CoG

 A pogány teremtésmítoszok vs. a bibliai teremtéstörténet

A hagyományos kereszténység értelmezése szerint Földünk mindössze hatezer éves. Az ebben vetett “hit”-nek nyilvánított meggyőződés azonban ellentmond nem csak a modern tudományos és geológiai tényeknek, és nem csak az ősi mitológiai leírásoknak, de magának a Bibliának is. Ez a fajta kereszténység egyre nehezebben képes megbirkózni bizonyos kihívásokkal. Ebben az írásban elsősorban a New Age szellemiség elterjedése által reneszánszát élő ősi mitológiák és teremtéstörténetek kihívására kívánunk megfelelő bibliai válaszokat adni. Ezekre a mitológiákra a legtöbb keresztény ösztönösen is úgy tekint, mint valami gonosz, minden esetben elvetendő, a hitre veszélyes dologra. Ez bizonyos esetekben igaznak mondható, hiszen zavart okozhat, különösen egy újonnan megtért, szellemileg még “ tejen élő gyermek” hívő esetében. Ugyanakkor a mitológiák által a szellemileg érettebb és stabilabb ember belátást nyerhet a szellemi ellenfeleink gondolatvilágába, terveibe és stratégiáiba. Ezeknek az ismereteknek a birtokában felkészültebben tudunk szembenézni a támadásaikkal, felismerjük a trükkjeiket és pontosabb választ vagyunk képesek adni a Biblia néhány rejtelmesebb igerészével kapcsolatos kérdésekre is, s végül, de nem utolsó sorban, hatékony válaszokat adhatunk a New Age kihívásaira.


 

Church of God

Email: p.poli@mailcity.com

 Copyright © 2014, Póli Pál - Isten Egyházának Gyülekezetei

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

Weboldal: http://www.churchofgod.hu


I. Rész

Az Enuma Elish és Tiamat a Biblia fényében

Az Enuma Elish a babiloni verziója, illetve fordítása a korábbi suméroktól származó teremtéstörténetnek. Ezt a megnevezést a szöveg nyitószavai után kapta: enúma elísh; “amikor a magasságban”. A babiloni szöveget 1849-ben fedezték fel Ashurbanipal ninivei (a mai Irakban fekvő Moszul város) könyvtárában. Az angol fordítását Geroge Smith végezte el és adta ki 1876-ban, a “The Chaldean Account of Genesis” (A káld teremtéstörténet) címmel. Ez a teremtéstörténet több szempontból is komoly kihívást jelent a bibliai kereszténység számára, különösképpen a “fiatal föld” elmélet híveinek számára. Ennek az elméletnek a követői ugyanis úgy értelmezik a bibliai teremtéstörténetet, hogy a föld és a világmindenség egésze mindössze 6000 éves. A nézet hívei makacsul ragaszkodnak ehhez az állásponthoz annak ellenére is, hogy az ellentmond a tudományos tényeknek, a mitológia leírásoknak, de végső soron magának a Bibliának is. 

A fiatal föld elmélet hívei kemény kihívásokkal néznek szembe, amit maguk is elismernek. Dr. Al Mohler, a louisvillei Déli Szeminárium elnöke annak adott hangot, hogy az Enuma Elish az egyike “a négy legnagyobb kihívásnak, ami a Genezis hagyományos értelmezését illeti”. (Acts and Facts, 2010, okt. szám). Majd így folytatja:

“Amikor a hittörténészek ezeknek az írásoknak a tanulmányozásába fognak, a legtöbbjük kénytelen elismerni azt, hogy a Genezis [a bibliai teremtéstörténet] csupán csak egyike az ősi közel-keleti teremtéstörténeteknek.”

Mondani sem kell, hogy az ősi sumér mítosz sokak számára kérdésessé teszi a bibliai teremtéstörténet hitelességét – s ezáltal az egész Biblia, sőt, a Biblia Istenének a hitelességét is! A hívők egy egyre szélesedő táborát bizonytalanítják el az olyan sumér és egyéb népek ősmítoszai, teremtéstörténetei, amelyek a bibliai verziót a “csak egy a sok közül” kategóriájába kényszerítik. A New Age korszelleme által befolyásolt és nyíltan Biblia ellenes tábornak pedig remek érvként szolgálnak pl. annak az egyre terjedő nézetnek az alátámasztásához is, miszerint a héber Írások más, korábbi népek írásos hagyatékainak az elorzott, majd szándékosan eltorzított változata. Manapság egyre gyakrabban hallhatjuk azt a feltételezést, hogy Mózes a korábbi sumér, egyiptomi, vagy babiloni forrásokból "emelte át" a teremtéstörténetet. Ily módon az ősi mítosz valóban egy bibliai hit ellenes, és nagyon hatékony módon bevetett fegyverré vált. Az ateista világnézetű ellentábor pedig azzal érvelhet, hogy mivel az Enuma Elish és néhány más közel keleti mítosz nagyon hasonlóan vázolja a teremtés kezdetét, ezért a Biblia sem több, mint egyike ezeknek a régi, babonás hiedelemből fakadó mítoszoknak. Más szóval ezen ősi szellemi termékek által úgy a New Age alá sorolható "vallásos" meggyőződésű emberek, mint a szekulárisan biblia-ellenes körök is sarokba szorítják a bibliai kereszténység nagyobb részét.

