CoG

Isszakár törzse – Finnország, Észtország és Frizia

Hála a Gondviselőnek, a világon egyre többen vannak tisztában azzal a ténnyel, hogy a bibliai Izrael nem csupán a zsidó népet jelenti. Amint azt az Izrael háza – az elveszett tíz törzs írásban már bemutattuk,  Nagy-Britannia és az USA nagyrészt a bibliai pátriárkának, József két fiának [Efraim és Manasse] a nemzetségeiből tevődnek ki, és biblikus szempontból, mint nép, egyedül ők viselik joggal az Izrael nevet. A modern zsidó állam - amely lakosságának nagy része még csak nem is Juda leszármazottja -, teljesen jogtalanul sajátította ki csak magára vonatkozóan ezt a megnevezést. Ezt az igazságot ma már az Isten Gyülekezetein kívül is sokan felismerik és képviselik. Viszont igen keveset hallhatunk Izrael további törzseinek beazonosításáról a modern nemzetek között. Mi ennek az igénynek kívánunk eleget tenni, és ebben az írásban "a tíz elveszett törzs" egyikének, Isszakár törzsének a modern identitását fedjük fel.  


Email: p.poli@mailcity.com

Copyright © Póli Pál, 2013, Isten Egyházának Gyülekezetei

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

 http://www.churchofgod.hu


Előszó

Sohasem hagyhatjuk figyelmen kívül egy nép saját hagyományait, öndefinícióját és az önmaga  által vallott eredettörténetet, még akkor sem, ha ez  a modern “tudományos körökben” nem számít elfogadott álláspontként. A magyar emberek számára ezt talán magyarázni sem kell, hiszen az eredetükkel kapcsolatos hivatalos, illetve “tudományos” állásfoglalás szerint a magyarok finnugor eredetűek, ami ellentmond a nyilvánvaló és éles magyar identitástudatnak. Tegyük hozzá, a finnugor elmélet a finnek esetében is hamisnak mondható, amint azt majd látni fogjuk.

Számos bizonyíték mutat arra, hogy Finnország lakosait Isszakárnak, az elveszett tíz törzs egyikének a leszármazottai teszik ki. Az ebbe vetett meggyőződést tükrözi számos korai finn történész munkája és a nép eredethagyományai is. Más szóval, a finnek egy részében az az identitástudat él, hogy ők Isszakárnak a fiai. Természetesen ennél azért több bizonyítékra van szükségünk. A nemzetek bibliai beazonosításához az adott nemzetekhez szóló próféciák nyújtanak elsődleges segítséget. Hogy ezek a próféciák kikben és miként valósultak meg, ahhoz már a történelemhez kell fordulni, és a Biblia fényében kell elemezni azt. Amennyiben az eredettudat, a kinyilatkozott isteni kijelentések és a beteljesedett próféciák, valamint a történelmi tények is egyeznek, úgy annak az eredményét fogadjuk el – teljesen figyelmen kívül hagyva a tudományos álláspontokat. E szempontok alapján térjünk az Isszakár-finn kapcsolat megvizsgálására.

Isszakár, a kemény csontú szamár

Isszakár Jákob kilencedik, Lea nevű feleségétől pedig az ötödik fia volt, aki úgy fogant meg, hogy Lea “kibérelte” férjét egy éjszakára. Jákob Rákhelt szerette igazán, Leát csak azért vette el feleségül, mert apósa, Lábán becsapta, ugyanis csak úgy adta oda Rákhelt, ha előtte elveszi az idősebb lányát, Leát. A két lány természetesen féltékeny volt egymásra, és Lea úgy gondolta, minél több fiat szül Jákobnak, az annál jobban megszereti majd őt. Rákhel viszont sokáig nem esett teherbe és távol tartotta Jákobot Leától. Egy alkalommal, amikor Lea és Rákhel találkoztak a mezőn, Lea első fia, Rúben mandragórát vitt az anyjának amit Rákhel nagyon megkívánt. Lea azonban csak annak fejében adott a bogyókból, ha Rákhel átengedi hozzá Jákobot egy éjszakára. Lea nagyon akart még egy fiút, és ily módon Isten megadta neki a kívánságát. Ezen az estén fogant meg Lea ötödik fia, akinek aztán az Isszakár nevet adta, mivel: „Megadta Isten a jutalmamat, amiért szolgálómat férjemnek adtam; azért nevezte nevét Izsakhárnak.” Ugyanis Isszakár nevének jelentése: „jutalmat hoz", vagy „bér" (1Móz. 30:16-18).

Amikor Jákob összehívta fiait azon célból, hogy egyénenként megáldja őket, ezt a következő szavakkal tette:

1Mózes 49:1 Jákób hívatta fiait, és ezt mondta: Gyűljetek össze, hadd mondjam el, mi történik veletek a messze jövőben! 2. Gyűljetek egybe, hallgassatok meg, Jákób fiai! Hallgassatok atyátokra, Izráelre!

Az angol King James verzió a 14. verset némileg másképpen adja vissza:

1Moses 49:14-15  14 God says that Issachar is a strong ass couching down between two burdens; 15 And he saw that rest was good, and the land that it was pleasant; and bowed his shoulder to bear, and became a servant unto tribute.

A King James fordításban tehát az erős csontú szamár két teher között fekszik, aki hűbért fizet [a nagyobb hatalmaknak]. A későbbiekben elemezni és látni fogjuk, hogy próféciailag mit is jelent ez a két akol, illetve a két teher.

Az aklok, illetve a teher a héber “mishpatayim” szó fordításai, de a kifejezés jelentéseit figyelembe véve ezt lehetne úgy is fordítani, hogy “falak között”, vagy [két ] “határok között”.

Mózes a halála előtt szintén megáldotta az egyéni törzseket, mielőtt azok átvették volna örökrészüket az Ígéret földjén. Isszakárt Zebulonnal együtt áldotta meg, s ez a két törzs maradandóan szoros kapcsolatokat ápolt:

5Mózes 33:18-19 18 Örvendezz, Zebulon, ha útra kelsz, és te, Issakár, ha sátradban vagy! 19 Népeket hívnak hegyükre, ott igaz áldozatot hoznak, mert a tenger bőségét élvezik, a tengerpart rejtett kincseit.

Isszakár Izrael felvonulási rendjében a keleten fekvő törzsek között (Zebulon és Juda mellett) helyezkedett el, törzsi emblémáját a Nap, a Hold és a csillagok díszítették (minden törzsnek megvolt a maga emblémája 4Mózes 2:2). Izrael honfoglalása után Isszakár törzsi örökrésze a galileai területekre esett. Tőle északra Zebulon és Naftali, délre és dél-nyugatra, valamint észak-keletre Manasse fél-fél törzsei helyezkedtek el (Józs. 19:17-23). A Jezréel vagy Ezsrelon völgyének termékeny területei nagyrészt Isszakár örökségét képezték. 

Józsué 19:17-23 17 A sors által való negyedik rész Issakhárnak, az Issakhár fiainak juta, az ő családjaik szerint. 18 És lőn az ő határuk: Jezréel, Keszuloth és Súnem: 19 Hafaráim, Sion és Anaharath; 20 Rabbith, Kisjon és Ébecz; 21 Remeth, Én-Gannim, Én-Hadda és Béth-Paczczécz. 22 És éri a határ Tábort, Sahaczimát és Béth-Semest, a határuknak széle pedig a Jordán. Tizenhat város és ezeknek falui. 23 Ez az Izsakhár fiai nemzetségének öröksége, az ő családjaik szerint: a városok és ezeknek falui.

1Krónika 6:72  Az Izsakhár nemzetségéből adák Kédest és annak legelőit; Dobrátot és annak legelőit.

Láthatóan, Isszakárnak [és a vele szoros kapcsolatban álló Zebulonnak] egy aránylag örömteli, bőséggel ellátott sorsrész jutott, ami kiegészült egy "nemzeti küldetéssel" is a végidőkben, amikor “népeket hívnak a hegyükre” (erről még lesz szó a továbbiakban). Habár Isszakárról úgy tartották, hogy szereti a maga kényelmét, a törzs fiai nagyon bátran harcoltak pl. Sisera serege ellen (Bír. 5:15). Habár korántsem agresszívek, ám ha harcra került sor, rendkívüli módon megállták a helyüket.

Isszakárnak négy fia volt, s ettől a négy fiútól származott a négy isszakári klán, vagy nemzetség: "Issakár fiai: Tólá, Puvvá [vagy másként: Puáh], Jób [vagy másként: Jashúb] és Simrón" (1Móz. 46:13; 4Móz. 26:23-24; 1Krón. 7:1-2).

