CoG

Az Isten Fia kifejezés jelentõsége

 (Edition 1.0 19970813-19970813)

Ez az írás az Isten Fia kifejezés jelentőségével foglalkozik, és azt elemzi, hogy a Biblia, a zsidók, és a korai keresztények milyen értelemben használták ezt a kifejezést.


PO Box 369, WODEN ACT 2606, AUSTRALIA

Email: secretary@ccg.org

(Copyright © 1997 írta Dave Bedwell, szerkesztette Wade Cox)

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetõek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megértése nélkül.

Ez a kiadvány megtalálható a World Wide Web-en

http://www.logon.org


 

Az Isten Fia kifejezés jelentősége

Az Isten Fia címet a legtöbb ember csak egy első században, Júdea királyának, Heródesnek idejében született férfira vonatkoztatja. Teszik ezt még azok is, akik magukat ama férfi követőinek vallják, vagyis akik magukat kereszténynek nevezik. Heródes i.e. 4-ben halt meg, Niszán hónap 1. és 13. között. A Betlehemben megszületett férfi zsidó származású volt, aki Izrael nagy királyának, Dávidnak a családfájából származott. Anyja neve Miriam volt (vö. Luk. 1:27-56, ahol Mariam a név SGD 3137) a hellenizált változatban. Nővére (Kleofás felesége) volt Márinak nevezve, ami e névnek egy másik változata. Miriam annak a Józsefnek a felesége volt, aki maga is Dávid házából származott, Salomon és Jekóniás ágán (lsd. Mát. 1:7-17). Miriam szintén Dávidtól származott Nátán ágazatán, és rokonsági kapcsolatban volt a Lévi törzsével unokatestvérén, Erzsébeten keresztül, aki az Abija rendjéhez tartozó főpap felesége volt (lásd A Messiás genealógiája [119] című írást). Miriam teherbe esett, mielőtt József feleségül vette volna, aki ezért el akarta őt küldeni. Az Isten közbenjárása miatt azonban eltért ettől a szándékától, és összeházasodtak. A megszületett gyermeknek pedig a Jashúa (SHD 3091Yehoshúa, kiejtésben Jashúa) nevet adták. A Jashúa név jelentése: Jahova megmentett. Ez a név megegyezik az ószövetségi Jashúa (Józsué), Nun fiának nevével, aki Mózes halála után vezette Izraelt. A görögök ez a nevet Iesou-nak (Jészu) írták (SGD 2424; vö. Lk. 3:29; Zsid. 4:8). Ez a névváltozat részben annak köszönhető, hogy sokak számára nehezen ejthető ki a héber Y azaz J betű, és annak, hogy az újszövetségi időkben népszerűvé vált a nevek lerövidítése.

Jashúa eljövetelének idejében a zsidó nép körében várva várt esemény volt a megjövendölt Messiás megjelenése. A mai világ egyházai egyszerűen nem értik meg azt, hogy a zsidó nép tulajdonképpen kit várt Messiásként eljönni. Pedig ha megvizsgáljuk az akkori zsidóság hitvilágát, akkor jól látható, hogy kit vártak a megmentőként megjelenni. Tudták, hogy Dávid házából kell jönnie, és pontosan Efratából, Bethlehemből. Tudták, hogy egy szűztől kell megszületnie, bár ezt a részt nem értették meg pontosan. A nevét úgyszintén félreértették.

Mikeás 5:2 De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; a kinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van.

(Lásd még a Mikeás 5:2-3 című írást.)

Ézsaiás 7:13-14 13 Akkor monda a próféta: Halld meg hát, Dávid háza! hát nem elég embereket bosszantanotok, hogy még az én Istenemet is bosszantjátok? 14 Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek,

(Immanuel szó szerinti jelentése: velünk az Isten. Ez a próféciai kijelentés Ésaiásnak lett megadva, méghozzá úgy, hogy abból látható legyen, annak beteljesedése jóval az Aház uralma utáni időkre vonatkozik (amint az látható az Ésaiás 8:8-ból), és Immanuel földjének eljövendő elfoglalását is megjövendöli.)

Ézsaiás 9:6-7 6 Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének! 7 Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt!

