CoG

Iréneusz (Εἰρηναῖος) - Az eretnekek ellen

(vagy: Eretnekség ellen)

Adversus Haereses (röviden AH) IV. Könyv fordítása

4. Könyv (részlet)

A fordítás forrása az angol fordítás:

http://www.earlychristianwritings.com/text/irenaeus-book4.html

Weboldal: www.churchofgod.hu

Letölthető Word dokumentum

Letölthető PDF dokumentum

A gall területen élő Iréneusz Lyon (Lugdunum) felvigyázója (püspök) volt és a korai gnosztikus tanítások ellen írta öt könyvét, amely fordításban még nem jelent meg magyarul. Ebből közlünk bizonyos részletet.  Iréneusz 140 körül Kis-Ázsiában született, és 202-ben halt vértanúhalált.


"IRENEUSZ, Póthinosz püspök presbitere volt, aki Galliában a lugdunumi (=Lyon) egyházat kormányozta. Ezen város vértanúinak ügyében egyháza követként Rómába küldte saját nevére nézve is megtisztelő, Eleuthérioszhoz címzett irattal. Miután a kilencvenedik életévéhez közel járó Póthinosz elnyerte a vértanúság koszorúját, őt állították helyére. Úgy tartják, hogy egykor Polikárpnak, – akiről a fentiekben már megemlékeztünk –, a papnak és vértanúnak volt ő tanítványa. Öt könyvet írt az „Eretnekek ellen”, a pogányok ellen meg egy rövidke kötetet, egy másikat a fegyelemről, írt Marcianus testvéréhez az apostoli igehirdetésről, továbbá egy különböző témákat tárgyaló kötetet, írt Blastushoz a szakadásról, Florinushoz az egy kezdetről, vagyis arról, hogy Isten nem teremtője a rossznak, ezeken túl remek könyvet írt a nyolcadik napról, melynek végén magáról azt mondja, hogy nem sokkal az apostoli idők után élt, befejezésül pedig ezeket: „Megesküdtetlek tégedet, aki ezt a könyvet lemásolod, Urunk Jézus Krisztusra, és az ő második, dicsőségben való eljövetelére, mikor ítélkezni fog élők és holtak felett, ha ezt lemásoltad, Kedvesem, jegyezd oda, hogy honnét másoltad át, de úgy másoljad le, ahogyan azt találtad!”
Említhetünk tőle egynémely levelet, melyeket Victorhoz, a rómaiak püspökéhez a húsvéti kérdésben írt. Ez utóbbiakban figyelmezteti, hogy a kollegialitás egységét ezzel nem kell olyan könnyen szétszakítani, õ ugyanis abban a hitben volt, hogy Victor elítéli azt a sok ázsiai és keleti püspököt, akik a hold szerinti tizennegyedik napon ülik meg a húsvétot a zsidósággal együtt. Munkájának jelentős része Commodus császár idejére tehető, ő Marcus Antoninus (= Aurelius) Verust követő imperátor volt.

PAPIASZ, János hallgatója, az ázsiai Hierapolisz püspöke, öt kötetnyi munkát írt, melynek címe: „Az Úr mondásainak magyarázata”. Ezen könyveiben – mint ahogyan õ is előadja a bevezetőjében, – nem a különféle véleményeket, hanem az apostoli tekintélyeket követte, ahogyan õ mondja: „Az érdekelt engem, hogy mit mondott András, és mit Péter vagy Fülöp, Tamás, Jakab, mit Máté vagy másvalaki az Úr tanítványai közül. Miket mondott Arisztión, mit János az öreg, az Úr tanítványai, én ugyanis azt tartottam, az olvasásra készített könyvek nincsenek akkora hasznomra, mint az élő beszéd, mely ma még hallható ezek szerzőitől” (Papiasz Fr. 2). A szerzők katalógusával kapcsolatban ebből is kitűnik, hogy más volt az a János, akit az apostolok között tartunk számon, és más volt János, az öreg, akit Arisztión után említ. A fentiekből ismert vélemény miatt említettük meg ezt, miszerint többektől átadott hagyomány alapján a két utóbbi levél nem az apostol Jánosé, hanem a presbiteré. Ez a János adta közre az ezer esztendőhöz kapcsolódó megújulás zsidó gondolatát, amit azután követett Ireneusz és Apollinarisz is, meg a többiek, akik szerint a feltámadás után az Úr testben fog uralkodni szentjeivel együtt.Hasonlóan Tertullianus „A hívek reménysége” című könyvében, valamint petabiumi (= Pettau) Victorinus és Lactantius is követte ezen véleményt."

Forrás: PPEK / szerk.: Vanyó László: Apostoli atyák 26. oldalEusebius Hieronymus (Jeromos) presbiter: A kiváló férfiakról - XXXV. Iréneusz 

(Iréneusz:) "Gyermekkori emlékek: neveltetése Polikarp felvigyázó mellett, Szmürnában:

V. 20,5. Jobban emlékszem ugyanis az akkori eseményekre, mint a most történtekre 6. (hiszen a gyermekkorunkban szerzett ismeretek együtt nőnek a lélekkel és egyesülnek vele), úgyhogy még a helyet is meg tudom mondani, ahol a boldog Polükarposz ülve beszélt, hogyan lépett be és ment ki, milyen volt az életmódja, a testalkata, mint beszélt a tömeg előtt, és hogyan számolt be a Jánossal meg a többiekkel való kapcsolatáról, akik látták az Urat, és hogyan mesélte el szavaikat, és azokat a dolgokat, amiket az Úrról, csodáiról és tanításáról tőlük hallott; Polükarposz mindezt az Ige életének szemtanúitól kapta, és az Írásokkal megegyezően mondta el. 7. Ezeket akkor is gondosan hallgattam, mert Isten irgalma megnyilvánult rajtam, és nem papírra, hanem szívembe jegyeztem fel; Isten kegyelméből mindig szívesen kérődzöm rajtuk, és tanúskodhatok Isten színe előtt, hogy ha valami ilyet hallott volna az a boldog és apostoli presbiter, felkiáltott volna, bedugta volna a fülét, és szokása szerint ezt mondta volna: “Ó, jóságos Isten, milyen időkre őriztél meg engem, hogy ezeket viseljem el?”, azután még arról a helyről is elmenekült volna, ahol ülve, vagy állva ilyen szavakat hallott. 8. Leveleiből is kitűnhet ez, amelyeket akár a szomszédos egyházakhoz írt, hogy megerősítse őket, akár egyes testvérekhez, hogy figyelmeztesse és buzdítsa őket."

Forrás: Euszebiosz, Egyháztörténet, V. 20, ford. Baán István, in Euszebiosz Egyháztörténete, szerk. Vanyó László, Bp., SZIT, 1983, 228 (Ókeresztény Írók, 4).
 


 

 Iréneusz (Εἰρηναῖος) - Az eretnekek ellen 4. Könyv (részlet)


Előszó


1. Ahogy ígértem, átjuttatom neked, én igen kedves barátom, A hamis ismeretek felismerése és megcáfolása [című] munkának a negyedik könyvét, hogy súlyt adjak az Úr szavai által a cáfolatnak, amit eddig is már megtettem; hogy te is, ahogy kérted, megszerezhesd tőlem a mindenütt [jelen levő] összes eretnekek visszautasításának eszközét, és [így] ne engedd – őket minden ponton visszaverve – hogy tovább süllyedjenek a tévedések mélységeibe nehogy belefulladjanak a tudatlanság tengerébe; hanem, hogy te az igazság menedékéhez fordíthasd őket, és így a megmenekülésük elérésének okozója lehess.

2. Annak viszont, aki nekilát a megtérítésüknek, pontos ismerettel kell rendelkeznie a tanításuk rendszereiről és elképzeléseikről. Mert senkinek sem lehetséges meggyógyítani a betegeket, ha nincs ismerete a páciensek betegségéről. Éppen ez volt az oka, hogy az elődeim, pedig nálam sokkal kiválóbb férfiak voltak, mégsem voltak képesek kielégítően megcáfolni a Valentinusz tanítványait, mert tudatlanok voltak ezeknek az embereknek a [gondolkodás]rendszerével kapcsolatban; amit én gondosan közöltem veled az első könyvben, amiben rámutattam, hogy a tanításuk az összes eretnekség összefoglalása. Ez okból a második könyvben megvolt, mintegy tükörképként, az ő [eretnekségüknek] teljes legyőzetése. Mert aki a megfelelő eszközökkel száll szembe ezekkel az emberekkel, (Valentinusz követőivel,) mindenkivel szembeszáll, aki gondolkodásában gonosz; és aki legyőzi őket, legyőz valójában minden eretnekséget.

3. Mert az ő rendszereik minden [más rendszer] fölött káromlóak, mert azt képviselik, hogy az Alkotó és Tervező, aki, ahogy megmutattam, az Egy Isten, hiányosságból, vagy bukásból jött létre. A mi Urunk ellen is káromlást szólnak azzal, hogy elválasztják Jahósuát a Felkenttől (Jézus a Krisztustól), és a Felkentet a Megmentőtől, és ismét, a Megmentőt az Igétől, és az Igét az Egyszülöttől. Mivel azt állítják, hogy a Teremtő hiányosságból, vagy bukásból származik, szintén ugyanígy tanították, hogy a Felkent és a Szent Szellem emiatt a hiányosság miatt lettek kiárasztva, és hogy a Megmentő azoknak az [úgynevezett] Korszakoknak a terméke, akik [szintén] egy hiányosságból lettek teremtve. Így hát nem is lehet mást, csak káromlást találni közöttük. Az előző könyvben ki lett mutatva ezekkel kapcsolatban az apostolok gondolkodása, [tehát] nem csak az, hogy nekik, „akik az igazság beszédének kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak”, semmi ilyesmi gondolkodásuk nem volt, de még azt is hirdették nekünk, hogy vigyázzunk az ilyen tanításokkal, a Szellem által előre látva azokat a gyenge elméjű személyeket, akiknek félre kell vezettetniük.

4. Mert ahogy a kígyó félrevezette Évát az által, hogy olyat ígért neki, amit maga sem birtokolt, ugyanígy ezek az emberek is úgy tesznek, mintha egy felsőbbrendű tudás és kimondhatatlan misztériumok [birtokában lennének]; és az által, hogy bebocsátást ígérnek, amiről úgy beszélnek, hogy "helyet foglalni a Teljességben (Pleroma)", a halálba merítik be azokat, akik bennük hisznek, és hitehagyottá teszik őket Attól, aki [valójában] teremtette őket. És valóban, abban a [régi] időben a hitehagyott angyal, mivel a kígyó által okozta az emberiség engedetlenségét, azt képzelte, hogy [így] el tudta kerülni az Úr figyelmét; ezért Isten [kígyó] nevét és formáját ruházta rá. De most, mivel az utolsó idők elérkeztek, olyan gonoszság terjedt szét az emberek között, ami nem csak hitehagyottá teszi őket, hanem sok fondorlat által káromlókat emel fel a Teremtő ellen, nevezetesen az idáig már említett eretnekek által. Mert mindezek, habár különböző területekről származnak, és különböző véleményeket hirdetnek, mégis egyetértenek a káromlás szándékában, halálosan megsebesítve az embereket az által, hogy Isten, a mi Teremtőnk és Támogatónk ellen való káromlásokat tanítanak, és elcsorbítják az ember megmenekülését. Pedig az ember egy szellemből és húsból kevert szervezet, aki Isten hasonlóságára lett alkotva, és kezei által formálva, amik a Fia és a Szent Szellem, akiknek szintén Ő (az Isten) szólt: „Alkossunk embert.” Annak a célja pedig, aki irigyeli a mi életünket, az, hogy hitetlenné tegye az embereket a saját megmenekülésükre nézve, és káromlóvá tegye őket a Teremtő Isten ellen.

Mert hiába adtak elő bármit is az eretnekek a legnagyobb komolysággal, végül is arra jutottak, hogy káromolják a Teremtőt, és visszautasítják Isten kézműves munkájának - ami a test valójában - a megmenekülését; amire nézve már bebizonyítottam, változatos módokon, hogy a [kegyelem] teljes szétosztását elvégezte az Isten Fia, és megmutattam, hogy nincs senki más Istennek nevezve az Írásokban, csak a mindenség Apja, és az ő Fia, és azok, akik az örökbefogadással rendelkeznek.

1. Fejezet (I.)


1. Ezért, mivelhogy biztos és rendíthetetlen az, hogy semmilyen egyéb Isten vagy Úr nem lett kihirdetve a szellem által, kivéve Őt, aki Istenként uralkodik a mindenség felett az ő Szavával és azokkal együtt, akik megkapják a fiúvá fogadtatás szellemét, azaz azokkal, akik az egyetlen igaz Istenben és az Istennek Fiában hisznek; hasonlóképpen az apostolok sem mondtak mást Istennek, vagy neveztek [mást] Úrnak; és, ami sokkal fontosabb, a mi urunk sem [nevezett mást meg], ő szintén azt parancsolja nekünk, hogy ne valljunk senki mást Atyának, csak Azt, aki az egekben van, aki az egyetlen Isten és az egyetlen Atya; [így] azok a dolgok, amiket ezek a megtévesztők és a legmegátalkodottabb szofisták felhoznak világosan hamisnak bizonyulnak, azt állítva, hogy az a lény, akit saját maguk találtak ki, természet által Isten és Atya; viszont a Demiurgosz (Teremtő) természet szerint se nem Isten, sem Atya, hanem csak udvariasságból (verbo tenus) van így nevezve a teremtésen való uralkodása miatt. Ezek az elferdült mitologisták ezt állítják, gondolkodásukat az Isten ellen állítják be; félretéve Krisztus tanítását, maguk pedig hamisságokat istenítenek, vitatkoznak Isten teljes [üdvrendi] leosztása ellen. Mert azt állítják, hogy az ő Korszakaik (Aiónjaik) és isteneik, és atyáik, és uraik nevezhetőek még egeknek is, az ő Anyjukkal együtt, akit Földnek és Jeruzsálemnek is hívnak, más egyéb nevekkel is illetve őt.

2. Most tehát kinek nem világos ez: hogy ha az úr több atyát és istent ismert volna, tanította volna-e a tanítványait arra, hogy csak egy Istent ismerjenek, és csak Őt nevezzék egyedül Atyának? Hanem ő inkább megkülönböztette azokat, akik csupán elnevezésük szava által istenek, Attól, aki igazán Isten, hogy ne essenek tévedésbe a tanítására nézve, és ne keverjék [tévedésből] össze valami mással. És ha ő (Krisztus) valóban arra tanított [volna] minket, hogy egy Lényt hívjunk Atyának és Istennek, miközben saját maga időről időre megvallott [volna] más isteneket és atyákat hasonló értelemben, akkor úgy tűnik, hogy eltérő dolgokat parancsolt [volna] a tanítványainak attól, amit maga követett. Az ilyen magaviselet azonban nem a jó tanítóra vall, hanem egy félrevezetőre és ártóra.

Ezeknek az embereknek a szemlélete szerint így az apostolok is a parancsolat áthágóivá válnának, hiszen ők a Teremtőt ismerik el Istennek, Úrnak és Atyának, ahogy megmutattam - ha nem egyedül Ő [volna] az Isten és Atya. Jahósua így 'törvényszegés' tanítója lesz számukra, amennyiben azt parancsolta, hogy egy Lényt kell Atyának szólítani, így annak a kényszerét téve rájuk, hogy a Teremtőt ismerjék el, mint Atyjukat, ahogy hangsúlyoztam.


2. Fejezet (II.)


1. Mózes, az egész törvény összefoglalásakor, amit a Teremtőtől (Demiurgo) kapott, így beszél a Második Törvénykönyvben (5. Mózes): „Figyeljetek egek, hadd szóljak! Hallgassa a föld is számnak beszédeit!” (5Móz. 32.1) [És] ismét Dávid, aki mondja, hogy az ő segítsége az Úrtól jött, megerősíti: „Az én segítségem az Úrtól van, a ki teremtette az eget és földet.” (Zsolt. 121.2) És Ézsaiás elismeri, hogy [az az] Isten mondatta ki a szavakat, aki az eget és a földet alkotta, és kormányozza azokat. Így szól: „Halljátok egek, és vedd füleidbe föld! mert az Úr szólt.” (Ézs. 1:2) És ismét: „Így szól az Úr Isten, a ki az egeket teremté és kifeszíté, aki megalapította a földet, és az abban levő dolgokat; és aki leheletet ad a rajta lakó népnek, és Szellemet a rajta járóknak.” (Ézs. 42:5)

2. Ismét, a mi urunk Jézus a Felkent ugyanerről a Lényről tesz vallást, mint Atyjáról, amikor ezt mondja: „Vallást teszek rólad Atyám, mennyeknek és földnek Ura.” (Luk. 10.21) Milyen Atyát akarnak azok az [eretnek] emberek velünk megértetni, akik Pandora legfajtalanabb szofistái? Legyen az talán Bythus (Mélység), akit ők maguk találtak ki; vagy az Anyjuk; vagy az „Egyszülött”? Vagy legyen az, akit a Markioniták, vagy a többiek találtak fel, mint istent? (Akiről már bőségesen kimutattam, hogy egyáltalán nem isten); vagy inkább legyen - ami valójában is a helyzet - az ég és a föld Alkotója, akit a próféták is kihirdettek, akit a Felkent is megvall, mint az ő Atyját, akit a törvény is kijelent, mondva: „Halld Izrael, az Úr, a te Istened Egy Isten”? (5Móz. 6:4)

3. De mivel Mózes írásai (literae) a Felkent szavai, ő maga nyilatkozik [így] a zsidóknak, ahogy János feljegyezte az Evangéliumban: „Ha Mózesnek hittetek volna, talán nekem is hinnétek, mert ő én felőlem írt. De ha az ő írásainak nem hisztek, az én beszédeimnek sem fogtok hinni.” (Ján. 5:46-47) Így jelezvén a legvilágosabb módon, hogy Mózes írásai az ő szavai. Ha tehát [ez a helyzet] Mózessel, szintúgy kétségkívül a többi próféta szava is az övé, ahogy rámutattam. És ismét az úr maga megmutatja Ábrahámot, amint ezt mondja a gazdag embernek, minden még élő emberre is utalva: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még annak sem hinnének, ha valaki a halottak közül feltámadna és hozzájuk menne.” (Luk. 16:31)

4.
Ezzel nem pusztán egy szegény ember és egy gazdag ember történetét mesélte el; hanem elsősorban megtanított minket arra, hogy senki ne éljen fényűző életet, se ne éljen senki világi örömökben és folyamatos lakomákban, ne legyen senki a vágyainak szolgája, és ne felejtse el Istent. Mert „volt egy – szólt – gazdag ember, aki bíborba és gyolcsba öltözködött és naponta pompában vigadott.
(Luk. 16:19)

Ilyen emberekről is szólt a Szellem Ézsaiás által: „Bort isznak hárfával, citerával, lanttal és sípokkal, de az Úrnak dolgával nem törődnek, és nem tekintenek kezeinek munkáira.” (Ézs. 5:12) Nehogy azért mi is kitegyük magunkat ugyanerre a büntetésre, mint ezek az emberek, az úr felfedi [nekünk] az ő végüket; egyúttal megmutatva, hogyha figyeltek volna Mózesre és a prófétákra, hittek volna Őbenne, akiről ők prédikáltak, az Isten Fiában, aki feltámadt a halottak közül, és aki élettel ruház fel minket; és megmutatja, hogy mindezek egy esszenciából származnak, vagyis Ábrahám, Mózes, a próféták és az úr maga is, aki feltámadt a halottak közül, akiben a körülmetélkedésből is sokan hisznek, akik szintén hallják Mózest és a prófétákat, [amint] kijelentik az Isten Fiának eljövetelét. De azok, akik gúnyolódnak [az igazságon] azt bizonygatják, hogy ezek az emberek másik esszenciából voltak, és nem ismerik az elsőszülöttet a halottak közül, [hanem] egy különálló lénynek értelmezik a Felkentet, aki úgy létezett tovább, mint aki szenvedésre képtelen/sebezhetetlen, azt a Jézust pedig, aki szenvedett, egy tőle [a Felkenttől] teljesen elkülönülőnek.

5. Mert nem kapják meg az Atyától a Fia megismerését; se nem tanulják meg a Fiától, hogy ki az Atya, pedig [a Fia] világosan és példázatok nélkül beszél arról, aki valójában az Isten. Ezt mondja: „Egyáltalán ne esküdjetek! Se az égre, mert az az Isten trónusa! Se a földre, mert az lábának zsámolya. Se Jeruzsálemre, mert az ama nagy Királynak városa!” (Mt. 5:34-35) Ezek a szavak pedig nyilvánvalóan a Teremtőre utalva beszélnek, ahogy Ézsaiás is mondja: „Az egek nékem ülőszékem, és a föld lábaimnak zsámolya.” (Ézs. 66:1) És ezen a Lényen kívül nincs másik Isten; máskülönben nem lenne sem Úrnak, sem Istennek, sem Nagy Királynak nevezve; mert az a Lény, akit így lehet jellemezni, nem ismer el semmilyen más lényt, akit hozzá lehetne hasonlítani, és senkit, aki fölé lenne helyezve. Mert az, akinek bármilyen felettese van maga fölött, és [így] más hatalma alatt van, az ilyen lényt soha nem lehet sem Istennek, sem Nagy Királynak hívni.

6. De azt sem lesznek képesek ezek az emberek fenntartani, hogy ezeket a szavakat ironikus módon szólták [volna], mert maguk a szavak bizonyították be nekik, hogy őszinték. Mert aki kimondta, az Igazság volt, és hűségesen védte meg a saját házát, kiűzve onnan a pénzváltókat, akik [ott] adtak és vettek, ezt mondva:
Meg van írva: Házamat imádság házának fogják hívni. Ám ti azt latrok barlangjává teszitek. (Mt. 21:13) És milyen oka lett volna így beszélni és cselekedni és megvédeni a házát, ha másik Istent hirdetett volna? De [így tett azért], hogy rámutasson az Atyja törvényének megszegőire; mert a ház ellen sem hozott vádat, és a törvényt sem hibáztatta, aminek betöltésére eljött; hanem megdorgálta azokat, akik illetlenül használták a házát, és azokat, akik megszegték a törvényt. És [pont] emiatt nem fogadták be az írástudók és a farizeusok – akik a törvény ideje óta [már] elkezdték semmibe venni Istent, – az Isten Beszédét, azaz nem hittek a Felkentben. Ezekről szól Ézsaiás: „Fejedelmeid lázadóak és lopóknak társai; mind szereti az ajándékot és jutalom után futkosnak, árvát nem pártolnak, és az özvegy ügyével nem törődnek.” (Ézs. 1:23) És Jeremiás hasonlóképpen: „Bolondok, akik uralkodnak a népemen: engem nem ismertek meg, értelmetlen és meggondolatlan gyermekek! Bölcsek ők a gonoszra, jót cselekedni pedig tudatlanok.” (Jer. 4.22)

7. De amennyien csak félték Istent, és megbecsülték a törvényét, a Felkenthez futottak, és mind megmenekültek. Mert ő így szólt a tanítványaihoz: „Menjetek el Izrael házának elveszett juhaihoz!”(Mát. 10.6). És még sok szamaritánusról is meg van mondva, mikor két napig közöttük tartózkodott: „Hittek az ő saját beszédéért. Azt mondták az asszonynak: Többé már nem a te beszédedért hiszünk. Magunk is hallottuk és tudjuk, hogy ő valóban a világ Megmentője.” (Jn. 4:41-42) Pál hasonló módon jelenti ki: „Így fog aztán egész Izráel megmenekülni.” (Róm. 11:26) De azt is mondta, hogy a törvény a Felkent Jahósuához [vezető] nevelőnk. Ne tulajdonítsák [hát] a törvénynek a [zsidók] a maguk közti hitetlenséget. Mert a törvény sohasem gátolta meg őket, hogy higgyenek az Isten Fiában; hanem még buzdította is őket erre, elmondva, hogy az emberek semmilyen más módon nem gyógyulhatnak meg a kígyó régi sebéből, csak ha hisznek abban, aki a vétkes hús hasonlóságában felemeltetett a vértanúság fájára, és mindeneket magához vonz, és megeleveníti a halottakat.


