CoG

Az Isten teremtésének archéja, mint az Alfa és Omega

(Edition 1.0 19971217-19971217)

 

 A modern kereszténység Krisztus természetével kapcsolatos érvei nagyrészt a görög filozófiából, és a Bibliával ellentétes vallásgyakorlatok hagyományaiból erednek. Emellett néhány bibliai szövegrész (pl. az angol nyelvű fordításokban) vagy homályosan, vagy akár szándékosan félre is lett fordítva, mivel a pontos bibliai kifejezések szemmel láthatóan ellentmondanának a trinitarista teológiának. Ebben az írásban az Arche, az Alfa és Omega, első és utolsó, kezdet és vég kifejezések bibliai használatát vizsgáljuk meg, figyelembe véve minden idevágó idézetet.


PO Box 369, WODEN ACT 2606, AUSTRALIA

Email: secretary@ccg.org

(Copyright © 1997 Wade Cox)

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét, és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

Ez a kiadvány megtalálható a http://www.logon.org. címen.


 

Az Isten teremtésének archéja, mint az Alfa és Omega

 

Számos írásban foglalkoztunk már az Istenség természetének meghatározásával, különösen annak két legfőbb aspektusával, az Atya Isten és a Fiú, Jézus Krisztus természetének magyarázataival. A legtömörebben A Keresztény Hitvallás-ban van megfogalmazva az, hogy az Atya az egyedül igaz Isten, és Jézus Krisztus az Ő fia. A pontos Istenkép ismerete előfeltétele az üdvösségnek (Ján. 17:3).

Az Atya Isten

Az Atya a világmindenség Istene, és a mindenekfeletti Úr. Ő a Mindenható, Aki teremtője és fenntartója a mennyeknek és a földnek és mindennek, ami bennük található. (1Móz.1.1; Neh. 9:6; Zsolt.124:8; Ésa.40:26,28; 44:24; Ap.Csel. 14:15; 17:24-25; Jel. 14:17). Ő az egyedüli halhatatlan (1Tim. 6:16). Ő a mi Istenünk és az Atyánk, és Jézus Krisztusnak az Istene és Atyja (Jel. 20:17). Az Atya a leghatalmasabb Úr (1Mózes. 14:18; 4Móz. 24:16; 5.Móz. 32:8; Márk.5:7), és az egyedül igaz Isten (Ján.17:3; 1Ján 5:20).

Jézus, az Isten Fia

Jézus az első szülött [prototokos] a teremtésben (Kol.1:15), így a kezdete [arche] az Isten teremtésének (Jel 3:14). Ő az egyszülött [monogene] Isten Fia (Mát.3:17; Ján.1:18; 1Ján. 4:9) a Szent Szellemen keresztül megfoganva, és megszületve a szűz Máriától (Luk. 1:26-35). Ő a Krisztus, a Messiás (Mát. 16:16; Ján. 1:41), Akit Isten elküldött mint Megváltónkat és Megmentőnket (Mát. 14:33; Ján.8:42; Eféz. 1:7; Tit. 2:14).

A Jelenések 3:14 rámutat arra, hogy Krisztus az Isten teremtésének arché-ja, s ennek a kijelentésnek hatalmas jelentősége van. Sokan ma nem értik, hogy miért közölte ezt Krisztus Jánoson keresztül a laodíceai gyülekezet számára, illetve miért kellett a laodíceaiknak külön kihangsúlyozni azt, hogy “Én vagyok az Isten teremtésének arché-ja.” Az ok egyszerű. Úgy a korabeli laodíceai gyülekezetben, mint a laodíceai egyházkorszakban is beékelődött az a nézet, miszerint Krisztus nem volt az Isten teremtésének arché-ja, illetve a teremtés nem Vele kezdődött. Az egész kérdés lényege egy filozófiai irányvonal körül forog az anyag természetét, és Istennek az anyagban való bennerejlőségét illetően.

Az arche szó jelentése kezdet. Ennek a kifejezésnek a használata egyáltalán nem véletlen a Jelenések 3:14-ben, és látszólagos célja, hogy határozott választ adjon a Közel-Keleten ekkortájt fennálló, igen elmélyült filozófiai vitákra és feltételezésekre, amelyekkel a Philót követők, és az ún. közép-, majd neoplatonisták érveltek. A viták lényegét elsősorban a világ, illetve az anyag eredetével kapcsolatos teóriák képezték. Már csak azért is fontos megismernünk ezeket a filozófiákat, mert elméleteik ma tovább folytatódnak az egyre nagyobb teret nyerő, és a kereszténységre is kiható New Age mozgalmon belül is. A pontos ismeretek tehát rávilágítanak a New Age mozgalom eretnekségére, eredetére, és arra is, hogy milyen széles területet ural ma a vallások világában. Fontos megértenünk azt is, hogy miként érinti mindez az igaz egyházat. Ugyanis maga Jézus Krisztus jövendölte meg ezeknek a vitáknak, illetve nézeteknek az utolsó idők egyházába való beékelődését, és vele azt, hogy a laodíceai egyházkorszak egy része ezokból kifolyólag elveszti az első feltámadáshoz való jogát.

