CoG

Letölthető Word dokumentum

PDF


 

Church of God

Email: p.poli@mailcity.com

 Copyright © 2014, Póli Pál - Isten Egyházának Gyülekezetei

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

Weboldal: http://www.churchofgod.hu


A “Nika lázongás”

Amikor egy sport meghatározta a történelmet


A sportegyletek és a politika összefonódásának egyik leghírhedtebb példájaként mindenképpen az ún. Nika lázongások néven elhíresült felfordulást hozhatjuk fel. Az egy héten át tartó Nika lázongás i.sz. 532-ben, Konstantinápolyban zajlott le, aminek alkalmával a város csaknem fele a tűz martalékává vált, és ami több mint harmincezer ember erőszakos halálával végződött. Emellett ennek az eseménynek van egy közvetlen bibliai vonatkozása is. 

A római birodalom hanyatlásának egyik jól ismert oka a tömegek „kenyeret és cirkuszt” mentalitása volt. A római birodalom kettészakadása után, úgy Rómában, mint Bizáncban is a sportesemények a különböző jól szervezett és gyakran jó politikai összeköttetésekkel rendelkező sportklubok, vagy szövetségek az ún. „demes” között folytak le. Bizáncban a messze legnépszerűbb sport a szekérversenyzés volt. Ennek a versenysportnak voltak a legjobban megszervezett „demes”-ei, vagyis sportszövetségei. A szekérversenyek hosszú időn át négy jelentősebb „sportegylet” vagy csapat között zajlottak le, amelyeket az általuk viselt színek alapján különböztettek meg. A négy egymással vetélkedő sportklub versenyzői a kék, a vörös, a zöld és a fehér mezekben versenyeztek egymás ellen. A szurkolóik ugyancsak a kedvenc csapatjuk színeiben jelentek meg az arénákban. Justiniánus császár idejében már csak két sportegylet dominálta a mezőnyt, a „zöldek” és a „kékek”. A császár maga is hódolója volt a versenyeknek, s személyesen a kék egylet szurkolója volt.


A különböző sportegyletek egyben szociális és politikai meggyőződéseket, nézeteket is képviseltek, s így szurkolóik nem csupán egy versenycsapat szurkolói voltak, hanem ezzel együtt egy adott politikai meggyőződés, vagy szociális mozgalom elkötelezett hívei is. Az egyébként tehetetlen köznép a sportklubokban találta meg azt a szócsövet, ami által kifejthette politikai akaratát. Így ezek a klubok és híveik egyféle átmenetet képeztek a politikai pártok és a mindenre elszánt csőcselék között, akik saját álláspontot foglaltak nem csak a napi politikai eseményeket illetően, de amellett is, hogy ki legyen a következő uralkodó, sőt, az ekkor még formálódásban álló kereszténység teológiai kérdéseiben is döntéseket kívántak hozni! Az általuk képviselt ügyek mellett hatalmas erődemonstrációkat voltak képesek megszervezni a nagypolitika irányának befolyásolására. Gyakran még a császári határozatokat is irányítani kívánták, oly módon, hogy a versenyeken tömegesen tomboltak és ordibálták politikai követeléseiket. A császári karhatalom nem léphetett fel a szurkolók ellen, mert a spotegyletek a befolyásos gazdag arisztokrácia támogatását élvezték.

I.sz. 531-ben azonban a karhatalom elfogott jó néhány olyan kék és zöld szurkolót, akiket azzal vádoltak, hogy egy verseny utáni tömegverekedésben több ember halálát okozták. Ez a fajta „huliganizmus”, a zendülések és tömegverekedések gyakori kísérői voltak a versenyeknek, s amint ezt korunk hasonló eseményei is mutatják, ebben nem sokat változott a „sportvilág” az elmúlt 1500 évben. Az elfogott gyilkosokat halálra ítélték, és legtöbbjüket ki is végezték, ám ketten közülük, egy zöld és egy kék, sikeresen megszöktek. A két ember 532. január 10-én egy templomépületbe menekült, amit körbevett a feldühödött csőcselék. Justiniánust mindez a lehető legkedvezőtlenebb időben érte. Birodalma a perzsák nyomása alatt állt, a polgárság a zendülés hangulatában volt a magas adók miatt, a nyugat-római területeket az ariánus „eretnekek” uralták, s mindezt tetőzte a fővárosban zajló felfordulás. A kedélyek lenyugtatására Justiniánus felmentette a két embert a halálos ítélet alól, de börtönbüntetésre ítélte őket. Emellett a kedélyek lenyugtatására január 13-ra meghirdetett egy nagy szekérversenyt is. Csakhogy a rivális kék és zöld klubok páratlan módon összefogtak a két emberük szabadon bocsátásának érdekében.

