CoG

Mózestől a rabbikig

A rabbinikus judaizmus kialakulása a két Testamentum közötti periódusban

Sokan úgy tekintik, hogy az Újszövetség tanításai teljesen mások és függetlenek attól, amit az Ószövetségben találhatunk. A felszínen az mutatkozik, hogy az újszövetségi iratok megírói egy teljesen más világban éltek, mint az ószövetségi iratokat szerző próféták, királyok és papok. Természetesen egy bizonyos szemszögből nézve ez még igaznak is mondható. Végülis az újszövetségi írások alapvetően más jellegűek, mint a korábbi Testamentum írásai. De tudnunk kell, hogy a teljes Szentírás mindkét részének egyazon forrása van, vagyis ugyanaz a Szellem inspirálta, JHVH Isten szelleme. Ez az oka annak, hogy a két Testamentum teljesen kiegészíti egymást, s egyiknek sem érthetnénk meg teljes üzenetét a másik nélkül, s csak együttes üzenetük teszi Isten akaratát nyilvánvalóvá előttünk. Ahhoz azonban, hogy a két írás üzenetét harmonizáljuk és a látszólagos ellentéteket feloldjuk, tanulmányoznunk, illetve ismernünk kell annak a 400 évnek az eseményeit, amit "a két Testamentum közötti kor"-ként nevezünk. Ez lényegesebb, mint sokan gondolják, hiszen csak ennek a korszaknak a megértésével kap igazán értelmet az Újszövetség számos tanítása és üzenete, ugyanakkor láthatóvá teszi azt is, hogy mennyire az Ószövetségre épült. Amint Pál apostol kijelentette, még a kereszténység "misztériumoknak" nevezett tanai (amelyeket ő és mások csak i.sz. 63 után kaptak meg) is "az apostolok és a próféták alapjára épülnek, amelyek sarokköve pedig maga Krisztus Jézus (Efézus 2:20).



Church of God

Email: p.poli@mailcity.com

Copyright © 1986. Ernest L. Martin, Isten Egyházának Gyülekezetei

 

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatók és terjeszthetők, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

 Webcímünk: www.churchofgod.hu


A Krisztus korabeli judaizmus már nem a Mózes által átadott vallás volt

Egy rendkívül elterjedt, de nagyon komoly tévhiedelem szerint az első századi, vagyis a Jézus korabeli zsidóság még kitartó és hű követője volt annak a vallásrendnek, amit Isten Mózes által közvetített Izrael számára. Semmi nem áll messzebb az igazságtól, mint ez az alaptalan feltételezés! Való igaz, a társadalom, amelyben Krisztus is felnőtt, nagyon sok tekintetben minden korszak talán "legvallásosabb" társadalma volt, ám ez korántsem azt jelenti, hogy ezek az emberek a Mózes által átadott egyszerű és gyakorlatias tanokat követték volna. És pontosan erre a tényre hívta fel a figyelmet Jézus Krisztus:  

Máté 15:1-9 1 Akkor farizeusok és írástudók mentek Jeruzsálemből Jézushoz, és ezt mondták: 2 "Miért szegik meg tanítványaid az ősök hagyományát? Amikor ugyanis étkeznek, nem mossák meg a kezüket." 3 Ő így válaszolt nekik: "Ti pedig miért szegitek meg a ti hagyományotokért az Isten parancsolatát? 4 Mert Isten ezt mondta: Tiszteld apádat és anyádat, és aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék. 5 Ti pedig így tanítotok: Ha valaki ezt mondja apjának vagy anyjának: Áldozati ajándék az, amivel megsegíthetnélek, azt ebben az esetben nem köti a parancsolat, hogy tisztelje apját és anyját. 6 Így tettétek érvénytelenné Isten igéjét a ti hagyományotokért. 7 Képmutatók, találóan prófétált rólatok Ézsaiás: 8 Ez a nép csak ajkával tisztel engem, a szíve azonban távol van tőlem. 9 De hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai."

Márk 7:7-9 7 Hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai. 8 Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok." 9 Ezt is mondta nekik: "Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát azért, hogy a helyébe állíthassátok a magatok hagyományait."

Jézus ilyen kemény szavakkal és határozottsággal mutatott rá arra, hogy a korabeli vallásoskodó zsidók egyáltalán nem az isteni parancsolatokat követték, hanem az azok helyébe rakott emberi tanokat és szokásokat. Ám Jézus még ennél is tovább ment, hiszen rámutatott arra is, hogy milyen indíttatás, kinek a szellemisége vezette ezeket az embereket abban, hogy mindezt megtegyék, amikor az ördög fiainak nevezte őket (Ján. 8:44)! A Máté 23. fejezetében Jézus kijelenti, hogy a farizeusok olyan terheket rónak az emberekre, amelyek elviselhetetlenek, s amelyek elhordásában ők maguk az ujjukat sem mozdítják meg, de a népre igaként teszik azokat (Mát 23:4). Végül Jézus eloszlatott minden kételyt afelől, hogy az érdemtelen, üres vallásosság teljesen hiábavaló Isten előtt:

Máté 5:20 Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok messze felül nem múlja az írástudókét és farizeusokét, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába."

Egy dolgot azonban a leghatározottabban le kell szögezni! Ezekkel a szavakkal Jézus csakis a hamis tanításokat és vallásgyakorlatokat ítélte meg, de ezzel egyáltalán nem volt szándékában a valós ószövetségi igazságokat és törvényeket eltörölni:

Máté 5:17-19 17 "Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. 18 Mert bizony mondom néktek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg minden be nem teljesedik. 19 Tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában; ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában.

