I. rész: Leckék Izrael honfoglalásaiból
Kevés
bibliai történet vált ki olyan döbbenetet
és kavar
fel heves indulatokat az emberekben, mint Isten azon parancsa Izrael
felé, hogy
pusztítsanak ki minden kánaánitát az
Ígéret földjéről – asszonyostul,
gyermekestül, állatostul, mindenestül és
teljesen. Isten nyomatékosította, hogy
amennyiben nem viszik véghez ezt a parancsot, az nagyon
keményen vissza fog ütni
rájuk. Noha Izrael Józsué vezetése alatt
elszántan kezdte meg ezt a műveletet,
végül mégsem végezték el
maradéktalanul. Ennek következményei aztán
valóban
utol is érték a nemzetet, az idő teltével ugyanis
átvették e pogány népek
szokásait és Istentől eltávolodva
bálványimádatba estek. Ez okozta az északi
tíz törzs megtagadását és nemzeti
fogságát, majd pedig
szórványosodását. Ez egy
fontos leckeként kell, hogy szolgáljon az egyház
számára is, hiszen mint írva
van, Izrael történelmének eseményei „előképek számunkra és az egyház okulására lettek
lejegyezve“ (1Kor. 10:11). Ennek ellenére, a legtöbb felekezeti tanító, ha teheti,
messziről elkerüli ezt a témát, s ha erre rákérdeznek, akkor képtelenek
magyarázatot nyújtani a „kegyetlen, népirtó
parancs” okaira. Mi az Isten Gyülekezeteiben Isten szemszögéből tekintünk a bibliai
történetekre, így erre az eseményre is. Tudjuk, ennek a történetnek koránt
sincs vége, a folyamatok modern korunkban is megismétlődnek, s hamarosan klimatikus
következményei lesznek. Igen, a világ megütközik ezen. Milyen Isten az, aki
képes ilyeneket megtenni, kérdezik korunk felvilágosult, politikailag korrekt
toleranciabajnokai. De még a magukat „kereszténynek”
valló emberek között is bőven akadnak olyanok, akik szerint az Ószövetség
kegyetlen, népirtó Istene nem lehet azonos Jézus Atyjával, „a
szeretet
Istenével”. Pedig az Ószövetség
és az Újszövetség Istene ugyan az az Isten, s
mi több, nála nincs változás. A
születésjogi áldásaikat élvező
izraelita
nemzetek testében ma is ott van a kínosan gyötrő
tüske, szemükben a szilánk és
csak a kor végén lesznek mindenkorra
eltávolítva a visszatérő „Józsué”
által, s
nem lesz többé Kánaánnak semmi
maradéka. A testi szövetségben az emberi
hiányosság
miatt megmaradt és eleven a gonosz.
Isten Egyházának
Gyülekezetei
Church of God
Copyright © 2018, Póli Pál - Isten Egyházának Gyülekezetei
Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetõek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.
Weboldal: http://www.churchofgod.hu
„A nemzetek útjait el ne
tanuljátok” (Jeremiás 10:2)
A kánaánita népek kipusztításának tényleges okait már
több írásban is felvázoltuk, de itt sem mehetünk el mellette. Tudjuk, hogy Kánaán meg lett átkozva (1Móz. 9:10-26),
s azt, hogy a kánaánita törzsek
jogtalanul vették birtokukba az Ígéret
földjét, miáltal további átkokat
hoztak
magukra (Jub. 10:27-34; 5Móz. 20:17)
- a hírhedten bűnökkel telített
életmódjukról nem is beszélve.
Hosszú
évszázadok teltek el, mialatt a
kánaániták egyre fokozták bűneik
mértékét, s
amikor azok tetőztek, Isten megparancsolta népének,
Izraelnek a kiirtásukat (5Móz. 7:1-6,16; 20:16-18; Józs. 11:10-14).
„... Gonoszságukért űzi ki előtted a
népeket az Úr” (5Móz. 9:5).
5Mózes
20:16-18 16 E
népek városaiban, amelzeket JHVH, a te Istened örökségül ad neked, egyetlen lelket se hagyj életben. 17 Rajut töltsd be az átkot
mindenképpen, a hettitákon, amoritákon, kánaániakon,
perizitákon, hivvitákon és jebuzitákon, ahogy
JHVH, a te Istened parancsolta, 18
nehogy eltanuld tőlük utálatos dolgaikat, amelyeket isteneik (tiszteletére)
végbevisznek, s így vétkezzetek JHVH, a ti Istenetek ellen.
A
kánaániaknak írmagostul
ki kellett pusztulniuk. Isten könnyűszerrel elpusztíthatta
volna a kánaánitákat
természetfeletti csapásokkal (mint tette azt Szodoma
és Gomora városaival), de
e helyett a választott nép keze által
kívánta véghezvinni az ítéletet,
ezáltal
próbára téve az izraeliták
engedelmességét is. Ezért figyelmeztette őket
arra,
hogy amennyiben nem hajtják végre ezt a parancsot, az
keményen és maradandóan
fog visszaütni rájuk (4Móz. 33:5):
Józsué 11:15-20 15 Amit JHVH
szolgájának, Mózesnek parancsolt, azt Mózes parancsul adta Józsuénak, Józsué pedig teljesítette, nem hagyott ki
egyetlen szót sem abból, amit JHVH Mózesnek parancsolt. 16
Így hát Józsué az egész
országot elfoglalta: a
hegyvidéket, az egész Negebet és Gósen
egész vidékét, a síkságot,
Arabát,
Izrael hegyeit és dombjait.
A
kánaániták kipusztítását
tehát semmi képen nem lehet elvonatkoztatni annak előzményeitől.
E
megátkozott és hosszú évszázadokon
át gonoszságban élő nép bűnei
elérték azt a
szintet, amit már nem lehetett meghaladni, az Isten türelmi
ideje pedig lejárt.
Meg van írva: „amikor a
gonoszságot nem éri azon nyomban utol a büntető ítélet, az embereknek nő a
bátorságuk a gonosztettre.” (Pérd. 8:11). A kánaániták évszázadokon át
fokozták a bűneiket, egy napon azonban hirtelen
eljött a könyörtelen számadás ideje. Gonosz korunkban ez megszívlelendő
lecke kell, hogy legyen. Isten meg kívánta
akadályozni azt
is, hogy bármilyen fizikai és szellemi nyoma maradjon a
kánaánita népeknek és
civilizációnak az Ábrahám gyermekeinek
megígért és Izrael által elfoglalt
Ígéret földjén. Részint
betöltötte az átkot a
kánaánitákon, részint pedig meg
kívánta óvni népét a velük
való keveredéstől és az általuk gyakorolt
rettenetes
pogány szokások felvételétől, ami a
vesztüket jelentette volna. Ezzel egy
valóban nagy felelősséget hárított
Izraelre, mert bár Ő sikerrel támogatta
népét a harcokban, de végül is nekik kellett
véghezvinni a kánaániták teljes
kipusztítását – a végeredmény,
a siker rajtuk múlott. Maximális önfegyelmet
kellett gyakorolniuk, hiszen:
3Mózes 18:1-5 1 JHVH azt mondta Mózesnek: 2 „Szólj Izrael fiaihoz és mondd meg nekik: Én vagyok JHVH, a ti Istenetek! 3 Ne
viselkedjetek úgy, ahogy Egyiptomban szokás, ahol laktatok, és ne viselkedjetek úgy, ahogy Kánaán földjén
szokás, ahová vezetlek benneteket. Ne
kövessétek azok életmódját. 4 Az én parancsaim
szerint járjatok el, és az én törvényeimet tartsátok meg, s azok szerint
éljetek. Én
vagyok JHVH, a ti Istenetek. 5 Tartsátok meg törvényeimet és parancsaimat;
aki megtartja őket, élni fog.
