CoG

Hit és cselekedetek

(Edition 2.0 19950701-20000327)

Ez az írás a hit és a cselekedetek között fennálló fontos és szoros kapcsolat bemutatásával foglalkozik. Emellett rámutat a halott cselekedetektől való megtérés, az azoktól való elfordulás fontosságára, majd arra az apostoli tanításra, miszerint a valós hit a cselekedeteinkben nyilvánul meg.


 

PO Box 369, WODEN ACT 2606, AUSTRALIA

 Email: secretary@ccg.org

 (Copyright © 1995, 2000 Wade Cox)

 Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetõek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül. 

Ez a kiadvány megtalálható a http://www.logon.org címen 


 

A hit és cselekedetek

A kereszténység egyik alapelve az, hogy az igazak hit által élnek (Hab. 2:4; Róm. 1:17: Héb. 10:38). Mára azonban a modern kereszténység köreiben egyre elterjedtebbé vált és válik az a nézet, miszerint a hit hatályon kívül helyezte a cselekedeteket, s ezáltal az Isten parancsolatai is érvénytelenné váltak. Ez a fajta eszmefuttatás eredményezte azt a nézetet, hogy az Isten parancsolatainak tartása a cselekedetek kategóriájába tartozik, és ezeknek a cselekedeteknek már semmi szerepe nincs az üdvösség elnyerésének szempontjából. Természetesen mindez egy igen komoly félreértés eredménye, ami elsősorban abból adódott, hogy bizonyos körök nem látták tisztán a hit, az abból fakadó cselekedetek és az üdvösséghez vezető út közötti kapcsolatokat. A törvény és kegyelem között fennálló kapcsolat szerepét A törvény és a kegyelem általi üdvösség kapcsolata [82] című írás mutatja be, ez az írás pedig elsősorban a hit és a cselekedetek szoros kapcsolatára ad rálátást.

Az tény, hogy Krisztus határozottan utalt arra, hogy a törvénynek vannak különböző elemei, s ezek a fontosabb, vagy súlyosabb elemek az igazságosság, a kegyelem és a hit. Krisztus kihangsúlyozta, hogy ezeket nélkülözhetetlenül cselekedni kell, s mindemellett a kevésbé fontos parancsolatok sem mellőzhetőek (Mát. 23:23).

Tehát magának Krisztusnak a szájából hangzott el, hogy a törvény fontosabb elemeit feltétlenül gyakorolnunk kell, és még a további parancsolatokat sem szabad elhanyagolnunk. Krisztus semmi olyat nem mondott, hogy ezek el lettek vetve vagy érvénytelenné váltak, ellenkezőleg: "pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni."  Más szóval úgy a törvény fontosabb, mint a kevésbé fontosabb elemeit gyakorolni kell, de a fontosabbakat különösen, mert morálisan jóval nagyobb súlyuk van.

Itt természetesen Krisztus amiatt feddte meg a farizeusokat, mert azok ugyan megadták a tizedet a kertjeik terméseiből, azaz a törvény könyebben teljesíthető elemeit betartották, de emiatt úgy érezték, az már mentesíti őket a súlyosabb mértékű parancsolatok elvárásaitól, az embertársi szeretettől. Sajnálatos tény, hogy ma is sokan vannak, akik bizonyos vallási gyakorlatokat rendre elvégeznek, szolgálják Istent a maguk módján, tesznek olyan jó benyomást keltő cselekedeteket, amik önmagukban valóban jók, viszont ezekkel a cseledetekkel már igaznak tartják magukat, és nem törekednek arra, hogy a törvény valóban fontos elemeit és szellemét megéljék. Krisztus rámutatott arra, hogy az írástudók és farizeusok (és mai képviselőik) bár nagyon jól tudják, mit mond a törvény, mégis elvetik annak lényegét azzal, hogy csak a viszonylagosan könnyen teljesíthető és látható elemeire fókuszolnak. A vallásosság látszatára, nem a valós szellemi növekedésre. Az igaz hívő pedig cselekszi, ami fontos, s nem hagyja elvégzetlenül a kisebb súlyú pontokat sem. Ez a lecke a farizeusok megrovásából.

Tudnunk kell, hogy Krisztus munkára és feladatokra hívott el bennünket, azaz többet vár el tőlünk annál, hogy csupán szobáinkba visszavonulva imádkozzunk Isten országának eljöveteléért. Puszta imáinkon keresztül nem juthatunk be Isten országába, különösen miután erőt kaptunk arra, hogy véghezvigyük a számukra elrendelt feladatokat. Igen, vannak, akiknek az adatott, hogy imáikkal közbenjárjanak a munkáért, mert valami fogyatékosság miatt csak arra képesek, és ezzel az Úr munkáját végzik, hiszen az igazak imája sokat elér Isten előtt. Viszont számos olyan feladat van az egyházban, amelyeket az adott szellemi és egyéni ajándékaink által el kellene végeznünk, de gyakran meghátrálunk, és a munka java részét mindig ugyanazok az emberek végzik. Sokan pedig azért inognak meg, mert nem képesek felvállalni a keresztény élet elvárásait a körülöttünk lévő társadalom hatalmas ellenhúzása miatt.

Máté 23:23-ban elhangzottak alapján elmondható, hogy Krisztus a hitet inkább a törvény alappilléréként mutatja be, mintsem annak helyettesítéseként. Vagyis a tőlünk elvárt igazságosság, könyörület és hit lényegében a törvény legfőbb elemeit képezik. A törvény igazán csak a hit által képes megvalósulni, illetve betöltődni, hiszen olyan világban élünk, amely eleve úgy épült fel, hogy lehetetlenné tegye az Isten törvényének betartását. Az élő hit ad erőt, az teszi lehetővé az Isten iránti engedelmességünket és a törvény megélését, még ebben az Isten és törvénye iránt rendkívül ellenséges környezetben is.

Az első peszah ünnep például hit által lett megtartva, nem pedig a hit előfutáraként szolgált. Ez lényeges, ugyanis a Héberek 11:28 szerint Mózes hit által tartotta meg a peszah ünnepet, a tételes törvény megadása előtt! A hit tehát megelőzi a törvényt, majd része lett a törvénynek oly módon, hogy általa tartják meg annak pontjait mindazok, akikben a hit él.