Krisztus tehát nem eltörölte a törvényt, hanem felmagasztalta azt, illetve még hatalmasabb érvényt szerzett annak. Ezzel beteljesített egy Rá vonatkozó messiási  próféciát:

Ézsaiás 42:21 Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt nagygyá teszi és dicsőségessé.

Gondoljunk csak bele: ha az első századi zsidók valóban betartották volna, vagy akár csak komolyan vették volna a Mózes által átadott törvényt, akkor Jézusnak soha nem kellett volna a fentebbi szavakkal megfeddni az előljárókat. De a szomorú helyzet az, hogy nem tartották be a törvényt, szívük távol állt attól. Az igaz parancsolatoktól messze eltévelyegve olyan szabályzatokat vezettek be, amelyekre Mózes rá sem ismert volna! De mi vezetett ehhez az áldatlan állapothoz, hogyan történt meg egy ilyen hatalmas jelentőségű változás? Ehhez azt kell megvizsgálunk, hogy miként alakult Júda vallási élete az Ezsdrás által véghezvitt helyreállítás után, vagyis az i.e. V. századtól kezdődően. Sajnálatos módon, nagyon rövid időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy drasztikusan megváltozzon a zsidó vallás felépítése, amivel a két Testamentum közötti periódus kevésbé ismert, de annál fontosabb eseményei zajlottak le.

 

Mikor és hogyan változott meg a mózesi, vagy ószövetségi vallásrend arculata?

Nagy Sándor birodalmának felemelkedésével egy teljesen új civilizáció jelent meg Palesztínában. Nagy Sándor egy olyan világbirodalom létrehozását tűzte ki célul, amely a görög civilizáció mintájára funkcionál, és amit a görög kultúra dominál, illetve tart egybe. A meghódított Közel-Keleten bevezette a görög nyelv használatát, a görög kulturális és társadalmi szokásokat, és legfőképpen megkísérelte az általa uralt világ vallásait egy rendszerbe olvasztani, amely a görög nomenklatúra és teológiai elgondolások alapjaira épült volna fel. Ez a hellenizmusként is ismert "egy világ" - vagy "globalista" koncepció - mélyen bevette magát a legtöbb közel-keleti ember tudatába. Bár a zsidók először ellenálltak ennek a befolyásnak, de Simon (az Igaz) főpap halálával i.e. 280 körül véglegesen véget ért az az időszak, amit a valós "ószövetségi vallás" korának nevezhetünk.

Nagy Sándor i.e. 323-ban bekövetkezett halála és i.e. 301 közötti rövid időszakban Palesztínát nem kevesebb, mint négy alkalommal rohanták le különböző hódító hadseregek. Az utóbbi dátum alkalmával kezdődött meg az egyiptomi görög Ptolemaioszok uralma (Ptolemaiosz Nagy Sándor egyik hadvezére volt). Fontos tudni, hogy Palesztína csupán alig több, mint száz évig (i.e. 198-ig) maradt az egyiptomi hellenista kultúra uralma alatt.

Ennek az időszaknak a kezdetén volt papi szolgálatban Simon, az Igaz. Ő volt az utolsó nagy vezéregyénisége az eredeti mózesi vallásrendnek, illetve annak a hivatalnak, amit még Ezdrás és Nehemiás szervezett meg, s amit a "Nagy Gyülekezetnek" neveztek. Simonnak az i.e. 280 körül bekövetkezett halálával egy olyan, nyolvan éven át tartó átformálódás kezdődött meg, ami végleg megváltoztatta a judaizmusnak nem csak a hittételeit, de az egész arculatát is. Ez idő alatt a zsidóság az egyiptomi hellenikus Ptolemaiosz dinasztia uralma alatt állt.

A hellenizmus korszakában élő zsidóság történelmét jól ismerő Jacob Lauterbach professzor ismerteti velünk azt a tényt, hogy a zsidó hagyományok nem ismernek egyetlen vallási tanítót sem az Igaz Simon halálát követő csaknem száz évben, pontosabban i.e. 190-ig.1  Más szóval, ez idő alatt teljes mértékben szünetelt a hivatalos vallási élet!2 Tehát az egyiptomi uralom ideje alatt volt egy 80 esztendős időszak, amely periódus alatt nem jegyeztek le semmiféle vallási aktivitást a zsidók között. Nagy Sándor óta ez volt az egyetlen olyan periódus a palesztínai zsidóság történelmében, amelyből nem maradt fenn semmiféle írásos tanítás a vallást illetően. Ez a "csend" határozottan azt mutatja, hogy ebben az időszakban a zsidó vallási élet gyakorlatilag nem funkcionált. Fennmaradt viszont számos olyan pogány eredetű leírás a Palesztínát körbevevő területekről, amelyek azt tanúsítják, hogy a görög kultúra és a hellenizmus teljes mértékben dominálta a Közel-Keletet, beleértve Palesztínát is.

"A hellenizmus hatását nem lehetett elkerülni. Mindenütt jelen volt, az utcákon, a piactereken, a mindennapi életben, a társadalom minden szintjén."