Ráadásul az Enuma Elish esetében a hagyományos kereszténység még azzal a – korábban gyakran hatékonyan alkalmazott – érvvel sem védekezhet, hogy az csupán az igaz Istent nem ismerő, primitív pogány népek babonás mítoszainak egyike. Éppen azért nem, mert az Enuma Elish-ben és a Genezisben túl sok hasonlóság található ahhoz, hogy ezzel az érvvel lesöpörjük.

Nos, mit tehetünk keresztény apologétaként? Az “én csak a Bibliában hiszek” meghátrálás nem fog meggyőzni senkit, ezért először is jobban meg kell ismernünk a pogány eredetmítoszok tartalmi mondanivalóját, s azt össze kell hasonlítanunk a Szentírásban megadott verzióval. A feltűnő hasonlóságokon nem kell meglepődnünk, ugyanis a megtörtént események azok megtörtént események. Az özönvíz története szintén le lett jegyezve a Szentíráson kívül is így pl. a sumérok Gilgames-eposzában. Amire nekünk, hívőknek inkább fókuszálnunk kell, az a megtörtént események felvázolásának a természete, illetve az a szellemiség, amit ezek a mítoszok tükröznek. És ez az összehasonlítás adja meg a vízválasztó vonalat, ennek eredménye teszi a Szentírást igazán egyedivé.

Mivel az Enuma Elish egy igen terjedelmes munka, így itt az összehasonlítást csak rövid kivonatok formájában végezzük el. Ehhez részben a dallasi Criswell College professzorának, Kirk Spencernek egy tanulmányát használjuk fel, aki pontokba szedte a két teremtéstörténetben fellelhető lényegesebb hasonlóságokat az “Ancient of Days: An Orientation in the Ancient World” című munkájában:

  1. Az Enuma Elish az „amikor a magasságban” szavakkal nyit, a Genezis pedig a „Kezdetben teremté Isten” szavakkal.
  2. Az Enuma Elish-ben nyilvánvaló kapcsolata van a neveknek és a létező dolgoknak, a Genezisnek szintén fontos motívuma a dolgok megnevezése. 
  3. Mindkét leírásban fellelhető az őskáosz motívuma, amennyiben a sötétséget, az ürességet káosznak lehet nevezni.
  4. Mindkét leírás vázolja a vizek kettéválasztását a felső és alsó vizekre.
  5. Az Enuma Elish hét táblára lett lejegyezve, a Genezis történetében a teremtés hét nap alatt lesz teljes.
  6. Az Enuma Elish-ben az „ember” teremtése a hatodik táblán lett lejegyezve, a Genezisben az ember a hatodik napon lett megteremtve.
  7. A Genezis 1:2-ben használt héber szó a „tehom”, azonos jelentésű, mint Tiamat.

A fenti lista természetesen koránt sem mondható teljesnek. A professzor nem említette meg pl. azt a nagyon lényeges hasonlóságot, hogy úgy az Enuma Elish, mint a Biblia is felvázol egy két szellemi tábor közt lezajló, óriási méretű, kataklizmákat okozó kozmikus háborút. Az Enuma Elish-ben az istenek egymás ellenes harca okozta azt, hogy Tiamat darabokra hullott, a Szentírásban pedig arról olvashatunk, hogy egy hatalmas erejű angyal lázadásba vitte a szellemi lények egyharmadát, akik harcoltak az isteni rend alatt álló erőkkel, ami káoszt okozott a teremtésben. De mielőtt tovább megyünk, fel kell hívni a figyelmet néhány jelentős különbségre is az írások természetét illetően:

A két verzió összehasonlítása után láthatóvá válik, hogy nem lehet egyedül csak a hasonlóságokat figyelembe venni, mert a fennálló különbségek legalább olyan mérvadóak és jelentőségteljesek. A Biblia Istene egy egyedüli Isten, Aki a maga határozott akarata szerint és adott rendnek illetve rendeltetésnek megfelelően alkot, s Aki egyedül a Szentírásban nyilvánította ki Önmagát, és a teremtéssel, illetve az emberrel kapcsolatos tervét.

