CoG

Zsidó volt-e Jézus (Jahósua)?

Letölthető Word dokumentum

PDF

Több generáció nőtt fel úgy a "keresztény" Európában, hogy soha nem olvasott bele a Bibliába, ám ki volt téve az egyre népszerűbbé váló New Age eredetű, ezoretikus szellemi befolyásoknak. Az ilyen emberek aztán kétes forrásokból merítenek hamis információkat a Bibliáról és annak tanításairól. Részben ez az oka annak, hogy a magukat bibliai keresztényeknek valló embereknek gyakran olyan kihívásokkal kell szembenézniük, amelyekkel a korábbi idők híveinek soha nem kellett, vagy legalábbis nem ilyen mértékben. Ez az aktuális  kihívás nem annyira az ateista világnézetet és az evolúciót vallók részéről történik, mint inkább a felől a New Age kötődésű spiritualizmus felől, ami mára messze meghaladta a korszellem határát. Az ateistákkal ellentétben az új spiritualizmus hívei a korai gnosztikusok óta nem látott vehemenciával és taktikával támadják a Bibliát és annak Istenét. Állításaik szerint a Bibliát számtalan alkalommal átírták, abba belehamisítottak, illetve „a zsinatokon” kivettek abból bizonyos titkos ismereteket feltáró ősi - elsősorban gnosztikus - könyveket. Vagyis a Biblia üzenete az nem az, ami, Istene pedig nem az, Aki, hanem egy teljesen más valami, és valaki. Mégpedig egy olyan valami és valaki, amit, s akit ez az „átírt Biblia” határozottan ellenez és támad. Kik követték el a bibliai hamisításokat, kik ebben a vétkesek? Nos, ki más is lenne, mint a zsidók és a keresztények. A taktika szerves részét képezi Jézus Krisztus személyiségének átformálása, akit teljesen el kívánnak vonatkoztatni a Szentírás zsidó származású Yahushua-jától vagy Messiásától. Így lesz a Megváltó Jézusból egy keleti guru, egy bölcs tibeti tanító, egy pártus herceg, stb., kinek-kinek a maga kósza rögeszméje szerint. A gnoszticizmus Jézusának az Atyja pedig egy „jóságos Isten”, aki nem hogy nem azonos „a zsidók bosszúálló kegyetlen JHVH-jával”, hanem ellenfele annak. (Ennek alapja Markion II. századi gnosztikus tanító nézete) A jó rossznak lett mondva, a rossz pedig jónak, mindez gyakran a Bibliára, de egyre inkább bizonyos „titkos tudásokra” hivatkozva. Ebben az írásban konkrétan arra a kihívásra kívánunk választ adni, miszerint a Biblia sehol nem tesz olyan utalást, hogy Jézus Krisztus zsidó származású lenne. Lássuk hát, hogy igaz-e ez az állítás, lássuk hát, „zsidó e volt Jézus”? (Az írásban a nyomaték kedvéért Jézus eredeti héber nevét, a Yahushua nevet használjuk reá vonatkozóan). 


 

Church of God

Email: p.poli@mailcity.com

 Copyright © 2015, Póli Pál - Isten Egyházának Gyülekezetei

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül. 

Weboldal: http://www.churchofgod.hu


Ki, vagy mi a zsidó bibliai értelemben?

Zsidó volt-e Jézus Krisztus? Mielőtt ezt a kérdést tisztáznánk, előtte talán tisztázni kell egy másik, igen vitás kérdést, mégpedig azt, hogy bibliai értelemben ki is számít zsidónak? Ez több okból is egy fontos kérdés, ugyanis a Szentírás kétféle zsidót említ: egyrészt az igaz zsidókat, akik közül az üdvösség támad (Jn. 44:22), másrészt pedig bizonyos hamis, vagy álzsidókat, akik a Sátán zsinagógájaként szolgálják az urukat (Jel. 3:3). Emellett nagy számban vannak, a judaizmusba betért prozeliták, akik genetikailag nem zsidók, és bibliai értelemben igen vitatható a „zsidóságuk”. Ebben az írásban most csak a bibliai értelemben vett „igaz” zsidókkal foglalkozunk, a hamis, illetve prozelita zsidók kilétét és állapotát a Sátán zsinagógája első  és második részei tárják fel.

