CoG

Az Isten Szövetsége

A legelterjedtebb, és mára közhiedelemmé vált, de téves értelmezés szerint Isten két teljesen különböző, és egymástól független szövetséget kötött meg az Ó és az Új Testamentum keretein belül. Mintha Izrael esetében egy nagy hibát követett volna el, és félrevetve őket, most az Új Szövetséggel próbálná azt a hibát helyrehozni. Ez a feltételezés természetesen hamis, hiszen Isten megbízhatóan, örökké hűséges az ígéreteihez, továbbá képtelen bármilyen hibát elkövetni. Igazságossága állandó, hűsége örök, és a szövetségek ezt bizonyítják.


 

PO Box 369, WODEN ACT 2606, AUSTRALIA

Email: secretary@ccg.org

(Copyright © 1996, 1999 Wade Cox)

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetõek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

Ez a kiadvány megtalálható a World Wide Web-en

http://www.logon.org. és www.churchofgod.hu 


 

1. rész - A Szövetség

Isten saját tökéletes határozatából egy különleges módot választott arra, hogy hogyan nyilvánítsa meg Önmagát az emberiség számára. Egy előre levetett terv szerint úgy irányítja az emberiség sorsát, hogy az a teremtés számára a legmegfelelőbb és leghatásosabb tanulási lehetőséget nyújtsa a végcél elérésének érdekében, továbbá a lehető legminimálisabb kár érje a teremtést. Ezokból ebben a fázisban csak egy bolygóra, a Földre korlátozta az emberiség működési területét, olyan körülményeket biztosítva, hogy velük kapcsolatot tudjon tartani, és lehetőséget adjon számukra a Vele való együttműködésre. Az Isten megváltó munkájában véghezvitt tetteivel megismerteti velünk a saját természetét, célját, és határozott irányítást nyújt az Ő népének. Viszont ebben a korban – előre elhatározott terve szerint – nem dolgozik minden egyes emberrel, hanem kiválasztott magának egy népet, akikkel megkötötte szövetségét. Jézus Krisztus testi eljövetelekor véghezvitt munkájával nem vetette el azt a szövetséget, amelyet Isten Izraellel megkötött. Krisztus tulajdonképpen megújította azt a szövetséget, és egy sokkal komolyabb, mélyebb szintre emelte az emberek Istennel való együttműködését. Azok számára, akik hívást kaptak erre, megadatott az Isten Szellemének ereje, amellyel közvetlen kapcsolatot létesíthettek Istennel, és általa osztozhattak az Ő természetében.

Az üdvösség tervének részletes kidolgozásával és folyamatával több, az Isten fesztiváljaival és ünnepeivel kapcsolatos írás foglalkozik. Az Isten fesztiváljai a megváltás tervének egy-egy nagyobb mozzanatait tükrözik. Ezek az ünnepek ismertetik velünk Isten akaratát, megváltó tervét, rámutatnak annak részleteire, de egyben évenkénti emlékeztetők is Isten népének szerepére ebben a folyamatban.

Ahhoz, hogy tökéletesen megérthessük Istennek velünk kapcsolatos tervét, tudnunk kell, hogy egyénenként mi a szerepünk, miként vagyunk részei e tervnek, és milyen egyéni felelősséggel és elkötelezettséggel tartozunk. A részünkről elvárt felelősségek legfontosabb pontjainak összegzése abban a szövetségben található, amelyet Isten Izraellel kötött meg. Ez a szövetség egy megegyezés két fél között, akképp, amint azt az adott szövetség feltételei meghatározták, és ebbe beletartoznak a szövetségtől való eltérés következményei is. A szövetséget megkötő két fél Isten és Izrael volt, de ez a szövetség később, Jézus Krisztus áldozatán keresztül kiterjedt minden nemzetre, akik így beolttattak Izraelbe Isten fiaiként. Tehát a pátriárkákkal és Izraellel megkötött szövetség nem lett elvetve, amint azt sokan elképzelik, hanem az kiterjedt Krisztusban a pogány nemzetekre is. Így nem két különálló szövetségről van szó, hanem az Isten és népe között létrehozott egy szövetség két eleméről, vagy inkább fázisáról. Az alábbiakban mindezt részletesebben vázoljuk.

A megváltás tervének a legtömörebb meghatározása: Amennyiben tartjuk magunkat az Istennel kötött szövetséghez, elnyerjük Tőle az örök élet ajándékát. Ha viszont megszegjük, vagy eltérünk attól, akkor kiesünk a szövetség ígéreteiből, és elpusztulunk. Az Isten által nyújtott szövetség részét képezi ugyanis az, hogy az ígéretek elnyerése a szövetséghez való hűségünktől függ, és a hűtlenségnek adott, elkerülhetetlen következményei vannak. Krisztus áldozata óta az egyéni megtérést követő bemerítkezéssel ("keresztséggel") kötelezzük el magunkat a szövetség alá. Ez a vízbemerítkezés a nemzeteknek adatott jel, és pontosan azt a szerepet tölti be, mint Izraelnek a körülmetélkedés jele. A szimbolizációk hűen vetítik ki a szövetség két fázisát, ugyanis a testi körülmetélkedés a testi emberekre vonatkozó ideiglenes fázisnak volt a jele, míg az alámerítkezés az örök szellemi szövetségnek, a szív körülmetélésének kísérőjele.

 

Az Ábrahámi Szövetség

Az ószövetségi írások részletesen példázzák, hogy amíg az izraeliták hűen tartották magukat az Istennel kötött szövetséghez, addig biztonságban és bőségben éltek. Amikor viszont megszegték azt, csapások és nemzeti fogság volt a büntetésük. Az 5Mózes 28. fejezete vázolja úgy az áldásokat, amelyeket a szövetségben megadott parancsolatokhoz való hűséggel nyerhetnek el, mint az átkokat, amelyeket a parancsolatok megszegése vont maga után. A parancsolatok megtartása nekünk, a szellemileg elhívottak közösségének, a hívőknek is elkötelezettségünk, a szövetségi megegyezés szerint. (Mindezek részletesebb bemutatását Az áldások és az átkok [75] című írásban láthatjuk).

Isten már Ádámmal és Évával elkezdte munkáját, és kialakított velük egy szoros kapcsolatot. Ádámnak és feleségének Isten felajánlotta az élet fáját (1Móz. 16-25). Ősszüleink azonban elbuktak, és az emberiség kiesett Isten közvetlen uralma és irányítása alól. A közvetlen kapcsolat megszűnt, de ezzel Isten eleve elrendelt terve is mozgásba indult, hogy egy megronthatatlan formában visszaállítsa uralmát teremtése fölött.

Az özönvíz előtti emberiség meg lett ítélve Énok alatt, és el lett pusztítva Noé idejében. Isten Noéval és utódaival megkezdte a helyreállítást, és az ő utódaiból választott egy népet, amelyet felkészített arra, hogy megkössön velük egy olyan szövetséget, ami példázza a nemzetek számára Isten uralmának jóságát. Ebből a népből jön el a megígért Megváltó és az elsőzsengék (1Móz. 3:14-19), a közvetítő, Aki a mennyei seregek belső hatalmi köréből, az ezerből jön el (Jób. 33:23-28).

Isten Ábrahámmal kötötte meg szövetségét, és ezzel egyben meghatározta, hogy az ő választott magjában fog megáldatni a föld minden népe (1Móz. 12:1-3). Ez az áldás végül is elsősorban a Messiásban, majd Izrael nemzetében, és később az egyházban nyilvánult meg, amint az Izrael részévé vált, beoltás által. Az emberiséget megváltó lény a Jahova Angyala, Aki Izrael elohimja és a választottak feje (Zak. 12:8). Ezt az elohimot azonosítja a Messiással a Zsidókhoz írt levél 1:8-9 verse.

1Mózes 12:1-3 1 És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked. 2 És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz. 3 És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.

Ábrahámnak mindenekelőtt be kellett bizonyítania engedelmességét Isten iránt, és azt, hogy teljesen megbízott abban, hogy Isten véghezviszi ígéreteit. Ábrahám utasítva lett, hogy az Isten előtt kell járnia tökéletességben, mert csak ezzel a feltétellel köti meg vele és utódaival Isten a szövetségét. Az Isten előtt tökéletesen járni csak az Ő törvényeinek betartásával lehet. Az Isten törvénye az Ő tökéletes természetéből származik, ami nem változik soha, így a törvénye sem változó. Ez a törvény tételesen ki lett nyilvánítva Izrael számára a Sínainál, annak a szellemi törvényzetnek a megnyilvánulásaként, ami már korokkal azelőtt létezett (lásd a Különbségtétel a Törvény egyes pontjaiban [96] című írást).

1Mózes 17:1-8 1 Mikor Ábrám kilenczvenkilencz esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes. 2 És megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted: és felette igen megsokasítlak téged. 3 És arczára borúla Ábrám; az Isten pedig szóla őnéki, mondván: 4 A mi engem illet, imhol az én szövetségem te veled, hogy népek sokaságának atyjává leszesz. 5 És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged. 6 És felette igen megsokasítalak téged; és népekké teszlek, és királyok is származnak tőled. 7 És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségül, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad. 8 És adom tenéked és a te magodnak te utánnad a te bujdosásod földét, Kanaánnak egész földét, örök birtokul; és Istenök lészek nékik.

A szövetség lényegét a 7-8. versek vázolják tömören.

Az Úr (YHVH) Angyala, akiről tudjuk, hogy Jézus Krisztusként eljött, próba elé állította Ábrahámot, hogy lássa, hű marad-e Istenhez.

1Mózes 22:1-18 1 És lőn ezeknek utána, az Isten (elohim) megkísérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok. 2 És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közűl egyen, a melyet mondándok néked. 3 Felkele azért Ábrahám jó reggel, és megnyergelé az ő szamarát, és maga mellé vevé két szolgáját, és az ő fiát Izsákot, és fát hasogatott az égő áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre, melyet néki az Isten mondott vala. 4 Harmadnapon felemelé az ő szemeit Ábrahám, és látá a helyet messziről. 5 És monda Ábrahám az ő szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok. 6 Vevé azért Ábrahám az égő áldozathoz való fákat, és feltevé az ő fiára Izsákra, ő maga pedig kezébe vevé a tüzet, és a kést, és mennek vala ketten együtt. 7 És szóla Izsák Ábrahámhoz az ő atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam! És monda Izsák: Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égő áldozatra való bárány? 8 És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt. 9 Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot az ő fiát, és feltevé az oltárra, a farakás tetejére. 10 És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és vevé a kést, hogy levágja az ő fiát. 11 Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égből, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felele: Ímhol vagyok. 12 És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem. 13 És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő áldozatul az ő fia helyett. 14 És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés. 15 És kiálta az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is az égből. 16 És monda: Én magamra esküszöm, azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek: 17 Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. 18 És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.

Az Atya tudta, hogy Ábrahám mit fog tenni, tudta, hogy hűséges marad, és kiállja a próbát. A próba inkább Ábrahámnak volt bizonyíték a maga hitére. Ábrahám hű maradt Isten szavához (ami YHVH Angyala által jött hozzá), és így Isten megerősítette vele a szövetséget.

Zsidók 6:13-18 13 Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött. 14 Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged. 15 És ekképen, békességestűrő lévén, megnyerte az ígéretet. 16 Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és nálok minden versengésnek vége megerősítésül az eskü; 17 Miért is az Isten, kiválóbban meg akarván mutatni az ígéret örököseinek az ő végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe, 18 Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vígasztalásunk legyen minékünk, mint a kik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet,

A szövetség megváltoztathatatlanul megköttetett, és két megváltoztathatatlan elemet foglalt magában. A két fő elem:

  1. Elkötelezett engedelmesség Isten akaratához – "járj előttem és légy tökéletes" - aminek természetes velejárója az Isten parancsolatainak megtartása. (1Móz. 12:1; 17:1; 26:5). Ez alapvető feltétel, amely nélkül nem jöhetnek el a második pont ígéretei.
     
  2. Isten ígéreteinek beteljesedése:
    - Ábrahám utódai megsokasodnak, számos nemzet atyja lesz (1Móz. 12:2; 17:5-6; 22:17).
    - Ábrahám áldott lesz, és neve naggyá válik (1Móz. 12:2; 17:6).
    - Ábrahámban megáldatnak a föld minden népei (1Móz. 12:3).
    - Ábrahám és utódai öröklik az áldott földet, és Isten Istenük lesz (1Móz. 17:8).

Ez a szövetség folytatódott Izsákban és utódaiban (1Móz. 17:19; 26:1-5; 26:24).

1Mózes 17:19 Az Isten pedig monda: Kétség nélkűl a te feleséged, Sára szűl néked fiat, és nevezed annak nevét Izsáknak, és megerősítem az én szövetségemet ő vele örökkévaló szövetségül az ő magvának ő utánna.

1Mózes 26:1-5 1 Lőn pedig éhség az országban, amaz első éhség után, mely Ábrahám idejében vala. Elméne azért Izsák Abimélekhez a Filiszteusok királyához Gérárba. 2 Mert megjelent vala néki az Úr és ezt mondotta vala: Ne menj alá Égyiptomba! lakjál azon a földön, melyet mondándok tenéked. 3 Tartózkodjál ezen a földön, és én veled leszek és megáldalak téged; mert tenéked és a te magodnak adom mind ezeket a földeket, hogy megerősítsem az esküvést, melylyel megesküdtem Ábrahámnak a te atyádnak. 4 És megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és a te magodnak adom mind ezeket a földeket: és megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei; 5 Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet.

1Mózes 26:24 És megjelenék néki az Úr azon éjszaka, és monda: Én vagyok Ábrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért.

Ezután a szövetség Jákobbal és utódaival folytatódott:

1Mózes 28:13-15 13 És ímé az Úr áll vala azon és szóla: Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet a melyen fekszel néked adom és a te magodnak. 14 És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugotra és keletre, északra és délre, és te benned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei. 15 És ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem a mit néked mondtam.

Vannak bizonyos kulcsok, amelyek által érthetővé válnak a Biblia mélyebb szellemi üzenetei. Ez a témakör tartalmaz néhány ilyen kulcsot. Az Ábrahám családján belül létrehozott viszonyok az Isten és a szellemi létvalóság teremtményei, a mennyei seregek között fennálló viszonynak és kapcsolatnak a tükröződései. A testi felépítésben Ábrahám az Atyja a megváltandó emberiségnek, s így a földi rendszerben ő jelképezi az Istent, az Atyát. Izsák Krisztust jelképezi, Jákob pedig mindazokat, akik legyőzik emberi természetük bűneit, és az Isten utait járva az Isten fiaivá válnak, és részesülnek az első feltámadásban. Ézsau azokat jelképezi, akik bár születés szerint a jogos örökösök, de megtagadták azt, s ezért Isten is megtagadta őket, és a második feltámadásra lettek utalva. Ez a típus/antitípus először Ádám fiainak a geneológiájában mutatkozott meg Énokig. A teremtés fölötti uralmat a Szeth ágáról származó engedelmes leszármazottak nyerik el. Káin családfája a bukott teremtést tükrözi, azokat, akik pusztulásra lettek ítélve, mint ahogyan Káin fiai kivétel nélkül mind elpusztultak az özönvízben. Később, Ábrahám fiaiban megismétlődött ez a jelképrendszer (lásd még Az eredendő bűn doktrínája. 2. Rész: Ádám nemzedéke [248]).

A szövetség tehát Ábrahámtól, Izsákon és Jákobon (Izraelen) keresztül terjedt ki Jákob utódaira, Izrael nemzetére. És mindazokra, akik abba a nemzetbe be lettek oltva. Mózes első könyve bemutatja Jákob életét, és annak körülményeit, hogy hogyan került Izrael nemzete az egyiptomi rabszolgaságba. Ha ezeket a fejezeteket az itt említett kulcsok figyelembevételével tanulmányozzuk, akkor megérthetjük azok mélyebb, szellemi jelentőségeit és tanulságait. Innentől tehát a szövetség lényegében egy egész nemzetre terjedt ki, de ekkor még csak testi, fizikai értelemben.

Isten nagyon is tudatában van azoknak a nehézségeknek, amelyek népét sanyargatják, és soha nem feledkezik meg arról a szövetségről, hogy népét az ígéret földjére vezeti.

2Mózes 6:5-7 5 Fohászkodását is meghallottam az Izráel fiainak a miatt, hogy az Égyiptombeliek szolgálatra szorítják őket, megemlékeztem az én szövetségemről. 6 Annakokáért mondd meg az Izráel fiainak: Én vagyok az Úr és kiviszlek titeket Égyiptom nehéz munkái alól és megszabadítlak titeket az ő szolgálatjoktól és megmentlek titeket kinyújtott karral és nagy büntető ítéletek által. 7 És népemmé fogadlak titeket s Istentekké lészek néktek és megtudjátok, hogy én vagyok a ti Uratok Istentek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom nehéz munkái alól.