A kereszténységben talán elsőként, Alexandriai Kelemen, egy korai keresztény teológus, meglehetősen gnosztikus szemszögből közelítette meg ezt a kérdést. (A gnószisz jelentése ismeret, tudás, és a gnosztikusok szerint a gnoszticizmus által juthatnak felvilágosulásra a beavatottak) A gnoszticizmus hatására két réteg alakult ki a gyülekezetekben, az egyik az átlag hívők tagsága volt, a másik pedig a gnosztikus, illetve az ismeretekkel rendelkező, “beavatott” tanítók rétege. A papság és a tanítók váltak tehát a gnószisszal, illetve “beavatott ismeretekkel” rendelkező vezető réteggé, akik a sokkal kisebb méretű ismerettel rendelkező átlag tagság fölött álltak. Ez gyakorlatilag a nikolaiták eretneksége, ahol egy kitanult, képzett papság külön kasztot képviselt, akik az olyan misztériumok ismerői voltak, amelyek valós mélységét az átlag tagság soha nem képes megérteni. Krisztus kijelentette, hogy gyűlöli a nikolaiták tanításait, csakúgy, mint Bálám eretnekségét, ami lényegében nem más, mint az anyagi javak érdekében való tanítás és prófétálás. Bálám és a nikolaiták hamisságai tehát kapcsolatban vannak egymással. Mindkettő anti-krisztusi, mert gyakorlatilag korlátozzák, illetve kiszorítják a Szentlélek munkáját, amint az az egyénekben működik a minden igazságot kinyilvánító Szellemként. A Szentlélek valós működésének és szerepének ismerete nélkülözhetetlen egy igaz hívő életében. Az említett eretnekségek részletesebb bemutatásáért lásd A nikolaiták [202] és Bálám eretneksége és bérpróféciái [204] című írásokat.

Kelemen a zsidó Philo filozófiáját követte abban, hogy miként értelmezte a teremtés kezdetét, és platonista meghatározásokkal adott magyarázatot az érzékelhető és érthető világ természetét illetően. Így tehát a látható és láthatatlan világról adott magyarázatok a platonista elmélettel lettek alátámasztva igen korán a kereszténység létrejötte után. (Salvatore Lilla Clement of Alexandria, Oxford University Press, 1971, III. fej.192. old). Lilla továbbá a következő megjegyzést teszi ugyanebben a Kelemen életével foglalkozó könyvében:

Az anyag természetével kapcsolatos tanokban Kelemen – csakúgy, mint Philo és a közép-platonisták – , láthatóan azt a véleményt tartotta, hogy az anyag öröklétű, és így mentes minden tulajdonságtól. – Salvatore Lilla, Clement of Alexandria, 3. fej.226. old

Kelemen viszont ebben a felfogásban eltért az ún. iskolai platonistáktól, akik szerint az anyag maga is egy archai volt, azaz a világ eredetének kezdete. Kelemen ezt nem fogadta el, kiállt amellett, hogy az anyag öröklétű, és Isten maga volt az egyedüli arche, amelytől minden más arche keletkezett. Természetesen Krisztus kijelentette, hogy Ő az Isten teremtésének arché-ja, vagyis a kezdet, mert Ő volt az, aki Isten utasítására és akaratában teremtett. És ez a határozott bibliai kijelentés, ez hangzott el Krisztustól, következetesen ez az egyedüli elfogadható álláspont. Kelemen ennek ellenére mégis azt tartotta, hogy Isten az egyedül igaz arche, ami igaz is olyan formában, ahogy azt a Jelenések 4:11 kijelenti, hiszen minden Isten akaratából jött létre. Csakhogy a platonisták szerint az anyag maga is egy arche. Kelemen pedig abban hitt, hogy az anyag létezett már a világ keletkezése előtt is. Más szóval, szerinte az anyagnak tulajdonképpen volt egy valós léte már a világ létrejötte előtt. Ez megegyezik azzal a big bang teóriával, amely szerint az eleve létező anyag indult működésbe, ami először összesűrűsödött, majd kiterjedt, ily módon hozva létre az univerzumot. E szerint az elmélet szerint a világ az eleve létező anyagból jött létre a big bang által. Ez a fajta big bang elmélet tehát nem új dolog, mert ez már a platonisták tantétele is volt. Kelemen határozottan kiállt amellett a tantétel mellett, amelyet a sztoikusok, Platon és Arisztotelész tartott az anyag elsődleges természetéről. Mindvégig fenntartotta a filozófusok levezetését, miszerint az anyag eredetileg minden tulajdonságtól mentes volt, Platón meghatározása szerint me on, amely egy tartályban, tárhelyen (upodoche) jött létre (lásd Tiamaeus 49e-50a, 50b-c), formátlanul (Timaeus 50d-e), nehéz felismerni és meghatározni (51b1), viszont felfogható még korcs (Lilla szavával: fattyú) okfejtéseken keresztül is, és majdhogynem hihetetlen a puszta valósága is (52b2). Kelemen írásaiból láthatóan, tökéletesen egyetértett az itt felsoroltakkal (Lilla, u.o. 193. old). Mindez annyiból fontos, mert lényegében ez volt a trinitarizmus előfutára, és tudnivaló, hogy mindez nem más, mint platonizmus.

