CoG

 Josephus Flavius leírása a három zsidó szektáról - Részlet a zsidó háború c. könyvből

 Webcímünk: www.churchofgod.hu


  

Josephus Flavius - Részlet: A zsidó háború
 
A három zsidó szekta (felekezet)

  

Ugyanis a zsidóknál három filozófiai iskola van: az egyik a farizeusoké, a másik a szadduczeusoké, és a harmadik, amely különösen szigorú szabályok szerint él az úgynevezett esszénusoké. Ezek ugyancsak zsidó nemzetiségűek, de sokkal jobban szeretik egymást, mint a többieket. Az érzéki élvezeteket elkerülik, mert bűnnek tartják, viszont erénynek minősítik az önmegtartóztatást és a szenvedélyek megfékezését. A házasságot megvetik, de idegen gyermekeket fogadban magukhoz még zsenge korukban, amikor taníthatók; ezeket rokonaiknak tekintik, és a maguk erkölcseiben nevelik. De azért a házasságot és a családszaporodást ezzel nem törlik el, csak ők maguk őrizkednek az asszonyok erkölcstelenkedéseitől, mert az a meggyőződésük, hogy nincs asszony, aki hűséges maradna a férjéhez.

A gazdagságot megvetik, és csodálatos intézményük a vagyonközösség; nincs náluk senki, akinek többje volna, mint a másiknak. Tudniillik náluk szabály, hogy aki be akar lépni a szektába, köteles odaajándékozni vagyonát a közösségnek, és ezért náluk nincsen se megalázó szegénység, sem mérhetetlen gazdagság, hanem mindaz, ami az egyesek vagyonából összegyűlt, mindnyájuknak közös vagyona, mintha testvérek volnának. Az olajat szennyesnek tartják, és ha valakit erőszakkal megkennek, az lemossa testéről, mert a durva bőrt éppoly dicséretesnek tartják, mint azt, hogy mindig fehér ruhát viselnek. A közös vagyon kezelőit szótöbbséggel választják, és kivétel nélkül mindenki köteles a közösség érdekében munkát vállalni.

Nincs külön városuk, hanem minden városban sokan laknak. A szekta tagjainak, akik máshonnan jönnek hozzájuk, mindenüket rendelkezésre bocsátják, hogy csak használják, mintha a sajátjuk volna, és olyan emberekhez is, akiket soha életükben nem láttak, úgy mennek be, mintha legjobb barátaik volnának. Ezért útra sem visznek magukkal semmi egyebet, csupán fegyvert védekezésül a rablók ellen.

Minden városban van a szektának gondnoka, elsősorban azért, hogy az idegeneket ellássa ruházattal és minden szükségessel. Ruházatuk és külső megjelenésük olyan, mint az iskolás gyermekeké: ruhát és cipőt addig nem váltanak, amíg egészen el nem rongyolódott, vagy el nem kopott a hosszas használatban. Nem vásárolnak egymástól, nem adnak el egymásnak semmit, hanem mindenki odaadja a maga tulajdonából a másiknak azt, amire szüksége van, és meg is kapja viszont tőlük azt, amire neki van szüksége. Sőt minden ellenszolgáltatás nélkül megilleti őket a másiktól mindaz, amire szükségük van.

