CoG

Virágzik-e már a fügefa?

Avagy a Közel-Keleten létrehozott cionista zsidó állam valóban a helyreállított bibliai Izrael lenne?

Nagyon sok keresztény van abban a súlyos tévhiedelemben, hogy a Harry Truman unszolására megalkotott ENSZ határozat a zsidó állam létrehozatalával kapcsolatban a bibliai Izrael helyreállítását eredményezte. Véleményük szerint az e határozat által létrejött állam egy jogos, bona fide nemzetté tette Izrael államát a világ nemzetei között, s Isten e módon állította helyre Izrael népét. Ebből következően számos keresztény véli azt, hogy mindezzel azon bibliai próféciák beteljesedése jött el, amelyek rámutattak Izrael dicsőséges helyreállítására Isten uralma alatt. Ez azonban nagyon távol áll az igazságtól! Sajnálatos módon, ez a bibliai tanok - és különösen a próféciák - területén csaknem teljesen tudatlan és elvilágiasodott kereszténység még azt az alapvető tényt sem képes felfogni, hogy Izrael és Júda két egymástól különszakadt nemzetközösséget jelent, amelyek csak a Messiás visszatérésével egyesülnek újra, és telepednek vissza a Szentföldre. Lelkes pásztoraik, Bibliáikat bőszen lóbálva, a fügefa sarjadásáról beszélnek, csöppet sem zavartatva magukat attól a ténytől, hogy a zsidó államnak úgy a politikai vezetői, mint lakosai is, vagy ateisták, vagy pedig egy aposztata vallást képviselnek.  Mi sem bizonyítja jobban azt, hogy ez az egyébként önellentmondásos nézet milyen mélyen befészkelte magát a modern kereszténység tanaiba, mint  az furcsa ideológiai szülemény, ami a keresztény cionizmus néven vált ismertté. Amint azt az alábbiakban látni fogjuk, a jelenlegi cionista zsidó állam sem a nemzetközi jogrend szerint, de különösen a bibliai próféciák szerint, semmiképpen nem lehet a helyreállított bibliai Izrael. Amennyiben pedig nem az, úgy egy megtévesztést szolgáló sátáni hamisítvány.


Email: p.poli@mailcity.com

Copyright © Póli Pál, Isten Egyházának Gyülekezetei 2006

 

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlések nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül. 

 Weblap: www.churchofgod.hu 


I. A fügefa példázata

A bibliai szimbolizációs értelmezések szerint a fügefa valóban Izrael nemzetét jelképezi (így nem csupán Júdát, lásd pl. Hós. 9:10). Tény az is, hogy maga Krisztus határozottan a végidők kontextusában, pontosabban a visszatérésének egyik fontos előjeleként említi a fügefa virágzását:

Máté 24:29-35 29 Ama napok nyomorúságát követően tüstént elsötétül majd a nap, a hold nem sugároz fényt, a csillagok az égből lehullanak, és a mennyei hatalmak meginognak. 30 Akkor aztán láthatóvá lesz az égen az ember Fiának jele. Akkor gyászolni fognak a föld összes törzsei, és meg fogják látni az embernek Fiát, ahogy az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel eljön. 31 Akkor hangos kürtszóval szét fogja küldeni angyalait, hogy az ég egyik szélétől a másik széléig a négy szél irányából őhozzá gyujtsék kiválogatottait. 32 A fügefától tanuljátok el ezt a példázatot. Ha a fügefa ága kizsendül, és levelek hajtanak ki rajta, tudjátok, hogy közel a nyár. 33 Így akkor is, mikor majd mindezeket beteljesülni látjátok, tudni fogjátok, hogy közel van ő már a küszöbön. 34 Bizony azt mondom nektek, hogy az a nemzedék nem múlik el addig, amíg mindezek meg nem történnek. 35 A menny és a föld el fognak múlni, de az én beszédeim el nem múlnak.

Némileg persze megérthető, hogy a modern keresztények Izrael megalakulásban látták beteljesedni a fügefa ágainak kizsendülését. Tény ugyanis, hogy az 1948-ban létrejött zsidó állam végre stabil otthont, hazát biztosít a világ zsidóságának. A hangsúlyt a "biztosít" szóra fektetjük, ugyanis a zsidóság döntő többsége a mai napig nem élt az Ígéret földjére történő "hazaköltözés" lehetőségével – és ekkor még nem is beszéltünk az egész Izrael Házának visszatéréséről (lásd az Izrael Háza – az elveszett tíz törzs című írást). A világon élő zsidóság teljes számát valami tizenötmillió főre teszik. Izraelben ma hozzávetőleg három és félmillió zsidó él, tehát a teljes szám kevesebb, mint egyharmada (összehasonlításul, az USA-ban és Kanadában együttesen több, mint hat millió a zsidók száma). Már csak ezen statisztikák alapján is jogos a kérdés: valóban a fügefa újjáéledését láthatjuk ebben az államban, vagy pedig csak rá próbáljuk erőltetni?

Konkrétabban, a kérdés lényege akörül forog, hogy milyen fokon lehet ezt helyreállításnak nevezni, illetve megegyezik-e azzal a helyreállítással, amiről a Biblia próféciái beszélnek? Ehhez talán olvassuk el az olyan idevágó igerészeket, mint pl. Ezékiel 37 fejezetét, majd Ézs. 4:2-6; 12:16; 26:1-6; 27:12-13; 28:5-6; 35:1-10; 40:1-11; 43:1-7; Jer. 3:14-18; 16:14-15; 30:1-24; 31:1-40; Ezék. 11:14-21; Mik. 5:6-14, és döntsük el magunk, hogy mindez beteljesedett-e már. Nagyok sokan – köztük számtalan zsidó – vallja teljes meggyőződésből azt a nézetet, hogy erre a válasz egy nagyon határozott NEM. Az idevágó bibliai próféciák ugyanis egy olyan képet tárnak elénk Izrael helyreállításáról, amelybe a mai Izrael államát lehetetlen beilleszteni.  Való igaz, az Írás erősen indikálja, hogy Júdának legalább egy eleme már a Szentföldön tartózkodik a végidőkben, de ez önmagában nem jelenti azt, hogy itt a helyreállított Izraelről lenne szó. Hiszen úgy az arabok, mint a törökök hosszú évszázadokon át tartó uralma alatt, mindig is jelen volt egy kisméretű zsidó elem a Szentföldön, és különösen Jeruzsálemben. Ez a jelenlét nagymértékben fokozódott az 1800-as évek közepétől kezdődően, egészen az zsidó állam megalakulásáig. Ezt a zsidó jelenlétet azonban semmiképpen nem szabad összetévesztenünk Izrael helyreállításával.

