CoG

Róma 14

 

Rómabeliekhez írt levél 14. fejezete rövid terjedelme ellenére egy igen kihívó része a Bibliának. Ez azon írásrészek egyike, amelynek mondanivalóját sokan félreértik, esetenként félremagyarázzák, általában azt a módszert alkalmazva, hogy egy-egy kijelentést a fejezet tartalmi mondanivalójától elválasztva, kiragadva idéznek és értelmeznek. A fejezetben leírtakkal már csak azért is nehéz azonosulnunk, mert tartalma kifejezetten anakronisztikus a modern ember számára (vagyis az abban az időben, az ott élő, ottani kultúrkörben felnőtt emberekhez szól, az ő sajátos körülményeikkel kapcsolatban). Természetesen a levélben elhangzott igazságok, leckék és tanulságok már bármely korszak bárhol élő keresztényeire egyformán applikálhatók. A fejezetben Pál apostol utasítja a hívőket arra, hogy fogadják el a hitben gyengéket, s ne vitatkozzanak a kétséges dolgokkal kapcsolatban. Mivel e fejezet első harmadát gyakran hozzák fel érvként a hetednapi szombat érvénybenléte vagy megtartása ellen, illetve a szombat más napokra való áthelyezésének védelmére, megvizsgáljuk, hogy van-e tényleges alapja ennek az értelmezésnek. Valóban arról lenne szó, hogy a keresztények számára a szombat megtartása egy szabadon megválasztható opcióvá vált, amelyet kedvünk szerint elvethetünk, vagy általunk megválogatott napokra tehetünk, amennyiben azt az "Úrért tesszük"? És milyen kapcsolat van a napok tartása és az étkezési szokásaik miatt hitben gyengének nevezett testvérek közt? Tulajdonképpen kik is lennének azok a Pál által gyengének titulált testvérek? Ebben az írásban választ adunk mindezekre a kérdésekre, s ezzel egyben egy széleskörű értelmezési hibát is korrigálunk. Az írás végén pedig leközlünk egy rövid kommentárt Dr. Samuele Bacchiocchi-tól, ami remélhetőleg tisztázni fog számos kérdést a Róma levél 14-ben említett napok tartásával kapcsolatban.


Email: p.poli@mailcity.com

Copyright © Isten Egyházának Gyülekezetei 2006

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetõek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

Webcímünk: www.churchofgod.hu


 


 

Róma 14

 

Pál a rómaiakhoz írt levelének előző tizenhárom fejezetében számos fontos témát elővett és megtárgyalt. Különös alapossággal elemezte a megigazulást, a törvény szerepét, s e két dolog egymáshoz való szoros viszonyát. Emlékeztetőül felelevenítjük, hogy Pál miként summázta a törvény szerepét a levél korábbi részeiben: Pál kijelentette, hogy a törvény szent, igaz és jó (Róm. 7:12)az mutatja meg, hogy mi a bűn (Róm. 3:207:7), a törvény megcselekvői igazulnak meg (Róm. 2:12-13) és a szellemileg újjászületett ember gyönyörködik a törvényben (Róm. 7:22) s elkötelezett szolgája annak (Róm. 7:25). Pál tehát nem azt tanította, hogy a hit elveti a törvényt, hanem éppen az ellenkezőjét;

 Róma 3:31 Vajon hatályától fosztjuk meg (gr. katargeo = lerombolni) a törvényt a hiten át? Szó sem lehet róla. Ellenkezőleg, éppen érvényre emeljük (gr. histemi = fenntartani, felemelni) a törvényt a hiten át.

Saját megvallása szerint újjászületett keresztényként is hitt mindenben, amit a törvény tartalmaz, és aszerint szolgálta Izrael Istenét:

 Ap.Csel 24:14 Azt azonban megvallom neked, hogy a szerint az Út szerint, melyet felekezetnek (szakadásnak) mondanak [a kereszténység], úgy szolgálok az atyák Istenének, hogy hiszek mindennek, amit a törvény tartalmaz,  hogy hiszek a prófétákban megírottaknak,

Pál tehát hitt az egész törvényben, nem fűzte hozzá, hogy kivételt képez a napok tartása, vagy bármi más. Azoknak, akik megvádolták/megvádolják őt a törvény megrontásával, ezt válaszolta:

 Ap.Csel 25:8  "Sem a zsidók törvénye ellen, sem a szent hely ellen, sem a császár ellen nem vétettem."

Mindennek fényében csupán két dologra következtethetünk. A 14. fejezetben Pál vagy nem a törvény dolgairól beszélt, vagy pedig teljesen következetlen és önmagának ellentmondó zűrzavaros tanításai vannak. Tény, hogy az Újszövetség jelentős részét Pál írta meg, s ha Isten ilyen erőteljesen felhasználta őt, akkor nem mondhat ellent az Isten korábbi kijelentéseinek. Pál tehát itt valami egészen másról kellett, hogy beszéljen, nem a törvény dolgairól. De ha nem törvényről, akkor miről van szó?

Köztudottan a Róma 14-15 üzenetei elsősorban a római, pogány háttérből származó keresztény hívőkhöz szólnak (Róm. 11:13). Pál két kategóriát említ, ami alapján elválasztotta őket, s ezt a hitük erejéből, illetve gyengeségéből fakadó gyakorlataik alapján tette (Róm. 14:1, 15:1). A két csoport kategorizálása részben az étkezési szokásaik alapján történt meg. Az tisztán kivehető, hogy a "gyengék" csupán zöldséget ettek, bizonyos napokat tartottak, és emellett tartózkodtak a bortól is (2, 5, 21 versek). Az erősek csoportját pedig azok képezték, akik hitték, hogy mindent ehetnek, nem tettek különbséget napok között, és még bort is fogyasztottak (ez szintén a 2, 5 és 21 versekből látható).

Róma 14:1 tömören azzal kezdi, hogy rámutat: vannak, akik még erőtlenek, gyengék a hitben, s figyelmezteti a hitben erősebbeket, el kell fogadniuk, sőt segíteniük, azaz fel kell karolniuk a hitben gyengébb testvért, nem pedig vitatkozni velük az eltérő vitatható dolgokról, felfogásokról. Érdemes több fordítás szóhasználatát megvizsgálni, itt csupán kettőt idézünk:

 Róma 14:1 Karoljátok fel szeretetben azt, aki gyönge a hitbende anélkül, hogy vitatkoznátok az eltérő felfogásokról (A Szent Jeromos Bibliatársulat fordítása).

Az angol nyelvű King James fordítás szóhasználata nagyon hasonló:

Romans 14:1 Him that is weak in the faith receive ye, but not to doubtful disputations. (Fogadjátok el a hitben erőtlent, de ne a kétséges [dolgok felőli] vitákra (A KJV. alapján magyarul)).

És ez már eleve egy fontos kulcs a fejezet további mondanivalójának a pontos értelmezéséhez! Az egész fejezetben a kétséges, nem egyértelmű dolgok kezelésével kapcsolatban hallunk utasításokat. Láthatóan a gyengébb hitű keresztények képviselik az ilyen vitatható nézeteket, amelyeket az erősebbek nem ítélhetnek meg.

Az Isten törvényét elvető világi kereszténység évszázadokon át azt a nézetet tartotta és tanította a fejezet mondanivalójával kapcsolatban, hogy a hitben gyenge testvérek csak azok lehetnek, akik ragaszkodnak az olyan "ceremóniális" mózesi törvényekhez, amelyeket Isten csupán Izraelnek adott. Ilyen többek között a hetednapi szombat megtartása, különbséget tenni a tiszta és tisztátalan ételek között, stb. Továbbmenve, e nézet szerint a hitben erős testvérek azok lennének, akik "felfogják szabadságukat" és azt, hogy bármit megtehetnek ezen és más dolgokkal kapcsolatban a maguk választása szerint, akár a törvény ellenére is. Ez a magyarázat (vagy ennek kevésben eltérő változatai) szinte egyetemessé váltak a kereszténynek nevezett vallás berkein belül, ha nem is igen tartják magukat a velejáró figyelmeztetéshez a bírálgatással kapcsolatban. Tény ugyanis, e nézet képviselői gyakran és hevesen bírálják azokat, akik a bibliai napokat tartják.

