CoG

Iréneusz (Εἰρηναῖος) - Eretnekségek ellen

Adversus Haereses V.

5. Könyv - részlet

A fordítás forrása az angol fordítás:

http://www.earlychristianwritings.com/text/irenaeus-book5.html

Weboldal: www.churchofgod.hu


 

 

Előszó.

A négy előző könyvben, nagyon kedves barátom, amelyeket neked adtam, az összes eretnekséget kifejtettük, és tanításukra fényt derítettünk, és ezeket az embereket cáfoltuk, akiknek hitetlen nézeteik voltak. Mindezt pedig olyan módon teljesítettem, hogy mindegyik embernek a maga sajátos tanításából mutattam be valamit, amelyet írásaikban hátrahagytak, valamint egy sokkal általánosabb jellegű érvelést használva, amely mindegyikükre jellemző. Ezután rámutattam az igazságra és megmutattam az Egyház igehirdetését, amelyet, (mint azt már bebizonyítottam), már a próféták is hirdettek, de amelyet Krisztus vitt tökéletességre, és az apostolok adtak tovább, tőlük pedig az Egyház átvette [az igazságot], és az egész világon egyedül megőrizve azokat teljességében, továbbadta azokat saját fiainak.

Ezután minden olyan kérdést is elrendeztünk, amelyet az eretnekek tettek fel nekünk, és megmagyaráztuk az apostolok tanait, és érthetően ismertettünk számtalan olyan dolgot, amelyeket az Úr tett és mondott példázatban - Arra törekszem, hogy ebben az öt könyves teljes munkában, amelyik tárgya a hamis nevű tudás (gnózis) leleplezése és cáfolata, kimutassam az Úr és az apostolok levelei tanának többi részéből mindezt: [így] megfelel a te kérésednek, amelyet kértél tőlem (mivel valóban rész kaptam az ige  szolgálatában); és, minden eszközzel, ami módomban áll azon fáradozva, hogy nagy segítséget adjak neked az eretnekek ellentmondásaival szemben, valamint, hogy visszanyerjük az elvándorlókat és visszatérítsük őket az Isten gyülekezetébe, és egyúttal megerősítsük a kezdők gondolkodását, hogy megőrizhessék a rendíthetetlen hitet, melyet megkaptak, megőrizve a maga épségében az Egyház által, azért, hogy semmilyen módon ne legyenek torzítva azok által, akik tanítani igyekeznek őket a hamis tanokra, és távol vinni őket az igazságtól.

Rád fog hárulni azonban, és mindazokra, akik olvashatják ezt az írást, hogy gondosan és nagy figyelemmel olvassák el mindazt, amit már ezelőtt mondtam, hogy megszerezhesd azon tárgyak ismeretét, amelyek ellen vitázok. Mert ezáltal te magad is egyaránt szabályszerűen vitathatod őket, és felkészülsz majd arra, hogy érveket kapj arra vonatkozóan, amit előhozhatsz ellenük, távolra vetve tanításukat, mint a szennyet az égi hit révén, de követed az egyedül igaz és állhatatos Tanítót, az Isten Beszédét, a mi urunk Jézus Krisztust, aki megtette, az ő páratlan szeretete által, hogy azzá legyen, mint mi vagyunk, hogy elvezessen minket, hogy mi is azzá legyünk, ami ő maga.

I. Fejezet

1. Mert sehogyan másképpen nem tudtuk (volna) megtanulni Isten dolgait, ha Mesterünk, aki a létező Beszéd, nem lett volna emberré. Mert senki másnak nem lett volna ereje feltárni az Atya dolgait nekünk, hacsaknem az Ő saját megfelelő Beszédének. Mert mely más valaki „ismerte meg az Úr értelmét?” vagy ki más „lett a tanácsadója?” És ismét, nem tanulhattunk volna semmilyen más módon, mint Tanítónk meglátása által, és hallva hangját fülünkkel, hogy így tettei utánzóivá váljunk, valamint beszédeinek cselekvőivé, így közösségbe kerülhessünk vele, megkapva a növekedést a tökéletes Egyetlentől, és tőle, aki az egész teremtés előtt van.

Mi, akiket pedig nemrég alkotott az egyedül legjobb és jóságos Létező, Őáltala akié a halhatatlanság is, akiket a saját hasonlatosságára formált (eleve elrendelt, az Atya előre tudása szerint, hogy mi, akik még nem is léteztünk, létrejöhessünk), és elkészített a teremtés elsőzsengéiként – megkaptuk a már előzőleg ismert időben [a szabadítás áldásait] a Beszéd szolgálata szerint, aki tökéletes minden dologban, mint hatalommal bíró Beszéd, és igazi ember, aki megváltott minket saját vére által olyan, az értelemmel összeegyeztethető módon, hogy önmagát adta váltságul azokért, akiket fogságba vezettek.