Ezért
tudatta velük,
hogy a békekötés és megalkuvás azt
vonja magával, hogy tovább él köztük a
gonosz,
bennük is megfogan, míg végül maguk is a
kánaániták sorsára jutnak:
Józsué
23:12-13 12Ha azonban elpártoltok, s azoknak a népeknek a maradékához csatlakoztok, amelyek köztetek
maradtak, velük összeházasodtok, és kölcsönös kapcsolatot tartotok fenn velük, 13 akkor tudjátok meg, hogy JHVH, a ti Istenetek nem űzi
el többé előletek azokat a népeket. Inkább
háló és csapda lesznek számotokra, tüske az oldalatokban és por a szemetekben,
míg el nem tűntök erről a jó földből, amelyet JHVH a ti Istenetek adott
nektek.
4Mózes
33:55-56 55Ha azonban nem űzitek ki magatok elől a föld
lakóit, mind, akiket meghagytok közülük, szálka
lesznek a szemetekben és tüske az oldalatokban, szorongatni fognak benneteket
azon a földön, amelyen laktok majd, 56 és én úgy bánok majd veletek, ahogy velük szándékoztam bánni.
Amennyiben az izraeliták nem követik hiánytalanul és
pontosan az utasításokat, akkor Isten nem veszíti ki előlük
a kánaánitákat, mi több, nem lesznek
képesek többé megszabadulni tőlük. Más
szóval, a nyakukon maradnak, a kísértés
forrásai lesznek és zaklatni fogják őket, mint
tüskék a testet, vagy a por a
szemeket, míg maguk is kivesznek a földről. A próba
részeként, Izraelnek TILOS
volt a kánaániták szokásait felvenni, TILOS volt nekik, velük keveredni
(tiltott volt számukra a vegyes házasság, a faji és kulturális keveredés).
Valójában még a kölcsönös kapcsolatok fenntartása is tiltva volt. Így tilos
volt a kulturális, a gazdasági és katonai együttműködés, vagy bármilyen más
kapcsolat kialakítása. TILTOTT volt számukra a „másság”
elfogadása és tolerálása, nemhogy annak az
éltetése. Az izraelitáknak így
állandó éberségre volt
szükségük, nehogy
befolyásolva legyenek a köztük élő „kisebbség”
szokásai és gyakorlatai által:
3Mózes
18:25-30 25 Az ország tisztátlanná
vált, de megtoroltam bűnét, s az országnak ki kellett okádnia lakóit. 26 Ti azonban tartsátok meg
törvényeimet és parancsaimat, ne kövessetek el semmit azokból az iszonyatos
dolgokból, sem a közületek valók, sem a közöttetek lakó idegenek. 27
Mindezeket az utálatos dolgokat annak a földnek lakói követték el, amely előttetek
van, és tisztátalanná lett a föld. 28 Ha
ti is tisztátalanná teszitek, nemde titeket is kiokád, mint ahogz kiokádta az
előttetek ott lakó nemzeteket? 29 Igen, ha
valaki elköveti bármelyiket is azokból
az utálatos dolgokból, az vesszen ki a
népéből, bárki is az. 30 Tartsátok meg
tehát törvényeim anélkül, hogy
követnétek azokat az utálatos szokásokat,
amelyeknek előttetek hódoltak. Így nem szennyeznek be benneteket. Én vagyok
JHVH, a ti Istenetek.
3Mózes
20:22-13 22 Tartsátok meg minden törvényemet, minden
parancsomat és éljetek szerintük: akkor
nem okád ki a föld benneteket, ahová vezetlek, hogy ott lakjatok. 23 Ne kövessétek azoknak a népeknek a szokásait, amelyeket
elűztem előletek, mivel elkövették mindezeket és megutáltam őket.
5Mózes 18:9-12 9 Ha bevonulsz arra a földre, amelyet JHVH, a te
Istened ad neked, ne tanuld el az ottani
népektől az utálatos dolgokat. 10
Ne
akadjon közted senki, aki fiát vagy lányát
arra készteti, hogy tűzön menjet át;
aki jövendőmondásra, varázslásra,
csillagjóslásra vagy boszorkányságra adja
magát; 11 aki bűbájosságot űz,
szellemet vagy lelket kérdez; aki halottat idéz. 12 Mert aki ilyet tesz, utálat tárgya JHVH szemében; JHVH, a te Istened emiatt az utálat miatt űzi el ezeket a népeket
előled.
Napnál is világosabb, hogy Isten meg kívánta óvni népét azon szokások
átvételétől, ami a saját pusztulásukat eredményezi. Tudjuk, Isten ma is meg
kívánja óvni övéit mindezektől. Az 5 Mózes 7. fejezetében Isten több a mai
politikai korrektségnek egyáltalán nem megfelelő utasítást adott az izraeliták
számára a másság tiszteletben tartását illetően:
5Mózes
7:1-6 1
Ha az Úr, a te Istened elvezérel
arra a földre, ahova most bevonulsz, hogy birtokba vedd, s ha
kiűzi előled mind
a népeket, a hettitákat, a girgasithákat, az
amoritákat, a kánaániakat, a
perizitákat, a hivvitákat és a jebuzitákat
– hét nálad népesebb és nagyobb
népet -, 2 ha az Úr, a te Istened majd kiszolgáltatja neked, s te legyőzöd őket,
akkor töltsd be rajtuk az átkot, ne
köss velük szövetséget és ne könyörülj meg rajtuk. 3 Ne
köss velük házasságot, lányodat ne add
egyhez sem feleségül közülük, és
egyikük lányát se vedd fiadnak
feleségül. 4 Mert fiad elidegenednek tőlem, s más isteneket fog imádni. Akkor fölgerjed
az Úr haragja és elpusztít benneteket. 5 Inkább így bánjatok velük: oltáraikat
romboljátok össze, kőoszlopaikat döntsétek ki, szent fáikat vágjátok ki,
bálványaikat pedig égessétek el. 6
Mert az Úr, a te Istened szent népe vagy, téged választott ki az Úr, a te
Istened a föld népei közül a maga népének.
5Mózes
7:16, 22-23 16 Minden népet, amelyet az Úr a te Istened
kiszolgáltat neked, pusztítsd el, ne kíméld őket együtt érzőn, s ne imádd
isteneiket, mert ez csapda volna számodra! ... 22 Az Úr, a te Istened ezeket a népeket lassanként mind kiűzi előtted. Nem
irthatod ki őket egyszerre, mert túlságosan elszaporodnának a mezőn a
vadállatok. 23 Az Úr, a te Istened kiszolgáltatja őket neked, veszteség veszteségre
éri őket, míg ki nem pusztulnak. 24 Királyaikat hatalmadba adja, s te eltörlöd
nevüket a földről. Senki sem áll meg előtted, míg ki nem pusztítod őket.
Noha
saját érdeküket szolgálta a szigorú
utasítás, a
jelek arra mutatnak, hogy az izraelitákban is felébredt
egyféle értetlenség és
humanista együttérzés embertársaik
iránt, így a figyelmeztetés ellenére sem
végezték el elégségesen a
kánaánita törzsek teljes
kipusztítását. Isten
tökéletesen ismeri az emberi
gondolkodásmódot, a bűnre való hajlamát,
tudta,
hogy minden tiltás ellenére szenvedélyes
vágy gerjed majd bennük a „tiltott gyümölcs”
(az egzotikusan szép kánaánita nők) és azok furcsa istenei iránt (1Kir. 11:2), de előre tudtukra adta, hogy ez mit von majd maga után. Nagyon tanulságos
áttekinteni a negatív folyamatok alakulását.