Istent sajátos módon tisztelik. Ugyanis napfelkelte előtt nem ejtenek ki szentségtelen szót, hanem a Naphoz ősi imádságokat intéznek, mintha könyörögnének, hogy keljen fel. Erre az elöljárók elbocsátják őket a napi munkára, hogy mindegyik végezze a maga mesterségét. Miután pedig délelőtt 11 óráig szorgalmasan dolgoztak, megint összejönnek egy-egy meghatározott helyen, vászonkötényt öltenek, és hideg vízben lemossák testüket. A tisztálkodás után átvonulnak egy külön épületbe, amelybe más szekta tagja nem teheti be a lábát, és megtisztultan, mintha csak szentélybe mennének, úgy lépnek be az étkezdébe. Csendben leülnek, és ekkor a pék sorjában egy-egy kenyeret tesz eléjük, a szakács pedig mindenki elé tányért egy tál étellel. Étkezés előtt a pap imádkozik, és az imádság előtt nem szabad az ételhez nyúlni. Étkezés után megint imádkozik, úgyhogy az étkezés elején és végén dicsőítik az Istent mint az étel adóját. Miután szent ruházatukat levetették, megint elmennek dolgozni, egészen alkonyatig. Ekkor visszatérnek, és ismét ugyanígy étkeznek; ha vendégeik vannak, azok is részt vesznek a közös étkezésen. Sem lárma, sem kiabálás nem szentségteleníti meg házukat, hanem sorjában beszélnek, egymás után. A külső emberekre úgy hat ez a csend, mint valami hátborzongató titok; pedig ennek a csendnek a magyarázata csak állandó mértékletességük, mert csak annyit esznek és isznak, amennyi okvetlenül szükséges.

Az esszénusok semmit sem tesznek elöljáróik parancsa nélkül, és csak két tekintetben élveznek teljes szabadságot: mások megsegítésében és a könyörületesség gyakorlásában. Így mindegyik köteles segítségére sietnie annak, aki támogatásra szorul, ha ugyan méltó rá, és köteles az éhezőknek ételt adni; de rokonaiknak az elöljáró engedélye nélkül semmit sem szabad ajándékozniuk. Haragjukat kellőképpen mérséklik, szenvedélyeiket megzabolázzák, adott szavukat megtartják, a békességen munkálkodnak. Adott szavuk szentebb, mint az eskü, sőt nem is esküsznek, mert az esküt rosszabbnak tartják, mint az esküszegést. Azt mondják, hogy máris hitelét vesztette az, akinek csak akkor hisznek, ha az Istenre hivatkozik. Szívesen tanulmányozzák a régiek írásait, és főképpen a lélek és a test javára vonatkozó részeket olvassák bennük. Ezekből állapítják meg, hogy miféle gyógynövények orvosolják a betegségeket, valamint a kövek gyógyító erejét is.
Aki be akar lépni a szektába, azt nem veszik fel rögtön maguk közé, hanem először a közösségen kívül kell élnie egy esztendeig, az ő életmódjuk szerint; ez alkalommal kis baltát, a már fentebb említett kötényt és fehér ruhát kap. Ha a próbaidő alatt bizonyságot tett önmegtartóztatásáról, akkor közelebb jut a közösséghez, részesül a megtisztító szent fürdőben, de a közös életbe még nem veszik fel. Miután bizonyságát adta állhatatosságának, még két évig megvizsgálják jellemét is, és ha ebben a tekinteteben is méltónak bizonyul, csak akkor veszik fel véglegesen a rendbe. De mielőtt részt vehetne a közös étkezésen, a többi tag előtt rettenetes esküt kell tennie, hogy mindig tiszteli az istenséget, teljesíti kötelességeit embertársai iránt, sem a maga akaratából, sem parancsra nem okoz kárt senkinek, mindig gyűlöli a gonoszokat, és támogatja az igazakat, engedelmességet tanúsít mindenki, de különösen a felsőbbség iránt, mert akinek hatalma van, az csak Istentől kaphatta. Továbbá meg kell esküdnie, hogyha esetleg elöljáróvá lesz, soha nem bizakodik el hatalmában, és sem ruházatával, sem egyéb cifraságokkal nem akar különb lenni azoknál, akik alája vannak rendelve. Továbbá kötelezi magát, hogy mindig hű marad az igazsághoz, megveti a hazugságot, tisztán tartja kezét a tolvajlástól, lelkét pedig a piszkos nyerészkedéstől, semmit el nem titkol társai előtt, viszont idegenek előtt nem árulja el a rend titkait, akkor sem ha halálra kínozzák; végül megesküszik, hogy tanításokat csak olyan alakban közli másokkal, ahogy vele közölték, hogy sohasem követ el útonállást, hogy rendje könyveit és az angyalok neveit titokban tartja. Ilyen eskükkel kötik magukhoz a jelölteket.

