CoG

,,Szent” Margit vs. kelta egyház

 A szombattartó kelta egyház aláaknázása

Letölthető Word dokumentum

PDF

A korai ír és skót gyülekezetekben az őskeresztények mintáját követve évszázadokon át a bibliai szombatot tartották meg a heti pihenőnapként. A Patrick által megkezdett, munkát a neves Columba folytatta, akinek vezetése alatt az ír és skót egyház egyféle aranykort élvezhetett. Columba utódja, Baithen ugyancsak méltó módon vezette tovább a kelta gyülekezetek munkáját, amelyek megőrizték jellegzetes, a kontinentális európai kereszténységtől merőben eltérő arculatukat egészen a XI-ik század második feléig. A katolikus egyház ekkor már valami fél évezrede próbálkozott hiábavalóan az általuk renegátnak tartott kelta egyház felszámolásával, illetve katolizálásával. Erre végül is az 1060-as években adatott meg a lehetőség, amikor Malcolm skót király feleségül vette a Magyarországon felnevelkedett és fanatikusan katolikus ,,szent” Margitot, aki Skócia királynőjeként azonnal megkezdte a kelta egyház felszámolását. Mindennek ellenére a kelta gyülekezetek még egy további évszázadon át kitartottak, és a szombattartást csak az 1100-as évek közepén sikerült teljesen kiszorítani a gyakorlatukból.


 

Church of God

Email: p.poli@mailcity.com

 Copyright © 2015, Póli Pál - Isten Egyházának Gyülekezetei

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

 

Weboldal: http://www.churchofgod.hu


 

A kelta kihívás

A kora középkori európai kontinens nyugati felét uraló katolikus egyház soha nem nézte jó szemmel az önálló brit, ír és skót egyház ,,judaista irányzatot követő” kereszténységének a hitelveit és gyakorlatait. Columba idejében különösen megnövekedett a kelta egyház befolyása, és emiatt Róma fokozottabb kísérleteket tett annak aláaknázására. Habár a mai átlagembernek rendkívül hiányos ismeretei vannak a kora középkori kereszténység történelméről, ezt bőven pótolni lehet számos kutató remek munkája által. Itt csupán néhány idézet erejéig mutatunk rá az ír-skót egyházak azon megkülönböztető gyakorlataira, amelyek miatt Róma célkeresztjébe kerültek. Tény, hogy a VII. század közepére, vagy kb. 100 esztendővel azután, hogy Columba létrehozta a híres ionai missziót, már nagyszámú jelentős szellemi központ működött szerte a brit szigeteken, amelynek befolyása egyre jobban kihatott a kontinentális Európa nyugati felére is. Róma számára nyilvánvaló okoknál fogva ez egy veszélyes kihívást jelentett. A kelta egyház ragaszkodott az eredeti kereszténység szellemiségéhez megőrizte azt annak tiszta formájában, és nem követte a nagy birodalmi egyházat az aposztáziába.

Egy, a kelta egyház történelmét átfogó munka a Baigent, Leight & Lincoln szerzők által megírt ,,The Messianic Legacy” (1986, 1987, UK), amiben ezt olvashatjuk:

,,A kelta ortodox egyházat judaizálással vádolták a római katolikusok, s tagjairól azt vélték, hogy azok valójában [kripto] zsidók, mivel megtartották úgy a szombatot, mint az Úr napjáról való megemlékezést. …”

A fenti belekerült a Szentírást is lefordító Moffat által kiadott ,,The Church in Scotland” című munkába is (140. o.)

Tagadhatatlan történelmi tény az, hogy a kereszténység korai évszázadaiban a brit-kelta gyülekezetek megtartották a szombati pihenőnapot. Való igaz, ők a vasárnapot is elkülönítették, mint egy imádkozásra és tanulásra szánt, ám nem munkaszüneti napot. Johan Brand az 1841-ben kiadott, ,,Observations on the Popular Antiquities of Great Britain” című könyvében szintén részletesen vázolja azt, hogy az i.sz. 7. században a római katolikus egyház minden erejét latba vetve kívánta eltörölni a kelták szombattartásának még csak az emlékét is.