 Ez az egész okfejtés azonban igen nehéz helyzet elé állítja a képviselőit, ugyanis az Isten szövetségével járó parancsolatok megtartóit, gyakorlóit teszik a hitben gyengékké, beleértve a prófétákat és az apostolokat is. Ha az elmélet valóban igaz lenne, akkor szembe kell néznünk néhány nagyon meglepő ténnyel. Az apostolok ugyanis tartották a szombatokat és ünnepeket, megválogatták az ételt, amit fogyasztottak, sőt még bizonyos mózesi ceremóniális törvényeknek is eleget tettek, s ezek alapján őket a hitben gyenge, erőtlen testvérek csoportjába kell sorolnunk! Péter láthatóan olyannyira "gyenge volt a hitében" még hosszú idővel Krisztus feltámadása és a Szent Szellem eljövetele után is, hogy eképpen fakadt ki egy látomása alkalmával: "sosem ettem semmi közönségeset és tisztátalant" (Ap.Csel. 10:14). Természetesen Péter nem volt hitében gyenge vagy erőtlen, amint az alábbi példa is mutatja:

Ap.Csel 3:6-7 6 Péter azonban ezt mondta: "Ezüstöm és aranyam nincsen, csak amim van, azt adom neked: A Krisztusnak, a Názáreti Jézusnak nevében járj!" 7 Azzal jobb kezénél fogva megragadta és felegyenesítette őt. Azonnal megszilárdult annak talpa és bokája,

Nem úgy néz ki, hogy Péter gyenge lett volna a hitben (lásd a 16. verset), számos alkalommal gyógyított betegeket, s hittel, hatalommal hirdette Krisztust a zsidó előljáróknak is. Ezen felül, ha Péter hite elég erős volt ahhoz, hogy feltámasszon egy halott lányt a halálból (Ap.Csel. 9:40-41), akkor nehezen foghatjuk rá, hogy a napok és ételek kérdésében mégiscsak a hitben gyenge testvérekhez tartozott.

A fentiek szerint Pál szintén a hitben erőtlenek csoportját gazdagítaná. Pál ugyanis tartotta a szombatot:

Ap.Csel 17:2 Pál szokása szerint bement hozzájuk és három szombaton át boncolgatta előttük az írásokat,

Emellett, Pál megtartotta az Úr ünnepeit is (Ap.Csel. 18:21; 20:6,16: 27:9-10; 1Kor. 11:23-26), és feltehetően nem azért, mert gyenge volt hitében! Pál alkalmanként még a ceremóniális törvényeknek is eleget tett (vö. Ap.Csel. 18:18), ami pedig a gyengeség netovábbja lenne a közkedvelt meghatározás szerint.

Mindent összevéve az Újszövetségben 83 utalás található azzal kapcsolatban, hogy a tanítványok megtartották a szombatnapot. Ez azt jelenti, hogy ők is mindannyian gyengék lettek volna a hitben? A fenti logika tehát semmiképpen nem állja meg a helyét.

De ha nem a törvényről, akkor miről is van szó? Ha óvatosan megvizsgáljuk, látni fogjuk, hogy a Róma 14-ben az étkezéssel kapcsolatos versekben egyáltalán nem a tiszta és tisztátalan állatok fogyasztásáról van szó. A pogány világban az első keresztény gyülekezetek olyan, korukra jellemző és sajátos problémákkal álltak szemben, amelyek ismeretlenek és idegennek tűnnek az átlagos modern ember számára, s így kevésbé képes azonosulni azok jelentőségével. Korunkban hajlamosak vagyunk a modern, világias kereszténység nézőpontjából megítélni az itt elmondottakat, s vannak, akik továbbviszik ezt, beleolvasva a szövegekbe olyat, amit az egyáltalán nem mond. Hogy mik voltak ezek az első századi római társadalmi szokások, és milyen azokból eredő gondokkal és felvetődő kérdésekkel küszködtek az akkori keresztények? Egy ilyen, általunk ismertebb, a korra nagyon jellemző fontos kérdés volt pl. a bálványoknak áldozott hús fogyasztásának kérdése. Ma fel sem merülne az emberekben az a kérdés, hogy honnan került a hús az üzletekbe, nemhogy aggódnának emiatt.

Tudnunk kell azt is, hogy ekkortájt – úgy a különböző zsidó iskolákban, mint a pogányok közt is – gyakori volt az aszketizmus, szigorú étkezési és böjti szabályokkal párosítva. Sok zsidó keresztény pl. az erős befolyással bíró esszénusok közül jött ki, akik különös figyelmet szenteltek az étkezésnek és az aszketikus szabályoknak. A pogányoknak szintén megvoltak a maguk hasonló gyakorlatai, a népszerű neo-pythagorusi filozófia pl. az esszénusokéhoz nagyon hasonló aszketizmust és önmegtagadást hirdetett. És természetesen nagy teret hódított a gnoszticizmus is. A római keresztények közt sokan voltak, akik olyan vallási háttérből jöttek ki, amelyeknek adott elvárásai voltak az étkezéssel és a böjtöléssel kapcsolatban.

Róma 14 első sorai pontosan az ilyen és hasonló eredetű problémákkal foglalkoznak, ami talán nem egyértelmű első látásra. Ha azonban az egész fejezetet elolvassuk, világosabbá válik, hogy az első mondatok mivel kapcsolatban hangzottak el. Mivel azok a gyülekezetek, ahol ezek elsődleges problémának számítottak, nagyrészben pogányokból megtért keresztény gyülekezetek voltak, így valószínűbb, hogy a pogányok szokásait érinti, esetleg vegyítve azt zsidó valláselemekkel.

Hibás dolog elhamarkodott következtetéseket levonni, mert ha jobban megvizsgáljuk az egész fejezet mondanivalóját, akkor világossá válik, hogy valóban mennyire helytelen a közhiedelemben élő, gyakran előre betanult értelmezés. Mielőtt sorról-sorra végigmegyünk a Róma levél szóbanforgó fejezetén, nagy segítségünkre lesz, ha előtte megvizsgáljuk a korintusi gyülekezethez szóló intelmeket, már csak azért is, mert a két gyülekezet nagyon hasonló, gyakran teljesen azonos problémákkal küzdött. Korintusban szintén annyira vitás, kérdéses dologgá vált az "étkezés", hogy Pál hosszasan kitért rá:

1Korintus 10:25 Megehettek mindent, amit a mészárszékben árulnak, s egyáltalán ne nyomozzatok semmi után a lelkiismeretért.

Pál abból az álláspontból indul ki, hogy minden állatot az Isten teremtett meg. Az egész föld, s ami azon van, mind az Isten teremtménye, s így az Istené. Ha tiszta szívvel bármilyen állat húsát megesszük - amelynek fogyasztását Isten nem tiltotta meg -, abban természetesen nincs semmi vétek, JHVH dicsőségére tesszük. A korintusiak és rómabeliek problémája az volt, hogy ők pogány szokásokban nőttek fel, s lelkiismereti kérdéssé vált számukra az étkezés.

 1Korintus 10:27 Ha a hitetlenek közül valaki meghív titeket, és el akartok menni, megehettek mindent, amit előtökbe raknak, s a lelkiismeret miatt semmi után ne nyomozzatok.

A normális étkezés ne okozzon lelkiismereti problémát. Meg kell említeni, hogy az egyetek, amit elétek raknak nem egy újkeletű utasítás volt Páltól, hiszen maga Krisztus is alkalmazta, amikor szétküldte a hetvenet:

Lukács 10:8-9 8 Ha egy városba bementek, és befogadnak titeket, egyétek, amit előtökbe raknak. 9 Orvosoljátok azokat, akik benne elerőtlenültek. Mondjátok nekik: Közel van hozzátok az Isten királysága.

Krisztus nem a tisztátalan állatok fogyasztására utalt, hanem arra, hogy tiszta szívvel fogadják el az eledelt, amikor Isten országának hirdetésekor befogadják és megvendégelik őket. A megvendégelés, illetve vendégségbe térés egy fontos, korabeli társadalmi gesztus volt. Folytatva az 1Korintus levéllel:

1Korintus 10:27-29 27 Ha a hitetlenek közül valaki meghív titeket, és el akartok menni, megehettek mindent, amit előtökbe raknak, s a lelkiismeret miatt semmi után ne nyomozzatok. 28 Ám ha valaki ezt mondja nektek: Ez bálványnak szentelt áldozat, ne egyetek a miatt, aki az intést adta, és a lelkiismeret miatt. 29 Lelkiismeretet mondok, de nem a saját lelkiismeretemről szólok, hanem a másikéról. Az én szabadságomat miért ítélje el a másik lelkiismerete?

