CoG

Izmael – az arab nép bibliai eredete és próféciai szerepe

A Közel Kelet gyakran egy olyan puskaporos hordóhoz van hasonlítva, amely körül állandóan szikrák csapkodnak, és akármelyik pillanatban felrobbanhat. A keresztény tanítók egy igencsak megunt kliséként hozzáteszik még, hogy „mindennek mélyen bibliai okai vannak”. Ugyanakkor ezeknek az okoknak a valós mibenlétét mégis csak kevesen tanítják, ismerik és értik meg. A Biblia próféciai perspektívájából nézve a zsidó-arab viszály mellett a kereszténység és az iszlám ellentéte is egy olyan konfliktus, ami mélyen be lett kódolva a nyugati világ és az arab világ történelmébe, s talán némi túlzással élve, a nyugati ember és az arab ember genetikájába is. Ebben az írásban ennek a több ezer évre visszamenő viszálynak az okait, majd próféciai következményeit vizsgáljuk meg, kiemelve az arab nép szerepét.


 

Church of God

Email: p.poli@mailcity.com

 Copyright © 2015, Póli Pál - Isten Egyházának Gyülekezetei

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetőek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

Weboldal: http://www.churchofgod.hu


I. Rész
Az arab nép bibliai eredeteerv

Az arabok egy igen jelentős számú, saját kultúrával rendelkező és bibliailag is fontos népcsoportot alkotnak a világban. Az utóbbi évtizedek demográfiai robbanásnak köszönhetően a legfrissebb adatok szerint az arabok lélekszáma már meghaladja a 350 millió főt. Ez a népesség 22 észak-afrikai és közel-keleti országban teszi ki a lakosság döntő többségét az Atlanti óceán partján fekvő Mauritániától az Indiai óceán partján fekvő Ománig. Habár az arabok egymástól független államokban élnek, mégis egy kultúrát és etnikumot alkotnak, egy közös nyelvet, az arabot - vagy talán pontosabban ennek a nyelvnek a helyi dialektusait - beszélik. Erre a sajátos kultúrkörre gyakran utalunk az „arab világ” kifejezéssel, amit maguk az arabok is előszeretettel használnak (al-‘alam al’ arabi, arabul: العالم العربي). A közös érdek szülte meg az Arab Ligát, vagy pánarab szövetséget. Noha Jordánia, Törökország és Irán nem arab országok, de a közös iszlám vallásból fakadó kultúra által, és geográfiai elhelyezkedésüknél fogva gyakran asszociálódnak az arabokkal. Ezt a kapcsolatot még a próféciai szempontok is kiegészítik. Meg kell jegyezni azt is, hogy az arab világ etnikailag koránt sem homogén. Az arabok között ugyanis nagy számban találhatunk pl. khámita népelemeket (Kus, Put és Mitczraim nemzetségeiből), amelyek ugyan arabul beszélnek és a közös iszlám kultúrában szocializálódtak, de etnikailag nem arabok. Az arab diaszpóra Európában valami 5-6 millió főre, az USA-ban pedig kb. 3.5 millió főre tehető (Megjegyzés: az európai és amerikai arab lakosság száma nem tévesztendő össze az iszlám vallású lakosság számával, ami természetesen messze több). Politikailag talán nem korrekt, ugyanakkor nem túlzás kijelenteni azt sem, hogy az európai és az arab kultúra nem kompatibilis egymással, és a felszín alatt forrongó indulatok előbb-utóbb a két kultúrkör Bibliában is megjövendölt ütközéséhez fognak vezetni. Ennyi bevezető után térjünk is rá az arab nép bibliai eredetére és próféciai rendeltetésére.

Ábrahám elhívása és a neki adott ígéretek

Az arabok, ahogyan a zsidók is, a bibliai Ábrahámot tartják az ősapjuknak. Ábrahám nevének jelentése: „népek atyja”. És valóban, földünk teljes lakosságának egy igen jelentős hányadát teszik ki Ábrahám leszármazottai. Üdvtörténeti szempontból nézve a legjelentősebb ábrahámita nép a 12 törzset kitevő „Izrael háza” (aminek a zsidók csupán egy törzsét képviselik). De Ábrahámtól származnak az arabok, mellettük a törökök és a perzsák is, és még néhány további olyan nép, amely rokoni és sorsviszonyban áll az arabokkal. Az alábbiakban kitérünk ezekre a népekre is.