1Krónika 7:1-5 1. Isszachár fiai: Tola, Pua, Jasub és Simron, négyen. 2 Tola fiai: Uzi, Refaja, Jeriel, Jechmáj, Jibezám és Semuel, Tola nemzetségének fejei, vitéz férfiak, nemzetségük szerint. Számuk Dávid korában 22 600 volt. 3 Uzi fia: Jiszrachja. Jiszrachja fiai: Michael, Obadja, Joel és Jiszchija, összesen öt családfő. 4 Hozzájuk (tartozott) még 36 000 vitéz férfi, nemzetségeik és családjaik szerint. Ugyanis sok feleségük és gyermekük volt. 5 Isszachár nemzetségeiből való testvéreik mind bátor harcosok voltak. Mind a 87 000 egy csoportba tartozott.

Ezek a nevek még a segítségünkre lesznek a továbbiakban Isszakár modern beazonosításakor. 

Az első népszámláláskor Isszakár 54400 (4Móz. 1:28-29), a második népszámláláskor már 64300 (1Móz. 26:25) harcra képes férfit állított ki. Dávid idejében pedig már 87000-t (1Krón. 7:5). A Bibliában Isszakárnak a következő törzsi vezetői vannak megemlítve: Nethanéel, (4Móz. 1:8; 2:8; 7:18; 10:15), Patiel (4Móz. 34:26), Tólá a bíra (Bír. 10:1), Baasha király (1Kir. 15:27) és Omri (1Krón. 27:18). Megjegyzésre méltó még, hogy Safát fia, Elizeus, Izrael nagy prófétája [Illés utóda] Isszakár törzséből származott.

A Bírák könyvében le lett jegyezve, hogy miként vették birtokba területeiket az egyéni törzsek. E lejegyzések szerint minden egyes törzs hibát követett el abban, hogy Isten utasításaival szemben nem tisztították meg teljesen a területeiket a kánaánitáktól. Az egyedüli törzs, amely nem lett megróva e vétek miatt, az Isszakár törzse, ami azt érzékelteti, hogy egyedül az isszkariták tettek teljes mértékben eleget ennek a parancsolatnak!

A Szentírás lejegyzi, hogy Isszakár törzse különleges képességekkel rendelkezett az idők és az égi jelek olvasását illetően (törzsi emblémájuk a nap, a hold és a csillagok is erre a képességükre utal). A keresztény kommentárok és a rabbinikus irodalom is úgy tartja számon Isszakárt, mint aki rendkívüli képességekkel rendelkezett az égitestek mozgásának megfigyelésében és a naptárszámítások, illetve szerkesztések terén. A jelek olvasása azonban igaz az adott politikai helyzet gyors és korrekt felmérésére is. Ez már Dávid korában is megnyilvánult. Az isszakariták közül sokan voltak, akik felfogták, hogy Saultól eltávozott Isten, helyébe Dávidot teszi meg Izrael királyaként, s emiatt aztán Saul szolgálatából Dávid mellé álltak.

1Krónika 12:32 Isszachár fiai közül olyanok, akik tisztában voltak azzal, hogy Izraelnek mit kell tennie és hogyan kell végrehajtania: vezetői kétszázan voltak, azonkívül testvéreik, az ő vezetésük alatt.

Habár Dávid csupán egy kis csapattal állt ki Saul jóval nagyobb hadserege ellen, az isszakariták mégis mellé álltak, mert tisztán látták a jeleit annak, hogy Isten Dáviddal dolgozik, és nagyszerű katonákként szolgálták őt. Ez a korrekt helyzetfelismerés Isszakár egy maradandó ajándéka, amit a törzs fel is használt a további történelme folyamán egészen a modern időkig.

Salamon uralkodása után megszűnt az egyesült királyság és Izrael két részre szakadt: Izrael házára, amit az északi tíz törzs tett ki, délen pedig Juda házára, ami Juda és Benjamin törzseiből, valamint a leviták nagyobb részéből állt (1Kir. 11:11-13). E két részre szakadt izraeliták gyakran harcoltak egymás ellen. Isszakár az Izrael nevet viselő északi törzsek közé tartozott, amelyek hamar letértek az Isten által levetett útról és bálványimádatba estek, mégis, Hezékiás idejében az északi törzsek jelentős elemei, köztük Isszakár fiai is megjelentek Judában, hogy megünnepeljék a Pászka ünnepi idényt (2Krón. 30:18-21)! Izraelben mindig is volt egy választott maradék, akik hűek maradtak Istenükhöz.

Viszont az Izrael házát kitevő tíz északi törzs döntő többségében – az egymást követő prófétai figyelmeztetések ellenére is – egyre mélyebbre merült el a bálványimádatba, és Isten a kegyetlen asszír birodalom kezébe adta őket (Hós. 1:4).

Az asszírok több hullámban támadták meg Izraelt és hurcolták el a lakosait. III. Tiglát Pilézer i.e. 733-ban megsemmiső vereséget mért Pékának, Izrael királyának seregére, miután Isszakár törzsi területe az asszírok Magiddu nevű tartományának lett a része (v.ö. II. Kir. 15:27-29). Így ez a törzs, illetve annak elemei Rúben, Gád és Manassé fél törzse mellett, a legkorábban kitelepített izraeliták közé tartoztak. A kitelepítés folyamatos volt az i.e. 733-720 közötti időszakban, és i.e. 721-re teljesen befejeződött az északi királyság lakosainak deportálása:

2Királyok 17:18 … megharagudott az Úr Izraelre s eltávolította őket színe elől, úgyhogy nem maradt meg csak Júda törzse

Az asszírok bevett szokása volt, hogy a leigázott nemzeteket a birodalmuk peremvidékeire telepítették, ahol egyféle védő-, vagy ütközőzónaként használták fel őket. Kalkulált módon, a keleten leigázott népeket a birodalom nyugati peremvidékére hurcolták, a nyugaton leigázottakat pedig keletre (vö. 2Királyok 17:24). Ily módon elejét vették annak, hogy a leigázott népek esetleg megkíséreljenek fellázadni és megpróbálják helyreállítani a saját uralmukat a szülőföldjükön. Izraelt az asszír birodalom keleti, illetve észak-keleti területeire deportálták, vagyis hozzávetőleg arra a területre, ami a későbbiekben a pártus birodalomá lett. Tartsuk figyelemben, hogy a törzsek és nemzetségek kitelepítése legalább három nagyobb hullámban történt meg, így bizonyos törzsi elemek máshová kerültek, majd később más-más irányba kezdték meg az elvándorlást. Ma már - részben az általuk hátrahagyott nevek alapján - azt is meg tudjuk állapítani, hogy az adott törzseket mely lokalitásba helyezték. Itt csupán Isszakárra fókuszolva, tudjuk, hogy a Médiában fekvő Zagrosz hegységben Izrael elhurcolása után jelent meg az a nép, amit itt asszkarta és Szagarti névvel illettek. E két név Isszakár törzsét jelöli. A szkíta sztyeppéken aztán szagaruce, szakaraka és szerica néven voltak ismertek, Galatában pedig Szkirri-ként.

A II. Ezsdrás könyve (13:39-49) rámutat, hogy Isten keze vezérelte az izraelitákat még ezekben az időkben is, hogy végül új hazára találjanak!

Izrael és Isszakár vándorlásai

Az asszír birodalom felbomlása után az izraelita törzsek a méd-perzsa birodalom uralma alá kerültek, később pedig ők alkották meg a független és virágzó Pártus birodalmat. Pártiából a korai időktől kezdve folyamatossá vált a nagyobb izraelita népelemek átszivárgása a mai dél-orosz sztyeppékre. Ezeken a területeken az izraelita törzsek észázadokon át szoros kapcsolatot ápoltak a keleti szkíta népekkel. A sztyeppéken élő izraelita szakaiták átvették a keleti népek harcmodorát, nomád életet éltek, és ekkor a szkíta (szittya) kifejezés már inkább egy átfogó gyűjtőnévvé vált, ami a hasonló lovas nomád életmódot folytató népeket jelölte, függetlenül az etnikai eredettől. Az izraelita dominancia alatt valósult meg a manapság gyakran emlegetett, de alig ismert szkíta aranykorszak. Mi sem mutatja jobban a szkíták etnikai megosztottságát, mint az ún. fehér hunok:

“… Eftalita” vagy “Neftalita” hunok. Ezeket “fehér hunoknak” is nevezték, mivel világosbőrű kaukázusiak, illetve szemiták voltak. Kirívó és nyilvánvaló a hasonlóság az izraelita “neftaliták” és az ázsiai “eftaliták” között. “Steven M. Collins, . Israel’s Tribes Today, 209. o.

