CoG

Pogány ünnepek vagy Isten ünnepei - melyik?

Van-e bármi jelentősége annak Isten szemében, hogy milyen napokat ünneplünk meg – vagy akár annak, hogy egyáltalán tartunk-e ünnepnapokat? Találhatunk-e a Bibliában utalást arra, hogy bizonyos napok szent célokra elválasztott napokká lettek téve Isten által? És ha igen, ezek az ünnepek csak az ókori izraelitáknak lettek volna megadva, vagy Isten célja az volt velük, hogy megünneplésük kiterjedjen minden nemzetre? Ha ma is érvényben vannak, felmerül a kérdés, hogy megtartásuk csak a zsidó vallásúakra kötelező-e, míg a keresztények tarthatják a saját maguk által létrehozott ünnepeket, mint pl. a Karácsonyt és Húsvétot? Ez az írás bevezető írásként készült az Isten ünnepeit részletesen bemutató írássorozathoz, amely majd alaposabb bibliai választ ad a fenti kérdésekre.


Email: p.poli@mailcity.com

Copyright © 2003, Isten Egyházának Gyülekezetei

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetõek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

http://www.churchofgod.hu


I. Rész

Az idők megváltoztatása? Kik által és mi célból?


Dániel könyvének hetedik fejezetében egy rendkívül fontos, és nagy jelentőségű prófécia előre bemutatja a különböző pogány világbirodalmak uralmát az elkövetkezendő 2500 év folyamán. Ezeknek a birodalmaknak az időszaka a prófécia megírásától kezdve számítható, vagyis az akkori, Nebukadnezár uralma alatt álló káld birodalom fennállásától fogva. A káldok birodalma után a prófécia rámutatott még az azt követő perzsa birodalom eljövetelére, majd Nagy Sándor görög birodalmának (s annak négy utódállamának) uralmára, és végül az előzőeknél hatalmasabb és rettenetesebb római birodalomnak az eljövetelére. A negyedik fenevad fején lévő tíz szarv az eredeti római birodalmi rendszernek a tíz különböző "feltámadását" jelenti, amelyek a római állami vezetés folyamatos újra- és újraéledései voltak a történelem folyamán. A próféciák szerint ez a hatalom tartani fog kisebb megszakításokkal Krisztus második eljöveteléig. Az állami rendet jelképező szarvak mellett azonban megjelenik egy kisebb, rejtelmes szarv is, ami szintén hatalmat gyakorol az állami vezetőség fölött, vagy mellett. Ez a hatalom egy vallási hatalom, amely olyan erőre tesz szert az állam mellett, hogy befolyásolni és gyakorolni képes annak teljes hatalmát a saját céljainak érdekében, beleértve még az Isten igaz szolgáinak üldözését és pusztítását is.

Dániel 7:7-8 7 Ezután egy negyedik vadállatot láttam az éjszakai látomásban: ijesztő, rémületes és rendkívül erős volt. Igen nagy vasfogai voltak; evett, rágott, és a maradékot összetaposta lábaival. Ez egészen más volt, mint az előző vadállatok, és tíz szarva volt8 Figyeltem a szarvakat: egyszerre csak egy másik kis szarv emelkedett ki közülük, az előző szarvak közül pedig hármat kitéptek miatta. Olyan szemei voltak ennek a szarvnak, mint az embereknek, és nagyokat mondó szája volt.

Dániel 7:20-22 20 Tíz szarv volt a fején, majd még egy másik is nőtt ki, három pedig letört előtte. Ennek a szarvnak szemei voltak, nagyokat mondó szája volt, és nagyobbra nőtt a többinél. 21 Láttam, hogy ez a szarv hadakozott a szentek ellen, és föléjük kerekedett, 22 míg el nem jött az öregkorú, és igazságot nem szolgáltatott a Felséges szentjeinek. És akkor bekövetkezett az az idő, amikor a szentek foglalták el a királyságot.

A tíz szarv tehát a római uralom tíz különböző feltámadása, a mellettük kinőtt kisebb szarv pedig annak vallási vezetése. A birodalom első három feltámadása vagy újjáéledése letört, illetve a kis szarv miatt ki lettek tépve. A szarvak között feltűnt kis szarv nem más, mint a civil államot eluraló katolikus "keresztény" vallásrendszer, és ez csaknem egyetemesen elfogadott tény még az Isten Gyülekezetein kívül is. A kis szarv hasonló a nagyokhoz, mert szervezettségi és uralmi rendszerének felépítése pontosan olyan, mint a birodalomé – így a fenevad pontos képmása –, csupán a birodalomhoz mérten kisebb méretekben, és egy vallási hierarchián belül. Ez a birodalomra rátelepedett katolicizmus a maga vatikáni hatalmával végül is olyan hatalmassá és befolyásossá vált, hogy sok tekintetben uralta és uralni fogja a negyedik fenevadat, illetve annak különböző újjászületéseit a történelem folyamán, beleértve a majdani utolsót is. Emellett ez a szarv magasabbra nőtt a többinél, mert míg a birodalom csupán Európa egy részét uralta, addig a vallás egy több kontinensre kiterjedő, világméretű hitrendszerré vált. Valójában az első három szarv azért lett kitépve, mert az első három birodalmi újjáalakulást nem a háromsághívő vatikáni rendszer vezette.Ez a kis szarv nagyokat mondó szájjal hiteti el a világot, de hamis, képmutató, Isten törvényét gyalázza, és ezért nincs benne világosság (Ésa. 8:20). Ugyanez a vallásrendszer van bemutatva a Jelenések 13:11-17 verseiben, ahol a hétfejű és tízszarvú fenevad** mellett jelenik meg, mint egy másik fenevad, amely külsőségekben a Bárányhoz hasonlít, de szavai Sátántól jönnek (Jel. 13:11). Ez egyben a babiloni misztériumok nevű nagy parázna is, aki üli és irányítja a birodalmat (Jel. 17:3,7-8), és aki részeg az általa elpusztított szentek vérétől. Ez a vallásrendszer a kereszténység, az igaz hit nevében mutatkozik meg, Krisztus nevét viseli, de valójában Sátán általi mesteri utánzata az igaz hitnek, és sátáni eredetű pogány (babiloni) vallásgyakorlatai vannak. E vallás követői, amikor hatalmon vannak, pusztítják mindazokat, akik valóban az igaz hitet követik.

A világméretű megtévesztések, pogány paráznaságok és nagyokat mondó hamisságok egy nagyon fontos aspektusa az, hogy ez a valláshatalom megváltoztatta az időket (az időszámítást, a naptárt, a heti pihenőnapot és JHVH ünnepeit), és a törvény további elemeit is. Az idők megváltoztatása természetesen szándékosan, világos céllal történt, hiszen az Isten által megadott naptár, szombatok és ünnepnapok egyben pecsétek is, amelyeket azonosító jelekként visel Isten népe (2Móz. 31:12-14; 13:9-10; 5Móz. 6:8). Továbbá az Isten által levetett naptár, és az általa meghatározott időszámítás (v.ö. 1Móz. 1:14) egyben maguk is a Törvény részét képezik.

Dániel 7:25 Sokat beszél majd a Felséges ellen, és gyötörni fogja a Felségesnek a szentjeit. Arra törekszik, hogy megváltoztassa az Időket (néhany fordításban ünnepeket) és a törvényt.Hatalmába kerülnek a szentek egy időszakra, meg két időszakra és egy fél időszakra.