Az Enuma Elish pedig istenek sokaságát vázolja fel, akik meglehetősen szeszélyesek, viszályokban állnak egymással, és háborúk, erőszak által próbálják keresztülvinni az akaratukat.

A Genezis páratlan szóhasználattal vázolja fel Isten teremtését, ahol az archaikus és árnyalt nyelvezet rendkívül mély és összetett, többrétegű tartalmat képes tükrözni, aminek pontos megértéséhez már az Isten Szelleme szükséges.
Az Enuma Elish egy meglehetősen hosszadalmas és szintén igen bonyolult nyelvezetű leírás. Terjedelme miatt itt csak annak lényegét fogjuk kiemelni és felvázolni, különösen azokat a leírásokat, amelyek párhuzamosíthatóak a Szentírás néhány válogatott verssorával.

Tiamat és Ráháb

A sumér történet dióhéjban: Tiamat egy Uránuszhoz hasonló méretű, vízzel borított bolygó volt a Mars és Jupiter között, ott, ahol ma az aszteroida-öv látható. A földünk ekkor még nem volt jelen mai formájában. A modern tudomány magyarázata szerint a ma ott látható aszteroida övezet olyan törmelék, amelynek nem volt elegendő tömege bolygóvá tömörülni. A sumérok egy teljesen más magyarázatot adtak ennek az övezetnek a kialakulásával kapcsolatban. Nem éppen mellékesen, a modern tudomány feltételez egy további bolygót a naprendszerünkben, ugyanis hatása érzékelhető a naprenszer ismert bolygóinak mozgásán. A sumérok már évezredekkel ezelőtt számon tartottak egy ilyen bolygót, amit ők Nibirunak neveztek és gyakran utaltak rá az „áthaladás bolygója"-ként, illetve a „szányas bolygó” titulussal is. A sumérok ezt a bolygót az annunakik, vagyis az istenek bolygólyának tartották, amely egy hatalmas elipszis alakú pályán haladva 3600 évenként áthalad a naprendszerünkön. A 3600 év azért is jelentős, mert a szent számrendszer ez alapján működik. Egy évben 12 hónap van, egy tucat 12 darabból, a nap 12 órából áll, a kör 360 fok, stb. De folytatva a sumérok történetét: Nibiru egy „áthaladása” alkalmával megzavarta a naprendszer külső bolygóinak holdjait, az Uránuszt megbillentette, s Gagát, vagyis a Plútót – ami addig a Szaturnusz holdja volt – kizökkentette a pályájáról, ami így önálló, saját keringési pályával bíró bolygóvá lett. Emellett annyira közel került a Neptuhoz, hogy a gravitációs ereje letépte annak egy részét is (ez lett Triton, a Neptun holdja). Ugyanakkor a Nibiru egy holdja (Nibirunak öt holdja volt) összeütközött a Tiamattal, s olyan erővel csapódott abba, hogy Tiamat szószerint darabokra szakadt. A kettészakadt Tiamat kisebb része felbomlott, majd abból alakult ki az aszteroid övezet törmeléke, a Nibiru holdjának darabjaiból pedig aszteroidák, vagyis üstökösök lettek. Tiamat másik, nagyobbik fele a maga nagy holdjával új pályára került, és ebből lett a mi Földünk. A történet folytatása rámutat, hogy miután a Föld kihűlt, a kettéhasadás sebei begyógyultak, s ez a rész a Csendes óceán fenekén található, ami magyarázatot adhat arra, hogy a Csenes óceán platója miért sokkal vékonyabb az Atlani Óceánénál. És végül, a sumérok szerint a Nibiruval való összeütközés alkalmával lett a Föld az ottani élet magjával megtermékenyítve! Nibirut csaknem minden ősi kultúra egy két szárny közötti, különböző keresztformákkal ellátott körrel ábrázolta, aminek számtalan változata ismert az ókori időkből. A bolygóra a fentebb említett nevek mellett utalnak még a „renegát bolygó” névvel is, az irreguláris, hosszú elipszist leíró pályája miatt, de ez a megnevezés azért is találó, mert „lakói” a lázadó istenek.

