CoG

 
A nemzet intézménye

Letölthető Word dokumentum

PDF

Az írott történelem óta létezik két olyan, Isten által megalkotott intézmény, ami kiállta az idő próbáját, szilárd alapot nyújtva az emberi társadalmak működéséhez és fejlődéséhez. Ez a két szorosan összekapcsolódó intézmény: a nemzet és a család, egyik sem létezhet és működhet a másik nélkül.

Korszakunkban ez a két, Isten által létrehozott intézmény eddig soha nem látott, heves támadásoknak van kitéve. Az elmúlt kétszáz évben színre lépett, és rendkívül hatékony munkát végzett egy sötét erő és szellemiség, amelynek nyílt szándéka az isteni rend teljes felszámolása, és ezzel párhuzamosan egy „új világrend” megvalósítása. Ez a bizonyos erő a nagy francia forradalom kirobbantása után számos lehetőséggel állt elő, amelyek a bibliai rendet luciferiánus eszmékkel kívánták felváltani. Elsőként a monarchiákat számolták fel, ezután került napirendre az isteni rend két alappillérének, a nemzetnek, majd a családnak a módszeres lerombolása. Az ateizmus, a humanizmus és az okkultizmus a bibliai szellemiség kiszorításaként szolgált, a különböző politikai izmusok pedig az emberiség fizikai létét, biztonságát szolgáló isteni intézmények változataiként.

A családi egység elpusztítása, illetve fogalmának átértelmezése a szemünk előtt zajlik a feminista és a homoszexuális törekvések térhódítása nyomán. A hagyományos keresztény és konzervatív körök kétségbeesett próbálkozása képtelen megállítani a folyamatokat, de legalább vannak, akik felemelik hangjukat és a maguk módján óvják a család szentségét, ismertetve annak Isten által adott rendeltetését. Ugyanezek a körök jóval homályosabb képet adnak a nemzet szentségével és rendeltetésével kapcsolatban. Ennek egyik oka az, hogy a nemzet intézményének a tönkretétele sokkal korábban megkezdődött, mint a családé. Mi sem mutatja jobban a rombolás hatékonyságát, mint az, hogy napjainkban sem az átlagember, sem a keresztények többsége nincs tisztában azzal, hogy miért alkotta meg Isten a nemzeteket, és mit tartalmaz pontosan a nemzet bibliai meghatározása.

A nemzeti sokszínűség (multikulturalizmus) elve annyira megszilárdult, hogy a nemzet, a nemzeti önazonosság (identitás) fogalmát már említeni sem lehet anélkül, hogy ne vonna maga után heves ellenállást bizonyos körök részéről. Az új világrendet kiszolgálók teljesen újrafogalmazták a nemzet jelentését az ún. propozíciós nemzetfogalom elterjesztésével. Eszerint a nemzet nem más, mint egy olyan nagy létszámú emberi csoportosulás, amit közös eszme és eszmerendszer (ideológia) köt egybe, nem pedig a közös vérvonal által meghatározott genetikai és kulturális örökség.
Azonban itt nem csupán az eltérő eszmék ütközéséről van szó, hanem egymással ellentétes szellemiségek küzdelméről.


A bibliai alapfogalmakkal sokan még a hívő keresztények közül sincsenek tisztában. Ezzel a hiánypótló írással a nemzet bibliai meghatározását, Isten által elrendelt szerepét, és ebből eredő szentségét vizsgáljuk meg.
 


 

Church of God

Email: p.poli@mailcity.com

 Copyright © 2015, Póli Pál - Isten Egyházának Gyülekezetei

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

 

Weboldal: http://www.churchofgod.hu


Az emberiség nemzetségekre való elosztásának rendje és célja

 

A nemzet intézményének forrása és bibliai meghatározása

Ahogyan utaltunk rá a bevezetőben, az elmúlt évszázadban végbemenő folyamatok eredményeként a nemzet szó jelentését átértelmezték. Manapság több, egymástól eltérő vélemény van arról, hogy mi is tesz egy népet nemzetté. Az államfők és a politikusok előszeretettel hivatkoznak a családra és nemzetre úgy, hogy közben nemzet-, és családellenes döntéseket hoznak. Egy, a Bibliát az Isten szavának tartó és az abban lejegyzett utasításokat követni kívánó személy számára a fő kérdés az, hogy a Szentírás miként használja a nemzet kifejezést? Vagyis, hogyan határozza meg a Biblia a nemzet fogalmát?

Az Ószövetség aprólékosan felsorolja az ádámi emberiség nemzetségeit. Az Ószövetség görög nyelvű fordítása, a Septuaginta az ethnosz kifejezést használja a nemzetekre. Az ethnosz fogalma alatt olyan közösség értendő, amit a vérségi összetartozás tudata, a közös nyelv, kultúra és sajátos hagyományok kötnek össze. Ez a görög kifejezés szerte elterjedt a világban (angolul ethnic, magyarul etnikum stb.), s úgy a Bibliában, mint egyes nyelvekben a fenti értelemben használják. Mondhatjuk azt, hogy „a szó önmagát magyarázza”. Ahogyan a magyar nemzet kifejezés is nemzés általi, tehát egy adott vérvonalon futó utódlást jelent. (Az angol nation szó a natal [születés] származéka, a native, kifejezést pedig az „ott születettekre” használják.)

Ha valaminek nincs gyökere, akkor annak nem lesz törzse sem. A törzs kifejezés értelme pontosan abból ered, hogy a törzs az ágaival a gyökérből lett azzá, ami. Ennél fogva nevezik a nemzetségtáblákat családfának, és az Ószövetségben éppen emiatt lett feljegyezve a nemzetek eredete. Ebből a szempontból két kulcsfontosságú fejezet az 1Mózes 10-11. és a Krónikák első könyvének 1. fejezete. Sajnálatos módon ez a két fejezet talán a két legelhanyagoltabb része a Bibliának. Amellett, hogy száraz olvasmány, még a bibliaolvasók többsége is úgy gondolja, hogy tudományosan nem igazolható a Szentírásból a nemzetek eredete és a nemzeti létjogosultság kérdése. Pedig ez a két fejezet és néhány további erre vonatkozó igerész olyan információkat tartalmaz, amelyek által igaz, bibliai válaszokat tudunk nyújtani néhány fontos, időszerű és a tudomány által megválaszolatlan kérdésre. Lássuk tehát, mit tudhatunk meg a nemzetek eredetéről.

Az emberiség nagy családjának története egyetlen ősapával, Ádámmal kezdődik. A családnak, majd az abból fakadó nemzet intézményének, mint minden más természetes közösségnek, a mindeneket teremtő Isten a forrása:
 

Efézus 3:14-15 14 Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt; 15 tőle származik minden közösség [gr. patria: család, nemzetség] az égben és a földön.

Igen, még a mennyei lényeknek, az angyaloknak is különböző válfajai, vagy ha úgy tetszik, rasszai léteznek. Egy hívőnek alapvető igazságként kell kezelni azt a tényt, hogy az emberi faj rasszokra, nemzetségekre való szétosztása, majd azok egymástól való elkülönítése az Isteni akarat és rend eredménye:

Ap.Csel. 17:26-27 26 [Isten] Az egész emberi nemzetséget is egy-egy őstől teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, 27 hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem;

A fenti idézet Pál apostoltól hangzott el, amint közvetve utalt arra, hogy a nemzetállamokat és azok határait az Isten hozta létre, így azok az isteni terv és rend részét képzik. „Mert az JHWH-é a királyi hatalom, ő uralkodik a népeken.” (Zsolt. 22:29) A pirossal jelölt résszel kapcsolatban annyit emelnénk ki, hogy az emberiség nemzetekre osztása Isten azon célját szolgálja, hogy az emberek megtalálhassák Istent, vagyis a nemzeti elosztásnak, ahogy a családnak is, meghatározó szerepe van az üdvtervben!

Az ádámi faj nemzetekre való szétosztása az özönvíz után történt meg, amit csak Noé és családja élt túl. Így – függetlenül a tudományos nézetektől – minden egyes nemzet, s annak minden egyes tagja Noétól, illetve az ő fiaitól és menyeitől származik!

1Mózes. 7:23 Eltörölt Isten minden élőt, amely a föld színén volt, embert és állatot, csúszómászót és égi madarat. Mindent eltörölt a földről, csak Noé maradt meg és azok, akik vele voltak a bárkában.

1Péter 3:20 ...[a bárkában] kevés, összesen nyolc lélek menekült meg [az özönvíztől]

A nyolc túlélő ember Noé, a felesége, három fia és azok feleségei voltak. Így az özönvíz után élő teljes emberiség Noé három fiának szerteágazó családjától származik. Az ő utódai töltötték be a föld minden zugát, s alkotják a mai emberiséget:

1Mózes 9:18-19 18 Noé fiai tehát, akik a bárkából kijöttek, Szem, Kám és Jáfet voltak. … 19 Ők hárman voltak Noé fiai, s ezektől terjedt el minden emberi nemzetség az egész földön.

1Mózes 10:32 Ezek Noé fiainak a nemzetségei, származásuk szerint népekre tagolódva. Ezektől ágaztak szét a népek a földön az özönvíz után
.

Noé három fia az emberiség három fő rassztípusának, a fehér (Sém), a sötétbőrű (Kám) és keleti (Jáfet) alaptípusoknak az ősapja is egyben. E három fő rasszcsoportnak vannak alágai, amelyeknek egy-egy rasszon belül léteznek további változatai is. Az 1Mózes 10. fejezete közli a három fő rasszcsoportot és azokat az ágaikat, amelyek a bibliai értelemben vett nemzeteket teszik ki. A Szentírás 70 (+2) nemzetséget tart számon (lásd Az Isteni tanács című írásunkat). Ez a fejezet tehát rendkívül fontos információkat tartalmaz számunkra, hiszen az itt felsorolt nevek a tőlük származó modern nemzeteknek a bibliai megnevezései is egyben. Amennyiben képesek vagyunk azonosítani a bibliai nevükön megnevezett nemzeteket, úgy tudni fogjuk azt is, hogy az adott népekhez szóló próféciák mely mai nemzeteket érintik, és milyen szerepük, vagy sorsuk lesz a végidőkben. A kor lezárulásának gyors közeledtével ezek a próféciai ismeretek különösen fontosak lehetnek számunkra.

Itt újra hangsúlyozni kell a nemzet fogalmának jelentését. Noé fiainak különválásával jöttek létre a NEMZETTEK vagyis a nemzetek, ez határozza meg ennek az intézmények a fogalmát. Bibliai értelemben a nemzet egy ősapa által nemzett, annak vérvonalából származó, a maga sajátos kultúrkörét létrehozó közösség. Egy nagyra nőtt család, amit a vér szerinti származás köt össze. Ez a meghatározás nem függ attól, hogy mit hangoztatnak a család- és nemzetromboló liberalizmus véleményformálói és megmondani akaró emberei. Sátán és emberei gyűlölnek és rombolnak mindent, amit Isten megáldott és szentnek nyilvánított.