[Az idevágó témakörben ajánlott írások: Mózes és Egyiptom istenei [105]; A Pészach [98]; A Biblia hét nagy Pészach ünnepe [107]. Ezek az írások részletesen foglalkoznak a kivonulással, Mózes szerepével, a Pészach és kovásztalan kenyerek ünnepével.]

Ezzel eljutottunk arra a pontra, amikor Isten feleleveníti a szövetségét népével, az Isten Angyalának közreműködése által, Aki átadta Mózesnek a tízparancsolatot. Ekkor az izraeliták Mózesen keresztül megkapták mindazokat a rendelkezéseket is, amelyek által Isten nemzetének működnie kellett. Mózes elmondta Izrael népének az Isten szövetségének követelményeit, azok pedig egyöntetűen elfogadták azt.

2Mózes 24:3 Elméne azért Mózes, és elbeszélé a népnek az Úr minden beszédét és minden rendelését; az egész nép pedig egyező szóval felele, mondván: Mindazokat a dolgokat, a melyeket az Úr parancsolt, megcselekeszszük.

 

Az Izraellel megkötött szövetség

Isten nem azért kötötte meg a szövetséget Izraellel, mert Izrael jó vagy igazságos nemzet volt, hanem azért, mert Isten volt igaz a saját ígért szavához, annak ellenére is, hogy a nemzet alapjában véve gonosz volt. Isten minden ígéretét betartja, és a szövetség célját többször is kihangsúlyozta számukra. Az Ábrahámmal megkötött szövetség Izsákkal folytatódott, majd az ő fiával, Izraellel. Ezután Izrael fiaival, miután nemzetté, tehát közösséggé szaporodtak és apjuk, Izrael után kapták nevüket. Az Izrael megnevezés egy héber kifejezés, aminek jelentése: Uralkodni fog, mint Isten (El). Ez a név a szövetség végső céljára mutat rá. A választottak ugyanis valóban Elohim-ként fognak uralkodni (lásd A választottak mint Elohim [1] című írást). Ezt teljesebben vázolja a Zakariás 12:8 idézete. A korai egyház tökéletesen tisztában volt a választottak végleges sorsát illető bibliai tanításokkal (lásd Ireneusz. Az eretnekek ellen című munkáját).

Zakariás 12:8 Azon a napon oltalma lészen az Úr Jeruzsálem lakosának, és azon a napon olyan lesz köztök a legalábbvaló, mint Dávid, a Dávid háza pedig, mint az Isten, mint az Úrnak angyala ő előttök. (Károli)

Zakariás 12:8 Azon a napon az Úr majd megoltalmazza Jeruzsálem lakóit, és közöttük a csetlő-botló is olyan lesz azon a napon, mint Dávid, Dávid háza pedig olyan lesz előttük, mint Isten, mint az Úr Angyala. (Szent Jeromos Bibliatársulat)

Ez a szövegrész a végidőkre utal, és a Messiás az, Aki a választottak feje, Aki előttük jár.

Az Izraellel megkötött szövetség okát az 5Mózes 9:4-5 versei mutatják be.

5Mózes 9:4-5 4 Mikor azért kiűzi az Úr, a te Istened azokat te előled, ne szólj a te szívedben, mondván: Az én igazságomért hozott be engem az Úr, hogy örökségül bírjam ezt a földet; holott e népeket az ő istentelenségökért űzi ki te előled az Úr; 5 Nem a te igazságodért, sem a te szívednek igaz voltáért mégy te be az ő földük bírására; hanem az Úr, a te Istened e népeknek istentelenségéért űzi ki őket előled, hogy megerősítse az ígéretet, a mely felől megesküdt az Úr a te atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.

Fontos kiemelni azt, hogy az engedetlen, istentelen nemzetek ki lettek rekesztve az ígéretekből, addig, amíg a Messiás és Izrael választottainak uralma alatt majd kiterjed rájuk is az Isten országlása (lásd. Dán. 2:1).

A szövetség egy népre, közösségre vonatkozó főbb pontjai:

- Isten Izraelnek az Istene lesz, ők pedig Isten népe.

- Isten tulajdon népévé válnak, egyedül minden nép közül (2Móz. 19:5; 5Móz. 4:29).

- Szent és igaz néppé válnak (5Móz. 6:25; 7:6; 10:15; 14:2,21; 26:18-19; 32:9; 1Kir. 8:53; Zsolt. 33:12; 135:4; Ézs. 41:8; 43:1; Jer. 10:16).

- Az Isten parancsolatait meg kell tartaniuk.

5Mózes 26:18-19 18 Az Úr pedig azt kívánja ma kimondatni veled, hogy az ő tulajdon népévé leszesz, a miképen szólott néked, és minden ő parancsolatát megtartod. 19 Hogy feljebb valóvá tegyen téged minden nemzetnél, a melyeket teremtett, dícséretben, névben és dicsőségben, és hogy szent népévé lehess az Úrnak, a te Istenednek, a mint megmondta vala.

- Isten állandó lakhelyet ad nekik a földön, az ígéret földjét (Deut. 4:1; 6:25; 8:7-10; 11:9-12; 30:20).

- Isten elvárja a feltétlen engedelmességet, amely áldásokat hoz maga után (5Móz. 6:2-3). Azok, akik engedelmesek voltak Isten szava iránt, túlélték a negyvenéves pusztai vándorlást (5Móz. 4:4). Lásd még az 5Móz. 6:24; 30:15-16; 19:20; 32:47 és a Zsolt. 119.

- Izraelnek példát kellett mutatnia a többi nemzet előtt, hogy azok lássák e nép bölcsességét, értelmét, és ezért Istent dicsőítsék (lásd 5Móz. 4:6-8; 6:25; 26:19). Ennek a bölcsességnek abban kellett megnyilvánulnia, hogy mindenben engedelmesek Isten iránt. Az Isten törvénye iránti engedelmesség helyes alapot és irányt ad az ember gondolatainak (Zsolt. 119:1-2; Péld. 16:3). Izraelnek az üdvösség világosságát kellett mutani a népek felé (Zsolt. 67:1-3, 117:1-2).

A pusztai vándorlás az Úr Angyalának vezetése alatt a próba ideje volt számukra. Ez a negyvenéves vándorlás és próba előképe volt a választottak próbaidőszakának az egyházkorszak ideje alatt. Az egyház negyven jubileumon át vándorol a "pusztaságban", mialatt ki kell állniuk a megpróbáltatásokat, és le kell győzniük a bűnt azáltal, hogy Isten minden szava szerint, engedelmesen élnek. Ennek a periódusnak a végén, a próbák után jön el az első feltámadás, amikor elnyerik majd Isten országának teljességét örök szellemi létben. Izrael az Egyiptomból való kivonulás alkalmával bizonyította, hogy hisznek-e és engedelmesek-e Isten szavának. Legtöbbjük azonban elbukott, és csak gyermekeik jutottak be az ígéret földjére (Józs. 5:6-7).

A lényeg mindig az Isten parancsolatainak megtartásán volt. Ez újra és újra ismétlődő tanúság. Az embernek kötelessége, hogy Isten minden szava által élje életét (5Móz. 30:15-20; 32:46-47). Ezt megismételte maga Krisztus is, így kiterjesztette azt az Újszövetség alatt álló egyénekre is (Mát. 4:4). Az Isten parancsolatainak megtartása és Jézus Krisztus tanúbizonysága, illetve hite a meghatározó jellemzője a szentek gyülekezetének (Jel. 12:17; 14:12). Az áldozati törvényzetek részei voltak az írott törvénynek (2Móz. 20-34), de azok mind Krisztus felé mutattak, és általa be is teljesedtek. A morális törvényzet azonban nem múlt el Krisztussal. Az Isten által levetett istenimádat követelményei szintén nem változtak meg. Csupán a jelentésük változott meg az egyházra vonatkozóan.

Izrael nemzete a maga részéről képtelen volt betartani a szövetségben megkötött megállapodást. A nemzet nagy része már a sivatagi vándorlás idején elbukott. Nem hittek és nem is engedelmeskedtek Istenüknek, ezért büntetésből - néhány egyén kivételével - elpusztult az egész nemzedék, és csak gyermekeik érték el az ígéret földjét. A bibliai történelemből láthatjuk, hogy Izrael egész ószövetségi korszakában egymást váltották az engedelmesség és hűtlenség periódusai. Amikor engedelmesek voltak, áldásban, biztonságban és jólétben éltek, amikor pedig idegen istenekhez fordultak, megtagadták Isten parancsolatait, akkor átkok, nyomorúság és rabság jött rájuk. Mindez azért lett lejegyezve a Biblia lapjain, hogy példaként okuljunk, tanuljunk belőle.

Ha megértjük annak a leckéjét, amit Isten Izraellel tett, akkor megerősíthetjük hitünket és értelmünket a ránk vonatkozó elvárások súlyával kapcsolatban. Megérthetjük, hogy nekünk mit kell tenni mindahhoz, hogy elérjük a mi ígéretünk földjét, az örök életet Isten szellemi országában. Izrael java része az engedetlenség miatt veszett el a sivatagban (Zsid. 3:16-19). Bár hallották az örömhírt, de nem éltek hittel, ezért elszakadtak Istentől (Zsid. 3:12). A szövetség ígéretei még hátra vannak, így nem teljesedtek eddig be (Zsid. 4:1,8).

Azt tudjuk, hogy az első szövetség nem volt hibátlan:

Zsidók 8:7 Mert ha az első kifogástalan lett volna, bizonyára nem lett volna szükség másikra.

A második illetve deuteros (SGD 1208) szövetség egy másodlagos szövetség volt. Az elsőt, vagyis a protos (SGD 4413) szövetséget követte. A szó szoros értelmében tehát az első szövetség volt az első időben és jelentőségben. Tehát nem mondható el az, hogy az első szövetség fontossága jelentéktelen volt, hiszen Isten tökéletes elvárásait ismertette.

Természetesen nem is annyira a szövetséggel volt baj, mint inkább az emberekkel, akik képtelenek voltak a szövetség szerint élni pusztán emberi erőből, ugyanis a Szent Szellem ajándékát ekkor nem volt lehetőségük megkapni. Isten természetesen előre tudta azt, hogy el fognak bukni emiatt.

5Mózes 31:19-21 19 Most pedig írjátok fel magatoknak ez éneket, és tanítsd meg arra Izráel fiait; adjad azt szájokba, hogy legyen nékem ez ének bizonyságul Izráel fiai ellen. 20 Mert beviszem őt arra a földre, amely felől megesküdtem az ő atyáinak, a tejjel és mézzel folyó földre; és eszik, jóllakik és meghízik, azután pedig más istenekhez fordul, és azoknak szolgál, és meggyaláz engem, és felbontja az én szövetségemet. 21 Mikor pedig utóléri őt a sok baj és nyomorúság: akkor szóljon ez az ének előtte bizonyságképen (mert nem megy feledésbe az ő maradékának szájából), mert tudom az ő gondolatát, a mely szerint cselekszik már most is, minekelőtte bevinném őt arra a földre, a mely felől megesküdtem vala.

Ismételten: minden, ami a testi Izraellel történt, például és tanulságul kell legyen a szellemi elhívottak számára. Ezekből a példákból láthatjuk, mennyire komoly az elhívásunk, és milyen felelősségek szerint kell élnünk (1Kor. 10:5-6; 1Pét. 1:10-12). Az engedetlenség következményeit állandóan figyelemben kell tartanunk.

Zsidók 12:25 Vigyázzatok, meg ne vessétek azt, aki szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót megvetették, sokkal kevésbé mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyekből vagyon,

Zsidók 2:3 Mi módon menekedünk meg mi, hogy ha nem törődünk ily nagy idvességgel?

 

Az Újszövetség

Isten a prófétákon keresztül megjövendölte és ismertette egy Új szövetség eljövetelét. A Messiás eljövetelét és Izrael helyreállítását az Ésaiás 11:1-től a 12:6-ig tartó próféciarész mutatja be. Az izraeliták fogságból történő hazatérését a Jeremiás 30:1-24 versei is jól vázolják. Az utolsó napokban ezek a próféciák mind jól érthetővé váltak, mert pontosan ezekre az időkre vonatkoznak. A próféciák a különálló Izrael házához és Júdához szólnak, rámutatva arra, hogy a két nép újraegyesítésekor, a helyreállítás idején adatik meg számukra az ígért Újszövetség. Júda fog megtérni legelőször a választottakhoz, így a választottak és Jeruzsálem dicsősége nem kerülhet Júda dicsősége fölé (Zak. 12:7). Egész Izrael házának végleges hazatérése is ekkor történik meg.

Jeremiás 31:31-40 31 Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és Júda házával. 32 Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. 33 Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké lesznek, ők pedig népemmé lesznek. 34 És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem. 35 Ezt mondja az Úr, a ki adta a napot, hogy világítson nappal, a ki törvényt szabott a holdnak és a csillagoknak, hogy világítsanak éjjel, a ki felháborítja a tengert és annak habjai zúgnak, Seregek Ura az ő neve: 36 Ha eltünnek e törvények előlem, azt mondja az Úr, az Izráelnek magva is megszakad, hogy soha én előttem nép ne legyen. 37 Ezt mondja az Úr: Ha megmérhetik az egeket ott fenn, és itt alant kifürkészhetik a föld fundamentomait: én is megútálom Izráelnek minden magvát, mindazokért, a miket cselekedtek, azt mondja az Úr! 38 Ímé eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és felépíttetik a város az Úrnak a Hanániel tornyától fogva a szeglet kapujáig. 39 És kijjebb megy még a mérőkötél azzal átellenben a Garéb hegyéig, és lefordul Góhat felé. 40 És a holttesteknek és a hamunak egész völgye, és az egész mező a Kidron patakáig, a lovak kapujának szegletéig kelet felé az Úr szent helye lesz, nem rontatik el, sem el nem pusztíttatik soha örökké.

Itt az Újszövetség leírása egyben rámutat az első és második szövetség közötti alapvető különbségre is. A második szövetség ugyanis már a szívünkbe, elménkbe van írva, és így a törvényt képesek vagyunk megtartani emberi irányítás nélkül, őszintén, hibátlanul. Amint a leírásból látjuk, magát a törvényt nem veti el, hanem jobb körülményeket biztosít ahhoz, hogy az egyének képesek legyenek véghezvinni Isten akaratát az Ő törvényein keresztül.

Az Újszövetségnek ki kell terjednie Júdára is, mielőtt Jeruzsálem újjáépül. Jeruzsálem újjáépülése a megtérést és a helyreállítást követi, tehát a helyreállítás addig nem következhet be, amíg Júda nem kerül az Újszövetség alá.

Jeremiás próféciájában az Új szövetséget az SHD 2319 khadosh szóval fejezi ki, aminek jelentése friss, vagy új dolog. Az SHD 2318 khadash gyökérszó jelentése újjáépíteni, azaz megújítani, megjavítani. Isten tehát megújította ezt a szövetséget a nemzetével, de egyben meg is javította, újabbá tette, annyiból, hogy ezentúl lehetségessé vált az embereknek a szövetség szerint élni, mivel a Messiás közreműködése által már szívünkbe lett helyezve a szövetség elvárásainak beteljesítéséhez szükséges erő. Azonban a szövetség még mindig Izraelé, számukra lett megújítva. Ez lényeges. A modern kereszténységnek az a tantétele, hogy az Újszövetség elveti az Isten törvényét - egyszerűen abból ered, hogy meg sem értik a szövetségek lényegét, és az általuk megvalósuló isteni tervet, az Isten megváltó munkáját. Maga Krisztus figyelmeztet arra, hogy mindazok, akik lealacsonyítják vagy semmisnek nevezik a törvényt, és ezt hirdetik, tanítják, azok az utolsók lesznek az Isten országában.

Máté 5:17-20 17 Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. 18 Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik. 19 Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen. 20 Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképen sem mehettek be a mennyeknek országába.

Amíg a menny és a föld fennáll, addig Isten parancsolatai is fennállnak. Krisztus maradéktalanul megköveteli tartásukat az Őt követőktől, s akik őszintén követik Őt, azok meg is tartják és tanítják ezeket a parancsolatokat. Egy próféta vagy tanító hitele attól függ, hogy a törvény és a bizonyságtétel szerint beszél-e. Ha nem, akkor nincs benne Isten világossága (Ézs. 8:20) – a Hajnalcsillag (2Pét. 1:19), Aki Krisztus. Az Isten szövetsége tehát maradandóan fennáll és be fog teljesedni, és végső soron elérhető lesz majd minden ember számára.