A történet tehát egy Ábrám nevű héber emberrel kezdődött. A héberek a Shem nemzetségéből való Arpaksádtól származó káldoknak egy alágazatát képezték. A héber megnevezést egy, a nemzetséget megalapító és a Héber nevet viselő egyén után kapták (1Móz. 10:24; 11:16). Ábrám a Shem utáni kilencedik nemzedékben élt, apja neve Terah volt (1Móz. 11:26). Terah és családja a dél-mezopotámiai “káldok Ur”-jában élt, ami ekkor a kor egyik legjelentősebb városa volt, ahol Terah egy fontos pozíciót töltött be.

A káldok pogány istenek sokaságát szolgálták, és nagyon híresek voltak a varázslásaikról, az asztrológiáról és az egyéb okkult tudományok ismeretéről. Terahnak három fia volt, Ábrám, Náchor és Hárán. Ábrám a saját nemzetségéből vett magához feleséget, akit Sárainak neveztek, aki azonban meddő volt. Terah, valamikor i.e. 1900 körül, nem sokkal az elamiták támadása és a város pusztulása előtt elhagyta Urt, és családjával a kb. ezer kilométerre észak-nyugati irányban fekvő Háránba költözött. Terah a káldok szokását követve bálványimádó ember volt, fia, Ábrám azonban egyike volt azon keveseknek, akik az igaz Istent keresték. Még Mezopotámiában szólította és hívta el őt az Isten (Ap.Csel. 7:2-4), az alábbi ígéretekkel párosítva:

1Mózes 12:1-3 1 Az Úr így szólt Ábrámhoz: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. 2 Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. 3 Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.”

„Elindult tehát Ábrám, ahogy az Úr megparancsolta neki”. Hárán csupán egy állomás volt, amikor hetvenöt évesen feleségével és unokaöccsével, Lóttal elindul a neki ígért Kánaán földje felé (1Móz. 12:4-5). Amikor Ábrám megérkezett Kánaánba, az Úr újra megjelent neki és kiegészítette a korábbi ígéreteket az Ígéret földjére vonatkozóan: „Ezt a földet utódaidnak adom.” Nem sokkal később az Úr újra megerősítette ezt az ígéretét: „Emeld föl szemedet és tekints a helyről, ahol állsz, északra és délre, keletre és nyugatra. Az egész földet, amelyet látsz, neked és utódaidnak adom minden időkre. (1Móz. 13:14-15).

A későbbiek folyamán ezekre az ígéretekre épült fel a három nagy világvallás, a judaizmus, a kereszténység és az iszlám. És ennek a három világvallásnak a legjelesebb egyéniségei, vagy „alapítói”, Mózes, Jézus és Mohamed mind Ábrahám leszármazottai voltak. Majd az ábrahámi ígéreteknek, illetve szövetségnek a sajátos értelmezései szülték meg a három világvallás között fennálló viszályt is.

Az Ábrámnak adott ígéretek része volt a következő kijelentés: „Olyanná teszem utódaidat, mint a föld homokját. Ha az ember megszámlálhatná a föld homokját, akkor megszámlálhatná utódaidat is. (1Móz. 13:16). Csakhogy Ábrám felesége meddő volt, az idő pedig egyre telt. Így amikor az Úr egy látomásban megjelent Ábrámnak az kifakadt amiatt, hogy minden ígéret ellenére még nem született egyetlen örököse sem, és rabszolgáira száll minden vagyona (1Móz. 15:1-3). Isten azonban megerősítette mindazt, amit korábban mondott, megnyugtatva Ábrámot, hogy saját ágyékából származó örököse születik, és annyi utóda lesz, „mint égen a csillag” (1Móz. 15:4-5). Ábrám pedig hitt Istenben, ami igazságul tudatott be neki (6. v), Sárai azonban továbbra is meddő maradt.