Az i.sz. 800 körüli időkből származó, és a Liber ex Lege moisi néven ismert ír könyvben lejegyzettek szerint a kelta ortodox egyház közelebb ált a bibliai valláshoz, mint bármely más keresztény felekezet a világon. Ennek egyik jellemző vonása a hetednapi szombat, vagy pihenőnap megtartása volt, valamint az abba vetett mély meggyőződés, hogy az Istennek a Szentírásban lefektetett rendelkezései (értsd: a törvény) határozzák meg a keresztény viselkedés és életmód szabályait.

Így a 6. és 7. századokban a skót keresztények megtartották a hetednapi szombatot, vagy pihenőnapot:

,,Az ő esetükben [a skót egyház esetében] láthatóan azokat a szokásokat követték, amelyek a korai ír egyházhoz vezethetők vissza, ahol a szombatot tartották meg sabbath-ként, amikoris megpihentek minden munkától.” -  W. T. Skene, Adomnan’s  Life of St. Columba, 96. o.

Adomnán of Iona (ő a skót partvidék egyik szigetén fekvő ionai monostor 9. apátja volt) egy évszázaddal a legendás Columba i.sz. 597-ben bekövetkezett halála után jegyezte le a fentieket, tehát szinte korabeli forrásról beszélhetünk. Maga a legendás Columba szintén kihangsúlyozta, hogy a hetednapi szombatnap a valódi bibliai ,,Shabbat” [ pihenőnap], s annak megtartását az Iona-i egyház a legkorábbi időktől kezdve gyakorolta. A vasárnapról szintén megemlékeztek, amely napot az imáknak szenteltek, ám ez nem volt számukra olyan szigorúan munkaszüneti nap, mint a szombat. 

 ,,A kelták a szombatnapot tartották meg a pihenés napjaként.” (The rise of the Medival Church, 237. o.)

Az i.sz. 900-as években: [a skótok] ,,végeztek munkát vasárnap, de megtartották a szombatot, a [bibliai] shabbat-tartás rendeleteinek megfelelően.” (A History of Scotland from the Roman Occupation I. köt. 96. o.)

Az i.sz. 1000-es években: “[a skót gyülekezetek] azon a véleményen voltak, hogy a szombati nap a bibliai szombatnap, amelyen meg kell pihenni a munkától.” (Celtic Scotland, II. köt. 350. o.) Megjegyzés: Mint látni fogjuk, csak ekkor, a XI. század második felében ment végbe az első sikeres kísérlet arra, hogy eltöröljék a szombattartást.

A római egyház számára tehát egy olyan veszélyes kihívást jelentett a kelta egyház, amit mindenképpen fel kívántak számolni. Rómának a kelta gyülekezetek sikerével kapcsolatos frusztrációját talán I. Gergely pápa (i.sz. 590-604) ezen elkeseredett szavai tükrözik leginkább: “Róma polgárai; Tudomásomra jutott, hogy néhány perverz lelkületű ember olyan ártalmas dolgokat terjeszt közöttetek, amelyek ellene vannak a szent hitnek, mert megtiltják azt, hogy bármi munkát elvégezzetek a szombat napján. Mi másnak nevezhetném ezeket az embereket, mint az antikrisztus hírnökeinek.”

A pápaság fokozódó támadásai és a történelmi fejlemények

A Columba halálát követő négy évszázad politikai eseményei kihatottak a kelta kereszténység további sorsára. Ebben az időben három főbb esemény határozta meg Anglia és Skócia – s vele a kelta egyház – további történelmét.

1. Az Angliát uraló, ,,Heptarchy” néven is ismert hét angliai királyság között véres viszályokhoz vezető rivalizálás tört ki. 