Miután
Józsué és az izraeliták átkeltek a
Jordán folyón a
Holt tengertől némileg északabbra, pihenőtt tartottak
Gilgalban, majd
megindultak Jerikó és Ai városai ellen. A
városok bevétele után az izraeliták
visszatértek Gilgalba és röviddel ezután
elkövették az első nagy hibát. Az
amoriták egy alnemzetsége, a gibbeoniták
látván, hogy képtelenek megállni
Izrael előtt, cselhez folyamodtak, és úgy álltak
az izraeliták elé, mint egy
békés szándékú, messze földről
vándorló nép, akik szívesen
szolgálnak Izraelnek
(Józs. 9. fej). Az izraeliták úgy
fogadták el az ajánlatot, hogy előtte nem
kérték ki JHVH akaratát a dologban és
békére kötelezték magukat. Ez egy
végzetes mulasztás volt a részükről. Mivel a
szövetséget esküvel erősítették meg,
Izrael tehetetlen volt, s a kánaániták
ezen elemei a „nyakukon
maradtak.” A Józsué könyvéből
úgy tűnik, mintha az izraeliták
sikeresen vitték volna véghez az
utasításokat, a Bírák könyve azonban
rámutat
arra, hogy az egyéni izraelita törzsek nagyon hanyagul
végezték el a számukra
kijelölt területek elfoglalását, aminek
következtében egész területek maradtak
meg kánaánita kézben (Bír. 1:17-36).
Meg is jelent nekik JHVH angyala és tudatta velük a következményeket:
Bírák 2:1-4 1 JHVH Angyala fölment Gilgalból Bételbe, és így szólt: „Kihoztalak titeket Egyiptomb’ol, és elvezettelek erre a földre, amelyet
esküvel ígértem atyáitoknak. Ezt mondtam: Nemszegem meg szövetségem soha. 2 De ti se kössetek szövetséget ennek a földnek a népével, hanem pusztítsátok
el oltáraikat. Ti azonban nem hallgattatok szavamra. Miért
tettétek ezt? 3 Aztán azt mondtam: [Mostmár] nem űzöm el ezeket a népeket előletek.
Szorongassanak benneteket, isteneik meg legyenek csapda számotokra.” 4 Amikor JHVH angyala elmondta Izrael fiainak
ezeket a szavakat, a nép hangos sírásra fakadt.
A fentiek óriási leckeként szolgálnak számunkra. JHVH angyala, Izrael nemzeti Elohim-ja, a szellemi
szikla, melyből ittak, az nem más volt, mint a Lény, aki később a Messiásként
eljött (v.ö. 1Kor. 10:1-4). Ahogy az
Atyánál, úgy Krisztusnál sincs változás (Héb.
13:8), s ne gondoljuk, hogy az egyház fejeként velünk, a szellemi népével
elnézőbben bánna. Pál nyomatékosította azt, hogy minden, ami Izraellel történt,
példaként szolgál számunkra, beleértve a próbákat is:
1Korintus
10:6,11,13 6 Ez mind intő példa lett számunkra, hogy ne kívánjuk a rosszat, mint ahogy ők
megkívánták. ... 11 Mindez előkép a számunkra,
a mi okulásunkra írták meg, akik a végső időkben élünk. 13
Eddig emberi erőt meghaladó
kísértés még nem ért titeket.
Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy
megkísérteni, hanem a kísértéssel
együtt a szabadulás lehetőségét is megadja,
hogy kibírjátok.
Az
izraeliták nem állták ki a próbát,
nem vitték véghez
az utasításokat, aminek eredményeként a
kánaániták megmaradtak a földön.
Ennek pedig az lett a következménye,
hogy röviddel Józsué halála után
megtörtént mindaz, amit JHVH angyala előre
megmondott nekik: a kánaániták
állandó kísértés és
próba forrásává váltak
Izraelben, s gyakran okozták elbukásukat.
Bírák 2:11-13 11 Izrael fiai azt
tették, ami konosznak számít JHVH szemében, és a Baáloknak szolgáltak. 12 Elhagyták
JHVH-t, atyáik Istenét, aki kivezette őket
Egyiptom földjéről, és más isteneket
követtek, a körülöttük lakó
népek
isteneit. Ezeket imádták, JHVH-t pedig haragra
ingerelték. 13 Elhagyták
JHVH-t, s Baálnak és Astarénak szolgáltak.
Bírák 3:1-7 1 Ezeket a népeket hagyta meg JHVH, hogy
általuk próbára tegye Izraelt, azokat, akik már nem ismerték a kánaáni
háborúkat, 2 mégpedig Izrael fiainak,
nemzedékeinek javára, azért, hogy megtanítsa őket a hadviselésre, legalábbis
azokat, akik nem ismerték az egykori háborúkat: 3 a filiszteusok öt fejedelmét, az összes kánaánit, szidonit, hettitát, akik
a Libanon hegyláncán laktak, Baal-Hermon hegyétől egészen Hamat bejáratáig. 4 Ezek arra szolgáltak, hogy
próbára tegye általuk Izraelt, s lássa, megtartják-e azokat a parancsokat,
amelyeket az Úr atyáiknak adott Mózes keze által. 5 Izrael fiai a kánaániak, hettiták, amoriták, periziták, hivviták és
jebuziták között laktak, 6 feleségül vették lányaikat, fiaikhoz
hozzáadták lányaikat és szolgáltak isteneiknek. 7 Izrael fiai azt tették, ami gonosznak számít az Úr szemében. Megfeledkeztek az Úrról, Istenükről, s a
Baáloknak és az Aseráknak szolgáltak.
A
bírák idejében Izrael szellemi élete egy
hullámvasúthoz
hasonlított, hol a bálványimádat
mételyébe süllyedtek és emiatt
ellenségeik
kezébe kerültek, akik hevesen gyötörték
őket, hol pedig Istenhez kiáltottak a
szenvedéseik közepette, visszatértek hozzá
és megszabadultak. Ez a folyamat
ciklikusan ismétlődött nemzedékeken át
és ez időktől kezdve már állandó
problémává
vált Izraelben a Baál kultusz. De ki volt ez a
Baál? A Baál név valamely
formában csaknem száz alkalommal fordul elő a
Bibliában, ugyanis ez a
bálványisten az izraeliták egyik legfőbb
kísértőjévé vált. Nevének jelenése tulajdonos, vagy úr, aki a vihar,
az időjárás, a gazdaság, a termés, illetve az
állatállomány termékenységének az istene volt. Tőle
függött a jólét, a bőség, a
létbiztonság – tegyük hozzá, nagyon
nagy áron,
ünnepélyes emberáldozatok fejében. Halmokat, magaslatokat építettek
neki, és általában bikaként, vagy egy bikafejjel ábrázolták. A
Baálnak tartott fesztiválok
tömegünnepélyek voltak,
amelyeknek szerves részét képezték a
rituális orgiák, a homoszexuális és a
családon belüli nemi aktusok, kimerítve a
szexuális perverzitás minden lehetséges
formáját. Az ünnepet lakomák, italozás
és persze zene, tánc kísérte. És
természetesen a hírhedt és rettenetes
emberáldozatok. A kánaániták
tisztában
voltak Baál mohó vérszomjával és
úgy tartották, hogy a megfelelő időjárást
és a
bőséges termést leginkább a csecsemők tűzben
való feláldozása biztosítja. A
csecsemőket vagy a Baált és Molokot
reprezentáló tűzzel hevített hatalmas
bronzból készített bikák izzó
karjaira helyezték, vagy pedig annak kemenceként
égő gyomrába vetették. Feketeruhás papjaik,
a khemarim, önmagukon ejtettek mély véres sebeket a szellemvilággal
való kapcsolatfelvétel érdekében. Baál kultusza minden tekintetben a halál
kultusza volt. Ezt az istent később a
görögöknél Krónosszal a rómaiaknál pedig, Szaturnusszal jelenítették meg. A görögök és rómaiak kultuszai és
ünnepi szokásai finomabb formában ugyan, de megegyeznek Baáléval és korunk
legnépszerűbb ünnepei is ezekhez köthető. Igen, bármennyire is hihetetlen, de a kultusz ünnepei és
szokásai a mai napig jelen vannak a világban, és még a magukat kereszténynek
mondó emberek is tömegesen gyakorolják.