Mindez rendkívül fontos, hiszen a protestantizmus és a modern kereszténység szerint a törvény el lett vetve, úgy érzékeltetik, mintha a hit csak egy újszövetségi fogalom lenne, ami ráadásul teljesen szükségtelenné teszi a cselekedeteket is. Emellett azt tanítják, hogy egyedül a Jézus Krisztusba vetett hit a követelmény, a Benne való hit menti meg az embert, viszont ez csak részben igaz, mert az élő hit cselekedetekben nyilvánul meg.

Egy fontos és idevágó idézet a Héberek 6:1 verse. Ez a rész már csak azért is fontos, mert sokan úgy értelmezik az itt található kijelentést a holt munkák elhagyásával kapcsolatban, hogy az a törvényre vonakozik. Az idézetet a saját szövegkörnyezetén belül kell megvizsgálni, s láthatjuk, miről is van szó valójában:

Héberekhez 6:1-12 1 Ezért hagyjátok el a Krisztusról szóló kezdetbeli beszédet. Bevégzettségre kell jutnunk, nem újra rakosgatnunk az új felismerésre térésnek, a holt munkák elhagyásának és az Istenben való hitnek alapját, 2 bemerítésekről, kézrátételről, holtak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanítást. 3 Ezt, ha ugyan az Isten megengedi, meg is fogjuk tenni. 4 Mert az lehetetlen, hogy azok, akik egyszer megvilágosodtak, a mennyei ajándékot megízlelték, a Szent Szellemnek részeseivé váltak, 5 akik megízlelték az Isten nemes beszédét és az elkövetkező korhatalmas erőit és 6 akik mégis elálltak az igazság mellől és félreestek, lehetetlen, hogy azok mégegyszer megújuljanak és új felismerésre térjenek, ők, akik az Isten Fiát maguknak újra megfeszítették, és őt kipellengérezték.

Ez a rész azokhoz az emberekhez szól, akik el lettek hívva, megtértek korábbi bűneiktől, megismerték az igazságot, megkapták a Szent Szellem ajándékát, de valami oknál fogva elestek, és elvetették az igazságot. Az ilyen embernek már lehetetlen újból megújulnia.

7 Mert az a föld, mely a rá gyakran hulló esőt megissza és hasznos növényt terem azoknak, akik megművelik, áldást kap Istentől,

Ez az idézet azokra vonakozik, akik felkészültek a munkára, majd a kiáradó Szent Szellemet felhasználva jó termést hoznak, és ez valójában egy Istentől jövő áldás.

8 de ha aztán tövist, tüskét terem, próba nem állónak nyilvánítják, átokhoz lesz közel, s a vége az, hogy elégetik. 9 De mi jobbról vagyunk felőletek meggyőződve, szeretteim, olyasmiről, aminek a megmeneküléshez van köze, még ha így beszélünk is. 10 Mert nem oly igazságtalan az Isten, hogy elfeledkezzék munkátokról és szeretetetekről, melyet neve iránt tanúsítottatok, mikor a szenteket kiszolgáltátok, sőt ki is szolgáljátok. 11 Ám azt kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanezt a serénységet tanúsítsa mindvégig, hogy a reménység teljes bizonyosságára jussatok12 hogy ne legyetek restek, hanem azoknak utánzói, akik hiten és hosszútűrésen át az ígéreteket örökrészül fogják kapni.

Ez a szövegkörnyezet önmagáért beszél. Nem maradhatunk meg a kezdeti, alapvető tanításoknál. A kezdeti tanok közé tartozik a halott munkák elhagyására való felszólítás. A ‘halott munkák’ kifejezés természetesen az olyan, halált maguk után vonó törvénytelen cselekedetekre utal, amelyeket el kell hagynunk. Az Istenbe vetett hit és Szavának kezdeti követése, a halottak feltámadásának és az ítéleteknek a tanai mind a kereszténység alapvető tanításait képzik. Ez még csupán a tej, de legtöbben már ezeket sem értik meg, és nem képesek megemészteni. Mindebből nem lehet azt kiolvasni, hogy a törvény el lett vetve.

Talán érdemes bővebben kitérni a halott munkák elhagyásának pontjára, ami a fentebbi, alapvető tanok egy csoportját képezi. Valójában már annak a felfogása, illetve megértése, hogy a halott cselekedeteket el kell hagyni, előfeltételez egy bizonyos fokú szellemi szintet, ami a megtérést eredményezte. Azt, hogy megértsük, majd elfogadjuk, hogy mi számít elfogadhatatlannak Isten szemében, és mit kell elhagynunk. Ez egy hatalmas ajándék, mégis az alapvetőnek nevezett tanítások része, mert enélkül egyszerűen nem juthatunk tovább a növekedésben. Emellett, ha megfigyeljük, a szöveg nem arra utasít, hogy hagyjunk fel a cselekedetekkel, hanem arra, hogy hagyjuk el a halott cselekedeteket (v.ö. Gal. 5:19-22). Sokan, rendkívül rosszul értelmezve ezt a szövegrészt, azt veszik ki belőle, hogy minden cselekedet halott munkának számít. Erről természetesen szó sem lehet.

Emlékezzünk csak Krisztus figyelmeztetéseire és példázataira, amikor azt mondta, hogy ha rátesszük kezünket az eke szarvára és visszanézünk, akkor alkalmatlanok vagyunk az Isten országának szolgálatára (Luk. 9:62). Ha belekóstoltunk a Szent Szellem vezetésének ajándékaiba, és felajánlottuk magunkat Isten szolgálatába, akkor többé nem vethetjük el mindezt következmények nélkül. Nem kezelhetjük másodlagos dologként, nem mondhatjuk, hogy először el kell temetnem a halottaimat, vagy búcsút kell vennem egyesektől (v.ö. Luk. 9:59-61). Ha mai kifejezéssel akarunk élni, nem mondhatjuk Krisztusnak: először lerendezem a dolgaimat, azután amikor majd jónak látom, követlek. Az Isten elhívása nem így működik. Ha munkát vállalunk a mezőn, ott napestig dolgozunk, függetlenül attól, hogy korábban, vagy későbben lettünk elhívva a munkára (Mát. 20:1-15). A munkáért kapott bérünk egyenlő: az Isten országának elnyerése. De a példázat nem véletlenül szól munkásokról, munkáról és a nekik járó bérről. Attól a pillanattól kezdve, amikor el lettünk hívva a munkára, dolgozunk a nap befejezéséig, bérünk elnyeréséig. Ha időközben bármi oknál fogva hátat fordítunk a mezőnek és felhagyunk a munkával, nem kapjuk meg bérünket.