- Herford, Talmud and Apocrypha, 77. o. 3

Vagyis, egyetlen olyan árulkodó forrásra sem hivatkozhatunk, amelyek arra mutatnának, hogy igenis voltak látható jelei a Szentírást követő tanításoknak a 80 éves periódus alatt, miközben történelmi tény az, hogy az egész térség a hellenizmus hatása alatt állt. Lássuk csak, miként ír erről Herford:

"Nyugodtan kijelenthetjük, hogy senki, sem közember, sem méltóság nem élt Judeában az egész i.e. harmadik, valamint a második század elején, aki elkerülte volna a hellenizmus hatását.

- Herford, Talmud and Apocrypha, 77. o.

Ironikusan, ez az új kultúra leginkább a papokra, vagyis a vallási élet vezetőire volt a legnagyobb hatással. A zsidó nemességet úgyszintén magával ragadta a hellenizmus. És mivel a nép előljárói és méltóságai befogadták a hellén kultúra alapelveit, a köznépnek sem volt más választása, így Palesztínát teljesen a hellén kultúra dominálta. Nem nehéz elképzelni, hogy ez milyen hatással volt a nép vallási életére. Bármerre tekintettek a zsidók, a hellén kultúra uralta a környezetet, s magától értetődően ők is életük részévé tették ezt a kultúrát, hogy a mindennapi életük a normális mederben folyjon. A görög kultúra behatásának idejéből semmi olyan írásos lejegyzés nem maradt fenn, ami a Szentírás tanításait tükrözné, vagy terjesztené a korabeli zsidóság köreiben. Mit eredményezett mindez? Erre megintcsak Lauterbach adja meg a konkrét és kijózanító választ:

"A gyakorlatban a vallási anarchia állapota uralta a közéletet, a nép nem állt az atyák törvénye alatt, ahogy azt a vallási vezetők értelmezték, és nem létezett semmi olyan hatalmommal bíró, hivatalos testület, amely ezt [az atyák törvényét] képviselte volna. Ez a kaotikus állapot körülbelül nyolcvan éven át tartott.

- Lauterbach, Rabbinikus esszék, 200. o. 4

 

A fő kulcs a judaizmus megértéséhez

Az egyiptomi hellén periódus alatt végbement vallási anarchia tényének a felismerése egy rendkívül fontos kulcs, hiszen ez ad pontos magyarázatot arra, hogy miként formálódott át olyan drasztikus módon a judaizmus Jézus eljövetelének idejére. Ha a vallási anarchia nem megy végbe, akkor talán soha nem jött volna létre az a judaizmus, amellyel Jézus oly hevesen szembeszállt. Abban az esetben, ha ugyanazok az állapotok maradtak volna fenn, mint amelyek Ezdrás és Nehemiás alatt valósultak meg (s amelyek tartottak az Igaz Simon haláláig), akkor Jézus Krisztus egy olyan nép közé jött volna el, akik még hűen tartják a mózesi törvényeket és az Izraelnek adott vallási rendet. Csakhogy, mint tudjuk, Krisztus teljesen más állapottal találta magát szemben az i.sz. I. század zsidósága között. Habár alapjaiban véve, és szavakban elismerték a mózesi törvényeket, de ahhoz több száz olyan törvényzetet adtak, ami a pogány hatás által került be a judaizmusba.

Az élet minden területét átitató görög kultúra befolyása alatt még a legnemzetibb érzelmű zsidó embernek is szükségessé vált az, hogy a mindenapi életében gyakorlattá tegye a hellenista szokásokat. Az adott állapotok miatt szinte semmit nem tehettek ez ellen, nem kerülhették el, hiszen a társadalmi és közélet minden területét a görög intézmények dominálták. Valójában a legtöbb zsidónak eszébe sem jutott lázadozni ez ellen, tényként vették, elfogadták a helyzetet, s ebben épp a papok és a befolyásos nemesek jártak elől. Ez eredményezte a vallási anarchia néven ismert állapotot! A vallási anarchia időszakát (az Igaz Simon halálától az i.e. 198-ig tartó periódust) több zsidó hittörténész is elemezte, s figyelemreméltó megállapításokat tettek:

"A vallási anarchia hozzávetőlegesen  hetven vagy nyolvan éve alatt a zsidó nép fokozatosan ugyan, de számos új vallásgyakorlatot vett fel."

- Lauterbach, Rabbinic Essays, pp. 205–206

Herford ezt fűzi még hozzá:

"A megfelelő hatalommal rendelkező vezetés hiányában a nép a maga útját kezdte járni; az új szokásokat keverni kezdték a régi vallási szokásokkal … teljesen új ideákat formáltak meg a hellenizmus befolyása alatt, ami ekkor már több, mint egy évszázada itatta át a nemzetet, és nem volt senki, aki figyelmeztette volna őket arra, hogy ez milyen veszélyekkel jár a zsidó vallási életre nézve."

- Herford, Talmud and Apocrypha, pp. 64–65

Kétségtelen, hogy akadtak olyan zsidók, akik hűen követni kívánták Mózest és a próféták tanításait, de minden bizonyíték amellett szól, hogy a zsidó nép egésze egyszerűen elfordult az Ezsdrás által helyreállított rend és a Szentírás tanításaitól. A hellenizálódás rendkívül nagyfokú volt. Ez nem azt jelenti, hogy a héber írásokat fizikailag megsemmisítették, mint inkább azt, hogy a nép magáévá tette a hellenista tanításokat és filozófiát, ami aztán jelentősen megváltoztatta a vallásgyakorlataikat is. A görög kultúra befolyása alá került zsidó nép:

"új ideákat fogadott be, és megismert olyan nézeteket, amelyek teljesen másként néztek az élet dolgaira, mint amiket korábban az írástudók tanítottak nekik az ősapáik törvénye nevében. A gazdag és befolyásos osztály elfogadta a görög gondolkodást, és felvették a görög szokásokat. A nép vezetőit már nem az atyák törvényei vezették, ahogy a nép nagy része számára sem a Tórában található tanítások és rendeletek voltak az egyedüli irányadók."

