CoG

Luther Márton és a Sola scriptura

A Biblia kijelentése szerint "a teljes Szentírás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre" (2Tim.3:6). Az egész Szentírás isteni ihletettsége és tartalmának hitelessége tehát megkérdőjelezhetetlen tény kell legyen egy magát igaz keresztény hívőnek valló személy számára. Luther Mártonnak, a protestáns vallásmozgalom "atyjának" jól ismert jeligéje a sola scriptura (jelentése: egyedül a Biblia, illetve egyedül a Szentírás) lett. Luthernek ez a kijelentése máig jeligéje maradt a protestánsoknak, iskoláikat, nézeteiket, vallástételeiket gyakran jelölik ezzel a hangzatos címszóval szerte a világon, így Magyarországon is. Mi, az Isten Gyülekezeteiben hozzászoktunk ahhoz, hogy mindent megvizsgálunk, és megtartjuk, ami jó (1Tessz. 5:21), s elvetjük ami hamis, a fentebb már idézett 2Tim. 3:6 fényében, tehát a Szentírás kijelentéseihez viszonyítva. Ebben az írásban Luther Márton nézeteit, tanait és kijelentéseit vetjük össze a saját maga által felállított mércével vizsgálva. Vagyis kijelentéseinek hitelességét nem fogadjuk el vakon, hanem az általa kijelentett sola scriptura jeligéjének fényében, a Szentírás valós szavaihoz mérjük. Mint kiderül, Luther számos, a Bibliának határozottan ellentmondó nézetet vallott, amelyeket ráadásul az általa elkészített német nyelvű bibliafordításban is több helyen a maga által betoldott, az eredeti görög szövegekben nem szereplő szavakkal próbált megerősíteni. Röviden szólva, Luther hozzáadott ahhoz, ami valóban sola scriptura. (A Luthertől való idézetek az ő életrajzával foglalkozó, P.F. O’Hare által megírt, The Facts About Luther (Tények Lutherről) című könyvből lettek magyarra fordítva)


 

Email: p.poli@mailcity.com

Copyright © Isten Egyházának Gyülekezetei, 2004

Az írás a Robert Thiel által írott, és a The Journal, News of The Churches of God címû magazinban megjelent cikk alapján lett megírva, némi bõvítéssel kitoldva.

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetõek, amennyiben a teljes szöveg változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra, illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

 http://www.churchofgod.hu 


Luther és a sola scriptura

Amikor az Isten Gyülekezetei bárhol bemutatkoznak, általában megdöbbenést vált ki az a kijelentés, hogy Isten Gyülekezetei nem tartoznak az ún. protestáns/református felekezetek valamelyike közé. A meglepetés nyilvánvaló, hiszen a nyugati világ embere számára a kereszténységet elsősorban vagy a katolikus egyház, vagy a különböző protestáns (református) gyűjtőnév alatt működő felekezetek jelentik. E két nagy egyház mellett elismert még a keleti Ortodox Egyház is, ami lényegében a katolicizmus keleti változata (a keleti és nyugati egyházak közt végbement vetélkedés egy máig tartó szakadást eredményezett 1054-ben). Úgy a keleti egyház, mint a református egyház a Római Katolikus Egyháztól vált le, így valójában egy tőről származnak. Hogy miért lényeges ez? A három egyház a köztük fennálló ellentétek ellenére úgy-ahogy elfogadja egymás ‘kereszténységét’, és láthatóan együttesen határozzák meg, ki számít kereszténynek és ki nem. Azok, akik nem e három tőről erednek, vagy tanításaik merőben eltérőek e három egyház alaptanításaitól, azonnal szektának minősülnek. 