És mivel a szövetségszegés igazságtalanul zsarnokoskodik felettünk, és bár mi, természet szerint a mindenható Isten tulajdona voltunk, természet ellenére elidegenedett tőlünk, és saját tanítványaivá tett minket. Isten Beszéde viszont, aki hatalmas minden dologban, és aki saját igazságosságára nézve nem hiányos, jogosan, ezzel a szövetségszegéssel fordult szembe, és felszabadította abból saját tulajdonát. Nem erőszakos eszközökkel, mint ahogy a [szövetségszegés] szerzett uralmat felettünk kezdetben, amikor telhetetlenül elragadta azokat, akik nem a sajátjai voltak, hanem a meggyőzés útján, mint a tanácsolás Istene, aki nem használ erőszakos eszközöket, hogy megszerezze, amit Ő akar; így az igazságosságnak sem kell sérülnie, se Isten ősi kézmunkája nem megy a pusztulásba.

Mivel az úr (Jézus) így, a saját vérével váltott meg minket, saját lelkét adva a mi lelkünkért, és testét a mi testünkért, és ki is árasztotta az Atya szellemét az Isten és ember közötti egység és közösség érdekében, valójában belénk helyezve Istent a szellem eszköze által, és másrészről, hozzácsatolva az embert az Istenhez saját megtestesülése által, megadományozva – saját eljövetelekor – az Istennel való közösség révén a végleges és igazi halhatatlansággal. Mindez semmissé teszi az eretnekek minden tanítását.

2. Tényleg hiábavalóak mindazok, akik azt állítják, hogy Ő pusztán csak látszólagosan jelent meg. Mert ezek a dolgok nem csak látszólag történtek meg, hanem tényleges valójukban. De ha Ő úgy jelent meg, mint ember, amikor Ő nem pusztán egy ember, a szellem sem tudott volna rajta megnyugodni, – amely olyan esemény, amelyre ténylegesen sor került –, amely szellem láthatatlan; [ebben az esetben], volt-e az igazságnak olyan mértéke benne, amennyiben nem az volt, aminek látszott?

De én azt már korábban megjegyeztem, hogy Ábrahám és a többi próféta látták Őt, miután prófétai módon megjövendölik látomásban, aminek el kell következnie. Ha tehát, most (is) egy ilyen létező jelent meg, külső megjelenésében különbözött attól, ami a valóságban volt, ott pedig valamiféle prófétai látomása volt az embereknek (tanítványoknak); és egy másik eljövetelére kell várnunk, amelyben olyannak kell lennie, amilyen Ő most látható volt prófétai módon.

És azt is bizonyítottam már, hogy ugyanaz jelenti azt mondani, hogy csak látszólagosan jelent meg, és az[t mondani], hogy ő semmit nem kapott Máriától. Ugyanis nem lett volna egy igazán hússal és vérrel rendelkező, amelyek által megváltott minket, hacsak nem foglalja egybe önmagában Ádám ősi alakját. Hiábavalóak tehát Valentinusz tanítványai, akik felállították ezt a nézetet, azért, hogy kizárják a testet a megváltásból és félredobják Isten alkotását.

3. Hiábavalóak az ebioniták is, akik nem veszik be Hit által lelkükbe Isten és az ember egységét, hanem akik megmaradnak a [természetes] születés régi kovászánál, és nem kívánják megérteni, hogy a szent szellem eljött Máriára, és a Magasságos hatalma beárnyékolta őt: ezért, az is, ami keletkezett, szent dolog és a mindenség Atyjának, a Magasságosnak a Fia, aki megvalósította ennek a lénynek a megtestesülését, és előre megmutatott egy új [fajta] nemzedéket; hogy amiként a korábbi nemzetékben mi a halált örököltük, így ez által az új nemzedék által az életet örökölhessük.

