CoG

 Mózes széke és a farizeusok

 Máté evangéliuma elsősorban a korabeli vallásos zsidó hallgatóságot célozta meg, és határozottan rámutatott a mózesi rendet teljesen eltorzító judaizmus hiányosságaira. Máté leírásában Jézus élesen szembeállítja az emberi hagyományokká fajult farizeusi vallásosságot az isteni törvényzet valós szellemi értelmezésével és megélésével. Ez a farizeus-ellenes szál végig jellemzi Mátét, de különösen a 23. fejezetben élesedik ki igazán, amit a tartalmi mondanivaló nyomán egyesek a nagy anti-farizeusi diskurzusnak neveznek. Ezt az összképet egyedül a 23:2-3 versek törik meg. Ezek a versek említést tesznek Mózes székéről, s arról, hogy abban a farizeusok ülnek, akikre hallgatni kell mindenben, de nem tenni azt, amit ők tesznek. Számtalan hittudós és írásszakértő akadt fenn ezeken, az üzenet fő csapásvonalától kirívóan eltérő és egyben ellentmondásosnak mondható sorokon. Talán Jack Dean Kingsbury teológus professzor szavai foglalják össze a lényeget a legtömörebben, amikor ezt mondja: “A mai napig nincs egyetlen olyan hittudományi előterjesztés, amely bizonyított és teljesen kielégítő választ adna ennek a látszólagos ellentmondásnak a feloldására." Nos, az alábbiakban egy olyan előterjesztést olvashatunk, ami nem csak magyarázatot ad arra, hogy mi is valójában ez a Mózes széke, de feloldja a szembetűnő ellenmondást is. 


 

Church of God

Email: p.poli@mailcity.com

 Copyright © 2013, Póli Pál - Isten Egyházának Gyülekezetei

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

Weboldal: http://www.churchofgod.hu


A farizeusok Mózes székében?

Máté evangéliuma céltudatosan úgy ábrázolja Jézust, mint az isteni törvény és a mózesi rendeletek hibátlan követőjét, betöltőjét. Ez az evangélium rendkívül élesen állítja szembe a mózesi rendtartásnak a farizeusok emberi hagyományai által eltorzított változatát a Jézus által képviselt és a törvény szellemét betöltő gyakorlattal. Máté nagyon tisztává teszi azt, hogy Jézus nem vetette el a mózesi törvény érvényességét, amit maga is megélt, illetve betöltött a megfelelő módon (v.ö. pl. Mt.5:17-18). Magának Mózesnek, illetve a törvénynek a hitelessége tehát sehol nincs sem megkérdőjelezve, sem pedig elvetve Jézus által. Ellenben Jézus többször is rendkívül erélyesen és nyersen fogalmazva ítéli meg a farizeusok alávaló vallási képmutatását és alakoskodását. Jézus szerint a farizeusok elvetették Isten parancsolatait, helyette emberi parancsolatokat követtek (Mt. 15:6) és megtagadták a törvény lényegének gyakorlatát (Mt. 23:23). Gyakorlataik felszínesen ugyan az igazságosság látszatát keltik az emberekben, azonban belülről romlottak maradnak (Mt. 23:25-28), kiszűrik a szúnyogot, de lenyelik a tevét (Mt. 23:24), akiknek a “kovásza” ellen Jézus óva int (Mt. 16:11-12), mert ők ki lettek zárva Isten országából, és mert megvonják annak elérhetőségét a követőiktől is (Mt. 23:13). Tudatja velünk, hogy az ilyen "tanítók" tövestül ki lesznek tépve (Mt. 15:13), mert nem Isten ültetvényei, hanem az ellenségé (Mt. 13:37-39). Csak a 23. fejezetben nyolc alkalommal mondja nekik: "Jaj nektek”, majd nyolc alkalommal képmutatóknak, öt alkalommal vakoknak, két alkalommal pedig ostobának nevezi őket. De nevezte őket viperák leszármazottainak (Mt. 12:34), vak vezetőknek (Mt. 15:14), és undokságokkal teli meszelt sírnak is (Mt. 23:27). Jézus a Máté 23. fejezetének 39 verséből 38-ban keményen ostorozza a farizeusokat. Mindezen kritikák fényében Máté evangéliumának 23:1-3 verseit, konkrétabban a 3. verset valóban nehéz megfelelően értelmezni:

Máté 23:1-3 1. Akkor Jézus így szólt a sokasághoz és tanítványaihoz: 2. "Az írástudók és farizeusok a Mózes székébe ültek. 3. Tehát mindazt, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert beszélnek ugyan róla, de nem teszik.

