CoG

Ki volt Jób ?

A nemzetségtáblák kutatása egy roppant érdekfeszítő és sokakat foglalkoztató alága a bibliakutatásnak. E “tudomány” nélkül pl. lehetetlen lenne megérteni a különböző nemzeteket érintő próféciák nagyobb részét. Természetesen nem minden esetben van jelentősége annak, hogy egy adott bibliai személyiségnek meg tudjuk-e pontosan határozni a nemzetiségi eredetét. Ettől függetlenül persze sokak számára még lehet érdekfeszítő egy ilyen kérdés. A tapasztalat szerint pl. igen sok ember szeretné megtudni azt, hogy az igaz Jób mikor élt és vajon melyik bibliai nemzetségből származhatott. Jób története annyira megragadó, hogy egyszerűen szeretnénk többet megtudni a személyéről és kulturális hovatartozásáról. A Maszoretikus írásokon alapuló kanonizált Bibliából ezt igen nehéz megállapítani, hiszen nem adja meg konkrétan Jób nemzetiségi származását, amit tovább nehezít az is, hogy több eltérő korszak és nemzetség esetében is előfordul ugyanez a név. A Septuaginta, és bizonyos kánonon kívüli írások azonban sokkal nyilvánvalóbbá teszik Jób származását, és aránylag pontos választ szolgáltatnak ezekre a kérdésekre.


 

Church of God

Email: p.poli@mailcity.com

 Copyright © 2013, Póli Pál - Isten Egyházának Gyülekezetei

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

Weboldal: http://www.churchofgod.hu


A bibliai Jób nyomában

A Szentírásban több eltérő kor eltérő kultúrájában élő ember viseli a Jób nevet. A kérdés az, hogy vajon melyik lehet a bibliai Jób könyvének a főszereplője? Ehhez alaposan meg kell vizsgálnunk minden olyan bibliai verset, ahol előfordulnak a Jób, illetve a Jóbáb nevek. Magának a névnek a jelentése: “gyötört”, esetleg “nyomorult”. A Jóbáb név jelentése ismeretlen.

Ahelyett, hogy a kronológiai sorrendet választanánk, inkább a valószínűség sorrendjét választjuk. Tesszük ezt oly módon, hogy azokkal a Jób nevet viselő személyekkel kezdjük a sort, akik a legvalószínűtlenebb kandidátusok, s azzal fejezzük be, aki a legvalószínűbb.

Kezdve a sort, Noé Shem nevű fiának a leszármazottai között volt egy Péleg és egy Joktán nevű testvérpár. Joktánnak a tizenhárom, Bibliában felsorolt fiainak egyikét Jóbab-nak nevezték.

1Mózes 10:29  Ófirt, Havílát és Jóbábot.

Joktán testvérének, Pélegnek az utóda volt Ábrahám, az izraeliták, s így Krisztus is, ami ezt a Jobábot az izraeliták egy nagyon távoli unokatestvérévé teszi. A néven kívül semmiféle további bibliai utalást nem találatunk azzal kapcsolatban, hogy ez a Jóbáb azonos lehet-e a kutatásunk tárgyát képző Jóbbal. Mivel azonban Jób Elifáz nevű barátja minden kétséget kizáróan Edom leszármazottja volt, így ez a Jób szóba sem jöhet, hiszen messze korábban élt, mint a temánita Elifáz.

Csak a névre való tekintettel egy további lehetséges kandidátus lehet, Jákob Isszakár nevű fiának a fia:

1Mózes 46:13 Isszakár fiai voltak Tóla, Puvá, Jób és Simron.

Ez a Jób tehát Izrael/Jákob unokája volt, ám semmi olyan továbbit nem olvashatunk róla, amit bármi módon kapcsolatba lehetne hozni a Jób könyvében említett helyszínnel, illetve személyekkel. Az viszont nyomon követhető, hogy e két személy hozzávetőleg kortárs volt.

Ezenkívül még Jákob legifjabb fiának, Benjáminnak is volt két Jóbab nevű leszármazottja, de ezek már olyan kései időszakban éltek, hogy ők szóba sem jöhetnek.

Most pedig vizsgáljuk meg azt a személyt, aki leginkább megfelel a bibliai kritériumoknak Jób személyét illetően. Ez pedig nem más, mint Ézsaunak (Jákob fivérének) egy Jóbáb nevet viselő utóda, aki Edom második királyaként van megemlítve a Teremtés könyvében:

1Mózes 36:33 Bela halála után a bocrai Jóbáb, Zerah fia lett a király.