A "kis szarv" felelős tehát úgy a naptár, az idők/ünnepek elvetése vagy megváltoztatása miatt, mint a Törvény sok más területének eltörlése, megmásítása, elferdítése miatt is. Ma elterjedt kifejezésekké váltak még keresztény körökben is a "liturgikus naptár" és "civil naptár" szóhasználatok. Ez utalás arra, hogy bár tudnak Isten naptárjának létéről, s elismerik, hogy Izraelnek az lett megadva, de nem tulajdonítanak neki különösebb jelentőséget, nem fogadják el érvényét, és napjaikat, ünnepeiket továbbra is a "civil naptár" (pontosabban a "kis szarv" által megváltoztatott idők) szerint számítják, mondván, ennek ma már nincs jelentősége. A Biblia természetesen csak két utat állít elénk: vagy elfogadjuk az Istentől származó utasításokat s egyedül az követjük, vagy pedig azokat a pogány szokásokat követjük, amelyeket el kellene hagyni, amiből gyorsan ki kellene futni Isten népének (Jel. 18:4). A napok és a Törvény megváltoztatása kizárja azt, hogy Istent szolgálják (Jel.12:17; 14:12), mert ezzel elvetik az Isten parancsolatait és Jézus Krisztus tanúbizonyságát, továbbá hitének követését. Krisztus ugyanis kijelentette, hogy semmi nem múlik el a törvényből (Mát. 5:18), maga is tökéletesen megélte azt hite által, és az ígéret szerint az Újszövetség alatt a hívők szívébe is behelyezi (Zsid. 8:6,10. Jer. 31:31-34). A próféciák szerint ugyanez a hamis vallás Krisztus közvetlen megjelenése előtt, egy ideiglenes lappangó állapotból feltörve a végidőkben is aktívan működik, sőt akkor nyeri el legnagyobb hatalmát a szentek fölött.


Megjegyzések:

* Azok különböző, áriánus nézeteket valló germán törzseknek a római birodalmat helyreállítani szándékozó, de rövid életű próbálkozásai voltak, amelyeket a trinitarista katolikus rendszer gyomlált ki, mint vetélytársakat. Ezzel a témával részletesebben több más próféciával kapcsolatos írás foglalkozik.

** Ez szintén a római birodalom. A Jelenések 13:1-8 és 17:3,8-7 hét fejű és tíz szarvú fenevadjai a Dániel 7:7-8 fenevadjának hét megmaradt szarvával azonosak. A hét fej a római birodalom egymást követő (és ekkkor már "keresztényi"), különböző megújulásai a történelem folyamán. A hétből jön el majd a nyolcadik, vagyis az utolsó felvillanása ennek a római rendszerűbirodalmi és vallásszövetségnek, amely tíz európai "király" összefogásából áll majd, jelképezve a nyolcadik fejen lévő tíz szarvval (Jel. 17:11-14), amelyet maga Krisztus fog elpusztítani (Jel. 17:14). Vagyis amíg Dániel hét szarvval jelképezte az eredeti római rendszer újjárendeződéseit, a Jelenésekben a hét fej jelenti ugyanazt.]

 


Konstantin császár – a kis szarv színrelép

De mikorra tehető pontosan ez a nagy fordulat és az idők megváltoztatása? Mikor lépett uralomra ez a "kis szarv"? Az kétségtelen, hogy már az apostolok idejében is megjelentek tévtanítók, akik így a kereszténység legkorábbi idejétől fogva megkezdték az igaz hit bomlasztását, és a pogány, gnosztikus tanok terjesztését. Ezt a tényt számos újszövetségi idézet is bizonyítja (Csel. 20:28-30; 2Kor. 11:14; Júd. 3:4; 2Ján. 8-10; 3Ján. 3-10; stb.). Simon Mágus példája különösen jól ismert, aki maga is nagyban hozzájárult a pogány misztériumok kereszténységbe olvasztásához (lásd A két Péter című írást). Természetesen maga Krisztus is kijelentette, hogy az Ő nevében sokakat megtévesztenek majd hamis tanítók:

Máté 24:5 Mert sokan fognak jönni az én nevemben és azt mondják: ‘Én vagyok a Krisztus’, és sokakat félre fognak vezetni.

Tehát a pogány nézetek már a kezdet kezdetén jelen voltak, és ahogy a kereszténység terjedt és egyre nagyobb tömegeket érintett, úgy az igaz hit bomlása is egyre fokozódott. Az egyháztörténészek kivétel nélkül mind rámutattak arra a tényre, hogy az apostolok halálával egy kb. 60-70 éves történelmi fehér folt jött létre, ami az egyháznak egy homálybamerült és titokzatos korszaka. Amikor a kereszténység a második század elején újra feltűnik, az már valóban egy gyökeresen megváltozott egyház volt. Ez az átmeneti korszak eltartott még valami két évszázadig, miközben különböző irányvonalai alakultak ki a kereszténységnek. Ezt a romlásba hanyatló tendenciát még a korai katolikusok néhány teológusa is felismerte. Tertulliánus pl. egy i.sz. 230 körüli levelében felszólalt az ellen, hogy a keresztények átvették a tél közepén tartott pogány fesztiválokat, és sajnálkozva, de sokatmondóan kijelentette, hogy még a pogányok is hűségesebbek a vallásaikhoz, mint a keresztények voltak a saját hitükhöz:

Mi [katolikusok] elkülönültünk az Isten előtt egykor [és természetesen ma is] kedvesen elfogadott szombatoktól, újholdaktól és fesztiváloktól [JHVH ünnepeitől], s ma a szaturnáliát, a januári fesztivált, a brumáliát, és matronáliát gyakoroljuk, amikor ajándékokat osztogatunk szét, és az újév napi ajándékokat csörömpölés kíséri, és sport ünnepélyeken és bankettokon hangoskodunk; ó, hogy még a pogányok is mennyire hűségesebbek a maguk vallásaihoz, mert ők gondosan elkerülik azt, hogy bármit átvegyenek a keresztényektől.

Tertulliánus, A bálványimádatról (A. Hissop, The Two Babilons, 14. fej. 93. old)

Ekkorra azonban az eredeti apostoli hit már régen a múlté volt, és a folyamat megállíthatatlanul addig tartott, amíg a római birodalom lakosságának jelentős része felvette ezt a kereszténységet. A meghatározó fordulópont a negyedik század volt, amikor Konstantin császár Róma hivatalos államvallásává tette a kereszténységnek azt a formáját, amit római katolikus kereszténységnek neveznek.

Konstantin - aki maga is a napimádó kultusz híve volt - a napimádó pogány vallás népszerűsége miatt már i.sz. 321-ben kiadott egy polgári vasárnaptörvényt. Innentől egyre gyorsult a biblia napok tartásának elvetése, amit a Niceai zsinat (i.sz.325) határozatai szerint ekkortól már törvényekkel is szabályozni kezdtek! Ezeknek a törvényeknek az elrendelésében az ekkorra hevessé vált zsidógyűlölet is nagyban közrejátszott. A bibliai pészah ünnepet, Krisztus halálának emlékünnepét ekkor törölték el, és helyette a már pogány elemekkel átitatott keresztény húsvét ünnepet vezették be, aminek megtartási időpontjai is eltérnek. Eusebius, a korai egyháztörténész felelevenít néhanyat a zsinaton elhangzott érvekből:

Az érdemtelennek tűnik, hogy ezt a legszentebb ünnepet [húsvétot] a zsidókat követve tartsuk meg [Niszán 14-én], akik gonosz módon tisztátlanná tették kezeiket a hatalmas bűnükkel, ami által kiérdemelték szellemük vakságát... Ne legyünk hát hasonlók semmiben ezekhez a förtelmes zsidókhoz. ... Legyünk egységesek abban az akaratban, amit a józan ész is diktálni látszik, elkerülve a zsidók hamis bizonyságának minden gyakorlatát...