Ézsaiás 11:1-4 1 És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevekedik. 2 A kin az Úrnak lelke megnyugoszik: bölcsességnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke. 3 És gyönyörködik az Úrnak félelmében, és nem szemeinek látása szerint ítél, és nem füleinek hallása szerint bíráskodik: 4 Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent.

Jeremiás 23:5-6 5 Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz magvat, és uralkodik mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot cselekszik e földön.6 Az ő idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik, és ez lesz az ő neve, a melylyel nevezik őt: Az Úr a mi igazságunk!

Nem meglepő tehát, hogy amikor Jashúa megkérdezte tanítványaitól, hogy kinek a fia a Messiás (Mát. 22:41-42), azt gondolkodás nélkül Dávid fiának tartották. De a Messiás továbbvitte ezt a kérdést, és megmagyarázott még valamit, amit addig soha nem értettek meg:

Máté 22:43-45 43 Monda nékik: Miképen hívja tehát őt Dávid lélekben Urának, ezt mondván: 44 Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul. 45 Ha tehát Dávid Urának hívja őt, mi módon fia?

Mi volt erre a válasz?

Máté 22:46 És senki egy szót sem felelhet vala néki; sem pedig nem meri vala őt e naptól fogva többé senki megkérdezni.

Senki nem tudott válaszolni rá, mert a zsidóknak valójában nem volt fogalmuk arról, hogy a Messiás egy isteni eredetű lény lesz. Hogyan egyeztethető ez össze a zsidók által közismert fentebbi idézetekkel (Ézs. 9:6-7; 11:1-4; Jer. 23:5-6)? A valóság az, hogy a zsidók nem értették meg a Szentírás mondanivalóját, és zavaros következtetéseket vontak le ezekből a fontos idézetekből.

A Soncino például a következő magyarázatot adja az Ézsiás 7:14-ben adott szűz kifejezésre:

Egy fiatal nő. A héber ha’ almáh, jelentése egy házasodható kort elért fiatal nőre vonatkozik. Ebből nem feltétlenül állítható az, hogy az a fiatal nő valóban szűz még. A ‘szűz’ héberül bethulah, bár igaz, az almah szó szintén használt ilyen értelemben is. Tehát nehéz lenne teljes bizonyossággal állítani, hogy kire utal a fiatal nő jelző. A kronológiák figyelembevételével ki kell zárni annak lehetőségét, hogy az Hezékiás anyjára vonatkozzon (Rashi, Ibn Ezra, Kimchi); és az a tény, hogy a születés körülményei (vagy a név) az próféciák beteljesedésének biztos jeleként és bizonyságaként lett Aház számára megadva, ez önmagában kizárja a krisztológiai értelmezését ennek a próféciának (kiemelés hozzáadva)... Ésaiás feleségére (Rashi és Ibn Ezra szerint), Aház feleségére (Kimchi szerint), vagy pedig a királyi család egy női tagjára (Arbarbanel szerint) vonatkozhat a szövegben említett ’fiatal nő’ jelző (Isaiah, Soncino Press, New York. 35. oldal ).

Hasonlóan, a gyermekre és uralmára vonatkozó idézetekről (Ésaiás 9:6-7-ból) ezt tartják:

a gyermek: „ez a versrész egy korabeli személyre vonatkozik. A Talmud és a későbbi zsidó értelmezés szerint ez a rész Aház gyermekére vonatkozott, vagyis Hezékiásra.

Az uralom az ő vállán lesz: „önálló uralkodó lesz, nem úgy mint apja, aki az asszírok vazallusa volt"

pele-joáz, stb.: A héber szavak jelentései: ‘Csodálatos a Tanácsban, Isten a hatalmas, az Örökkévaló Atya, az Igazság Fejedelme.’ A gyermek ezeket a neveket viseli, hogy általuk emlékeztesse a népet azok jelentésének üzenetére (u.o. 44. old).

Az LXX fordításában az Ézsaiás 9:6-ban a Főtanács Angyala megnevezés áll.

Ezzel a címmel egy emberként eljövő hírnök megjelenését várták. Az LXX Bibliafordítást elvetették azok a rabbinikus zsidó szekták, akik a farizeusokból alakultak ki az i.sz. 70-ben történt templom lerombolása, és az azt követő zsidó szétszóródás után.