A görög kéziratokra épült fordítások szerint Jézus itt arra utasítja híveit, hogy mindent tegyenek meg, amire az írástudók (szoferim) és a farizeusok (prushim) utasítják őket! Mindent! A fentiek jelentésével kapcsolatban nem vagyunk hiányában a különböző, vitákat kavaró elgondolásoknak és értelmezési lehetőségeknek. Még azon is viták folynak, hogy ez a bizonyos szék egy valós bibliai hivatalra utal-e, vagy csupán képletesen kell értelmezni. Bizonyos protestáns körökben pl. úgy értelmezik, hogy a farizeusok, majd később a rabbik, jogosan ültek Mózes székében és isteni hatalom állt, áll mögöttük. Ez azonban ellentmond az egyház funkciójának [mint Isten új népe és szervezete], és Jézus azon szavainak is, amelyekben hamis tanítókként ítélte meg őket. Jézus azt mondta, hogy a vak farizeusok vezetik a vakokat (Mt. 15:13-14), ám az Isten Egyházának azt ígérte, hogy elküldi az igazság szellemét, ami elvezeti őket minden igazságra. Mivel az egyházat az Isten Szent Szelleme vezeti, így semmiben nem vezethetik a világtalan farizeusok (Jn. 16:13)! Jézus igaz tanítványai megismerik az igazságot, ami szabaddá teszi őket (Jn. 8:32). Szabaddá a szellemileg vak és hiábavaló tanításoktól és attól, hogy hasonló hibákba essenek, mint a farizeusok. Jézus kijelentette a tanítványainak, hogy ha az igazságosságuk nem haladja meg a farizeusokét, akkor nem látják meg Isten országát (Mt. 5:20). Gondolkodjunk el ezen: Akit az igazság szelleme vezet, a vak farizeusokra kell, hogy hallgasson, mert azok egy bizonyos hatalmi székbe ültek?

Egy általánosan elfogadott vélemény szerint, Jézus itt azt értette, hogy amennyiben a magukat a nép tanítóivá jelölő farizeusok Mózest, illetve a törvényt helyesen tanítják, akkor tegyük azt, amit mondanak, de mivel ők maguk nem követik a saját tanításaikat, a gyakorlataikat vessük el. Ez látszólag kielégítő értelmezés, csakhogy a szöveg fogalmazása ellent mond ennek az értelmezési lehetőségnek. Jézus Mózes székére hivatkozik, ami egy nyilvánvaló hatalmi pozíciót jelentett, s Jézus megkövetelte híveitől azt, hogy, amit a farizeusok ebben a hivatalban mondanak, azt mindenben meg kell tartaniuk. Most akkor óvakodnunk kell a farizeusok kovászától (tanításaitól, doktrínáitól), vagy maradéktalanul tartsuk meg, amit mondanak? Ne feledjük, ugyanezek a farizeusok megtiltották az apostoloknak azt, hogy Jézus nevét hirdessék, amit az apostolok természetesen megtagadtak.

Az őket illető kritikák alapján leszögezhetjük, hogy Jézus szerint a farizeusoknak nem volt semmi felhatalmazásuk arra, hogy az isteni renden bármit is megváltoztassanak, majd pedig aszerint tanítsanak bárkit. Ezek után hogyan képzelhetjük, hogy Jézus mégis azt érzékelteti, hogy mivel Mózes székében ülnek, hatalmuk van bennünket utasítani, tanítani. Nem gondolhatjuk, hogy Jézus megköveteli tőlünk azt, hogy tegyünk a farizeusok utasításai szerint még akkor is, ha ők a Mózes által átadott írott törvények megszegésére, elferdítésére, vagy helytelen alkalmazására utasítanak bennünket. Vagy ha már itt tartunk, esetleg Jézus Krisztus és az Újszövetség megtagadására szólítanak fel, ahogy tették ezt az apostolok esetében is. A leleményes farizeusok a kereszténység korai idején úgy szűrték ki a zsidóságból Jahshua követőit, hogy a shimone esreah (zsinagógai liturgikus imák) részévé tettek egy, a minim-re szórt átkot (a talmudista judaizmusban a minim Jahshua követőinek, vagyis a keresztényeknek a gúnyneve). Aki ezt megtagadta, arról tudták, hogy keresztény és kitagadták a zsinagógákból, illetve a zsidóságból. De ha Jézus szavait valóban úgy értelmezték volna, hogy mindent, amit a farizeusok mondanak, azt tegyék meg, akkor haladéktalanul átkot kellett volna mondaniuk Jézusra és követőire.