Amikor a tüskék szúrása elmérgesedik:
I. menet
Az
izraeliták a továbbiakban is megszegték Isten
csaknem
minden utasítását, így a népekkel
való keveredést tiltó parancsokat is. Voltak
közöttük olyanok, akik vegyes házasságot
kötöttek a kánaánitákkal. Még
Dávid és
Salamon is áthágták a parancsot, hiszen
békét kötöttek, szövetségre
léptek és
kereskedelmi kapcsolatot létesítettek a
kánaánitákkal. Salamon még
feleségeket
is vett közülük:
1Királyok
11:1-3 1
Salamon
király számtalan idegenből való asszonyt
szeretett, mégpedig a fáraó lányán
kívül moábita, ammonita, edomita, szidóni
és hettita asszonyokat, 2 tehát pogány népekből valókat is, akikről JHVH azt
mondta Izrael fiainak: „Ne
adjátok össz velük magatokat, s ők se házasodjonak össze veletek, mert
elcsábítják szíveteket, s isteneikhez pártoltok.” 3 Ám Salamon csüggött rajtuk.
Ezen felül Salamon szervesen közreműködött annak a Sátán
ihletette mammonimádó tírusi gazdasági mintának (Ez. 28:4-5)
a kifejlesztésében is, ami korunk
modern, monopolizáló, kizsákmányoló
és természetromboló vadkapitalizmushoz
vezetett. A nagy kereskedelmi városok gazdasági és
kulturális központokká váltak,
megszülve a kozmopolitizmust. Ez a rendszer maradt ránk,
ezen rendszer keretein
belül bontakozott ki az izraelita gazdasági dominancia, s
végül ez lesz majd az
antikrisztusi világrend mozgató rugója is
hamarosan! Gondoljunk bele: Ha Izrael
véghez vitte volna Isten akaratát, akkor nem
jöhetett volna létre az a
gazdasági rend és az a gyökértelen
globalizmus, ami a modern világunkat is
jellemzi, és ami a kor végén pusztulást hoz
az egész földre (Jel.11:18). Ez a rendszer áruként kezeli
az ember testét és lelkét (Jel. 18:13),
valamint teljes kontrollja alá veti az emberiséget (vö. Jel. 13:17). Az ok és okozat kirakat példája.
Miután
i.e. 930 körül kettészakadt az egyesült
királyság
[Izraelre és Júdára] az északi tíz
törzs szinte azonnal bálványimádatba esett (1Kir. 12:26-33).
Isten számos prófétát
küldött hozzájuk, de eredménytelenül,
végül az aposztázia oly
mértékűvé vált,
amit már Isten nem tolerált tovább és i.e.
722-ben az asszírok kezébe adta
Izrael törzseit. Az asszírok megsemmisítő
vereséget mértek Izraelre, majd a 10
törzs túlélőit hazájuktól
távoli helyekre deportálták. Beteljesedett
hát Isten
próféciai intése, s amint előttük a
kánaánitákat, úgy őket is
„kiokádta a föld
magából” a gonoszságaik miatt. A
másik izraelita királyságot, Júdát
ugyancsak
megfertőzte a kultusz:
Jeremiás 7:31 „És felépítették a Tófet magaslatait, amely a
Ben-Hinnom völgyében van, hogy
megégesség fiaikat és leányaikat a tűzben, amit nem parancsoltam, és ami
gondolataimban sem volt.”
Júda
törzse visszatért a babiloni fogságból
és tiszta
lappal kezdhetett, de ez inkább a messiási vonal
szükségszerű fenntartásának
volt köszönhető, mintsem a zsidó nép
egységes és elkötelezett hűségének. A
zsidók közül sokan továbbra is „Astarténak szolgáltak”, ezen felül máig „hordozzák Molok sátorát és Romfa isten csillagát” azaz a hexagramot (vö. Ap.Csel. 7:43),
amit korunkban nemzeti
jelképükké tettek meg. Az ammoniták
által imádott Molok, vagy Milkolm azonos
volt a kánaániták Baáljával
és rítusaik is tökéletesen megegyeztek. A
Messiás
megtagadása után a „hitszegő Júda” is el lett távolítva a
Szentföldről. Míg azonban Júda további történelme jól követhető, addig Izrael „elveszett
törzseinek” teljesen nyoma
veszett, ezen végidőkig. Ugyanakkor ne feledjük azt, hogy,
a Biblia elsősorban
Izrael népeinek a könyve, hozzájuk és
róluk szól, a próféciák nagyobb
része is
velük foglalkozik. Ezen a tényen nem változtat az
sem, hogy Izrael törzsei
úgymond „elvesztek” és az sem, hogy időközben
létre jött az egyház. De az sem változtat semmit, hogy az elveszett izraelita
törzsek beazonosításának ismerete nélkül a bibliaolvasók nem érthetik meg a
próféciákat, illetve azoknak a folyamatoknak az okait, amelyek a szemük láttára
mennek végbe a világban. Márpedig Izrael és Júda határozottan beazonosíthatóak miáltal bibliailag korrekt értelmet
kapnak korunk világának eseményei, ugyanis az egykoron leírt próféciák
beteljesedését látjuk megvalósulni.
Ma is nyilvánvalóan látható a
kánaánita tüske hatása az izraelita
népek soraiban, látató az Istentől való
elfordulásuk, a pogány valláselemek
gyakorlása és hamarosan látni fogjuk ennek
eredményét, a nemzeti büntetést, Jákob
nyomorúságát is! A bibliai történelem
egyik legnegatívabb eseményének a
megismétlődése bontakozik ki a szemünk
láttára, noha csak kevesen értik meg ezen
folyamatok próféciai jelentőségét. Ahogy
az ókori izraeliták nem fogták fel, úgy a
mai leszármazottaik sem fogják fel
azt, hogy Istent kísértik és az
ítélet tüzével játszanak. A felek
felállása
azonos az ókorból ismert felállással: az
izraelita népek vs. a kánaániták. Az
utóbbiak belülről pusztítják az izraelita
népeket és szokásaik kiszorítják
azok
elvilágiasodott és csak névlegesen „judeo
keresztény”
értékrendjét. Sajnálatos módon a
folyamatok további részei is ismétlődnek,
és
az izraeliták, valamint a névleges
kereszténység nagy többsége az ókori
izraelitákhoz hasonlóan nem lát semmi
kivetnivalót a másság elfogadásában,
sőt,
inkább erénynek tarja azt a saját vesztére!
Hosszú út vezetett idáig, amit itt
röviden áttekintünk.
A kánaánita szórvány és szokásaik
hatása
A kánaániták egy teljes khámita
alrasszt képeztek, akiknek a Szentírásban felsorolt tizenegy nemzetsége (1Móz. 10:15-18) Izraelnél nagyobb, és
számosabb népeket alkotottak (5Móz.
7:1-1).
Józsuéék i.e. 1450 körül kezdték
meg az Ígéret földjének
bevételét
és ekkor vette kezdetét a kánaánita
törzsek kipusztítása.