2. A norman inváziók, aminek folytán a normanok és dánok megtámadták, majd megszállták Angliát és Írországot. Skócia ugyan nem került megszállás alá, sőt, uralmukat kiterjesztették a picktek és britek területeire is, de állandó zaklató jellegű támadásoknak volt kitéve.

3. Az európai nagyhatalmakat maga mögött bíró pápaság az angliai zavaros politikai helyzetet kihasználva intenzíven megkezdte a kelta egyház aláaknázását. Ugyanakkor a háborús események folytán a kelta egyház elvesztette az addig élvezett politikai támogatást. Az egyházra nézve a három esemény közül a legnagyobb veszélyt a pápai kihívás jelentette, ami lényegében a szalámi technikát alkalmazta.

A katolicizmus 538-tól kezdődően a justiniánusi dekrétum életbelépésével a birodalmi Európa egyedüli hivatalos vallása lett, a római pápa pedig a császárokéhoz hasonló teljhatalomhoz jutott. Az igaz egyház gyülekezetei a ,,pusztába” szorultak. Róma létérdeke volt az igaz egyház apostoli kereszténységének a felszámolása, hiszen az nyilvánvalóvá tette volna a katolikus hitehagyást, s felfedte volna azt annak, ami valójában volt: ,,a babiloni miszticizmus nagy paráznájaként”. Az igazaknak még a puszta léte is terhes a gonoszok számára, mert igaz életük egy vádirat a hamisság ellen. (v.ö. Bölcs. 2:15). Ez időben a kelta egyház még a fénykorát élte, és I. Gergely pápa 596-ban Angliába küldte a rendkívül kevély és diktatórikus Ágostont negyven térítésre képzett pappal, akiknek feladata a kelták katolizálása volt. A siker érdekében egy jól bevett modelt követtek: az Angliát uraló és egymással viszályban álló felek közül azoknak ígérték a pápa és a katolikus európai hatalmak támogatását, akik együttműködnek velük: Dr. A. Ebrard ekként vázolja fel a küldetés lényegét:

 ,,A küldöttséggel [I. Gergely pápának] nem csupán az volt a célja, hogy megtérítse a pogányokat, hanem az a régi [katolikus] cél is, hogy az addig Rómától teljesen független ír és skót gyülekezeteket alárendeltessék a pápai széknek.” – Guetersloh, „Bonifacius”, 16. o. (az idézetet felhasználta még Andrews’ a „History of the Sabbath”,  4. kiadásának az 532. oldalán)

„A politikai intrika és a nagyszerűen véghezvitt taktika által Edhelbert of Kent, szaxon király beleegyezett a pápai misszionáriusok befogadásába, és „Ágoston egyetlen napon tízezer pogányt keresztelt meg” úgy, hogy a nagy tömeget a vízbe vezényelte. Ezt a szabvány katolikus taktika követte, vagyis a szaxonok katonai erejének felhasználásával egybehívta a kelta gyülekezetek képviselőit és azt követelte tőlük, hogy „ismerjék el a római püspök [pápa] fennhatóságát”. Ezek voltak a pápaság első szavai az ősi brit kereszténység képviselőihez. Azok pedig alázatosan csak ennyit mondtak: „Egyetlen módon rendeljük magunkat alá, mégpedig oly módon, amiként minden kereszténynek kijár.” Dr. A. Ebrard, „History of the Refomation”, D’ Aubigne, XVII. könyv, 2. fej.

