CoG

Kolosszé 2:16-17

(Edition 1.0 19970618-19970618)

A Kolossze levél 2:16-17 versei rendkívül fontos és meghatározó szövegrészek a szombatnapok, újholdnapok és fesztiválok megtartásait illetően. Ezek a versek nagyon gyakran, de helytelenül annak bizonyításaként vannak felhasználva, hogy az egyház megváltoztatta, illetve eltörölte Isten szent napjait. Ez a tanulmány rávilágít ezeknek a szövegeknek a hátterére, és magyarázatot ad még a korai egyház - és az ott megjelent problémák - néhány igazán érdekes aspektusára is. A tanulmány írója az USA székhelyű United Church of God egyik pásztora, és ezen a honlapon az ő engedélyével jelentetjük meg, a témakör fontossága miatt. Az írás végén egy függeléksor található, amely az írás témájának bizonyos aspektusaira ad további magyarázatot, illetve ehhez az íráshoz kapcsolódó más elérhető cikkeket kínál a még részletesebb elemzés érdekében.


Christian Churches of God

PO Box 369, WODEN ACT 2606, AUSTRALIA

Email: secretary@ccg.org

Copyright © 1995 Larry J. Walker, a United Church of God egyik pásztora. Minden jog fenntartva. Utószó: Wade Cox

Ez a tanulmány szabadon másolható és terjeszthető a bibliai igazság terjesztésének érdekében. Az írás bármilyen kereskedelmi célú terjesztése tiltott a szerző írásban megadott engedélye nélkül.

Megjegyzéseket és minden építő jellegű kritikát szívesen látunk, amelyeket a szerző alábbi címére lehet küldeni:

P.O. Box 36, La Pine, OR 97739. (Internet cím: Larry_Walker@ucg.org)

Ez az írás megtalálható még a http://www.logon.org és a http://www.ccg.org honlapokon is.


 Kolossze 2:16-17

Larry J. Walker

A Kolossze 2:16-17 versei talán a leggyakrabban idézett olyan bibliaversek, amelyekkel sokan bizonyítani szeretnék azt, hogy az Újszövetség alatt már nem kell megtartani a szombatokat, újholdakat és ünnepnapokat. Ezeket a verseket úgy értelmezik, hogy a júdaizmus (ószövetségi hívők) képviselői “ítélték” meg a keresztényeket, s próbáltak nyomást gyakorolni rájuk ezeknek a napoknak a megtartására, ami miatt aztán Pál apostol utasította a keresztényeket, hogy ezeket már nem kell megtartaniuk, hiszen ezek csupán árnyékai voltak a szellemi valóságnak – Jézus Krisztusban.

Herbert Armstrong (a Worldwide Church of God néhai főpásztora) természetesen maga is számos alkalommal szembekerült ezzel az érvvel, amikor a szombatnap és fesztiválok érvénybenlétét, és megtartásuk szükségességét tanította. Mivel meggyőződéssel hitt abban, hogy ezek a napok ma is érvényben vannak, neki is magyarázatot kellett adnia ezekre a versrészekre. Mr. Armstrong magyarázata szerint a kolosszebelieket azért ítélték meg, mert tartották a szombatokat és fesztiválokat. Mivel az angol fordításban a fordítók hozzá is adtak egy, az eredeti görög szövegben nem szereplő szót ezekhez a szövegekhez (az is vagyis van szavacskát a body/test szó után), úgy érezte, hogy azzal eltorzították ennek az idézetnek a mondanivalóját. Vagyis Herbert Armstrong értelmezésében Pál itt azt mondta, hogy ne hagyjátok, hogy bárki megítéljen benneteket…. hanem legyen a ti ítélőtök Krisztus teste, az egyház. Röviden: az egyház vezesse a hívőt, ne pedig a kívülállók véleményei.

De vizsgáljuk meg közelebbről ezeket a verseket, s lássuk, mit is mondanak valójában. A pontos szövegvizsgálat (exegesis) nélkülözhetetlen annak érdekében, hogy tisztázhassuk ezeknek a vitatható mondatoknak az értelmét. Ha alaposabban elemezzük ezeket a verseket, figyelembe véve a nyelvtani és a történelmi tényeket, akkor hamar lehámozhatjuk a hamis értelmezéseket, és tisztán megérthetjük, mit értett Pál ezen kijelentései alatt.

A történelmi háttér ismeretében mára bizonyított és köztudott tény – s ezt nekünk is el kell ismernünk –, hogy a kolosszei eretnekség valójában nem egy júdaizáló tendencia volt, amint sokáig tanítottunk mi is, hanem inkább a gnoszticizmus egy ágazata. Sokan feltételezték azt is, hogy mindkét eretnekség külön-külön jelen volt, a szombatra, újholdakra és ünnepnapokra való hivatkozás miatt. Tudnunk kell azonban azt, hogy a gnoszticizmus valójában nem egy önálló, vagy különálló vallás volt, hanem egy olyan irányzat, amely a meglevő vallásokon belül működött, annak érdekében, hogy azt tovább fejlesszék, illetve “jobbá, hatékonyabbá tegyék”. Más szóval, egy bizonyos fajta “szellemi adalékként” terjedt el, amely az adott vallás hittételeivel keveredve, annak egy “fejlettebb” formáját szándékozta létrehozni. Ily módon pl. a gnosztikus júdaizmus a zsidó valláselemek és gnosztikus elméletek keveredése volt. Itt azonban ki kell hangsúlyozni azt, hogy a szóbanforgó gnosztikus júdaizmus magába akarta olvasztani az akkor még újonnan kialakult keresztény vallást is egy szinkretikus egyveleg részeként, és pontosan ezokból ütötte fel fejét a kolosszeiek között is. Tehát Pál apostol a gonoszticizmus e formájának a megjelenése miatt írta a kolosszei levél szóbanforgó részeit, de ugyanez okból figyelmeztette a Galatában élőket és más gyülekezetek tagjait is, amint azt láthatjuk az általa írt levelekből. Csakis ennek a nagyon lényeges és meghatározó ténynek a hátteréből érthetjük meg Pálnak a Kolossze 2:16-17-ben elhangzott mondatainak valós értelmét.