Az igaz zsidók annak a héber származású Ábrahámnak a leszármazottai, akit Isten „barátjának” nevezett (2Krón. 20:10; Jak. 2:23), s akivel megkötött egy szövetséget. Ez a szövetség számos feltétel nélküli ígéretet tartalmazott, amelyek között vannak testi vonatkozású, és vannak szellemi vonatkozású ígéretek is. Egy testi vonatkozású ígéret volt pl. az, hogy Ábrahám fizikai leszármazottainak a választott ágazata fogja örökölni egyebek mellett az Ígéret földjét (1Móz. 17:8). Ezeknél azonban jóval fontosabbak voltak azok a szellemi ígéretek, melyek szerint Ábrahám magvából jön majd el az egész emberiség megváltója, a Messiás (1Móz. 12:3; 22:18). Ábrahámnak több fia volt, a választott ág avagy a messiási vérvonal az Izsák, majd Jákob családfája volt. Jákob nevét Isten változtatta meg Izrael-re (1Móz. 35:10-12), ennek a névnek a jelentése: „aki Istennel győz”. Jákobnak tizenkét fia született, Izrael gyermekei (2Móz. 1:6-7), akiknek a leszármazottai tizenkét nemzetséget alkottak és akikkel - az ábrahámi szövetség részeként - Isten megkötötte azt a szövetséget, amit az első vagy ószövetségként ismerünk. Emellett mindegyik törzs külön-külön is kapott egy egyedi nemzetségi vonatkozású ígéretet (1Móz.49).

A tizenkét izraelita pátriárka egyikét Yahudának (Júdának) nevezték, tőle származott a zsidók nemzetsége. Fontos tény tehát, hogy Izrael törzsei közül, csupán egyetlen törzs volt zsidó. Viszont Júda nemzeti ígérete volt, hogy a továbbiakban már az ő vérvonala lesz az, amelyből eljön majd a Messiás (1Móz. 49:10). Így tehát Izrael nemzetségei közül Júda törzséből, vagyis a zsidók közül „támadt fel” az üdvösséget elhozó Megváltó (Jn. 4:22). Salamon király halála után Izrael két ágra szakadt, a tíz törzsből álló Izrael házára és Júda házára, amit Júda, Benjámin és Levi törzsei tettek ki. Miután Izrael háza ismételten megszegte a szövetséget, Isten fogságra adta őket, s a mai napig az „elveszett tíz törzs”-ként vannak számon tartva. Innentől a bibliai történet már csak Júda házával, a zsidókkal folytatódik egészen Krisztus eljöveteléig. Fontos azt kihangsúlyozni, hogy zsidók nem léteztek Júda előtt. Ábrahám, Izsák és Jákob nem volt zsidó, ahogy Izrael tizenegy másik törzse sem zsidókból állt.  

A különálló zsidó nép (héb. Yehudim) történelme tehát Jákob egy fiával, Judah-val (héb. Jehudah, vagy archaikusabban Yahudah), a zsidó törzs pátriárkájával kezdődött. Ezen a ponton talán folytassuk az ő eredeti héber nevének az elemzésével, mert az egy bizonyos fokú rálátást ad arra is, hogy bibliai értelemben ki, vagy mi is az „igaz” zsidó.

