CoG

Mi hitelesíti a házasság intézményét?

 A házassági engedély, az egyházi esküvő, vagy két ember szövetsége Isten előtt?

 

A házasodás előtt álló hívő párok egyik nagyon gyakori kérdése az, hogy melyik a "legbiblikusabb mód" vagy szertartás a házasság megkötésére. Bár a nyugati világ "keresztény" kultúrkörében élünk, egy közepesen komoly bibliatanulmányozó is nagyon hamar észreveszi, hogy ha a Biblia utasításait összehasonlítjuk a körülöttünk lévő társadalom, vagy akár a hagyományos keresztény felekezetek gyakorlataival, akkor bizony nagy ellentmondásokat találunk. A Church of God kiadványaiban gyakran írunk arról, hogy számos, nem biblikus gyakorlat és hagyomány vált a kereszténység részévé. Legjobb példának talán JHVH ünnepeinek elvetését hozhatjuk fel, illetve azt, ahogyan helyükbe "keresztényiesített" pogány ünnepeket és hagyományokat helyeztek. Tudnunk kell azonban, hogy hasonló hagyományok alakultak ki az élet számos más területét érintően, így a házasságkötés esetében is. A végidőkben létfontosságúvá válik a szentek Isten törvényéhez való visszaigazodása, s Krisztus eljövetele előtt a házasság intézményének is vissza kell nyernie teljes szentségét, hogy Isten ne sújtsa teljes átokkal a földet.


Email: p.poli@mailcity.com

 Copyright © 2008, Póli Pál Isten Egyházának Gyülekezetei


Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetõek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

 Weboldal: http://www.churchofgod.hu


Előszó

Manapság egyre gyakrabban hangzik el az az aggodalmas, de csaknem közhellyé vált kijelentés, hogy a házasság intézménye végveszélyben van. Mi lehet az oka annak, hogy egy intézmény, amely képes volt minden külső beavatkozás nélkül funkcionálni az elmúlt csaknem hatezer esztendő folyamán, az utolsó néhány évtizedben ilyen komoly válságállapotba került? Az erre adott válaszok általában további közhelyek, mint például: az erkölcsi romlás, a család szerepének megváltozása, a rossz gazdasági körülmények, a családot sújtó (büntető) adótörvények, és lehetne még sorolni a hasonló okokat. A valóságban azonban mindezek csak tünetei egy jóval nagyobb problémának.

Ha hatezer éven keresztül minden ment a maga normális rendje szerint a házasságot illetően, akkor logikus feltenni a következő kérdést: mi az, ami ilyen nagy változást hozott? Bár a válasz valóban sokrétű, de az egészet le lehet szűkíteni egyetlen konkrétumra: az ember belekontárkodott a természet, illetve az isteni rend törvényeibe. Már az Édenben kezébe vette önmaga irányítását, s progresszíven romlásba vitte a világot csaknem minden területen. Valamikor a huszadik században ez a romlás odáig fajult, hogy az ember kikezdte a házasság és család intézményeit is. Az Istentől elvágott, és Sátán szellemi vezetése alá került emberiség egyre szabadosabbá vált, így eljutott odáig, hogy megkérdőjelezze a házasság eredeti, bibliai célját is. A nyugati demokráciákban a házasság intézménye a politikai csatározások eszközévé alacsonyult, ahol az egyre liberalizálódó légkörben mára már maga a házasság definíciója is megváltozott. Az államhatalmak számára teljesen mást jelent a házasság, és annak célja, mint Istennek. Pontosabban, amit Isten házasságnak definiált, azt az állami törvények gyakran figyelmen kívül hagyják, amit pedig az állam definiál házasságként, azt Isten nem szankcionálja. A házasság intézményét tehát ez a "human touch" sodorta a mai szomorú állapotába, amely teljesen elvetette az Isten által levetett rendet, s öncélúan manipulálja annak intézményeit.

Ez természetesen nem csak a házasság esetében van így, az ember eltért a Biblia szociális, társadalmi, gazdasági és környezetvédelmi szabályzataitól is. Ennek gyümölcseit aratjuk akkor, amikor merész új világunk a teljes összeomlás szélére sodródott ezeken a területeken. Tudjuk, a világ számára már nincs visszaút, a kézírás ott van a falon, és ez a babiloni rendszer teljes pusztulásra van ítélve. A hívő keresztényeknek azonban tisztában kell lenniük azzal, hogy nem térhetnek le az Isten által meghatározott rend útjáról. Ha belegabalyodtak a világ dolgaiba, ha osztoznak a bűneiben, akkor osztozni fognak a rájövendő csapásokban is. Az utasítás határozott: "fussatok ki belőle, én népem!" (Jel. 18:4). Ha van egy olyan intézmény, amit Isten komolyan vesz és amit nem lehet kompromisszálni, akkor az a házasság intézménye. Másrészt pedig nem kell aggódnunk, hiszen Isten népe, ahogyan eddig is, ezután is komolyan veszi a házasság szentségét, így az intézmény nincs halálos veszélyben. Ellenben az Istentől eltérő emberiség halálos veszélyben van.

 

A házasság egy Isten által létrehozott és szentesített intézmény

Egy hívőnek mindenekelőtt azt kell az elméjébe bevésnie, hogy a házasság egy Isten által elrendelt és megszentelt intézmény, ami független az államtól és vallástól egyaránt. Más szóval, a házasság az emberiségnek egy olyan, Istentől kapott alapvető joga, amibe nincs közvetlen beleszólása sem az államnak, sem az egyháznak. Ezeket a tényeket az alábbiakban bibliai példákkal is demonstráljuk.

Az első hely, ahol a házasság említve van, az az Édenkert, amikor Ádám magától Istentől kapta meg társát, Évát:

1Mózes 2:23-24 23 Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. 24 Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.

Ez a néhány sor vázolja, miként jött létre a házasság, ami egy másik, Isten által szentesített intézménynek, a családi egységnek az előfeltétele. Jézus Krisztus szintén megerősítette azt a bibliai igazságot, miszerint eredetileg Isten intézményesítette a házasságot. Kijelentette, hogy a kezdetben [teremtéskor] Isten férfivá és nővé tette az embert (Mát. 19:4) azzal a céllal, hogy a férfi és a nő [nem a férfi és férfi, vagy nő és nő!] a házasság által eggyé váljanak (Mát. 19:5-6). Jézus nyomatékosan emlékeztetett arra is, hogy maga Isten az, Aki összekapcsolja a házastársakat, és embernek nem adatott hatalom efölött (Mát. 19:6)!

Nem véletlen ez, hiszen Krisztus az isteni rend és törvényzet megvilágítójaként jött el (Ézs. 42:21). Amikor Krisztus találkozott a szamaritánus asszonnyal, a vele való beszélgetése ugyancsak mérvadó és tanulságos ebben a témakörben:

János 4:16-18 16 Jézus így válaszolt: "Menj, hívd el a férjedet, és gyere vissza!" 17 "Nincs férjem" - felelte az asszony. Jézus erre azt mondta neki: "Jól mondtad, hogy nincs férjed18 mert volt ugyan öt férjed, de akid most vanaz nem férjed. Így igazat mondtál."

Krisztus e néhány sorban tömören univerzálisnak minősítette a házassággal kapcsolatos biblikus tanokat. Ez a rövid párbeszéd többet elárul, mint amit a felszínen láthatunk. A szamaritánusok egy pogány népekből összetevődött nemzet volt [kuthánok, médek és egyebek], akiket az asszírok telepítettek a szintén általuk deportált izraelita törzsek helyébe. Lássuk, mit vonhatunk le a párbeszédből:

  1. Krisztus elismerte a szamaritánusokat, mint egyikét a nemzeteknek, s ezzel a bibliai házasság intézményét automatikusan érvényesnek nyilvánította minden nemzetre vonatkozóan. Krisztus ezzel bibliailag hitelesnek nyilvánította a pogányok által megkötött házasságokat is, hiszen a házasság minden embernek adatott joga az Édentől kezdve, így nem függ attól, hogy "törvény alatt" vagy "kegyelem alatt" állunk, a házasság törvényei egyetemesek.
  2. Krisztus elfogadta még az asszony válásait is, hiszen egyáltalán nem rótta fel neki azokat, sőt, mind az öt korábbi házastársát hiteles férjekként említette meg. Ám jogtalannak nyilvánította az asszony jelenlegi élettársi viszonyát, azzal, hogy a férfit, akivel házasságon kívül élt együtt, nem nyilvánította az asszony férjének.
  3. Miután Krisztus hitelesnek tartotta a nem izraelita, pogány népek házasságát, az Isten törvénye szerint ítélte meg annak hitelességét és törvényességét. Ahogyan annak áthágását (a "vadházasságot") a pogányok esetében is az Isten egyetemes törvénye szerint ítélte meg! Krisztus tehát univerzálisan kezelte a házasságot, e téren nem tett különbséget a törvény alatt álló izraelita és a törvényen kívül álló pogányok között, egyforma mércével ítélte meg annak hitelességét és törvényességét.

Hozzá kell tennünk, e megítélés tekintetében az egyház sem különbözik az itt megemlített két csoporttól.

