CoG
A Valentin nap

Szent Valentin napját a szeretet, pontosabban a szerelem napjaként ünneplik szerte a világban, amikor is milliók fejezik ki érzelmeiket kisebb-nagyobb ajándékok kíséretében. Kevés dolog ragadja meg az embert jobban, mint a boldogságot nyújtó igaz szerelem érzelme. Minden ember vágyik arra, hogy megtapasztalja ezt az érzést, és ha már volt benne része, melegséggel reflektál vissza rá. A szerelem egy olyannyira tiszta érzelem, aminek megünneplésében senki nem találhat kivetnivalót. Vagy mégis? Létezik ennek az ünnepnek egy árnyoldala? Hiszen még a legnagyobb keresztény szervezet, a római katolikus egyház is hivatalos ünnepnappá tette. Nos, mint oly sok más ünnep esetében, itt sem kell túlontúl mélyre ásni ahhoz, hogy tisztává váljon: Ahogyan a karácsony, a húsvét, a halloween, vagy az újév megünneplése, úgy a Valentin nap is a „tisztára mosott” és „keresztényesített” pogány ünnepek egyike, amelyek eredete ősi pogány istenekhez és perverz gyakorlatokhoz vezethető vissza. Ezek az ünnepek abban is hasonlóak, hogy a velük kapcsolatos pogány hagyományok és rítusok burkolt formában ugyan, de a keresztényesített változatokban is fellelhetőek. Így van ez a Valentin nappal is, amihez ugyancsak egész sor pogány tradíció és hitelem fűződik. Ebben az írásban kissé alaposabban fogjuk megvizsgálni a Valentin nap pogány gyökereit, s azok fényében remélhetőleg más szemmel tekintünk majd mai népszerűségére is.


 

Church of God

Email: p.poli@mailcity.com

 Copyright © 2015, Póli Pál - Isten Egyházának Gyülekezetei

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

Weboldal: http://www.churchofgod.hu


 

Számos korábbi írásunkban kifejtettük már, hogy Isten miért tiltotta meg oly szigorúan népe számára a pogány ünnepek megtartását és a pogány rítusok gyakorlatait. Tudjuk, hogy mindezek nemcsak elvonják a figyelmet Istenről és Isten velünk kapcsolatos tervéről, hanem ezen felül a sátáni terv és napirend céljait szolgálják. Ez így van még akkor is, ha ez első látásra egyáltalán nem nyilvánvaló az átlagember számára. Sajnálatos módon, a magát hívőnek valló emberek nagyobb része sincs tisztában azzal a ténnyel, hogy az általuk ünnepelt és kereszténynek vélt, ám bibliailag nem szankcionált napok megtartásával tulajdonképpen pogány istenek és kultuszok szolgáivá váltak.

Sátán, a gonoszság zseniális szerzője, képes a legszentebb dolgokat és érzelmeket is perverz módon elferdíteni, vagy megrontani és ezáltal bűnné tenni. Így van ez még a felszínen oly ártatlannak mutatkozó Valentin nappal is, aminek a gyökerei, nemcsak hogy nem keresztényiek, de a legvadabb szexuális kicsapongásokkal járó pogány ünnepekhez vezethetők vissza. Ez az ünnep és tradíciói a február derekán megtartott római Lupercalia fesztiválban gyökereznek és szoros kapcsolatban állnak a pogány Pan/Faunus, Priapusz, Erosz, Kupidó istenek, valamint Juno Februata istennő kultuszaival.

A pogány Lupercalia fesztiválnak a "keresztény" Szent Valentin-nappá való átalakulásának folyamata a szabvány szaturnália/karácsony formulát követte. Adott egy bevett, az emberek lelkében mély gyökeret eresztett pogány kultuszünnep, amit a római katolikus egyház képtelen volt kiszorítani a közéletből, így hát a magáévá tette és „szentesítette” azt. Röviden így lett a Lupercaliaból Valentin napja.