Tudjuk, a Szentírásban a neveknek óriási jelentőségük van. A YEHUDIM [Yod, Hey, Vav, Dad, Yod, Mem] a bibliai pátriárka (1Móz. 29) YAHUDAH (Juda) nevének a többes számú változata. A yehudim magyar fordítása vagy megfelelője: zsidó/k (a "jud" > "dzsúd" > "zsid" hangtani evolúcióval), ám ezzel a névváltozattal elveszett a név jelentésének lényege. Júda héber neve ugyanis magában foglalja a Tetragrammatont, vagyis YHWH (yod-he-vav-he) nevének minden betűjét [Strong’s #3050 YAH] és [Strong’s #1935 „Hohd”; he, vav, daleth]. Ez utóbbi dicsőséget, dicsőítést fejez ki, így a YAHUDA név jelentése „YHWH dicsősége”, vagy „YHWH dicsőítője”. Yahushua (Jézus) e tekintetben teljes mértékben betöltötte a yahudita (zsidó) név jelentését, ahogy tette ezt minden olyan zsidó, akik bensőleg, szellemileg voltak zsidók, a hit és Isten Szelleme által. Ebben az értelemben tehát még a keresztények is zsidók.

Az új szövetség ugyanis „szellemi zsidóknak” nevezi azokat a megtért pogányokat, akik a szerint a tiszta szellemiség szerint élnek, amit Isten a testi zsidóktól elvárt volna (5Móz. 10:16, 30:6). Azok a nem zsidó származású emberek, akik "szellem szerint" van körülmetélve, és életükkel Istent dicsőítik, azok jobban rászolgálnak a Yehudim névre, mint a testi születésű, de engedetlen zsidók.

Róma 2:28-29 28 Nem az a zsidó, aki látszatra az, s nem az a körülmetélés, ami a testen látható, 29 az a zsidó, aki bensőleg az, s aki nem betű szerint, hanem lélek szerint körülmetélt. Az ilyen nem embertől, hanem Istentől kapja a dicséretet.

Isten szava azért nevezi a megtért pogány hívőket szellemi Izraelnek (Gal. 6:6), illetve szellemi zsidóknak (mint fentebb), mert ők YHWH-t dicsőítik az életükkel.

Yehudim-nak (zsidónak) lenni, vagy ezt a nevet viselni óriási felelősséggel jár! Ugyanis, ha a név viselői nem töltik be annak jelentését, illetve nem hoznak dicsőséget arra, Aki erre rendelte őket egy szövetség keretein belül, akkor gyalázatot hoznak Isten nevére, ami következményekkel jár: „Aki a törvénnyel dicsekszel, a törvény megszegésével gyalázod az Istent? Bizony ’miattatok káromolják az Isten nevét a pogányok között’, úgy amint meg van írva” (Róm. 2:23-24). És való igaz, az engedetlen zsidók szégyent hoznak Istenre, miattuk gyalázzák a pogányok a Biblia Istenét, s emiatt Isten büntetésében fognak részesülni (Mal 2:2) a Jákob nyomorúsága idején (Jer. 30:3-7). De a pogányoknak, akik semmivel sem jobbak a felelősségüket be nem töltő zsidóknál, akik maguk nem „igaz szellemi zsidók”, azoknak az égvilágon semmi joguk nincs bírálni vagy elítélni a testi zsidóságot:

Róma 2:1-11 1 Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amikor más felett ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, miközben ítélkezel! 2 Azt pedig tudjuk, hogy az Isten ítélete igazságosan sújtja azokat, akik ilyeneket cselekszenek. 3 Azt gondolod, te ember, aki ítélkezel azok felett, akik ilyeneket tesznek, holott magad is ugyanazokat cselekszed, hogy akkor te megmenekülsz az Isten ítéletétől? 4 Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz? 5 Te azonban kemény szívvel és megtérés nélkül gyűjtesz magadnak haragot a harag napjára, amikor az Isten nyilvánvalóvá teszi, hogy igazságosan ítél. 6 Mert mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni: 7 azoknak, akik állhatatosan jót cselekedve törekszenek dicsőségre, megbecsülésre, és halhatatlanságra, örök életet ad; 8azoknak pedig, akik viszálykodók, akik ellenállnak az igazságnak, és a hamisságot követik, haraggal és bosszúállással fizet majd. 9 Gyötrelem és szorongás lesz a része minden ember lelkének, aki a rosszat cselekszi, zsidónak elsősorban, de görögnek is; 10 viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindenkinek, aki a jót cselekszi, zsidónak elsősorban, de görögnek is! 11 Mert Isten nem személyválogató.