Itt gyorsan jegyezzük meg azt, hogy a suméroknál az égitestek az istenekkel voltak asszociálva, hasonlóan ahhoz, ahogyan a Bibliában a csillagok az angyalokkal, s eképpen a naprendszerben végbemenő nagy kataklizma az istenek háborújának a fizikai megnyilvánulása volt! Mivel ennek az óriási szupernaturális háborúnak az alkalmával formálódott meg mai Földünk, és került jelenlegi keringési pályájára, ez a háború kb. négy milliárd évvel ezelőtt ment végbe. Ez a mitológia egy bonyolult, de nagyon részletes és egybefüggő magyarázatot ad olyan eseményekre, amit a tudomány is megállapított, vagy éppen kezd megállapítani. De mi a Biblia válasza minderre?

Nos, talán a legtöbb bibliaolvasó számára ez meglepően hangzik, de az Enuma Elish Tiamat történetére, valamint az ott végbement eseményekre több utalást is találhatunk a Szentírásban! A Bibliában Tiamat héber megfelelője a Ráháb. A sumér történet szerint Tiamat egy vízzel teljesen beborított ősföld volt (az 1Mózes 1:1 teremtése), ami az istenek későbbiekben bekövetkezett háborújának színhelyévé lett. Tiamat a háborúval járó kozmikus kataklizmák alkalmával ketté szakadt. A vizzel borított bolygót egy óriási vízikígyóval asszociálják vagy jelenítik meg, aminek a neve így szintén Tiamat, azaz, Ráháb.

Ezt a kapcsolatot tükrözik a zsidó hagyományok is:

A héber tehóm (תְּהוֹם‎), szó szerint mélységet jelent, a görög Septuagintában az ábysszosz a megfelelője, s a bibliai teremtéstörténetben a mélységes ősvizekre utal. A tehóm szó az akkád tamu és az ugariti t-h-m rokonszava, és azonos értelme van. Ily módon azonos jelentése van a még korábbi sumérok „tiamat” szavával.

http://www.dailyweekee.com/daily/Tehom

A rabbinikus judaizmushoz köthető zsidó folklórban Ráháb (robaj, tumultus, öntelt kevélység) egy misztikus tengeri szörny, egyféle vízi sárkány, "a tengerek démonikus angyala". Ráháb a teremtés ősvizeit jeleníti meg – valamint a tengeri-sárkánnyal megszemélyesített sötétséget és káoszt – aki így Leviatánhoz, illetve Tiamathoz hasonlatos, tulajdonságai alapján pedig Sátánnal asszociálható.

A Talmudban Ráháb a tengerek démona. Ráháb a dacos szemtelenség és büszkeség angyala, aki felkavarja a vizeket, hogy a hullámokat és a tenger robaját okozza.

A görögök Thalattē-ként ismerték, ami a görög thalassa, azaz „tenger” szó egy variánsa. Ezen a néven említi meg a hellenisztikus babiloni Berosszusz is az univerzális történelmet vázoló munkájában.

Amint azt már említettük, Tiamatot egy óriási vízikígyó jeleníti meg, ahogy az a mellékelt ábrán is látható. A kígyó körül álló alakok pedig az ott lefolyt háborúban résztvevő isteneket ábrázolják. A név jelentésének és értelmezésének fényében néhány idevonatkozó bibliai idézet sokkal több értelmet fog nyerni, és feltár számunkra néhány igen elhanyagolt, de jelentős ismeretet. Habár Ráháb (mint Tiamat, nem pedig mint az izraelitákat Jerikóban megsegítő asszony neve) mindössze néhány helyen van megemlítve a Szentírásban (Zsoltárok 89:10; Jób. 9:13; 26:12; Ézsaiás 51:9-10), az adott igehelyeken a szövegösszefüggés Tiamatról, illetve annak kettészakadásáról, az óriáskígyó átdöféséről beszél.

De talán lássuk és elemezzük ki a Ráhábot érintő bibliai utalásokat. Jób könyve a Biblia talán legarchaikusabb könyve, amit nem csak a nyelvezet, hanem a teremtés mély titkaival kapcsolatos mondanivaló is bizonyít. Nem véletlen tehát, hogy éppen ebben a könyvben találunk több utalást Ráhábra. Jób, Isten nagyságát méltatva, több utalást tesz a Tiamatnál lefolyt eseményekre:

Jób 9:1-13 1 Jób akkor válaszolt és így szólt: 2. Igenis jól tudom, hogy a dolog így áll. Lehet Isten előtt embernek igaza? 3. Még ha összeáll is vele vitatkozni, ezer kérdés közül egyre sem ad választ. 4. Bölcsessége nagy és ereje hatalmas. Ki marad büntetlen, ha vele szembeszáll? 5. Hegyeket mozdít el és észre sem venni, hogy mivel haragszik, felforgatja őket. 6. A földet is kimozdítja helyéről, az oszlopai csak úgy inognak. 7. Ha megparancsolja, nem kel föl a nap sem, pecsétje elveszi a csillagok fényét. 8. Maga feszítette ki az ég sátorát, tenger magas árját lába alá gyűrte. 9. Ő alkotta a Göncölszekeret, a Kaszást meg a Fiastyúkot is, s Délnek Kamaráit. 10. Kifürkészhetetlen s nagy, amit teremtett, csodálatra méltó és tömérdek. 11. Nem látom, amikor elvonul mellettem, járását-kelését nem is veszem észre. 12. Ha magával ragadja, ki tud ellenállni? Ki mondhatja neki: „Hé! Te mit akarsz itt?” 13. Büntetését Isten sose vonja vissza, görnyednek előtte Rahab segítői. 14. Hogy tudnék én neki feleletet adni, vele perbe szállva szavakat találni?

Jób a 13. versben több érdekes dologra is fényt vet: Rahab, Tiamat volt a lázadás központjában (ami mögött a Sátánt megjelenítő őskígyó állt (Jel. 12:9)) segítői pedig a lázadásban résztvevő angyali rend egyharmada. Egy további dolog, amire itt fény derül, az az, hogy ekkor Isten egy büntetést vitt végbe, ami meghatározta a bukott rend további sorsát, s azt görnyedve kell elviselniük.

Jób könyvének egy másik idézete szintén Isten nagyságát és a teremtéssel kapcsolatos titokzatos munkáit eleveníti fel:

Jób 26:4-14 4 De kinek nyilatkoztattad ki a szavad? És kinek a lelke szólt belőled? 5 Összerezzennek még az árnyak is, megijed a víz is, s mind, ami benne él. 6 Előtte az alvilág mezítelen fekszik, nincsen eltakarva. 7 Északot feszíti az üresség fölé, és a semmi fölé a földet függeszti. 8 Ő sűríti össze a vizet felhőkbe, s nem szakad le alattuk az ég boltozata. 9 Ő az, aki elfödi a telihold arcát, felhőtakaróját fölé borítja. 10 A vizek színe fölé egy kört rajzol, ott, hol a sötétség a fénnyel határos. 11 Az ég oszlopai inogni kezdenek, reszketnek korholó szavától. 12 Ereje fölkorbácsolja a tengert, bölcsessége Rahab fölé kerekedik. 13 Hogyha rálehel, újra ragyog az ég, és a fürge sárkányt átdöfi a keze. 14 De ez mind csak szegélye útjának, suttogó szavakat hallottunk csak tőle! Eget rázó tetteit ki tudja felfogni?

A fenti sorok, különösen a kiemelt részek jól láthatóan bizonyos teremtéstörténettel kapcsolatos ismereteket közvetítenek. Ám ahhoz, hogy ezeket megérthessük, szükség van bizonyos alapismeretekre, amikkel Jób láthatóan tisztában volt, de amelyek nagyrészt elvesztek a mai átlagos bibliaolvasó számára.  

Az első tíz vers jól kivehetően a föld eredeti megteremtését vázolja, a 11. vers Isten haragját a lázadó, Ellene háborút indító rend ellen, majd a 12. és 13. versek Isten ítéletét ábrázolják, ami kettészakítja tiamatot, azaz átdöfi az azt megjelenítő fürge tengeri sárkányt. Vagyis a sumér történet Tiamatjának kettészakítása igaz történet, s a Biblia szerint ez Isten ítélete volt a lázadó rend felett. Végül pedig 14. versben azzal zárja, hogy csupán érintőleges információt adott ezekről az óriási, szinte felfoghatatlan tettekről.

Eddig két bibliai példát mutattunk be, így meg is lenne a “két tanú bizonysága”, ami szükséges ahhoz, hogy hitelessé legyen bármi. Szerencsénkre azonban Isten ennél sokkal többet biztosított a számunkra. Ézsaiás próféta például Izrael tengeren való átkelésének csodáját és nagyságát azzal emeli ki, hogy azt Tiamat/Ráháb kettészakításához hasonlítja:

Ézsaiás 51:9-10 9 Kelj föl, kelj föl! Öltözz erőbe, karja az Úrnak! Kelj föl, mint a hajdankor napjaiban, mint a régmúlt nemzedékek idején. Vajon nem te hasítottad ketté Ráhábot, és nem te döfted keresztül a sárkányt? 10 Nem te szárítottad ki a tengert, és a hatalmas örvény vizét, hogy úttá változtasd a tenger mélyét, és megváltottjaid átkelhessenek rajta?