Zsidók 8:10 Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjökbe, és az ő szívökbe írom azokat, és leszek nekik Istenök és ők lesznek nekem népem.

A Zsidó levél Jeremiás próféciáját idézi, és hozzáteszi, hogy az Újszövetség jobb ígéreteket foglal magában.

Zsidó 8:6 Most azonban annyival kiválóbb szolgálatot nyert, a mennyivel jobb szövetségnek közbenjárója, a mely jobb ígéretek alapján köttetett.

Az Ószövetség testi vonatkozású volt és ideiglenes, az Újszövetség pedig már szellemi és örök. Viszont mindkét szövetségben egyazon törvényzet határozza meg az emberek morális felelősségét. Isten ígérete, hogy az Ő népének Istene lesz, a nép pedig az Ő népe.

Az Ószövetség idején Isten egy fizikai népen keresztül dolgozott, ma pedig egy szellemi közösségen keresztül. Ez a közösség a szellemi Izrael. Azok tartoznak hozzá, akik Isten kinyilvánított akarata alá vetik magukat és megkeresztelkednek, s így szellemi Izraelnek a részévé válnak. Ez azt jelenti, hogy ma az egyház képezi Izraelt, az az egyház, amely a szövetség szerint tartja az Isten parancsolatait. Ők azok, akik a szoros kapun mennek át. Ezt az utat kevesen fogják járni (Mát. 7:13-14). Isten tehát csak a viszonylagosan kevés választottján keresztül dolgozik ebben a korban, nem pedig hatalmas tömegeket magában foglaló világegyházakkal.

Máté 3:13-14 13 Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. 14 Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.

Az igaz keresztények örök életet nyernek Isten országában. Az örök élet elnyerésének feltétele az, hogy ismerjék az egy igaz Istent és Fiát, Akit elküldött (Ján. 17:3; 1Ján. 5:20).

Az engedelmesség alapvető elvárás azok felé, akik Istent követik, és áldásokat hoz maga után.

A keresztényeknek az Isten minden szavát meg kell élni.

Máté 4:4 Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, a mely Istennek szájából származik.

A tízparancsolatot be kell tartaniuk.

János 14:15 Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.

Tartsuk magunk előtt azt a tényt, hogy Isten a később Krisztusként megtestesült YHVH Angyalán keresztül adta meg a tízparancsolatot Mózesnek. A szentek azok, akik tartják Isten parancsolatait (Jel. 12:17; 14:12). Ők lesznek áldás a föld minden népeire, mert az ő példás életük és tanításaik ismertetik meg a világgal az igazságot (Ap.Csel. 10:34-35l; 13:46-47; Mát. 5:14). Isten nem személyválogató, és mindazok, akik félik az Ő Nevét, és szavai által élnek, azok elfogadottakká válnak előtte. Az egyháznak ezért világosságként kell ragyogni ebben a szellemileg sötét világban.

ApCsel 13:47 Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek széléig.

Krisztus megvizsgálja és próba alá veti a keresztények hitét (Róm. 8:27; Jel. 2:23). A hitünk a tűz próbáján megy keresztül (1Pét. 1:7), és kötelességünk szent életet élni (1Pét. 1:15-16), mert Isten népeként ítélet alatt állunk (1Pét. 4:17), Aki megfenyít és megostoroz bennünket, ha kell, annak érdekében, hogy elnyerjük a szövetség ígéreteit (Zsid. 12:1-10).

A törvényt maradéktalanul tartanunk kell (Mát. 5:17-18; ApCsel. 24:14; Róm. 2:13; 3:31; 7:12).

Ez a törvény a teljes szabadság törvénye, amely által élnünk kell, mert általa ítéltetünk meg (Jak. 1:25; 2:12).

Jakab 1:25 De a ki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad a mellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog lesz az ő cselekedetében.

A morális törvény egésze érvényben van, nem csak válogatott pontjai:

Jakab 2:8-12 8 Ha ellenben megtartjátok a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek. 9 De ha személyválogatók vagytok, vétkeztek, elmarasztaltatva a törvény által, mint annak megrontói. 10 Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös. 11 Mert a ki ezt mondotta: Ne paráználkodjál, ezt is mondotta: Ne ölj. És ha nem paráználkodol, de ölsz, törvényszegővé lettél. 12 Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint a kiket a szabadság törvénye fog megítélni.

A törvény tehát több szinten funkcionál, és a szellemi szinten működő törvénytartásban már a személyválogatás is bűnnek számít, és azzal az egész törvényt megrontjuk. Azok, akik azt tanítják, hogy a törvény el lett távolítva, még az Újszövetség legalapvetőbb lényegét sem értik meg. Különösen Pál írásait értik teljesen félre, és hamisan magyarázzák mindazt, amit Pál a törvényről valóban mondott (lásd A Törvény munkái – vagy MMT írások [104] című írást).

A szövetség feltételei tehát ugyanazok, valójában nem lettek megváltoztatva. Mi hát akkor a különbség az Ó és Újszövetség között? A Szent Szellem ereje. Az ószövetségi izraeliták azért buktak el, mert nem állt rendelkezésükre az Isten Szellemének ereje. Nem történt bennünk belső változás, nem alakultak át, szellemiségük nem tért meg. Krisztus nem sokkal a halála előtt azt mondta Péternek, hogy ha majd eljön a megtérés, akkor erősítse meg a testvéreket (Luk. 22:32). Krisztus tudta, hogy amíg nem kapják meg a Szent Szellemet Pünkösdkor, addig nem térnek meg szellemi új életre. Ez tehát a legnagyobb különbség a két szövetség között. Krisztus utasítása szerint meg kell térnünk és be kell merítkeznünk, s ezután megadatik a Szent Szellem, ami a szívünkbe írja, helyezi Isten törvényét. Ettől kezdődően el kell vetnünk és le kell győznünk a test gyengeségeit, és növekednünk kell a hitben, Isten és Krisztus ismeretében. Ez egy folyamat, amely a törvény mélyebb szellemi megértésére vezet bennünket, és megtanít arra, hogyan lehet az Istent igazságban szolgálni, imádni, és úgy gondolkodni, ahogyan Ő gondolkodik.

Mindezek előfeltétele az, hogy előzőleg megfeleljünk a János 17:3-ban és az 1János 5:20-ban levetett követelményeknek, vagyis annak ismeretében kell lennünk, hogy Jézus Krisztus nem az egyedül igaz Isten, hanem annak az Istennek az elküldött Fia. Az a Fiú, aki maga is – állandóan engedelmeskedve a legelső parancsolatnak – Istentől nyerte el az örök életet, Isten Fiaként, hatalomban, a halálból való feltámadás által. A trinitarista és binitarista vallásrendszerek alapvetően áthágják az első nagy parancsolatot, ezért saját maguk hibájából kiesnek az Isten országából. Nagy részben ez az oka annak, hogy ma, a huszadik században arányokban véve kevesen élik meg az igaz Újszövetséget, és így csak kevesen kapnak jogot az örök életre a választottak részeként.

 

Modern Izrael

Az újszövetségi izraeliták azok, akik Isten fogadott gyermekeivé válnak Krisztus áldozatán keresztül. Ez az Izrael teszi ki Ábrahám igaz fiait. Akik hallgatnak Isten szavára, és cselekedeteikben Ábrahámot követik, azok számítanak igaz fiaknak (Ján. 8:39-47). Vagyis nem a test szerinti származás a lényeges, hanem a szellemi fiúság. Amint Keresztelő János kijelentette, Isten képes még a kövekből is fiakat támasztani magának (Luk. 3:8). Az ígéret gyermekei számítanak igaz fiaknak, és végleges örökösöknek (Róm. 9:6-8; Gal. 3:7).

Róma 9:6-8 6 Nem lehet pedig, hogy meghiúsult legyen az Isten beszéde. Mert nem mindnyájan izráeliták azok, kik Izráeltől valók; 7 Sem nem mindnyájan fiak, kik az Ábrahám magvából valók; hanem: Izsákban neveztetik néked a te magod. 8 Azaz, nem a testnek fiai az Isten fiai; hanem az ígéret fiait tekinti magul.

A választottak mind Izraelbe lettek beoltva (Róm. 11:17). Azért kellett nekik Izraelbe olttatni, mert az ígéretek Izraelnek lettek megadva (Eféz. 2:12). Az egyház szellemi gyermekei teszik ki ma Izraelt (Róm. 4:14,17; 11:17; Ján. 8:39-47; Gal. 3:26-29; 6:16). Továbbá:

1János 5:1-5 1 Mindaz, a ki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született; és mindaz, a ki szereti a szülőt, azt is szereti, a ki attól született. 2 Abból ismerjük meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogyha az Istent szeretjük, és az ő parancsolatait megtartjuk. 3 Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek. 4 Mert mindaz, a mi az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, a mely legyőzte a világot, a mi hitünk. 5 Ki az, a ki legyőzi a világot, ha nem az, a ki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?!

Más szóval: Izrael az a szellemi nemzet, amelyet Isten elhívott a világból, és Krisztus kezébe adott, akik:

megtértek;

bemerítkeztek;

megkapták a Szentlélek ajándékát;

az egy igaz Istent imádják;

engedelmesen követik az Isten parancsolatait;

és hisznek abban, hogy Krisztus az Isten Fia, Akit elküldött (Ján. 17:3).

Ők azok, akikhez és akikről a próféták szavai szóltak, akik Isten dicsőítésére lettek elhívva (1Pét. 2:12).

Fontos figyelemben tartani azt a tényt, hogy Isten szeretete csak azok számára maradandó és állandó, akik tartják magukat a vele kötött szövetséghez (Zsolt. 103:17-18; Zsolt. 25:10). Isten azonban minden igaz szívből megtérő egyént magához fogad fiaként, és megbocsátja minden bűnüket.

Az eddigiekből láthattuk, hogy miből áll a szövetség, és mely két fél között köttetett meg. Láthattuk, hogy a szövetség megegyezés a két fél között, akik elkötelezték magukat a szövetség feltételeinek betartására. A szövetséget megkötött két fél Isten és Izrael. Ebbe a szövetségbe lett bevonva az egyház is, és a szövetség népébe való beoltása által szintén Isten Izraeljévé vált (Gal. 6:16). Ez a szellemi Izrael az ígéret gyermekei (Róm. 9:6-8). Az Isten szövetsége tehát az egész teremtés megváltásának érdekében lett létrehozva, ahogy a Szentírás erről tanúbizonyságot tesz.

 

Isten és Izrael elkötelezettsége

Isten rendületlen szeretetet tanúsít azok iránt, akik szeretik és félik Őt, akik megtartják a Vele kötött szövetséget (Zsolt. 103:17-18), és megtartják parancsolatait (Zsolt. 33:17-18; 106:45; Neh. 1:5; 9:32; Dán. 9:4; 1Kir. 8:23).

Magához fogadja mindazokat, akik megtérnek hozzá hitetlenségükből, de elítéli a hitetleneket (Róm. 3:3-8). Népének megváltást és üdvösséget nyújt (Zsolt. 119:9). Megóvja és örökségükbe vezeti őket (Zsolt. 5:11-12; 105:8-15).

Az Isten könyörületesen és igazságosan bánik azokkal, akik megtartják a szövetségét (Zsolt. 25:10). Az Isten tanít, oltalmaz és megbocsát. Bár Isten könyörületes és hű, de ha hitetlenséggel elfordulunk tőle, akkor Ő is elfordul tőlünk. Hozzá menekülhetünk oltalomért, mert irgalmas hozzánk (Zsolt. 36:7). Az Isten barátja lesz az Őt félőknek, és megismerteti velük a szövetségét (Zsolt. 25:14). Röviden összefoglalva: az egész szövetség az Isten iránti engedelmességen alapul.

Izraelnek emlékezetében kell tartania mindazt, amit Isten értük megtett (5Móz. 4:23,30-31; Zsolt. 77:5-15. Zsolt. 105). Meg kell maradniuk állandó hűségben és elkötelezettségben, és türelmesen, hálaadással kell várniuk Isten szabadítására (Zsolt. 26:1-3; 33:20-22; 92:2; 125:1-2), állandóan betartva a parancsolatokat.

Mindezek érdekében elengedhetetlenül szükséges a Biblia állandó tanulmányozása, az állandó ima időszakonkénti böjtöléssel, mert ezek olyan eszközök, amelyekkel szilárdabbá tehetjük kapcsolatunkat Istennel és Krisztussal, továbbá segítik növekedésünket a tudásban, hitben, és Isten és ember szeretetében.

Csak az Isten szövetségének betartásával ismerhetjük meg az emberiség megváltásának nagy tervét, ugyanis ez a terv csak azok számára nyilvánul meg, akik a szövetség alá vonják magukat.

Mint azt már elemeztük, a korábbi életünket elhagyva egyezséget kötünk Istennel, amit a vízben való bemerítkezéssel pecsételünk meg (Márk 16:16). Ezután Isten megadja a Szent Szellem ajándékát, az egyház véneinek imája és kézrátétele után. Isten nehéz, tűz általi próbák alá vetii a hitünket, és magához veszi mindazokat, akik áldozatokkal erősítik meg a szövetséget (Zsolt. 50:5).

Zsoltárok 50:3-6 3 Eljön a mi Istenünk és nem hallgat; emésztő tűz van előtte, s körülte erős forgószél. 4 Hívja az egeket onnan felül, és a földet, hogy megítélje népét: 5 Gyűjtsétek elém kegyeseimet, a kik áldozattal erősítik szövetségemet! 6 És az egek kijelentik az ő igazságát, mert az Isten bíró. Szela.

Itt valójában a fesztiválok korának áldozataival jelképezett egyénekről van szó, ők a 144.000 áldozati választott (lásd Az Isten aratásai, az Újhold áldozatok és A 144.000 [120] című írást). A választottak üldöztetésekben részesülnek a szövetség iránti elkötelezett hűségük miatt (Jel. 12:17; 14:12). Ők az Isten seregeinek részét képezik, amely legyőzi és maga alá veti azokat a lázadó szellemi hatalmakat, amelyek a föld nemzeteit uralják. A választottaknak erő adatott a szellemi erősségek lerontására.

Krisztus véráldozatán keresztül (Pészach), és a megszentelődés folyamata által kivetjük a bűnöket az életünkből (kovásztalan kenyerek ünnepe), és ezáltal lehetőségünk van Istenhez visszabékülni, és igazakká lenni az első gyümölcsök részeként. Krisztus visszajövetelével (harsonák ünnepe) feltámadunk az első, jobb feltámadásban. Az Istenhez való visszabékülést Krisztus a feltámadása utáni mennybemenetelével biztosította számunkra. A nemzetek azonban csak akkor lesznek visszabékítve Istenhez, amikor Sátán megköttetik ezer esztendőre (engesztelés ünnepe). A millenniumi országlás ideje alatt Krisztus és a vele uralkodó választottak a Szent Szellem erejének teljességében uralják a nemzeteket, megtanítva azokat az Újszövetség szerinti életet élni (sátorok ünnepe).

Mindazok az emberi tömegek, amelyek ebben a korban nem kaptak alkalmat az üdvösségre, a Millennium végén, a második feltámadásban végül szintén elnyerhetik az ígéreteket. Más szóval: ha elfogadják, és megtanulnak élni a szövetség feltételei szerint, akkor ők is elnyerik az örök életet. Ez a periódus az Utolsó ítélet, vagy más néven a nagy fehér trón ítélete néven ismert (Utolsó nagy nap).

Több írásban foglalkoztunk az Isten ünnepeivel, azok jelentőségeivel, és azzal, hogy miként kell tartani azokat az egyházkorszakban, itt tehát nem térünk ki rájuk bővebben.

Végül még egy fontos kérdés: mi történik mindazokkal, akik megtagadják a szövetséget? Ez a csoport két kategóriára osztható. Vannak olyanok, akik, mint Ézsau, lehetőséget kaptak, de elvetették azt, és vannak olyanok, akik ebben a korban nem is kaptak eddig esélyt Krisztus megismerésére és követésére.

Mindkét csoport kiesik az első, jobb feltámadásból (Zsid. 11:35; Jel. 20:6), de mindannyian feltámadnak a Millennium végén, amikor teljes egészében megismerhetik, elfogadhatják és megélhetik Isten akaratát az utolsó ítélet ideje alatt, és akkor elnyerhetik az üdvösséget.

Mindazok, akik ekkor is megtagadják Isten akaratát, örökre elpusztulnak a tűztóban, a második halállal. Mivel Istennek nem szándéka az, hogy bárki elpusztuljon, hanem minden ember megtérését kívánja, és mivel valószínű, hogy a legtöbb ember valóban meg is fog térni, így várható, hogy az emberiség nagy része örök életre jut. Ami végül is a megváltás tervének fő célja.