Miután kellően érzékeltettük az ellenmondást és annak súlyát, kezdjük el keresni annak feloldását. Mindenek előtt azonban lássuk azt, hogy mi is ez a Mózes széke, miféle hivatalt jelent az abban való székelés, joggal ültek-e be abba a farizeusok és milyen súllyal bírnak az onnan kimondott ítéleteik, tanításaik.

Mi a Mózes széke?

A Szentírásban nincs olyan közvetlen utalás Mózes székére, ami röviden és világosan tiszta magyarázatot adna arra, hogy mit is értett ezalatt Krisztus. Maga a kifejezés is egyedül a Máté 23:2 versében található meg. Közvetett utalás viszont találhatunk, mégpedig a 2Mózes 18:13 versben:

2Mózes 18:13 Másnap reggel Mózes leült, hogy igazságot szolgáltasson a népnek. Az emberek reggeltől estig ott álltak Mózes előtt.

Ekkor Izrael már látta, illetve megtapasztalta Isten szabadító csodáit és hatalmát, és tisztában voltak azzal, hogy Isten elvárja tőlük az igazságosságot. Mivel azonban a nép nem kapta meg Isten Szellemét, Mózeshez, Isten prófétájához kellett fordulniuk, hogy az ügyes-bajos dolgaikat Istennek tetszően és törvényének megfelelően rendezzék le. Mózes pedig leült és ítélkezett. Ebből vonjuk is le azonnal a nyilvánvaló következtetéseket: 1. Amikor Mózes leült, hogy igazságot szolgáltasson, minden bizonnyal nem a földre ült le, és onnan az emberekre felnézve ítélt, hanem valamiféle ülő alkalmatosságra, egy székre. 2. Neki Istentől kapott hatalma felhatalmazása volt arra, hogy ilyen módon igazságot szolgáltasson, ítélkezzen, tanítson Isten Szellemi vezetése szerint. Mózes maga így fogalmazta meg ezen teendőit:

2Mózes 18:15 „Az emberek azért jönnek, hogy [tőlem] megtudják Isten döntéseit. 16. Ha peres ügyük van, hozzám fordulnak, hogy legyek bírájuk, és közöljem velük Isten ítéletét és döntését.

Eszerint szolgáltatott igazságot Mózes napestig és a kimerülésig. Apósa látta, hogy a veje nem lesz képes hosszútávon egyedül ellátni ezt a feladatot, és megegyeztek abban, hogy Mózes megosztja ezt a hivatást erre alkalmas és megfelelő (istenfélő, megbízható) férfiakkal (2Móz. 18:17-26). Ezek az emberek így aztán levették a teher nagy részét Mózesről, s az Isten döntései, ítéletei, határozatai szerint tanították meg a népet arra, hogy mi a helyes teendő, miképpen kell alkalmazni a parancsolatokat az adott helyzetekben és esetekben. Röviden szólva, "Mózes széke" egy olyan hivatást jelölt, ahol az erre felhatalmazott, szellemileg megfelelő egyének a törvénynek megfelelő, helyes igazságszolgáltatást adminisztráltak. A törvény pedig kimondja: "Ahhoz, amit mondok, ne tegyetek hozzá semmit és ne is vegyetek el belőle, hanem tartsátok meg az Úr, a ti Istenetek parancsait, amelyeket adok nektek" (5Móz. 4:2; 12:32). A farizeusokat önmagukon kívül nem jelölte ki senki, törvényszegők voltak, mert hitvány emberi regulációk tömegeit tették hozzá Isten szavához, majd azoknak a fényében ítéltek és utasítottak Mózes székéből.