Akire valami súlyos bűn bizonyul rá, azt kizárják a rendből, és az ilyen kizárt rendtag gyakran igen nyomorultul pusztul el. Mivel az eskü és a szabályzatok értelmében nem szabad elfogadnia táplálékot olyanoktól, akik nem tagjai a rendnek, kénytelen füveken tengődni, úgyhogy teste elsorvad, és végül is éhen hal. Épp ezért már több ízben megtörtént, hogy az ilyen szerencsétleneket, mikor már a végét járták, szánalomból megint visszavették a rendbe, amennyiben elegendő büntetésnek tartották bűneikért az elszenvedett halálos gyötrelmeket.

Nagyon lelkiismeretes és igazságos módon járnak el a bíráskodásban. Csak akkor ítélkeznek, ha legalább százan vannak együtt, s ítéletük megváltoztathatatlan. Isten után a legnagyobb tisztelettel a Törvénytanító nevét övezik; azt, aki ezeket káromolja, halállal büntetik. Dicséretes dolognak tartják engedelmeskedni az idősebbeknek és a többségnek. Tehát ha tízen vannak együtt, soha sincs, aki a másik kilenc beleegyezése nélkül felszólalna. Továbbá óvakodnak attól, hogy előre, vagy jobb felé köpjenek. Szombaton még a zsidóságnál is szigorúbban tartózkodnak a munkától, és ezért már nem csak ételeiket készítik el már előző nap, hogy szombaton ne kelljen tüzet gyújtaniuk, hanem ezen a napon még csak egy edényt sem mernek elmozdítani a helyéről, vagy akár a szükségüket elvégezni. Más napokon kapájukkal - mert ilyenféle az a kis balta, amelyet az újonnan belépők kapnak - egy láb mély gödröt ásnak, beburkolódznak köpenyükbe, hogy meg ne sértsék Isten fényes napját, elvégzik szükségeiket, és a kiásott földdel újra betöltik a gödröt; erre a célra mindig a legfélreesőbb helyet választják ki. És ámbár testük kiürítése természetes dolog, mégis meg szoktak utána mosakodni, mintha csak beszennyezték volna magukat.

Aszerint, hogy mennyi ideje tartoznak a rendbe, négy fokozatba sorolják őket, és az alacsonyabb fokozatúak annyira hitványabbak a magasabb fokozatúaknál, hogy ezek, ha hozzájuk érnek, máris kötelesek megmosakodni, mintha csak más törzsbeli beszennyezte volna őket. Igen hosszú életűek, és közülük sokan túlélik a századik évüket aminek véleményem szerint egyszerű és rendszeres életmódjuk a magyarázata. Minden szerencsétlenséget nyugalommal tűrnek; a fájdalmakat nagy lelkierővel legyőzik, és a dicsőséges halált többre becsülik a leghosszabb életnél is. Ez a magatartásuk különösen a rómaiak elleni háborúban állta ki a próbát; kínpadra vonták őket, kifacsarták, égették, összetörték tagjaikat, minden elképzelhető kínzóeszközzel meggyötörték, hogy rákényszerítsék a Törvénytanító szidalmazására vagy tiltott ételek élvezésére, de sem az egyiket, sem a másikat nem tudták elérni. Nem könyörögtek hóhéraiknak, nem siránkoztak, hanem gyötrelmeik közben mosolyogtak, kigúnyolták kínzóikat, és bátran haltak meg, abban a meggyőződésben, hogy lelkük halhatatlan.