A zsidó állam irányába annyira elfogult világias kereszténység nagy része a Máté 24:32-ben leírtak beteljesedését látja az 1948-ban megalakult Izrael államában, és ez egyben eszkatalógiájuk egyik alappillérévé vált. De mennyiben felelhet ez meg a valóságnak? Tény, hogy Izrael a pogányok uralma alatt áll, amíg beteljesedik a pogányok ideje, miután visszatér izraelita kézbe. De lássuk, miképpen is történt mindez.

 

II. A pogányok ideje

Isten határozottan figyelmeztette választott népét arra, hogy amennyiben megszegik a szövetségét, az nagyon szigorú és elkerülhetetlen következményeket von maga után:

3Mózes 26:14-18 14 De ha nem hallgattok rám, és nem hajtjátok végre mindezeket a parancsolatokat, 15 és ha megvetitek rendelkezéseimet, és megutáljátok döntéseimet, ha nem hajtjátok végre minden parancsomat, hanem megszegitek szövetségemet, 16 akkor én így bánok veletek: Meglátogatlak benneteket szörnyűségekkel: szemet elhomályosító és lelket gyötrő sorvadással és lázzal. Hiába vetitek el a magot, ellenségeitek eszik meg a termését. 17 Szembefordulok veletek: megvernek ellenségeitek, és uralkodni fognak rajtatok gyűlölőitek; akkor is menekültök, ha senki sem üldöz titeket. 18 Ha pedig ezek után sem hallgattok rám, akkor hétszeresen megfenyítelek benneteket vétkeitekért.

A fejezet egyre fokozódó mertékű, egyre szigorúbb büntetéssorozatot vázol, ami abba torkollik, hogy elvesztik mindazt, amit Istentől kaptak: áldásaikat, földjüket, hazájukat, otthonukat és függetlenségüket is, egészen a rabszolgaság pontjáig.

3Mózes 26:28 akkor haragomban én is szembeszállok veletek, és bizony, hétszeresen fenyítelek meg benneteket vétkeitek miatt.

Tudjuk, Isten egy feltétel nélküli ígéretet tett Ábrahámnak, hogy utódai öröklik a Szentföldet, Istent tehát köti a maga ígérete, ugyanakkor amennyiben Ábrahám utódai megszegik a szövetségét, akkor fogságra adja őket, és elhalasztja az ígéretek teljességének beteljesedését. Más szóval, bár Isten Ábrahám miatt feltételek nélkül adta meg a születésjog ígéreteit a bőséggel és nemzeti jóléttel kapcsolatban, viszont visszatarthatja azt, illetve elhalaszthatja azok beteljesedésének idejét. Az idézet jelentősége az, hogy ha az izraeliták eltérnek Istentől, akkor a büntetés hosszú folyamatán kell keresztülmenniük, mielőtt az ígéretek beteljesedhetnek.

A ’hétszeresen’ kifejezés a héber shebat szó fordítása, amely a shebe (hét) és ’yacaph’ szó párosítása. A yacaph kifejezés jelentése: hozzáadni, megszorozni, így ez a kifejezés egy időszakot vagy időtartamot is jelent. A bibliai "idő" kifejezés próféciai értelemben véve egy évet jelent (lsd. Dán. 4:33; vö. 4Móz. 14:34; Ezék. 4:-17). A bibliai időszámítás szerint egy próféciai év 360 napból áll (a bibliai naptárban 12 harminc napos hónap van). Így a bibliai 7 idő egyenlő 7x360, vagyis 2520 nappal. A napok évként való értelmezésének elvével tehát hét idő az 2520 esztendőnek felel meg.

Azt tudjuk, hogy a születési jogot birtokló József törzsei pontosan 2520 évvel az asszír fogság után lettek a születési joggal járó gazdasági áldások birtokosai (lásd az Izrael Háza - az elveszett tíz törzs című írást).

Történetesen ugyanez a hét idő lett megjövendölve a "pogányok idejeként" is, ami úgy egy történelmet átfogó periódusként, mint az utolsó évek eseménysorozataként teljesedik be. Erre a "duális prófécia" kifejezést használjuk, ami egy-egy profetikus esemény több alkalommal történő beteljesedését jelenti. Az első általában előtípusa a második, fő beteljesedésnek.

Ez esetben: Izrael a "hét idő" (2520 év eltelte) után vette fel a születési áldást, ugyanakkor az utolsó nemzedékük még keresztülmegy a Jákob nyomorúságának nevezett (Jer. 30:7), hét éven át tartó szenvedési perióduson. Hasonlóan, Izrael földje 2520 esztendőn (hét időn át) állt elnyomás alatt, és – amint az alábbiakban is látni fogjuk – annak elteltével a Szentföld visszakerült izraelita kézbe. Viszont a pogányok még egyszer bevonulnak, és "tiporják" Izraelt, ezúttal azonban már a hét idő szó szerint vett éveinek idejére (a már említett ‘Jákob szenvedésének’ idején), amikor az izraelita nemzetek újra asszír fogságba kerülnek (lásd a Németország – Asszíria, Isten haragjának eszköze című írást).

Vagyis a pogányok ideje duális: a történelmet átfogó "pogányok ideje" i.e. 604-ben kezdődött, amikor Nebukadnezár lerohanta Júdát. Innentől kezdve a Szentföld folyamatosan idegen elnyomás alatt állt (még az Ezrás és Nehemiás által történt helyreállítás is a perzsák uralma alatt történt, amikoris Júda egy vazullus állam volt). A hét idő (2520 év) 1917-ben ért véget, amikor a britek elfoglalták Jeruzsálemet, s ezzel a Szentföld újra izraelita fennhatóság alá került.

A közvetlen 2520 napos beteljesedése még előttünk áll, ugyanis az izraelita nemzetek morális állapota egyre degradálódik, ami nemzeti összeomláshoz, fogsághoz és katasztrófához vezet, pontosan úgy, mint egykor az asszír fogság idején. A megtérést elutasító izraelita nemzetek a Fenevad birodalmának (tíz európai állam szövetsége az antikrisztus alatt) fogságába kerülnek, ami egy teljes szabású népirtásba torkollik. Ez a periódus hét évig tart majd, aminek végén a visszatérő Krisztus megmenti és hazavezeti Izrael maradékát – s az lesz majd a valós helyreállítás. 