Az Isten szövetségének van néhány aspektusa. A szövetség és választottság Izrael számára lett megadva, így csakis az Izraelbe való bekerüléssel (beoltás által) juthatunk hozzá. Ezen kívül Izrael oly módon kap uralmat majd, amely összefüggésben van a harci teljesítményével. Ugyanis Izrael, mint Isten seregei, egy harci, háborúra felkészített sereg fogalmát is takarja. Ez a háború egy szellemi harc, a lázadó szellemi hatalmasságok ellen folyik, nem pedig földi harc, emberi erők ellen. Ezek az aspektusok mind szoros összefüggésben vannak egymással. Mindennek a háttere a mennyei seregek két ellentétes fele között történő szellemi háború. Vagyis arról van szó, hogy ki foga ezt a háborút megnyerni, mert az univerzum fölötti uralom a tét, az, hogy ki, és mi módon, mely törvények által nyer uralmat a harc végén.

 

Az uralom

Isten nagyon jelentős szövetséget kötött Dáviddal és az ő utódaival, amely örökre szólóan lett létrehozva, és pontosan ezzel az uralommal van kapcsolatban (Zsolt. 89:3-4). A Zsoltárok 89:5-8 verseiből kivehető, hogy az uralom kiterjed a szentek gyülekezetére is. Ez az uralom elsősorban az eljövendő szellemi uralomra vonatkozik (Jel. 5:9-10). Ez a királyi ház folyamatosan fennáll, és mindörökké tartani fog (Zsolt. 89:19), miután a Messiás kerül Dávid trónjára.

Dávid volt az első uralkodója ennek a királyságra vonatkozó szövetségnek, amely mindörökké fennáll (Zsolt. 89:28-29). Ez a szövetség szintén az Isten parancsolatainak betartásán alapszik, a törvény, a rendeletek és a parancsolatok betartásán (Zsolt. 89:30-32). Ennek a szövetségnek az áthágása kemény büntetéseket von magával, de nem teszi érvénytelenné magát a szövetséget, Isten ígérete szerint (Zsolt. 89:33-37). Ez természetesen azt is jelenti, hogy a Messiás nem örökölhetné a dávidi szövetség királyságra vonatkozó ígéretét és a trónt, ha közben a királyságra vonatkozó szövetség követelményeit az Isten törvényének betartásával kapcsolatosan megváltoztatná, vagy elvetné. És ez ugyanúgy vonakozik az uralmat szintén öröklő szentekre is, akik Dávid házanépe, és papokként, királyokként uralkodnak majd Krisztussal, mint elohim lények (Zak. 12:8).

Annak érdekében, hogy ez az uralom létrejöhessen, Izraelnek először az Isten seregévé kellett válnia, ami magának a szövetségnek az egyik fő célja. Ez az aspektus a második rész tárgya lesz.

Fontos figyelemben tartani azt a tényt, hogy a világ nemzetei ma nem hallgatnak Isten utasításaira. Nem fogadják el a Bibliát mint Isten szavát, és egyáltalán nem követik Jézus Krisztus tanításait és életmódját. Ez természetesen azt jelenti, hogy nincsenek a szövetség alatt, és ezért Isten büntetést fog hozni a föld lakóira cselekedeteik miatt. Mindazok, akik nem fogadják el a megtérésre szólító felhívást, büntetésben reszesülnek. Ez elkerülhetetlen. Eljön az idő, amikor a megtérésre adott idő lejár, és a gonoszság abszolút méreteket ölt majd. Különösen, miután a gonosz angyaloknak – akiknek eredetileg is nagy szerepük volt az emberiség bűnbe vitelében – szabad kéz adatik, és a teljes kipusztulás szélére sodorják az emberiséget. Számos bibliai prófécia mutat rá a végidők szörnyűségeire, a háborúkra, éhínségre és természeti csapásokra, amelyek mind az emberek Isten törvénye elleni lázadásából fakadnak. Ha a nemzetek megtérnének, mindez elkerülhető lenne, de a próféciákból tudjuk, hogy az emberiség nem fog hajlani a megtérésre, és a teljes pusztulás határára sodorják a földet. Krisztus közbelépése fogja megmenteni a szentjeit, azokat, akik tartják az Isten parancsolatait és a Messiás tanúbizonyságát (Jel. 12:17; 14:12), és erővel hatalmat vesz a földön. Ebben a hatalomátvételben vele lesz az új serege, az Isten fiaivá vált szentek. Akkor nyilvánul meg a választottság és a fiúság teljessége. A kérdés az, te köztük vagy-e?

 

2. rész – Az Isten seregei

Amint az írás első részében láttuk, az egyház Izrael részét képezi, ami ezentúl már egy szellemi közösség. Továbbra is Izrael nevét viseli, mert be lett oltva a nemzetbe. Tehát Izrael népe már nem csupán egy fizikai testületet jelent. A Messiás megtestesülésével, majd feltámadásával jött el ez az új, szellemi fázis Izraelt illetően. Mindezzel természetesen megváltozott Izrael létének célja és felelősségei is. A testi vonatkozású jellemzők egy magasabb, szellemi fázisban nyilvánulnak meg ezentúl. Ahhoz, hogy teljesen megértsük Izrael szerepét az utolsó időkben, ahhoz először is meg kell értenünk azt, hogy valójában mi célból lett Izrael létrehozva Mózes és Áron alatt.

A 2Mózes 6:26-ból láthatjuk, hogy Mózes és Áron utasítást kapott Izrael fiainak Egyiptom földjéről való kihozatalára az ő seregeik szerint. A seregek szó a héber tsaba (SHD 6635) szó fordítása. A szó egy háborúra felkészített és megszervezett seregre vonatkozik mindenhol a Mózes öt könyvében. Szintén ez a szó utal a mennyei seregekre, Isten hű angyalaira is. Ez a kifejezés elég sajátos módon van használva a Bibliában. Ez a héber szó gyakran használt a Pentatheucusban, és előfordul még a Zsoltárokban is (Zsolt. 44:9; 60:10; 68:12) és az Ésaiás 34:2-ben.

A szó egyesszámú formája megtalálható az 1Krónikák 20:1-ben és 2Krónikák 25:7; 26:13 verseiben. Az 1Sámuel-ben azonban teljesen más kifejezés, és annak változatai találhatók meg katonai seregre vonatkozóan: a ma’arah (SHD 4630), melynek pontos jelentése nyílt tér, de következtet egy seregre. Az SHD 4634 ma’arakah jelentése felállás, felsorakozás, így kimondottan katonai vonatkozású értelme van; az SHD 4264 makhane, jelentése pedig táborhely (utazási és katonai tábor is). A 2Királyok és 1Krónikák szövegeiben megtalálható még az SHD 2428 khajil, amelynek jelentése egy valami mögött állló erő, legyen az emberé, hatalomé, javaké, erényé, vagy más forrásból származó erőé. A Jób 25:3-ban pedig az AHD 1416 gedúd található, jelentése tömeg, különösen katonai értelemben, de használt rablók hadára is. Ennek a szónak az egyesszámú formája megtalálható a 2Krónikák 25:9,10,13 verseiben. Az Énekek éneke 6:13-ban a makhane (SHD 4264) található.

A Pentatheucusban előfordul az SHD 2428 khajil a 2Móz. 14:9-ben, az 5Móz. 11:4-ben, továbbá az 1Sám. 17:21; 1Kir. 20:19,25; 2Kir. 25:5,10; 2Krón. 13:3,14:8 verseiben.

Úgy tűnik, hogy a Biblia szövegei különbséget tesznek Izrael seregei (tsaba) mint Isten serege, és más nemzetek haderői között. Erre egy példa a 2Krónikák 24:24 verse, ahol a szírek seregére az SHD 2428 khajil, azaz erő szóval van utalás, míg az izraeliták seregére a 2Krónikák 26:13-ban a tsaba szóval. Ez a megkülönböztetés következetesnek látszik az idegen seregekre vonatkozóan, amint az a Nehemiás 2:9 és 4:2 szövegeiből is látható. A babiloni seregekre szintén a khajil kifejezéssel van utalás (Jer. 32:2; 34:1,7 stb.). Ez a szó gyakori Jeremiás, Ezékiel, Dániel és Joél könyveiben a nemzetek hadaira vonatkozóan. Egy sajátos kifejezés a Zakariás 9:8-ban található, ahol az SHD matsaba szó fordul elő, melynek jelentése katonai őrség, és Izrael királyának, a Messiásnak saját háza felé nyújtott védelmére vonatkozik.

Ez a megkülönböztetés tehát tudatosnak és következetesnek tűnik. Izrael hadereje a seregek Urának, JHVH Szabaoth seregeinek a részét képezi a földön. Az ellenük harcoló erők a világ nemzetei, akik nem részei a Messiás vezetése alatt álló Izraelnek, a választottaknak.

Izrael seregei Egyiptomból lettek kivezetve, mint egy harcra hívott sereg, akik céltudatosan lettek elválasztva és megkülönböztetve a többi nemzettől, kimondottan erre a célra.

Ebből a nézőpontból kiindulva egy különleges rálátást kapunk Isten szövetségi népének egy fontos és sajátos szerepére.

Amint már azt láttuk, Izrael az Isten seregeként hagyta el Egyiptomot (2Móz.6:26; 7:4; 12:51). A Biblia hadviselésre kiválasztott férfiakként nevezi őket (Józs. 5:4-6). Az Egyiptomból kijött hadviselő férfiak mindegyike elpusztult a pusztai vándorlás alatt. Józsué körülmetéltette egész Izraelt Gilgálnál, ugyanis mindazok, akik a pusztaságban születtek meg, körülmetéletlenek voltak. Így tehát minden negyven év alatti férfi körül lett metélve, mint az új sereg tagjai. Ennek jelentősége van az egyházat illetően, akik negyen Jubileum idején át vándorolnak a pusztaságban, Krisztus első és második eljövetele között. A Józsué vezetése alatt történt háborúk, és Jerikó bevétele szorosan kapcsolatban vannak a végidőkben történő, és a Jelenések könyvében megírt eseményekkel és háborúkkal a nemzetek elpusztítását illetően (lásd a Jerikó elesése [142]; A hét pecsét [140] és A hét harsona [141] című írásokat).

Az Isten seregének harcra készítését és hívását később Dávid utódainak a királyságra vonatkozó szövetsége egészítette ki. Dávid tisztában volt azzal a ténnyel, hogy Izrael az Élő Isten serege (1Sám. 17:26,36,45). Dávid tudta azt is, hogy ő maga is az Isten harcosaként áll szemben az Isten seregét gyalázó filiszteus Góliáttal (lásd a Dávid és Góliát [126] című írást).

Az Isten seregeinek elválasztása az idők kezdete előtt megtörtént, és Dávid tisztában volt ezzel, még mielőtt az ő kezébe adatott a királyság. Az Isten seregeinek működése így nem feltétlenül kötött emberi uralkodókhoz.

Mint ebből a részből láttuk, a választottság azon aspektusát, hogy ők az Isten seregeit képezik, számos ószövetségi írás kihangsúlyozza.

Az Isten seregeinek és harcuknak a fogalma később, az újszövetségi egyház kialakulásakor használatban volt. A Messiás maga is számos utalást tett ebből a szempontból. Krisztus pl. harcként vázolta az Ő küldetését. Ez jól kivehető pl. a Máté 12:28-29 verseiből:

Máté 12:28-29 28 Ha pedig én Istennek Lelke által űzöm ki az ördögöket, akkor kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa. 29 Avagy mi módon mehet be valaki a hatalmasnak házába és rabolhatja el annak kincseit, hanemha megkötözi előbb a hatalmast és akkor rabolja ki annak házát?

Krisztus ezzel valójában azt jelentette ki, hogy ekkor már megkezdte e világ istenének, Sátán megkötözésének folyamatát, annak házában, e világban, hogy majd teljesen elvegye tőle a hatalmat az adott időben (a visszajövetelekor). Ez a harc már szellemi szinten folyik.

Pál ugyanezt a fogalmat használja egy levelében a hívőkre vonatkozóan:

Kolosse 2:15 Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtok abban.

Krisztus győzelme a keresztrefeszítésével kezdődött. Ez tette lehetővé az egyház létrejöttét, amivel a háború egy új fázisa jött el, Sátán saját uralmi területére. Ez a harc negyven jubileumon, illetve kétezer éven át folytatódik. A végső, döntő küzdelem lesz a legelkeseredettebb. Ennek a végső csatának a kimenetelére rálátást kapunk Dániel könyvének második fejezetéből, ahol láthatjuk, hogy egy kő (a Messiás) összezúzza a sátáni erővel uralkodó emberi birodalmak utolsó fázisát, és létrehozza Isten országát a földön, amely örökké tartó uralom lesz (Dán. 2:34-35, 42-45).

Az utolsó idők háborúit a Jelenések könyve vázolja részletesen. A nemzetek Jeruzsálembe vonulnak a végső harcokat megvívni, de Krisztus elpusztítja ezeket a haderőket az armageddoni csatában. Ezt a végső harci folyamatot a Biblia az Isten haragjának nagy napjaként nevezi. Az utolsó idők háborúinak különböző fázisait több írásban vázoltuk már (lásd Az utolsó harminc év: a végső küzdelem [129]; és A korszakunk átfogó táblázata [272] című írásokat).

A nemzetek fölé az Isten fiaivá vált lények kerülnek uralkodókként (v.ö. 5Móz. 32:8 LXX és MTT. Megjegyzés: A Masoretik írásokba, s így a magyar Károliba is az eredeti szöveg megváltoztatott változata került, azaz Izrael fiainak száma szerint). A nemzeteket e korban uraló lázadó angyali lények ki lesznek vetve trónjaikból, és az elohim létre jutott szentek veszik át tőlük az uralmakat. A háború tehát elsősorban szellemi, és csak másodlagosan testi, Sátán és az uralma alatt álló hatalmasságok ellen. Ma még Sátán irányítja és vezeti a nemzeteket, mint a levegőben uralkodó megtévesztés fejedelme (Eféz. 2:2).

Krisztus, mint JHVH Angyala, kiválasztott és előkészített egy adminisztrációs uralmi kört a testi izraeliták közül a Sínainál. Az új, szellemi szövetség eljövetelekor szintén elrendelt egy ilyen adminisztrációs uralmi rendszert a tizenkét apostol, a hetven, a százhúsz és a 144.000 elhívásával. A választottak mindegyike azért lett Krisztus kezébe adva, hogy részt vegyenek a szellemi harcban Isten seregeként.

A keresztények tehát az Isten seregeibe lettek besorozva. Erőt kaptak a tisztátalan szellemek fölött (Mát. 10:1), mert ez a harc már egy szellemi szintű harc, nem hús-vér emberek ellen, hanem szellemi fejedelemségek és hatalmasságok ellen, a sötétség birodalmának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban uralkodó szellemei ellen (Eféz. 6:12). Ennek a harcnak a része az, hogy tanúbizonyságot tegyünk e gonosz erők ellen, és teljes erővel küzdjünk a hatalmuk, erejük megdöntésében. Ezért a keresztények elkötelezettségéhez tartozik az, hogy az adott társadalomban hallassák hangjukat, figyelmeztessenek a gonosz cselekedetekre, és annak következményeire. Mivel a harc szellemi, a fegyvereink sem e világi fegyverek.

2Korintus 10:3-4 3 Mert noha testben élünk, de nem test szerint vitézkedünk. 4 Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására;

Harcunk a hit jó harca, amellyel elnyerjük az örök életet (1Tim. 6:12). Ma tehát az Isten seregei egy magasabb harcot vívnak, és e harc megvívása által egy jobb ígéret földjére jutunk. A választottak mint Isten harcosai készséggel veszik fel a harcot, arra fordítják figyelmüket, energiájukat, Isten hű harcosaiként.

2Timóteus 2:3-4 3 Te azért a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus jó vitéze. 4 Egy harczos sem elegyedik bele az élet dolgaiba; hogy tessék annak, a ki őt harczossá avatta.

 

Isten seregeinek felkészítése a harcra

Isten csak abban az esetben harcolt Izraelért és Izrael mellett, ha a nemzet tiszta maradt a bűntől, és a gonosz erők befolyásától. Ezért a nemzetnek először meg kellett szentelődnie, és el kellett vetniük a bálványokat (Józs. 7:11-13). Ez létfontosságú volt számukra, mert ha a nemzeten eluralkodott a bálványimádás, akkor a nemzetet idegen hatalmak fogságába vitte Isten.

