. 2:25,27; Gal. 2:18; Jak. 2:9,11). De vizsgáljuk meg azt, hogy miként lett lerombolva bennünk a bűn?

Galaták 2:19-21 19 Mert én meghaltam a törvény által a törvénynek, hogy Istennek éljek.  20 Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. 21 Én nem vetem el az Isten kegyelmét: mert ha a törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg. (v.ö. Róm. 6:3-4)

Egy dolgot ki kell hangsúlyozni a szóhasználattal kapcsolatban: Mi meghaltunk a törvénynek, de ez nem azt mondja vagy jelenti, hogy a törvény is meghalt volna a mi számunkra! A kettő között óriási különbség van. Meghaltunk a törvénynek, mert a törvényszegés zsoldja a halál (Róm. 6:23). Más szóval, ezzel a halállal megfizettünk a törvény követelményének. Íly módon mindazok, akik Jézusban vannak, meghaltak a törvénynek, mert a bűn miatt Jézussal együtt keresztre vagyunk feszítve. E halál után új életünk van, amit Istennek élünk! Pál ugyanezt ecsetelte korábban a Római levél 6:3-4 verseiben is.

Róma levél 6:3-4 3 Hát nem értitek, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba bemerítkeztünk, halálába merültünk be? 4 A bemerítkezés ővele együtt eltemetett minket a halálba [a törvény által, Gal. 2:19], hogy amiként a Krisztust a halottak közül az Atya dicsősége feltámasztotta, úgy mi is megújult életben járjunk [Isten fiába vetett hitben élünk Gal. 2:20).

Róma 7:6 most azonban, hogy a törvény ránk nézve elvesztette hatályát, miután meghaltunk, megölve attól, ami lefogva tartott, [ezentúl] új szellemben, és ne a régi betűvilágban végezzük szolgálatunkat [Istennek élve].

Mire vonatkozik annak újjáépítése, ami lerontatott? Krisztusban megigazulva, a bűnnek meghalva, lerontottuk annak hatalmát. A Galata 2:17-18 verseivel párhuzamos mondanivalót a Róma 8:1-4 verseiben is találunk:

Róma 8:1-4 1 Következőleg semmi kárhoztató ítélet nem szól azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, 2 mert a Krisztus Jézusban az élet Szellemének törvénye megszabadított téged a vétek és halál törvényétől. 3 Amire ugyanis a törvénynek nem volt képessége, mert a hús erőtlenné tette, azt véghez vitte az Isten, mikor a húsban a vétket elítélte azzal, hogy a vétkes hús hasonmásában és a vétek miatt saját Fiát küldte el, 4 hogy a törvény igazságos követelései beteljesedjenek bennünk, akiknek járását-kelését nem a hús vezérli, hanem a szellem.

Vagyis, a lerombolt testi ember helyett az új embert Isten építi fel bennünk, amit már nem a test [és a testből fakadó ószövetségi törvénytartás] vezet, aminek meghaltunk. A törvény által nem igazulunk meg, de a megigazult ember igaz módon él. Az új szövetségben Isten szelleme írja szívünkbe, elménkbe a Ő törvényét (Héb. 10: 16:17) és ez teszi lehetővé azt, hogy hit által beteljesedjenek bennünk a törvény igazságos követelései! Ebben az új szellemben szolgálunk, nem a régi testiben. Ennek szolgál Krisztus, nem a bűnnek!