Philo (zsidó filozófus, aki a Krisztust megelőző időkben írt) és Plutarkhosz még ouzia-nak tartották az anyagot (Lilla, 230. old). Lilla jól bemutatja könyvében, hogy Plutarkhosz és vele a többi közép-platonista, mint Albinusz, Apuleisz és Diogenész harmadik könyvének szerzői, Laertiusz és Hippolitusz az anyagot öröknek és tulajdonságoktól mentesnek tartották (u.o. III. fej. 193,195-6 oldalak). Ezek a filozófusok gyakorlatilag azt vallották, hogy az anyag létezik, van, de nincsenek tulajdonságai, csak függ az éterben. E forma szerint (mármint, hogy az anyag örökkévaló), az anyag Isten bizonyos jellemzőivel rendelkezik, hiszen önmaga által örökkévalóan fennállt. És az ilyen elgondolások hozták létre a korábbi babiloni animista hitrendszert is. Babilon tehát mindezeknek a filozófiáknak a valós eredete, valójában onnan ered az elmélet és annak filozófiai meghatározásai is, az anyag mae on létével kapcsolatban. S mindezekkel egyetértett Kelemen, a korai kereszténység egy meghatározó személyisége. Lilla rámutat annak tényére, hogy Kelemen teljes egyetértésben volt a neo-pythagóreanistákkal, Plotinusszal, és talán még Ammoniusz Szaccasz-szal is (Lilla, III. fej. 195-196 és 226 oldalak).

A vita lényege az, hogy az anyag formátlanul volt-e örökkévaló, vagy pedig formátlanul teremtett. Mert ha az anyag megformálatlanul már örökkévalóan létezett, akkor az anyag következetesen maga sem más, mint Isten ouziája vagy hüposztászesze. Ez viszont a gyakorlatban azt jelentené, hogy Isten minden anyagban benne rejlik, hiszen ha az anyag az Isten hüposztászesze, akkor végsősoron az anyagban maga Isten nyilvánul meg. Az ilyen gnosztikus okfejtések alapozták meg a trinitarista elméletet, ami szerint Isten lényege három elsődleges hüposztászesz-ben nyilvánul meg. Ma már ennél is tovább akar menni a kereszténység néhány ágazata.

Felmerül tehát a kérdés: az ige okozva lett, vagy nem lett okozva? Más szóval: volt-e önmagában való élete, vagy teremtés által lett létrehozva? A válasz rámutat arra is, hogy az anyag nem létezett örökkévalóan. Krisztus ugyanis maga jelenti ki, hogy nem létezhetett, hisz Ő maga volt a kezdet, az arche. Krisztus volt az Isten teremtésének kivitelezője, és az anyag (a világ) nem volt, nem lehetett egy arche, így Isten természetesen nem lehet anyagban rejlő, nincs jelen a kőben, fában, üvegben stb. Ezt feltételezni több okból is eretnekség, hiszen ha azt mondjuk, hogy Isten mindenbenrejlő, úgy a gonoszságban, pusztításban is Ő van jelen. Ez egyben ahhoz is vezetne, hogy Sátánt teremtésétől fogva gonosznak kell tartani, s ő nem más, mint Isten gonoszságának hüposztászesze.

Hasonlóan, az angyalok így szintén csupán Isten hüposztászeszei, mint az isteni kinyilvánítás aspektusai. Ilyen szempontból nézve már láthatjuk, hogy miképp nyilvánul ez eretnekségnek. Az emberek első hallásra talán fel sem fogják az ebben rejlő probléma mélységét. Ennek egyik elsődleges oka az, hogy a kereszténység vezetésére és irányítására vonatkozó tanaiknak semmi köze a Bibliában levetett egyházmodellhez. Pontosan ezokból gyűlöli Isten a nikolaiták tanait, mert elhomályosítják a bibliai igazságot a nép előtt. S helyette platonista tanokat vezettek be. A választottaknak, akikben ott a világosság, fel kell ismerni és tisztázni kell ezeket a doktrinális hibákat.