3. Fejezet (III.)

1. Arról, amit rosszindulatúan bizonygatnak, hogy „ha az ég valóban Isten trónja, és a föld lábainak zsámolya, és ha ki van jelentve, hogy az ég és a föld elmúlik, akkor ebből következik, hogy amikor ezek elmúlnak, a fent ülő Istennek is el kell múlnia, és emiatt nem lehet Ő a mindenek felett lévő.” Először is nincs tudomásuk arról, mit jelent ez a kifejezés, hogy az ég a trónja és a föld a zsámolya. Mert nem tudják, mi az Isten, hanem azt képzelik, hogy ember módjára ül, és korlátok tartják őt, nem pedig ő tartja a [korlátokat]. Habár ők járatlanok az egek és a föld elmúlásának [jelentésében]; de Pál nem volt tudatlan erre nézve, mikor kijelentette: „Mert elmúlik ennek a világnak a formája.” (1Kor. 7.31) A következő helyen Dávid magyarázza el a kérdésüket, mert azt mondja, hogy mikor ennek a világnak a szabása elmúlik, nemcsak, hogy Isten megmarad, de az ő szolgái is, így fejezvén ki magát a [Septuaginta számozása szerinti] 101. Zsoltárban: „A kezdetben fundáltad, Uram a földet, s az egek is a te kezeidnek munkája. Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak. De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak. A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magjuk örökre lesz megalapítva.” (Zsolt. 102:26-29) Nyilvánvalóan rámutatva, mik azok a dolgok, amik elmúlnak, és ki az, aki örökre kitart, az Isten, a szolgáival együtt. És hasonló módon szól Ézsaiás: „Emeljétek az egekre szemeiteket, és nézzetek a földre ide alá, mert az egek, mint a füst elfogynak, és a föld, mint a ruha megavul, és lakosai hasonlókép elvesznek; de szabadításom örökre megmarad, és igazságosságom nem fog elmúlni.” (Ézs. 51:6)


4. Fejezet (IV.)


1. Továbbá Jeruzsálemről és az Úrról azt merészelik állítani, hogy ha „a Nagy Királynak városa” lett volna, nem vált volna elhagyottá. Ez éppen olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy ha a szalma Isten teremtése lenne, soha nem válna el a gabonától; és hogyha a szőlővessző Isten alkotása lett volna, sosem lett volna leszakítva, és megfosztva fürtjeitől. De ahogy ezek [a szőlővesszők] eredetileg nem a saját érdekükben lettek teremtve, hanem a rajtuk növekedő gyümölcsök miatt, amik megérnek és leszedik őket, hátrahagyva a szőlővesszőt; ezeket lenyesik azokkal az [ágakkal] együtt, amik nem segítették elő a gyümölcsözést; így [történt] Jeruzsálemmel, ami a rabszolgaság igáját hordozta magában, (ami alatt az ember legyőzetett, aki a korábbi időkben nem vetette magát Isten alá, amikor a halál uralkodott, de leigázva alkalmassá vált a szabadságra,) – amikor a szabadság gyümölcse eljött, és elérte az érettséget, le lett aratva és el lett tárolva a csűrben, és amikor azokat, akiknek megvolt a hatalmuk arra, hogy gyümölcsöt teremjenek, elvitték tőle [ti. Jeruzsálemtől], és szétszórták az egész világon. Ahogy Ézsaiás megmondta: „Jákób gyermekei meggyökereznek majd, virágzik és virul Izrael, és betöltik a földnek színét gyümölcscsel.” (Ézs. 27:6) A gyümölcs tehát szerte a világban szét lett szórva, így ő (Jeruzsálem) megérdemelten lett elhagyva, és lettek elvéve [tőle] azok, amik korábban bőségesen teremték a gyümölcsöket; hiszen test szerint ezek közül lettek a Felkent és az apostolok képesek gyümölcsöt teremni. De mostanra ezek már nem hasznosak a gyümölcstermésre. Mert minden dolognak, aminek van időbeli kezdete, szükséges természetesen, hogy legyen időbeli vége is.

2. Mivelhogy a törvény Mózessel eredt, szükségszerű következményként Jánossal végződött. A Felkent eljött, hogy betöltse: amiért is „a törvény és a próféták Jánosig voltak” (Luk. 16:16) velük. Így tehát Jeruzsálemnek, ami Dávidtól vette kezdetét, [miután] betöltötte a saját idejét, szükséges, hogy legyen törvénykezésének vége is, [mégpedig akkor,] amikor az új szövetség kinyilatkoztatott. Mert Isten mindent mérték szerint és rendezetten tesz; nála semmi sincs mérték nélkül, mert semmi sincs rendezettség nélkül. Jól mondta az, aki azt mondta, hogy a megmérhetetlen Atya is a megmérhetőség alá került a Fiában; mert az Atya mértéke a Fia, mert magában is foglalja őt. Az ő (zsidók) kormányzásuk viszont ideiglenes volt, Ézsaiás [így] szól: „És elhagyják majd Sion leányát, mint kunyhót a szőlőben, mint kalibát az ugorkaföldön.” (Ézs. 1:8) És mikor hagyják el ezeket? Nemde akkor, amikor a gyümölcsöt elviszik, és csak a levelek maradnak meg, amiknek nincs már erejük gyümölcsöt teremni?

3. De miért beszélünk [csak] Jeruzsálemről, hiszen valóban, az egész világ ábrázatának el kell múlnia, amikor eltűnésének ideje eljön, hogy a gyümölcsöt csakugyan be lehessen gyűjteni a tárházba, és a pelyva, ami megmaradt, elemésztődhessen tűz által. „Mert eljön az Úr napja, mint a lángoló kemence, olyanná lesznek a vétkezők, akik a gonoszt cselekszik, mint a tarló, és megégeti őket a nap.” (Mal. 4:1) Bemerítő János rámutat, ki ez az úr, aki ilyen napot hoz el, amikor így szól a Felkentről: „Ő Szent Szellembe és tűzbe fog titeket meríteni. Szórólapát van a kezében, hogy áttisztítsa szérűjét, csűrébe gyűjtse a gabonát, és olthatatlan tűzzel égesse el a pelyvát.” (Luk. 3:16-17) Mert az, aki a pelyvát alkotta, és az, aki a gabonát alkotta, nem különböző személyek, hanem egy és ugyanaz; aki megítéli őket, azaz elválasztja őket. De a gabona és a pelyva élettelen és értelem nélküliek, amik természet szerint lettek ilyenre alkotva, az ember viszont fel lett ruházva értelemmel, és ebben a szempontban hasonló Istenhez, szabaddá lett téve az akaratában, és hatalma van maga fölött, [így] saját maga az okozója, hogy olykor gabona válik belőle, olykor pedig pelyva. Ezért igazságosan van elítélve, mert értelmes lénynek teremtetve elvesztette az igaz értelmet, és értelmetlenül él, Isten igazságosságával ellentétesen, átadva magát minden földi szellemnek, és minden vágynak szolgálva; ahogy a próféta mondja:
„A tiszteletben levő ember nem fogta fel, az értelem nélküli állatokhoz hasonlíttatott, és hozzájuk lett hasonlóvá téve.” (Zsolt. 48:21 – LXX)

 

5. Fejezet (V.)

1. Isten tehát egy és ugyanaz, aki feltekeri az eget, mint egy könyvtekercset, és megújítja a földet; aki az idő dolgait alkotta az embernek, hogy bennük az érettséget elérve megteremtethesse a halhatatlanság gyümölcsét; és aki szintén, a jóságán keresztül örök dolgokkal ruházza fel [őket], „hogy a következő korokban kegyelmének túlcsorduló gazdagságát megmutassa,” (Ef. 2.7) aki a törvény és a próféták által lett kihirdetve, és akit a Felkent az Apjaként vallott meg. Így tehát Ő az Alkotó, és Ő az, aki Isten mindenek felett, ahogy Ézsaiás mondja: „Én vagyok a tanú, így szól az Úr Isten; és szolgám, akit elválasztottam, hogy megtudjátok és higgyetek nékem és megértsétek, hogy ÉN VAGYOK az. Nem volt előttem Isten, és utánam nem lesz. Én vagyok Isten, és rajtam kívül nincsen szabadító. Én kijelentettem, és megmentettem.” (Ézs. 43. 10-12) És Ismét: „Én magam vagyok az első Isten, és felette állok az elkövetkezendő dolgoknak.” Mert sem kétértelműen, sem nagyképűen, és nem is dicsekvően mondja ezeket; hanem, mivel lehetetlen volt Isten nélkül Isten ismeretére eljutni, ezért tanítja az embereket a Beszédén keresztül, hogy Istent megismerjék. Ezért azokhoz, akik tájékozatlanok ezekben a dolgokban, és ezen [dolgokkal] kapcsolatban azt képzelik, hogy felfedeztek egy másik Atyát, helyesen szól valaki: „Tévelyegtek, mert sem az írásokat nem ismeritek, sem az Isten hatalmát.” (Mt. 22.29)

2. Mert Urunk és Mesterünk a szadduceusoknak adott válaszában – akik azt mondják, nincs feltámadás, és akik ezáltal nem tisztelik Istent, és hiteltelenítik a törvényt – egyrészt megmutatta a feltámadást, másrészt kijelentette Istent, ezt mondván nekik: „Tévelyegtek, mert sem az Írásokat nem ismeritek, sem az Isten hatalmát.” (Mt. 22.29) „A halottak feltámadása felől pedig,” folytatta, „nem olvastátok azt, amit Isten mondott: Én vagyok Ábrahám Istene, Izsáknak Istene és Jákob Istene?” és hozzátette: „Nem holtak Istene, hanem élőké; mert ők mind élnek Számára.” (Mt. 22.31-32) Ezekkel az érvekkel pedig megkérdőjelezhetetlenül világossá tette, hogy Ő, aki Mózeshez a bokorból beszélt, és magát a pátriárkák Istenének jelentette ki, Ő az élők Istene. Mert ki az élők Istene, ha nem Ő, aki Isten, és aki fölött nincs másik Isten? Aki felől Dániel, a próféta, mikor a perzsák királya, Círusz így szólt hozzá: „Miért nem borulsz le Bél előtt?” kihirdette, így szólva: „Mert nem borulok le kézzel csinált bálványoknak, hanem az élő Istennek, aki megalapította az eget és a földet, és minden hús(test) fölött uralma van.” (LXX: Bél és a Sárkány, 1.4-5) És ismét, így szólt: „Az Urat, Istenemet fogom imádni, mert Ő az élő Isten.” Ő tehát, akit a próféták élő Istenként imádtak, Ő az élők Istene; Beszéde pedig az, aki szintén beszélt Mózessel, aki elnémította a szadduceusokat, aki a feltámadás ajándékát adományozta, így felfedve az igazságokat azoknak, akik vakok, azaz a feltámadást és Isten [valódi természetét]. Mert ha nem a halottak, hanem az élők Istene, de mégis a pátriárkák Istenének van nevezve, akik alvásban voltak, [akkor] azok kétségtelenül élnek Isten számára, és nem távoztak el a létezésből, mivel a feltámadás gyermekei. A mi Urunk pedig maga a feltámadás, ahogy ő maga kijelenti: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” (Jn. 11.25) De a pátriárkák az ő gyermekei; mert így szólt a próféta: „Apáid helyett lettek neked fiak.” (LXX 44. Zsoltár 16) A Felkent maga tehát, az Atyával együtt, az élők Istene, aki beszélt Mózessel, és aki kinyilváníttatott a pátriárkáknak.

3.
És éppen ezt a dolgot tanítva, így szólt a júdeabelieknek: „Atyátok, Ábrahám ujjongott annak, hogy meglátja az én napomat, meg is látta, meg is örült.” (Jn. 8.56) Mit szándékozott [ezzel mondani]? „Ábrahám hitt az Istennek, és azt igazságosságul számították be neki” (1Móz. 15.6, Róm. 4.3, Gal. 3.6, Jak. 2.23) Először is [abban hitt], hogy Ő az egyetlen Isten, aki az ég és a föld Teremtője, másodszor pedig abban, hogy olyanná teszi magját, mint az ég csillagai. Ez az, amire Pál is gondolt: „mint fénypontok ragyogtok közöttük a világban.” Igazságosan tehát, elhagyva földi rokonságát, Isten Beszédét követte, mint zarándok járt a Beszéddel, hogy [ezek után] a Beszéddel lehessen majd a lakóhelye.

4. Az apostolok szintén, igazságosságból, mivel Ábrahám fajtájából voltak, elhagyták a hajót és apjukat, és követték a Beszédet. (vö.: Mát. 4:22) Igazságosságból tesszük tehát mi is, ugyanazt a hitet birtokolva, amit Ábrahám [is birtokolt], és felvéve a keresztet, ahogy Izsák felvette a fát, hogy követjük őt. Mert Ábrahámban az ember megtanulta előzőleg, és járatos lett abban, hogy kövesse Isten Beszédét. Mert Ábrahám, hitének megfelelően követte Isten Beszédének parancsát, és [szolgálat]kész elmével adta át, Istennek való áldozatként, egyszülött és szeretett fiát, hogy Isten is örömmel ajánlja fel [Ábrahám] összes magjának az Ő saját szeretett és egyszülött Fiát, a mi megváltásunk áldozataként.

5.
Ezért, mivelhogy Ábrahám próféta volt, és látta a szellemben az úr eljövetelének napját, és az ő szenvedésének elrendelését, akin keresztül mind Ábrahám és mindazok, akik hitének példáját követve Istenben bíznak, meg lesznek mentve, [mindezt látva] rendkívül örvendezett. Az úr tehát, akinek napját látni kívánta, nem volt ismeretlen Ábrahámnak, sem pedig az úr Atyja [nem volt ismeretlen számára], mert megismerte az úr Beszédéből, és hitt Neki; emiatt az Úrtól igazságosság gyanánt számíttatott be neki. Mert az Isten felé való hit igazolja az embert; és emiatt így szólt [Ábrahám]: „Felemelem kezem a legmagasabb Istenhez, aki az eget és a földet készítette.” (1Móz 14.22) Mindezeket az igazságokat azonban megbuktatni törekszenek azok, akik megátalkodott véleményekhez ragaszkodnak egyetlen [írásbeli] rész miatt, amit bizonyára nem értenek meg megfelelően.

6. Fejezet (VI.)

1. Mert az úr, felfedve magát tanítványainak, hogy Ő maga a Beszéd (Logosz), aki átadja az Atya ismeretét, és megdorgálva a júdeabelieket – akik azt képzelték, hogy megvan nekik Isten [ismerete], ennek ellenére elutasították a Beszédét, aki által Isten megismerhető lett – kijelentette: „Senki sem ismeri meg a Fiút, csak az Atya és senki sem ismeri meg az Atyát, csak a Fia és az, akinek a Fia fel akarta fedni.” (Mt. 11.27) Így írta le Máté, Lukács hasonlóan, és Márk is ugyanígy; János kihagyta ezt a részt. Ezek viszont, akik „bölcsebbek” lennének az apostoloknál, ilyen módon írják ezt [a részt]: „Senki sem ismerte meg az Atyát, sem az Fiát, csak az Atya, és az, akinek a Fia fel akarta fedni.” És úgy magyarázzák, mintha az igaz Isten urunk eljövetele előtt senki számára sem lett volna ismert; és arról az Istenről, aki a próféták által ki lett hirdetve, azt állítják, hogy nem a Felkent Atyja.

2. De ha a Felkent [csak] akkor kezdett létezni, amikor emberként [a világba] jött, és [ha] az Atya [csak] Tibériusz császár idejében emlékezett meg arról, hogy gondoskodjon az emberekről, és az Ő Beszéde úgy mutatkozott meg [mint aki] nem létezett mindig együtt az [Isten] teremtményeivel; [megjegyzendő], hogy még ekkor sem volna szükséges más Istent kihirdetni, hanem [inkább] ily' nagy nemtörődömségének és gondatlanságának okait kéne vizsgálat tárgyává tenni. Mert úgy illő, hogy semmi ilyesmi kérdés ne merüljön fel, és kapjon ilyen nagy erőre, amely megváltoztatná mind Istent, mind pedig lerombolná hitünket abban a Teremtőben, aki pártunkat fogja a teremtésének segítségével. Mert ahogyan a hitünket a Fia felé irányítjuk, éppúgy birtokolnunk kell egy szilárd és mozdíthatatlan szeretetet az Atya felé is. Helyesen mondja Jusztinosz a Markion elleni könyvében: „Nem hittem volna magának az úrnak sem, ha bárki mást hirdetett volna, mint Aki a mi formálónk, alkotónk és táplálónk. De mivel az egyszülött Fiú az egy Istentől jött hozzánk, aki egyaránt teremtette ezt a világot, formált bennünket, és magában foglal és igazgat minden dolgot, saját keze munkáját magában összefoglalva, [ezért] az én hitem [a Felkent] felé rendíthetetlen, és a szeretetem az Atyához elmozdíthatatlan. Isten adományozta mindkettőt nekünk.” (Jusztinosz: Markion ellen – megjegyzés: ez az írás már elveszett).

3.
Mert senki sem ismerheti meg az Atyát, csak Isten Beszédén keresztül, azaz csak ha a Fiú felfedi; sem nem ismerheti meg senki a Fiát, csak az Atya jótetszésén keresztül. De a Fiú megcselekszi az Atya jótetszését; mert az Atya küld, és a Fiú a küldött, és el is jön. És a Beszéde tudja, hogy az Atyja, ami minket illet, láthatatlan és végtelen; és mivel Ő nem kijelenthető [bárki más által], maga a [Beszéd] jelenti ki nekünk Őt; másfelől pedig egyedül az Atya az, aki ismeri a saját Beszédét. És mindezeket az igazságokat urunk kijelentette. Minekokáért a Fiú saját megnyilatkozásán keresztül fedi fel az Atya ismeretét. Mert a Fiú megnyilvánulása az Atya ismerete; mert minden dolog a Beszéden keresztül nyilvánul meg. Ezért mondta tehát a tanítványainak, hogy megtudhassuk, hogy a Fiú, aki eljött, ő az, aki megismerteti az Atyát azokkal, akik hisznek benne: „Senki sem ismeri meg a Fiút, csak az Atya és senki sem ismeri meg az Atyát, csak a Fia és az, akinek csak a Fia fel fogja fedni.” (Mt. 11.27) Így mutatta fel magát, és az Atyát, ahogy [valójában] van, hogy ne fogadjunk el senki más Atyát, kivéve Őt, aki a Fia által lett felfedve.

4. De ez [az Atya] az ég és a föld Teremtője, ahogy szavai is mutatják; és nem az a hamis atya, akit Markion talált fel, vagy Valentinusz, vagy Bazilidész, vagy Karpokratész, vagy Simon [Mágus], vagy a többi „Gnosztikus” (megj.: ismerettel rendelkező), [akiket] hamisan neveznek így. Mert közülük egyik sem volt az Isten Fia; hanem [csak] a mi urunk, a Felkent Jahósua, aki ellen szembeállították a tanításaikat, és egy ismeretlen Istent merészelnek hirdetni. De hallaniuk kellene [ezt] saját maguk ellen: Hogy lehet ismeretlen Az, akit ezek ismernek? Mert ha valamit akárcsak kevesen is ismernek, az nem [lehet] ismeretlen. Az úr viszont nem mondta azt, hogy akár az Atya, akár a Fiú egyáltalán nem megismerhető (in totum), mert ebben az esetben a [Fiú] eljövetele fölösleges lett volna. Mert miért is jött el ide? Azért [esetleg], hogy azt mondja nekünk: „Ne törődjetek Isten keresésével; mert Ő ismeretlen, és nem fogjátok megtalálni”, ahogy Valentinusz tanítványai hamisan állítják, hogy a Felkent ezt mondta az ő "Korszakaiknak" (Aiónjaiknak)? Ez valóban hiábavalóság. Mert az úr azt tanította nekünk, hogy senki nem képes Istent megismerni, ha csak Isten nem tanítja; azaz, hogy Isten nem megismerhető Isten nélkül; de [éppen] ez az Atya kifejezett akarata, hogy Isten meg legyen ismerve. Mert mindazok megismerik Őt, akinek csak a Fia felfedi Őt.

5. És ez okból fedte fel az Atya a Fiát, hogy a közreműködésén keresztül megnyilvánulhasson mindenkinek, és magához fogadhassa romolhatatlanságba és az örökké tartó gyönyörűségbe azokat, akik Fiában hisznek. (Őbenne hinni pedig az ő akaratát tenni); de igazságosan fog kizárni a sötétségbe mindenkit, akik ezt választották maguknak, [azaz] azokat, akik nem hisznek, és akik következetesen elkerülik a világosságát. Az Atya tehát felfedte magát mindenkinek az által, hogy láthatóvá tette a Beszédét mindenkinek; és ennek megfelelően a Beszéd kinyilvánította az Atyát és a Fiát, mert láthatóvá vált mindenkinek. És ezért az Isten igazságos ítélete [jön] mindenkire, akik, mint a többiek, bár láttak, de, mint a többiek, nem hittek.

6. Mert maga a teremtés révén mutatja meg a Beszéd a Teremtő Istent; és a világ által [jelenti ki] az Urat a világ Készítőjének; és az [ember] formálásával a Kézművest, aki formálta [az embert]; és a Fiú által az Atyát, aki a Fiút nemzette: és ezek a dolgok valóban minden embert ugyanazon módon megszólítanak, de nem mind hiszik el ezeket ugyanazon módon. Azonban a törvény és a próféták által a Beszéd mind magát, mind az Atyát egyaránt kihirdette [mindeneknek]; és minden ember egyaránt hallotta őt, de nem mind egyformán hittek. És magán a Beszéden keresztül, aki láthatóvá és tapinthatóvá lett téve, lett az Atya megmutatva; jóllehet nem mind egyenlően hittek benne, de mind látták az Atyát a Fiúban: mert az Atya a Fiú láthatatlan [része], de a Fiú az Atya láthatója. És ezen okból mind beszéltek a Felkenttel, amikor jelen volt [a földön], és Istennek nevezték. Sőt, még a démonok is felkiáltottak, a Fiút megpillantva: „Tudjuk ki vagy: az Isten Szentje!” (Lk. 4.34, Mk. 1.24) És a Gonosz őt nézve, és csábítva, így szólt: „Ha Isten Fia vagy;” (Mt. 4.3, Lk. 4.3) tehát mind valóban látta a Fiút és az Atyát, de nem mind hittek [bennük].

7. Mert illő volt, hogy az igazság tanúságot kapjon mindenektől, és ítéletté váljon, a megmenekülésre azoknak, akik hisznek, de az elutasításra (kárhoztatásra) azoknak, akik nem hisznek; hogy mindenek méltányosan legyenek megítélve, és hogy az Atyában és Fiában való hitet mindenki igazolja, azaz, hogy mindenki megerősítse, mindenki által tanúságot nyerjen, mind azoktól, akik hozzá tartoznak, mert ők a barátai [az igazságnak], mind azoktól, akiknek nincs kapcsolatuk vele, ugyanis ők az ellenségei. Mert ez a bizonyíték (bizonyság) igaz, és le nem tagadható, ami még az ellenségeiből is [az igazságról] való tanúságot csalt ki; ők a kézzel fogható valóságról nyilvánvalóan meggyőződtek, és tanúságot tettek róla, és ki is jelentették tanúságtételüket. Mégis, egy kis idő múlva ellenségeskedésben törtek ki, és vádolóivá lettek [annak, amit korábban igazoltak], és sóvárognak arra, hogy a saját maguk tanúságtétele ne bizonyuljon igaznak.

Ő tehát, akit megismertek, nem másvalaki volt, hanem egy és ugyanaz, aki kijelentette: „Senki nem ismeri az Atyát”, az Atya pedig az, Aki mindent őalá rendel; mert mindannyian bizonyságot tettek mellette, hogy valóban ember volt, és valóban Isten volt, az Atya is, a Szellem is, az angyalok, maga a teremtés, az emberek, bukott szellemek és démonok, az ellenség, és mindezek után utoljára maga a halál is. De a Fiú, igazgatván minden dolgot az Atyáért, a kezdettől a végig munkálkodik, és nélküle senki sem juthat Isten ismeretére. Mert a Fiú az Atya ismerete; de a Fiú ismerete az Atyában van, és a Fiún keresztül lett felfedve; és ez az oka annak, amiért is az úr kijelentette: „Senki sem ismeri meg a Fiút, csak az Atya és senki sem ismeri meg az Atyát, csak a Fia és az, akinek csak a Fia fel fogja fedni.” Mert a „fel fogja fedni” részt nem csak a jövőre való utalás miatt mondta, mintha a Beszéd csak attól kezdve nyilvánult volna meg, mikortól Máriától megszületett, hanem változatlanul érvényes minden időben. Mert a Fiú, kezdettől jelen lévén, együtt a saját keze munkájával, felfedi az Atyát mindeneknek; akiknek akarja, és amikor akarja, és ahogy az Atya akarja. Ezért tehát mindenekben és mindenek által egy Isten van, az Atya, és egy Beszéd, és egy Fiú, és egy Szellem, és egy megmenekülése mindeneknek, akik hisznek benne.

 

 

 

--- a fordítás folyamatban ---

 

26. Fejezet (XXVI.)

1. Ha tehát bárki figyelemmel olvassa az Írásokat, megtalálja bennük, hogy a Felkentről szólnak, és az új elhívás előképét. Mert a Felkent az a kincs, ami el lett rejtve a szántóföldben, azaz ebben a világban, mert „a szántóföld a világ” (Mát. 13:38); de az írásokban rejlő kincs [is] a Felkent, aki ki lett mutatva előképekkel és példázatokkal. Ennél fogva az ő emberi természetét nem lehetett megérteni mielőtt az előre jelzett dolgok be nem teljesedtek, vagyis a Felkent eljöveteléig. És ezért lett Dánielnek így szólva: „Zárd be e beszédeket, és pecsételd le a könyvet a megvalósulás idejéig, amíg sokan tanulnak, és a tudás beteljesedik. Mert abban az időben, amikor a szétszóratás megtörténik, mind tudni fogják ezeket a dolgokat.” (Dán. 12:4.7. – LXX) És Jeremiás szintén ezt mondja: „Az utolsó napokban fogják megérteni ezeket a dolgokat.” (Jer. 23:20. - LXX)

Mert minden prófécia a beteljesülése előtt tele van rejtvényekkel és félreérthetőséggel. Viszont amikor eljön az ideje – és megtörténik, amit megjósolt a prófécia – tiszta és biztos megvilágítást nyer. És valóban, ez az oka annak, hogy amikor a mostani időben a törvényt a zsidóknak olvassák, olyan az nekik, mint egy mese; mert nem birtokolják a magyarázatokat, amik az Isten Fia eljövetelére vonatkoznak, ami emberi természetben történt meg; viszont amikor krisztusiak által van olvasva [a törvény], kincs az, csakugyan elrejtve a szántóföldben, de világosságra hozva és elmagyarázva a Felkent keresztje által, éppúgy meggazdagítva az emberek értelmét, mint előremutatva Isten bölcsességét, és kijelentve a rendelkezéseit az emberre nézve, a Felkent királyságát előzetesen megalapítva, és előre látásból hirdetve a szent Jeruzsálem örökségét, és előzetesen kihirdetve, hogy az az ember, aki Istent szereti, oly’ nagy kiválóságban vehet részt, hogy Istent megláthatja, és szavát hallhatja, és [így] oly’ nagy mértékben lesz megdicsőítve, hogy mások nem tekinthetnek majd rá arcára, annak ragyogása miatt, ahogy Dániel mondja: „Azok, akik megértik, fénylenek majd, mint az égnek világossága; és az igazságosaknak sokasága, miként a csillagok örökkön-örökké.” (Dán. 12:3. – LXX Theod. ford.)