A gnoszticizmus alapelveinek ismerete nagyban megkönnyíti számunkra a Pál által felvetett problémák megértését, és azok filozófiai hátterét. Magának a gnoszticizmusnak a neve onnan ered, hogy e nézet képviselői egy magasabb, felsőbbrendű tudás (görög gnoszisz) megszerzését ígérték tanítványaiknak és követőiknek.

A gnoszticizmus egyik legfőbb tana az volt, hogy az anyagi világ gonosz. Ez a tantétel aztán sokakat az aszketizmus irányába vezetett, ahol annak gyakorlói megtagadtak maguktól minden fizikai örömöt, mert annak minden formáját gonosznak tartották. Szerintük a megtisztulást az aszketizmussal (a fizikai élvezetek elvetésével), a test gyötrésével lehetett elérni. A gnosztikusok felszabadultabb ágazata pedig pont az ellenkezőjét tette, mivel szerintük a fizikai létben lehetetlen az anyagon kívül élni, és a szellemi élet teljesen független az anyagi világtól, ezért lehetséges a test minden örömét kielégíteni kívánság szerint, s ennek ellenére szellemiek is lehetünk. A Kolossze levél 2. fejezetében Pál egyértelműen és nyilvánvalóan az aszketikus gnoszticizmus tanaira tesz határozott célzásokat.

A gnoszticizmus egy másik fontos aspektusa az angyalok imádata volt. Ennek több formája is létezett, köztük bizonyos napok megünneplése, és számos, asztrológiailag meghatározott napokon elvégzett vallásgyakorlat illetve szertartás is ide tartozott 1.

A gnoszticizmus igen nagy teret nyert úgy a júdaizmusban, mint a kereszténységen belül is. Ezt tovább bizonyítja még az Újszövetség néhány könyvében megtalálható számos gnosztikus eredetű kifejezés és fogalom is. A gnoszticizmus hatása az egyetemes kereszténységre önmagában is egy hatalmas témakör, ebben az adott tárgykörben azonban nincs szükség részletesebb ismeretekre ezzel kapcsolatban.

A gnoszticizmus elterjedésével kapcsolatban lásd még a Pastor General’s Report (WCG) (Főpásztori Jelentés) 1989. március 28-i számát, és a Good News magazin 1989. július-augusztusi számában megjelent, Dr. Stavrinides által írt cikket a Kolossei eretnekségről.

A Barclay által kiadott The Daily Study Bible (11. köt. 97-99. oldalak) szintén remek bemutatást nyújt a gnoszticizmusról. Csakúgy, mint a The International Standard Bible Encyclopedia, amelyben szintén számos, igen jó információ található ebben a témában. Mindezek után pedig térjünk magukra a bibliai szövegekre.

Pál először a tőle megszokott üdvözletekkel és jókívánságokkal kezdi levelét, majd kihangsúlyozza, hogy mennyire kívánja a kolosszeiek számára azt, hogy növekedjenek az igaz szellemi ismeretekben (1:9-10). Ezzel a kijelentéssel azonban már – nem túl burkoltan – a gnosztikus ismeretek hitvány elégtelenségére utalt, összehasonlítva azt az Isten által adott valós szellemi ismeretekkel.

Itt az ismeretek szó a görög epignoszisz-ból lett fordítva (gnoszisz az epi prepozicióval), aminek szószerinti jelentése teljes tudás (ezzel mintegy rámutatva arra, hogy a gnoszticizmus ismeretei illetve tanai valójában nem voltak teljesek, annak ellenére, hogy azt állították magukról.)

A Kolossze levél egyik fő témaköre Jézus Krisztus megtestesülésének elsődleges fontossága, szintén azért, mert a gnosztikusok eretnek krisztológiája merőben különbözött az apostoli tanításoktól. Ez valójában egy másik ágon futó, szintén nagyon fontos témakör a gnoszticizmussal kapcsolatban, de az adott témához itt nem szükséges vele foglalkozni2. Egy fontos pontot azonban meg kell említeni ezzel kapcsolatban, mégpedig azt, hogy a levélben milyen nagy és határozott hangsúly van fordítva Krisztus testére (úgy a szószerinti, mint a jelképes értelmezésében). A dualista gnoszticizmus szerint ugyanis minden anyag teljesen gonosznak van minősítve, és így számukra lehetetlen volt elfogadni azt, hogy valami egyben isteni és emberi, szellemi és testi is lehessen. Ezoknál fogva a gnosztikusok teljes mértékben tagadták azt, hogy Isten megjelenhet hús és vér emberi testben3. Pál ezért használja a szoma (a görög szó a test-re) kifejezést, ugyanis ezzel kihangsúlyozta Krisztus (hús-vér) testiségét (1:22, 2:9), mert ez egy alapvetően fontos üzenete a kereszténységnek. Emellett jelképes értelmében is használja a szoma szót, az egyházra, Krisztus testére vonatkozóan (1:18,24; 2:17,19; 3:15).