Ádám és Éva az emberiség ősszülei voltak, s rajtuk keresztül a házasság ajándéka kiterjed minden utódjukra, tehát az egész emberiségre, amire az 1Mózes 2:24 verse is utal. A házasság létrejöttével egyidőben Isten törvénybe iktatta ennek a szentségnek az oltalmát is. Az özönvíz után, és a Sínainál megadott törvény előtt Isten a Szálemben székelő melkizedeki papi rend által tanította az emberiséget parancsolatainak betartására. A bibliai leírások arról tanúskodnak, hogy Isten parancsolatait széleskörűen ismerték szerte az antik világban. A Melkizedek rend egy papi rend, s a név főpapi cím is egyben. A rend főpapja és a titulus viselője a Felséges Isten papja volt (1Móz. 14:18). Ez a papság örök papság, amely a lévita rendbeli papság ideje alatt ideiglenesen fel lett függesztve. A melkizedeki papság Krisztus feltámadása után állt vissza Isten papságaként, s innentől a főpapi cím örökre szólóan Krisztusé lett (Héb. 5:6,10; 7:11,17). Így, ha tudni kívánjuk, mit tanított a melkizedeki papság az Isten parancsolatairól, s azon belül a házasság szentségét oltalmazó rendeletekről, akkor nem kell messzebb mennünk Krisztus és az apostolok szavainál. Krisztus pedig nyilvánvalóan a kezdethez (Édenhez) vezette vissza a házasságot, utalva arra is, hogy a válás eredetileg nem volt opció (Márk 10:2-9; Mát. 19:4; 1Kor. 7:11-13)"amit Isten eggyé tett, azt ne válassza el ember".  A Sínainál megadott törvény magában foglalta azt a tízparancsolatot, amelyet már a melkizedeki rend is tanított, így az nem a mózesi törvény megadásakor lépett érvénybe. A mózesi törvény átadása előtt már ismert volt a bűn, ahol pedig van bűn, ott kell törvénynek is lennie (v.ö. Róm. 4:15), hiszen a bűnt nem lehet felszámítani ott, ahol nincs törvény (Róm. 5:12-13), ugyanis a bűn nem más, mint a törvény megszegése (1Ján. 3:4).

Tény tehát, hogy a törvény és a Tízparancsolat Sinainál történt átadása előtt az emberiség tisztában volt a bűn fogalmával, a házasság szentségével, valamint a házasság tisztaságát biztosító törvényzetekkel. Ennek bizonyságául több bibliai példát is felhozhatunk, így Ábrahám feleségének, Sárának az esetét, akit Fáraó magához kívánt venni, amíg nem jutott tudomására, hogy ő már más felesége (1Móz. 12:11-20), s így nincs joga ehhez. A Fáraó bőséges kártérítést fizetett Ábrahámnak, annak ellenére is, hogy nem volt tisztában azzal, hogy az általa kiszemelt nő férjes asszony volt, mert elhallgatták előtte. A következő, az előzőhöz hasonló példa akkor történt, amikor Abimelek szintén feleségül kívánta venni Sárát, de mielőtt együtt hált volna vele, Isten álmában figyelmeztette: "Íme meghalsz az asszony miatt, akit elhoztál, mert az férjnél van." (1Móz. 20:1-18). Hogy miért forgott Abimelek ilyen halálos veszedelemben? Azért, mert más feleségét elvenni bűn, a bűn zsoldja pedig a halál (Róm. 6:23), amit ajánlatos nem könnyedén venni. Abimelek megmenekült, mert még nem kelt egybe Sárával (20:4), nem tudta azt, hogy Sára férjes asszony volt, viszont tisztában volt magával a bűnnel, amibe majdhogynem beleesett (20:9). Márpedig ha tisztában volt a bűnnel, akkor tisztában volt az azt tiltó parancsolattal is, hiszen a bűn a törvény megszegése (Ján. 3:4). Bár nem történt meg az aktus, mégis közbenjáró imára volt szüksége az életbenmaradásáért, hisz ha tudtán kívül is, de más felesége után vágyott (vö. Mát. 5:28). S végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni József esetét is, aki határozottan Isten ellenes bűnnek tartotta azt, hogy más feleségével háljon (1Móz. 39:7-9). Teljesen megalapozott tény tehát, hogy úgy a házasság, mint az azt oltalmazó isteni parancsolatok megelőzik a mózesi törvényzetet (amint erre Krisztus is utalt (Márk 10:6-9), s természetesen megelőzik magát az egyház intézményét is.

Ábrahám és Sára fentebb említett eseteivel kapcsolatban tennünk kell még egy további fontos megjegyzést: sokan  csak azt hangsúlyozzák ki a kiemelt történetekből, hogy Ábrahám kishitű módon hazudott, s emiatt csaknem hatalmas bűnbe, illetve veszélybe sodort másokat. Kétségtelen, hogy Ábrahám itt valóban kishitűséget tanúsított, de emellett egy rendkívül fontos, mindannyiunkat érintő leckét is le kellene vonnunk az említett eseményekből. A lecke pedig nem más, mint az, hogy egy hívőnek nem szabad félnie a házasságával kapcsolatban a királytól, államtól, kormányzatoktól és egyéb hatalmon lévőktől, nekik ugyanis nincs fennhatóságuk afelett, hogy ezt a szentséget hitelesítsék, hiteltelenítsék, felbontsák, vagy figyelmen kívül hagyják bármi oknál fogva. Ha ezt mégis megkísérlik, a hívők Isten oltalma alatt állnak, és nem kötelesek alávetni magukat az olyan családot, házasságot érintő állami határozatoknak, amelyek ellentmondanak Isten házassággal és családdal kapcsolatos céljainak. Istennek pedig gondja van arra, hogy megbüntesse a hatalmon lévőket, amit megtett volna Abimelekkel is.

A házasság intézményét a Sinainál átadott törvény is szentesíti, így a Mózesnek adott rendeletek közt is megtalálhatjuk az eljegyzéssel és házassággal kapcsolatos rendeleteket (2Móz. 22:16-17). Isten testi népének esetében a házasságot már olyan társadalmi funkciókhoz kellett igazítani, amelyek biztosították a szélesebb körű családi, vagyis nemzetségi örökségek stabilitását és igazságosságát (4Móz. 36:8). A mózesi törvény annyiban korlátozta a házastársak megválasztását, hogy az izraelitáknak saját törzseiken belül kellett párt találniuk, mert ez biztosította a családok örökösödési jogainak stabilitását (4Móz. 36:8-9).

Isten Izraelnek megadott törvénye magában foglalt egy olyan gazdasági rendszert is, ami biztosította, hogy az adott törzsek, s azon belül az adott nemzetségek soha nem veszthették el véglegesen földbirtokaikat. Ez végsősoron az egész nemzet javát és jólétét szolgálta. Ennek érdekében a törvény kimondta, hogy az örökségre jogosultak csak olyan emberrel léphettek házasságra, aki a saját törzsükhöz tartozott, s így a birtokok mindig a törzseken belül maradtak. Izrael földjét semmilyen nemzet nem vásárolhatta meg; ahogyan az egyik törzs sem vásárolhatta meg egy másik törzs területeit, s nem juthatott hozzá még házasságon keresztül sem. Tehát lényegében csupán a föld használati jogát adták el bizonyos ideig, azután a birtok visszakerült eredeti tulajdonosának a kezébe a Jubileum évében.

A Bibliából jól követhetjük, hogy a nemzetek Ádám óta ismerték és igényelték a házasságot, ami természetesen megelőzi az egyház létrejöttét, és attól függetlenül, önmagában működő intézmény, illetve gyakorlat. Való igaz, hogy az emberiség elbukása után a házasságokat nem az Isten parancsolataiban elrendelt örökségi törvények szerint kötötték meg, de az nem hitelteleníti magát a házasságot, csupán megvonták maguktól a jubileumi rendszer alkalmazását, s vele annak áldásait. Röviden, a házasság nem az egyház szentsége, nem sajátíthatja ki magának a házasítás jogát, és nincs fennhatósága az egyházon kívül megkötött házasságok érvénytelenítésére sem. Az egyházon belül a házastársaknak kötelező magukat alávetni az isteni elvárásoknak, tiszteletben tartva pl. a férj és a feleség adott szerepét és helyét a családon belül. Az egyházon kívül álló emberket nem mi ítéljük meg a téves gyakorlataik miatt, nekünk egyedül Isten egyházán belül kötelességünk Isten értékrendjét követni, és kivetni magunk közül a gonoszokat, majd Isten megítéli a világot (1Kor. 5:13).

A házastársi elkötelezettség szigorúan alá van rendelve az Isten iránt való elkötelezettségünknek. Ha a házastársak valamelyike bálványimádatba esett, azt a törvény szerint halálra kellett adni:

5Mózes 13:7-11 7 Ha testvéred - apádnak fia vagy anyádnak fia -, fiad vagy lányod, szívből szeretett feleséged vagy legbensőbb barátod titokban el akar csábítani, mondván: menjünk, szolgáljunk más isteneknek - olyanoknak, akiket sem te nem ismersz, sem atyáid nem ismertek, 8 azoknak a népeknek az isteneik közül valók, akik körülöttetek élnek, a közelben, vagy a messze távolban a föld egyik szélétől a másikig; 9 ne engedj neki, s ne hallgass rá, s ne is szánd meg, ne kíméld és ne takargasd vétkét10 hanem mindenképpen meg kell ölnöd. Először te emelj rá kezet, aztán az egész nép. 11 Kövezd agyon, mert azon volt, hogy eltérítsen az JHVH-tól, a te Istenedtől, aki kivezérelt Egyiptom földjéről, a szolgaság házából.