Így [lesz] hát [azzal], aki [úgy] olvassa az írásokat, ahogy megmutattam. Mert ezekről értekezett a feltámadása után az úr a tanítványainak, magukból az Írásokból, hogy „a Felkentnek szenvednie kell, [majd így] belépnie a dicsőségébe, és az ő nevében a vétkek megbocsátását fogják hirdetni az egész világon.” (Luk. 24:47.) És a tanítvány tökéletesítve lesz, „hasonló a gazdaemberhez, aki kincsei közül hol új, hol régi dolgokat hoz elő.” (Mát. 13:52.)

2.
Ezért tartozunk engedelmeskedni a véneknek, akik az Egyházban vannak - azoknak, akik, mint bemutattuk, birtokolják az apostoloktól való sorrendet; azok, akik a felvigyázóság sorrendjével megkapták az igazság biztos ajándékát, az Atya jó tetszése szerint. De [az is szükséges], hogy gyanúsnak tartsunk egyebeket, akik eltávoztak az egyszerű sorrendtől, és összegyűjtik magukat bármiféle helyen, [úgy tekintve őket] mint vagy romlott elméjű eretnekeket, vagy mint szakadárokat, akik felfuvalkodtak és önelégültek, vagy mint képmutatókat, akik a nyereség kedvéért és hencegésből viselkednek úgy. Mert mindezek elestek az igazságtól.

És az eretnekek, akik idegen tüzet hoznak Isten oltárára - tudniillik az idegen tűz az az idegen tanítás - a mennyből jövő tűz által égettetnek el valóban, mint Nádáb és Abihu (3Móz. 10:1-2.). Azonban az olyanok, akik felkelnek az igazsággal szemben, és másokat is buzdítanak Isten gyülekezete ellen, ők azok között maradnak a sírban (apud inferos), akiket elnyelt a földrengés, akárcsak akik Kóréval, Dátánnal és Abironnal voltak (4Móz 16:33.). De azok, akik szétszakítják, és elkülönítik az Egyház egységét, ugyanazt a büntetést kapják Istentől, mint amilyen büntetést Jeroboám kapott (1Kir 14:10-16.).

3. Azok pedig, akiket sokak véleménye alapján véneknek (presbiter) tartanak, de saját szenvedélyes vágyaikat szolgálják, és nem helyezik Isten félelmét szíveikben a legmagasabbra, hanem másokkal szemben lenézően visekednek, és pöffeszkednek az első hely birtoklásának gőgjével, és titokban gonosz tetteket művelnek, mondván: „Senki se lát minket” (Zsuzs. 1:20 - LXX) - ezek a Beszéd által lesznek elítéltetve, aki nem a külső megjelenés által ítél (secundum gloriam – Ézs. 11:3.), sem nem néz valaki személyére (1Sám. 16:7.), hanem szívére; és hallani fogják azokat a szavakat, amelyek megtalálhatóak Dánielnél, a prófétánál: „Ó te, Kánaánnak, és nem Júdának magva, a szépség megtévesztett téged, és a kéjvágy megrontotta szívedet! Te, aki a gonosz napokban vagy vén, most vétkeid, amelyek mellett elkötelezted korábban magad világosságra jönnek; mert hamis ítéleteket mondtál ki, és megszoktad, hogy elítéld az ártatlanokat, és kiszabadítsd a bűnösöket, habár az Úr azt mondja: Az ártatlanokat és igazakat ne öld meg!” (Dán. 13:56.53)

Akikről az úr is azt mondja: „De ha a gonosz szolga ezt mondja majd szívében: Az én uram eljövetele késik, és kezdi verni a szolgákat és szolgálókat, és enni és inni és részegeskedni; a szolga ura egy olyan napon jön el, amikor nem figyel, és egy olyan órában, aminek nincs tudatában, és levágja őt, és kijelöli részét a hitetlenekkel.” (Mát 24:48-51)

4.
Ezért hát elengedhetetlen, hogy minden ilyen személytől távol tartsuk magunkat, és ragaszkodjunk azokhoz, akik, mint már megjegyeztem, tartják az apostolok tanát, és akik a presbiterség rendjével (presbyterii ordine) együtt egészséges beszédet és feddhetetlen magatartást mutatnak fel, mások megerősítésére és javítására. Ehhez hasonlóan Mózes is, akire ilyenfajta vezetés bízatott, jó lelkiismeretére támaszkodva tisztázta magát Isten előtt, mondva: „Kapzsisággal nem vettem el semmi olyasmit, ami ezeké a férfiké volt, sem nem tettem gonoszat egyel se közülük” (4Móz. 16:15.)

Szintén ugyanígy Sámuel is, aki oly sok éven át ítélte a népet, és büszkeség nélkül uralkodott Izrael felett, végül tisztázta magát, és így szólt: „Gyermekkoromtól mind a mai napig előttetek jártam: Válaszolj nekem Isten jelenlétében, és Felkentje előtt (Christi ejus); a tieid közül kinek az ökrét vagy szamarát vettem el, vagy ki felett zsarnokoskodtam, vagy kit nyomtam el? Vagy ha [talán] valami kenőpénzt vagy egy sarut elfogadtam valaki kezéből, szólj ellenem, és én visszaadom neked!”(1Sám. 12:2-3.) És amikor a nép ezt mondta neki: „Nem zsarnokoskodtál, nem nyomtál el minket, és semmit nem fogadtál el semmilyen ember kezéből,” tanúnak hívta az Urat, mondván: „Az Úr a tanú és az ő Felkentje tanú ezen a napon, hogy nem volt található kezemben semmi. És mondták neki: Ő a tanú!” (1Sám. 12:5.)

Ebben a sorban Pál, az apostol is, mivel jó lelkiismerettel rendelkezett, mondta a korinthusiaknak: „Mert nem olyanok vagyunk, mint sokak, akik Isten beszédét megrontják: hanem mintegy őszinteségből, de mint Istentől, Isten jelenlétében beszélünk a Felkentben;”(2Kor. 2:17.) „Senkinek nem okoztunk sérelmet, senkit nem rontottunk meg, senkit nem szedtünk rá.” (2Kor 7:2.)

5. Ilyenek azok a vének (presbiter), akiket az Egyház táplál, akikről a próféta mondja: „Békességben fogom megadni fejedelmeidet, és felvigyázóidat (episzkoposz) igazságosságban.” (Ézs. 60:17. – LXX) Akikről az úr is kijelenti: „Ki lesz majd a hűséges inas (actor), a jó és bölcs, akit az úr egész háztartása felett állít, hogy kiadja nekik a húsokat a maga idejében? Áldott az a szolga, akit ura, amikor eljön, úgy talál, hogy ebben munkálkodik.” (Mát. 24:45-46. Luk. 12:42-43.) Azután Pál megtanítja nekünk, hogy hol találhatunk ilyeneket, így szólva: „Isten a Gyülekezetébe helyezett először apostolokat; másodsorban prófétákat; harmadjára tanítókat.” (1Kor 12:28.)

Ahová tehát az Úr az ajándékait elhelyezte, ott illendő nekünk az igazságot megtanulni, [tudniillik] azoktól, akik birtokolják azt az Egyháztól való sorrendet, amely az apostoloktól ered, és akik között fennáll a feddhetetlen és szilárd magatartás, valamint akik hamisítatlanok és romlatlanok a beszédben. Mert ezek megőrzik a mi hitünket is az egyetlen Istenben, aki minden dolgot teremtett; és növelik azt a szeretetet [amelyet birtoklunk] az Isten Fia iránt, aki a mi kedvünkért ilyen csodálatos tervet (görög oikonomiasz vö. Ef. 3:2; 3:9) teljesített: és veszély nélkül fejtik ki nekünk az Írásokat, Isten meggyalázása nélkül, s anélkül, hogy az ősatyákat (pátriárkák) megszégyenítenék, és a prófétákat megvetnék.

27. Fejezet (XXVII.)

1. Amint hallottam ezt egy bizonyos véntől (presbiter), aki azoktól hallotta, akik látták az apostolokat, és azoktól, akik tanítványaik voltak: az Írásban [kijelentett] büntetés, ami az ősöket arra nézve érte, amit a Szellem tanácsa nélkül tettek, elégséges volt. Mert mivel Isten nem tisztel személyeket (nem személyválogató), a Neki nem tetsző cselekedeteiknek éppen megfelelő büntetést szabott ki. Ahogy Dávid esetében, akit Saul miatt üldöztek igazlelkűségéért, és elmenekült Saul király elől, és nem állt bosszút magáért ellenségein, aki a Felkent eljövetelét is megénekelte, és oktatta a nemzeteket bölcsességben, és mindent a Szellem tanácsa alapján tett, és kedvére volt Istennek.

De mikor kéjvágya arra késztette őt, hogy elvegye Betsebát, Uriás feleségét, az Írás azt mondta felőle: „Most, ez a dolog (sermo), amit Dávid tett gonosznak tetszett Isten szemében;” (2Sám. 11:27 LXX.) és Nátán a próféta elküldetett hozzá, megmutatva neki bűncselekményét, azért hogy maga döntsön és ítélje el magát, hogy így kegyelmet és megbocsátást szerezhessen a Felkenttől:

 „És [Nátán] azt mondta neki: Két ember volt a városban; az egyik gazdag, a másik szegény. A gazdag embernek számtalan csordája és nyájai voltak; de a szegény embernek semmije nem volt, kivéve egy kicsi nőstény báránykát, amelyet birtokolt, és táplálgatta; és együtt volt vele és gyermekeivel: saját kenyerét ette, és poharából itatta, és olyan volt neki mintha a leánya lenne. És vendégek jöttek a gazdag emberhez; és sajnálta, hogy vegyen saját anyajuhainak nyájából, és saját ökreinek csordájából, hogy ellássa a vendéget; hanem elvette a szegény ember anyajuhát, és odatette az embernek, aki hozzá jött.

És Dávid haragja nagyon fellángolt ez ellen az ember ellen; és mondta Nátánnak, ahogy él az Úr, ahogy ezt a dolgot ez a férfi megtette, bizonyosan meg fog halni (filius mortis est): és négyannyit adjon a bárányért, mert ezt tette, mivel nem volt szánalommal a szegény ember iránt. És Nátán mondta neki: Te vagy az az ember, aki ezt tette.”(2Sám. 12:1-7.)

És akkor folytatta az elbeszélés többi részletét, felidézte neki, és számba vette Isten jótéteményeit, és [megmutatta neki], hogy magaviselete mennyire felbosszantotta az Urat. Mert [ő kijelentette], hogy az ilyen természet cselekedetei nem kedvesek Istennek, hanem nagy haragot függesztettek házára. Dávidba azonban bűntudat hasított, felgerjedt emiatt, és felkiáltott: „Vétkeztem az Úr ellen;” és bűnbánati zsoltárt énekelt, várva az úr eljövetelét, aki megmossa és tisztává teszi az embert, aki szorosan meg van kötve a bűn [láncával].

Hasonlóképpen történt Salamonnal is, [amíg] folyamatosan egyenesen ítélt, és Isten bölcsességét kijelentette, és templomot épített az igazi mintájára, és kijelentette Isten dicsőségét, és bejelentette a békét, amely minden nemzetre el fog jönni, és előre megmutatta a Felkent királyságát, és háromezer példabeszédet mondott az úr eljöveteléről, és ötezer éneket, dicséretet énekelt Istennek, és kifejtette Isten bölcsességét a teremtésben, [beszélgetvén] minden fa, minden növény, minden madarak, négylábúak és halak természetéről; és azt mondta: „Vajon Isten, akit az egek sem foghatnak be, valóban együttlakik az emberekkel a földön?” (1Kir. 8:27.)

És tetszett Istennek, és mindenki csodálata volt; és a föld minden királyai keresték, hogy beszélgethessenek vele (uaerebant faciem ejus), hogy hallhassák a bölcsességet, amelyet Isten adományozott neki. Dél királynője is eljött a föld végeiről, hogy meggyőződjön a benne levő bölcsességről: ő (ez az asszony) volt az, akire az úr is utalt, mint olyan valaki, akinek fel kell támadni az ítéletben azon emberek nemzedékeivel, akik hallották szavait és nem hittek benne, és meg fogja ítélni őket, mivel (ez az asszony) alávetette magát az Isten szolgája által meghirdetett bölcsességnek, míg ezek az emberek megvetették azt a bölcsességet, amely közvetlenül Isten Fiából jött ki.

Mert Salamon szolga volt, de a Felkent valóban Isten fia és Salamon ura. Amíg tehát feddhetetlenül Istent szolgálta, és ellátta az Ő szolgai hivatalait, addig magasztaltatott: de amikor feleségeket vett a nemzetekből, és engedélyezte nekik, hogy felállítsák bálványaikat Izraelben, az Írás így szól felőle: „És Salamon király a nők szerelmese volt, és idegen nőket vett magához; és történt, amikor Salamon megöregedett, szíve nem volt tökéletes az JHVH-val, Istenével. És az idegen nők elfordították szívét idegen istenek felé. És Salamon gonoszul cselekedett JHVH látására: nem járt JHVH után, mind Dávid, az apja. És JHVH haragja felgerjedt Salamonra; mert szíve nem volt tökéletes az JHVH-val, mint Dávidnak, apjának szíve.” (1Kir. 11:1-9.) Az Írás így meglehetősen megrótta őt, azért, hogy - amint a vén (presbiter) lejegyezte - ne dicsekedhessen egy test sem Isten előtt. (1Kor 1:29.)

2. Ezért történt az is, hogy az úr leszállt a föld alsóbb részeibe (Ef 4:9.), hogy hirdesse az ő eljövetelét ott is, és [kijelentse] a vétkek bocsánatát, amit elfogadtak azok, akik hisznek benne. Nos, mindazok hittek benne, akik reménykedtek felőle, azaz azok, akik kihirdették eljövetelét, és alávetették magukat tervének: az igaz emberek, a próféták, és az atyák (pátriárkák), akiknek megbocsátotta vétkeiket ugyanazon a módon, mint nekünk, amely vétkeket nem szabad felrónunk nekik, ha nem szeretnénk megvetni Isten kegyelmét. Mert ahogy ezek az emberek sem róják fel nekünk (pogányoknak) áthágásainkat, amelyeket azelőtt műveltünk, hogy a Felkent megjelent volna köztünk, úgy az sem helyes, hogy vádolva hibáztassuk azokat, akik vétkeztek a Felkent eljövetele előtt.

Mert „egyik ember sem ér fel Isten dicsőségéhez” (1Kor 10:11.) és nem igazolja magát, hanem csak az úr eljövetele által - azok, akik szemeiket egyenesen az Ő fényére irányítják. És cselekedeteiket lejegyezték az írásban a mi oktatásunk miatt, hogy megtudhassuk először is azt, hogy a mi Istenünk és az övék egy és ugyanaz, és hogy nem kedvesek Neki a vétkek, még ha hírneves emberek követték is el; és másodszor, hogy óvakodnunk kell a gonoszságtól. Mert, ha ezek a régi idők emberei, akik megelőztek minket az ajándékokban [amiket átadtak nekik], és akikért még az Isten Fia nem szenvedett, amikor bűnt követtek el és testi sóvárgásaikat követték, ilyen büntetésben részesültek, mit fognak a maiak szenvedni, akik megvetették az úr eljövetelét, és saját vágyaiknak lettek szolgaivá?

És valóban a korábbiak számára az úr halála lett a gyógyulás eszköze és a vétkek bocsánata, de a Felkent nem fog újra meghalni azokért, akik most vétkeznek, mert a halálnak nincs többé uralma rajta; hanem a Fiú eljön majd az Atya dicsőségében, hogy számon kérje inasain és intézőin a pénzt, amit rájuk bízott, kamatostul; és azoktól, akiknek többet adott, többet követel.

Ezért nem szabad tehát - ahogyan a vén megjegyzi - felfuvalkodni, se szigorúnak lenni ama régiekkel, hanem magunknak (is) félnünk kellene, hogy miután a Felkent ismerete [birtokába kerültünk], nehogy véletlenül, ha Istennek nem tetsző dolgokat teszünk, akkor ne kapjuk meg a további vétkek bocsánatát, hanem kizárassunk királyságából. Ezért mondta Pál ezt: „Mert ha [Isten] nem kímélte a természetes ágakat, [vigyázz] nehogy neked se kedvezzen, aki, mikor vadolajfa voltál, beoltattál az olajfa kövérségébe, és részese lettél kövérségének.” (Róm 11:27. 17.)

3. Azt is észre fogod venni, hogy a közönséges emberek áthágásai hasonló módon írattak le, nem azok kedvéért, akik akkor vétkeztek, hanem oktatásul számunkra, és hogy megérthessük, hogy egy és ugyanaz az Isten, akivel szemben ezek az emberek vétkeztek, és akivel szemben bizonyos emberek most vétkeznek azok közül, akik vallják, hogy hisznek Benne.

De ezt is, [ahogy a vén állítja] Pál világosan kijelenti a Korinthusiaknak, amikor ezt mondja: „Testvéreim, nem akarom, hogy ne tudjátok, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mind Mózesre merítkeztek a tengerbe, és mind ugyanazt a szellemi húst ették, és mind ugyanazt a szellemi italt itták: mert ittak abból a szellemi sziklából, amely követte őket; és a szikla a Felkent volt.

De sokakkal közülük Isten nem volt elégedett, mert elbuktak a pusztában. Ezek példák számunkra (in figuram nostri), abból a célból, hogy mi ne vágyjunk gonosz dolgok után, ahogy ők vágytak; se ne legyünk bálványimádók, ahogy némelyek közülük, ahogy megírtatott: A nép leült enni és inni, és felkeltek játszani. Se ne kövessünk el paráznaságot, ahogy néhányan közülük is megtették, és elesett egy nap huszonötezer [fő].

Se ne tegyük próbára a Felkentet, ahogy néhányan közülük próbára is tették, és elpusztultak kígyók által. Se ne zúgolódjunk, ahogy közülük zúgolódtak, és elpusztultak a pusztító által. De mindezek a dolgok miattunk történtek előképként, és leírtattak a mi figyelmeztetésünkre, azoknak, akikhez a világ vége (saeculorum) [immár] elérkezett. Aki azért azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, nehogy elessen!” (1Kor. 10:1-12. 2Móz. 32:6.)

4. Mivel tehát, minden kétséget kizáróan és ellentmondás nélkül az apostol megmutatja, hogy egy és ugyanaz az Isten, aki mindezen esetekben megítélte a korábbi dolgokat, és aki vizsgálódik ezekben a jelen időkben, és rámutat arra, miért lettek feljegyezve az írásban; [ezért hát] mindezek az emberek tudatlanoknak és merészeknek találtatnak, sőt, józan észben hiányosaknak, akik a régi időkben vétkezők, és az azok közötti nagyszámú engedetlenek miatt azt állítják, hogy azon embereknek valóban egy Istene volt, hogy ő volt a világ teremtője, aki egy romlott állapotban létezett; de hogy egy másik Atya jelentetett ki a Felkent által, és hogy ez a Lény az, akit ők egyenként mind elméjükkel felfogtak; nem értik meg azt, hogy ahogyan a korábbi esetekben Isten úgy mutatta meg magát, mint aki nem kedvelte azokat, akik vétkeztek ellene, így a későbbi időkben is „sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.” (Mát. 22:14.)

Ahogy akkor az igaztalanok, bálványimádók, és paráznák elpusztultak, úgy van most is: mert az úr ugyanúgy kijelenti, hogy az ilyeneket az örök tűzbe küldik; és az apostol is azt mondja, „Nem tudjátok, hogy igaztalanok nem örökölhetik Isten királyságát? Ne legyetek becsapva: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem elpuhultak, sem férfiakkal fajtalankodók, sem tolvajok, sem kapzsik, sem részegesek, sem megalázók, sem uzsorások nem örökölhetik Isten királyságát.”(1Kor. 6:9-10.)

És mivel ez nem azokhoz szólt, akik kívül vannak, hanem nekünk, nehogy bármi ilyen dolog megtétele miatt kivettessünk Isten királyságából, (ezért) így folytatja: „És valóban ilyenek voltatok; de megmosattatok, de megszenteltettetek a Felkent úr Jahósua nevében, és Istenünk szelleme által.” (1Kor. 5:11.) És pontosan úgy, ahogy akkor azok, akik gonosz életvitelt éltek, és másokat félrevezettek, elítéltettek és kiűzték őket, úgy most is a gonosz szem kitépetik, és a láb és a kéz [is], nehogy a test többi része ilyen módon elpusztuljon. (vö. Mát. 8:8-9.)

És ismerjük a parancsolatot: „Ha egy ember, akit testvérnek neveznek férfiakkal paráználkodó, vagy kapzsi, vagy bálványimádó, vagy kötekedő, vagy részeges, vagy uzsorás lenne, az ilyennel ne egyetek.” (1Kor 5:11.) És ismét mondja az apostol: „Senki csalfa szóval meg ne csaljon; mert ezek miatt jön az Isten haragja a kételkedők fiaira. Ne legyetek tehát velük együtt.” (Ef 5:6-7.) És ahogy akkor a vétkesek büntetése kiterjedt mindazokra, akik egyetértettek velük, és csatlakoztak társaságukhoz; így van a mostani időben is, hogy „egy kevés kovász az egész tésztát megkovászosítja.” (1Kor 5:6.)

És ahogy az Isten haragja akkor leszállt az igaztalanokra, itt is az apostol hasonlóképpen szól: „Mert az Isten haragja nyilvánvaló lesz az égből minden istentelenség és igazságtalanság ellen azon emberek számára, akik visszatartják az igazságot igazságtalanságban.” (Róm. 1:18) És ahogy azokban az időkben Istentől jött a bosszúállás az Egyiptomiakra, akik leigázták Izraelt igaztalan nyomorgatással, úgy van most is, kijelentve az úrtól valóban: „És talán az Isten nem fog bosszút állni saját választottaiért, akik éjjel és nappal sírnak hozzá? Bizony mondom, hogy hirtelen bosszút áll majd értük.” (Luk. 18:7-8.)

Ugyanúgy az apostol is nyilatkozik a Thesszalonikaiakhoz írt levelében: „Lássátok, igazságos dolog Istennél, hogy gyötrelemmel fizessen azoknak, akik bajt okoznak nektek; értetek pedig, akik velünk szorongattattok, a mi urunk a Felkent Jahósua mennyből való, hatalmának angyalaival történő megnyilvánulásakor, tűz lángjával, hogy bosszút álljon azokon, akik nem ismerik Istent, és azokon, akik nem engedelmeskednek urunk a Felkent Jahósua örömüzenetének: akik megbűnhődnek majd örök pusztítással az úr jelenlétéből, és hatalmának dicsőségéből; amikor eljön, hogy szentjeiben megdicsőüljön, és hogy csodálva legyen azokban, akik hittek benne.” (2Thess. 1:6-10.)

28. Fejezet (XXVIII.)

1. Mivel tehát mindkét szövetségben ugyanaz az igazságos Isten [jelenik meg] amikor Isten bosszút áll, az egyik esetben valóban előképszerűen, átmenetileg és mérsékelten; de a másikban valóságosan, és sokkal szigorúbban: mert a tűz és Isten haragja örök, amely megjelenik majd az égből az Úr színétől (ahogyan Dávid is azt mondja: „De az Úr arca azokkal szemben, akik gonoszat cselekszenek, hogy kiszakítsa emlékezetüket a földből.” (Zsolt. 34:16 [LXX: 33:17])) és súlyosabb büntetést von azokra - (ezáltal) a vének rámutattak arra, hogy értelem nélküliek mindazok a férfiak, akik abból [érvelve] ami azokkal történt, akik korábban nem engedelmeskedtek Istennek, arra igyekeznek, hogy egy másik Atyát hozzanak be, és ellentétbe helyezik [ezek büntetéseit] azzal, hogy milyen nagy dolgokat tett az úr az ő eljövetelekor, hogy megmentette azokat, akik befogadták őt, és könyörült rajtuk; mindeközben pedig hallgatnak az ő ítéletéről, és mindazokról a dolgokról, ami az olyanokra jön, akik hallották ugyan beszédeit, de nem tették meg azokat és akiknek jobb volna, ha meg sem születtek volna, és hogy elviselhetőbb lesz Szodomának és Gomorának az ítéletben, mint azoknak a városoknak, amelyek nem fogadták be az ő tanítványainak szavát. (vö. Mát. 10:15; Luk. 10:12.)

2. Mert ahogy az új szövetségben az embereknek azon hite, melyet Istenbe vetnek megnövekedett, ráadásul [a már kinyilatkoztatottakon túl] megkapják az Isten Fiát, hogy az ember is részestársa/örököse lehessen Istennek; épp így az életben való járásunk is több odafigyelést kíván meg, mikor is nem csupán a gonosz tettektől kell tartózkodnunk, hanem a gonosz gondolatoktól, és a hiábavaló szavaktól, és az üres beszédektől, és a mocskos nyelvtől: emiatt pedig azoknak a büntetése is megnő, akik nem hisznek az Isten Beszédében, és lebecsülik eljövetelét, és visszafelé fordulnak; nem csupán időleges, hanem örök büntetés is.