Sárainak volt egy egyiptomi szolgálónője, akit sok más ajándék mellett (1Móz. 12:16) még a Fáraó adott Ábrámnak a korábbi egyiptomi útja alkalmával (mindez akkor történt, amikor a Fáraó magához kívánta venni Sárait, mert azt hitte, hogy az Ábrahám húga). Ennek az egyiptomi szolgalánynak a neve Hágár volt. Az idő teltével Sárai elkeseredésében így szólt Ábrámhoz:  „Nézd, az Úr nem adott nekem gyermeket. Menj be szolgálómhoz, általa talán gyermekhez jutok.” (1Móz. 16:2). Sárai tehát szolgálólányát másodfeleségként adta Ábrámhoz, hogy általa jusson utódhoz. Ábrám bele is egyezett ebbe, s nem sokkal később Hágár terhes lett tőle. Sárai meggondolatlan ötlete azonban nem várt következményeket vont maga után, ugyanis Hágár, mivel örököst fogant az ekkor már nevezetes Ábrámnak, kezdte lenézni asszonyát, az pedig féltékennyé vált. A helyzet addig fokozódott, míg Sárai nem volt képes többé elviselni. Ha belegondolunk, Ábrám fiai még meg sem születtek, de már viszály bontakozott ki közöttük. Sárai ezután addig gyötörte Hágárt, amíg az megelégelve azt, megszökött otthonról. A pusztába futva megjelent neki az Úr angyala, aki arra utasította, hogy térjen vissza a házhoz, és prófétált neki a méhében megfogant fiú jövőjéről:

1Mózes 16:10-12 10 „Utódaidat oly számossá teszem, hogy sokaságuk miatt megszámlálni sem tudják őket.” 11 Aztán még így szólt: „Nézd, fogantál és fiút fogsz szülni. Nevezd majd Izmaelnek, mert Isten meghallgatott szükségedben. 12 Olyan ember lesz, mint a vadszamár: keze mindenki ellen és mindenki keze őellene. Összes testvérével szemben telepszik majd le.”

A prófécia csaknem önmagáért beszél. A vadszamár nem egy becsmérlő kifejezés, ez az állat ugyanis úgy van számon tartva a Közel-Keleten, mint a szabadság, a büszke ellenáll és a megzabolázhatatlanság példaképe. Azt jelentette ez, hogy az izmaeliták egy büszke és harcias néppé lesznek, akik mindenkivel harcban állnak, s mindenki ellenük lesz. A 12. vers pontosabb fordítása a “testvéreivel szembeszáll”, s ez a prófécia ugyancsak történelmi ténnyé lett, hiszen az arabok az izraelita és a zsidó féltestvéreik legádázabb ellenfelei közé tartoznak.

Hágár az Úr angyalának késztetésére vissza is tért Ábrám házába, megszülte a fiút, akit Izmaelnek neveztek el (1Móz. 16:15). Ettől az Izmaeltől származik az arab nép. Izmael születésekor Ábrám nyolcvanhat éves volt. Az elkövetkező tizenhárom évben Izmael Ábrám házában nevelkedett, és kétséget kizárva apja az igaz Isten ismeretében nevelte őt fel. Az iszlám hagyományok szerint ez idő alatt építette meg Ábrám a Kába kövét Izmael segédletével. Kilencvenkilenc éves volt Ábrám, amikor újra megjelent neki az Úr, és ekkor köttetett meg vele ténylegesen az a szövetség, amit az Ábrahámi Szövetségként ismerünk, s aminek a körülmetélkedés volt a jele. Ez alkalommal változtatta meg Isten a nevét is Ábrámról (dicső apa) Ábrahámra (népek apja), s biztosította, hogy a szövetség részeként Sáraitól (az ő nevét szintén ekkor változtatta meg Isten Sárára) kap olyan fiút, akikben az isteni ígéretek beteljesülnek majd (1Móz. 17:1-16).