A protestánsok vagy reformátusok nem vitatták a katolikus egyház hitelességét, csupán meg akarták reformálni azt az általuk hamisnak vélt tanításoktól és a pápai túlkapásoktól. Luther és a reformáció nemes célú szándéka az volt, amit jeligéjükkel is hirdettek: vissza a Bibliához, és egyedül a Bibliához. Viszont a kijelentés – hangozzék mégoly magasztosan is – önmagában semmit nem számít, ha nem tesz eleget az önjelölt célnak. A Szentírás szavaihoz, utasításaihoz és tanításaihoz való őszinte visszatérés pedig nem történt meg, ugyanis a nemes célok elbuknak, ha emberi értelem és erő áll mögöttük, mint ezt látni fogjuk Luther tanításait illetően is. Az Isten Gyülekezetei azért nem részesei a protestáns egyháznak, mert annak már alaptanításai sem bibliaiak, és a tő, amelyről erednek, nem ugyanaz a tő, amelyből Isten Gyülekezetei nőttek ki. De vizsgáljuk csak meg, hogy miért tartjuk ezt a véleményt.

Luther Márton, bár saját megvallása szerint úgy tekintette a Bibliát, hogy az "Magának az Istennek a beszéde", ugyanakkor ennek igencsak ellentmondóan azt is kijelentette saját tanításaival kapcsolatban, hogy: "Beszédem a Krisztus beszéde, ajkaim Krisztus ajkai" (P.F. O’Hare, The Facts About Luther 1916, 1987, 203-204 old.). Ez a kijelentés igen nehéz súlyú, már csak azért is, mert Luther Márton tanításait százmilliók követték és követik ma is. Feltétlenül meg kell tehát vizsgálnunk azt, hogy a protestantizmus atyja valójában mennyire követte hűen a Bibliát, egyedül a Bibliát, és mennyiben követte saját elgondolásait, amit igen kevélyen Krisztus beszédeként titulált. Szerencsénkre Luther hátrahagyott munkái lehetővé teszik mindennek az alapos kivizsgálását.

Kezdjük egy, az Isten Gyülekezetei számára nagyon fontos témával, a kegyelem általi üdvösség és a hit és cselekedetek közötti kapcsolattal.

Luther egyik alaptanítása az volt, hogy a keresztények a kegyelem által üdvözülnek. Ez a kijelentés önmagában igaz, de nem abban a formában, ahogyan Luther tanította. És itt már színre is kerül az a tény is, hogy Luther maga is hozzáadott a Bibliához (a sola scripturához)! Az általa elkészített német nyelvű Bibliában a Róma 3:28 részhez pl. betoldott egy olyan, a görögben nem szereplő szót, ami erősen torzít a szöveg mondanivalóján. Az igerész:

Róm 3:28 Mi ugyanis azt tartjuk, hogy az ember a hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül.

Luther ennek az idézetnek a német fordításában a hit szó elé betoldotta az allein (egyedül) szót, ami a görög szövegekben nem szerepel. Mint látni fogjuk, a betoldás nem volt sem véletlen, sem céltalan, és már akkor nagy port felkavart a fordítást követő vitákban, amire Luther eképpen reagált:

"Mondjátok meg nekem, hogy miért kell akkora felhajtást tenni a pápistáknak amiatt, hogy az egyedül szó nem található meg Pál írásában. ... Mondjatok csak annyit neki [a pápának], hogy: ‘Dr. Luther Mártonéban bezzeg megtalálható’.... Így marad, és elrendelem, hogy benne maradjon, mert akaratom elég ok arra, hogy így legyen. Nagyon jól tudom azt, hogy az egyedül szó nincs benne sem a görög, sem a latin szövegekben" (J. Stoddard, Rebuilding a Lost Faith, 1992, 101-102. old. kiemelés hozzáadva).

Ez a példa erősen bizonyítja, hogy Luther mennyire súlyos mértékűnek vélte a saját véleményét a Biblia értelmezésével kapcsolatban. Annyira meg volt győződve önmaga igazáról, hogy gyakran előbbre helyezte azt a Biblia kijelentéseinél, amire viszont inkább a prima Luther kifejezés illene, mintsem a sola scriptura.

