CoG

Khám nemzetségei és a “khámita átok”

Letölthető Word dokumentum

PDF

Ez az írás a bibliai Khámtól származó népek beazonosításával, illetve a velük kapcsolatos próféciákkal foglalkozik. Mielőtt azonban konkrétan rátérnénk a khámita nemzetségek beazonosítására, előtte mindenképpen foglalkozni kell egy őket érintő nagyon fontos eseménnyel. Ez a bizonyos esemény azért is lényeges, mert számtalan bibliaolvasó emberben vetett fel kérdéseket az évszázadok folyamán, és ez ma is az egyik leggyakrabban elhangzó bibliai vonatkozású kérdések egyike: Meg lett-e átkozva Khám? Ha igen, mit jelent ez az átok, illetve kapcsolatba hozható-e az a tőle származó fekete és sötétbőrű népek nyilvánvalóan hátrányos történelmi helyzetével? Ugyanakkor ez egyike azon „kényes” témaköröknek, amit az elmúlt néhány évtized alatt kialakított „pol-korrekt” beszédmód hatása miatt nem nagyon szoktak feszegetni még bibliai körökben sem. Mi itt mégis megtesszük, lévén, hogy ez esetben egy olyan kérdés őszinte tisztázásáról van szó, aminek nem politikailag, hanem bibliailag kell helytállónak lennie. Az írás végén egy melléklet erejéig kitérünk a megváltott ember Krisztusban való szabadságára és a hívők reményére, ami minden ádámi ember számára egyformán elérhető.


Email: p.poli@mailcity.com
Ez az írás különböző angol nyelvű COG forrásmunkák felhasználásával lett megírva.

Copyright © 2016, Isten Egyházának Gyülekezetei

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

 

http://www.churchofgod.hu


 

 I. Rész 

A rasszok eredete és a khámita átok

 

Előszóként talán annyit, hogy ebben a témában gyakran vetődnek fel a következő kérdések: Honnan erednek az emberi faj különböző rasszai? Miért vannak  nyilvánvaló különbségek nem csupán a rasszok bőrszíneiben, a külső, azaz fizikai jegyeikben, de az adott rasszokhoz tartozó emberek tulajdonságaiban, beállítottságaikban és azon túl a szociális státuszaikban is? Khám fiaival, a sötétbőrű rassz tagjaival kapcsolatban további olyan kérdések és vélemények fogalmazódtak meg a történelem folyamán, amik azt érzékeltetik, hogy ők egy speciális esetet képviselnek. Ugyanis a fehér, de még a keleti világra is jellemző az, hogy az afrikai és egyéb sötétbőrű emberekkel szemben nagyon gyakran negatív előítéleteket táplálnak. Ennek a jelenségnek a bibliai vonatkozású oldalát általában elhallgatják a közéletben. Mint oly sok más kényesebb kérdés esetében, a liberalizmus és multikulturalizmus mellett elkötelezett véleményformálók kizárólag a saját elképzeléseik szempontjából kezelik ezt a kérdést is, és csakis az általuk elvárt politikailag korrekt beszédmódnak megfelelő álláspontokat tartják elfogadhatónak. Minden, a sajátjukétól eltérő értelmezésmód elfogadhatatlanul rasszista indíttatásúnak, esetleg gyűlöletbeszédnek minősül. Az Isten egyháza mindenben az Isten Szentírásban kinyilatkoztatott szavát tartja mérvadónak, és nem kíván megfelelni az ilyen elvárásoknak.

Az emberi rasszok eredetének kérdése egy nagy és igen érdekes témakör, aminek részletesebb taglalása talán egy önálló írást követel. Így itt csupán az Isten egyházának idevonatkozó álláspontját ismertetjük röviden. Minden egyes ember, nemzet és rassz eredete egyetlen ősapához, Ádámhoz vezethető vissza (Ap.Csel. 17:26). Ez azt is jelenti egyben, hogy Ádámnak magában kellett hordoznia a különböző rasszok egymásétól eltérő genetikai állományát (vö. Énok 85:1-9), és képes volt úgy utódokat nemzeni, hogy azok csak egy adott rassz génjeit örökölték, ám az így létrejött rasszokhoz tartozó emberek már nem hordozzák magukban a teljes genetikai szekvenciát. Az 1Mózes 6:9 versben azt olvashatjuk, hogy Noé tökéletes ember volt a maga nemzedékében. A szóban forgó versben a héber tamím szó szerepel, ami testi, genetikai hibátlanságot jelöl. Ez nem véletlenül van kihangsúlyozva, hiszen Noé abban a nemzedékben élt, amikor a lázadó angyalok és az emberek leányainak keveredéséből származó Nefilimek által teljesen megromlott az akkori emberiség genetikai állománya. Az özönvizet csak a tiszta ádámi genetikával rendelkező Noé és családja élte túl, vagyis Noé és az ő felesége, valamint a fiaik és azoknak a feleségei. Mivel Noé fiai apjuk genetikáját örökölték, az emberi faj genetikai variánsai vagy rassztípusai minden bizonnyal a fiainak feleségei által maradtak fenn. Mint azt már több korábbi írásunkban felvázoltuk, az ádámi emberiséget kitevő rasszokat és azok nemzetségeit Noé három fiának a leszármazottai alkotják (1Móz. 9:18-19; 10:32). Ez a három pátriárka az emberiség három fő rassztípusának az ősapjai is egyben: a fehér rassz Semtől, a fekete, vagy sötétbőrű rassz Khámtól, és a keleti, vagy „sárga” rassz Jáfettől származik (vö. Énok. 89:1-9). (Jegyezzük meg, hogy Sem utódainak pontos beazonosítását ma nem ismeri, vagy vállalja fel a fősodratú kereszténység). Isten a rasszokon belül nemzetekre osztotta fel az emberiséget. Ebben az írásban konkrétan Noé Khám nevű fiának a történetével, a tőle származó rassz és nemzetségek beazonosításával, valamint utódainak történelmi sorsrészével foglalkozunk. Khám Noé második, vagyis középső fia volt. Nevének jelentése: „forró”, „megégett”, illetve átvitt értelemben „fekete”. Mint arra már pusztán a nevéből is következtethetünk, Khám a fekete rassz ősapja volt.

Khám és az átok

Khám történetét nem is lehetne mással kezdeni, mint az 1Mózes 9. fejezetében lejegyzett eseménnyel. Az 1Mózes 9. fejezete azzal kezdődik, hogy Isten megáldja az emberiség egészét (1-19 versek), ám a fejezet végén egy esemény miatt a három ősapának három különböző sorsrész jutott osztályrészül, amely kihatott az utódaik történelmi helyzetére vagy állapotára is:

1Mózes 9:20-27 20 Noé pedig földmívelő kezde lenni, és szőlőt ültete. 21 És ivék a borból, s megrészegedék, és meztelenen vala sátra közepén. 22 Khám pedig, Kanaánnak atyja, meglátá az ő atyjának mezítelenségét, és hírűl adá künnlevő két testvérének. 23 Akkor Sém és Jáfet ruhát ragadván, azt mindketten vállokra veték, és háttal menve takarák be atyjok mezítelenségét; s arczczal hátra meg sem láták atyjok mezítelenségét. 24 Hogy felserkene Noé mámorából, és megtudá amit vele az ő [Khám] kisebbik fia [Kánaán] cselekedett vala: 25 Monda: Átkozott Kanaán! Szolgák szolgája legyen atyjafiai közt. 26 Azután monda: Áldott az Úr, Sémnek Istene, néki légyen szolgája Kanaán! 27 Terjeszsze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek sátraiban; légyen néki szolgája a Kanaán!

Mi történt itt valójában? Bonyolítja a helyzetet, hogy a történetbe valahogy belekeveredett Kánaán is, Khám legkisebb fia. Maga Khám Noénak a középső fia volt, az ő legfiatalabb fia volt Kánaán, aki ekkor „tett” valamit, így rá utalt Noé a 24. versben. Sajnos a leírás nem részletes, de a bibliai nyelvezet alapján itt több dolog is végbemehetett. A „meztelenség felfedése” jelentheti azt, hogy Khám „legkisebb fia” valamiféle szexuális cselekedetet vitt véghez az alvó Noéval (v.ö. 3Móz. 18:7; 20:11; 5Móz. 22:30; 27:20), s mindezt Khám végignézte, vagy része volt abban. Annál minden bizonnyal többről van szó, hogy Khám csupán ránézett apja meztelen testére, ugyanis az ő legkisebb fia, Kánaán „tett vele” valamit (9:24), ami annyira súlyos volt, hogy amiatt Kánaán meg lett átkozva. A másik esetleges lehetőség pedig az, hogy Noé feleségén lett elkövetve a szexuális bűn, ugyanis, „a férfi, aki apja feleségével hál, az felfedte apja szemérmét, vagy meztelenségét” (3Móz. 20:11). A szöveg ezen értelmezése annyiból érdekes, hogy esetleges választ ad néhány fontos kérdésre a káintiák és a nefilim vérvonalak fennmaradásával kapcsolatban, ennek elemzése azonban megint csak egy másik írás tárgya lesz. Noé reakciója azonban határozottan elárulja, hogy bármi is történt, az nem volt helyénvaló dolog.