Márpedig ha a lerontott bűnös testi embert újraépítjük önmagunkban, akkor törvényszegőkké tesszük magunkat (Gal. 2:18). Ha tudatosan újraépítjük azt, ami halálunkat okozta, akkor ugyanabba az állapotba kerülünk, ami miatt meg kellett halnunk, amit le kellett rombolnunk. Csakhogy ekkor már nincs többé áldozat a bűnökért (Héb. 10:26). Péter apostol szerint, aki "lerombolta" korábbi állapotát és megszabadult a bűntől, s "újra felépíti azt amit lerombolt", vagyis visszatér ahhoz, az rosszabb helyzetbe kerül, mint ha meg sem ismerte volna az igazságot:

2Péter 2:20-22 20 Mert ha az Úrnak és az Üdvözítő Jézus Krisztusnak megismerése által megszabadultak a világ förtelmeitől, de ismét belekeveredve azokba elbuknak; ez az utóbbi állapotuk rosszabb lesz az elsőnél. 21 Mert jobb lett volna nekik, ha meg sem ismerik az igazság útját, minthogy azt megismerve elforduljanak a nekik adott szent parancsolattól. 22 De betelt rajtuk az igaz példabeszéd: "A kutya visszatér a maga okádására", és: "A megfürdött disznó sárban hempereg!"

Ismételten, Jézus nem a bűnt munkálja bennünk (Gal. 2:17). Nem azért halt meg bűneink miatt, hogy mi újra a bűn kívánságainak éljünk és visszatérjünk a törvényszegéshez. Hanem meghalt értünk, hogy a törvény követelménye beteljesedést nyerjen bennünk, s amennyiben az Ő testéhez tartozunk, amit a fára feszítettek, akkor azontúl Istennek éljünk.

Ennek fényében olvassuk el újra az idézetet, és tisztázódni fog a jelentése:

Galaták 2:17-18 17 Ha pedig Krisztusban keresve megigazulást, magunk is bűnösnek bizonyulunk, akkor talán Krisztus a bűn szolgája [támogatója]? Semmiképpen sem! 18 Mert ha valamit leromboltam, és ismét felépítem, magam nyilvánítom magamat törvényszegőnek.

A 18. vers kezdő szava: "Mert", ami azt érzékelteti, hogy az azt követő mondat magyarázatként szolgál a korábban elhangzottakra, vagyis megadja annak okát, hogy Jézus miért nem a bűn szolgája. Azért, mert meghaltunk a bűnnek, s onnantól Istennek élünk, ami ugyebár nem a törvényszegés által nyilvánul meg, hanem az ahhoz való igazodás által. Hiszen nem mi éljük ezt az új életet, hanem Krisztus él mibennünk. Krisztus pedig, amikor a földön járt, bizonyságot tett arról, miként kell élni. Ám Jézus soha nem volt törvényszegő. Hasonlóan, akik azt mondják, hogy ismerik Őt, de parancsolatait nem tartják, s nem úgy járnak, mint ahogyan Ő járt, azok hazugok:

1János 2:4-6 4 Aki azt mondja, hogy ismeri őt, de parancsolatait nem őrzi, hazug, az ilyenben nincs az igazság. 5 Aki őrzi beszédét, abban igazán bevégezetté lett az Isten szeretete. Erről tudjuk, hogy őbenne vagyunk. 6 Aki azt mondja, hogy őbenne marad, az tartozik úgy járni, ahogy ő is járt.

Ha a Messiás bennünk él, mi pedig Őbenne, akkor úgy járunk, élünk, ahogyan Ő élt és járt. Hogyan járt Krisztus? Netán a bűnnek szolgált? Avagy tökéletesen, annak minden pontjában megtartotta Isten törvényét? Bármit is tett, azt kell tükröznünk, annak megfelelően kell viselkednünk, ha igazán bennünk él. A Messiás beteljesítette a törvényt és beteljesíti bennünk is, hiszen "nem mi élünk, hanem Krisztus él bennünk" (Gal. 2:20). Ő az Igaz, és Ő a mi igazságosságunk forrása, s ez az általa adott igazságosság ment meg bennünket, nem a törvény testi erőből való megtartása valós hit nélkül. Krisztus a bűntől való megváltást szolgálja, nem a bűnt, megmentett bennünket a haláltól, és megéli bennünk Isten igazságos parancsolatait. Úgy kell tennünk, ahogyan Ő tett, amikor emberként a földön járt. Krisztus bennünk való jelenlétének jele, bizonyítéka az, hogy a törvény beteljesedik bennünk.