Pál egyébként nagyon is tisztán azonosítja a kolosszei eretnekséget a 2:4-8 versekben, ami valójában nem volt más, mint e világ elemi szellemeinek imádatán alapuló filozófiai rendszer követése (A Moffat fordításban a görög stoicheia tou kosmou ki az e világ elemi szellemei-nek lett fordítva, v.ö. az RSV, NRSV). Ezzel kapcsolatban a The Expositor's Bible Commentary a következő magyarázatot adja:

Ezek a szövegrészek vagy arra mutatnak rá, hogy (1) a tévtanítók “filozófiája” egy olyan vallásrendszer részét képezte, amely az elemi szellemektől eredt (ezeket talán úgy értelmezhették, mint a gonoszság erőit) vagy pedig arra, hogy (2) ennek a vallásrendszernek a tanításaiban az elemek szellemei az anyag fölé voltak rendelve. Pál mondanivalójában valószínűleg ez utóbbi értelmezés szerepel, hiszen a 2:18-ban az vehető ki, hogy a kolosszei eretnekség nagyrészben az “angyalok imádatából állt” (11.köt. 198. old).

Pál arra figyelmezteti a kolosszebelieket: “vigyázzatok, hogy senki rabul ne ejtsen titeket”. (A KJV margóján pedig e megjegyzés áll: nehogy kifosszanak és rabul ejtsenek titeket)4. Az Expositor's Bible Commentary a következő magyarázatot adja:

Az itt álló “rabul ejteni” (szilagogon) kifejezést háborúban elfogott és rabságba elhurcolt foglyokra használták, s ezért vannak a kolosszebelieket megtéveszteni szándékozó, szellemi rabságba taszító hamis tanítók ‘emberrablókhoz’ hasonlítva (11. köt. 197-198. oldalak).

Itt ugyanarról a rabságról van szó, amelybe a galaták közül is jónéhányan visszatértek (Gal. 4:3,8-10). A galatáknál szintén a gnoszticizmus volt az oka annak, hogy sokan elhagyták az igaz hitet. Minderről részletes és alapos bemutatást kapunk Walter Schmithals, Paul & the Gnostics (Pál és a Gnosztikusok) hatalmas sikert aratott könyvéből. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy a gnosztikusok mennyire befolyásolták már az apostoli egyház gyülekezeteit is, akkor jóval tisztább képet kapunk számos olyan igerészről, amelyeket sokan, hosszú időn keresztül tévesen, anti-júdaista megjegyzésekként értelmeztek. Ezek a szövegrészek aztán oly módon lettek felhasználva, hogy általuk támadtak vagy lealacsonyítottak mindent, ami “zsidó dolog” volt. A modern szinkretizmus ma sem néz szembe azzal a ténnyel, hogy a gnoszticizmus nem csak a keresztény vallásnak vált részévé. Valójában a gnoszticizmus először a már régen élő júdaizmusba férkőzött be, s onnan került át a kialakuló kereszténységbe. Tehát rendkívül óvatosan kell bánnunk ezekkel a szövegrészekkel, nehogy a helyes és biblikus zsidó valláselemeket helytelenül ezekkel a gnosztikus júdaista tanokkal azonosítsuk. Sokan ugyanis mesteri módon használják fel ezeket az idézeteket arra, hogy elvágják a kereszténységet annak eredeti héber gyökereitől. Röviden szólva: ne dobjuk ki a gyermeket a fürdővízzel. Mert Pál itt egyáltalán nem az Isten által parancsként levetett gyakorlatokat ítélte meg, hanem azokat a gnosztikusoktól bevett, nem biblikus szokásokat és elemeket, amelyek sokban megváltoztatták annak módját, hogy hogyan tartották meg vallásuk egyes pontjait, mint pl. az ünnepnapokat és szombatokat.

Ha a második fejezet szövegkörnyezetét megvizsgáljuk, nem kíván túl nagy iskolázottságot annak felismerése, hogy láthassuk, a kolosszebelieket egyáltalán nem a júdaizáló (ószövetségi) irányzat terhelte. Pál három, egymással kapcsolatos figyelmeztetése ugyanis rámutat a hibáikra, amelyek mind azonos eredetűek. A Kolossze levél 2:8 és 2:18 (tehát a szóbanforgó 2:16-17-es versrészek előtt és után is) versei nagyon is egyértelműen azonosítják a gnoszticizmust, s ezek a versek természetesen kizárják azt, hogy a bibliai júdaizmus legyen a szóbanforgó eretnekség oka. Ezokból kifolyólag teljesen alaptalan, sőt, értelmetlen a 16. verset a szövegkörnyezetből kiragadva úgy értelmezni, hogy ott zsidók által gyakorolt biblikus parancsolatok vannak eretnekségként nevezve vagy elvetve. A 16-17. versek egyszerűen arra utalnak, hogy a kolosszebeli keresztények ne hagyják magukat megítélni egy eretnek júdaista ágazat elvárásai miatt, azt illetően, hogy miként tartják meg Isten napjait. A megítélés kifejezésről Zodhiates a következő megjegyzést teszi:

Az ítélet (görög krínó) kifejezés pontos jelentése: elválasztani, különbséget tenni és diszkriminálni a jó és rossz között… Az újszövetségi használatában ‘megítélni’: vélemény kinyilvánítása egy adott dolog megfontolása és elbírálása után (Spiros Zodhiates, The Complete Word Study).