farizeusokTudjuk, hogy a két testamentum közötti időben létrejött farizeusi iskola vagy rend tagjai a próféták jogutódainak és a nép tanítóinak nyilvánították magukat. Ennek részeként aztán kisajátították maguknak a Mózes székéből való ítélkezés jogát is. Vagyis, beültek Mózes székébe. Jézus nem azt mondta, hogy Isten ültette a farizeusokat a Mózes székébe, hanem azt, hogy ők ültek abba. Más szóval az írástudók és farizeusok önkényesen foglalták el ezt a hivatást (lásd a Sátán zsinagógája I. rész, ahol rámutatunk miként ragadták magukhoz Izrael vallási életének vezetését). És miután elfoglalták azt – úgy, mint minden mással kapcsolatban – külön hagyományokat alkottak köré. Szinte vetélkedtek azért, hogy ki ülhessen a jeles székbe, mert nagyon ínyükre való volt az azzal járó elismerés és méltányolás (v.ö. Luk. 11:43). Így Jézus korában „Mózes széke” már azt a zsinagógákban, vagy az azok előtt elhelyezett kitüntetett ülőszéket jelentette, ahol a zsinagóga feje, vénje, vagy rangidős tanítója ült, s akinek a szava eldöntötte és lezárta a vitás kérdéseket, írásértelmezéseket, vagy ex katedra [a székből szólva] utasította az embereket a vallási tanaik követésére. Az Eerdmans Dictionary of the Bible 1177. oldalán a következőket olvashatjuk Mózes székéről:

"Ez egy valós, kőből faragott szék volt, ami számos zsinagóga előtt állt, amit a kijelölt véneknek, vagy jeles tanítóknak tartottak fenn. A Kapernaumban feltárt, 3. századból származó zsinagóga két oldalán két ilyen kőpad volt elhelyezve."

Mózes székeTehát a régészeti kutatásoknak köszönhetően néhány korabeli zsinagóga feltárásakor előkerültek ilyen "mózesi székek", amelyből a zsinagóga vezetői a fentebb már felsoroltak mellett a törvény felolvasását is végezték. A jobboldali mellékelt ábrán a Korazimban feltárt zsinagóga ilyen “Mózes széke” látható. Ezekről a székekről több további bibliakommentár is említést tesz: 

"A zsinagóga vénjei hátukkal Jeruzsálem felé és a hallgatósággal szemben ültek. A rangidős vén egy kiemelkedő platformon álló kőszéken ült, az ószövetségi tekercseket magában foglaló díszláda mellett. A tanítók feltehetően innen magyarázták a mózesi törvényt. Ez a szék azt a törvény értelmezésére feljogosító hatalmat jelentette, ami Mózestől töretlenül utódlottak" - International Standard Bible Encyclopedia, 3. köt.  425. o.

"A hittudósok általános megfigyelése szerint a kései palesztinai zsinagógákban volt egy különleges funkciót betöltő tanítói szék, amit “Mózes széke"-ként ismertek, ezzel fejezve ki, hogy Mózes idejétől utódolt tanítókról van szó." - Dr. Craig S. Keener, A Commentary on the Gospel of Matthew, 541. o.

Mint az már említve volt, természetesen a farizeusok önjelölt tanítók voltak, nem Istentől felkent szolgálók. De ha a farizeusok nem voltak igazán méltók erre a tisztségre, akkor vajon miért utasította Krisztus a híveit mégis arra, hogy mindenben hallgassanak rájuk és kövessék, amit mondanak?

Hiszen az apostolok sem tettek a Mózes székében ülök utasításai, határozatai szerint, ellenkezőleg, megtagadták azt Istenre és a Szent Szellem vezetésére hivatkozva! Lássuk, miként reagáltak ők a "Mózes székében ülő" farizeusok, illetve a Szanhedrin, vagyis a legfelsőbb nagytanács hivatalból jövő utasításaira:

Ap.Csel. 5:27-29 27. Elővezették hát, és a főtanács elé állították őket. A főpap kérdőre vonta őket: 28. "Szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok abban a névben, és lám, egész Jeruzsálem tele van tanításotokkal. Ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét.” 29. Péter és az apostolok így válaszoltak: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek. 30. Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit keresztfára feszítve megöltetek. 31. Isten jobbjára emelte, fejedelemmé és Megváltóvá, hogy megtérítse Izraelt, és megbocsássa bűneit. 32. Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, és a Szentlélek is, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki.”