A 9. vers Tiamat, illetve a vele azonosított Ráháb, vagyis az óriási vízikígyó kettévágására utal, s 10. versben ehhez az óriási tetthez hasonlítja azt az eseményt, amikor Izrael átkelt a KETTÉ választott tengeren.

A Zsoltárok néhány idevágó része szintén megörökítette az események lényegét:

Zsoltárok 74:12-16 12 Mégis Isten a királyom kezdettől fogva, a földön szabadulást csak ő szerez. 13 Hatalmaddal a tengert megnyitottad, a vizekben összezúztad a sárkányok fejét. 14 A leviatánnak szétverted a fejét, s prédául adtad a tenger szörnyeinek. 15 Te hívtad elő a forrást és patakot, elapasztottál ősi folyamokat. 16 A tied a nappal, a tied az éj, te helyezted el a napot és a holdat. 17 Te jelölted ki a föld határait, te alkottad a nyarat és a telet.

A 89. Zsoltár még elevenebben és némi részletre is kitérve adja vissza a történteket,

Zsoltárok 89:10-11 10 Te uralkodsz a dühöngő tengeren; ha hullámai tornyosulnak, te lecsendesíted őket. 11 Te zúztad szét Rahabot, halálra sebezve; erős karoddal szétszórtad ellenségeidet.

Azzal már tisztában vagyunk, hogy Ráháb szétzúzása mit jelent, de itt egy további részlet is sokatmondó, ugyanis a „karoddal szétszórtad ellenségeid” kifejezés egy utalás Tiamat azon leszakadt felére, ami az aszteroida-övként lett szétszórva, másrészt pedig utalás a bukott rend feletti győzelemre. 

A Jelenések 12:9-ben említett ősi kígyó az ördög, s ez a kígyóként való ábrázolása messze túl megy az Édenkertben való megjelenésén, hiszen „ősisége” egészen a teremtés hajnaláig visszavezethető, vagyis messze korábbra az édeni incidensnél. 

S végül még egy rövid idevonatkozó idézet, szintén Jób könyvéből:

Jób 7:12 Tenger vagyok tán? Avagy tengeri szörny? Merthogy őrzésemre őrszemeket rendelsz.

Amikor a szenvedő Jób Istennel érvel, sorsát a megítélt, és szigorúan felügyelt vizekhez és a tengeri szörnyhöz hasonlítja, ami szintén Tiamat történetéhez hoz bennünket. Ez persze nem azt jelenti, hogy Jób a sumér mítoszokat elevenítette fel, hanem inkább annak a történetnek a bibliailag korrekt, igaz változatát. Ezek a bibliai idézetek már csak azért is érdekesek, mert a Szentírásban sehol nincsenek konkrétan lejegyezve a Tiamatnál megtörtént események, ugyanakkor annak néhány írója kitér ezekre olyan egyértelmű utalások formájában, amelyek azt bizonyítják, hogy a történet annyira ismert volt számukra, hogy hivatkoztak rá.

A Szentírás az emberi faj könyve, vagyis az ádámi embereké. Ez a faj 6000 évvel ezelőtt lett megteremtve, s ennek az embernek egy adott időkeretben végbemenő történetével foglalkozik. Ez az időkeret pedig az első emberpár megteremtésétől az emberiség erre rendelt teljes számának az üdvösségrejutásáig tart, ami 8000 évet foglal magában. Ezután jön az örökkévalóság. A bukott rend „aranykorszaka” – amikor [legalábbis látszólag] szabadon azt tehették, amit csak akartak – pedig a lázadással kezdődő, s az ádámi teremtésig tartó hosszú korszakokon át tartott. Az Ádám előtti lázadó világ dolgai így nem tartoznak a mi üdvtörténetünk kereteibe, ez egy számunkra nem igazán lényeges – de attól még nagyon is létező – történelem, ami érint bennünket is. Az „akkori világ” istenei ugyanis az emberiség szellemi fejedelmeivé lettek az ember elbukásával, és ezeknek az isteneknek a történetei lettek a pogány kultuszvallások, az ezotéria, az okkult és ezek modernebb változatának, a New Age-nek az alapjai. Mindezek célja az ősi korszakhoz és annak ideáihoz való visszatérés, éppen amiatt, mert isteneiknek ez volt a szabad, „mindent megtehetünk” aranykorszaka. És mivel az ember be lett vonva ebbe a rendszerbe, jobb, ha bibliailag tisztában vagyunk annak az eszköztárával.