Természetesen ennek teljessége nem egy csapásra valósul meg, mint inkább egy életen át tartó folyamat, növekedés által (Eféz. 4:13). A megtérés és bűntől való elfordulás természetesen követelmény, de ha következetesen megvalljuk eleséseinket és megtérünk azokból, akkor a kegyelem alatt maradunk:

1János 1:6-9 6 Ha azt mondanánk, hogy közösségben vagyunk vele, és a sötétségben járnánk, hazudnánk, és nem cselekednénk őszintén (igazságot). 7 Ha ellenben világosságban járunk, ahogy ő világosságban van, közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézusnak vére megtisztít bennünket minden vétektől. 8 Ha azt mondanánk, nincs vétkünk, tévútra lépnénk, és az igazság nem volna bennünk. 9 Ha vétkeinket megvalljuk, hű és igazságos ő arra, hogy elengedje azokat, s bennünket minden hamisságtól megtisztítson.

Ez a kegyelem kormányzata, nem a törvényé:

Galaták 2:21 Én nem vetem el az Isten kegyelmét: mert ha a törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg

Ha az igazságosságunk és megigazulásunk a törvénytartásból fakadna, akkor a Messiás nélkül, önmagunk erejéből is képesek lehetnénk igazakká lenni – legalábbis elméletileg, ugyanis ezt, Jézus Krisztust kivéve, senki nem valósította meg. És ekkor a Messiás hiábavalóan halt volna meg. A farizeusi "evangélium" ugyanahhoz a gyakorlathoz vitte volna vissza a keresztényeket, ami eleve sikertelenségre volt ítélve, mert a bűnös test akaratától függött, nem a megújulás szellemétől:

Róma 9:32Mert [Izrael] nem a hit alapján kereste [Istent], hanem úgy, mintha cselekedetek alapján volna elnyerhető. Beleütköztek a megütközés kövébe.

Ezzel pedig azt építenénk vissza, amit leromboltunk, és törvényszegőkké válnánk, elvetve a hit általi megigazulást, ami viszont beteljesíti bennünk a törvényt. A farizeusi "keresztények" a kocsit fogták be a ló elé azáltal, hogy önmaguk törvénytartása alapján kívántak megfelelni a kegyelemnek. A kegyelem kormányzata érvénybe lép akkor, amikor megtérünk és hittel Jézushoz fordulunk, aki beteljesíti bennünk a törvényt. Amikor megtérünk, Isten elfogad bennünket, kegyelem alá helyez, és Ő újítja meg a szívünket a Szent Szellem által:

Ap.Csel. 2:38-39 38 "Térjetek más felismerésre! – mondta nekik erre Péter –, és merítkezzetek be mindannyian a Krisztus Jézusnak nevébe vétkeitek bocsánatára, és majd elnyeritek a Szent Szellem ajándékát. 39 Mert nektek szól az ígéret és gyermekeiteknek, valamint mindazoknak, akik messze vannak, akiket az Úr, a mi Istenünk még el fog hívni."

A sorrend tehát a következő: Megbánjuk a bűneinket és megtérünk azokból, majd bemerítkezünk Jahosua/Jézus nevében, ami a bűnös óemberünk halálra adását és az új életre való születésünket szimbolizálja. Ezután megkapjuk az Isten Szent Szellemét, ami elvezet minden igazságra és engedelmességre Isten akarata és vezetése szerint. Ő az, aki igazságosságát belénk oltja, parancsolatait szívünkbe, elménkbe [szellemünkbe] írja. A megszentelődés folyamatában Isten, a bennünk lakozó Szent Szelleme által napról-napra és lépésről-lépésre vezet és irányít bennünket akként, hogy betöltse bennünk törvényét, amint azt megjövendölte Ezékiel próféta által:

Ezékiel 36:27 Az én szellemem oltom belétek és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint éljetek és szemetek előtt tartsátok törvényeimet és hozzájuk igazodjatok. 