Az újszövetségi hívők esetében természetesen nincs szó halálra kövezésről, de az ítélet még ennél is szigorúbb. Az egyház kötelessége eltávolítani a bűnöst a gyülekezetből, a személyt ezáltal visszadobják Sátán uralma alá (1Kor. 5:4-5,13), s vele Isten ítélete és haragja alá (Eféz. 5:6), ami végsősoron az örök halált jelenti, amennyiben nem tanúsít megtérést (Héb. 10:26-29). Amennyivel jobb a szellemi szövetség a testinél (Héb. 7:22), annál szigorúbbak az elvárásai is:

Héberek 10:28-29 28 Aki Mózes törvényét megszegte, annak két vagy három tanú szavára irgalom nélkül meg kellett halnia. 29 Gondolhatjátok, mennyivel súlyosabb büntetést érdemel az, aki lábbal tiporja az Isten Fiát, semmibe veszi a szövetség vérét, amely megszentelte, és kigúnyolja a kegyelem Szellemét.

A hitetlennel való összeférhetetlenség esetében a hitetlen fél mehet a dolgára, ha nem képes elfogadni azt, hogy párja az Istent szolgálja (1Kor. 7:15). Senkit nem engedhetünk az életünkben Isten, illetve az Általa biztosított megváltás elé az Újszövetségben sem (v.ö. Luk. 14:26; Mát. 19:29)! A házassági szövetség az egyik fél haláláig van érvényben, addig kötött, azontúl már nem (Mát. 29:30; Márk. 12:24-25).

 

Izsák és Rebeka

Ha egy tömör, határozott páldát kívánunk magunk előtt látni ahhoz, hogy miként ment végbe egy korrekt, "biblikus házasság", ahhoz talán Izsák és Rebeka egybekelését lenne a legmegfelelőbb feleleveníteni. Az előzmények fontosak, hiszen Ábrahám Istentől való feleséget szánt fiának, és egy istenfélő ember esetében ez a megfelelő eljárás. Miután Isten segítségével és közreműködésével megtalálták a megfelelő párt Rebeka személyében, a házassági szövetséget ők maguk az alábbi, rendkívül egyszerű módon kötötték meg. 

1Mózes 24:61-67 61 Azután fölkelt Rebeka és szolgálói, felültek a tevékre, és követték azt a férfit. Így vitte el a szolga Rebekát, és elment. 62 Izsák éppen megérkezett a Lahajrói-kúttól, mert a Délvidéken lakott. 63 Estefelé kiment Izsák imádkozni a mezőre. Amint föltekintett, látta, hogy tevék közelednek. 64 Rebeka is föltekintett, és meglátta Izsákot. Akkor leszállt a tevéről, 65 és azt kérdezte a szolgától: Ki az a férfi, aki szembe jön velünk a mezőn? A szolga így felelt: Ő az én uram! Akkor Rebeka fátylat vett elő, és eltakarta magát. 66 A szolga pedig elbeszélte Izsáknak mindazt, amit végzett. 67 Izsák ekkor bevezette Rebekát anyjának, Sárának a sátrába, és feleségül vette Rebekát. Izsák megszerette őt, és megvigasztalódott anyja halála után.

Itt tehát egy színtiszta bibliai példát látunk arra, hogy miként kelt egybe egy igazán istenfélő pár, vagyis miként kapcsolta őket egybe Isten akarata. Ha megfigyeljük, a 67. versben nem az áll, hogy Izsák elment a helyi államhivatalba, ahol házasságkötési engedélyt kért egy hivatalnoktól, majd miután kifizette a borsos illetékeket és elvégezték Rebekával az állami szertartást, azután nyilvántartásba lettek véve, s végre házaspárnak számítottak az emberek szemében. Nem, Izsák jól láthatóan nem aggódott afelől, hogy ezzel a módszerrel nem veti alá magát, illetve házasságát a hatalmon lévő erőknek, ahogy nem aggasztotta az sem, hogy ily módon egy engedély nélküli "vadházasságban" él majd együtt Rebekával az emberek szemében. Természetesen az emberek ekkor még mind így házasodtak, ez volt a dolgok normális rendje a tizenkilencedik század végéig. De ezen túlmenően, Izsák még csak a melkizedeki papság (ami pedig ekkor az igaz vallás jól ismert és funkcionáló papsága volt) kirendeltségét sem kereste fel amiatt, hogy egy igaz vallásos emberhez méltóan, megfelelő "egyházi" szertartás szerint házasodjon meg. Ugyanis ilyen sem lett levetve Isten akaratában. Számára elég volt az a tudat, hogy Isten hozta őket össze, s miután ez megtörtént, bementek a sátorba és házasságra léptek, amit a testi kapcsolattal pecsételtek meg. Igaz példájaként annak, hogy amit pedig Isten eggyé tesz, azt ember ne válassza el (Márk 10:9).

Az Ószövetség alatt a leviták voltak az Isten papjai, ahol a számos rájuk bízott feladat között sehol nem szerepel a házasítás. Ez logikus, hiszen a levita rendnél sokkal magasztosabb melkizedeki rend alatt sem volt szükséges annak a papságnak a közreműködése. Ellenben a mózesi törvény alatt a szülői beleegyezés, ahogy korábban a pátriárkák idejében is, még mindig egy fontos elvárás maradt:

Tobit 7:12-14 12 Akkor Ráguel behívta a lányát, Sárát, kézen fogta, és ezekkel a szavakkal adta feleségül Tóbiásnak: "Rád bízom. Mózes törvénye és parancsa neked ítéli feleségül. Vedd, és vidd tiszta szándékkal atyádhoz. Az ég Istene adjon nektek szerencsés utat!" 13 Aztán a feleségéhez fordult és papírt hozatott az íráshoz. Megírta a házassági szerződést, amelynek értelmében a lányát feleségül adja Tóbiásnak, Mózes törvénye szerint. 14 Akkor aztán nekiláttak az evésnek-ivásnak.

A házassági szerződést maga a család írta meg, amit a mulatozás vagy lakodalom követett. Nem volt hivatalos eljárás, nem kérték az asszír hatóságok engedélyét vagy közreműködését, még fogságban sem. Az asszírok sem vártak el ilyet, hiszen akkor még az államhatalmaknak eszükbe sem jutott kisajátítani a természet rendje fölötti hatalmat. Maga a házassági szövetség megkötése és a pár egybekelése pedig Izsák és Rebeka példáját tükrözi Tóbiás és Sára esetében is.

Tobit 8:1 Amikor befejezték az evést és ivást, arról kezdtek beszélni, hogy lefekszenek, s az ebédlőből a nászszobába vezették a fiatalembert.

Tobit 8:4-9 4 Közben a szülők kimentek és bezárták az ajtót. Tóbiás fölkelt az ágyból és azt mondta Sárának: "Kelj fel, nővérem! Imádkozzunk együtt és könyörögjünk Urunkhoz, hogy elnyerjük kegyelmét és segítségét." 5 Az fölkelt és elkezdtek imádkozni, hogy oltalmat találjanak. Tóbiás kezdte: "Áldott vagy, atyáink Istene! Áldott a te neved örökkön-örökké! Dicsőítsenek az egek és mind a teremtmények mindörökké. 6 Te teremtetted Ádámot, és hűséges segítőül mellé adtad a feleségét, Évát. Tőlük származik az emberiség. Azt mondtad: nem jó az embernek, ha egyedül van.Alkossunk mellé hozzá hasonló segítőtársat. 7 Uram, én most nem rendetlen vággyal veszem el nővéremet, hanem tiszta szándékkal. Engedd, hogy irgalmat találjon és találjak én is, és együtt öregedjünk meg."  8 Közösen rámondták: "Úgy legyen, úgy legyen!" 9 Aztán éjszaka együtt háltak.

Ennek fényében furcsa az, hogy a keresztény emberek többsége nem veszi figyelembe a bibliai példákat, és megfeledkeznek arról, hogy a házasságot Isten adta az emberiségnek. Az1Mózes 2:18-24 versei nagyon tisztán mutatnak arra, hogy Isten a házasság szerzője, ami egy férfi és egy nő kapcsolata az életük végéig, s áldását adta rá. Mint már példáztuk, ezt Jézus Krisztus is megerősítette a házassággal kapcsolatos tanításaiban, amikor arról beszélt, hogy a válás eredetileg nem volt lehetőség (Mát. 19:8). 

Rúth könyvében pedig említést találhatunk a házassági szerződés velejáró követelményeiről, az örökösödéssel kapcsolatos törvényes eljárást és a tanúk szerepét illetően (Rúth 1:1-10).