Nebukadnezár az állókép fejét szimbolizálta, s így az egész állókép annak a testét képezte, azaz lényegében a pogány világbirodalmak idejét ábrázolta. Tudjuk, Nebukadnezár fölött "hét idő telt el", ami szintén jelképezheti e pogány szisztémának az uralmát, vagyis a pogányok idejét. Az Isten gyülekezeteiben egyetemesen elfogadott álláspont az, hogy Isten 2520 évre a pogányok uralma (ideje) alá vetette Jeruzsálemet. A "hét idő" történelmi korszaka 1917-ben járt le, ekkor újra izraelita kézbe került Jeruzsálem, ugyanis a brit nemzetközösség csapatai foglalták el.

Jeruzsálem bevételéhez néhány csodának, de legalábbis érdekesnek mondható dolog is hozzájárult:

A brit seregeket Edmund Allenby vezette, s az Allenby nevet törökül Allah-bey-ként adták vissza, aminek jelentése: Isten (Allah) fia (bey). Emiatt a törököket eleve babonás félelem fogta el a harcok során. A brit és szövetséges seregek tudták, hogy sorsdöntő események előtt állanak, és az ausztrál csapatok ledokumentálták, hogy úgy a sorkatonaság, mint a tiszti kar tagjai közül sokan angyali látomásokról lettek tanúságot, sőt ugyanez a fogságba esett török és német katonák közt is előfordult. Kétségtelenül valami rendkívüli és sorsdöntő esemény volt előkészületben. 

December 8-9.-én a brit légierő gépei felderítő repülést végeztek a város felett, ugyanakkor röplapokat szórtak, amelyekben felszólították az arab és török lakosságot a város elhagyására. Egy, a muszlimok közt elterjedt próféciai hidelem szerint, ők csupán addig uralkodhatnak Jeruzsálem fölött, amíg Allah prófétája fel nem szólítja őket annak elhagyására. Amikor a muszlimok a szórólapokon meglátták Allenby nevét, ezt a próféciát vélték beteljesedni. A török katonai garnizonban felfogták azt is, hogy a légierő hirtelen megjelenésével a templomaik, mecseteik, és egyéb szent épületeik könnyen a bombázások áldozataivá válhatnak, és e két oknál fogva inkább elhagyták a várost. Ezekben az eseményekben sokan az Ézsaiás 3:15 sorait vélték beteljesedni. 

Jeruzsálem épségben maradt, hiszen a törökök egyetlen lövés nélkül feladták, és elhagyták a várost. Allenby tábornok tisztikarával együtt, tiszteletteljesen gyalog masírozott be a városba a Jaffa kapun, azaz a "barát kapun" át december 11-én. Seregeit elsősorban Efraim (a britek) nemzetközösségének tagállamai (1Móz. 48:19) tették ki, így ezt reprezentálva az angolok mellett ott voltak az ausztrál és új-zélandi csapatok is. Minderre később ekként emlékezett vissza:

"A bevonulás gyalog történt a Jaffa kapun át, a díszgárda tiszteletadása mellett, amelyben reprezentálva volt Anglia, Skócia, Írország, Wales, Ausztrália, New Zeland, India, Franciaország és Olaszország. A lakosság szivélyesen fogadott ..." (Source Records of the Great War, Vol. V. kötet, editor, Charles F. Horne, National Alumni 1923).

A török, vagy ottomán birodalom 1299-ben jött létre, és 1922-ben dőlt meg. A XVI-XVII. századokban érte el erejének teljét, ezalatt tényleges nagyhatalomnak számított. Tudnunk kell, hogy a törökök nagyrészt Jákob testvérének, annak az Ézsaunak (Edom) a leszármazottai, aki eladta a születési jogot egy tál levesért Jákobnak, de az iránta való irigysége sosem szűnt meg. A Szentföld birtoklása az Ábrahámnak adott ígéretek, majd a születési jog része volt, amit Ézsau elvesztett (eladott), majd irigykedett rá. Ettől az Ézsautól vette vissza Jákob a jogosan neki járó területeket, József törzsének katonai ereje által. Isten hűen betartja ígéreteit. A hét idő alatt Jeruzsálemet a babiloniak, perzsák-médek, görögök, rómaiak, arab muszlimok, majd a törökök uralták. A város bevételének nem csupán az éve jelentős, de annak napja is.

Haggeus próféciája szerint a kilencedik hónap huszonnegyedik napja, az alapok lerakásának és az áldások kezdetének napja:

Haggeus 2:18-19 18 Gondoljátok meg hát, hogy mi történt a múltban mindmáig, a kilencedik hónap huszonnegyedik napjáig, attól a naptól kezdve, hogy lerakták az ÚR templomának alapját; gondoljátok csak meg! 19 Van-e még gabona a magtárban! És még a szőlő, a fügefa, a gránátalma és az olajfa sem hozott termést! De ettől a naptól fogva áldást adok.

A korrekt bibliai, illetve az igaz újholdak alapján számított (és rabbinikus halasztásoktól mentes) naptárban 1917. december 11.-e pontosan  Kiszlév (a kilencedik) hónap 24.-ik napjára esett!

 

III. Kik a Szentföld jogos birtokosai?

A nemzetközi jogrend és határozatok

Mennyiben tekinthetjük Izraelt a nemzetközi jogrend szerint is legitim államnak? Lássunk egy rövid áttekintést a Szentföld modernebb történelméről! A XIX.-ik században megkezdődött egy piciny mértékű, de folyamatos zsidó bevándorlás a Szentföldre. Ez némileg fokozódott, amikor a britek 1840-ben megvetették a lábukat Szíriában, amivel befolyásuk is megnőtt a területen. A britek támogatták a zsidók e kismértékű betelepedését, sőt, Lord Ashley (Earl of Shaftesbury) a szíriai helyzetet kedvezőnek vélte ahhoz, hogy fokozzák a zsidók Szentföldre való betelepedését, amiben ő a bibliai próféciák beteljesedését látta. Az államtitkár elé terjesztett kérelme meghallgatásra talált, aminek eredményeként a britek nyomást gyakoroltak a török hatóságokra annak érdekében, hogy biztosítsanak a zsidók számára megfelelő védelmet és szabadságjogokat. Ez volt az előszele a zsidók hazatelepedésének, a brit befolyás eredményeként, békésnek mondható körülmények között.

Az I. Világháború alatt, 1917. december 11-én Sir Edmond Allenby brit tábornok seregei élén bevonult Jeruzsálembe, miután a törökök sebtében visszavonultak a területről, és Jeruzsálem főpolgármestere levélben értesítette Allenby-t, hogy a város kapitulál a briteknek. Palesztína és Jeruzsálem a török birodalom része volt évszázadokon át, de ekkor Palesztína brit mandátum alá került. Tiszta sor, évezredes történelmi gyakorlat, hogy akiké a győzelem, azok uralma alá kerül az elfoglalt terület. A törökök eképp uralták évszázadokon át a Szentföldet. A britek győzeme és Jeruzsálem kapitulálása törvényesen az ő kezükbe helyezte Palesztínát, ami viszont a mai napig nem lett hiteltelenítve. JHVH szemében a brit mandátum hiteles, nem csupán a nemzetközi jogok szerint, hanem azért is, mert ezzel egy Izraelnek adott próféciát Ő maga teljesített be! Éppen ezért, akik ennek ellenére, és ezt figyelmen kívül hagyva települtek be, egyszerűen birtokháborítóknak számítanak.