Az izraeliták kezdetben valóban nagy
pusztítást végeztek, s ennek
hatására több kánaánita törzsi
elem, menekülésre
fogta a dolgot, amelyek aztán különböző
irányokba széledtek szét a földön (1Móz. 7:2). Tudjuk, hogy a szinimiták keleti irányba vándoroltak és egészen
Kínáig eljutottak, majd pedig azon túl a csendes óceáni szigetvilágban
állapodtak meg. Az amoriták és más törzsi elemek nyugati irányba menekültek, s
először Egyiptomban találtak menedéket. Ez az útvonal ma már viszonylag jól
ismert a történészek által is. Az izraeliták által érintetlenül hagyott hettiták
évszázadokkal később kezdték meg
hosszantartó vándorútjukat. Ez a vonal
Anatóliából indult ki, átszelte
Európát,
érintette Skandináviát, az észak orosz
területeket majd Szibériát, onnan pedig
a Bering szoroson átkelve elérték Észak
Amerikát. Leszármazottaik ma az
algonkin indián törzseket foglalják magukban. Az
ismertebb nyugati útvonalon elmenekült
kánaániták hagyták a legtöbb nyomot
maguk után. Az ókori világ nagy
történetírója, Caeasareai Procopiosz egy
nagyon
érdekes, bibliai szempontból is releváns és
átfogó leírást nyújt a
mórokról,
méghozzá azok perspektívájából:
„A
kezdetétől fogva szükséges elbeszélni azt,
hogy honnan
kerültek a MÓR népek Líbiába és
miként telepedtek ott meg. Amikor a héberek
kivonultak Egyiptomból és elérték
Palesztina határait, meghalt Mózes, a bölcs
ember, aki útjuk során vezette őket, és a
vezérlet Joshuára, Nun fiára lett
rábízva, aki bevitte ezt a népet
Palesztinába. És a háborúban olyan
hősiességet
tanúsított, ami meghaladja a természetes
emberét és elfoglalta a földet. Miután
legyőzte mind az ott élő nemzeteket, könnyedén
elfoglalta a városaikat is, és
legyőzhetetlennek mutatkozott. Na
mármost, akkoriban a teljes földet, Szidon tengerétől Egyiptom határáig
Föníciának nevezték. És az ősi időkben egy király uralkodott a fölött,
amint azt mindazok lejegyezték, akik a legkorábbi leírásokat adták a
föníciaiakról. E
földön népes törzsek
laktak, a girgazeusok, a jebuzeusok és több más,
amelyek megnevezései a héberek
által leírt történetben olvashatók.
Amikor ezek a nemzetek látták, hogy a
megszállók vezére egy legyőzhetetlen ember volt,
elhagyták őseik földjét és
Egyiptom felé vették útjukat, ami határos
volt az ő országukkal. És mivel nem
leltek ott maguknak megfelelő lakterületre, mivelhogy Egyiptomban
ősidőktől
kezdve nagyszámú nép lakott, továbbmentek
Líbiába. Ott számos várost
alapítottak és Líbia teljes területét
birtokukba vették, egészen Héraklész
oszlopaiig [Gibraltári-szoros], és ott éltek a mai
napig, a maguk föníciai
nyelvét használva. Megépítettek egy
erődvárat is Numidiában, ahol ma a
Tigiszisz városa található. Azon a helyen
két fehér kőből készült oszlop áll
egy forrás mellett, amelyekre föníciai betűkkel a
következő sorokat vésték: ‘Mi vagyunk azok, akik elmenekültek Joshua
a [föld]rabló, Nun fia elől.’
Más nemzetek is megtelepedtek Líbiában még
a
mórok előtt, akiket mivel oly régóta élnek
azon a földön, a föld gyermekeinek
nevezik. És emiatt járja náluk az a beszéd,
hogy Antaeusz, a királyuk, aki
megbirkózott Héraklésszel Klipeában
[Klypea, vagy Aspis, a mai Kalbia a
karthágói partvidéken] a föld fia volt.
És a későbbi időkben, amikor a Dido-val
[a Karthágót megalapító tíruszi
hercegnővel] érkező föníciaiak Líbia lakosai
mellé költöztek, tették azt úgy, mint
akik a rokonaikhoz költöznek. Ezeknek
engedélyt adtak ahhoz, hogy megépítsék
maguknak Karthágó városát. Az idő
teltével azonban Karthágó egy népes
és erős várossá fejlődött, és
háborúra
került sor köztük és a móroknak nevezett
szomszédjaik között, akik, mint már az mondva volt, ugyancsak Palesztinából
érkeztek, őket [vagyis a karthágóiakat] megelőzően.
A karthágóiak
győzedelmeskedtek és rávették a mórokat,
hogy költözzenek el Karthágó mellől
távolabbi vidékekre. Még később a
rómaiak a háborúk során legyőzték
mindannyiukat, és a mórokat Líbia lakatlan
területeire száműzték, a
karthágóiakat és egyéb líbiaiakat
pedig adófizető alattvalóikká tették. Ezek
után pedig a mórok számos győzelmet arattak a
vandálok fölött, és birtokba
vették azt a földet, amit most Mauritániának
neveznek, Gadirától egészen
Caesareaig [Tangiertől Algériáig] és Líbia
maradék területéig. Ez hát a mórok
líbiai megtelepedésének
története.” - Prokopiosz,
"History of the Wars" Book IV, "The Vandalic War,"
Capt.X, 12ff (Loeb Class, London, 1916)
Samuel Purchas a Relations of the World and the Religions Observed in All Ages,
című munkájában olyan ősi forrásokra hivatkozva, mint a hírneves Caeasareai Procopiosz, ezt írja:
„Procopiosz leírásai megerősítik azt, hogy azokban az
időkben [Izrael honfoglalásakor] a Szidon és Egyiptom közötti teljes
tengerparti vidéket Föníciának nevezték. Amikor pedig Józsué behatolt e
területekre, annak lakosai [akiket az izraeliták nem pusztítottak el]
elmenekültek Egyiptomba.... Miután ott [Egyiptomban]
felszaporodtak, tovább haladtak [Észak] Afrikába, s birtokukba vették az egész
[észak afrikai] part menti sávot egészen Heraklész oszlopaiig.” (Samuel Purchas, Relations of the World and the Religions Observed in All Ages,
1613. I. Könyv, XVIII. fejezet, 85. o.).
Moses Chorenensis V.
századi örmény történész egy hasonló lejegyzést nyújt, arról, hogy Héraklész
oszlopainak [Gibraltár] közelében, az afrikai oldalon az elűzött kánaániták
felépítettek két várost, s két oszlopra jegyezték fel történetüket:
„Ők
[a kánaániták] ott, Numidiában
építettek fel Tinge és Tanger városait,
ahol két fehér kőből készült oszlop
állt, közel egy nagy forráshoz. A két
oszlopra a következő feliratot vésték fel
föníciai betűkkel: ‘Mi vagyunk azok a
kánaániták, akiket a földrabló
Józsué űzött el és ezen a helyet
telepedtünk
meg.’” (u.o. 85. o.)
Különös iróniája van annak, hogy a sorvetés által Sémnek jutott
területet jogtalanul birtokba vevő, vagyis földrabló kánaániták (Jub. 10:27) a jogos örökrészükre
beköltöző izraelitákat nevezték „földrablóknak”! Ezzel
a hamis állítással még találkozni
fogunk. Nem
mellékesen, a Jubileumok könyve szerint pontosan ezen
északnyugat-afrikai
területek képezték a kánaániták
jogos, sorsvetés által eldöntött
örökrészét (Jub. 9:1). Akár azt is mondhatnánk,
hogy haza találtak, s itt jó eséllyel hozhattak
volna létre egy funkcionáló nemzetállamot.
De ehelyett - s ebben talán szerepe
van a kánaánita átoknak is -, inkább
egyféle ugródeszkaként használták
fel a
területet. A Fölközi tengeren átkelve
kolóniákat hoztak létre az Ibér
félszigeten, a mai Franciaország területén,
de településeik nyomai
megtalálhatók a Rajna mentén és még
Skandináviában is, így sokan Európa „őslakosaikén”
tartják számon ezt a kora bronzkori népet. Ezt a sajátos kultúrát a
jellegzetes, harangformájú, díszített agyagedényeik után a Bell Beaker Culture-ként a [a harangformájú
főzőpohár-kultúra] nevezi a tudományos történelem. Az edényeiket díszítő
motívumaik mellett a halottaiknak felemelt magas halmokról váltak híressé. A
brit szigetekre áttelepedett elemeik a
titokzatos, vad és festett bőrű és felnyírt
hajú pictek voltak. Bizonyos
európai elemeik megmaradtak a kelták
érkezéséig és azon túl a
római uralomig.