Mert akiknek az úr ezt fogja mondani: „Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre,” ezek örökké átkozottak lesznek; és akiknek azt fogja mondani: „Gyertek, Atyámtól áldottak, örököljétek a számotokra készített örökkévaló királyságot,” ezek örökre megkapják a királyságot, és állandóan előrehaladnak benne; mert egy és ugyanaz az Isten van, az Atya, akinek Beszéde pedig mindenkor jelen volt az emberi nemmel a különféle elrendelések (sáfárságok) eszközei által, és számtalan dolgot véghez is vitt, és megmentette kezdettől azokat, akik megmentettek, (mert ők azok, akik Istent szeretik és követik Isten Beszédét aszerint a fokozat szerint, amelybe tartoznak) és megítélte azokat, akik megítéltettek, vagyis azokat, akik istenfelejtők, és istenkáromlók, és beszédének áthágói.

3. Mert az általunk már említett eretnekek maguktól pártoltak el azzal, hogy vádolják az Urat, akiről azt mondják, hogy hisznek benne. Mert azok a részletek, amelyekre felhívják a figyelmet Istent illetően, aki akkor ideiglenes büntetéseket adott a hitetleneknek, és megverte az egyiptomiakat, miközben megmentette azokat, akik engedelmesek voltak; ugyanezek [a tények] megismétlődnek magával az úrral kapcsolatban, aki megítéli örökre azokat, akiket megítél, és örökre felmenti azokat, akiket felment: és az ezen emberek által használt nyelvezet szerint [úgy] fog Ő 'felfedeztetni', mintha Ő maga [az úr] volna legkegyetlenebb bűnüknek okozója, azoknak, akik kezüket rávetették és átdöfték.

Mert ha nem jött volna el, ebből az következik, hogy ezen emberek nem válhattak volna uruk gyilkosaivá; és ha nem küldött volna prófétákat hozzájuk, bizonyosan nem ölhették volna meg őket, sem az apostolokat. Azok számára tehát, akik támadnak minket és azt mondják: Ha az egyiptomiakat nem érték volna csapások, és amikor üldözték Izraelt, nem fulladtak volna a tengerbe, akkor Isten nem tudta volna megmenteni népét, ez a válasz adható: Akkor tehát, ha a júdeaiak nem lettek volna az úr gyilkosaivá (ami miatt valóban eltávozott tőlük az örök élet), és az apostolok meggyilkolása és az egyház üldözése által nem estek volna a harag mélységébe, mi nem menekülhettünk volna meg.

Mert ahogy azok megmenttettek az egyiptomiak vaksága által, mi is így vagyunk a júdeaiak vakságával; ha az úr halála valóságban kárhoztatása azoknak, akik a keresztre erősítették, és akik nem hittek eljövetelében, ellenben megmentés azok számára, akik hisznek benne. Mert az apostol is ezt mondja a Korinthusiak Második [Levelében]: „Mert a Felkent édes illata vagyunk Isten számára azok közt, akik megmentetnek, és azok közt, akik elpusztulnak: az egyik halál illata a halálra, de a másik az élet illata az életre.” (2Kor. 2:15-16.) Tehát kié a halál illata halálra, ha nem azoké, akik nem hisznek, sem Isten Beszéde alá nem vetik magukat?

És kik azok, akik még akkor is a halálnak adták át magukat? Azok kétségtelenül, akik nem hisznek, sem nem vetik alá magukat Istennek. És ismét, kik azok, akik megmentettek és megkapták az örökséget? Kétségkívül azok, akik hisznek Istenben, és akik továbbra is szeretetében vannak; ahogy Káleb, Jefunne [fia] és Józsué Nun [fia], és az ártatlan gyermekek, akiknek nincs gonosz felfogásuk. De kik azok, akik most megmentettek, és megkapják az örök életet? Nem azok, akik szeretik Istent, és akik hisznek ígéreteiben, és akik
„a rosszindulatban olyanokká válnak, mint a kis gyermekek?” (1Kor. 14:20.)

29. Fejezet (XXIX.)

1. "De," mondják, "Isten keményítette meg a Fáraó és szolgái szívét." Azok, akik ilyen nehézségeket állítanak fel, nem olvasták az evangéliumban azt a passzust, ahol az úr válaszolt a tanítványainak, amikor megkérdezték tőle: „Miért beszélsz velük példázatokban?”-„Mert nektek megadatott, hogy ismerjétek az egek királyságának titkát; azonban a tüskéknek példázatokban beszélek, hogy látván ne láthassanak, és hallván ne hallhassanak, értvén ne értsenek; azért, hogy Ézsaiás próféciája beteljesülhessen rájuk vonatkozóan: Tedd kövérré e nép szívét és füleit dugd be, és szemeit vakítsd meg. De áldottak szemeitek, amelyek látják azokat, amelyeket ti láttok; és füleitek, amelyek hallják, amit ti hallotok.” (Mát. 13:10-16. Luk. 8:10; 10:23. Ézs. 6:10.)

Mert egy és ugyanaz az Isten [aki egyebeket megáld] vakságot okoz azoknak, akik nem hisznek, hanem elvetették őt; éppen úgy, mint a nap - mely az Ő egyik teremtménye - [teszi] azokkal, akik a szem gyengesége miatt nem láthatják fényét; de akik hisznek Benne és követik Őt, azoknak megadja a teljesebb és nagyobb értelmi világosságot. Ezen szavakkal egyetérésben mondja tehát az apostol a Korinthusiak Második Levelében: „Akikben (e világ) megvakította az ő elméjüket, akik nem hisznek, nehogy a Felkent örömüzenetének fénye ragyogjon [nekik].” (2Kor. 4:4.)

És ismét, a rómaiakhoz: „És ahogy nem méltatták Istent ismeretükben, Isten is mihaszna értelemre adta őket, hogy olyan dolgokat tegyenek, amelyek nem megfelelőek.” (Róm. 1:28.) Az Antikrisztusról szólva is világosan mondja a Thessalonikaiak második részében: „És ennek okán Isten elküldi nekik a tévedés munkáját, hogy higgyenek a hazugságnak; hogy mindnyájan elítéltethessenek, akik nem hittek az igazságnak, hanem hozzájárultak a gonoszsághoz.” (2Thessz. 2:11-12.)

2. Ha tehát a mostani időben is Isten, aki ismeri azok számát, akik nem fognak hinni, mivel Ő előre tud mindent, átadta őket a hitetlenségnek, és elfordította arcát az ilyen emberektől, és hagyta őket a sötétségben, amelyet maguk választottak maguknak, mi csodálatos van abban hát, ha abban az időben is kiszolgáltatta őket hitetlenségüknek, a Fáraót, aki soha nem hitt volna, azokkal együtt, akik vele voltak? Ahogy a Beszéd mondta Mózesnek a bokorból: „És én biztos vagyok abban, hogy Egyiptom királya nem engedi el őket, hanem csak hatalmas kéz által.” (2Móz. 3:19)

És amiért az úr példázatokban beszélt, és vakságot hozott Izraelre, hogy látván ne láthassanak, hiszen ismerte a hitetlenség [szellemét] bennük, ugyanezen okból keményítette meg a Fáraó szívét; annak ellenére, hogy bár látta, hogy Isten ujja volt, ami kivezette a népet, mégsem hihetett, hanem bevettetett a hitetlenség tengerébe, abban az elképzelésben megpihenve, hogy ezen [izraeliták] távozása varázserő által teljesült, és hogy nem Isten működése volt, hogy a Vörös-tenger megnyílt átjárásra a népnek, hanem ez pusztán természetes okokból történt (sednaturaliter sic se habere).

30. Fejezet (XXX.)

1. Továbbá mindazok, akik szőrszálhasogatók és hibát találnak abban, hogy Isten parancsolata szerint a nép, indulása estéjén mindenféle edényeket és ruhákat szerzett az egyiptomiaktól, és így mentek el, amely [zsákmányból] aztán a [szent] Sátor felépíttetett a pusztában, tudatlannak bizonyulnak Isten eljárásának igazságos voltáról, és tervéről; ahogyan ezt a vén is megjegyezte: Mert ha Isten nem lenne harmóniában ezzel az előképben megadott kivonulással, senkit nem lehetne megmenteni a mi valódi kivonulásunkban; vagyis abban a hitben, amelyben megalapozódtunk, és amely által mi kihozattunk a pogányok számosságából. Mert egyes esetekben kicsi, más esetben nagyobb mennyiségű vagyon követ minket, amelyet az igazságtalanság mammonjából szereztünk.

Mert miféle forrásból származtatjuk azokat a házakat, amelyekben lakunk, a ruhákat, amelyeket viselünk, az edényeket, amelyeket használunk, és minden mást, ami a mindennapi életet szolgálja, hacsak nem azokból a dolgokból, amelyeket, amikor pogányok voltunk, vagy kapzsiság által szereztünk, vagy megkaptuk pogány szüleinktől, rokonoktól, vagy barátoktól, akik igazságtalanul nyerték meg azokat? - Nem is beszélve arról, hogy még most is ilyen dolgokat szerzünk, amikor már hitben vagyunk. Mert ki az, aki elad, és ne akarna nyereséget attól, aki vásárol? Vagy ki vásárol bármit, és ne szeretne jó értéket kapni az eladótól? Vagy ki van olyan, aki mesterséget űz, és ezt ne annak érdekében tenné, hogy ezáltal megélhetést szerezzen?

És királyi palotában tartózkodó hívőknek az eszközeik, amelyeket használnak talán nem abból a vagyonból származnak, ami a Császárhoz tartozik? És nem ad-e azoknak, akiknek nincs, mindegyik ezek közül [a keresztények közül] képességéhez mérten? Az egyiptomiak adósai voltak a népnek, nem csak egyedül a vagyonuk szerint, hanem életükért, József pátriárka korábbi időkben való jóságának köszönhetően; de mimódon adósaink nekünk a pogányok, akiktől mi haszonhoz és nyereséghez jutottunk? Mindazokat a dolgokat, amelyeket ők munkával felhalmoznak, mi munka[végzés] nélkül felhasználjuk, habár a hitben vagyunk.

2. Addig az ideig a legalávalóbb rabszolgamunkákkal szolgálta a nép az egyiptomiakat, amint azt az Írás mondja: „És az egyiptomiak szigorúan gyakorolták hatalmukat Izrael fiai felett; és keserűvé tették életüket súlyos munkákkal, habarcs és téglavetéssel, és mindenféle szolgálattal a mezőben, minden olyan munkákkal, amelyekkel szigorúságban elnyomták őket.” (2Móz 1:13-14.)

És óriási munkával hatalmas bekerített városokat építettek nekik, és gyarapították ezen emberek vagyonát hosszú éveken át, és a szolgaság minden formája által; miközben ezek [a gazdák] nem csak hálátlanok voltak velük szemben, hanem azt fontolgatták, hogy végleg megsemmisítik őket. Akkor hát miféle igazságtalanságot követtek el [az izraeliták], ha a sokból egy keveset elvettek, ők, akiknek sok vagyonuk lehetett volna, ha nem amazokat szolgálták volna, és gazdagon mehettek volna ki, miközben valójában csak nagyon jelentéktelen jutalmat kaptak nehéz szolgálataikért, és szegényként mentek ki.

Olyan ez, mintha valami szabad embert másvalaki erővel kényszerítve elvinne, és sok éven keresztül annak szolgája (lenne), és növelné annak vagyonát, s amikor végül valamely támogatást kap, úgy tűnhet, hogy [gazdája] vagyonából birtokol egy kis részt, pedig valójában a saját kemény munkájának eredményéből, és abból kapott egy keveset, ami hatalmas vagyon őáltala létrejött; és valaki ezt vádként hozná fel ellene, mintha nem viselkedett volna helyesen. Ő (a vádló) inkább rosszindulatú bírónak tűnne az ellen, aki erőszakkal vitetett el rabszolgaságba.

Ilyenek tehát ezek az emberek is, akik szemrehányással illetik a népet, mert a magáévá tett a számos dologból egy keveset, de azok ellen nem emelnek vádat, akik nem adtak a [népnek] kárpótlást őseik szolgálataiért; sőt mi több, a legmegalázóbb rabszolgaságra is alacsonyították őket, hatalmas hasznot szerezve általuk. És [ezek a tiltakozók] azt állítják, hogy [az izraeliták] tisztességtelenül cselekedtek, hiszen valamit csak kaptak munkájuk viszonzásaként, ahogyan jeleztem is, jelöletlen aranyat és ezüstöt néhány edényben; miközben azt mondják, hogy ők maguk (mert sok igazat is mondanak, habár ez némelyek számára képtelenségnek tűnhet) becsületesen cselekednek, amikor övükben mások munkájából származó, császári felirattal és képpel kivert aranyat, ezüstöt és rezet hordoznak.

3. Ha azonban összehasonlítást tennének köztünk és köztük, [azt szeretném megkérdezni] melyik fél látszana olyannak, aki becsületes módon kapta [világi javait]? Vajon a [júdeai] nép, [akik] a nekik minden téren adós egyiptomiaktól [vettek el]? Vagy mi, [akik] a rómaiaktól és más nemzetektől [kapunk javakat], akiknek nincs hasonló kötelezettségük felénk? Sőt, ráadásul az ő közbenjárásukon keresztül a világ békében van, és mi félelem nélkül járunk az országutakon, és oda hajózunk, ahova akarunk.

Ezért tehát az úr beszéde ráillik az ilyen férfiakra (ti.: az eretnekekre), amely így szól: „Te képmutató, először vesd ki a gerendát a szemedből, és akkor tisztán látsz majd, hogy kivedd a porszemcsét testvéred szeméből.” (Mát. 22:20-21.) Mert ha az, aki ilyeneket tár elődbe, és saját bölcsességével büszkélkedik, ő maga elválasztódott a pogányok társaságától, és semmit se birtokol, ami más emberek javaiból [származik], hanem szó szerint meztelen, és mezítlábas, és hajlék nélkül a hegyek között lakik, mint azok az állatok, amelyek füvet esznek - az ilyennek meg lesz bocsátva [az ehhez hasonló beszéd], mint akinek nincs tudomása a mi életmódunk szükségleteiről.

Ha viszont részesedik mindabból, ami emberek megítélése szerint a mások tulajdona, és ha [ugyanakkor] leszólja előképüket, akkor teljesen igazságtalannak bizonyul, saját maga ellen fordítva ezt a vádat. Mert úgy fog találtatni, hogy olyan tulajdont birtokol, amely nem hozzá tartozik, és olyan javakat kíván, amelyek nem sajátjai. És ezért mondja az úr: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéljenek meg; mert amilyen ítélettel ítéltek, megítéltettek.” (Mát. 7:1-2.) [Ennek jelentése] bizonyára nem az, hogy nem találhatunk hibát a bűnösökben, sem az, hogy egyet kellene értenünk azokkal, akik gonoszat művelnek; hanem hogy ne mondjunk igazságtalan ítéletet Isten tervéről, amennyiben ő maga rendelkezett mindarról, hogy az igazságosságnak megfelelő módon minden dolog jóra forduljon. Ezért, mivel tudta, hogy jó hasznát vesszük a mi anyagi javainknak, amelyek másoktól megkapva kerülnek birtokunkba, így szól: „Akinek két ruhája van, adja oda annak, akinek nincs; és akinek étele van, hasonlóképpen tegyen.” (Luk. 3:11.)

És, „Mert éhes voltam, és ételt adtatok nekem; szomjas voltam, és italt adtatok nekem; meztelen voltam, és felruháztatok Engem.” (Mát. 25:35-36.) És: „Amikor alamizsnádat adod, ne tudja bal kezed, amit a jobb kezed tesz.” (Mát. 6:3) És mindazok által, ami jókat csak cselekszünk, igaznak bizonyulunk, úgymond, idegen kezekből megváltva a mi tulajdonunkat. De nem azért mondom így: "idegen kezekből", mintha a világ nem lenne Isten tulajdona, hanem merthogy az ajándékaink ilyenek, és másoktól kapjuk azokat, ugyanúgy ahogy ezek az emberek megkapták azokat az egyiptomiaktól, akik nem ismerték Istent; és ugyanezen eszközök által [mi is] felállítjuk saját magunkban az Isten sátorát: mert Isten azokban lakik, akik egyenesen cselekszenek, ahogy az úr mondja: „Szerezzetek magatoknak barátokat az igazságtalanság hamis mammonjából, hogy amikor majd futnotok kell, befogadhassanak az örök sátrakba.” (Luk. 16:9) Mert ha azokat, amiket az igazságtalanságból szereztünk, amikor pogányok voltunk, hívőkké válva az Úr hasznára fordítjuk, igazaknak bizonyulunk.

4. Magától értetődő dolog, tehát, hogy ezek a dolgok egy típusként (előképként) történtek meg korábban, és azokból épült fel Isten sátora; amit azok a személyek igazságosan kaptak meg, ahogy kimutattam, és közben bennünket is előre kiábrázoltak ezekben - [minket] akiknek mások dolgai által kell a későbbiekben szolgálni Istent. Mert a népnek egész Egyiptomból való kivonulása, akik isteni útmutatás alatt voltak, egy típusa és képe az egyház kivonulásának, amelyet a pogányok közül kell véghezvinni; és ezért Ő kivezeti majd [az egyházat] végül ebből a világból saját örökségébe, amelyet Mózes, az Isten szolgája nem [adott meg], hanem amelyet Isten Fia, Jahósua ad örökségül. És ha valaki figyelmet szentel azoknak a dolgoknak, amelyeket a próféták mondanak a vég [idejére] vonatkozóan, és azokra, amelyeket János, az úr tanítványa az Apokalipszisben látott, meg fogja találni, hogy a nemzetek egyetemesen megkapják majd ugyanazokat a csapásokat, mint amiket akkoriban Egyiptom egymaga kapott. 


31. Fejezet (XXXI.)

1. Amikor régi időkben élőket illető ilyenféle dolgokat hozunk fel, az [előbb említett] vénnek szokása volt oktatni minket, ezt mondva: „Ami azokat a vétkeket illeti, amelyekkel az Írás maga hibáztatja az atyákat és a prófétákat, nem szabad gyalázkodunk ellenünk, sem Khámhoz hasonlóvá válnunk, aki kinevette atyja szégyenét, és így átok alá esett; hanem inkább hálát kell adnunk Istennek nevükben, mivelhogy vétkeiket az úr eljövetelén keresztül megbocsátották; mert Ő azt mondta, hogy köszönetet mondanak [értünk], és büszkélkednek megmentésünkben.

Azon cselekedetekkel kapcsolatban, ismét, amelyekre az Írás semmilyen bírálatot nem tesz, hanem amelyek egyszerűen le vannak jegyezve [mint amik megtörténtek], nem kellene vádlókká válnunk [azokkal szemben, akik elkövették őket], mert nem vagyunk szigorúbbak Istennél, sem nem vagyunk feljebbvalók Mesterünknél; hanem inkább keressünk előképet [ezekben]. Mert ezen eseteknek, amelyeket ítélet [kijelentése] nélkül jegyeztek le az Írásban, egyike sem jelentéktelen.”

Például ez található Lót esetében, aki kivezette lányait Sodomából, ezek pedig teherbe estek saját atyjuktól; és aki hátrahagyta feleségét [a föld] határain belül, [aki] sóbálványként [maradt] mind e mai napig. Mert Lót nem saját vágyának ösztönzésére cselekedett, sem nemi bujaságának ösztönzésére, sem nem tudott vagy gondolt bármi ilyesmire, hanem valójában [jövőbeli események] előképét hajtotta végre. Ahogy mondja az Írás: „És azon az éjszakán az idősebbik [lány] bement és feküdt atyjával; és Lót nem tudott róla, amikor ővele feküdt, sem amikor felkelt.” (1Móz. 19:33.) Ugyanez történt a fiatalabbnál is: „És nem tudta”– mondja - „amikor vele aludt, sem amikor felkelt.” (1Móz. 19:35.)

Mivel tehát [ebben a tettében] Lót nem volt tudatában annak [hogy mit tett], sem nem volt nemi vágyának szolgája, az Isten általi elrendezést végezte el, amely által a két lány (vagyis a két gyülekezet) az, amely egy és ugyanazon Atya által szült gyermekeket, megmutatva azt, hogy ez a hústest vágyának [befolyása] nélkül [történt]. Mert nem volt más, [ahogy ők feltételezték], aki részesíthette volna őket a felserkenő magban, és gyermekek szülésének lehetőségében, ahogy megíratott: „És az idősebbik így szólt a fiatalabbikhoz: nincs ember a földön, hogy bejöjjön hozzánk az egész föld módja szerint, jöjj, itassuk le apánkat borral, és feküdjünk vele, és támasszunk magot apánktól.”(1Móz 19:31-32.)

2. Így egyszerűségük [*és ártatlanságuk - csak a latinban szerepel] alapján szóltak így [Lótnak] eme lányai, mert azt képzelték, hogy az egész emberiség elpusztult, ahogy a Sodomaiakkal történt, és hogy Isten haragja eljött az egész földre. Ezért meg is kell nekik bocsátani, mivel azt feltételezték, hogy egyedül csak atyjukkal maradtak fenn az emberi faj megőrzésére; és ezért csalták meg apjukat. Ráadásul az általuk használt szavakon keresztül megmutatkozott az, hogy a mi Atyánkon kívül senki más nem képes megadni az idősebb és fiatalabb gyülekezetnek a gyermekek szülésének [erejét].

Namármost az emberi faj atyja az Isten Beszéde, ahogyan Mózes rámutat, amikor ezt mondja: „Nemde atyád ő, aki szerzett, formált és alkotott téged?” (5Móz 32:6.) Tehát mikor öntötte ki az emberi fajra az életadó magot - vagyis a bűnök megbocsátásának Szellemét, amely által felserkentünk? Nemde akkor, amikor együtt evett az emberekkel, és bort ivott a földön? Mert ezt mondják: „Az emberfia eljőve eszik és iszik;” (Mt 11:19.) és amikor lefeküdt, elaludt és nyugodott. Ahogy maga mondja Dávidban: „Elaludtam és nyugodtam”(Zsolt 3:6.)

És mivel így tett amíg köztünk lakott és élt, ismét ezt mondja: „És alvásom édessé vált nekem” (Jer 31:26) Nos, ez az egész dolog Lótón keresztül volt kiábrázolva, mégpedig hogy a mindenség Atyjának magja - vagyis az Isten szelleme, mely által minden dolog történt - összekeveredett és egyesült a hússal - vagyis saját kézmunkájával; amely keverék és egység által a két zsinagóga - amely a két gyülekezet - saját atyjától élő fiakat termett az élő Istennek.

3. És miközben ezek a dolgok történtek, felesége ottmaradt Sodoma [területén], már nem romlandó húsként, hanem mint sónak oszlopa, amely örökké tart; ezen természetes folyamatok által amelyek az emberi nemre vonatkoznak, megmutatta, hogy az Egyház is, amely a "föld sója", hátrahagyatott a föld határain belül, és emberi szenvedéseknek van kitéve; és miközben gyakran teljes tagok elvétetnek tőle, a só oszlopa továbbra is fennmarad, így kiábrázolva a hit fundamentumát, amely gyermekeket erősít meg és küld ki Atyjukhoz.

32. Fejezet (XXXII.)

1. Ehhez hasonlóan beszél a vén is, az apostolok egyik tanítványa, a két szövetséget illetően, bizonyítva, hogy mindkettő valóban egy és ugyanazon Istentől van. Mert [ő azt állította], hogy nincs más Isten azon kívül, aki megalkotott és formált minket, és hogy ezen emberek értekezésének nincs alapja, akik azt állítják, hogy eme világunk bármiféle angyalok által készült volna, vagy bármely más hatalom, vagy egy másik Isten által.

Mert ha egy ember egyszer eltávolodott minden dolog Teremtőjétől, és ha elfogadja, hogy ez a teremtés, amelyhez tartozunk, bármi más által formáltatott vagy valami máson keresztül [mint az egy Isten], akkor szükségszerűen sok következetlenségbe esik, és számos ilyenféle ellentmondásba; amelyekre nem lesz [képes] olyan magyarázattal szolgálni, ami valószínűnek vagy igaznak tekinthető.

És ezért azok, akik más tanokat (doktrínákat) vezetnek be, eltitkolják előlünk saját véleményüket Istenre vonatkozóan, mert tudatában vannak tanításuk tarthatatlan és abszurd természetének, és attól félnek, hogy ha legyőzetnének, nehezebben tudnának megszökni.

De ha valaki hisz az [egyedüli] egy Istenben, aki Szava által mindent létre is hozott, ahogyan azt Mózes is mondja: „Isten mondta: Legyen fény; és lett fény;” (1Móz 1:3.) és ahogy az evangéliumban is olvassuk: „Minden dolog Általa lett; és Nála nélkül semmi sem lett;” (Ján. 1:3.) és az Apostol Pál is ilyen módon [mondja]: „Egy Úr van, egy hit, egy bemerítkezés, egy Isten és Atya, aki mindenek felett, és mindenek általa, és mindnyájunkban”(Ef. 4:5-6.) - ez az ember mindenekelőtt „ragaszkodik” majd „a fejhez, amelyből az egész test összetömöríttetett, és egymáshoz tapadva a kapcsok és segedelmek által szolgálja a különféle részeket, növeli a testet a maga okulására szeretetben.” (vö.: Kol. 2:19.)

És akkor majd minden szó ellentmondásmentesnek fog látszani számára, ha ő a maga részéről szorgalmasan olvassa az írásokat, azok társaságában, akik vének az Egyházban, akik között az apostoli tanítás van, mint ahogy kimutattuk.