A laodíceai egyháznak szánt üzenet jelentősége mindennek hátteréből már jobban megérthető. A filozófiai viták akörül folytak le, hogy maga az anyag Isten ouziája vagy hüposztászesze volt-e, vagyis Isten mindenben ottlévő, mindenben bennerejlő-e. Hogy jelen van-e a kőben, fában stb. Ez azért lényeges kérdés, mert ez végülis nem más, mint az az animizmus, ami elsőként a korai babiloni vallásban jelent meg, s mai megfelelője megtalálható a sámánizmusban és minden ún. felszabadító teológiában, mint pl. a buddhizmus, shintóizmus stb. Az elmúlt száz esztendő feltárásai során részletesen megismerhettük a babiloniak vallását, Babilon feltárójának, Sir Wallace Budge-nek a Babylon című könyve nagyon jó példa mindennek bemutatására. A babiloni vallás animista vallás volt, s pontosan ez az animizmus van elterjedőben a mai kereszténység jelentős részében is.

Kelemen, csakúgy, mint Philo és a közel-keleti platonisták – mint Plutarkhosz és Atticus – nyíltan az okozatot (generation, azaz okozás, létrehozás) vallották. Kelemen Philót követve fenntartotta, hogy a teremtés nem az időben lett okozva, mivel az idő maga is az érzékelhető világ tartozéka (Lilla, 230. old.). Ez a nézet alapvetően hibás (a korábban felhozott okok és más írásokban felhozott érvek miatt), amire már Ágoston is rámutatott Az Isten Városában. Ennek a nézetnek a hibáira Az örök élet [133] című írás néhány kivonatával mutatunk rá:

Az idő fogalma csakis olyan állapotban működhet, ahol egymásra ható viszony létezik különálló tárgyak között. Például egy nap időtartamát az határozza meg, ahogyan a föld saját tengelye körül forog a naphoz viszonyítva. A napévnek pedig azt az időtartamot nevezzük, ami alatt a föld egy teljes fordulatot tesz a nap körül. A Galaxisban működő forgások szerint különböző évek léteznek, mint a szoláris/szidereal/galaktikus évek. Magának az univerzumnek is van egy kiterjedési tényezője, amely mozgás egy adott kiinduló ponttól való távolodáshoz viszonyul.

Ezt a kiinduló pontot Penrose a 10x10 123 hatványán határozta meg. A szám elképesztő mértéke szerint is az univerzum csak egy határozott kiindulási pontból jöhetett létre. Az univerzumban lévő testek minden mozgását az idő fogalmával határozzuk meg vagy fejezzük ki.

A mérés metódusától függetlenül, az idő csakis egy vagy több tárgy egymásra ható viszonyának az eredményeként jöhetett létre. Más szóval, az idő fogalma az egy vagy több létező tárgy viszonyának az eredménye. Egyedül Isten létezett az idő előtt, illetve az időn kívül, így az elohim létvalóság okozása [létrehozatala] kezdte meg az idő folyamatát. Ez az esemény volt az Isten teremtésének kezdete (Jel. 3:14). A Kolossze levél határozottan kijelenti, hogy Krisztus volt a teremtés elsõszülöttje (Kol. 1:15).

Az Úr Isten tehát az Alfa, mint a teremtés okozója, és mivel Ő a végcélja is mindennek a teremtő alkotásnak, így Ő az Omega:

Jelenések 1:8 Én vagyok az Alfa és az Omega, mondja az Úr, az Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő (amikor minden lesz mindenekben (Eféz. 1:23)): a Mindenható.

Az idő fogalmának tehát Jézus Krisztus létrehozatalakor kellett megkezdődnie. Ugyanis azzal, hogy Jézus Krisztus (és az elohim) okozva lett, azzal egyben az idő fogalmának is be kellett indulnia, a több egyéni lény egymásra hatása és viszonya miatt. Isten egyedül létezett az ezt megelőző halhatatlanság és időnkivüliség létállapotában. Függetlenül a mérés metódusától, miután legalább két egyéni lény létezett, azzal egyben az idő is létrejött, így Krisztus létének okozása Isten teremtése által egyben az időt is létrehozta. Végsősoron minden teremtmény Istentől és Isten által jött létre, ezért Isten az Alfa, mint minden lét okozója és fenntartója, de Ő egyben minden lét végcélja, az Omega is (Jel. 1:8). Krisztusnak a laodíceai gyülekezet számára elhangzott figyelmeztetését ma ugyanolyan komolyan kell venni.

 

Az Alpha és Omega cím Krisztusra kiterjedően

Az Alfa és az Omega és más hasonló címek használata a Jelenések könyvében egyértelmű választ adnak a görög filozófiai kérdésekre, amellett határozottan rámutatnak annak tényére, hogy a választottak számára Krisztuson keresztül utaltatik ki az elohim létvalóság.