Így tehát ezek az emberek elutasítják az égi bor keverékét, és csak a “világ vize” akarnak lenni, nem fogadva Istent olyan módon, hogy egységben legyenek Vele, de továbbra is megmaradnak abban az Ádámban, aki legyőzetett és kiűzetett a Paradicsomból: Nem veszik figyelembe azt, hogy amint formáltatásunk elején Ádámban, ahogy az élet lehelete, amely az Istentől jött egyesült azzal, ami formáltatott és életre keltette az embert, és értelmes élő lénnyé tette; így az [idők] végén, az Atya Szava és Isten Szelleme, miután egyesült Ádám formáltatásának ősi anyagával tette az embert élővé és tökéletessé, befogadva a tökéletes Atyát, mint ahogyan a [természetes] Ádámban mindnyájan halottak voltunk, úgy a szellemiben mindnyájan megeleveníttessünk. Mert soha nem menekült volna Ádám az Isten kezéből, amelyekhez így beszélt az Atya, mondva: „Alkossunk embert képünkre és hasonlatosságunkra!” Ezért az utolsó (jó) időkben „nem test akaratából, nem is férfi indulatából”, hanem az Atya jókedvéből. Az Ő keze alkotta az élő embert, hogy Ádám [ismét] az Isten képévé és hasonlatosságává válhasson.

II. Fejezet

1. És hasonlóképpen tévedésben vannak azok, akik azt mondják, hogy Isten azon dolgokért, jött el, melyek nem hozzá tartoznak, mintha más tulajdonát kívánta volna; annak érdekében, hogy felszabadíthassa azt az embert, aki más által lett teremtve, ahhoz az Istenhez, aki szintén nem alkotott, sem nem formált semmit, de meg is volt fosztva kezdettől saját helyénvaló ember teremtésétől.

Annak eljövetele tehát, akit ezek az emberek képzelnek, mint a máséba eljövőt, nem volt igazságos; és igazán nem is váltott meg minket az ő vére által, ha ő nem igazán vált emberré, helyreállítva saját keze munkáját, amint kezdetben megmondatott, hogy az ember Isten képére és hasonlatosságára készíttetett; (Ő azonban) nem ragadta el más tulajdonát csellel, hanem igazságos és kegyelmes módon birtokba vette a sajátját.

A szövetségszegésre vonatkozóan, valójában, Ő igazságosan váltott meg minket abból, saját vére által; de ugyanakkor számunkra, akiket már megváltott, [ő ezt] jóindulatúan tette. Mert korábban mi semmit sem adtunk neki, és tőlünk sem kívánt semmit, mintha valamire szüksége lett volna; viszont mi rászorultunk a vele való barátságra. És ezért történt, hogy jóindulatúan kiöntötte magát, hogy összegyűjthessen minket az Atya ölében.

2. De tévednek minden tekintetben azok, akik megvetik Isten teljes felosztását (üdvrendjét), tagadják, és visszautasítják a test megváltását, és megvetéssel bánnak annak megújulásával kapcsolatban, támogatva (azt a nézetet), hogy az nem képes a romolhatatlanságra. De ha ez valójában nem nyerte el a megmentést, akkor az úr sem váltott meg minket az ő vérével, sem a hálaadás pohara nem a vérével való közösség, sem a kenyér, amelyet megtörünk, nem a testével való közösség.

Mert a vér csak a vénákból és a testből jöhet, és bármi másból, ami az ember anyagi része. Isten Beszédével pedig tényleg ilyen történt. És saját vére által váltott meg minket, ahogy az apostola kijelenti: „Akiben van a mi váltságunk a vére által, akár a bűneink bocsánata” És mivel mi a tagjai vagyunk, ugyanakkor a teremtett dolgok által tápláltatunk (és Ő maga biztosítja a teremtést számunkra, mert Ő okozza, hogy a nap felkeljen és esőt ad, amikor Ő akarja). Elfogadta a poharat (amely a teremtés része), mint saját vérét, amelyből megnedvesíti vérünket; és a kenyeret (amely a teremtés része) saját testeként alapította, amelyből ő ad növekedést testünknek.

3. Amikor tehát a megelegyített kehely és az előállított kenyér befogadja Isten Beszédét, hálaadássá, vagyis Krisztus testévé és vérévé válik, amelyből a test anyaga növekszik és tápláltatik, akkor hogyan állíthatják azt, hogy a test nem képes befogadni Isten ajándékát, mely az örök élet, amely [test] tápláltatik az Úr testéből és véréből, és amelyik az Ő tagja? – ahogy az áldott Pál nyilatkozik az Efézusiakhoz írt levelében, hogy „mi a testének tagjai vagyunk, a húsából és csontjaiból valók”, – Ő nem beszél valamiféle szellemi vagy láthatatlan emberről, – „mert a szellemnek nincsen se csontja, se húsa”– de [utal] az elrendelésre, [amely által az úr lett] melynek során valódi emberré lett, amely húsból, idegekből, és csontokból van, – Ez az a test, amelyik tápláltatik a pohár által, amely az Ő vére, és megkapja a növekedést a kenyérből, amely az Ő teste.