 

A hit és a bűn Luther tanítása szerint

Mivel Luthernek és követőinek egy másik csatakiáltása a sola fide (egyedül a hit) volt, így nem nehéz kikövetkeztetni azt, hogy a Róma 3:28 félrefordítása tényleg szándékosan történt, és tette ezt azzal a szándékkal, hogy e tanának "bibliai hitelességet" adhasson. És mivel Luther nem csupán a Róma 3:28-hoz adott hozzá bizonyos, jelentést átformáló szavakat, ezért következetesnek mondhatjuk a saját teológiai nézeteinek ráerőszakolását a Bibliára. A Róma 4:15 egy további ilyen példa:

Róm 4:15  mert a törvény haragot munkál. Ahol azonban nincs törvény, ott azt nem lehet áthágni sem.

Német fordításában Luther a haragot munkál elé beillesztette a csak szócskát (O’Hare. 201.old), aminek egyedüli oka csakis a törvény iránti negatív, ellenszenves nézete lehetett, és a protestáns fordítások általában még ma is tartalmazzák ezt a kifejezést. A Szentírásból tudjuk, hogy a törvény nem rossz, hanem inkább jó (v.ö. Róm. 7:12,16) és tökéletes (Zsolt. 19:7), áldást hozott tartóinak, haragot pedig azért hozott, mert mi emberileg nem vagyunk tökéletesek betartására. De a kegyelem és hit által nem elvetjük, hanem fenntartjuk és megerősítjük a törvényt (Róm. 3:17). Luther a csak haragot munkál kifejezéssel a törvényt egy teljesen negatív, csakis rosszat eredményező szerepben mutatta be, amivel sajátosan értelmezett "kegyelem teológiáját" és törvény-ellenes nézeteit próbálta megerősíteni.

Luther további – szándékosnak minősíthető – félrefordításai a Máté 3:2-ben, az Ap.Csel. 19:18-ban és más szövegrészekben is megtalálhatók (u.o. 200. old).

Máté 3:2 esetében Luther fordításkor egy igen rendhagyó fordításmódot alkalmazott, különösen, ha figyelembe vesszük a megtérés bibliai fogalmát:

Az eredeti újszövetségi idézet pontos fordítása: "Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa." Luther a maga fordításában a ‘térjetek meg’ helyett a ‘javuljatok meg’(vagy ‘jobbuljatok meg’) kifejezést használja, s ez már ködösíti a megtérés fogalmát, ami lényegében a bűnös életmódnak, azaz a törvényszegésnek való hátatfordítást jelenti. A jobbulás viszonylagos, valaki lehet jobbá, de attól még törvényszegő maradhat. Luther törvényhez való viszonya közismert – csökönyös ellenszenv –, s ezzel a fordítással azt szerette volna érzékeltetni, hogy nem szükséges az a fajta megtérés, ami  az Isten törvényeihez való visszatérést eredményezi. Legyünk csak jobbak annál, mint amik voltunk. Ez persze ingoványos talaj, amelyre nagyon veszélyes rátévedni. Ha bárki úgy gondolja, hogy Luther nem ezt próbálta sugallani, és fordításának értelmét egyesek kiforgatják, legyen egy saját kijelentése döntőbíró, amikor ezt hirdette:

"Légy bűnös, és bűnözz bátran (bátor határozottsággal), de higgyél még bátrabban. A bűn nem választ el bennünket Tőle, még akkor sem, ha nap mint nap ezerszer és ezerszer paráználkodnánk vagy gyilkolnánk" (Luther 1521. Aug. 1-i levele, ahogy Stoddard idézte könyvének  93. oldalán).

Mielőtt rátérnénk ennek az idézetnek a teológiai hiányosságára, még egy lutheri fordítást megemlítünk ebben a témában. Ez az Ap.Csel. 19:18 verse: "A hívek közül is sokan eljöttek, megvallották és elmondták tetteiket." Luther fordításában ez a rész így hangzik: "Elismerték az apostolok csodatételeit" (O’Hare 201. old).