A teljesség kedvéért ki kell térni még arra a tényre is, amit sajnos manapság szinte senki nem mer érinteni a rendkívüli érzékenysége (értsd: politikai inkorrektsége) miatt. Noé három fiának utódai nem csak eltérő rasszjegyeket örököltek az ősapáiktól, hanem különböző sorsrészeket is. Az 1Mózes 9. fejezete azzal kezdődik, hogy Isten megáldja az emberiség egészét (1-19 versek), ám a fejezet végén egy esemény miatt a három ősapának három különböző sors jut osztályrészül, amely kihat az utódaik történelmi helyzetére. Az eseménysort az 1Mózes 9:20-28 versek jegyezték le: Noé egy napon bort ivott, attól megrészegült és meztelenül elaludt a sátrában. Kám, Kánaán apja látta ezt, s elmondta két testvérének, miáltal bűnt követett el, mert felfedte apja szemérmét (9:22). Sém és Jáfet arcukat elfordítva, hátrálva mentek be Noéhoz, hogy betakarják meztelen testét (9:23). Amikor Noé felébredt, és megtudta „mit tett vele” legkisebb fia, megátkozta Kánaánt (9:24-25). A zsidó hagyományok szerint Kám és legkisebb fia együtt követett el valamit Noé meztelen testével, s emiatt lettek megátkozva nehéz és jelentéktelen sorssal. Ezt követően Noé megáldotta Sémet és Jáfetet (9:26-27). Vagyis, az esemény folytán Sém isteni áldásban részesült, Kám átkot, míg Jáfet egy semleges, azaz önmagában se nem jó, se nem rossz ígéretet kapott (ez elsősorban a jáfetiták népszaporulatára vonatkozott). Az egész emberiség örökölte az ádámi átkot (1Móz. 3:17-19), Noé fiai ezen felül még további örökséget kaptak, az imént említett sorsukat, amely meghatározta nemzetségeik földi szerepét. Számos további bibliai példát látunk arra, hogy egy adott nemzet ősapja által elkövetett vétek vagy rossz választás megpecsételte utódainak a nemzeti sorsát (lásd pl.
Edom esetét).

Gyakori félreértés az, hogy Isten a bábeli torony elpusztítása után választotta el a nemzeteket, ez így nem teljesen pontos. Miután Noé családja elhagyta a bárkát, Isten megáldotta őket ezekkel a szavakkal: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, és töltsétek be a földet” (1Móz. 9:1). A földet azonban meghatározott módon, nemzetségi szétosztás szerint kellett betölteniük. A Jubileumok könyve rámutat, hogy Noé sorsvetés által döntötte el azt, hogy hol lesz majd utódainak a földi örökrésze:

Jubileumok 8:11-19 És eljött az ideje a harmincharmadik jubileum elején, hogy három részre osztották fel a földet maguk között, külön Shemnek, Khámnak és Jáfetnek, az ő örökségeik szerint, az első év első hetében, amikor egy közülünk el lett küldve hozzájuk, hogy velük legyen. 11 És előhívta fiait, akik eljöttek hozzá, ők és gyermekeik, és sorsot vetve osztotta fel közöttük a földet, ami szerint vette fel három fia az osztályrészét, és kezüket kinyújtva magukhoz vették Noé öléből az írásokat.

Pál apostol konkrétan erre az eseményre utalt, amikor kijelentette, hogy Isten „meghatározta a nemzetek elrendelt idejét és lakóhelyük határait” (Ap.Csel. 17:26). A nemzetségekre való tagolás és azok egymástól való elkülönítése annyira az isteni rend részét képzik, hogy áthágásuk átkot és büntetést von maga után:

Jubileumok 9:14  És így Noé fiai, Noé, az ő apjuk jelenlétében részt adtak az ő fiaiknak, és Noé eskü által egybekötötte mindnyájukat, megátkozva egy átokkal mindazokat, akik megpróbálják megszerezni azt a részt, amelyik nem nekik  jutott sorsrészül.

A szóban forgó átok egy elrettentő példája Kánaán esete volt, aki a neki kijelölt terület helyett jogtalanul Sém sorsrészét foglalta el. Emiatt a kánaániták újabb átkokat vontak magukra (Jub. 10:27-34), és a későbbiek folyamán valóban ki is lettek pusztítva az általuk jogtalanul bitorolt területről. Ezen rend szerint aztán útnak is indultak a nemzetek benépesíteni a földet, azaz indultak volna, ha eszükbe nem jut valami: „mi lenne, ha együtt maradnánk?”

 

A bábeli kitérő

A sorsvetés által az isteni akarat és rendeltetés nyilvánult meg (v.ö. Péld. 16:33). Csakhogy Noé fiainak utódai hamarosan letértek az Isten útjáról, és már a harmadik nemzedék idején bálványimádatba estek, aminek folytán a bukott angyalok és démonok befolyása alá kerültek: „És ennek a jubileumnak a harmadik (év)hetében kezdték a tisztátalan szellemek félrevezetni Noé fiainak gyermekeit, hogy bűnbe vigyék és pusztítsák őket” (Jub. 10:1). Ahelyett, hogy megindultak volna a sorsrészeiket birtokba venni, a nemzetségek együtt kívántak maradni, egy néppé akartak válni Nimród uralma alatt. Erről szól a bábeli torony története.

1Mózes 11:1-4 1 Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 2 Amikor útnak indultak keletről, Sineár földjén egy völgyre találtak, és ott letelepedtek. 3 Azt mondták egymásnak: Gyertek, vessünk téglát, és égessük ki jól! És a tégla lett az építőkövük, a földi szurok pedig a habarcsuk. 4 Azután ezt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén.

A felületesebb olvasó azt gondolná, hogy az emberek csupán ösztönösen, az egységben biztonságot látva kívántak együtt maradni. De mint korábban láttuk, Isten arra utasította őket, hogy a nemzetségeik szerint kijelölt örökrészük alapján töltsék be a földet. Az emberek pedig úgy szándékoztak „maguknak nevet szerezni”, hogy fellázadtak az isteni rend ellen. A Jásár könyvének szövege ezt sokkal nyilvánvalóbbá teszi:

Jásár 9:25 És a torony építésével áthágást és bűnt követtek el, és elkezdték építeni azt, s miközben építették az egek Úr Istene ellen, szívükbe vették, hogy harcoljanak ellene és az égbe emelkedjenek.

Sátán szempontjából érthető, hogy miért kívánta a népességet egyetlen ember, Nimród uralma alatt tartani, hiszen általa az egész emberiség felett közvetve gyakorolhatja a hatalmát és formálja a történelmet, az isteni rendtől merőben különböző világrendet létrehozva. Éppen emiatt, Nimród az Antikrisztus egy előtípusa volt, az egységesített (globalizált) új világrend pedig nem lesz más, mint Bábel megismétlése. A bűnös életmód gyorsabban terjed az olyan szabados nagyvárosi (kozmopolita) környezetben, ahol az emberek elvesztették a törzsi gyökereiket, és vele - a vér szerinti közösségekre jellemző - egymás iránti felelősségtudatot. A bűnözés korunkban is a nagyvárosokban ölt rettenetes mértéket, mert azok telve vannak egymástól eltérő kultúrájú, egymás iránt felelősséget nem érző, sőt, ellenséges érzelmeket tápláló, gyökértelen és elidegenedett egyénekkel, akik csak a maguk önző érdekeit tartják szem előtt (v.ö. 2Tim. 3:1-4). A mai nemzetidegen globalizmus nem más, mint neo-bábelizmus, ami csak a maga saját „Nimródjának” (az Antikrisztus) megjelenését várja. Isten nem akadályozta meg ezt a bábeli kerülőutat, mert az leckeként szolgálhat számunkra, miután mégis véghezvitte a nemzetekkel kapcsolatos akaratát és elkülönítette azokat:

1Mózes 11:5-6 5 JHWH pedig leszállt, hogy lássa azt a várost és tornyot, amelyet az emberek építettek. 6 Akkor ezt mondta JHWH: Most még egy nép ez, és mindnyájuknak egy a nyelve. De ez csak a kezdete annak, amit tenni akarnak. És most semmi sem gátolja őket, hogy véghezvigyék mindazt, amit elterveznek.

A torony valóban csak a kezdete lett volna az Istent elhagyó ember önmegvalósítási ábrándjának. A közös akarat, még ha gonosz is, csodákra képes. Nem mellékes az sem, hogy a bábeli vállalkozást a kámiták uralták és irányították, a kámita Nimróddal az élen (Jás. 9:21-22), mintha csak elejét kívánták volna venni annak, hogy beteljesedjen rajtuk az átok. Ha Isten nem lép közbe, az emberiség a történelem korai időszakában eljutott volna a technikai fejlődés és a morális romlás azon szintjére, ami idő előtti ítéletet vont volna maga után. Isten azonban ragaszkodik az általa lefektetett üdvterv meghatározott üteméhez. Ha Isten nem akarta volna az emberi fajt nemzetségekre szétosztani, akkor nem akadályozta volna meg Bábel tornyának felépítését és vele az egész bábeli eszmét: „legyünk egy néppé, szerezzünk magunknak nevet, nehogy szétszórattassunk szerte a föld színén”(1Móz. 11:4), hanem áldását adta volna rá. A Szentírás alapján tudjuk, a bukott emberiség hatezer évet kapott arra, hogy a magára hozott bűnben és romlásban éljen, s azt fokozza egészen az ítélet napjáig. Isten pedig nem hagyja megbontani ezt az időkeretet. A hatezer éves korszak végén járva eljutottunk a gonoszság azon fokára, ami feje tetejére állítja a világot és rövidesen olyan nyomorúságot hoz magával, ami az emberiség teljes kipusztulásához vezetne, ha Isten nem lépne közbe (Mt. 24:22. Mk. 13:20).



A nemzetek szétszórásának körülményei és annak következményei


Ember tervez, Isten végez, Isten közbelépése pedig gyors hatállyal vetett véget a bábeli eszmének:

1Mózes 11:7-9 7 Menjünk csak le és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék egymás nyelvét! 8 Így szélesztette szét őket onnan JHWH az egész föld színére, és abbahagyták a város építését. 9 Ezért nevezték azt Bábelnek, mert ott zavarta össze JHWH az egész föld nyelvét, és onnan szélesztette szét őket JHWH az egész föld színére.

A szétszóratás részleteire a Szentírásban találunk közvetlen utalást:

5Mózes 32:8-9 8 Amikor a Felséges elválasztotta a népek örökségeit, amikor elkülönítette egymástól Ádám fiait, megszabta a népek határait az Isten angyalainak száma szerint. 9 És az ő népe, Jákób az JHVH része lett, Izrael vált az ő kimért örökségévé. (a Brenton’s LXX alapján).

Ez az idézet némileg eltér a maszoréták szövegein alapuló bibliafordításoktól. Azt biztosan tudjuk, hogy ez a szöveghagyomány tartalmazza a vers pontos mondanivalóját. Az ősi Targumban (a Pseudo-Jonathan Targum-ként közismertté vált írásban) megtalálható az 5Mózes 32:8-9 verseinek arám nyelvű összegzése, amely a Septuagintában található szóhasználatot támasztja alá, és rávilágít az „Izrael fiainak száma szerint” szöveghasználat elterjedésének okára is:

Amikor a Felséges felosztotta a világot a Noétól származó nemzetek között, az emberek gyermekeinek, és az írások és a nyelvek akkor történt elkülönítésekor sorsot vetett ... Kijelölte a nemzetek határait, Izrael teljes, hetvenfős lélekszámának megfelelően, akik Micraim-ba [Egyiptom] mentek. A Felséges felosztotta a földet a Noétól származó nemzetek között, elválasztotta egymástól az emberek gyermekeinek írását és nyelveit az elosztás időszakában, sorsot vetett a hetven angyal, a nemzetek fejedelmei között, akiknek megbízatása volt a város felülvigyázása már abban az időben is. Meghatározta a nemzetek határait a Micraim-ba levonuló Izrael teljes, hetvenfős száma szerint (Targum Pseudo-Jonathan, J.W. Etheridge angol fordítása alapján, kiemelések hozzáadva).