És ahogy a szőlőtőkéről levágott vessző a földbe ültetve a maga idejében gyümölcsözik vagy ahogy a gabonamag a földre esik és elbomlik, felkelve megsokszorozódik az Isten Szelleme által, ami minden dolgot magában foglal, és azután, az Isten bölcsessége által, az emberek hasznát szolgálja, és befogadva Isten Beszédét, hálaadássá válik, amely Krisztus teste és vére; ugyanígy testünk is, amelyet táplálva van ezáltal, és a földbe helyeztetik, és elszenvedi a felbomlást ott, fel fog támadni a maga idejében, (mert) az Isten Beszéde biztosítja számára a feltámadást az Istennek és Atyának dicsőségére, aki önként ajándékoz ennek a halandónak halhatatlanságot, és ennek a romlandónak romolhatatlanságot.

Mert „Isten ereje az erőtlenségben tétetik tökéletessé”, azért, hogy soha ne fuvalkodhassunk fel, mintha magunktól lenne életünk, és felemelkedjünk Isten ellen, elménk hálátlanná váljon; de tanuljunk a tapasztalatok által, hogy ezen Létező túláradó hatalmából birtokoljuk az örök létezést, se ne legyünk tudatlanok saját természetünket illetően, de hogy mi is tudhassuk, milyen hatással bír Isten, és hogy az ember milyen jótéteményeket kap, és így soha nem vándorlunk el a dolgoknak – ahogy azok vannak –, igaz felfogásától, azaz, mind Istenre, mind az ember vonatkozóan.

És talán, nem emiatt lehet az a helyzet, mint az már megfigyelhető, hogy ezen cél miatt engedte meg Isten felbomlásunkat a halandóság közös porába, hogy mi legyünk oktatva minden módon, alaposan felkészülhessünk a jövőre, és ne legyünk tudatlanok sem Isten, sem önmagunk tekintetében?

III. Fejezet

1. Pál apostol is, azonfelül, legérthetőbb módon rámutatott arra, hogy az ember ki van szolgáltatva saját erőtlenségének, nehogy felfuvalkodva elszakadjon az igazságtól. Így mondja a Korinthusiakhoz írt második [levelében]: „És nehogy a kijelentések fenségessége által felfuvalkodjam, tövis adatott a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem. Erre háromszor könyörögtem az Úrhoz, hogy távozzon el tőlem. De azt mondta nekem: Kegyelmem elég neked; mert az erő a gyengeségben válik tökéletessé. Annakokáért szívesen dicsekszem gyengeségekben, hogy Krisztus ereje lakozzon bennem.” Hogy van tehát? (ahogy valaki kijelenthetné:), hogy az Úr kívánsága ebben az esetben, hogy az apostola így menjen keresztül a gyötrelmen és ilyen gyengeséget viseljen el? Sőt, a Beszéd ezt mondja: „az erő a gyengeségben válik tökéletessé”, jobbá teszi tehát azt az embert, aki gyengesége révén ismerkedik meg Isten hatalmával.

Mert hogyan tudhatta volna megtanulni az ember, hogy gyenge lény és halandó természet szerint, de Isten halhatatlan és erős, ha nem tapasztalta volna meg, hogy mi van mindkettőben? Mert nincs semmi rossz abban, ha megtapasztalja gyengeségeit kitartással. Igen, meglehetősen jótékony hatást gyakorol annak érdekében, hogy megakadályozza őt, hogy tévedjen saját természetét tekintve. De a lény, aki Isten ellen felemelkedik, és az Ő dicsőségét magához ragadta, hálátlanná téve az embert, sok gonoszságot hozott rá. [És így, azt mondom, az embernek meg kell tanulnia mindkét dolgot, tapasztalat által], hogy ne legyen az igazság, a maga és Teremtője iránti szeretet híjával. De mindkét dolog megtapasztalása megadja az igazi tudást, az emberre és Istenre vonatkozóan, és megnöveli szeretetét Isten iránt. Ahol pedig létezik a szeretet növekedése, ott Isten ereje által nagyobb dicsőséget hoz létre azok számára, akik szeretik Őt.

2. Azok az emberek tehát, akik félreteszik Isten erejét, és nem veszik figyelembe, hogy mit mond a Beszéd, amikor a test gyengeségében laknak, de nem veszik figyelembe az Ő hatalmát, aki feltámaszt a halálból. Mert ha Ő nem kelti életre, aki halandó, és nem hozza vissza a romlandót a romolhatatlanságba, akkor nem a hatalom Istene. De hogy Ő mindenekre nézve hatalmas, meg kellene értenünk származásunkból, minthogy Isten az, aki a földből vette a port, formálva az embert. És bizonyára sokkal nehezebb és hihetetlenebb a nem létező csontokból, idegekből, erekből és a maradék emberi szervből egy egészet alkotni, és hogy megteremtse az élő embert és értelmes alkotást, minthogy újból helyreállítsa, azt, ami már létezett és később felbomlott a földben (a már említett okok miatt), így átment azokba [az elemekbe], amelyekből az ember, akinek nem volt korábbi létezése formáltatott.