Második lépésként a nemzetnek biztosítva lett egy áldozati rendszer, amely által megszentelődtek, illetve békéltetést nyertek a bűneikért. A testi Izrael esetében ezek az áldozatok előképei voltak a Messiás áldozatának, az egyház pedig már az egyszersmindenkori áldozat által nyer engesztelődést bűneiért. Az egyház szintén el van kötelezve az Isten törvényének betartására, de ezt már belső engedelmességből teszi, a szív körülmetélésének a következményeként (5Móz. 30:6; Jer. 4:4). Az Isten engedelmességet és könyörületet vár el tőlünk, nem pedig áldozatokat (Hóz. 6:6; Róm. 5:19; 6:16; 16:19,26), mert maga Krisztus is az általa elszenvedett dolgokban tanult meg engedelmes lenni mindenben (Zsid. 5:8). Ennek okáért mi is odaadjuk magunkat Istennek élő, szent áldozatokként (Róm. 12:1).

Amikor Izrael háborút vívott, mindent pontosan az Isten utasítása szerint kellett tenniük. Még akkor is, amikor a nemzeten belül tört ki háború, mint Benjámin törzsének esetében (Bír. 20:18). A királynak szintén keresnie kellett az Isten akaratát, akár a prófétákon keresztül, vagy pedig a papok által adott urim szaván keresztül (1Sám. 14:37; 23:2,4; 30:8). Isten tehát válaszolt álmokon és prófétákon keresztül, vagy az urim által, de ha a király vagy a nemzet romlásba esett, akkor Isten megtagadta a választ.

A nemzet létének minden aspektusát az Isten határozta meg, teljes mértékben az Ő uralma alatt álltak. Ezért az természetes, hogy a bálványimádat tiltott volt. De ez tovább terjedt oly módon, hogy Izraelnek tilos volt még szövetségre is lépni olyan nemzetekkel, amelyek bálványimádatban éltek. Az ilyen szövetségek azért voltak megtiltva, nehogy a nemzet felvegye a pogányok szokásait, és azért, mert Istenben kellett bízniuk, nem emberben (2Móz. 23:32; 5Móz. 7:2; Bír. 2:2-3; 2Kir.16:7; Jer. 22:9).

A nemzet szövetségesei egyedül az Isten által nyújtott erők voltak – az angyali seregek, Jézus Krisztus alatt, Aki az Isten seregeinek kapitánya (Józs. 5:14-15; és lásd még a Jerikó elesése [142] című írást). Az angyalok számos esetben harcoltak Izrael mellett (Bír. 5:20; 2Krón. 32:21; Dán. 10:13-14,20-21). Itt fontos megjegyezni, hogy Dániel szavaiból tudjuk: ez a konfliktus egy hosszú időt átfogó folyamat lesz, és magában foglalja az utolsó idők háborúit is (Dán. 10:13-14).

Ennek a világnak az erőit, és azok gonoszságra épült rendszerét le kell győzni Krisztus erejében, jósággal, és az adott időben Isten megsemmisíti ezeket a hatalmakat, hogy helyére az Isten fiai által igazsággal uralt országlás jöjjön a nemzetekre (Ján. 16:33; Róm. 12:21; 1Ján. 2:13; 4:4; 5:4). Az Isten népének ez a harci aspektusa már a Pentatheucusban meg lett határozva, és a parancsolatok betartásásának feltételéhez kötött szövetség részét képezi.

Az Istennel való együttműködésről tudnunk kell, hogy Isten az, aki Izrael harcait megvívja értük, ha kell, az egész mennyei seregek bevetésével (5Móz. 7:2; Józs. 1:2-9). Isten soha nem bontja fel ezt a szövetségét (Bír. 2:1-2).

Izrael kiterjed, illetve átvált az egyházra, és ezek a feltételek az egyházra vonatkozóan is érvényben maradnak. Ezért a modern kereszténység antinomian érvelései nem egyebek, mint a sátáni megtévesztés azon eszközei, amellyel az egyházat a szövetség követelményeinek áthágására vezetik, hogy azáltal megrontsák magát a szövetséget is. A fantázia-érvelés, miszerint az Újszövetség semmi kapcsolatban nem áll az Ószövetséggel, hanem megsemmisíti annak utasításait, egyedül azt a célt szolgálja, hogy a parancsolatok semmibevételével elködösítsék a szövetség valós lényegét és szerepét.

Istennek határozott szándékában áll minden gonoszságot elpusztítani, és legelőször Izrael népét tisztítja meg a bűntől. Vagyis amennyiben Izraelen eluralkodik a gonoszság – ami a tudatlanságból ered (Ézs. 3:13) –, és hazugságokban hisznek (Jer. 13:24-35), akkor Isten feltámaszt népeket abból a célból, hogy megdöntsék Izrael erejét, és büntetést mérjenek rá (Ézs. 63:10; Ezék. 5:8-17; 35:3), hogy rabságba vigyék a népet, és elpusztítsák az országot (Jer. 1:3; 13:19; 20:6; Ezék. 12:11; 39:23; Ámos 9:4). Isten erre figyelmeztette Izraelt már a kezdet kezdetén (5Móz. 28:63-66). Az ilyen büntetésnek a veszélye maradandóan fennáll az egész próféciai időszakot átfogóan, és így érvényben van az utolsó időben is, úgy a szellemi, mint a testi népet illetően, amennyiben azok bűnökbe esnek (Ámos 5:18-27; 7:7-17; Mik. 1:3-4,16).

Asszíria az Isten haragjának botja, amelyet népének büntetésére használ fel, és általuk kietlenné, elhagyottá teszi a földet (Ézs. 7:20-25). A próféciákban Asszíria mindig a büntető nemzet szerepét tölti be (Ézs. 8:1-10). A jövőben, a nagy nyomorúság idején szintén Asszíria által lesz Izrael megostorozva (Ézs. 10:22-23; 28:4), és Asszíria fogságába kerülnek (Hós. 11:5). A próféciák elsődleges beteljesedése után az asszírokat a babiloniak váltották fel, mint Isten nemzeteket sújtó pörölye (Jer. 50:23). Nebukadnezár a célból lett elküldve, hogy megbüntesse Izraelt, és kietlen pusztasággá tegye az országot (Jer. 5:15-17; 21:11-14; 27:6; 34:2,22; 43:10; Ezék. 21:8-17), de Babilont szintén eléri a végzete, mert Isten megbosszulja templomát (Jel. 50:23-28).

Az ókori birodalmak és hatalmak a háborúk alkalmával kifosztották a legyőzött nemzeteket, és ezt tette Izrael is (4Móz. 31:11-12; 5Móz. 20:14; Józs. 22:8), vagy pedig ennek estek áldozatul (Ézs. 10:6; Ezék. 7:21).

Isten figyelmeztette Izraelt Ésaiás próféta által arra, hogy ne mondjanak összeesküvésnek semmit, amit a nép összeesküvésnek mond, ne féljenek és ne rettegjenek. Egyedül Istent kellett félniük és imádniuk, a Neki való engedelmességben volt egyedül győzelem vagy szabadulás (Ézs. 8:12-13).

Isten menedékhelye a népének, de a bűnök miatt a botlás és megbotránkozás köve lett Izrael mindkét háza, és Jeruzsálem számára is (Ézs. 8:13-14). Izrael nem értette meg az elhívásuk lényegét, és csökönyösen engedetlenek voltak, kivéve az igaz tanítványokat, akikben elpecsételődött a tanítás és a bizonyságtétel (Ézs. 8:16). A tanítás (törvény) és a tanúbizonyság át lett helyezve egy új rendszerbe, amelyben Isten igaz tanítványai részesülnek. Ez az új rendszer az egyház a Messiás vezetése alatt.

Így Izraelnek két eleme van, amely részt vesz a harcban, de a testi izraelitáknak másodlagos szerep jut, és az is csak úgy, amennyiben engedelmeskednek Isten parancsolatainak. Az izraelita államoknak azért kellett olyan komoly véráldozatokat elszenvedni a huszadik századi háborúkban, különösen a két világháborúban, mert az Isten törvényeitől egyre távolabb kerültek. A II. világháború óta pedig a bukott angyalok vezetése alatt álló nemzetek átszerveződésben vannak egy olyan világrendszer kialakítására, amely Izraelre hatalmas büntetést mér majd a nagy nyomorúság idején.

Ma Izrael nemzetei mind tisztátalanságban élnek, jobban, mint bármikor hosszú évszázadok óta. Papjaik és prófétáik szintén gyalázattá váltak. Senki nem áll a rés elé, hogy védelmet nyújtson a falon, és senki nem készíti fel Izraelt arra, hogy képes legyen megállni a nagy nyomorúság napjaiban. Isten ezért megítéli és eltávolítja Izrael hamis papjait és pásztorait, mert ők homályosítják el és higítják fel az igazságot, amivel meggátolják a népet abban, hogy az Isten országába jussanak (Luk. 11:42). A hamis pásztorok mind el lesznek távolítva, hogy Izraelnek végül felnyílhasson a szeme (Ezék. 13:1-16; Mát. 23:13-39; és lásd még A templom megmérése [137] című írást), és megtérésre jusson.

 

A helyreállítás

A teljes helyreállítás akkor történik meg, amikor Izrael véglegesen meg fog térni. Ennek a megtérésnek a körülményeit nagyon aprólékosan vázolják a próféciák. Isten fogságba viszi a nemzetet, mert Izrael csak a rabság keserűségében fordul Istenhez. Ennek a fogságnak az előtípusa volt Izrael házának asszíriai fogságbamenetele, Szalmanasszár asszír király keze által. Ez a jelentős esemény egyben hozzájárult ahhoz, hogy Izrael később szétszóródjon, és fel tudja venni a születési jog áldásait. A másik izraelita királyság, Júda szintén fogságba került, ők a babiloniak által. Isten csak azokat mentette meg közülük, akik elfogadták a fogságbamenetel büntetését (Jer. 38:17), de hagyta, hogy elpusztuljanak mindazok, akik ellenálltak, vagy elmenekültek az ítélet elől (Jer. 38:18-tól 42:22-ig, különösen 42:17).

Egész Izrael végső megtisztulása még ennél is keményebb körülmények között fog megtörténni. Kétharmad részük elpusztul, csak egyharmad részük marad életben. (Ezék. 5:1-5; Ézs. 6:13). Izrael túlélői azok lesznek, akik megtérnek, és az Isten seregeinek részévé válnak, de a maradék egyharmadnak még szintén keresztül kell mennie a tűz próbáján, hogy véglegesen megtisztuljanak. Mindez Jeruzsálem lerombolásával kezdődik Ezék. 5:1-17). A következő lépés Izrael szétszórt nemzeteinek a fogságban való megtisztulása (Ezék. 6:1-14). A pusztulás és tisztítás addig folytatódik, amíg a nemzet megmaradt része tisztává nem válik (Ezék. 7:1-27).

Isten nagyon heves megpróbáltatásokkal sújt, de nem tagadja meg népét véglegesen (Ézs. 54:7-8; Jer. 46:28). A nemzetek, amelyek Izraelt büntetik, maguk is büntetve lesznek, annak a pontos mértéke szerint, amelyet ők használtak Izrael ellen (Mát. 25:31-46). Az ítélet vonatkozik úgy a testi Izraelre, mint az egyházra.

Isten Babilont használta fel arra a célra, hogy büntetést mérjen Júdára, vagyis a zsidókra, és Babilont aképpen ítélte meg, hogy mennyire voltak könyörületesek, amikor Júdát büntetéssel sújtották. Kemény mércét használtak (Jer. 30:16; Jer. 51:34-37), ezért később Isten a médek birdalmán keresztül megfelelő mérce szerint hozott rájuk is még keményebb ítéletet (Ézs. 13:17; 45:1-6).

Babilon pusztulása kelet felől jött, az Ézsaiás 46. és 47. részei részletesen vázolják ennek eseményeit. Ézsaiás megemlíti a kelet felől jövő ragadozó madarakat (46:11). Itt fontos megemlíteni, hogy ezek a próféciák duális értelműek, azaz a korabeli beteljesedésük csak tipológiai előképei voltak a végidőkben történő végleges, és jelentősebb beteljesedésnek. Vagyis mindannak a folyamata, amelyek ezekben a próféciákban már megtörténtek, csak típusai az Úr haragjának nagy napján történő végleges beteljesedésnek. Jeremiás kihangsúlyozza a médek szerepét (Jer. 50-51. részek), akik a kor végén újra a keleti seregek részét fogják képezni. Az utolsó időkben történő harag nagy napján történik a nemzetek büntetése, ami Izrael büntetését, majd megtérését követi. Ekkor köttetik meg Izraellel az örök szövetség, amely soha nem lesz megtörve (Jer. 50:5). Tudnunk kell azonban, hogy Babilon nem csupán egy város volt, és nem csupán egy birodalom, hanem egy egész rendszer, amely meghatározta az emberiség történelmét. A végidőkre szóló próféciákat erre a babiloni rendszerre épült birodalomra kell vonatkoztatni. Amikor pl. a Jelenések könyve megíródott, Babilon városa valójában már nem létezett, rég le lett rombolva, és Babilonként egy másik városra történt az utalás. Természetesen a Jelenések sem csupán egy városként említi Babilont, hanem egy olyan hatalmi rendszer központjaként, amely meghatározza a világ gazdasági, politikai és vallási életét. A hét hegyen fekvő város (Jel.17:1-18), ami e rendszer központja, nem lehet más város, mint Róma. Ez a babiloni rendszer teljesen el lesz pusztítva (mint Szodoma és Gomorra), mert mindenben az Isten által levetett szövetség ellenoldalát képviseli. Az Úr haragjának nagy napja kifejezetten ennek a rendszernek a lerombolását és megszűntetését jelenti (lásd még Jer. 51:6-10). A 11. vers szerint a médeknek a végidőkben szintén nagy szerepük lesz Babilon elestében. Figyelemre méltó még az is, hogy a Jeremiás 51:7 verse szinte szóról szóra megegyezik a Jelenések 17:2 versével.

Jeremiás 51:7 Aranyserleg volt Babilon az Úr kezében, mely megrészegítette az egész földet; borából ittak a nemzetek, azért vesztették eszüket.

A harc tehát egy rendszer ellen, és a mögötte álló szellemi hatalmak ellen folyik.

Elkerülhetetlen tehát levonni ennek jelentőségét: Isten elválasztott egy népet, amelynek feladata e harcban részt venni, vagy testi (testi Izrael), vagy pedig szellemi (egyház) szinten. Minden, ami történik, azok javára történik, akik Istent szeretik, akik az Ő céljai szerint lettek elhívva (Róm. 8:28). Izraelnek valójában nincs választása, meg kell harcolniuk Isten seregeként a rájuk szabott harcot, a levetett szabályok szerint. A testi nemzet csaknem teljesen elpusztul a bűneik miatt, és a szellemi választottak ugyancsak elkerülhetetlenül meg lesznek ítélve és próbálva. A harcra való felkészülést egyszerűen nem kerülhetjük el, mert csak azok üdvözülnek, akik végig kitartanak a hitben, bármi is történik.

Nem vonhatunk le téves következtetést abból, hogy az egyház hosszú idő óta nem volt igazán heves támadások alatt, és így eddig nem kellett valóban jelentős szellemi harcokban részt venniük, és áldozatokat hozniuk. Ez hamarosan megváltozik, mert ahogy a nemzet (Izrael egésze) bűnei halmozódnak, a fogságbamenetelük ideje is egyre gyorsabban közeleg. A nemzetet csak a teljes odaadó megtérés menthetné meg.

Azonban lesz egy megmentett maradék (Ézs. 1:9). Amint azt már láttuk, ez a szent sarjadék. Izrael teljes egészében helyre lesz állítva az ítélet és büntetés után (Jer. 4:27; 31:2; Ezék. 6:8-9; Joel 2:18-19; Mal. 3:17). Mindez teljes megtérést és Istenhez való visszabékülést eredményez (Ezr. 8:13; Ézs. 10:20; Jer. 31:18-19; Ezék. 6:9; 14:21-23). Sion végleges helyreállításával a választottak elnyerik jutalmukat (Ézs. 4:2-4; 37:32; Jel. 7:1-17; 14:1-5).

A nemzet megtagadásához egy hosszú folyamat vezetett. Miután Izrael emberi királyt választott maga fölé, onnantól kezdve nagy részében hűtlen és igazságtalan királyok uralkodtak rajta. A papság szintén hozzájárult a nemzet eleséséhez, mert nem töltötték be a nekik megadott feladatokat, és ez végül a templom pusztulásához, a papság megszűnéséhez, és Izrael szétszóródásához vezetett.