Ez a targumi magyarázat tökéletesen fedi a valóságot, megerősíti a Septuaginta szöveg hitelét, és egyezik a Szentírás más idevonatkozó részeivel, valamint a Jásár könyvének leírásával is:

Jásár 9:32 És Isten szólt a hetven angyalhoz, azokhoz, akik legközelebb álltak hozzá, akik mellette tartózkodtak, mondván: Ereszkedjünk alá és zavarjuk össze a nyelveiket, hogy egyetlen ember se értse meg szomszédjának beszédét, s ezt meg is tették velük.

Jásár 10:2-4 2 És amikor JHWH szétszórta az emberek fiait a bűn miatt a toronynál, íme, sok részre szakadtak szét, és az emberek minden fia szétszóródott a föld négy szélére. 3 És minden család saját nyelve, földje, vagy városa szerint. 4 És az emberek fiai sok várost építettek családjaik szerint, minden helyen ahova mentek, és az egész földre ahova JHWH szétszórta őket.

A fentiekből láthatjuk azt is, hogy Isten az általa kijelölt uradalmi angyalok száma szerint osztotta el a nemzeteket, és vezette azokat a sorsvetés által eldöntött örökrészükhöz. Ezek az angyalok a nemzetek istenei, a pogány népek szellemi fejedelmeivé lettek és kormányozzák a népeket Krisztus visszatéréséig. A 82. Zsoltár ezekről az istenekről beszél, itt azok a lények vannak említve, amelyek a nemzetek fölé lettek rendelve. Krisztus a világtól elválasztott Izrael, és az abba beoltott pogányok feje, a tanács igazságos uralkodója, a hetven igazságtalan uradalom pedig a hetven pogány nemzet fejedelme:

Zsoltárok 82:1-8 1 Ászáf zsoltára. Isten [Elohim] ott áll az isteni [El] gyülekezetben, ítéletet tart az istenek [elohim] fölött: 2 Meddig ítélkeztek álnokul, pártjukat fogva a bűnösöknek?! (Szela.) 3 Védelmezzétek a nincstelennek és az árvának a jogát, szolgáltassatok igazságot a nyomorultnak és szűkölködőnek! 4 Mentsétek meg a nincstelent és a szegényt, ragadjátok ki a bűnösök kezéből! 5 Nem tudnak és nem értenek semmit, sötétségben járnak, a föld alapjai mind ingadoznak. 6 Azt mondtam ugyan, istenek [elohim] vagytok, a Felséges fiai [Bene Elyon] mindnyájan, 7 mégis meg fogtok halni, mint az emberek (héb. adam, ember], és elhullotok, mint bármelyik főember [héb: szár, fejedelem]. 8 Jöjj, Isten [Elohim], légy bírája a földnek, mert minden nép a te örökséged!

Isten tehát igazságtalannak és elégtelennek találja a nemzeti „istenek” [elohim] uralmát, mert gonoszul, nem Isten mércéje szerint ítélkeznek, és nem végzik helyesen feladatukat a földön. Ászáf rámutat, hogy a föld alapjai megrázkódnak a lázadó elohimok cselekedetei miatt, és figyelmezteti őket mindennek a végkimenetelére, a rájuk eljövendő ítéletre. E szellemi fejedelemségek a lázadó, korrupt és igazságtalan uralkodásuk miatt el fognak pusztulni, csakúgy, mint a [lázadó] emberek [adam] is elpusztulnak örökre. A Zsoltár vége Isten országának eljövetelére mutat: Isten Krisztuson keresztül megítéli a földet és átadja a Neki járó hatalmat, hogy Ő minden népet azok jogos örököséhez, Istenhez vezessen. Ezek a nemzeti fejedelmek a Szentírás más részeiben is említve vannak, így pl. Dániel könyvében (Dán. 10:12, 20). A sokat emlegetett „magyarok istene” ugyancsak egy ilyen szellemi fejedelem.

Említést kell tenni a szellemi fejedelmeknek az uralmuk alatt álló népekre gyakorolt hatásáról. Amikor Isten összezavarta az emberek nyelvét nemzetségeik szerint, a kijelölt területi határok mellett a nyelv is egy természetes határvonalat alkotott a népek között, hiszen csak az adott nemzet tagjai értették meg egymást. Ez volt eleve a célja. Az azonos vérvonalhoz tartozó és saját nyelven beszélő nemzetségek másokétól eltérő, egyedi kultúrákat alakítottak ki, ami ugyancsak fokozta az elkülönülést. A nemzetek kultúrájának alakulásában kétségtelenül szerepe volt a fölöttük álló szellemi fejedelmek tulajdonságainak és érzületeinek, s ez párosult az adott nép szellemi beállítottságával. Ezen összetevők alkották meg a népszellemet, vagyis azokat a kiforrt nemzeti karakterisztikákat és érzelemvilágot, amelyek sajátossá tették a népeket, másrészről tovább fokozták az egymástól való elkülönülésüket. Léteznek olyan kultúrák és nemzeti karakterisztikák, amelyek szinte összeférhetetlenek egymással. Vannak nemzetek, melyek viszonylag jobban igazodnak a Biblia és az isteni rend elveihez, és vannak törzsek, amelyek a mai napig a hegyek, erdők, folyók területi démonainak áldoznak. A Szentírás beszél a nemzetek legrosszabbjairól, illetve leggonoszabbjairól (Ezékiel 7:24). A teljesség miatt ki kell térni még egy dologra, ez pedig az ősapák által a nemzetségekre adott áldások és átkok, amelyek meghatározóak az adott nép sorsában (v.ö. 1Móz. 9:18-27). Egy mondás szerint a nép olyan uralkodót, vagy vezetőket kap, amilyet megérdemel. Ha ezt a gondolatmenetet továbbgondoljuk, akkor ez a nemzetek szellemi fejedelmeire is vonatkozhat. Isten nem csak a nemzetek isteneit ítéli meg, hanem az alattuk álló nemzeteket is, azáltal, hogy a történelmük folyamán naggyá, jelentéktelenné, vagy elnyomottá teszi azokat (Jób.12:23; Zsolt. 9:5,19-20; Dán. 4:34-35) érdemeik szerint. A kor végén pedig ítéletet tart a nemzetek fölött. 

Bábel után a népek elindultak az örökségeiket birtokba venni, s a kitérő után a pátriárkák utódai lassanként el is foglalták a sorsvetés által nekik jutott területeket, felosztva azt a maguk alnemzetségei között. A nemzetek annak pontos mintájára kapták meg az örökrészüket, ahogyan később az izraelita törzsek is, vagyis sorsvetés által (4Móz. 26:55, 34:13; Józs. 14, 18:10; Zsolt. 105:11). Az elkövetkező néhány évezred nem hozott magával nagyobb és maradandó változást a nemzeti lét számára, habár a határaikat esetenként módosították, mint ahogy ez a népvándorlások korában történt. A különböző birodalmi hódítások és háborúk sok szenvedést okoztak a nemzetek számára, de nem számolták fel magát az intézményt. Csak a XX. század közepén jelent meg egy olyan kihívás, ami már komolyabb veszélyt jelentett a nemzetállamok számára: a globalizáció és a tömeges emigráció.



Izrael, a mintanemzet


Az emigrációs probléma sok nemzet számára jelent ma nagy kihívást. A vélemények megoszlanak azzal kapcsolatban, hogy miként és hogyan kell kezelni ezt a kérdést. A politikusok és pártok a maguk módján reagálnak a közvéleményre, és próbálják azt meglovagolni a maguk érdekei szerint. Sok helyen élesedik a szélsőséges politikai nacionalizmus, ami egyáltalán nem azonos a bibliai nacionalizmussal. Hívőkként csak egyet tehetünk: az Isten szavához fordulunk a válaszokért, és megvizsgáljuk azokat a társadalmi életet szabályozó parancsolatokat, amelyeket Izraelnek adott. Izrael nemzete azért lett elválasztva a pogány népektől JHVH örökségeként, hogy reprezentálják uralmát, igazságosságát és törvényeit az igazságtalan fejedelmek által vezérelt, bukott világ nemzetei előtt. Az ószövetség korában csupán testi, fizikai alapon, majd az új szövetség eljövetelével már szellemi szinten is. Bár Izrael egy nemzetet alkot, de JHVH saját határozata szerint két szakaszban teljesíti be bennük akaratát, részben azért, hogy a pogány népek közül elhívottakat is beolthassa az Ő örökségébe.

Ennél fogva az Izraelnek adott törvények azt a mintát képviselték, amit Isten minden nemzetnek szánt, s amit a választott néppel kívánt példázni számukra:

5Mózes 4:6 Tartsátok meg tehát őket [a parancsolatokat], és azok szerint cselekedjetek, mert ez lesz a ti bölcsességtek és értelmességtek bizonysága a nemzetek előtt, hogy amikor meghallják mindezeket a parancsokat, azt mondják: ‘Íme, bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet.’

Minden nemzet akár egészen magáévá tehetné a bibliai mintát és alkalmazhatná az isteni rendet, majd élvezhetné annak áldásait, ez csak a nemzeti akaraton múlik. Tudjuk, ez teljességében csak a Millennium idején fog megtörténni (Mik. 4:2), de a jelenben is mérceként, útmutatóként szolgálnak számunkra az olyan kérdésekkel kapcsolatban, mint pl. az emigráció, és a szegények megsegítésének módja.

Izrael tizenkét nemzete egy Isten által szigorú keretek közt tartott genetikai vonal eredménye volt (v.ö. 5Móz. 7:3). Izrael tehát fizikailag az volt, aminek egy nemzetnek minden tekintetben lennie kell. Egy adott ősapától származó és annak a vérvonala által egybekötött, Isten által vezérelt közösség. Ezt tanúsítják azok a pátriárkáknak megadott utasítások, amelyek tiltották a más népekkel való keveredést, és erről tanúskodnak a nemzetségek leszármazási leírásai (genealógiák) is. A 1Krónikák könyvének első nyolc fejezete Izrael törzseinek a pontos genetikai táblázatát tartalmazza, „mert egész Izrael származási jegyzékekben [genealógiailag, azaz vérvonal alapján] van számon tartva” (1Krón. 9:1). Izraelnek szigorúan meg kellett őriznie a maga vérségi vonalát:

Ezsdrás 9:11-12 11 A melyeket parancsoltál szolgáid, a próféták által, mondván: A föld, melyre bementek, hogy bírjátok azt, tisztátalan föld, a tartományok népeinek tisztátalansága miatt, útálatosságaik miatt, melyekkel betölték azt egyik végétől a másikig tisztátalanságukban 12 leányaitokat ne adjátok az ő fiaiknak és az ő leányaikat ne vegyétek fiaitoknak, és ne keressétek barátságukat, sem javokat soha, hogy megerősödjetek és éljetek e föld javaival, és örökségképen adhassátok azt fiaitoknak mindörökké.