2. Mert mindegyik apostol azt tanította, hogy valóban két szövetség van a két nép között; de hogy egy és ugyanaz az Isten adta meg mindkettőt, mindazon emberek hasznára (akik kedvéért a két szövetség adatott), akik Istenben való hitre voltak [szánva], mindezt a harmadik könyvben igazoltam is az apostolok igaz tanításából; és hogy az első szövetség nem ok nélkül, vagy céltalanul, vagy véletlenszerű módon adatott; hanem alávetette azokat, akiknek adatott az Isten szolgálatára, az ő saját javukra (hiszen Isten nem igényel semmiféle szolgálatot emberektől), és felmutatta a mennyei dolgoknak egyféle mintáját, mivel az ember még nem volt képes Isten dolgait közvetlen látáson keresztül látni; és előrevetítette azon dolgoknak képét amelyek [most valóságosan] léteznek az Egyházban, azért, hogy hitünk szilárdan megalapozott legyen; és az eljövendő dolgok próféciáit tartalmazta, azért, hogy az ember megtanulhassa, hogy Istennek minden dologról előre tudomása van.

33. Fejezet (XXXIII.)

1. Az ilyenféle szellemi tanítvány, aki valóban megkapta Isten szellemét, ami kezdettől fogva Isten egész tervében (leosztásában) jelen volt az emberiséggel, és a jövőbeli dolgokat bejelentette, a jelenlegieket feltárta, és értelmezte a múltbelieket - [egy ilyen ember] valóban „megítél minden embert, hanem ő maga senki ember által nem ítéltetik.” (1Kor. 2:15.) Mert megítéli a pogányokat, „akik inkább a teremtényt, mint a Teremtőt szolgálják,” (vö. Róm. 1:25.) és erejüket mihaszna elmével hiábavalóságaikra költik.

És a júdeaiakat is megítéli, akik nem fogadták be a szabadság beszédét, sem nem voltak hajlandók felszabadulni, noha jelen van [velük] a Szabadító; hanem [ilyen viselkedésre] alkalmatlan időben azt színlelik, hogy annak az Istennek szolgálnak, a törvény [kívánalmain] túli [szertartásokkal], akinek semmire sincs szüksége, és nem ismerik fel a Messiás eljövetelét, amit az ember megmentéséért betöltött, sem nem hajlandóak megérteni, hogy az összes próféta kijelentette az ő két eljövetelét: az első valóban az, amelyikben emberré lett kitéve a korbácsütéseknek, megismerve, hogy milyen a gyengeségeket elhordozni, és felült a szamár csikójára, és az építők által elutasított kő volt, és mint juhot a mészárlásra vitték, és kezeinek kiterjesztése által szétszórta Amaleket; miközben összegyűjtötte a föld határából az ő Atyja karámjába a gyermekeket, akik szét voltak szóródva, és megemlékezett halottairól, akik korábban elaludtak és lement hozzájuk, hogy megszabadítsa őket: de a második [eljövetel] során a felhőkőn fog eljönni, meghozza a napot, amely lángol, mint kemence. És lesújt a földre szájának leheletével. És az istentelent szájának lélegzetével öli meg, és szórólapát a kezeiben, és megtisztítja a padlót, és összegyűjti a búzát a magtárba, de elégeti a pelyvát olthatatlan tűzzel.

2. Továbbá [a szellemi ember] megvizsgálja Markion tanítását is, [érdeklődve] hogyan állíthatja, hogy két isten van, végtelen távolsággal elválasztva egymástól. Vagy hogyan lehet jó az, aki elragadja azokat az embereket, akik nem hozzá tartoznak attól, aki alkotta őket, és saját királyságába hívja őket?

És miért hiányos az ő jósága, amely [íly módon] nem ment meg mindeneket? És miért van, hogy az embereket illetően valóban jónak tűnik, de igencsak igazságtalan azzal szemben, aki az embereket alkotta, amennyiben megfosztja őt tulajdonaitól? Továbbá, ha másik atyához tartozott az úr, akkor hogyan ismerhette el jogosan azt a kenyeret saját testeként, amit abból a teremtésből vett, amihez mi tartozunk, és hogyan állíthatta be a kelyhet, mint ami az ő vére?

És miért ismeri el magát, mint ember fia, ha nem ment keresztül a születésen, ami az emberi létezéshez tartozik? És hogyan bocsáthatja meg nekünk azokat a vétkeket, amelyekért felelősségre vonhatók vagyunk Teremtőnk és Istenünk előtt? Továbbá hogy feltételezhető, hogy keresztre feszítették, ha ő nem volt hústest, hanem csupán megjelenése szerint volt ember, és hogyan tudott vér és víz kijönni belőle, mikor oldalát átszúrták? Miféle test volt továbbá az, amelyet az őt eltemetők behelyeztek a sírba? És mi volt az, ami felkelt a halálból?

3. Ez [a szellemi ember] megítéli Valentinusz összes követőit is, mivel ők megvallják ugyan nyelvükkel, hogy egy Isten az Atya van, és hogy minden dolog létezése tőle származik, de ugyanakkor fenntartják azt is, hogy Ő, aki megformált minden dolgot, egy elpártolás/hitehagyás vagy hiány gyümölcse. (ὑστηρηματοςκαρπον)

 [És azért is meg fogja ítélni őket, mert] megvallják ugyan nyelvükkel az egy urat, a Felkent Jahósua-t, az Isten Fiát, de tanításuk [rendszerében] felállítanak egy külön szerepet az Egyszülöttnek, egy sajátot a Beszédnek (Logosz), ismét egy másikat a Krisztusnak, és még másikat a Szabadítónak; úgyhogy őszerintük mindezek a létezők valójában egyek [az Írásban] kijelentett módon; [miközben fenntartják], ezzel ellentétesen, hogy közülük mindegyiknek külön-külön [létezése] kell legyen [a többitől], és mindnek megvan a saját egyedi eredete, tulajdon különleges helyzetük szerint.

[Úgy tűnik] tehát, hogy valójában csak nyelvükkel ismerik el az egységet, miközben [valódi] véleményük és gondolkodásuk (azon szokásuk miatt, hogy a mélységeket vizsgálgatják) távolra esett az egység [ezen tanításától], és a többszörös istenségek elképzelését fogadták el, -[ennek pedig, kijelentem, hogy meg kell jelennie] amikor megvizsgáltatnak majd Krisztus által a [tanítás] alapjait illetően, amelyeket kitaláltak.

Őróla is azt állítják, hogy egy későbbi időszakban született, mint az Aeonok Plerómája (Teljesség), és hogy létrehozása egy elfajzás vagy elpártolás [lezajlása] után történt meg; és fenntartják [mintha csak ők vezették volna a szülést], hogy ők maguk a Szófia (Bölcsesség) által átélt szenvedésből születtek meg. Azonban saját kitűnő prófétájuk Homérosz, akire hallgatva kitaláltak ilyesféle tanokat, maga fogja őket vádolni, amikor a következőképpen fejezi ki magát: -


 “Mint Hádész kapuja [oly] gyűlöletes nekem az ember,
Aki egy dolgot gondol, és más dolgot állít.”(Iliász IX 312–313.)


[Ez a szellemi ember] meg fogja ítélni a romlott Gnoszticizmus csaló beszédeit, bizonyítva, hogy ők Simon Mágus tanítványai.

4. És megítéli majd az Ebionitákat is; [mert] hogyan mentethetnének meg, hacsak nem Isten volt az, aki a földön végbevitte megmentésüket? Vagy hogyan haladhatna az ember Isten felé, hacsak Isten nem hajol először az emberhez? És hogy fog az ember kimenekülni a halál alá vetettek nemzedékéből, hacsak nem egy új nemzedék által, melyet csodálatos és váratlan módon (de mint a szabadulás jelét) ad meg Isten - [értem ez alatt] azt az újonnanszületést, amely a szűztől eredve hit által lett (vö. Ézs.7:10-14.). Vagy hogyan fognak az Istentől való örökbefogadásban részesülni, ha megmaradnak ebben a [fajta] nemzedékben (származás), amelyet természetesen birtokolt az ember ebben a világban?

És hogyan lehetett (Krisztus) nagyobb, mint Salamon, vagy nagyobb, mint Jónás, vagy hogy lehetett Dávid ura, ha ugyanolyan lényegű volt, mint ők? Hogyan is győzhette le azt, aki erősebb volt, mint az ember, és aki nem csupán legyőzte az embert, hanem hatalma alatt is tartotta, mert [hiszen Krisztus] legyőzte azt, aki győzelmes volt, miközben felszabadította az emberiséget, aki le volt győzetve - ha nem lett volna ő erősebb, mint egy [közönséges] ember, akit legyőzetve volt?

De vajon ki más magasabb rendű és előkelőbb az embernél, aki Isten hasonlatosságára formáltatott, mint Isten Fia, akinek Képére az ember teremtetett? És ezért ezekben az utolsó napokban láthatóvá is tette a hasonlóságot; [mert] Isten Fia emberré lett, felöltve [kezemunkájának] ősi termékét a saját természetébe, amint az ezt megelőző könyvben bemutattam.

5. Megítéli [a szellemi ember] azokat is, akik úgy írják le Krisztust mintha [emberré válása] csak egy nézet (látszat) lenne. Mert hogyan képzelhetik, hogy ők maguk valódi vitát folytatnak, amikor Mesterük csupán egy elképzelt létező volt? Vagy hogyan kaphatnának tőle bármi rendíthetetlent, ha ő csak képzelt lény lenne, és nem valóságos? És hogyan lehetne valóban részük a megmentésben ezeknek az embereknek, ha Ő, akiről azt vallják, hogy hisznek benne, úgy nyilvánította ki magát, mint csupán egy elképzelt létező?

Ezekkel a férfiakkal kapcsolatban tehát semmi sem valódi, és az igazság [jellemzőiből] semmit nem birtokolnak; és ilyen körülmények között kérdés (hiszen ők maguk hasonlóképpen nem is férfiak talán, hanem csak ostoba állatok), hogy vajon nem egyszerűen az emberiség árnyékai-e ők a legtöbb esetben?

6. És a hamis prófétákat is megítéli, akik nem kapták meg Istentől a prófétálás ajándékát, és nem birtokolják Isten félelmét, hanem vagy a hencegés kedvéért, vagy valamilyen személyes előny miatt, vagy valamilyen más okból a gonosz szellem befolyása alatt úgy tesznek, mintha prófétálnának, miközben egész idő alatt Isten ellen hazudnak.

7. Megítéli azokat is, akik szakadásokat okoznak, akik nélkülözik Isten szeretetét, és akik inkább saját alkalmi hasznukra néznek az egyház egysége helyett; és akik jelentéktelen okokból, vagy bármiféle okból, ami eszükbe jut, darabokra vágják és szétválasztják a Felkent nagy és dicsőséges testét, és amennyire rajtuk áll, [ténylegesen] pusztítják azt - oly emberek, akik békéről fecsegnek, miközben háborút indítanak, és igazán [igaz rájuk, hogy] „kiszűrik a szúnyogot, de lenyelik a tevét.” (Mát. 23:24.) Mert olyan nagy jelentőségű megjavulás (reform) nem valósulhat meg általuk, mint amekkora baj származott ezzel szemben hitszakadásukból.

Meg fogja ítélni azokat is, akik az igazság határán kívül vannak, vagyis, akik az egyházon kívül esnek; de „ő maga senki által nem ítéltetik.” (1Kor 2:15.) Mert neki minden dolog ellentmondásmentes: teljes hite van az egyetlen Mindenható Istenben, „akitől van minden” (1Kor 8:6); és Isten Fiában, a Felklent Jahósua-ban, a mi urunkban, „aki által van minden” (1Kor 8:6.), és a Vele kapcsolatos tervben*, amely révén az Isten Fia emberré lett; és szilárd a hite az Isten szellemében, aki az igazság ismeretével lát el minket, és kijelenti az Atya és a Fiú tervét*, amelynek folytán [a Fiú] az Atya akaratának megfelelően az emberek minden nemzedékével együtt lakik.

* (Megjegyzés: elrendezés, rendelet, üdvterv: görög oikonomiasz vö. Ef. 3:2; 3:9)

8. Az apostolok tanítása az igaz ismeret, és az az egész világon [fennálló] Egyház ősi alapszabálya, és a Krisztus testének jellegzetes felépítése a felvigyázók (epüszkoposz) utódlása alapján, amely által áthagyományozták azt az Egyházat, amely minden helyen fennáll, és amely elérkezett hozzánk is, az Írás bármiféle hamisítása nélküli, igen összetett tanításrendszere által megvédve és megőrizve, és amely nem fogadott el sem hozzátoldást, sem megnyirbálást [nem szenvedtek az igazságok, amelyekben ő (nőnem) hisz];

És [abban áll az igaz ismeret], hogy [az Isten beszédét] hamisítás nélkül olvassák, és a Törvény és gondos magyarázata összhangban van az Írásokkal, minden veszély és káromlás nélkül; [mindenek felett pedig] a szeretetben, a legkimagaslóbb ajándékban, amely értékesebb, mint a tudás, dicsőségesebb, mint a prófécia, és amely [Isten] minden egyéb ajándékánál kiválóbb. (vö.: 1Kor. 12:31-13:13)

9.
Ezért az Egyház minden helyen, azért a szeretetéért, melyet az Atya iránt dédelget, minden időben tanúbizonyságok (mártírok) sokaságát küldi előre az Atyához; míg az összes többiek nemcsak hogy semmi ilyet nem tudnak maguk közt mutatni, hanem még azt is állítják, hogy ilyen az tanúságtétel egyáltalán nem is szükséges, merthogy tanításuk rendszere az igaz tanúság [Krisztusról], kivéve azt az egy-kettőt közülük, akik mindaz idő alatt, ami az úr földön való megjelenése óta eltelt, alkalmilag a mi mártírjainkkal együtt viselték a név gyalázatát (1Pét 4:14.) (mintha ő [az eretnek] is megkapta volna a kegyelmet), és velük együtt [halálra] elvitetettek, mintegy díszkíséretként (a mi mártírjainknak).

Mert egyedül az Egyház viseli el tisztasággal azoknak gyalázatát, akik az igazságosság kedvéért üldözést szenvednek, és mindenféle büntetéseket állnak ki, és az Isten iránti szeretet és az ő Fia megvallása miatt halálra adatnak; gyakran valóban meggyengítve, de azonnal új tagokat növelve, és újra teljessé válva, hasonlóképpen, mint ennek képe, Lót felesége, aki sóból való oszloppá vált. (vö.: 31.3; Ford. megj.: A kép azon alapszik, hogy a Só hiányzott Lót feleségéből, amivé válva már kiábrázolja az Egyházat, azaz a föld sóját.) Ezen a módon a régi prófétákhoz hasonlóan [ő (nőnem) ugyanazon a tapasztalaton megy át], ahogy az úr kijelenti: „Mert így üldözték ők a prófétákat, akik előttetek voltak;” (Mát. 5:12.) hiszen bár új módon szenved üldözést azoktól, akik nem fogadják be Isten beszédét, eközben ugyanaz a szellem pihen meg rajta (nőnem) [mint ezeken az ősi prófétákon].

10. És valóban a próféták, más dolgok mellett, amelyeket előre mondtak, megjósolták azt is, hogy mindazoknak, akiken az Isten szellemének nyugodnia kell, és akik engedelmesek az Atya szavának, és képességük szerint szolgálják őt, üldözést kell szenvedniük, és meg kell köveztetni és levágatni.

Mert a próféták előre megmutatták saját magukon mindezeket a dolgokat, Isten iránti szeretetük miatt, és az Ő szava alapján. Mert mivel ők maguk a Felkent tagjai voltak; mindegyik az ő helyében, mint egy tag, ennek megfelelően jelentette ki a próféciát [őfelőle]; [így] mindnyájan, habár sokan vannak, egyetlen egyet mutatnak be, és egyre vonatkozó dolgokat jelentenek ki.

Mert ahogyan az egész test működése a tagok által van bemutatva, viszont egyetlen tagban nem mutatkozik meg a teljes ember alakja, hanem az összes együttesén keresztül, így minden próféta előre megmutatta az egyet [a Felkentet]; miközben mindegyikük saját helyén, mint egy tag, ennek megfelelően betöltötte a [megalapozott] tervet, és előárnyékolta a Felkentnek azt a munkáját, ami azzal a taggal volt összekapcsolva.

11. Mert néhányan közülük, akik dicsőségben nézik őt, látták az Atya jobbján való dicsőséges életét (conversationem) (vö.: Ézs. 6:1; Ján. 12:41); mások látták, hogy a felhőkön, mint Emberfia jön el (vö.: Dán. 7:13.); és mások, akik kijelentették felőle: „Arra tekintenek majd, akit átszegeztek” (Zak. 12:10) jelezték az ő [második] eljövetelét, amelyről ő maga mondja: „Azt gondoljátok, hogy amikor az Emberfia eljön, fog hitet találni a földön?” (Luk. 18:8.)

Pál is utal erre az eseményre, amikor ezt mondja: „Ha azonban igazságos dolog az az Istennél, hogy szorongattatással fizessen azoknak, akik titeket szorongatnak, nektek pedig, akik szorongattattok, velünk együtt nyugodalommal, az úr Jahósuának az égből való megjelenésekor, hatalmának angyalaival, és tűznek lángjában.” (2Tessz 1:6-9.)

Mások ismét, mint bíróról beszélnek őróla, és égő kemenceként [utalnak] annak az Úrnak napjára, aki „a búzát a csűrjébe gyűjti, de olthatatlan tűzzel égeti majd el a pelyvát” (Mát, 3:12; Luk. 3:17.); akiknek szokása volt megfenyegetni azokat, akik hitetlenek voltak, akik felől az úr maga is kijelenti, „Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzbe, amelyet Atyám készített a Gonosznak és angyalainak.”(Mát. 25:41.)

És az apostol is hasonlóképpen szól [ezekről], „Akik örök halállal lesznek megbüntetve az Úr arcától, és dicsőségének erejétől, amikor eljön, hogy dicsőítve legyen szentjeiben, és csodálva mindazokban, akik hisznek benne.” (2Tessz 1:9-10.)

Vannak olyanok is, akik kijelentik, „Szebb vagy te, mint az emberek gyermekei” (Zsolt 45:2.); és „Isten, a te Istened, az öröm olajával kent fel Téged társaid felett” (2Zsolt 45:8.); és „Övezd kardod combodra, ó Legerősebb, szépségeddel és igazságoddal, és törj előre és járj sikerrel, és uralkodj az igazságért, és szelídségért, és igazságosságért.” (Zsolt 44:4-5 - LXX)

És bármi más ehhez hasonló természetű dolgokról beszélnek felőle, ezek megmutatták azt a szépséget és ragyogást, amely királyságában fennáll, együtt azzal a páratlan és kiemelkedő felmagasztalással, ami mindazoké, akik az Ő uralma alatt vannak, azért, hogy azok, akik hallják, vágyakozzanak arra, hogy ott találtassanak, oly dolgokat cselekedve, amelyek Istennek tetszenek.

És ismét, vannak olyanok, akik ezt mondják: „Ő egy ember (van egy ember), és ki fogja megismerni őt?” (Jer. 17:9 - LXX); és "eljöttem a prófétaasszonyhoz, és fiút szült, és nevét nevezte Csodálatosnak, Tanácsosnak, „Erős az Isten”-nek" (Ézs. 8:3 és 9:6. kombinációja); és olyanok is, akik úgy hirdették őt, mint Immanuelt a szűztől [születve], úgy mutatták be, mint Isten Beszédének egyesülését saját kézmunkájával, [kijelentve] azt, hogy a Beszédnek hústesté kell válnia, és az Isten Fia az emberfia (a Tiszta tisztán nyitja meg azt a tiszta méhet, amely megújítja az embereket Istennek, és amelyet Ő maga tett tisztává); és hogy azzá lesz, amely mi is vagyunk, Ő az „Erős [az] Isten”, és nemzedékét (vagy: származását, lásd LXX: γενεά jelentései: generáció, nemzetség, törzs, korszak), amivel rendelkezik, nem lehet elbeszélni. (vö. Ézs. 53:8 - LXX)

És vannak olyanok is, akik így szólnak: „A Sionon szólt az Úr, és hallatta az ő Szavát Jeruzsálemből” (Ámós 1:2.); és „Júdában ismert az Isten” (Zsolt 76:1/75:2) - ezek a Judeában lezajlott eljövetelét jelezték. Azután azok, akik kijelentik, hogy „Isten délről jön, és a sűrű lombozatú hegyről,” (Hab. 3:3. - Latinban LXX szerinti, az örmény héb. szerint: „Párán hegyéről”) Betlehembe való eljövetelét jelentették be, amint az előző könyvben kimutattam. Erről a helyről jött el az is, aki uralkodik, és aki táplálja az ő Atyja népét.

Azok továbbá, akik kijelentik, hogy az ő eljövetelekor „a sánta férfi ugrálni fog, mint a szarvas, és a néma nyelve jól érthetően fog beszélni, és a vak szemei kinyílnak majd, és a süket fülek hallanak majd” (Ézs. 35:5-6.); és hogy „a lelógó kezek, és a gyenge térdek megerősíttetnek majd” (Ézs. 35:3 - LXX); és hogy „a halottak, akik a sírboltokban vannak, felkelnek majd” (Ézs. 26:19 - LXX) - [mindezek] azoknak a gyógyításoknak munkáit jelezték előre, amelyeknek általa kellett beteljesedniük.

12. Néhányan közülük ráadásul - [amikor előre kijelentették], hogy gyenge és dicstelen férfiként, és olyan [személyként], aki tudta, mit jelent az erőtlenséget hordozni (vö. Ézs. 53:3.), és szamárcsikón ülőként kell Jeruzsálembe mennie (vö. Zak. 9:9.); és hogy hátát kellett adnia az ostornak, és arcát [az őt ütlegelő] tenyereknek (vö. Ézs. 50:6.); és hogy juh gyanánt kell a levágásra vitetnie (vö. Ézs. 53:7.); és hogy ecettel és epével kellett őt itatni (vö. Zsolt 69:21.); és hogy barátai által, és akik közel állnak hozzá, el kellett hagyattatnia (vö. Zsolt 38:11.); és hogy egész napon kezeinek kiterjesztve kell lennie (vö. Ézs. 65:2.); és hogy gúnyoltatni és becsméreltetni kell azok által, akik feltekintenek rá; és hogy ruháját el kell osztaniuk, és öltözetére sorsot kell vetni; és hogy le kell vitetnie a halál porába (vö. Zsolt 22:8.16.19.) - mindezekkel és hasonló jellegű dolgokkal prófétai kijelentést adtak emberi alakban való eljöveteléről, ahogyan belépett Jeruzsálembe, amelyben szenvedése és keresztje által elviselte mindezeket a dolgokat, amelyek fel vannak sorolva.

Mások ismét, amikor mondták „A szent Úr megemlékezett saját halottairól, akik a porban aludtak, és lement hozzájuk, hogy felemelje őket, hogy megmenthesse őket,” (Jusztinosz a Párbeszéd Trifónnal  72:4-ben (LXXII. 4.) Jeremiásnak tulajdonítja az idézetet, és azzal vádolja a zsidókat, hogy a szakaszt kivették az Írásból) megadták nekünk az okot, amely miatt ezeket a dolgokat szenvedte. Továbbá azok, akik ezt mondták: „Azokban a napokban, mondja az Úr, a nap délben száll alá, és sötétség lesz a földön világos nappal; és gyászba öltöztetem ünnepeidet, és dalaidat siránkozássá” (Ám. 8:9-10.) nyilvánvalóan a napnak azt az elhomályosodását jelentették ki, amely az ő keresztrefeszítésekor vette kezdetét a hatodik órától, és hogy ez után az esemény után azoknak a napoknak, amelyek a törvény szerint ünnepek, és az ő [zsidók] dalaiknak bánatba és siránkozásba kell fordulniuk, amikor a pogányok kezeibe adatnak. Jeremiás még inkább tisztázza ezt a kérdést, amikor így szól Jeruzsálemről: „Ő (nőnem), aki [hetet] szült, elerőtlenedett; lelke fáradttá vált; napja leszállt mialatt még dél volt; megzavarodott ő (nőnem) és szégyent szenvedett: a közülük való maradékot ellenségeik színe előtt fogom átadni a kardnak.” (Jer. 15:9 – LXX szerint).

13. Ismétcsak, azok, akik arról beszéltek, hogy elszenderedett és elaludt, és ismét felkelt, mivel az Úr megtartotta őt (vö. Zsolt. 3:5 - 3:6 LXX), és akik megparancsolták az égi fejedelmeknek, hogy nyissák ki az örökkévaló ajtókat (vö. Zsolt 24:7 - 23:7 LXX), hogy a Dicsőség Királya bemehessen, ezek előzetesen kihirdették feltámadását a halottak közül az Atya erején keresztül, és az égbe való befogadtatását. És amikor így fejezik ki magukat: „Kijövetele az ég magasságából van, és visszatérése a legmagasabb égbe; és senki sincs, aki rejthetné magát hevétől” (Zsolt. 19:6 - 18:7 LXX), ezzel azt a nagy igazságot jelentették be felőle, hogy ismét fel lesz véve arra a helyre, ahonnan leereszkedett, és hogy senki sincs, aki elmenekülhetne igazságos ítéletétől.

És azok, akik azt mondták: „Uralkodott az Úr; haragudjanak csak a népek: [éppen] Ő az, aki kerubokon ül; legyen a föld megmozdítva” (Zsolt. 99:1 - 98:1 LXX) megjósolták részben a minden népből való haragot az ő felemelkedése után, ami azokra jött, akik hittek benne, az egész föld megindulása által az Egyház ellen (vö. Jel. 12:13-18); és részben azt a tényt, hogy amikor eljön az égből hatalmas angyalaival, az egész föld meg fog rázkódni, ahogy Ő maga kijelenti: „Nagy földrengés lesz, amilyen nem volt kezdettől.” (vö. Jel. 16:18) És ismét, amikor ezt mondja: Ki az, aki ítélkezik, álljon szembe; és ki az, aki igazol, közeledjen Isten Szolgájához” (vö. Ézs. 50:8,10. - LXX); és „Jaj nektek, mert elöregszetek majd, mint a ruha, és moly fog megenni titeket” (Ézs. 50:9., Jak. 5:2-3); és „Minden hústest megaláztatik majd, és egyedül az Úr fog felmagasztaltatni a magasságban” (Ézs. 2:17.) - így jelzi azt, hogy szenvedése és felemelkedése után Isten az ő lábai alá veti mindazokat, akik ellene álltak, és felmagasztaltatik mindenek felett, és senki sem lesz, aki igazolhatná vagy vele összehasonlíthatná [magát].