Az asszírok bukása után az izraelita törzsek nagy tömegei települtek át a Fekete-tenger és a Kászpi tó között elfekvő kaukázusi területekre. Történetesen ezeket a területeket tekintik a fehér rassz “őshazájának”. Legalábbis a korlátolt modern tudomány szerint, mivel a tudomány csak ezen kaukázusi területekig volt képes visszavezetni a fehér rassz eredetét. Ezen oknál fogva nevezték el a fehér embereket "kaukázusi" rassztípusnak. Hosszú időn át a Pártiától északra fekvő délorosz sztyeppéket is ők népesítették be, ahol szoros kapcsolatban kerültek a jáfetita, mongoloid szittya népekkel.

A vándorlások alatt az egyéni nemzetségek nagyrészt a saját törzsi kötelékeikben maradtak meg, s törzsekként mentek tovább a maguk útján, és viszonylag jól követhető nyomokat hagytak maguk után. Isszakár törzse egy ideig a mai Afganisztán területein telepedett meg, az Iszagaurusz folyó róluk kapta az nevét. Más elemeik a Kászpi tó vidékén is éltek, akikre a görög geográfusok Szakaraucae-ként utaltak. Tőlük keletebbre Ithaguri-ként ismert elemük élt. Amíg a törzsek nagyobb része északi és nyugati irányba vándorolt (Európa felé), Isszakár nagyobb törzsi testületei az Urál mentét követve északi irányban kerestek boldogulást. A jelek szerint még Szibáriába is átvetődtek, ahol egy ideig az Abíj törzsként voltak ismertek (ez Jób klánjából állt).

Az ural-altáji nyelvcsalád őshazája, amint erre a neve is utal, az Ural hegység és az Altáj területek között feküdt el. Ennek a nyelvcsaládnak, csakúgy, mint a többi nyelvcsaládnak, számos alágazata van. A magyar is ebbe a nyelvcsaládba tartozik. A mai Ural hegység ősi nevét a jáfetita Gómer fia, Rifát (vagy Rifta) után kapta (1Móz. 10:3), akinek több nemzetsége az Ural hegység vidékét lakta be, egészen a messze északig. Éppen ezért, az Ural hegység ősi neve a Rifai, vagy Rif hegység. Még a középkorban is így ismerték, Kézai Simon is utalt a Rif hegyekre, amikor a Magyarok Krónikájában behatárolta Szkitaország területét. Ez a név a magyar népmesékben is fellelhető a mai napig. Ezeken a keleti területeken Jáfet nemzetségei éltek és élnek. Az ural-altáji nyelvcsalád ugor ágát képviselő népei, mint az obi-ugorok, a manysik (vogulok) és a hantik (osztjákok) mind Rifáttól származó, a mongoloid embertípushoz tartozó nemzetségek. Kihangsúlyozandó tehát, hogy Jáfet fiai elsősorban a keleti, vagy mongoloid népek, így Gómer és Rifát nevű fiai is a mongoloid rassz egyik sajátos ágát képviselték, akik az ural-altáiji nyelvcsaládba tartozó finnugor nyelvet beszélték. A nyelvcsalád egy másik ágát képező magyarok Jáfet Magóg nevű fiától származtak, etnikailag tehát különböznek Gómer leszármazottaitól. A török vagy türk népek pedig nem is Jáfetiták, de szintén az e nyelvcsaládba tartozó nyelvet beszélik, mert történetesen az Ural-Altáj vidékén fejlődtek ki egy nagy néppé. Ez azt jelenti, hogy egy nép adott nyelvcsaládba való hovatartozása korántsem jelenti azt, hogy etnikailag is kapcsolatban vannak az adott nyelvcsalád különböző alágait képviselő etnikumokkal. Rifat, Gómer második fia tehát az ún. finnugor népek ősapja, akik őslakosai voltak az Ural vidékének, vagyis annak a területnek, amelyen át Isszakár törzse évszázadokon át vándorolt észak felé majdani hazája, a mai Finnország felé!

Még egyszer: az isszakariták ezen körülmények miatt vették fel a rifaita törzsek által beszélt finnugor nyelvet. Mivel a rifaiták kultúrkörében éltek, még a finn megnevezésük is azok után ragadt rájuk. A Finnországban máig élő lappok szintén gómeriták, ősi nevük a finni. A tudomány máig nem képes magyarázatot adni arra, hogy miként tartoznak a tipikusan északi, szőke és kékszemű, semita isszakariták ahhoz a finnugor nyelvcsaládhoz, amelyet elsődlegesen a tőlük etnikailag igen távol álló mongoloid rifaiták beszélnek. Ne feledjük, Izrael “elveszett törzsei” részben azért neveztetnek elveszettnek, mert elvesztették ősi héber nyelvüket, majd a nemzeti identitásukat is, és pogány népekként vannak számon tartva úgy mások, mint önmaguk által is a végső időkig.

Isszakár fő elemei az Ural és a Volga folyó mentén haladva vándoroltak északi, majd nyugati irányba. Néhol hosszabb időt töltöttek el, és bizonyos "nyomokat" hagytak maguk után, így pl. a Moszkvától kissé délre fekvő Tula városának az egyik főbb nemzetségük, a tólaiták (4Móz. 26:23) adták a nevét, ahogy a közeli Tulitsza folyónak is.

Természetesen egy minimális keveredés előfordulhatott az isszakariták és rifaiták között, de ez nem volt mérvadó. Emellett bizonyos rifaita elemek Isszakár mellé szegődtek a vándorlások alatt, s velük is maradtak egészen a jelenlegi Finnországban való megtelepülésükig. Finnország és Észtország lakosai döntő többségben Isszakár törzséből kerülnek ki, de pl. a lappok és a keleti finn kareli népcsoport már a jáfeti Rifát-tól ered. A mai Finnország területén már a vaskorban is éltek emberek (nagyrészt Gómer északi elemei), és i.sz. 800 körül már a mai finnek, vagyis Isszakár fiai lakták be. A nyugati finnek (ezek mind isszakariták) a mai Észtország területeiről telepedtek át a finn öböl túloldalára. A kareli néven ismert keleti finnek pedig a Ladoga-tó környékére költöztek. Ez utóbbiakat a kerek arc, a sötétebb hajszín és a keleties vonások jellemzik, hiszen a Gómer/Rifat családfa finnugor ágához tartoznak. A kareliek az idők folyamán némileg elszlávosodtak, miután hátrahagyták az urali és szibériai finnugor nyelvű rokonaikat, és ők közvetlen szovjet elnyomás alá kerültek. A nyugati és keleti finnek ugyanannak a nyelvnek egy más-más dialektusát beszélik. (lásd: Eino Juttikala and Kauko Pirinen: A History of Finland, 1974. 13. o.; W.R Mead: Finland, 1968,  56. o.).

A jelen témában bennünket most elsősorban a nyugati finnek, vagyis az isszakári észtek és a finnek érdekelnek, akik először a délnyugati finn partvidéket, majd később a felsőbb nyugati területeket népesítették be. Ez a tavasztián-nak is nevezett etnikum, mint már említettük, a kaukázusi embertípus északi ágához tartozik, jellemzőjük a hosszú arctípus, a fehér bőr, a szőke haj és kék szem (Eino Juttikala and Kauko Pirinnen: A History of Finland, trans. Paul Sjöblom, New York, Praeger, II. kiadás, 1974, 7. o.). Vagyis a finnek ugyanazon típust képviselik, mint északi rokonaik, a  svédek (Naftali törzse) és a norvégok (Benjámin törzse). A neves finn történészek, Eino Juttikala és Kauko Pirinnen szintén kihangsúlyozzák, hogy a finnek nincsenek etnikai rokonságban sem a magyarokkal, sem pedig a többi olyan [jáfetita] néppel, akikel azonos nyelvcsaládhoz tartoznak. Etnikai alapon a magyar és a finn-ugor rokonság semmiképpen nem állja meg a helyét. Nyelvészetileg pedig csak annyiban, hogy ugyanazon nagy nyelvcsalád más-más ágazatához tartoznak, mint pl. a latin és germán nyelvek is egy nagy [az indoeurópai] nyelvcsaládhoz tartoznak. Az más kérdés, hogy az izraelita “fehér-szkíták” szoros kereskedelmi kapcsolatot ápoltak a mongoloid szkítákkal, alkalmanként katonai szövetségben is álltak velük, és kölcsönösen átvettek egymástól bizonyos kulturális elemeket, szokásokat. Köztudott, hogy Attila seregeiben számos etnikum szolgált, így az elveszett tíz törzsből is szép számmal. Isszakár bizonyos törzsi elemei, a szkirio vagy szkirri nevű törzs a hunokkal jutott el Svájcba, ahol meg is telepedtek. Ezeket a “svájci hunokat” a mai napig így ismerik, akik azonban fehér bőrű, kék szemű, szőke és barna hajú emberek. Nyilvánvaló, hogy ők csupán a törzsszövetség részeként voltak “hunok”, nem pedig etnikailag. Ezeket a svájci isszakaritákat a megnevezésük után Puvá nemzetségéhez sorolhatjuk. Nem mellékesen Svájc szintén egy izraelita nemzet (Gád törzse).