Amikor Júda, Benjámin és Lévi törzsei hazatértek a babiloni fogságból,

Ezsdrás 10:10-11 10 Ekkor fölkele Ezsdrás, a pap, és monda nékik: Ti vétkeztetek, hogy idegen feleségeket vettetek magatoknak, hogy ezzel is többítenétek Izráel vétkét; 11 Annakokáért tegyetek vallást JHWH előtt, atyáitoknak Istene előtt, és cselekedjetek az ő akaratja szerint, elkülönítvén magatokat e föld népeitől és az idegen feleségektől.

Erre a bűnre egyetlen megoldás volt: az Isten akarata szerint el kellett zavarniuk maguk mellől az idegen asszonyokat, mert Izráel népe nem lehetett mam-zêr, azaz elkorcsosult.

Isten a Szentírás szerint minden nemzetet leszármazási alapon alkotott meg és tart számon. A vérségi származás még emberi szempontból nézve is egy rendkívül erős kötelék. A középkori európai kultúrákban még hatalmas szerepe volt a genealógiai (származási) táblázatoknak és gestáknak, részletes nemzetségfákat tartottak számon, amelyek gyakran Noéig mentek vissza. Erről manapság - a már említett okok miatt - keveset lehet hallani. Ezen a ponton forduljunk a társadalmi rend bibliai formájának elemzéséhez néhány aktuális és fontos kérdést illetően.


A nemzet és a bevándorlás kérdése

2015-öt írunk, világszerte nagy kérdéssé vált a bevándorlás és a tömeges népmozgások problémája. Ennek méretei és alapvető okai messze túlmutatnak az elfogadható mértéken, hiszen a korszak végén eljött annak az ideje, hogy az emberiség learassa azt, amit elvetett. Minden fontos társadalmi kérdésre, így a bevándorlásra is megtaláljuk a választ a Bibliában. Mi hát a helyzet az idegenekkel, a jövevényekkel? Milyen jogaik vannak, és mi a felelősségük?

Izrael földjén a nem izraelita embereket idegennek, jövevénynek nevezték, akikkel a törvény szerint szívélyesen és igazságosan kellett eljárniuk. Ábrahám egy ideig maga is jövevény volt Egyiptomban, amikor éhínség tört ki a neki juttatott ígéret földjén (1Móz. 10:12), innen egy kellemetlen esemény után tért vissza a saját területére (1Móz. 13:1). Izrael nemzete idegenként tartózkodott Egyiptomban 400 éven át (Zsolt. 105:23), majd kivonultak és visszatértek a nekik adott földre. Mindkét esetben ideiglenes állapotról beszélünk, s ez általában így van a jövevényekkel (Jer. 14:8). Az idegenek és jövevények helyzetét leginkább az otthonunkba érkező látogatóhoz lehet hasonlítani. A vendégekkel udvariasan, szívélyesen kell viselkedni, ahogyan a bajbajutottakkal is (v.ö. Jób 31:32). Isten törvénybe foglalta, hogy az idegeneket nem lehet elnyomni, vagy velük rosszul bánni (2Mózes 22:21; 23:9; 5Móz. 24:17). Ugyanakkor a vendégnek nincs joga elfoglalni a vendéglátó házát, elorozni annak javait és bármiféle követeléssel előállni. A szívélyes fogadtatás és ellátás után a vendég kellemes emlékkel, teli hassal és Isten hírével hazamegy.

A bibliai héber nyelv négy különböző, más-más árnyalatú kifejezését a magyar fordítók, az „idegen” vagy esetenként „jövevény” szavakkal adták vissza. Az eredeti héberben olvasható kifejezéseknek azonban van egy adott pozitív, vagy negatív töltete, amelyek elvesznek a fordításokban.

Ez a négy kifejezés: a ger, a toshav a nokri és a zār.

A négy közül a leggyakrabban használt héber kifejezés a ger [Strong’s 1616], ez a köztük élő és a velük tartó idegent jelölte, aki csatlakozni kívánt Izrael hitközösségéhez, felvállalva a szövetséget annak minden feltételével, s akit így minden jog megilletett (v.ö. 2Móz. 12:19; 4Móz. 15:29-30, 19:10; 3Móz. 24:16; 5Móz. 31:12, stb.). Az LXX ezt általában προσέλυτος (prozelitának/betértnek) fordította. A toshav az ideiglenes jövevényt, migránst jelöli, a nocri azt az idegent, aki mindig is a közösségen kívüli marad, nem kíván asszimilálódni. A zar-nak nincs különösebb nyomatéka, a szövegkörnyezetben általában másságot, idegenséget érzékeltet.

Izraelben (a leviták kivételével) minden családnak megvolt a maga családi öröksége, amitől soha nem lehetett a családokat végleg megfosztani, „mert Izrael fiainak meg kell őrizniük atyáik törzsének örökrészét” (4Móz. 36:5). A törzsek birtokai még egy másik törzs kezébe sem kerülhettek át (4Móz. 27:5-11; 36:5-11; 5Móz. 19-14, 27:17, 3Móz. 25). A jubileumi rendszernek köszönhetően ezt az örökséget soha nem veszíthette el egyetlen izraelita család sem (3Móz. 25:10), az örökség ténylegesen örök-ség volt. Ez azt jelentette, hogy Izraelben mindenkinek meg volt a saját birtoka, ahol gazdálkodhatott és megtermelhette a saját szükségleteit. A nem betért idegeneknek azonban nem volt örökrészük Izraelben, nem lehetett jogszerű birtokuk, így örökségüket a Noé általi sorsvetés alkalmával kapták meg, azonban a Sátán és a bukott szellemi fejedelemségek uralma alatt álló pogányok soha nem tartották be az isteni örökösödési jogot, így elvesztették azokat, nem élvezhették az abból fakadó maradandó létbiztonságot sem. Izrael, Isten fizikai mintanemzete az ószövetség betartása által élvezhetett olyan áldásokat, amelyek más népeknek soha nem jutottak osztályrészül ebben „a jelen gonosz korszakban” (Gal. 1:4). Istennek azonban gondja van a nemzet szegényei mellett az idegen jövevényekre is, meghatározva a gondoskodás módját és annak mértékét is.

A bibliai „segélyezés” két főbb elemből állt: a szegények és a jövevények számára hátrahagyott termésből, és a harmadik év tizedének ilyen célú felhasználásából:

3Mózes 19:9-19 9 Amikor majd aratjátok földetek termését, ne vágjátok le a föld színéig. Ne szedd össze aratás után az ottmaradt kalászokat, 10 ne böngészd át szőlőtőkéidet, és ne szedegesd föl a fürtről lehullott szemeket. Hagyd ott a szegényeknek és az idegennek. Én vagyok JHWH, a te Istened. (lásd még 3Mózes 23:22)

5Mózes 24:19 19
Ha aratsz földeden, s kint felejtesz ott egy kévét, ne menj vissza érte; legyen az idegené [héb. ger], az árváé és az özvegyé, hogy JHWH, a te Istened megáldja kezednek minden munkáját. 20 Ha olajfáidat megszeded, utána ne keresgélj rajtuk. Maradjon az idegennek, az árvának és az özvegynek. 21 Ha szőlődben szüretelsz, utána ne keresgélj szemeket. Maradjon az idegennek, az árvának és az özvegynek.

5Mózes 26:1,9-13 1 Ha arra a földre érkezel, amelyet JHWH, a te Istened ad neked örökségül, ... 9 Erre a földre hozott, és nekünk adta ezt a tejjel-mézzel folyó országot. 10 Itt hozom annak a földnek első termését, amelyet te, JHWH, nekem adtál.” Ezzel hagyd ott (a kosarat) JHWH, a te Istened színe előtt, majd borulj le JHWH, a te Istened előtt, 11 és örülj egész családoddal, a levitával és a körödben élő idegennel [héb.
ger] együtt, mindannak a jónak, amit JHWH, a te Istened adott neked. 12 Amikor a harmadik esztendőben, a tized évében minden termésedből kiveszed a teljes tizedrészt és odaadod a levitának, az idegennek [héb. lag-ger], az árvának és az özvegynek, hogy városaidban jóllakásig egyenek, 13 mondd JHWH, a te Istened színe előtt: „Elhoztam házamból, ami szent, s íme, fölajánlom a pap és az idegen [héb. ger], az árva és az özvegy javára, törvényed szerint, amelyet szabtál nekem. Nem hágtam át, s nem vettem semmibe egyetlen törvényedet sem.

Az izraelitáknak egy külön tizedet kellett befizetni a jubileumi rendszer hétéves ciklusainak minden harmadik évében. Ennek a harmadik tizednek a funkciójára a Tóbiás könyve ad némi rálátást: „A harmadikat az árváknak, özvegyeknek és idegeneknek adtam, akik Izrael fiai között élnek. Minden harmadik esztendőben megajándékoztam őket vele, s megettük Mózes törvényének előírásaihoz híven, ahogyan apai nagyanyám, Debora tanított bennünket.” (Tób. 1:8) A szegények és a jövevények tehát betakaríthatták a hátrahagyott gabonát [ennek bibliai alkalmazásmódját lásd a Rút 2:2-ben], valamint minden harmadik évben egy külön tizedrészt tettek félre számukra a termésből, ami biztosította a szegények és idegenek megélhetését a következő ciklusig. Senkinek nem kellett bűnözéshez folyamodni, noha ezeken az alapvető juttatásokon felül mást nem kaptak. A hátrahagyott termést maguknak kellett felszedni, nem szállították házhoz. A szegény és a jövevény nem mehetett be más termőföldjére aratni, az a magántulajdon szentségének megsértése, azaz lopás lett volna, kizárólag az isteni parancsra hátrahagyott termést szedhették fel maguknak. Gyümölcsöt ehettek, de nem vihettek magukkal, a gabonából pedig csak azt vihették el, amit számukra otthagytak:

5Mózes 23:25 25 Ha embertársad szőlőjében jársz, annyi szőlőt ehetsz, amennyit akarsz, egészen a jóllakásig. De kosaradba ne szedj belőle. 26 Ha embertársad szántóföldjén jársz, kezeddel szedhetsz kalászt, de sarlót ne lendíts embertársad szántóföldjén.

Izrael agrártársadalom volt, ezeket a törvényszerűségeket azonban ipari környezetben is meg lehet valósítani. Ennek a modellnek az alapjai a felebaráti gondoskodás, a másokért való felelősségérzet és az Isten áldásaiba vetett hit voltak. Isten ugyanis nemzeti nagyságot és páratlan bőséget ígért abban az esetben, ha népe teljesíti ezeket a társadalmi elvárásokat (5Móz. 26:17-19). Az isteni rendben nem játszik közre olyan állami apparátus, ami mindezt kisajátíthatja magának, vagy amelyre az emberek áthárítják az egyéni felelősséget. A modern, adóbevételekből biztosított jóléti társadalmak csak addig funkcionálhatnak megfelelő módon, amíg az érdek nem szorítja ki a szeretetet. Ezen a ponton pedig már rég túl vagyunk. Amikor a gondoskodás politikai kérdéssé válik, amikor a kasszába senki nem akar betenni, de mindenki el akar abból venni, a rendszer magára dől. Pontosan emiatt vannak válságban a jóléti társadalmak. Érdemtelenségüket az mutatja leginkább, hogy Isten nem látja ezeket méltónak, őszintének és igaznak ahhoz, hogy olyan áldást hozzon rájuk, mint amit az isteni rendhez igazodóknak ígért. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a bibliai törvényszerűséget sem, hogy az embernek, ha enni kíván, akkor dolgoznia kell (II.Thessz. 3:10). Amíg a szegényt megilleti a segítség, az élősködőt nem, legyen az nemzetbeli, vagy idegen.