Eusebius, Konstantin élete. 3.könyv, 18-19. fejezetek, Niceai és Post-Niceai Atyák 1979, 1.köt. 524-525.old.)

Valamivel később, már Konstantin halála után, a Laodiceai zsinaton (i.sz. 364 körül), ahol csak a kereszténység római katolikus ágazata volt jelen, véglegesen is egyháztövénnyé nyilvánították a korábbi kezdeményezéseket. A zsinat egy határozata szerint "a keresztényeknek nem engedhető meg, hogy zsidósodva a szombatot tartsák meg, hanem azon a napon dolgozniuk kell, s helyette a vasárnapot tiszteljék". Mindazok, akik eltértek ettől, eretnekekként ki lettek "átkozva" az egyházból.

Így Konstantin volt az első keresztény császár, aki elismerte Róma püspökét az egyház fejének, akit ekkor már "pápának" neveztek, sőt, még egy palotát is biztosított neki. Az említett niceai zsinatot is Konstantin szervezte meg, hogy kiegyeztessenek egy sor vitatott doktrínát, amelyek megosztották az akkori egyházat. Noha Konstantin ekkor még nem is volt megkeresztelve (csak i.sz. 337-ben, halálos ágyán "keresztelték meg", fejére vizet öntve) és maradandó híve volt a napimádatnak, mégis nagy részben ő határozta meg, hogy mi válik "ortodox" tanítássá! Mivel Konstantin volt az első "keresztény állam" első császára, érdemes megvizsgálni az egyháztörténészek vele kapcsolatos feltárásait:

A Konstantin által létrehozott eredmények indíttatásai némileg kétségesek… Ő maga napimádó volt, egyike az olyan kései pogány kultuszoknak, amelyeknek sok gyakorlata megegyezett a keresztényekével. Így pl. Iszisz követői imádták a madonnát, a szent gyermekével; az Attisz és Szibilla kultuszok megtartották a vér napját és a velejáró böjtöt, amit aztán folytattak a Hilaria feltámadás-örömünneppel Március 25-én; az elitista Mithrász-kultusz követőknek, kik között sok volt a katonatiszt, volt egy szent étel-vétele. Konstantin csaknem minden kétséget kizáróan szintén Mithrász-követő volt, és a "megtérését" követően általa felépített diadalív a Nap-istene, illetve a "legyőzhetetlen nap" mellett tesz tanúbizonyságot. Sok keresztény egyszerűen nem tett különbséget e között a napimádat között, és aközött, amelyet ők maguk is gyakoroltak. Krisztusra úgy utaltak, mint "aki szekerét az égbolton át hajtja"; istentiszteleteiket vasárnap tartották, kelet felé térdeltek és a karácsonyi misztériumünnepet december 25-én tartották meg, a nap születésének napján, a téli napforduló idején. Később a Julián császár alatt történt pogány megújulás idejének zűrzavarában a keresztények számára még könyebben elfogadhatókká lettek a pogány gyakorlatok. Troy püspöke pl. megvallotta Juliánnak, hogy ő titokban mindig is a naphoz imádkozott. Konstantin soha nem adta fel a napimádatot véglegesen, sőt pénzérméire is a nap képét verette. A vasárnapot [a nap napját] pihenőnappá tette… Az új, róla elnevezett városban, Konstantinápolyban szobrot állított a Forumban a nap-istenének, saját arcának ábrázolásával… Konstantin rendeleteinek sok tekintetben valóban zavaros indíttatásai voltak. Rendkívül babonás ember volt, és valószínűleg osztotta a hivatalos katonák nézetét abban, hogy minden vallást egyformán tisztelni kell, nehogy bármelyik isten ellen tegyenek bármit… Hiú és babonás ember lévén, talán csak azért ölelte magához a kereszténységet, mert az remekül szolgálta személyes érdekeit, és egyre növekvő megalomániáját…. Az egyházi rendeletei arra utalnak, hogy egy olyan állami egyházat képzelt el, amelyben a klérus tagjai egyben civil tisztviselők is. A maga uralma azonban mindenben inkább az őt megelőző pogány isten-császárokéhoz hasonlított – ennek a ténynek bizonyságául szolgálnak azok a kolosszális méretű szobrok és arcmások, amelyek szinte betöltötték az egész birodalmat – még akkor is, ha önmagát egy isteni rendeltetésű papi királynak vélte, akit Isten vezet mindebben… E felfogás szerint Konstantin császárnak legalább akkora szerepe volt az üdvösségi folyamatban, mint az apostoloknak. Rendeleteinak alapján ő maga ezt így vélhette. Az általa felépített pompás és gazdagon ékesített Apostolok Székháza nevű új templomban előre biztosította magának a kriptáját. Eusebius leírása szerint azt várta, hogy "teste ugyanazt az érdemet fogja elnyerni, mint az apostoloké, s az ő teste is velük együtt az odaadó tisztelet tárgya lesz majd a templomi áhítatokkor." A koporsója valóban a központi helyre került, amelynek két oldalán hat-hat apostol szobra állt, magát a tizenharmadiknak téve, mint azok feje… . Az rejtély, hogy hogyan egyezhetett ki vele és megalomániás theokratikus rendszerével az akkori keresztény egyház, ráadásul látszólag minden fenntartás nélkül. Volt-e közte és az egyház között egy előre levetett megegyezés? Melyik félnek vált aztán legjobban hasznára az államnak és a vallásnak e frigye? Vagy ha úgy tetszik: a császárság vetette alá magát a kereszténységnek, vagy a kereszténység prostituálta el magát a birodalommal?

(Paul JohnsonA History of Christianity, 1976, 67-69. oldalak).

Az állam és egyház frigye ezután Európa történelmének egyik legmeghatározóbb jellegzetessége lett, ami végigkísérte a római, "keresztény" fenevad elkövetkező hét fejet, illetve feltámadásait, korszakait. A kereszténységbe beszivárgott pogány eredetű tévtanítások hivatalos törvényekké váltak, amelyeket ha kellett, azontúl az állami hatalom erejével tartottak fent. Mindezt sok esetben azok üldözésére használták, akik "eretnekekként" kitartottak a bibliai hitrendszer mellett. A vallásrendszer így egy katonai hatalmat nyert céljainak érdekében, amikor szüksége volt rá, a császárság pedig egyféle ragasztóként használta fel a vallást a soknemzetű és kultúrájú birodalmak összetartására, egységesítésére. Így született meg az egyetemes nyugati világ keresztényi kultúrköre.

Mint láttuk, a Jelenések 17-ben szintén ugyanennek a magasra nőtt "kis szarvnak" a hatalma van bemutatva, amint királyok és birodalmak fölött uralkodik, s amely üldözi Isten igaz szentjeit. Ez tehát az a valláshatalom, amely minden lehetséges módon megváltoztatta az elrendelt időket. A mai időszámítási rendszer tehát egyáltalán nem a véletlen műve, nem egy természetes fejlődési folyamat eredménye, hanem az isteni rend elvetésének a következménye! Vegyük sorra ennek a vallásnak a mára már univerzálisan elterjedt újításait:

Az alábbi idézetek pedig jól példázzák a "kis szarv" nagyokat mondó kevély beszédeit, amelyekkel egyben elismerik azt, hogy ők változtatták meg Isten napjait:

"Azért tartjuk a vasárnapot a szombat helyett, mert a Katolikus Egyház a Laodíceai zsinaton határozatot hozott a szombatnapi pihenő vasárnapra való áthelyezésére."