A szövetség megszegői az Írásnak megfelelően “szitokszóvá és gúny tárgyává váltak a népek között” (5Móz. 28:37), ám az ítélet mindenkit elér, először a zsidót, aztán a pogányt (Róm. 2:9), akiket Pál a globalizált hellén világban általánosítva a görög menevezéssel illet.

Hogy a zsidó név szitokszóvá lett-e? Nos, ez annyira igazzá vált, hogy minden és mindenki, ami ezzel a névvel kapcsolatba hozható, sok ember számára a hamisságot, gonoszságot és ördögiséget testesíti meg. Ennek mértéke azonban már messze átesett annak a bizonyos lónak a túloldalára azzal, hogy sokak szemében a zsidók miatt még a Biblia hitelessége, Yahusua személye, sőt még Magának Istennek a kiléte is kompromittálva lett. Ily módon azonban mindazok, akik a Bibliát a zsidók hamisítványává nyilvánítják, "Jézust" pedig szinte mindennek hirdetik, csak éppen zsidónak nem, Istent pedig egy ítélkező bosszúálló szörnyeteggé teszik, azok maguk is az ördög játékszerévé, illetve ügynökeivé váltak.

Yahushua (Jézus) zsidóként született meg

Az, hogy Yahushua zsidóként született, egy komolyabb bibliaolvasó számára a Szentírás egyik legvitathatatlanabb tényének mondható, hiszen az görög iratok legelső sorai így szólnak: „Jézus Krisztusnak, a Dávid fiának, az Ábrahám fiának nemzetségkönyve.” (Mt. 1:1) Aki ezt vitatja, az a saját bibliai illiteralizmusáról tesz tanúságot.

A mi nyelvünkben Jézusnak nevezett ember egy valós történelmi személy volt, aki valamikor i.e. 3-4 körül született meg a római uralom alatt álló Júdeában. Szülei mindkét ágon a Júda (Yahudah) törzséből való Dávid házából származtak (Mt.1:2-16; Lk.3:23-38), fiuknak a héber Yahushua nevet adták, méghozzá Isten Gábriel arkangyal általi utasítására (Luk. 1:31; Mt. 1:21). Vagyis ezt a nevet maga Isten adta neki, és a környezetében mindenki így ismerte és szólította. A név egy viszonylag gyakori héber név volt, jelentése: “YHVH megment”. Ennek a héber névnek a görög megfelelője, pontosabban transzliterációja a (Ἰησοῦς) Iēsous, ami aztán Jésus-ként, illetve annak nyelvi változataiként vált elterjedté. Mivel az ú.n. Újszövetség a kor “világnyelvén”, vagyis görög nyelven terjedt el a kereszténység korai szakaszában, így ennek a névnek a változatai maradtak meg a kollektív tudatban. Magyar nyelven ismert a név Józsué formája is, ezt a változatot a Biblia magyar nyelvű fordításai a mai napig használják (lásd Józsué könyve). A Krisztus pedig nem egy név, mint inkább egy titulus, aminek jelentése [Isten által valamilyen szolgálatra] „Felkent”. A héberben ez Messiah, aminek a görög fordítása (Χριστός), Khristósz, magyarul Krisztus. Származásából és nevéből tehát levonhatjuk, hogy a yahudita (YHWH-t dicsőítő) nemzet tagjaként ő lett kijelölve YHWH által az emberiség megmentésére, vagyis az ígért üdvösségünk és megváltásunk eszközeként.