De lássuk csak, hogy mi is konkrétan a Balfour nyilatkozat?

A. J. Balfour brit külügyminiszternek 1917. november 2-án Lord Rotschild bankárhoz, a nagy-britanniai és írországi Cionista Szövetség tiszteletbeli elnökéhez [és finanszírozójához] írt, nyilvánosságra hozott levele, amelyben tájékoztatta Lord Rotschildot a brit kormány döntéséről: Nagy-Britannia támogatja a palesztínai zsidó állam létrehozását. A nyilatkozat azt is leszögezte, hogy a Palesztínában élő nem zsidó közösségek, illetve az odatelepülni nem szándékozó zsidók jogait nem érheti sérelem. Franciaország és az Egyesült Államok elfogadta a nyilatkozat szövegét, és 1922-ben Palesztína brit mandátumterület lett (Arthur Goldschmidt Jr.: A Közel-Kelet rövid története, Budapest, 1997).

A fenti összefoglaló aránylag tömör, bár kissé felületesen vázolja a Palesztínában élő nem zsidók jogainak tiszteletben tartásához kötött elvárásokat. Robert John a Behind the Balfour Declaration (A Balfour nyilatkozat háttere) című könyvében részletesen elemzi a nyilatkozat hátterét és körülményeit a rendelkezésre álló dokumentumok alapján. Az alábbi idézetek e könyv 32-74. oldalairól származnak.

"Az 1917. november 2-i dátummal ellátott levél — a 'Balfour Nyilatkozat' — A. J. Balfour külügyminiszter által megírt, és a Rotschild bankárcsalád fejéhez címzett levél biztosítékot ígér afelől, hogy a brit kormány támogatja egy zsidó nemzeti állam létrehozatalát Palesztínában."

E levél mellett Balfour egy ezzel csaknem szóról-szóra megegyező táviratot továbbított Washingtonba is, Edward Mandell House ezredesnek (cionista politikus, Rothschild ügyintézője, és Woodrow Wilson tanácsadója) október 14.-én, az előző levélben nem szereplő részek zárójelben feltüntetve:

"... Kedves Lord Rothschild, ... A legnagyobb örömmel adhatom át önnek Őfelsége kormányzatának nevében az alábbi nyilatkozatot arról, hogy mély szimpátiával tekintenek a cionista zsidó törekvésekre, amit az előzetes előterjesztés után elfogadott a kormány ... 'Őfelsége kormányzata kedvezően tekinti a zsidó nép nemzeti otthonának megalakítását Palesztínában, és minden erőfeszítéssel támogatja és elősegíti e cél megvalósítását; tisztában kell lenni azzal, hogy semmi sem engedett, ami veszélyeztetheti a Palesztínában élő nem zsidó lakosok civil és vallási jogait, vagy a zsidók jogait és politikai státuszát, bármely országban is élnek [azon zsidókét, akik meg vannak elégedve az adott nemzetiségükkel és állampolgárságukkal]' ...  Hálás lennék, ha ezt a nyilatkozatot ismertetné a Cionista Federáció ottani képviselőivel."

Miért lett ez a rendkívül fontos dokumentum egy olyan hírhedt zsidó bankárhoz címezve, akinek a keze oly sok morálisan megkérdőjelezhető dologhoz fűződik? Azért, mert ők finanszírozták az olyan ateista és okkult frankista (vagy shabbateista) zsidókat, akik megalkották a cionizmus eszméit, és akiket nem a bibliai értékek vezettek, mint inkább az önző és alantas érdekek (lásd A modern kereszténység eltérítése és a A Sátán zsinagógája II.című írásokat). Ezek az írások rávilágítanak arra a tényre, hogy a cionista Izraelt egy sátánista háttérhatalmi elit hozta létre az antikrisztusi uralom előkészítéseként. Nem véletlenül, amikor a cionista állam végre megszületett, akkor nem Juda bibliai jelképét az oroszlánt választották a nemzet jelképévé, hanem egy mélyen okkultista szimbóliumot a hexagram - ot.

A nyilatkozatból is láthatóan, a szóbanforgó zsidó nemzeti otthon létrejöttének mozgatórugója a zsidó nép iránti szimpátia volt, amit a cionisták aztán alaposan meglovagoltak. Minden szimpátia mellett, a nyilatkozat szigorú feltételeket szabott meg, amit mindkét levél kihangsúlyoz:

" tisztában kell lenni azzal, hogy semmi nem engedett, ami veszélyeztetheti a Palesztínában élő nem zsidó lakosok civil és vallási jogait." 

[semmi nem veszélyeztetheti] "a zsidók jogait és politikai státuszát, bármely országban is élnek [azon zsidókét, akik meg vannak elégedve az adott nemzetiségükkel és állampolgárságukkal]"

Tudjuk, hogy Isten rendeletei szerint egy szerződés feltételeinek megszegése jogilag az adott szerződés felbontásával jár. Nagyon fontos kérdés tehát, hogy a Palesztínába betelepült zsidók az adott irányelveknek megfelelően jártak-e el, vagy megszegték-e azt, hiszen attól függően van a szerződés érvényben. Más szóval: ettől függ, hogy a palesztínai zsidók jogos telepesek, vagy birtokháborítók-e. Véleményünk szerint e kérdésre a választ kikövetkeztethetjük a nyilatkozatot követő cionista terrorhullámból, vagy pedig a napi hírekből.

A nyilatkozat után ugyanis nem túl sokat kellett várni ahhoz, hogy nyilvánvalóvá váljon, a cionisták mennyire nem veszik komolyan azokat az elvárásokat, amelyek a zsidókat is kötelezték az őshonos lakosok melletti békés együttélésre. Miután céljukat elérték, durván és nyíltan felrúgták a szerződést. A Hagana és az Irgun Zvei Leumi nevű, szélsőséges cionista militáns szervezetek tagjai az 1920-as évektől kezdődően a nyílt terror eszközével szándékozták elérni egy teljesen a cionisták által uralt állam létrejöttét. Merényletek hosszú sorát követték el arabok, britek, sőt a velük egyet nem értő zsidó értelmiségiek ellen is. Csak néhányat említve a több tucat ismertebb véres terrorcselekmény közül:

1937 és 1939 közt bombatámadások sorozatát követték el arab buszok ellen, amelyeknek együttesen 24 halálos, és 25 sebesült áldozata volt.