Mivel az ünnepet ma Valentin napként ismerjük, kezdjük hát Valentin személyével. Ki is volt ez a Szent Valentin, illetve magyar nevén Szent Bálint? Az igazság az, hogy a történet több Valentin nevet viselő személyhez és a velük kapcsolatos eseményekhez fűződik, közülük kettő vált ismertebbé. Mindketten a III. században éltek és mindketten február 14-én lettek vértanúk. Az egyik egy római pap volt, a másik pedig Terni városának püspöke. A hivatalos katolikus álláspont szerint, a 269 február 14-én kivégzett Valentin papot nevezték ki a szerelmesek védőszentjének, állítólag azért, mert virágcsokrokkal ajándékozta meg az új jegyeseket. A másik ismert Valentin Tern püspöke volt, akit II. Claudius császár idejében végeztek ki. Az ő nevéhez már több történet is fűződik, őt később a jegyesek, a fiatal házasok és lelki betegek védőszentjeként tiszteltek. A nevével kapcsolatos legendák szerint, amikor keresztény hite miatt börtönbe zárták, raboskodása során visszaadta a börtönőr vak leányának látását, majd mielőtt kivégezték, búcsúüzenetet küldött a leánynak, amit a következő szavakkal zárt: „A te Valentinod”. Ehhez a történethez vezetik vissza ennek a máig népszerű február 14-i üzenetnek az eredetét. Egy másik elterjedt történet szerint II. Claudius megelégelte, hogy a fiatalemberek tömegei megházasodással próbálták elkerülni a katonai szolgálatot (a házasok ugyanis fel voltak mentve ez alól) és ideiglenesen tilalom alá helyezte a katonaköteles férfiak házasságkötéshez való jogát. Valentin azonban a tilalom ellenére titokban összeadta a hozzá forduló párokat, amiért aztán elfogták, majd kivégezték. Ez ugyancsak hivatkozási alapul szolgált ahhoz, hogy a fiatal házasok védőszentjévé tegyék őt. Egy olyan további verzió is létezik, miszerint egy jóvágású fiatalembert éppen akkor végeztek ki, amikor a kedvese megkapta tőle szerelmi üzenetét.

Észrevehetően – s ezt még a katolikus egyház is elismeri – ezek a Valentin történetek meglehetősen mesterkéltek, valóságtartalmuk pedig igencsak kétes. Figyelemben kell tartani, hogy valójában több ilyen nevet viselő személy élettörténete keveredett és szolgáltatta a kvázi hivatalos Szent Valentin sztorit. A hivatalossá tett verzió egyetlen célja pedig az volt, hogy a korábbi pogány ünnep hitelesítést nyerjen. Más szóval, Valentin azért lett védőszent, mert a pogány hagyományok nem hagyták magukat kiszorítani a kereszténység által, s a végén az utóbbi engedett. Az ismert tények fényében azonban a római katolikus egyház is kénytelen elismerni azt, hogy az általuk létrehozott Valentin-nap pogány eredetű, amit ők katolizáltak:

A Bálint-napnak pogány gyökere is ismert. Az ókori Rómában február közepén tartották Lupercus pásztoristen napját, és ilyenkor „szerelmi sorshúzással” boronáltak egymáshoz párokat. Az egyház e szokás helyett Szent Bálint személyében kívánt védőszentet adni a házasságra készülőknek. Gelasius pápa 496-ban rendelte el, hogy Szent Bálint napját február 14-én ünnepeljék. Így vált a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé a 14. századtól Angliában és Franciaországban. – katolikus álláspont

Ezen a ponton talán érdemes alaposabban utánajárni a folyamatoknak, megvizsgálva azt, hogy pontosan milyen pogány kultuszok és szokások kerültek keresztényesítésre Valentin nap által.

 

A pogány Lupercaliától a katolikus Valentin napig

 