Yahusua (Jézus), zsidóként a zsidókhoz, illetve az izraelitákhoz jött el, akik egészében véve valóban megtagadták őt (Mt. 15:24; Jn. 1:11). A Szentírás szerint a Messiásnak Júdától kell származnia (1Móz. 49:10; Mik. 5:2; Mt. 2:6; Jn. 7:42), ahogyan Dávid király maga is zsidó volt (1Sám. 17:12; 1Krón. 28:4), s akinek a Messiás a leszármazottja kellett, hogy legyen (2Sám. 7:12-13, Ézsa:9-6-7; Jer. 23:5-6). Ez oknál fogva nevezték őt Dávid fiának (Mt. 21:9).

Yahushua (Jézus) Yahuda (Júda) törzséből származott (Héb. 7:14). A nevelőapja Dávid nemzetségéből való férfi volt (Mt. 1:6:-16), ahogyan a szülőanyja is (Luk. 1:27, 32-34, 3:23-31).

Yahushua a zsidók királyaként született meg (Mt. 2:2; Mrk 15:2,9), az Isten törvénye pedig kimondja, hogy a zsidók királyának Isten választottjának és zsidónak kellett lennie. Isten pedig a zsidó Dávidot választotta Júda királyának, akitől az ugyancsak választott (Ézs. 42:1) Messiásnak is származnia kellett (1Sám. 16:12-13; 2Krón. 6:6; 5Móz. 17:15). Nyolc napos korában a törvénynek megfelelő módon elsőszülöttként Istennek ajánlották és körülmetélték, megváltották és elvégeztek minden egyes, a törvényben előírt tisztasági rendeletet (Lk. 2:21-24; 3Móz. 12:2-3; 4Móz. 18:5). Yahushuát Izrael (köztük a zsidók) vigasztalásának nevezi az Írás (Luk. 2:25), valamint a pogányok világosságának és Izrael dicsőségének (Luk. 2:32).

Yahushua (Jézus) zsidóként élt

Yahushua, mint Yahudim (zsidó), tökéletesen betöltötte a YAHUDA név jelentését. Habár a Jeruzsálemtől délre fekvő Betlehem városában született meg (Mt. 2:1; Mik. 5;2), de szülei a Jeruzsálemtől északabbra fekvő galileai Názáret városában éltek, ahová vissza is tértek, miután elvégeztek mindent, ami a mózesi törvényben elő volt írva (Luk. 1:26-27, 2:4,39). A gyermek Yahushua a szüleivel minden évben elzarándokolt Jeruzsálembe (ami számukra egy 225 km-es körút volt), hogy ott Isten törvényének megfelelően megtartsák a Pászka ünnepét (Luk. 2:41; 5Móz. 16:16)). Amikor Yahushua 12 éves volt, három további napra hátra maradt a templomban, hogy tanuljon a tanítómesterektől (Lk. 21:1-4), habár már fiatal kora ellenére is megértette az Írásokat (Luk. 2:47). Ez azt jelenti, hogy a héber Szentírásokat rendkívül komolyan vette és minden szempontból meg is felelt azoknak. Magát a („zsidó”) templomot az Atyja házának nevezte (Lk. 2:49) és becsülte azokat, akik tisztelték ezt a templomot (vö. Lk. 21:1-4). 