Nos, a Biblia sehol nem tanítja azt, hogy bűnözzünk csak bátran, mert ha "hiszünk", akkor a bűn már nem szakíthat el bennünket Istentől.

Krisztus, bűneink megbocsátója nem azt mondta a vétkes asszonynak, hogy ‘élj a bűneidben, csak legyen hited’, hanem: "Menj és ne vétkezz többé" (Ján. 8:11; v.ö. Ján. 5:14). A Biblia és az apostoli tanítás nagyon következetes a bűn elhagyásával kapcsolatban.

Valójában a meg nem bánt és meg nem vallott bűn mindig elkülönít bennünket Istentől (v.ö. Ézs. 59:2), megfoszt a jótól (Jer. 5:25) és éppen a bűneik miatt vált el Isten a választott népétől, Izraeltől is (Ézs. 50:1). Egyedül a megtérés, a bűntől való elfordulás által kerülhetünk vissza Isten jelenlétébe. A bűnbocsánat elérhető Krisztus áldozata által, amennyiben megvalljuk bűneinket, és hátat fordítunk azoknak (1Ján. 1:8). Isten nem személyválogató, és ha választott népének nem kegyelmezett hitetlenségük és vétkeik miatt, akkor a beoltottaknak sem fog (Róm. 11:20-21). Nem tartozunk a (bűnös) test vágyainak, hiszen azt megtérésünkkel halálra adtuk, a vízkeresztségkor alámerülve, hogy a vízből feljőve új életre keljünk. Vagy más kifejezéssel élve: Krisztussal megfeszíttettük az óemberünket, hogy ne szolgáljon többé a bűnnek (Róm. 6:6), az új életünkkel pedig már a szellemnek vagyunk adósak, nem a testnek (Róm. 8:12-13), hiszen aki újjászületve megismerte Istent, az nem marad meg vétkeiben (1Ján. 2:3-6). Így a hit által nem lerontjuk a törvényt, hanem valóban megerősítjük és fenntartjuk azt (Róm. 3:31).

Luther törvény iránti előítéletét láthatjuk a Lukács 10:28-as verséhez fűzött magyarázatában is. Az idézet szövegkörnyezete elárulja, hogy emberi kötelességünk a törvény parancsolatai szerint élni, mert anélkül nem nyerhetünk örök életet. Krisztus így utasít:

Lukács 10:28 Tedd ezt [a parancsolatok tartását] és élni fogsz!

Luther ezt a következőképpen magyarázza meg:

"A tenni, itt azt jelenti, hogy hinni, vagy hitünkben megtartani [a parancsolatokat]. A Máté idézetben a tedd ezt, s akkor élni fogsz azt jelenti, hogy higgyél ebben, s akkor élni fogsz. A tedd ezt felszólításnak egy irónikus értelmezése van, mintha Urunk azt mondaná: holnap majd megteszed, de ne ma; csak próbáld megtartani a parancsolatokat s meglátod, hogy milyen gyalázatosan elbuksz" (O’Hare, 205. old.).

Luther a Lukácshoz adott magyarázatban keverte az igék szövegkörnyezetét, és inkább Mátéra utalt, s bár Mátéban szintén fellelhető ez a mondat (Mát. 19:16-21), itt a Lukács evengéliumában szereplő szövegről van szó. Röviden szólva: Luther kijelentéseiből az vehető ki, hogy pontosan az ellenkezőjét értelmezte annak, mint amit a szöveg valójában mondani akart. Pedig ezt még Máté is egyértelművé teszi:

Máté 19:16-17 ..... Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat

Az való igaz, hogy magunk erejéből képtelenek vagyunk tökéletesen megtartani a parancsolatokat, de a Szent Szellem által biztosított erő és hit lehetővé teszi számunkra annak megélését, nem pedig helyettesíti azt, mint korábban láttuk a Róm 3:31-ből is. 

A hit tehát nem mentesít bennünket a törvény és a jó cselekedetek beteljesítése alól, hanem lehetővé teszi azokat (lásd a Hit és cselekedetek című írást).