Izrael törzseinek (beleértve Isszakár törzsét is) kisebb elemei más úton és sokkal korábban már eljutottak a balti partvidékre. Tacitus a Germánia című munkájában megemlíti a Fenni és az Aestii népeket. A Fenni a gómerita lappok ősei voltak, az Aestii pedig egy kaukázusi (fehér) népelem, akiknek a nyelve a brit kelták nyelvével volt rokonságban. Ezek a legkorábbi izraelita vándorlási hullám (a kelták) utóvédjét tették ki, akiknek jelentős része ekkor már  nyugaton élt. Az Aestii nép a mai Észtország területén állapodott meg, annak nevét is ők adták (Észtország neve az észtek nyelvén Észtii). Ezek szintén Isszakár egy kisebb töredékét tették ki, és később egyesültek az ekkor már finnugor nyelvet beszélő, kelet felől érkező testvéreikkel. Ennek a korábbi hullámnak az elemei a germán nyelvcsalád egyik dialektusát beszélték, már az i.sz. I. században átkeltek a Finn Öblön, és a mai Helsinki körül telepedtek le. A Helsinki megnevezés nem finnugor eredetű, Dániában (Dán törzse) szintén létezik egy Helsingfors nevű helység.

Habár egy-egy adott törzs elemei elváltak egymástól, és gyakran külön, más-más irányba vették útjukat, az isteni gondviselésnek köszönhetően mégis ott telepedtek meg véglegesen, ahol az adott törzs más klánjai vagy elemei is kikötöttek! Így a különböző nemzetségi mozaikelemek újra eggyé és csaknem teljessé tették a nemzet képét, akár hosszú évszázadok után is. Isten kijelentette Ámosz próféta által, hogy úgy szitálja át Izrael fiait a pogányok között, hogy egy sem veszik el közülük:

Ámosz 9:9 Mert, lám, parancsot adok, és szétszórom Izrael fiait a különféle népek közé, mint amikor rostál az ember, anélkül, hogy egy szem is a földre esnék.

Eképpen álltak össze Finnországban is Isszakár törzsi elemei, hogy a végidőkre szóló próféciák és áldások beteljesedhessenek bennük. Mint láttuk, Isszakárnak egy töredék eleme Svájcban él, de a Hollandia (Zebulon tözse, akivel Isszakár oly szoros kapcsolatban állt) északi területén élő frízek szintén Isszakár fiai. A legtöbb izraelita nemzetben jelen vannak más törzsek kisebb elemei is, ilyen téren van némi átfedés. Az USA-ban (József fia Manassé) pedig különösen nagy számban találhatjuk meg a többi izraelita törzs jelentős méretű kolóniáit.

A finn nemzeti tudat

A Szentírás szerint az izraelita nemzetek e korszak vége felé, vagyis az utolsó időkhöz közel felveszik az egyéni törzsi áldásaikat, és beteljesednek bennük apjuknak, Jákob/Izraelnek próféciái (1Móz. 49). Ez előfeltételezi azt, hogy az izraelita törzsek egyénileg jelen kell legyenek a modern nemzetek soraiban, noha identitásukat csaknem teljesen elvesztették. Csaknem teljesen, de nem feltétlenül teljes egészében! A törzsek leszármazottai között mindig is voltak olyan (jobb szó híján) “hazafias elemek”, vagy bibliai kifejezéssel élve egy “választott maradék”, akik tudatában voltak izraelita törzsi identitásuknak. Így a finnek között is megtalálhatók azok, akik Jákob kilencedik fiának, Isszakárnak a leszármazottainak tartották magukat. Ennek megfelelően a korai finn történészek azon a konszenzuson voltak, hogy ők az elveszett izraelita törzsek egyikének, Isszakárnak az utódai. Jeles példája ennek Daniel Juslenius, aki 1700-ban kiadott egy tanulmányt, amelyben korábbi írók és egyéb források (legendák, néphagyományok stb.) alapján kapcsolatba hozta a finneket az elveszett törzsek egyikével. Egy másik ilyen munka a Sven Lagerbring által 1769-ben kiadott Svea Rikes Historia. És végül még egy jelesebb tudós, aki Isszakár utódait látta a finnekben, a svéd származású ifjabb Olaus (Olof) Rudbeck (1660-1740) volt. Ezzel vette kezdetét a finnek modern kori nemzeti tudatra való ébredése, ami nem véletlenül kerekedett ki a 18. század és a 19. század fordulópontja körüli időkben, hiszen ekkor csupán néhány évtized választotta el a szóbanforgó nemzeteket attól, hogy felvegyék a születésjogi áldásaikat! Az ilyen irányú ébredésnek ma is láthatóak a jelei. A finnek körében igen nagy népszerűségnek örvend egy újra életre keltett verses eposz, amit először 1771-ben nyomtattak ki az Abo Tidningar-ban. Az eposz kezdő sorai így hangzanak: “Ti, a szkíták leszármazottai, és az Észak legősibb szülöttei.” (Finnish Folk Poetry Epic. Ed. Matti Kuusi-Finnish Lit. Society - Helsinki, 1977).

Az 1800-as évek második felében azonban sokban fordult a kocka, ugyanis az illuminátusok és szabadkőművesek sikeres beépülése a politikai és akadémiai körökbe szintén meghozta a maga gyümölcseit. Ezek a háttérből ügyködő erők a tudományosság burka alatt számos népnek az eredettudatát kívánták elpusztítani vagy módosítani. Ez a magyarok számára ismerősen kell hangozzon, hiszen a velünk kapcsolatos finnugor elmélet is e célból született meg. Ez az elmélet azonban nemcsak a magyar nemzettudatot sérti, hanem a finnekét is!

A háttérből manipulált akademikus körökben megkezdték a finn-izraelita rokonság támadását, s erre az “elméletre” ma szinte kötelező módon már csak lenéző és lekezelő módon utalnak:

“Mellékeljük a kora tizennyolcadik századbeli finn tudósok azon kísérleteit, amelyekkel azt kívánták bizonygatni, hogy a finnek Izrael elveszett törzseinek az utódai.“ - S. Nickels, H. Kallas, P. Friedman. "Finland. An Introduction", U.K. 1968. 19. o.

“A tizennyolcadik századi európai trendeknek megfelelően a finn írók is hajlamosak voltak rokoni kapcsolatot létesíteni egyebek mellett a zsidókkal is. Izrael elveszett törzseinek esete egy csábító és alkalmas kiindulópontot nyújtott az ilyen és ehhez hasonló nagy képzelőtehetségű kereseteknek és értelmezéseknek.“ - John H. WUORINEN, "A History of Finland," New York & London 1965, 12. o.

Manapság sajnos sokkal nehezebb felvállalni a nemzeti tudatot, mint azt gondolnánk. Bizonyos érdekkörök akaratának megfelelően a túlliberalizált és politikailag korrekt világunkban minden nemzeti tudat, vagy nemzeti azonosulás – legyen az izraelita vagy bármi más – ártalmasnak, károsnak van minősítve, negatív fényben van feltüntetve, és rendkívül erős támadásoknak van kitéve! Az izraelita identitástudatot képviselő embereket a különösen veszélyes rasszista “gyűlöletcsoportok” között tartják számon. Sátán és háttérhatalmi ügynökei teljes vakságban kívánják tartani a nemzeteket, mert tudják, ha ráébrednek az igazságra, netalán még az is eszükbe juthat, hogy be kívánják tölteni a nemzeti küldetésüket. E negatív szellemi befolyásnak köszönhetően nem véletlen, hogy az egyre diktatorikusabbá váló liberalizmus elsősorban azon fehér, nyugat-európai jóléti államok között ütötte fel fejét, amelynek lakosait elsősorban Izrael elveszett tíz törzsének a leszármazottai teszik ki.

Sátán kétségbeesetten elejét kívánja venni az izraelita nemzetek ébredésének, azonban ahogy mondani szokás, “a vér nem válik vízzé”, és a próféciák beteljesedését sem lehet megállítani. Egyre-másra kerülnek elő az ősi múlt rejtett kincsei és titkai, amelyek párosulva egy Istentől való pozitív szellemiséggel, felébresztik az adott nép fiaiban azt az egészséges nemzeti tudatot, hogy betölthessék rendeltetésüket. 

Inkább érdekesség, mintsem konkrét bizonyíték, de a finn nyelvben az atya az issza, s sokak véleménye szerint ez azért van így, mert e szóval a maguk ősapjára, Isszakárra utalnak.