Jeruzsálem pusztulása és a szétszóródás után nem Júda, hanem Izrael lett a nemzet, amely a megtérés gyümölcseit hozta, mint a hitben élők egyháza. A két advent közötti időszakban az egyházba minden nemzet meghívást kap, ezzel egyben a nemzetek az ítélet folyamata alá kerülnek, miközben a választottak beteljesítik és megélik hívásukat közöttük.

A vég csak a szentek erejének megtörése után jön el (Dán. 12:7). A megtört szentek szabadulása akkor történik meg, amikor a szent nép fejedelme feláll a nemzetek ellen (Dán. 12:1-2). Azonban először le kell járnia a pogányoknak megszabott időnek.

Dániel könyvében találhatunk utalást egy korszakra, amely hét időnek van nevezve (Dán. 4:14-22). Dániel szintén említést tesz egy rövidebb időszakról, a három és fél időről (Dán. 12:7). Ez az utóbbi időszak az előzőnek a részét képezi. A hét idő teljes befejezése az 1996/97-es éveke esett. A három és fél idő, azaz 1260 év történelmi vonatkozásban 1850-ben ért véget. Érdekességképpen: csaknem 1260 év telt el Nabukadnezár karkemisi győzelme (i.e. 605), és a Szent Római Birodalom (i.sz. 590) megalakulása között. A Szent Római Birodalom megalakulásával kezdődött a három és fél idő következő 1260 éve, ami ennek a birodalmi rendszernek a megszűnésével ért véget 1850-ben. Hatvannégy évvel később, az első világháborúval, 1914-18 között kezdődtek az utolsó idők háborúi. A pogányok ideje valójában 1996/97-ben ért véget (a dátumokkal kapcsolatos pontos magyarázatokért lásd a Jónás jele és a templom helyreállításának történelme [13]; és Egyiptom elbukása [36]: A Fáraó törött kezének próféciája című írásokat). Innentől az utolsó harminc év háborúi kezdődnek. (Ennek az időszaknak az eseményeit Az utolsó harminc év: a végső küzdelem [219] című írásunk vázolja).

A háborúk befejezésével a helyreállítás Jeruzsálemből indul ki, és egy bizonyos időt megkívánó, progresszív folyamat lesz, amíg a teljes földre kiható országlássá válik. Ez az időszak egybeesik azzal a próféciai hónappal (harminc év), amikor a nyáj hamis pásztorai el lesznek távolítva. Ez a harminc év egyben az ígéret földjére való bevonulást megelőző "hónap". A háború, amely az amalekiták és az izraeliták között zajlott le a sivatagi vándorlás idején, előképe az Izrael és egyház ellen indított támadásoknak. Ez a háború viszont Kánaán elfoglalásával végződött, ami jelképezi az egyház diadalát és Isten országába való bejutását. Amalek az első a nemzetek közül, de az utolsó szálig elpusztul (4Móz. 24:20). Láthatóan Amalek ebben a háborúban a gonoszság erőit képviseli, és még Egyiptomnál is nagyobb jelentősége van ebben a harcban. Az amalekita háború Jerikó bevételéhez vezetett (lásd a Jerikó elesése [142] és az Adalélok Eszter könyvéhez [63] című írásokat), amelynek szintén szimbolikus jelentősége van az egyház végső győzelmével kapcsolatban. Ennek az időszaknak egy másik aspektusával A holocaust című írás foglalkozik.

Kánaánnak az izraeliták általi elfoglalása az egész bolygó helyreállításának folyamatát szimbolizálja, a háború után és a nagy, három részből álló aratás betakarítása előtt, a 2027/28-as Jubileumot megelőzően.

Ekkor a választottak már szellemlényekké váltak, olyanok lesznek, mint az elohim, mint JHVH Angyala őelőttük (Zak. 12:8). Izrael csetlő-botlói is olyanná válnak, mint Dávid, aki pedig olyanná válik, mint az Úr Angyala. Ez mind része lesz a helyreállítás időszakának (Zak. 12:7-8).

Isten az, Aki megmenti Izraelt a harcokban, és Aki elpusztítja ellenségeiket. Bár Izrael katonai erejét felhasználja a harcban, de nem az által nyerik meg a harcot (Zsolt. 18:29-50; 44:4-8). Izrael odaadónak és hibátlannak vélte magát a szövetségben, de Isten elvetette őket (Zsolt. 44:9-16; 44:17-21). Ezt a testi harcokra vonakozó szöveget követi a Zsolt. 44:22 idézete: Ámde minket mindenkor teérted gyilkolnak, és levágásra szánt juhoknak tartanak. A Róma 3:36 felidézi ezt a részt, ahol már a szentek fohászkodnak ezekkel a szavakkal az Úrhoz szenvedéseikben. Ez a szövegrész tehát a szentekre vonatkozik, különösen azokra, akik keresztülmennek majd az utolsó idők szenvedésein. Ezekből a versekből is jól kivehető, hogy a szövetség folyamatos, és folytatódik a szentekkel, mint a megváltás tervének legfontosabb eszköze.

A harcnak a végidőkben látszólag lesz egy testi háborúra vonatkozó aspektusa is, amelyben Júda és Efraim törzsei vesznek részt. A Zakariás 9:9-11 versei utalnak rá, hogy a Messiás a szövetsége kedvéért megszabadítja népét, és Ő végleg kiveszi kezükből a fegyvert.

Zakariás 9:9-11 9 Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító ő; szegény és szamárháton ülő, azaz nőstényszamárnak vemhén. 10 És kivesztem a szekeret Efraimból és a lovat Jeruzsálemből, kivesztem a harczi kézívet is, és békességet hirdet a pogányoknak; és uralkodik tengertől tengerig, és a folyamtól a föld határáig. 11 Sőt a veled való szövetségnek véréért a te foglyaidat is kibocsátom a kútból, a melyben nincs víz.

Ezt a háborút bizonyos fokig nevezhetjük a Sion és a görög filozófiai rendszer közötti szellemi harcnak is.

Zakariás 9:12-16 12 Térjetek vissza az erősséghez, reménységnek foglyai! Ma is azt hirdetem néktek: kétszeresen megfizetek néked! 13 Mert kifeszítem Júdát magamnak mintegy kézívet és megtöltöm Efraimot; és felindítom fiaidat, oh Sion, a te fiaid ellen, oh Jáván, és olyanná teszlek, mint a hős fegyvere. 14 És megjelen felettök az Úr, és nyila repül mint a villámlás; az Úr Isten kürtöt fuvall, és déli szelekben nyomul elő. 15 A Seregeknek Ura megoltalmazza őket; megemésztik és letapossák a parittya-köveket, és isznak és zajongnak, mint a bortól, és megtelnek, mint a csészék és mint az oltár szegletei. 16 És megsegíti őket az Úr, az ő Istenök ama napon, mint az ő népének nyáját, és mint korona-kövek ragyognak az ő földén.

Ezt jobban érthetővé válik, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az utolsó kétezer esztendő vallási káoszát és ellentmondásos tanait a görög filozófián alapuló téves teológiák okozták. A kereszténység zöme már a korai időkben áttért a platóni filozófián alapuló teológiai értelmezésekre, és később a világvallássá lett római egyház ugyancsak teljesen magáévá tette ezt az irányvonalat. Ez a fajta kereszténység azonban sajnálatos módon meggátolta az igaz bibliai hit megélését, és a tömegek valós megtérését is.

Ennek a vallási káosznak csak Krisztus visszatérése vet majd véget, Akinek vezetése alatt a egyház fogságba viszi a fogságot (Eféz. 4:8), és uralják a nemzeteket, amelyek előzőleg elnyomták őket (Ézs. 14:1-3; 48:1-22). Az Ézs. 48:20 figyelmeztetése örök figyelmeztetés Isten népe számára: Babilonból ki kell futniuk, azt el kell hagyniuk, amíg van rá lehetőség. Mindazok, akik megemésztik Izraelt, maguk is ugyanannak áldozatául esnek (Jer. 30:16; 50:37; Zef. 2:9).

A Messiás megbosszulja és helyreállítja népét, Izraelt, de a nemzetek is megtanulnak békében élni úgy egymással, mint Izraellel (Zsolt. 18:35-50; Ézs. 60:1-22; 61:1-11).

Ettől az időtől kezdve a törvény teljességében visszaáll, és Sionból áramlik ki a tanítás (Ézs. 2:3). Ebben az elrendeződésben az egész törvényzet teljes egészében vissza lesz állítva, ahogyan azt Jézus Krisztus a JHVH Angyalaként megadta Mózesnek a Sínainál. Izrael népei visszatelepednek a nemzetek közül, egy, az elsőt jóval meghaladó kivonulásban (Ézs. 66:1-2; 10-24). Ekkor már nem lesz köztük olyan, aki nem tartja a szombatokat és az újholdnapokat, mert mindannyian imádni fogják Istent.

A világ nemzetei szintén tartani fogják majd az Isten ünnepeit, és küldöttséggel jelennek meg Jeruzsálemben a sátorok ünnepének alkalmával. Ha ezt nem teszik meg, akkor büntetésből Isten nem hoz rájuk esőt, és Egyiptom csapásaival sújt rájuk.

Zakariás 14:16-19 16 És lészen, hogy a kik megmaradnak mindama népek közül, a melyek Jeruzsálem ellen jőnek: esztendőről esztendőre mind felmennek, hogy hódoljanak a királynak, a Seregeknek Urának, és megünnepeljék a sátorok ünnepét. 17 És lészen, hogy a ki nem megy fel e föld nemzetségei közül Jeruzsálembe, hogy hódoljon a királynak, a Seregek Urának: nem lészen azokra eső. 18 És ha nem megy fel, vagy nem jön fel az égyiptomi nemzetség, ő rájok sem lészen; de lészen az a csapás, a melylyel megcsapkodja az Úr a népeket, a kik nem mennek fel a sátorok ünnepét megünnepelni. 19 Ez lészen Égyiptomnak büntetése, és mindama népek büntetése, a kik nem mennek fel a sátorok ünnepét megünnepelni.

Ily módon tanulnak meg a nemzetek engedelmeskedni. Az egész világ Isten törvénye alá kerül. Az emberek ismerni és tartani fogják a parancsolatokat, a Messiás és a Vele uralkodó választottak vezetése alatt, akik ekkor már elohim lényekként fognak Isten családjában élni (Zak. 12:8).

 

3. rész – Az egyén szerepe a szövetségen belül

Az egyéni emberek kiválasztás által a szövetségbe lettek vonva, mint Izrael nemzetének tagjai. Ennek több aspektusa van. A személy elhívást kap arra, hogy Isten fiává váljék, úgy, hogy szövetségre lépjen Istennel és Fiával. A nők szintén Isten fiaivá válnak, ugyanis a szellemvilágban nincsenek nemek (Luk. 20:34-35). Az egyén és Isten között megkötött szövetség női vonatkozású aspektusa abból áll, hogy az egyház mint Krisztus menyasszonya van jelképezve, amely egyben Krisztus teste. Az egyéni fiak az Isten szentjeinek közösségéhez tartoznak, s így a szőlőskert részévé válnak. Amint Krisztus maga példázta, Ő a szőlőtő, és a Hozzá tartozó egyének a szőlővesszők (Ján, 15:1-9), akiket gondoz, hogy jó és bőséges termést hozzanak. Izrael tehát Isten szőlője, Júda pedig a neki kedves ültetvénye (Ézs. 5:7).

Rendkívül fontos az egyén szerepe, és Isten munkája az egyéni emberekkel. Ahhoz, hogy Izrael tökéletessé váljon a szövetség által, a népet kitévő egyéneknek is meg kell tanulniuk a szövetség egyénekre vonakozó elvárásai szerint élni Istennek.

Így a szövetség egy többrétegű, folymatos kapcsolat Izrael nemzete, a nemzetet alkotó egyének és Isten között, Aki kiválasztotta őket, mint saját népét, amelyen keresztül ez a szövetség kiterjed majd minden más népre és egyénre. A végcél az, hogy minden valaha élt ember megismerhesse és elfogadhassa ezt a szövetséget, amely egyedül képes biztosítani az örök életet Isten országában.

 

Az Isten fiai

A mennyei szellemlények seregei az Isten fiai, akik már léteztek a föld megteremtése előtt. A szellemlények számtalan sokasága az Isten családja, mivelhogy ők az Isten fiai (Jób 1:6l; 2:1; 38:4-7). Az Isten fiainak egy része fellázadt teremtőjük ellen Sátán vezetése alatt (Jel. 12:4), aki maga is az Isten fia volt (Jób 1:6), így a teremtés két táborra oszlott. Isten ezt a lázadásból eredő megoszlást meg fogja szüntetni, és Krisztus áldozatán keresztül visszabékít mindent a saját uralma alá (Jel. 5:1-14).

A helyreállítás valójában már Ádámmal megkezdődött, annak ellenére, hogy ő elbukott, és az emberiség látszólag a teljes lázadás mellett döntött, aminek csak az özönvíz vetett véget. Az özönvíz után Isten nyilvánvalóvá tette, hogy az Ábrahámmal és utódaival megkötött szövetségen keresztül lehetővé válik a visszabékülés Isten uralma alá (1Móz. 17:7-8).

Ennek az Ábrahámmal és utódaival megkötött szövetségnek részeleme egy olyan nemzet elhívása, amely hűségesen szolgálja Őt (1Móz. 17:7-8; 2Móz. 7:4; 19:6; 3Móz. 11:45; 20:26; 26:12; 5Móz. 7:6; 14:2,21; 26:17-19; 28:10; 29:12-13; 2Sám. 7:24; 1Krón. 17:22; Jer. 7:23; 11:4).

Izrael nemzeti elválasztásához hozzátartozott még az elsőszülötteknek járó születési jog öröksége is. Egyiptomból azért lettek kihozva, hogy Eloah elsőszülötteiként Neki szolgáljanak (2Móz. 4:22-23; 5Móz. 14:1; 32:8 (LXX), 17-19 (megjegyzés: az áldozatokat Eloah számára kellett bemutatni, egyedül Őt illetik meg); Ézs. 1:2). Izrael elhívásához hozzátartozott, hogy engedelmesek legyenek Isten szavaihoz, hozzanak Nevére dicsőséget, és legyenek oly szorosan hozzákötve, mint egy öv a derékon. (Jer. 13:11). Teljes szívükből odaadóan kellett követniük Isten szavait (Jer. 24:7; 31:1; 32:38; Ezék. 11:20; 14:11; 36:28; 37:23,27; Zak. 8:8).

Istennek gondja van gyermekeire az anyjuk méhétől fogva, és hordozza őket a megszabadításukig (Ézs. 46:3-4). Soha nem feledkezik meg róluk (Ézs. 49:15), mert Isten Izrael Atyja és teremtője (Ézs. 64:8). Az Atya, Aki vezette Izraelt ifjúságától kezdve (Jer. 3:4).

Isten fiaivá tette Izraelt azzal az elvárással, hogy fogadják Atyjuknak, és soha ne pártoljanak el Tőle (Jer. 3:19). Izrael azonban elpártolt Istentől (Jer. 3:22). Mivel megtagadták Istenüket, ezért Isten is megtagadta őket. De végül mégis megváltja és Magához gyűjti őket fiaiként (Ézs. 43:4-8). Ézsaiás és Hóseás próféciáin keresztül megígérte, hogy helyreállítja őket fiakként (Hós. 1:10). Ezt a megváltást a Messiás fogja elvégezni, Aki újra kihívja őket Egyiptomból (Hós. 11:1) és helyreállítja a nemzetet.

Bár Izrael a Magasságos Isten, az Atya imádatára lett elhívva, de senki nem hajlott Istenhez közülük (Hós. 11:7). Ez természetesen igaz azokra is, akik egy trinitarista vagy binitarista Istent imádnak. Az Isten fiai egy különleges és benső viszonyra lettek Istenhez hívva, mint egy szent nép. A hívásuk előtt tehát nem voltak szentek, Isten teszi őket azzá.

 

A szövetség megoszlása Izraelen belül

Isten drága fiának nevezi Efraimot, továbbá Efraimé lettek a születési jog testi áldásai is. Így valójában két ágra oszlik a szövetség Izrael törzsein belül, mert egyes aspektusai kizárólag Júdában, azaz a zsidókban teljesedtek be, más aspektusai pedig Izraelben, az északi királyság tíz törzsének vezető törzseit kitevő József fiaiban. A királysággal kapcsolatos ígéreteket Júda kapta meg, így a Messiás is Júda törzséből jött el, és lett Izrael elsőszülötte az örök életre (Róm. 8:29). Ő az elsőszülött, akit Isten e világba hozott (Zsid. 1:6).