Szolgálatába lépése előtt megkísértette őt az sátán, aminek alkalmával a héber Írásokra hivatkozott (Mt. 4:2-10; 5Móz. 8:3, 6:16, 6:13). Amikor pedig megkezdte a szolgálatát, az elhívott tanítványai mindannyian izraeliták voltak (v.ö. Jn. 1:47; Mt. 20:25-26), akik héberül „rabbi”-nak, illetve „rabboni”-nak nevezték őt (Jn. 3:3, 4:31; Jn. 20:16). A tanítványok felismerték benne azt a Messiást, akiről Mózes törvénye és a próféták írtak (Jn. 1:45). Yahushua még a legapróbb részleteiben is megfelelt a mózesi törvény előírásainak, így ruhája szegélyén tcitcit (kék szegélyt) viselt (Lk. 8:43; Mt. 14:36), aminek célja az volt, hogy emlékeztesse viselőjét az Isten parancsolataira (5Móz. 15:37-39). Ahogyan gyermek korában, úgy felnőttként is megtartotta a Pászka ünnepét (Jn. 2:13), és felment Jeruzsálembe ennek alkalmával (5Móz. 16:16). Ugyancsak megtartotta a sátorok ünnepét (Jn. 7:2,10), szintén a törvény előírásnak megfelelően, Jeruzsálemben (Jn. 7:14) és résztvett a vízmerítés templomi szertartásánál, amit magára vonatkoztatott (Jn. 7:37). Még a Hanuka ünnepét is megtartotta (Jn. 10:22), ami ugyan nincs előírva a törvényben, hanem az Istenhez hű zsidók vezették be a templom Makkabeusok általi újjászentelése után, ám Yahushua tiszteletben tartotta ezt. A vétek nélküli Messiás a törvény részét képző kürtzengés ünnepét is megtartotta (Jn. 5:1). Amikor a leprás embert meggyógyította, arra utasította őt, hogy a törvénynek megfelelően menjen el templomba és mutassa meg magát a papnak és vigye fel a Mózes által elrendelt áldozatot (Mt. 8:4, 3Móz. 14). Rendszeres jelleggel látogatta a zsinagógát (Lk. 4:16), ahol a zsidók méltányolták a tanításait (Lk. 4:15). Tanított a Jeruzsálemi templomban is (Lk. 21:37), méghozzá a Templom azon részén, ahová nem zsidók be sem léphettek (v.ö. Ap.Csel. 21:28-30). Való igaz, hogy gyakran került összetűzésbe a zsidókkal, pontosabban azok azon vallásos rétegével, akik elvetették az Isten igaz parancsolatait és emberi tradíciókkal helyettesítették azokat, s őket a törvényben írtak által dorgálta meg (Mk 7:1-13). A zsidókkal soha nem azért volt konfrontációja, mert azok “zsidók” voltak, hanem amiatt, mert nem viselkedtek igaz zsidókként.

A szamáriai asszonnyal való beszélgetése folyamán az asszony zsidónak nevezte, ahogy is ő magát zsidónak mondta (Jn. 4:9,22), egy más alkalommal pedig a zsidók királyának (Mk. 15:2). Amint látjuk, „Jézus”, születésével kezdődően a halálát jelentő utolsó Peszah ünnepig (Lk. 22:14-15) hithű zsidóként élt.

Tanítványai héberül beszéltek hozzá (Jn. 1:38,41), holott akkoriban a babiloni fogság után a zsidók a héberrel rokon arámi nyelven beszéltek (v.ö. Mt. 27:46).

Ha valami tömören összefoglalja a „jézusi” tanításokat, az a híres hegyibeszéd (Mt. 5-7). Yahushua ekkor következetesen és ismételten kiemelte a héber Tóra és az ószövetségi próféták fennhatóságát és igazát, hangsúlyozva, hogy az ahhoz való megfelelés kihat még a mennyei állapotunkra is (Mt. 5:17-20)!