Mert Ő, aki kezdetben okozta, hogy olyan legyen, aki még nem volt, éppen, amikor Neki tetszik, vissza fogja állítani azt, aki korábban létező volt, amikor az Ő akarata, hogy az élet [örökségként] megadasson Általa. És azért, hogy a test is alkalmasnak találtasson és képes legyen befogadni Isten erejét, ami kezdetben részesedett Isten érintésének hozzáértéséből; úgy hogy az egyik szemmé lett a látásért; a másik a fül a hallásért; a másik a kéz az tapintásért és munkáért; megint másik az izmok, amelyek feszülnek mindenütt, és a végtagokat együtt tartják; megint más az artériák és vénák, amelyek a vér és a levegő átkeléséért vannak; megint más a vér, amelyik a lélek és a test közti kapcsolat köteléke. De miért is folytatnánk [hogy tovább húzzuk] ezt? Nem lehetne kifejezni az emberei szervezetben a sokféleség számát, amely nem más módon, hanem Isten hatalmas bölcsessége által alkottatott. De azok a dolgok, amelyek részesednek Isten szakértelméből és bölcsességéből, az Ő hatalmából is részesednek.

3. A test tehát nem szűkölködik Isten alkotó bölcsességében és hatalmában. De ha az élet adójának hatalma a gyengeségben válik tökéletessé - vagyis testben - árulják el nekünk azok, akik fenntartják a test alkalmatlanságát, hogy (hogyhogy) megkapják az Isten által adott életet? Vajon ők ezt, mint jelen pillanatban is élő emberek mondják, akik résztvesznek az életben, vagy elismerik, hogy semmiképpen nincs részük az életben, és már a jelen pillanatban halott emberek.

És ha ők valóban halott emberek, hogyan mozognak és beszélnek, és hajtják végre azokat az egyéb funkciókat, amelyek nem a halottak tettei, hanem élőké? Ha viszont jelenleg élnek, és egész testük részt vesz az életben, akkor hogyan merik azt állítani, hogy a test nem részesedik az életből, amikor jelen pillanatban is beismerik, hogy most is élettel rendelkeznek?

Olyan ez, mintha valaki vízzel teli szivacsot, vagy tüzes fáklyát vett volna és kijelentené, hogy a szivacs nem vesz részt a vízből vagy a fáklya a tűzből. Ilyen módon ezek az emberek is azt állítják, hogy élnek és tagjaikban hordozzák az életet, ellentmondva maguknak később, amikor kiábrázolják ezeket a tagokat, mint amelyek nem képesek [részesedni] az életben.

De ha evilági életünk, amely alacsonyabb rendű (szintű), mint az örök élet, mindazonáltal olyan hatással van, hogy fel képes serkenteni halandó tagjainkat, miért ne lenne képes az Örök élet - amely sokkal hatalmasabb, mint a mostani - megélénkíteni a testet, amellyel szellemileg már rutinszerűen össze van kapcsolódva. Mert a test tényleg részt vesz az életben, és ez ebből a tényből is kiderül; életben marad; mert él mindaddig, amíg Isten célja, hogy ezt tegye.

Nyilvánvaló tehát, hogy Isten rendelkezik azzal a hatalommal, hogy életet biztosítson annak, amennyiben Ő adja az életet nekünk, akik létezünk. És mivel az Úrnak hatalma van ahhoz, hogy beleöntse az életet abba, amit Ő alkotott, és mivel a test képes arra, hogy felserkenjen, mi akadályozná meg abban, hogy résztvegyen a romolhatatlanságban, amely a boldog és soha véget nem értő élet, amit Isten ad?

IV. Fejezet

1. Azok az egyének, akik a Teremtőn túl egy másik létező Atyát fabrikálnak, és akik jó Istennek nevezik őt, megtévesztik magukat; mert gyengének, haszontalannak és hanyag lénynek mutatják be őt, és még, hogy ne mondjuk: rosszindulatúnak és irigységgel teljesnek, amennyiben állítják, hogy testünk nem elevenedik meg általa. Mert amikor azokról a dolgokról mondják, - amelyekkel kapcsolatban mindenkinek nyilvánvalóvá válnak, hogy halhatatlanok maradnak, mint a szellem és a lélek, és más hasonló dolgok -, felserkennek az Atya által, de ez a másik dolog [ti. a test], amelyik másképpen nem elevenedik meg, csak ha Isten biztosít számára [életet], (erről azt mondják, hogy) az élet elhagyja [ezzel egyúttal azt is be kell vallaniuk], hogy Atyjuk gyengének és erőtlennek bizonyul, vagy pedig irigynek és rosszindulatúnak.