Izraelben kétféle idegent tartottak számon; a jövevényt, aki ideiglenesen Izrael földjére vetődött, s aki egy rövid idő után tovább is állt (v.ö. Jer. 14:8) (a magyar népnyelven ezeket találóan jöttmenteknek nevezték), és volt a teljesen asszimilálódó jövevény [ger], ami feltételezi azt, hogy az ilyen idegen elfogadja urának Izrael Istenét, felvállalja a szövetséget és annak megfelelően a törvény megtartását is. Feladja korábbi nemzeti identitását és minden tekintetben Izrael részévé lesz. Elhagyva nemzetét megszűnik fölötte azon nemzet istenének szellemi befolyása, és Izrael Istenének uralma alá kerül. Mai kifejezéssel élve, tökéletesen asszimilálódott. Ez utóbbi arányaiban kevés számú embert jelentett, ami nem veszélyeztette a nemzet egészének egységét.

Az ideiglenesen Izrael területén tartózkodó jövevényeknek, a már említett bánásmód szerint, nem voltak állampolgári jogaik és privilégiumaik. Nemzeti jogaiknak a saját nemzetük a forrása vagy megfosztója. Jog szerint nem foglalhatták el más nemzetek örökrészét, nem tolakodhattak be a házukba, nem követelhettek segélyezést, stb. Izraelben nem gyakorolhatták a maguk pogány vallásait, de nem vehettek részt Izrael vallási életében sem. A jövevény tehát vagy idegen marad és előbb-utóbb tovább is áll, vagy pedig teljes mértékben asszimilálódik, amivel a nemzet részévé válik:

2Mózes 12:43-49 43 Azt mondta ezután JHWH Mózesnek és Áronnak: »Ez a Pászkára vonatkozó előírás. Semmiféle idegen lakos nem ehet belőle. 44 Minden vásárolt rabszolgát körül kell metélni, akkor ehet belőle. 45 Jövevény és napszámos [felfogadott idegen munkás] nem ehet belőle. …. 48 Ha valamely idegen közétek akar telepedni, és Pászkát akar készíteni JHWH-nak, előbb metélkedjék körül nála mindenki, aki férfi, akkor annak rendje s módja szerint megülheti. Olyan lesz, mint a földetek szülötte. Aki azonban nem metélkedik körül, nem ehet belőle. 49 Ugyanaz legyen a törvénye a föld szülöttjének és a közöttetek tartózkodó idegennek!

A gerim asszimilálódása nem feltétlenül jelentette azt, hogy a nemzet tagjai vegyes házasságra lépnek velük, hiszen az kihatott volna a saját örökségük állapotára. Az idegen számára biztosítva volt a befogadás lehetősége, a családjának megélhetése, a nemzet számára pedig az, hogy megmaradjon származása szerint és kulturálisan is annak, aminek Isten rendelte. Az Isten törvénye gátat vetett a nemzeti sokszínűségnek éppúgy, mint az államon belüli kultúrák ütközésének. Ezt a nemzetségi köteléket nem a sovinizmus, vagy a mai, politikailag értelmezett nacionalizmus elvei vezérelték, hanem a nemzetségi örökség fenntartásának a felelősségtudata. Ez annyira fontos szellemi elv volt, hogy emiatt Izrael törzsei még egymás között sem keveredhettek, nemhogy idegenekkel, mert az negatívan hatott volna az örökösödési jogokra (4Móz. 36:3,7-8).

Amíg a jövevények Izrael területén tartózkodtak, addig teljes mértékben meg kellett felelniük az izraelita törvényeknek. Törvényszegés esetében a „másság” egyáltalán nem volt felmentő ok. A főbenjáró bűnök esetében származástól függetlenül a halálbüntetést alkalmazták:

3Mózes 19:15 Ne kövessetek el jogtalanságot az ítélkezésben! Ne nézd, hogy valaki nincstelen; és ne kedvezz a hatalmasnak! Igaz ítéletet hozz honfitársad ügyében!

3Mózes 24:22 Egyenlő ítélet legyen nálatok, akár jövevény, akár bennszülött vétkezik, mert én JHWH, vagyok a ti Istenetek.

4Mózes 15:29-31 29 Bennszülöttnek, jövevénynek [héb. ger], egy törvénye legyen mindenkinek, aki tudtán kívül követ el bűnt. 30 Aki azonban kevélységből [szándékosan] követ el valamit, akár bennszülött, akár idegen (minthogy lázadt JHWH ellen), vesszen el népéből; 31 mivel JHWH szavát megvetette, s parancsát megszegte, azért irtassék ki: viselje gonoszságát.

A befogadott idegeneknek [gerim] tehát nem csak jogaik voltak, hanem felelősségük is, így meg kellett tartaniuk kovásztalan kenyereket (2Móz. 12:19), böjtölniük kellett az engesztelés napján (3Móz. 16:29), nem imádhattak más isteneket (3Móz. 17:8-9), nem ehettek vért (3Móz.17:10), be kellett tartaniuk a szexuális vonatkozású parancsolatokat (3Móz. 18:20), nem áldozhattak Moloknak (3Móz. 20:1-5), nem átkozhatták Istent (3Móz. 24:16), rituális tisztátlanság alkalmával el kellett végezniük a megtisztulást (4Móz. 19:10), s nem gyilkolhattak (4Móz. 35:15). Lévén egy törvény volt a jövevényre és izraelitára, a halálbüntetést az adott esetben az idegenen is azonnal végre kellett hajtani.

Isten nagyon határozott iránymutatást nyújt azzal kapcsolatban, hogy egy bármi oknál fogva idegenbe szakadt istenfélő embernek miként kell viszonyulnia az őt befogadó nemzethez:

Jeremiás 27:7 Munkálkodjatok annak az országnak jólétén, amelybe vittelek benneteket; imádkozzatok érte az Úrhoz, hiszen jóléte a ti jólétetek is.”

Legyen valaki akár száműzött menekült, vagy csak átutazó jövevény, de az Isten által ráruházott felelőssége az, hogy annak a nemzetnek a javára dolgozzon és annak érdekeit és törvényeit tartsa figyelemben, amelyben megtelepedett, még ha csak ideiglenesen is. A nemzetért való imáit csak Isten hallja, de megjutalmazza érte és ezáltal áldásossá lesz számára száműzetésének ideje. Ellenben, ha a befogadó nemzet érdekei, kultúrája  ellen dolgozik, azt belülről bármi módon rombolja (gondoljunk csak a nyugati nagyvárosok „no go” zónáira), akkor a befogadó nemzetnek joga és kötelessége elűzni, illetve adott esetben megfelelő büntetésben részesíteni.

A nemzetvédelem egy határozottan biblikus alapelv, minden népnek joga és kötelessége megtartani önmagát annak, amivé Isten alkotta. Az a vér szerinti nemzet, amely az isteni törvényeket alkalmazza, ahol a törvénykezés és igazságszolgáltatás nem részrehajló, ahol a büntetés végrehajtása gyors és szigorú, az a nemzet nem lesz a gonoszságra hajlamos kalandorok és szerencsevadászok célja, de átvonulási területe sem. A vallási másság egyáltalán nem volt tolerálva, az idegennek alkalmazkodnia kellett a befogadó Izrael törvényeihez, vagy tovább kellett állnia, vagy a legrosszabb esetben „kiirtották” maguk közül (4Móz. 15:31). Ezek olyan alapvető törvényszerűségek, amelyeket minden nemzet teljes joggal alkalmazhat, ha maga is megfelel az elvárásoknak.

Az idegen lehet szép, de nem mindig jó. A Biblia óvatosságra int a gyökértelen, ide-oda vándorló jövevényekkel kapcsolatban. Igen veszélyes csapdába eshet az ember, ha ilyen idegenért jótáll, érte kezességet vállal (Péld. 6:1). Mert bizony létezik az a szándékait fel nem táró idegen, akinek a megbízhatatlansága szállóigéket szült:

Példabeszédek 27:13 Vedd el a ruháját! Másért kezeskedett, idegenért [zār] – végy tőle zálogot!

Sirák 11:34 Ha befogadod az idegent, felforgatja a környezeted és elidegenít családod tagjaitól is.

Még a népi bölcsesség is azt tartja, hogy „messziről jött ember azt mond, amit akar.” És ha az érdekei azt szolgálják, nem fog feltétlenül igazat mondani és elfedi a szándékait is. Az elővigyázatosság és az isteni bölcsesség sok bajtól megóvja az embert és a nemzetet.

A családfenntartót Isten elsősorban a saját családja iránti felelősséggel ruházta fel, ami számára nagyobb felelősség, mint az egész emberiség szociális problémáinak a megoldása:

Timóteus 5:8 Ha pedig valaki övéiről [családjáról] és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél.

Vagyis az isteni rendben a felelősségnek meghatározott sorrendje van: család, nemzet, rassz, majd emberiség. Senki nem veszi ki az éhező gyermekének szájából a falatot, hogy odaadja azt egy jöttmentnek. Az legfeljebb csak a maradékot kaphatja meg. Az ún. judeo-keresztény kultúrkörhöz tartozó európai társadalmak, bár egészében soha nem igazodtak a bibliai rendhez, de legalább figyelembe vették annak főbb törvényszerűségeit. Így a nyugati világ nemzetei a középkorban még a bibliai rend figyelembe vételével hoztak alkotmányos rendeleteket a magánjog és a nemzet védelmére. Ezt tükrözi pl. az 1222-ben kiadott Aranybulla  is, amelynek több törvénypontja foglalkozik az örökösödési jogokkal, és a nemzeti egység védelmével:

(VIII. p.) Ha külföldiek, tudniillik tisztességes emberek, jönnek az országba, az ország tanácsa nélkül méltóságokra ne emeltessenek…. (XI. p.) Fekvő birtok az országon kívülieknek ne adományoztassék…. (XXVI. p.) Hogy az országon kívül valóknak birtokot adni nem kell. Továbbá, birtokot az országon kívül való embernek ne adjanak. 1. § Ha valamelyest adtak vagy eladtak, azt a haza fiai válthassák meg.


A fenti pontok az örökösödési jog szempontjából biblikusnak mondhatóak. Nem az a kérdés tehát, hogy létezett-e korábban is bevándorlás, a kérdés az, hogy egy adott társadalom hogyan kezeli azt és mit tűr el önmaga kárára. A bibliai rendtől való teljes eltávolodás az oka annak, hogy ez a probléma kezelhetetlenné vált a nyugati világ számára, és lassan annak pusztulásához vezet.


Törvényes diszkrimináció?