A pogány Rómában február 13-a és 15-e között ünnepelték a Lupercalia ünnepét, amit Faunusnak, az erdők, a mezők és a pásztorok szarvakat viselő istenének áldoztak, aki egyben a termékenység istene is volt. Tudjuk, hogy csakúgy, mint a Szaturnália esetében, a Lupercalia ünnepe is a rómainál ősibb, a korábbi kultúrákból átvett hagyományokon alapul. Ugyanezt az ünnepet korábban a görögöknél Arkadia Lükaia néven ismerték, a római Faunus pedig a görög Pan istenséggel azonos. Az idekötődő ősibb hagyományoknak leginkább a római változata terjedt el és vált ismertebbé. A február idusán megtartott ünnep kezdetén a luperci papok a velük tartó Veszta-szüzekkel felmentek a Palatine hegy azon barlangjába, ahol a hagyományok szerint a nőstényfarkas a Rómát megalapító testvérpárt, Romuluszt és Rémuszt táplálta emlőiből. A papok itt kecskéket és egy kutyát áldoztak fel a megtisztulás érdekében, a Veszta-szüzek pedig sóspogácsákat áldoztak a tűzben. Az ünnepnek ezt a szintén ősi eredetű megtisztulási aspektusát a Februa ünnepének nevezték (a latin februum jelentése „megtisztítás” [a szó rítusos, vagy vallási értelemében] és ebből ered a február hónap neve). A leölt kecskék bőrét lenyúzták, a vért magukra kenték, a bőröket pedig meztelen testükre öltötték, majd lementek Rómába, hogy megtisztítsák az egész várost. Ezt a rítust a szintén kecskék bőréből elkészített bőrostorokkal, a februaval, vagyis a „megtisztítás eszközével” végezték el oly módon, hogy azzal verni kezdték a fiatal lányokat és asszonyokat. A hiedelem szerint ez a februa rítus megtisztította az asszonyokat és termékennyé tette őket, valamint a szülést is megkönnyítette. A Faunusnak adott imádat és ünnepi rítusok célja tehát az volt, hogy a nép rituálisan „megtisztuljon” és felszabaduljon a gonosz hatalma alól, ugyanakkor a betegek számára egészséget, az asszonyok számára pedig termékenységet, illetve gyermekáldást hozzon. Természetesen a termékenység előfeltétele a szexualitás, ami az alkalom természeténél fogva ekkor burjánzóan megnövekedett és kicsapongásokba torkollott. A római Faunus és a görög Pan is egy kecskeszerű, szarvas, patás lényként kerül megjelenítésre, vagyis megegyezik azzal a képpel, ahogy általában az ördögöt, vagy a luciferiánusok esetében Bafometet szokás ábrázolni (lásd a jobb oldali képet). A Lupercalia ünnephez köthető szexuális szabadosság azonban nem csupán a termékenység valós vagy vélt megnövekedése miatt került képbe. Pan, illetve Faunus nagyon híres volt rendkívüli szexuális erejéről, s ezért gyakran ábrázolják őt egy prominens fallosszal. A legendák szerint ő terjesztette el például a maszturbáció gyakorlatát, amit a pásztoroknak tanított meg, de a bestialitással is asszociálják. Junno Februtis istennő neve is ehhez az ünnepkörhöz fűződik, aki a nők, a megtisztulás, a házasság, a termékenység és a gyermekszületés istennője volt, de számos további, február hó második felében megtartott hagyomány is az ő nevéhez kötődik. Mindezek fényében talán nem meglepő, hogy a Lupercalia által kiváltott „szerelmi” és szexuális láz alkalmával erőteljesen megnövekedetek, sőt, rítussá váltak a kicsapongások. Az ünnepben résztvevő fiatal lányokat és fiúkat „párosították” az intim kapcsolat megvalósítására. Ez oly módon történt, hogy a lányok és fiúk neveit ráírták egy kis fadarabra, amit egy dobozba vagy korsóba helyeztek, és a fiú vagy lány a kihúzott név alapján kapta meg a párját, vagy pontosabban a szexuális partnerét. Az intim kapcsolat az ünnep tartamára szólt, de ha úgy kívánták, akkor együtt is maradhattak.

Tény, hogy a kereszténység megjelenésével, illetve kezdeti növekedésének momentumával a római pogány szokások ideiglenesen a háttérbe szorultak. Sátán természetesen zseniális módon birkózott meg ezzel a kihívással, aminek eredményeként nem a pogányok váltak tömegesen igaz keresztényekké, hanem inkább a római kereszténység pogányosodott vissza. A katolicizmus gyors terjedésének egyik fő oka éppen az volt, hogy képes volt magáévá tenni a pogányok hagyományait, oly módon, hogy azokat keresztény köntösbe bújtatta. A pogányok számára csak az volt a lényeg, hogy a továbbiakban is folytathassák a szokásaikat és gyakorlataikat, mindegy milyen néven. Így az ősi pogány ünnepek és kultuszok javarésze a katolicizmus által maradt fenn, csak megnevezéseik változtak meg oly módon, hogy azok az egyház számára is megfeleljenek. A pogány valláselemek és hagyományok azonban a kisebb-nagyobb változások ellenére a mai napig megőrizték eredeti jelentésüket és jellegüket.