Az viszont tény, a zsidók helyesen értelmezték azt, hogy a Messiásnak asszonytól kell megszületnie, és az ember fia nevet fogja viselni, továbbá Dávid házából kell származnia. Teljesen félreértették azonban azt a bibliai álláspontot, miszerint a Messiás részben isteni eredetű, így egyben az Isten fia is.

A Messiás az Isten fiának nevezte önmagát, és voltak, akik ezt felismerték és szintén így nevezték Őt. Ennek a valós lényegét kissé elködösíti az a tény, hogy mai értelmezés szerint az Isten fia/fiai kifejezést az egész emberiségre vonatkozóan is használják. Az Isten fiai, leányai, azaz gyermekei megnevezések mára általánosan ismert és használt kifejezésekké váltak emberekre vonatkozóan. Viszont a mai emberek nem értik meg azt, hogy pontosan mit jelentett az első századi zsidónak az Isten fia megnevezés. Mint látni fogjuk, ennek a névnek a jelentése teljesen mást mondott számukra, mint a mai, általánosan elterjedt értelmezés.

Máté 16:14-17 14 Ők pedig mondának: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek; némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül. 15 Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? 16 Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. 17 És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám.

Sokak számára talán furcsának tűnik, hogy miért volt ez a kijelentés önmagában olyan nagy jelentőségű, hiszen feltételezhetően a Messiás elmondta tanítványainak, hogy valójában ki is ő, és azt is tudták, hogy miképpen született meg egy szűztől, stb. Miért volt hát a „te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia" kijelentés annyira jelentőségteljes kijelentés?

Ahhoz, hogy megérthessük, milyen megrökönyítő megnyilvánítás volt Péter részéről az előtte álló Jashúa kiléte, ismernünk kell azt, hogy az Ószövetség miként használta ezt a kifejezést. Ugyanis ezeknek az embereknek az ismerete az ószövetségi írásokon alapult, azon nőttek fel, és mindent az abban leírtak szerint értelmeztek. Ekkor még nem jöttek létre az újszövetségi iratok és az a keresztény koncepció, amely szerint a választottak is az Isten fiaivá válnak. Mindez némi zavart okozott a huszadik századbeli kereszténységnek, még az Isten Gyülekezetein belül is, mert ők viszont az Isten fia kifejezést elsősorban az Újszövetség szerinti értelmezésben használták, ahogy az a választottakra vonatkozik. Pedig az Ószövetségben teljesen más jelentése volt ennek a megnevezésnek, és az első században a zsidók még aszerint használták ezt a kifejezést. Néhány fontosabb példa arra, hogy milyen értelemben használta a megnevezést az Ószövetség:

Dániel 3:25 Felele, és monda: Ímé, négy férfiút látok szabadon járni a tűz közepében, és semmi sérelem sincs bennök, és a negyediknek ábrázata olyan, mint valami istenek-fiáé.

Jób 1:6 Lőn pedig egy napon hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is közöttök.

Jób 2:1 Lőn pedig, hogy egy napon eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt. Eljöve a Sátán is közöttök, hogy udvaroljon az Úr előtt.

Ezekből az idézetekből világosan látható, hogy az Isten fiai megnevezés az angyalokra vonatkozott, akik közé számított még HaSatan, vagyis a nagy Ellenfél, Sátán, az ördög is.

Jób 38:7 Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?

Zsolt. 29:1 Adjatok az Úrnak, Istennek fiai [héb. bene elim vagyis Isten fiai], adjatok az Úrnak dicsőséget és tiszteletet. (Szent Jeromos Bibliatársulat katolikus fordítása)

Zsolt. 89:6 Mert ki hasonlatos az egekben az Úrhoz? Ki hasonlatos az Isten fiai [héb. bene elim vagyis az Isten fiai] között az Úrhoz? (NAS alapján magyarul)

[A 89-es Zsoltár a New American Standard verzió alapján van megadva. A magyar Károli különösen, de a katolikus fordítások is más értelmet adtak a szövegnek. Megjegyzés: ebben a zsoltárban az Úr az Jahova. A szövegkörnyezet alapján a Jahova név itt a Messiásra vonatkozik, Akihez senki nem hasonlítható az Isten többi fia közül.]