A legjobb esetben az történik, amit az 1Korintus 5:5 verse vázol: az illető teste Sátán kezébe adatik, hogy szelleme az Úr napján, a második feltámadásban megmenekülhessen. Ez a büntetése azoknak, akik nem veszik komolyan a hívást és a velejáró elkötelezettséget. Krisztust és az általa felállított rendszert nem lehet kikerülni, vagy semmibe venni. Mindannyiunkra van egy kirótt feladat, amit el kell végeznünk a képességeinkhez mérten, és a lehető legnagyobb odaadással. A feladat lehet egyénenként más, az Isten által adott képességeinktől függően. Egyesek erősek az imában és a böjtölésben, míg mások más területen képesek hatékonyan szolgálni, szintén az adott képességeikhez és ajándékaikhoz mérten. A lényeg viszont az, hogy mindannyian el lettünk hívva egy munkára egy test tagjaiként, amely testnek Krisztus a feje. Azt pedig nem szabad elfelejteni, hogy a fej irányítja a testet.

Héberek 11. fejezete – amit a hit fejezetének is neveznek – rámutat arra, hogy a hitben hűen élők miként és milyen körülmények között tartották meg a hitüket, amivel tovább növelték azt. A hit tehát egyáltalán nem egy újszövetségi fogalom. Az Újszövetség az igaz hitet valójában az emberi teremtésig vezeti vissza.

Héberekhez 11:1-39 1 A hit pedig a remélt dolgoknak valóságként való elfogadása, és a nem látott tények felől a magunk meggyőzése. 2 Mert hittel tettek bizonyságot a vének. 3 Hittel értjük meg, hogy a korokat Isten szava illesztette egybe, hogy a nem láthatókból támadt az, amit látunk. 4 Hittel lett Ábel áldozata több a Káinénál, s ezen az áldozaton keresztül jutott ahhoz a bizonyságtételhez, hogy Isten igazságosnak elfogadta, amennyiben adományai felől maga az Isten tett tanúságot. Ez áldozaton keresztül, bár meghalt, még mindig beszél. 5 Hitéért helyezték át Énokot a mennybe, hogy ne lásson halált, s itt többé nem találtak rá, mivel Isten őt áthelyezte. Áthelyezése előtt ugyanis azt a bizonyságot kapta, hogy tetszik Istennek. 6 Hit nélkül azonban lehetetlen Istennek tetszeni, annak, aki Istenhez közeledik, hinnie kell, hogy ő van, s erre ő megadja bérüket azoknak, akik őt a láthatatlanból előkutatják. 7 Noé hitéért nyert isteni kijelentést azokról a dolgokról, melyek még nem voltak láthatók. Miután istenfélelem fogta el, háza megmentésére bárkát készített, s e cselekedetén át kárhoztató ítéletet mondott a világra, de a hitnek kijáró igazságosságnak is örökösévé lett.

Noét figyelmeztette Isten, hogy az akkori világ el fog pusztulni, s ő hit által építette meg a bárkát. Nem várta, hogy a bárka megjelenjék magától. Száz esztendőn át építette, mialatt a gúny és nevetség tárgya volt az egész akkori emberiség előtt. Nekünk az egyházban többek közt a Jelenések könyve által adatott meg a figyelmeztetés Krisztustól, hogy eljön a vége ennek a világnak, illetve kornak is. A kor végének számos jele van, azokat látván a hit által várjuk a Messiás megjelenését, amint a jelek beteljesednek. A Jelenések könyve előtti próféták szintén megjövendölték a Messiás és a kor végének eljövetelét, és mert hiszünk az általuk megírt figyelmeztetésekben, a világ minket is nevetségesnek tart. Még a magukat kereszténynek nevező emberek közül is egyre többen mondják azt, hogy "késik az Úr eljövetele". Egyre többen, egyre messzebbnek hiszik a Messiás eljövetelét, a beteljesedő jelek és növekedő kegyetlenségek ellenére is. Minél közelebb kerülünk, annál messzebbnek vélik Krisztus közbelépését, s csak amikor hirtelen rátör a világra a nagy nyomorúság elképesztő szenvedése, akkor ébrednek rá a valóságra. Ma kevesen imádkoznak igazán hitből és őszintén azért, hogy "jöjjön el a Te országod".

8 Ábrahám, mikor Isten szólította, hitétől indítva engedelmeskedett, hogy elmenjen arra a helyre, melyet örökrészül kellett kapnia. El is ment, nem tudva hová megy. 9 Hitétől ösztönözve lett vendéggé az ígéret földjén, akkor még idegenben, lakott sátorokban Izsákkal, Jákóbbal, ugyancsak az ígéretnek társörököseivel együtt. 10 Várta ugyanis az alapokkal bíró várost, melynek készítője és építője az Isten. 11 Maga Sára is hitéért kapott képességet arra, hogy megalapítsa a magot akkor, mikor már túl volt az életidőn, képességet kapott, mert hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette.

Isten megígérte Sárának fia születését, annak ellenére, hogy túl volt az életidőn, de Sára hitt az ígéretben:

12 Ezért egytől, mégpedig kihalttól oly tömegben támadtak az utódok, mint az ég csillagai, mint tenger partján a föveny, mely megszámlálhatatlan.

Ábrahám utódainak száma annyi, mint égen a csillag, és messze túlmegy a zsidó nemzet számán.

13 Mindezek a hit vonalán haltak meg, amennyiben nem nyerték el az ígéreteket, csak messziről látták és köszöntötték azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön. 14 Akik tudniillik ilyesmit beszélnek, nyilvánvalóvá teszik, hogy hazát keresnek. 15 S ha arról a hazáról emlékeztek volna meg, melyből kijöttek, lett volna alkalmuk visszatérni. 16 Így azonban nagyobbra törekszenek, azaz mennyeire. Ezért az Isten nem szégyenli őket, hogy az Istenüknek neveztesse magát, hiszen várost készített nekik.

Ha a mennyei hazára várunk, akkor e földön csak ideiglenes jövevények, vagy átutazók vagyunk, várva Istenre, hogy elhozza az új Jeruzsálemet, s azt, hogy visszabékíti magához az egész teremtést. A mai világ úgy van felépítve, hogy minden erejével tagadja vagy hátráltassa ennek az új világrendnek az eljövetelét. Ezért a keresztények nemcsak jövevények ebben a világban, hanem gyakran kitaszítottak is az ebbe vetett hitük miatt.