“Ezen - a minden embernek kijáró alázatos tiszteleten - felül nem ismerjük el azt az embert, akit ti pápának, vagy a püspökök püspökének neveztek, annak, amit ő magáról állít, vagy követel. – G.H. Whalley, “Early Brithis History”, Esq., M. P. p. 17 (London: 1860)  és Samuel Edger, “Variation of Popery”, D.D., 180-183 o. (New York: 1849)

Ágoston tovább kísérletezett, míg végül 601-ben a kelta egyház püspökei teljesen felhagytak a vele való tárgyalásokkal, tudomására hozva, hogy véget vetettek a diskurzusnak. A kevélységéről ismert és manipulatív Ágoston erre dühösen azt válaszolta:

„’Ha nem kívántok békében élni a hittestvéreitekkel (!), akkor háború jön rátok az ellenségeitek által; ha nem prédikáljátok az életet a szaxonoknak, akkor kezük által fogtok elpusztulni.’ Ágoston uszítására Edelfred Northumbria királya 50.000 katonájával lerohanta a chesteri Vale Royal területet, ami a konferenciáknak helyt adó Powys hercegének területe volt. Bangor egyetemének 1200 szolgálója [a kelta egyház hívei] egy környező dombra vonult, hogy figyeljék a csata fejleményeit. Edelfred seregének egy részét ellenük küldte, s azok az utolsó szálig lemészárolták a fehér ruhában álló, fegyvertelen kelta szolgálókat [„papokat”]. Ezután az egyetemi épületeket is megtámadták, ahol minden szolgálót és tanulót megöltek, és felgyújtották az egyetem tanuló termeit, kollégiumait, gyülekezeti épületeit; ezáltal töltve be az áldott Ágoston jövendölését, ahogyan azt a kegyes Bede szaxon [katolikus] történész meghagyta számunkra. A dicsőséges monostor füstbe szállt, ahogy a tűz teljesen felemésztette a korszakokon át kigyűjtött könyvtárait is.” – G. H. Whalley, Esq,. M. P. 18. o. London: 1860. Lásd még a J. A. Giles által szerkesztett „Six Old English Chronicles,” 275, 276. oldalait, D. C. L.  London: 1906.

Természetesen, Ágoston „jövendölése” egy általa aljasan kitervelt cselszövés kivitelezése volt. D'Aubigne [svájci református történész] feljegyzése szerint:

„A walesi történelmi hagyományok hosszú korszakokon át úgy mutattak rá [Ágostonra], mint ennek a gyáva mészárlásnak a kieszközlőjére. Így hajtotta rá Róma a kegyetlen pogányokat [szaxonokat] a britek ősi egyházára. – D’Aubigne, „History of the Reformation,'' 17. könyv. 2. fej.

Tény, hogy ez egy mestervágás volt Róma részéről, amivel kezdetét vette a helyi brit és kelta őskeresztények felszámolásának folyamata. A bangori mészárlás következményeként nem csak tanítóik és tanítványaik jelentős részét vesztették el, de ősi irattáraik nagy részét is. Mindemellett ezután még egy fél évezredig kitartottak.

Mivel a pogány szaxonok és juttok a katolikus vallást vették fel, így Róma képes volt lábat vetni a brit szigeteken. Ezután a katolikusok sikeresen beékelődtek a picktek közé is, akiknek nagy része a VIII. század elején át is tért a római húsvét (Easter) ünnep megtartására. Nechtan pickt király ebben az időben száműzte a kolumbai, vagyis a skót gyülekezetek képviselőit. Amikor azonban a hódító Kenneth MacAalpine skót király egyesítette Skóciát a picktek földjével, ő visszahívta a columbai kereszténység tanítóit. Ő volt az, aki Ionából a picktek fővárosába, Forteviot-ba helyezte át a kelta kereszténység központját. A skótok sikeresen ellenálltak nem csak a saxonoknak, de a dánok heves támadásainak is, így ők elkerülték az inváziót. A dánok viszont kirabolták és elpusztították az ionai missziót, az épületeket vagy felgyújtották, vagy lerombolták (ezeket később helyreállították a skótok). Az angol belviszályok és a norman inváziók Rómának kedveztek, akik az európai államok szövetségét ígérték azoknak az angol frakcióknak, amelyek felveszik a katolikus hitet. A kelta egyház szempontjából az elkövetkező évszázadok a túlélés idejének mondhatók. Az igazán végzetes események csak 1058 és 1066 között alakultak ki, az első dátum alkalmával III. Malkolm, Skócia királya lett, a második dátummal pedig a normann Hódító Vilmos meghódította Angliát. Habár III. Malkolm egy erős országot vezetett, neveltetésénél fogva ő már nem teljesen képviselte a skótok hagyományait. Ráadásul a normannok uralták Skócia nyugati szigeteit, amivel a skót egyház elszigetelődött az ír testvéreiktől. Magát Hódító Vilmost pedig a pápaság is erősen támogatta, így az ír és skót gyülekezetek hirtelen minden oldalról ellenséges közegben találták magukat. Ebben az eleve hátrányos helyzetben jött a végső kihívás Margit hercegnő személyében.