- Rabbinikus esszék, 194. o.

A vallási anarchia állapota nem korlátozódott csupán a Palesztína területén élő zsidókra. A hellenizmus a közel-keleti népek és kultúrák mindegyikére kihatott. Edwyn Bevan a Jerusalem Under the High-Priest, (Jeruzsálem a főpapok vezetése alatt) című munkájának 37. oldalán így fogalmaz:

"A görög kultúra, a görög irodalom szinte berobbant a közel-keleti népek életébe, és erős hatást gyakorolt rájuk. Bár ezután is megvolt a maguk irodalma [s a zsidók esetében ez a Szentírást is magában foglalta], de az új, felvilágosult eszmék fényében ezek maradi és tájékozatlan irományoknak tűntek; ezután, akik írtak, azoknak a görög nyelven kellett írni, akik gondolkodók voltak, azoknak a görög tudományok és filozófia szerint kellett gondolkodniuk."

- Edwyn Bevan, Jerusalem Under the High-Priest, 37. o.  5

Habár a Szentírást ezidő alatt fordították le Egyiptomban a görög nyelvre (ez a neves Szeptuaginta verzió), de ekkortól kezdett népszerűvé válni az az új értelmezésmód is, miszerint Mózes és a próféták tanításai allegorikus üzenetek, s ezáltal jobban összhangba lehet azokat hozni a görög elgondolásokkal és oktatási motívumokkal. Ennek a hagyománynak az örököse volt Krisztus korában Philo Judaeus (egy neves alexandriai zsidó értelmiségi és filozófus). Philo terjedelmes munkákat írt a Szentírásról, és csaknem minden esetben újraértelmezte a Biblia egyszerű kijelentéseit, oly módon allegorizálva azokat, hogy megfeleljenek a görög gondolkodásmódnak. Más szóval, Philo és a hozzá hasonló korabeli gondolkodók "modernizálták" a Biblia értelmezését. A Palesztínán kívül élő iskolázott zsidók számára teljesen normálisnak tűnt ez a fajta értelmezésmód, ami valójában vegyítette a görög vallási és társadalmi elgondolásokat a Biblia tanításaival. Ez a gyakorlatban azt eredményezte, hogy sok zsidó Platónnal helyettesítette Mózest, ugyanakkor továbbra is azt hirdették, hogy az általuk képviselt nézetek valójában biblikusak, és Mózes tanításait tükrözik.

 

A vallási anarchia időszaka számos új gyakorlat bevezetését eredményezte

A judaizmus történelmében a "vallási anarchia periódusa"-ként ismert korszak az i.e. 280 és i.e. 198 közötti időszakot foglalja magaban. A Palesztínában lakó zsidók egy ideig az egyiptomi hellén kultúra befolyása és uralma alatt éltek, de i.e. 198-ban Egyiptom riválisa, a szintén görögök által uralt szeleukida Szíria hódította meg Palesztínát. Bár úgy az egyiptomi, mint a szír birodalom hellenizált volt, az egyiptomiak sokkal puhább és engedékenyebb uraknak bizonyultak, mint a keménykezű, jóval szigorúbb szírek.

A viszonylagosan gyengédnek mondható egyiptomi uralom alatt az aránylag békés, hétköznapi körülmények között a hellenizmus szinte egy magától értetődő, természetes folyamat részeként itatta át a zsidóságot. Ez a helyzet radikálisan megváltozott a szeleukida periódus első éveiben, amikor a szeleukidák egy erőszakos hellenizáló kampányba kezdtek. A szeleukidák már rákényszerítették a zsidókra a maguk hellenizmusát, tették ezt elsősorban azért, hogy társadalmukat egységesebbé tegyék. Ez a megoldás viszont azt az ellenreakciót eredményezte, hogy a palesztínai zsidóság újra visszatérjen őseik szent írásaihoz és hagyományaihoz, habár ekkorra már erősen átitatva az időközben felvett hellenista elgondolásokkal, szellemiséggel. A zsidók tehát elsősorban a szeleukidák módszerei miatt kezdték meg az ellenállást, és a nemzeti öntudat jeleként tértek vissza a hagyományaikhoz. A zsidó vallási előljárók, vagyis a Szanhedrin újra megbecsülésre emelte a Szentírás tanításait, de egy nagy problémába ütköztek: az i.e. III. században végbement vallási anarchia ideje alatt a nép számos olyan új tanítást és szokást vett fel, amelyek egyáltalán nem feleltek meg az Ezdrás által helyreállított vallásrendnek, és így a Szentírás utasításainak sem:

"A Szanhedrin tagjai vették át a korábbi tanítók, az eredeti Szoferim időközben megszűnt intézményét illetve aktivitását, s ahogy elődeik, úgy ők is az atyák tradíciói szerint kívánták értelmezi a Törvényt, és irányítani az emberek életét. Amikor azonban az atyák törvényeit harmonizálni próbálták a kor adott körülményeivel, komoly akadályokba ütköztek."