 

Megkérdőjelezett bibliai könyvek

Luther az "egyedül a Szentírás" jelige ellenére megkérdőjelezte a Szentírás számos könyvét, némelyiket határozottan lebecsülte, némelyikről pedig az volt a véleménye, hogy nem sok hasznuk van egy keresztény számára!

A Héber levélről vallott lesújtó véleménye:

Azt vélem, hogy ez a levél több, egymástól eltérő és nem egyenértékű forrásból lett összeállítva....  Ne csodálkozzunk hát azon, hogy megtalálható benne [tartalmi értékében] a fa, a szalma és a törek.

A könyvek ilyen formájú kategorizálása nem bibliai, emellett [tűzre vetendő] töreknek nevezni a Szentírás bármely részét, és másoknak ezt tanítani - nagy felelősség. Viszont Luther teológiáját ismerve nem csodálkozhatunk azon, hogy pl. Jakab teljes levelét mennyire megvetette, és azt "szalmának" nevezte:

"Szent Jakab levele valójában nem más, mint szalma.... semmit nem tartalmaz ugyanis az evangélium természetéből" ("Előszó," 1546).

"Először is [Jakab] teljesen ellentmond Szent Pálnak és a Szentírás egészének annyiban, hogy a megigazulást cselekedetekhez köti.... Ráadásul az egész levél annyira kaotikusan egymás hegyére-hátára összehányt daraboknak tűnik, hogy szerintem ő egy olyan derék, jámbor ember lehetett, aki hallhatta az apostolok tanítványainak néhány beszédét, majd papírra vetette azokat. Vagy talán valaki más írta meg a levelet, aki hallotta az ő prédikációit"  (u.o.).

Júdás leveléről pedig ezt tanította:

"Szent Júdás levelét illetően, senki nem tagadhatja, hogy a levél Szent Péter második levelének a kivonata vagy másolata ... s éppen ezért, bár értékelem ezt a levelet, de egyáltalán nem szükséges az olyan fontos írások mellé sorolni, amelyek hitünk alapjait adják" (u.o.).

Ironikus, hogy az egész Bibliában csak Jakab levelében található meg az "egyedül a hit által" kifejezés, csak éppen ellenkezőjét mondja annak, mint amit Luther hirdetett:

Jakab 2:24 Látjátok, hogy tettek által igazul meg az ember és nem egyedül a hit által.

Nem véletlen tehát, hogy Luther annyira lealacsonyította Jakab levelét, hiszen az teljesen ellentmondott az ő "kegyelmi teológiájának". Népiesen szólva: kilóg a lóláb. Jogos kérdés, hogy miként egyeztethető ez az eljárása a sola scriptura jeligéjével?

Számunkra nyilvánvaló – s a fentebbi példák is ezt igazolják –, hogy Luther egyszerűen nem értette meg a hit szerepét és funkcióját a megváltásunk menettervében, hiszen kizárta azt, hogy a hitben való élet bárhogyan is kapcsolatban legyen a parancsolatok gyakorlati megtartásával. Holott egyedül a hit teszi lehetővé a parancsolatok megélését, miután Isten szívünkbe írta azokat az Újszövetségen belül (Jer. 31:31-33. Héb. 10:10). Isten munkálkodik bennünk, Isten helyezi belénk még az akaratot és az erőt is ahhoz, hogy véghezvigyük akaratát, s akarata az, hogy parancsolatai szerint éljünk.

Ha lehet, talán még a fenti megjegyzéseken is is túltesz Luthernek a Jelenések könyvéről alkotott véleménye:

"János apostol Jelenések könyvével kapcsolatban.... Nos, több hiányosságot is látok ebben a könyvben, ami kétségessé teszi előttem ennek a könyvnek az apostoli vagy profetikus mivoltát.... Egyszerűen nem látom benne azt, hogy a Szent Szellem [sugallata] produkálta volna..... Ráadásul úgy néz ki, hogy [a Jelenések írója] eltúlzottan nagy fontosságot tulajdonít saját írásának – valójában nagyobbat, mint bármely más a Szentírások közül, holott azok sokkal fontosabbak ennél –, és még fenyeget is, hogy ha bárki elvesz belőle, Isten elveszejti az ilyet, stb. ....