Két teher között  - Isszakár történelmének összefoglalása az adott próféciák jegyében

A két baltikumi ország, Finnország és Észtország a világ legészakabban fekvő lakott területei közé tartozik. E két ország sokban hasonlít a skandináv országokhoz, Svédországhoz, Norvégiához, Dániához és Izlandhoz. Ezek a valóban demokratikus országok nagy hangsúlyt fektetnek az egyenlőségre, és határozottan a “jóléti társadalmak” kategóriájába sorolhatók, aminek okai a bibliai ígéretekhez vezethetők vissza. Finnországot az utóbbi néhány évtizedben a föld egyik legdinamikusabban fejlődő gazdaságaként tartják számon. Észtország a félévszázados szovjet kommunista elnyomás után szintén gyors fejlődésen ment keresztül. De ez nem mindig volt így.

A finnek és észtek kuriózumnak számítanak az északi nemzetek között. Etnikailag semmi különbség nem észlelhető köztük és mondjuk a svédek, vagy dánok között. Nyelvük azonban már skandináv szomszédaiktól eltérően nem tartozik az indoeurópai nyelvcsalád germán ágához. A finnek és az észtek az ural-altáji nyelvcsaládba tartozó finnugor nyelvet beszélik, ami távoli rokonságban van a török és magyar nyelvekkel. 

Ma az északi demokratikus hagyományok, a magas életszínvonal és a magasfokú iskolázottság jellemzi, de geográfiai helyzetüknél fogva hosszú évszázadokon át gyakran kellett eltűrniük elnyomást.

Steven Collins egyike azon Church of God háttérből kikerült elismert kutatóknak, akik az elveszett törzsekkel foglalkoznak. Collins, aki több e témával foglalkozó könyvet is megírt, a következőkkel vezeti fel a Ten Lost Tribes - Found című munkájában az Isszakár törzsére vonatkozó részt:

'Isszakár beazonosítását egy olyan nemzetben kell keresnünk, amelyik hagyományosen egy félig-meddig független állam (kényszer, teher alatt nyög), s amely két erősebb, befolyásosabb hatalom (két járom) között fekszik, és mégis viszonylagos békében, illetve jólétben ('nyugalmas szép földön') él."

Ezek a "bibliai paraméterek", amelyek kiindulópontot nyújtanak. Senki nem vonhatja kétségbe Finnország földrajzi elhelyezkedésének jelentőségét, ami maximálisan kimeríti az ütközőzóna fogalmát.

Az 1300-as években az isszakarita finnek - először a finnországiak, majd később az észtországiak is -, a Svéd birodalom részévé váltak. A svéd nyelv a mai napig hivatalos nyelv Finnország nyugati részén. Észtország hosszú időn át a teuton lovagrend és a moszkvai orosz fejedelemség közötti viszály csatamezeje volt. Az 1800-as évek elején, amikor a többi izraelita nemzetnek már javában kezdtek kibontakozni a születésjogi áldásai, a svédek átadták Észtországot az oroszoknak.

A finnek több évszázados svéd elnyomás alatt éltek, mígnem az évszázadokon át velük vetélkedő oroszok egy komoly hatalommá váltak, és szemet vetettek Finnországra. Így 1899 és 1905 között már az oroszok dominálták Finnországot.  Az oroszok mindent megtettek annak érdekében, hogy megtörjék a finn nemzeti akaratot:

"Az orosz hivatalnokokat és az orosz nyelvet minden lehetséges módon ráerőltették Finnországra, és 1903-ban az orosz kormányzó diktatorikus hatalommal lett felruházva." - Encyclopaedia Britannica Vol. 9. Kötet, "Finland," 253. o.

A finneknek szó szerint évenként befizetendő hűbért kellett szolgáltatniuk az oroszoknak, aminek az összegét a cár önkényesen határozta meg. Az antik világban a hűbéres nemzeteknek volt bizonyos fokú önrendelkezési joga és függetlensége, de csakis a domináns hatalom irányítása alatt. Ez jellemezte a finn hűbérességet is. A hűbért évente ki kellett fizetni a cárnak. Az I. Világháborúban Finnország ugyan elkerülte azt, hogy lerohanják, viszont igen korlátozottá váltak a szabadságjogok. A nagy háborúban a finn katonák jelen voltak úgy az orosz, mint a német hadseregekben is, ugyancsak a kettős teher eredményeként.

Körülbelül hétszáz esztendőn át tartó folyamatos elnyomás után, 1917-ben nagyjából helyreállt a finnek függetlensége, ám 1918-ban “megkötöttek egy olyan szerződést, ami Németország szövetségesévé és vazallusává tette” (u.o. 254. o.). Ezzel Finnország a németek “hűbérese”, és a kettős teher ezúttal Oroszország és Németország lett. Az I. Világháborúból fakadó sarcot egyedüli nemzetként fizették ki az USA felé. A két világháború között a finnekben felébredt a skandináv tudat, de a II. Világháború kezdetén a Szovjetunió megtámadta, s ez volt az ún. Téli Háború.

A keménycsontú, erős és makacsul kitartó szamár jellemvonásai leginkább ekkor, a Téli Háború idején mutatkoztak meg az egész világ előtt. 1939. november 30-tól Isszakár fiai kiérdemelték az egész világ csodálatát, amint a négymilliós kis elszigetelt nemzet megállította az őt megtámadó behemót szovjet hadigépezetet. Ez valóban a makacs kitartás mintapéldája volt, hiszen óriási szovjet túlerővel álltak szemben. Emberanyag tekintetében a finnek ötvenszeres szovjet túlerővel vették fel a harcot, és a szovjetek 2000 tankja ellen mindössze 56 elavult tankot voltak képesek csatasorba állítani, és komoly problémát okozott a gyakori lőszerhiány is. Mégis hősiesen kitartottak. A halottaikat nem hagyták hátra, a legveszélyesebb helyzetekben is kihozták azokat a senkiföldjéről, beazonosították és tisztelettel temették el. E háború alkalmával Finnország egyik nemzeti hőse és kiemelkedő katonai vezetője, a “legnagyobb finn”, az "Európa utolsó lovagja"-ként is aposztrofált Field Marshall Carl Gustaf Emil Mannerheim (1867-1951) egyik elhíresült háborús beszédében a következőkkel szólította hadba a finneket: "Isszakár fiai, álljatok ki és haljatok meg, de csak a felperzselt föld kerüljön az antikrisztus kezébe." A finnek egy emberként azonosultak Mannerheim azon kijelentésével is, hogy ők "az otthonért, a hitért és a szülőföldért harcoltak”. Isten gondviseléséből fakadóan a finnek veszteségei töredéke volt a támadó szovjetek veszteségeinek.

A legendás hősiesség ellenére ebben a háborúban elvesztették országuk bizonyos területeit, és a szovjetek befolyása alá kerültek. Amikor 1941-ben Németország megtámadta a Szovjetuniót, Finnország rövid ideig újra a németek szövetségese lett. Mannerheim azonban megtagadta azt, hogy nemzete részt vegyen a Holocaustban, s kijelentette Hitlernek, hogy ha egyetlen zsidót is elvisznek Finnországból, akkor a finnek kilépnek a tengelyhatalomból. Ironikus módon a finn hadseregben szolgáló zsidó származású katonák így a németek oldalán harcoltak. 1944-ben a Vörös Hadsereg felmorzsolta a finn ellenállást, de Sztálin az eszelősen mohó hódítási vágyai ellenére is  felfogta, hogy jobban teszi, ha nem rohanja le Finnországot. Ebben az évben a finnek fegyverszünetet kötöttek az angolokkal és a szovjetekkel. Észtországnak sokkal nagyobb veszteségei voltak, a lakosság egyharmada pusztult el a Világháborúban.

A háború után a finneknek megintcsak elképesztő anyagi sarcot (hűbért), 300,000,000 dollárt kellett fizetniük a Szovjetuniónak, amit 1952-re maradéktalanul ki is fizettek. A finnek állandó anyagi sarcolása tehát egy ismétlődő jelenség volt a modern történelem folyamán, ahogyan azt Jákob Isszakárnak megjövendölte.

A hidegháború éveiben Finnország megint ütközőzóna maradt, ezúttal a keleti és nyugati blokkok között, és egy szigorúan semleges álláspontot képviselt. A finn fővárosban, Helsinkiben írták alá a “Helsinki Egyezményt”. Ez a kényszersemlegesség szülte meg a “finnesítés” fogalmát.

A “finnesítés” lényege az volt, hogy békén hagyták, mert egyik fél felé sem kötelezte el magát, és bizonyos befolyást mindkét oldal gyakorolhatott rá. Viszont nyugalomban és békében fejlődhet a maga útján, amit az időket és jeleket felismerő finnek maximális módon ki is használtak. Ez adta meg az alapját az utolsó évtizedek rendkívül gyors gazdasági fejlődésének, a törzsi áldás felvételének. Ez pedig már a magyar nyelvű Wikipediából idézve:

A II. világháború után Finnország ütközőzóna volt a Szovjetunió és a nyugati országok között. Belső társadalmi rendjében nyugati mintát követett, de katonailag kiszolgáltatott volt a Szovjetuniónak. A Szovjetunió összeomlása után Finnország is önállóan választhatta meg fejlődésének útját, és 1995-ben csatlakozott az Európai Unióhoz.