A Lupercaliát érintő hivatalos szerecsenmosdatás a korábban már említett Gelasius pápával kezdődött meg 494-ben, amikor elrendelte a pogány Juno Februata ünnep nevének megváltoztatását „a Szűz Mária megtisztulásának napjára” (Emlékezzünk, a február 14-i Junno Februtis a pogányok megtisztulási napja volt). E nyilvánvaló ok miatt, a Szűz Mária megtisztulásának napját később áthelyezték február 2. napjára, majd mégis vissza került az eredeti tizennegyedikére. Ugyancsak Gelasius rendelte el 496-ban, hogy Valentin napját február 14-én tartsák meg. Megfigyelhetjük, hogy az ünnep eredeti tartalmát végül is megőrizték: a pogány rituális megtisztulást, ha nem is egészen érthető módon, Szűz Máriára vonatkoztatták, a termékenység ünnepét és a velejáró mulatozást és szexuális kicsapongást pedig a jól összeállított Valentin álhagyományok köntösébe bujtatták. Noel Lenski történész sokatmondó kommentje szerint, [az ünnep] „megmaradt ugyanannak, ami volt, annyi különbséggel, hogy a “keresztények” legalább ruhát öltöttek magukra.” Vagyis, az emberek már nem meztelenül szaladgáltak és üzekedtek mindenki szeme láttára a városokban, ám a relatív visszafogottság ellenére a gyakorlatban továbbra is folytatódtak a termékenység kultuszával járó szexuális kicsapongások. Edna Barth, a The Story of Valenine Symbols szerzője ezt így fejezi ki: „Szent Valentin nevével fémjelezték azt a tavaszi ünnepet, amit az emberek és állatok termékenységéért tartottak meg. Bármit tett is az egyház, az ünnep ősi jelentősége soha nem változott meg. A Lupercalia mindvégig megőrizte a nemi közösülést éltető jellegét, úgy, hogy időközben egy szent [Valentin] neve mögé bujtatták.” Végül pedig Edward Gibbon, a „The History of the Decline and Fall of the Roman Empire” címen megjelent klasszikusnak mondható munkájában a következő megjegyzést teszi:

„A császári város [Róma] megtérésével a keresztények tovább folytatták a február hónapban megtartott Lupercalia ünneplését, aminek továbbra is egy olyan titokzatos hatást tulajdonítottak, ami közvetlen befolyással volt az állat és növényvilág termékenységére.” (36. fej.)

Az egyház részéről persze történt némi erőfeszítés az ünnep bizonyos aspektusainak megváltoztatására, amelyek gyakran a nevetségesség határát súrolták. A katolicizmusban a nevek szexuális kapcsolatra való kisorsolását például azzal kívánták helyettesíteni, hogy ezen a napon a fiataloknak immáron nem az ellenkező nem tagjainak, hanem egykor élt katolikus szentek neveit kellett kisorsolni. A fiataloknak aztán az volt a feladatuk, hogy az általuk kihúzott név tulajdonosát példaképnek tekintsék és kövessék, vagyis utánozzák az ő életútját. Mondani sem kell, hogy a nemi vágytól hajtott életerős fiatalemberek számára sokkal élvezetesebb egy csinos lány nevét kihúzni, mintsem valami szent emberét. Vagyis, az eredeti sorsjáték túl vonzó volt ahhoz, hogy egyszerűen ki lehessen iktatni a szokásból. A nevek, vagy személyes tárgyak kihúzása általi szexuális „párválasztás” a mai napig népszerű gyakorlat maradt úgy a „Swinger” életmódot folytatók, mint a luciferianizmushoz köthető rituális szexpartikon résztvevő emberek között. Ennek egy ártatlanabb változata maradt meg abban a szokásban, amikor a gyermekek egymás nevét kihúzva ajándékozzák meg a másikat.

A sors iróniájánál fogva még magának a Valentin névnek is van egy releváns töltete. A név eredeti verziója a Valentinus a latin valens szóból ered, aminek jelentése: erős, hatalmas, hősies, ahogyan Nimród hatalmas volt az Úr előtt/ellen (1Móz. 10:8-9), vagy ahogyan a fajtalankodásból származó gibbórim (hírnevesek, hősök) is ekként neveztettek (1Móz. 6:4).