Azok, akik maguktól kívánják megtartani a törvényt - ami eleve kudarcra van ítélve -, nem látják szükségét annak, hogy Isten valósítsa meg bennük az ahhoz való igazodást a Szelleme által. Azok számára, akik szerint az üdvösség az előzetes törvénytartástól és körülmetélkedéstől függ, sokkoló hatású volt az a tény, hogy a körülmetéletlen pogányok is megkapták a Szent Szellem ajándékát:

Ap.Csel. 10:45 A körülmetélkedésből való hívek, akik Péterrel együtt jöttek, magukon kívül jutottak a csodálkozástól, amikor látták, hogy a nemzetekre is kitöltetik a Szent Szellem ajándéka.

És még ezek után is voltak olyan egyének a körülmetéltek között, akik továbbra is úgy kezelték az újonnan megtért pogányokat, mint akik számára nem lehet üdvösség addig, amíg nem igazodnak hozzájuk. Maga a Galata levél is éppen ez okból lett megírva. Nem a törvény ellen, hanem annak megfelelő helyre tétele érdekében.

Nem az az örömhír, hogy miután bűnbocsánatot nyertünk, onnantól már "hívőként" továbbra is törvényszegők módjára éljünk és szabadon folytassuk bűneink tetőzését, félrevetve Isten parancsolatait.

De az sem az igazi "örömhír", hogy az Isten ajándékaként megkapott kegyelem és bűnbocsánat bekövetkezte után körül kell metélkednünk, és csupán a test akaratára és erejére támaszkodva megtartani a törvényt.

A galatai hívőket felkavaró hamis tanítók keverték a farizeusi legalizmust a keresztény hittel, ahol a megigazulás az emberi erőfeszítésekből fakad, nem pedig hitből, vagyis az Isten bennünk végzett munkájából. Ez az igazi judaizálás, nem pedig az Isten parancsolatainak hit általi megélése, amit a judaizmus követői meg sem ismerhetnek addig, amíg fel nem hagynak a test dicsőítésével. A különbség óriási. Az egyik oldalon a hiábavaló és képmutató emberi erőfeszítések halott cselekedetei, a másik oldalon a hit által beteljesedett igazságosság.

A jó hír az, hogy JHVH elfogad és akaratánál fogva megment bennünket, attól a pillanattól kezdve, hogy felismertük bűneinket, megtértünk azokból, és elfogadva Jahosua, a Meissiás áldozatát, tiszta szívvel követni kívánjuk Őt az igazság/igazságosság útján. Ezt felfogja és helyesen értelmezi a világias kereszténység is, ámde itt megragadva nem képes eljutni ahhoz a teljes szellemi megújuláshoz, ami a törvénynek megfelelő életvitelt eredményezi. Mert Jahoshua a mi igazságosságunk, általa képesek leszünk betölteni és megélni a Tóra parancsolatait és elvárásait. És attól a pillanattól kezdődően, hogy ily módon elkötelezzük magunkat, JHVH az Atya fiaivá és leányaivá, Izrael gyermekeivé leszünk Jahoshua a Messiás munkája, és a bennünk lakozó Szent Szellem által. Ez a munka pedig nem emberi teljesítmény eredménye (Eféz. 2:9), hanem Isten bennünk végzett munkájának bevégzése, hogy minden dicsőség az Övé legyen! Ám amilyen végzetes hiba az emberi erőből fakadó megfelelni akarás, ugyanolyan végzetes hiba megtagadni a belénk oltott Szent Szellem azon munkáját, amely elménkbe vési Isten parancsolatait, és gondoskodik arról, hogy szem előtt tartsuk azokat, aszerint éljünk és ahhoz igazodjunk.


<<ugrás a második részre