Itt már pontosabban meg van jelölve, hogy milyen okoknál fogva vált kérdésessé az étkezés. A bálványok oltárán feláldozott hús fogyasztása egyesek számára lelkiismereti kérdéssé vált. Amennyiben nincs megemlítve a hús eredete (hogy az bálványáldozat volt), úgy minden további nélkül fogyasztható volt. Ha azonban valaki megemlíti, hogy a hús bálványoltárról származott, akkor annak a személynek az érdekében ne fogyasszuk el, mert esetleg megbotránkozást okoz.

1Korintus 10:30 Ha én kegyelemben részesedem, miért káromoljanak engem azért, amiért én hálát adok?

Amikor hálát adunk Istennek az eledelért, azt annak tudatában tesszük, hogy Õ teremtette meg és adta nekünk fogyasztásra, s az Õ dicsőítésére fogyasztjuk el.

1Korintus 10:30-31 30 Ha én kegyelemben részesedem, miért káromoljanak engem azért, amiért én hálát adok? 31 Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére cselekedjetek. 

Ez a korintusi levél mondanivalójának lényege. Amit teszünk, az Úrért tegyük, az Õ dicsőségére. Mivel  vannak olyanok, akik nem fogják fel, hogy a bálványok semminek számítanak, nem étkezhetünk előttük úgy, hogy megbotránkozzanak, és ezzel gyalázatot hozzunk JHVH dicsőségére.

Pál előzőleg már az 1Korintus 6-ban hozta fel a témát:

1Korintus 8:1-7 1 A bálványáldozatok felől tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismerete. Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet ellenben épít. 2 Ha valakinek úgy tűnik fel, hogy tud valamit, még nem szerzett úgy ismeretet, ahogy ismernie kell. 3 Ám ha valaki szereti az Istent, az ismert az Istennél. 4 A bálványáldozatok evését illetőleg tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy nincs több Isten, csak egy. 5 Vannak ugyan úgynevezett istenek égen is, földön is, aminthogy van sok isten és sok úr. 6 Nekünk azonban egy az Istenünk, az Atya, akitől van a mindenség, mi meg ő reá nézve, és egy az Úr, a Krisztus Jézus, aki által van a mindenség, mi is őáltala. 7 Ám nem mindenkiben van meg e tudás. Némelyek a bálványhoz való szokottság miatt a mai napig bálványáldozatként eszik az ilyen húst, s erőtelen lelkiismeretük lévén, az beszennyeződik.

Itt van meghatározva, hogy ki a gyenge testvér, illetve mi teszi őt erőtlenné. Az erőtlenek nem képesek elválasztani a bálványt a neki áldozott állat húsától. Az ilyen embernek minden alkalommal, amikor húst fogyasztott, az járt a fejében, hogy az előtte lévő étel esetleg ilyen áldozati állat húsa. Voltak, akiknek ez annyira zavarta a lelkiismeretét, hogy gyakran nem ették meg az eléjük rakott ételt, mert nem tudták, honnan származik. Mások, akik a hitükben erősebbek és meggyőzöttebbek voltak, felismerték, hogy a bálványok nem uralják őket. Semmibe vették azokat, s nem zavarta lelkiismeretüket, hogy a hús esetlegesen áldozati volt-e vagy sem. Gond nélkül elfogyasztották Isten dicsőségére, mert "ismeretük volt", azaz tudták, Isten teremtette azt emberi fogyasztásra, és fenntartások nélkül köszönettel magukhoz vették.

1Korintus 8:8-11 8 Étel bennünket nem állít Isten mellé. Még ha nem eszünk, akkor sincs hiányunk, ha eszünk, akkor sincs bőségünk. 9 Vigyázzatok, hogy az, ahogy ti fölébe kerekedtek ennek a kérdésnekaz erőtleneknek botlására ne legyen10 Ha valaki meglát téged, akinek ismereted van, a bálványtemplomban evéshez dőlve, vajon erőtelen létére a lelkiismerete nem abban épül-e (erősödik meg), hogy bálványoknak áldozottát egyék? 11 Hiszen így elvész az erőtlen a te ismereted következtében, az a testvér, akiért a Krisztus meghalt.

Némelyek azonban láthatóan annyira merészek vagy magabiztosak voltak, hogy még a bálványok templomaiba is bementek, és ott fogyasztották el az áldozott húst. Ezt már Pál szigorúan megbírálta, mert a kihívó viselkedésük megütközést okozott az erőtlenebb testvérekben.

1Korintus 8:12 Mikor így vétkeztek a testvérek ellen, és megsebzitek azoknak erőtlen lelkiismeretét, a Krisztus ellen vétkeztek.

Ne feledjük, Krisztus kijelentette, hogy amit a legkisebb testvérekkel teszünk, azt Vele tesszük. Bár önmagában nem bűn az ilyen étel fogyasztása (nincs is törvény rá), de azzá válik, ha megbotránkoztatjuk vele a gyengébb híveket, akik viszont azt hiszik, hogy az ilyen hús fogyasztása miatt Isten dicsőségén esik csorba. Helyesebb inkább egészében tartózkodni a hústól, mintsem botlást okozni a gyengéknek:

 1Korintus 8:13 Ha tehát étel botlásba viszi testvéremet, soha egyáltalán nem eszem húst, hogy testvéremet tőrbe ne ejtsem.

Nos, itt megint jól kivehető, hogy kikre is utalt a gyenge testvérként Pál, mégha ezt ezesetben a korintusiakra mondta. Nincs okunk mást feltételezni a római gyülekezettel kapcsolatban sem, hiszen az okok ugyanazok: az étkezés, amely lelkiismereti kérdéssé vált. Az azonban kivehető a fejezet tömörségéből és tartalmából, hogy Rómában valamivel jobban ismerték Istent és az Írásokat, és korántsem volt annyira mélyponton a helyzet, mint Korintushban. A korintusi gyülekezet komoly bűnökkel, és gyakran méltatlan hozzáállással küszködött.

 1Korintus 15:34 Az igazságosságnak megfelelően józanodjatok ki, s többé ne vétkezzetek. Némelyeknek ugyanis nincs Isten-ismeretük. Azért mondom, hogy megszégyenüljetek.

Amíg a korintusiakat Pál szigorúan megfeddi, addig a rómabeliekhez finomabban szól, az Írásokra utalva, mintegy emlékeztetve őket arra, hogy:

Róma 15:14 Amiket előre megírtak, azért írták meg, hogy bennünket tanítsanak, hogy állhatatossággal és az írások bátorításával a reménységet megtartsuk.

Érdekes módon az egyetlen hely a fejezetben, amely az Írásokra (s így magától értetődően a Tanításra, illetve a Törvényre is) utal, az pozitívan van említve, ami a mérce, ami tanít, bátorít és reménységet ad, nem pedig amit egészében vagy részlegesen el kellene vetni, vagy magunktól megválogatni. Röviden, Pál nem ellentmond a szent iratokban megírtaknak, hanem azok tanítására hivatkozik. A rómaiak tehát messze jobb állapotban voltak, mint a korintusi testvéreik. És ezzel térjünk is vissza a római gyülekezetre, most már részletesebben:

Róma 14:1 Karoljátok fel a hitben erőtlenül élőt, de anélkül, hogy gondolatait kezdenétek bírálgatni (vagy ahogy a KJV fordítja: nem ítélgetni [a vitatható] nézeteit).

Róma levélben ugyancsak a gyenge testvérről van szó, ahogyan az 1Korintus 8 fejezetében is. Tehát e két fejezet a két különböző gyülekezetben található gyenge testvérekkel, illetve azok szokásaival foglalkozik. Mielőtt határozott megállapításokat tennénk, vegyük sorra az egész fejezet mondanivalóját versről-versre. Pál tudja, mi okból utasítja őket, a rómaiak felfogják azt, de mivel - és sajnálatosan - a probléma nincs konkrétan nevén megnevezve, mint a korintusiak esetében (a bálványoknak áldozott hús evése), így mi sem nevezhetjük meg teljes bizonyossággal. Csak annyi biztos, hogy valamilyen pogány szokásokkal kapcsolatos vitás kérdésekről vagy "vélekedésekről" van szó az étkezéssel kapcsolatban, nem pedig az Isten parancsolatairól.