Peter Geiermann, C.S.S.R., A katolikus hitre térők katekizmusaHarmadik kiadás

"A vasárnap tartása egy olyan katolikus intézmény, amelynek tartalmát és ünneplését csakis a katolikus elvek alapján lehet megmagyarázni … A Szentírás első oldalától az utolsóig, sehol nem találunk egyetlen sort, amiről azt mondhatnánk, hogy az alapján megváltoztatható lenne a hét utolsó napjára meghatározott gyülekezeti istenimádat napja a hét első napjára."

CATHOLIC PRESS, (Sydney, Australia), 1900. Aug. 25.

"A vasárnap az a mi [katolikusok] hatalmunknak a szimbóluma. Bizonyítéka annak, hogy az egyház fölötte áll a Bibliának, amit a pihenőnapnak ez az áthelyezése bizonyít a leghatározottabban."

The Catholic Record, 1923 Szeptember 1.-i példánya

"Mi katolikusok nem fogadjuk el a Bibliát a hitünk egyedüli meghatározójaként. A Biblia mellett velünk van az élő Egyház, és annak az Egyháznak a hatalma és vezetése is. Mi azt mondjuk, hogy ez az Egyház az, amelyet Krisztus alapított meg, arra, hogy tanítsa és vezesse az embert az életében, s hatalmában van az ószövetségi ceremóniális törvényeket megváltoztatni, s ezért fogadjuk el azt is, hogy áttette a szombatot vasárnapra. Mi őszïntén bevalljuk, igen, az Egyház [katolikus] határozta meg ezt a napcserét, és törvénnyé tette, amint sok más törvényt is bevezetett, olyanokat, mint a pénteki böjtöt, a papság cölibátus kötelezettségét, a vegyes házasságokat illető törvényeket, a katolikus házasság rendeleteit, és ezernyi más törvényzetet."

Catholic Church Extension Society, 1975, Chicago, Illinois, Peter R. Kraemer

"Testvérek, nézzetek körül, hány egymással viszálykodó felekezet és szekta létezik. Mutasson nekem valaki egyet közülük, amelynek hatalma és ereje van ahhoz, hogy törvényzeteket kössön a lelkiismeretünkre. Egyetlen egy ilyen van a föld kerekségén, és az a Katolikus Egyház. Egyedül ennek van hatalma törvényeket bevezetni, amelyek megkötik lelkiismeretünket, Isten előtt érvényesek, s kötelezőek lettek a pokol tüzére való kerülés erejéig. Vegyük például a vasárnap megtartásának esetét. Mi alapon tartják azt a protestánsok? Nincs okuk rá egyáltalán. Azt nem mondhatjuk, hogy a negyedik parancsolat megtartása miatt, mert az azt mondja: ‘emlékezzél meg a szombat napjáról és szenteld azt meg.’ De sem Biblia szerint, sem az időszámítás szerint a szombatnap nem esik vasárnapra."

T. Enright Atya, római katolikus pap, Kansas City, MO, USA

"Én ismételten felajánlottam 1000 dollárt bárkinek, aki bebizonyítja nekem azt a Bibliából, hogy nekem meg kell tartani és szentelni a vasárnapot. Ilyen törvény nincs a Bibliában. Ez a törvény egyedül a szent Katolikus Egyház törvénye. A Biblia azt mondja, ‘emlékezzél meg a szombat napjáról és szenteld azt meg.’ A Katolikus Egyház viszont ezt mondja: ‘Nem. Az isteni hatalom képviseletében eltörlöm a szombat napot, és megparancsolom nektek, hogy tartsátok a hét első napját megszentelve azt.’ És íme! Az egész civilizált világ tiszteletteljes engedelmességgel térdet hajtott a szent Katolikus Egyház parancsolatának."

T. Enright, római katolikus pap előadása Hartford-ban, Kansas, 1884. Feb. 18.

(az idézetekben látható kiemelések hozzáadva).

Itt meg kell jegyezni, hogy nem létező, vagy már érvénytelen dolgokat nincs értelme eltörölni, és főként megváltoztatni. Ha a "kis szarv" a negyedik században tűnt fel és változtatta meg véglegesen a meghatározott időket és a törvényt, akkor azok nem lehettek eltörölve valami háromszáz évvel korábban Krisztus áldozatával és az Újszövetség eljövetelével! Mindezt csak érvényben lévő napokkal, törvénnyel lehetséges megtenni, és ez a hatalom éppen azért harcol a szentek ellen, mert azok nem vetik alá magukat ennek a másolatként létrejött vallásrendszernek, és annak jeleinek.

 

II. Rész

Ma már mindegy, hogy a keresztények milyen napokat tartanak, avagy egyáltalán tartanak-e?

Láthatóan az ókori Róma pogány ünnepei lettek szisztematikusan ráerőszakolva a megtévesztett és félrevezetett keresztény világra. Ennek a megtévesztésnek egy fontos része tehát a JHVH ünnepeit pótolni szándékozó ünnepnapok bevezetése, az olyan napoké, mint a Karácsony, Húsvét, Újév (Szilveszter), s számtalan más olyan nap, amelyek mindegyike a pogányoktól lett kölcsönözve. Az is bizonyított tény, hogy ezeknek a pogány ünnepeknek részben az volt a céljuk, hogy fellendítsék az árucserét és a kereskedelmet. Más szóval: igen sok tekintetben egyszerűen nyereségvágy vezette gazdasági szerepük volt, ami vitathatatlanul a mai napig is egy fő jellemzője maradt ezeknek az ünnepeknek. Már ennyinek elégnek kellene lenni ahhoz, hogy a Bibliát komolyan tanulmányozó, őszinte szándékú hívő elforduljon a megtartásuktól, a velük járó kétes szokásoktól és a felelőtlen anyagi túlkapásoktól.

Természetesen az érzelmek manipulálása is közrejátszik, hisz egy magát keresztény hívőnek valló egyén igényli, hogy vallásának legyenek bizonyos külső megnyilvánulásai, emlékeztetői és ünnepei, vagy ünnepélyes elemei. Így ezek a "keresztény" ünnepek részben máig is ezt a célt szolgálják. De jogában van-e az embernek Istent a maga módján imádva pogány ünnepekhez fordulni, amikor Isten nyilvánvalóvá tette az Ő ünnepeit, újholdnapjait és heti szombatjait pihenőül és örömünnepekként (v.ö. Zsolt. 81:4).

A válasz az ünnepnapok egy fontos céljában rejlik, ugyanis az Isten ünnepei egyben azonosító jelek is Közte és népe között, akiket elhívott és akiket megszentel. A Szombatokon alapuló rendszerre tehát úgy kell tekinteni, hogy azok az Isten népének egy nagyon sajátos és fő jellemvonása. Ezeknek a jeleknek a megrontásával Isten népének a megrontása volt a cél.

Pl. a kovásztalan kenyerek ünnepe az Isten törvényének egyik jele (5Móz. 6:8), mert része a parancsolatoknak, a szertartásoknak és a rendeleteknek, és rámutat arra, hogy Isten megváltotta Izraelt (5Móz. 6:10), és mindezek Krisztus áldozatán keresztül a Krisztushoz tartozókra is kiterjednek (Róm. 9:6; 11:25-26). Ezek a jelek a bálványimádástól óvnak (5Móz. 11:16), és az Úr választottainak jelei, illetve pecsétjei (Jel. 7:3).