1940. november 25.-én a cionista terroristák felrobbantották Haifa kikötőjében az S.S. Patria nevű hajót, amelyen 268 illegálisan bevándorolni szándékozó zsidó vesztette életét.

1944. november 6-án a Stern Banda Kairóban meggyilkolta Lord Moyne-t, a brit Közel-Keleti Ügyek Miniszterét. (A Stern Banda az Irgun-ból kivált ultraszélsőséges csoportosulás, amely 1941-ben szövetséget szándékozott kötni a nácikkal (!))

S végül, a terror leghírhedtebb példája az 1946. júl. 22-én történt bombatámadás volt a Dávid Király Hotel ellen. Az Irgun szervezet bombája kilencvenegy civilt gyilkolt meg. Ekkor 28 brit, 41 arab, 17 zsidó, valamint öt más nemzetiségű civil vesztette életét, emellett 45 ember megsebesült. A támadást az Irgun vezetője, az a Menachem Begin rendelte el, aki később Izrael állam első miniszterelnöke lett. Ezidáig ez volt a legkomolyabb támadás a brit mandátum történetében.

Körülbelül harminc év telt el ilyen lehetetlen körülmények között, aminek eredménye az lett, hogy Őfelsége kormányzata egy új irányelvet hozott rendeletbe, aminek lényege: mivel a palesztínai probléma nem oldódhat meg békés és racionális eszközökkel, ezért a britek kivonulnak, s hagyják, hogy a két fél vérontással rendezze el a dolgát. Hogy ez némileg profétikus határozat volt, ahhoz elég a napi hírekre tekinteni, s ebben nem is várhatunk változást a Messiás visszatéréséig. 

Ki kell hangsúlyozni Őfelsége és kormányzata irányelveinek egy nagyon fontos aspektusát: eleve soha nem az volt a cél, hogy az adott területen egy külön állam jöjjön létre, csak a "zsidó nemzet" számára, mint inkább az, hogy a zsidók otthonra találjanak. A nemzetté válásnak az adott keretek közt kellett volna megkeresni a módját. Emlékezzünk arra, hogy amikor Círus hazaengedte a zsidókat Jeruzsálembe, azt a perzsa birodalom fennhatósága alatt rendelte el, szó sem volt egy független állam létrehozataláról.

Alfred M. Lilenthal a következőket írja A Cionista Kapcsolat című könyvében:

"Britannia, mint a Mandátumi Hatalom [megbízott, vagy felelős hatalom] abszolút megtagadta az olyan lépések bevezetését, amelyek a terület fel- vagy elosztásához vezethetnek. A Biztonsági Tanács általánosan elfogadott döntéssel ellenezte az Általános Tanács által november 29.-én előterjesztett megoldást, megdöntve a felosztás lehetőségét [zsidó-arab területi elkülönítést]. Amennyiben az USA nem tesz lépéseket egy Palesztínát kormányzó adminisztráció létrehozatalára, fennáll a teljes káosz veszélye." (uo. 75.old).

Ahogy a küzdelem egyre elkeseredettebbé vált a zsidó és palesztín vezetőségek közt, az arab államok célzásokat tettek arra, hogy május 15.-ével, azaz a mandátum lejártával felmerül a katonai beavatkozás lehetősége.

"A több irányból ráözönlő jelentések miatt Trumannak egy ideje már komoly aggályai voltak afelől, hogy a felosztás egy értelmes és gyakorlatias megoldás lehet, de aggályait soha nem fejtette ki nyilvánosan. Az 1948. február 16.-án a Biztonsági Tanácshoz küldött jelentésben az ENSZ Palesztín Bizottsága rámutatott, hogy a felosztást csupán egy megfelelő méretű katonai erő biztosítása mellett lenne lehetséges véghezvinni."

A békés megoldás reménye elveszett, az arabok nem fogadták el a számukra elfogadhatatlannak nyilvánított tervezetet, és fegyveres ellenállással fenyegettek. A fentiekből láthatjuk, hogy a hatalom átigazítása egyáltalán nem a terveknek megfelelően ment végbe, és így a végeredmény törvényessége is kétségbe vonható. Ez azt jelenti, hogy Palesztína továbbra is brit mandátum alatt áll, ugyanakkor emiatt mondhatjuk el, hogy a Szentföld izraelita kézben van. Mindemellett a mandátum egyik célja az volt, hogy a zsidó nép otthonra találjon, ami meg is történt, és a zsidóság egy eleme valóban hazatért, aminek természetesen megvan a maga jelentősége, annak ellenére is, hogy jelenleg cionista elnyomás alatt kell élniük.

Bár a nemzetközi törvények fontosak a maguk nemében, ennél jóval fontosabb az Isten akarata: jelentheti-e a fügefa zsendülését egy istentagadó, testi gondolkodású, és emberi erőre építő politikát, fegyveres erőt alkalmazó állam létrejötte? Még akkor is, ha ezzel valóban sok igaz zsidó telepedett meg a Szentföldön?

Izrael állam megalakulásával a zsidók nem kerültek közelebb Istenhez, nem hagyott alább a cionista terror sem. Isten pedig nem személy-, és nem nemzetválogató. Ami bűn egy személy számára, az bűn a másik számára is, ami igazságtalan megoldás az egyik nemzet részéről, az igazságtalan a másik nemzet részéről is. Ami istentelen terrorizmus az egyik fél részéről, az nem válik dicsőséges szabadságharccá, ha a másik fél követi el. Az Isten szövetségének feltételei nyilvánvalóak, s addig, amíg népe nem veti alá magát azoknak a feltételeknek, addig nem jogosultak a szerződés ígéreteire. Ha a szerződés megszegése eredményezte a szétszóródásukat, a további, még nyíltabb szerződésszegés nem eredményezheti helyreállításukat.