Amint az eddigiekből láttuk, a bibliai házasságkötés egy szövetség, s lényegében nem más, mint egy publikus eskü. A házassági szerződést aláírják a jelenlévők, vagyis a szülők, a tanúk, és természetesen a házasságra lépő felek. A hívő családok esetében a szülők engedélye és közreműködése is szerepet kap. Izsáknak maga Ábrahám keresett feleséget, s a mózesi törvény alatt, a törvény szerint élő szülők szintén közreműködtek az utódaik házasságában. Mondhatjuk úgy is, hogy ez esetben Isten az igaz, hívő szülőkön keresztül is dolgozott, hogy a gyermek megtalálja és elfogadja az Általa elrendelt párt. Ki kell hangsúlyozni, hogy a törvény szerint élő szülők, mert velük szintén Isten dolgozott, vezette őket, így azok az Ő akarata szerint jártak el. A mai keresztények esetében annyiban változott a helyzet, hogy gyakran olyan egyének vannak elhívva Isten szövetségéhez, akiknek a szülei egyáltalán nem hívők, sőt ellenzik az igazságot és a hitet. Ez esetben egy hitetlen nem akadályozhatja meg a hívő Istentől eredő házasságát és Isten akaratát. A másik változás pedig abból áll, hogy a szülők szerepét egyre inkább az állam sajátítja ki.

A bibliai házasság legfőbb elveit R. A. Torrey, a The New Topical Text Book 1897-ben kiadott munkájában, nagyon korrekt módon a következő pontokban foglalja össze:

A házasság egy Isten által intézményesített kapcsolat, kizárólag egy férfi és egy nő között (1Mózes 2:24). Ez egy szövetségi kapcsolat (Malakiás 2:4), ami az ember örömére lett megalkotva(1Mózes 2:18), megfelelő módon biztosítja az emberiség szaporodását (1Mózes 1:28; 9:1), az Istentől való utódok által (Malakiás 2:15) és gátat vet a paráznaságnak (1Korinhtus 7:2). Minden embernek jogában áll tisztességes módon megházasodni (1Korinhtus 7:28; 1Timóteus 5:14; Héberek 13:14), a megtért, igaz keresztények csak olyanokkal köthetnek házasságot, akik szintén "az Úrban vannak", azaz szintén hívők (1Korinhtus 7:39).

Torrey kitér még arra is, hogy a bibliai házasság, illetve a velejáró egybekötöttség, vagy összekapcsolódás (Mát. 19:6) alkalmanként különleges rokoni viszonyt vagy kapcsolatot hoz létre (1Kir. 3:1). A házasodni kívánók beleegyezése természetesen velejáró követelmény (1Móz.24:57-56; 1Sám. 18:20; 25:41).

Mivel Isten intézményesítette a házasságot, amire áldását is adta, így egy kereszténynek (de lényegében senkinek) nem szükséges az államhoz fordulnia azért, hogy engedélyt kérjen egy Isten által eleve ráruházott magánjoghoz. A házasság intézménye szentség, de ez a szentség mindenkinek a magánjoga. Ez azt jelenti, hogy sem az állami hatalmaknak, sem az egyháznak sincs fennhatóságában e szentséget kisajátítani, egy adott házasságot engedélyezettnek vagy tiltottnak nyilvánítani. A szó legszorosabb értelmében van érvényben a sokat ismételt bibliai álláspont: "amit Isten eggyé tett, ne szakítsa ketté ember." Ezzel nem azt mondjuk, hogy bűn az állami házasság, csupán azt, hogy bibliai értelemben nem szükséges, s lehetnek kellemetlen hosszútávú következményei, amire még ki fogunk térni.

 

A házasság megkötése nincs az egyház hatáskörében?

Egy nagyon gyakori, de hibás feltételezés szerint a házasság megkötése az egyház egyik szakramentuma, így egy "igaz" házasságot csakis az egyházi ceremónia hitelesíthet. Való igaz, a házasság szent intézmény, tehát valóban szentség, más szóval szakramentum, azonban helytelen azt feltételezni, hogy ez az egyház hatáskörébe tartozik. A házasság ugyanis egy teljesen önálló intézmény, s a Biblia arról ad bizonyságot, hogy a házasság az egyháztól teljesen függetlenül lett megalkotva.

Sokakat félemlítenek meg olyan alaptalan kijelentésekkel, hogy ha házasságukat nem az adott felekezet körein belül kötik meg és hitelesítik, akkor az a házasság érvénytelen lesz Isten és Jézus Krisztus előtt. A római katolikus felekezet pl. azon a nézeten van, hogy a doktrinális tisztaság fenntartásának érdekében érvényteleníthet minden olyan házasságot, amit egy katolikus és egy nem katolikus köt meg. Számos olyan felekezet van, amely gyakran durva módon kontroll alá szándékozik vonni a tagsága házasítását. Az Újszövetség alkalmanként példáz a házassággal, amikor szellemi leckéket tanít általa, de egyáltalán nem olyan formában, amiből azt vonhatnánk le, hogy ennek a szentségnek a kezelése az egyház kezébe adatott.A házasság egy szellemi kapcsolat, ami azt a szövetséget is jelképezi, amit Isten Izraellel megkötött (vö. Ez. 16:8), és azt is, amelyet Krisztus az egyházzal köt meg (Jel. 19:7-9). A házasságban létrejövő szellemi kapcsolatot egyedül Isten képes megvalósítani a Szent Szellem által, s azt egyetlen emberi hatalom sem képes delegálni.

A házassággal és a válással kapcsolatos tanok teljesen függetlenek az egyháztól. A házassággal kapcsolatos bibliai törvények, ahogyan a tízparancsolat is, egyetemesek, mindenkire és mindenkor egyformán vontkoznak Isten szemében. Az egyház legfeljebb annyiban különbözik, hogy mivel most áll ítélet alatt, az örök ítélet fejében nem veszi komolyan az idevonatkozó parancsolatokat.

A paráznaság vagy a házasságtörés egy törvényes ok volt a válásra már kezdettől fogva (Mát. 5:32). Amikor József megtudta, hogy Miriam (Mária) terhes lett, el akarta bocsájtani magától. József a Szentírás szerint igaz ember volt, s bár szerette jegyesét, mégis el akarta bocsájtani éppen azért, mert az eljegyzés már egyféle házassági szerződésnek számított. A válást némileg könnyebbé tette a mózesi írott törvény az emberek keményszívűsége miatt (Mát. 19:8), és a férj több oknál fogva is elbocsájthatta feleségét egy válólevéllel  (5Móz.24:1; Mát. 5:31). A válás tehát bevett gyakorolat volt úgy a pogány nemzetek, mint a testi izraeliták között.

Bár két újszövetségi, vagy szellemi hívő esetében már szigorúbb elvárások vannak életben, mert eredetileg a válás  nem volt opció (Mát. 19:8), a házasság halálig szólt (Róm. 7:2).Illetve a hívők esetében csak akkor engedélyezett a válás, ha az egyik fél részéről házasságtörés történt (Mát. 5:32).  Ha pedig a házastársa nem hívő, és ha az nem kíván vele élni a továbbiakban, akkor szintén elválhat, megkötés nélkül (1Kor. 7:15). A hívők még egy esetben válhatnak el egymástól: ha úgy döntenek, hogy nem kívánnak együtt élni tovább, de ezesetben már nem házasodhatnak többé, bár egymáshoz visszatérhetnek házastársakként (1Kor. 7:10-11). 

A törvény alatt elsődleges volt a szülők beleegyezése és hozzájárulása a házasság szentesítéséhez, s ez az egyetlen biblikus elvárás, amit figyelembe kellett venniük a házasságot megkötni szándékozóknak. Ez a szabályzat természtesen előfeltételezi, illetve elvárja azt, hogy maguk a szülők is Istent követik, és a bibliai törvények szerint éljenek. Ha tehát a hitet gyakorló szülők beleegyeznek, Isten szemében is teljes érvényű a házasság. A mózesi törvény alatt egyetlen dolog korlátozhatta a házasságot, mégpedig az, ha a törvény szerint élő szülők nem egyeztek bele. Természetesen amikor a pár felnőtt korba kerül, és a szülők ok nélkül vagy méltánytalanul ellenzik a házasságot, az egy teljesen más kérdés, és más kategóriába tartozik. Az olyan törvények, mint a 2Mózes 22:16-17, szintén a nők és a család érdekét szolgálták.

A bibliai házasság tanúk előtt történik meg, ezt láthatjuk pl. a Rúth 4:1-11 és Ézsaiás 8:1-3 versekből is. A Szentírás egyetlen helyen sem utal arra, hogy a házasságot az államnak, az egyháznak, vagy papságnak kellene hitelesítenie. Mint már kitértünk rá, sem az eredeti melkizedek-rendbeli papok, sem a léviták nem házasítottak. A szellemi hívőkre, akik egyébként is maguk alkotják Isten papságát (1Pét.2:9), a házasság területén ugyanazok a bibliai irányelvek vonatkoznak, mint minden más emberre. Krisztus nem házasított, ahogyan az apostolok sem. A keresztények között az Isten által gyűlölt, hamisnak ítélt nikolaiták (Jel. 2:6,15) voltak azok, akik szerint a papságnak kell a hívők családi életét igazgatni és irányítani. A nikolaiták tették az egyházszervezetet hierarchikussá azzal, hogy a papságot egy felső, uralkodó kaszttá tették a laikus fölött.

 

Az állam hatásköre?