2Mózes 31:12-14 12 Azután szóla az Úr Mózesnek, mondván: 13 Te szólj az Izráel fiainak, mondván: Az én szombatimat bizony megtartsátok; mert jel az én közöttem és ti közteteknemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ki titeket megszentellek. 14 Megtartsátok azért a szombatot; mert szent az ti néktek. A ki azt megrontja halállal lakoljon. Mert valaki munkát végez azon, annak lelke irtassék ki az ő népe közül. (v.ö. Ezékiel 11:12)

Az engesztelés ünnepe egy másik jele a szövetség népének. Aki ennek a betartását elhanyagolja, azt kivetik a népből, más szóval a szövetség népéből, Izraelből, ami ma az egyház, vagyis szellemi Izrael (3Móz.23:29; Róm.9:6-8; Gal. 6:16 ).

3Mózes 23:26-32 26 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván: 27 Ugyanennek a hetedik hónapnak tizedikén az engesztelés napja van: szent gyülekezéstek legyen néktek, és sanyargassátok meg magatokat, és tűzáldozattal áldozzatok az Úrnak. 28 Semmi dolgot ne végezzetek azon a napon, mert engesztelésnek napja az, hogy engesztelés legyen érettetek az Úr előtt, a ti Istenetek előtt. 29 Mert ha valaki nem sanyargatja meg magát ezen a napon, irtassék ki az ő népe közül. 30 És ha valaki valami dolgot végez ezen a napon, elvesztem az ilyent az ő népe közül. 31 Semmi dolgot ne végezzetek; örök rendtartás legyen ez nemzetségről nemzetségre minden lakhelyeteken. 32 Ünnepek ünnepe ez néktek, sanyargassátok meg azért magatokat. A hónap kilenczedikének estvéjén, egyik estvétől a másik estvéig ünnepeljétek a ti ünnepeteket.

Továbbá az engesztelés ünnepétől kezdődően van meghatározva a jubileum, ami pedig Isten rendszerének alapvető eleme az emberiség gazdasági életét irányító rendszerben. Ez egy nagyszombat, azaz szabbath-szabbatón, kihangsúlyozottan megszentelt nap (ld. SHD 7677). Magának a jubileumnak a szellemi dolgokra vonatkozó jelentőségét a későbbi írások fogják megmagyarázni.

Mivel a keresztény nevet viselő nagy hamis vallás egy remek sátáni hamisítvány, egy ötletes másolata az igaz vallásnak, így Krisztus nevének kisajátítása mellett egy pihenő- és ünnepnaprendszert is bevezettek, amely szintén Krisztus nevében, illetve az ő állítólagos dicsőítésére lett létrehozva. Az istenimádat látszata megmaradt, de a megváltoztatott naptár és az elrendelt pihenő- és ünnepnapok már nem esnek azokra a napokra, amelyeket Isten elrendelt. A létrehozott ünnepek szimbólumai is minden tekintetben eltérnek a megváltás tervét szimbolikusan vázoló bibliai ünnepekétől. És végül, ezek nem szolgálnak Isten jeleiként, de megfosztanak az Isten által adott elpecsételéstől. Amikor ez a hamis egyház erejének teljében volt a középkorban, a szombat megtartóit eretneknek nevezték, akiket üldöztek és pusztítottak, míg a hamis vasárnapi pihenőt halálbüntetés terhe mellett kötelezték. Bár ma ez az egyház nincs hatalomban, csupán a politika befolyásolására futja erejéből, de Dániel és a Jelenések könyvéből tudjuk, hogy Krisztus visszajövetele előtt még egyszer teljes hatalmat kap a szentek fölött.

A pogány szokások és valláselemek átvételét soha nem engedélyezte Isten, sőt határozottan figyelmeztette népét, hogy ne kövessék a pogány népek példáját, ahogy ők imádják isteneiket, és ne vegyenek el vagy adjanak hozzá ahhoz, amit Ő elrendelt:

5Mózes 12:30-31 30 vigyázz, ne utánozd őket [a pogány népek "istenimádatát"], miután elpusztultak utadból, s ne tudakozódjál szertartásaik után, mondván: ‘Amint e nemzetek tisztelték isteneiket, úgy cselekszem majd én is.’ 31 Ne tégy így az Úrral, a te Isteneddel, mert azok minden olyan undokságokat elkövettek isteneikkel, amelyeket az Úr gyűlöl …

5Mózes 13:1 Csak azt tedd az Úrnak, amit parancsolok neked: ne tégy hozzá semmit, és el se vegyél belőle.

Az Isten Izraelen keresztül tette nyilvánvalóvá azt a társadalmi rendszert, amely szerint egy nemzetnek működnie kell, s aminek követése áldásokat hoz bármely nemzetre, amely magáévá teszi azt (5Móz. 4:6). Hozzátenni, elvenni belőle, vagy megváltoztatni nem lehet. Ezek a törvények ok-okozat elven működnek, tehát betartásuk okozza a kívánt áldásokat, emellett Isten még természetfölötti védelmet is nyújt. Elvetésük viszont ártalmat és átkokat hoz a nemzetre. Sátán, aki megtévesztette és elhitette az egész világot (Jel. 12:9; 20:2-3), a maga önző és gyarló elméjét követő társadalmi rendeket hozott létre, amelyek szintén az ok-okozat elv alapján működnek, de ennek eredménye az igazságtalanság, egyenlőtlenség és viszály, amit mindig háborúk, szenvedések és nyomor követnek. Isten jubileumi rendszerének elvetése szintén hozzátartozik az "idők megváltoztatásához", ami hosszútávon a termőföldek kimerüléséhez, az emberi táplálékok elsilányosodásához és a természet teljes elszennyeződéséhez vezetett. Mindezek pedig nagyban kihatnak az emberi egészségre, és betegségek sorát okozzák. A jubileumi törvények korlátoznák azt a gátlástalan nyereségvágyat, ami a fejlett nyugati "keresztény társadalmak" legjellemzőbb vonása lett, és amit a világ hátralévő része követni kíván. Krisztus visszajövetelekor Isten kiönti haragját a világra, mert áthágták a törvényeket, megszegték a parancsolatokat, és megrontották az örök szövetségét (Ésa. 24:5). A világ nemzetei haragosak lesznek, mert fel kell adniuk ezt a megszokott életmódot, és harcolni fognak Isten uralma ellen, Aki ekkor elpusztítja mindazokat, akik pusztítják a földet (Jel. 11:18).

Amikor Isten helyreállítja uralmát a földön, az általa Izraelnek megadott törvényzet lesz az egész világ alkotmánya, és minden nemzet tartani fogja JHVH ünnepeit (Ésa. 2:2-3; 56:1,2, 4-7; 66:23; Jer. 31:31-34; Zak.. 14:16-19; Mik. 4:2; Zsid. 8:7-13). Az áldásokat, bőséget, egészséget és beteljesedett boldog életet az Isten parancsolatainak betartása eredményezi.

 

Az ünnepnapok célja

Amikor Isten megadta az évi ünnepnapokat a pusztai gyülekezetének, azt nem tette céltalanul. Amíg a heti szombat tartása azonosítja a Teremtőt és az Ő népét, addig ezek az ünnepnapok azonosítják a Teremtő célját népével kapcsolatban. Ezek az ünnepek a rendkívül gazdag és sokatmondó szimbolizációs üzeneteikkel ugyanis a megváltás nagy tervének legfőbb mozzanataira mutatnak rá. Évről évre végigvezetnek és emlékeztetnek bennünket arra a folyamatra, amelyen keresztül Isten elvégzi bennünk eltervezett munkáját. Megjelölik az egymást követő események sorrendjét, és vázolják azok pontos jelentését. Az Isten ünnepeinek három fő időszaka az aratási időkhöz is kötődik, ami szintén nem véletlen, ugyanis a három fő ünnepperiódus Isten egymást követő nagy szellemi aratásait vázolja. Az ünnepeknek ezt az aspektusát szintén a sorozat későbbi írásai vázolják részletesebben.