,,Szent” Margit királynő vs. a kelta egyház

III. Malcolm, vagy Malcolm Canmore (Nagyfejű Malcolm) kilenc éves korától tizenhét éven át élt Angliában a római katolikus Hitvalló Edward udvarában, és ebben a környezetben szocializálódott. Malcolm 1058-ban lett megkoronázva Skócia királyaként, de angliai neveltetésének köszönhetően teljesen idegen volt számára a kelta környezet és felfogás. Uralkodásának kezdetén a kelta egyház még kitartóan az volt, ami addig is, a korai példákat és tanításokat követve, ha mostohább körülmények között is. Maga III. Malcolm nem sokat törődött a vallással, ehelyett leginkább a politikai harcok és véres leszámolások foglalkoztatták. Így a kelta egyház számára nem annyira maga király volt a veszély forrása, mint inkább annak második felesége, a félig magyar származású Margit királynő.

Margit hercegnő Magyarországon született, 1047 június 10-én, apja Száműzött Edward, az angol királyi család egy korábban uralkodó ágához, a Wessex-házhoz tartozott. Edward felesége, Ágota István király lánya [egyes források szerint húga] volt. A Magyarországot katolizáló István a pápai egyház legjelesebb tanítóit és térítőit hívatta be és alkalmazta az udvarában, így Margit és fivérei a legszigorúbb katolikus neveltetést kapták. A fiatal lány oly annyira elkötelezte magát a katolikus hit iránt, hogy apácaként zárdába kívánt vonulni. Az Angliában végbemenő politikai változások miatt 1057-ben visszatért apja hazájába, azonban a normannokkal folytatott háború miatt menekülni kényszerült, így került Skóciába, ahol III. Malcolm skót király nagyon megszerette őt és királynővé akarta tenni. Mivel Margit a házasságot választotta eredeti terve, a zárdába vonulás helyett, a király mindenben a kedvében akart járni. Margit mindvégig döntő befolyást gyakorolt férjére, aki az asszony hatására felhagyott az addigi vad szokásaival. Ennek azonban negatív következményei is voltak, ugyanis Margit királynőként hamarosan a kezébe vette Skócia vallási életének az irányítását! Így vette kezdetét a Columba által megalapított skót kereszténység elpusztításának utolsó fázisa, amit a katolikus egyház már hosszú ideje fel kívánt számolni.