Nos, amint azt látni fogjuk, ezen az utóbbi szálon már lényegesen több kapcsolatot felfedezhetünk.

Behatárolni azt a kort, amelyben Jób élt

Jób abban a patriarkális korszakban élt, ahol a gazdagságot még nem pénzben, hanem az állatok és szolgálók számában mérték (v.ö. 1Móz. 12:16; 13:5; 32:5). A Jób könyvében említett pénzegység, a qiszíta (Jób 42:11) egy, a patriarkális időkben és Izrael korai korszakában használt fizetőeszköz volt, mely csupán két másik helyen, az 1Móz. 33:19-ben és a Józsué 24:31-ben van megemlítve.

Tény, hogy a könyv szereplői tisztában voltak az egy igaz Isten létével és ennek az Istennek a törvényeivel. A kérdés inkább az, hogy ezek az emberek milyen forrásból ismerték meg az igaz Isten utait és milyen rendszeren belül gyakorolták azt? Mint azt látni fogjuk, csaknem mindannyiuk ősapja Ábrahám volt, aki az Isten parancsolatai szerint élt (1Móz. 26:5) és erre tanította a fiait is. Habár a választott ág Izsák volt, a többi ábrahámi népek (Ismael, Ketura fiai, és Jákob által Ézsau) pátriárkái ugyanúgy el voltak látva a megfelelő instrukciókkal az igazságot illetően, amit ők is átadtak utódaiknak. Ez lehet az ismereteik egyik forrása. Ábrahám és utódai több nemzedéken keresztül a melkisédeki rend alatt éltek, lévén, hogy az írott Törvény és annak hatásköre csak az Izraelitáknak adatott meg, és csak az Egyiptomból való kijövetel után.

A Jób könyve mellett, egy “apokrif” írás, a Jób Testamentuma is felvázolja Jób megtérésének körülményeit. Eszerint Jób, a pátriárkákhoz hasonlóan, személyesen tapasztalta meg Istent (Jób. Tst. 1:9-23). Továbbá Jób a törvényt hittel, vagyis annak szellemi vonatkozásában élte meg (lásd a Jób és a tízparancsolat című írást), szemben Elifázzal, aki már sokkal inkább emberi értelemből fakadóan utalt rá és emiatt hibásan is alkalmazta azt Jób esetére vonatkozóan. 

A tények tehát azt mutatják, hogy Jób és barátai még az Izraelnek átadott Törvény előtti igazak életmódját ismerték és/vagy gyakorolták, ami azt jelenti, hogy még a melkisédeki rend alatt álltak. A melkisédeki rend alatt az Isten egyéni imádói maguk voltak a szolgáló papok (ahogy ez a keresztények esetében is fennáll (v.ö. Héb. 5:6,10; 6:20; 1Pét. 2:5)), s az áldozataikat így személyesen áldozhatták fel (v.ö. 1Móz. 22:16). Ennek megfelelően Jób és barátai még maguk adtak égő és egyéb áldozatokat az Úrnak (Jób 1:6, Jób 42:8), aminek elvégzése az írott Törvény alatt már kizárólag a leviták szentélyhez kötött felelőssége volt.

A melkisédeki rend az özönvíz előtt, Noé idejében lett megalapítva, s a mózesi Törvény érvényessége alatt - a Sinaitól Krisztus eljöveteléig - ideiglenesen fel lett függesztve. Mivel Jób még a Törvény átadása előtti időkben élt, így könyvében érthető módon nem is lelhető fel semmiféle közvetlenül izraelita vonatkozású név, dolog, vagy esemény megemlítése sem. A leírásban található bibliai utalások némelyike pedig olyan nagyon korai eseményeket érint, mint a tiamati ősföld Isten általi kettészakítása (Jób 26:12), Ádám elbukása (Jób 31:33) és az özönvíz (Jób 22:16). Emellett egy harmadik utalás vitatottan, de esetlegesen kapcsolatba hozható Szodoma elpusztításával (Jób 18:15). Jób könyve az egyetlen olyan kanonikus ószövetségi írás, aminek forrása nem izraelita eredetű és a törvény előtti melkisédeki rend szerint élő igaz embertől származik.