Az vitathatatlan történelmi tény, hogy minden egyes nemzet, amely megrontotta Isten heti szombatnapjait - és mind megrontotta -, azok eltávolodtak Tőle, és így elvesztették az igaz Istennek és az Ő akaratának ismeretét, ami a pogány szokások átvételéhez vezetett. Röviden: Istent elhagyva bálványimádókká lettek. Az egyetlen nép, amely egy nemzetként megtartotta az Isten szombatjait, egyben az egyetlen nemzet is volt, amely ismerte, emlékezetében tartotta és imádta az egy Igaz Istent, Aki vezette őket, amíg követték. De csak addig, amíg hűen tartották szombatjait. Amikor az ókori izraeliták szokássá tették a szombatnap megrontását, Isten elhagyta őket, nem sokkal utána bálványok imádatába estek, majd nemzeti fogságba kerültek emiatt!

Ez egy máig is érvényben lévő, adott törvényszerűség, és ha az újszövetségi egyház elhagyja Isten szombatjait, akkor hamarosan pogány tanítások felé sodródik, majd elveszti Isten megváltó tervének legfőbb igazságát: azt, hogy az emberiség Isten pontos képmására fog beszületni Isten szellemi országába, amint az Isten ünnepei azt szimbolikusan levezetik, illetve bemutatják. És nem más módon. Az igazság elvesztése után a vákuumot mindig a különböző pogány eredetű emberi tanítások, hagyományok és tévtanítások követik.

Az úgynevezett keresztény egyházak nem tartják a szombatot, ez oknál fogva nem értik, és nem is tanítják, hogy mi a bűn. Nem tanítják, hogy a bűntől meg kell válnunk, emberi természetünket miatta halálra kell adnunk. Nem tudják azt, hogy mi az ember, mi az emberi élet célja, s nem tudják, mit is jelent valójában újjászületni. Nem tudják, mire és miként vezet bennünket a bentlakozó Szent Szellem. Nem ismerik az egyház valós szerepét, nem tudják, hogy az egyház célja nem a világ megtérítése, hanem Isten országának hirdetése tanúbizonyságként. A tanúbizonysághoz hozzátartozik, hogy megélik és példázzák a nemzetek számára azt az eljövendő királyságot, amelyet mindig Isten morális parancsolatai irányítanak. Nem csak a múltban, nem csak az eljövendő helyreállítás idején, hanem ma is! Nem tudják, hogy az egyház emiatt egy nagyon valós szellemi háborúra van hívva, ahol bűneiket és a világot le kell győzniük a hit harcában a végsőkig kitartva. Mert csak így juthatnak el a megszentelődés folyamatának végéhez, amikor a szellemi aratások elsőzsengéiként feltámadnak, és elnyerik jutalmukat – uralkodást Krisztus alatt Isten országában ezer évig (Jel. 20:6), és az örök életet. Sokan azt sem hiszik, hogy Krisztus valóban visszatér, mások pedig nem tudják, hogy amikor visszatér, milyen uralmat fog felállítani.

A teljes helyreállítás [Isten uralma alá kerülni, parancsolatai szerint élni] tervét nem ismerve, a világ egyházai azt tanítják, hogy a Törvény mára el lett vetve, és nem kell általa élnünk. És azt tanítják, hogy a "halhatatlan lelkünk" vagy a mennybe vagy a pokolba kerül – vagyis számukra a halál valójában örök életet jelent. És ezekből eredt minden káosz és minden zűrzavar, ami a keresztény világ számtalan felekezetét megosztja önmagán belül is! Mindez azért, mert elvetik az Isten által meghatározott istenimádatot, s annak áldását, az igazság ismeretét.

Isten szombatjait és ünnepeit évről évre meg kell tartani. Örökre, mert örökre meg lettek parancsolva! Minden korra érvényesen lettek rendelve, hiszen ezek minden nemzedék számára próbák és leckék az isteni tervet illetően. Azok, akik az Isten uralma alatt állnak, az Ő parancsolatait követik, és az Ő szombatjait, újholdjait és ünnepeit tartják - úgy ebben a korban, mint az eljövendő millenniumi uralomban (Ésa. 66: ; Zak.14:16-19; Kol. 2:16-17). Hasonlóan, az Isten uralma alatt álló egyének nem tartanak pogány eredetű, emberek által létrehozott ünnepeket és hagyományokat Isten imádatára, sem ebben a korban, sem az eljövendőben.


Az ószövetségi gyülekezet, az Isten Egyházának előfutárai

Mikortól számítható az Egyház kezdete, és mikorra vezethetők vissza a számukra megadott rendeletek kijelentései? Az Ap.Csel 7:38 rámutat, hogy Mózes idejében Izrael népe Isten pusztai gyülekezetének van nevezve.

Cselekedetek 7:38 Ez az, aki ott volt a gyülekezet előtt a pusztában atyáink és az angyal között, aki szólt hozzá a Sínai-hegyen: ő vette át az élő igéket, hogy átadja nekünk.

Az itt szereplő héber szó megfelelője ugyanaz a szó, amit az Isten gyülekezetére, az Egyházra használunk ma, illetve jelentése ugyanaz: Isten gyülekezete. A Septuagintában pl. az ebben a részben álló gyülekezet szót ugyanazzal a görög "eklészia" szóval fordították, mint amit az újszövetségi görög Isten gyülekezeteire használ. Izrael tehát egyház (Isten Gyülekezete) és állam is volt egyben, de nyilvánvaló isteni vezetés alatt. Ebből a gyülekezetből jött létre később az újszövetségi egyház, az ígéretekkel, miszerint Isten szívükbe és elméjükbe írja Törvényét. Amikor a pogányok közül is el lettek hívva, azok be lettek oltva az ígéretekbe, s annak közösségébe, Izrael nemzetébe.

Az apostoli egyház tehát minden tekintetben az izraelita sivatagi gyülekezetnek egy magasabb szintre emelt folytatódása volt. Az közismert, hogy a korai egyház kizárólag zsidókból állt, akik soha nem tanították azt, hogy Isten morális parancsolatai bármikor megszűntek volna. Mindannyian életmódként élték meg a tíz parancsolatban levetett törvényeket (Mát. 19:17). Ezek a keresztények valóban Isten minden egyes elhangzott szava által élték életüket (Luk. 4:4). Ha a korábban vázolt pogány elemekkel átitatódott kereszténységet összehasonlítjuk az apostoli egyházzal, akkor egyszerűen nem lehet ráismerni. Egy teljes más világ. A történészek ezt nemcsak elismerik, de ki is hangsúlyozzák:

"Az első keresztények továbbra is megtartották a zsidó ünnepeket [azaz JHVH ünnepeit], bár egy új szellemiségben, vagyis ezeknek az ünnepeknek a beteljesedett jelentései miatt, amelyekre az ünnepek azelőtt csak szimbolikus előképekként mutattak rá. "

(Encyclopaedia Britannica, 11. kiad. 8.köt. 828. old)

"A korai keresztények nagyon gondosan megtartották a szombatot, illetve a hetedik napot … Az is biztos, hogy a keleti gyülekezetek, de még a világ többi részén élők is megünnepelték a szombatot… Athanasziusz szintén megemlíti, hogy a szombati napon tartották vallási gyülekezéseiket is, és nem azért, mert a júdaizmus megfertőzte őket, hanem ezen a napon jöttek össze Jézus, a Szombatnap Ura előtt, amit Epifániusz ugyancsak megemlített korábban."