Itt egy rövid kitérő erejéig talán megjegyezhető még az a rabbinikus zsidó hagyomány is, miszerint ekkor nem egy szexuális aktus lett elkövetve, hanem Khám és fia kasztrálták Noét, hogy ne lehessen neki több utódja. E feltevés szerint ha Noénak lett volna egy negyedik fia, akkor Khám csupán a föld negyedét birtokolhatta volna, nem pedig annak harmadát. Egy neves rabbinikus kommentátor, Rashi arra a következtetésre jutott, hogy mivel Khám megfosztotta Noét a további olyan utódok nemzésétől [a kasztrálás folytán], aki szolgálhatna neki, ezért megátkozta Khám negyedik [legkisebb] fiát, hogy ő legyen szolgája az idősebbek utódainak. Emellett a rabbinikus hagyományok szerint Khám bőre azért vált feketévé, mert a bárkán nemi életet élt, s ez bűnnek tudatott be. Ez azonban nem több, mint egy légből kapott feltevés és inkább a zsidó folklórt tükrözi, mintsem a Szentírás igaz tanításait (v.ö. Tit. 1:14).  

Khám azzal tetőzte bűnét, hogy a vétkes dolog elkövetése után még kajánul hírül is vitte apja abból fakadó szégyenét a kint álló testvéreinek. Az adott szóhasználat ugyanis azt érzékelteti, hogy Khám miután felfedte az apja meztelenségét [és/vagy a fia által vele elkövetett tettet], szinte gúnyos kárörömmel adta azt tovább fivéreinek. Ennek hallatán Sem és Jáfet, vele ellentétben, arcukat elfordítva hátráltak be atyjuk sátrába, elfedték annak feltárt meztelenségét, ami az iránta való szeretetüket és tiszteletüket tükrözi, mert: Elfedezi a vétket, aki keresi a szeretetet; aki pedig fölkeveri, elszakasztja egymástól a barátait is.” (Péld. 17:9). Vagy: „a bolond gúny tárgyává teszi a bűnt” (Péld. 14:7). Khám tehát gúnyosan „nagydobra verte” Noé szégyenét, gyalázatot hozva apjára, majd ennek eredményeként sorsánál fogva „elszakadt” a megáldott testvéreitől (v.ö. Énok 89:9), mivelhogy rá és fiára, Kánaánra átok jutott. Hogy Kánaán mennyire hajlamos volt a szexuális kicsapongásokra, azt talán a tőle származó Szodoma és Gomora esetei példázzák leginkább.

Ez az esemény egy nagyon sokat vitatott kérdéssé vált a kereszténységen belül. A három ábrahámi vallás mindegyike (a judaizmus, a kereszténység, és az iszlám) „Khám átka”-ként utalt a történetre történelmük folyamán. A felekezetekre szétzilált protestantizmus legtöbb ágazatán belül ez az álláspont jelentősen módosult az elmúlt évszázadban, alkalmazkodva a liberálisabb nézetek által befolyásolt szociális trendekhez. Ennek megfelelően a modernebb keletű kommentárok és vélemények azt szeretnék érzékeltetni, hogy kizárólag Kánaán lett megátkozva, nem Khám. Ennek nyomósabb oka van, mint az, hogy a szöveg olvasata ezt érzékelteti. Ha ugyanis Khám is meg lett átkozva, akkor minden utódjának, tehát az összes khámita nemzetségnek, vagyis az egész tőle eredő rassznak viselnie kellett az átkot! Pontosan úgy, ahogyan testvéreinek, Semnek és Jáfetnek az áldásai is meghatározták az ő utódaik evilági, vagy történelmi sorsrészét. Sokak szerint ez korunkban már egy elfogadhatatlan „rasszista” nézet, ami ráadásul hosszú időn át erkölcsileg „legitimizálta” a fekete rabszolgatartást. Eszerint a khámita átok nem létezik.

Pedig a történethez szorosan hozzátartozik annak következménye. Jelesül az, hogy az esemény után Noé megáldotta Sémet és Jáfetet (9:26-27). Vagyis az történések folytán, pontosabban az abban való pozitív szerepüknél fogva Sem egy rendkívül pozitív isteni áldásban részesült, Jáfet egy semlegesebb, azaz önmagában se nem jó, se nem rossz ígéretet kapott. Ez elsősorban a jáfetiták hatalmas népszaporulatára, valamint a geográfiai kiterjedésükre vonatkozott, ami bizonyos tekintetben pozitív ígéretként értékelhető. Ennek fényében nem gondolhatjuk azt, hogy a három pátriárkából csupán ketten kaptak sorsdöntő ígéreteket, a harmadik viszont teljesen mellőzve volt, eltekintve annak legkisebb fiától. Khám egy nagyon negatív szereplője volt az eseménynek, emiatt az átok őt is érintette, a legkisebb fia, aki „megtette” amit megtett, külön és hangsúlyosabban is átokban részesült. Egy dolog teljesen biztos: Khám a testvéreivel ellentétben nem kapott áldást.

Itt talán meg lehet említeni azt, hogy vannak fordítások, mint pl. a rabbi Saadia Gaon által arabra fordított Tóra könyvei, amiben a kérdéses verssor így lett visszaadva: „Átkozott legyen Kánaán apja”. Valamint találhatunk egy érdekes, idevonatkozó párhuzamot a törvény rabszolgákkal kapcsolatos utasításai közt is. A törvény ugyanis kimondja, hogy azt a rabszolgát, aki meg lett fosztva a szeme világától, vagy a tiszta beszédképesség lehetőségétől, szabadon kell bocsátani (2Móz. 21:26-27). Megfordítva ezt a gondolatmenetet: Kám „látott”, és rossz szándéktól vezetve „elmondta” azt, amit látott, így neki a szolgaság alantas sorsa jutott osztályrészül.

Jegyezzük meg, a történelem e korai időszakában egy átoknak vagy áldásnak maradandó következményei voltak. Tudjuk, hogy az egész emberiség örökölte az ádámi átkot az elbukás után (1Móz. 3:17-19), s ez alól nem lehet kibújni. Tagadhatjuk, hogy létezik, miközben minden nap megéljük. Láthatóan Noé fiai ezen felül még külön-külön is adott sorsrészeket örököltek, amik aztán meghatározták a nemzetségeik történelmi szerepét. Számos további bibliai példát fel lehet hozni arra, hogy egy adott nemzet ősapjának megáldása annak utódait érintette, lásd. pl. Izrael tizenkét nemzetségének áldásait (1Móz. 49). Ugyanakkor egy pátriárka által elkövetett vétek, vagy rossz választás szintén megpecsételhette utódainak a nemzeti sorsát (lásd pl. Edom esetét). Mindezt elméletben talán el lehet vitatni, de valójában értelmetlen, és semmit nem fog változtatni az adott, rendeltetésből fakadó sorshelyzeten. Hiszen Sem nemzetségeivel az történt, amit az áldás kimondott (Sem ígéretével, a sémita népek beazonosításával és történelmi szerepükkel egy külön írásban fogunk foglalkozni). Jáfet nemzetségei az ígéretnek megfelelően messze a legnépesebb blokkot alkotják, s a föld területének nagyobb részét ők birtokolják, ahogyan azt Noé kimondta rájuk. A politikai korrektségnek megfelelve talán elvitathatjuk azt, hogy Khám meg lett átkozva, de nem vitathatjuk el azt a tényt, hogy utódai pontosan azt a történelmi sorsrészt manifesztálták, amit az a bizonyos „nemlétező átok” kimondott rájuk. A pontosság kedvéért jegyezzük itt meg, hogy a „khámita átok” egy fehér embernek, Khámnak a bűnéből fakadt, még ha azt a későbbiekben tovább is fokozták az utódai. A Khámtól származó s itt érintett nemzetségek a következők:

1Mózes 10:6-20  6 Khámnak pedig fiai: Khús, Miczráim, Pút és Kanaán. 7 Khúsnak pedig fiai: Széba, Hávilah, Szábthah, Rahmáh, Szabthékah. Rahmáhnak pedig fiai: Séba és Dédán. 8 Khús nemzé Nimródot is; ez kezde hatalmassá lenni a földön. … 13 Miczráim pedig nemzé: Lúdimot, Anámimot, Lehábimot és Naftukhimot. 14 Pathruszimot és Kaszlukhimot, a honnan a Filiszteusok származtak, és Kafthorimot. 15 Kanaán pedig nemzé Czídont, az ő elsőszülöttét, és Khétet. 16 Jebuzeust, Emorreust, és Girgazeust. 17 Khivveust, Harkeust, és Szineust. 18 Arvadeust, Czemareust, Hamatheust. És azután elszéledének a Kananeusok nemzetségei. 19 Vala pedig a Kananeusok határa, Czídonból Gérár felé menve Gázáig; Sodoma, Gomora, Ádmáh, és Czeboim felé menve Lésáig. 20 Ezek a Khám fiai családjok, nyelvök, földjök s nemzetségök szerint.