17 Hitétől bátorítva vitte Ábrahám Izsákot áldozatul, mikor megkísértetett. Az vitte fel áldozatul egyszülöttét, aki ahhoz az ígéreteket kapta, 18 akinek azt mondták: "Izsákban születik az azivadékodmelyet a te magodnak fognak nevezni." 19 Azzal számolt ugyanis Ábrahám, hogy Isten még a halottak közül is képes feltámasztani fiát. Ezért aztán élőkép gyanánt vissza is kapta őt.

Ábrahám hite olyan erős volt Isten ígéreteiben, hogy még saját fiát – akin keresztül az adott ígéreteknek be kellett teljesedni –  képes volt feláldozni, ha Isten azt kéri tőle. Hitte, hogy ha másként nem, Isten akár a halott fiú feltámasztása által, de be fogja teljesíteni az ígéreteit a fiú utódait illetően. Teljes volt a meggyőződése és hite abban, hogy ha Isten arra kérte, hogy ölje meg fiát, akkor Isten képes lesz őt életre kelteni, hogy véghezvigye adott szavát. Ez hatalmas hit által vezérelt tett volt tőle. Manapság az emberek nagy része még munkahelyét, vagy elért státuszát sem tenné kockára az egy igaz Isten követéséért, nemhogy saját gyermekei életét.

20 Az eljövendőkbe vetett hitétől indítva áldotta meg Izsák Jákóbot és Ézsaut. 21 A meghaló Jákób hitétől sarkallva áldotta meg József mindkét fiát, s imádta Istent, botja végére hajolva.

József fiainak, Efraimnak és Manasszének a megáldása szintén hitből történt, mert Jákob hitéből fakadóan tudta, hogy a mérhetetlen áldások valóban beteljesednek majd a két fiú utódaitól származó nemzetekben. És be is teljesedtek. Jákob ezt az áldást valami háromezer esztendővel a beteljesedésük előtt adta meg József fiainak. Efraim és Manassze valóban felvette a születési jog áldásait, de még ez is csak előfutára volt annak a tökéletes áldásnak, ami majd a Messiás eljövetelével fog eljönni rájuk.

22 József élete végéhez érkezve, hitétől vezetve emlékezett meg Izráel fiainak kimeneteléről, s adott parancsot a saját tetemére vonatkozólag.

József megkérte fiait, hogy halála után vigyék holttestét vissza az ígéret földjére. Tudta ugyanis, hogy Izrael nemzete Egyiptom fogságába kerül, mégis utasította őket testének elszállításáról, mert hitből fakadóan tudta azt is, hogy a népet visszavezeti majd Isten Izrael földjére, ami meg is történt az Exodus ideje alatt. Mindez az Isten szavának, próféciáinak megértéséből, s azok hit által való elfogadásából eredt. A példaként felhozott egyénekben a Szent Szellem tette nyilvánvalóvá azt, hogy az adott ígéretek valóban be fognak teljesedni, s ez a Szellem vezette őket a magabiztos hitre is, ami kizárta számukra azt, hogy azok ne teljesedjenek be akként, ahogyan azt Isten kijelentette. Ez igazán sokat mond az élő hitről, és sokat elárul annak funkciójáról.

23 Mózest a szülei születése után három hónapig hitüktől sarkallva rejtegették, miután finomnak látták a gyermeket, és nem féltek a király rendeletétől. 24 Mózes, mikor nagy lett, hitétőlbátorítva tagadta meg, hogy a fáraó leánya fiának mondják, 25 mert inkább választotta azt, hogy az Isten népével együtt szenvedje a gonoszt, mint azt, hogy ideig-óráig élvezze a vétket, 26 mivel Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartotta a Krisztus gyalázatát, mert elfordította tekintetét az isteni jutalom felé.

Ez a rész különösen sokat elárul a hitről. Mózes hittől vezetve osztozott Krisztus szenvedéseiben, illetve gyalázatában az isteni jutalom felé. Hogyan verhetünk egy mesterséges éket Mózes és Krisztus közé, amikor az Újszövetség olyan határozottan kijelenti, hogy amit Mózes tett és szenvedett, azt hitből tette a Krisztusért. Ezen talán ajánlatos lenne gyakrabban elgondolkodnia egy kereszténynek.

27 Hitétől ösztönözve hagyta el Egyiptomot, minthogy nem ijesztette meg a király indulata, mert kitartóan nézett a láthatatlanra, mintha látta volna. 28 Hitétől vezetve készítette el a pászkát és a vérrel való meghintést, hogy a pusztító ne nyúljon az elsőszülöttekhez. 29 Hitüktől bátorítva keltek át a Vörös tengeren, mintha száraz földön mennének keresztül, de mikor az egyiptomiak kísérelték meg ugyanazt, elnyelte őket a tenger. 30 A héberek hitétől megingatva omlottak le Jerikó falai, miután azt hét napon át kerülgették. 31 Hitétől vezetve kerülte ki a parázna Ráháb, hogy elvesszen az engedetlenekkel, mert békés indulattal befogadta a kémeket. 32 Mit is mondjak még? Elfogynék az időből, ha Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról is beszélnék még33 akik hitükön át királyságokat küzdöttek le, az igazságosságot munkálták, ígéreteket nyertek el, az oroszlánok száját tömték be, 34 tűz hatalmát oltották ki, kard élétől menekültek el, erőtlenekből hatalmasokká váltak, harcban erősekké lettek, külországi seregeket futásba kergettek. 35 Asszonyok halottaikat feltámadás útján visszakapták. Másokat halálra kínoztak, akik nem fogadták el a megváltást, hogy jobb feltámadásra jussanak. 36 Mások a gúny, a megostoroztatás próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is. 37 Másokat megköveztek, megégettek, szétfűrészeltek, kardhalállal megöltek. Juhbőrben, kecskebőrben járkáltak, nélkülöztek, szorongattattak, gonosz bántalmat szenvedtek. 38 Rájuk nem volt méltó a világ. Pusztaságokban, hegyekben, barlangokban, a föld hasadékaiban bolyongtak. 39 És ezek mind tanúságot tettek hitükkel, de az ígéretet nem nyerték el.

