CoG

Ireneusz és Énok könyve

 Letölthető Word dokumentum

PDF


 

Church of God

Email: p.poli@mailcity.com

 Copyright © 2017, Póli Pál - Isten Egyházának Gyülekezetei

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

Weboldal: http://www.churchofgod.hu



Amikor Ireneusz (i.sz. 130-200) említést tesz Énokról az „Eretnekek Ellen” című munkájának 4.16:2 részében, azt oly módon teszi, mint aki Énok könyvének tartalmát hiteles forrásként fogadja el. A szóbanforgó 16. fejezet az olyan ószövetségi törvényekkel foglalkozik, mint a körülmetélkedés és a szombattartás. Mindkét intézménynek van a fizikait  messze meghaladó, szellemi jelentősége is. Itt Ireneusz e két intézményt a megigazulás témakörének fényében elemzi, és az Ószövetség megkötése előtti személyek példáit felhozva bizonyítja azt, hogy az általa felsorolt személyek nem ezen itézmények által igazultak meg. A felhozott példák Ábrahám, Lót és Noé, valamint Énok:

„Énok, szintén kedves volt Istenek körülmetéltség nélkül, ember létére elvégezte az Isten által adatott küldetését az angyalohoz, felvétetett, és megtartatott mindmáig, mint az Isten ítéletének tanúja, mert az angyalok, amikor áthágást követtek el a földre estek ítéletre, de az ember, aki kedvében járt [Istennek] az felvétetett üdvösségre.” - Ireneusz, „Eretnekek ellen” 4.16:2

Még a „tudományos írásszakértők” is megegyeznek abban, hogy Ireneusznak az angyalok áthágásával kapcsolatos fenti utalása az 1 Énok könyvéből való. Affelől tehát semmi kétség nincs, hogy mi a forrása Ireneusz utalásának [Énok könyvének adott fejezetei], ami igazán lényeges, az az, ahogyan ő azt az adott kontextusban használja. Ebben a részben felsorolt többi utalása közül egyik sem megy tovább annál, mint amit a Genezisben olvashatunk. Azonban azokat a sorokat, amelyekben Énokot említi meg, azokat kiegészítette az Énok könyvéből ismert elemekkel. Ez pedig azt mutatja, hogy Ireneusz az 1Mózes 5:21-24; 6:1-4 mondanivalóit az Énok könyvében olvasható információk fényében értette és értelmezte, és Énok leírását ugyanolyan ihletett anyagként kezelte és használta, mint a Genezist, s ezáltal a héber Szentírást. Az első ilyen példa alkalmával Ireneusz csak megemlíti Énokot néveszerint, de írásának más részeiben rámutat, hogy nagyon jól ismeri és hitelesnek tartja a Vigyázók történetét (keveredésüket az emberek leányaival) és Énok könyvének egészét Szentírásként kezeli.

Amikor a gnosztikusok tanait elemzi, ott kihangsulyozza, hogy az egy igaz krisztusi hit gyülekezetei szerte a világban azt vallják, amit az apostoloktól és azok közvetlen tanítányaitól kaptak. A Szent Szellem ihletésével kapcsolatban ezt írja:

„És a Szent Szellem, aki meghirdette a prófétáknak Isten rendelkezéseit és az eljöveteleket, és a szűztől való születését, a szenvedését, és a  halálból való feltámadását, és a testben való mennybemenetelét a mi szeretett Krisztus Jézusunknak, Urunknak és az ő [eljövendő] megnyilvánulását az Atya dicsőségében, hogy „egyesítsen mindent” (Ef. 1:10) és hogy minden testet megújítva feltámasszon a teljes emberi fajból, azért, hogy Jézus, a mi Urunk és Istenünk, és Megváltónk, és Királyunk előtt a láthatatlan Atya akaratából „hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse [őt] (Fil. 2:10-11) és hogy mindeneken véghez vigye az igaz ítéletet; hogy „a gonoszság szellemeit” (Ef. 6:12) és az angyalokat, akik áthágták a törvényt és aposztatákká lettek, együtt küldje az örök tűzre az emberek közül való igaztalanokkal, és a gonoszokkal, és a káromlókkal...” - Ireneusz, Eretnekek ellen 1.10:1

Az nincs kizárva, hogy a fenti sorokban az angyalok említésével kapcsolatban Ireneusz a 2Péter 2:4 és Judás 6 verseit is elméjében tartotta, de a nyelvezete nem tükrözi szorosan az általuk használt nyelvezetet. A szóhasználata azonban nagyon hasonló az Énok könyvéhez és bizonyos kifejezései megegyeznek az 1 Énokban használt kifejezésekkel. Példaként Énok az 1Énok 106:13 és 14 versekben az angyalok vétkére való utaláskor pontosan ugyan azt az igét használja, amit a fetni idézetben Ireneusz is használt. Mivel kétségtelen, hogy itt Vigyázók történetére utalt, így a történetet a Szent Szellem által sugallt próféciának (a történetet megíró Énokot pedig prófétának) nyilvánította! Ugyanis e nagyon jelentős, Isten szerteszórt gyülekezeteihez szóló konfessiójában leírtakat – Krisztus munkáját, az elnyert méltóságát, valamint az Isten törvényét áthágó Vigyázók és bűnös emberek Krisztus általi ítéletét - éppen a próféták Szent Szellem általi sugalmazásának nyilvánította. Ireneusz néhány további szövegrészben is tisztán érzékelteti, hogy ismeri a Vigyázók történetét és azt a hite, tanításai részeként kezeli.

Az Eretnekek ellen 1.15:6 részben beszél az igazságnak egy hiteles hirdetőjéről, aki a csillagjós, fekete mágiát gyakorló Marcusnak ezeket mondta:

„Mindezekre [a mágiák, a csillagok olvasásának stb. képességére] Sátán a te igazi atyád tesz téged képessé, Azázel, ama bukott, ám hatalmas angyal által.” - Ireneusz, Eretnekek ellen, 1.15:6

Vagyis, úgy az a bizonyos Ireneusz által hitelesnek tartott tanító, mint magát a példát felhozó Ireneusz is Azázelnek tulajdonították a varázslatok, feketemágia és egyéb okkult dolgok eredetét, ahogyan az az Énok könyvébe le lett jegyezve (Énok 9:6; 10:1).

Hasonló utalás található 4.36:4 részben is, ahol ezeket írja:

„És Noé napjaiban [Isten] igazságos módon hozta el az özönvizet, abból a célból, hogy elpusztítsa azt az akkor élő nagyon hírneves "emberek" faját, akik nem hoztak gyümölcsöket Istennek, mivel a bűnbe esett angyalok keveredtek velük, és az oknál fogva [tette], hogy véget vessen ezen emberek bűneinek. – Ireneusz, Eretnekek ellen, 4.36:4

Visszatérve az elsőként idézett 4.16:2 versre, a Vigyázók története mellett Ireneusz hitelesített egy másik énoki motívumot is, miszerint Énok „felvétetett, és megtartatott mindmáig, mint az Isten ítéletének tanúja”. Énok maga ír arról, hogy felvétele után az ítélet napjáig jegyzi le az emberek tetteit, mintegy ellenük szóló tanúbizonyságot és ennek a motívumnak pedig egy további aleleme az, hogy Énok vissza fog térni Illés mellett a Jelenésekben említett két tanúbizonyság egyikeként.