Az Izrael elveszett törzseihez tartozó
kelták, akik i.e. 600 körül érkeztek meg Európa nyugati
felébe megkülönböztették maguktól a már ott élő „beakereket”. A kelták ugyanis „com-broges”-ként
[honfitárs]utaltak egymásra, míg a beakereket „allo-broges”-nek [más nép fia, vagy idegen] nevezték. (The Berber Project, 19. o.) Másrészt a
keltáknak is meg voltak a maguk Kánaánból eredő
hagyományai, s a maguk Baál papjai, akiket ők
druidáknak neveztek.
„Előállt az ügy, ami
Isten és közöttünk áll. Szövetségre
léptünk vele e munka elvégzéséhez,
megbízást kaptunk erre,” ...
„Amennyiben az Úr kedvében állt meghallgatni bennünket, akkor békével visz el
minket vágyaink helyére, s az által [tudjuk] jóváhagyta a szövetséget, és
megpecsételte a megbízásunkat és elvárja tőlünk a megfogalmazott cikkelyek
határozott módon való kivitelezését.” ...
„[a telepeseknek] követni kell Mikeás
[próféta] tanácsát, igazságosan
kell cselekedniük, könyörületet kell gyakorolniuk
és alázatosan kell járniuk
Istenükkel. És a cél érdekében egy
emberként, szorosan össze kell kötődnünk
ebben a munkában, testvéri szeretetet kell viselnünk
egymás iránt, meg kell
vonni magunktól a fölösleget és
megsegíteni azzal a rászorulókat.” ... „Meg
fogjuk látni, hogy Izrael Istene
közöttünk van, amikor néhány tizednyien
képesek leszünk ellenségeink
tízezreinek ellenállni, amikor éltetést
és elismerést kapunk és az utánunk
jövő
kolóniákban ekként beszélnek majd az
emberek: olyanná tegyen bennünket az Úr,
mint Új Angliát, .... Olyanokká leszünk, mint
a hegyen álló város és minden nép
reánk veti tekintetét,”
Azt remélték, hogy az
utánuk jövő nemzedékek is követni fogják az általuk levetett utat és
méltányolják majd erőfeszítéseiket. Perry Miller történész a bibliai
vonatkozású „Küldetés a pusztában”címet
adta Winthorp levelének, illetve beszédének. Az
utolsó, általunk kiemelt
részt újra és újra felidézték
Amerika nagyjai, emlékeztetni kívánva az
embereket arra, hogy kötelességük ezt a kijelölt
útvonalat követni (ezt
utoljára Ronald Reagan elnök tette meg). Amerika számára le lett fektetve az az út, ami naggyá
tette. Az teljesen mindegy, hogy ma ki és mit gondol Amerika küldetéséről, mert azt annak
megalapítói határozták meg.
Az idők ominózus jele az,
hogy manapság már inkább elvakult, intoleráns vallási fanatikusoknak tekintik
az alapítóatyákat. Mi, Isten Gyülekezetében Izrael elveszett törzsei
identitásának, és a József törzseit illető születésjogi áldásokpróféciai
ismeretében osztozunk a honalapító
zarándokatyák azon nézetében, hogy
Isten vezérelte őket Szavának, ígéreteinek
beteljesítése érdekében. Isten e
tiszta embereken keresztül nyitott utat József fiai
számára, hogy méltó
nyomokba lépve vegyék fel a nekik rendelt és
páratlan fizikai áldásokkal járó
születésjogi ígéreteiket. Az
alapítóatyák levetették azt a szellemi
nyomvonalat, aminek követésével utódaik
megtarthatják az áldásokat. A
Gondviselő közbenjárásának felismerése
és az isteni útmutatásba vetett hit,
valamint annak őszinte követése valóban egy
meghatározó tényező egy nép
felemelkedésében (Péld. 14:34) és
amíg nem vetik el ezeket az erényeket addig áldásokban részesülnek. Ha pedig
letérnek a helyes útról, előttük van az ókori Izrael példája.
Isten hívása a szentségre való elhívás
Izrael elhívásának fontos része volt az, hogy Isten
modell nemzeteként szolgáljanak abban a világban, amelynek Sátán az istene (2Kor. 4:4) és a nemzeteket bukott szellemi fejedelemségek
irányítják. Az izraelitáknak az egy
igaz Isten népeként példázniuk kellett a
többi nép számára azt, hogy miként
kell egy társadalomnak az isteni rend
keretein belül funkcionálni, dicsőséget hozva Istenre (vö. 5Móz. 5:9) és áldásokat önmagukra. Isten ismerete, az ő
törvényei,
rendeletei és utasításai
elválasztották Izraelt a pogány
világától és
életviteltől, amihez elkötelezett módon,
szigorú önfegyelemmel kellett
ragaszkodniuk. „Legyetek
szentek, mert én, JHVH a ti Istenetek szent vagyok” (3Móz. 11:45; 19:2). A Teremtő nem szankcionálta a pogány
népek életvitelét és féltő szeretettel óvta, óvja övéit azok isteneitől, szokásaitól és
gyakorlataik felvételétől, azaz, a bálványimádattól:
2Mózes
34:14-16 14 Nem
imádhatsz más istent: JHVH neve az, hogy féltékeny, igen féltékeny Isten, 15 ezért ne köss
szövetséget az ország lakóival. Amikor isteneikkel fajtalankodnak,
isteneiknek áldozatot mutatnak be, akkor esetleg meghívnak benneteket, hogy
vegyetek részt lakomáikon. 16
Te pedig
esetleg lányaik közül vennél feleséget
fiad számára. Ha aztán leányaik isteneik
előtt hódolnak, elcsábíthatják fiaitokat,
hogy isteneiket imádják.
Bár
Izrael számára tiltott volt más istenek
imádata és a
pogány vallásgyakorlatok felvétele, de
befogadták mindazokat az idegen
jövevényeket, akik igazodni kívántak az
isteni rendhez. A multikulturalizmusnak
azonban soha nem volt helye Izraelben! A multikulturalizmus a
Sátán egyik legfőbb
eszköze az igazság relativizálásához,
majd pedig rövid úton való
elfojtásához.
Amikor a tüskék szúrása elmérgesedik:
az utolsó menet
A
fősodratú kereszténység
tanítói lezártnak tekintik a Józsué
idejében végbement „kínos”
történetet és
annak következményeit. Ha tehetik, messzire elkerülik
a témakört és a
szeretetre hivatkozva azt érzékeltetik, hogy ma
már nincs törvény és nincs
ítélet sem, az ilyen és hasonló
„ószövetségi esetek”
végképp lezárultak. Ezzel
maguk is részesei annak a negatív folyamatnak, ami
által a „keresztény” nyugati világban megismétlődik az az ókori történet,
ami Izrael szétszórattatását okozta. A „másság
iránti tolerancia” egy olyan trójai faló,
amelyből sorra bukkannak elő azok a
pusztító bűnök, amelyek a társadalom
vesztét okozzák. Azon a ponton, amikor egy
gonosz közegben már az igazak képviselik a
másságot, akkor nagy hirtelen
megszűnik a másság iránti tolerancia. A
bűnösök nem tolerálják az igazakat,
mert az igazak igazságossága megítéli őket
és a puszta létük is terhükre van (Bölcs. 2:14-15).
A gonoszok a bűnt
kívánják elfogadott normává tenni, a
jót rossznak mondják és üldözik, a
rosszat
pedig jónak nevezik és éltetik (Ézs.