Minden igaz keresztény – ahogy az apostolok is tették – Isten írott szavára, Jézus tanításaira és a Szent Szellem vezetésére hagyatkozik, nem pedig szellemileg vak, önjelölt, becsvágytól hajtott imposztorokra. A farizeusok képtelenek voltak jó gyümölcsöt teremni, s ez okból elvétetett tőlük az Isten országa - és minden azzal járó felelősség, vagy hivatal is. Ami aztán azok kezébe került, akik méltókká lesznek rá:

Máté 21:43 Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét.

Mint erre már utaltunk, mindeddig senki nem talált egy minden szempontból kielégítő és elfogadhatónak mondható választ a Máté 23 ellentmondásos soraira. Mivel a görög kéziratok egybehangzóan ezt a változatot örökítették meg, a lehetséges választ talán az adná meg, ha elérhetővé válnának más nyelven megírt korai kéziratok, amelyek világosabbá tennék ezt a szövegrészt. Nos, az egyetlen ilyen szöveg alternatíva a Sehem Tov-féle, héber nyelven megírt és fennmaradt teljes Máté evangéliuma, aminek fogalmazása valóban feloldja a szóban forgó értelmezési problémát, méghozzá nagyon is elfogadható módon.

A Máté 23:1-3 versei a Shem Tov féle, hébernyelvű verzióban

Az idevonatkozó szöveg héber nyelvű olvasata:

"Lamor, al kiszeh Moshe hjoshveh haprushim vehakhokhmim. Vatah, kol aszher  jomer lakhem shomru veasszu. Ovtakhnutahem Umaashem al taszu. Sh hem omrim vehem anam oszim."

Elemezve:

“Lamor, Al kiszeh Moseh.” -  “Mózes székébe.”
“joshvei haprushim vehakokhmin” - “ültek az írástudók és farizeusok ”
“Veatah, kol asher jomer lakhem” - “és mindaz, ami meg volt mondva ”
“Shomru veasszu. Uvtakhnotahem uma-ashem al taszu.” - “őrizzétek [tartsátok] meg és tegyétek. De ne tegyétek azt, amit tesznek és gyakorolnak. 
“Sh hem omrim vehem anam oszim” – “Mert mondják [Mózest] de nem teszik [Mózest]."

A héberben nyilvánvalóan látszik a kontraszt és teljesen világossá válik, hogy mit is mondott itt Krisztus. Habár Mózes székében ülnek a farizeusok és írástudók (többes számban), azt kell tenni, ami "jomer" vagyis egy valaki által meg lett mondva, s mindazt, amit az az egyvalaki (nyilvánvalóan Mózes) mondott, azt vagyunk kötelesek megtenni. A szó használatának egy példája: va-jomer JHVH el Moshe (így szólt JHVH Mózeshez (2Móz. 9:1)). Amikor a farizeusok Tóra ellenes tanait említi, Jézus többes számban szól róluk, "uvtakhnotahem uma-ashem", a "hem" pedig szintén többes számú utalás a gyakorlataikra és cselekedeteikre.

Más szóval, nem azt kell tenni, amit a farizeusok mondanak, hanem azt, amit egy személy (Mózes) egykor a múltban mondott, és ami folyamatosan érvényben van. Ami már meg lett mondva, ami ki lett jelentve, vagyis mindaz, amit Mózes a Tórában ránk hagyott. A kontraszt tehát remekül érzékelhető az üzenetben: Mózes által meg lett mondva mit kell tenni, azt tegyük, és ne kövessük a farizeusok emberi okoskodásból fakadó cselekedeteit, túlkapásait. Így már teljesen tökéletes értelmet kap a Máté 23:3 és hibátlanul bele is illik a fejezet összképébe, nem törve meg a mondanivaló harmóniáját!

Ha Jézus azt kívánta volna közölni, hogy tegyük azt, amit a farizeusok és az írástudók mondanak, akkor a jomer kifejezés többes számú változatát, az omrim-ot kellett volna használnia. Ez esetben a szöveg így hangzana: kol shehem omrim nem pedig kol asher jomer.

Még egyszer, a Shem Tov féle héber Máté 23:3 verse élesen szembeállítja azt amit ő (értsd Mózes) mondott, azzal, amit a farizeusok gyakoroltak. Más szóval ebben a verzióban a kontrasztok vannak kiemelve és semmiképpen nem méltatja a farizeusokat arra, hogy utasításaikat kövessük, mert azok nem azonosak azzal, ami Mózestől jött!