- Lauterbach, Rabbinic Essays, 205. o.6

"A nehézségeket nagyban növelte az a tény, hogy a vallási anarchia hetven vagy nyolcvan éve alatt lassanként a nép nagyon sok új gyakorlatot vett fel. Az idő teltével aztán ezeket a zsidó vallási hagyományok részének tekintették, s így nem tettek különbséget ezek között, és azok között az ősi vallásgyakorlatok között, amelyek a Szoferim tanításain és az atyák hagyományain alapultak."

- Lauterbach, Rabbinic Essays, 205–206. o.

"A nép számos olyan új gyakorlatot vett fel és vezetett be, amelyekről azt tartották, hogy azok szerves részei a [zsidó] vallási életnek, miközben azokra nem volt precedens a korai atyák hagyományaiban, vagy akár a leghalványabb utalás a Törvény [Mózes] könyveiben."

- Lauterbach, Rabbinic Essays, 195. o.

A Szanhedrinnek így szembe kellett néznie egy nagy dilemmával: mit kezdjenek ezekkel az új szokásokkal, amelyeket a nép időközben teljesen magáévá tett? Az Ezsdrás által helyreállított rend és Szentírás a legkisebb mértékben sem tűrte meg azt, hogy bármit is hozzáadjanak a JHVH által levetett vallási, szellemi és erkölcsi tanokhoz, s ezt határozott, szigorú parancsolatokkal tiltotta meg JHVH (vö. pl. 5Móz. 12:30; 28:14). És most (i.e. 198 után), amikor a zsidó vallási vezetők helyre kívánták állítani a Mózes törvényét, mint a zsidó nemzet alkotmányát, azt találták, hogy a nép (magukat is beleértve) nagyon sok olyan szokást gyakorolt, amelyekre nem volt példa a Szentírásban. A vallási anarchia korából örökölt szokások oly mélyen beszívódtak a nép gyakorlataiba, hogy a Szanhedrin elképzelhetetlennek tartotta azok kiiktatását: 

"A legnagyobb nehézséget az okozta, hogy a közösség által felvett új szokásokra és gyakorlatokra nem voltak képesek a Tórából [Mózes törvényéből] alátámasztást nyerni."

- Herford, Talmud and Apocrypha, p. 66

Mit tehetett a Szanhedrin ebben a kényes helyzetben? Arra a határozatra jutottak, hogy valami módon Mózesnek kell tulajdonítani az új szokásokat és tanokat, és igen leleményes módon ezt képesek is voltak megvalósítani! A találékony terv szerint azt kezdték hirdetni, hogy az új szokások valójában Mózes tanításaiban is jelen voltak, csak éppen nem lettek újra lejegyezve akkor, amikor Ezsdrás újra írta és kanonizálta a Szentírást.

"Nehéz elképzelni, hogy az idegen szokások és nem zsidó törvényzetek ilyen egyetemes elfogadtatást nyertek. A nép a legminimálisabb ellenállást sem tanúsította az ilyen szokások felvételével szemben, hanem elfogadták a tanítóik azon véleményét, hogy ezek valójában zsidó eredetű tanok."

- Lauterbach, Rabbinic Essays, 211. o.

A későbbiekben ezeket a [nem biblikus] törvényeket a "szóbeli tan", vagy az atyák/vének hagyománya jelzővel illették, s azt tanították, hogy ezek olyan, szájhagyomány útján fennmaradt törvények, amelyeket a bölcsek Mózes idejétől fogva nemzedékről-nemzedékre adtak tovább egészen az akkori jelenig (az i.e. II. századig). Pedig az igazság az, hogy ezek a vallási anarchia idején felvett idegen szokásokból, elgondolásokból váltak a zsidó vallási élet részévé, amelyeket semmiképpen nem lehet Mózeshez és a prófétákhoz visszavezetni:

"Az újjászervezett Szanhedrinnek (i.e. 190. után) innentől el kellett ismernie az új törvényeket és szokásokat, hiszen a nép már több, mint egy nemzedék óta gyakorolta azokat."

- Lauterbach, Rabbinic Essays, 206. o.

Ilyen körülmények között született meg a szóbeli tan fogalma, amit a zsidó társadalom innentől fogva az atyák hagyományaiként ismert és fogadott el.

"Ennek megfelelően a tanítók maguk is úgy hitték, hogy ezeknek a széles körben elfogadott törvényeknek valóban az ősöktől kellett származniuk, akik az Írott Törvény mellett le nem jegyzett, szóbeli hagyományokat és parancsokat is hátrahagytak a következő nemzedékekre. Az ebbe vetett mély meggyőződés magától értetődően felszabadította a tanítókat azon felelősség alól, hogy a Szentírásból bizonyítsák be az új gyakorlatok hitelességét."

- Lauterbach, Rabbinic Essays, 211. o.

"A hagyományokban fennmaradt törvényekre nincs utalás az Írott Törvényben, ahogy nem vezethetők vissza a Szoferim tanításaihoz sem [az Ezsdrás által történt kanonizálást támogató papok], mert ezek a hagyományok jóval a Szoferim után váltak elfogadott gyakorlattá."  

- Lauterbach, Rabbinic Essays, 206. o.