A katolikus Margitot nagyon meglepte a skót egyház ,,mássága”, a hierarchiáktól mentes szabadsága és az, hogy teljes mértékben és rendkívül őszintén elfogadott volt az egyszerű nép köreiben is. Amikor a hercegnő felnevelkedett, akkor a Koppány féle lázadás még nagyon közeli történelem volt, a Vata féle katolikus ellenes lázadás pedig 1046-ban tört ki, vagyis születése előtt egy évvel, így a fiatal lány azt tanulta, azt látta, hogy a katolikus vallást rá kellett erőszakolni a népre. Ez hatással lehetett rá, mert úgy érezte, hogy neki küldetése, sőt kötelessége az ,,eretnek” skótokat a katolikus hitre téríteni, és a vallást európai mintára a monarchia irányítása alá vonni. Magyarán, a katolicizmust államvallássá tenni és Róma fennhatósága alá vonni. T.R. Barnett, a ,,Margaret of Schotland” című munkájában ekképp fogalmaz: ,,Magyarország egy erősen katolikus ország volt… Ide vezethető vissza Margit királynő szenvedélyes kötődése a római egyházhoz.” Egy másik idézet ugyanebből a munkából: ,,Az egyház iránti buzgalma szinte felemésztette őt.” Margit egy nagyon művelt, jó felfogóképességgel rendelkező, a katolikus dogmatikában alaposan képzett egyén volt, ami egy páratlan fanatizmussal és küldetéstudattal párosult. Kíséretében szép számmal voltak a térítésre képzett szerzetesek és hitoktatók is. A folyamatok a skótok számára egy addig ismeretlen jelenséget eredményeztek: A nép és uralkodója közé egy ék lett verve, és egy számukra teljesen létidegen hit lett rájuk erőszakolva annak minden negatív velejárójával. Mindenesetre Margit úgy van nyilvántartva a történelemben, mint az a személy, aki katolizálta Skóciát:

Amikor Malkolm elvette az angol Margitot, a skót egyház kelta volt, ami az intézményhez kötött angol hölgy számára felháborítóan furcsa és idegen volt. … A kelta egyház vezetői pedig nem szívlelték azt, hogy egy angol nő beleavatkozzon az ő dolgaikba.  - Andrew Lang “History of Scotland”, I. köt. 96. o.

 "Margit nem sokkal a házasság megkötése után lépéseket kezdett tenni az ősi kelta egyház romanizálására és anglicizálására.” – u.o.

 “… azonnal érthetőbbé válik az, hogy ez a szent királynő, aki először Magyarországon, majd pedig Angliában – ahol ekkor már építették a Westminster apátságot és hasonló épületeket – nevelkedett, az ottani vallási élet viszonylagos pompájában, buzgalmat érzett aziránt, hogy fogadott földjét Róma hatalma alá hajtsa. “ – u.o.

Skóciai Szent Margit magyar származású skót királyné, aki III. Malcolm második feleségeként nagy befolyást gyakorolt a kora középkori Skócia egészére, ám legfőképpen hitéleti munkássága volt jelentős, mivel megismertette a római katolikus liturgián alapuló kereszténységet Skóciával. Gyermekei folytatták munkáját. - wikipedia

Csakhogy Margit elképzeléseinek útjában állt az ősi kelta egyház, így az felszámolásra ítéltetett: 

“Skóciai Margaret 1660-ban megkísérelte Columba szellemi utódainak a teljes felszámolását, azáltal, hogy fellépett azok ellen, akik a vasárnap helyett a szombatot tartották meg.” – T.R. Barnett, Margaret of Schotland; Queen and Saint, 97. o.

Margitról attól az időtől kezdve kapunk élesebb vonásokkal rajzolt képet, hogy Skócia királynéja lett. ... Életrajzírója [Theoderich] azt is közli, hogy Margit -- és nem a király -- összehívta a skót egyház zsinatát, hogy a római egyház szokásaitól eltérő szokásoktól, amelyek az egykor Írország felől megtérített skót egyházban még mindig föllelhetők voltak, megszabadítsa a skótokat. A királyné a zsinaton tárgyalt teológiai kérdésekhez is hozzászólt.” – Diós István, a Szentek élete