 A fenti szövegnek van két fontos aspektusa, amelyekből leckét vehetünk:

1. A hit volt az Isten és törvénye iránti engedelmességük elengedhetetlen, legfőbb eleme.

2. Mindannyiuk hite párosult tettekkel, és a hit egyedül önmagában nem elég az üdvösséghez.

Ennek az írásnak a legfőbb célja erre rámutatni. A választottak felé vannak bizonyos egymásra épülő elvárások, s a hit csupán az egyike az előfeltételeknek. Ilyen feltételek még a bűntől való megtérés, a vízkeresztség, Krisztus áldozati vérének elfogadása, Isten parancsolatainak megtartása, hogy a Szent Szellem ajándéka velünk maradjon a kézrátétel, majd a hit és szellem növekedése után. Mindezek szoros kapcsolatban vannak, és mind előfeltétele a választottságnak. A hit cselekedetek nélkül halott, vagyis semmit nem ér. Aki azt gondolja, hogy a hit egyedül és önmagában elég az üdvösség elnyeréséhez, az nagyon téved.

Jakab kijelenti, hogy a hitből való ima meggyógyítja a beteget, s az Úr felemeli őt, ha pedig bűnt követett el, akkor bocsánatot nyer (Jak. 5:15). Ebben a szövegben több olyan különböző dolog van megemlítve, amelyeket egyesek teljesen egybevesznek, hogy a maguk "egészség és bővölködés teológiáját" alátámaszthassák. E teológia szerint a betegség mindig egyenlő a bűnnel. Amikor egy személy hit által felépül bármilyen betegségből, azáltal szellemileg is épül, s erre utal a fenti idézet. Az vitathatatlan, hogy a betegség valamilyen bűnnek az eredménye, de ez nem jelenti azt, hogy minden egyes betegség a beteg egyén valamilyen elkövetett bűnének az eredménye.

Nem szabad elfelejteni, hogy a világ csaknem hatezer esztendőn át épült és haladt a rossz irányba, és mára a romlás nagyon előrehaladott állapotában állunk. A betegség ma nem feltétlenül egy személyes bűn eredménye, hanem a rossz irányba fejlődött és elszennyeződött környezet mellékhatása is lehet, ezért nem mondhatjuk, hogy bármely betegség a hit hiányának biztos jele.

A hit elengedhetetlen eleme a gyógyulásnak, de a bűn az Isten törvényének megszegése (1Ján. 3:4). A hit abban is párosul a törvénnyel, hogy szintén az egyén javát szolgálja, amit nevezhetünk szellemi egészségnek is.Természetesen vannak olyan bűnök, amelyek közvetlenül testi károkat okoznak. Ha pl. káros szenvedélyek kielégítésének élünk, az elkerülhetetlenül az egészség romlására megy. Ez különösen érvényes akkor, ha még egészségtelen táplálkozással is párosul.

Minden igazságtalanság bűn (1Jn. 5:17), a bűn pedig törvényszegés (1Ján. 3:4). A héberben az igazság és igazságosság fogalmát ugyanazzal a szóval (Zedek vagy Zadok) fejezik ki. Az igazság, igazságosság és hit  tehát szoros kapcsolatban van az Isten törvényével, mert az igazaknak hit által élniük (Hab. 2:4; Róm. 1:17; Héb. 1:17).

A hit az egyetlen megfelelő módja az Isten iránti engedelmességnek, törvényei betöltésének. Ebben az értelemben kell a hitben növekednünk és szilárdan megállnunk, el nem tántorogva az evangélium reménységétől (1Kol. 1:23).

Jakab mély rálátást ad a hitre a Jakab. 2-ben található magyarázataival. A fejezet a személyválogatás bűnével kezdődik, ami állandóan fel-felmerülő probléma volt az Isten Gyülekezeteiben is, és kihat a hitre. Isten természetesen nem személyválogató (2Sám. 14:14), mint ahogyan Krisztus sem az (Mát. 22:16; Márk.12:14), és Jakab itt nagy hangsúlyt ad a személyválogatás (prosópolempsiais) bűnének, mert idézetéből láthatóan az megfertőzheti a hitet (lásd még a Személyválogatás bűne [211] című írást).

Jakab 2:1-26 1 Testvéreim, azt a hitet, melyet a dicsőség Urába, a mi Urunkba, a Krisztus Jézusba vetettetektisztán tartsátok a személyválogatástól.

A hitnek tehát számos módon megnyilatkozhat, és ezért több féleképpen kell a hithez hűnek maradnunk.

2 Ha például fényes ruhában, aranygyűrűvel az ujján bemegy összejöveteletekre egy férfi, aztán piszkos ruhában bemegy egy szegény is, 3 ti meg ránéztek a fényes ruhát viselőre, és azt mondjátok: Ülj le ide szépen, a szegénynek meg azt mondjátok: Állj oda, vagy ülj zsámolyom lábához. 4 Akkor vajon nem lettetek-e ezzel magatokban személyválogatókká, s nem lettetek-e olyan bírákká, akikben rosszindulatú számítgatások élnek? 5 Hallgassatok ide szeretett testvéreim. Nem Isten választotta-e ki magának azokat, akiket szegényekké tett a világ, de akik hitben gazdagok és ama királyságnak örökösei, melyet Isten ígért az őt szeretőknek, 6 ti pedig megbecstelenítettétek a szegényt? Nem a hatalmaskodó gazdagok tipornak-e le titeket? Nem ők hurcolnak-e törvényszékek elé? 7 Nem ők káromolják-e azt a nemes nevet, melyet értetek segítségül hívtak? 8 Ha az Írást követve valóban azon fáradtok, hogy ezt a királyi törvényt: "Szeresd felebarátodat mint magadat" megvalósítsátok, nemesen cselekesztek. 9 Ha azonban személyt válogattok, a vétket művelitek, s a törvény rátok bizonyítja, hogy áthágjátok azt. 10 Ha valaki az egész törvényt megőrzi, egyetlen egyben azonban megbotlik, minden parancs áthágásában vétkes. 11 Mert aki azt mondja: "Ne törj házasságot". Azt is mondja: "Ne ölj!" Ha nem törsz házasságot, de ölsz, a törvény áthágója vagy. 12 Úgy beszéljetek, és úgy cselekedjetek, hogy titeket a szabadság törvényével fognak megítélni. 13 A törvény (az ítélet) tudniillik könyörtelen azzal szemben, aki nem cselekedett könyörületet. A könyörületnek van dicsekedni valója a törvény (ítélet) ellenében.