(Antiquities of the Christian Church, II. köt. XX. rész. )

Hosszú időn át a jeruzsálemi egyház volt a kereszténység központja, és a jeruzsálemi egyház első tizenöt püspöke mind törvényszerető, körülmetélt zsidó volt. Természetesen maga Krisztus is már korai gyermekkorától fogva tartotta Isten ünnepeit szüleivel (v.ö. Luk 2:41, 42-48). Felnőtt korában, küldetésének ideje alatt szintén folytatta ezt a gyakorlatot (Ján. 2:23; 4:45). Volt, amikor saját testi épségét kockáztatva jelent meg két nagy ünnepen, a sátorok ünnepén, s az azt közvetlen követő utolsó, nagy napon (Ján. 7:1-2, 7-10,14, 37-39). Nem csoda tehát, hogy apostolai és hívei is követték őt ebben, köztük Pál, aki kijelentette: "Kövessetek engem, amint én Krisztust követem" (1Kor. 11:1-2). Ugyancsak Pál utasította a pogány korintusi gyülekezetet az Úrvacsora vételével kapcsolatban:

1Korintus 11:23-24 23 Mert az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amikor elárulták [Niszán 14-én!], fogta a kenyeret, 24 hálát adott, megtörte és így szólt: "Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az emlékezetemre!

Niszán 14 estéjén (a 13. nap után, naplemente után), az Úrvacsora alkalmával vehetjük magunkhoz az Újszövetség jeleit, amelyek által az ünnepeket már nem a testi szövetség szerinti szimbólumok miatt tartjuk, hanem azok szellemi jelentőségei miatt. Niszán 14. napján, valamivel a 15. nap kezdete előtt, számunkra már nem egy bárány lett leölve, hanem a Bárány, Krisztus. Korábban Pál már rámutatott a pogány korintusi gyülekezenek, hogy számukra mit szimbolizál a (Pészah-t közvetlen követő) kovásztalan kenyerek hét napon át tartó ünnepe. Nem a testi fogságból való kijövetelt, hanem a szellemi fogságból, a bűntől való megszabadulás teljes folyamatát, amit Krisztus áldozata tett lehetővé.

1Korintus 5:7-8 7 El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, hisz valójában kovásztalanok vagytok! Mert Pészah bárányunkat, Krisztust feláldozták. 8 Üljünk tehát ünnepet,* de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem az egyeneslelkűség és igazság kovásztalanságával.

[* SGD 1858 hiortadzo, jelentése: megünnepelni, felszólító módban.]

A fentebbi idézetek teljesen értelmetlenek lett volna a korintusiak számára, ha nem tartották volna ők is az elrendelt időben és módon az Úrvacsorát, majd a kovásztalan kenyerek ünnepét. Mivel a tökéletes áldozatunk Pészah bárányként leöletett, hogy múltunk és jövőbeli bűneink fizetségétől megszabaduljunk – az örök halál áthaladjon fölöttünk –, azt követően kötelességünk elhagyni a régi kovászt, a bűn életmódját, jelképezve ennek az ünnepnek az ünneplésével.

Mindezek ellenére sokan gondolják azt, hogy Pál elvetette az Isten ünnepeinek tartását, ami egyes írásainak a nagyfokú félreértéséből ered (2Pét. 3:15-16). Pál nemcsak az Úrvacsorát és a kovásztalan kenyerek ünnepét tartotta, hanem a többi ünnepet is (v.ö. ApCsel. 18:21; v.ö. ApCsel. 20:16; 27:9; 1Kor. 16:8). A The Expositor’s Bible Commentary pl. helyesen megjegyzi, hogy az ApCsel. 20:6-ban vázolt események jelentése szerint Pál képtelen volt időben eljutni Jeruzsálembe a pészah ünnepet ott megtartani, és Filippiben maradt az egész ünnepi periódus ideje alatt, ideértve a kovásztalan kenyerek ünnepének hét napját is! Ugyanez a forrás az ApCsel. 20:16-ról azt a megjegyzést teszi, hogy Pál mindenképpen Jeruzsálembe próbált jutni pünkösd idejére, a pészah utáni ötvenedik napon. (The Expositor’s Bible Commentary, Richard N. Longenecker, Zondervan, Grand Rapids, 1981, 9.köt. 507, 510.oldalak). Pál tehát az ünnepeket sok esetben a pogány gyülekezetek között tartotta, akikhez küldetése szólt, így az a feltevés is téves, hogy csak a zsidó hívők tartatták továbbra is az ősi hagyományokat. Úgy Pál, mint a többi apostol is következetesen arra utasították a hívőket, hogy Krisztust kell követniük mindenben (v.ö. 1Ján.2:26). Egyáltalán nem meglepő tehát a történészek azon felismerése, hogy a korai keresztények, zsidók és pogányok egyaránt tartották az Isten ünnepeit és szombatjait. Ezek ugyanis soha nem voltak a ceremoniális törvényeknek a részei, és örökreszólóan érvényben vannak Izrael (testi és szellemi) számára, csupán jelentőségük változott meg.

Mózes törvénye valóban tartalmaz bizonyos ideiglenesen bevezetett ceremóniális törvényeket, amelyek az Újszövetség eljövetelével el lettek törölve (Jer. 7:22) mert ezek az áthágások miatt lettek megadva a testi népnek, a megkívánt engedelmesség állandó emlékeztetőjeként. Ezekre az emlékeztető étel- és állatáldozatokra, különböző rituális tisztasági és egyéb testi szabályzatokra nincs szükség az Isten - Szellem által vezetett - egyházának. Emellett sok áldozat Krisztus végleges haláláldozatával beteljesedve érvényét vesztette, bizonyos más ószövetségi áldozatok pedig az egyházban teljesedtek be.


 Az ünnepnapok, már Mózes törvénye előtt

2Mózes 12. részében, amikor Izrael még Egyiptomban tartózkodott - tehát jóval azelőtt, hogy Mózes a törvényt megadta volna nekik, vagy létrehozta volna velük a szövetséget -, láthatjuk, Izrael már tartotta az ünnepnapokat. A 3Mózes 23. részében a megtartandó fesztiválnapoknak a rendje olvasható.

Amikor Isten eredetileg elrendelte a szombati pihenőt, azzal egy jelentőségteljes, határozott célja volt. A sivatagi gyülekezetének kijelentette, hogy az egy jel közte és népe között, egy tulajdonképpen természetfeletti jele a hovatartozásnak. A jele annak, hogy tudjuk, Ő az igaz Isten. Mi alapján mondhatjuk ezt? "Mert hat napon át teremté az Isten a földet és az eget, és a hetedik napon megpihent". Tehát ez a nap a teremtésre emlékeztet bennünket, és annak a teremtésnek a Teremtőjére.

A teremtés tehát nemcsak az Isten létének bizonyítéka, hanem a Teremtő Isten azonosítója is egyben. A szombatnap így az Isten teremtő munkájának hetenkénti emlékeztetője, amely emlékeztet bennünket az igaz Istenre és az Ő imádatára. Egyetlen más nap nem lehett ily módon elválasztva, csak a hét utolsó napja, a szombat. Egyetlen más nap sem képes betölteni ezt a szerepet, mert abból a célból lett létrehozva, hogy az Igaz Isten imádatában maradjunk általa.