A királyi ház Dávid családfájában lett megalapozva, és a templomot szintén az ő házából való Salamon kezdte el építeni (1Krón. 22:10; 2Sám. 7:14). A dávidi szövetség a trónt illetően örökreszólóan lett megkötve, és Dávid királyi házának a trónt örökreszóló birtoklása fontos része Isten szövetségének (lásd még A templom megmérése [137] című írást).

A szövetség, amely lehetővé teszi, hogy örökbefogadás által az Isten fiaivá váljunk, az elsősorban pogányokból álló újszövetségi egyházzal köttetett meg (Róm. 8:14,15; 9:4,6-8; Gal. 4:4-7).

Galátzia 4:4-7 4 Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, a ki asszonytól lett, a ki törvény alatt lett, 5 Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot. 6 Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya! 7 Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által.

Ez egy előrelépés volt, a nemzetek immár nem csak szolgái lehetnek Istennek, hanem fiaivá. Ezzel tehát a pogányok szintén az ígéretek örökösei lettek, az Isten fiaiként, és Izrael részeként.

Mi hát a különbség a szolgaság és a fiúság között? A választottak az Isten fiai a Jézus Krisztusban vetett hitük által (Gal. 3:26). A választottak egyben társörökösök lesznek Krisztussal (Róm. 8:17; Gal. 3:29; 4:7; Titusz 3:7; Zsid. 1:14; 6:17; 11:9; Jak. 2:5; 1Pét. 3:7). Ők az Isten szent népe (Róm. 1:7; 1Pét. 1:15-16; 2:9).

1Péter 1:15-16 15 Hanem a miképen szent az, a ki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben; 16 Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.

A szentség kizárólag Istentől származik, az Ő ereje által terjed ki a választottakra Szellemén keresztül. Ez az általa jött szentség jogosít fel bennünket arra, hogy használjuk Isten Nevét. Az Isten Neve ugyanis szent, és tiltott annak hiábavaló említése, mert az a név gyalázatának számít (2Móz. 20:7; 3Móz. 19:12). A nemzetek félik Izraelt, mert az Úr Nevét viselik (5Móz. 28:10). Az Izrael szó jelentése: uralkodni fog, mint Isten. Izrael nemzetének ezért szent nemzetnek kellett lennie (3Móz. 20:26).

Az elsőszülöttségre hívottaknak megadatott Isten Nevének hirdetése, mert ők az Isten fiaiként lettek elhívva (5Móz. 32:2-3). Ők válnak örökösökké, amelynek első fázisa fizikai örökség volt, mint az elválasztott népnek megadott kívánatos, igen jó föld (1Móz. 17:7-8; 3Móz. 20:24; 5Móz. 4:20-21; 4:37-38). Ha Izrael dicsőséget hoz Isten Nevére, saját maguk javára válik (Jer. 3:19).

Az örökségül nekik adott földet semmi módon nem fertőztethették meg (5Móz. 15:4; 19:10; 20:16; 21:23; 24:4; 25:19; 26:1). Az egyénileg elkövetett törvényszegések, és az azok miatt jövő átkok szintén megfertőzik a földet (5Móz. 21:23).

Isten osztotta el a Földet a nemzeteknek, Ő szabta meg határaikat (5Móz. 32:8). Az Úré a Föld, és annak minden lakója (Zsolt. 24:1), és saját elhatározása szerint adja nekik határaikat. Isten angyali uradalmak alá rendelte a nemzeteket, és azok száma szerint lettek a nemzetek elosztva (5Móz.32:8 LXX, lásd még a Holt-tengeri tekercseket is). JHVH népe az Ő öröksége (Zsolt. 33:12; 78:71; 105:10-11; 135:12; 136:21-22; Jer. 10:16).

Jeremiás 10:14-16 14 Minden ember bolonddá lett, tudomány nélkül, minden ötvös megszégyenül az ő öntött képével, mert hazugság az ő öntése, és nincsen azokban lélek. 15 Hiábavalók azok, nevetségre való munka, elvesznek az ő megfenyíttetésök idején! 16 Nem ilyen a Jákób része, mint ezek; mert a mindenség alkotója ő, és Izráel az ő örökségének pálczája; Seregek Ura az ő neve!

Izrael tehát a Seregek JHVH-jának a része lett, és az Ő örökségének vesszeje. Így Izraelnek fontos szerepe volt Isten örökségének megalapításában. A Seregek Ura (JHVH) az Atya. Ez a JHVH fölötte áll az Izrael fölé rendelt JHVH-nak, Akit társai közül kent fel erre a pozícióra (Zsolt. 45:6-7; Zsid. 1:8-9). Izrael JHVH-ja egyben JHVH-nak, a Seregek Urának az angyala (röviden: YHVH Angyala), Aki egy elohim lény (Zak. 12:8), s Akinek hasonlatára válnak a választottak, mint Isten fiai.

Ám hús és vér emberek nem örökölhetik az Isten országát (1Kor. 15:50), ez az örökség tehát egy szellemi országra vonatkozik. Izrael elesett, és képtelen volt elnyerni a fiúságot a testen keresztül, igazságtalan lények pedig nem örökölhetik Isten országát (1Kor. 6:9). De az Atya örömére szolgál az országot nekünk, a fiaknak adni (Luk. 12:32), örökségül. A feltámadásunkkal Isten fiaivá válunk, egyenlően az angyalokkal (Luk. 20:36).

Akik elfogadták Krisztust, azoknak hatalom adatott, hogy Isten gyermekeivé váljanak (Ján. 1:12). Ez volt a fő célja Krisztus munkájának, hogy általa megismerjük Isten szeretetét, és fiaivá lehessünk (1Ján. 3:1-2; Jel. 21:7).

Az első szövetség csakis a második szövetségen keresztül teljesedhet be igazán.

 

A szövetség megvonása Izraeltől, és kiterjedése a pogányokra

Az örökség Krisztuson keresztül a nem izraelita nemzetek számára is elérhetővé vált, miután Júda megtagadta a megtérést, és Isten elvakította Izraelt. Az Izraelnek ígért örökség a szövetség része volt (2Móz. 23:28-21; 34:11; Józs. 3:10; 24:18; 1Krón. 17:21). Később Izrael elvesztette örökségét, mert bálványimádatukkal és gonoszságaikkal meggyalázták a szövetséget (Ézs. 59:3; Jer. 16:18; Ezék. 36:17). Ez okból Isten fogságba vitte, majd szétszórta őket a nemzetek közé (3Móz. 26:33; 5Móz. 29:25-28; Jer. 7:15,34; 8:3; 13:24; 16:11-13; 18:17; 22:28; 27:10; Ezék. 12:14-15).

Jeremiás 16:11-13 11 Akkor ezt mondd nékik: Azért, mert elhagytak engem a ti atyáitok, azt mondja az Úr, és idegen istenek után jártak, és azoknak szolgáltak és azokat imádták, engem pedig elhagytak, és az én törvényemet meg nem tartották. 12 És ti gonoszabbul cselekedtetek, mint atyáitok; mert ímé, ti mindnyájan a ti gonosz szívetek hamisságát követitek, nem hallgatva reám. 13 Azért kivetlek titeket e földből arra a földre, a melyet sem ti nem ismertek, sem a ti atyáitok, és ott szolgáltok majd idegen isteneknek nappal és éjjel; mivelhogy nem könyörülök rajtatok.

A szövetség megrontása idegen istenek keze alá veti a nemzetet, ahol elhagyatottság, nyomor és szenvedés vár rájuk. Ha Isten elfordult tőlük, nem harcolt mellettük, akkor a bukott angyalok alatt álló nemzetek uralma alá kerültek, és kitaszítottakként éltek (Jer. 30:17).

Isten megvonta tőlük azt a különleges jogot, hogy Isten Nevét viseljék, s a nemzet megszűnt Isten népének lenni. Júdától szintén meg lett vonva Isten Nevének használata. Izrael gyalázatot hozott a Névre, majd meg is felejtkeztek róla (Ézs. 17:10; 51:13; Jer. 2:32; 3:21; 13:25; 18:15; 23:27; Ezek. 23:35; Mal. 1:6-8).

Jeremiás 23:26-27 26 Meddig lesz ez a hazugságot prófétáló próféták szívében, a kik az ő szívök csalárdságát prófétálják? 27 A kik el akarják az én népemmel felejtetni az én nevemet az ő álmaikkal, a melyeket egymásnak beszélnek, miképen az ő atyáik elfeledkeztek az én nevemről a Baálért?

Isten hagyta, hogy Izrael a nemzetek prédájává váljon és megfertőződjenek, mert Tőle elfordulva megfertőzték parancsolatait és Nevét (Ezék.7:21:22; 20:21-26; 24:21). Mindezt tudatlanságból tették, és ez a tudatlanság okozta vesztüket (Hós. 4:6), és azt, hogy Isten elvetette őket Magától (Hós. 1:9).

Hóseás 4:6 Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy te megvetetted a tudományt, én is megvetlek téged, hogy papom ne légy. És mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről, elfeledkezem én is a te fiaidról.

A papokat, akik a morális romlást okozták hamis tanításaikkal, mind kiveti Isten, és még gyermekeikről is megfeledkezik. Ennek azért is meg kell történnie, hogy hamis tanításaik ne maradhassanak fenn. Csak az igaz, és az igazsághoz hű papság maradhat meg. Izrael szétszóródása hosszú folyamat volt, de eleve levetett célt szolgált. Miután Izrael elesett, Krisztus eljövetelével, majd áldozatával lehetővé vált az Isten által kiválasztott személyek számára az, hogy alávessék magukat az immáron megújított formában eljött szövetségnek. A szövetség jóval magasabb szintre lett emelve, mivel a Szentlélek ereje elérhetővé vált számukra, olyan szinten, ami addig ismeretlen volt. Ez a nép egy eleve elrendelt, kiválasztott, megszentesített és megdicsőülő nép (Róm. 8:28-30). Ezekben az egyénekben bent lakozik az Isten Szentlelke, ami által képesek engedelmesen élni Isten saját természetéből eredő tökéletes törvénye iránt. Az Isten természetét magukra öltve ők Krisztus pontos képmásává válnak, Aki pedig a láthatatlan Isten képmása. Így természetüknél fogva engedelmesek, ahogyan Krisztus is a benne élő természeténél fogva volt engedelmes. A választottak tehát Isten képmásaivá válnak ugyanúgy, ahogyan Krisztus az Isten pontos képmása volt. (Róm. 8:29; 1Kor. 11:7; Kol. 1:15; 3:10; Zsid. 1:3). Továbbá ők Isten fiai, mint ahogyan Krisztus az Isten Fia volt, elsőszülöttként a sok testvér között, mint az angyalok, és mint az elohim (Zak. 12:8; Róm. 8:29; Jel. 6:11; 12:10; 19:10; 22:9).

A helyreállítás két fokon történik. Nevezetesen a testi, illetve fizikai szinten, és szellemi szinten. A testi Izrael teljes helyreállítását az Ésaiás 35:10; 48:20; 51:11; 52:1-12 és Jeremiás 30:18-21; 31:1-14 szövegei mutatják be. A sikeres helyreállítás a Messiás által történik, amint Ésaiás megjövendölte a szolgára vonatkozó próféciájában, aki munkájával ámulatba ejti a nemzeteket (Ézs. 52:13-15; lásd még Ézs. 53:4-10). Sikeréhez hozzátartozik a választottak megszentesítése a kiontott vérén és a Szentlélek munkáján keresztül.

Ézsaiás 52:13-15 13 Ímé, jó szerencsés lesz szolgám, magasságos, felséges és dicső lesz nagyon. 14 Miképen eliszonyodtak tőled sokan, oly rút, nem emberi volt ábrázatja, és alakja sem ember fiaié volt: 15 Akképen ejt ámulatba sok népeket; fölötte a királyok befogják szájokat, mert a mit nékik nem beszéltek volt, azt látják, és mit nem hallottak volt, arra figyelnek.

A Messiás visszatérésekor Jeruzsálem teljes helyreállítása is megtörténik (Ézs. 51:11; 60:1-5). Ez egy nagyon fontos állomása az Isten szövetségének, mert ezzel jön el az országlásra és uralkodásra vonatkozó ígéretek beteljesedése. A fiakká fogadást Krisztus munkája tette lehetővé az egyházon belül, így a testi nemzetre az nem vonatkozik. A helyreállítás Krisztus adventjével kezdődik Sionból (Ézs. 49:14-16; Jer. 31:8-9,21; Hóz. 1:10; 11:8-11), mert Isten nem feledkezik meg népéről.

Ekkor Izrael olyan nevet kap, amely többet ér a fiaknál és leányoknál, mert soha el nem vesző örök név lesz (Ézsa. 56:5; 62:2; 65:15), mivel örök szellemi életre születnek, mint elohim lények (Zak. 12:8). Mindez azonban annak feltételéhez van kötve, hogy megmaradnak a szövetségben, és tartják Isten parancsolatait, köztük szombatjait is (Ézs. 56:4; Jak. 1:25; 2:24; 14:12). Ezért minden olyan tanító, aki az Isten törvényének elvetését vagy megszűnését hirdeti az Újszövetség alatt, az elrabolja annak koronáját, aki hallgat rá (Jel. 3:11).

Hóseás 1:10 De mégis annyi lesz az Izráel fiainak száma, mint a tenger fövenye, a mely meg nem mérettethetik és meg nem számláltathatik; és lészen, hogy a hol az mondatott nékik: Nem vagytok az én népem, ez mondatik nékik: Élő Istennek fiai!

Jeremiás 24:7 És szívet adok nékik, hogy megismerjenek engemet, hogy én vagyok az Úr, és ők én népemmé lesznek, én pedig Istenökké leszek, mert teljes szívökből megtérnek hozzám.

Az Újszövetség által Izrael valóban képes megtisztulni a bűntől, mert új szívet és új elmét kapnak, amely engedelmes az Isten törvénye iránt, és hűséges az ő szövetségéhez (5Móz. 30:6; Zsolt. 147:2-3; Jer. 24:7; 32:40; 50:20; Ezék. 36:24-28; Hós. 14:4). Ehhez hozzátartozik a bukott angyalok által a nemzetek fölé helyezett rendszerektől való megtisztulásuk is (Ezék. 34:29; 36:13-15,21-23).

A testi Izrael teljes helyreállítása a Millennium idején teljesedik be, a Messiás uralma alatt (Zsolt. 105:43-45; Ézs. 11:11; Jer. 16:15; 30:3; 31:4; Ezék. 11:17; 34:27; 38:8-12,24-38; Ámos. 9:14-15). A nemzet gyarapodását a tengerek és a nemzetek kincsei biztosítják (Ézs. 60:5).

Izrael helyreállításával szent néppé válnak, akik ekkor valóban példát mutatnak majd a nemzeteknek. A Messiás Jeruzsálemből fog uralkodni az egész Földre kiterjedő uralommal (Ézs. 60:13-14; 62:12; Mik. 4:6-7; Zef. 3:19-20).

Hasonlóan, e korban a szenteknek szintén tartani kell magukat a szövetség feltételeihez, hogy az első feltámadásban részesülhessenek (Jel. 20:4-6), és mindörökké az Úr mellett legyenek egy örömteli létben (Ézs. 51:1; Jer. 31:1-14; 1Tessz. 4:15-17).

Az első feltámadásban életre kelők az Isten országlásának kormányzatába kerülnek Krisztus vezetése alatt. Dávidnak meg lett ígérve, hogy Izrael fejedelme lesz az Úr akaratából (Ezék. 34:22-24), s az uralkodás és hatalom kiterjed a választottakra is (Jel. 5:10). Ez a kormányzati rendszer egyben az Isten temploma, amellett, hogy ők egyben Isten papsága is (1Kor. 3:9,16-17). Ennek az épületnek Krisztus a szegletköve, az apostolok és a próféták pedig az alapjai (1Kor. 3:11; Eféz. 2:20). A filadelfiai egyházkorszak tagjai oszlopok lesznek ebben az épületben (Jel. 3:12). A választottak az élő kövek, amelyből ez az épület felépül (1Pét. 2:4-8). A választottak tehát az uralkodó ház tagjai, s mint ilyenek, olyan elohimmá válnak, mint az előttük járó YHVH Angyala (Zak. 12:8) (lásd még a Filadelfia oszlopai [284] című írást).

 

Isten szolgái, mint Krisztus menyasszonya

Az Isten mennyei és földi családja is teljesen helyre lesz állítva, és mindannyian Isten szellemi fiaivá válunk. A családi kapcsolatnak vannak bizonyos alapelemei és szerepei, amelyek rendkívül fontosak Isten tervében.

