CoG

Az elkötelezettség

Sabbath 16/04/30/120

 

Testvérek,

Az életünk messze legfontosabb szellemi döntését tesszük meg akkor, amikor elhatározzuk, hogy őszinte megtérésünket kimutatva alámerítkezünk a vízben, és elkötelezzük magunkat az Isten által meghatározott életrend felé.

Ez a választás azonban nem rajtunk függ. Istennek először a Szent Szellem által mindannyiunk elméjét fel kell nyitnia az igazság megértésére és befogadására. Ezoknál fogva a Szent Szellem gyakran azokhoz vezeti az egyént, akik már az Isten Egyházának munkáját végzik, majd az általuk hirdetett hit és igazságok felismeréséhez és megértéséhez vezeti őt.

Amikor egy személy felfogja az elhívását, a Szent Szellem előbb-utóbb megérleli benne a vágyat a bemerítkezésre, megértetve vele a Szentírás valódi üzenetét és elvárásait. Gyakran előfordul az is, hogy valaki már egy bizonyos vallási felekezethez tartozik, amikor megkapja a valós szellemi elhívását, és rádöbben arra, hogy az adott felekezet gyakorlatai bizony nem felelnek meg a Szentírás tanításainak. Ilyen esetekben természetes jelenség, hogy az elhívott egyén megkezdi az igaz egyház utáni kutatást. Sokan így kutatva először több felekezeten is keresztülmennek, valamennyit hiányosnak értékelve a hit egy vagy több fontosabb aspektusának tekintetében. Ezek a hiányosságok legtöbbször az Istenfő meghatározásában, vagy mondjuk a megválasztott liturgikus naptárban nyilvánulnak meg, de lehet bármely más igazság hiányossága. A skála széles, vannak, akik nem háromsághívők, de ditheisták (két Istenben hívők), akik nem fogják fel, hogy a monoteizmus nem enged meg ilyen istenképet. Vannak, akik a Hillel-féle zsidó naptárat használják, és persze vannak a háromsághívők. Minél több igazság vegyül a hamis tanokkal, annál nehezebb meghúzni a határt az igaz és a hamisítvány között. E kutatás alkalmával fennállhat annak a veszélye, hogy a személy egyféle hobbivá teszi az igazság képviselőinek keresését, s ez mellékvágányra tereli őt.  Gyakran az ilyenekből lesznek azok, akik állandóan tanulnak, de soha nem jutnak el az igazság megértéséhez. Gyülekezetről gyülekezetre vándorolnak, mindenhol hibát keresnek, amit aztán vádaskodásokkal folytatnak, és lassan ellanyhul az abba vetett hit, hogy Isten valóban létrehozott egy egyházat ezen a földön, amely valóban végzi a rábízott munkát.

Sokan sajnos egyféle mágikus pirulának tartják a bemerítkezést és a Szent Szellem jelenlétét, gondolván: az automatikusan megad majd minden tudást és ismeretet. Az ilyen ember kívánja a tudást, de a velejáró elvárásoknak már nem szándékozik megfelelni.  A gyülekezetek véneinek nagy felelőssége van abban, hogy óvatosan kezeljék a szentségek kiutalását. Bölcseknek kell lenniük, amennyire lehet, meg kell ismerniük a megtérő személyt, és meg kell győződniük az őszintesége felől. Az apostoli utasítás szerint ugyanis nem lehetünk túl elhamarkodottak a kéz rátételével (1Tim. 5:25).

A bemerítkezés egy szellemi vonatkozású dolog, hiszen ezzel Isten Egyházába, vagyis Krisztus testébe lettünk helyezve, amit a kézrátétel pecsétel meg. Ennek felvállalása azonban megköveteli azt, hogy elkötelezettségünk őszinte, és egész életünkön át tartó önátadás legyen. A hívők közül sokan áldozták fel életüket hitükért a történelem folyamán.