A khámiták korai felemelkedésének okai és körülményei

A fentebb említett, sokat vitatott eseménnyel kapcsolatban meghatározónak mondható egy Khám által korábban elkövetett tett is, ami arra utal, hogy az ő szíve eleve hajlamosabb volt a gonoszra, mint a testvéreié. Habár ez a bizonyos cselekedete nem lett lejegyezve a kanonikus írásokban, viszont mint látni fogjuk, sokkal teljesebbé teszi a képet. Ezt az eseményt a Jásár könyve örökítette meg. A történet szerint az Isten által Ádámnak adott bőrruhákat (1Móz. 3:21) a sétita papság örökölte, amelyek aztán Énokhoz kerültek, majd Matuzsálemen keresztül Noéhoz. Noé magával vitte azokat a bárkába (Jás. 7:24-26), Khám pedig a bárkából kijövet ellopta:

Jásár 7:27-28 27 És amikor elhagyták a bárkát, Khám ellopta ezeket a bőrruhákat az apjától, Noétól és fogta azokat és elrejtette azokat a testvérei elől. 28 És amikor Khám az elsőszülöttjét, Khúst nemzette, titokban neki adta ezeket a bőrruhákat és azok Khúsnál voltak sok napon keresztül. 29 És Khús is elrejtette azokat a fiai és testvérei elől és amikor Khús Nimródot nemzette, akkor, szeretete jeléül, neki adta a bőrruhákat. És Nimród felnőtt és amikor húsz éves volt, felvette magára ezeket a bőrruhákat. 30 És Nimród erős lett, amikor felvette a ruhákat, és az Isten adta ezt a hatalmat és erőt neki, és hatalmas vadász volt a földön, igen, hatalmas vadász volt a mezőn, és állatokra vadászott és oltárokat épített, és felajánlotta azokon az állatokat az Úr előtt.

Az pontosan nem lett lejegyezve, hogy Khám milyen indíttatásból lopta el a bőrruhákat, viszont nem túl nehéz levonni a következtetést sem: Noé az Isten papja volt, „az igazság hírnöke” (2Pét. 2:5), aki azért őrizte meg az igazak vonalán továbbadott bőrruhákat, mert tisztában volt azok üdvtörténeti jelentőségével (a bűnbe esett embert Isten ruházta fel az áldozatnak [Krisztusnak] a bűnt elfedő „ruházatával”, vagyis igazságosságával). A szigorúan genetikai vonalhoz kötött sétita papságot „a nemzetek papsága”, vagyis a melkizedeki papság követte, aminek a mindenkori főpapja király és pap is egyben. Néhány kommentátor utal arra, hogy apja tanításainak fényében Khám azt gondolhatta, hogy ha eltulajdonítja a ruhákat, akkor azok ereje által ő és az utódai öröklik majd a királyi papságot, s ezzel messze magasztosabb, vagy kiemelkedőbb szerepet kapnak majd az üdvtörténetben, mint testvérei, illetve azok utódai. Emiatt adta azokat az elsőszülött fiának, vagyis a jogörökösének, aki aztán a maga legkedvesebb fiának, Nimródnak adta tovább. Annak a Nimródnak, aki ebből a jogtalanul eltulajdonított „isteni felruháztatásból” fakadóan rendkívüli hatalmat és erőt kapott, ám azt a hatalmat és erőt gyorsan a luciferi önmegvalósítás ideájának a szolgálatába állította, bűnbe vitte az egész akkori emberiséget, magát pedig az antikrisztus prototípusává tette. Nimródnak semmi jogalapja nem volt sem a királyságra, sem pedig a papságra. Hatalmát az alapozta meg, hogy amikor a ruhákat felvette, különleges erőre tett szert, s az által győzedelmeskedett a harcaiban, s erejénél fogva sajátította ki és gyakorolta a királyi/papi hatalmat. Emiatt még a korai egyiptomi fáraók és papjaik is rituális, azaz szakrális viseletként használták a „varázsruha” megfelelőjeként az állatbőrből készült ruházatot, ami általában párduc bőrből készült. Így szimbolizálva a „szakrális” nimródi hatalom öröklését, ami a melkizedeki mintának, vagyis a királyság/papságnak a luciferi másolataként funkcionált. A párducbőr, mint a hatalom és vitézség jelképe ismert a mayákon át az afrikai zulukig, sőt, nekünk magyaroknak is van ennek egy jól ismert vonatkozása. És habár nem tartozik szorosan a témához, de a szabadkőművesekként ismert titkos társaság által rituálisan viselt bőrkötény viseletének eredete ugyancsak ide vezethető vissza. Ennek a titkos társaságnak az elsődleges célja ugyancsak egy olyan világállam és világrend létrehozatala, ahol megszűnnek a nemzetállamok, összekeverednek az emberi rasszok. Vagyis tulajdonképpen az egykori nimródi álmot kívánják megvalósítani és teljessé tenni.

A szellemisége tekintetében ugyancsak a nimródi Bábelhez vezethető vissza az a „nagy parázna” ál-egyház is, ami a mai napig az „ellopott bőrruhákban” [a kisajátított hatalomban] tetszeleg, s ezáltal viszi romlásba az emberiséget. Nimród hatalmát párhuzamosíthatjuk továbbá az antikrisztusi fenevad hatalmával (Jel. 13:7). Mindenesetre - s legyen ez számunkra lecke - Khám elszámolta magát, az áhított dicsőség helyett méltatlan sorsrészt örökölt és adott tovább az utódainak, azok minden próbálkozása ellenére. Mert több további próbálkozás is volt a részükről, de aki fel akarja magát magasztalni, az megaláztatik. A khámita népszellemben gyakran megnyilvánul a bizonyítani akarás, az elismerés követelése, valamint a másik két testvér, különösen a Sem iránti neheztelés is.

A Khám elsőszülöttétől, Kúshtól származó Nimród egy erős katonai szövetségbe vonta az összes khámita nemzetséget, és ennek a katonai erőnek az élén dominálta az akkori emberiség minden más nemzetségét! Nimród akkora hatalomra tett szert, hogy az emberek atyjukként tisztelték őt és hódoltak neki, ami tovább fokozza az antikrisztusi párhuzamot:

Jásár 7:45 És minden nép és nyelv hallotta [Nimród] hírnevét és atyjuknak tekintették őt, és a földig meghajoltak előtte és ajándékokat hoztak neki, ő pedig urukká és királyukká lett, és mindannyian uralma alatt éltek Sínárban Nimród uralkodott a földön Noé minden fia fölött és azok mindannyian alattvalói és követői voltak.

A khámiták így kiharcolták maguknak az áhított méltánylást és nagyságot, elégtétellel élvezték azt, hogy a többi nemzetség vazallusokként szolgálta a nagy khúsita királyukat, Nimródot és a khámita uralkodó kasztot. Khám fiai voltak Nimród fejedelmei és tanácsadói, ők voltak azok, akik előálltak a hírhedt bábeli torony megépítésének nagy ötletével is:

Jásár 9:21 És Nimród minden fejedelmei és nagy emberei tanakodtak; Pút, Miczraim, Khús, és Kánaán családjaikkal, és mondták egymásnak: Jertek, építsünk magunknak várost és benne egy erős tornyot, és annak teteje az eget érje, és híressé tesszük magunkat, hogy így uralkodhassunk az egész világon, azért hogy a gonosz ellenségeink meghátráljanak tőlünk, hogy hatalmasan uralkodhassunk felettük, és hogy ne szóródhassunk szét a földön háborúik miatt.

E korai időben a teljes emberiség nemzetségei - néhány Shemtől származó egyéntől eltekintve - egy emberként álltak a bábeli „globalizációs terv” mögé, de mint láttuk, maga a terv a khámita fejedelmek és családjaik eszmei szüleménye volt. Ennek a tervnek volt egy erősen rasszista indíttatása is. A khámiták ugyanis tisztában voltak a noéi átokkal, és úgy gondolták, hogy ha ők dominálják az egész emberiséget, és ha a nemzetségek vérvonalai teljesen elvegyülnek egymással, akkor egy kevert rasszá lesznek, amivel hatékonyan elejét vehetik az átokból fakadó méltatlan sorsrésznek. Végtére is uruk, Nimród viselte az Isten hatalmat adó ruháit, minden rassz és nemzetség neki hódolt, és a khámita hegemónia alá került! Ezáltal tudatosan az isteni terv ellen cselekedtek, az sem számított, hogy Nimród a ruhákat jogtalanul viselte, hiszen az egész vállalkozás eleve egy a Sátán által szított, Shem Istene” ellenes akció volt. Sátán pedig azokat képes leggyorsabban megnyerni, akik valami vélt, vagy akár valós sérelemért maguk kívánnak elégtételt venni. Mint tudjuk, a terv a bábeli nyelvzavar és a népek szétszóratása miatt nem jött be, ez azonban nem jelenti azt, hogy az lett volna az utolsó próbálkozásuk.