Isten útjai merőben mások, mint az ember útjai, mert a bukott ember nem láthatja úgy és olyannak a világot, mint tökéletes alkotója (Ézs. 55:8-9). Az ember maga kívánja definiálni azt, hogy mi a jó, és a szerint akar cselekedni. Ez a humanizmus lényege, ez viszont helytelenné nyilvánítja az isteni rendelkezések nagy részét. Ennek egy példája az a tény, hogy Isten még az asszimilálódást is feltételekhez szabta, esetenként pedig megtiltotta, méghozzá származás alapján! A humanizmus eszméi által vezérelt, de szellemileg teljesen leépült nyugati kultúrkörben az etnikai diszkrimináció bármiféle előterjesztése gyűlöletkeltésnek minősül, és szigorú büntetést von maga után. Mert ugye az ember jobban tudja mi a jó neki, mint a teremtője. Az isteni törvény azonban magában foglalt olyan tételeket is, amelyek meghatározták azt, hogy ki mehet be Izraelbe, Isten nemzeti gyülekezetébe, s lehet része annak a társadalomnak.

5Mózes 23:3-9 3 Nem tartozhat JHVH gyülekezetéhez a kevert vérű [héb. mam-zêr, félvér, vagy fattyú, korcs], még a tizedik nemzedéke sem tartozhat JHVH gyülekezetéhez. 4 Nem tartozhat JHVH gyülekezetéhez ammóni vagy móábi ember, még a tizedik nemzedékük sem tartozhat JHVH gyülekezetéhez, sohasem. 5 Mert nem jöttek elétek kenyérrel és vízzel az úton, amikor kijöttetek Egyiptomból, és mert felbérelték ellened Bálámot, Beór fiát, az arám-naharaimi Petórból, hogy átkozzon meg téged. 6 De Istened, JHVH, nem akarta Bálámot meghallgatni; sőt Istened, JHVH, áldásra fordította az átkot, mivel szeret téged Istened, JHVH. 7 Ne törődj békességükkel és javukkal soha, egész életedben! 8 Ne utáld az edómiakat, mert testvéreid ők! Ne utáld az egyiptomiakat, mert jövevény voltál országukban! 9 Ezeknek a harmadik nemzedékben született fiai JHVH gyülekezetéhez tartozhatnak.

A diszkriminációnak oka volt, méghozzá az, hogy ezek a nemzetek az Isten ellen vétkeztek azáltal, hogy népének ártalmat kívántak okozni vándorlásuk idején. Bizonyos nemzeteknek csak a harmadik generációja asszimilálódhatott, más nemzet tagjai pedig sohasem, hiszen esélyt sem kaptak erre. A diszkrimináció tehát bizonyos esetekben jogos.


A törvénytelenség káoszában


Modern korunkban számtalan kihívás és támadás éri az alapvető bibliai intézményeket, a család és a nemzet intézményét is kikezdték az isteni rendet felrúgni kívánó erők. Egyik oldalon a liberalizmus végzi rombolását, a másikon a sovinizmusba hajló nacionalizmus. Mindkét oldal átértelmezte a család és nemzet fogalmát. Az újradefiniált család már jelentheti akár két homoszexuális férfi és egy örökbefogadott gyermek együttélését is. A nemzet pedig nem más, mint egy közös eszméket valló és megvalósítani kívánó sokszínű emberi massza, amit már nem a vér szerinti kapcsolat és egy adott sajátos kultúra tart össze, hanem egy elképzelt eszméhez való ragaszkodás. Ennek alternatívája a jobboldali soviniszta nacionalizmus, ahol a nemzeti hovatartozás lett bálvánnyá téve. A bibliailag meghatározott nemzetkép egyik - a Sátán által elvakított - fél számára sem kellően helyes.

A nemzetek saját kárukra kísérleteznek az olyan eszmékkel, mint a multikulturalizmus, hiszen az egymástól annyira eltérő, más-más értékrendet képviselő, különböző vérmérsékletű népek mesterséges egybeolvasztása nem eredményezhet hatékonyan együttműködő társadalmat. Emiatt nincs is ennek helye az isteni rendben. Mindez szembesít bennünket a jelenlegi, lehetetlenségig fokozódó bevándorlási helyzettel, ez pedig az idevonatkozó bibliai válaszok feltárására ösztönöz bennünket. A legtöbb háború azért zajlik, mert a nemzetek nem tartják tiszteletben egymás határait, és el kívánják venni egymás javait. Ahelyett, hogy Istenhez fordulnának az áldásokért, háborúkat indítanak egymás ellen (Jak. 4:1-2). Egy invázió nem feltétlenül csak katonai megszállást jelenthet, lehet kulturális, vallási, gazdasági, amint ezt a jelenlegi európai bevándorlás is mutatja.

Vegyük példaként a bibliai
Izmaeltől származó arab bevándorlók esetét. Az arabok amellett, hogy kulturálisan és vallásilag sem illenek bele az európai közegbe, még egy „vészjósló batyut” is hoznak magukkal, egy rájuk vonatkozó prófécia formájában: „Kezük mindenki ellen lesz, s mindenki keze őellenük” (1Móz. 16:12). Mi jó fakadhat abból bármely nemzet számára, ha millió, vagy tízmillió számra élnek a határain belül olyan emberek, akiknek a keze ellenük fordul az első adandó alkalommal? (Ennek reális veszélyére példa az egyiptomi fáraó megelőző politikai lépése az idegenben ott tartózkodó Izraellel szemben, akit kemény rabszolgamunkával sanyargatott. Ez arra mutat, hogy egy adott nemzetben felimsmertve ezt a potenciális veszélyt, akár gonosz módszerekkel is felléphet az országán belül lévő idegenekkel szemben, ami további konfliktusok, belháborúk kiindulóponja lehet.)



Az idegen, mint átok

Izrael hosszú távon képtelen volt megfelelni az ószövetség feltételeinek, pedig Isten figyelmeztette népét arra, hogy milyen átkokat von magára, ha megszegik a törvényét. Ezek egyike az, hogy idegenek fogják elárasztani őket, akik felélik az erejüket és javaikat, mígnem másodlagos, számkivetett polgárokká lesznek a saját hazájukban (5Móz. 28:43-45). Az izraelita nemzetekben kialakuló állapotok félelmetes módon közelednek ahhoz, amit Isten egykor megjövendölt az engedetlen nemzetnek. Efraim,
Izrael elveszett törzseinek vezető nemzetsége, a mai brit nemzetközösség esetében az alábbi duális próféciák végleges beteljesedésének vagyunk szemtanúi:

Ózeás 5:6-7 5 Izráel ellen az ő büszkesége tesz tanúbizonyságot, Izráel és Efraim bűneik miatt vesznek el; velök együtt Júda is elvész. 6 Juhaikkal és ökreikkel mennek keresni JHWH-t, de nem találják; eltávozott az ő tőlük. 7 Hűtlenül cselekedtek JHWH ellen, mert idegen [zār] fiakat nemzettek; most azért megemészti őket az újhold, örökségeikkel egyben.

Ózeás 7:8-9 8 Efraim a népek közé keveredett; olyanná lett Efraim, mint a hamuban sült kenyér, melyet meg nem fordítottak. 9 Idegenek [zā·rîm] emésztik erejét, és ő nem tudja; ősz hajszálak ütnek ki rajta, s ő észre nem veszi.

Jeremiás 2:21,25 21 Pedig én úgy plántállak vala el téged, mint nemes szőlővesszőt, mindenestől hűséges magot: mi módon változtál hát nékem idegen [nokri] szőlőtőnek fattyú hajtásává? … 25 Tartóztasd meg lábadat a mezítelenségtől, és torkodat a szomjúságtól! És te azt mondod: Hiába, nem lehet, mert idegeneket [zā·rîm] szeretek, és utánok járok.

A történelem ismétli önmagát. Igen, tisztában vagyunk azzal, hogy a bibliai társadalmi törvényeket ma nem tarja be egyetlen nemzet sem, s ezen a ponton ezt lehetetlen is lenne teljes mértékben megvalósítani. A nemzeti határok eltolódtak, és senki még csak nem is ismeri, nemhogy birtokolná a maga családi örökségét, aminek megfelelő fenntartása biztosítaná a teljes gazdasági stabilitást. Isten ezt csak a millenniumi időszak alatt, a Sátán uralomból való kivetése után valósítja meg számunkra. Olyan fokúvá növekedett az emberiség erkölcsi romlása, amiből nincs visszatérés, tetőznie kell, hogy elhozza magával a pusztulást. Csak ezt követően jöhet a teljes helyreállítás, ami Jahósua a Felkent visszatérésekor történik majd meg. De amennyiben rajtunk áll, addig is alkalmazhatjuk a bibliai törvényszerűségeket és hivatkozhatunk a bibliai megoldásra, minden lehető alkalmat megragadva, amikor az emberek válaszokat keresnek korunk olyan kihívó kérdéseire, mint pl. az emigráció. 

Kisebb mértékű és jól kezelt bevándorlás mindig is létezett a nemzetek között, ám ez nem ért el olyan szintet, hogy megbontsa az érintett nemzetek genetikai egyensúlyát. Modern korunkig a vérségi kötelék által összetartozó nemzetek ösztönösen is helyes módon viszonyultak azokhoz az intézményekhez, amelyek fenntartották létüket. Az 1960-as évekig a nemzetek ellenőrzésük alatt tartották és viszonylag hatékonyan kezelték a bevándorlást, esetenként tiltották a rasszok keveredését. A nyugati világ gazdasági növekedésével emelkedett a bevándorlók és vendégmunkások száma. A jóléttel járó morális hanyatlás, és a liberalizmus terjedése révén tágulni kezdtek az erkölcsi határok. A világgazdaság globalizálása, a nemzetállamok módszeres felhígítása, a rasszok célirányos keveredése és néptömegek útnak indítása mások örökrészébe eddig soha nem látott változásokat és kihívásokat hoztak magukkal a nyugati világ nemzetei számára. Sokan úgy vélik, hogy az európai fehér ember fennmaradása is kétségessé vált, habár a próféciák megnyugtatóbb előrejelzéseket tartalmaznak, mint a demográfiai mutatók.

Egy igen gyakran hangoztatott érv az, hogy manapság már nincsenek tisztavérű nemzetek és minden nép keveredett valamilyen fokon. Mondják ezt leginkább azok, akik mindent megtettek azért, hogy ez valóban így legyen. Való igaz, még Izrael és Júda is vétkezett e téren, amikor nem pusztították ki teljesen a kánaánitákat és még keveredtek is velük. A helyreállításkor azonban nem lesz többé kánaánita közöttük:

Zakariás 14:21 21 Minden edény, ami csak Jeruzsálemben és Júdában lesz, a Seregek Urának szent tulajdona lesz. Azok, akik áldozatot akarnak bemutatni, eljönnek, vesznek belőlük, és főznek bennük. Nem lesznek többé kánaániták [héb. ḵə·na·‘ă·nî ] a Seregek JHWH-ja templomában azon a napon.

A Sátán minden látszólagos sikere ellenére Isten képes megőrizni egy nem csak szellemileg, de fizikailag is tiszta maradékot. A jelenlegi állapotok nem tartanak már túl sokáig, és a népek Isten által megtartott maradékai betöltik a nemzet bibliai meghatározását, és úgy működnek a Millennium idején, ahogyan az Isten által elválasztott Izraelnek kellett volna már ebben a korban. A korszak végén, a nemzetek ítéletekor az elvándorolt embertömegek mind visszatérnek saját nemzeteikhez a vélt biztonságuk érdekében:

Ézsaiás 13:13-14 13 Azért megrendítem az eget, s kimozdul helyéről a föld a Seregek Urának indulatától, izzó haragjának napján. 14 Akkor majd, mint a felriasztott zerge és mint a juhnyáj, amelyet nem tart össze senki, úgy siet vissza népéhez mindenki, és ki-ki szülőföldjére menekül.