Igeként felszólító módban van. Ez a határozott kijelentés szorosan egybekapcsolódik az előzőleg megírtakkal, az annakokáért szó által. Vagyis mivel Krisztus áldozata eltörölte a bűn miatti adósságunkat, halálával (v.ö. Zsid. 2:14; Róm. 8:38-39) lefegyverezte a fejedelemségeket és hatalmasságokat (a gonoszságnak az ég magasságában lévő szellemeit – Eféz. 6:12), így az angyalok imádata (a gnosztikus hit szerint az emanációk, illetve az angyalok által uralt elemek fokozatain keresztül lehet feljutni Istenhez) az felesleges, sőt hitvány és elégtelen módszer arra, hogy Istenhez juthassunk. Ezzel együtt ugyanolyan elégtelenek az ezzel járó emberi tanítások, a hamis alázatoskodás (18. v), és az önsanyargató aszketikus életmód gyakorlása, ami a bölcsességnek csak látszatát ha kelti. Bizonyított tény, hogy a gnosztikus júdaizmus legfőbb eleme a magasfokú aszketizmus volt. Fritz Rienecker, a Linguistic Key to the Greek New Testament (Nyelvészeti kulcsok az Újszövetség megértéséhez) c. művében az alábbiakat írja: “…. ezeknek az aszketikus gyakorlatoknak egyetlen célja volt, elérni és biztosítani általuk a mennyei realitásba való bejutást.” (2. kötet 230. old)5.

Horst Balz és Gerhard Schneider az Exegetical Dictionary of the New Testament magyarázószótárban a következő hozzáfűzést teszik a Kolossze 2:8,20 versben szereplő elemi szellemekről:

Eszerint a filozófia szerint, bizonyos szellemi erők képesek magakadályozni egy személy üdvösségrejutását, ha az a személy nem veti magát alá a szóbanforgó szellemeknek, amit olyan vallásgyakorlatokkal kell megerősítenie illetve bizonyítania, mint pl. az angyalok imádata vagy az étkezés korlátozása stb. [kiemelés hozzáadva], (3. köt. 278.oldal)

Emellett jónéhány nyelvtani pontra is ki kell térni, amelyek fontosak ezeknek az igerészeknek a pontos jelentéséhez. A görög nyelv nagyon precíz nyelv, ahol az igeragozások, főnévi végződések és a mondattan nagyon sokat segít a szövegértelmezésben, s ezt hamarosan látni fogjuk. Az egy adott nyelvről való fordítás sok esetben elhomályosítja az eredeti mondanivaló értelmét.

A neves KJV (King James Version) a 16. verset helytelenül fordította, ugyanis a görög en broszei kai en poszei helyes fordítása az “étkezésben és ivásban” nem pedig “étel és ital [dolgában]”. Ha Pál valóban magáról az ételről és italról beszélt volna, akkor inkább az azokra vonatkozó broma és póma szavakat használta volna (W. Robertson Smith, Expositor's Greek Testament, 3. köt., 530.old.). A két dolog, ami ellen Pál itt felszólalt, az az étkezéssel és ital fogyasztásával volt kapcsolatban, az ünnepek, újholdak és szombatok alkalmával. Tehát egyáltalán nem az ételre vagy az italra utalt, és még csak nem is arra, hogy mi ehető és mi nem. A kolosszebeliek valós problémája az étkezéssel és italozással volt, ugyanis sokak a tévtanoktól megfertőzve azt hitték, hogy bűnt követnek el az ünnepi étkezéssel, mivel azzal a test bűnös kívánalmainak tesznek eleget 6.

Itt egyáltalán nem a törvényben meghatározott fogyasztható, illetve nem fogyasztható ételekről van szó, hanem az étkezésről és az attól való önmegtartóztatásról. Az aszketizmus gyakorlatai, nem pedig a rituálisan tiszta, nem tiszta ételek a téma tárgya. Maga a Törvény nem karakterizálható aszketikusnak, az étkezési parancsolatok lényege az volt, hogy valami tiszta vagy tisztátlan volt-e az emberi fogyasztásra, az italok fogyasztása pedig nem volt tiltott, néhány különleges alkalom kivételével, s akkor sem aszketikus okok miatt. (W. Robertson Smith, Expositor's Greek Testament, 3. köt. 530. old).

A. T. Robertson ugyanezt így magyarázza:

Pál itt az aszketikus eretnekek gyakorlataira utal… a gnosztikus tanokra, valószínűleg az esszénusi vagy talán a szélsőséges farizeusi befolyásokra… Az esszénusok pl. messze túlmentek a mózesi törvényzet rendeletein (Word Pictures in the New Testament, IV. köt. 496. old).

Tehát egyáltalán nem a tiszta és tisztátlan ételek fogyasztása a téma, hanem a gnosztikusok aszketikus gyakorlatai, és a keresztények örömteli módon megtartott ünnepnapjai közötti ellentétek.