Ismételten le kell szögeznünk azt, hogy a legtöbb ilyen adalék törvény és rendelet pogány vallási gyakorlatokból származott, amit a zsidók a vallási anarchia időszakában szedtek fel. Mi történt abban az esetben, ha valaki esetleg rámutatott arra a tényre, hogy a felvett új szokások nagyrészt pogány vallásgyakorlatok? A Szanhedrinnek még erre is megvolt az előregyártott válasza: az előljárók szerint nem a zsidók követték a pogányok szokásait, hanem a pogányok ismerték meg és vették át a zsidó vallás bizonyos elemeit, s ebből fakad a hasonlóság. 7

 

Krisztus joggal ítélte el korának judaizmusát

Ha valaki ismeri és megérti azt a vallási evolúciót, ami végbement a zsidók között az i.e. II. és III. századokban, az megérti azt is, hogy miért volt tökéletesen igaza Krisztusnak, amikor megítélte a korabeli zsidó vallási előljárókat amiatt, hogy messze eltávolodtak Mózes egyszerű törvényeitől és a próféták szavaitól. Itt talán újra idézhetjük a Máté evangéliumából már korábban felidézett szavakat:

Máté 15:1-3,6-9 1 Ekkor farizeusok és írástudók keresték fel Jézust Jeruzsálemből, és megkérdezték: 2 "Miért térnek el tanítványaid az ősök hagyományaitól? Evés előtt ugyanis nem mossák meg a kezüket." 3 Így felelt nekik: "Hát ti miért szegitek meg Isten parancsát hagyományotok kedvéért? 6 ... hagyományotok kedvéért kijátsszátok az Isten parancsát. 7 Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás: 8 Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. 9 Hamisan tisztelnek, tanításuk csak emberi parancs." 

Krisztus e kijelentései tökéletesen fedték a valóságot. A zsidók pogány gyakorlatokat és vallási rendeleteket vettek fel, amire aztán önkényesen rásütötték a "szóbeli törvény" (az atyák, vagy ősök gyakorlatai) megnevezést, s amiről azt mondták, hogy azok szintén Mózestől és a prófétáktól származnak, vagy legalábbis ugyanazzal a hatalommal bírnak, mintha azoktól származnának. Krisztus volt a szövetség Angyala, Aki átadta Izraelnek a Törvényt a Sínainál (Ap.Csel. 7:38), így teljes joggal ítélte meg a farizeusokat a fenti vádakkal.

A farizeusok a felvett hamis vallási gyakorlatokat az Isten kinyilatkozott igazságaiként tálalták a nép elé! A vallási anarchia idején felvett pogány szokások megerősítésén túlmenően, olyan teljesen új törvényeket és parancsolatokat is bevezettek, amelyeket nem lehet a Szentírás tanaihoz visszavezetni, vagy akár azokkal egyezteni. A judaizmus történelmével foglalkozó zsidó szaktudósok képesek voltak annyira pontosan visszavezetni a farizeusi judaizmus kialakulásának szálait, hogy az új irányzat létrejöttét adott időponthoz és személyekhez köthetjük. Mivel ezek a történészek történetesen zsidó származásúak, így nem lehet őket és feltárásaikat az előítélet, vagy antiszemitizmus vádjával félrevetni. Viszont a történelmi bizonyítékok segítségével bepillantást kaphatunk abba a rendkívül fontos jelentőséggel bíró eseménybe, hogy miként kezdték felváltani JHVH törvényeit és a Szentírás egyéb tanításait azok az emberi hagyományok, amelyeket aztán mégis Mózesnek és Isten sugallatának nyilvánítottak!

Az első tanító, aki a Szentírásban található törvényeknek ellentmondó parancsolatokat vezetett be, egy József  ben Joezer nevű farizeus volt. Ő vezette be az első három olyan törvényt, amelyeknek semmi közük nem volt a mózesi parancsolatokhoz. Bár az általa bevezetett rendeletek nem voltak igazán nagy horderejűek, ám ezzel egy olyan precedenst teremtett, ami megnyitotta a kapukat az új, bibliaidegen törvények befogadásához. Krisztus korára ez már olyan méreteket öltött, és annyira megváltoztatta a zsidók vallásának arculatát, hogy azt már nem lehetett az ószövetségi vallásnak nevezni.

József legelső törvénymódosítása engedélyezte egy olyan sáskafajtának a fogyasztását, amelyet a zsidók korábban tisztátalannak minősítettek. Törvényesnek minősítette a zsidók számára a mészárszékekből származó levek fogyasztását is (teljesen figyelmen kívül hagyva a 3Mózes 3:17 utasításait). Végül pedig törvényre emelte azt, hogy egy személy még akkor is rituálisan tiszta marad, ha állandóan olyan emberekkel érintkezik, akik tisztátalanok,  mivel  holttestekkel érintkeznek (3Móz. 11:27-31). Mivel József volt, aki bevezette ezeket az új törvényeket (és ő volt az első farizeus, aki ezt megtette), így kortársai elnevezték őt az Engedékeny Józsefnek. Ettől kezdődően (i.e. 170 körül) több farizeus is követni kezdte József példáját, és szokássá vált a Szentírástól független parancsolatok bevezetése. Úgy érezték, hogy mindezt Isten Szellemének vezetése alatt tették, s ezáltal az isteni hatalommal felruházva hozhattak olyan rendeleteket, amelyek valójában ellentmondtak JHVH parancsolatainak. Erről a jelenségről Herford a következőket írja:

"… úgy tartották, hogy tanításaik terjesztésében nem hogy kevesebb, mint inkább nagyobb isteni hatalommal vannak felruházva az egykori prófétáknál. Eképpen adtak kifejezést azon megyőződésüknek, hogy az isteni kinyilatkozás nem szűnt meg a próféciák megszűnésével."

 - Herford, Talmud and Apocrypha, 72. o.