14. És azok, akik kijelentik, hogy Isten új szövetséget szeretne kötni az emberrel, nem olyat, mint amilyet az atyákkal a Hóreb hegyén kötött (vö. Jer 31:31-32 – LXX: 38:31-32), hanem új szívet, és új szellemet adna az embernek (vö. Ez 36:26); és ismét, „És ne emlékezzetek a régi dolgokra: íme, új dolgokat teszek, amelyek most fognak felemelkedni, és megismeritek majd; és utat fogok készíteni a pusztában, és hasadékot a száraz földön, hogy inni adjak az én választott népemnek, népemnek, amelyet szereztem, hogy megmutathassa dicséretem” (Ézs.43:18-21.) - világosan hirdették, hogy a szabadság, amely megkülönbözteti az új szövetséget, és az új bor, amely új tömlőkbe kerül, [azaz maga] a hit, amely a Felkentben van, amely által ő az igazságosság útját hirdette, [ez a hit] a sivatagban sarjadt, és a szent Szellem patakjai puszta földön [eredtek], hogy víz adasson Isten választott népének, akiket szerzett, hogy felmutassák dicséretét, de nem azért hogy gyalázzák Őt, aki ezeket tette, vagyis Istent.

15. És mindazokat a részleteket, amiket a próféták az Írások ilyen nagy sorozata által jelentettek ki - ahogy megmutattam - az [az ember], aki igazán szellemi úgy fogja értelmezni, hogy rámutat arra, az Úr tervének melyik egyedi részére vonatkoznak mindazok a dolgok, amelyekről beszéltünk; és [így bemutatja] Isten Fia munkájának teljes rendszerét, mindenkor ugyanazt az Istent ismerve [el], és mindig ugyanazt az Isten Beszédét fogadva el, habár Ő [csak] most jelent meg nekünk; ugyanazt az Isten szellemét is ismerve el mindenkor, noha ezekben az utolsó időkben új módon lett kitöltve ránk, [tudva azt, hogy a szellem folyamatosan leszáll] a világ teremtésétől a végéig az emberi nemre, mint olyan, amiből azok, akik hisznek Istenben és követik beszédét megkapják a szabadulást (üdvösséget), amely Tőle árad.

Azok viszont, akik eltávoznak Tőle, és megvetik parancsolatait, és cselekedeteikkel szégyent hoznak Rá, aki alkotta őket, és nézeteik által káromolják Őt, aki táplálja őket, a legigazságosabb ítéletet halmozzák fel saját maguk ellen. Ő tehát (ti. a szellemi ember) megrostálja és próbára teszi mindnyájukat, de ő maga senki ember által sem próbáltatik: [mert] sem nem káromolja Atyját, sem nem teszi félre tervét (rendjét), sem az (ős)atyákat nem sérti, sem nem gyalázza a prófétákat azzal, hogy azt állítaná, hogy egy másik Istentől voltak [elküldve], vagy ismét, hogy próféciáik különböző forrásokból származtak.

34. Fejezet (XXXIV.)

1. Nos, egyszerűen csak azt mondom minden eretnekkel, és főként Markion követőivel szemben, és azokkal szemben, akik hozzájuk hasonlóan azt támogatják, hogy a próféták egy másik Istentől voltak [mint az, Aki ki van nyilvánítva az Evangéliumban], olvassák el alaposan azt az Evangéliumot, amely az apostolok által adatott számunkra, és olvassák el alaposan a prófétákat, és azt fogják találni, hogy az Úr teljes életmódja és minden tanítása és szenvedései előre voltak jelezve általuk.

De ha egy olyan gondolat merülne fel bennetek, hogy azt mondjátok: Mi [újat] hozott akkor nekünk az Úr az ő eljövetelével? - tudjátok meg, hogy ő elhozott minden [lehetséges] újdonságot, Önmagát hozva el, aki [előre] be volt jelentve.

Mert éppen ez a dolog volt kihirdetve előzetesen, hogy egy újdonságnak kell eljönnie, hogy megújítsa és felserkentse az emberiséget. Mert a Király eljövetele már korábban be volt jelentve azon szolgák által, akik [előtte] küldettek, azért hogy előkészítsék és ellássák azokat az embereket, akik el fogják fogadni urukat.

Hanem, amikor a Király valóban eljön, és azok, akik alattvalói megteltek azzal az örömmel, amely korábban ki lett hirdetve, és megnyerték azt a szabadságot, amelyet Ő ad, és részesednek az ő látásában, és hallgatták szavait, és élvezték azokat az ajándékokat amelyeket ő ad; akkor azok közül, akik értelemmel bírnak, egy sem fogja azt a kérdést feltenni, hogy: miféle új dolgot hozott a Király azon felül, amely azok által lett kihirdetve, akik bejelentették eljövetelét. Mert elhozta Önmagát, és átadta azokat a jó dolgokat az embereknek, amelyeket előzetesen meghirdettek, amely dolgokba angyalok vágytak betekinteni. (vö.: 1Pét. 1:12.)

2. Hanem a szolgák akkor bizonyultak volna hamisnak, nem az Úr által elküldöttnek, ha a Felkent az ő eljövetelekor nem pontosan úgy találtatott volna, ahogy előzetesen bejelentették, ha nem teljesítette volna be szavaikat. Amiért is ezt mondta: „Ne gondoljátok, hogy lerontani jöttem a törvényt vagy a prófétákat; Nem lerontani jöttem, hanem betölteni. Mert bizony mondom nektek, amíg az ég és a föld el nem múlik, egy pont vagy írásjel sem múlik el a törvényből és a prófétákból, amíg minden meg nem valósul.” (Mát. 5:17-18.)

Mert eljövetele által Ő maga mindeneket beteljesített, az Egyházban pedig még mindig [folyamatosan] beteljesíti a törvény által előre megjövendölt új szövetséget, egészen [minden dolgok] teljesedéséig. Ilyen értelemben beszél Pál is, az Ő apostola, a Rómaiakhoz írt Levelében: „És most a törvénytől függetlenül jelent meg az Isten igazságossága, amelyről tanúskodtak a törvény és a próféták” (Róm 3:21.) „mert az igaz a hit által fog élni.” (Róm. 1:17, Hab. 2:4.) Ezt a tényt pedig, hogy az igaz hit-hűség által él, a próféták előzőleg már kihirdették.

3. De honnan lehetett volna a prófétáknak erejük, hogy előre bejelentsék a Király eljövetelét, és hogy előzetesen hirdessék azt a szabadságot, amely általa adatott, és előzetesen bejelentsék mindazokat a dolgokat, amelyek Krisztus által megtörténtek, szavait, munkáit, szenvedéseit, és hogy előre kijelentsék az új szövetséget, ha egy másik Istentől kaptak volna prófétai inspirációt [mint az, Akit az Evangélium feltár], ha ők - mint azt állítjátok - tudatlanok lettek volna a kimondhatatlan Atyát, királyságát, és tervét illetően, amelyet Isten Fia betöltött, amikor eljött a földre ezekben az utolsó időkben? Abban a helyzetben sem vagytok, hogy azt mondjátok: ezek valami véletlenség által történtek, mintha a próféták által elmondottak valaki másról szóltak volna, miközben hasonló események történtek meg az úrral.

Mert minden próféta ugyanazon dolgokról prófétált, de az ősök közül egygyel sem estek meg soha ezek a dolgok. Mert ha ezek közül a régiek közül valamely emberrel megtörténtek volna, akkor azok [a próféták] akik később éltek bizonyosan nem prófétálták volna azt, hogy ennek az eseménynek az utolsó napokban kell eljönnie. Ráadásul sem az atyák, sem a próféták, sem a régi királyok között valójában nincs olyan, akinek esetében ezek közül bármi is pontosan és kifejezetten [úgy] lezajlott volna.

Mert valójában mind Krisztus szenvedései felől prófétáltak, de ők maguk távolt voltak az előre jelzett hasonló szenvedésektől. És az úr szenvedésével kapcsolatos dolgok, amelyeket előzetesen megjósoltak, semmilyen más esetben nem valósultak meg.

Mert a régiek közül senkinek a halálakor nem történt meg, hogy a nap lement délben, sem hogy a templom kárpitja elhasadt, sem nem volt földrengés, a sziklák sem repedtek meg, sem nem keltek fel a halottak; ezek közül a régi férfiak közül egyikkel sem történt meg, hogy feltámasztották a harmadik napon, sem nem vétetett fel az égbe; felvételekor sem nyíltak ki az egek, senki más nevében nem hittek a nemzetek (pogányok); közülük senki nem halt meg és támadt fel, megnyitva a szabadság új szövetségét. Ezért a próféták nem is beszéltek senki másról, csak az úrról, akiben mindezek a fent említett jelek egyidejűleg találkoztak.

4. Ha azonban valaki a júdeaiak ügyét támogatva fenntartja, hogy ez az új szövetség annak a Templomnak a felállításából, mely Zerubbábel alatt, a Babilonból való kivándorlás után épült, és a népnek hetven év elteltével onnan való kivonulásából áll, meg kell értenie, hogy a kövekből való Templom valóban újjá épült akkor (mert még az a törvény volt megtartva, amelyet kőtáblákra helyeztek), de még nem adatott új szövetség, hanem az úr eljöveteléig a mózesi törvényt használták; de az úr eljövetelétől az új szövetség, amely visszaadja a békét, és a törvény, amely életet ad, az egész földre kiment, ahogy a próféták mondják: „Mert Sionból fog kijönni a törvény, és Jeruzsálemből az Úr beszéde; és megfedd sok népet; és összetörik kardjaikat ekevasakká, és lándzsáikat fametsző késekké, és többé nem tanulnak harcolni.” (Ézs. 2:3-4; Mik. 4:2-3)

Ha tehát egy másik törvény és másik szó volt az, ami kimenve Jeruzsálemből, ilyen békés uralmat hozott a pogányok között, akik befogadták (a szót), és rajtuk keresztül számos nemzet győzetett meg bolondságából, akkor úgy tűnhet, hogy a próféták másvalakiről beszéltek. De hogyha az apostolok által hirdetett szabadság törvénye, vagyis az Isten beszéde (ami kiment Jeruzsálemből) volt az, ami mindenütt az egész földön olyan változást okozott a dolgok állásában, hogy ezek a [nemzetek] kardjaikból és harci lándzsáikból ekevasakat csináltak, és sarlókká változtatták azokat, hogy a terményeket arassák, vagyis eszközeiket békés célokra használták, és hogy most már leszoktak a harcról, ellenben, amikor veretnek, felajánlják másik arcukat; akkor a próféták ezeket a dolgokat nem egy másik személlyel kapcsolatban szólták, hanem Őróla, aki okozta mindezeket.

Ez a személy a mi urunk, Őbenne valósult meg ez a kijelentés (Ján.4:37); mivel ő maga volt az, aki elkészítette az ekét, és felmutatta a sarlót: azaz az emberi nem első magszórását, amely az Ádám teremtése volt, és a termés begyűjtését az utolsó időkben a Beszéd (Ige/Logosz) által; és ezért, mivel összekötötte a kezdetet a véggel, és mindkettőn úr, a vég [idején] megláttatta az ekét, amelyben a fa összekapcsolódott a vassal, és így megtisztította földjét, amikor a Beszéd, szilárdan egyesülve a hússal, és szerkezetében csapokkal rögzítve, meggyógyította/megtisztította a vad földet. (vö. Luk. 9:62)

Kezdetben pedig Ábelen keresztül ábrázolta ki a fametsző kést (sarlót), kimutatva, hogy lesz majd egy egybegyűjtetése az igaz emberek nemzetségének. Azt mondja: „Lám, hogyan pusztul el az igaz, és senki nem törődik ezzel; és igazságos emberek vétetnek el, és senki nem veszi szívére.” (Ézs. 57:1.) Ezek a dolgok előzetesen Ábelben játszódtak le, a próféták által is ki voltak előre jelentve, de az úr személyében teljesültek be; és ugyanez [még mindig igaz] velünk kapcsolatban is, a test [ugyanis] a fej példáját követi.

5. Ezek azok az érvek, amelyek [felhasználhatóak] azokkal szemben, akik azt állítják, hogy a próféták egy másik Isten által [voltak inspirálva], és hogy a mi urunk egy másik Atyától [jött], ha talán [ezek az eretnekek] felhagynak az ilyen szélsőséges ostobaságokkal. Az én hő vágyam azzal, hogy az Írásból ezeket a bizonyítékokat felhozzuk az, hogy megcáfolva őket, amennyire lehetséges nekem, ezek által a passzusok által visszatarthassam őket ilyen nagy istenkáromlástól, és istenek sokaságának eszement fabrikálásától.

 

35. Fejezet (XXXV.)

1. Azután ismét, a valentiniánusok és más, hamisan tudásnak [gnosztikus] nevezettek ellen, akik fenntartják, hogy az Írás egyes részei egyszer a Plerómából (a summitate) szóltak, az arról a helyről származó magon keresztül, máskor meg egy köztes lakhelyről a merész Prucina-anya által, és hogy sok [egyéb Írás] pedig a világ Teremtőjének köszönhető, akitől a prófétáknak is volt a küldetésük; [minderről] mi azt mondjuk, hogy teljességgel értelmetlen a világegyetem Atyját így lekorlátozni, mintha nem rendelkezne saját megfelelő eszközökkel, amelyek által a Pleróma dolgai tökéletesen kihirdethetők lennének.

Mert kitől félt, hogy nem tudta felfedni akaratát a saját módján és függetlenül, önállóan, és anélkül hogy belekeveredett volna az a szellem, amely elfajzott és tudatlan állapotban jött létre? Vajon attól félt, hogy nagyon sokan megmenekülhetnek, ha többen hallgathatnának a hamisítatlan igazságra? Vagy másfelől talán képtelen volt a Maga számára előkészíteni azokat, akiknek a Megváltó eljövetelét kellett hirdetni?

2. De ha akkor, amikor a Megváltó eljött erre a földre, úgy küldte el apostolait ebbe a világba, hogy pontosan jelentsék ki eljövetelét, és tanítsák az Atya akaratát, semmi közük nem lévén a pogányok vagy a júdeaiak tanításaihoz (doktrínáihoz), sokkal inkább, miközben még a Plerómában létezett, [nemde] úgy kellett volna kijelölnie saját hírnökeit, hogy az ő ebbe a világba történő jövőbeni eljövetelét hirdessék, és semmi közük ne legyen azokhoz a jövendölésekhez, amelyek a Demiurgosztól erednek.

De ha a Plerómán belül [tartózkodva] hasznára voltak azok a próféták, akik a törvény alatt voltak, és saját dolgait őrajtuk keresztül nyilvánította ki; sokkal inkább kellett neki, amikor ideérkezett, használnia ugyanezeket a tanítókat, és általuk hirdetni nekünk az Evangéliumot. Ezért többet nem mondhatják azt, hogy Péter és Pál, és a többi apostolok hirdették az igazságot, hanem az írástudók és farizeusok és a többiek, akiken keresztül a törvény meg lett adva.

Ha viszont az ő eljövetelekor az igazság szellemében küldte ki apostolait, és nem a tévedés szellemében, akkor ugyanezt tette a próféták esetében is; mert Isten Beszéde mindig ugyanaz volt. És ha a Plerómából való Szellem, ezen emberek rendszere szerint a fény Szelleme, az igazság Szelleme, a tökéletesség Szelleme, és az ismeret Szelleme volt, miközben a Demiurgosztól eredő a tudatlanság, az elfajzás és a hiba szelleme volt, és a homályosság utóda; hogyan lehetséges az, hogy egy és ugyanazon létezőben [egyszerre] létezik tökéletesség és hiányosság, tudás és tudatlanság, hiba és igazság, fény és sötétség?

De ha lehetetlen hogy ilyen történjen a próféták esetében, mert az Úr szavát hirdették az egy Istentől, és kijelentették Fia eljövetelét, sokkal inkább [megáll, hogy] maga az úr sem szólhatott egyik alkalommal fölülről, máskor meg az elfajzásból alulról, így egyszerre a tudás és a tudatlanság tanítójává válva; sem nem dicsőítette volna Atyaként egyszer e világ Alkotóját [Demiurgosz], máskor meg azt, aki efelett [a világ felett] van, ahogy ő maga kijelenti: „Senki sem tesz új ruhából való foltot a régire, sem nem tesznek új bort régi tömlőkbe.” (Mát. 9:16-17.)

Ezeknek az embereknek tehát semmi közük se legyen a prófétákhoz, mint ősi küldöttekhez, és ne állítsák, hogy ezek a férfiak, akik [szerintük] a Demiurgosz által küldettek előzőleg, bizonyos dolgokat az alatt az új befolyás alatt mondtak, amely a Plerómához tartozik; máskülönben a mi urunk által győzetnek meg, amikor kijelenti, hogy új bort nem lehet régi tömlőkbe tenni.

3. De milyen forrásból tudta származtatni az ő [ú.n.] anyjuk utóda az ismeretét a Plerómán belüli titkokról, és a hatalmat, hogy azokat elmondja? Tegyük fel, hogy az anya utódját akkor bocsátotta ki, amíg a Plerómán kívül volt; de ami kívül van a Plerómán, azt úgy ábrázolják, mint ami a tudás kerítésén kívül van, vagyis tudatlanság. Akkor hogyan tudná ez a mag, amely a tudatlanságban fogantatott, a tudás kijelentésének erejét birtokolni?

Vagy hogyan tudott maga az Anya, egy alaktalan és meghatározhatatlan létező, aki a kapukon kívülre lett vetve, mint egy koraszülött, a Pleromán belüli titkokról ismeretet szerezni, ő, aki a Pleromán kívül rendeződött össze és ott kapott formát, és akinek Horos [határ] megtiltotta a belépést oda, és aki a Plerómán kívül marad mindaddig, amíg [minden dolgok] beteljesednek, így a tudás mezsgyéin kívül van? Továbbá, amikor azt mondják, hogy az úr szenvedése a "fenti" Krisztus kifeszítésének/kinyúlásának a képe, amikor a Horoson [határon] túlra kifeszült, és így formát kölcsönzött anyjának, megcáfoltatnak [az úr szenvedéseinek] más részleteiben, mert ezekkel kapcsolatban nem tudnak felmutatni hasonló előképeket.

Mert mikor kapott a "fenti" Krisztus ecetet és epét inni? Vagy mikor osztoztak öltözetén? Vagy mikor döfték meg, vér és víz jőve ki belőle? Vagy mikor izzadt nagy vércseppeket? És [ugyanez érvényes] a többi olyan részletre is, amik megtörténtek az úrral, amelyekről a próféták beszéltek. Akkor hát honnét sejtette meg az anya vagy gyermeke azokat a dolgokat, amelyek még nem történtek meg, hanem ezek után kell bekövetkezniük?

4. Azt állítják, hogy a Plerómából bizonyos dolgok még ezeken kívül is ki lettek jelentve, de megcáfoltatnak azok által, amelyeket az Írásokban említenek Krisztus eljöveteléről. De hogy melyek ezek [amelyek a Plerómából szóltak], ebben nem értenek egyet, hanem különböző válaszokat adnak róluk.

Mert ha valaki, aki meg akarja vizsgálni őket, egyenként kérdezi azokat, akik köztük vezető emberek bármely szakaszra vonatkozóan, azt fogja találni, hogy a szóban forgó részt egyik a Propátorra vonatkoztatja - ez a Mélység; egy másik az Arché-nak (Kezdet) tulajdonítja, vagyis az Egyszülöttnek; másik a mindenség Atyjának - ez az Logosz (Beszéd); míg mások azt fogják mondani, hogy ama vasról van szó benne, aki a Plerómában az Aeonok [közreműködésével formáltatott]; mások [úgy értik ezt a részt], mint hivatkozást Krisztusra, míg mások a Szabadítóra [utalnak majd].

Más, ezeknél képzettebb valaki pedig, hosszú, elhúzódó csend után kijelenti, hogy Hórosz-ról van benne szó; egy másik, hogy Szofiát jelzi, amely a Plerómán belül van; a másik, hogy a Plerómán kívüli anyát jelenti ki; míg mások szerint azt az Istent (a Demiurgoszt) említi, aki a világot alkotta. Ilyen eltérések léteznek közöttük egyetlen [szakaszra] vonatkozóan, nem egyező véleményeket tartva fenn ugyanazokról az Írásokról; és amikor egyazon a szakaszt felolvasnak, mindnyájan elkezdik felhúzni szemöldöküket, és fejüket csóválják, és azt mondják, lehetséges valóban fennkölt társalgást folytatni erről, de teljességgel nem foghatják fel ama gondolat nagyságát, amely benne foglaltatik; és ezért a bölcsek között a legfőbb dolog a csend. Merthogy a fenti Sige-t (csöndet) kell az általuk őrzött csendnek kiábrázolnia.

És ilyen módon eltávolodnak [egymástól] mindahányan csak vannak, számos véleményt tartva fenn egyazon dologról, és eszes elképzeléseiket titokban megtartják maguknak. Amikor tehát végre megegyeznek majd egymás közt az Írásokban előrejelzett dolgokról, akkor meg is fogjuk cáfolni őket.

Mert - bár helytelen véleményekkel bírnak - ezzel ugyanakkor el is ítélik saját magukat, mivel ugyanazokról a szavakról nem ugyanazon értelemmel bírnak. De mi, mivel egyetlen tanítónkat az egy igaz Istent követjük, és az igazság mércéjeként birtokoljuk szavait, ugyanazokról a dolgokról mindnyájan egyformán beszélünk, csak egy Istent, az univerzum Teremtőjét ismerve el, aki elküldte a prófétákat, aki kivezette népét Egyiptom földjéről, [és] aki ezekben az utolsó időkben bemutatta saját Fiát, hogy zavarba hozza a hitetleneket, és megvizsgálja az igazságosság gyümölcsét.

36. Fejezet (XXXVI.)

1. Ezt [az Istent] nem utasítja el az úr, azt sem állítja, hogy a próféták egy másik Isten által [beszéltek], mint az ő Atyja; sem hogy valami másik lényegből, mint egy és ugyanazon Atyától; sem hogy bármi más létező alkotta [volna] a dolgokat a világban, hanem az ő Atyja, amikor a követkőképpen beszél tanításában: „Volt egy házigazda, és szőlőültetvényt ültetett, és sövénnyel körülkerítette, és szőlőprést ásott bele, és tornyot épített, és kiadta azt munkásoknak, és egy távoli vidékre ment: És amikor a gyümölcs ideje közeledett, elküldte szolgáit a munkásokhoz, hogy megkapja azoktól a gyümölcsöket. És fogták a munkások a szolgáit: feldarabolták az egyiket, megkövezték a másikat, és a harmadikat megölték. Ismét más szolgákat küldött, többet, mint először: és azok hasonlóan tettek velük, mint korábban. Hanem mindenek végén elküldte hozzájuk egyetlen fiát, mondva, talán tisztelni fogják fiamat. De amikor a munkások látták a fiút, mondták egymás között, Ez az örökös; gyertek, öljük meg őt, és örökölni fogjuk az örökségét. És elkapták őt, és kivetették a szőlőből és megölték őt. Amikor tehát a szőlőnek ura eljön majd, mit fog tenni ezekkel a szőlőmunkásokkal? Mondták neki: Szánalmasan elpusztítja ezeket a gonosz embereket, és más munkásoknak fogja kiadni szőlőjét, akik idejében megadják neki a gyümölcsöket.” (Mát. 21:33-43) És ismét ezt mondta az úr: „Soha nem olvastátok: A kő, amelyet az építők elvetettek, ugyanaz lett a sarok fejévé: Ez az Úr műve, és csodálatos szemeinkben? (Zsolt. 118. vagy LXX:117. 22-23.) Ezért mondom nektek, hogy az Isten királysága elvétetik tőletek és [oly] nemzetnek adják, amely meghozza gyümölcsét.”

Ezek által a szavak által világosan kimutatja tanítványainak az egy és ugyanazon Gazdát - vagyis az egy Istent, az Atyát, aki egyedül teremtett mindeneket; miközben [megmutatja], hogy különböző munkások vannak, némelyek makacsok, büszkék, és hitványak, és az úr gyilkosai, de mások olyanok, akik teljes engedelmességgel idejében elhozzák a gyümölcsöket; és hogy ez ugyanaz a Gazda, aki elküldte egyszer szolgáit, máskor pedig Fiát.

Ettől az Atyától tehát, akitől a Fiú elküldetett a munkásokhoz, akik megölték őt, Tőle [küldettek] a szolgák is. De a Fiú, mint az Atyától érkező legfőbb tekintély (principaliauctoritate) így fejezte ki magát: „De én azt mondom nektek” (vö.pl. Mát. 5:22). A szolgák pedig, mint akik uruktól jöttek, a szolgák szokásának megfelelően beszéltek [átadva az üzenetet]; és ezért így beszéltek: „Így szól az Úr.” (vö. pl. Ez. 45:9)
 
2. Akit tehát ezek az emberek a hitetleneknek Úrként hirdettek, ugyanazt tanította a Felkent azoknak, akik Neki [ti. az Atyának] engedelmesek; és az az Isten, aki a korábbi sáfárságból elhívta amazokat ugyanaz, mint Aki a későbbieket [is] magához fogadta. Más szóval az, Aki először a rabsággal járó törvényt használta ugyanaz, mint Aki a későbbi időben az örökbefogadás eszközével [hívja népét].