Először Izrael csupán szolgálatra lett elhívva. Később a szolgaságot a fiúság váltotta fel az örökbefogadás által, hogy magunk is családtagokká váljunk. Ezért az egyház már Krisztus menyasszonyaként lép szövetségre, ami egy rendkívül fontos fogalmat takar. A választottak tehát az Isten fiai, de egyben Krisztus menyasszonyai is, nemre való tekintet nélkül.

Isten a mennyei Atya, a szellemi seregek Istene, de az emberiség fölötti atyaság Krisztus kezébe adatott, aki ily módon lett örökkévaló atya (Ézs. 9:6). Számos atyaság (görög patria, szó szerint atyaiság, a Károliban nemzetségnek lett fordítva az Eféz. 3:15-ben) létezik a mennyben és a földön. A választottak együttesen Krisztus menyasszonya, és helyreállítják a helyes családi viszonyt az egész földön.

Izrael Isten szolgájaként lett létrehozva, Isten volt az uruk és királyuk (3Móz. 25:42,55; Zsolt. 44:4; 145:1; Ézs. 41:8; 42:1,21; 45:4). Az Isten népének vágyakozni kell Isten hajléka után, ahol az igazság és áldások találhatók (Zsolt. 84:2-4).

Az Újszövetség hozza el a teljes felszabadulást a szolgaság alól, szabadulást a bűnből és a bűn világából. A cél az egész világ, az egész emberiség megváltása, szabadulása (Róm. 6:17; 7:14; Gal. 4:3-8). A fiúság felszabadít a szolgaság alól (Róm. 9:7; 4;7). Nagy váltságdíj árán lettünk szabadokká (1Kor. 6:20; 7:23; 2Pét. 2:1; Jel. 5:9; 14:3). Az értünk kifizetett váltságdíj a Messiás vére volt, az által lettünk megváltva, megvásárolva a romlástól (Ap.Csel. 20:28; 1Pét. 1:18-19). Megváltásunk tehát a halált okozó bűn rabszolgaságától történt, hogy Isten fiaivá lehessünk az Isten házában, családjában. Isten tehát a tulajdonosunk, s így az Ő törvényei alatt állunk (Tit. 2:14; 1Pét. 2:9).

Titusz 2:14 Aki önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól (anomia), és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt.

A Károliban hamisság szerepel, de az eredeti görög anomia pontosan törvénytelenséget, törvényszegést jelent. Vagyis minden törvényszegéstől meg leszünk mentve. A törvény megszegése pedig a bűn (1Ján. 3:4). Istent pedig akkor ismerjük, ha megtartjuk a parancsolatait (1Ján. 2:3-5; 3:21-24).

Az Istennek élni az Ő fiaiként csakis az Őáltala megadott törvény és imádatrendszer elfogadásával, és megélésével lehetséges. Ott, és úgy, ahogyan meghatározza. Ez a szolgálat Mózessel kezdődött a Sínai hegynél, és Zionban terjed ki ránk. Az Isten fesztiváljai és ünnepei alapvető fontossággal bírnak az Isten által levetett rendszeren belül (2Móz. 5:1). A parancsolatok a tízparancsolatban lettek egybetömörítve, de azok alegységeit képzik a további rendeletek, mint Isten imádatának, vagyis az első négy parancsolatnak további kibontakozásai (2Móz. 20:1-17; 5Móz. 5:6-21). Isten azért hívta el Izraelt, hogy az az Ő törvényei és szavai által éljen, így dicsőítve meg az Ő Nevét (1Kir. 8:41-43; Ézs. 42:6; 43:7,10,12,21; 44:8; 51:16; 59:21).

A Messiás, és az Ő megváltó munkája volt Izrael prófétáinak a fő üzenete.

Ézsaiás 49:1-13 1 Hallgassatok reám, ti szigetek, és figyeljetek távol való népek: anyám méhétől hívott el az Úr, anyámnak szíve alatt már emlékezett nevemről. 2 Hasonlóvá tevé számat az éles kardhoz, keze árnyékában rejtett el engem, és fényes nyíllá tett engemet, és tegzébe zárt be engem. 3 És mondá nékem: Szolgám vagy te, Izráel, a kiben és megdicsőülök. 4 És én mondám: Hiába fáradoztam, semmire és haszontalan költöttem el erőmet; de az Úrnál van ítéletem, és jutalmam Istenemnél. 5 És most így szól az Úr, a ki engem anyám méhétől szolgájává alkotott, hogy Jákóbot Ő hozzá megtérítsem és hogy Izráel hozzá gyűjtessék; hiszen tisztelt vagyok az Úr szemeiben és erősségem az én Istenem! 6 Így szól: Kevés az, hoggy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sőt a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen! 7 Így szól az Úr, Izráel megváltója, Szentje, a megvetett lelkűhöz, a nép undorához, a zsarnokok szolgájához: Látjátok királyok! és majd fölkelnek, fejedelmek, és leborulnak az Úrért, a ki hű, Izráel Szentjéért, a ki téged elválasztott. 8 Így szól az Úr: Jókedvem idején én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek; megtartlak és nép szövetségévé teszlek, hogy megépítsd a földet, és kioszd az elpusztult örökségeket; 9 Így szólván a foglyoknak: Jőjjetek ki! és azoknak, a kik sötétben ülnek: Lépjetek elő! Az utakon legelnek, és minden halmokon legelőjük lesz: 10 Nem éheznek, nem szomjúhoznak, nem bántja őket délibáb és a nap; mert a ki rajtok könyörült, vezeti őket, és őket vizek forrásaihoz viszi. 11 És teszem minden hegyemet úttá, és ösvényeim magasak lesznek. 12 Ímé, ezek messziről jönnek ímé, amazok észak és a tenger felől, és amazok Sinnek földéről! 13 Ujjongjatok egek, és föld örvendezz, ujjongva énekeljetek hegyek; mert megvígasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein.

Az áldozati rendszernek rendkívül fontos szerepe volt a Sínainál levetett vallásrendszerben (2Móz. 5:3). Az áldozati rendszer Krisztus és a választottak szolgálatára mutatott rá testi előképekben (lásd Az Isten aratásai, az újhold áldozatok és a 144.000 [120] című írást).

Izrael megtagadta Istent azáltal, hogy gonoszságokra adták magukat, ezért Isten hamis utakra engedte őket (1Sám. 8:8; 12:10; Bír. 2:14; 3:8; 4:2; 10:7), majd rabságra, elnyomás alá. Isten elfordult tőlük, és nem hallgatta meg sírásukat (5Móz. 28:68; Ézs. 52:3; Jer. 5:19; Hós. 11:7; Mik. 3:4). A rabságból való szabadulás az odaadó megtéréstől függött. Csak ha ez megtörtént, akkor biztosított számukra szabadulást Isten (Bír. 4:3-4), és egybegyűjti őket fogvatartóik kezéből (Ézs. 41:8-10; 52:3; Jer. 46:27-28), és újra királyukká lesz (Ézs. 43:15; 44:6).

Az Isten seregében való szolgálatnak az a fő célja, hogy dicsőséget hozzunk Isten Nevére, és világosságot nyújtsunk a nemzetek számára az üdvösség evangéliumának hirdetése által a földkerekségen (Ézs. 49:3,6).

 

Az Isten szőlőskertje

Isten szőlőskertje az Izrael háza (Ézs. 5:7). Isten gondozta és ápolta a szőlőskertet, előkészítette a földet számára, hogy Izrael mély gyökeret verhessen. Ezután elvárta, hogy bőséges termést hozzon (Zsolt. 1:1-3; 80:8-11).

Krisztus ezért szintén a szőlőskert analógiát használta.

János 15:1-4 1 Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. 2 Minden szőlővesszőt, a mely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, a mely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. 3 Ti már tiszták vagytok ama beszéd által, a melyet szóltam néktek. 4 Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképen ti sem, hanemha én bennem maradtok.

Izrael nemzete az Isten szőlőskertje. Ez a nemzet valójában az Isten országa (Mát. 21:33-43). A szőlőtöveket a Messiás ülteti, és két fajtája van: a testi és a szellemi. Isten mindkettőt megmetszi tetszése szerint. A választottak Izrael nemzetének részévé válnak, amikor az egyházba kerülnek a megtérés és keresztség után. A választottak Isten szántóföldje is (1Kor. 3:9). Gyümölcsöket kell hozniuk (Ézs. 5:1-4; Márk 12:1-9; Ján. 15:1-6; Gal. 5:21). Izrael természetes (testi örökség szerinti) ágai le lettek metszve, és új ágak lettek a nemzetbe beoltva (Róm. 11:17-24). A beoltott pogányok az új szőlőtövek; és mindazok, akik bár természetes fiak, de nem hoznak gyümölcsöt, ki lesznek vágva. A Messiás munkája által elérhetővé vált teljes megtérés és a keresztség abszolút előfeltétele annak, hogy valaki a szellemi Izrael része lehessen, és az első feltámadásba kerüljön (lásd még a Luk. 3:9 versét a fa metaforikus értelmezésére).

Isten családjába és az elohim létre tehát kizárólag Izrael nemzetén keresztül lehet bejutni, Krisztus vezetése alatt.

A testi nemzet képtelen volt elfogadható gyümölcsöket hozni, mert a Szentlélek ereje nélkül lehetetlen Istennek engedelmeskedni, vagy akár őszinte akaratot és vágyat érezni ahhoz, hogy engedelmesek legyenek Isten iránt. Így Izrael, de különösen Júda gyümölcstelenné vált (Mát. 21:43). Isten nem volt hibás az elbukásukban, hiszen Ő tartotta magát a szövetségben megadott szavához. De Izrael hitvány aratás volt (Jer. 12:13), amelyet le kellett vágni, és a tűzre vetni (Ézs. 9:18; 33:12; Jer. 45:4; Ezék. 19:10-14; Hós. 9:10; Jer. 11:16-17; Mal. 4:1; Luk. 3:8-9). De Isten rendbe fogja hozni Izrael termését, hogy elfogadhatóvá váljon (Zsolt. 80:12; Ézs. 5:4-7; 7:23-24; 34:13).

Ézsaiás 5:4-7 4 Mit kellett volna még tennem szőlőmmel; mit meg nem tettem vele? Miért vártam, hogy jó szőlőt terem, holott vadat termett?! 5 Azért most tudatom veletek, hogy mit teszek szőlőmmel; elvonszom kerítését, hogy lelegeltessék, elrontom kőfalát, hogy eltapodtassék; 6 És parlaggá teszem; nem metszetik és nem kapáltatik meg, tövis és gaz veri föl, és parancsolok a fellegeknek, hogy rá esőt ne adjanak! 7 A seregek Urának szőlője pedig Izráel háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése; és várt jogőrzésre, s ím lőn jogorzás; és irgalomra, s ím lőn siralom!

A millenniumi időszak alatt a helyreállítás kiterjed a testi szőlőskertre, s rajtuk keresztül az egész fizikai világra (Ézs. 37:31-32). Ez már a fő aratás utáni utószedés lesz (Ézs. 17:4-6). Isten, ígérete szerint, helyre fogja állítani a testi Izraelt, és az az Isten szőlőjeként betölti gyümölcseivel az egész Földet (Ézs. 27:1-6; Jer. 24:6; Hós. 14:6-8).

 

Izrael mint Isten szövetségi nyája

Izrael amellett, hogy az Isten szőlőskertje, Isten nyája is. A testi Izrael viszont megtagadta a pásztorát (Zsolt. 95:7-10), a Messiást, Aki a főpásztor (Zak. 11:4; Zsid. 13:20). A szőlős is, és a nyáj is az Isten tulajdona. Isten az, Aki gondozza a szőlőst, és Aki a nyájat kiválasztja magának. A testi Izrael nyája megtagadta a jó pásztort, amikor megölték a Messiást. Izrael pásztorai ugyanis hamis pásztorok voltak, és Isten eltávolította őket egy hónap alatt, ami próféciailag duális jelentésű, és az egyház pásztoraira is vonatkozik (Zak. 11:7-9; és lásd még A templom megmérése [137] című írást).

Az Isten nyáját vadállatok tépik szét a hamis pásztorok miatt (Hós. 13:7-9). Ez először a levita papság alatt történt meg, de ma ugyanez történik az egyházban. A hamis pásztorok helyett Krisztus másokat helyez a nyáj fölé (Ján. 21:15; Ap.Csel. 20:28-29; 1Pét. 5:2-4). Sátán szintén behelyez hamis pásztorokat, "béreseket", akik saját magukkal vergődnek, és nincs gondjuk a nyájra, hanem szétszórják és pusztulásba vezetik azt (Ezék. 34:1-14; Ján. 10:8-10; Ap.Csel. 20:29; lásd még továbbá A templom megmérése [137] című írást). Végül a nyáj az alapján lesz megítélve, ahogyan egymással bánnak (Ezék. 34:15-24), mert sokan közülük egymásnak esnek, és egymást pusztítják (Ezék. 34:17-21; Zak. 11:9). A Messiás közbelép, hogy még egymástól is megóvja őket.

Istennek ugyanis gondja van a nyájra, vezeti őket, és megismerteti Önmagát velük (Ezék. 34:30-31; Ján. 10:3-6; 17:3; 1Ján. 5:20), nem hagyja őket elpusztulni. Isten közvetlen, gondoskodó kapcsolatot tart a nyájával, és táplálja azt (Zsolt. 23:2; Ezék. 34:14). Isten vezeti és tanítja választottait a Szentlelkén keresztül, ami a számukra biztosított csöndes víz (Zsolt. 23:2; 46:4; Ézs. 49:9-10; Jel. 7:17;l 21:6; 22:1,17). Krisztus, mint főpásztor véghezviszi a neki szabott munkát az Isten által meghatározott módon. A Bárány áldozatán keresztül vált lehetségessé az, hogy a Szentlélek bennlakozása által a nyáj egy új, szellemi életre kerüljön (Zsolt. 23:2-3; Ján.10:11). A Messiás példáját követve a választottak egy igazságosságra elkötelezett életet élnek (Zsolt. 23:3; 19:7-8). Meggyógyulnak, és Isten házában fognak élni mindörökké (Zsolt. 23:6; Ézs. 40:10-11; 66:5-24; Jer. 50:17-20. Ezék. 34:11:16; Mik. 2:12-13; Zak. 10:9-10).

A feltámadásban szintén életre kelt Dávid fog uralkodni fölöttük (Jer. 23:4-5; Ezék. 34:22-24; 37:24-25). Mikeás 2:12-13 versei ugyancsak azt mutatják, hogy Dávid előttük halad, követve az élen járó Urat, Jahovát. A lény, aki Dávid házanépe előtt jár, az YHVH Angyala, vagy más címén Jahova, Izrael Elohimja (Zsolt. 45:6-7; Zak. 12:8l; Zsid. 1:8-9).

Az Ezekiel 34-es fejezete részletesen vázolja Izrael pásztorainak felelősségét és hiányosságait.

A választottaknak tehát több, különböző felelősséget kell betölteni. Izrael nemzetének alapvető, meghatározó fontossága van a megváltás tervében, ugyanis nincs üdvösség Izrael nemzetén kívül. Ez a nemzet most már egy szellemi nemzet – bár jelenleg még testben élve. Mindazok, akik ebben a korban nem jutnak az üdvösség ismeretére Izrael részeként, azok a második feltámadásba kerülnek, függetlenül attól, hogy mennyire jónak, vallásosnak és igazságosnak tartották saját magukat. Izrael arra lett elhívva, hogy Isten fiaivá váljanak; és a nemzetek az adott időben mind el lesznek hívva, és Izraelbe lesznek oltva, hogy így szintén fiakká váljanak: üdvözülhessenek. Ez az idő hamarosan eljön a Messiás visszatérésével. A nemzeteknek hét idő (a pogányok ideje) plusz nyolcvan év lett megadva arra, hogy Izraellel viaskodjanak. A nemzetek ítéletének hamarosan eljön az ideje a Messiás megjelenésével. Az Isten szövetsége a Messiás által és az ő munkáján keresztül jött létre. Ő volt az, Aki YHVH Angyalaként megkötötte a szövetséget Izraellel a Sínainál, miután kihozta őket egyiptomi fogságukból. Ugyancsak általa jött létre a második szövetség, miután hatalommal vált Isten fiává a halálból való feltámadásán keresztül (Róm. 1:4). Így Ő az első tagja és feje az új Izraelnek, az elsőszülött, akit sok testvér követ. A második szövetség egyetlen pontocskát nem vetett el az örök törvényből. Isten törvényei és a szövetsége érvényben van és lesz, amíg a mennyek és a föld meg nem szűnnek. Azon túl pedig az Istenhez való szövetségi viszonyunk a teljességre jut, és tökéletessé válva, Isten családjaként eggyé válunk Vele és Krisztussal az elohim létvalóságban, bűnre képtelen természettel.