A házasságot Isten intézményesítette az Édenben, még mielőtt bármiféle társadalmi szerveződés létrejött volna. A keresztény házassági eskü egy méltóságteljes, nyilvános szerződés az erre bibliai szempontból alkalmas férfi és nő között. Az államhatalomnak semmi szerepe nem volt a házasságkötésben, amikor azt Isten intézményesítette, hiszen még nem is létezett akkor. Az államszervezetnek azóta sincs Istentől kapott felhatalmazása vagy hatásköre a házasság hitelesítésére vagy hiteltelenítésére! A helyzet csak a Nagy Francia Forradalommal változott meg. Hozzá kell tennünk, hogy az államszervezetnek nincs hatáskörében felügyelete alatt tartani a házasság céljait sem, mint a szerelmi kapcsolat kialakulását, a boldogságot, az utódnemzést, a szexuális életet, stb. Nagyon fontos tény, hogy az államnak a gyermekek bibliai hit és értékek szerinti felneveléséhez sincs semmi köze. Egyedül Isten, a házasság és családi élet megalkotója és megáldója határozza meg a házasság normáit és szabályait. A házasság teszi lehetővé a családi egység létrejöttét, ami pedig minden társadalom legfontosabb alappillére. Egy hívő számára a házasság Jézus és az egyház kapcsolatát szimbolizálja, tehát azt az Isten által elrendelt szellemi viszonyt, amibe aztán végképp nincs az államnak semmi beleszólási joga. Emellett, Isten egyedül a szülőket hatalmazta fel gyermekeik felnevelésére a családon belül.

Mivel a házasság egy teljesen önmagában fennálló intézmény, így nem függhet az állam jóváhagyásától, és az államnak nem tartozik a hatáskörébe sem védeni, sem szabályozni, sem engedni, sem megtiltani a házasságot vagy a család funkcióit. A házasság nemes, becses dolog (Héb. 13:4), amelynek tisztaságát feltétlenül meg kell őrizni a házastársaknak (nem az államnak vagy az egyháznak), mert egyedül rajtuk múlik (nem az államon és az egyházon) az, hogy hűek maradnak-e esküjükhöz. Valójában a Szentírás szerint a degeneráltság egyik határozott jele az, amikor külső erők kezdik ki a házasság intézményét (legyen az akár vallási, vagy akár világi) (vö. 1Tim. 4:1-3). Azok, akik megvetik az isteni rendet, így a házasság szentségét is, azok átadatnak a degeneráltságnak és fertőnek, majd megkapják annak méltó jutalmát (Róm. 1:24-25).

Ma sokat vitatott kérdés a homoszexuális párok házasodási joga. A bibliai válasz egyszerű: Isten a házasság szerzője, aki a házasságot egy férfi és egy nő számára rendelte el, s erre adta áldását. Emellett, mivel az államnak nincs hatáskörében a házasítás, így a homoszexuális párok házassága bibliai szempontból érvénytelen, semmis. Csak azért, mert valami államjogilag "törvényes", korántsem jelenti azt, hogy Isten szemében is azzá lesz.

 

Mi a házassági engedély, és mi a jelentősége?

Mi is valójában a házassági engedély? A Black's Law Dictionary pl. eképp határozza meg: az engedély 1 a: egy cselekedetre való felhatalmazás b: valaminek elvégzésére adott felhatalmazás 2 a: Egy az erre felelős hatóság által kiadott engedély, ami felhatalmaz olyan üzleti, foglalkozási, vagy bármilyen tevékenységre, ami az engedély nélkül törvénytelen lenne, 2  b: bármilyen okmány, elismervény, ami garantálja az engedély kiadását.

Hétköznapi nyelven szólva egy engedély nem más, mint egy okmány, ami felhatalmaz bennünket valamire, amit anélkül az engedély nélkül nem lenne jogunkban megtenni. Ha megtesszük azt, ami így nincs jogunkban, akkor az törvényen kívüli, illetve törvényellenes cselekedetnek minősül (lásd Black's Law Dictionary 4.-ik kiadás, 1067. o.).

Általában szólva a jogszabályok szerint a házassági engedély egy, a hatóságok által garantált engedély arra, hogy két ember házasságra lépjen. Nézzük például a magyar jogszabályokat:

2. § (1) Házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelenlevő házasulók az anyakönyvvezető előtt személyesen kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek.

(2) Az anyakönyvvezető a kijelentés megtörténte után a házasságkötést a házassági anyakönyvbe bejegyzi.

(3) A házasságkötés nyilvánosan, két tanú jelenlétében, az erre rendelt hivatalos helyiségben történik.

(4) Rendkívüli körülmény esetében a házasság az anyakönyvvezető hivatalos helyiségén kívül is megköthető.

3. § (1) A házasságkötést megelőzően a házasulóknak az anyakönyvvezető előtt ki kell jelenteniük, hogy házasságuknak legjobb tudomásuk szerint nincs törvényes akadálya, egyszersmind igazolniuk kell, hogy házasságkötésük törvényes feltételei fennállnak. Jogszabály a házasságkötés előtti tanácsadáson való részvételt kötelezővé teheti.

(2) A házasságkötést az anyakönyvvezető csak a házasságkötési szándék bejelentését követő harminc nap utáni időpontra tűzheti ki. A jegyző e határidő alól felmentést adhat.

Mindennek csak az a szépséghibája, hogy az állam nem adhat vagy vehet el olyan jogot, amivel Isten eleve felruházta az embert. Lássuk a lényeget: az állam által delegált házasságkötést nem Isten hitelesíti, hanem egy hivatalnok, az anyakönyvvezető és az általa aláírt anyakönyv, valamint az állam által "erre rendelt hivatalos helység", ahol a "házasságot" megkötik. Ezek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy Istennek a Bibliában felsorolt igaz hívei közül egyetlenegynek sem volt érvényes a házassága!

Ennek azonnal érzékeltetnie kellene azt, hogy valami nagyon nincs rendben a házasságkötési engedély céljaival. Egy házasság akkor törvényes igazán, ha Isten előtt az. Akkor, ha azt az Általa lefektetett módon kötik meg, és ha az az Általa meghatározott célt szolgálja, függetlenül a bürokraták ezzel ellentétes nézeteitől.

Az államnak egyáltalán nincs hatáskörében a házasítás, sem a házasság intézményének fenntartása vagy szabályozása, függetlenül attól, hogy mennyire fontosnak tartják a családok társadalmi szerepét. Annak az égvilágon semmi jelentősége nincs, ha az állam érvénytelennek tartja azokat a házasságokat, amelyekhez nem adta hivatalos beleegyezését. Semmilyen hatalom nem tilthatja meg, hogy két ember hűségesen szeresse egymást, és házastársakként kezeljék egymást, miután szövetséget kötöttek Isten előtt.

Isten szava örök, rendeletei minden korra érvényesek, intézményei maradandóak és stabilak. Az államok és társadalmi formák jönnek és mennek a maguk törvényeivel. Amit az állam ad, azt az állam bármikor el is veheti, vissza is vonhatja. Emellett az állam gyakran változtatja a törvényeket, rendeleteket, így a házasság intézménye is ki van téve annak, hogy az azzal kapcsolatos törvények megváltoznak. Egy házaspár azon találhatja magát, hogy a házassági státuszuk az állam szemében nem ugyanazt jelenti ma, mint amit tegnap jelentett, vagy esetleg holnap jelenteni fog, vagy azt, aminek ők Isten előtt tartják. Ugyanez a helyzet a család funkciójával kapcsolatban is, amit az állam szintén az érdekeinek megfelelően határozhat meg. Ne feledjük, úgy a náci Németország, mint a kommunista országok a maguk ideológiája szerint kívánták a családi egység célját átformálni.

Miket eredményezhet az állami beavatkozás? Vegyük csak pl. Kínát, amely egy ősi kultúra, és a család a szó szoros értelmében évezredeken át működött az eredeti édeni rend szerint, ám amikor az ateista kummunista kormány került hatalomra, törvénybe lett iktatva, hogy családonként csupán egy gyermeket hozhatnak a világra és nevelhetnek fel! Ebben az esetben az állami törvény pontosan az ellenkezője a bibliai utasításnak, és megfosztja az embert az isteni áldástól (1Móz. 1:28; 9:7; Zsolt. 127:3, 128:3). Ez csupán egy példája annak, hogyan válhat az állam a bibliai családi élet ellenségévé, törvénytelenné téve Isten parancsolatait és áldásait.

Vizsgáljuk csak meg a szövegét az idevonatkozó magyar jogszabályoknak! A magyar törvénykönyv fogalmazása is azt mutatja, hogy az állam kisajátította magának a házasság intézménye fölötti kontrollt:

 

1952. évi IV. törvény

a házasságról, a családról és a gyámságról

 

1. § (1) A házasságról, a családról és a gyámságról szóló törvénynek az a célja, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmányának megfelelően szabályozza és védje a házasság és a család intézményét,biztosítsa a házasságban és a családi életben a házastársak egyenjogúságát, fokozza a gyermekekért való felelősséget és előmozdítsa az ifjúság fejlődését és nevelését.

(2) E törvény alkalmazása során mindenkor a kiskorú gyermek érdekére figyelemmel, jogait biztosítva kell eljárni.

(3) E törvényt a társadalmi és egyéni érdek összhangjának biztosításával kell alkalmazni; a törvényben megállapított jogokkal és kötelességekkel társadalmi rendeltetésüknek megfelelően kell élni.

Ha óvatosabban elolvassuk a kiemelt részeket, máris látjuk, az állam a saját értelmezése szerint tekint a házasság intézményére, és a neki megfelelő érdekek szerint kezeli azt. Istenről, felruházott jogról szó sincs.