A régebbi fordításokban, mint pl. az angol nyelvű KJV-ben (amely a Receptus kéziraton alapul), vagy a magyar Károliban a Jelenések 1:11 versében az Alfa és Omega kifejezések Krisztusra vannak vonatkoztatva. Mivel számos újabban feltárt, régebbi korból származó kéziratok nem tartalmazzák ezt a mondatot, így az amerikai RSV, a magyar Csia féle, de még a szintén magyar, katolikus Szent Jeromos Bibliatársulat kiadása sem foglalják be fordításaikba ezt a szövegrészt, mert láthatóan az később lett a szövegekhez hozzáírva. (A nagynevű Companion Biblie, amely végülis egy KJV, csupán kiegészítve számos megjegyzéssel és függelékkel, megjegyzést tesz ennek a versnek a bizonytalanságáról)

Ez a betoldás több okból is káros, mert egyben elhomályosít egy nagyon fontos folyamatot, nevezetesen azt, hogy miként kerül ez a cím Istentől Krisztus kezébe, illetve hogyan teljesedik be Isten akarata Krisztus munkája által.

Az eredeti szövegrész Csia Lajos fordításában teljesen pontosan fordítva:

Jelenések 1:11 s az a hang azt mondotta: "Írd könyvbe amit látsz, és küldd el a hét eklézsiának Efézusba, Szmirnába, Pergamonba, Tiatírába, Szárdeszbe, Filadelfiába és Laodiceába." (Csia Lajos)

Ehhez lett hozzáadva az a szövegrész, amely a Károliban így hangzik:

Jelenések 1:11 A mely ezt mondja vala: Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és Utolsó; és: Amit látsz, írd meg a könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek, a mely Ázsiában van, Efézusban, Smirnában, Pergámumban, Thiatriában, Sárdisban, Filadelfiában és Laodíceában.

Ennek a betoldásnak az egyedüli célja az volt, hogy alátámasszák vele a trinitarista istenképet, és valamilyen módon képesek legyenek ellensúlyozni mindazokat a további egyértelmű igerészeket a Jelenések könyvében, amely e tárgykörrel kapcsolatban ki lett nyilvánítva.

A Jelenések 1:8–ban az Alfa és az Omega kifejezések az Atyára vonatkozóan vannak leírva, aki a Jelenések 1:6 verse szerint Jézus Krisztusnak az Istene és Atyja.

Jelenések 1:8 Én vagyok az Alfa és az Omega – így szól az Úr, az Isten, aki van, volt és eljövendő, a mindeneken uralkodó (a Mindenható). (Csia Lajos)

Itt szintén látható egy szövegváltoztatás, mert a Receptus és az azon alapuló fordítások (mint a KJV, vagy a Károli) kihagyták a ho theosz vagyis Az Isten kifejezést, s helyette a kurioszt vagyis az Úr szót használják. Ezek a céltudatos trinitarista szövegváltoztatások, illetve hamisítások megváltoztatták a mondanivaló lényegét, abból a célból, hogy e két szövegrészt egybemosva mindkettőt Krisztusra vonatkoztathassák. Itt az Alfa és Omega kifejezések határozottan csak az Atyára, Krisztus Istenére és Atyjára vonatkoznak, tehát Krisztus nem viselte ezt a címet a kezdettől fogva. Vagyis szándékosan, egy téves, görög filozófiára alapuló teológia alátámasztásaként tették ezt a fordítók. Számukra ugyanis feltétlenül szükséges volt elrejteni az Isten és Krisztus közötti valós viszonyt, mert anélkül képtelenek lettek volna Krisztust az Atyával egyenlővé tenni egy isteni háromság felépítésén belül.

Jelenések 1:8 Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, a ki van, és a ki vala, és a ki eljövendő, a Mindenható. (Károli)

A Jelenések 1:17 és 2:8 verseiben nem fordulnak elő az Alfa és Omega szavak. Ezekben az idézetekben a görög protosz és eszkatosz kifejezések vannak használva, amelyek teljesen más fogalmat takarnak, mint amit az Alfa és Omega szavak fejeznek ki.

Jelenések 1:17 Mikor megláttam őt, úgy estem lábához, mintha halott volnék, de ő rám helyezte jobb kezét és így szólt: "Ne félj! Én vagyok az Első, az Utolsó

Jelenések 2:8 A szmirnai eklézsia angyalának írd meg: Ezeket mondja az Első és Utolsó, aki halottá lett, de feltámadott.

A protosz és eszkatosz szavak ugyanazt a fogalmat takarják, mint a Jelenések 3:14, ahol Krisztus az Isten teremtésének archéja, a kezdet, mint a prototokosz, vagyis az, aki elsőként fogant meg az Isten szellemi fiaként, és aki később az egyetlen szülött (monogenesz) Istenné (theosz, azaz elohim) vált (János 1:18).

Ebből a funkciójából terjedt ki ezután reá is az Alfa és az Omega titulus. A Messiás visszatérésével, és legvégül az Isten Városának eljövetelével Krisztus is viseli ezt a címet, mert rajta keresztül ment végbe minden. De ezt a címet nem magától eredően viselte a kezdettől fogva, mint ahogyan azt a hamisítások és betoldások bizonyítani szeretnék.

A Jelenések 22:13-16 verseiből láthatjuk, hogy a kezdet és a vég címek párosulnak az Alfa és az Omega címekkel Krisztusra vonatkozóan, amikor eljön, mint a fényes hajnali csillag.