A „nemlétező átok” beteljesülése

Nos, tény, hogy az írott történelem folyamán nem csak Kánaán, de Khám minden gyermeke kemény életkörülmények között élt, és gyakran szenvedtek el hosszadalmas fizikai rabságot, illetve kiszolgáltatottságot (ami a rabszolgaság egy formája). A noéi két áldás, illetve az egy átok öröksége oly maradandó és mérvadó realitás, hogy még modern korunkban is három gazdasági szférára van felosztva a világ: 1. A fejlett (elsősorban a sémi, nyugati, fehér) világ a maga jóléti társadalmaival és magas életszínvonalával. 2. A fejlődő világ, ahol az átlag életszínvonal nem éri el a fejlett világét, ám élhető társadalmakat alkotnak (ennek csaknem mindegyike jáfetita). 3. És van az ún. harmadik világ, ami tulajdonképpen teljesen ki van szolgáltatva a fejlettebb világnak, és ahol még az élet alapvető szükségleteit is nehéz biztosítani (ezt a tömböt pedig csaknem kizárólag khámita népek alkotják). A történelmi tények ismertek, de találhatunk-e olyan további bibliai utalásokat, amelyek alátámasztják a „khámita átok” beteljesedését?

Kezdjük az egyik legkorábbi és legdicsőségesebb khámita birodalommal, Egyiptommal. Nem mellékesen, a khámita egyiptomiak rabszolgákká tették a köztük jövevényként élő szemita izraelitákat (2Móz. 1:8-11), és itt történt meg a történelem első lejegyzett „végső megoldása” is, vagyis egy teljes nép rasszista indíttatásból fakadó kipusztításának terve. Az egyiptomiak az izraelitákat oly módon akarták kiirtani, hogy törvénybe iktatták: minden újszülött izraelita fiúgyermeket el kell pusztítani (2Móz. 1:15-16). A leánygyermekekre nyilvánvaló okok miatt igényt tartottak. Ez a terv visszaütött, s elindította Egyiptomot a hanyatlás lejtőjén. Ezékiel könyvének teljes 29. fejezete egy Miczráim, vagyis Egyiptom ellenes, duális vonatkozású prófécia (Ez. 29:2), amelyben a próféta rámutat, hogy Egyiptom korai nagysága csupán ideiglenes volt, és Isten elveszi az erejét:

Ezékiel 29:15  A többi királyságokhoz képest alacsony lészen [lealacsonyul] s többé nem emeli magát a nemzetek fölé; és megkevesbítem őket, hogy el ne tapodják a nemzeteket.

Egyiptom az egyik legősibb birodalomként „felemelte magát”, ami azt érzékelteti, hogy - akár az átok beteljesedésétől való félelem, vagy akár más indíttatás - arra késztette őket, hogy bizonyítva önmagukat, mások fölé kerekedjenek, mint tehették azt korábban Nimród alatt is. De az ideiglenes egyiptomi dicsőséget egy maradandó lealacsonyodás, vagy hanyatlás követte, és többé nem emelkedett fel, legalábbis nem a khámiták által dominált hatalomként. Egyiptom és szövetségeseinek seregeit az i.e. 605-ben lezajlott híres kárkemisi csatában tönkreverték a babiloniak. A próféciának megfelelően Egyiptom ezt követően már soha nem állt lábra úgy, mint egy önálló miczraimita birodalom. A babiloniak uralma után jött a perzsa, azután a görög, majd pedig a római uralom. A területet valamivel később az arab iszlám seregek birtokolták, utánuk pedig az oszmán török birodalom. A modernebb időkben jöttek a francia, majd brit gyarmatosítók. Egyiptom 1953-ban nyerte el a függetlenségét, és azóta minden uralkodója arab származású volt, ahogy a hivatalos nyelv, és a lakosság jelentős része is arab. Jeremiás a siralmaiban szolgáknak nevezi az egyiptomiakat (Jer.Sir. 5:8). Dániel az észak királyáról, az antikrisztus egy előtípusáról, Antióchos Epifáneszról azt írja, hogy „Hatalmába keríti Egyiptom arany és ezüstkincseit, és minden drágaságát. Líbia (Put) és Kus is a lába előtt hever.” (Dán. 11:43) Ez egy duális prófécia, ami azt jelenti, hogy a kor végén megismétlődik majd, méghozzá jóval fokozottabb mértékben. Más szóval Miczraim és Khús a történelem végéig egy vereségeket, elnyomásokat elszenvedő nép marad. Ahogyan Khám tiszteletlen volt apja meztelenségével, úgy utódait, Khúst és Mitczráimot is hasonlóan alázta meg Asszíria [Sem leszármazottai], „mert ifjaikat és véneiket ruha és saru nélkül, mezíttelen alféllel vitte fogságba” (Ézs. 20:4). Ézsaiás még azt is megjövendölte, hogy az izraelita nemzetek láncokra verve fogják a khúsitákat rabszolgaságukba vinni:

Ézsaiás 45:14 Ezt mondja az Úr: Egyiptom földművelő népe, Kus kereskedői és a szálas termetű szabeusok [a kusiták egy aleleme] meghódolnak neked, a tieid lesznek (mint rabszolgák), és bilincsbe verve követnek. Leborulnak és hozzád könyörögnek: …

A próféta ezzel részben az Atlanti-óceánon át folytatott rabszolga-kereskedelemre utalt. A fenti idézetet megelőző sorokban Isten arról beszél, ki perelhet vele amiatt, hogy arra teremtett bárkit, aminek vagy akinek teremtette? Ez szinte egy próféciai előjelzés a modern liberális gondolkodásmódra, ami a jó eredményeket úgy várja el, hogy közben áthág minden isteni korlátot.

A kánaániták nagy része el lett pusztítva, másokat viszont az Isten szigorú utasítása ellenére meghagytak az izraeliták. Egy nagyobb elemük ugyancsak ravaszággal kívánt élni (a gibeoniták: Józs. 9:1-18), de a végén ezek mégis, mint „mindig átkozottak éltek, szolgaságban mint favágók és vízhordók” (Józs. 9:23). Azok leszármazottait, akiken Izrael nem hajtotta végre az isteni átkot, Salamon „robotoló szolgákká tette” (1Kir. 9:20-21). A Karthágóban nagy kolóniát megalapító kánaánitákat i.e. 146-ban a rómaiak győzték le, a túlélőket ők is rabszolgákká tették.

 


 

II. Rész

Khám nemzetségeinek leosztása

 

Khám nevének jelentése „megégett”, azaz, „égéstől megfeketedett”, s ezt a nevet adta tovább a fekete bőrű utódainak is. Mivel maga Khám fehér ember volt - hiszen Noé tiszta vérvonalából származott - így az ő utódai a fekete bőrű felesége után örökölték az olyan rasszjegyeket, mint a fekete, illetve a sötétebb bőrszínárnyalatokat és arctípusokat. Khám fiai változatos módon örökölték szüleik jellegzetességeit. Kús és Put az egészen fekete bőrszínt örökölték, az ő utódaikat pedig nemzetségtől függően vagy a fekete, vagy pedig a sötétbarna bőrszín jellemzi. Micraim utódai inkább barna és vörösesbarna bőrszínt örököltek, míg a kánaániták egy inkább világos kreol árnyalatot. A kánaániták nemzetségei közül sokan nagyon világos bőrűek voltak, és inkább a kaukázusi típus külső karakterisztikái jellemezték őket. Vagyis Khám fiai közül némelyeket az apai, másokat pedig az anyai ág genetikai adottságai domináltak, unokái pedig az általuk választott feleségek által további variánsokat, vagy alrasszokat produkáltak. Maga Khám viszont nevét nem a saját bőrszíne után kapta, mint inkább előrevetítve, vagyis az utódainak a külsődleges jellemzői miatt.

A korai egyiptomiak Egyiptomot Khem-nek, vagy Khemi-nek nevezték (Khám után), ami egyben feketét is jelent. A modern kopt és sahidi dialektusokban Egyiptomot ma is Khemei-nek nevezik, a kmemou szóval pedig a fekete bőrű embereket jelölik. Más szóval az egyiptomiak nem apjuk, Miczráim után nevezték el országukat, hanem nagyapjuk Khám után. A Biblia gyakran ugyancsak Khám földjének nevezi Egyiptomot (Zsolt. 78:51, 105:23; 106:22).  