Ezek után vizsgáljuk meg a másik okot is, ami miatt a kolosszebelieket megfeddte Pál. Itt egy újabb félreérthetően fordított szöveggel állunk szemben. A legtöbb fordítás úgy tünteti fel, mintha a fesztiválok, újholdak és a szombat főnevek azok egy elöljáró szónak (prepozíciónak), a tekintettel-nek lennének a tárgyai (Pl. NKJV). Ezzel a téves vagy tudatos félreértelmezéssel azonban felmerül néhány probléma. Ha Pál egy prepozíciót kívánt volna használni, akkor azt megtehette volna a peri (illetően) szóval, mint pl. a 2Korintus 8:1-ben. Itt azonban a görög merosz kifejezést használta, ami nem egy prepozíció, hanem egy főnév, amely a merizó igéből ered, és aminek a jelentése kiadagolni, adagokra, részekre vágni. A merosz csaknem minden esetben résznek, illetve porciónak van fordítva az Újszövetség más szövegrészeiben. Jelentése határozott megosztás, illetve valamit valamitől elválasztani. Koncepcionális használatban egy kettősségre mutat, oly módon, hogy különbséget tesz aközött, amit jelképez, és aközött, amihez hasonlítva áll, kihangsúlyozva annak szükségét, hogy a két különálló dolgot külön-külön kell figyelembe venni. Ebben az esetben a merosz az en (ban-ben) prepozíció tárgya, a fesztiválok, újholdak és szombat kifejezéseknek pedig van nemre (férfi, női, semleges) utaló végződésük, amelyek oly módon kapcsolják őket a merosz-hoz, hogy az a fesztiválok, újholdak, és szombat része, porciója. A főnevek anarthrous felépítése (azaz nincs előttük határozott névelő) inkább minősítés, mintsem azonosító, bár a szóbanforgó zsidó ünnepek azonossága az kétségtelen. Mindent összevetve, nagy jelentősége van annak is, hogy ezeknek a nagyon jelentőségteljes ünnepeknek, újholdaknak és szombatoknak csak egy bizonyos része vagy aspektusa volt kritizálva, nevezetesen az, hogy miként tartották azokat meg. A gnosztikusoknak nem a bizonyos napok megünneplésével volt problémájuk, hiszen a gnoszticizmusnak is szerves része volt számukra asztrológiailag fontosnak számító időszakok megtartása (Gal. 4:10). A kolosszebeliek esetében azzal volt hiba, ahogyan ezeket a napokat tartották Azt tudjuk a 3Mózes 23-ból, hogy a heti szombatok és az ünnepnapok örömünnepek, fesztiválok voltak. Láthatóan az újholdak szintén ilyen ünnepnapként voltak megtartva. Erről Marvin Vincent a következő megjegyzést teszi:

Ezt a napot [újholdat] ünnepnapként tartották, amikor kürtöket fújtak, különleges áldozatokat adtak, és igehirdetéseket hallgattak. Minden munka szünetelt, emellett ezen a napon nem tartottak sem közösségi, sem egyéni böjtöt. Az erre hivatalos egyének nagyon gondosan ügyeltek arra, hogy az új hónap kezdetét pontosan határozzák meg az újhold feltűnésével. Megfigyelőket helyeztek a magaslatokra, hogy azok figyeljék az eget, s amikor az újhold feltűnt, annak hírét azonnal megvitték a tanácsnak, s ez annyira fontos volt, hogy még szombaton is megtehették ezt az utat, ha az újhold arra a napra esett (Marvin R. Vincent, Word Studies in the New Testament, 1. köt. II. fej. 495. old).

Valójában nem nehéz észrevenni, hogy itt egy Isten által elrendelt napnak a “gnoszticizálásáról” van szó, ahol az újholdnak az asztrológiai jelentősége van kihangsúlyozva, a velejáró ünnepi és örömteli hangulat megtagadásával, vagyis a szigorú aszketikus önmegtartóztatás gnosztikus tanaival párosítva.

Ezzel eljutottunk a 17. vershez, amely az a rész, ahol Herbert Armstrong tanítása és magyarázata7 láthatóan szembekerül az egész keresztény világ csaknem teljesen megegyező magyarázataival. A nyelvtannak itt is fontos szerepe van a szöveg értelmezését illetően. Nagyon fontos megfigyelni azt, hogy milyen időben van a görög esztí ige, amelyet helyesen az angol are szóval fordítottak (jelen idő, határozott kijelentő módban), és az eljövendőknek kifejezés pedig egy jelen idejű melléknévi igenév. A magyarban nem szerepel külön a görög esztí pontos fordítása (a van a szó) de az amelyek után lévő az szó utal a határozott kijelentő módra. A lényeg az, hogy a görögben az igék időállapota ad egy idő perspektívát, amely teljesen kizárja az olyan értelmezést, miszerint az újholdak, szombatok és ünnepnapok jelentőségüket vesztették volna Krisztus eljövetelével. Ahhoz, hogy ezt az értelmet kapjuk, az igének múlt időben kellene lennie, hiszen Krisztus testi eljövetele már egy jó ideje megtörtént, már meghalt bűneinkért, és már fel is támadott a halálból. Ezek az események mind megtörténtek, amikor Pál ezeket a sorokat a kolosszebelieknek megírta, és Pál mégis azt mondja, hogy az ünnepek, újholdak és szombatok esztí, azaz (még mindig meg) vannak, mint árnyékok, évekkel Krisztus eljövetele után. Minek az árnyékai vannak meg jelen időben és határozott kijelentő módban? Az eljövendőknek. Az eljövendők a görög melló szó jó fordítása, és ami szintén egy jelen idejű melléknévi igenév.