Jelenések 22:13-16 13 Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó. 14 Boldogok, a kik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. 15 De kinn maradnak az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind a ki szereti és szólja a hazugságot. 16 Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag.

A vita tulajdonképpen nem akörül forog, hogy Krisztus viseli-e ezt a címet, hanem akörül, hogy miként és mikortól viseli. A hamisítások ezt szerették volna elfedni. Krisztus Istentől kapta meg magára vonatkozóan mindezeket a címeket, mert Ő volt az, aki a protosz-ként eggyé vált az Alfával, és aki az eszkatosz-ként, a teremtés befejezésének mintájaként eggyé lett az Omegával, arra a valóságra jutva, ami a teremtés célja, amint Isten minden lesz mindenekben (Eféz. 4:6).

A Jelenések 21:6 mutat rá arra, hogy ez miként teljesedik be. Krisztus az Alfa és Omega lesz, és egyben az arche és telosz. A Jelenések 3:14-ben még csak az Isten teremtésének archéja, ebből indult ki a folyamat. A Jelenések 21:6-ban viszont már nem csak a kezdet, hanem a vég is, mert akkor már eljött mindennek a beteljesedése.

Jelenések 21:6 Aztán azt mondta nekem: >>Beteljesedett! Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. A szomjazóknak ingyen adok az élet vizének forrásából.<<

A megtörtént vagy beteljesedett (gegonan) szó itt azt fejezi ki, hogy ekkor vége van annak a folyamatnak, amely addig tartott, amíg az Isten minden lett mindenekben, Krisztussal kezdve, aki maga sem volt ily módon egy Istennel a kezdetben.

Ebből is láthatjuk tehát, hogy itt ezeknek a címeknek a használatával valójában az a folyamat van bemutatva, amely az Isten teremtésének végcéljához vezet, rámutatva arra is, hogy miképpen megy mindez végbe, és mi a Messiás és a választottak szerepe mindebben.

Ekkor teljesedik be az: “Íme megújítok mindent”.

Ekkorra tehát beteljesedik a teremtés célja, és Isten minden lesz mindenekben. Isten az Omega, mert teremtésének végcélja, illetve eredménye Önmaga lesz. Azaz Önmaga létének, lényének kiterjesztése mindenekre, akként, amint ez az Isten teljességével való betöltődés Krisztusban is megtörtént elsőként. A trinitarista szemléletű bibliafordítók mindent megtettek, hogy elhomályosítsák ezt a tényt az olvasók előtt, mert ellentmond az állandó háromságban megnyilvánuló istenképüknek.

 

Krisztus, mint arche a trinitarizmuson belül

A fentebbi viták mind a laodíceai egyháznak adott üzenettel vannak kapcsolatban. Az említett téves filozófiai felvetések szintén ennek a gyülekezetnek, illetve egyházkorszaknak a jellemzői. A próféciák világossá teszik, hogy melyek ezek a tévtanítások, és azt is, hogy a laodíceai egyházat e tévtanítások miatt köpi ki Krisztus a szájából.

Krisztus azt jelentette ki, hogy Ő volt az Isten teremtésének archéja. Kelemen ezt félrevetve azt vallotta, hogy maga Isten az egyedüli arche, hogy ezáltal elkerülje azt a tényt, hogy Krisztussal kezdődött meg Istennek a teremtő munkája. S ez a lényege a vitáknak. A trinitaristák mindenképpen el szeretnék ködösíteni ezt a tényt, mert csak úgy lehetséges Krisztust egy binitarista Istenség részeként vallani.

A binitarista felépítés nélkül pedig lehetetlen a trinitarizmusig jutni, más szóval a Szentháromság tanának gyökerei a binitarizmusban rejlenek. A binitarizmus viszont magában hordozza önmaga életképtelenségét és pusztulásának magjait, mivel alátámasztó magyarázatai és érvei a trinitarizmushoz vezetnek. További velejárója ennek a tantételnek a lélek vagy szellem halhatatlanságával kapcsolatos tévtanítás. Kelemen teológus volt, de gyakorlatilag gnosztikus nézeteket vallott. Vallotta a szellem halhatatlanságát, szerinte a szellemeknek hét szinten kell továbbjutniuk, megszabadulva a testi vágyaktól a teljes gnoszisz-ra jutva (Lilla, 182.old). Vagyis a választottaknak keresztül kell menniük egy felvilágosodási folyamaton. Minden egyes egyház, amely elfogadja a trinitarizmust, annak velejáróként el fogja fogadni a szellem halhatatlanságának tanát is.