Khám térképKhám földi porciója a Gihon [a Nílus] folyón túl helyezkedett el, noha egyes elemeik (jogtalanul) a Sémnek jutott földterületen is megtelepedtek, mint tették azt Kánán fiai. A Jásár könyvének 10:25 része rámutat, hogy Szodoma, Gomora, Admah és Zeboim (1Móz. 14:8) lakosai „Khám családjából”, ezen belül pedig Kánaántól származtak. Mint azt jól tudjuk, a kánaániták több különálló átok terhét is viselték és az izraelitáknak Isten parancsára ki kellett volna pusztítani őket az Ígéret földjéről, mivel tetézték bűneiket. A fekete rasszhoz tartozó egyéb népek elsősorban a „Fekete Kontinens”-nek nevezett Afrikában, emellett Indiában, Madagaszkár és Ceylon szigetein, valamint Ausztráliában (aboriginok) élnek. A rabszolga kereskedelem folytán millió számra kerültek át afrikai emberek az Újvilágba, és az ő leszármazottaik ma az amerikai kontinens lakosságának mintegy 20%-át teszik ki.

Khús - Etiópia, India és közép-kelet-Afrika

1Mózes 10:7 Khúsnak pedig fiai: Széba, Hávilah, Szábthah, Rahmáh, Szabthékah. Rahmáhnak pedig fiai: Séba és Dédán.

Mint minden más nép, a khámiták is a bábeli nyelvzavart követően vándoroltak el Sínárból avagy Bábelből. Ennek folyamán Khám első fiának, Khúsnak családjai ekkor két irányba hagyták el ezt a területet. Egyes elemeik nyugati irányban indultak útnak és végül Kelet-, illetve Kelet-Közép Afrikában telepedtek meg. Más elemeik pedig teljesen ellentétes irányba, Keletre, vagyis India felé vették útjukat. Khús nevének jelentése „fekete”. A Szeptuaginta Αἰθιοπία - nak nevezi Khús földjét, lakosait pedig görögül Aethiops-nak, ami aztán az Etiópia formában terjedt el világszerte. „Az etiópokat … a mai napig kúsitáknak nevezik szerte Ázsiában, s ők magukat is ekként nevezik.” (Ant. 1:6:2). A bibliafordításokban Khús ugyancsak Etiópiát jelöli, mint pl. a Jeremiás által írt költői kérdés alkalmával is:

Jeremiás 13:23 Elváltoztathatja-é bőrét a szerecsen (khúsita), és a párducz az ő foltosságát?

Ez a költői kérdés eleve érzékelteti, hogy a khúsita meg szeretné változtatni az állapotát, ami nem feltétlenül csak magát a bőrszínt jelenti, hanem azzal együtt a „khámita sorsrészt” is. Ugyanakkor tény, hogy Khús adott elemei képzik a legsötétebb bőrszínárnyalatú embereket a földön.

Abesszínia megnevezése az arab Habesh (jelentése: „kevert”) szóból ered. Az arab hódítások által ugyanis a terület khúsita lakosai erősen keveredtek az arabokkal, lakosainak nagy része ún. „hamito-szemita”, akiknek világosabb a bőrük, és a hajuk is inkább hullámos és egyenes, mintsem göndör. Etiópia mellett a khúsiták jelen vannak Kelet-Afrika több országában, így Szudánban, Kenyában, Tanzániában, Kongóban, stb., s ezek elsősorban Szébe, Szábthah és Szabthéka nemzetségei.

Az indiai helységnevekben gyakran fellelhető ősapjuknak, Khúsnak a neve, mint azt a Hindu-Khús hegység megnevezése is mutatja. A korai indiaiak egyik istenét Khúsí-nak, vagy Khúshúja-nak nevezték, ami ugyancsak az ősapjukra utal és az ősök tiszteletéből fakad. Az Indiába vándorolt khúsitákra Herodotos úgy utalt, mint “ázsiai etiópok” (Herodotus, Thalia, 3:94). „A keleti etiópok – merthogy két féle etiópiai szolgált a hadseregben - az indiaiakkal szolgáltak. Ezek úgy néztek ki, mint a déli etiópok, csak más nyelvet beszéltek és a hajuk egyenesszálú volt, míg a líbiai etiópoké a leggöndörebb a világon.” (Herodotus 7:70; Strabo 1:11, 119, 129). Josephus szintén lejegyezte, hogy Khús népének két ágazata van, az egyik keleten, Ázsiában, egy másik pedig nyugaton, Afrikában (Anitquities VI. 2). A keleti khúsiták három fő alcsoportra oszlanak, ezek: a dravidi, a tamil és telugu, vagy veddoid, az utóbbiak vérvonala kapcsolatban áll az ausztráliai aboriginokkal. Khús Hávila és Rahmá nevű fiainak leszármazottai ugyancsak Indiában élnek. Ramának a neve közismert a hindu mitológiákban, csakúgy, mint Sebáé (Shíva, aki a hinduk szerint a pusztítás istene). Részben a khúshita Ramá volt az őse az Európába vándorolt roma, azaz cigány népnek is.

Micráim – Egyiptom

Mint azt láttuk, Micráim elsősorban Egyiptomot jelöli. Micráimnak azonban hat fia volt, s némelyek Egyiptomon kívül telepedtek le.

1Mózes 10:13-14 13 Micraim nemzette a lúdiakat, anámiakat, lehábiakat és naftúhiakat, 14 a patrósziakat, kaszlúhiakat és a kaftóriakat. Innen származtak a filiszteusok.

Az ókorban a ludimiták, anámiták és a lehábimiták Egyiptomon túl nyugati irányba a mai Líbiáig terjeszkedtek. Naftukhim utódai Alsó Egyiptomban telepedtek meg, ők alapították meg a déli területek fővárosát, a híres Memphiszt. Pathrósz fiai pedig a Théba körüli felső-egyiptomi területeket népesítették be. A kaszlukhimiták (vagy naszamoniták (LXX)) viszonylag mozgékony vándorló nép volt, kolóniáik jelen voltak Líbiában (Hérodotus 2:32), Krétában, sőt még Perzsiában is. A kaftóriták nagy része Krétán telepedett meg (a sziget róluk lett elnevezve), majd pedig innen tovább terjeszkedve telepeket alapítottak Palesztinában is, ők és a kaszluhiak voltak az eredeti filiszteusok, azaz “palesztínok” (ezek nem azonosak a mai palesztínokkal, akik egy kevert kaftóri, arab és edomita népcsoport). Az egyiptomi koptok ugyancsak Kaftor leszármazottai.

Pút - Észak-Nyugat és Közép-Nyugat Afrika

Pút nemzetségei eredetileg Észak-Afrika nyugati felén telepedtek meg, majd innen vándoroltak tovább egyre délebbre (Jub. 9:1). Pútot gyakran Libiának nevezték a Szentírás fordítói, ami némi zavart okoz. Líbia a miczráimita lehabiták után kapta a nevét, de a két nép egykor hosszú időn át valóban egymás mellett élt a mai Líbia területén. Azonban amíg a lehabiták megmaradtak e területen, Pút fiai tovább vándoroltak és Afrika nyugati partvidékét, valamint Közép-Afrika nyugatabbi felét telepítették be egészen a kontinens legdélebbi részéig. Pút adta a nevét a marokkói Pút folyónak amit Plinius és Ptolemaiosz is megemlítettek a munkáikban (Pliny, Nat. Hist. 5:1; Ptolemy Geog. Iv. 1:3). Egy elemük átjutott még a dél-amerikai földrészre is, ahol megalapították az olmék civilizációt.

Púttól származnak tehát a nyugat-közép-afrikai fekete bőrű népek, de csakúgy, mint Khús esetében, neki is van egy keletre szakadt ágazata. Ez az ázsiai vonal Észak-Indiában él, és a korai időkben erősen keveredtek az Indiába beáramló árják elemeivel. Ezért rájuk gyakran indo-árjákként is utalnak. Ez a harcias nép szorította délre a kúsita draviditákat még az i.e második évezredben. Pút neve héberül harcost jelent, és érdekes módon az indiai nemesi harcosok kasztját Radzspút-nak nevezik (a radzs szó királyt, vagy fejedelmet jelent). Pút keletre szakadt népelemei elsősorban a mai Pakisztánban, Észak-Indiában és Bangladesben élnek, de Afganisztánban is jelen vannak, ahol phustun (vagy pathan) néven ismertek. Az amerikai kontinensre rabszolgákként került afrikaiak ugyancsak Púttól származnak.