A görög kéziratokkal ellentétben tehát Shem Tov héber Mátéja tisztán érzékelteti a különbséget aközött, amit ő [Mózes] mond és amit ők [az írástudók és a farizeusok] tesznek. E verzió szerint Jézus ugyan tényként kezeli azt, hogy ők Mózes székébe ültek, de nem utasítja tanítványait arra, hogy mindent meg kell tenniük, amit ők innen mondanak. Senkinek nem áll jogában változtatni Isten törvényén. Isten Mózes által átadta a parancsolatait (Jn. 1:17) és mindenkor azt kell figyelemben tartani. Isten és az Ő törvényei soha nem változnak (Mal. 3:6; Zsolt. 111:7-8). Ezek fényében a Máté 23:2-3 egyben figyelmeztetés is minden olyan ember számára, akik Isten nevében beszélnek (legyen az pápa, pap, lelkész, vagy rabbi) de elvetik vagy megmásítják az Ő Mózes által jomer parancsait! Amit Jézus sem törölt el soha, sőt inkább megerősített és magasabb szintre emelt.

Mindezzel nem csak tisztázódik a mondanivaló, de remekül bele is illik a szövegkörnyezet egészébe, nem törve meg annak összhangját. Jézus elvárja, hogy tegyünk meg mindent, ami Mózestől van (hiszen egy pontocska és vesszőcske sem lett abból eltörölve: Mát. 5:17-20), de senkit és semmit nem kell követnünk, aki/ami ellentmond Mózesnek, mint az a farizeusok emberi tanai és cselekedetei esetében fennáll. Akik nem a törvény és bizonyságtétel szerint beszélnek, azokban nincs világosság (Ézs. 8:20).

Máté eredeti hébernyelvű evangéliuma

Sokan ezzel nincsenek tisztában, de Máté evangéliuma eredetileg héber nyelven lett megírva! Ezt bizonyítják a korai egyházatyák, akiknek az írásaiban fennmaradtak a héber nyelven megírt Máté evangéliumára tett utalások.

Eusébiusz az Egyház történelme című munkájában a kanonizációval kapcsolatos témakörben feleleveníti Origenész szavait, aki a következőket mondta:

“Azon négy evangéliumról, amelyeket senki sem vitat az ég alatt Isten Egyházában, a hagyományok azt tudatják velük, hogy az elsőt, a volt adószedőből Jézus tanítványává lett Máté írta meg, és ez a judaizmusból megtérőknek lett elkészítve és [ezért] héber nyelven lett publikálva.” - Nicene and Post-Nicene Fathers, vol. 1. Köt. The Church History of Eusebius, VI. könyv, chap.xxv, 4. fejezet, 272. o.

Maga Eusébiusz pedig a következőket írta:

“Mert Máté, aki először a hébereknek prédikált, mielőtt elindult más nemzetekhez [prédikálni], ezt az evangéliumot írásba foglalta a maga héber anyanyelvén, ezzel kárpótolva azokat, akiket küldetése miatt el kellett hagynia." – u.o. III. könyv.  XXIV, 6. fej. 152. o.

Eusébiusz ezzel kapcsolatban Iréneusztól is idézett, aki pedig ezeket mondta:

"Máté a héberek között adta ki az evangéliumát, a saját maguk nyelvén …" – u.o. V. könyv.  VIII. fej.  222. o.

Ugyancsak idézte Papiaszt, aki a legkorábbi egyházatyák közé tartozott (i.sz. 60-130), aki említést tett Máté hébernyelvű evangéliumáról.

"Így hát Máté lejegyezte az orákulumokat héber nyelven, amit aztán mindenki a képességei szerint fordított le."  - Nicene and Post- Nicene Fathers, vol. 1, The Church Hiistory of Eusebius,  III. könyv. 39. fej. 173. o.

Iréneusz saját munkájában is megjegyzi: "Máté szintén elkészített egy írott evangéliumot a héberek között a maguk dialektusában." (Ante-Nicene Fathers, III. könyv. I. fej.  414. o.).