5:20). Erről, és egyedül erről szól a politikailag korrekt beszédmód,
miáltal gyűlöletbeszédnek, bigottságnak, intoleranciának, rasszizmusnak,
homofóbiának, stb. minősül minden egyes szó, ami kiáll a bibliai értékrend
mellett.
Tény, hogy az eredeti elgondolás és kijelölt út helyett
egy sátáni, szabadkőműves mintaállam valósult meg Amerikában és ez a
szellemileg elfajzott nemzedék a Baáloknak szolgál. Ki is veti őket magából a föld, elvesztik a születésjogi áldásokat, a velejáró
gazdagságot és hatalmi státuszt. Fejek helyett farkakká lesznek a saját hazájukban
(5Móz. 28:43), a köztük élő
idegenek föléjük emelkednek, csapdaként szolgálnak számukra és felemésztik
minden erejüket (Hós. 7:10; Péld. 5:10).
A legyengült és szétzilált izraelitákat hirtelen fogja elérni Jákob
nyomorúságának szörnyűséges napja (Jer.
30:5-7) és tehetetlenek lesznek az
asszír veszedelemmel
szemben. A vereség után jöttment, üldözött
idegenekként kell bolyonganiuk az őket gyűlölő nemzetek között mindaddig, míg
maradékuk meg nem tér. A névleges és langymeleg keresztényekre ugyan ez a sors
vár és pontosan ugyan azon okoknál fogva: megtűrik maguk között a pogányok
vallási szokásait és maguk is gyakorolják azokat.
Hóseás a róla elnevezett
bibliai könyv 2. fejezetében jelen korunk Izraeljéhez üzent (vö. Hós. 2:1-2),
felvázolva mindazon
állapotokat, amelyek megelőzik a bukásukat, majd pedig a
kor legvégén a
helyreállításukat. Mondanivalói
tehát a mai, jólétben élő és
elkényelmesedett
izraelitákhoz szólnak, rámutatva bukásuk
egyik legfőbb okára,
nevezetesen arra, hogy az istentől kapott születésjogi áldásaikat a Baálokra
tékozolják:
Hóseás 2:10-15 10 Nem ismerte el, hogy én adtam neki a gabonát, a bort, az olajat,
énadtam neki az ezüstöt, és az aranyat is, amelyből a Baálokat csinálta. 11 Ezért visszaveszem tőle gabonámat, ha eljön az ideje, s
boromat is a maga idejében; megvonom tőle a gyabpjúmat és lenemet, amellyel
meztelenségét takargatja. 12 Majd feltáro szégyenét szeretői előtt, és senki sem szabadítja ki kezemből.
13 Örömünnepeit
megszüntetem, újholdját, szombatját és minden ünnepét. 14 Letarolom szőlejét és fügefáit, amelyekről azt mondta: „Ez a bérem amelyet szeretőimtől kaptam.”
Vadonná változtatom, a mezei vadak táplálékává. 15 Megtorlom rajta a Baálok
napjait, amikor illatáldozatot mutatott be nekik; nyakékkel és függővel
díszítette magát, úgy ment szeretői után. Rólam pedig megfeledkezett! – mondja
JHVH.
Ne surranjunk át a fölött,
hogy a fenti szöveg szerint az izraeliták egészen a végidőkig szolgálnak
a Baáloknak! Igen, ez jelen
korunk izraelita népeinek is az egyik legfőbb bűne. A nyugati
világ csupán
névlegesen keresztény, társadalmaikat
mélyen átitatják a Baál
imádatával
kapcsolatos ünnepek, gyakorlatok, szokások és
áldozatok. Miként lehetséges ez?
Nos, külsőségeiben talán módosultak a
gyakorlatok, a lényegüket tekintve
azonban semmit nem változtak. A 13. versben ezt olvashatjuk: „Örömünnepeit megszüntetem,
újholdját, szombatját és minden ünnepét.” Noha a törvénytiprók azt
tanítják, hogy itt Isten a saját ünnepnapjait vetette el, ez távol áll az
igazságtól. Izrael eleve azert lett „elveszetté” mert elhagyták
a szombattartást, ami az Isten népének pecsétje, azonosító jele (Ez. 20:12). Az izraelita népek - az egyházba helyezett választottaiktól
eltekintve -, a mai napig tiporják Isten szombatjait (Ézs. 58:13; Ezék. 20:13, 20-24) és felváltották JHVH ünnepeit a
Baál áldozati napjaihoz kötődő pogány ünnepekkel (Ez. 20:26). Ezeket szünteti meg Isten, nem pedig a saját ünnepeit,
amiket kötelezően tartani fognak mind a népek a millennium idején (Ézs. 66:23; Zak. 14:17-19). Hogy
konkrétan melyek is ezek a baálhoz kötődő modern ünnepek,
amelyek a mai napig hihetetlen népszerűségnek örvendenek? Nos, az olyan keresztény
köntösbe bújtatott ünnepnapok, mint a Baál/Szaturnália/karácsony, vagy a Halloween, a Beltain (Május 1-e) és
a Litha,
valamint Astarték ünnepe, az
Easter/Húsvét. Noha manapság már
inkább ajándékokkal és egyéb
rítusos
szokásokkal helyettesítik be a tényleges
emberáldozatokat, de a mélyebben
okkult politikai és szórakoztatóipari elit
köreiben még ez is előfordul.
Amint
már láttuk, Baálnak az anyagi jólét, vagy a siker érdekében (vö. 2Kir. 16:3-4)
áldoztak fel
gyermekeket az ókori izraeliták. Ennek modern, de nagyon
is nyilvánvaló formája
az a több tízmillió abortált élet,
amit az egyéni karrier érdekében, vagy pedig
a kényelem és jólét oltárán
áldoznak fel szerte a „judeo-keresztény” világban. A mai nyugati ember
életvitele, szokásai, gyakorlatai, ünnepei minden tekintetben kimerítik a Baál
imádat fogalmát, függetlenül attól, hogy ezt tudatlanságból és szellemi
vakságból teszik-e vagy esetleg tudatosan. A végeredmény az intézményesített
bálványimádat és az erkölcsi közöny.
A
születésjogi áldások
kibontakozásának áldásos idejében
egy történelmi pillanat
erejéig felébredt az izraelitákban az a tudat,
hogy nekik küldetésük a Biblia
Istenének és az ő utainak ismertetése a
pogány népek között. Az európai
misszionáriusok eljuttatták a Szentírást a
legtávolabbi, Istentől addig
elvágott vad népek által lakott területekre,
szolgálatot végeztek közöttük és
civilizálták őket.
Rudinald Kipling ezt a küldetést a fehér ember terhének nevezte, az azonos
című, korrajznak is beillő versében. A műben lényegében annak adott hangot, hogy
a nagyrészt bibliai értékeken alapuló fehér civilizáció Istentől
kapott sorsrésze és küldetése az, hogy
megossza a pogány világgal ezeket
az értékeket. Másrészt rámutatott
arra is, hogy ez egy nagyon felelősségteljes
„teher”,
amit méltóan kell viselnie a fehér embernek.
Kipling ezt elsősorban az
angolszász népekre értette, egy olyan
világban és korban, amelynek domináns
nagyhatalma a bolygónk egynegyedét és a
világ lakosságának 20%-át uraló Nagy
Britannia volt. A birodalom, ami fölött „shoa
nem megy le a nap.” Efraim testvérnemzete Manasszé, (az USA) szintén ezidőben
tett szert páratlan gazdagságra, ami ugyancsak keresztény alapokra épült fel.
A brit birodalom dicsősége
azonban elszállt, javában lement felette a nap. Az USA pedig nemzeti szinten
került a háttérhatalmak befolyása alá,
és lett egy multikultúrális, keresztény
gyökereit megtagadó métellyé.