Hogy ezek a lázadó, nagyhatalmú szellemi lények mennyi mindent megtehettek és mennyire szabadon, és míly hosszú ideig, annak legfőbb bizonyítékai az Ádám előtti teremtés korszakai és sajátos élővilága. Az Ádámot megelőző teremtés egy bonyolult kérdés, és az átlagos keresztény hívő számára már az is egy nagyon nehezen megemészthető falat, hogy ez a teremtés egyáltalán létezett a 6000 éves [ádámi] teremtés előtt.

Amikor Isten létrehozta az anyagi világot, a hajnali csillagok és istenfiak, vagy angyalok mind ujjongtak annak láttán (Jób 38:7). Isten belátást adott nekik a teremtés funkcióiba, sőt, még azt is elrendelte, hogy felügyeljék a teremtésben megalkotott erőket és folyamatokat [Énok]. Tisztában voltak azzal, hogy a fizikai világnak egy adott, óriási jelentőségű funkciója van, amibe Isten bevonta őket is azáltal, hogy őket tette meg a fizikai erők hátterévé. Igen, az a csodálatos erővel, tudással és hatalommal felruházott hajnalcsillag, aki később fellazadt és Sátánná lett, ekkor még együtt ujjongott Isten többi szellemi teremtményével az anyagi valóság láttán és annak rendeltetésén. Ahogy a többi istenfit, úgy őt is lenyűgözte a teremtés szépsége, s minden bizonnyal annak rendeltetése is közrejátszott abban, hogy a lázadást választotta.

A Szentírás néhány aránylag rövid részben bemutatja Sátán lázadását (Ezékiel 28, Ézsaiás 14), s ezek a bibliai szövegek visszavisznek bennünket az Ádám előtti élet egy óriási jelentőségű, s minket, embereket is érintő eseményéhez. Ezt azért kell kihangsúlyozni, mert a Biblia, néhány kivételtől eltekintve, mélyen hallgat azoknak az évmilliárdoknak az eseményeiről, amelyek a sátáni lázadás és az ember megteremtése között mentek végbe. Ennek természetesen megvan az oka. A Biblia az ádámi emberiség könyve, egyedül az embernek szánt üzenettel és a rá vonatkozó ígéretekkel. Az ember története pedig 6000 éve, Ádám teremtésével kezdődött meg, s az emberiség üdvözülésével fog véget érni (lásd. A korok terve című írást). Ez azt jelenti, hogy az évmilliókkal ezelőtt végbement események nem érintik közvetlenül az embert, s így Isten legfeljebb csak érintőlegesen tér ki egy-egy nagyobb jelentőségű eseményre az embert megelőző korokból.

Az alábbiakban bemutatjuk azokat az igehelyeket, amelyek említést tesznek „az akkori világról”. Az egyik ilyen határozott és egyértelmű utalás nem várt helyen, az újszövetségi 2.Péter 3:5-15 verseiben olvasható, ahol Péter apostol az Ádám előtti korszakokat az „akkori világ” megnevezéssel illeti:

2Péter 3:5 Mert rejtve marad előttük, szándékosan meg is feledkeznek róla, hogy egek régóta voltak, és föld is, amely vízből és víz által állt elő az Isten szavára.

Ez utalás az 1Mózes 1:1 teremtésére. A „régóta voltak” által Péter azt fejezi ki hogy az a teremtés, illetve a vizekből létrehozott föld megalkotása jóval messzebb visszamegy, mint a (Péter korában még csak) 4000 éves ádámi teremtés.

2Péter 3:6-7 Ez által az isteni szó által az akkori világ özönvízzel elárasztva elpusztult, 7 a mostani egek és a föld pedig ugyanezen szó által megkímélve megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára.

Ez „az akkori világ” hosszú korszakokat folgalt magában, ahol a bukott angyalok uralkodtak és végeztek különböző teremtéskísérleteket a kedvük szerint. Péter nem megy bele a részletekbe, hanem rámutat, hogy annak a lázadásból született világnak az adott időben Isten teljesen véget vetett egy óriási vízáradattal (ez nem azonos a későbbi, más jellegű noéi özönvízzel), ami mindent elmosott és megtisztított a földön ahhoz, hogy Isten megteremtse a Maga képmását, az embert. Az „akkori világ” egy vízáradatban pusztult el, a „mai világ” pedig az Ádám teremtésétől a végítéletig tartó, vagyis az ádámi teremtésnek megadatott idő világa, amiről a Biblia szól. Ez után jön az Új Föld és Új Ég világa. E három világ tehát a Föld három korszakára utal. 