1Mózes 17:15 Isten tovább beszélt Ábrahámhoz: „Feleségedet, Sárait ne hívd tovább Sárainak, hanem Sára legyen a neve. 16 Megáldom, és általa fiút adok neked. Megáldom, hogy néppé legyen: népek királyai származnak majd tőle.”

A szövetség ellenére Ábrahámot a saját maga és felesége életkora miatt erős kétségek gyötörték azt illetően, hogy utóduk születhet még (1Móz. 17:17). Ráadásul időközben nagyon a szívéhez nőtt Izmael és az asszonyok közti ellenségeskedés is alábbhagyott. Ábrahám megelégedett volna azzal, ha Izmael lesz mindennek az örököse. Ezt tükrözte az Istenhez szólt kérése is. Isten kifejtette, hogy a Sárától született fiával, majd annak utódaival fog örök szövetséget kötni. Megértette azonban Ábrahám Izmaellel kapcsolatos aggodalmát, és áldásokat mondott a fiúra:

1Mózes 17:18-20 Ezért Ábrahám így szólt Istenhez: „Éljen csak Izmael színed előtt!” 19 De Isten ezt válaszolta: „Nem úgy! Feleséged, Sára ajándékoz meg fiúval téged, s te majd az Izsák nevet adod neki. Szövetségemet örök szövetséggé teszem vele, én pedig az ő és őutána leszármazottainak Istene leszek. 20 De Izmaelt illetően is meghallgatlak. Nézd, megáldom, termékennyé teszem, és szerfölött megsokasítom. Tizenkét fejedelmet fog nemzeni és nagy néppé teszem.

Mindemellett azonban határozottan megismételte, hogy a szövetsége kizárólag a Sárától születendő gyermekre fog szállni:

1Mózes 17:21 De szövetségemet Izsákkal kötöm meg, akit Sára a jövő évben ez idő tájt szül.

Ezek után Ábrahám, s házának minden férfitagja, köztük Izmael is körül lett metélve (1Móz. 17:23-25). Utódai, az arabok a mai napig követik ezt a gyakorlatot.

Sára öreg kora ellenére végre megfogant és megszületett a szövetség örököse, Izsák. Az idős pár öröme teljes volt, és Izsákra fordították minden figyelmüket. Habár a Genezisben található leírás konkrétan nem tér ki erre, Hágár minden bizonnyal felfogta, hogy fia másodlagossá vált Ábrahám számára, és még az is érthető, hogy emiatt némi ellenszenvet szított volna benne Izsák ellen. Így Izmael, aki idősebb és erősebb volt, zaklatta és bántotta a fiatal fiút. Ezt Pál apostol teszi nyilvánvalóvá, amikor a két anya és a két fiú szerepét az üdvtörténelem szempontjából elemzi. Pál hasonlata szerint a testi gyermek (Izmael) a törvény alatti szolgaságot jelképezi, míg az ígéret gyermeke, Izsák, a szellemi embert s annak szabadságát (Gal. 4:21-31). Ennek részeként a következő megjegyzést tette: „De amint akkor a test szerint született [Izmael] üldözte a Szellem szerintit [Izsákot], úgy van ez most is.” (Gal. 4:29) Ebből levonható, hogy Izmael nem volt egy ideális nagytestvér, erőt vett rajta a féltékenység és bosszú vágya, s aszerint bánt a kisöccsével.

Bárhogyan is, a helyzet úgy hozta, hogy a két asszony és fiaik egymáshoz való viszonya nagyon kényessé vált. Érzékelhetően, Sára csak a megfelelő alkalomra várt, hogy végre megszabaduljon Hágártól és annak fiától. Ez az alkalom el is jött, amikor Izsák növekedett és az elválasztása alkalmával egy ünnepi lakomát rendeztek számára:

1Mózes 21:8-9 Ahogy a fiú növekedett, elválasztották. Ábrahám Izsák elválasztása napján nagy lakomát rendezett. 9 Akkor Sára észrevette, hogy az egyiptomi Hágár fia, akit ez Ábrahámnak szült, az ő fiával játszik.