Bevett előítéletek legyőzése

A megtévesztés annyira sikeres és egyetemes volt, hogy a mai átlagember számára a "kis szarv" által bevezetett időfelosztás és ünnepnap-rendszer lett az elfogadott norma. Minden, ami attól eltér, az eretnek és szektagyanús. Egy kereszténynek azonban kötelessége megvizsgálni azt, hogy mit is mond a Biblia, növekednie kell az ismeretekben és a kegyelemben (2Pét.3:18). Az egész Szentírás arra való, hogy abból bizonyítsunk, tanuljunk, érveljünk, ne pedig a feltételezéseket, hagyományokat és előítéletekkel teli téves felfogásokat kövessük. Ezzel minden ember tartozik önmagának, még akkor is, ha a vasárnapot tartó kereszténység gyanakodva vesz minden olyan érvet és bizonyítékot, amely a szombat tartása mellett szól. Ez részben érthető, hiszen erre lettek kondícionálva. Viszont "szégyenére van az annak, aki felel, mielőtt valamit meghallgatna" (Péld. 18:13).

A legtöbb ember pl. azt feltételezi, hogy az Isten által Izraelnek adott szombatok és ünnepnapok mára már nincsenek érvényben. Pedig az egyháztörténelemből világosan bebizonyított tény, hogy az eredeti keresztény egyház legalább négyszáz évig tartotta a szombatot. Ez nem jelent azt, hogy ezután nem tartották, csupán eddig ismert a történelmük, a későbbiekben már csak hézagosabb ismereteink vannak róluk, amikor különböző helyeken rövid ideig fel-fel bukkantak a történelem folyamán.

Az tehát érthető, hogy az átlag, Bibliát nem olvasó embereknek kétségeik vannak, hiszen a kereszténységként ismert vallás a fentebbiekben vázolt módon bevezetett hagyományai honosodtak meg az emberek elméjében. Mindenre, ami attól eltér, előítéletekkel néznek. Az is közrejátszik, hogy a vasárnapot tartó keresztény tanítók mindent megtesznek annak érdekében, hogy elködösítsék a szombat megtartásának szükségét, amit ugyanazokkal az érvekkel próbálnak alátámasztani, mint amiket az Isten ünnepeinek elvetése esetében is használnak. Annyi azonban igaz, hogy ha az egyik már nincs érvényben, akkor a másik sem. A legnépszerűbb érvek egyike az, hogy az évi ünnepek "Mózes törvényének részei", ceremóniális ünnepek, amikor áldozatokat adtak. Ez természetesen nem igaz, hiszen az ünnepeket már tartották, mielőtt Mózesnek meg lettek adva a rituális és ceremóniális rendeletek. A különleges áldozatokat pedig nemcsak a nagy ünnepnapokon adták, hanem az újholdakon és heti szombatokon is – és emellett voltak mindennapos áldozatok is. Az ünnepi-újhold-szombati áldozatok egyébként külön kategóriába tartoznak, és hatalmas jelentőséggel bírnak, ugyanis ezek az áldozatok az Isten uralmi szervezetének felépítését tükrözik, tehát ezek nem ún. bűnáldozatok voltak. Minden évben hetvenkét ilyen különleges áldozat volt, amely számot ha kétezerrel megszorzunk (a Krisztus két eljövetele közötti 2000 esztendő), akkor az igaz keresztények egy különleges osztályának, a 144.000-nek a számát kapjuk meg. A mindennapos áldozatok (4Móz. 28:3) pedig a "megszámlálhatatlan sokaságot" jelképezik. Ezek az ószövetségi áldozatok tehát a jövőre mutattak, a szellemi munkát végző, és hitükért áldozatokat hozó egyénekben teljesedtek/nek be az Újszövetség alatt. Viszont az Újszövetség alatt adott "különleges áldozatok" szintén az Úr ünnepeihez vannak kötve, azok szellemi jelentőségeinek kihangsúlyozásával. A nem kanonizált 2Ezdrás némileg több rálátást ad az "élő áldozatoknak" az Úr ünnepeiben való elpecsételésére, és jutalmuk elnyerésére:

2Ezdrás 2:38-39 38 Kelj fel és állj elő, lásd azok számát, akik az Úr Ünnepeiben vannak elpecsételve39 Azok, akik elhagyták ennek a világnak az árnyékát, és akik dicsőséges ruhákat öltöttek magukra az Úrtól.

Ez a 144.000-t szimbolizálja, akik beteljesítették különleges elhívásuk feladatait (mint pl. mártírhalál a hitért és igaz tanúbizonyság Istenről), és elnyerték érte jutalmaikat. A következő versek pedig a nappali áldozatokkal szimbolizált "megszámlálhatatlan sokaságra" utalnak.

2Ezdrás 2:40-43 40 Ó Sion, vedd magadhoz teljes számod, és vond magadhoz a tiéidet, azokat, akik fehér ruhákba öltöztek, mindazokat, akik betöltötték az Úr törvényét41 Gyermekeid számát, amelyek után vágyakoztál, mert beteljesedett: könyörögj az Úr erejéért, hogy a néped, amely a kezdettől el lett hívva, megszentelődhessen. 42 Én Ezdrás, hatalmas népességet láttam a Sion hegyén, amelyet képtelen voltam megszámlálni, és midannyian énekekkel dicsőítették az Urat. 43 És közöttük állt egy fiatal férfi, aki igen magas volt, magasabb mindegyiküknél, s aki koronákat helyezett rájuk...

Sion hegyén akkor állnak meg a szentek, amikor az egyház teljes száma betöltődött, s az egyházkorszak ideje lezárult. Akik győztek, megtisztultak bűneiktől és tartották az Isten parancsolatait - s így ünnepeit is, amelyekben el vannak pecsételve -, elnyerik jutalmukat és uralkodói hatalmukat, vagy a 144.000 részeként, akik az Isten uralmi felépítésének különleges osztályát képezik, vagy pedig a nagy sokaság részeként. Bár a Jelenések 14-ben csak a 144.000 van megemlítve Krisztus mellett, Ezdrás rámutat, hogy a megszámlálhatatlan sokaság is hasonló jutalomban részesül, csak egy más szinten. Mindezeknek a sokkal részletesebb aspektusait az ünnepekkel foglalkozó írássorozat mutatja majd be.

Egy másik közkedvelt érv szerint a Kolossze 2:16 verse bizonyíték arra, hogy ezeket az ünnepeket már nem kell megtartani, holott ez az idézet éppen azt megerősíti meg, hogy a korai keresztények igenis tartották ezeket az ünnepeket. A Kolossze 2:16 mellesleg nemcsak az évi ünnepek megtartását hangsúlyozza ki, hanem a heti szombatokét és az újholdakét is (lásd a Kolossze 2:16-17 című írást). Ha a Kolossze levél elvetné a nagy ünnepeket, akkor elvetné a heti szombatnap tartását is.

Ha a Bibliában levetett törvényt akarjuk követni, ha akképp akarunk járni, amint Krisztus járt, és ha apostolai példáját szándékozzuk gyakorolni, akkor az Isten ünnepeit is meg kell ünnepelnünk, mint ahogyan ők is tették. Ha a helyette bevezetett pogány ünneprendszer szerint próbáljuk Istent imádni, akkor azt csakis és kizárólag Rómának térdethajva tehetjük – mint amire T. Enright "atya" oly nyilvánvalóan rámutatott. Alávetve magunkat annak a kis szarvnak, aki a Báránynak mutatja magát, de szavai Sátántól jönnek.