Olyan személyt egyszerűen nem szabad bemeríteni, aki még nem kötelezte el magát őszintén és igazán a megtérés, valamint a hit felé. Ennek ellenére, sajnos előfordul az, hogy olyanok is bemerítkeznek, akik nem veszik igazán komolyan ezt az életreszóló elkötelezettséget. A tálentumok példázata nagyrészben egy ezzel kapcsolatos figyelmeztetés. Vannak, akik igénylik a Szent Szellem nyilatkozásait, kutatják azokat, ám nem teszik gyakorlattá annak vezetését és utasításait. Krisztus az ilyenekre mondta azt, hogy megkapták a tálentumot, de elássák azt, s ez nem elfogadható megoldás.

Akik nem használják fel a nekik adott egy talántumot, azoktól elvétetik az egy is, és azoknak lesz adva, akik a gyakorlati életükben is bizonyítják, hogy hasznosan használják fel a rájuk bízott dolgokat. Ez az egyház egészének a maximális hatékonyságát szolgálja.

Azok, akik visszatartják tálentumaikat - más szóval azok, akik a Szent Szellemből fakadó ajándékaikat nem használják fel -, elvesztik azt is, amit addig kaptak, s nem léphetnek majd be az Isten országába. Ők olyanokká lesznek, mintha meg sem kapták volna a Szent Szellemet, s így a második feltámadásba kerülnek. Lényegében ugyanaz a helyzet velük, mint azokkal, akik el lettek ugyan hívva, de nem lettek választottak, mert nem képesek beteljesíteni az egyháznak adott feladatokat és elvárásokat (lásd még a Sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak című írást).

Meg van írva: Hogyan mehetnek anélkül, hogy küldenék őket? A Szent Szellem által jönnek az ajándékok és a Szellem gyümölcsei. Példaként, a tudás [a helyes ismeretek] egy ilyen szellemi ajándék, de számos más ajándék van, amelyek speciális gyümölcsöket eredményeznek. Minden korszak minden gyülekezetének volt egy rászabott speciális feladata vagy munkája. Az utolsó időkre meghatározott feladat a teljes és pontos igazság erőteljes hirdetése. Az igaz elhívottak számára nyilvánvaló lesz az, hogy miért fontos az egyetlen igaz Isten ismerete, az Ő naptárjának és egyéb igazságainak a helyreállítása, mert ez egy e korra kiszabott feladat, ahogy az Isten országának teljes helyreállítása kibontakozik előttünk.

Azok az emberek, akik el lettek hívva, majd be is merítkeztek, de aztán mégsem kívánják elvégezni azt, amit Isten elvár tőlük, sőt, gyakran az igaz testvérek vádolásával vagy megkérdőjelezésével még hátráltatják és gátolják is a munkavégzést, azok elhívottak ugyan, de nem választottak. És vannak olyanok is, akiknek még elhívásuk sem volt, hanem az ellenfél ültette be őket konkolyként az egyházba, az ilyenek el is nyerik méltó jutalmukat az ítélet napján.

Akinek megadatott egy bizonyos fokú értelem, és többet kíván, az rájön arra, hogy a bemerítkezéssel önmagában nem fog hirtelen minden ismeret birtokosává válni. A felismerések apránként jönnek, s amikor felismerünk egy-egy igazságot, azt az életünk, cselekedeteink részévé kell tenni, mert csak úgy kapunk további ismereteket, és csak így növekedhetünk folyamatosan a hitben. Ha megértjük, hogy valamiben engedelmeskedni kell, akkor addig nem kapunk további ismereteket, amíg nem vagyunk engedelmesek az adott igazságokban.

Az Isten Egyháza sok olyan embert látott, akik betérnek, majd egy idő után kihullanak, mert a maguk akaratát kívánják követni, és soha nem gyökerezik meg bennük az igaz hit. Ezek kihullanak, illetve elmozdíttatnak, hogy ne tehessenek kárt a továbbiakban az egyház munkájában. Vannak, akik elkülönülnek hasonló gondolkodású emberekkel, majd elakadnak a szellemi fejlődésben. Mások kevélyekké és önigazolókká válnak. 