Még a demokratikus államokban is egyre gyakrabban dönt az állam a gyermekek sorsáról az ilyen-olyan, mondvacsinált okoknál fogva. A 3. pont  pl. a társadalmi és egyéni érdekről beszél, de vajon milyen erkölcsi mérce szerint? Ezek a tények hamar nagyon fontos erkölcsi kérdés elé állíthatnak bennünket. Hogy kötelességünk-e egy Istentől adott, alapvető jogot feladni és olyan kezekbe adni azokat, amelyknek nincs felhatalmazásában azt kezelni, sőt még durván vissza is élhet vele? Mindenki döntse el magának a hite szerint.

 

Az egyház feje Krisztus

Szinte teljesen azonos a helyzet az egyházi engedéllyel. Isten egyháza az Isten egyháza marad akkor is, ha az állam nem jegyzi azt be "hivatalos" vallásként vagy felekezetként. Emellett, Isten egyháza elvégzi a feladatát akkor is, ha az állam nem adja engedélyét a működéséhez, vagy akár az evangélium hirdetéséhez, netán éppenséggel tiltja azt. Minderre egyébként az Isten igaz egyháza soha nem is kért engedélyt semmiféle hatóságtól, hiszen az egyház munkája egy isteni mandátum. Hasonlóan, Isten soha nem hatalmazta fel az állami, vagy világi hatalmakat a házasság, a család és az egyház intézményeinek felülvigyázására, igazgatására, manipulálására.

Az államhatalmaknak természetesen megvannak a maguk Istentől ráruházott jogaik és felelősségeik, amelyek ellen egy keresztény soha nem is lázadhat fel. Így a világi hatalmaknak jogukban áll pl. adót szedni, s annak megfizetése alól a keresztények sem mentesek. Egy keresztény azonban nem veti vagy vetheti alá magát az olyan állami szabályzatoknak, amelyek Isten parancsainak megszegését eredményezik. A kereszténynek nem kötelessége az állam által illegálisan kisajátított hatáskör elvárásainak megfelelni. Ezokból nem viselünk fegyvert sem, hiszen egyedül Isten vezetheti hadba a népét, s az teljesen mellékes, hogy az állam ezen a területen is Isten elé helyezi önmagát.

Tömörebben szólva, csak azért, mert az állam önkényesen kisajátította magának ezeket a funciókat, az nem jelenti azt, hogy jogukban áll olyan engedélyeket kiadni, amelyek kiadásásához nincs felhatalmazásuk, s így Isten szemében az ilyen állami engedélyek kiadásai vagy megvonásai teljes mértékben érvénytelenek. Isten határozott korlátokat szab a földi hatalmak hatáskörének, azt nem léphetik túl büntetlenül. Amennyiben kisajátítják maguknak azokat a jogokat, amelyeket Isten magának tart fenn, azt saját felelősségükre teszik, és egy hívő sincs elkötelezve azok iránt.

Jézus kijelentette, hogy "felépítem az egyházam, s a pokol kapui sem lesznek képesek ellenállni annak (Mát. 16:18). Sem Jézus, sem az apostolok, sem Isten igaz egyháza soha nem kért állami engedélyt olyan dolgokra, amelyekre Isten felhatalmazta, pontosabban elrendelte őket. Amikor a hivatalos szervek felszólították őket arra, hogy ne hirdessék Isten igazságait, válaszuk röviden ez volt:

Ap.Csel. 4:19-20 19 Péter és János azonban így válaszoltak: "Ítéljétek meg magatok, helyes volna-e Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint az Istenre? 20 Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk."

Az az egyház, amely az államtól kér engedélyt ahhoz, hogy Jézus Krisztus jegyeseként működhessen, s az államtól kér hitelesítést arra, amit az Atya eleve elrendelt számára, az önkéntesen adja magát annak a kezébe, aki e világot uralja (2Kor. 4:4), az őt szolgáló földi hatalmakon keresztül.

Az Isten törvénye, beleértve a házasságra vonatkozó isteni rendeleteket is, megelőzi az állam/ok létrejöttét (vö. Róm. 5:13; Zsolt. 119:160), s a nemzetek feladata annak fenntartása lenne. Még Izrael esetében sem volt ez másként, hiszen Isten választott nemzete is először a törvényt kapta meg – egy a házassággal szimbolizált szövetség keretein belül –, s csak azután hazáját és államiságát. Hozzátesszük, maga az államiság megtartása is az előzetesen lefektetett törvényhez való hűségüktől függött. Hasonlóan, Isten Egyháza kizárólag a Vele kötött szövetségtől függ, s a szövetség feltételeihez hozzátartozik az Isten parancsolatainak betartása. Amelyik ország letér Isten útjairól, azt előbb-utóbb utoléri a végzete.

Az isteni vezetést megtagadó államhatalmak törvényeket iktatnak be, rendeleteket hoznak érvénybe, de ezek – különösen egy hívő számára – nem helyezik, nem is helyezhetik hatályon kívül, sőt, nem is módósíthatják azt a törvényt, amit Isten a szellemükbe és szívükbe ír. Márpedig az Éden óta érvényben lévő házassági törvények annak az isteni törvényzetnek a részei, amelyeket Isten a szívünkbe, szellemünkbe ültet.

A házassági kapcsolatnak szimbolikus jelentősége van, hiszen Jézus Krisztus és az egyház kapcsolatát jelképezi, s ennélfogva a Szentírás az egyházat Jézus Krisztus jegyesének nevezi(Ján. 3:29; Jel. 19:7, 21:2,9; 17). Ezt a házasságot, a testihez hasonlóan szintén az Atya Isten rendelte el, Ő rendelte egymásévá, Ő adja össze és áldja meg ezt a szellemi kapcsolatot. Senki, de senki ne gondolja, hogy Isten kiadja ezt a hatalmat a maga kezéből, és hitetlen emberekre bízza!

Amikor az Isten egyháza, ami Krisztus teste (1Kor. 12:27) az államhoz fordul és beadja az 501c3 kérvényt (az USA-ban e kérvény kitöltésével lehet egy "non-profit szervezetet" létrehozni és adómentesítést kérni), akkor elhagyja saját fejét, Jézus Krisztust, és az államot helyezi a nyakára fejként. Más szóval, azt teszi meg az urává Jézus Krisztus helyett! Ezzel a szerződéssel ugyanis el kell köteleznie magát a "vállalkozás" levetett szabályzatainak, amelyek egyébként is gyakran változhatnak. Ennek egyik következménye az lett, hogy az állam megtiltja az ilyen felekezeteknek a közéletben való részvételt, de még azt is, hogy a politikai fórumokon a kereszténység erkölcsi normáit hirdessék. Egyetlen csapással elveszik tőlük a hatékony evangelizálás esélyét azzal, hogy beszorítják őket saját templomaikba vagy csarnokaikba. Magyarán, ez a frigy lényegében a világi hatalmak kezébe helyezi az egyház funkcióit, ami egyre szűkülő korlátok közé szorítja az igaz evangéliumi kereszténység üzenetét.

Amikor egy pár az állami házasságkötési engedélyért folyamodik, azzal az államot teszik meg a házasság "hármas kötelének" egyik fonalává Isten helyett. A keresztény hitben megkötött házasságban a férfi és a nő mellett Isten a harmadik kötélszál, ahol Isten határozza meg annak rendjét, így az nem szakad el egykönnyen:

Prédikátor 4:12 ... és a hármaskötél nem hamar szakad el.

Malakiás próféta nyilvánvalóvá teszi, hogy a házasságok tanúja maga Isten:

Malakiás 2:14 ... mert JHVH volt a tanú közted és ífjúságod felesége között.

Ez egy nagyon lényeges üzenet, hiszen a modern társadalmak felváltották Istent a maguk hivatalnokaival.

Ha egy gyülekezet, vagy egy házasodó pár az államától kér engedélyt ahhoz, hogy egyházként vagy házastársakként legyenek nyilvántartva, azzal alávetik magukat az esendő emberi kormányzatok állandóan változó és szeszélyes meghatározásainak, rendeleteinek és elvárásainak. A házasság hosszú évezredeken át nagyon is jól és egészségesen működött az ilyen külső, a magánügybe betolakodó állami rendeletek nélkül.

Egy keresztény számára a házasság azt jelenti, aminek Isten rendelte el az intézményt:

Példabeszédek 18:22 Aki feleséget lel, boldogságot talál, részesült JHVH kegyében.

Sirák 26:3 A jó feleség jó osztályrész: aki féli az Istent, az részesül benne.

A házasság egy isteni ajándék, más szóval egy áldás az ember számára. Mivel Isten rendelte el, így Ő határozza meg azt, mi számít házasságnak, vagy családnak.

Az Isten akaratát és ajándékát, áldását tiporjuk meg akkor, ha a következőként gondolkodunk: "Köszönöm Neked Uram, hogy házastársat adtál nekem! De ne haragudj, mielőtt élvezném az ajándékod és annak áldásait, előtte elmegyek az állami hivatalokhoz, kikérem az ő engedélyüket, kifizetem a megszabott összeget, csak azért, hogy teljesen biztos lehessek abban, hogy jogosan veszem magamhoz az ajándékodat."

Hatalmas különbség van az Isten által ránk ruházott jogok és az állam által biztosított privilégiumok között! Az USA alapító atyái nem véletlenül nyomatékosították, hogy az ember Isten által van felruházva bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal.