Látható tehát, hogy az ószövetségi írásokban az Isten fiai kifejezés az Isten szellemi fiaira, az angyalokra vonatkozott. Ezt a kifejezést pontosan ilyen értelemben használták az első századi zsidók is, és csak jóval később állt be egy paradigma fordulat e szó értelmezésével és használatával kapcsolatban.

Van két olyan igerész, ahol sokak szerint vitatható az, hogy az Isten fiai megnevezés emberekre vagy angyalokra vonatkozik. Az első az 1Mózes 6:2-4 – ahol a különösen sok vitát felkavaró, Nefilim-el kapcsolatos leírás található. Az átlag bibliakommentárok azt a nézetet próbálják alátámasztani, miszerint az Isten fiai megnevezés ott Káin utódaira vonatkozik. Viszont ez egy kései elgondolás, és feltétlenül nem egyezik meg az első századi zsidó és keresztény nézetekkel ezzel kapcsolatban. Josephus (született i.sz. 29-ben, halála i.sz. 100 körüli), a korabeli történész így összegzi az akkori, univerzális nézetet:

„Szeth utódai azonban megmaradtak az Isten, az univerzum Istenének tiszteletében, az erényeiket megőrizve hét nemzedéken át; de az idő teltével romlottakká váltak, elhagyták az atyáik gyakorlatait, és nem adtak dicsőséget az Istennek, ahogy az illő lett volna hozzájuk, és nem törődtek a más emberek iránti igazságossággal sem. Amennyire buzgók voltak az erényekben azelőtt, annál kétszeresebb buzgalommal lettek gonoszok a későbbiekben, oly annyira, hogy az Istent ellenségükké tették. Mert az Isten angyalai* közül sokan nőkkel társultak akkor, és fiakat nemzettek, akik gonosznak bizonyultak, és minden helyes dolgok megtagadói lettek, a saját erejükben bízva. Mert az orákulumok szerint, ezeknek az embereknek a tettei hasonlatosak voltak azokéhoz, akiket a görögök óriásoknak hívnak. (*Megjegyzés: Az antik világ maradandó és következetes nézete volt az, hogy a bukott angyalok egy része asszonyokkal keveredett, és így jöttek létre az óriások)

(Josephus, Antiquities of the Jews, I. könyv 3. rész. 1).

Josephus egy első századi zsidó farizeus volt, és írásaiból tisztán láthatóan az akkori júdaizmus hivatalos képviselői úgy értelmezték az 1Mózes 6:2-4 szövegeiben említett Isten fiait, hogy a kifejezés az angyalokra, sőt még a bukott angyalokra is vonatkozik. Bár vannak, akik ma vitatják az 1Mózes 6:2-4 ilyen irányú értelmezését, de az vitathatatlan, hogy az első századi zsidók az angyalokra vonatkoztatták az Isten fiai kifejezést. És itt most ezen van a lényeg, függetlenül attól, hogy ma elfogadjuk vagy nem fogadjuk el ezt az értelmezést. [Egyébként a nézet, miszerint az Isten fiai elnevezés Szeth utódaira vonatkozik, csak i.sz. 400 körül, Ágoston által jött létre, aki az Isten Városa című munkájában fejtette ki ezt az elgondolást, ami ellentmond a héber koncepciónak.]

A másik idézet, ahol az Isten fia kifejezés emberekre vonatkozik, a Hóseás 1:10-ben található.

Hóseás 1:10 De mégis annyi lesz az Izráel fiainak száma, mint a tenger fövenye, a mely meg nem mérettethetik és meg nem számláltathatik; és lészen, hogy a hol az mondatott nékik: Nem vagytok az én népem, ez mondatik nékik: Élő Istennek fiai!