Yahushua (Jézus) zsidóként lett elítélve és zsidóként halt meg

Miután Yahushuát elfogták a rómaiak és a zsidó szolgálók (Jn. 18:12), a papok és a zsidó elöljárók kezébe adták őt (Mk. 14:53). A rómaiak soha nem adtak volna át egy nem zsidót a zsidó törvényszéknek (szanhedrin). A zsidók csak a zsidók fölött ítélkezhettek. Ezért is vitték őt a Szanhedrin, azaz a zsidó tanács elé (Lk. 22:66), ahol a zsidók törvények elleni vétkekkel vádolták meg (Mt. 26:65-66; 5Móz. 24:13-14; Jn. 19:7). Ha a törvényen kívüli pogányokat megítélhették volna, akkor az egész római birodalom lakossága fölött hatalmuk lett volna. Pilátus, a római helytartó tényként kezelte azt, hogy a zsidók hatáskörébe tartozott a zsidó Yahushua fölötti ítélkezés (Jn. 18:31). A főpapok, vének és írástudók előtt önvallomást tett arról, hogy ő az a Messiás, akit a zsidók vártak (Mk. 14:61-62), s akinek magának is zsidónak kellett lennie. A zsidók gúnyból ugyan, de „királyuknak” nevezték (Mk.15:12), ahogyan a római katonák is ekként gúnyolták (Mk. 15:16-20). A gúny által nem a zsidóságát vonták kétségbe, mint inkább királyi mivoltát. A keresztfára is ezt írták fel: „a zsidók királya” (Mt. 27:37). Az ítéletének színhelye héber nyelven lett lejegyezve, megadva (Gabatta, Jn. 19:13), ahogyan a halálának a színhelye is (Golgota, Mk. 15:22). A zsidó Arimatiai József (Lk. 23:50-52) - aki Yahushua vérrokona volt anyai ágon - az akkori zsidó temetkezési szokások szerint helyezte nyugovóra, saját sírjában (Mt. 27:59-60; Jn. 19:40).

Yahushua (Jézus) még a feltámadása után is zsidóként jelent meg

A feltámadása után Yahushua az izraelita tanítványainak megjelenve utasította őket arra, hogy onnantól menjenek a pogányok közé, és hirdessék nekik is az általa hozott evangéliumot (Mt. 28:19). Egy másik megjelenése alkalmával a tanítványaival együtt étkezett, majd újból a héber Szentírásra hivatkozva tett bizonyságot afelől, hogy ő töltötte be mindazt, amit a zsidó messiásnak be kellett tölteni (Lk. 24:44-49), majd az izraeliták szokása szerint, kezét kitárva megáldotta őket (Lk. 24:50) azzal a papi áldással, ami az izraeliták öröksége (4Móz. 6:24-26):

4Mózes 6:24-26 23... Így áldjátok meg Izrael fiait, e szavakkal: 24 Áldjon meg YHWH és oltalmazzon! 25 Ragyogtassa rád arcát YHWH, s legyen hozzád jóságos! 26 Fordítsa feléd arcát YHWH és szerezzen neked üdvösséget! 27 Hívják le Izrael fiaira a nevem, és én megáldom őket.”

Saul, vagyis Pál elhívásakor Yahushua a mennyből szólította őt meg, és héberül beszélt hozzá (Ap.Csel. 26:14). Pál a Messiás befogadása után apostolként már maga is Dávid fiaként utalt a megdicsőült Yahushuára (2Tim. 2:8). Mi több, a feltámadott, megdicsőült és az Isten jobbján székelő Yahushua a mennyei állapotában is Dávid gyökere és sarjaként utal önmagára (Jel. 22:16), a mennyei vének pedig ekként szólnak róla: „az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja.” (Jel. 5:5).

Utasított bennünket arra, hogy imádkozva kérjük az Atyát, nehogy szombatnapra essen a nagy nyomorúság előli menekülés, hogy futásunkkal ne kelljen megtörnünk a szombatnap szentségét (Mt. 24:20). A visszatérése után az Isten millenniumi országlása alatt együtt ünnepli meg a „zsidó” Pászkát a tanítványaival (Mt. 26:27-29).

Az ítélet nagy napján (Jel. 20:11-15) Yahushua előtt fog minden térd meghajolni (Fil. 2:10), mert ő lesz az ítélő bírája minden embernek (Jn. 5:22; 2Kor. 5:10). Akkor mindenki számára eldől majd a nagy kérdés: „zsidó vagy-e Jézus”? Mert azzal a mércével ítéli meg az emberiséget, amit Isten az izraelitáknak törvényként adott meg. Hiszen még „zsidó emberként” így figyelmeztetett bennünket:

Máté 7:21-23 21 Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: – Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti égi Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: 22 Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöket? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? – 23 Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti törvénytiprók!