Margit bízott a saját maga és a vele lévő hittérítők képességeiben amikor összehívott egy zsinatot. Ennek kivitelezésében szerepet kapott a ,,jázebeli szellemiség” is, hiszen a civil hatalmat képviselve kisajátította a zsinat vezetését és felügyelését, ahogy kisajátította Skócia vallási életének irányítását. Bizonyos történészek szerint Margit eleve e cél által vezetve ment hozzá III. Malcolmhoz, aki fenntartások nélkül biztosította a királynő ezen óhajait. A királynői pompában megjelenő Margit három teljes napon át vezette a vitákat, némileg emlékeztetve bennünket Konstantin császárra, aki ugyancsak civil uralkodóként vett részt és vezetett le zsinatokat, s hozott fontos döntéseket a hit kérdéseiben. A három napos disputa alatt manipulatív módon váltogatta az eszközeit: hol érvelt és vitatott, hol pedig hízelgett, majd fenyegetett és parancsolgatott. A királynő szépsége, ékszerei és mondandói azonban semmi hatást nem gyakoroltak a skótokra, hiszen ők az Isten kegyelmét mindennél előbbre tartották, és Columba példáját követve a szellemi dolgok szeretetét előbbre helyezték a földi dolgokénál. Malkom pedig nyersen és türelmetlenül szemlélte az egészet, kezével fenyegető módon kardjának markolatát szorította. A kelták számára addig idegen dolog volt az, hogy egy király elnököljön egy hitvitán. Habár Malkolm közönyös volt az egész vita tartalmát illetően, őt inkább a felesége iránti szeretete vezette, de ez nem változtat a lényegen, hogy - először a kelta egyház fennállása óta - az állami hatalmat a vallásügybe beavatkozó királynő mögé helyezte.

A tanács főbb vitapontjai

Turgot, Margit gyóntatópapja, s egyben életrajzának leírója volt, s általa, ha nem is részletes, de fontos információkat tudhatunk meg a zsinat tartalmáról. Így tudhatjuk azt, hogy a legnagyobb figyelmet a katolikus húsvét (Easter), az Úrvacsora és a mise közti különbségek megvitatására, valamint a szombat kérdésére fordították. A húsvét kérdése állandó vita tárgyát képezte, és számos alkalommal vezetett szakadásokhoz. Ez elvileg kizárólag egy vallási kérdés volt, aminek eldöntésébe a civil kormányzatok nem avatkozhattak volna bele. A kelták nem tartottak misét, ők az Úrvacsorát tartották meg, s természetesen nem latinul vezettek liturgiát, hanem a saját nyelvükön.

Amint az már lenni szokott, a szombat és a vasárnak kérdése körül folyt a leghevesebb vita. Mint erre kitértünk, számos történész munkája támasztja alá azt a tényt, hogy a kelta gyülekezetek ősidők óta a bibliai szombatot tartották meg pihenőnapként, s ezen nem kívántak változtatni. A kelta szombattartásnak olyan terjedelmes irodalma van, hogy ez a tény kikezdhetetlen, hiszen még a katolikus történészek is tényként utalnak erre a leírásaikban. Az írás elején listáztunk is néhány idézetet. Bellesheim római katolikus történész pl. az alábbi leírást nyújtja erről a zsinatról, utalva a skótok szombattartó gyakorlataira: 

“A királynő erőteljesen tiltakozott a vasárnap szentségének következetes megrontása ellen. ‘Tartsuk hát tiszteletben az Úr napját, mivelhogy azon a napon támadott fel a mi Megváltónk a halálból: Ne végezzünk ezen a napon semmiféle munkálatot.’” … “A Skótok e tekintetben kétségtelenül az ősi ír egyház szokásait követték, amely a szombatot tartotta meg pihenőnapként a vasárnap helyett.” – Bellesheim, “History of the Catholic Church in Scotland,” I. köt. 249, 250. o.

“[Margit] A következő pontban [a húsvét kérdése után] azt kritizálta, hogy [a skótok] nem tartották meg kellő tiszteletben az Úr napját, … s ehelyett a korai ír egyház szokásait követték, akik a szombatnapot tartották meg a heti Shabbat-ként, amikor is minden munkájuktól megpihentek. “William F. Skene “Celtic Scotland,” Vol. II, p. 849. Edinburgh: David Douglas, printer, 1877.