A magasztos „terhet” levetették, s oly útra
tértek, hogy miattuk gyalázzák
Isten nevét a népek (Ezék. 36:22). Az
északnyugat európai
izraelita népek liberális jóléti
államai passzív önfeladással tagadják
meg és
számolják fel önmagukat az őket
elrárasztó pogány idegenek között. A
világ szemében az addig „a terhet” viselő
fehér emberből a világ terhet lett. Ezzel egyidőben a
sátáni propaganda
eredményeként a megmenekült
kánaániták leszármazottai a
természettel
összhangban élő, nemes lelkű és
bölcsszívű bennszülöttekké lettek
avanzsálva. A
gonosz fehér ember pedig e népek földjeinek
elrablóivá, azok ősi kultúráinak
elpusztítóivá váltak, az ellenük
elkövetett genocídiumokról nem is beszélve.
Ezeket ömleszti ránk a liberális
közbeszéd, ezt dömpingelik a luciferiánus
szórakoztatóipar propagandatermékei, ezt
szítja a New Age szellemisége, s
ezeket az ostobaságokat kívánják
belénk sulykolni bizonyos áltudományos és
véleményformáló körök is.
A
valódi földrablók vádolták,
vádolják meg földrablással azokat, akik az
Isten által nekik ígért földre mentek be.
És azok nevezik a kultúra rombolóinak
a keresztény fehér embert, akiktől, s akiknek a
kultúrájától távol kell magát
tartani az Isten választottainak. Az már persze nem
része a politikailag
korrekt beszédmódnak, hogy „a természettel
összhangban élő” aztékok évente
negyedmillió embert – gyermek fiúkat és
lányokat - mészároltak le kegyetlenül
isteneiknek adott áldozatokként. Nem hallani arról
a „folklórról” sem, hogy a
kitépett s még dobogó szíveket
jóízűen elfogyasztották, majd áldozataik
lenyúzott bőreit magukra öltve extatikusan táncoltak
az utcákon. Ahogy arról
sem, hogy a dél amerikai indiánok és a
polinéziai szigetek lakói között még a
modern korban is dívott a kannibalizmus és a
démonkultusz számos formája. E
népek előszeretettel tetoválják teli, vagy
vagdalják össze a testüket és több
más módon torzítják,
csúfítják meg az Isten Szellemének
potenciális templomát.
Az sem véletlen, hogy a törzsi motívumok
tetoválása, a hegesítés, az extrém
piercingek a mainstream divat részévé
váltak a mai nyugati keresztény világban,
noha ezek mindegyike Isten törvényét
áthágó gyakorlat. Ki is rombolja és
fertőzi meg kinek a kultúráját?
Az
írás II. részében olyan vallási
ünnepek, hagyományok és gyakorlatok
kerülnek górcső alá, amelyek a
kánaánita Baál imádat részét
képezték egykoron,
s amelyek gyakorlatait magáévá tette az ún.
judeo-keresztény kultúrkör is.
Izrael
helyreállítása nem az egyház feladata, a próféciai beszédre való
figyelmeztetésük és az igazság kimondása azonban igen (Ez. 33:1-20). A helyreállítást a visszatérő Illés végzi el (Mt.
17:11; Sir. 48:10), az igazak visszatérnek a törvényhez, s ezáltal
elválaszttatnak a gonoszoktól JHVH ítélete előtt (Mal. 3:18-23).
Illésnek ezúttal bizonyára még nehezebb feladata lesz az izraelitákkal és a
fekete reverendás khemarim-al (Baál
papokkal), mint Ákháb és Jezebel idejében volt. A figyelmeztetése azonban –
alább némi módosítással - ugyan az marad:
1Királyok
8:21 Meddig
akartok még kétfelé sántikálni? Ha
JHVH az Isten, akkor őt kövessétek; ha
meg Baál, akkor kövessétek azt!”
A 2Királyok 23:1-21 versekben felvázolt megtisztulás előképe, vagy előtípusa volt annak a megtisztulásnak, ami a kor végén végbemegy majd Izrael házában, s aminek alkalmával halálra adják mind a Baál papokat (1Kir. 18:40).
A második honfoglalás és a gonosz népek elpusztítása
Jákob veszedelmét
a második nemzeti fogság, majd pedig az abból való
szabadulás, a
második exodus (Ézs.
11:11-15; Jer. 16:14-15; Zak. 10:10),
illetve a
második honfoglalás követi. Krisztus millenniumi
uralmának az lesz az egyik
legcsodálatosabb hozománya, hogy az izraeliták az
újszövetség felvételével már
megfelelően fogják betölteni a minta nép
szerepét a világban. Izrael maradéka
végzi el az ítéletet a nemzeteken, ezúttal
már nem félszívvel és hanyagul.
Olyanok lesznek, mint az oroszlánkölykök és
úgy pusztítják el a gonosz
nemzeteket, ahogyan a tűz felperzseli a tarlót:
Mikeás 5:6-7 6 Jákob maradéka olyan lesz majd a sok nép között, mint a harmat, amely az
Úrtól jő, mint az esőcsepp a zöldellő mezőn: nem emberekben bízik, és nem
szorul az ember fiára. 7 Akkor Jákob maradéka olyan lesz
majd a sok nép között, mint az oroszlán az erdő vadjai között, mint az
oroszlánkölykök a juhnyájban: amerre jár, gázol és zsákmányol, és senki nem
ragadja el tőle a zsákmányt.
Abdiás 1:17-18 17 De lesznek menekültek Sion
hegyén, - szent hely lesz ez -, és Jákob
háza visszaszerzi tulajdonát. 18 Jákob háza tűz lesz, József háza láng, Ézsaau háza pedig szalma:
felgyújtják és megemésztik.
Zakariás 12:5-9 5 Akkor így szólnak majd szívükben
Júda törzsei: „Jeruzsálem lakóinak Istenükben, a Seregek JHVH-jában van az
erejük.” 6
Azon a napon olyanná
teszem Júda törzseit, mint forró serpenyő a
fadarabok tetején, és mint az égő
csóva a szalmában: Jobb felé is, bal felé
is minden népet körös-körül megéget.
De Jeruzsálem megmarad a maga helyén,
élükön. 9 Azon a napon hozzálátok, és mind kiírtom a népeket,
amelyek Jeruzsálem ellen kivonultak.
Izrael
megtérésével és
helyreállításával végre ki lesznek
véve a nemzet testéből az
azt addig zaklató tüskék, de hasonlóan
tisztul meg Júda és Jeruzsálem is:
Zakariás 14:21 És
Jeruzsálemben és Júdában minden
fazék a Seregek Urának szenteltetik, és
eljőnek mind, a kik áldozni akarnak, és
választanak közülük és főznek azokban; és nem lészen többé Kananeus a Seregek
Urának házában e napon.
Simeon
Testamentuma VI. 3-5 3 Akkor majd Kánaán magva mind kipusztul,
elvész Amálek minden utódja, és elpusztulnak mind a kappadókiaiak és minden
hettita a romlásba jut. 4 Akkor majd a föld kiveti magából Khámot, és
az egész pogányság elpusztul. A föld megnyugszik majd mindenféle
zavargásoktól, és minden ég alatt dúló háborútól. 5 Ekkor fog majd Széth megdicsőülni, mert az Úr, Izrael hatalmas Istene
megjelenik a földön emberi alakban, és megszabadítja benne Ádámot.
Mikeás
4:1-2 1 A napok végén JHVH templomának hegye a hegyek orma fölé
emelkedik, magasabb lesz minden halomnál. A népek odasereglenek, 2 sok nemzet tódul oda. “Gyertek – mondják -,
menjünk fel JHVH hegyére, Jákob Istenének templomába, hogy tanítson meg minkat
útjaira, és az ő ösvényein járjunk. Mert Sionról
származik a törvény, Jeruzsálemből JHVH szava.”
Habakuk
2:14 Mert JHVH dicsőségének ismerete betölti
majd a földet, miként a víz a tengert.
v