Róma 14:2 Van, aki azt hiszi, hogy mindent megehet, az erőtlen ellenben csak főzeléket [zöldséget] eszik.

Ez a vers egy olyan kulcsvers, ami legalábbis részben tisztázza, miről is van szó. Tisztán láthatjuk, az egyik fő szál a vegetáriánizmus, vagyis a hústól való tartózkodás. És a csupán zöldséget evő testvérek vannak gyengéknek nevezve. Ez eddig eléggé érthető és világos. A nagy kérdés az, hogy miért nevezi az apostol az ilyen embereket gyengének? Mi volt az oka, hogy csak zöldséget esznek, s miért gyengék a hitben, mert ezt teszik? A Róma levélből nem nyilvánvaló, de ha emlékszünk, a Korintusi levélben hasonló körülmények között ugyancsak szó van a gyenge testvérekről, és ott egyértelműen rá lett mutatva, hogy mi volt a "gyengesége" bizonyos személyeknek: megütköztek azon, ha valaki fogyasztott az áldozati húsból. Rómában viszont többrétű volt a megosztottság, emellett a két tábor még ítélgette is egymás gyakorlatait.

Róma 14:3-4 3 Aki mindent megeszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik meg mindent, ne ítélje el azt, aki megeszi, mert 4 Isten fogadta őt magához. Ki vagy te, hogy másnak a cselédjén ítélkezel? Saját ura állítja talpra vagy ítéli el. De talpán fog állni, mert az Úrnak hatalma van rá, hogy felállítsa.

Olyan kérdésben ítélték meg egymást, amelyben nem volt igaz oldal, csupán szembenálló vélekedések, amelyek nem adnak alapot egymás megítélésére. Ellenben az egyházon belül kötelező a bűnt és a törvény ellen vétkezőket megítélni és kirakni a gyülekezetből (Mát 18:15-17; 1Kor. 5:1-2,10-13).

A bibliai táplálkozási törvényekben nincs utasítás az étkezés napokhoz kötéséhez, ahogy nincs utasítás a vegetarianizmussal kapcsolatban sem. Tény, hogy nem a törvény és nem a tiszta-tisztátalan állatok fogyasztása körül forog a kérdés, hanem bizonyos étkezési gyakorlatok körül, amelyek miatt egyesek gyengéknek vannak nevezve. Ez a tény viszont csak két lehetőséget hagy hátra: azt, hogy vagy valamilyen böjti elvárásokról, szokásokról, vagy pedig a bálványoknak áldozott hússal kapcsolatos fenntartásokról van szó. Esetleg a kettő valamiféle kombinációjáról. Ráadásul, mint tudjuk, a galátabeli, kolossebeli és korintusi pogány gyülekezetekben szintén éppen ezek a dolgok okoztak sok problémát. Lehetséges, hogy sok olyan hívő akadt a római gyülekezetben, akik a korintusiakhoz hasonlóan lelkiismereti okból nem fogyasztottak a bálványoknak áldozott húsból. Ha figyelembe vesszük, hogy Rómában ekkortájt valami 400 pogány templom működött, s a város lakossága elérte az egymilliót, látható, hogy hatalmas mennyiségű áldozati hús volt a napi forgalomban. Valószínű, hogy akik mindenképpen tartózkodni kívántak az ilyen hústól, inkább egészében áttértek a vegetariánizmusra, ahelyett, hogy nap mint nap gyötrődjön a lelkiismeretük a hús felől. Akiknek pedig nem voltak ilyen fenntartásaik, szabadon ettek "mindent, amit a piacon árultak". A két ellentábor azonban megítélte egymás gyakorlatát a végső soron lényegtelen dolgok miatt. A húsevők és zöldségevők, evők, nem evők (böjtölők) táborát még valami megosztotta:

Róma 14:5-6 5 Van, aki különbséget tesz nap és nap között, van, aki minden napot egyformának ítél, ki-ki a saját értelmében teljes legyen. 6 Aki napokon jártatja az eszét, az Úrtól indítva teszi. Aki eszik, az Úrtól indítva eszik, hiszen hálát ad Istennek. Aki nem eszik, az Úr indítására nem eszik és hálát ad Istennek.

Az ötödik vers különösen fontos, amivel kapcsolatban több értelmezés is elterjedt, de a kérdést feltétlenül tisztázni kell, mert komoly dolog egy parancsolatot elvetni e vers alapján. Azok, akik a szombattartás ellen vannak, nem tudják megállni, hogy a ötödik vers rövid mondatába ne olvassák bele a maguk értelmezését. Eszerint a szombat csupán egy magunkválasztotta opció, annak ellenére, hogy a szövegkörnyezet semmi okot nem ad erre az értelmezésre. Amíg a napok tartására engedélyt ad Pál, ha azt az Úrért teszik, a napok nem tartóit már nem utasítja hasonló módon! Érdemes megvizsgálni néhány komolyabb Biblia kommentárt is, mert többen nagyon is felismerik ezt a tényt. Ez látható az Expositor’s Bible Commentary alábbi megjegyzéséből, amelynek a szerzői fő irányzatú keresztény nézeteket képviselnek, tehát koránt sem mondhatók pro-szombatista szemléletűnek. Mindössze a megállapításaikat közlik:

"Nem könnyű megállapítani, hogy a megkülönböztetett napok a szombattartásra, vagy pedig ünneplésekre és böjtökre elkülönített napokra vonatkoznak-eMivel a korai egyház teljes bizonyossággal megtartotta a szombatot, halvány lehetősége fennáll annak, hogy Pál itt a szombatra gondolt... Viszont ha valóban az istentisztelet napjáról lenne szó, akkor rendhagyó lenne azt a hívőnek meghatározni, azaz arra minden napot egyformának találni.... A szövegkörnyezet azonban szorosan kapcsolatba hozza az étkezést és a megválasztott időt, ami azt sugallja, hogy Pál vagy ünnepekre szánt, vagy pedig böjtölésre kijelölt napokra utalt." (Everett F. Harrison, The Expositor’s Bible Commentary, X. köt. 146. old. kiemelés hozzáadva)

Természetesen sokan felfogják, hogy egy rövid, adott szövegkörnyezetben elhangzó mondat nem vetheti el mindazt, amit a Szentírás egészében olvashatunk a szombatról, vagy annak megtartásával kapcsolatban. Nem mondhat ellent Krisztus szavainak és cselekedeteinek, ahogyan a helyesen értelmezett apostoli tanításoknak sem. Nyilvánvalóan sokan maradnak olyanok, akik ezt a rövidke mondatot minden ellenérvet elvetve továbbra is a szombattartás ellen, illetve annak kötelező, érvényben lévő megtartása ellen hozzák fel. Az alábbi, pontokba szedett érvek rámutatnak, hogy számunkra ez miért nem lehet elfogadható értelmezés:

Pál a Galatákhoz írt levelében is kitért a napok tartására, amiről itt csak rövid megjegyzést teszünk. Nem csupán azért, mert ezt a verset is gyakran használják a szombat és ünneptartás ellen, hanem azért is, mert ha megértjük, mire is utal valójában Pál, akkor a római helyzet megértése is könnyebbé válik:

Galaták 4:10 Napokra, hónapokra, időpontokra és évekre figyeltek. Féltelek titeket!