Steven Collins röviden a következőképpen foglalja össze a fentieket:

“[Finnország] hosszú időn át egy ütközőzóna volt, nagyobb és erősebb nemzetek közé ékelődve. Történelmi tény a hódító Svédország és Oroszország elleni küzdelme, és mindkét fél gyakran rakta rá az igát. De végül Finnország békét és jólétet talált, “megpihenve” a két teher között, és ez a sajátos állapota egy új kifejezést szült meg, a Finlandisation, azaz a “finnesítés” fogalmát.

Yair Davidi (az elveszett tíz törzs egyik zsidó származású kutatója) szerint: 

“Finnország azonos Isszakárral. A finnek Mikeli, Kim és Usima megyéi Isszakár nemzetségeinek neveit tükrözik, Mikáel (az egyik nemzetség feje 1Krón. 7:3), Jechmáj és Jivsom  (Tola fiai után, s jegyezzük meg, Skandinávia ősi neve Thule volt, 1Krón. 7:2). Isszakár karakterisztikái megegyeznek Finnországéval.”

A sajátos finn állapotokat illetően tehát ritka konszenzus van a bibliai próféciák elemzői és a szekuláris megfigyelők, illetve politológusok között. Ami azonban számunkra a legfontosabb, az az, hogy ezek az állapotok tökéletesen megfelelnek annak, amit Jákob az 1Móz. 49-ben megjövendölt Isszakár törzsével kapcsolatban.

Isszakár jellemzői és nemzeti karaktere a finnek jellemzői és nemzeti karaktere

Isszakárt és fiait leginkább az egyszerűség, a nyugodtság és a sorsával való megelégedés jellemzi, amihez hozzátartozik terhének elviselése. József fiaival ellentétben Isszakár (és utódai) sosem voltak rámenősek és törtetők. Rúbennel és Judával ellentétben nem voltak túlfűtött szexuális vágyai, miután 35 évesen elvette a joktánita (keleti héber) Adriát; megelégedve, egymáshoz hűen élték le életüket. Nem voltak indulatosak, mint Simeon vagy Levi, és nem váltak kalandorokká sem, mint Dán. Egyszerű módon, munkából, földművelésből éltek, szerették a természetet, az egyenlőséget, s ahogyan apjuk, úgy ők is bőkezűen megosztották nehéz munkával szerzett javaikat a rászorulókkal, és élvezték Isten bőséges áldásait.

A tipikus isszakári karakter tekintetében rendkívül érdekes további infromációkat szolgáltat még az Isszakár Testamentuma, aminek alcíme már önmagában is sokat mond: “Az egyszerűségről”. 

Ez az írás remekül felvázolja magának a pátriárkának, és egyben a leszármazottainak is a legsajátosabb tulajdonságait.

Isszakár Testamentuma 3:1-8 1. Amikor felnevelkedtem, gyermekeim, igaz szívvel jártam és testvéreim és atyám szolgálatában földműveléssel foglalkoztam, gyümölcsöt hordtam be nekik a mezőről, ezek érésének megfelelően. 2. Atyám megáldott engemet, mert látta azt, hogy egyszerűségben élek. 3. Cselekedeteimben nem voltam ármányos, felebarátaimmal szemben nem voltam gonosz vagy rájuk irigykedő, 4. nem szóltam meg senkit sem, emberi életet nem oltottam ki, mindenki szeme láttára egészen egyszerűségben éltem. 5. Asszonyt csak harmincötesztendős koromban vettem magamhoz, mivel a munka fáradalma emésztette fel erőimet, és nem is gondoltam az asszony nyújtotta gyönyörökre, mert fáradtságomban inkább az álom vett erőt rajtam. 6. Atyám pedig mindenkor örvendett egyszerűségemnek. Fáradozásaimért a terményeket, mindenek első gyümölcsét, fölajánlottam az Úrnak a papokon keresztül, majd pedig atyámnak, és csak ezek után jöttem én. 7. Ezért az Úr megsokszorozta a javakat kezeim között. Jákob is hálát adott, hogy az Isten ennyire megsegít engemet egyszerűségemben. 8. Szívemnek egyszerűségében minden szegénynek és rászorulónak adtam a föld javaiból.

4:1-6 1. Most pedig figyeljetek reám, gyermekeim, járjatok a szív egyszerűségében, és meglátjátok, hogy így mindent az Isten tetszése szerint fogtok tenni! 2. Az egyszerű ember nem vágyódik aranyakra, nem vetélkedik felebarátjával, nincs igénye különféle étkekre, és választékos öltözetet sem óhajt magának. 3. Nem igényli a hosszú életet, hanem egyedül csak azt cselekszi, ami az Isten akarata. 4. A megtévesztés szelleme nem vesz hatalmat rajta, és az ilyen ember nem törekedik arra, hogy magához ragadja az asszonyi nem szépségét, mert gondolatai nem szennyeződtek be ferdeségekben. 5. Ugyanúgy az indulatosság sem tud beférkőzni a gondolatai közé, irigykedés sem tölti be a lelkét, nem telhetetlen és nem is gondol a javak halmozására, 6. mert élete egyenes útján halad, mindent egyszerűségben lát meg, szemeivel fel sem fogja a rosszat, ami a világ megtévesztőjétől ered, mivel nem ismeri azt, ami ellentétben áll az Úr törvényeivel.

5:2-6 2. Ellentétben ezekkel, szeressétek az Urat és embertársaitokat, a szegényeken meg az erőtleneken könyörüljetek! 3. Hátatok ott görnyedjen a földművelésben, dolgozzatok a szántóföldeken, végezzetek különféle mezei munkákat, adományaitokat pedig hálaadással ajánljátok fel az Úrnak, 4. hogy a föld termésének elsőzsengéjét megáldja az Úr, ahogyan ő minden szentet áldásában részesít, Ábeltől egészen mostanáig mindenkit. 5. Más gyümölcsökben ne legyen részed, mint a föld javaiban, csak abban, ami munkád fáradságából ered. 6. Atyám megáldott engemet a föld, és annak kezdettől meglevő terményeinek áldásában.

7:1-6 1. Százhuszonkét esztendőt értem meg, egészen halálomig nem ismertem meg a bűnt, 2. feleségemen kívül mást nem ismertem meg, az égboltozat kémlelésében sem paráználkodtam a szemeimmel. 3. Halálom órájáig bort nem ittam, egyetlen egyszer sem kívántam azt, ami a másé, 4. cselszövés nem volt szívemben, ajkamat hazugság nem hagyta el. 5. Együttéreztem minden szenvedő emberrel, és a kenyeremet megtörtem a szegényeknek. Egymagamban sohasem ettem, határaimat el nem hagytam, minden egyes nap Istennek tetsző dolgokat cselekedtem, és az igazság szerint jártam el. 6. Az Urat minden erőmből szerettem, hasonlóan szerettem embertársaimat is, úgy mintha azok a gyermekeim lennének.

Természetesen a pátriárka Isszakár mai kifejezéssel élve egy megtért, szellemi ember volt, ami nem mondható el utódainak egészéről. Ez okból aztán figyelmeztette is a fiait, hogy különösen az utolsó időkben letérnek majd az egyenes útról, és a gonosz áldozataivá lesznek. Amint azt a Szentírás előre hirdette, a Jákob nyomorúságának idején az izraeliták, köztük Isszakár fiai is szétszóratnak és rabságba kerülnek, amíg meg nem térnek Istenhez Krisztus visszajövetelekor, amikor helyre lesz állítva Izrael dicsősége.