Mert hiszen a Teremtő akár itt is felserkentheti halandó testünket, és a próféták által megígéri nekik a feltámadást, ahogy végül rámutatott; Ki az, [ebben az esetben] aki hatalmasabbnak, erősebbnek, vagy igazán jónak bizonyul? Vajon a Teremtő, aki életre kelti az egész embert, vagy az ő, hamisan nevezett Atyjuk?

Úgy tünteti fel ugyanis magát, hogy azokat az életrevaló dolgokat, amelyek természetük szerint halhatatlanok, amelyekben az élet dolgai természetüknél fogva jelen vannak; de nem jóindulatúan, felserkenti azokat, amelyek viszont segítséget igényelnek, hogy életben maradjanak, azokat közömbösen elhagyja, hogy a halál ereje alá essenek. Vajon tehát az a fennálló eset, akkor, hogy Atyjuk nem ad nekik életet, amikor hatalma van, hogy így tegyen, vagy az van, hogy nem is birtokolja a hatalmat? Ha egyfelől, ez azért van, mert nem képes rá, ő, ezen feltevés alapján nem hatalmas lény, sem nem tökéletesebb, mint a Teremtő; mert a Teremtő ezt biztosítja, ahogyan látnunk kell, amelyet ő viszont képtelen megadni. De ha másfelől, [ezt nem adja meg], amikor pedig megvan az ereje, hogy így tegyen, akkor nem bizonyul jónak, hanem irigynek és gonosz Atyának.

2. Ha, ismét, olyan okokra hivatkoznak Atyjukra vonatkozóan, hogy nem ad életet a testeknek, akkor ez szükségszerűen nagyobbnak látszik Atyjuknál, hiszen megakadályozza őt jóindulatának gyakorlásában; és jósága gyengének bizonyul azon okok következtében, amelyet előhoznak. Most hát mindenkinek meg kell értenie, hogy a testek képesek életet befogadni. Mert olyan mértékben élnek, amint Istennek jónak tetszik, hogy élniük kell; és így [az eretnekek] nem tudják fenntartani azt, [hogy a testek] teljességgel képtelenek befogadni az életet. Ha tehát szükségszerűség szerint és más okból, ezek [a testek], amelyek alkalmasak arra, hogy résztvegyenek az életben, nem kelnek életre, (akkor) Atyjuk a szükségszerűség és ok rabszolgája lesz, következésképpen nem szabad hatóerő, akinek akarata saját ellenőrzése alatt lenne.


V. Fejezet.

1. [Azzal kapcsolatba, hogy megtanuljuk] a testek hosszabb ideig megmaradtak, mindaddig, amíg Istennek tetszett, hogy gyarapodjanak, olvassák csak el [ezek az eretnekek] az Írásokat, és meg fogják találni, hogy elődeink több mint hétszáz, nyolcszáz, és kilencszáz éves korúak voltak; és testük lépést tartott napjaik elhúzódó hosszával, és részt vett az életben mindaddig, amíg Isten akarta, hogy éljenek.

De miért is utalok ezekre a férfiakra? Mert hiszen Énok, amikor kedves volt Isten számára, ugyanabban a testben helyeztetett át, amelyben kedves volt Neki, így előrelátással kimutatva az igazak áthelyezését. Élijah (Illés) is, felvitetett [amikor még] a [természetes] formájának anyagában volt; így példázza próféciájában azoknak a mennybemenetelét, akik szellemiek, és hogy semmi sem állt testi lényük áthelyezésének és felvitelének útjába. Mert ugyanazon kezek által, amelyek az elejétől formálták őket, megkapták ezt az áthelyezést és mennybemenetelt.

Mert Ádámban Isten kezei hozzászoktak ahhoz, hogy elrendezze, kormányozza, és hogy fenntartsa saját keze munkáját, és hogy vigye, és oda tegye, ahová azoknak tetszik. Hova is lett, tehát az első ember helyezve? Bizonyosan a paradicsomba, ahogy az írás kijelenti: "És Isten ültetett egy kertet [paradicsomot] kelet felé Édenben, és oda helyezte az embert, akit Ő formált." És azután, amikor [az ember] engedetlennek bizonyult, innen bocsátották ki ebbe a világba.