Mert Isten ültette el az emberi nem szőlőskertjét, amikor megformálta először Ádámot és kiválasztotta az atyákat; azután kiadta a munkásoknak, amikor megalapította a Mózesi rendet: Körülvette kerítéssel, vagyis megadta a pontos utasításokat, amely az imádatra (istentiszteletre) vonatkozott: Épített egy tornyot, [azaz] kiválasztotta Jeruzsálemet: Szőlőprést (borsajtót) ásott, vagyis gyűjtőhelyet készített elő a prófétai Szellemnek.

És így küldte el a prófétákat a Babilonba való kivándorlás előtt, és annak megtörténte után ismét másokat, nagyobb számban mint korábban, hogy megkeressék a gyümölcsöket, így szólva hozzájuk (a júdeaiakhoz): „Így szól az Úr: Tisztítsátok meg útjaitok és cselekedeteitek, tegyetek igaz ítéletet, és szánalommal és szánakozással tekintsen mindenki az ő fitestvérére: ne nyomorítsd meg az özvegyet sem az árvát, se a prozelitát se a szegényt, és ne halmozzatok fel gonoszt testvéretek ellen szíveitekben, és ne szeressétek a hamis esküt. Mosakodjatok, tisztuljatok, vessétek ki a gonoszt szíveitekből, tanuljatok jól cselekedni, keressétek az ítéletet, védjétek az elnyomottat, ítéljetek az apátlannak (pupillo), képviseljétek az özvegyet; és jöjjetek, és vitassuk meg együtt, azt mondja az Úr.” (Ézs. 1:16-18 - LXX)

És ismét: „Tartóztasd nyelvedet a gonosztól, és ajkaidat, hogy ne beszélj ravaszsággal; távozz a gonosztól, és tegyél jót; keresd a békét, és kövesd azt.” (Zsolt 34:13-14 LXX: 33:14-15.) A próféták ezeket a dolgokat hirdetve az igazságosság gyümölcseit keresték. Legvégül pedig elküldte ezeknek a hitetleneknek saját Fiát, a mi urunkat, Jahósuát a Felkentet, akit a gonosz munkások kiűztek a szőlőskertből, amikor megölték őt. Ezért az ÚR Isten átadta [a kertet] más munkásoknak (többé nem volt sövénnyel körülkerítve, hanem kinyittatott az egész világnak), akik idejében megadják a gyümölcsöket; a gyönyörű választott torony már mindenhol felemeltetett: mert a kiváló Egyház most mindenhol jelen van; és mindenütt szőlőprések ásattak: mert azok, akik befogadják a Szellemet, mindenütt ott vannak.

Mert mivel a korábbiak visszautasították Isten Fiát, és kivetették őt a szőlőn kívülre, amikor megölték őt, Isten igazságosan utasította el őket, és a szőlőn kívüli pogányoknak adta művelésének gyümölcseit. Ez összhangban van azzal, amit Jeremiás mond: „Az Úr elutasította és kitaszította a nemzetet, amely megtette ezeket; mert Júda gyermekei gonoszat tettek szemem előtt, azt mondja az Úr.” (Jer. 7:29-30 - LXX) És hasonlóképpen mondja ismét Jeremiás: „Őröket állítottam föléd; figyeljetek a harsona hangjára; és mondták: Nem figyelünk. Ezért meghallották a pogányok, és azok, akik legeltetik a nyájakat bennük.” (Jer. 6:17-18 LXX) Ezért egy és ugyanaz az Atya az, aki ültette a szőlőskertet, aki kivezette a népet, aki elküldte a prófétákat, aki elküldte saját Fiát, és aki átadta a szőlőt azoknak a más munkásoknak, akik megadják a gyümölcsöket idejében.

3. Ezért az úr így szólt tanítványaihoz, hogy minket [is] jó munkásokká tegyen: „Vigyázzatok magatokra, és folyamatosan figyeljetek minden eseményre, nehogy valamikor szívetek túlterhelt legyen jóllakottsággal és részegséggel, és ennek az életnek gondjaival, és az a nap váratlanul jöjjön rátok; mert ahogy a csapda, úgy jön el minden lakóra a föld színén.” (Luk. 21:36a; 34-35) „Legyenek ágyékaitok tehát felkötve, és lámpásaitok égjenek, mint olyan emberek, akik urukat várják, amikor visszatér az esküvőről.” (Luk. 12:35-36.) „Mert ahogy Noé napjaiban ettek és ittak, vettek és eladtak, házasodtak és férjhez mentek, és nem tudtak semmit, amíg Noé be nem ment a bárkába, és az özönvíz eljött és elpusztította mindnyájukat; és amint Lót napjaiban volt, ettek és ittak, vettek és eladtak, ültettek és építettek, addig, amíg Lót ki nem ment Szodomából, és tűzeső esett az égből, és elpusztította mindnyájukat: ugyanígy lesz az ember fia eljövetelekor is.” (Luk. 17:26-30) „Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik nap jön el uratok.”(Mát. 24:42)

[Ezekben a részekben] kijelentette az egy és ugyanazon Uralkodót, aki Noé idejében elhozta az özönvizet az emberek engedetlensége miatt, és aki Lót napjaiban is tűzesőt hullatott az égből a szodomiták közötti vétkezők sokasága miatt, és aki ugyanolyan engedetlenség és hasonló vétkek miatt fogja elhozni az ítéletet a vég idején (innovissimo); amely nappal kapcsolatban kijelentette, hogy sokkal elviselhetőbb lesz Szodomának és Gomorának, mint azoknak a városoknak és lakóházaknak, amely nem fogják elfogadni apostolainak szavát. „És te Kapernaum,” mondja, „felemelkedsz az égbe? A pokolba (sírba) szállsz majd alá. Mert ha Szodomában lettek volna azok a hatalmas munkák, amelyek benned történtek, mind a mai napig megmaradt volna. Bizony mondom nektek, hogy sokkal elviselhetőbb lesz Szodomának az ítélet napján, mint nektek.” (Mát. 11:23-24)
 
4. Mivel Isten Fia mindig egy és ugyanaz, ő az, aki örök életre [fakadó] vizek forrását adja meg azoknak, akik hisznek benne (vö.: Ján.4:14), de aki a terméketlen fügefát azonnal kiszárítja; és aki a Noé napjaiban igazságosan hozta el az özönvizet azzal a céllal, hogy eltörölje az emberi nemnek akkoriban élő hírhedt fajtáját, akik nem tudtak gyümölcsöt hozni Istennek, mivel a vétkező angyalok velük összekeveredtek; és azért [cselekedett így], hogy megfékezze ezen emberek vétkeit, de [ugyanakkor] az őstípust, az Ádám [test]felépítését is megőrizhesse.

És ő volt az, aki tűzesőt és kénkövet hullatott az égből Szodomára és Gomorára Lót napjaiban: "Isten igazságos ítéletének példájaként", hogy mindenki megtudhassa, „hogy minden fa, amely nem hoz jó gyümölcsöt levágattatik és tűzre vettetik.” (Mát. 3:10, Luk. 3:9) És ő az, akinek [szavai] szerint az általános ítéletkor elviselhetőbb lesz Szodomának, mint azoknak, akik látták csodáit, és nem hittek benne, sem nem fogadják be tanítását. Mert ahogy eljövetekor nagyobb kiváltságot adott azoknak, akik hittek benne, és akik megtették akaratát, így rámutat arra is, hogy azok, akik nem hittek benne, azokat sokkal szigorúbban kell büntetni az ítéletben; ezáltal egyenlő igazságosság terjed mindenekre, és többet követelnek azoktól, akiknek többet ad; a több azonban nem azt jelenti, mintha egy másik Atya ismeretét fedte volna fel, hanem - ahogyan azt már teljes mértékben és többször kimutattam - azt, hogy eljövetelén keresztül az atyai kegyelem nagyobb ajándékát árasztotta ki az emberi nemre.
 
5. Ha azonban az, amit kijelentettem nem elegendő ahhoz, hogy meggyőzzön valakit, hogy a próféták egy és ugyanazon Atyától küldettek, akitől a mi urunk is elküldetett, nyissa ki az ilyen szívének száját, és hallgassa a Mestert, a Felkent úr Jahósuát, hallgassa őt, amikor ezt mondja: „A mennyek királysága olyan, mint egy király, aki házasságot készített fiának, és kiküldte szolgáit, hogy hívják azokat, akik meghívottak a házasságkötésre.” És amikor azok nem engedelmeskedtek, tovább folytatta: „Ismét más szolgákat küldött, mondva: Mondd meg azoknak, akik hivatalosok, gyertek, előkészítettem vacsorámat; ökröm és minden hizlalt állatok levágva, és minden készen áll; gyertek az esküvőre. De ők nem törődtek vele, és elmentek útjukon, egyik a tanyájára, és mások árujukhoz; de a maradék megfogta szolgáit, és rosszul bántak velük, míg másokat megöltek. Amikor pedig meghallotta ezt a király, megharagudott, és elküldte seregeit és elpusztította ezeket a gyilkosokat, és felégette városukat, és mondta szolgáinak, Az esküvő készen áll, de a meghívottak nem voltak érdemesek. Menjetek tehát ki a főutakra, és amennyit csak találtok, gyűjtsetek össze az esküvőre. Így a szolgák kimentek, és annyit gyűjtöttek össze, amennyit találtak, rosszakat és jókat, és a lakodalom megtelt vendégekkel. De amikor a király bejött, hogy megnézze a vendégeket, látott ott egy embert, akinek nem volt esküvői ruhája; és mondta neki: Barátom, hogyan jöttél ide, amikor nincs esküvői ruhád? De az szótlan volt. Akkor mondta a király a szolgáinak: Ragadjátok meg őt, kezét és lábát, és vessétek ki a külső sötétségre: ott lesz sírás és fogcsikorgatás. Mert sokan vannak a hívottak, de kevesen a választottak.” (Mát. 22:1-14.)

Nos, ezen szavai által az úr mindenkinek világosan megmutatja, hogy egy Király és Úr van, mindenek Atyja, akiről korábban azt mondta: „Ne esküdjetek Jeruzsálemre, mert ez a nagy Király városa;” (Mát. 5:35.) és hogy Ő kezdettől elkészítette a házasságot Fiának, és a legnagyobb kedvességgel szolgái közbenjárásával hívta a korábbi rendelkezés (terv) embereit az esküvőre; és amikor nem engedelmeskedtek, még mindig hívta őket más szolgák kiküldése által, még akkor is, amikor nem engedelmeskedtek neki, hanem még meg is kövezték és megölték azokat, akik nekik a meghívó üzenetet vitték.

Ezután elküldte hadseregét és elpusztította őket, és felégette városukat; de összehívott a főutakról, azaz a nemzetek közül [vendégeket] a Fia esküvői lakomájára, ahogyan azt Jeremiás által mondja: „Elküldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat, hogy mondják: Térjen vissza most minden ember a nagyon gonosz útjáról, és javítsátok meg cselekedeteiteket!” (Jer. 35 (LXX 42):15.) És ismét ugyanaz a próféta mondja: „El is küldtem hozzátok szolgáimat, a prófétákat egész nap és a világosság előtt; de nem engedelmeskedtek nekem, sem nem hajtották fülüket hozzám. És ezeket a szavakat mondjad nekik: Ez az a nép, amely nem engedelmeskedik az Úr hangjának, sem nem fogadja a korrigálást; a hit kiveszett szájukból.” (Jer. 7:25-28)

Az Úr tehát, aki minket az apostolok által mindenfelől elhívott [ugyan]az, aki a régieket a próféták által hívta, ahogy az Úr szavai által látható; és bár különböző nemzeteknek hirdettek, mégsem más-más Istentől voltak a próféták és az apostolok, hanem egy és ugyanattól; némelyek közülük az urat jelentették ki, mások hirdették az Atyát, és ismét mások előre hirdették az Isten Fia eljövetelét, míg mások már megjelentként vallották meg azok számára, akik akkoriban távoliak voltak.

6. Továbbá nyilvánvalóvá tette azt is, hogy elhívásunkat követően az igazságosság cselekedeteivel is fel kell díszíttetnünk, hogy így Isten szelleme megnyugodhasson rajtunk; mert ez az esküvői ruha, amelyről az apostol is beszél: „Nem azért mintha ruhátlanok akarnánk lenni, hanem felöltözve, hogy a halandóság elnyelessen a halhatatlanság által.” (2Kor. 5:4) Azok azonban, akik meghívattak ugyan az Isten vacsorájára, de gonosz viselkedésük miatt mégsem kapták meg az Isten szellemét, „ki lesznek” mondja „vetve a külső sötétségbe.”

Így világosan megmutatja, hogy ugyanaz a Király, aki a Fia esküvőjére összegyűjtötte minden égtájakról a hívőket, és aki biztosítja nekik a romolhatatlan ünnepséget, el is rendeli annak az embernek kivettetését a külső sötétségre, akinek nem volt esküvői ruhája, azaz aki meg is vetette azt. Mert ahogyan az előbbi szövetségben, „sokakkal közülük nem volt elégedett” (1Kor 10:5), ugyanígy van itt is, hogy „sokan vannak a hívottak, de kevesen a választottak”(Mát. 22:14.). Tehát nem egyik Isten ítél, és egy másik Atya az, aki elhív minket a szabadulásra; sem egy, aki az örök fényt adja, de egy másik, aki elrendeli azoknak, akiknek nincs esküvői ruhájuk, hogy a külső sötétségbe legyenek kiküldve.
 
Hanem egy és ugyanaz az Isten, a mi urunk Atyja, akitől volt a prófétáknak is a küldetésük, aki valóban végtelen jóságán keresztül elhívta a méltatlanokat; de megvizsgálja azokat, akik elhívattak, [hogy meggyőződjön] vajon van-e a Fia esküvőjére megfelelő és illő öltözetük, mert semmi illetlen vagy gonosz nem felel meg neki. Ez összhangban van azzal, amit az úr mondott annak az embernek, aki meggyógyult: „Íme, teljessé lettél egészen; ne vétkezz többet, nehogy rosszabb dolog jöjjön rád.” (Ján. 5:14.) Mert Aki jó, igaz, tiszta, és makulátlan, semmi gonoszat nem visel el, sem igazságtalant, sem pedig utálatosságot nász-szobájában.

Ez a mi urunk Atyja, akinek gondviselése által minden fennáll, és parancsa által mindenek igazgattatnak; és ingyen ajándékokat ad azoknak, akiknek meg kell [kapniuk azokat]; de a legigazságosabb Bosszúállóként kiosztja [a büntetést] elpártolásaik szerint, leginkább megérdemelt módon a hálátlanoknak és azoknak, akik érzéketlenek jóságát illetően; és ezért mondja: „Elküldte seregét, és elpusztította azokat a gyilkosokat, és felégette városukat.” Úgy mondja: „seregeit”, mivelhogy minden ember Isten tulajdonát képezi. Mert „Az Úré a föld, és annak teljessége; a világ, és akik abban laknak.” (Zsolt. 24:1. LXX 23.) Ezért Pál apostol is a Rómaiakhoz írt levelében ezt mondja: „Mert nincs hatalom, csak Istentől; és a hatalmak, amelyek vannak Istentől rendeltettek. Aki ellenáll a hatalomnak, Isten rendeletének áll ellen; és azok, akik ellenállnak maguknak okoznak kárhoztatást. Mert az uralkodók nem a jó, hanem a gonosz tettek elrettentésére vannak. Nem akarsz félni a hatalomtól? Tedd azt, ami jó, és megfelelő dicséreted lesz; mert Isten szolgája ő javadra. De ha azt teszed, ami gonosz, félj; mert nem hiába hordja a kardot: Mert Isten szolgája ő, a bosszúálló a haragban azokon, akik gonoszt tesznek. Azért nem csak a harag, hanem a lelkiismeret kedvéért is szükséges hogy alávetve legyél. Ezért fizettek adót is; mert Isten szolgái ők, akik folyamatosan erre figyelnek.”(Róm 13:1-6.)
 
Az úr tehát és az apostolok is csak az egy egyedüli Istent, az Atyát hirdetik, Őt, aki a törvényt adta, aki elküldte a prófétákat, aki mindeneket alkotott; és ezért van, hogy ezt mondja: „Elküldte seregeit”, mert minden ember, minthogy ember, az Ő kezemunkája, bár tudatlan lehet Istenéről. Mert Ő adja meg a létezést mindeneknek; Ő, „aki felkelti napját gonoszokra és jókra, és esőt küld igazaknak és igaztalanoknak.”(Mát. 5:45)
 
7. És nem csupán az eddig kijelentettek által tanított az úr egy és ugyanazon Atyáról, hanem a két fiú példázata által is, akik közül a fiatalabb kéjnőkkel fényűzően élve fölélte tulajdonát, [arról az Atyáról] aki még egy gödölyét sem engedett meg idősebb fiának; de annak, aki elveszett, [tudniillik] a fiatalabb fiúnak elrendelte a hízott tulok megölését, és a legjobb öltözetét adta neki.

A munkások példázata által is, akik elküldettek a szőlőbe a nap különböző időszakaiban, egy és ugyanazon Isten lett kijelentve, aki némelyeket a kezdetkor hívott el, amikor a világot először létrehozták; másokat pedig később, és másokat a közbenső időszakokban, másokat hosszabb idő elteltével, és ismét másokat a vég idején; így tehát sok munkás van az [emberek] nemzedékeiben, de csak egy gazda, aki összehívja őket.

Mert csak egy szőlőskert van, hiszen csak egy az igazságosság; és egy gondnok, mert Isten szelleme egy, aki mindeneket elrendez; és hasonlóképpen egy bér van, mert mindnyájan egy dénárt kapnak (Mát. 20:9) egyesével, amelyre a király képét és feliratát [bélyegezték rá], az Isten Fiának ismeretét, amely a halhatatlanság. És azért kezdte a bér kiadását azokkal, [akik] utolsóként szegődtek el, mert az utolsó időkben mutatta be magát mindeneknek [mint az ő jutalmukat], amikor az úr fel lett fedve.

8. Azután a vámszedő esetében, aki meghaladta a Farizeust az imádságban [azt látjuk], hogy nem azért kapott bizonyságot az Úrtól, hogy inkább megigazult [mint a másik], mert egy másik Atyát imádott; hanem mivel nagy alázatossággal, távol mindenféle büszkeségtől és gőgtől beismerést tett ugyanannak az Istennek.

A két fiú példázata szintén: akik elküldettek a szőlőbe, akik közül az egyik igazán szembeszegült apjával, de később megbánta, amikor bűnbánatából semmi haszon nem volt; a másik azonban megígérte, hogy kimegy, azonnal biztosította [erről] apját, de mégsem ment ki (mert „minden ember hazug”; „az akarás jelen van vele, de a teljesítés eszközeit nem találja”) - [ez a példázat, én azt mondom] bizonyítja az egy és ugyanazon Atyát.

Továbbá ez az igazság világosan megmutatkozik a fügefa példázata által, amelyről az Úr azt mondja: „Íme, most három éve, hogy gyümölcsöt keresni járok ezen a fügefán, de nem találok.” (Luk. 13:6) (a próféták által előre mutatva eljövetelére, akiken keresztül ő időről időre eljött, keresve az igazságosság gyümölcsét, amit nem talált), és az által a körülmény által, hogy a már említett okból a fügefát ki kellett vágni.

Példabeszéd nélkül pedig az úr így szólt Jeruzsálemhez: „Ó Jeruzsálem, Jeruzsálem, te, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek; milyen gyakran akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogy a kotlós összegyűjti csibéit szárnyai alá, és nem akartátok! Íme, házad pusztává lesz.” (Mát. 23:37-38; Luk. 13:34-35) Mert az, amit példabeszédben mondott: „Íme, három éve járok gyümölcsöt keresni”, és világosabban megfogalmazva ismét [amikor ezt mondja]: „Milyen gyakran akartam összegyűjteni gyermekeidet” hazugságnak találtatna, ha nem értjük meg eljövetelét, amely a próféták által volt - ha hozzájuk tényleg csak egyszer jött volna el, és az lett volna az első alkalom.
 
De mivel az, aki kiválasztotta az atyákat és azokat [akik az első szövetség alatt éltek] ugyanaz az Isten Beszéde, mint aki mindannyiszor meglátogatta őket a prófétai szellemen keresztül, és minket is, akiket egybehívott minden égtájról eljövetele által; [ezért] az addig már elmondottakhoz hozzátéve helyesen jelentette ki: „Sokan jönnek majd keletről és nyugatról, és ledőlnek Ábrahámmal és Izsákkal, és Jákobbal az egek királyságában. De a királyság gyermekeit kivetik a külső sötétségre; ott lesz sírás és fogcsikorgatás.” (Mát. 8:11-12.)

Ha tehát azok, akik hisznek benne apostolainak hirdetése által, keletről és nyugatról ledőlnek Ábrahámmal, Izsákkal, és Jákobbal az egek királyságában, megosztoznak velük a [mennyei] ünnepségen, [ez bizonyítja], hogy egy és ugyanaz az Isten, aki kiválasztotta az atyákat, meglátogatta a népet is, és elhívta a pogányokat.
 

37. Fejezet (XXXVII.)

1. [Az Úrnak] ez a kijelentése: „Milyen gyakran szerettem volna összegyűjteni gyermekeidet, és nem akartátok” (Mát. 23:37.) megfogalmazza az emberi szabadság ősi törvényét, mert Isten kezdettől fogva szabaddá alkotta az embert, bírva saját erejét, akárcsak saját lelkét, hogy önként engedelmeskedjen Isten rendelkezéseinek (ad utendumsententia), és nem Isten általi kényszerre. Mert nincs kényszer Istennel, hanem a [felénk való] jó szándék van jelen Őnála állandóan. És ezért mindnyájunknak jó tanácsot ad.

És az emberbe, csakúgy mint az angyalokba a választás hatalmát helyezte (mivelhogy az angyalok racionális lények), azért hogy azok, akik engedelmességet gyümölcsöznek jogosan rendelkezhessenek a jóval, ami Isten által adatott, de őrizni ők maguk őrzik. Másrészt azok, akik nem engedelmeskednek, jogosan nem birtokolják a jót, és méltó büntetést kapnak: mert Isten jóindulattal adta nekik a jó dolgokat; de ők maguk nem tartották meg szorgalmasan azt, sem nem értékelték valami nagyra, hanem megvetést öntöttek felülmúlhatatlan jóságára.

Elutasítva tehát a jót, mintegy kiköpve azt, mindnyájan jogosan vonják magukra Isten igazságos ítéletét, amelyről az Apostol Pál is tanúskodik a Rómaiakhoz írt levelében, ahol azt mondja: „De tán megveted Isten jóságának, türelmének, és hosszútűrésének gazdagságát, nem tudva, hogy Isten jósága bűnbánatra vezet téged? De keménységed és megátalkodott szíved szerint haragot gyűjtesz magadnak a haragnak, és Isten igazságos ítélete kinyilatkoztatásának napjával szemben.” (Róm. 2:4-5.) „De dicsőség és megbecsülés” mondja „mindazok számára, akik jót cselekszenek.”(Róm. 2:10.)

Így tehát Isten megadta azt, ami jó, ahogy az apostol mondja nekünk ebben a levélben, és azok, akik ezt használják, dicsőséget és megtiszteltetést kapnak, mert megtették azt, ami jó, amikor hatalmukban állt nem megtenni [is]; de azok, akik nem teszik meg, Isten igazságos ítéletét kapják majd, mert nem a jót művelték, amikor [pedig] hatalmukban lett volna megtenni azt.

2. De ha valakik természet szerint rossznak lennének alkotva, és mások jónak, ez utóbbiak nem érdemelnék meg a dicséretet azért, hogy jók, hiszen ilyennek lettek alkotva; sem az előbbiek nem megvetésre méltók, mert ilyenre készültek.
De mivel minden embernek ugyanolyan természete van, egyaránt képes erősen magánál tartani és cselekedni azt ami jó; másrészt pedig rendelkezik azzal a hatalommal is, hogy elvesse magától és ne tegye meg - [az előbbiek] még a helyes törvények alatt élő emberek között is méltóképp kapnak dicséretet (és sokkal többet Istentől), és megérdemelt bizonyságuk van egyetemesen jó választásaikról, és arról, hogy megmaradtak azokban; de a többieket [jogosan] hibáztatják, és igazságosan ítélik el, mert elutasították azt, ami becsületes és jó.

És ezért a próféták a jóra ösztönözték az embereket, hogy igazságosan és tisztességesen cselekedjenek, ahogy ezt oly határozottan bizonyítottam, mert saját hatalmunkban van, hogy megtegyük; és mert a határtalan közömbösség által megfeledkezhetünk erről, és ezért szükségünk van arra a helyes tanácsolásra, amelyet a jó Isten adott nekünk prófétái által.

3. Ezért mondta az úr is: „Úgy ragyogjon fényetek az emberek előtt, hogy láthassák jó tetteiteket, és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyben van.” (Mát. 5:16.) És „Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék a jóllakással és részegséggel, és világias gondokkal.” (Luk. 21:34.) És „Legyen ágyékotok körülkötve, és lámpásaitok égjenek, és legyetek mint olyan emberek, akik urukat várják, mikor tér vissza a lagziból, hogy amikor eljön és kopog, megnyithassák neki.

Áldott az a szolga, akit, mikor ura eljön, ilyen munkában talál.” És ismét „Az a rabszolga, aki ismeri ura akaratát, és nem teszi meg, több ostorcsapással fog megveretni.”(Luk. 12:47.) És „Miért hívtok engem így: Uram, uram, és nem teszitek, amit mondok?”(Luk. 6:46.)