Kánaán

Kánaántól tizenegy nemzetség származott: “Kanaán pedig nemzé Czídont, az ő elsőszülöttét, és Khétet. Jebuzeust, Emorreust, és Girgazeust. Khivveust, Harkeust, és Szineust. Arvadeust, Czemareust, Hamatheust” (1Móz. 10:15-18). A kánaániták nem a nekik sorsrészként jutott észak-nyugat afrikai partvidéki területeken telepedtek le, hanem jogtalanul egy Sem utódainak kijelölt területet vettek birtokba:

Jubileumok 10:27-34 27 A harmincnegyedik jubileumban, a negyedik évhét első évének kezdetén lettek szétszórva Shinar földjéről. 28 És Khám és az ő fiai mentek az ő elfoglalandó földjükre, amit részül kaptak a déli vidéken. 29 És Kánaán látta Libanon földjét az egyiptomi folyóig, hogy az igen jó volt, és nem ment az ő maga örökségének földjére nyugat felé (amely) a tengernél van, hanem letelepedett Libanon földjén, keletre és nyugatra a Jordán határától és a tenger határától. 30 És Khám, az ő apja, és Khús és Miczráim, az ő testvérei szóltak neki: 'Oly földön telepedtél le, ami nem tiéd, és ami nem jutott jussként nekünk: ne cselekedj így, mert ha így cselekszel, te és a te gyermekeid el fogtok bukni azon a földön, és átkozottak lesztek a lázadás miatt; mert lázadás által telepedtél le, és lázadás által fognak elbukni  gyermekeid, és örökre ki leszel gyomlálva. 31 Ne költözz a Sem részeként jutott lakhelyre; mert az Semnek és utódainak sorsául jutott. 32 Átkozott vagy, és átkozott legyél Noé minden fia előtt, az átokkal, amihez kötöttük magunkat esküvel a szent bíró jelenlétében, és Noé, a mi apánk jelenlétében.' 33 De nem hallgatott rájuk, és lakozott Libanon földjén Hamathtól Egyiptom bejáratáig, ő és az ő fiai mind a mai napig. 34 És ennek okáért annak a földnek neve Kánaán.

Kánaán földje tehát nem volt igazán “Kánaán földje”, mint inkább azzá lett a jogtalan betolakodásuk által. Ezzel a tettükkel a korábban már eleve megátkozott Kánaán utódai további átkokat vontak a magukra. A korai kánaániták Sálem királya és a felséges Isten papja, Melkizedek (1Móz. 14:18) által ismerték a Biblia Istenét és annak törvényeit. Ezt tükrözik a híres ugarati táblák, és az ammorita Hamurabi törvénykódja is. A kánaánitákat pusztulásra szánta Isten, amit Izrael keze által kívánt elvégezni (5Móz. 20:16-18; Józs. 9:24), ám az izraeliták nem teljesítették ezt be teljes mértékben. 

Szidon volt Kánaán elsőszülötte, s az ő leszármazottai, a szidóniak voltak a híres főníciaiak, akik a fővárosukat is apjuk, Szidon után nevezték el. Ahogy a kánaániták általában, úgy a főníciaiak is sokkal világosabb bőrűek voltak a többi khámita népnél, a hajóutak alkalmával napégetté vált, vagyis lebarnult hajósaikat „vörös embereknek” nevezték (Encyc. Brit. 11th 21:450). Vannak, akik a kánaánitákat “fehér” vagy “kaukázusi khámitáknak” nevezik és való igaz, hogy kulturálisan és más szempontokból is közelebb álltak a szemitákhoz, mint khámita testvérnépeikhez. Viszont a rendkívül éles orrforma, az ún. “karvalyorr” nem szemita, hanem egy kánaánita jellegzetesség.

Khám térképA főníciaiak egy nagyon gazdag kereskedőbirodalmat hoztak létre, és számos kereskedelmi kolóniát alapítottak a földközi tenger partvidékein, így Libanonban, Szicília és Szardínia szigetein, Spanyolországban és Észak Afrikában (Akad. Amer. 15:250). A későbbiek folyamán a híres kikötőváros, Tírusz vált a szidoniak kereskedelmi központjává. Amint erre az Ezékiel 28 fejezete rámutat, Tírusz királya és a város kereskedelmi rendszere magát Sátánt, illetve az ő gazdasági rendszerét jelenítette meg. A mellékelt ábrán piros színnel jelölve az egykori főníciai birodalom területeit, illetve kolóniáit láthatjuk, s az itt megjelölt területeken a lakosság egy részét a mai napig a kánaánita szidoniták és amoriták leszármazottai teszik ki. A Biblia következetesen a szidóniak nevet használja erre a kánaánita népre, ahogy ők is a szidóni, illetve kenaani nevekkel utaltak önmagukra. A Főnícia megnevezést a görögöktől kaptuk (ógörögül: Φοινίκη/Phoiniké) annak a latin változatán, a Phoenice alakon keresztül. Főnícia jelentése “bíbor föld”, amit az ottani partvidéken található rendkívül ritka és drága murex kagylóból kivont festékanyag után adtak rá, ami a főníciaiak egy fő exportáruja volt. A karthágóiak poeni, azaz pun megnevezése ugyancsak a görögöktől maradt ránk. Nem mellékesen, Karthágó a főníciai kereskedelmi birodalom nyugat-mediterráni központja vagy fővárosa volt. A kereskedelmi hálózatot a bank- és pénzváltó intézmények alkalmazásával egészítették ki. A mai globális kereskedelem szülőhazája és előfutára Főnícia volt. A Biblia soha nem említi pozitív módon a kereskedelmet, ami érthető is, hiszen erre a Sátán által inspirált, és a kánaánita főníciaiak által létrehozott kereskedelmi  rendszerre épült fel a nyugati világ gazdasági és pénzügyi rendszere. A kor végén ez a rendszer fogja uralni az egész világot, a “Nagy Babilon” néven és csak Krisztus visszajövetelekor szűnik meg véglegesen:

Jelenések 18:11-20 11 A föld kereskedői is siratják és gyászolják, mert senki sem veszi meg többé áruikat: 12 az arany és ezüstárut, a drágakövet és gyöngyöket, a patyolatot, bíbort, selymet és karmazsint, a sokféle tujafát és elefántcsont csecsebecsét, az értékes fából, bronzból, vasból és márványból készült mindenféle edényt, 13a fahéjat és balzsamot, az illatszert, mirhát és tömjént, a bort és olajat, a lisztlángot és búzát, a barmokat, juhokat és lovakat, a kocsikat s a rabszolgák testét és lelkét. 14 Az érett gyümölcs, amelyre lelkedben vágyódtál, elfonnyadt. Minden fény és pompa odavan, és nyomuk sem lesz többé. 15 A kereskedők, akik meggazdagodtak belőle, gyötrelmeitől való félelmükben távol tőle megállnak, siránkoznak és jajgatnak: 16 „Jaj, jaj, te nagy város! Patyolatba, bíborba és skarlátba öltöztél, arannyal, drágakővel és gyönggyel voltál ékes. 17 Egy óra alatt elpusztult ekkora gazdagság!” Minden hajókormányos és révész, minden hajós és tengerész megállt a távolban, amikor megpillantotta füstölgő tüzét, 18 és így kiáltozott: „Melyik város hasonlít ehhez a nagy városhoz?” 19 Hamut szórtak a fejükre, zokogva és gyászolva siránkoztak: „Jaj, jaj, te nagy város! A te gazdagságodból gazdagodott meg mindenki, akinek hajója járt a tengeren. Egy óra elég volt, hogy elpusztulj!” 20 „Örüljetek neki, te ég, ti szentek, apostolok és próféták! Isten kimondta felette az ítéletet miattatok!”

Szembe kell nézni azzal, hogy Európa ennek a gazdasági rendszernek a leánya, úgy képletesen (a kontinens egy főníciai királylány után lett elnevezve), mint szó szerint is. Ezen felül a főníciaiak adták még nekünk Jézabelt, illetve a jézabeli szellemiséget is.

Kánaán második fia Khét, vagy Het volt, tőle származnak a nevezetes hittiták (1Móz. 15:19-21; 23:1-10; 4Móz. 13:29), akik ugyancsak egy jelentős ősi kultúrát alkottak. A névhasonlóság miatt a hittitákat gyakran összekeverik a kis-ázsiai szemita Khetti, néppel, illetve a jáfetita Kittim népével. A hettiták Ézsauval avagy Edommal vegyültek (1Móz. 26:34), akik egy eleme később felvette a judaizmust és zsidókká lettek (Josephus, Ant. 13:9:1). 

A kánaánita jebuzeusok a Jeruzsálem körüli területeken éltek (Józs. 15:63; Bír. 19:10), majd egy részük a főníciaiakkal elhajózva kolóniát alapított a spanyol partvidék mentén fekvő Ebusus szigetén (Strabo map 3).

A kánaánita emorreusok, vagy amoriták ugyancsak Palesztinában, a Föníciától keletebbi hegyvidékeken éltek (1Móz. 15:16).  A nevezetes babiloni király, Hamurabbi maga is amorita származású volt. Az amoriták egy korai királya az óriás Og volt, aki az utolsó refaiták közé tartozott (5Móz. 3:11). Az amoriták ugyancsak szerte szóródott diaszpórában maradtak fenn. A „mór” néven ismert utódaik külön népelemeket alkotnak Marokkóban, Algériában, Mauritániában, Portugáliában, Spanyolországban és Szicíliában.

A girgazeusok eredetileg az Eufrátesz mentén telepedtek meg, ők alapították meg Girgamishi városát, ami később Karkemisként lett ismert (13:534d). A területet elhagyva Palesztinán át Észak Afrikába vándoroltak (Rashi megjegyzése a 2Mózes. 33:2 és 34:11 versekhez; Talmud, erushalmi, Shabbath 6:31). A girgazeusok Karthágóban telepedtek meg, testvérnépük a szidoniak, azaz a főníciaiak mellett.