‘valamiért lenni’ (valamit tenni), gyakran utal az eljövendő dolog elkerülhetetlenségére vagy bizonyosságára (Vine's Dictionary of Biblical Words).

Ugyanez a felépítés található meg az 1Korintus 3:22-ben (kivéve a nemre utaló végződéseket), ahol a szöveg oktató jellegű. A görögben a jelen idejű melléknévi igenév egy olyan időtlen, folyamatban, mozgásban lévő aktivitást tükröz, amely az fő igének, a lenni tárgytalan igének a jelen idejű változata, és a jelen nézőpontjából tekint előre.Tehát a nyelvtan nem támasztja alá az olyan értelmezést, miszerint ezek az alkalmak elvesztették jelentőségüket, hanem határozottan azt erősíti meg, hogy folyamatosan érvényben vannak a keresztények számára. Azt tudjuk, hogy nem az üdvösség kiérdemlésének céljából (mert azt természetesen lehetetlen kiérdemelni), hanem azért, mert ezek előképekként emlékeztetnek bennünket az Isten tervének még jövőben beteljesülő, általunk várt eseményeire, amely tervben Jézus Krisztus a központi szereplő.

Továbbá a 17. versben a legtöbb (angol) fordítás beilleszti az is vagyis van szót a szoma (test) és tou Chrisztou (Krisztusé) szavak közé, annak érdekében, hogy az angolban tisztább értelmet kapjon, hiszen az angol nyelvtan ebben az esetben egy igét kíván meg. A görög nyelvtan azonban nem kíván igét, és nincs is ige jelen ebben a versben. Egy ehhez hasonló példa az 1Korintus 7:19 verse:

A körülmetéltség semmi, és a körülmetéletlenség is semmi, egyedül csak Isten parancsolatainak megtartása fontos.

Itt az angolban és több más fordításban is az Isten parancsolatainak megtartása elé hozzátették az “ami számít, az“ szavakat, hogy a fordítás világosabb legyen, mert a görög csak utal rá de nem mondja ki. Ezek jó példái az antitézisnek:

Ezek bizonyos gondolatok retorikus kontrasztjai, a szavak, mellékmondatok vagy mondatok párhuzamos felállításával (Webster's Ninth New Collegiate Dictionary).

A test és Krisztus szavak közé betoldott szó megváltoztatja a mondanivaló értelmét, ellentétet előfeltételez az árnyék és test között, s így túlzottan azt a hatást kelti, mintha az ünnepek, újholdak és szombatok teljesen eljelentéktelenedett árnyékai lennének a valóságnak, ami Krisztus. Ez aztán teológiai alapul szolgál ahhoz a célhoz, hogy elvessék megtartásuk további szükségességét az Újszövetség alatt, hiszen ezeket a Krisztusban beteljesedett valósággal eleve ellentétként állították be.

Herbert Armstrong betoldotta az angol let igét a Krisztus teste szavak elé, ami egy segédige a felszólításra, s ezzel kissé mesterségesen célzott arra, hogy a megítélést hagyjuk Krisztus testére, az egyházra. A görög nyelvtan valójában mindkét értelmezést megengedi, azt is, hogy az egyházon kívüliekre (16. vers) értsük, és azt is, hogy az egyházra. Ezért a szövegkörnyezet figyelembevételével lehet leginkább eldönteni a mondanivaló szándékát. Itt néhány figyelemreméltó pontot meg kell említeni:

1. Vannak bizonyos korabeli, Biblián kívüli példák, amelyek valóban kontrasztot, illetve ellentétet vonnak a szoma és szkia (árnyék) szavak között, köztük Philo, akinek írásai nagy hatással volt a gnosztikusokra.

2. A szoma kifejezés kivétel nélkül, mindig egy fizikai testre vonatkozik (általában emberi testre), vagy Krisztus testére, a hívők testületére (vagyis az egyházra). A szomá-nak ez a használatos módja nem támaszt alá semmiféle kontrasztot a lényeg és valóság szavak, és az árnyék értelmező jelző között.

3. A Kolossze levélben a szoma kifejezés minden más alkalommal emberi testre vonatkozik (2:11,23, v.ö. Róm. 7:24), vagy Krisztus fizikai testére (1:22; 2:9, ez utóbbi helyen a szóma határozószóként szerepel), vagy pedig a Krisztus testének nevezett egyházara (1:18,24; 2:19; 3:15).

4. Az angol fordításokba behelyezett is (van) szó a Krisztus teste kifejezésben rendkívül rendhagyó fordításmód. A Krisztus teste kifejezés még négy más helyen található meg az Újszövetségben (Róm. 7:4; 1Kor. 10:16; 12:27; Eféz. 4:12), továbbá feltételezett még sok más szövegrészben, ahol a szoma szó a szövegkörnyezetben az egyházra utal, bár a teljes Krisztus teste kifejezés nem szerepel azokban az írásrészekben.

5. A 2:16-17 versek szövegkörnyezetéből kivehető, hogy ott elsősorban az ítélkezésről van szó, csakúgy, mint az egész 2:8-23 közötti részben.