Ugyanis megingathatatlanul hisznek benne, hogy a test ugyan romlandó és elenyészik, a lélek azonban halhatatlan, s örökké él; a legfinomabb éterből származik, s valami természeti varázslat révén leszáll, és a test, mint börtön, magába zárja. Mihelyt azonban kiszáll a test börtönéből, boldogan a magasba lebben, mintha hosszú szolgaságból szabadult volna. A görög filozófusok véleményével egyezően azt állítják, hogy a jók tovább élnek az óceánon túl, olyan helyen, ahol sem eső, sem hőség nem zaklatja őket, hanem az óceán felől fújdogáló állandó zefír üdíti; viszont a gonoszok sötét és jéghideg barlangba kerülnek, örök szenvedésre. Ugyanez a gondolat megvan, úgy tudom, a görögöknél is, akik azt tanítják, hogy hőseik, a héroszok és félistenek, a boldogok szigetén tartózkodnak, a gonoszok pedig az elkárhozás helyén a Hádésben, ahol monda szerint Sisyphos, Tantalos, Ixion és Tityos bűnhődnek. Ezzel mindenek előtt a lélek halhatatlanságát akarják bizonyítani, egyúttal azonban buzdítani akarnak az erényre és elrettenteni a bűntől, mert arra számítanak, hogy a jók földi életük alatt, a halál utáni jutalom reményében, még jobbakká lesznek, a gonoszok pedig félelemből visszariadnak gaztetteiktől, mert bizonyosra vehetik, hogyha életükben nem is derül ki gonoszságuk, a túlvilágon utoléri őket az örök büntetés. Az esszénusoknak ez a tanítása a lélekről ellenállhatatlan csalétek, amellyel magukhoz vonzzák azokat, akik egyszer megízlelték bölcsességüket.

Egyébként olyanok is vannak közöttük, akik (miután ifjúságuktól fogva a szent könyvekkel és a próféták írásaival foglalkoztak, és sokféle tisztuláson átestek) azt állítják, hogy meg tudják mondani a jövendőt; és valóban ritka eset, hogy valamelyik jóslatuk ne teljesednék.

Ezenkívül az esszénus szektának van egy másik ága is; ezeknek az életmódja, erkölcsei és szokásai egészen olyanok, mint amazoké, csak a házasságról vallott nézetük más. Ugyanis azt vallják, hogy azok, akik nem kötnek házasságot, elhanyagolják az élet legfontosabb célját, az utódok szaporítását, vagy még inkább: ha mindenki így gondolkodnék, akkor hamarosan kihalna az emberiség. A menyasszonynak azonban három évnyi próbaidőt szabnak, és ha háromszoros tisztulás után bebizonyosodik, hogy alkalmasak a szülésre, akkor feleségül veszik őket. A terhesség ideje alatt nem érintkeznek feleségükkel, annak bizonyságául, hogy nem kéjelgés, hanem gyermeknemzés céljából házasodtak. A nők ingben, a férfiak kötényben fürdenek. Ilyen az életmódja ennek a szektának.

A két előbb említett szekta (felekezet) közül a farizeusok azt tartják magukról, hogy ők a legrégebbi felekezet mind a három közül, ők magyarázzák a leghitelesebben a törvényt;azt tanítják, hogy mindennek az ura Isten és a végzet; hogy a jó és a rossz cselekedet az emberek szabad akaratától függ ugyan, de minden dolgukba belejátszik a végzet. Tanításuk szerint a lélek halhatatlan, de csak a jó lelkek kerülnek a halál után más testbe (feltámadás), a gonoszok örök büntetést szenvednek. Viszont a másik szekta tagjai, a szadduceusok, kereken tagadják a végzetet és azt állítják: Isten egyáltalán nem törődik azzal, hogy az ember cselekszik e gonoszat vagy nem: a jó és a rossz cselekedetek teljesen az ember szabad akaratától függenek és mindenki szabadon választja ezt vagy azt. Továbbá tagadják a lékek halhatatlanságát, valamint a túlvilági büntetéseket vagy jutalmakat. A farizeusok szeretik egymást, és a közösség érdekében összetartanak, a szadduceusok azonban nemcsak egymáshoz ridegek és barátságtalanok, hanem törzsrokonaikhoz is olyan zordak, mintha idegenek volnának. Ennyit akartam elmondani a zsidók filozófiai irányzatairól.