532 január 13-án a város népe feszült állapotban érkezett a Hippondrom-ba. Az aréna a császári palota mellett helyezkedett el, ahonnan Justiniánus saját páholyból nézhette a versenyt. A verseny eleve azzal kezdődött, hogy a tömeg szidalmazni kezdte Justiniánust. A verseny végén, a 22. futam után pedig a szurkolók a saját táboruk és színeik buzdítása helyett egy emberként üvöltözni kezdték a „Nika! Nika! Nika!” felhívást. (A ’nika’ jelentése „legyőzni”, „meghódítani”, innen a „Nika lázadás” elnevezés). Ezután a felhergelt tömeg kitört az arénából és megtámadta a palotát. A következő öt nap egy szabályos polgárháború volt, pusztító gyújtogatásokkal és elképesztő méretű öldökléssel.

A Justiniánus új adónemeit, és a nemesség érdekeivel ellentétes politikáját ellenző szenátorok csoportja megfelelő alkalmat látott arra, hogy megdöntsék a császár uralmát. A lázadókat fegyverekhez juttatták, akik így már nyomatékosabban adhatták elő a követeléseiket. A lázadók elsődlegesen Kapadókiai Jánost, az adószedésért felelős prefektust, és Triboriant a quaestor-t (törvényalkotót) kívánták eltávolítani posztjaikról, hogy aztán Hypatius-t, a korábbi császár, Anastasius unokaöccsét tegyék császárukká.

Justiniánus a menekülést fontolgatta, hajóval bármikor biztonságosan elhagyhatta volna a várost, mivel a lázadók csak az utcákat uralták. Rendkívüli éleseszűségéről híres felesége, Theodora azonban lebeszélte őt a menekülésről, mondván: „Akik egyszer a koronát viselték, azok nem élik túl annak elvesztését, és nem jön el az a nap, amikor nem címeznek engem császárnőként.”

Justiniánus összeszedte magát és egy rafinált tervet dolgoztak ki: Narses-t, a népszerű eunuchot egy nagy erszénnyi arannyal a Hippondrom-ba küldték, hogy megnyerje a kékek támogatását. A vézna testalkatú Narses egyedül és fegyvertelenül ment be az arénába, s egyenesen a kékek által elfoglalt szekció felé vette az irányt. Emlékeztette őket arra, hogy Justiniánus mindig is a kék klub szurkolója és támogatója volt, ellentétben a zöldeket támogató Hypatius-sal, akit éppen császárukká kívántak koronázni. Ezután átadta az aranyat a kékek vezetőinek, szétosztásra. A vezetők rövid tárgyalásba kezdtek egymás között, majd a táborukhoz fordultak és egy szózatban felhívták őket arra, hogy pártoljanak át Justiniánus mellé. A terv sikeres volt. A zöldek megrökönyödésére a kékek hirtelen kivonultak Hypatius koronázása közben. Közvetlenül a kékek kivonulása után, Justiniánus két remek tábornoka, Belisárius és Mundus egy háromezer fős, kipróbált veteránokból álló sereggel berontott a Hippondromba és kegyetlenül mészárolni kezdte a lázadókat. Valami harmincezer lázadót öltek meg. Justiniánus kivégeztette Hypatius-t, és száműzte az őt ellenző szenátorokat. Ezután újjáépíttette a felégetett Konstantinápolyt, és helyreállította a lázadók által felgyújtott híres Hagia Sophia templomot is. A következő évben, 533-ban pedig meghirdette a Justinuánusi Törvénykódot, ami korlátlan hatalmat biztosított a pápának és így a katolikus egyháznak, ezzel kezdeményezve a nyugati és keleti felekre szakadt római birodalom egyesítését és helyreállítását. 538-ban Belisárius seregei felszámolták az ariánus vandálok észak afrikai királyságát, majd visszafoglalták Rómát a szintén ariánus gótoktól, amivel a gyakorlatban is beiktatásra került a korábban kiadott törvénykód. Innentől a római birodalmi rendszer megújulásai a Dániel 7:8 próféciája által bemutatott „kis szarv” dominanciája alatt mentek végbe, s ezzel megkezdődött az 1260 éves periódus. Isten igaz egyháza pedig a „pusztába menekült” (Jel. 12:14).


  CoG