Ha a fát a gyümölcseiről lehet megismerni, akkor jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy milyen gyümölcsei vannak ennek a "fügefának". Ha nem lelhetjük meg benne azt a bibliai igazságosságot, amit a Tóra meghatároz Izrael nemzete számára, akkor nem beszélhetünk a jó fügefáról. Ugyanis tudjuk, hogy a helyreállított Izrael – mind a tizenkét törzs, nem csak Júda – teljességében és a legapróbb pontjáig mindent meg fog élni a Tóra előírásaiból. Amíg ennek zsenge rügyeit nem látjuk, addig nem beszélhetünk a jó fügefáról. Legfeljebb a másik fügefáról, amit, mivel nem hozott gyümölcsöt, Krisztus megátkozott:

Máté 21:18-21 18 Amikor korán reggel a város felé ment, megéhezett. 19 Meglátott egy fügefát az út mellett, odament, de semmit sem talált rajta, csak levelet. Ekkor így szólt hozzá: "Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!" És hirtelen elszáradt a fügefa. 20 Amikor látták ezt a tanítványok, elcsodálkoztak, és azt kérdezték: "Hogyan száradt el ez a fügefa ilyen hirtelen?" 21 Jézus így válaszolt nekik: "Bizony, mondom néktek, ha van hitetek, és nem kételkedtek, nem csak a fügefával tehetitek meg ezt, hanem ha ennek a hegynek azt mondjátok: Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe! - az is meglesz.

Ugyanezt az eseményt Márk evangéliuma is bemutatja, ami hozzátesz egy sokatmondó további részletet: Krisztus nem talált a fán gyümölcsöt, "mert nem volt még a fügeérés ideje" (Mát. 21:12; Márk. 11:13).

Miképp várhatta el Krisztus, hogy olyan érett gyümölcsöt találjon, ami még nem is érhetett meg akkor? Sőt, meg is átkozta azért, mert nem hozott gyümölcsöt akkor, amikor még nem is volt itt a termés ideje!

Először is tisztában kell lennünk azzal, hogy - a szövegkörnyezetből jól kivehetően - ez az esemény a pészah ünnepre való előkészületi időben történt, pontosabban Niszán 10.-én, a templom megtisztításának napján! Krisztus pontosan ezen a napon tisztította meg a templomot a kufároktól (Márk. 11:15-16), tehát mély szimbolikus jelentősége van az igaz vallást illetően. A testi, a hitetlen és a hamis elzavartatik a templomból, hogy így megtisztulva helyet adjon a szellemben szolgálók eljövetelének, ami más gyümölcsöket fog hozni.

Ez egy vízválasztó volt, elkülönítve az ó tömlőt az újtól. A rossz fügefa azt a judaizmust képviselte, ami gyümölcsök hiányában azon-nyomban tövestül elkorhadt. A fának nem volt ebben szava, még akkor sem, hogy nem volt itt az ideje az érésnek. "El van rendelve pusztulásod, igazságos ítélet árad rád" (Ézs. 10:22). Ezért meg kellett tagadniuk a Messiást is, mert Isten terve szerint ideiglenesen erre adattak, nem volt még itt az ideje sem az érésnek, sem a jó és rossz közt dúló harc végének. Miért? Mert azelőtt be kell teljesednie a pogányoktól behívottak teljes számának, vagyis a választottak Izraelbe való beoltásának.

Jézus azért átkozta meg a fügefát, mert a judaizmus, amit jelképezett, már nem is hoz vagy hozhat gyümölcsöt többé, még akkor sem, ha annak bizonyos külső látszatát ("leveleit") mutatja. Amíg nincs ideje Izrael megtérésének a Messiás visszatérésével, addig nem hozhatnak gyümölcsöt Krisztusban.

Ugyanis az egyedüli elfogadható jó gyümölcsök egyetlen forrásból, a Krisztusból származnak:

János 15:1-2 1 "Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. 2 Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi; és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen.

Akik nem Krisztusban/tól teremnek gyümölcsöt, azok lemetszetnek, s a fügefa elhalásának pontosan az volt az oka, hogy nem Benne hoztak gyümölcsöt. Krisztus a szőlőtő példájával mutat rá a Benne hozandó gyümölcsökre:

János 15:4-5 4 Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. 5 Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.

János 15:16 Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.

A fügefa kizöldellése tehát csakis azt jelentheti, hogy a fügefának, Izraelnek a nemzeti megtérés jeleit kell mutatnia. Az Isten igazságos országlásának jeleit az ateista és okkult cionisták által vezetett államban semmiképpen nem fogjuk megtalálni. Jelenleg Izrael mindkét háza, Efraim és Júda gyümölcstelenül és hervadtan áll: 

Jeremiás 8:12-13 12 Szégyenkezniük kellene, mert utálatos, amit tettek. De nem akarnak szégyenkezni, és már pirulni sem tudnak. Azért elesnek az összeomláskor, elbuknak a megtorlás idején! - mondta JHVH. 13 Szüretelni akartam náluk - így szól JHVH -, de nincs szőlő a tokén, nincs füge a fán, levele is elhervadt. Ezért sorsukra hagyom őket.

Tudjuk, hogy a végidőkben igenis jelen lesz az igaz egyház, illetve az igaz hívők gyülekezete Jeruzsálemben, hiszen erre Krisztus nyilvánvalóan rámutat, amikor a végidők eseményeiről beszél a Máté 24:4-34 soraiban. Itt többek közt Krisztus utal a pusztító utálatosság megjelenésére, és arra, hogy a Judeában tartózkodó igazaknak mit kell tenniük:

Máté 24:16-18 16 akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe, 17 aki a ház tetején van, ne szálljon le, hogy kihozzon valamit, 18 és aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját.

A fügefa virágzásáról ebben a kontextusban beszélt. Nem minden Judeában lakó zsidóhoz szól, csupán a hívőkhöz, s ez automatikusan azt jelenti, hogy a végidőkben Jeruzsálemben valami szerepet kap az igaz egyház, illetve annak zsidó képviselői, hívei. S mint ilyen, ez a nemzeti megtérés első jele, s az a nemzedék, amely ezt látja, az nem múlik el.

Fel kell végre ismernünk, hogy a helyreállítás elsősorban szellemi lesz, s csak másodlagosan földi. Isten a szellemi templomát építi, egyéni kövekből, sorról sorra emeli annak falait, amíg el nem készül az egész épület. Ebbe a templomba azonban nem léphet be körülmetéletlen szívű egyén, még ha a teste körül is van metélve. Ebbe az épületbe bűneiktől megtért, bemerítkezett, Krisztusban gyümölcsöket hozó egyének kerülnek.

Így, legyen az akár személy, akár mozgalom, ha csupán testi gondolkodással, és emberi erő (katonai, politikai, pénz stb.) által hoznak létre bármit, azon nincs áldás, sőt inkább átok, ha Isten nevét teszi rá. A földi hatalmak elbuknak, még akkor is, ha Sion (Szellemi Jeruzsálem) nevét sajátítják ki maguknak.

Jézus Krisztus saját szavai tesznek bizonyságot afelől, hogy a várt megújulás az országlásának eljövetelével, uralmának beiktatásával kezdődik meg:

Máté 19:28 Bizony mondom nektek, ti, akik követtetek, a megújuláskor, amikor az Emberfia dicsoséges trónjára ül, ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse fölött.  