Habár a kanonizált írásokban nincs lejegyezve Jób élettartama, a Jób Testamentuma 255 évben adja meg azt (Jób Test. 12:15). Ez az élethossz leginkább az Ábrahám, Izsák és Jákob előtt élt igazak életidejéhez hasonlítható. A kanonizált írásokból szintén kikövetkeztethető ez az akkoriban már rendkívüli élethossz. Amikor Jób megpróbáltatásai elkezdődnek, ő már egy javakorabeli férfi. Aki ebben a korszakban kivívta magának azt, hogy "hatalmasabb legyen napkelet valamennyi fiánál." (Jób. 1:3), annak tapasztalt vénnek, pátriárkának kellett lennie. A történet kezdetén tíz gyermekének mindegyike elérte már a felnőtt kort, akiknek megvolt a maguk önálló élete (v.ö. Jób 1:5,13,18). A Jób Testamentuma szerint a megpróbáltatások kezdetekor már 85 éves volt (Jób Test. 12:18)). A megpróbáltatások után további tíz gyermeke született, és kétszer annyi vagyonra tett szert, mint amit korábban elvesztett (Jób 42:10-13). Mindezek után pedig: Jób még száznegyven évig élt, és látta fiait és unokáit negyedíziglen (Jób 42:16). Ahogyan Jób javai megduplázódtak, úgy az élettartama is kb. duplája lett az akkoriban még nem ritka 120-125 évnek. Ezek alapján az apokrifban megadott 255 év több mint megalapozottnak mondható. 

Jób származása


Jób Testamentumában meg van adva Jób származása és [második] feleségének neve is, aki nem más, mint Dina, Jákob egyetlen leánya:

Jób Testamentuma 1:5-6  5 “Mert én Ézsau fiai közül vagyok, aki annak a Jákobnak a fivére, akitől anyátok, Dina származik, aki által nemzettelek titeket.” 6 Mert az első feleségem meghalt az én másik [korábbi] tíz gyermekemmel, keserű halállal.

A rabbinikus irodalom és kommentárok szintén Jákob lányát, Dinát nevezik meg Jób második feleségeként. Ezáltal be is határolható az a kor, amelyben Jób élt. Mint látni fogjuk, maga Jób Ézsau dédunokája volt, így a Jákobot és Ézsaut követő harmadik nemzedékhez tartozott (lásd az írás végén a nemzetségtáblát). Mindezekből levonható, hogy Jób története valamikor Izrael egyiptomi fogságának ideje alatt ment végbe, így Mózes életének korai szakasza alatt, Jób annak még kortársa lehetett, de mindenképpen a Sinainál átadott törvény előtt élt. 

Ha kétségeink lennének Jób edomita származását illetően, azokat minden bizonnyal eloszlatja az a kiegészítő paragrafus, amit a Septuagintában Jób könyvének a végén találhatunk. Ugyanis a 42. verset követő kiegészítésben Jób határozottan Ézsau leszármazottjaként van bemutatva:

Jób 42: 17 17 a. És meghalt Jób, öregen és betelve a napokkal: 17 b. és meg van írva, hogy fel támad majd mindazokkal [szentekkel], akiket az Úr fel fog támasztani.

Adalék: A szír könyvben úgy van bemutatva ez az ember, hogy Auszisz földjén él, Idumea és Arábia határvidékén: és az ő neve korábban Jóbáb volt; és egy arábiai feleséget vett magához, egy fiat nemzett, akinek Ennon volt a neve. Maga pedig atyjának, Zaré-nak a fia volt, aki Ézsau fiainak egyike volt, és az ő anyja Boszorra, így hát ő Ábrahámtól az ötödik [nemzedék] volt. És ezek voltak az Edom fölött uralkodó királyok, amely ország fölött maga is uralkodott: Elsőként Balak, Beor fia, és az ő városának neve volt Denabba; Balak után Jóbáb, akit [aztán] Jóbnak neveztek és őt követte Ámsom, aki Témán országából való kormányzó volt: utána Adad, Barad fia, aki elpusztította Madiamot Moáb mezején; és az ő városának neve Getaim volt.  És a barátai, akik meglátogatták őt, Elifáz, Ézsau gyermekei közül, a temániták királya, Baldád, a szaukaeiak uralkodója és Szofár, a mineaiak királya.

Amíg tehát a Maszoretikus írások csupán érzékeltetik az edomita kapcsolatot [Elifáz által], addig a Septuaginta kiegészítése már minden kétséget kizáróan kijelenti azt, hogy Jób Ézsau leszármazottja volt, és azonos az 1Mózes 36:33-35 versekben megemlített, Bela (LXX, Balak) után uralkodó Jóbábbal!