Az ádámi ember, s a neki adott időszak az Isten munkája, ami nem egy hiábavaló teremtés, betölti az Isten által meghatározott célját. Ez az idő arra adatott, hogy az ember felöltse magára a Teremtő jellemét, tulajdonságait és tökéletességét. Ahogy Péter mondja: „Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. 10. De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. 11. Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, 12. akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! 13. De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik.” (2Pt. 3:9-13)

Egy másik bibliai utalás az akkori világra Jeremiás könyvében található, ahol Juda pusztulását allegorikusan az Ádám előtti, kataklizmák által elpusztított világhoz hasonlította:

Jeremiás 4:24 23 Ha a földre nézek, lám, puszta és üres, (tohu wa bohu) ha fel az égre, kihunyt a világossága (sötétségbe borult). 24 Ha a hegyeket nézem, lám, ingadoznak, és a halmok is mind megrendülnek. 25 Körülnézek, és nincsen ember (nincs ádámi ember); az ég madarai is mind elmenekültek. 26 Ahogy tovább szemlélődöm, lám, pusztává lett a bőven termő föld; minden város romokban hever az Úr színe előtt, izzó haragjától.

Jeremiás azt a földet mutatja be, ami a tohu wa bohu, azaz a káosz állapotába került, s amelyet Isten megújított, hogy létrehozza e jelen teremtést. Más szóval, Jeremiás itt ugyanarról a világról beszél, mint amelyről Péter is. Ember nem volt, de voltak elpusztult városok, amik pedig a pre-ádámi faj városai voltak.



Mindezek fényében, mi az Isten Egyházában azon a véleményen vagyunk, hogy a mitológiák gyakran valós történeteket vázolnak, ha nem is feltétlenül az igazság szerint. Erre talán az özönvíz a legjobb példa, amiről szinte a föld minden nemzete megemlékezik a mitológiájában, az ősi sumérokkal kezdve. Hasonlóan azokhoz a mitológiai történetekhez, amelyek szerint egykor titánok, félistenek, óriások éltek együtt az emberiséggel. Ezeket az eseményeket a Biblia is lejegyezte, s hívőkként mindig a Szentírás szavait vesszük a történések igaz verziójának, ellentétben a mitológiákkal, amelyek az igaz, megtörtént eseményeket már nem feltétlenül az igazság szerint örökítették meg és adják vissza. Ennek természetes az az oka, hogy a mitológiák forrása nem a Szent Szellem, hanem az igazság ellen munkálkodó bukott angyalok, akik a maguk ferde céljaival oly módon adják vissza a történteket, hogy azok hiteltelenné tegyék a teremtő Istent, és jó fényben tüntessék fel a lázadó rendet. Ennek megfelelően magukat a szabadság, a világosság harcosainak, a tudás birtokosainak és átadóinak mutatják, akik joggal és igazságosan lázadnak fel az elnyomó és törvénykező Isten diktatúrája ellen.

Nem véletlen, hogy a mitológiák állandó motívuma egy bizonyos “eredeti teremtés”, amely egy tökéletes, békés és technológiailag fejlett civilizációt, egy aranykorszakot eredményezett, amíg egyszer csak véget vetett annak egy bizonyos “sötét erő” által okozott kataklizmikus pusztítás, ahogy történt ez pl. Atlantisz esetében is. A mitológiák életképességét, elevenségét semmi nem bizonyítja jobban, mint az, hogy annak a New Age korszellemiségnek az alappilléreivé lettek, amely mögött ugyanazok a szellemi erők állnak, mint a mitológiai történetek és események mögött. Az ősi mítoszok pozitív tálalása és agresszív terjedése, valamint a Biblia leírásainak elhiteltelenítése, az abba vetett hit megingatása nagy kihívást jelent korunk keresztényeinek.

 

II. Rész
Valóban képesek voltak az angyalok teremteni?



Láthatóan, Isten sokkal nagyobb tered adott az angyaloknak tetteik megvalósítására, mint azt az ember elsőre gondolná. Hiszen Isten engedte végbemenni az többszázmillió éven át tartó angyali randalírozást a Földön, a fizikai létformák különböző változatainak létrehozását. Hasonlóan ahhoz, ahogyan később nem akadályozta meg azt sem, hogy angyalok egy csoportja genetikailag megrontsa gyakorlatilag az egész ádámi teremtést, ami által pedig már az Ő általa létrehozott ember lett megrontva, akivel a legnagyobb tervét kívánja megvalósítani. Végtére is, ha a bűn a teremtés részévé lett, annak a maga teljességében kell megnyilvánulnia ahhoz, hogy betöltse szerepét.


Folytatás következik ....



  CoG