 

Ez a nemzedék ...

A cionista államot a helyreállított Izraelnek tekintő világi keresztények szintén nagy gondban vannak az "ez a nemzedék" kifejezéssel. Valami nagyon nem áll össze az általuk felvázolt képben.

Ilyen szempontból 1917 eleve igazabb dátuma lenne Izrael helyreállításának, mint 1948, hiszen Izrael háza vette vissza a Szentföldet, ami ha névlegesen csupán, de legalább keresztény volt. Mi több, a brit trónon valós zsidók ültek és ülnek, Dávid sarjai, akikben beteljesedtek a Júdának adott ígéretek, a királyi pálcát illetően (1Móz. 49:10, lásd még a Dávid Trónja című írást)! Így lényegében a Brit Mandátum a jogos júdai királyságot jelentette, a cionista állam pedig annak eltulajdonítását! És tudjuk, Krisztus a Dávid-házi királyoktól veszi magához a királyi jogart, nem a cionista terroristáktól.

De természetesen sem 1917, sem 1948 nem volt a virágzás jele. Hogy miért nem? Mert mint láttuk, Izrael nem csupán egy terület, nem egy ország, hanem egy "országlás" az Isten közvetlen uralma és vezetése alatt. Emellett Krisztus kijelentette, hogy a nemzedék, amely látja a fügefa zöldellését, az megéli visszajövetelét. Az ateista cionisták államának 1948-ban történt megalakulása óta már a második nemzedék él a földön. A Biblia negyven esztendőben határozza meg egy nemzedék idejét, így 1948 óta már másfél nemzedék múlt el, s mi több, a még beteljesedésre váró próféciák sora arra mutat, hogy Krisztus visszatérése nem is történhet meg további minimum tizenkét évig. Ennyi erővel kinevezhetnénk az 1840-es éveket is a fügefa zöldellésének, amikoris a britek engedélyeztek a fokozódóbb számú zsidó betelepedést Palesztínába, ami nem is kerülte el a keresztények figyelmét. De zsidók mindig is éltek a Szentföldön, ha kis számban is.

Azok, akik annyira elítélik mások hibás értelmezéseit az időpontokkal és "időtologatásaikkal" kapcsolatban, maguk is hibásan értelmeznek és időtologatnak. Mivel azon nemzedék ideje 1984-ben lejárt, ezért mostanában 1967-re teszik a kezdeti dátumot, amikoris Izrael elfoglalta Jeruzsálemet. Csakhogy idén, 2007-ben betelt ez a dátum is, s mint már láttuk, a még előttünk álló próféciák alapján tudjuk, Krisztus semmiképpen nem térhet vissza ebben az évben, sem az elkövetkező legalább 10-évben (az elragadtatás tévtanítására itt nem térünk ki). A lényeg: 1948 nem lehet a fügefa virágzásának ideje. De ha nem az, akkor mihez köthetjük és mikortól számíthatjuk?

Hozhat-e gyümölcsöt a megátkozott fügefa? Tudjuk, hogy nem! Teljesen önellentmondásos lenne, ha a megátkozott, elszáradt és gyümölcstelen fügefa úgy kezdene el teremni, hogy közben még megátkozott, kiszáradt és gyümölcstelen. Mert a cionista Izrael állama, ha lehet, még a farizeusi judaizmusnál is istentelenebb. Annak ellenére is, hogy ma a cionista terroristákat "szabadságharcosoknak" nevezik, amikor azokkal a módszerekkel operáltak, amelyeket az arabok esetében terroristáknak neveznek.

A fügefa gyümölcsérése nem csupán az országukba visszatelepedett (teljes) Izraelt, hanem az ORSZÁGLÁS alá helyreállított Izraelt jelenti, ami azért hoz jó gyümölcsöket, mert azt már Krisztusban hozza. Visszatérés az igaz Istenhez és az igaz imádathoz, ahogyan Ő előírta a Tórában, azaz: egyetemes visszatérés a tiszta bibliai törvényzethez egy teokratikus rendszer keretein belül. Ennek a gyömölcsözésnek kell az előjeleit, "leveleit" keresni, s ha látjuk azokat zöldellni, tudhatjuk: közel van az idő!

Tehát amikor Izrael és Júda népei a nemzeti megtérés első jeleit mutatják, azzal már annak a jó fügefának az első leveleit láthatjuk megjelenni, amely Krisztusban fog gyümölcsöket hozni! Az a nemzedék, aki látja Izraelben és Júdában a nemzeti megtérés első "leveleit", az a nemzedék megéli Krisztus eljövetelét, mert:

Róma 11:26-27 26 és így üdvözülni fog az egész Izráel, ahogyan meg van írva: "Eljön Sionból a Megváltó; eltávolítja a hitetlenséget Jákób házából, 27 és én ezt a szövetségemet adom nekik, amikor eltörlöm bűneiket."

Sofóniás 3:13-15, 20  13 Izráel maradéka nem cselekszik hamisan, nem beszél hazugul, és nem lesz csalárd nyelv szájában. Olyan lesz, mint egy nyáj, amelyet nem háborgat senki, legelésznek és heverésznek. 14 Ujjongj, Sion leánya! Kiálts örömödben, Izráel! Örvendezz, vigadj teljes szívből, Jeruzsálem leánya! 15 Elveszi rólad az ÚR az ítéletet, eltávolítja ellenségedet. Veled van JHVH, Izráel Királya: nem kell többé veszedelemtől félned. ... 20 Abban az időben, amikor összegyűjtelek, haza is hozlak benneteket. Bizony, hírnevessé és dicsővé teszlek benneteket a föld minden népe között. Meglátjátok majd, hogy jóra fordítom sorsotokat! - mondja JHVH.

Ézsaiás 10:20-21 20 Azon a napon nem támaszkodik többé ostorozójára Izráel maradéka, és Jákób házának megmenekült része, hanem az ÚRra, Izráel Szentjére támaszkodik hűségesen. 21 A maradék megtér: Jákób maradéka az erős Istenhez.

Minden egyes bibliai rész, amely a helyreállításról beszél, az a teljes, Messiás átal történő helyreállítást mutatja be. És kivétel nélkül minden igerész a szellemi megtéréshez köti azt: "Térjetek meg ahhoz, akitől oly messze eltávolodtatok, Izráel fiai!" (Jer. 31:7). Ez pedig a próféciák szerint csak Jákob nyomorúságának (Jer. 30:7, a nagy Nyomorúsággal egybeeső esemény) elmúlásával történik meg, ami pedig még előttünk áll.