És végül idézzük Jeromost, aki még az i.sz. 404 körüli időkben is elérhetőnek mondta ezt a munkát: "a héber [nyelvű] Máté a mai napig meg lett őrizve Cesaria könyvtárában, amit Pamphius oly buzgón összeállított.  (Jeromos, Kiváló emberek életei, III. fejezet)

Tény tehát, hogy Máté eredetileg héber nyelven lett megírva. A nagy kérdés az, hogy ennek, az egyházatyák által gyakran említett, eredeti héber nyelvű Máténak van-e hitelesnek mondható és a mai napig fennmaradt másolata vagy másolatai? Az egyetlen ismert héber nyelven fennmaradt változat a Shem Tov féle Máté evangéliuma, ami, bár nem az eredeti verzió, de forrása minden bizonnyal az eredeti volt.

Ez a héber nyelvű Máté egy 14. századi, Evan Bohar néven ismert antikatolikus zsidó hitvédelmi vitairatban maradt fenn, aminek szerzője az aragóniai Shem Tov Ben Isaac Ben Shaprut rabbi volt. Ez időben komoly hitviták folytak jeles zsidó rabbik és katolikus hittudósok között. Ben Shaprut 1380-ban kezdte meg és 1385-ben fejezte be ezt a munkát, amit ezután néhány alkalommal még átdolgozott. Fontos tény, hogy Ben Shaprut nem keresztény volt, akit elfogultsággal lehetne vádolni, ellenkezőleg, ő a rabbinikus judaizmus védelmében kezdett írni, méghozzá pont a keresztény, illetve katolikus teológia cáfolatára. A rabbiknak egyáltalán nem állt érdekükben elferdíteni a rendelkezésükre álló héber nyelvű evangéliumot, főképpen nem oly módon, hogy az még hatékonyabban inkriminálja őket, illetve a judaizmust. Ben Shaprut tehát egy éles vitának a részeként fordult a héber nyelvű Mátéhoz, amelyből kilenc példány állt rendelkezésére, s ezek felhasználásával készítette el a maga verzióját.

A Shem Tov féle Máté evangéliumának szövege néhány helyen eltér a görög kéziratok fordításaitól, ami azt érzékelteti, hogy egy, a görögtől eltérő íráshagyomány példányának tekinthető. Emiatt, és a sajátos nyelvezeténél fogva, egy rendkívül érdekes olvasmány, ami gyakran világosabbá tesz olyan szövegrészeket, amelyek értelmét a görög már nehézkesebben vagy torzabban adja vissza.

A héber Máté ma már elérhető angol nyelven is, ezt George Howard fordította, aki ennek a munkának a kutatására specializálódott. Hogy mikor és miként került a rabbinikus judaizmus iratai közé, azt egyelőre homály fedi. Howard szerint ez a munka, bár nem az eredeti formájában maradt fent (számos kései rabbinikus idiómát tartalmaz), de alapvetően a korai héber nyelvű keresztény íráshagyományokból származik, amit a jellegzetes nyelvezeti felépítése is érzékeltet, telítve olyan szójátékokkal, fogalmakkal és nyelvészeti kapcsolatokkal, amelyek érthetőek egy hébert beszélő ember számára, de elvesztek a görög fordításokban. Mindezek arra utalnak, hogy egy eredeti héber verzióról van szó, nem pedig egy görögből vagy latinból héberre fordított munkáról. Megerősíti ezt az is, hogy szövege különleges módon egyeztethető az i.sz. 4. századból fennmaradt Codex Sinaiticus szövegével, amit pedig csak a 19. században, vagyis valami 500 évvel Shem Tov után fedeztek fel. Howard szerint ez szintén azt bizonyítja, hogy gyökere a korai keresztény időszakra tehető. A korai eredet mellett szól az is, hogy Shem Tov Mátéja kirívó módon egyeztethető a szír nyelven fennmaradt Mátéval is. Ennek is csupán két példánya maradt fenn, mert ezt a szöveghagyományt a későbbiekben (az i.sz. V. század végén) kiszorította a Peshitta. Mindenesetre a Shem Tov és az Ó-szír olvasata olyannyira hasonló, hogy Shem Tov-nak minden bizonnyal egy igen korai eredetű verzió állt a rendelkezésére, "amelynek gyökerei a korai kereszténység idejére vezethetők vissza" (Howard Hebrew Gospel of Matthew, 173. o.)

Mindemellett egy korai latin fordítás (a Jeromosét megelőző Vetus Latina vagy Ó-latin) ff2 néven ismert verziójában szintén a hébert követő egyes számú olvasat található.

A Shem Tov féle Mátéról a hamarosan megjelenő Máté Héber nyelvű evangéliuma? című írás nyújt majd további információkat.