Ez a szövegrész már emberekre vonatkozik, de ez egy Izrael nemzetére vonatkozó prófécia, és ez Izraelnek a megtérése utáni állapotát vázolja, amikor egybegyűjtésük után megkapják az Isten Szellemét Krisztus millenniumi uralma alatt. Vagyis az eljövendő Isten országában. Ebben a részben tehát valóban emberekre vonatkozik a név, de csak miután megkapták az Isten Szellemét. Ez azt jelenti, hogy megfogant bennük az isteni természet, és azáltal az Isten fiaivá válnak, és az által mennyei szellemlétre születnek majd a feltámadásukkor. Izrael fiai mind visszakerülnek a nekik ígért földre, és Isten népévé lesznek. Elérhető lesz számukra az a Szent Szellem, ami által ők is ugyanúgy az Isten fiaivá lesznek, mint ahogyan mi, a ma hívő igaz keresztények is azok leszünk. E prófécia által jelentette ki Pál és János olyan határozottan, hogy mi már az Isten fiainak számítunk. Természetesen még nem történt meg a feltámadás, és nem születtünk be az Isten családjába mint szellemi fiak, de az Isten ígéretei megtörhetetlenek, és annyira biztosak, hogy hit által kijelenthetjük annak valóságát. Még akkor is, ha a valós teljessége csak a feltámadáskor történik meg. Az izraeliták szintén az Isten fiaivá válnak, miután megtérnek, rájuk jön a Szent Szellem, és ők is a feltámadás gyermekei lesznek.

Lukács 20:35-36 35 De a kik méltókké tétetnek, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak: 36 Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz: és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai.

A ’hasonlók az angyalokhoz’ kifejezés a görög iszaggelosz szóból lett fordítva. Ez egy összetett szó, az iszosz szóból, melynek jelentése: egyenlő, mérték szerint és minőség szerint, és az aggelosz szóból, amelynek jelentése: angyal. Vagyis ez azt jelenti, hogy a hívők a feltámadáskor az Isten fiai közé számítanak, és olyanokká válnak, mint az angyalok, akik szintén az Isten fiai. Az Isten fia egy rang is egyben, a mennyei lények egy osztálya viseli ezt a címet (lásd a JHVH Angyala [24] című írás 1. függelékét).

Ez az igerész sokatmondó, mert ebből is láthatjuk, hogy az Isten fia(i) kifejezés a mennyei létvalóságban élőkre, és az abba a létbe bekerülő emberekre vonatkozik. Ebbe a létvalóságba az emberek az örökbefogadás által kerülhetnek a Szentlélek vezetése által, amire Pál is tett utalást. A huszadik századi Isten Gyülekezetei a Lukács 20:35-36 szövegeinek sokáig csak arra a részére koncentrált, hogy a mennyben nincs szexualitás és házasodás. De a szöveg nem is annyira azt közli, hogy nemtelenek leszünk, hanem azt hangsúlyozza ki, hogy a feltámadás után olyanokká válunk, mint az angyalok, az Isten fiai. És ezt az értelmezést támasztja alá minden egyes olyan ószövetségi írásrész, ahol az Isten fiai kifejezés kizárólag a mennyei szellemlényekre utalt.

Máté 5:9 Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.

Vagyis a békeszerzők most még nem az Isten fiai, de majd úgy fogják őket hívni, amikor elnyerik az örök életet, és valóban az Isten fiai lesznek az Isten országában, a feltámadás után.

Ezek után lássuk, mi is folyt le az írástudók, farizeusok, papok és a Messiás között:

Máté 26:63-65 63 Jézus pedig hallgat vala. És felelvén a főpap, monda néki: Az élő Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus, az Istennek Fia? 64 Monda néki Jézus: Te mondád. Sőt mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljőni az égnek felhőiben. 65 Ekkor a főpap megszaggatá a maga ruháit, és monda: Káromlást szólott. Mi szükségünk van még bizonyságokra? Ímé most hallottátok az ő káromlását

Miért vették káromlásnak azt, hogy az Isten fiának neveznek valakit? Mert:

János 10:24-38 24 Körülvevék azért őt a zsidók, és mondának néki: Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk nyilván! 25 Felele nékik Jézus: Megmondtam néktek, és nem hiszitek: a cselekedetek, a melyeket én cselekszem az én Atyám nevében, azok tesznek bizonyságot rólam. 26 De ti nem hisztek, mert ti nem az én juhaim közül vagytok. A mint megmondtam néktek: 27 Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem: 28 És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből. 29 Az én Atyám, a ki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből. 30 Én és az Atya egy vagyunk. 31Ismét köveket ragadának azért a zsidók, hogy megkövezzék őt. 32 Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot mutattam néktek az én Atyámtól; azok közül melyik dologért köveztek meg engem? 33 Felelének néki a zsidók, mondván: Jó dologért nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért, tudniillik, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat. 34 Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok? 35 Ha azokat isteneknek mondá, a kikhez az Isten beszéde lőn (és az írás fel nem bontható), 36 Arról mondjátok-é ti, a kit az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz; mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?! 37 Ha az én Atyám dolgait nem cselekszem, ne higyjetek nékem; 38 Ha pedig azokat cselekszem, ha nékem nem hisztek is, higyjetek a cselekedeteknek: hogy megtudjátok és elhigyjétek, hogy az Atya én bennem van, és én ő benne vagyok.

Az világos, hogy az Isten fia megnevezés többet jelentett nekik, mint Ádám gyermekeinek lenni (Luk. 3:38). Ezzel a kijelentéssel Krisztus azt mondta, hogy a mennyei seregek közül jött el az emberek közé, és ezt a zsidók is így értették. Ezért is tűnt számukra káromlásnak az, amikor Jashúa magát az Isten fiának nevezte. Számukra ez azt jelentette, hogy egy ember magát az atyáik Istenével, a YHVH elohimmal tette egyenlővé, aki a zsidók ismerete szerint:

A szövetség angyala’; vagyis az Istent képviselő karakter, más néven ‘Izrael Szövetségi-Istene’ (Barnes). Rashi és Ehrlich értelmezése szerint: az az angyal, aki megbosszulja bármelynemű szövetség megrontását (The Twelve Prophets, Soncino Press, 349. oldal).

Láthatjuk tehát, a zsidók úgy értelmezték ezt a kijelentést, hogy Krisztus magát a mennyei lények egyikének vallotta, ráadásul annak, aki YHVH elohim volt, vagyis Izrael nemzeti Istene. Ezért akarták Őt megkövezni, ez volt számukra káromlás, holott Krisztus valóban az az elohim volt, akinek magát mondta. A zsidók úgy fogták fel, hogy egy emberi lény [egy] Istenné tette magát. De olyan formában, ahogyan ők ennek az Istennek a fogalmát ismerték, vagyis tudták, a jelenlét angyalának vallja magát. Ez a Nagy Angyal volt Izrael másodlagos, uradalmi elohim-ja. Az ilyen kijelentést pedig a legnagyobb eretnekségnek és káromlásnak vették, mert nem ismerték a rá vonatkozó próféciák valós jelentését.

János 3:18 A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. [monogenosz uiosz tou Theouaz Isten egyszülött fiában]

János 19:7 De a zsidók így szóltak: „Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát."

Az Isten fia kifejezés tehát sokkal nagyobb jelentőségű, mint egy felületes Bibliaolvasáskor az gondolnánk. Ugyanis ez valójában azt jelentette a zsidóknak, hogy a mennyei seregek közül, az Isten fiai közül jött el egy lény, és született meg emberi testben. És ez a hatalmas lény nem szabadította meg őket Róma igájából, ahogy várták, hanem azt tanította nekik, hogy térjenek meg bűneiktől, és azzal egy nagyobb rabságból szabadulnak meg, mint amit a rómaiak rájuk vetettek – a haláltól. Ez több, mint sértő volt a zsidó vallási vezetőknek, és ezért meg akarták ölni. Megtagadták a bűntől való szellemi megtérést, holott a legnagyobb próféta állt előttük, aki valaha élt. Ezért lesz kedvezőbb bírálata Szodomának és Ninivének az ítéletre való feltámadásban, mint a zsidók e nemzedékének (Mát. 11:20-24; 12:41).

De voltak néhányan, akik megfogadták szavát, és szemtanúi voltak csodatételeinek, amiből tudták, hogy Ő valóban az Isten fia. Tették ezt azok alapján, amit láttak és tőle hallottak, viszont a farizeusok és sadduceusok még ezek ellenére is megtagadták Őt (Ján. 10:38).

János 11:27 Márta azt felelte neki: „Igen, Uram, hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki a világba jön".

Láthatóan Márta felismerte Krisztust mint az Isten fiát, mint azt a szellemi lényt, akit vártak e világba jönni, testi létet öltve. Ez a rövid kijelentés nagyon fontos. Ennek további alátámasztása:

Galáta 4:4 De amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett.