Amiként ítélünk, akként ítéltetünk meg. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha könyörtelenül és keményen bíráljuk meg a mások vétkeit, és túl gyorsan ítéljük el illetve meg a vétkezőket, akkor Isten hasonlóképpen, annak pontos mértéke szerint bírál meg bennünket. Vagyis a mi vétkeinkre ugyanolyan gyors és határozott bírálatot és ítéletet kapunk az emberektől, mint amivel mi ítéltünk. Isten azért rendelte ezt így, mert helyet adott a megtérésnek és kegyelemnek, amit mindannyian kérünk önmagunkra, miközben szellemi növekedésünk közben vétkekbe esünk.

Természetesen Isten, Aki mindent lát, képes határozottan megbírálni mindazokat, akik tudatosan és gonosz szándékból akadályozzák vagy ellenzik népét, vagy azok Általa elrendelt és rájuk bízott munkáját. Ilyen esetekben Isten ítélete gyors és igazságos, ha a megátalkodott gonoszság mércéje megköveteli, akár el is pusztítja őket. Eree számos példát láthatunk a Szentírásban, és bölcsen tesszük, ha figyelemben tartjuk, mert rettenetes dolog az élő Isten kezébe kerülni (Héb. 10:31). Minden, ami történik, az vagy Isten áldását, vagy ítéletét vonja maga után. Ez ránk is vonatkozik, tehát az egyházon belül is érvényben van. Ha Isten munkája ellen teszünk, vagy annak nevezzük azt, ami nem az, akkor Isten ellen küszködünk és ítélet alá esünk. Ezért elengedhetetlenül fontos az, hogy minden, amit teszünk-cselekszünk, az élő hitből történjék meg.

Jakab 2:1-13 versei összességükben határozottan a hit és cselekedetek közötti kapcsolatot hangsúlyozzák. Egy másik fontos tanúsága e verseknek az, hogy felhívják a figyelmet a személyválogatás bűnére, ami szintén a hittel kapcsolatos, mert tisztátalanná teheti azt, ezért Isten egyházában határozottan tiltott a személyválogatás bármilyen formája.

Jakab ezután a hit és cselekedetek közötti fontos kapcsolatra tér ki, ami már más aspektusa a hitnek, de nem lehet a szövegkörnyezettől, vagyis a megelőző részektől különállóan kezelni.

14 Mi a haszon abból, testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hite van, de tettei nincsenek? Képes-e a hit megmenteni őt? 15 Tegyük felhogy egy férfi–, vagy nőtestvér mezítelen s hiányzik a mindennapi eledele, 16 aztán azt mondja nekik közületek valaki: "Menjetek el békével! Melegedjetek meg, lakjatok jól!" Ámde nem adjátok meg nekik, ami a testnek szükséges, mi a haszon belőle? 17 Így van a hittel is, ha tettei nincsenek, magára marad holtan. 18 De így szól valaki: Neked hited van, nekem pedig tetteim vannak. Mutasd elő a hitedet a tettek nélkül. Én majd előmutatom a hitemet a tetteimből. 19 Te hiszed, hogy egy az Isten. Nemesen teszed. Az ördögi szellemek is hisznek ennyit, és borzadályban élnek. 20 Fel akarod ismerni haszontalan ember, hogy a hit tettek nélkül tehetetlen? 21 Atyánk, Ábrahám nem tettek alapján lett igazságossá azután, hogy fiát, Izsákot az oltárra vitte? 22 Látod, hogy a hit a tettekkel összedolgozik? S hogy a hit befejezettsége a tettekből folyik? 23 Izsák áldozatul vitelekor teljesedett be az írás: "Ábrahám hitt az Istennek, és azt igazságosságul számították be neki", úgyhogy "Isten barátjának" is nevezték. 24 Lássátok meg hát, hogy tettek alapján válik igazságossá az ember, s nem egyedül a hit alapján. 25 Ugyanúgy történt a parázna Ráhábbal is, hát nem tettek alapján lett igazságossá azzal, hogy befogadta a kémeket, és más úton indította el őket? 26 Miként ugyanis a test szellem nélkül halott, ugyanúgy a hit is halott tettek nélkül.

Jakab levelének második fejezete tökéletesen egybevág a Héberek 11. fejezetének mondanivalójával. Az első a hitet hangsúlyozza, a másik pedig az abból fakadó cselekedetek fontosságára mutat rá. A hit és cselekedetek kéz a kézben járnak együtt. A cselekedetek azonban hitből fakadnak.

A hit tehát kapcsolatban volt az abból fakadó, azt befejezésre juttató cselekedetekkel már Mózes előtt is. Ábrahám a hitét cselekedeteivel igazolta, s azáltal lett igazult. A hitet aktív cselekedetek kísérték, és a hitet ezekkel tették kompletté. Mert a hit cselekedetek nélkül halott. A törvény lényege, annak első nagy pontja, az egy igaz Isten teljes imádata, a Belé vetett, hit által vezetett cselekedetekben nyilvánul meg. Ha az első négy parancsolatot hitből féltékenyen megtartjuk, akkor beteljesítjük az első nagy parancsolat követelményeit.

Az egy igaz Isten imádatának látható, tettekkel tetőzendő pontja a negyedik parancsolat. A szombati pihenőnap megtartása határozottan megköveteli azt, hogy a vele kapcsolatos elvárások aktív cselekedetekben nyilvánuljanak meg.  A szombat parancsolat az első – az Isten szeretetére vonatkozó – nagy parancsolatnak a próba-, illetve bizonyító parancsolata. Ez a parancsolat már próbára teszi a hitet, mert az csakis abban nyilvánul meg igaznak, ha megfelelően tartjuk meg ezt a napot. Éppen emiatt vannak olyan sokan a szombattartás ellen, s éppen ezért tartják a háromsághívők annyira nehéznek.

Amíg az első nagy parancsolat első három pontját simán megtarthatjuk csupán szellemi hit által, addig a negyedik parancsolat esetében a hitünket már adott cselekedettel kell párosítani, illetve bizonyítani. A második nagy parancsolat – az embertársaink szeretetére felhívó parancsolat – pedig kizárólag csak tettekben megnyilvánulva töltődik vagy teljesedik be, csupán elméletben értéktelen, hiszen a hit a velejáró cselekedetek nélkül halott. Az embert a hitből fakadó cselekedetei teszik igazzá, nem pusztán a hite egymagában. Ahogy a test a szellem nélkül halott, úgy a hit a cselekedetek nélkül szintén halottá lesz.