Khivveusok, vagy másnéven a hiviták, illetve későbbi formájában a horiták egy barlanglakó vad kánaáni nép volt. A Maszoretikus szövegekben a „hivita” változat fordul elő, az LXX pedig a horita változatot használja. Ézsau egyik felesége horita volt (1Móz. 36:2). A hiviták egy csel folytán nem lettek kipusztítva, illetve eltávolítva a Szentföldről, s Izrael szolgálói lettek (Józs. 9:3-27; 11:19).

A további kánaánita nemzetsége, a harkeusok, a szineusok,az  arvadeusok, a czemarausok és a hamatheusok kisebb népek voltak, akik városoknak, városállamoknak adtak nevet és töredék népelemekben maradtak fenn szerteszórva. A legszámottevőbb és legismertebb ilyen népelem a mórok, akiknek a történelme is jobban ismert. 

„Joshua a földrabló”

Az ókori világ utolsó nagy történetírója, Caeasareai Procopiosz egy nagyon érdekes, bibliai szempontból is releváns és átfogó leírást nyújt a mórokról, méghozzá azok perspektívájából:

“A kezdetétől fogva szükséges elbeszélni azt, hogy honnan kerültek a MÓR népek Líbiába és miként telepedtek ott meg. Amikor a héberek kivonultak Egyiptomból és elérték Palesztina határait, meghalt Mózes, a bölcs ember, aki útjuk során vezette őket, és a vezérlet Joshuára, Nun fiára lett rábízva, aki bevitte ezt a népet Palesztinába. És a háborúban olyan hősiességet tanúsított, ami meghaladja a természetes emberét és elfoglalta a földet. Miután legyőzte mind az ott élő nemzeteket, könnyedén elfoglalta a városaikat is, és legyőzhetetlennek mutatkozott. Na mármost, akkoriban a teljes földet, Szidon tengerétől Egyiptom határáig Föníciának nevezték. És az ősi időkben egy király uralkodott a fölött, amint azt mindazok lejegyezték, akik a legkorábbi leírásokat adták a föníciaiakról. E földön népes törzsek laktak, a girgazeusok, a jebuzeusok és több más, amelyek megnevezései a héberek által leírt történetben olvashatók. Amikor ezek a nemzetek látták, hogy a megszállók vezére egy legyőzhetetlen ember volt, elhagyták őseik földjét és Egyiptom felé vették útjukat, ami határos volt az ő országukkal. És mivel nem leltek ott maguknak megfelelő lakterületre, mivelhogy Egyiptomban ősidőktől kezdve nagyszámú nép lakott, továbbmentek Líbiába. Ott számos várost alapítottak és Líbia teljes területét birtokukba vették, egészen Héraklész oszlopaiig [Gibraltári-szoros], és ott éltek a mai napig, a maguk főníciai nyelvét használva. Megépítettek egy erődvárat is Numidiában, ahol ma a Tigiszisz városa található. Azon a helyen két fehér kőből készült oszlop áll egy forrás mellett, amelyekre főníciai betűkkel a következő sorokat vésték: ‘Mi vagyunk azok, akik elmenekültek Joshua a [föld]rabló, Nun fia elől.’ Más nemzetek is megtelepedtek Líbiában még a mórok előtt, akiket mivel oly régóta élnek azon a földön, a föld gyermekeinek nevezik. És emiatt járja náluk az a beszéd, hogy Antaeusz, a királyuk, aki megbirkózott Héraklésszal Klipeában [Klypea, vagy Aspis, a mai Kalbia a karthágói partvidéken] a föld fia volt. És a későbbi időkben, amikor a Dido-val [a Karthágót megalapító tíruszi hercegnővel] érkező föníciaiak Líbia lakosai mellé költöztek, tették azt úgy, mint akik a rokonaikhoz költöznek. Ezeknek engedélyt adtak ahhoz, hogy megépítsék maguknak Karthágó városát. Az idő teltével azonban Karthágó egy népes és erős várossá fejlődött, és háborúra került sor köztük és a móroknak nevezett szomszédaik között, akik, mint már az mondva volt, ugyancsak Palesztinából érkeztek őket [vagyis a karthágóiakat] megelőzően. A karthágóiak győzedelmeskedtek és rávették a mórokat, hogy költözzenek el Karthágó mellől távolabbi vidékekre. Még később a rómaiak a háborúk során legyőzték mindannyiukat, és a mórokat Líbia lakatlan területeire száműzték, a karthágóiakat és egyéb líbiaiakat pedig adófizető alattvalóikká tették. Ezek után pedig a mórok számos győzelmet arattak a vandálok fölött, és birtokba vették azt a földet, amit most Mauritániának neveznek, Gadirától egészen Caesareaig [Tangiertől Algériáig] és Líbia maradék területéig. Ez hát a mórok líbiai megtelepedésének története.” - Prokopiosz,  "History of the Wars" Book IV, "The Vandalic War," Capt.X, 12ff (Loeb Class, London, 1916)

Prokopiosz a két oszlop feliratának történetét olyan általa ismert történelmi forrásokból merítette, mint Suidas, Moses Chorenensis és Mariba Catina, aki a makedón hódító, Nagy Sándor kortársa volt.

Joshua vagy [Józsué] i.e. 1450 körül foglalta el az Ígéret földjét, az első kánaánita elemek tehát ekkor vándoroltak el Líbiába és azon túl. A Dido királynő és a főníciai kereskedők által felépített Karthágónak már léteznie kellett a Trójai háború végén (i.e. 1220 körül) ha a menekülő trójai herceg, Aeneas is eltöltött ott egy évet. Ezt követően a gazdag és kozmopolita Karthágó egészen addig virágzott, míg a rómaiak elpusztították i.e. 146-ban. A vandál háborúk az i.sz. 6. században folytak, ami azt jelenti, hogy a kánaánita mórok ekkor még jelentős erőt képviseltek. A középkorban már felvették az iszlám vallást és i.sz. 711-ben az iszlám hódítások idején elfoglalták Spanyolországot, majd később Szicília szigetét is.

A hírneves észak-afrikai Hippói Ágoston magát kánaánitának vallotta, és azt hangoztatta, hogy a karthágóiak [vagy mórok] még az i.sz. V. században is kánaánitáknak nevezték önmagukat (Aubet, “The Phoenicians and the West”10. o.).

Moses Chorenensis V. századi örmény történész lejegyzése szerint a kánaániták egy eleme Örményországba vándorolt, ahol a Gethunian nemzetségként váltak ismertté. A kánanánita népek egyike sem maradt fenn önálló nemzetként, maradékaik a Mediterrán partvidéken élő és a kis ázsiai népek között lelhetőek meg, helyi kisebbségek formájában. Előszeretettel keveredtek más népekkel, ami az átok miatt érthető is. Kevésbé ismert tény, hogy Júda, illetve a zsidóság egy teljes nemzetsége fél kánaánita nemzetség, amit további kánaánita elemek egészítenek ki. Amikor Isten helyreállítja népét, kitakarítja közülük a kánaánitákat:

Zakariás 14:21 Jeruzsálemben és Júdában minden fazék a Seregek JHVH-jának szent tulajdona lesz, és aki csak eljön, hogy áldozatot mutasson be, bármelyiket előveheti, és főzhet benne. Attól a naptól fogva nem lesz többé kereskedő [héb. ḵə·na·‘ă·nî = kánaánita] Seregek JHVH-jának házában.

A fenti idézetben a kereskedő és kánaánita szavak szinonimaként van használva, jó okkal, hiszen mint a föníciaiak esetében is láttuk, ez a nép elsősorban kereskedelemmel és pénzváltással foglalkozott, ami egy Istennek nem tetsző, mások munkájából élősködő gazdasági felépítés. A kánaániták a túlélés és fennmaradás mesterei voltak, amint azt a már idézett Józsué 9:3:27 is mutatja. A hírhedt „zsidó” uzsorabankárok és kereskedők, a világ gazdasági vezetői valójában az Isten népe közé beférkőzött [Izrael által meghagyott] kánaániták, akiket Krisztus végleg el fog takarítani Isten házából.

 


 

III. Rész

A khámiták a próféciákban

 

A fentebb beazonosított khámita népeknek szerepe lesz a végidők próféciai eseményeiben is. Korábban már idézve volt Dániel egy próféciája, ami rámutatott arra, hogy az antikrisztus a déli király ellenes hadjáratakor vereséget mér a velük szövetséges khámita seregekre is:

Dániel 11:43 Birtokba veszi Egyiptom (Miczráim) arany- és ezüstkincseit és minden drágaságát. Líbiaiak (Pút) és etiópok (Khús) lesznek kíséretében

Ezékiel egy duális próféciája ugyan ezt az esemény ekként vázolja fel:

Ezékiel 30:4-5 4 Eljön a fegyver Egyiptom (Miczráim) ellen, reszketés lesz Etiópiában (Khús), hullanak a sebesültek Egyiptomban, elviszik kincseit, és földig lerombolják. 5 Etiópok (Khús), pútiak (Pút), lídek, mindenféle keverék nép, Kúb és a vele szövetséges ország lakói egyaránt fegyver által esnek el.