Közismert, hogy a galaták közt a gnosztikusok eretneksége ütötte fel a fejét, s az erőtlen, gyenge elemeket (angyali lényeket) kezdték szolgálni. Itt nem térünk ki bővebben a galaták eretnekségére, de e verssel kapcsolatban feltétlenül idézni kell a Theological Dictionary of the New Testament megjegyzését, ami summázza a helyzetet:

"Az összetett paratareo ige (jelentése: obszerválni, megtartani) egy olyan aggályoskodó, kínosan pontos és jól megfontolt naptartást érzékeltet, ami felé valaki önmaga érdekében kötelezi el magát. A szó egyáltalán nem illik a tradícionális szombat és más zsidó ünnepek megtartásának jellemzéséhez, hanem inkább olyan időszakok megjelölésére használták, amelyek az asztrológiai naptár szerint értékelődnek negatívnak vagy pozitívnak [megtartásra.]" (Theological Dictionary of the New Testament by Kittel Vol. VII, p. 148)

Rómában szintén ilyen értelemben tettek különbséget (kríno = megkülönböztet, elhatározást tesz mellette) nap és nap között. Mivel nem a szombattartásról volt szó, így az egyetlen más lehetőség a böjtre áldozott napok megválasztása marad. Voltak, akik elhatározást tettek bizonyos napok mellett, voltak, akik nem, s ők minden napot egyformának ítéltek meg erre a célra. Az ilyen "kétséges dolgok felőli viták" értelmetlenek, nincs is jelentőségük, mert ha az Úrért teszik a böjtöt, az mindenképpen elfogadott. Tegye mindenki meggyőződésből amit tesz, azaz "ki-ki a saját értelmében teljes legyen ebben." Hasonlóan a korintusiaknak a bálványoknak áldozott hús esetéhez, ha Isten dicsőségére ették a húst, nem számított a hús eredete. Mivel a Kolossze levél szintén tartalmaz olyan részeket, amelyeket a szombatok, újholdak és ünnepek tartása ellen hoznak fel, annak magyarázatához lásd a Kolossze 2:16-17 című írást.

Pál tehát nem a szombattartásra és Isten ünnepeire utalt, hanem bizonyos szokásokra. Mivel tudjuk, hogy úgy a zsidók, mint a keresztények is gyakran böjtöltek, s ezt az e célra kijelölt napokon tették, így itt a megválasztott napok csupán ezekre utalhattak.

Tehát amíg a Korintusi levél elsősorban a bálványoknak áldozott hús kérdésével foglalkozik, a Róma levél már ezekre a böjttel kapcsolatos jól bevett szokásokra is kitér, mert megoszlást okozott a gyülekezetben. A szövegkörnyezet mindenesetre ezt támasztja alá, mert a napok tartása határozottan az étkezési szokásokkal egybekötődően van megemlítve, nem önmagában.

Róma 14:6 Aki napokon jártatja az eszét, az Úrtól indítva teszi. Aki eszik, az Úrtól indítva eszik, hiszen hálát ad Istennek. Aki nem eszik, az Úr indítására nem eszik és hálát ad Istennek.

Először a zsidó-keresztény böjti szokásokat vizsgáljuk meg. Közismert, hogy a farizeusi zsidók szokása – a gyakorlatban inkább elvárása – volt a legalább heti két alkalommal megtartott böjtölés, amire az evangéliumokban is van utalás:

Lukács 18:11-12 11 A farizeus kiállott, és magának beszélve a következőket imádkozta: Óh Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, akik ragadozók, hamisak, házasságtörők, vagy amilyen ez a vámszedő is itt. 12 Egy héten kétszer böjtölök, megadom a tizedet mindenből, amit szerzek.

A farizeusok mesterei voltak a vallásosság látszatának, és gyakran a maguk "terheit" illetve parancsolatait is hozzáadták az Isten tövényéhez. A napokhoz kötött (heti két alkalommal történő) böjtölést a korai keresztények is gyakorolták, erre bizonyíték egy korabeli (i.sz. 100 körüli) keresztény iratgyűjtemény, a Didache, amely utasítja a hívőket, hogy a továbbiakban ne a zsidókhoz hasonlóan hétfőn és csütörtökön tartsák a böjtöt, hanem szerdán és pénteken (Didache 8. fej.) Maga a böjt egy fontos bibliai gyakorlat, Krisztus kijelentette, hogy az ő tanítványai is fognak böjtölni:

Lukács 5:34-35 34 Jézus ezt felelte nekik: "Nem kényszeríthetitek a násznépet, hogy azalatt böjtöljenek, amíg a vőlegény velük van. 35 Jöhetnek napok, amikor a vőlegényt elveszik tőlük. Akkor majd, azokban a napokban böjtölni fognak."

A Szentírás azonban nem köt tételes elvárásokat a böjthöz, Krisztus sem tett ilyet, így emberek sem köthetnek szabályzatokat mellé. Akár a zsidók elvárásairól, akár a pogányok babonás, napokhoz való kötődéséről van szó, a lényeg az, hogy az ilyen dolgoknak nincs jelentőségük.

Az tény, hogy a Róma 14 mondanivalójának fő csapásvonala az étkezési gyakorlatokkal kapcsolatos megjegyzésekből, illetve az azokból fakadó problémák korrigálásából áll:

Róma 14:7-13 7 Mert közülünk senki sem él önmagától és senki sem hal önmaga akaratából. 8 Mert ha élünk is, az Úrtól van életünk, és ha meghalunk is, az Úrtól van a halálunk. Tehát akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk. 9 Mert avégre halt meg és elevenedett meg a Krisztus, hogy holtakon is, élőkön is uralkodjék. 10 Mi jogon ítélkezel te testvéreden? Vagy éppen mi jogon veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájunknak oda kell állanunk Isten ítélőszéke elé. 11 Mert írva áll: "Ahogy én élek, oly bizonyos, hogy minden térd meg fog hajolni nekem – ezt mondja az Úr –, és minden nyelv vallást fog tenni Isten mellett." 12 Következőleg közülünk mindenki maga fog számot adni magáról Istennek. 13 Tovább tehát ne ítélgessük egymást, hanem annál a döntésnél maradjatok meg inkább, hogy ütközést vagy kelepcét a testvér elé nem fogtok vetni.

Pál nem ítélte meg azokat, akik nem ettek húst, ahogy nem ítélte meg a korintusiakat sem emiatt a hozzájuk intézett utasításokban. Ha megtette volna, akkor esetleg megbotránkoztatta volna a meggyőződésüket. A 14. versből kivehető, hogy a hús nem a tiszta és tisztátalan állatok húsára vonatkozott, mint inkább a bálványoknak áldozott húsra. Itt ugyanis nem azt a görög szót alkalmazza az író, amellyel az ószövetségi tisztátalan állatokra utaltak a görög fordításokban. A görögben itt a koinosz, azaz közönséges szó szerepel, s ez megfelelőbb a bálványnak áldozott hús jelölésére.

Róma 14:14 Tudom, éspedig az Úrban, Jézusban vált meggyőződésemmé, hogy önmagától semmi sem közönséges, csak ha valaki valamit közönségesnek gondol, annak az közönségessé lesz.

Pál pontosan arra utasítja a rómaiakat, mint a korintusiakat is: mindenki tartsa meg magának a magáét, s ne ítélgessen másokat a maga meggyőződésének mércéjével (3,5,22. versek), illetve ha erősebbek, ne fitogtassák hitüket e kérdésekben. A különbség annyi, hogy Rómában a hús elkerülése közvetlen kapcsolatban volt az általuk megtartott napokkal.

Róma 14:15  Ha tehát valamely étellel testvéreidet megszomorítod, nem a szeretet vezeti viselkedésedet. Ételeddel ne veszítsd el azt, akiért a Krisztus meghalt.

Csak egy kevély, önmagát másoknál jobbnak tartó egyén botránkoztat meg valakit készakarva a maga "fölényével", még akkor is, ha helyesen felismerte, hogy a bálványok semmit nem számítanak. De miért volt ez annyira fontos kérdés? A bálványoknak áldozott hús valóban tisztátalan lett volna? A korabeli zsidó tanítások szerint igen, s ezt jól láthatjuk az Encyclopaedia Judaica "Tisztaság" címnév alatt írottakból:

"A bálványoknak adott áldozatok esetében a törvényben [értsd a zsidó, rabbinikus rendeletek] még szigorúbbak az elvárások [mint magának a bálványnak a tisztátlanságával kapcsolatban] és Judah b. Bava szerint ugyanaz a tisztátlansága, mint egy holttesté."