Az én szellemem nem képes befogadni ezt a könyvet, és ez nekem elég ahhoz, hogy ne vegyem túl komolyan: nem tanítja Krisztust, s az nem is látható benne"  (Előszó, 1522, kiemelés hozzáadva).

Természetesen az is nyomós oka lehetett Luther Jelenések iránti ellenszenvének, hogy maga is figyelmen kívül hagyta a benne található figyelmeztetést.

Jelenések 22:18-19 18 Bizonyságot teszek mindenkinek, aki e könyv prófétáló beszédeit hallgatja: "Ha valaki hozzátesz ezekhez, az Isten is rárakja arra e könyvben megírt csapásokat, 19 ha valaki elvesz e prófétáló könyv beszédeiből, annak részét az Isten is el fogja venni az élet ligetéből és a szent városból, azokból a dolgokból, melyek e könyvben megírattak."

Luther a könyvről adott kijelentései által igenis elvett a könyvből, s ugyanez a Luther hozzáadott értelmet átformáló szavakat a Biblia más könyveihez. Emellett furcsa módon állt hozzá az Ószövetség néhány könyvéhez is, ami látható a róluk adott véleményeiből: 

Bár Luther ki nem állhatta a Jelenések könyvét, kritizálta is János apostolt annak megírása miatt, de magát Jánost kedvelte, és János evangéliumát becsülte leginkább:

"Egyedül Szent János szimpatikus, övé az egyedüli igaz evangélium, és kétségtelenül többre becsülendő a többinél. Hasonlóképpen, Szent Péter és Szent Pál levelei is többre becsülendők, mint az első három evangélium" (O’Hare. u.o. 203. old).

 

A szombat parancsolat megváltoztatása

S végül, a szombattal kapcsolatban Luther azt tanította, hogy az a nap csupán Isten szavának hallgatására és az Ige tanulására használandó, de egyáltalán nem kell pihenésre vagy a munkáktól való tartózkodásra használni. Érdekes módon, amikor a szombat parancsolattal kapcsolatban beszélt, akkor a katolikusok által bevezetett parancsolat- leosztást használva, a harmadik parancsolatként utalt rá.

"Mit vár el tőlünk Isten a harmadik parancsolattal kapcsolatban? Azt, hogy a prédikálást és Isten Igéjét szent dologként kezeljük" (Luther’Small Catechism with Explanation, Concordia Publishing 1986, 68. old.).

Nem idézi az eredeti ószövetségi formában a harmadik parancsolatot (valójában a negyediket): "Emlékezzél meg arról, hogy a szombatnapot megszenteld", hanem inkább az Újszövetség szellemében beszél arról: "Szenteld meg a szent napot" (John Mueller, The Lutheran Confessions, 1953, 10. old).

 

Zárószó

Mi, az Isten Gyülekezeteiben nem osztjuk Luthernek a Biblia néhány könyvéről adott véleményét, nem értünk egyet számos teológiai következtetésével, sem az általa betoldott szövegrészekkel. A kanonizált Biblia mind a hatvanhat könyve Istentől ihletett, s így válogatás nélkül mindegyik "hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre."  

Luther Márton és a további protestáns reformátorok a katolikus egyháznak csak bizonyos hibáit reformálták meg. A reformáció legnagyobb hiányossága az volt, hogy nem mentek vissza az eredeti apostoli egyház tanításaihoz, csupán Ágostonig visszamenően vizsgálták meg a hittételeket. Ezért nem is térhettek vissza az eredeti őskereszténység tanaihoz, ahhoz az eredeti tőhöz, amelyről Isten Gyülekezetei származtatják magukat. A reformátusok töve a Római Katolikus Egyház, ami a korai évszázadokban elkülönült az apostoli kereszténységtől és annak tanításaitól.