Az alábbi, már korábban is idézett vers szerint, Edom második királya Jóbáb volt:

1Mózes 36:33 Bela halála után a bocrai Jóbáb, Zerah fia lett a király.

Ez az edomita Jóbáb tehát királlyá lett téve. A számunkra kérdéses Jób pedig rendkívül gazdag egyén volt, és mivel megsegítette a szegényeket, egy elismert, tisztelt ember is volt. Mindez közrejátszott abban, hogy királlyá tegyék. Habár a kanonizált Szentírás nem nevezi Jóbot közvetlenül királynak, ám a következő fogalmazás némileg érzékelteti ezt: "hatalmasabb volt napkelet valamennyi fiánál." (Jób. 1:3) Ráadásul Jób lakhelye, Uz, Edom területén feküdt, és barátainak egyike Elifáz a temánita volt, vagyis Ézsau leszármazottja, s ez a barátság nyilvánvalóan a származási kötődésből fakadt. Ezek a tények határozottan abba az irányba vezetnek bennünket, hogy Jób valóban Ézsau leszármazottja volt. Jegyezzük meg, hogy Témán fiainak neveit nem ismerjük (v.ö. 1Móz. 36:11), de a Jób barátjaként említett Elifáz Témán-nak egy valamelyik későbbi nemzedékéhez tartozott.

Mi több, a Jób Testamentumában Jób királynak mondja magát: "… mivel én vagyok ennek a földnek a királya…” (Jób Test.  1:15). Vagyis ez a héber apokrif irodalomhoz tartozó írás nemcsak egyértelműen és határozottan Ézsau utódjává teszi Jóbábot, de érzékelteti azt is, hogy azonos volt az 1Móz. 36:33-ban említett Jóbábbal.

Mivel a modern protestantizmus felekezetei inkább a Maszoretikus hagyományok elkötelezett követői, így sokan a Septuaginta kiegészítését nem feltétlenül fogják elfogadni hiteles forrásként (annak ellenére sem, hogy ez a korai, a rabbinikus judaizmus előtti héber hagyományok részét képezte). Az apokrif testamentumról nem is beszélve. Az ő érdekükben kivételesen egy olyan, a Septuagintát alátámasztó elemzést is elvégzünk, ami csak a Maszoretikus írásokon alapszik.

Ha csak a Maszoretikus szövegekre hagyatkozunk, azok némileg alaposabb elemzésével is megalapozottnak mondható Jób edomita származása. A geográfiai helyszín eleve önmagáért beszél. Uz földje Izraeltől dél-keleti irányba feküdt és Edomhoz tartozott (v.ö. Siralmak 4:21). A település Uz-ról, Disan egy fiáról kapta a nevét, Disan pedig Szeirnek egy törzsfője volt, vagyis annak a földnek, amelyet Ézsau foglalt el, s amelynek lakosaival keveredett (1Móz. 36:28-30). Ahogy Jób neve, úgy az Úz név is több helyen előfordul, s emiatt meg kell indokolni, hogy miért az Edomban fekvő Uz volt Jób földje.

Tudjuk ugyanis, hogy legalább két további bibliai személy viselte az Uz nevet: Az 1Mózes 10:23 verse megemlíti a Sem nemzetségéből való Arám Uz nevű fiát. Erről az Uz-ról szintén elneveztek egy helységet, s ez szintén a Szent földtől keletre feküdt. Arámnak a leszármazottai egyebek mellett a mai szírek és örmények. A héberek egy eleme Arám földjén telepedett meg. Izsák felesége Rebeka, valamint Jákob feleségei (Rebeka fivérének Lábánnak a leányai) ilyen arámi héberek voltak. Az 1Mózes 22:21-ben olvashatjuk azt, hogy Ábrahám fivérének, Náhornak az elsőszülött fiát szintén Uz-nak nevezték. Náhor egy másik fia, Betuel volt az apja Rebekának. Ábrahám teljes nemzetsége és rokonsága Arpaksádtól származott, de mivel Arám földjén települtek meg, így emiatt “arámoknak” is nevezték őket. Az arám kultúrában élve ezek a héberek el-arámosodtak, s Náhor talán ennek hatására nevezte el első fiát Uz-nak, Arám fiának neve után. És emiatt nevezik a héber Betuelt arámnak (vagy szírnek) az 1Mózes 25:20-ban és 28:5-ben, ahogy fiát, Lábánt is (1Móz. 31:20,24). Ez a héber eredetű Uz közel élt az Arám fia után elnevezett területhez is, és így elméletileg valóban szóba jöhet, hogy Jób egy ennek az Uznak volt egy arám, esetleg héber/arám lakosa.