Tudnunk kell azonban, hogy a zsidók által bevezetett tisztasági és rituális szabályok messze túlmentek azon, mint amit JHVH meghatározott a törvényében. Õk még Krisztusban is találtak hibát a maguk felállította mércék alapján:

Lukács 11:37-41 37 Miközben beszélt, egy farizeus arra kérte, hogy reggelizzék nála. Bement és ledőlt. 38 A farizeus azonban csodálkozott, mikor látta, hogy a reggeli előtt nem végezte a vízbe mártást39 Az Úr azonban így szólt hozzá: "Na, ti farizeusok is megtisztogatjátok a pohárnak vagy a tányérnak külsejét, de a belsőtök hemzseg a ragadozástól és rosszaságtól. 40 Esztelenek. Nem ugyanaz készítette-e a belsőt is, aki a külsőt készítette? 41 Ne így cselekedjetek. A bennlevőket adjátok könyöradománynak, s egyszerre mindennek tiszta lesz.

Krisztus mit sem vergődött az olyan felvett szokásokkal, amelyek pl. Shammai és Hillel nagy rabbik iskoláinak tanításai voltak, köztük az étkezés előtti, csaknem rituális kézmosás. A zsidók nem csak magát a rituális kézmosást vezették be, de még arra is rendeleteket hoztak, hogy hogyan kell kezet mosni, meddig kell a kezet a vízbe meríteni stb! Isten parancsolataiban pedig sehol nem találhatunk ilyen és hasonló értelmetlen elvárásokat. A farizeusok szemében azonban a saját maguk szokásai és szigorú rendeletei egyenrangúak voltak a törvény parancsolataival, sőt gyakran előbbre tették annál (vö. Mát.15:9). Érdemes utánanézni, mennyire részletes és alaposan kidolgozott szokásokat (vagy talán inkább terheket) vezettek be pl. csak a kézmosással kapcsolatban. A túlbuzgó megfelelni akarás miatt nem arra összpontosítottak, ami tiszta és méltányos, hanem arra, ami tisztátlan és megront - és ez kihatott a cselekedeteikre is. Ezért mondta Krisztus, hogy "a bennlevőket adjátok könyöradománynak, s egyszerre mindennek tiszta lesz" (Luk. 11:41), mert ha ahelyett, hogy félelmében állandóan a rossztól óvakodna, inkább a jót szándékozza tenni, akkor az megtisztítja őt. Amíg a büntetéstől való félelem vezeti az embert, nem vezetheti a szeretet (vö. 1Ján. 4:18), de a jószándék, a tisztaság belülről fakad és pozitív eredménye van:

Titusz 1:15 A tisztáknak minden tiszta, de a fertőzötteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta, ellenkezőleg, fertőzött mind az értelmük, mind a lelkiismeretük.

Jakab 1:27 Az Istennél és az Atyánál tiszta és szeplőtlen istentiszteletnek ez számít: Látogasd meg nyomorúságukban az árvákat és özvegyeket, őrizd meg magadat, hogy a világ be ne mocskoljon.

Filippi 4:8 Egyébiránt testvéreim, vegyétek számba mindazt, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami szentül tiszta, ami barátságos, ami jóhírű, ha valami erény van, ha valami magasztalni való.

Ez érvényes az itt vitatott témakörben is. Az igaz hívők számára nincs más isten, csak az igaz Isten. Õ teremtette meg az állatokat, s Õ az, aki eledelül adta nekünk. Csak azért, mert tévelygő, tudatlan emberek bálványoknak áldozták, attól nem lesz ehetetlen. Az Isten ismerete nem az evés és ivás szokásain múlik, hanem az Istenhez a Szent Szellem által létrejött kapcsolatunkon. Csupán attól kell tartózkodnuk, hogy ne okozzunk botlást a hitben gyengébbeknek, azzal becstelenséget hozva JHVH nevére.

Róma 14:16-20 16 Ne káromolják azt, ami nektek jó. 17 Hiszen az Isten királysága nem evés és ivás, hanem a Szent Szellemben található igazságosság, békesség és öröm18 Mert az, aki ilyesmivel szolgál a Krisztusnak, az Istennek kedves, az emberek előtt próbaálló. 19 Vessük tehát magunkat azután, ami a békességet és az egymásra való épülést szolgálja. 20 Étel miatt ne rombold le az Isten művét. Minden tiszta, de gonosszá válik annak az embernek részére, aki úgy eszi, mintha az kelepce volna a számára.

Ha kicsit jobban odafigyelünk, ebben a levélben Pál valójában inkább felemeli, mintsem lerontaná a törvényt. Tudjuk, hogy az Újszövetségen belül Isten a Szent Szelleme által helyezi szívünkbe a törvényét (Héb. 10:16). Pál szerint, ha az Isten királysága alatt állunk, ha a Szent Szellem bennünk él, akkor az a lényegre vezet bennünket, az igazságosságra,békességre és örömre. Ez a lényeg, de mi is az igazságosság, miben rejlik a béke és az igazak öröme? „Minden parancsolatod igazságosság (tzedek)" (Zsolt. 119:172). „A tetörvényed kedvelőinek nagy békességük van(Zsolt. 119:165). „A te bizonyságaid az én örökségem mindenha, mert szívemnek örömei azok(Zsolt. 119:11).

Pál utasítása szerint inkább ezzel kellene foglalkozzunk, mert az, „aki ilyesmivel szolgál a Krisztusnak, az Istennek kedves, az emberek előtt próbaálló". Ne pedig az evés-ivás, a napok böjti célokra való vizsgálgatásának kevésbé fontos, saját nézeteinkből fakadó gyakorlatain rágódjunk, vitatkozzunk. Ez ügyben tegyen mindenki a maga meggyőződése szerint, s amennyire lehet, tartsa meg magában, önmagának.

Legalább Noétól kezdődően, s a mai napig érvényben lévően JHVH különbséget tesz a tiszta és tisztátlan állatok között. Ha az áldozati állat húsa tiszta állattól származik, akkor az tiszta, evésre alkalmas hús volt. Bizonyos haszna van, ha az ember képes fegyelmet gyakorolni önmaga fölött az ételt és italt illetően, de jóval fontosabb fegyelmet gyakorolnunk abban, hogy ne okozzunk botlást a testvéreknek.

Róma 14:21 Szép dolog nem enni húst (kreasz), nem inni bort, sem olyant nem tenni, ami testvéredet tőrbe ejti.

Ez egy rendkívül fontos vers, mert tisztázza, hogy csakugyan a bálványoknak áldozott húsról van szó. Ez első látásra nem nyilvánvaló, ugyanis a fordítások elfedik, de ha megvizsgáljuk az eredeti görög szó értelmét, akkor látható lesz. Ebben a versben a görög kreasz szó szerepel. A Thayers Bibliaszótár alapján a kreasz jelentése feláldozott állat húsa (BDB/Thayers # 2907 2907). Pontosan ez a szó van használva a Korintusi levél idevágó szövegében is:

1Korintus 8:13 Ha tehát étel botlásba viszi testvéremet, soha egyáltalán nem eszem húst [kreasz], hogy testvéremet tőrbe ne ejtsem.

Az egész Újszövetségben mindössze e két helyen szerepel ez a szó, s a szövegkörnyezet mindkét alkalommal a bálványoknak áldozott húsra vonatkozik. Bár már a fejezet első két verse rámutat, hogy a téma a hús, illetve a hús evése vagy nem evése, itt tisztázódik, hogy lényegében milyen húsról van szó.

Róma 14:22-23 22 Hited van neked? Tartsd meg magadnak Isten előtt. Boldog az, aki nem ítéli el magát abban, amit kipróbáltnak lát. 23 A kételkedő, ha eszik, kárhoztatás alatt van, mert nem hit alapján cselekszik. Vétek minden, ami nincs hitből.

Ha bárkinek kétsége van afelől, hogy a föld és minden, ami azon van, az Istené, vagyis rejtve hisz a bálványok, hamis istenek erejében, engedi magát általuk megkísérteni, akkor az a személy kárhozatra eszik. Ez megintcsak párhuzamos azzal, amit Pál a korintusiaknak (1Kor. 8-10 fejezetek) mondott. Tényként vehetjük tehát, hogy a szóbanforgó hús bálványáldozat volt, és az étkezési problémákat részben ez, részben pedig a böjt adott napokhoz való kötése okozta.

Pál semmiképpen nem ad engedélyt vagy felhatalmazást az olyan dolgok elkövetésére, amelyek bűnnek számítanak Isten szemében. A bűn az Isten törvényének megszegése, áthágása(1Ján. 3:4). Ha megrontjuk a negyedik parancsolatot, az bűn. Ha olyat eszünk, amit Isten megtiltott, az szintén bűn, illetve törvényszegés, mivel áthágjuk vele a parancsolatokat. Tisztában kell lennünk azzal, hogy mi számít bűnnek Isten szemében, mielőtt könnyelmű kijelentéseket teszünk egy-egy bibliai verssel kapcsolatban.