Egyetlen Valentin nappal kapcsolatos leírás sem lenne teljes a pufók kis angyalként ábrázolt Kupidó megemlítése nélkül. Hogyan is maradhatna ki, amikor ő a szenvedélyes fizikai szerelem istene. Kupidó Vénusznak, a szerelem és szépség istennőjének volt a fia. Neve a latin cupere szóból származik, aminek jelentése [szexuális] „kívánság” vagy „vágyakozás”, ami eleve elárulja, hogy a szóban forgó szerelem az érzéki, nemi vágytól hajtott szenvedély érzelme. A Kupidó görög megfelelője Érosz volt, az ő nevéhez vezetjük vissza a modern „erotika” kifejezést. Éroszt az egyik legősibb istenként tartják számon, hiszen ő magának Khaosznak, vagyis az ősi sötétségnek volt a gyermeke. Ő lobbantotta lángra Uranoszt [az ég istenét] és Gaiát [a földanyát] is, és így egyesült a föld és az ég. Maga Khaosz az ősi sötét tátongó űrt megtestesítő istenség, az ősi rendezetlenség, a káosz, vagyis az 1Móz. 1:1-ben említett tohu vá bohu istene(!) a görög mitológiában. Mindez pedig a bibliai teremtéstörténethez, illetve annak pogány verziójához hoz bennünket, miszerint a naprendszerünk a Tiamatnál lezajlott istenek háborúja után vette fel a jelenlegi formáját. Kupidó tehát méltán vált a Valentin nap egyik ikonikus figurájává, akivel teljessé lett a szerelmi ünnephez közvetlenül kötődő pogány panteon. Kupidó egy szeszélyes bajkeverő, egy megosztott személyiség, egyfelől kegyetlen, másfelől pedig örömöt okoz. A nyilaival szíven talált ember szenvedélyesen szerelembe esik.  Szerelembe, ami egyaránt hozhat mérhetetlen fájdalmat és kimondhatatlan örömöt.

Kell egy kis romantika?

A Valentin napi kellékek, a különböző [pogány] motívumokkal gazdagon díszített kártyák, dobozkák, virágcsokrok és egyéb ajándékok a 18. században váltak igazán népszerűvé Európa szerte. Ekkor vette fel erősen kommersz arculatát is. A romantikának ugyanis nagy ára van.

Az általunk ismert Valentin napot, amit a romantika és a szerelem, valamint a szerelmi érzelmek önfeledten szabad kifejezése jellemez, az eddigiekben felsorolt elemek tették azzá, ami.

A hangsúly a testi szerelem ünneplésére és éltetésére került, s mint ilyen, természetesen megőrizte erősen szexuális jellegét is. Ezen a napon a férfiak az ősi tradíciók szellemében és az alkalmat megragadva tesznek ki magukért, acélból, hogy a kiszemelt és áhított hölgyet magukévá tegyék. A nők ugyancsak tisztában vannak a szerepükkel ebben a szerelmi játszmában és szívesen fogadják, viszonozzák a gesztusokat. Amennyiben minden jól megy, beteljesedhet a romantikus éjszaka, vagy akár egy maradandó kapcsolat. 

E napon nagy hangsúly kerül a romantika eszközeire is: egy díszkártyán átadott szívélyes üzenet, pazar virágcsokrok, ízlésesen csomagolt minőségi csokoládé stb., mind fontos kellékek. Azok, akik igazán megadják a módját, kiegészítik mindezt egy hangulatos vacsorával, majd kéz a kézben sétával, abban a reményben, hogy „levehetik a lábáról” a kívánt nőszemélyt - ha más nem, legalább egy romantikus éjszaka erejéig. Nem csoda hát, hogy sokak számára a Valentin nap valóban az év „legromantikusabb napja”.

Apropó romantika. Mi is a romantika definíciója? Nos, a romantika, mint ahogyan azt már a neve is elárulja, nem más, mint a szerelem “római módja”. A szerelem római módszerét pedig mi sem példázza jobban, mint mindaz, amit a Lupercalia/Valentin nap magába tömörít, az azt megformáló pogány istenek perverz vágyaival és tulajdonságaival felruházva. A romantikus szerelem a szem által kívánt személy iránt felgerjedt buja testi vágyak kielégítésének a ravasz, bukott angyalok által kidolgozott eszköze. Miként kell egy nőt megnyerni. Az, hogy hosszútávon valóban megfelelő élettárs lesz e a megkívánt személy az ekkor mellékes. A bukott emberi kultúra művészeti alkotásai, legyenek írott, képzőművészeti, vagy akár a zene és filmipar alkotásai, kivétel nélkül ezt a fajta [római] szerelmet propagálják. Ahogy mondani szokás, a csapból is ez folyik.