A fenti idézet 9. versében a „játszik” szó a héber mə•ṣa•ḥêq fordítása, aminek egyik jelentése: gúnyolódik, vagy gúnyt űz. A szónak ez az értelmezése érthetőbbé teszi Sára azonnali kifakadását is:

1Mózes 21:10 Ezért azt mondta Ábrahámnak: „Távolítsd el a szolgálót és fiát. Ennek a szolgálónak a fia ne örököljön együtt az én fiammal.”

Ábrahám vonakodott, de Isten megerősítette Sára kívánságát, és újra csak Izsákot nevezte meg jogörökösként. De tekintettel Ábrahámra, Izmael felől is egy pozitív ígéretet tett:

1Mózes 21:11-13 Ábrahámnak nem tetszett ez a beszéd a fia miatt, 12 de Isten így szólt Ábrahámhoz: „Ne bánkódj a fiad és szolgálód miatt, hanem hallgass Sárára mindenben, amit mond neked, mert utódaidat Izsák után fogják nevezni. 13 De a szolgáló fiát is nagy néppé teszem, mivel ő a te utódod.”

Az ezt követő sorok azt vázolják fel, hogy Ábrahám, megfogadva felesége és Isten utasítását, miként küldte el magától Hágárt és Izmaelt, valamint azt, hogy az anya miként adta fel a sorsát és a reményét magával és fiával kapcsolatban. Isten azonban gondját viselte, a fiú felnőtt és egy pusztai harcos ember lett belőle:

1Mózes 21:14 Ábrahám korán reggel fölkelt, kenyeret és egy tömlő vizet vett, s odaadta Hágárnak, aztán a vállára tette a fiát és eltávolította őket. Az elment és Beerseba pusztáján bolyongott. 15 Amikor a víz kifogyott a tömlőből, a gyermeket ledobta egy bokor alá. 16 Ő maga tovább ment, és egy nyíllövésnyire leült vele szemben. Ezt mondta: „Nem tudom nézni a gyermek haldoklását.” Így ült vele szemben, az pedig elkezdett hangosan sírni. 17 Isten meghallotta a gyermek hangját, s az Isten angyala az égből megszólította Hágárt és azt mondta: „Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert Isten meghallgatta a gyermek szavát ott, ahol van. 18 Kelj föl, vedd a gyermeket és tartsd erősen a kezedben, mivel nagy néppé teszem.” 19 Azután Isten megnyitotta a szemét, és meglátott egy vízforrást. Odament, megtöltötte a tömlőt és inni adott a gyermeknek. 20 Isten a gyermekkel volt. Az felnőtt, a pusztában lakott és íjas vadász lett. 21 Párán pusztájában lakott, s anyja Egyiptom földjéről szerzett neki feleséget.

Az utolsó verssor rámutat arra, hogy Hágár saját népéből, vagyis Egyiptom földjéről szerzett fiának feleséget. Így ezen a ponton talán térjünk ki röviden a genetikai tényezőkre is. A Szentírás nem egy “politikailag korrekt” iromány, s mi sem mutatja ezt jobban annál, hogy amíg Ábrahám utódai közül a szövetségben nem részesülő vérvonalak (mint Izmaelé és Ézsaué) genetikailag elkeveredtek, addig a választott vonalon a gondviselés és szövetségben részesült egyének hite által gondosan meg lett őrizve az adott, tisztán szemita vérvonal. Ábrahám után, illetve a szemita nyelv megőrzése miatt az arabokat a szemita népek közé sorolják, ám tartsuk figyelemben azt, hogy az izraelita népekkel ellentétben, az arab rassz egy adott keveredés eredménye. Egy nép genetikai összetételét az ősszülők határozzák meg. Tény, hogy Izmael csupán apja, Ábrahám után volt héber, illetve szemita származású, mivel anyja, Hágár egy egyiptomi asszony volt. Az egyiptomiak köztudottan Khám Micraim nevű fiától származtak, ami azt jelenti, hogy Izmael fél szemita, fél khámita volt, azaz a fehér és fekete rasszok keveredésének a jegyeit viselte. Ugyancsak fontos tényező, hogy a fél egyiptomi Izmael aztán maga is egy egyiptomi feleséget vett el (1Móz. 21:21), ami által így utódaiban dominánsabb volt a khámita vér. Ebből következően Izmael utódainak, az araboknak a fizikai megjelenése is ezt a keveredést tükrözi, ahol a khámiták sötétebb bőr és hajszíne a domináns. Mivel azonban Izmael apjának, Ábrahámnak a héber nyelvét beszélte, majd utódainak is ezt a nyelvet adta tovább, így az arab nyelv, ha egyéni úton is fejlődött tovább, de megőrizte szemita jellegét.