Ezért a vének, az apostolok tanítványai is azt mondták nekünk, hogy azok, akik áthelyeztettek, felvitettek arra a helyre (mert a Paradicsom az igaz embereknek készült, akik a Szellemet birtokolják; amelybe Pál apostol helyeztetett, mint a mi jelenlegi állapotunk, amikor kimondhatatlan beszédeket hallott), és hogy azok, akik az égbe vitettek, egészen [a dolgok] beteljesedéséig megmaradnak, mint a halhatatlanság előjele.

2. Ha azonban bárki elképzelhetetlennek tartja, hogy az emberek ilyen hosszú időn keresztül életben maradjanak, és hogy Illés nem testben ragadtatott el, de hogy teste felemésztetett a tüzes szekérben, gondolkodjon, hogy Jónás, amikor a mélybe vetették és lenyeletett a cet gyomrába, az Isten parancsa által ismét kiszabadult a földre. És akkor is, amikor Ananiás, Azariás, és Misaél a hétszeresen felfűtött tüzes kemencébe vettettek, semmi kárt nem szenvedtek, és még a tűznek szaga sem érződött rajtuk.

Mivel tehát Isten keze jelen volt velük, csodálatos dolgokat vitt végbe ügyeikben - ezek [a dolgok] lehetetlenek az emberi természet számára - mi csodálatos van abban, ha azok ügyében is, akik felvitettek végrehajtott valami csodálatosat, véghezvíve engedelmességben Istennek, mint az Atyának akaratát? Most hát, ez az Isten Fia, ahogy az Írás Nabukodonozor királynak kijelenti, amikor azt mondja: „Nemde három embert vetettünk a kemencébe? És íme, látom, négyen járkálnak a tűz közepében, és a negyedik kinézete hasonló az Isten Fiához.”

Sem valamely teremtett dolog természete, sem a hústest gyengesége nem érvényesül Isten akarata ellenében. Mert Isten nem alattvalója a teremtett dolgoknak, hanem a teremtettek Istennek; és minden dolog engedelmeskedik az Ő akaratának. Ezért jelenti ki az úr (Jahósua) is:”A dolgok, amelyek lehetetlenek az embernek, lehetségesek Istennel.”

Mivel tehát, úgy tűnhet a jelen napok emberének, aki tudatlan Isten kijelentéseivel kapcsolatban, hogy hihetetlen és lehetetlen dolog, hogy bármely ember ilyen sok évig éljen, mégis azok, akik előttünk [ilyen kort] megértek, és azok, akik felvitettek, hogy éljenek, mint az eljövend napok hosszúsága; és [ahogy az is lehetetlennek tűnhet], hogy a cet gyomrából és a tüzes kemencéből az ember épségben kijöhet, mégis úgy tettek, mintegy Isten keze által jöttek ki, annak érdekében, hogy hirdessék az Ő hatalmát: így most is, akik nem ismerik Isten hatalmát és ígéretét, ellenezhetik saját üdvösségüket, lehetetlennek tartják Istennek, aki feltámasztja a halottakat; és hogy erőt kapjon az örök fennállásra, de még az ilyen emberek szkepticizmusa sem hiúsítja meg Isten hűségét.

 

VI. Fejezet.

1. Most tehát, Isten megdicsőül majd Saját keze munkájában, amely úgy illeszkedik, hogy összhangban legyen és formálja Saját Fia mintája után. Mert az Atya kezei, vagyis a Fiú és a Szent Szellem által az ember, és nem [pusztán] egy része az embernek Isten hasonlóságára alkottatott. Most a lélek és a szellem bizonyosan az ember részei, de bizonyosan nem az ember (maga); mert a tökéletes ember az Atya szellemét megkapó lélek keveredése és egysége és a hústermészet hozzáadása, amelyet Isten képmása után alakíttatott.

Ezen oknál fogva mondja az apostol: „Bölcsességet azok között beszélünk, akik tökéletesek.”, azokat nevezve "tökéleteseknek", akik befogadták Isten szellemét, és akik Isten szelleme által mindenféle nyelveken beszélnek, ahogyan ő [az apostol] gyakorolta magát is, hogy beszéljen.

Hasonló módon sok testvérről is halljuk az Egyházban, akiknek prófétai ajándékaik vannak, és akik a Szellem által beszélnek különféle nyelveket, és általános haszonra világosságra hozzák az emberek rejtett dolgait, és kijelentik az Isten titkait, akikre az apostol is a "szellemi" kifejezést alkalmazta, szellemiekké váltak, mivel magukhoz vették a Szellemet, és nem azért, mert levetették a hústestet és eltávolították, és mert tisztán szellemiekké (szellemi lénnyé) váltak.