A parancsolatok ún. negatív aspektusai a tiltó, a "ne tedd ezt, ne tedd azt" parancsolatok, de a parancsolatoknak vannak pozitív, vagy késztető aspektusai is. Az ötödik és a tizedik parancsolat pl. ilyen késztető parancsolatok, amelyekkel ígéretek is párosulnak. A tizedik parancsolat, a ne kívánd parancsolat első látásra negatív, tiltó parancsolatnak tűnik, de mivel megkívánja, hogy hogy elménket, gondolkodásunkat pozitív irányba tereljük, így késztető parancsolatnak is mondható. A tizedik parancsolat azért is jelentős, mert ha arra igyekezve pozitív irányba formáljuk elménket, az segít az embertársi szeretetre vonatkozó többi parancsolat megtartásában is. Istennél nincs személyválogatás (Ap.Csel. 10:34; Róm. 2:11), és az ítéletben sem tekint az elkövető személyére (v.ö. Péld. 28:21), mert az nem helyes, nem igazságos (Péld. 28:21). Vagyis, ahogyan a hit cselekedetek nélkül nem volt elégséges a hit hőseinek, nekünk sem elégséges az Isten országának elnyeréséhez. Az Isten országába a hit által megélt engedelmesség vezet be bennünket. A Jézusba vetett hit engedelmesség nélkül nem elegendő, ahogyan ezt Ő maga is megmondta (Mát. 7:21-23).

Ha hiszünk Jézus Krisztusban, ha Krisztus hite él bennünk, akkor attól a természettől fogva engedelmeskedünk a parancsolatainak. Ha meg kívánjuk tartani a Szent Szellem ajándékát, szintén engedelmeskednünk kell a parancsolatoknak. A Bibliában az Isten iránti engedelmességet parancsolatainak megtartása jelenti. Féld az Istent és tartsd meg parancsait (Préd. 12:13). A parancsolatok legkisebbikét sincs jogunk megszegni (Mát. 5:19). Ha be akarunk lépni az életbe, megtartjuk a parancsolatokat (Mát. 19:17). A Máté 19:16-22versei tisztán rámutatnak a parancsolatok szerepére:

Máté 19:16-22 16 Egyszer csak valaki hozzáment és megszólította: "Tanító, mi az a jó, amit tennem kell, hogy az örök élet enyém lehessen?" 17 "Miért kérdezel engem a jó felől?" – felelte neki. "Csak egy a jó! Ha pedig az életre be akarsz menni, őrizd meg a parancsolatokat!" 18 "Melyeket?" – kérdezte tőle, mire Jézus ezt felelte: "Ezeket: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Hamis tanúságot ne tégy! 19 Tiszteld atyádat és anyádat! Továbbá: Szeresd felebarátodat, mint magadat!" 20 Az ifjú ezt válaszolta neki: "Ezeket megőriztem. Mi hiányom van még?" 21 Jézus ezt felelte neki: "Akarod a végső célt elérni? Eredj el, add el vagyonodat, oszd el a szegényeknek s kincsed lesz a mennyben. Aztán jer, kövess engem!" 22 Mikor az ifjú ezt a szót meghallotta, megszomorodott és elment, mert sok szerzeménye volt.

A fenti idézet mondanivalójának lényege, hogy ha Krisztust követjük, nem elég a puszta törvénytartás, hanem önmagunk egészét kell áldoznunk Krisztusért, egymásért és Krisztus munkájáért. Ha csak szájunkkal mondjuk, hogy szeretjük Istent, de közben teljesen tétlenek vagyunk, akkor hitünket halálra adtuk, és nem örökölhetjük Isten országát. A keresztény hit egyik követelménye, hogy önfeláldozóak legyünk, és vállalnunk kell a Krisztus követésével járó szenvedéseket (2Tim. 3:12 1Pét. 1:6-7). A szavak önmagukban értéktelenek.

Az Efezusi levél egyik üzenete az Isten iránti engedelmesség és a hosszútűrés párosulása ebben az igazságtalan földi világban és életben.

Efézusiakhoz 6:1-20 1 Gyermekek! Vessétek magatokat szüleitek alá, ha az Úrban vagytok, mert ez így igazságos. 2 Tiszteld atyádat és anyádat – ez az első parancsolat ígérettel –, 3 hogy jól legyen dolgod és hosszú életű légy a földön. 4 Atyák, ti se haragítsátok fel gyermekeiteket, hanem az Úr nevelésével és intésével tápláljátok fel őket. 5 Rabszolgák! Félelemmel és reszketéssel, szívetek egyszerűségével engedelmeskedjetek hús szerint való uratoknak, akárcsak a Krisztusnak. 6 Ne szem előtt való szolgálattal, mint akik emberek tetszését keresik, hanem ahogy a Krisztus rabszolgáihoz illik: Isten akaratát lélekből cselekedjétek, 7 jószándékkal végezve rabszolgálatotokat, mintha az Úrnak, s nem embereknek szolgálnátok8 tudva, hogy ki-ki azt fogja kapni az Úrnál, ami jót tesz, szabad is, rabszolga is. 9 És ti urak is ugyanazt tegyétek ővelük, hagyjátok el a fenyegetést, tudva, hogy nekik is, nektek is a mennyekben uratok van, és hogy nála nincs személyválogatás. 10 Egyébiránt tegyetek szert több hatalomra az Úr által és az ő uralkodó ereje által. 11 Öltsétek fel az Isten teljes fegyverzetét, hogy hatalmatok legyen megállni a vádló fogásaival szemben, 12 mert a mi küzdelmünk nem vér és hús ellen folyik, hanem a mostani sötétségnek fejedelemségei, fennhatóságai és világuralkodói ellen, a rosszaság szellemi lényei ellen, kik a mennyeiekben vannak. 13 Ezért vegyétek fel az Isten teljes fegyverzetét, hogy ama rossz napon képesek legyetek ellenállni, és miután minden munkátokat elvégeztétek, megállni. 14 Álljatok meg hát! Csípőtöket igazsággal övezzétek fel, öltsétek fel az igazságosság páncélját,

Ennek a védelmi rendszernek a sorrendbeli felépítése nem véletlen. Az Isten által biztosított ruha és vértezet az Ő igazsága, amit fel kell öltenünk. Nem egy másik "igazságot", ami nem képes megóvni. Az igazság kizárja a hazugot és hamisat, de még az önmegtévesztést is. Csak ezzel, és ezután indulhatunk hirdetni.