Ahogyan a Millenniumot sem az emberi politikai manőverezések fogják elhozni, úgy Izrael helyreállítása sem emberi erőfeszítésből jön létre.

 

A hexagram gyümölcsei?

Krisztus szerint a jó fa nem hozhat rossz gyümölcsöt, a rossz fáról pedig nem jöhet jó gyümölcs (Mát. 7:17-18; Luk. 6:43). És mivel a gyümölcseiről lehet megismerni a fát, lássuk tehát a cionizmus gyümölcseit, s az alábbi montázs alapján ítéljük meg, hogy jó vagy rossz gyümölcsök-e azok, s mint ilyen, beszélhetünk-e a jó fügefa zöldelléséről?

Roosevelt elnök jelenlétével folyt le az Evian konferencia 1938. július 6-15. közt, ahol a zsidó menekültek problémájára próbáltak megoldást találni. A Jewis Agency küldöttsége Golda Meir (Meirson) vezetése alatt elvetette azt a német ajánlatot, ami engedélyezte volna a németországi zsidók kivándorlását, személyenként 250 dollár fejében. A cionista képviselők sem az USA, sem a jelenlévő 32 másik nemzet küldöttségét nem próbálták befolyásolni azügyben, hogy tegyenek bármit a német és osztrák zsidók kivándorlásának érdekében. Ez nem az egyetlen példa, a cionisták sorozatban utasították el a zsidók megmentésére adódó lehetőségeket.

1940. február 1.-én Henry Montor, az United Jewish Appeal szervezet elnöke egy tárgyaláson érdektelenül elutasította, hogy szervezete bármit is tegyen annak a teljes hajórakomány zsidó menekültnek az érdekében, akik megrekedtek a Dunán. Hidegen a következőket mondta: "Nem áraszthatjuk el Palesztínát öregekkel és nemkívánatos elemekkel." Ugyanezen a tárgyaláson, Chaim Weizman, az első zsidó "államfő" így nyilatkozott: "A zsidó nép legértékesebb elemei [értsd a cionisták] már Palesztínában vannak, s azok a zsidók, akik nem Palesztínában élnek, nem annyira fontosak." Weizman kísérője, Yitzchak Greenbaum nyomatékosabban csak ennyit mondott: "Palesztínában egy tehén többet ér, mint az összes lengyelországi zsidó."

Ebből, és a számos hasonló esetből nehéz másra következtetni, mint arra, hogy szándékosan áldozták fel nemzettársaikat, és csupán eszközökként kezelték a zsidó tömegek szenvedését.

Valamivel később, 1943-ban, amikor már teljes ütemben folyt a népirtás, némileg változott a helyzet, ekkor viszont a cionista Jewis American Conference nevu szervezet erős lobbyzással a zsidók USA-ba és Kanadába való bevándorlását akadályozta meg, hogy ahelyett Palesztínába telepejdenek le, így növelve az ottani zsidó állam lakosságát.

A moralitás tehát soha nem volt a cionisták erős oldala. Minden idők legelső "légikalózkodását" Izrael állama követte el 1954. decemberében, amikor letérítettek egy szír utasszállító gépet, utasait és személyzetét több napon át fogvatartották a Tel Aviv-i repülőtéren a nemzetközi felháborodás ellenére.

1968-ban izraeli kommandósok felrobbantottak tizenhárom utasszállító gépet a bejrúti légikikötőben.

A világ első civil, azaz utasszállító repülőgépének szándékos lelövését a cionista Izrael követte el 1973-ban, amikor Golda Meir miniszterelnök asszony utasítására az izraeli légierő megsemmisítette a szóbanforgó líbiai gépet, meggyilkolva annak 107 utasát és teljes francia személyzetét.

De talán felesleges sorolni, hiszen elég, ha bekapcsoljuk a televíziót, és a napi hírekből láthatóvá válik a cionista állam propagandagépezetének működése, ami minden tettre képes egy gyors önigazolást adni, a legdurvább kettősmérce alkalmazásával. Viszont mi, keresztény hívők, kérdezzük meg önmagunktól, Krisztus szellemisége vezette-e az istentagadó cionisták terrorizmusát, és Ő inspirálta-e az általuk alkalmazott módszereket? Mert ha Izrael helyreállt, akkor már Krisztus szellemi uralma alatt kell állniuk.

Jól tudjuk, hogy az Izrael történelmében korábban megtörtént helyreállítások mindig Isten érzékelhető és közvetlen hozzájárulásával történtek meg, amelyek kivétel nélkül mind azzal kezdődtek, hogy visszaállították az Isten törvényét, a helyes imádatot, és az igaz vallás gyakorlatát egy teokratikus rendszeren belül. Isten tette pl. Círus szívébe a zsidók hazaengedését azon célból, hogy felépítsék a templomot, és Ezrás alatt újra kezdetét vehesse az igaz templomi szolgálat. A helyreállás soha nem ateista gerillák által történt meg, akik maguk erejéből érték el a maguk céljat, hanem olyan hívő emberek által, akik az Istent szolgálták az Ő szövetsége szerint.

Honlapunkon leközöltünk néhány olyan írást, ami az igaz, Tóra-hu zsidók nézőpontját vetíti ki Izrael államával kapcsolatban (lásd Az Anti-cionista zsidók kerekasztala írást).

Elmondhatjuk, hogy a vallásos zsidók köreiben jobban elítélik a cionizmust, mint a világi kereszténység köreiben. Ők ugyanis tisztában vannak annak veszélyeivel, mint tudják azt is, hogy újra ők lesznek annak első áldozatai. Amikor 1979. augusztus 19.-én a neves anticionista Joel Teitelbaum rabbi elhalálozott New York-ban, néhány óra alatt százezer zsidó gyűlt össze elbúcsúztatni. Természetesen sokszázezer hasonló gondolkodású zsidó nem volt képes ilyen rövid időn belül megjelenni, de ezek a számok sokatmondóak. A Messiás eljövetelére váró, a cionizmust elítélő zsidóság száma jóval nagyobb annál, mint azt a média érzékeltetni szeretné. Rabbi Teitelbaum emlékére a hívei egy fizetett hirdetést helyeztek el a New York Times 1979. szeptember 18.-i számában, amelyből az alábbi rövid idézet a lehető legjobb zárósorokat biztosítja ehhez az íráshoz:

"Ő [Teitelbaum] minden zsidó vitathatatlan vezérének mondható, akit nem fertőzött meg a cionizmus. Korunkra nem jellemző, páratlan bátorsággal a 'sátán munkájának, szentségtörésnek és káromlásnak' nevezte a cionista államot. Undortkeltőnek tartotta a cionista államért kiontott vért."