Mert ha valaki elveszi a test anyagát, vagyis [az Isten] keze munkáját, és tisztán szellemiként érti, az ilyen már nem szellemi ember, hanem az ember szelleme, vagy az Isten szelleme lenne. De amikor a szellem itt összekeveredve a lélekkel Isten keze munkájává egyesül, az ember szellemivé és tökéletessé válik a Szellem kiáradása következtében, és ez az, aki az Isten képére és hasonlatosságára alkottatott.

De ha a Szellem hiányzik a lélekből, ő valójában egy állat természetéhez lesz hasonló, és érzékiségben maradva egy tökéletlen lény lesz, aki ugyan [az Isten] képét birtokolja alakzatában (in plasmate), de nem kapja meg a Szellemen keresztüli hasonlóságot; és ez a lény tökéletlen.

Tehát ha valaki elveszi a képet és félreteszi kézmunkát, akkor nem értheti, mint emberi lényt, hanem mint az ember egy részét, ahogy már elmondtam, vagy mint valami mást, mint egy (teljes) embert.

Merthogy a test, amely meg van formázva önmagában nem tökéletes ember, hanem az ember teste és az ember része. Sem a lélek maga, önmagában külön maga az ember; hanem az ember lelke és az ember része. S szellem sem az ember, mert szellemnek hívjuk és nem embernek; hanem ezek keveredése és egyesülése alkotja a tökéletes (egész) embert.

És ennek okáért az apostol, magyarázva magát világosság teszi, hogy a megmentett ember a teljes ember, valamint szellemi ember; így szólt a Tesszalonikaiakhoz írt első levelében: „Most a békesség Istene szenteljen meg titeket tökéletesekké (perfectos); és a szellem, a lélek és a test megőriztessen teljesen panasz nélkül az úr Jézus Krisztus eljövetelére!”.

Most hát, mi más oka lett volna imádságának, minthogy ez a három - hogy a lélek, test és a szellem megmaradjon az Úr eljöveteléig -, hacsaknem tudomása volt a három [jövőbeni] helyreállításról és egyesüléséről és [hogy örökösei lehessenek] az egy és ugyanazon megmentésnek?

Mert ezért is jelenti ki, hogy azok "a tökéletesek", akik jelenleg az Úrnak a három [alkotóelemet] vétek nélkül mutatják be. Azok tehát a tökéletesek, akikben az Isten szelleme megmarad, és megőrzik lelkület és testüket feddhetetlenül, erősen megtartva Isten hitét, vagyis azt a hitet, amely Isten felé irányul, és fenntartják az igazságos viselkedést tisztelettel felebarátjaik iránt. 

2. Honnan is mondja, hogy ez a kézmunka az "Isten temploma", így jelentve ki: „Nem tudjátok-e, hogy Isten temploma vagytok, és hogy Isten szelleme lakik bennetek? Ha valaki Isten templomát bemocskolja, Isten elpusztítja azt: mert az Isten temploma szent, amely [templom] ti vagytok.” Itt nyilvánvalóan kijelenti, hogy az a test a templom, amelyben a Szellem lakik.

Ahogy az Úr is utal magára: „Pusztítsd el ezt a templomot, és három nap múlva felemelem azt. - Ezt pedig mondta mondván az Ő teste templomáról.” És nem csak ő (az apostol) fogadta el a mi testünket, mint templomot, hanem Krisztus templomáról még a Korintusiaknak is így szól: „Nem tudjátok, hogy testetek Krisztus tagjai? Elvegyem-e Krisztus tagját és tegyem azt egy kéjnő tagjává?”

Amikor ezekről a dolgokról beszél, nem valami másik szellemi emberre utal; mert az ilyen létező természetéhez nem lehet semmi köze egy kéjnőnek: hanem kijelenti "a mi testünk", vagyis a hús(test), amely szentségben és tisztaságban marad, hogy legyen "a Krisztus tagja"; de akkor, amikor egy kéjnővel eggyé válik, a kéjnő tagjaivá válik. És ezért mondta, mondván: „Ha valaki Isten templomát bemocskolja, Isten elpusztítja azt.”

Akkor hogy nem a legnagyobb istenkáromlás azt állítani, hogy az Isten temploma, amelyben az Atya szelleme lakozik, és amelyik Krisztus tagja, nem részesül a szabadításban, hanem romlásra van ítélve? Azt is, hogy testünk nem a saját anyagából, hanem Isten ereje által támad fel, így mondta a Korintusiaknak: „A test azonban nem a paráznaságért, hanem az Úrért és az Úr a testért. De Isten mind az Urat feltámasztotta, és minket is fel fog támasztani Saját ereje által.”

 

 

... A fordítás folyamatban ....