A fenti tulajdonságok nagyrészt a modern finnekre is jellemző vonások. A finnek nagyon jól elvannak önmagukkal! Nem szenvedélyesek, nem bőbeszédűek, még e mai pénzhajhász korban sem siker- és pénzorientáltak. Viszont rendkívüli módon szeretik a földjüket, és nagyon jól bírják a fizikai megterhelést. Nem kedvelik a mókát, és nem tartoznak a legvidámabb emberek közé, egy dolgot pedig végképp nem képesek elviselni, mégpedig a panaszkodást és nyafogást. Ez teljesen érthető egy olyan nép esetében, amelynek szó szerint a jég hátán kell megélnie, és rendkívül kemény mukával megtermelt javainak nagy részét gyakran idegen erők élték fel. A viszonylagos jólétet türelemmel és szívós kitartással érték el. És ahol a rideg téli napokon csupán néhány órás a nappali világosság, ott nem sok helye van a délies derűnek. Az északi típushoz tartozó és a Pijnne tó körül élő szavo, azaz a tavaszti népcsoport különösen szűkszavú és komor, akikkel nem ajánlatos kikezdeni, mert nagyon nehezen felejtenek. De ami igazán meglepő, az az, hogy a finnek nem annyira elviselik, mint inkább élvezik a telet és a geográfiai adottságokból fakadó kemény életmódot. Ezt a jellegzetes finn karaktert egyetlen szóval, a “sziszu”-val fejezik ki, ami a sztoicizmus, a makacság, a kitartás, a türelem és szilárd eltökéltség keveréke. “A sziszu tartotta fenn a finneket az oly hosszú időn át tartó küzdelmek folyamán,” írta Bill Thomas a Finnish Line című cikkében (Washington Post, 2006, március 26.-i számában). Az átlag finn (és különösen a hollandiai fríz testvéreik) érdekes tulajdonsága, hogy imádják a csillagászatot és szeretik a matematikát is. Márpedig Isszakár sajátos ajándéka volt az égi jelek megfigyelése, olvasása, nem okkult módon, de Isten ajándékaként (1Krón. 12:32; Issz. Test. 7:2), s amint az már említve volt, ez okból lett a nap, a hold és a csillagok a törzsi emblémájukká!

A finn nemzeti himnusz címe “A mi földünk”, a szülőföld szépségét és az iránta való szeretetet fejti ki, tükrözve Jákob próféciai kijelentését Isszakárról, aki látja: “mily jó a nyugalom, és mily szép a föld.” A finnek szinte szerelmesek az országukba, amit nagyszerűen tükröz pl. Hudson Strode, Finnország mindörökké című könyve.

Finnország címerét a királyi törzsnek, az igaz Judának az oroszlán-emblémája ékesíti, ami csaknem minden izraelita ország címerében megtalálható, vagy megtalálható volt. A finneket ennek a királyi vérvonalnak az északi ágazata uralta, Odin ágán. Az oroszlánt kilenc virág veszi körbe, amelyek Finnország kilenc megyéjét jelölték, miután 1917-ben függetlenné váltak az oroszoktól. Habár ma tizenkét megyére van felosztva az ország, a címerben továbbra is csak a kilenc virág maradt meg. Tudjuk, az USA zászlajának tizenhárom sávja azt kívánja kifejezni, hogy az USA (Manasse) Izrael tizenharmadik törzsévé lett. József törzse ugyanis két fia után két külön nemzetséget alkotott, Efraimét és Manasséét, s ez utóbbi így tulajdonképpen Izrael tizenharmadik törzsévé vált. Isszakár Jákob/Izrael kilencedik fia volt, s ezért a kilencedik törzsként van számontartva, ami talán magyarázatot ad arra, hogy miért is maradt meg a kilenc virág.

Azok a kutatók, akik komolyabb szinten foglalkoznak az elveszett törzsek modern identitásával, Isszakár esetében még a négy alnemzetség modern lokációit is képesek behatárolni a mai Finnország, Észtország, Frízia és Svájc területein. Ennek az írásnak nem célja ilyen mélyen belemenni a témába, de említésre méltó, hogy ezen kutatók szerint a finnek esete némileg eltér a többi törzsétől, akiknek a 4Mózes 26-ban felsorolt alnemzetségeit kevés kivétellel ma már lehetetlen meghatározni. A finnek azonban kivételes módon őrizték meg a családi kötelékeiket és nemzetségi megnevezéseiket is, így az ő esetükben sokkal mélyebbre lehet menni.

Ennek a tanulmánynak a részelemei együttesen adnak egy aránylag konkrét képet Isszakár törzsi beazonosításáról, illetve a finnek eredetéről. Az itt felsorolt érvek, bizonyítékok külön-külön, önmagukban talán nem lennének túl meggyőzőek, de együttesen már annál inkább. Ha Isszakár minden adottságát és jellemzőjét figyelembe vesszük, akkor nem vonhatunk le más következtetést, mint azt, hogy azok leginkább a finnekre illenek. Elfogadjuk, hogy sokak számára mindez nem túl meggyőző, de tisztában kell lennünk azzal a ténnyel, hogy Izrael elveszett törzsei az isteni rendeltetés által vesztették el nemzeti azonosságukat úgy önmaguk, mint más nemzetek előtt is! Ez oknál fogva az avatatlanok miatt nem lehet túlontúl nyilvánvaló egyetlen törzs bezonosítása sem. Ez a fátyol meg is fog maradni egészen a Jákob nyomorúságaként ismert izraelita vészkorszakig, így jelenleg igazán csak Isten Gyülekezetei előtt tiszta ez a kép. Isten az, Aki értelmet ad a népének: “a gonoszok közül senki se jut el a belátásra, de az értő szívűek meg fogják érteni" (Dán. 12:10) az Isten dolgait és igazságait. Jézus szavaival élve, akinek füle van, az hallja…

Isszakár felveszi áldásait – Finnország és Észtország a jelenben

Finnország és Észtország történelme egy teljesen új fázisba lépett a Szovjetunió összeomlásával. Észtország függetlenné vált, és egyben a legsikeresebb országgá a volt szovjet köztársaságok közül. Ma mindkét ország az Európai Unió tagja. Eljött az 5Mózes 33:18-19 ígérete: “Örvendezz, …. Issakár, ha sátradban vagy és “a tenger bőségét élvezik, a tengerpart rejtett kincseit”. A saját sátor a szabad hazát és otthont jelképezi, aminek végre örvendhet Isszakár, mert felvette születésjogi áldását! Az izraelita nemzetek Isszakár kivételével csaknem mindig szabadok voltak a történelm folyamán, míg Isszakár iga alatt nyögött. Nem csoda hát, hogy valós örömöt jelenthet a saját, szeretett földjének, otthonának szabadsága az évszázadokon át tartó elnyomás és kvázi elnyomás (finnesítés) után. A szabadságot egy páratlan gazdasági fellendülés követte, ami részben annak köszönhető, hogy “kiaknázták a tengerpart homokjának rejtett kincseit”. Egyik ilyen kincs az üveg, a finnek üvegipara pedig világszerte híres. Észtország első lett a palaolaj kiteermelésében, és jelenleg gyorsan fejlődő ország. A finn gazdaság a mai rozoga világgazdasági körülmények között is ritka sikertörténet. Az egykor csupán zúzalékot és papírt exportáló ország ma domináns erő a high-tech mobil telekommunikációs eszközök gyártásában és exportjában. A “homokban rejlő kincsek” kiaknázása az üvegipar mellett nélkülözhetetlen alapanyagot biztosított a száloptikához és a szilikon chipekhez is, ami nélkül nem létezhet a high-tech ipar. Ha párosítjuk ezt az I.Krónika 12:32-ben felvázolt tudományos beállítottsággal, akkor érthetőbbé válik a finn sikertörténet. A Nokia ugyancsak ennek köszöhetően vált világszerte elismert sikercéggé. Az Európai Unión belül használt ingyenes Linux operációs rendszert szintén egy finn, Dr. Linus Torvalds alkotta meg.  Mindezek mellett a finnek híresek még az architektúra területén is.

Isszakár és Zebulon közös próféciai küldetése

Mindeddig nem minden bibliai prófécia teljesült be a törzsekre vonatkozóan. Vannak beteljesült, részlegesen beteljesült, és még beteljesülésre váró próféciák az egyéni törzsek születési jogait illetően is. Tudjuk, az Írás nem megbontható, így a még előttünk álló próféciák is teljes bizonyossággal fognak beteljesedni, köztük Izrael egybegyűjtése és helyreállítása is.

Itt most egy Zebulont és Isszakárt közösen érintő próféciára összpontosítunk, ami eddig soha, még részlegesen, illetve előtípusként sem teljesedett be. Ez pedig a "Népeket hívnak hegyükre, ott igaz áldozatot hoznak …"(5Móz. 18:19).

Zebulon és Isszakár próféciai küldetése tehát az, hogy a népeket a hegyükre hívják! Nem a méltányos Juda, nem a hatalmas József, hanem Zebulon és Isszakár. De miért fontos és mit is jelent tulajdonképpen ez a küldetés? Kiket hívnak, mikor, pontosan hová, és miért?

Ez a prófécia már a Messiás eljövetele és Izrael helyreállítása után fog beteljesedni. Abban az időben, amelyről Ézsaiás a következőket jövendölte:

Ézsaiás 66:23 Akkor majd újholdról újholdra, szombatról szombatra minden ember eljön, hogy imádkozzék a színem előtt - mondja az Úr.

Ezt szó szerint kell értelmezni, minden ember Isten elé járul majd, hogy "igaz áldozatot", vagyis őszinte és tiszta szívből való istenimádatot gyakoroljon.