Pedig feladatunk az, hogy együtt dolgozzunk a hitben. A Szent Szellem bölcsességet, értelmet és vezetést ad ahhoz, hogy elvégezzük a kiszabott munkát. Ami talán egyesek számára különös dolog, bűnös emberekkel kerülünk össze a munkát végezni. Mindannyian bűnösek vagyunk, de feladatunk a bűneink legyőzése, és az együttes munka elvégzése.

Segítenünk és támogatnunk kell a mellettünk álló "szegény, nyomorult bűnöst", de ne lepődjünk meg, ha ők ugyanezt gondolják rólunk. Azok bizonyítják legjobban igazságukat, akik mellőzik a pletykákat és az egymás iránti vádaskodásokat, s nem nézik le a testvéreiket, hanem csendben és engedelmesen végzik a dolgukat, amit Isten rájuk bízott.

A baptizmus, vagy bemerítkezés az Isten ajándéka, de feltételekhez van kötve. Bizony, fel kell mérnünk, mibe kerül vagy kerülhet az, hogy Krisztus testéhez tartozunk. Feladatunk megosztani az Isten titkait másokkal, anélkül, hogy támadnánk másokat. Nem ülhetünk hát tétlenül, csak a magunk ismereteit fejlesztve, hanem ki kell lépnünk, és segítenünk kell azokat az embereket, akik éheznek ezekre az ismeretekre.

Feladatunk betölteni az egyháznak adott küldetést, bemeríteni mindazokat, akiket Isten Krisztus testébe, az egyházba helyez. Ennek viszont velejárója az is, hogy elbíráljuk, a megtérő személy a Szentírás elvárásainak megfelelő módon veti-e alá magát a bemerítkezésnek vagy sem.

Nem szabad elkedvetlenedni azon elvárásoktól, hogy megfelelően fel kell készíteni magunkat. Emlékezzünk arra, hogy nem mi választottuk Istent, hanem Ő választott ki és adott bennünket Krisztus kezébe! Ő helyez bennünket az egyházba, és adja meg nekünk személyreszólóan a Szellem ajándékait, gyümölcseit, s vele a feladatainkat is. Nem mi választottuk meg a testvéreinket sem. Mindannyian bűnös emberek vagyunk, s Isten a világ gyengéi, erőtlenei közül választott ki bennünket. Krisztus nem veszít el egyet sem azok közül, akiket Isten a kezébe adott. Krisztus velünk dolgozik, nekünk pedig egymással kell. Aki azt gondolja magáról, hogy jobb a másiknál, az becsapja önmagát, s nem méltó az Isten országára.

Isten igenis elvárja tőlünk azt, hogy hűségesek legyünk Hozzá, teljes szívvel szolgáljuk Őt, és éljünk parancsolatai szerint. Ezt a körülmények gyakran nehézzé teszik, de az Istenhez hű emberek megtartják az Ő parancsolatait és Jézus Krisztus hitét (Jel. 12:7,14,12).

Ez bizony nem mindig könnyű dolog. A választottak azok, akik végig megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét, illetve tanúbizonyságát (Jel. 12:17; 14:12). A bibliai naptár szerint minden esztendőben egy bizonyos aktussal kell megkezdeni az évet, ez pedig a templom megszentelése, megtisztítása. Ma ez a templom a Krisztus teste [az egyház], s a megszentelés előfeltétele annak, hogy ebben a templomban végbemehessen a pászka vétele.

Aki tudja magáról, hogy nem képes felvállalni és véghezvinni a követelményeket, az jobban teszi, ha felhagy vele, és elmegy mondjuk golfozni. Isten mindenkit meghív és megszólít a maga idejében, de nem mindenki része az elsőszülöttek egyházának. A tömegek csak a második feltámadásban jutnak Isten ítélőtrónja elé.

Ha viszont bárki az első, a jobb feltámadást kívánja a maga osztályrészéül, annak jobb haladéktalanul megkezdeni azt az életformát megélni, aminek eredményeként bekerülhet abba!

 

Wade Cox