15 Lábatokra húzzátok fel sarunak a békesség örömüzenetének készségét, 16 ragadjátok meg minden esetben a hitnek pajzsát, mellyel ama rossznak tüzes nyilait mind kiolthatjátok.

A hit az, ami megóv a tüzes nyilaktól, Sátán és a bukott szellemek támadásaitól, amelyek célja az, hogy hitünket lerombolják a félelem, a keserűség és az elbizonytalanítás által. Céljuk annak a hitnek a rombolása, amely Krisztus testének, Isten munkájának és a Szent Szellem vezetésének részévé tesz bennünket, támadva bennünk annak biztos tudatát, hogy az igazságot éljük és beszéljük. Minden támadás célja tehát az, hogy elbizonytalanítsák Istenbe és Szavába vetett hitünket, hiszen Sátánnak ez az egyetlen módja arra, hogy eltávolítson bennünket Istentől. Ezt gyakran a hozzánk legközelebb álló személyek által teszi, akiken keresztül hatékonyan próbára teheti hitünket és erőnket, vagy pedig az olyan, magukat az igazság tanítóinak hirdető tévtanítók felhasználásával, akik a megtévesztésének az eszközei.

17 Vegyétek fel a megmenekülés sisakját és mindenféle imádságon és könyörgésen át a Szellem kardját, mely az Isten beszéde.

Az üdvösségre való megmenekülés óvja a fejünket. A kegyelem, amelyet Krisztus áldozata által kaptunk meg, megóvja elménket és Szellemünket, mert ha el is esünk, lehetőség adatott a megtérésre, amely a bűn felismerésével bűntudat által gerjed bennünk. A bűntudatunk pedig tehát megtéréshez vezet, az pedig Jézus Krisztus megmentő kegyelmi ajándékához. Krisztus áldozatának elégségessége az üdvösség sisakja.

Egyetlen offenzív fegyverünk van, az pedig az Isten szava, a kétélű kard, amivel rámutathatunk azok hibáira, akik hamisan használják azt. Ez csak a mi fegyverünk, nem a hamis tanítóké, hiszen amit a hamis tanítók vallanak, azt nem tudják ténylegesen alátámasztani a Szentírásból, nem képesek ezt a kardot felhasználni arra, amire a célt szolgálja, mert Isten Szelleme nincs velük.

18 Imádkozzatok minden időben a Szellem által, és evégett virrasszatok teljes állhatatossággal, a szentekért mondott könyörgéssel, 19 értem is, hogy szájam felnyitásakor szó adassék nékem, hogy a szólás szabadságával ismertethessem meg az örömüzenet titkát, 20 melyért bilincsben járok követséget, hogy olyan szabadon szólhassak felőle, ahogy beszélnem kell.

A szenteknek állandóan imádkozniuk kell egymásért, s köztük azokért is, akik Jézus Krisztus nevében és általa adott hatalommal beszélnek és hirdetik az evangéliumot a választottak között.

Mindez azért szükséges, mert egy heves szellemi harc részesei vagyunk a lázadó angyali seregek ellen, s ebben a küzdelemben állandó szükségünk van a szellemi vezetésre. A lázadó szellemi hatalmaknak egy igazságtalan rendszert állítottak fel e földön, s jelenleg ez a rendszer uralja a földet. Mint láttuk, az Isten által biztosított védelmi rendszer egyik legfontosabb eleme a hit. Fő fegyverünk a szellemi kard, vagyis az Isten szava, a Szentírás. Amikor ezek a sorok megíródtak, akkor a Szentírás még csak az Ószövetségből állt, vagyis az volt a fő fegyvere a választottaknak, a hit által élőknek.

Az állandó éberség nélkülözhetetlen, hiszen az ellenfél célja a választottak megtévesztése minden lehető módon. Az egyik leghatékonyabb eszköz a megtévesztésre az olyan hamis tanításoknak elterjesztése, amelyek elvetik, vagy hatályon kívül helyezik Isten törvényét. Az Isten törvényét emberek tanításával helyettesítik (Mát. 15:9; Márk. 7:7). Akkor ismerjük Istent, ha tartjuk a parancsolatait (1Ján. 2:3). Akik azt vallják, hogy ismerik Istent, de nem fogadják el a parancsolatait az életükben, azok hazudnak és nincs meg bennük az igazság (1Ján. 2:4). Az ilyen ember hamis, és nem része a választottak gyülekezetének. 

1János 2:1-6 1 Kis gyermekeim, azért írom ezeket néktek, hogy ne vétkezzetek. Ha valaki mégis vétkeznék, van Bátorítónk az Atya felé, az igazságos Jézus, a Krisztus. 2 Ő engesztelő áldozat is vétkeinkért, nem egyedül a mi vétkeinkért, hanem az egész világért is. 3 Arról tudjuk meg, hogy az ő ismerete bennünk él, (hogy megismertük őt), hogy rendelkezéseit megőrizzük. 4 Aki azt mondja, hogy ismeri őt, de parancsolatait nem őrzi, hazug, az ilyenben nincs az igazság. 5 Aki őrzi beszédét, abban igazán bevégezetté lett az Isten szeretete. Erről tudjuk, hogy őbenne vagyunk. 6 Aki azt mondja, hogy őbenne marad, az tartozik úgy járni, ahogy ő is járt.

Mi, akik aképpen járunk, ahogyan Krisztus is járt, megtartjuk Isten parancsolatait, nem hazug módon hivatkozunk a szeretetre, hanem szeretetünket bizonyítjuk azzal, hogy őrizzük és tesszük a parancsolatait. Ha eképpen követjük Krisztust, ha valóban úgy járunk, ahogyan Ő járt, akkor megmaradunk benne, és a szeretet tökéletessé válik bennünk.

Senkit meg ne tévesszen semmi olyan és hasonló hamis érv, hogy a törvény csupán egy elavult, idejétmúlt szemita értékrend volt. Akik ilyen, vagy hasonló érvekkel az Isten törvénye ellen tanítanak, azokban nincs világosság (Ézs. 8:30) és nincs közösségünk velük.