Ézsaiás 66:13 Mert a fiút, akit az anyja vigasztal, úgy vigasztallak meg én is titeket; [Jeruzsálemben leltek vigasztalást.]

Az istenimádat központja tehát Jeruzsálem lesz, ahol az újjáépített templom is állni fog (Ez. 40-41), s ahol a világ összes nemzetségeinek küldöttei megjelennek a nagy ünnepnapokon, hogy "imádják a Királyt, a Seregek Urát" (Zak. 14:16). A sátorok ünnepét mindig ott kell megtartani, ahová az Úr a Nevét helyezi, márpedig a Millennium alatt az Úr véglegesen Jeruzsálembe helyezi a Nevét, s ide özönlenek a nemzetek:

Ézsaiás 2:2-3 2 Az utolsó időkben az Úr házának hegye szilárdan áll majd a hegyek tetején, és magasabb lesz a halmoknál. Oda özönlenek mind a nemzetek, 3 felé tart számos nép, és így szól: „Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson meg minket útjaira, és így az ösvényein járhassunk. Mert a Sionról jön a törvény és Jeruzsálemből az Úr tanítása.”

A Millennium idején minden egyes ember el fog zarándokolni a jeruzsálemi ünnepekre legalább egyszer az életében, mert a Szellem kívánalma:

Zsoltárok 122:1-9 1 (Zarándokének - Dávidtól.) Öröm töltött el, amikor jelezték: Indulunk az Úr házába! 2 Lábunk már átlépi kapuidat, Jeruzsálem! 3 Jeruzsálem, te nagyszerűen épült, megerősített és (fallal) körülzárt város! 4 Odavonulnak a törzsek, az Úr törzsei, Izrael törvénye szerint, hogy dicsőítsék az Úr nevét. 5 Ott állnak a bírói székek, Dávid házának trónjai. 6 Kérjétek Jeruzsálem számára, ami békességére szolgál! Legyen jó soruk mindazoknak, akik szeretnek téged! 7 Béke lakozzék falaid között és biztonság házaidban! 8 Testvéreim és barátaim miatt könyörgök: jöjjön el neked a béke! 9 Könyörgök az Úr, a mi Istenünk háza miatt: áldás legyen az osztályrészed!

Az Isten ünnepeinek idejét az Isten által adott naptárrendszer határozza meg, aminek ismerete és kalkulálása rendkívül fontos feladat, s ami Isszakár törzsi ajándéka. Izraelben jelezték, meghirdették az ünnepek kezdetét, s így lesz ez a Millenniumban is, de ekkor már az egész világ számára szól a hívás!

Ezek után válaszoljunk a Zebulon és Isszakár küldetével kapcsolatban korábban feltett kérdésekre: Kiket hívnak? A világ nemzeteit (azok zarándok küldöttségeit). Mikor? Az Úr nagy ünnepeinek alkalmaival! Hová? Az Úr hegyére, az Ő színe elé Jeruzsálembe! Miért? Hogy "imádják a Királyt, a Seregek Urát"! Isszakár és Zebulon adja meg a jelzést, a hívó szót a népeknek, hogy jelenjenek meg az Úr előtt.

A tábor elrendezésének többrétegű jelentősége van, így a törzsek szentély körüli elhelyezkedésének, illetve a vonulási rendnek (4Móz.2 egyebek mellett megvannak a maguk próféciai üzenetei, jelentőségei is. Így Isszakár törzsi elhelyezkedése is fontossággal bír. Amikor a tábor útra kelt, a menetet Juda törzse kezdte meg (4Móz. 2:3; 10:14). Nem véletlenül volt Judáé az elsőség, mivel az üdvösség Judából származik (Jn. 4:22), Jahoshua (Jah megvált) által. Ezzel kezdődik az igaz és örök élet. Minden Jahoshuára, az Ő áldozatára épül. Emellett Juda lesz az első nemzet, amely egészében (értsd: teljes nemzetként) legelőször megtér Istenhez! A felvonulási rendben Isszakár népe a keleti oldalon elhelyezkedő három törzs közé lett sorozva Juda és Zebulon között. Isszakár törzse Juda után másodikként indult meg, amikor vonulniuk kellett (4Móz. 10:2:5;10:15). A törzsek még az ajándékaikat is e leosztás szerint hozták az Úr oltára elé, legelőször Juda, majd másodikként Isszakár (4Móz. 7:10-23), stb. Figyeljünk meg egy érdekes párhuzamot: Juda volt az első, akinek elsősége abból fakadt, hogy az üdvösség belőle támad (Jahoshua által, Aki ebből a törzsből származott). Mi a következő lépés a kegyelem és üdvösség megismerése után? Erre a sorban másodikként induló Isszakár karakterisztikái adják meg a választ. Ahogyan Isszakár fiai "tisztában voltak azzal, hogy Izraelnek mit kell tennie és hogyan kell végrehajtania", úgy a megtért, Szellem által vezetett hívőknek is tisztában kell lenniük azzal, hogy a továbbiakban szellemi izraelitaként mit kell tenniük, mit kell vegrehajtaniuk! Minden hívőnek szembe kell nézni és tisztában kell lenni Isten akaratával, beleértve az Ő törvényét és szombatjait, ünnepeit is!

De nem csak tudniuk kell, hanem tenniük is, méghozzá a Sátán világában, elnyomás alatt, két határ, vagy teher (a világi és a szellemi, az ó ember és az új ember küzdelme) között, de sziklaszilárdan, makacsul, teherbíróan kitartva, mert látják maguk előtt a szép új földet, az Isten nyugalmát, vagyis az Isten országát, és a végleges szellemi pihenést, nyugalmat (a testtől és a bűntől való végleges felszabadulást)! És a hívőknek még valamit tenniük kell, ez pedig az evangélium és Isten országának a hirdetése, ami bárhogyan is nézzük, nem más, mint Isten hegyéhez hívni a népek választottait. Megvivva a hit harcát, ami az asszony, és a sárkány között folyik (Jelenések 12), s talán ebben is jelentősége van annak, hogy Isszakár törzsi jele a nap, a hold és a csillagok!

Mit hoz a közeljövő?

Miután láttuk Isszakár múltját, jelenét és távolabbi, millenniumi szerepét, néhány mondat erejéig térjünk ki a közelebbi jövőre is. Finnország a történelme során mindig is ütközőállam volt a tőle keletre és nyugatra fekvő nagyhatalmak között, s ezt a terhet igen bölcs mértékletességgel viselte el. Semleges politikájának köszönhetően a hidegháború éveiben még a Szovjetunió (ami korábban be kívánta kebelezni) is úgy alkalmazkodott a helyzethez, hogy az Finnország előnyére vált. Ez nagy szó, hiszen a Szovjetunió mindent bekebelezett, amit képes volt. Ha emlékszünk még, a Kelet és Nyugat közötti nagy kiegyezés is Helsinkiben történt meg, jól szimbolizálva Finnország semlegességét. Jelenleg Finnországnak a korábbiakhoz képest jelentősen könnyebbek a terhei, élvezheti áldásait, de ez az állapot nem fog sokáig tartani.

Mint annyi más esetben, a történelem ismételni fogja önmagát. E két parányi ország továbbra is Európa és Oroszország közé van ékelődve. Amikor az európai “fenevad”, vagyis az európai birodalmi szellem felébredt az elmúlt két évszázadban, elkerülhetetlenné vált az Oroszországgal (vagy a Szovjetunióval) való konfliktusa. És így lesz ez a “fenevad” utolsó életrekelésének alkalmával is (Dániel). Habár a jelenben mindkét ország az Európai Unió tagja, tudjuk, hogy az antikrisztus birodalmának tengelyét tíz európai “király” és nemzeteik teszik majd ki. A próféciák megnevezik ennek a tengelyhatalomnak a főbb nemzeteit (pl. asszírok és káldok), s ez alapján tudjuk, hogy ez a birodalom elsősorban a közép- és déleurópai nemzetekből fog kitevődni. Nem lesznek részei viszont az északnyugati izraelita nemzetek. A történelem ez esetben is ismételni fogja önmagát, Európa megoszlik az északnyugati demokráciák és a közép-déleurópai “tengelyhatalmak” között. Ezúttal azonban - legalábbis rövid távon - a tengelyhatalmaké lesz a győzelem, amely elsöpri az izraelita nemzeteket, mielőtt megtámadja Oroszországot. Ezután a keleti föderáció orosz és kínai vezetés alatt ellencsapást mér az európai fenevadra. Finnország és Észtország újból e két teher közé fog szorulni, és ahogyan a többi törzsnek, úgy Isszakárnak is csupán egy kis maradéka éli túl a pusztítást. A megtért és helyreállított Izrael onnantól teljes mértékben betölti majd mindazt, amit Isten elvár a népétől