A farizeusok tehát azt tartották, hogy JHVH számukra is kinyilvánította akaratát, pontosan úgy, és olyan hatalommal felruházva őket, ahogyan egykor a prófétákkal tette. Így szerintük Isten igazsága már nem csupán az ősi tekercsek által nyilvánulhat meg, hanem az olyan emberek szívén és tudatán keresztül is, akik úgy érzik, hogy Isten keze vezeti őket "minden igazság birtokába." 8  Attól a meggyőződéstől vezetve, hogy a "Szellem" vezérli őket, egy sor olyan új törvényt iktattak be a zsidó nép számára, amelyek teljesen függetlenek voltak a Szentírás egyszerű, könnyen érthető tanításaitól. Pontosan emiatt feddte meg őket Krisztus, amikor kijelentette: "Elviselhetetlenül nehéz terheket hordanak össze és raknak az emberek vállára" (Máté 23:4). Röviden szólva, a farizeusok egy olyan új vallást vezettek be, amely körülbelül annyira hasonlított a Mózes által átadott tanításokhoz, mint amennyire a modern kereszténység tanai hasonlítanak Krisztus valós tanításaira. Az indok is mindkét esetben azonos: a "Szellem" vezetésére való hivatkozás.

 

A Rabbinikus Judaizmus nem azonos a Mózesnek átadott vallással!

Ezek után már csak egy fontos kérdést kell feltennünk: Milyen hatalommal felruházva változtathatták meg a farizeusok a mózesi parancsolatokat, illetve miként adhatták ahhoz a maguk rendeleteit? A Szentírás ugyanis nem jogosít fel erre senkit sem, sőt:

5Mózes 31:24-26 24 Amikor Mózes elkészült vele, hogy ezt a törvényt szó szerint leírja egy könyvbe, 25 Mózes megparancsolta a levitáknak, akik az Úr szövetségének ládáját vitték: 26 "Vegyétek ezt a könyvet - a törvény van benne -, s tegyétek az Úr, a ti Istenetek szövetségének ládája mellé, hogy ott bizonyságul szolgáljon ellened.

5 Mózes 28:14 ... s attól, amit ma parancsolok neked, nem térsz el se jobbra, se balra, más isteneket követve és szolgálva.

A rabbinikus judaizmus története pedig azt tanúsítja, hogy messze eltévelyegtek az egyenes útról, amit azzal igazolnak, hogy erre isteni felhatalmazásuk volt.

"Az [egyiptomi periódus] száz évéből körülbelül nyolcvan esztendő (i.e. 270-i.e.196) a vallási anarchia időszaka volt, amikor nem létezett hivatalos Tóra képzés. A Szoferim megszűnt funkcionálni, a Szanhedrin pedig még nem kezdte meg működését."

- Herford, Talmud and Apocrypha, 57. o.

A korai farizeusok arra a logikára építették fel nézeteiket, hogy a prófétáknak nagyobb hatalmuk volt, mint a levitáknak; és nekik, mint a próféciák és isteni kinyilatkozások hordozóinak messze lényegesebb szerepük, és így nagyobb hatalmuk is van, mint a templomi papoknak, akik csupán a fizikai szertartásokat végzik.

"A farizeusok szerint Jehova ugyanúgy nyilatkoztatja ki Önmagát általuk, mint egykor a próféták által tette, így nem csupán az ősi szövegek által üzen, hanem az emberek szívéből, lelkiismeretéből hallatja hangját, azokéból, akik érzik kezének vezetését, amikor "minden igazságra elvezeti őket". (uo. 69. old).

- Herford, Talmud and Apocrypha, 57. o.

"Ennek a [talmudi tanok] jelentősége szerint ... a rabbik [a farizeusok utódai] nemhogy kevesebb, de még a prófétákénál is sokkal nagyobb isteni fennhatósággal bírtak a tanításaikat illetően, és ez azután adatott meg nekik, miután a próféták megszűntek funkcionálni. Mindezzel az abba vetett hitüket kívánták nyomatékosítani, hogy a kinyilatkozások nem szűntek meg a próféták elmúlásával"

 - Herford, Talmud and Apocrypha, 72. o.

A progresszív kinyilatkoztatásba vetett hitük szerint a régebbi kinyilatkoztatások érvényüket vesztették az ő újabb "kinyilatkoztatásaik" fényében:

"Isten folytatódó és progresszív kinyilatkozásai, továbbá hatalmának és akaratának megnyilvánulása azok értelme és lelkiismerete által tárul fel, akik szorgalmasan keresik az Ő akaratát - és nem csupán az Írott Tóra szövegeiből."

- Herford, Talmud and Apocrypha, 73. o.

"[a farizeusok] Fenntartották, hogy a hagyományok erősebb hatalommal bírnak, mint az egyéni értelem, s így a Szentírást nem szabad attól eltérően, szabadon és egyéni módon értelmezni."

 - Conder, Judas Maccabaeus,  203. o.

Mindez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Szentírás önmagában már nem elégséges a teljes igazság megismerésére, nem lehet azt a "hivatalostól" eltérő módon értelmezni, már csak azért sem, mert a körülmények mindig változnak. Mivel a Szentírást az adott helyzethez és körülményekhez kellett igazítani, emiatt szükséges volt hozzáadni a vének hagyományait, akik végülis Isten jelen helyzetben elvárt akaratát közölték a néppel. Természetesen erre csak egyedül ők voltak felhatalmazva. Ennek egyetlen szépséghibája, hogy a farizeusok tanai és elgondolásai önmaguk emberi gondolatai és tanai voltak, nem Istené a Szent Szellem által kinyilatkoztatva, amire Jézus Krisztus oly nyomatékosan rámutatott a számos, velük lezajló konfrontációja alkalmával. Tehát Jézus Krisztus és apostolai következetesen megítélték a kor vallási vezetőit, mert azok eltévelyegtek a Szentírás igazságaitól. Sajnos a mai kereszténység már nem képes hasonló éleslátással megítélni a farizeusi tévelygéseket, hiszen maguk is tévtanokban és felvett pogány hagyományok béklyóiban raboskodnak.