Az arám Uzt azonban kizárja, illetve az edomita Uz mellett szól az a tény, hogy Elifáz a temánita kétséget kizáróan edomita volt.

Az eredeti Elifáz Ézsau/Edom fia volt, s az ő fiát nevezték Temánnak (1Móz. 36). Ez a Temán az edomiták egyik törzsfője lett (36:15), s az általa uralt terület neve szintén Temán volt. A Jób könyvében szereplő "témánita” Elifáz erről a területről származott és nyilvánvalóan az eredeti Elifáz, illetve Temán leszármazottja volt. A tény, hogy ez az Elifáz Jób barátja volt, amellett szól, hogy Jób Ézsau után született (míg az arámi ágról való Uz Izsák és Jákob kortársa volt), s ráadásul azon az Uz földjén élt, amely az Ézsau utódai által lakott területen feküdt.

Most pedig lássuk, mi tudható meg Jób többi barátjáról, akik meglátogatták őt az elszenvedett csapások után:

Jób 2:11 Jóbnak három barátja értesült a csapásokról, amelyek rászakadtak, és eljöttek hazájukból: Elifáz Temánból, Bildád Suachból és Cofár Naamából.

A suákita Bildadnak a származása szintén beazonosítható. Suák Ábrahám fia volt Ketura nevű feleségétől, akinek gyermekeit elküldte, elválasztotta az ígéreteket öröklő Izsáktól: “Ábrahám mellékfeleségének fiait Ábrahám ajándékokkal látta el, és még életében elküldte őket fiától, Izsáktól, kelet felé, a keleti vidékre (1Mózes 25:6). Ketura gyermekei eredetileg azon a vidéken éltek, amelyre később az Edomiták terjeszkedtek és Jób idejében még laktak itt elemeik, noha a későbbiekben keletebbre vándoroltak (Ketura fiainak modern leszármazottait az Ezékiel 38-39 című írás azonosítja be). A naamáita Cofár (vagy Zofár) származása illetve lakhelye nincs megadva a Szentírásban, de minden bizonnyal ő is a környező területen élt, és feltételezhetően szintén Edom, vagy Ketura utódaitól származott. Ez esetben a baráti kör három tagja Ábrahám családfájához köthető. Emellett tanúskodik a vallási meggyőződésük is, hiszen a beszédeikből kitűnik, hogy mindannyian nagyon jól ismerték az egy igaz Isten által lefektetett rendet, a bűn és az erény fogalmát, és a bibliai törvényszerűségeket.

A társaságot egy negyedik személy tette kerekké, a legtitokzatosabb “barát”, Elihu a buzita (ő a Jób Testamentumában Sátán szolgájaként van bemutatva). Buz az arámok közt élő héber Náhor fia volt, s így ő egy kissé távolabbi vonalon tartozott a “családhoz”. Az arámi Buz, Dedán és Temá együtt vannak említve a Jeremiás 25:23-ban, s ez a terület is viszonylag közel volt Edomhoz.

Viszont, miután ezek az ábrahámi népek nagyobb nemzetekké nőttek, Istennek, és népének Izraelnek a legádázabb ellenségeivé váltak, és legfeljebb ritka kivételnek számító egyének fogadták el közülük az igazságot.

Így volt ez Edom esetében is, de Jób és Elifáz példája azt tanúsítja, hogy Ézsau nem minden egyes leszármazottja vált Istentől teljesen elfordult aposztatává. Ez jól látható a Jób és Elifáz által elmondottakból. Habár Ézsaut/Edomot gyűlöli az Isten (Mal. 1:3), s Edom az a nemzet, “amelyre örökké haragszik az Úr” (Mal. 1:4), de az e nemzetből való bizonyos egyéneknek megadatik annak lehetősége, hogy Istennel szövetségben éljelnek. Ezt még a tételes törvény is biztosította:

5Mózes 23:8-9  8 Az edomitát ne utáld, mert testvéred. … 9 Harmadik nemzedékük beléphet az Úr közösségébe.

Jób és Elifáz nem a Mózes által adott törvény alatt élték meg az isteni igazságosságot, hanem az azt megelőző melkisédeki rend részeként, ahogy tette azt ősapjuk, Ábrahám is.