Ugyanakkor Margit egy kalkulált óvatossággal kezelte Columba személyét – ahogy teszik ezt a katolikusok a mai napig – hiszen még fél évezred távlatában is rendkívüli tisztelet övezte őt a nép körében. Tudta, hogy ha becsmérli ennek a kiváló embernek a személyét és munkáját (ami a skót egyházat eredményezte) azzal azt érte volna el náluk, mintha mondjuk az apostolok valamelyikét gyalázta volna meg. Emiatt aztán úgy döntött, hogy jobb megoldás az, ha csak a kelta vallási gyakorlatok ellen lép fel, azokat törvénytelennek minősítve. Ennek legmegfelelőbb eszköze az állam és az egyház egyesítése volt, s amint Konstantin császár is tette, egyé tette azt – az egyházat és az államot – amit Isten elválasztott. Ehhez felhasználta férjének, a bamba III. Malcolmnak a vas kezét. Az érvénybe léptetett vasárnaptörvényekkel kezdetét vette a kelta egyház módszeres elpusztítása. A húsvét [Easter] ünnepének bevezetése és a vasárnap-törvény mindig és mindenkor a vég kezdetét jelentette az Isten Gyülekezetei számára, s így van ez a mai napig.

A történelem a legékesebb bizonyítéka annak, hogy semmi nem hoz magával gyorsabban intoleranciát és üldöztetést, mint a vasárnaptörvények bevezetése. Láthattuk ezt a Laodíceai zsinat (i.sz. 365) után, majd a justiniánusi rendelet életbelépésével (i.sz. 538). E dekrétum szerint Róma minden “szellemi igazság” legfőbb birtokos hatalma, és ennek megfelelően jogában áll az eretnekek üldözése, felszámolása, illetve megbüntetése. A pápa mintegy Róma birodalmi trónjára ült, a katolicizmus a birodalmat összefogó szellemi ragasztóelemmé vált. A katolikus pápa és a püspökök innentől korlátlan uralmat élvezhettek, felszabadulva a világi uralkodók irányítása és fennhatósága alól. A Vatikán birodalommá vált a birodalomban. A vasárnap a katolicizmus bélyege, pecsétje, vagyis az azonosító jegye, s azok, akik ezt nem veszik fel, azok üldözendő eretnekekké válnak.

Így természetesen a kelta egyház is választás elé került, megalkuvás vagy száműzetés és üldözöttség. Rómának azonban még az 1120-as években is problémát okozott a skótok hite, amikor egy püspököt azzal fenyegettek meg, hogy az örök üdvösségét veszélyeztetné azzal, ha felvenné azoknak a szokásait. Amikor Dávid, Margit fia kisajátította a maradék kelta gyülekezetek loch leveni földbirtokait, akkor választás elé állította őket: Vagy alávetik magukat a vasárnaptartó papság rítusainak, vagy menniük kell, minden tulajdonuk el lesz kobozva és a katolikusok kezébe kerül. Mondani sem kell, az egész kelta gyülekezetet száműzni kellett. Ez 1130-ban történt.

Margit végül is belopta magát a skótok szívébe, templomokat és kolostorokat épített, katolizálva a nemzetet. Miután Róma győzedelmeskedett Skóciában, a kelta egyház is a ,,pusztába” szorult. Valamivel később Írországra is ez a sors várt, ahol a Patrick által létrehozott gyülekezeteknek szintén menekülniük kellett. A katolikusok ugyanazt tették Skócia hősével [Columbával] amit tettek Patrick esetében is: mindkettőjüket római szentté nyilvánították annak reményében, hogy teljesen elfedjék a kelta egyház korai, antikatolikus jellegét és teljesen átírhassák annak történelmét.

 

A brit kereszténység története

Columba

Arimatiai József