A jobbára pogány eredetű társadalmi törvények megkívánják az állam részéről kiadott különféle engedélyeket, felhatalmazásokat (amelyek bármikor visszavonhatók), míg Isten tökéletes törvénye a szabadság törvénye (Jak. 2:12), igazságossága állandó és változatlan (Zsolt. 112:9; 2Kor. 9:9; Mal. 3:6). Már a keresztény köztörvény egykori fellegvárának számító USA keresztényei is eltávolodtak ezektől a gyökerektől. A keresztény magánjog a bibliai törvények polgárok általi elfogadása és mindennapos megélése. Azokban a közösségekben, ahol a keresztény köztörvények szerint élt a lakosság, ott a párok tisztában voltak jogaikkal és felelősségeikkel, így a házasság megőrizte szentségét és tisztaságát minden állami vagy egyéb külső beavatkozás nélkül.

Az is igaz, hogy a bibliai házasságot nem sikerült teljesen kitörölni az emberek elméjéből, és valószínűleg ez sosem fog sikerülni teljes mértékben. A mai napig bevett szokás szerte a világon az, hogy a menyasszonyt az apja "adja át" a vőlegénynek. Már ez a tradíció is az Édenhez vezethető vissza, hiszen a mennyei Atyánk adta át Évát Ádámnak feleség gyanánt (1Móz. 2:22).

 

A házassági engedély rövid történelme az USA-ban

Az USA törvényei annyiból különlegesek, hogy a magánjog (common law) a mai napig ismert és elfogadott jogrendnek számít több államban. A USA-ban például csak a XIX. század derekán kezdék bevezetni a nyilvántartott házassági okmányokat, de igazán csak a nagy gazdasági válság után vált teljesen hivatalossá, a huszadik század első felében. New Yorkban például 1930-tól tartják nyilván a házassági rekordokat.

A pilgrimek, az államot megalapító atyák és az USA elnökei, mint pl. George Washington, mindannyian házassági engedély nélkül házasodtak. Milyen folyamat vezetett ahhoz, hogy engedélyhez kössék a házasságot? Az USA néhány államában már a tizenkilencedik században is létezett egyféle házassági engedély, de ezt kizárólag csak azoknak a pároknak volt kötelező megkérni, akik eltérő rasszhoz tartoztak. Ha például egy fehér férfi fekete nőt kívánt feleségül venni, akkor engedélyt kellett kérnie a házassághoz. Tudniillik az USA-ban hosszú időn át tilos volt a fajkeveredés. Az 1800-as évek közepén több állam lazított ezen a törvényen, és engedélyezték az ilyen házasságot, de csakis a házassági engedély kitöltésével. Ez volt tehát az eredeti házassági engedély célja. Az azonos rasszot képviselő személyek esetében nem volt szükséges ilyen engedélyt kérni. Köztudottan a kormányok nem nagyon képesek ellenállni annak a kísértésnek, hogy mindjobban kiterjesszék kontrolljukat az élet minden arculatára. A Szövetségi Kormány végül 1923-ban rendelte el az engedélyeztetést az"Uniform Marriage and Marriage License Act" névvel jelzett törvényelőírással. Ezt követte az "Uniform Marriage and Divorce Act", vagyis a házasságot és válást kontroll alá vonó törvényrendelet. 1929-re a Szövetség minden állama elfogadta a házasság engedélyhez való kötését.

Hogy miért írja felül a történelem utolsó évszázadának gyakorlata a korábbi csaknem hatezer esztendő jól bevált, és Isten által elrendelt gyakorlatát? Jó kérdés, véleményünk szerint a válasz abban rejlik, hogy a kor végén élünk, és Sátán globális világrendjének, illetve az azt szolgáló hatalmaknak érdeke, hogy folyamatosan korlátozzák az egyéni szabadságjogokat. Ez a folyamat a szemünk előtt zajlik, láthatjuk, hogy a modern demokráciákban rettenetes hatalmi visszaélések tapasztalhatók, és egyre több keresztény ébred rá arra, hogy az igaz hit megélése lassan köztörvényes bűntetté válik. Ugyanakkor egyre többen térnek vissza az egyéni, nem felekezeti bibliai orthodoxiához. Az USA-ban több ilyen mozgalom született a közelmúltban, s írásunkat egy népszerű tanító, Matt Trewhella sokatmondó érveivel folytatjuk.

 

5 érv amellett, hogy a keresztények miért ne vegyék igénybe az állami házassági engedélyt és anyakönyvezést

  Matt Trewhella

Minden évben keresztények ezrei kérik meg és töltik ki a házassági engedélyt azzal a céllal, hogy szeretett párjukkal házasságra léphessenek. Teszik ezt magától értetődően, minden felvetés nélkül. Talán a pásztoruk javaslatára, vagy csak azért, mert mindenki más ezt teszi, ez a dolgok "normális" rendje. Az alábbi írásban azt szándékozzuk megindokolni, hogy miért ne folyamodjunk ilyen engedélyhez.

  1. Már maga az "engedély" kifejezés meghatározása is azt indokolja, hogy ne folyamodjunk ahhoz, ha házasodni akarunk. A már fentebb idézett definíció szerint az engedély feljogosít bennünket valamire, amit anélkül nincs törvényes jogunk megtenni. Kérdezzük meg önmagunktól: Miért is lenne illegális az állam engedélye nélkül házasságra lépni? Miért kérjek engedélyt valamihez, amit Isten intézményesített, majd felruházott engem azzal a joggal, hogy megtegyem azt? Mi alapon áll közém és Isten közé egy hivatalnok e dologban? Mi van, ha a hivatalnok azt mondja, hogy nem, ön sajnos nem házasodhat meg? Elvégre ha hatalmában van kiadni egy engedélyt, akkor hatalmában áll azt megvonni is. A földi hatalmak nem garantálhatnak jogot arra, amire Isten eleve feljogosított.
  2. Amikor házassági engedélyt kérünk, azzal automatikusan elismerjuk és garantáljuk az államnak a házasságunk feletti fennhatóságát. Az engedély a házasságot az állam egyik vállalatává teszi, s mint ilyen, nem csupán maga a házasság fölött van törvénykezési joga, de annak gyümölcse, vagyis a gyermekek és a családi tulajdon fölött is. Ezt sajnos számos esetjog bizonyítja. 1993-ban az amerikai Wisconsin államban a szülők felháborodtak egy bizonyos kísérleten, amelyeket az állami iskolákban végeztek el gyemekeiken. Az állami iskola igazgatója ekkor informálta őket arról, hogy semmit nem tehetnek ezügyben, ugyanis a gyermekek az állami iskola fennhatósága alá tartoznak. Amikor a szülők megkérdezték, hogy ki, vagy mi, és mikor hatalmazta fel az állami hivatalokat egy ilyen döntésre, a válasz ez volt: "az önök házassági engedélye és a gyerekek születési anyakönyve." Az engedélyeztetésnek tehát egyre gyakoribb, és egyre messzebbmenő következményei lehetnek.
  3. Amikor a házassági engedélyhez folyamodsz, azzal aláveted magad egy erkölcstelen törvényrendnek. Az engedélyt olyan hivatalok adják ki, amelyek elvetik a bibliai törvényzetet, és gyakran erkölcstelen törvényeket írnak elő. Ezek a törvények engedélyezik a válást, bármilyen oknál fogva. Mi több, ha az egyik fél netalán vallásos ember, akkor a bíróság legtöbb esetben az Isten ellen lázadásban álló fél érdekében dönt! Számos olyan eset ismert, ahol a bíróság megtiltja a hívő félnek azt, hogy gyermeklátogatás esetén a Bibliáról, vagy a keresztény erkölcsről beszéljen a gyermek előtt! A magam részéről, mint Isten felé szolgáló pásztor, nem vagyok képes tiszta lelkiismerettel összeadni olyan párokat, akik az állami engedélyt is megkérelmezve elkötelezik magukat egy erkölcstelen házassági törvényrendnek. Amennyiben pedig a pár már a házassági engedély megszerzése után kíván "egyházi esküvőt" is kötni, azt azzal utasítom el, hogy azt már az állam ügynökeként kellene megkötnöm, ugyanis ez esetben alá kellene írnom a hivatalos állami engedélyt. Részemről az Isten megtagadásával lenne egyenlő, ha elősegíteném a párt abban, hogy az intézményt jogtalanul kisajátító állam igazságtalan törvényei alá helyezzem a házasságukat.
  4. A házassági engedély beavatkozik az Istentől elrendelt szülői fennhatóságba, és azt az állam javára sajátítja ki. Aki olvassa a Bibliát, tisztában van azzal, hogy Isten elvárja, hogy a házasodni kívánók megkapják az atyai beleegyezést. A hajadonokat pedig az atyáik adták férjhez (5Móz. 22:16; 2Móz. 22:17; 1Kor. 7:38). Ennek nyomait egyébként a mai napig fellelhetjük a keresztény kultúrkörbe tartozó nemzetek között. A hagyományos esküvőkön az apa vezeti be az oltár elé a menyasszonyt, amikoris a pásztor felteszi a kérdést: "Ki adja ezt a hajadont feleségül az itt álló férfihez?" Bizony ki? A koloniális Amerikában nem ismerték a házassági engedély fogalmát. Akár a koloniális, akár a korai államok törvényeit olvassuk, a házasságnak csupán két követelménye volt. Először is a szülői engedély, másodszor pedig a házasságkötési szándékot nyilvánosan be kellett jelenteni 5-15 nappal az esküvő előtt. Ha megfigyeljük, ekkor még nem lehetett megkerülni a szülői beleegyezést. Ez viszont azt bizonyítja, hogy a korai koloniális Amerika lakossága és hatóságai még istentisztelő emberekből állt, hiszen elismerték a szülők fennhatóságát. Milyen hosszú utat tettünk meg odáig, hogy mára az istentelen és erkölcstelen állam megköveteli azt, hogy az ő engedélyéhez folyamodjunk! A házassági engedély kiadásával az állam kimondja: "Nincs szükséged szülői engedélyre, csak a mi engedélyünkre." Amennyiben a szülők nem egyeznek bele a házasságba, a gyerek az ő megkerülésükkel is minden további nélkül megkapja az állami engedélyt. Az állam részéről ez nem más, mint a magánjogba való durva beavatkozás, és az Isten által adott szülői felhatalmazás semmibevétele.
  5. Az állami házassági engedély bizonyos tekintetben poligámistává teszi az egyént. Ugyanis az állam szemszögéből nézve az általuk kiadott engedéllyel a felek az államal is házasságra lépnek. Ennek a legdurvább példájával eddig az Ohio állami anyakönyvi hivatal egyik brossúrájában találkoztam, amely az "Ezzel a gyűrűvel feleségül veszlek Téged" címet viseli. A brossúra kiadója az Ohio Állami Törvényszék, s az állam minden házassági engedélyt kiadó hivatalában elhelyezték ismertetőként. A nyitó paragrafusban a "Házassági Eskü" alatt ez áll: "Valójában, amikor elhangzik a házassági eskü, azzal egy törvényes szerződés jön létre. A szerződés három fél között köttetik meg. A szerződés három fele a következő. 1. Ön; 2. az Ön felesége vagy férje; 3. Ohio Állama." Láthatóan, az állami hivatalok és az ügyvédek nagyonis tisztában vannak azzal, hogy aki házassági engedéllyel házasodik, az nem csupán a házastársával házasodott össze, hanem az állammal is! Némi szőrszálhasogatással azt mondhatjuk, hogy ez poligámia. A házastársak az esküt nem csupán egymásnak teszik, hanem az államnak is, amivel az állam egy neki nem járó hatáskört kap a házasság fölött.