Az antikrisztus nyugtalanító híreket kap északról és keletről (Dán. 11:44), ugyanis az eurázsiai és távol-keleti népek katonai készültségbe fognak állni annak tudatában, hogy a fenevad következő csapása ellenük fog irányulni. Az így kibontakozó teljes világháború azzal zárul, hogy a fenevad európai területeit elpusztítják a keleti királyok. Krisztus elsöpri az ellene felvonuló seregeket Armageddonnál, amit Izrael helyreállítása fog követni. Ez idáig Isten megítélte saját népét (úgy a fizikait, mint a szellemit, a nagy nyomorúság idején), majd megítélte a kárhozott fenevadat, és az ellene felvonuló seregeket. A keleti népek maradékai azonban egy hatalmas föderáció keretein belül megtámadják a már békében élő Izrael nemzetét, amihez a khámiták is asszisztálni fognak. Ez az első Góg-Magóg háború, amit az Ezékiel 38-39 fejezetek vázolnak fel:

Ezékiel 38:5 Velük [Góg és Mágóg seregeivel] vannak Perzsia, Kús és Pút, pajzsa, sisakja van mindegyiknek ...

Láthatóan a keleti szövetség bizonyos khámita elemeket is magában foglal, így Kús és Pút népeinek nagy részét. Kús nevét gyakran Etiópiának fordítják, holott ő nem csupán az etiópok ősapja volt, hanem több népé. Ezért a fenti igerészben az eredeti héber szövegekhez hűen, a helyes megnevezést adtuk meg (Kús és Pút). Természetesen az egyáltalán nincs kizárva, hogy nem csak az indiai elemeik, hanem az afrikai kúsiták és pútiták is részei lesznek ennek a keleti támadó szövetségnek.


 

IV. Rész

A nemzeti és egyéni sorsrész a keresztény elhívás fényében

 

Tudjuk, hogy az Isten legfőbb tulajdonsága a szeretet, és ennek megfelelően Isten nem személyválogató, nem „rasszista”, ahogy a Tőle szellemileg újjászületett igaz hívei sem lehetnek azok (1Jn. 4:8,16). Isten mindenkor és mindenben igazságos és ítéletei is azok (Ap.Csel. 10:34, Zsolt 145:17). Az embert a bűnei választják el Istentől (Ézs. 59:2), és a bűnöknek elkerülhetetlen következményei vannak. Isten a hozzánk való kegyelmében elküldte értünk meghalni a Fiát, hogy ezáltal megváltson bennünket - minden embert, minden rasszt, nemzetséget és  nyelvet - a bűntől és annak  következményétől, a haláltól. Az elhívottak gyülekezete az egyház, amelynek tagjai egyénenként magukra öltötték Krisztust és ezzel egy új természet birtokosaivá lettek, ahol:

Galata 3:28-29 28 Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban. 29 Ha azonban Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is, s az ígéret szerint örökösök..

A listához természetesen hozzátehetjük még azt is, hogy Krisztusban nincsen fekete, fehér vagy barna és sárgabőrű ember, a hívők nemtől, etnikai hovatartozástól, nyelvtől stb. függetlenül az adott ábrahámi ígéret örökösei. Együttesen alkotják meg a szellemi Izráelt, és ez kell legyen az elsődleges identitásuk. Nyomatékosan ki kell azonban hangsúlyozni azt, hogy ez csupán Krisztusban van így, más szóval ez egyedül az igaz hívők számára realitás, mert „Aki a Fiúban hisz, annak örök élete van, aki nem engedelmeskedik a Fiúnak, az nem fog életet látni, hanem Istennek haragja marad rajta.” (Jn. 3:36). Az igaz hívők egy elenyésző kisebbségét képzik az emberiségnek, a világban élnek, de nem részei annak a világnak (Jn. 17:14-16), amelynek egésze továbbra is a bűn alá van rekesztve és Isten haragja alatt áll. A világ egésze Krisztus visszatéréséig továbbra is Sátán világa, ahol a gonoszság és a megosztottság minden változata jelen van, és minden egyéni vagy nemzeti átok létező valóság marad.

A világosság angyalaként mutatkozó Sátán ennek a világnak vagy korszaknak a szellemi fejedelmeként (2Kor. 4:4) természetesen azt sugallja az alattvalóinak, hogy az átkot és büntetést magával hozó életmód feladása helyett elég az ő felvilágosodást hozó szellemiségét követni ahhoz, hogy az ember megtalálja önmagát és a teljes, boldogsághoz vezető életet. E szellemiség követői azonosulnak urukkal, és mivel számukra az isteni rend „túlzott megkötései” gátat vetnek az önmegvalósításnak, így a bibliai értékrend teljes felszámolását kívánják elérni. Ennek egy módja a „minden kultúra egyenlő és egyformán értékes”, illetve hasonló jelszavak hirdetése. Az „egyetemes emberi testvériség” megvalósításának érdekében el kívánják törölni az olyan, szerintük elavult és megkötő intézményeket, mint a nemzet és a család, valamint véget kívánnak vetni a rasszok elkülönülésének is, amit azok teljes elvegyítésével kívánnak elérni.

Az apostoli utasítás szerint az esetleg hátrányos fizikai körülményeink megváltoztatása nem lehet az elsődleges gondunk:

1Korintus 7:17-24 17 Egyébként éljen mindenki úgy, ahogy az Úr megadta neki, amint Isten meghívta. Ezt tanítom minden egyházban. 18Mint körülmetélt kapta valaki a meghívást? Ne tüntesse el körülmetéltségét! Körülmetéletlenül kapta valaki a meghívást? Ne metéltesse magát körül! 19 A körülmetéltség semmi, és a körül-metéletlenség is semmi, egyedül csak Isten parancsainak megtartása fontos. 20 Mindenki maradjon meg ugyanabban a hivatásban, amelyben meghívást kapott. 21 Mint rabszolga kaptad a meghívást? Ne törődj vele; és ha szabaddá is válhatnál, inkább ezt használd fel. 22 Mert aki mint rabszolga kapott hivatást az Úrban, az az Úr szabadosa; hasonlóképpen, aki mint szabad ember kapott hivatást, az Krisztus rabszolgája. 23 Nagy árat fizettek értetek! Ne legyetek emberek szolgái! 24 Mindenki maradjon meg abban a hivatásban Isten előtt, amelyben meghívást kapott.

Egy igaz hívő számára a szellemi fejlődés és a Krisztus képére való formálódás minden mást felülír. Krisztus pedig nem azért jött el, hogy eltörölje a törvényt, hanem azért, hogy beteljesítse azt (Mt. 5:17). Ezt elvégzi bennünk is, hiszen az újszövetségi elhívásunkkal Isten a szellemünkbe helyezte és az akaratunk részévé tette azt, hogy a törvénye szerinti életmódot kövessük (Héb. 10:16). Ez az, ami vezérli az életünket, nem pedig az adott fizikai állapotok akaratunk szerinti és minden áron való megváltoztatásának szándéka. Ekként, egy krisztusi ember az isteni akaratnak megfelelő módon viszonyul a család és a nemzet intézményeihez, és nem kíván változtatni azon sem, amit Isten a népek és a rasszok elválasztásával kapcsolatban meghatározott. Istenre várva megelégszünk az ígéretével: Mert valahány ígérete van Istennek, azokra őbenne [Krisztusban] van az igen, és ezért általa van az ámen is, az Isten dicsőségére általunk.” (2Kor. 1:20). Mindezt leginkább a nyugati világhoz tartozó, a viszonylagos kényelemben és jólétben élő „keresztény” emberek hagyják figyelmen kívül, miközben sok afrikai hívő képes tökéletesen megbékélni a nem éppen előnyösnek mondható sorsával, amint türelemmel várja az ígéretek beteljesedését az egyéni életében és/vagy az Isten országának eljövetelét.

Az igaz hit azonban ritka ajándék ebben a korban. Bibliai szemszögből nézve tagadhatatlan tényként jelenthetjük ki azt, hogy Afrikától Indiáig és azon túl Brazíliáig és Haitiig, a khámita népek között találhatjuk meg Földünk legbabonásabb, a démoni erők által leginkább befolyásolt, s ezáltal legelmaradottabb törzseit, illetve közösségeit. Elég talán a Voodoo és Santéria, valamint az indiai démonkultuszok megemlítése. Jóllehet, ezek a primitív, „a természethez közel álló, egzotikus” közösségek kulturális kuriózumként vannak megjelenítve az olyan természettudományos kiadványok oldalain, mint pl. a National Geographic Magazin, ez a valóságban azonban nem más, mint a khámita átok örökségének az eufemizálása. Mindezen csak Krisztus visszatérése változtat majd, aki elhozza számukra is az Isten ismeretét és az abból fakadó áldásokat:

Zsoltárok 68:32 Egyiptomból [Micraim] követek jönnek, az etiópok [Khús] Istenhez emelik kezüket.

ÁMEN!