A nyelvezetből kivehető, hogy Jashúa az Isten fia volt a testi eljövetele előtt, és az Isten már eleve a fiaként küldte Őt el, hogy emberként megszülessen egy asszonytól. Amikor embereknek gyermeke születik, soha nem mondják azt, hogy „elküldtem a gyermekemet", pedig sokan ilyen értelmet akarnak adni e versnek, hogy ne kelljen elfogadniuk Krisztus születése előtti fiúságát. Pedig a Biblia tisztán rámutat arra, hogy Jashúa az Isten fia volt az emberi eljövetele előtt, és az Isten küldte Őt el, mint az egyetlen megszületett istent (Ján. 1:18; különösen a Marshall’s Interlinear verzió és a Szíriai verzió alapján).

Végezetül, a The International Standard Bible Encyclopedia 1988-as kiadásának az „Isten Fiai (az Ósz-ben)" cikkelye a IV kötet 584.oldalán a következőket mondja az Isten fiai kifejezésről:

Az ISTEN FIAI (Ósz.) [Héb. bene (ha) elohim, bene elim] isteni lények. Csakúgy, ahogy az „ember fia" megnevezés embereket jelent a héber koncepciók szerint, úgy az „Isten fiai" mennyei lényeket, azaz isteneket jelent. A kánaáni vallásban és mitológiákban az „Isten fiai" vagy az „istenek fiai" kifejezések általánosan az istenekre vonatkoztak. Ők a pantheon istenségei, akiknek gyülekezete döntéseket hozott a világ uralmával kapcsolatban. Az Ugariti mitológiai írásokban pl. ez az Isten (az ‘El,’ vagyis a ‘Főisten’) fiainak a mennyei tanácsa, gyülekezete. Hogy mennyire maradandó volt ez az elgondolás a kánaáni tradíciókban, az tükröződik abból az i.e. 7. századi főníciai imából, amely az észak-szíriai Arsan Tash-ból került elő, és amelyben említés van „az istenek minden fiairól".

Hasonló használati mód következtethető ki a Héber Biblia bizonyos szövegeiből is. Az 5Móz. 32:8 idézete szerint, „amikor a Felséges a nemzeteket elosztotta, amikor Ádám fiait szétválasztotta, megszabta a népek határait az Isten fiainak száma szerint". (Az RSV, NEB; és az MT hibásan az „Izrael fiainak száma szerint" [bene yishra’el] írja, viszont több más verzióban [pl. LXX, Symm, Ó Latin], és a qumráni tekercsekben is az „Isten fiainak száma szerint" [bene elim] szerepel).

Az Isten fiai szerepelnek a poetikus szövegrészekben is, amelyek mindegyike igen archaikus jellegű. A Jób 38:7-ben pl. „hajnalcsillagoknak" vannak nevezve, akik örömükben felkiáltottak, amikor látták a YHVH teremtése által létrejött földet. A Zsolt. 29:1 felhívása az „Istennek fiaihoz" szól (héb. bene elim; az RSV-ben „mennyei lények"), hogy adjanak hálát Yahwé-nak. A Zsolt. 82:1 pedig azt vázolja, hogy Yahwe miként áll az istenek gyülekezetében, vagyis a „az isteni tanácsban" (szó szerint az ‘El’ tanácsában), hogy megítélje a többi isteneket. Ugyanebben a részben a 6. vers ezt mondja: „Ti istenek vagytok, mindnyájan a Fölséges fiai; mindamellett, meghaltok mint akármelyik ember". A Zsolt. 89:6 (MT) Yahwe egyediségét hangsúlyozza ki: „Mert ki hasonlatos az Úrhoz az Istenek [bene elim] között" (v.ö. 2Móz. 15:11). Ezeknek a szövegeknek az eredeti célja az lehetett, hogy Yahwe egyediségét mutassák be (aki a legnagyobb és az egyedüli igazságos isteni lény), a többi isteni lény mellett a mennyei tanácsban. Ezek az igerészek azért maradtak fenn ilyen formában, hogy általuk megőrződhessen az a bibliai kép, miszerint létezik egy alárendelt isteni tanács rendje („hírnökök" vagy „angyalok") Yahwe uralma alatt (lásd a 82. Zsoltárhoz adott megjegyzéseket, különösen G.E. Wright, OT Against its Environment [SBT, 1/2; 1950], 30-41. oldalak).