 

 

A keresztények és a nemzet

Egyes nézetek szerint a nemzet egykor valóban nagyon fontos szerepet betöltő intézmény volt, a kereszténységgel, illetve a Szent Szellem kiáradásával azonban megszűnt az emberiségnek bármilyen formájú megosztottsága. Amikor az első Pünkösd ünnepén elérhetővé vált az Isten Szelleme, ez véget vetett a korábbi rendnek és az emberek elkülönülésének. Ki ne ismerné a Galata levél sorait:

Galaták 3:28 Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.

Ez a nemzeti ítélet szempontjából is egy fontos próféciának mondható.

Az idézetben az kap hangsúlyt, hogy csakis a KRISZTUSBAN egyek, vagyis az igaz hitben élő, újjászületett választottak számítanak egy olyan testületnek, ahol ezek a különbözőségek megszűntek! Mert ők egy „új teremtés”, egy új faj, a második Ádám (1Kor. 15:47) után, akik az Istentől való születéssel egy szellemi nemzetséget és papságot alkotnak (1Pét. 2:9). Emellett továbbra is e világban élnek, nem szűnt meg a fizikai testük, sem a nemzeti hovatartozásuk, habár ezt felülmúlja szellemi elköteleződésük.

Pünkösddel létrejött az egyház. Mi történt az első Pünkösd alkalmával, ami kihat a nemzetségekre is? Ekkor az addig pogányokként élő nemzetek számára is elérhetővé vált az Istenhez, s vele az isteni rendhez való visszaigazodás az új szövetség által (lásd az
Izrael és az egyház titka című írásunkat). Ez a szövetség hosszútávon lehetővé teszi azt, hogy az isteni rend kiterjedjen a nemzetekre, pontosabban a nemzetek választottaira is, Ábrahám megígért magva, a Felkent által. Ha Isten azt kívánta volna elérni, hogy a Szellem kiáradásával az ott megjelenő, különböző származású emberek egy fizikai testületté váljanak, akkor képessé tette volna őket arra, hogy üzenetét egy közös nyelven hallhassák. Megfordította volna a bábeli ítéletet és a velejáró nemzeti megosztást, visszaállítva egy közös nyelvet, és a hívőket is együtt tartotta volna. Csakhogy Istennek ez nem volt szándékában, mivel ennek az ellenkezője történt: minden jelenlévő a saját nyelvén hallotta az üzenetet! Pünkösd tehát nem érvénytelenítette a különálló nemzeti identitást, hanem megőrizte annak szentségét. Ugyanis mindenki hazatért és a saját népe között, a saját nyelvén hirdette és képviselte a hitet, és tett tanítványokká másokat.

A
Melkizedek szerinti rend ugyanis az univerzális papság, ami a nemzetek felé szolgál. A héber apokaliptikus irodalomban a melkizédeki papságot a nemzetek (pogányok) papságának nevezték (v.ö. Levi Testamentuma 8:14). Márpedig a papság szerepe az, hogy szolgáljon Isten és ember között, ahogy a leviták szolgáltak Isten és Izrael között. A keresztények szeretik nemzeteiket, hiszen nemcsak annak részét képzik, hanem azok felé, azok javára szolgálnak szeretettel. Senki nem gyűlöli a saját testét (Eféz. 5:29). Az apostoli utasítás szerint imádkoznunk kell a nemzetért és annak elöljáróiért (v.ö. 1Tim. 2:2).  

Pál apostol annyira szerette a nemzetét, hogy feláldozta volna értük az üdvösségét is:

Róma 9:3 Inkább azt kívánnám, hogy magam legyek átok alatt, távol Felkenttől, testvéreimért, a test szerint népemből [gr. συγγενῶν / szyngenón = fajtámból] valókért, Izrael fiaiért:

Az nem kivetnivaló nacionalizmus, ha egy keresztény önfeláldozó módon szereti a kiterjedtebb családját, a nemzetét, és szívből szolgálja azt, annak jobbulására. Természetesen a keresztény szeretet messze meghaladja az ószövetségi Izraelnek adott elvárásokat, hiszen a hívők szellemisége már az isteni akaratra van hangolva. Ez egyben azt is jelenti, hogy magukévá teszik az Ószövetség könyveiben lefektetett társadalmi parancsolatokat. A keresztény minden tőle telhetőt megtesz pl. a szegényekért, és az idegenekért, de nem megy túl a parancsolatok szellemiségén. Amely „szeretet meghaladja az isteni parancsolatokat”, az nem isteni szeretet, mert „Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek.” (1Jn. 5:2-3) Ami ezen túlmegy, vagy túlbonyolít, esetleg csupán érzéki, az nem Istentől való szeretet. Sok ember vallja  magáról azt, hogy az Isten szeretete szerint él, miközben törvénytipró és hűtlen a szövetséghez:

Példabeszédek 20:6  Sok ember hirdeti, hogy ő hűséges [héb. ḥas-dōw  = személyes hűség a szövetségben] de ki találhat megbízható [héb. ’ĕ-mū-nîm = hitben igazán hű] embert?



A nemzetek a Millennium idején, és azon túl


Armagedonnál Isten megbünteti a nemzeteket és leszámol minden emberi lázadással:

Jóel 4:2 … összegyűjtök minden népet. Jósáfát völgyébe vezetem őket, és ott tartok ítéletet fölöttük, (v.ö. Jel. 19:11-21)

Zofóniás 3:8-9 8 Azért várjatok rám - így szól JHVH -, arra a napra, amikor előlépek mint vádló! Mert úgy döntöttem, hogy összegyűjtöm a népeket, egybegyűjtöm az országokat, és kiöntöm rájuk bosszús haragomat, haragom egész hevét. Bizony, felindulásomnak tüze pusztítja majd az egész földet!

Ézsaiás próféta ugyanezt az eseményt vázolja elénk, rámutatva az ítélet okaira és az eredményére:

Ézsaiás 24:1,5-6 1 JHVH elpusztítja, felforgatja a földet, feldúlja felszínét, szétszórja lakóit…. 5 Gyalázatossá tették a földet lakói, mert megszegték a törvényeket, megmásították a rendelkezéseket, megszegték az örök szövetséget. 6 Ezért átok emészti a földet, megbűnhődnek lakói. Ezért elfogynak a föld lakói, csak kevés ember marad meg.

Isten véget vet annak, hogy az emberek szabadon felrúgják az általa meghatározott örök rendet, megszegjék a törvényeit és rendelkezéseit, valamint, hogy az általa létrehozott társadalmi intézményeket nem a megfelelő módon működtetik. Az ítélet következményeként csak nagyon kevés ember marad meg a földön, a túlélők, a népek maradékai végre JHVH nevét fogják segítségül hívni (Zof. 3:9).

A népek maradékai részesei lehetnek az eljövendő korszaknak, a Felkent Jahósua által kormányzott, a földön ezer éven át tartó isteni uralomnak. A Felkent vasvesszővel terelgeti majd ezeket a népeket az isteni rend irányába. E jelen korszaknak a lezárásával a Sátán és a bukott angyalok, köztük a fejedelemségek is, el lesznek zárva a feneketlen mélységbe (Jel. 20:2), amivel véget ér az emberek feletti befolyásuk. A föld szellemi uralkodója, a nemzetek bírája, a királyok királya Jahósua a Felkent lesz (1Tim. 6:15; Jel. 19:15-16). A megdicsőült szentek pedig a bukott szellemi fejedelemségek és uradalmak megüresedett helyét, és feladatát veszik át, mint királyok és papok (Jel. 5:10). Ezzel az emberiség szellemisége is megváltozik a helyes irányba. A nemzetek kibontakoztathatják a sajátos adottságaikból fakadó képességeiket. Ahogyan az özönvíz utáni új kezdet, úgy ez az újrakezdés is a népek elveszett örökrészének a helyreállításával kezdődik meg, elsőként természetesen Izraelével:

Ezékiel 45:1 Ha majd sorsvetéssel felosztjátok az országot birtokrészekre,…

A nemzetségi és családi birtokok, valamint az örökösödési törvények visszaállítása rövid idő alatt helyreállítja az emberekben a törvényességhez, valamint a házasság intézményéhez való, bibliailag helyes viszonyulást is. Ez létfenntartásuknak és érdekeiknek is kedvez. Ézsaiás egy idevonatkozó próféciája rendkívül sokatmondó:

Ézsaiás 4:1-2 1 Hét asszony ragad majd meg egy férfit azon a napon, és ezt mondják: A magunk kenyerét esszük, a magunk ruhájába öltözünk, csak viselhessük nevedet. Vedd le rólunk a gyalázatot! 2 Azon a napon ékes és dicső sarjat ád JHVH, a föld gyümölcse pedig pompás és díszes lesz azoknak, akik Izráelből megmaradnak.

E két verssorral kapcsolatban számtalan, célt tévesztett kommentárt olvashatunk, sokak szerint itt csupán a háborúk okozta férfihiányról van szó. Az igazság ennél sokkal árnyaltabb. Az ítélet után, Isten királyságának eljövetelével megszűnik a pogányok által gyakorolt társadalmi rend, ahol a nők általában egy gazdag férj megválasztásában látták a saját és gyermekeik anyagi jólétét és a jövőjük biztonságát. A nemzeti örökrészek és a teljes bibliai rend helyreállásával azonban az egyedüli biztonságot Isten útjainak követése jelenti majd. A családi örökség a fiú örökösökre száll (kivéve, ha nincs férfi örökös). Mivel a nők a házasság által a férjük örökrészébe kerülnek, utódaik a férfi családfáját viszik tovább, így csakis egy olyan férfi mellett lesz jövőjük, akinek megvan az Isten által biztosított öröksége. A fenti idézet arról szól, hogy a női értékrend alapjaiban változik meg, és inkább eltartják magukat a férjük mellett, csakhogy nevet szerezzenek maguknak, vagyis, a házasság által örökségben részesedjenek és annak az örökségnek utódokat biztosítsanak, betöltve a nő bibliai rendeltetését.
 
Az Ezékiel 47. fejezetében láthatjuk, hogy a megtért Izrael újra örökrészül kapja az Ígéret Földjét, aminek a kiterjedése jóval meghaladja azt, amit az ószövetség korszaka alatt birtokoltak. A felosztás ez alkalommal is sorsvetés által dől el, amiről tudjuk, hogy az isteni akaratot nyilvánítja ki:

Ezékiel 47:21-23 21 Ezt a földet fogjátok felosztani Izráel törzsei között. 22 És amikor elosztjátok az örökséget magatok közt, a köztetek élő jövevényeknek is adjatok, akiknek fiai már nálatok születtek. Olyanoknak tekintsétek őket, mint akik Izráel fiaival egyenlő jogúak, veletek együtt ők is osztozzanak Izráel törzseinek örökségében. 23 Abban a törzsben adjátok ki az örökségüket, amelyben jövevényként élnek! - így szól az én Uram, JHVH.