Ábrahám a szövetség kibontakozása után már nagy gondot fordított arra, hogy Izsáknak ne bármiféle asszonyt találjon, hanem egy saját nemzetségükből valót, az etnikai tisztaság megtartásának érdekében (1Móz. 24). Ugyanezt tette Izsák és Rebeka is, amikor arra utasították Jákobot, hogy a saját nemzetségükből vegyen feleséget, aki ezt meg is tette (1Móz. 28). Ellenben a születésjogát elherdáló, s így a szövetségtől elesett Ézsau, szülei bánatára, a tiltott kánaániták közül vett magához feleségeket (1Móz. 36:1-5). A rasszok és népek egymástól való elválasztása Istentől ered, aminek adott célja van a fizikai világban. Az üdvösség kiterjed minden népre, nyelvre és emberre, de az üdvösségnek Isten a szerzője, s az üdvterv része volt az, hogy a választott nép genetikailag homogén legyen. Ennek a részletesebb okai azonban nem tartoznak ezen írás témájához, így térjünk vissza Izmael történetéhez.

Izmaelnek tizenkét fia született, ezek nemzetségei ma együttesen alkotják az arab világ nemzeteit.

1Mózes 25:12-18 Ezek az utódai Izmaelnek, Ábrahám fiának, akit az egyiptomi Hágár, Sára szolgálója szült Ábrahámnak. 13 Ezek Izmael fiainak nevei nevük és nemzetségük rendje szerint: Izmael elsőszülötte Nebajot, azután Kedár, Adbeel és Mibszám, 14 Misma, Duma és Massza, 15 Hadad, Tema, Jetur, Nafis és Kedma. 16 Ezek Izmael fiai, és ez a nevük szállásuk és táborhelyük szerint, tizenkét törzsfő törzseik szerint. 17 Izmael életkora 137 évet tett ki, akkor hunyt el. Meghalt és megtért nemzetségéhez. 18 Lakóhelye Havilától Surig terjedt, ami Egyiptomtól keletre, Asszur irányában fekszik. Testvéreivel szemben telepedett le. (lásd még 1Krónika 1:29)

Az itt felsorolt fiak mellett, Izmaelnek született még legalább egy lánya is, aki aztán úgy van megemlítve, mint Ábrahám Izsák vonalán született unokájának, Ézsaunak (vagy Edomnak) az egyik felesége:

1Mózes 28:9 [Ézsau] elment Izmaelhez és feleségeihez, még feleségül vette Machalatot, Izmaelnek, Ábrahám fiának leányát, Nebajot testvérét.