És ismét: „De ha a szolga ezt mondaná szívében, az úr késlekedik, és elkezdi verni szolgatársait, és enni és inni és részegeskedni, eljön majd ura egy olyan napon, amelyen nem várja őt, és kettévágja majd őt, és a képmutatókkal jelöli ki részét.” (Luk. 12:45-46.) Mindezek a passzusok az ember akaratának önállóságát bizonyítják, és ugyanakkor az Isten által közvetített tanácsot, amellyel arra ösztönöz bennünket, hogy rendeljük alá magunkat Őneki, és arra törekszik, hogy eltávolítson bennünket a hitetlenség [bűnétől] Őellene, anélkül azonban, hogy kényszerítene minket.

4. Kétségtelen, hogy ha van olyan, aki vonakodik követni az evangéliumot, akkor hatalmában van [hogy visszautasítsa], de ez nem ajánlatos. Mert az embernek hatalmában van engedetlenkedni Istennek, és elveszíteni a jót; de [ez a magatartás] nem kis sérülést és bajt hoz magával. És ezért szól így Pál: „Minden dolog jogos (szabad) számomra, de nem minden hasznos (ajánlatos)” (1Kor 6:12.); egyaránt utalva az ember szabadságára, amelyre a „minden dolog jogos (szabad)” vonatkozik, [mivel] Isten nem gyakorol kényszert az emberen; az[zal a kifejezéssel] pedig, hogy „nem hasznos (ajánlatos)” rámutat, hogy nem kellene szabadságunkat, mint a gonoszság palástját használni (vö. 1Pét 2:16.), mert ez nem hasznos.

És ismét mondja: „Minden ember igazat beszéljen szomszédjával.” (Ef 4:25.) És „Romlott közlés el ne hagyja szátokat, sem erkölcstelenség, sem bolond beszéd, sem trágárság, amely nem hasznos, hanem inkább hálaadások.” (Ef 4:29; 5:4.) És „Mert valamikor sötétség voltatok, de most fény az Úrban; őszintén, mint a fény gyermekei járjatok, nem lázadozásban és részegségben, sem viszálykodásban és bujaságban, sem haragban és irigységben. És ilyenek voltak köztetek; de megmosattatok, de megszenteltettetek a mi Urunk nevében.” (Ef 5:8; Róm 13:13.)

Ha tehát nincs hatalmunkban, hogy megtegyük vagy ne tegyük ezeket, mi a célja az apostolnak, és sokkal inkább magának az úrnak azzal, hogy tanácsot ad nekünk, hogy tegyünk meg bizonyos dolgokat és tartózkodjunk másoktól? De mivel az ember kezdettől szabad döntéssel (liberaesententiae) bír, és Isten [is] szabad döntési képességgel bír, akinek hasonlatosságára az ember teremtetett, mindig azt tanácsolja neki, hogy erősen tartsa meg a jót, amelyet az Istennek való engedelmesség által cselekszünk.

5. És nem csupán a cselekedetekben, hanem a hitet illetően is megőrizte Isten az ember akaratát szabadnak és saját ellenőrzése alatt levőnek, mondván: „Hited szerint legyen neked” (Mát. 9:29.), így megmutatva, hogy van egy hit, ami kifejezetten az emberhez tartozik, hiszen van egy kifejezetten saját véleménye. És ismét „Minden lehetséges annak, aki hisz” (Márk. 9:23.), és „Menj utadra; és amiként hittél, úgy legyen veled!” (Mát. 8:13.)

Nos, minden ilyen kifejezés azt mutatja, hogy az ember a hitet illetően saját hatalommal rendelkezik. És ezért „aki hisz Benne, örök élete van, míg aki nem hisz a Fiúban, nincs örök élete, hanem Isten haragja marad rajta.” (Ján. 3:36.) Hasonlóképpen az Úr is, megmutatva az ő jóságát, és egyben jelezve, hogy az ember saját szabad akaratában és saját hatalma alatt van, így szólt Jeruzsálemhez: „Milyen gyakran akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a tyúk kiscsibéit szárnyai alá, és nem akartátok! Ezért házatok elhagyatott marad.” (Mát. 23:37-38, Luk. 13:34-35)

6. Azok pedig, akik továbbra is ellenkeznek ezekkel a [következtetésekkel], úgy mutatják be az Urat, mintha hatalom nélküli volna, mintha valójában nem tudná elérni azt, amit akar; vagy másfelől mintha nem érdekelné, hogy azok természet szerint "anyagiak" - ahogyan ezek az emberek ezt kifejezik - és ilyenformán meg sem kaphatják halhatatlanságát. "De nem kellett volna" ahogy mondják "az angyalokat olyan természetűre teremtenie, hogy vétekre képesek legyenek, sem az embert, aki azonnal hálátlannak bizonyult Őiránta; mert értelmes lényeknek teremttettek, akik a vizsgálat és ítélet képességével voltak felruházva, és nem oktalan dolgok gyanánt [formáltattak] vagy [pusztán] természeti állatokként, amelyek semmit sem képesek saját akaratukból tenni, hanem a szükségszerűség és kényszer által vonatnak a jóhoz, amelyekben egyféle akarat és egyféle működés van, gépiesen működve egy kerékvágásban (inflexibiles et sine judicio - merev és ítélet nélküli), akik képtelenek bármi másra, mint amire létrehozattak."

De ezen feltételezés alapján nem lehetnének hálásak azért, ami jó, sem az Istennel való közösség nem volna értékes számukra, sem a jó nem lenne igazán olyan, amire igyekezni kell, [hanem] olyannak látszana, mint ami saját odaszánásuk, figyelmük, tanulásuk nélkül, magától adódna, és saját igyekezetük nélkül lenne beléjük ültetve. Így az következne, hogy a jóságuknak nem lenne semmi jelentősége, mivel természetük által lennének azok, és nem elhatározásukból; önkéntelenül bírnák a jót, nem választás által; és ezért nem értenék meg azt a tényt, hogy a jó kívánatos dolog, sem nem gyönyörködnének benne. Mert hogyan élvezhetnék a jót azok, akik tudatlanok felőle? Vagy miféle elismerés [járna] azoknak, akik nem célozták meg elérését? És milyen korona azoknak, akik nem tartottak ki keresésében, mint ama győztesek a versenyben?

7. Ezzel kapcsolatban az úr is megerősítette, hogy a mennyek királysága az "erőszakosak" része és azt mondja: „Az erőszakosak erővel ragadják magukhoz” (Mát. 11:12) vagyis azok, akik erővel és komolyan törekszenek őrködni, hogy a megfelelő pillanatban elragadják [azt].

Az Apostol Pál is így szólt a Korintusiakhoz: „Nem tudjátok, hogy azok, akik versenypályán futnak, mind futnak ugyan, de egy nyeri el a díjat? Úgy fussatok, hogy ti szerezhessétek meg. Mindenki, aki részt vesz a versenyen, minden dologban mértéktartó: Nos, ezek az emberek [azért teszik], hogy romlandó koszorút kapjanak, de mi romolhatatlant. De én úgy futottam, mint nem bizonytalanra; Úgy küzdök, mint aki nem levegővel öklözik; hanem testemet kékessé tettem, és alávetettem, hogy amikor másoknak hirdetek, én magam valamiképpen nehogy kitaszítottá váljak.” (1Kor 9:24-27.)

Ez az ügyes birkózó tehát arra buzdít minket, hogy harcoljunk a halhatatlanságért, hogy megkoszorúztathassunk, és a koszorút drágának tekinthessünk, nevezetesen azt, amely harcunk által megszereztetett, de amely nem egyetértésünk nélkül övez bennünket (sed non ultrocoalitam). És minél keményebben küzdünk, annál értékesebb; bár amennyivel értékesebb, annyival jobban kell értékelnünk. És valóban azok a dolgok, melyek maguktól jönnek, nem értékelődnek oly nagyra, mint azok, amelyeket igen buzgó igyekezettel érünk el.

Mivel tehát ez a hatalom ránk bízatott, az úr arra tanított, és az apostol meghagyta nekünk, hogy jobban szeressük Istent, hogy ezt [a díjat] igyekezet által elérhessük. Kétségtelen, hogy máskülönben ez a mi jónk ésszerűtlen lenne, mert nem a próba eredményezné. Azon felül a látás képessége nem tűnne olyan kívánatosnak, hacsak nem tudtuk volna, hogy milyen veszteség a látás elvesztése; és az egészség is mennyivel inkább becsülendő a betegséggel való ismeretség által; a világosság is szembeállítva a sötétséggel; és az élet a halállal. Ugyanígy a mennyei királyság azok számára tiszteletre méltó, akik ismerik a földieket.

De amekkora részben tiszteletre méltóbb, annál inkább értékeljük azt; és ha jobban értékeltük, akkor Isten jelenlétében majd dicsőségesebbek leszünk. Ezért a mi érdekünkben viselte el mindezeket az úr, hogy mi, miután azok által taníttattunk, minden tekintetben óvatosak lehessünk az eljövendő időben, és miután ésszerűen megtaníttattunk, hogy szeressük Istent, állandóan tökéletes szeretetében maradhassunk: mert Isten az ember elpártolásával szemben hosszútűrést mutatott fel; míg az ember ennek segítségével tanult, ahogy azt a próféta is mondja: „Saját elpártolásod fog meggyógyítani téged” (Jer. 2:19). Isten így határozott meg minden dolgot előre, hogy az embert tökéletességre vigye, okulása, és tervének kinyilatkoztatás miatt, hogy mind a jóság nyilvánvalóvá válhasson, mind az igazságosság tökéletesedjen, és hogy az Egyház Isten Fiának képére formáltathasson, és hogy az ember a jövőben végül felnőttségre juthasson, éretté válva oly kiválósságra, hogy láthassa és felfoghassa Istent.

38. Fejezet (XXXVIII.)

1. Ha azonban valaki azt mondja: "Hogy van tehát? Nem tudta volna Isten kezdettől fogva, mint tökéleteset bemutatni az embert?" - tudja meg, hogy mivel Isten valóban mindig ugyanaz és kezdetnélküli, minden dolog lehetséges Neki. De a teremtett dolgoknak későbbi eredetük tényéből következően gyengébbeknek kell lenniük annál, Aki alkotta őket; mert a nemrég teremtetteknek lehetetlen volt, hogy teremtetlenek legyenek. De mivel ők nem teremtetlenek, éppen ezért nem tökéletesek.

Mert mivel ezek a dolgok későbbi keletkezésűek, ezért gyermekiek is; így nem szoktak hozzá és nem gyakorolták be a tökéletes fegyelmet. Mert ahogy bizonnyal az anyának hatalmában van, hogy erős eledelt adjon csecsemőjének [azonban ő nem tesz így], mivel a gyermek még nem képes szilárd (tápláló) ételt magához venni; épp így Isten maga ugyan képes lett volna kezdettől tökéletes embert alkotni, de az ember nem kaphatta meg ezt [a tökéletességet], mivel még csecsemő volt.

És éppen ezért ezekben az utolsó időkben, amikor összefoglalt mindent magában, a mi urunk nem úgy jött el hozzánk, ahogyan eljöhetett volna, hanem ahogy mi képesek voltunk szemlélni őt. Halhatatlan dicsőségében is könnyedén eljöhetett volna hozzánk, de ebben az esetben dicsőségének nagyságát egyáltalán nem lettünk volna képesek elviselni; és ezért történt az, hogy ő, aki az Atya tökéletes kenyere volt, tejként ajánlotta fel magát számunkra, [mivelhogy mi] mint csecsemők [voltunk].

Ezt cselekedte, amikor emberként jelent meg, hogy mi mintegy hústestének melléből legyünk tápláltatva, és a tápláló tejnek ezen az étrendjén hozzászokva az Isten beszédének evéséhez és ivásához, képesek lehessünk arra is, hogy a halhatatlanság kenyerét magunkban tartsuk, amely az Atya szelleme.

2. Ebből a szempontból mondja Pál a korintusiaknak: „Tejjel tápláltalak titeket, nem hússal, mert ez idáig nem tudtátok elviselni azt.” (1Kor. 3:2) Azaz, hogy urunk emberként való eljövetelét valósággal befogadtátok; mindazonáltal gyengeségetek miatt az Atya szelleme még nem nyugodott meg rajtatok. „Mert amikor irigység és harc” mondja, „és széthúzás van közöttetek, nem érzékiek vagytok és nem ember szerint jártok?” Ez azt jelenti, hogy az Atya szelleme még nem volt velük életmódjuk tökéletlensége és hiányosságai miatt.

Mivel tehát az apostolnak volt ereje, hogy erős eledelt adjon nekik - mert akikre az apostolok rátették kezüket szent Szellemet vettek, ami az [örök] élet tápláléka - de azok nem voltak képesek befogadni azt, mert lelkük érzékelő képességei még mindig gyengék és fegyelmezetlenek voltak az Istenre vonatkozó dolgok gyakorlatában; így, ehhez hasonlóan megvolt a hatalma Istennek kezdetben, hogy tökéletességet biztosítson az embernek; de mivel az még csak nemrégiben jött létre, nem lett volna képes befogadni, vagy ha meg is megkapta volna, nem tudta volna megtartani vagy megtartva megőrizni azt.

Éppen ezért az Isten Fia, habár tökéletes volt, az emberiség többi részéhez hasonlóan átment a csecsemőkori állapoton, nem saját hasznára, hanem az emberi lét gyermeki állapotának érdekében, azért, hogy az ember képes legyen befogadni őt. Abból tehát, hogy az ember teremtett lény nem levezethető, hogy Istennek valami is lehetetlen, és hiányosság sem volt Őbenne; hanem arra vonatkoznak ezek, aki nemrég teremtetett, [tudniillik] az emberre.

3. Istennél egyszerre kimutatható a hatalom, bölcsesség és jóság. Hatalma és jósága abban [jelenik meg], hogy saját akaratából hívta a létezésbe és alkotta meg azokat a dolgokat, amelyek azelőtt nem léteztek; bölcsessége abban [mutatkozik meg] hogy egy harmonikus és kiegyensúlyozott egész részeiként alkotta meg a dolgokat; és azok a dolgok, amelyek legkimagaslóbb kedvessége által növekedésben és a hosszas létezésben részesülnek, visszatükrözik a Teremtetlen dicsőségét, annak az Istennek a dicsőségét, aki a jót szívesen adja.

Mert abból a tényből [kifolyólag], hogy ezek a dolgok teremtettek, tehát nem teremtetlenek; hanem mivel folyamatosan hosszú korszakokon keresztül élnek, meg fogják kapni a Teremtetlen képességét az által, hogy Isten az örök létezést ingyenesen nekik adományozza. És így minden dologban Istennek van felsőbbrendűsége, aki egyedül teremtetlen, mindenben első, és az összes létezés elsődleges oka, míg minden más dolgok Istennek való alávetettségben maradnak.

De az Istennek való alávetettségben a halhatatlanság folyamatossága van, és a halhatatlanság a Teremtetlen dicsősége. Ez által az elrendelés, ezen harmónia és ilyenféle [dolgok] sorozata által tehát az ember, ez a teremtett és összeállított létező a teremtetlen Isten hasonlóságára és képére van változtatva - az Atya mindent eltervez és parancsokat ad, a Fiú végrehajtja ezeket, és elvégzi a teremtés munkáját, a Szellem pedig táplálja és növeli [ami alkottatott], az ember így napról napra előre halad, és felemelkedik a tökéletesség felé, vagyis közelít a Teremtetlen felé. Mert a Teremtetlen tökéletes, azaz Isten.

Így szükséges volt, hogy az embernek először létre kellett jönnie; és létrejötte után növekedést kapott; és miután növekedést kapott, meg kellett erősíttetnie; és miután megerősíttetett, bővelkednie kellett; és bővelkedése után helyre kellett állnia [a bűn betegségéből]; és helyreállítása után meg kell dicsőülnie; és megdicsőülve látnia kell Urát. Mert Isten az, aki még nem látható, és Isten meglátása a halhatatlanság eredménye, de „a halhatatlanság az, ami Istenhez közelivé tesz.” (Bölcs 6:19.)

4. Minden tekintetben ésszerűtlenek tehát azok, akik nem várják meg a növekedés idejét, hanem természetük gyengeségét Istennek tulajdonítják. Az ilyenek sem Istent, sem magukat nem ismerik, kielégíthetetlenek és hálátlanok, nem hajlandók arra, hogy azok legyenek, amik már kezdettől fogva is voltak: teremtett, szenvedélyeknek alávetett emberek; hanem túlmennek az emberi nem törvényszerűségén, és mielőtt még emberré válnának, már most vágynak Istenhez, Teremtőjükhöz hasonlóvá lenni; és akik jobban szűkölködnek értelemben, mint az állatvilág, [kitartanak abban] hogy nincs különbség a teremtetlen Isten és a nemrég teremtett ember között.

Mert ezek [a néma állatok] nem vádolják Istent amiatt, hogy nem emberekké alkotta őket; hanem mindegyik, olyan [állapotban] ahogyan teremtetett, hálát ad, hogy létrehozták. Mert mi vagyunk, akik hibáztatjuk Őt, amiért kezdettől nem istenekké teremtett bennünket, hanem először pusztán emberré, és majd sokára istenekké; pedig Isten tiszta jóakaratából alkalmazza ezt az utat, hogy senki se tulajdoníthasson neki bántást vagy irigységet. Kijelenti: „Azt mondtam: istenek vagytok; és a Felséges fiai mindnyájan.” (Zsolt. 82: LXX 81:6.) De mivel nem bírjuk az isteni hatalmat megtartani, hozzátette: „De meghalsz, mint ember” feltárva mindkét igazságot - Ingyen ajándékának kedvességét, és a mi gyöngeségünket, valamint hogy hatalmunk van magunk felett.

Mert nagy kegyessége szerinti jóindulattal jó dolgokat adományozott nekünk, és magához hasonlóvá tette az embert, [azaz] önrendelkezőnek; ugyanakkor előre tudása alapján ismerte az emberi lények gyengeségét és az ezzel járó következményeket; de szeretete és hatalma által legyőzi majd a teremtett természet lényegét. Mert szükséges volt először, hogy az a természet megmutatkozzon; majd azután annak a halandónak le kell győzetnie és el kell nyeletnie a halhatatlanság által, és a romlandónak a romolhatatlanság által (vö 1Kor. 15:53. 2Kor 5:4), és az embernek Isten hasonlatosságára és képe után kell formáltatni, miután megkapta a jó és a rossz tudását.

 

39. Fejezet (XXXIX.)

1. Az ember megkapta a jó és rossz tudását. Istennek engedelmeskedni jó, és bízni benne, és megtartani parancsát, és ez élet az ember számára; aminthogy nem engedelmeskedni Istennek a gonosz, és ez az [ember] halála. Mivel tehát Isten [az embernek] ilyen értelmi képességet (magnanimitatem) adott, az ember mind az engedelmesség jóságát, mind az engedetlenség gonoszságát megismerte, azért, hogy az elme mindkettőt tapasztalva, elhatározás által a jobb dolgokat választhassa; és hogy soha ne váljon tétlenné vagy hanyaggá Isten parancsolatában; és tapasztalás által megtanulja, hogy az, ami az élettől őt megfosztja - vagyis az Istennek való engedetlenség - egy gonosz dolog, [ezért] soha ne próbálkozzon vele, hanem tudva, hogy ami megőrzi életét - nevezetesen az Istennek való engedelmesség - a jó, teljes komolysággal, szorgalmasan megőrizhesse azt.

Így tehát kettős tapasztalata volt, mindkét fajta tudást birtokolva, hogy a fegyelem által a jobb dolgokat választhassa. Azonban hogyan szerzett volna útmutatást arra, ami jó, ha nem ismerte volna az ellenkezőjét? Mert biztosabban és kétség nélkül értjük meg azokat a dolgokat, melyeket nekünk [gyakorlatban] bemutatnak, [ellentétben] a puszta vélekedéssel, amely egy azokról szóló véleményből ered.

Mert ahogyan a nyelv a kóstolás által tapasztalja az édeset és a keserűt, és a szem a látás segítségével különbözteti meg a feketét a fehértől, és a fül a hallás által ismeri fel a hangok különbségeit; az elme is így válik, mindkét [oldal] megtapasztalásán keresztül tudást szerezve arról ami jó, annak megőrzésében egyre állhatatosabbá, azáltal, hogy Istennek engedelmeskedik: először elveti a bűnbánat által az engedetlenséget, mint valami ellenszenves és undorító dolgot; azután felfogja hogy milyen is az valójában, hogy ellentétes a jógással és kedvességgel, hogy így az elme soha ne kísérelhesse meg megízlelni az Isten iránti engedetlenséget. De ha valaki kitér az effajta dolgok kettős ismeretétől, a tudás észlelésének kettősségétől, az öntudatlanul megfosztja saját magát emberi lény karakterétől.

2. Hogyan lesz tehát isten az, aki még emberré sem lett? Vagy hogyan lehetne tökéletes, aki csupán nemrég jött létre? Továbbá hogyan lehetne az halhatatlanná, aki halandó természetében nem engedett Teremtőjének? Mert szükségszerű, hogy kezdetben emberi minőséget hordozz, és majd utána részesülj az Isten dicsőségéből. Mert nem te alkotod Istent, hanem Isten téged.

Ha tehát Isten kezemunkája vagy, várjad Teremtőd kezét, amely a kellő időben alkot meg mindent; a számodra kellő időben, akinek létrehozása folyamatban van. Szívedet lágyságban és tanulékony állapotban ajánld fel Neki, és őrizd meg azt a formát, amelyre Teremtő formált téged, legyen benned nedvesség (humor), nehogy keménnyé válva elveszítsd ujjainak lenyomatát.

A külső szerkezet megőrzése által pedig tökéletességre emelkedsz majd, mert a nedves agyagot, ami benned található, Isten mesteri tudása rejtette el oda. Keze alkotta lényegedet; Ő borít majd be téged kívül és belül tiszta arannyal és ezüsttel, és Ő fog olyan mértékben feldíszíteni, hogy „Maga a Király is gyönyörködni fog szépségedben.” (Zsolt. 45. LXX 44:12.)

De ha makacsul megkeményedve folyton visszautasítod szakértő munkáját, és hálátlannak mutatod magad Őfelé, amiatt, hogy [pusztán] embernek alkottattál, [akkor] így hálátlanná válva Isten iránt, egyszerre veszíted el keze munkáját és az életet. Az alkotás ugyanis Isten jóságának sajátsága, az emberi természetet pedig teremtett volta jellemzi. Ha tehát felé irányítod azt, ami a tiéd: a hitet és a készséget, hogy magadat alávessed, akkor elnyered kezének munkáját, és Isten tökéletes alkotásává leszel.

3. Ha azonban nem hiszel benne, és kezétől elmenekülsz, tökéletlenséged oka benned lesz, aki nem engedelmes, de nem Őbenne, aki elhívott téged. Ő ugyanis megbízta [hírnökeit], hogy hívjanak vendégeket a lakodalomra, akik pedig nem engedelmeskedtek a meghívásnak, magukat fosztották meg a királyi vacsorától. Isten mesterségbeli tudása tehát nem hiányos, mert képes még a kövekből is fiakat támasztani Ábrahámnak; hanem az az ember, aki nem részesül belőle, maga az oka saját tökéletlenségének.
[Hasonlóképpen] a fény sem enyészik el azok miatt, akik megvakították magukat; hanem ugyanolyan marad, mint amilyen mindig is [volt, így] azok, akik megvakultak, saját hibájukból kerülnek a sötétség állapotába. Mert sem a fény nem igáz le senkit kényszer által; sem Isten nem gyakorol kényszert senkin, aki vonakodik mesterségének munkáját magába fogadni. Azok tehát, akik elpártoltak az Atya által adott fénytől, és áthágták a szabadság törvényét, saját hibájukon keresztül tettek így, mivel szabad gyuradékokként alkottattak és rendelkeznek maguk fölötti hatalommal.

4. Isten pedig, előre látva minden dolgot, megfelelő lakhelyet készített mindkettőnek: jóságosan megadva azt a sóvárgott fényt azoknak, akik a romolhatatlanság fényét keresik, és ahhoz folyamodnak; ám a semmibe vevőknek és gúnyolódóknak, akik elkerülik, és elfordítják magukat a fénytől, azoknak akik mintegy megvakítják magukat, sötétséget készített, amely megfelel az olyanoknak, akik szembeszállnak a fénnyel, és megfelelő büntetést szabott ki azok számára, akik megpróbálják elkerülni, hogy Neki alávessék magukat. Az Istennek való alávetettség örök nyugalom, úgyhogy akik kerülik a fényt, útjaikhoz méltó lakóhelyet bírnak; és akik az örök nyugalom elől szöknek, menekülésükhöz méltó helyet nyernek.

Nos, mivel minden jó Istennel van, azok, akik saját elhatározásuk folytán menekülnek Isten elől, megfosztják magukat mindezen jótól; és miután megfosztották magukat, ennek megfelelően Isten igaz ítélete alá esnek. Mert azok, akik a nyugalmat kerülik, joggal vonnak magukra igazságos büntetést, és akik elkerülik a fényt, méltán élnek sötétségben. Amiképpen ugyanis a jelen átmeneti fény esetében azok, akik kikerülik, a sötétségnek szolgáltatják ki magukat, úgyhogy önmaguk az okai annak, hogy a fénytől megfosztottak, és a sötétségben lakoznak; és - amint már megjegyeztem - nem a fény okozza nekik az ilyen [boldogtalan] létezés állapotát; éppígy azok, akik Isten örök fénye elől menekülnek, mely magába foglal minden jót, önmaguk az okai, hogy örök sötétségben lakoznak, nincstelenként minden jó nélkül, miután önmaguk okozták önmaguknak, hogy effajta lakhely jutott nekik osztályrészül.




 

--- a fordítás folyamatban ---