 

Mit tehetünk az állami túlkapásokkal szemben?

Az idők rohamosan változnak, a nemzeti jogállam fogalma lassan már csak az emlékezetben létezik, miközben egy globális, mindent felülíró rend kialakulását látjuk kibontakozni. Mindeközben milliónyi "legális" kiskapu lett létrehozva abból a célból, hogy az emberek tényleges, Isten által rájuk ruházott szabadságjogait egyre szűkülő korlátok közé rekesszék. Azok, akik a jelen eseményeiben a bibliai utolsó időkre jellemző körülményeket vélik felfedezni, nagy választások előtt állnak. Tudjuk jól, az antikrisztusi uralom idején szó szerint véve élet-halál választásokkal kell szembesülnünk.  De a jövő már elkezdődött, és itt az ideje felismerni azt, hogy az antikrisztus uralmához vezető út a jelenleg folyamatban lévő alattomos gazdasági és szociális manipulációkkal, gondosan kialakított kényszerhelyzetekkel, a bibliaidegen globalizmus, multikulturalizmus és posztmodernizmus rendkívül erős, nyomásgyakorló propagandájával van kikövezve. Ma még nem állunk közvetlenül élet-halál választások előtt, de a trendek úgy alakulnak, hogy az ember létérdekévé váljon az, hogy feltételek nélkül alávesse magát a kialakuló globális világrend követelményeinek. A nyomást elsősorban a gazdaság és a kulturális tendenciák teszik a házasság és család intézményeire is. A választások mindig rajtunk állnak, de tartsuk figyelemben csak Krisztus utasítását:

Máté 10:16 "Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.

Az égvilágon senki nem kényszeríthet bennünket pl. arra, hogy kölcsönök felvételével az ellehetetlenülésig eladósítsuk magunkat. Azért adósodunk el, mert önzően azt kívánjuk, ami nem a miénk, és annak ellenére is kívánjuk, hogy nincs meg hozzá a megfelelő anyagi lehetőségünk. Pedig senki nem kényszerít bennünket arra, hogy megfeleljünk a körülöttünk lévő társadalom magasröptű elvárásainak, akár annak az árán is, hogy tényleges rabszolgákká tegyük magunkat miatta (Péld22:7). A jogtalan kívánalmakkal megszegjük a tizedik parancsolatot és a szeretet törvényét (2Móz. 20:17; Róm. 13:9). Minden visszaüt valami módon, ha eladjuk a jövőnket, a jövőnk nem lesz a miénk. Ha most ellenállunk a globalizmus kísértéseinek, jobban felkészülünk az előttünk álló még nehezebb időkre.

Egy keresztény párnak nem szabad aggódnia amiatt, hogy az élet egyre nehezebbé válik, így a családvállalás is egyre rizikósabb. A jólismert mantra: "Majd, amikor valamivel könnyebb lesz a helyzet, akkor felvállaljuk a házasságot és családot." Jobb, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a helyzet nem lesz könnyebb, csak egyre mostohább, hiszen eleve így lett megtervezve a világi hatalmak által. Sőt, ez addig a pontig fog fokozódni, hogy nem végezhetünk munkát, nem adhatunk és nem vehetünk, vagyis nem funkcionálhatunk a társadalom részeként anélkül, hogy felvegyük a fenevad (állami hatalom) bélyegét. Számunkra viszont megadatott az a lehetőség, hogy kilépjünk a hittel annak tudatában, hogy Isten gondját viseli az övéinek még akkor is, amikor a fenti válaszút elé kell állnunk. Kereszténynek nem helyénvaló állami házassági engedéllyel egybekelni, mert az a rendszerhez köti a házasságot azáltal, hogy az államot látja elhivatottnak házasságát hitelesíteni.

Senki nem kötelez bennünket arra, hogy alávessük magunkat az olyan nyomásgyakorló, de biblikusan hamis érveknek, miszerint "aki nem rendelkezik állami házassági engedéllyel, az valójában nem is házas." Ez ostobaság, hiszen az engedélyeztetés viszonylag újkeletű, a házasság pedig egy hatezer éves intézmény. Tudjuk, Istennél nincs változás, ha Előtte kötünk szövetséget, az több, mint elégséges.

A kételkedők kedvéért tegyük csak fel a következő kérdést: Ha két homoszexuális férfi "házasságra" lép egy hivatalos állami házassági engedéllyel, ugyanakkor egy hívő férfi és egy nő pedig házassági szövetséget köt Isten színe és megfelelő tanúk előtt, akkor melyik házasság a hiteles? Ha az engedély teszi hitelessé a házasságot, akkor a két férfi vált "igazi házastársakká", a hívő pár pedig jogtalanul nevezi magát házasoknak. Annak ellenére, hogy Isten törvénye tiltja a homoszexualitást, azok nem örökölhetik Isen országát (3Móz. 18:22, 20:13; Róm. 1:26-27; 1Kor. 6:9), és a házasságot egy férfi és egy nő számára szentesítette. Amint ismételten látjuk, az állam jogtalanul sajátította ki magának a házasság hitelesítését, majd újraértelmezte a házasság fogalmát és célját oly módon, hogy az csaknem minden tekintetben összeegyeztethetetlen lett Isten kinyilvánított szándékával és akaratával. Igen,  jogtalanul, mert Isten soha nem hatalmazta fel erre az állami hatalmakat, sőt ítéletre tartja fenn azt a társadalmat, amely  szabad utat biztosít a szexuális és társadalmi aberrációknak.

A házasságot egyedül annak megalkotója, a Teremtő Isten definiálja és szenteli meg, legalábbis mi, keresztények ezt valljuk, és eszerint cselekszünk. Tegyünk fel még egy kérdést: ha az állam olyan rendeletet hozna, hogy a szülői feladat elvégzését engedélyhez köti, akkor az engedéllyel nem rendelkező szülők jogtalanul nevelik gyermekeiket? A kérdés sajnos nem alaptalan, mert már felmerült az USA bizonyos akadémikus és törvényhozó köreiben.

Márpedig a gyermekek felnevelése egy Isten által ránk ruházott felelősség, amibe a házassághoz hasonlóan az államnak nincs beleszólása. A bibliai orthodoxiához visszaigazodó keresztény körökben egyre jobban újjáéled az a régebben elterjedt szokás, hogy a házasságot, gyermekek születését a családi Biblia erre külön kialakított első oldalaira jegyzik fel (a régebben kiadott Bibliák tartalmaztak néhány lapot erre a célra). Az amerikai emberek az utóbbi néhány évtizedtől eltekintve házassági engedély nélkül házasodtak, ők a házasságot csak így egyszerűen a családi Bibliába jegyezték be.  Igaz, hogy az ilyen bibliai bejegyzést, a magánjog követelményeinek megfelelően csaknem minden amerikai bíróság hitelesnek ítél. Ez a megoldás teljesen elégséges egy mai hívő keresztény számára is. A világ és annak intézményei elmúlnak, megszűnnek, de Isten szava és akarata mindenkor megmarad!

1János 2:15-17 A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.

Jakab 4:4 Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel? Ha tehát valaki a világgal barátságot köt, ellenségévé válik az Istennek.