Ma a világ vallásainak nagy része elfogadja a szellem halhatatlanságának tanát, s ez egyféle egyesítő elmélet. Amit Kelemen vallott a szellemek hét szinten át tartó felemelkedéséről, az egyszerűen nem más, mint amit ma sámánizmusnak nevezünk. A sámánizmus szintén ősi, babiloni eredetű vallás, ami a nemzetek szétválasztása után az orosz sztyeppéken át terjedt el Ázsia nagy területein. A sámánizmus jellemzője az, hogy a szellemeknek különböző szinteken át kell feljutniuk a végső állapotba. Általában a hét szint az elfogadott, de vannak olyan változatok, amelyben kilenc vagy pedig tizenhárom különböző szintben hisznek, ahol minden szintet egy-egy szellem (amit Istennek hívnak) ural. Ezt a nézetet terjesztette hát Kelemen, és ezt vallották a kappadóciai teológusok is. Az általuk vélt hét szinten való misztikus utazás vezetett el az Istenhez, de az nem az egy igaz Isten. Ez a vallás nem más, mint egy bukott szellemlény vallása, és ez inkább közelebb áll a mai buddhizmushoz, mint az igaz kereszténységhez. A buddhizmusban ugyanis szintén szinteken át lehet eljutni a megvilágosodáshoz. A buddhizmus valójában a sámánizmus egy kategóriájába tartozik. A buddhisták szintén szellemeket hívnak segítségül, hogy azok beléjük költözzenek és irányítsák őket, így jutva fel a magasabb szintekre. Ez tehát démoni szellemek idézése, segítségül hívása a szellemi úton való haladáshoz. Természetesen ennek semmi köze a Szentlélekhez, s annak a hívőkben való munkájához. Az archét illető igaz keresztény tanítástól a gnosztikusok abban különböznek legjobban, hogy szerintük az archontes gonosz szellemi erőkből álltak, Jaldabaoth alatt, aki a materiális világ fölötti úr volt (lásd János Apokrifonját 41:12-14, és a II. Kraus-Labib kódex II. 4-5, a 139 oldalon és Lilla 183. old. 5. Lábjegyzetét). A kereszténység pedig maga is nagy változáson ment át az archét illetően az első két évszázadban. Először, úgy mint Kelemen, arra jutottak, hogy a logoszt vélték Isten második hüposztászeszének. Kihagyták a bölcsességet, ami pedig Isten első teremtménye és tanácsosa volt (Lilla, 208. oldal). A Példabeszédek 8:22 rámutat arra, hogy a bölcsesség volt az első teremtett szellem, s ez volt az Isten tanácsosa. Ezt a hibát azért követték el, mert nem ismerték a Szentlélek pontos működését, illetve szerepét. A Szentlélek nem jöhetett létre Krisztus teremtése után, hanem Isten hatékony erejeként áramlott ki Istentől, mindennek a teremtése előtt, abból a célból megalkotva, hogy egybekösse Krisztust és a többi mennyei lényt az Isten akaratában.

Mindennek a lényege az, hogy a Szentírásban levezetett modell helyett egy olyan filozófiai irányzat jött létre, aminek végkövetkeztetése oda vezet, hogy a teremtés minden eleme nem más, mint Isten hüposztászesze vagy oúziája. A hüposztaszesz és oúzia kifejezések, bár lényegében ugyanazt jelentik, különböző irányelvek által használt szavak. Az előzőt a sztoikusok, míg a másodikat a platonisták használták. A trinitaristák szóhasználata szerint az egy oúziának három hüposztászeszben megnyilvánuló aspektusa van. Tehát mindkét kifejezés használatával támasztják alá az egy Isten három hüposztászeszben való megnyilvánulásának tanát (lásd még A hypostasis szó jelentősége [230] című írást). A probléma az, hogy a kiinduló filozófia szerint, amelyre ezt a tantételt építik, az angyalok – a jók és gonoszak egyaránt – szintén Isten hüposztászeszei. Tehát végső soron Sátán is, s mint ilyen, a teremtésétől fogva gonoszság volt benne, a gonoszság akkor pedig valójában nem más, mint Istennek egy hüposztászesze. Ez igen komoly vád, de a filozófia velejárója. Nem véletlen, hogy ez a nézet kezd elfogadottá válni egyes keresztény körökben, holott a Biblia határozottan kijelenti, hogy Sátán teremtésétől fogva tökéletes volt a bukásának idejéig (Ezék. 28:15).

Az egész filozófia arra épült, hogy Isten mindenben benne rejlik, így minden Isten hüposztászesze. Senkinek nem létezik az önmaga valósága, Sátán pl. csak azt a valóságot éli meg, amit Isten rajta keresztül fejez ki Önmaga elméjéből, tulajdonságaiból. Ugyanígy minden más angyal, szintén csak Isten aspektusait tükrözik, nincs valós létük, csupán hüposztászeszek. Sőt, a neo-platonista filozófia által ez tovább lett vezetve addig, hogy Isten az anyagban is bennerejlő. Ez messzemeően túlmegy az alapvető trinitarizmuson, és a ma fejlődő Process (Folyamat) Teológiában nyilvánul meg, aminek tételei az utolsó idők vallásának jellemzői lesznek.