A nemzetekre vonatkozó társadalmi rend az Ószövetségből már ismert törvényekből áll, amit az új szövetség megkötése után az izraeliták már teljes szívvel és akarattal követni fognak (Jer. 31:31-22; Ezék. 11:17:20), beleértve a föld-, és örökösödési törvényeket is. A családi örökség birtokosa a törvénynek megfelelően a saját nemzetségéből választ feleséget, ami biztosítja a hosszú távú biztonságot. Az Izraelhez csatlakozó [teljesen asszimilálódni kívánó] idegenek a törvénynek megfelelően továbbra is egyenlő emberi jogokkal bírnak, és saját örökrészt kapnak majd annak a törzsnek a területén, amelyben megtelepedtek. Ez viszont ekkor sem jelent etnikai keveredést.

Izrael megmarad Isten mintanépének, ám immáron megtérve, szellemi izraelitákká válva és minden tekintetben megfelelve az isteni akaratnak, követendő példát mutatnak a nemzeteknek, amelyek ekkor már maguk is el akarják sajátítani és fel kívánják vállalni az Izrael által bemutatott modellt. Ennél fogva Isten Jeruzsálembe hívja a népeket:

Jeremiás 3:17 Ha majd eljön az az idő, Jeruzsálemet így fogják nevezni: „JHVH királyi széke.” Odagyűlnek mind a nemzetek JHVH nevében, és nem követik többé elvetemült szívük gonoszságát. 

Zakariás 8:22-23 22 És eljön számos nép és sok nemzet, hogy keresse a Seregek JHWH-ját Jeruzsálemben, és esedezzék JHVH előtt. 23 Így szól a Seregek Ura: Azokban a napokban mindenféle nyelvű nemzetből tíz ember is megragadja és megfogja egy zsidó ember köntösének szélét, és mondja: Veletek megyünk, mert hallottuk, hogy veletek van JHVH!«

Mikeás 4:1-3 1 Lesz azonban az idők végén, hogy JHVH házának hegye szilárdan áll a hegyek tetején, fenn a magasban a halmok felett, és odatódulnak a népek, 2 és odasiet sok nemzet, és mondják: »Gyertek, menjünk fel JHVH hegyére, és Jákob Istenének házához, hogy megtanítson minket útjaira, és ösvényein járjunk«; mert Sionról jön ki majd a törvény (tanítás), és Jeruzsálemből JHVH szava. 3 És ő ítéletet mond majd sok nép között, és megítél távoli erős nemzeteket;

A fenti idézetben Mikeás próféciája rámutat arra, hogy az izraeliták továbbra is ősapjuk után, vagyis Jákob nemzetségeiként lesznek számon tartva. A többi nemzet ugyancsak a pátriárkáik után neveztetnek meg. A nemzetek vérvonalai megmaradnak a maradékaik révén, magukévá tehetik az Isten útjait, és élvezhetik az ebből fakadó áldásokat. Isten továbbra is Izrael által mutatja nekik a követendő életmódot, amit el kell sajátítaniuk. Némi időbe telik megtanulniuk a leckét: Isten megáldja őket, a javukra szolgál, ha a helyes utat követik, és büntetést mér ki rájuk, ha letérnek arról:

Zakariás 14:16-19 16 Azután mindazok, akik megmaradnak a Jeruzsálemre támadó népek közül, évről évre elmennek, és leborulnak a Király, a Seregek JHWH-ja előtt, és megünneplik a sátoros ünnepet. 17 Ha pedig a föld népei közül valamelyik nem megy el Jeruzsálembe, hogy leboruljon a Király, a Seregek JHWH-ja előtt, az nem kap esőt. 18 Még Egyiptom sem kap, ha népe nem megy el, és nem jelenik meg. Ugyanaz a csapás éri, amellyel JHVH azokat a népeket sújtja, amelyek nem mennek el megünnepelni a sátoros ünnepet. 19 Így bűnhődik majd Egyiptom, és így bűnhődik minden nép, amely nem megy el megünnepelni a sátoros ünnepet.

Ézsaiás 66:23 És lesz, hogy hónapról-hónapra és szombatról-szombatra eljő minden test engem imádni, szól az JHVH.

Habár ekkor már nem kísérti bűnre az emberiséget a Sátán és gonosz angyalai, démonai, de az emberek szellemének tökéletesedni kell, ahogyan korábban a szentek is egy folyamat által lettek tökéletessé téve. A kezdet nem lesz teljesen zökkenőmentes, a népek maradékaiban még jelen lesznek a korábbi korszak berögződései (lásd az Ezékiel 38-39 című írást), de az idő teltével okulni kezdenek. A Felkent visszatérésekor feltámadt szentek fognak szellemi segítséget nyújtani az embereknek az isteni rendhez való igazodásban, és pozitív szellemi sugallatokkal hatva vezetik őket a helyes irányba: „Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!” (Ézs. 30:20-21). Az ezer év elteltével „a sátán kiszabadul börtönéből, és útra kel, hogy a föld négy sarkán félrevezesse a népeket, Gógot és Magógot, és harcra toborozza őket” (Jel. 20-7), így ez a korszak is a nemzetek megítélésével fog végződni.

A millenniumi időn túl, a nemzetek szétosztása még a mennyei Jeruzsálemben is számon lesz tartva:

Jelenések 21:24-26 24 Fényében járnak a nemzetek, és a föld királyai elhozzák bele dicsőségüket. 25 Kapuit nem zárják be soha, hisz ott nincs éjszaka. 26 A népek odahordják kincseiket és értékeiket.

Jelenések 22:2
A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek [gr. ethnón, nemzetek] gyógyítására szolgálnak.

Mindezek után határozottan kijelenthetjük, hogy a Szentírás a legkevésbé sem támogatja a propozíciós, vagyis az előterjesztett nemzeti identitás kérdését. A propozíciós nemzeti identitás lényege az, hogy a nemzetet a közös ideák, a felvállalt izmusokhoz való igazodás határozza meg, nem pedig a közös vérvonalbeli származás. Mint azt már felvázoltuk, Izrael mintául szolgált, követendő példaként az isteni rend alkalmazására. Márpedig ha a modell nemzet vérségi leszármazás alapján volt számon tartva, akkor a többi nemzet is így lesz az isteni rend alá vonva.

A nemzet nem egy elavult, idejét múlt intézmény, hanem maradandó eleme az isteni üdvtervnek. Amikor Jahósua a férfi és a nő Isten által elrendelt családi kötelékéről beszélt, ezt mondta: „Amit Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” (Mt. 19:6; Mk. 10:9). Ugyanez érvényes a nemzetre is, amely az azonos vérvonalból származó családok sokaságából lett Isten által egybekötve és intézményesítve. Amit pedig Isten rendeltetésszerűen egybekötött, azt ne válassza szét az ember a nemzeti sokszínűséggel, és semmi mással, ami megbontja ezt a rendeltetett egységet.



Mit hoz a jelen?

A nehéz időkben az emberek hajlamosak szélsőségekbe esni, a ma még együttérző szándék gyorsan megváltozhat. Az ellenőrizetlen, véget nem érő, tömeges invázió hamar kiöli az emberekből a segíteni akarás szándékát, s vele a béketűrést is. A bukott szellemi erők gondoskodnak arról, hogy a törvényszegés megsokasodjon, ami miatt sokakban kihűl majd a szeretet. (Mt. 24:12) Az együttérzés gyorsan átválthat közönybe, és a létfenntartás ösztöne felülírja a humánus érzületet. Amint megmutatkoznak annak konkrét jelei, hogy a menekültek között nagyszámban akadt „a várba besomfordáló janicsár”, az előítéletek nyernek, különösen akkor, ha a folyamatok gerjesztői erre megfelelően rájátszanak. A luciferiánus háttérhatalomról pedig egy dolgot tudunk teljesen biztosra mondani: a világ eseményeit a szerint tervezik meg és viszik véghez, hogy az elkerülhetetlenül vezessen annak az Antikrisztusnak az uralmához és birodalmának felemelkedéséhez, aki megmentőként lép majd fel és megtéveszt minden nemzetet (v.ö. Jel. 18:23). A jelenlegi, bizonyos erők által kierőszakolt bevándorlási hullám, illetve az általuk gerjesztett problémák olyan körülményeket biztosítanak, amelyek kedveznek a hamis messiás színre lépésének. Az Antikrisztus, a Sátán teljes erejével és hatalmával fog megjelenni, a világ pedig leborul „zseniális megoldásai” előtt:

Jelenések 13:2-7 2 A sárkány neki adta erejét és trónját, nagy hatalmával együtt. 3 …. Az egész föld csodálta a vadállatot. 4 Leborultak a sárkány előtt, hogy hatalmat adott a vadállatnak. Leborultak a vadállat előtt is, és így imádták: „Ki fogható a vadállathoz, ki tudja vele fölvenni a harcot?” 5 Gőgös, káromló szája volt, és hatalmat kapott, hogy negyvenkét hónapig jártassa. 6 Káromlásra nyitotta száját az Isten ellen, káromolta a nevét, hajlékát és az ég lakóit. 7 Hatalmat kapott, hogy megtámadja a szenteket és győzelmet arasson. Hatalma kiterjedt minden törzsre, népre, nyelvre és nemzetre.

Isten engedélyezi, és nagy teret biztosít az antikrisztusi fenevad működésének, hogy annak követésével az emberiség tetőzze a bűneit, és így megérjenek az ítélet idejére. A visszaszámlálás tehát megkezdődött a nemzetek megítélésének napjához (Jer. 25:31; Jóel 4:1-2; Mt. 25:31-32). Nekünk, hívőknek kötelességünk hirdetni az Isten királyságának eljövetelét, képeseknek kell lennünk felvázolni kormányzásának a jellemzőit, hogy az emberek igazodni tudjanak ahhoz, s velünk együtt imában kérjék az Ő királyságának eljövetelét. Ezáltal lesz a népeknek egy olyan fizikai maradéka, amely túlélve az ítélkezést, bemehet a Felkent millenniumi uralkodásába.

A keresztények minden nap elmormolják „Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, miképp a mennyben, azonképpen itt a földön is”, közben talán eszükbe sem jut, hogy a valóságban mit is jelent ez. Az általuk ismert világ, az Istentől elvágott ember akaratának teljes felszámolását és átalakulását, amit nem mindenki kíván szívből, mert sok tekintetben még ragaszkodnak ehhez a világhoz és a világ dolgaihoz. Isten uralma teljes lesz a földön annak minden velejárójával, elemével, pillérével, törvényeivel és intézményeivel, amelyek mindegyike betölti a rendeltetését és a nekik szánt módon fog működni. Ennek a világnak vagy korszaknak a pusztulása közel van, és hamarosan visszatér a Felkent, és az isteni rend teljes helyreállításával rendet rak a nemzetek soraiban:

Ap.Csel. 3:21 Őt ugyan az égnek kell befogadnia minden dolog helyreállításának az idejéig, amelyről Isten szólt századok óta szent prófétáinak ajka által.

Egyedül a Felkent Jahósua eljövetele vezet minden egyes emberi probléma végleges megoldásához, aminek alkalmával végre elhangozhat majd Mózes és a Bárány éneke:

Jelenések 15:3-4 3 „Nagyok és csodálatosak a te műveid, mindenható Úr Isten, igazságosak és igazak a te utaid, népek Királya! 4 ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te Nevedet, hiszen egyedül Te vagy szent: mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted, mert nyilvánvalóvá lettek igazságos ítéleteid”.