Jób, a király

Jób Ézsau harmadik generációs leszármazottja volt, akit a kor szokásaihoz híven a gazdagsága és jó jelleme miatt tettek meg királlyá. Jób gazdagságától sok ember függött, hiszen számos szolgálója volt, akiknek megélhetést biztosított, és az ország szegényeit is ő segítette meg. Így Jób egyféle meghatározó “szociális intézmény” volt, és amikor elérték őt a nagy csapások, az nagyban kihatott a nemzetre is. Így barátai sem kizárólag csak az őt érő baj miatt látogatták meg, hanem bizonyára szerepe volt ebben a nemzet iránti aggodalmuknak is. Barátai maguk is uralkodók voltak, és tartottak attól, hogy esetleg rájuk is kihathatnak majd a bajok. Fellépésük, érveik arról tanúskodnak, hogy Jóbban látták a bajok okát, a megoldást pedig abban, hogy Jób “mondjon le”, vallja meg a “bűneit”, és akkor helyreáll a rend. Így Jób szenvedése nem csupán egy igaz ember szenvedése volt (noha ez a fő üzenet), hanem egy király szenvedése is, ami kihatott az egész általa uralt nemzetre. Az egyéni szenvedést és drámát csak fokozták a “politikai játszma” jellegű baráti tanácsok és a saját nemzetért érzett felelősségtudat.

Az edomiták első királya Beor fia, Bela volt. Bizonyos feltételezések szerint ez a Beor azonos azzal a Beorral, aki Bálám apjaként van említve (4Móz. 24:3), ami azt jelentené, hogy Bálámnak volt egy Bela nevű testvére is. Így Beor egyik fia, Bela király volt, míg a másik, Bálám egyféle próféta. Ennek a feltételezésnek azonban ellent mond az, hogy ez a nevezetes Bálám a Sinainál megkötött szövetség után, és az izraeliták vándorlásának a vége felé élt, s ez a Belát követő Jobáb uralkodását Józsué idejére tenné. Ez esetben Jób könyve túl anakronisztikus, Jób nem élhetett volna a patriarkális igazak életmódja szerint, hanem Izrael részévé kellett volna lennie, a törvény alá kerülve. Továbbá ez azt is jelentené, hogy Edomnak nem volt királya egy több, mint négyszáz éves perióduson át. A szóban forgó első király (1Móz. 36:32) az Ézsautól és [minden bizonnyal] Judittól, a hettita Beeri lányától (1Móz. 26:3) született Beor fia, Bela volt. Jóbáb apjának a neve Zerah volt, aki pedig az 1Mózes 36-ban Reuel fiakén van felsorolva. Reuel pedig Ézsau fia (1Móz. 36:13). A fenti teória tehát több szempontból is teljesen alaptalan.

Jób a kitagadottak megigazulásának mintapéldája?

Jób a valaha élt legigazabb emberek közé sorolható. Amikor Ezékiel könyvének 14. fejezetében Isten az hitehagyó Jeruzsálem ellen szól, kijelenti, hogy ha a három valaha élt legigazabb ember, Noé, Jób és Dániel ott élne az adott körülmények között, csupán magukat lennének képesek megmenteni igaz mivoltukkal (Ez. 14:14, 20). Ha megfigyeljük, ezek az emberek igen eltérő kultúrát képviseltek, és az igazak három teljesen különböző típusát jelenítették meg, ahol Jób egy sajátos kategóriát alkot. Noé az igaz “pogány”, hiszen Isten ekkor még nem hívta el szent nemzetét, Izraelt, egyéni választottakkal dolgozott. Dániel az igaz izraelita, aki már a választott nemzedékhez tartozó, példásan igaz ember volt. És végül Jób, a kitagadott edomiták fia, aki ennek a hátránynak ellenére is az igazságnak él. Vagyis Jób azt az embert jelképezi, aki a testi származásából adódó magtagadottsága ellenére is igazzá és tökéletessé lesz téve a megpróbáltatások által.

Felesége Dina, Jákob leánya volt, s így Jób utódai a választott ág és a kitagadott, de megigazult ember sarjai voltak, s mint ilyen, “választott nemzedék”:

Jób 1:4 Tudnotok kell, gyermekeim, hogy ti a választott nemzedéke vagytok, és tartsátok szem előtt e magasztos származásotokat. (v.ö. 1Pét. 2:9)

Nehéz nem észrevenni a párhuzamot Jób [és utódai], és a pogányok közül az igaz olajfába, Izraelbe beoltott hívők között, akik maguk is keresztül mennek a hit próbáin a megigazulás felé!

Kapcsolódó írás: Edom – Törökország és Közép-Ázsia a próféciákban.

(kattintson a képre a nagyításhoz)