Ez a ma elterjedőben lévő ún. Process Teológia nem más, mint a trinitarizmuson keresztül újraéledt neo-platonizmus. Ez a rendszer egybeolvasztja a létező vallások nagy részét. Teológiája jól applikálható a buddhizmusra és a hindu “felszabadító teológiára”. Tehát egy általánosító rendszerről van szó, ami ahelyett, hogy a mai katolikus egyház fennmaradását szolgálná, inkább annak megszűnését okozza majd. Mindez azzal végződik, hogy maga a fenevad fog a nagy parázna ellen fordulni, és elpusztítja azt. Ez a ma végbemenő vallási átrendeződés az Isten Gyülekezeteire is kezd kihatni, és odáig fog vezetni, hogy a bűn embere képes lesz színre lépni. Az általa terjesztett rendszer pedig még a választottakat is megtéveszti, amennyiben az lehetséges.

A megtévesztés univerzális lesz, s amint Krisztus figyelmeztetéséből levonhatjuk az utolsó időkre vonatkozóan, az Isten Gyülekezeteiben elkezdődött ez a folyamat. E megtévesztés ellen jelentette ki Krisztus azt, hogy ő Isten teremtésének archéja. Kelemen állítása, miszerint Isten az egyedüli arche, csakis abban az értelemben igaz, hogy minden létező az Isten akarata által létezik, illetve jött létre (Jel. 4:11). Igen, minden Isten akaratából jött létre, a teremtésének kezdete Krisztus volt. Krisztus volt továbbá e világ megteremtésének kivitelezője, így archéja is.

Lilla megemlíti, hogy a Philót megelőző alexandriai zsidó gondolkodóknak jellemző vonása volt az, hogy szerintük az isteni bölcsesség volt az elsőként megalkotott szellem, az Isten tanácsosa. Tehát a görög filozófiáktól mentes alexandriai zsidók tudták, illetve felismerték, hogy a bölcsesség volt az első szellemi kiáramlás, amelyet Isten létrehozott. Az Istentől kiáramló bölcsesség után jött létre az Isten Szava, amelyet a bölcsesség, azaz a Szentlélek kapcsolt Istenhez a Szentlélek funkciójában. Ez a bölcsesség a Préd. 1:4-ben említett Szófia, ami a Példabeszédek 8:22 szerint az első teremtmény. A Salamon Bölcsessége 9:9-ből pedig megtudhatjuk, hogy ez a bölcsesség segédkezett a világ teremtésekor. Erre a Szellemre utal tehát az 1Mózes 1:2, ahol az Isten Szelleme a vizek fölött lebegett. A Krisztust megelőző időkben egyes írók az Isten erejének ezt az aspektusát egy személyként, személyben határozták meg, s ebből az elgondolásból maradt fenn máig az az elmélet, miszerint a Szentlélek egy egyéni személy.

A Szentléleknek kellett lenni az első szellemi kiáramlásnak – már a puszta logika szerint is –, ugyanis Istennek mindeneket megelőzően létre kellett hoznia egy olyan mechanizmust, amely által az okozott Krisztus, és a többi elohim lény Istenhez integrálódhat oly módon, hogy az egész egység mégis egy monoteista istenképen belül létezzen. Ez a szellemi erő azonban nem egy egyéni lény. Isten a forrása és központja minden létező lénynek, és a mennyei seregek minden hű tagja a Szentlélek által kötődik Istenhez. Továbbá szintén a Szentlélek által töltődik be minden egyes újjászületett emberi lény az Isten természetével. Pontosan úgy, mint ahogyan Krisztus is teljességgel betöltődött azzal, és ahogyan a választottak, majd később minden egyes ember annak a természetnek a teljességére juthat. Az erre létrehozott Szellem által. Az Istentől kiáramló Szentlélek tehát egy mechanizmus, amelynek funkciója az, hogy általa Isten végül minden legyen mindenekben. Csak akkor érthetjük meg ennek az eggyéválásnak az egész folyamatát, ha ismerjük a Szentlélek pontos funkcióját. Ez az egész folyamat az Isten örök és maradandó szeretetéből kifolyólag válik lehetségessé számunkra. Ez egyben rámutat arra is, hogy Isten nem lehet egy binitarista felépítés, ugyanis a jóságnak egy abszolút központja, illetve forrása van: maga az Isten. Krisztus kijelentette, hogy egyedül Isten jó: “Miért hívtok engem jónak, egyedül Isten a jó.” Azért jelenthette ezt ki ilyen határozottan, mert minden jóságnak egy központi forrása van, és ez ellentmond bármilyen binitarista vagy ditheista istenképnek, még az emberi logika szerint is. Az Isten törvénye az Isten tökéletes természetéből ered, amely változatlan és állandó, így tehát mindörökké fennáll, mivel Istennél nincs változás, lévén a jó és a jóság egyedüli kiinduló forrása. Isten saját természetét és jóságát a Szent Szellem által osztja meg velünk.

 Ω