Ezáltal az egyébként is rokoni viszonyban álló izmaeliták és edomiták tovább erősítették a családi kapcsolatot. Az ábrahámi családfának egy nagyobb ágát képzik még Ketura utódai is. Keturát Sára halála után vette feleségül Ábrahám, és hat fiat kapott tőle, akiket ugyancsak elküldött maga mellől, s akik maguk is önálló nemzetségekké lettek (1Móz. 25:1-6). Csak mellékesen megjegyezve, Ábrahám Keturától született, Midian nevű fiától ered a perzsa nép. A szövetségben nem részesülő ábrahámita népek (az izmaelita arabok, az edomita törökök és a midianita perzsák) között előfordult a keveredés, alkalmanként katonai szövetségeket alkottak, s mindannyian mindenkor Izrael ádáz ellenségei voltak és maradtak is a mai napig. Ezeket a nemzeteket gyakori rivalizálásuk ellenére, a távoli rokonság és az egymással szomszédos lakhely mellett a közös iszlám vallás, és az izraelita nemzetek elleni politizálás tartja össze. Ezt az Izrael-ellenes ligát kiegészíti még az Ábrahám fivérétől, Hárántól származó Lót két nemzetsége, Ámmon és Moáb (1Móz. 19:36-38), vagyis a mai Jordánia is. Jegyezzük meg, Lót felesége ugyancsak khámita/kánaánita asszony volt. Moáb és Ámmon saját két lányától született meg, így az izmaelitákhoz és az edomitákhoz hasonló keveredésű népet alkottak. Ezek a népek teszik ki a Közel-Kelet lakosságának döntő többségét, s amikor az arabok, vagy a Közel-Kelet egészének a próféciai szerepét elemezzük, akkor a fentebb említett népek is mind közre játszanak.

Az arab név eredete


Egy dolog még tisztázásra vár. Miként lettek az izmaelitákból arabok? A Perzsa-öböl és a Vörös tenger között elfekvő hatalmas félszigetet már ősidők óta, jóval Izmael megszületése előtt is „Arábia” néven ismerték. Az „arab” megnevezés egy ősi szemita szótőből fakad, aminek jelentése: „nyugat”, illetve „napnyugta”, de jelent még „kietlent” is. Az Eufrátesztől keletre fekvő termékenyebb földeken élő kultúrák a folyó vonalától, nyugatra elterülő sivatagos vidéket nevezték Arábiának, lakosait, a joktáni hébereket pedig aribu-nak, illetve arabu-nak, vagyis, arabnak. Arábia története nem túl sokkal az özönvíz után kezdődött, a már korábban említett Héber (1Móz. 10:25) Joktánnak nevezett fiával. Ezt a Joktánt (arabul: Qathant) az arab történészek az Arab félsziget legdélebbi részein lakó arabok ősapjának tartják. Joktánnak a tizenhárom fia által egy igen szerteágazó családfája van, amelynek legalább két ága teljesen elkeveredett az imaelitákkal. Joktán számos fiainak egyike Jerah (vagy arabul: Yarab) volt, neve a Szentírásban is említve van (1Móz. 10:26). Ő volt egyben az Arab félsziget legdélibb részén elfekvő Yemennek a megalapítója. Jerah testvére, Hadoram (arabul: Jorham) pedig az Arábia nyugati részén található, és akkoriban jelentősnek számító Hejaz királyság megalapítója volt (az iszlám szent helyeinek számító Mekka és Medina ezen a területen helyezkedik el). Az arab hittörténészek szerint a későbbiekben egy jorhamita (vagy hadorámi) hercegnő, Mudad ugyancsak Izmael felesége lett. Tőle született meg a legnevezetesebb arab törzs feje, Kedár (arabul: Quidar). Ez által a házasság által a déli joktánita héberek az izmaeliták részévé váltak, s láthatóan az arab név is általuk vált ismertté. Kedár volt az ősapja Adnan-nak (arabul Qais-nak). Adnant az Észak-Arábiában lakó arabok őseként tartják számon, miután Kedár és vele a joktániták nagy része északabbra vándoroltak. A két joktánita héber törzs, Jerah és Hadorám nemzetségei egészében az ismaeliták részévé váltak, tovább színesítve az arab genetikai állományt. Az izmaelita rassz így számos, egymással távolabbi, vagy közelebbi rokoni viszonyban álló nép összetevődése.

A héber/izmaelita Kedár nemzetség tette ki az arabok „elit” vagy „reprezentatív” nemzetségét, erről a vonalról  származott Mohamed, az iszlám vallás megalapítója is. Emellett Kedár még a Szentírásban is úgy van megjelenítve, mint az egész izmaelita rassz legfőbb képviselője (vö. Ézs. 21: 13-17).

Az írás második részében az arab nép, illetve a Közel-Kelet próféciai szerepét vizsgáljuk majd meg.