Egyszerűen nem vethetjük el a Szentírás egészének üzenetét a törvénnyel, az igazságossággal, megigazulással és a bűn elleni harccal kapcsolatban, a Róma levél néhány teljesen másról beszélő sora miatt! Az adott sorokból képtelenség bebizonyítani azt, hogy itt a szombatról vagy a tiszta és tisztátlan állatok fogyasztásáról lenne szó. Azt viszont többszörösen be lehet bizonyítani, hogy nem beszélhet erről. A Szentírásban ugyanis számos alkalommal és nyomatékosan ki van hangsúlyozva a parancsolatok örök érvénye és örök igazságossága, amelyek állandó mércék, és amelyek megtartását Isten elvárja népétől. 

Zsoltárok 119:152 Régtől fogva tudom a te bizonyságaid felől, hogy azokat örökké, állandókká tetted.

Csupán egy példa a tiszta/tisztátlan állatok fogyaszthatóságával kapcsolatban, ami a közeli, kor végére szóló próféciák része:

Ézsaiás 66:17 Elpusztulnak mindazok, akik megszentelik és megtisztítják magukat, de csak azért, hogy kertekben áldozzanak egy középen álló körül, és akik disznóhúst, undok állatot és egeret esznek - így szól JHVH.

Mivel ez a prófécia határozottan a végidőkre szól, így a tisztátlan állatok fogyasztását tiltó parancsolat nem lehet érvényétvesztett, mert láthatóan Isten megvetően utal rá. Mert JHVH ma is ugyanúgy különbséget tesz a tiszta és tisztátlan állatok között, mint a törvény megadásakor, vagy Noé idejében, és ma is utálatosnak tartja a tisztátlan állatok fogyasztását, mint akkor, amikor a törvény részeként előírta. Nem túl sok dologról jelenti ki Isten azt, hogy útálatos vagy förtelmes előtte. De bármennyire is vitatni kívánják, a tisztátlan állatok fogyasztását következetesen utálatos dolognak nevezi. Ezeket az állatokat egyszerűen nem emberi fogyasztásra teremtette meg, és elvárja, hogy tartózkodjunk attól. Mint ahogyan szigorúan elvárja azt is, hogy tegyünk különbséget a tiszta, szent, és a tisztátlan, nem szent dolgok között! Ez örök érvényű követelmény, mint láthatjuk Izrael példájából:

Ezékiel 22:26 Papjai megsértették törvényemet, megszentségtelenítették szentélyemet, nem tettek különbséget a szent és a nem szent között, nem magyarázták meg, mi a különbség a tiszta és tisztátalan között, elfordították szemüket szombatjaimról, és csak gyalázat ért köztük.

 A szombatok (és vele Isten további ünnepei 3Móz. 10:10) szent dolgok. Más szóval egy cél érdekében Isten által elválasztott napok. Csak az lehet szent, amit Isten azzá tett, s amit Isten szentté tett, ember nem teheti közönségessé. A fogalmak egyszerűek: a szent az szent, a tiszta az tiszta. Ami nem szent, az közönséges; ami nem tiszta, az tisztátlan. A fenti prófécia szintén egy végidőkre szóló üzenet, s Isten nem csupán Izraeltől várja el a szent dolgok tiszteletét. A szombat az emberért lett, nem a zsidókért, nem Izraelért – az emberért. Nekünk embereknek kell eldöntenünk, hogy különbséget teszünk-e vagy sem a szent és a közönséges dolgok között. De emlékezzünk a zsoltáros intelmére:

Zsoltárok 119:118 Megveted mind, akik rendeleteidtől eltérnek, mert szándékaik gonoszak.

Zárószóként talán Samuele Bacchiocchi szavai lennének legmegfelelőbbek:

"teljesen abszurd az abba vetett hit, hogy számunkra minden nap szombatnap... az oda vezet, hogy nem lesz valós istenimádat, mert végsősoron semmi nem számít. Az ilyen nézetek csalókák, mert azt a célt szolgálják, hogy elvessék úgy az Istenben való hitet, mint az Õ igaz imádatát. A teória, miszerint nekünk minden nap szombatnap, az csak azt fogja eredményezni, hogy egyetlen nap sem lesz valós szombatként megtartva (Bacchiocchi, Sabbath in the New Testament 179. old.).

 

 

Melléklet

 

Dr. Samuele Bacchiocchi megjegyzései a Róma 14-gyel kapcsolatban

Talán sok minden érthetőbbé válik, ha felismerjük, hogy a Róma levél elsősorban pogányokhoz szólt. Pál maga jelenti ki levelében: ‘Nektek, pogányoknak azt mondom’ (Róm. 11:13).Ismert tény, hogy a pogány világban számos babonás hiedelem terjengett, amelyek szerint a csillagok állásai nagy hatást gyakorolnak a hét napjaira. Ez a hiedelem nem sokkal a kereszténység kialakulása előtt vált elterjedtté, miután a rómaiak átvették a zsidóktól a heti ciklusnak, illetve a hétnapos hétnek a használatát. Ugyanis a rómaiak azelőtt a nyolcnapos heti rendszert használták, ez volt az ún. numdinum. Ezzel a kérdéssel egyébként a From Sabbath to Sunday (Szombatról Vasárnapra) című disszertációm 8. fejezetében foglalkozom nagyon részletesen. Amikor a rómaiak áttértek a hétnapos hét használatára, a hét napjait az általuk imádott bolygók istenei után nevezték meg. A pogány rómaiak hite szerint ugyanis a bolygók istenei uralták, vagy befolyásolták a napokat (a vasárnapot a nap istene, hétfőt a hold istene stb.).  A zsidók ellenben csupán számozták a hét napjait (az első nap, a második nap, stb.) és csupán a hatodik és hetedik napot nevezték meg, így a hatodik nap a "felkészülés", a hetedik pedig a "szombat", vagyis a pihenés napja volt. A rómaiaknál népszerű hiedelem volt az, hogy az adott napokat a bolygók istenei uralják, ami számos furcsa gyakorlatot eredményezett. Szerintük a hét bizonyos napjai jobban megfeleltek az üzletkötéshez, más napok pedig alkalmasabbak a vallásgyakorlatokhoz, vagy a bizonyos ételektől való tartózkodáshoz. Sőt gyakran még ékköves gyűrűiket is az adott napok szerint viselték, aszerint, hogy mely bolygó istene uralja azt a napot, ugyanis minden bolygó istenének, így a hét napjainak is megvoltak a kedvelt ékkövei. Amikor a Christian Dress and Adornment (A keresztény ruha és ékszerviseletek) című könyvemhez az előzetes kutatómunkámat végeztem, meglepődve fedeztem fel, hogy mennyire sok olyan babonás szokás volt Rómában, amelyek a hét napjaival voltak kapcsolatban. Példaként, a módosabb emberek minden nap más gyűrűt viseltek, aszerint, hogy annak a bolygóistennek, amely a napot éppen uralja, melyik ékkő a jele. A Tyanai Apollonius (első századi pythagoreai filozófus) listába szedte, hogy mely nap melyik ékkővel díszített gyűrű viselete a legmegfelelőbb ahhoz, hogy kedvébe járjon az adott napot uraló istennek, és hogy az a nap szerencsés legyen számára.

A napokhoz ajánlott talizmán ékkövek viselete a pozitív asztrális befolyás érdekében:

Vasárnap gyémánt és igazgyöngy, a Nap istenének.

Hétfőn igazgyöngy és emerald, a Hold istenének 
Kedden rubint és topáz, a Mars istenének 
Szerdán ametisz és türkiz, Merkuri istenének
Csütörtökön kornelián és zafír, Jupiter istenének
Pénteken emerald és rubint, Vénusz istenének
Szombaton türkiz és turmalin, Szaturnusz istenének. 