Mindezeket összevetve az angol let felszólító segédige jóval inkább helyes a szövegkörnyezet figyelembevételével, mint az árnyék/test mesterséges ellentétesítése (kontrasztja), amit a fordítók úgy értek el, hogy a body of Chirst (Krisztus teste) szavakat felbontották az is (van) szó behelyezésével a KJV-ben, s amelyre egyáltalán nincs semmilyen újszövetségi precedens. Továbbá az 1Korintus 6:1-7 versek az ítélkezés szót (ugyanazzal a görög szóval kifejezve) egy pozitív szövegösszefüggésben használják, abban a módban, amit már korábban meghatároztunk: valamiről határozott véleményt nyilvánítani, az adott dolog részletekre bontása és megvizsálása után. A Kolossze idézetben a Krisztus teste [legyen az, aki megítél] gondolat fejezi be az előző sorok kijelentéseit, a “Senki ne ítéljen meg benneteket...“, amely kijelentés viszont összegzi – mint már azt láttuk – az egész fejezet adott szövegkörnyezetének a legfőbb mondanivalóját.

Itt röviden összegezzük mindazt, amit az eddigiekben levontunk:

1. A kolosszebeliek megünnepelték az ünnepeket (JHVH ünnepeit), az újholdakat és a heti szombatokat, ahol a velejáró ünnepi hangulat része volt az evés és ivás is.

2. A gnosztikus tanok által megfertőzött, és aszketikus életmódot gyakorló eretnekek megfeddték a kolosszebelieket, mert azok ettek, ittak és élvezettel tartották ezeket az ünnepi napokat.

3. Ezeknek a napoknak (beleértve az újholdak megtartását is, ami ugyan nincs az ünnepnapokhoz hasonlóan, határozott külön parancsként megadva a Törvényben) a megtartása még ma is jelentőségteljes, ugyanis állandó emlékeztetőként mutatnak Isten megváltó tervének legfontosabb mozzanataira, továbbá folyamatosan utasítják a hívőt saját elkötelezettségeire azon a megváltó terven belül, a múltban, jelenben és jövőben.8.

4. A hívők tehát valóban nem hagyhatják azt, hogy bárki megítélje őket azért, mert e napok megtartását komolyan veszik.

5. Ehelyett inkább Krisztusra kell tekinteniük (aki Isten tervének s ezeknek az ünnepi alkalmaknak fókusza, mert ezek az ünnepek az Õ jövőben történő, eddig be nem teljesedett munkájára és szerepére is rámutatnak) ahhoz, hogy miként ünnepeljék meg az adott napokat. Krisztus teszi eggyé, illetve egy testületté a hívőket, s ebben nagy szerepe van a szombatoknak és ünnepeknek, ugyanis ezek alkalmával kötelező és szent gyülekezések vannak, amelyek így fontos szerepet töltenek be az egység fenntartásában. Emellett emlékeztetik a közösséget arra is, hogy Isten szentelte meg őket (szentekké, illetve különleges egyénekké váltak) Isten családjának tagjaiként.

Ha mai, hétköznapi szavakkal összegezzük mindazt, amit Pál a kolosszebelieknek mond a 2:16-17 versekben, figyelembe véve az ebben az írásban megadott pontokat, talán így mondhatnánk:

Ne hagyjátok, hogy bárki [ember] megítéljen benneteket evés és ivás, vagy bármi más miatt, amikor megünneplitek a fesztiválokat, újholdakat és szombatokat (amik mind árnyékai [jelen időben] az eljövendő dolgoknak, s amelyeknek Krisztus a lényege), hanem Krisztus teste (ami “az árnyékot veti”, azzal, hogy a világosságban jár, amint halad mindezeknek a várt, valós beteljesedése felé) ítéljen, azaz legyetek magatok megítélői ezekben a dolgokban.

Pál rámutat, hogy a beteljesedés előttünk áll, nem e világban jön el.

1Korintus 15:19 Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden más embernél.

Számunkra az Isten ünnepei és szombatjai állandó emlékeztetőül szolgálnak Krisztus volt, jelen és jövőben lévő realitására. Mindazok, akik azt tanítják, hogy ezeknek a rendkívül jelentőségteljes napoknak már nincs többé tartalmuk, csupán idejétmúlt ceremóniális törvények, amelyek beteljesedtek Krisztusban, s akik azt tanítják, hogy keresztényekként az Újszövetség alatt már nincs elkötelezettség (számunkra privilégium!) ezeknek a napoknak a megtartására, valójában a legsajnálatosabb emberek, akik utolsók lesznek az Isten országában (Mát. 5:19).

Pál végül határozottan kérleli a kolosszebelieket, hogy “ne fosszon titeket a pályadíjtól senki…” a pogány gnosztikus eretnekség látszólag erényes, de valójában hamis tanai által, amelyeket bizonyos egyének rájuk próbáltak kényszeríteni. Vincent a következő megjegyzést teszi erről:

“... a "kata" vagyis “valaki ellen” és a "brabeuo" vagyis "döntőbíróként viselkedni” azaz “valaki ellen határozatot hozni, vagy valakit érdemtelennek tartani a nyereményre…”, mint pl. a 16. versben “ember ne legyen bírátok” stb. A hamis tanítók ugyanis magukat döntőbírókká tették az eljövendő jutalommal kapcsolatban, azok fölött, akik nem vetették alá magukat az angyali közbenjárás tanainak. (Word Studies in the New Testament, 1. Köt. II. fej. 494. old).

Azok, akik hagyták, hogy gondolataikat és cselekedeteiket az egyházon kívülálló eretnekek befolyásolják, nem tartottak ki (görög krateo) a főben [Krisztusban, az egyház fejében], akié a test [az egyház], s aki táplálja és egybeilleszti annak különböző tagjait [az egyéni hívők sokaságát – v.ö. Eféz. 4:15-16], s növeli aszerint, ahogy Isten jónak látja (Kol. 2:18-19).