A pogány világ februárra jellemző szerelmi heve mutatkozik meg az ebben a hónapban megtartott karneválok alkalmával is, amelyek ugyancsak az ősi szerelmi kultuszok jellegzetes hozományai, s ezeknek is megvannak a maguk kialakult hagyományai. A legismertebb és messze legnagyobb a riói karnevál, ami talán még a római Lupercaliat is megszégyeníti. A karnevál a fények, a zene, a csaknem meztelen testek eksztatikus vonaglása és a maskarák mögé bújt kéjelgés orgiája. A maszkok eredetileg a szellemi erők behívásának célját szolgálták, egy másik személyiség felvételét, ami démoni megszállottságot jelent. A maszkot viselő személy azonosult az őt megszálló szellemmel és hagyta kiélni annak vágyait a saját testében. Ennél fogva az okkult szexuális rítusokban a maszk ma is fontos kellék. A karneválokat a katolikus egyház azzal az indokkal legitimizálta, hogy a húsvétot megelőző nagyböjt előtt, azaz a Farsang ideje alatt, az emberek beteljenek a mulatozással és élvezetekkel.  

A görög és római istenek a lényegesen korábbi kultúrákban is léteztek, csupán neveik változtak az aktuális nyelvterülethez igazodva. Faunus és Pan az ősi közel-keleti Baál napistennel azonos, akinek kultusza egészen Nimródig visszakövethető. A pogány istenek és kultuszaik azonban megelőzik Nimródot, az özönvizet, sőt, sok esetben még az ádámi teremtést is. A pogány istenek ugyanis bukott szellemi lények (Sátán angyalai), akik hosszú korszakok óta lázadásban élnek és hasonlókká akarnak lenni az Istenhez. Az embereknek átadott ünnepeik által saját magukat és torz ideáikat kívánják éltetni.

Isten szava arra utasít bennünket, hogy óvatosan bánjunk a szerelem érzelmével, és ne gerjesszük fel idejekorán (Énekek. 8:4). Az igazak kapcsolatainak és a házasság intézményének maga Isten a szerzője, a maga rendeltetése és ideje szerint (Tób. 6:18).

Példabeszédek 18:22 Aki jó feleséget talált, kincset talált, és elnyerte az ÚR jóakaratát.

Példabeszédek 19:14 A ház és marha atyától való örökség; az Úrtól van pedig az értelmes feleség.

Mivel azonban ennek a világnak Sátán az istene (2Kor. 4:4), s az igaz hívőket leszámítva az ő szellemisége itatja át az emberi kultúrát, ez a fajta szerelem fogja dominálni a világot Isten országának eljöveteléig. 

A Valentin nap az érzéki, érzelmi és a testi vágyak kielégítésére gerjeszti az embert, mintegy utat mutatva neki ahhoz, hogy miként lehet a pogány kultuszok által hatékonyan elérni a gyarló örömszerzést és mindazt, ami ellen Isten óva int bennünket az üdvösségünk érdekében:

Galata 5:19-21 19 A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, 20bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás; 21 irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát.

Róma 8:13 Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha Szellemmel megölitek a test szerinti tetteket, élni fogtok.

1Korintus 10:19-21 19 Mit mondok tehát? Hogy a bálvány valami, vagy hogy a bálványáldozat valami? 20 Sőt, hogy a mit a pogányok áldoznak, ördögöknek áldozzák és nem Istennek; nem akarom pedig, hogy ti az ördögökkel legyetek közösségben.  21 Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát; nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei.

Isten Krisztus által megváltott bennünket attól az életformától, ami a pogányokat jellemzi. Új életet adott a Szellem által, s így nem tartozunk kielégíteni a testi ember buja vágyait (vö. Róm 8:5-14). Ha pedig felszabadultunk a bukott angyalok által az emberi természet részévé tett alantas vágyak alól, akkor miért ünnepelnénk meg azokat a napokat, amelyek a romlottságot éltetik?



CoG