Jób könyvének prológusa szintén a következetes bibliai képet tükrözi az alárendelt isteni lényekről. A Jób 1:6 és 2:1 versei szerint „Egy napon pedig eljöttek az Isten fiai, hogy jelentkezzenek az Úr színe előtt." Ezekben az idézetekben az Isten fiai az angyalok, akik Yahwe akaratát viszik véghez a földön, és időnként jelentést tesznek neki az Ő mennyei tanácsában. A viszonylagosan független karakter, „az ellenség" (haSatan, az RSV-ben „Satan"), előképet ad a később kialakuló judeo-keresztény tradíciókhoz, ahol SÁTÁNT vagy Lucifert, és az ő angyalait úgy tekintik, hogy azok elegendő önállósággal bírtak, még az Isten elleni lázadáshoz is.

Ez volt az értelmi jelentősége annak, amit a Messiás megtett azáltal, hogy emberként eljött. Érdemes megfigyelni az ellentétet közte és Sátán között, aki erőszakkal akarta magát Istennel egyenlővé tenni:

Ézsaiás 14:12-14 12 Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál! 13 Holott te ezt mondád szívedben; Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. 14 Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.

A Messiás pedig ezzel pontosan ellenkező szellemiséget viselt:

Filippi 2:6-9 6 A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő. 7 Hanem önmagát megüresítészolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; 8 És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig. 9 Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, ésajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való;

Tehát itt egy bizonyos fajta összehasonlításról beszélhetünk a Jób könyvében Isten fiainak nevezett lények között. Egyikük, HaSatan, az ellenség, fel akarta magasztalni önmagát a testvérei, a többi angyali lény fölé, a hatalmat és a velejáró címet erőszak által próbálta kisajátítani, míg egy másik lény, aki Jashúaként, a Messiásként jött el, megalázta magát és a halálig engedelmes volt mindenben az Istennek. Mivel hűségesen önmagát feláldozta sokakért, azért az Isten felmagasztalta Őt minden hatalom fölé, és olyan nevet ajándékozott neki, amely minden név fölött való.

Mint láttuk hát, az Isten fia kifejezés elsősorban a mennyei lények sokaságára vonatkozik, különösen az első századi zsidóság értelmezésében. A név vonatkozik ránk, hívőkre is, miután az Újszövetség eljövetelével megkaptuk az örökbefogadás szellemét (mi ugyanis nem azonos módon lettünk megteremtve, mint a mennyei lények, ezért be kellett oltatnunk a fiúságba, hasonló módon, mint ahogyan a pogányok be lettek oltva Izrael nemzetközösségébe). Amikor Jashúa azt mondta a zsidóknak, hogy Ő az Isten fia, azoknak az ezt jelentette: „Én vagyok YHVH elohim, a seregek YHVH-jának a fia, egy elohim lény, emberi testben megszületve." Az akkori zsidók egyes-egyedül csak a mennyei seregekre vonatkozóan ismerték és használták az Isten fia kifejezést, ezért váltotta ki náluk az ellenséges hatást. Miért lett volna az Isten fia megnevezés számukra olyan nagy jelentőségű, ha a mai általánosított értelemben vesszük a név használatát? Hiszen amint Krisztus rá is mutatott, ha belenéznek a Szentírásba, akkor abban láthatják, hogy akikhez az szól, azok isteneknek (elohim vagy theosz) vannak nevezve. De mivel az Isten fia kifejezést a zsidók kimondottan a mennyei seregekre, az elohim lényekre vonatkozóan értették, ezért tartották azt annyira sértőnek. Jashúa nemcsak azt mondta nekik, hogy Ő a Messiás, Dávid fia, hanem az Isten fia nevet magára vonatkoztatva azzal egyben azt mondta: „Egyike vagyok a mennyei elohim lényeknek, aki eljött emberi testben." Az az elohim, akit Yahova Angyalaként ismertek, aki Izrael feje és vezetője (Zak. 12:8).