A farizeusok makacsul JHVH szócsövének tulajdonították magukat, aki "bennük és általuk nyilvánítja ki további akaratát", így többé már nem csupán az ősi, leírt igék által szól az emberekhez, hanem az ő szívükön és lelkiismeretükön keresztül is, ami a teljes igazságig vezet! Ha valaki hasonlóságot vél felfedezni a farizeusok fenti felfogása és a modern keresztények felfogása között, az nem a véletlen műve! Mindkettőt egy szellemiség vezeti, és ezt nyomatékosan ki kell hangsúlyozni, mert árulkodó jelként tanúskodik azok ellen, akik a kígyó ivadékai, akik zsidóknak mondják magukat, de Sátán zsinagógájához tartoznak. Az igazság megrontásán Sátán és hívei dolgoznak, akik korán beépültek a választott nép vallási életébe (lásd A Sátán zsinagógája 1. Rész című írást). 

Így a farizeusok hitelesítették először azt az elgondolást, hogy a bibliai igazságok nincsenek lezárva, és az isteni kinyilatkozások nem szűntek meg, így ahhoz lehet hozzáadni. Természetesen szerintük Isten az ő [farizeusok/modern keresztény tanítók] szívükbe, elméjükbe veti el a további kinyilatkoztatásokat, amelyeket aztán a népnek kötelező követni  – még akkor is, ha azok ellentmondanak a Szentírásnak! Egy olyan mélyen vallásos társadalomban, mint Izrael, a vallási élet meghatározói és irányítói szinte korlátlan hatalmat és befolyást élvezhettek, hasonlóan pl. a katolikusok történelmi befolyásához.

De mi a helyzet a mai judaizmussal? Mózes vallását követik, vagy a farizeusi iskola hagyományait? Erre talán a legjobb, ha önmaguk adják meg a választ:

"A farizeizmusból talmudizmus lett, a talmudizmusból pedig a középkori rabbinizmus, és a középkori rabbinizmus vált a modern rabbinizmussá. Bár változtak a megnevezések, és elkerülhetetlen volt a törvények módosítása, valamint az új szokások felvétele, de mindezek közepette, az ókori farizeusok szellemisége változatlan maradt."

- Rabbi Dr. Louis Finkelstein, Talmud oktató, és a Amerikai Zsidó Teológiai Szeminárium elnöke

"A ma ismert zsidó vallás vonala szakadás nélkül az, amit a farizeusok hagytak ránk évszázadokkal ezelőtt."

- Universal Jewish Encyclopedia

A Talmud a rabbinikus Judaizmus szent könyve, amit a farizeus zsidók állítottak össze egy több száz esztendős folyamat alatt (hozzávetőleg az  i.e. 300 és i.sz. 400 közötti időkben). A Talmud szintén arról tanúskodik, hogy a farizeusok kisajátították a prófétaság szolgálatát. A talmudi Baba Bathra 12a részében pl. a következő kijelentést olvashatjuk: "A prófétaság elvétetett a prófétáktól, és a bölcseknek [farizeusoknak] adatott." Továbbá: "És ezektől [a farizeusoktól] nem vétetetett el."

Ezek után vádaskodás-e az az állítás, hogy a farizeusok és rabbik a Szentírást elvetve a maguk gondolatait terjesztették, vagy inkább egy jól dokumentált és elismert tény? Mindezek ellenére a keresztények nagy része a judaizmust az eredeti ószövetségi, vagy mózesi vallásrend hiteles változatának véli, s általuk interpretálják az ószövetségi írások mondanivalóját. Emiatt rájuk illik Jézus figyelmeztetése (Luk. 6:39).

Ahogyan a keresztények messze nagy része Krisztusra és az apostolokra hivatkozva veti el Krisztus és az apostolok utasításait, és váltják azokat fel emberi – gyakran pogány – vallási tradíciókkal, úgy a zsidók is Mózesre és a prófétákra hivatkozva vetik el az ószövetségi rendet, és teszik annak helyébe a maguk istentelen hagyományait.

1 Jacob Zallel Lauterbach, Rabbinic Essays (Cincinnati: Hebrew Union Press, 1951) 196. o.

2 Lauterbach, Rabbinic Essays, 196. o.

3 A teljes referencia: R. Travers Herford, Talmud and Apocrypha (London: Soncino Press, 1933).

4 Herford véleménye ugyanez.

5 A mű teljes címe:, Jerusalem Under the High-Priest: Five Lectures on the Period between Nehemiah and the New Testament (London: E. Arnold, 1904).

6 Az Ezsdrást és az általa végbemenő kanonizálást segítő írásmásolókat nevezték Szoferim-nek. A Szoferim fennhatósága az Igaz Simon halálával szűnt meg, Simont tartják az utolsó szoferitának.

7 Lauterbach, Rabbinic Essays,  206. o.

8 Herford, Talmud and Apocrypha,  69. o.