Mindez Jézus Krisztusnak a Filadelfiai gyülekezethez szóló nagyon kijózanító, és időszerű figyelmeztetését kell eszünkbe juttassa: “Tartsd meg [itt ugyancsak a görög krateo szó áll] amid van, hogy senki ne vegye el a koronádat.”

Elgondolkodhatunk azon, hogy e kijelentésnek ma is mennyire nagy jelentősége van, még akkor is, ha ma talán nem pontosan azok a teológiai hibák fordulnak elő az egyházban, amelyekre ez a kijelentés eredetileg vonatkozott. Nem sodornánk-e veszélybe azzal a koronáinkat, ha megtagadnánk az egyház fejének, Krisztusnak az eddig adott szellemi vezetését ebben a dologban, hanem szépen hangzó, meggyőzőnek tűnő (Kol. 2:4), de üres [igazságot nem tartalmazó] és megtévesztő szavak hatására eldobnánk az ünnepnapok és szombatok megtartását? Amelyek a törvény részeként máig is érvényben vannak, tanítanak (vagy pedig megítélnek) bennünket. Erre talán a legmegfelelőbb válasz magától Krisztustól idézhető:

Jelenések 3:13 Akinek van füle, hallja meg, mint mond a Szellem az egyházaknak!

 

Függelék

Wade Cox-tól

1 A Kolossze 2:18-ban a görög az Aeonokra bízott erők emanációira, illetve megnyilvánulásai utal, azokra a “mennyei erőkre”, amelyeket ma túl egyszerűen csak “az angyalok imádatának” neveznek. Az angyalokról ma ismert és elterjedt kép a katolicizmus 1215-ben történt negyedik Lateráni Zsinatának meghatározásai alapján alakult ki. Ugyanez az angyalkép került be a protestantizmusba is valamivel később, amely máig is sok tekintetben téves képet tükröz a szellemi világ lényeiről. A korai egyház állaspontjai és a legkorábbi zsinatok határozatai ezzel a témával kapcsolatban A Nikolaiták [202] (CCG, 1997) és a Socianizmus, áriánizmus és unitarizmus [185] (CCG, 1996) című írásokban találhatók meg.

2 Lásd A Nikolaiták című [202] (CCG, 1997) írást.

3 Ebből a gnosztikus tanokra vonatkozó megjegyzésből nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy a korai egyház hite szerint maga az Isten jött el az emberek közé emberi testet öltve. Ezzel a témával kapcsolatban lásd A Nikolaiták (CCG, 1997) című írást. A nézet, miszerint az egy igaz Isten jött el emberként, egy kései protestáns nézet, amely nagyrészt az 1Timóteus 3:16 versének a KJV-ben történt félrefordításán alapszik. A KJV fordítás az ún. A Kódex-en alapul, amelybe ez a bizonyított hamisítás, illetve betoldás szerepelt. Lásd még a Companion Bible megjegyzését az 1Timóteus 3:16-tal kapcsolatban.

4 Az RSV fordításában: "áldozattá tesz."

5 Ezek a tanok az Aeon-ként nevezett demiurge emanációinak az imádatát szolgálták. Ezek az emanációk nem maguk az Isten fiai, illetve az angyalok voltak, hanem inkább a rájuk bízott hatalmak, erők megnyilvánulásai. Ezzel a bukott angyalok az egyház istenimádatát szándékozták negatív módon befolyásolni. Ez a rendszer végül is a sámánizmusban ismerhető fel legjobban, elemei ma is ott lelhetők meg leginkább. Az Istenhez való feljutás különböző szintjei nem mindenhol egyformák, van olyan rendszer, ahol öt, van, ahol hét, és van, ahol kilenc szint van meghatározva. Ez a rendszer továbbá megtalálható a júdaizmus gnosztikus válfajának továbbfejlődésében, különösen a Kabbalah és Merkaba misztikumokban. E két utóbbi rendszerben a feljutás az ún. hekalot-on keresztül történik, ahol a hét szint mindegyikét egy szellemi lény uralja. Ennek a hitrendszernek az elemei ma is megtalálhatók még pl. a buddhizmusban, és minden olyan vallásban, amelynek alapja a miszticizmus.

6 Ezeknek a szélsőségesen aszketikus gnosztikus tanoknak a kialakulásával és elterjedésével a Vegetáriánizmus és a Biblia [183] CCG, 1996 és A Nikolaiták [202] CCG, 1997 című írások foglalkoznak részletesebben.

7 És Isten Egyházának különböző vezetői mindannyian ugyanezt vallották az elmúlt korszakokban.

8 Az Isten Egyházának Keresztény Gyülekezetei, csakúgy, mint a legkorábbi gyülekezetek Kis-Ázsiában, és a későbbiek Európa-szerte, hisznek abban, hogy Isten utasít az újholdak megtartására, még az ünnepnapokat is megelőzik fontosságban, mert számos alkalommal közvetlen a szombatok után és az ünnepek előtt vannak megemlítve (4Móz. 10:10, 28:11-15; 1Krón. 23:31; 2Krón. 2:4, 8:13, 31:3; Ezrd 3:5; Neh. 10:33; Zsolt. 81:3; Ésa. 1:13-14, 66:23; Ezék. 45:17, 46:1,3,6; Hós. 2:11; Ámos 8:5; Kol. 2:16; lásd még az újholdakkal foglalkozó különböző írásokat ).