A pogány keresztényeket valamilyen fokon befolyásolták ezek a hét napjait érintő babonák, ami kivehető abból is, hogy gyakran kitértek rá, és megítélték ezt a korai egyház vezetői. A korai keresztények ezzel kapcsolatos problémáira, és az abból eredő vitákra a From Sabbath to Sunday 252-253 oldalain lehet utalásokat találni. Emellett jelen voltak a szektásodás jelei is, hiszen érzékelhető az olyan mozgalmak hatása, amelyek aszketikus, böjti gyakorlataikat bizonyos napokhoz kötötték, vélvén, hogy azokon keresztül hatékonyabban folyamodhatnak az isteni segítégért. Meg kell értenünk, hogy ezeknek a pogány és szektásodó hiedelmeknek a kontextusában utalt Pál a napok megkülönböztetésére, mert ez volt az oka annak, hogy egyesek bizonyos napokat előnyben részesítettek a hét napjai közül. Végülis a levél elsősorban pogányokból lett keresztényekhez szólt, akikre még nagy hatást gyakoroltak a körülöttük lévő társadalmi szokások. Egy másik lényeges pont, amit figyelemben kell tartanunk: Pál csupán a bizonyos napokat megtartókat utasítja arra, hogy [ha napokat tartanak] azt az Úrért tegyék (Róm. 14:6). Ellenben a napokat nem tartókat már nem utasítja arra, hogy ‘aki minden napot egyformának ítél, az az Úrért ítélje azokat egyformának.’ Más szóval, az étkezést illetően Pál közli, hogy Istent lehet dicsőíteni úgy az étkezéssel, mint az étkezéstől való tartózkodással (Róm. 14:6), de a napok tartásával kapcsolatban már csak a napokat tartóknak ad felhatalmazást, nem azoknak, akik nem tesznek különbséget napok között. Nekik nem mondja, ha nem tartanak napokat, az Úrért ne tegyék. Nem úgy néz ki, mintha Pál a minden napot egyformának tartókat támogatná. Végül, ha az általános vélemény szerinti értelmezést vesszük, ahol azok a gyengék, akik tartották a szombatot, akkor Pálnak önmagát is a gyengék közé kellett volna sorolnia, hiszen ő megtartotta a szombatokat és a zsidó ünnepeket (Ap.Csel. 18:4,19; 17:1,10,17; 20:16). Ellenben Pál határozottan az erősek közé sorolta magát:"Nekünk azonban, akik erősek vagyunk ..." (Róm. 15:1),  és ez is azt mutatja, hogy nem a szombattartásról volt szó, amikor a napok megválasztásáról beszélt. Emellett szól Pál megoldásként adott utasítása is: "legyen mindenki határozott a maga meggyőződésében" (Róm. 14:5). Nehezen elképzelhető, hogy Pál egyetlen mondattal elvetette volna, vagy személyes választássá tette volna a szombat intézményét, minden további magyarázat és okfejtés nélkül. Különösen, ha figyelembe vesszük azt, hogy milyen erőteljesen és alapos okfejtéssel lépett fel a pogányok körülmetélkedés alóli felmentésével kapcsolatban. Nem a szombattartás körül folyt a vita, ha ugyanis Pál azt tanította volna, hogy a pogányok számára a szombattartás személyes választás dolga, a zsidó keresztények abban a pillanatban lerohanták volna, joggal megvádolva azzal, hogy elvetette a szombattartás intézményét. Ennek pedig azonnali visszhangja lett volna, amelyre ki kellett volna térni az Újszövetségben, és tisztázni, ahogyan a körülmetélkedéssel kapcsolatos nézeteltérésekre is kitértek (Ap.Csel. 21:21) és tisztázták. Ezzel kapcsolatos vitáknak, vagy bármilyen esetleges változtatások érvényesítésének még csak nyoma sincs az Újszövetségben, ami önmagában is azt bizonyítja, hogy Pál nem taníthatott a szombattartás ellen, vagy a vasárnapra térés mellett. A napok megkülönböztetése a böjtnapokkal kapcsolatban okozott vitát, semmint a bibliai ünnepnapok tartása miatt, ugyanis a fejezet egésze az étkezéssel, a hústól és a bortól való tartózkodás kérdéseivel foglalkozik (Róm. 14:2,6,21). Ezt a nézetet támogatja egy korai keresztény dokumentum, a Didache is, ami a szerdai és pénteki böjtnapot jelöli ki a keresztényeknek, eltérően a zsidók hétfőn és csütörtökön megtartott böjtnapjaitól. Pál az olyan önfelvállalt, személyes dolgokra utalt, mint a bizonyos napokra meghatározott böjtölés, mert tisztában volt azzal, hogy az ilyen szellemi gyakorlatokat kötetlenül, többféleképpen, bármely megválasztott időben és különböző módon végezheti az ember. Pál csupán azt tartotta fontosnak, hogy eközben kötelezzük el magunkat a békességre és egymás építésére (Róm. 14:19).

Ha a római gyülekezetben valóban a szombattartás okozta volna a konfliktust, akkor arra sokkal nyomatékosabban kitért volna Pál, mint az étkezésre. Mert amíg az étkezési gyakorlatok a magánügy kategóriájában tartoznak, a szombattartás már gyülekezeti, illetve az egyházat érintő kérdés, mivel az a közösségi istenimádat szerves eleme. Ha az utóbbival kapcsolatban bármilyen nézeteltérés került volna felszínre, annak észrevehető és hevesen megnyilvánuló jelei lennének az Írásban. Maga a tény, hogy Pál 21 teljes verset áldoz az étkezéssel kapcsolatos kérdésekre, és kevesebb, mint két teljes verset a napok megtartására, azt érzékelteti, hogy ez utóbbi csupán mellékes, mintegy velejáró problémája volt a tényleges (evéssel kapcsolatos) problémáknak. Ezek a gyakorlatok az olyan személyes meggyőződés, illetve magaválasztotta szellemi gyakorlatok kategóriájába tartozó dolgok voltak, mint a kijelölt napokon megtartott böjtölés. Az ilyen személyes meggyőződés egy modern példájaként talán azokat említhetnénk, akik December 25-én emlékeznek meg Krisztus születéséről. Tudjuk ugyan, hogy a dátum nem lehet Krisztus valós születésnapja, viszont közismerten a Nap istenét ünnepelték ekkor. De ha valaki ezen a napon magában megemlékezik Krisztusról, addig a pontig, amíg önmagának teszi, és nem várja el azt másoktól is, nem teszi kötelező ünnepnappá, addig magánügye marad, és Pál az iránta való toleranciát ajánlaná ezügyben. Mint már korábban említettük, a római világban nagyon dívott az a babonás hiedelem, hogy bizonyos napok előnyösebbek bizonyos dolgok véghezviteléhez. Az emberek, annak érdekében, hogy napjaikat szerencsésebbé tegyék, babonás szokásokat alakítottak ki. A korai egyház vezetőinek gyakran meg kellett feddniük a keresztényeket az ilyen babonás hiedelmek miatt. Pál valószínűleg erre a problémára utalt, ami az ő idejében még nem volt annyira elterjedt, hogy túlzottan nagy figyelmet fordítson rá. Mivel az ilyen triviális gyakorlatok nem aknázták alá az evangéliumot, Pál a kölcsönönös toleranciát és tiszteletadást ajánlotta.

Ha ezt mind figyelembe vesszük, akkor láthatóan megalapozatlanok azok a kijelentések, amelyek szerint a Róma 14-ben Pál a szombattartást egy mellékes dologgá, és magunkválasztotta gyakorlattá alacsonyította a keresztények számára. A szövegkörnyezet nem enged erre következtetni, s csak azokba beleolvasva lehet ilyen kijelentéseket hangoztatni. Az olyan étkezési gyakorlatok, amelyeket a Pál által gyengéknek minősített testvérek végeztek, nem találhatók meg Mózes Törvénykönyvében.

A legvalószínűbb tehát az marad, hogy a rómaiak olyan babonás pogány gyakorlatok befolyása alá kerültek, amelyekben figyelembe vették a bolygók állásait a napok bizonyos célokra való megválasztásában. Ezek a hiedelmek a keresztényekre is hatással voltak egy bizonyos szinten. Emellett szól az is, hogy a későbbi keresztények lényegében ugyanezt tették, amikor a húsvéti és karácsonyi ünnepeikhez ősrégi babonákat és pogány szokásokat csatoltak. Ennek a folyamata pedig jól ismert, mert le van jegyezve az egyháztörténelemben.