CoG

A Millennium és az Elragadtatás [95]

Ez a tanulmány a korai millennista álláspontot veti össze az elragadtatás modern elméleteivel. A korai tanok a korai írók által lettek kifejlesztve. Az elragadtatás tanának eredetét is megvitatjuk. Az újkori tanításokat és a két jezsuita pap, Ribera és Bellarmine tevékenységét is áttekintjük, mint ahogy Samuel Maitlandnak e hamis tanítás érdekében kifejtett munkáját.


 

PO Box 369, WODEN ACT 2606, AUSTRALIA

Email: secretary@ccg.org

 (Copyright © 1995, 2000 Wade Cox)

 Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetõek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

 Weboldal: http://www.logon.org vagy http://www.ccg.org 


 

A Millennium és az Elragadtatás

A korai egyház eredeti tanításait tekintve millennista volt. Az egyház előre tekintett Krisztus második eljövetelére és a szentek feltámadására az Ő visszatértekor. A szentek ezután ezer évig fognak uralkodni a Földön, majd ezt az időszakot a második vagy általános feltámadás, illetve az ítélet fogja követni.

Megannyi ószövetségi írás van, amely kapcsolódik a Jelenések könyve 20. fejezetének 1-15. verseihez. Amíg nem értjük meg a feltámadás és a Millennium tanításait, addig nem fogjuk megérteni, hogy mi is fog történni a Messiás visszajövetelekor. Nem tudjuk megérteni a Zakariás könyve 14:16-19 verseiben a Sátorok ünnepének megalapítását, és azt a követelményt, hogy a nemzeteknek követeket kell küldeniük Jeruzsálembe ez alkalomból. A hetednapi adventisták sem értik meg ezeket az írásokat, illetve nem értik az Ézsaiás könyének 66:20 versét, valamint a szombat és az újholdak helyreállítását sem, mert mennyei millenniumban hisznek. Számukra érthetetlen az Ószövetség próféciáinak összefüggésbe hozása a Messiás visszajövetelével, mert nem értették meg azt a helyzetet, amely az Ő visszajövetelével fog előállni.

Valójában a legtöbb ember e tekintetben félrevezetett. A teológiájuk problémája abból a rossz forgatókönyvből ered, amely szerint a Föld a Messiás eljövetelével elpusztul, elnéptelenedik.

Sátán immáron 2000 éve támadja ezt a tanítást, és alapvető hibák forrásaként használja fel. Ez a tanítás jelzi az igaz egyházat, ugyanakkor arra is fel lett használva, hogy mások támadást intézzenek az egyház és a kereszténység ellen, és felforgassák a helyes biblikus értelmezést.

Ezek után tekintsük át a Jelenések könyve 20. fejezetének 1-15. verseit.

Jelenések 20:1-15 1 És láték egy angyalt leszállani a mennyből, a kinél vala a mélységnek kulcsa, és egy nagy láncz a kezében. 2 És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, a ki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre, 3 És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre.

Sátán egészen a millennium kezdetéig és Jézus Krisztus visszatértéig megtévesztette, megtéveszti a népeket. Most is becsapja őket, és az a tanítás, amit támad, és ami tekintetében jelenleg megtéveszti a népeket, az az Isten uralma és annak mibenléte az utolsó napokban. Ezért vettetik a mélységbe, amiért csaló és hamis vallás áradt ki belőle.

4 És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és [látám] a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért lefejezettek lelkeit, és [azokat] akik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.

Ez a szövegrész a legfőbb forrása a zűrzavarnak. Sokan a korai egyházból azt vették ki belőle, hogy ez a feltámadás és uralom csak a vértanúknak adatik meg. Ezért Krisztus minden követének „le kell fejeztetnie" magát, hogy részt vehessen az első feltámadásban. Ez volt az egyház egyes elemeinek tanítása az első században. Azonban azt is olvashatjuk, hogy akiknek fejét vették, azok elkülönülnek azoktól, akik nem imádták a fenevadat. Ezek is részt vesznek az első feltámadásban.

Ez azt jelenti, hogy a fenevad uralmának folyamatosnak kellett lennie 2000 évig, különben a szentek az egész korszakban nem próbáltattak volna meg, és nagy részük nem vehetne részt az első feltámadásban, kizárólag a vértanúk. A fenevad uralmát azonban futurista módon sem lehet értelmezni, mint ami csak az utolsó napokban valósul meg. A fenevad hatalmának folyamatosnak kell lennie, mint olyan, amely a hamis vallási rendszerhez kapcsolódik. Így a fenevad vég idején megnyilvánuló hatalmát a hamis vallási rendszer egy kiterjedésének kell vennünk, azonban a fenevad maga rombolja le a hamis vallásrendszert az utolsó napokban.

5 A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás.

Ebből világossá válik, hogy két feltámadása és két nyugvása van a halottaknak a vég idején. Az első feltámadásba csak azok kerülnek, akik vértanúságot szenvedtek, illetve akik visszautasították, hogy felvegyék a fenevad képét. Teljesen nyilvánvaló, hogy vagy a mártíromság, vagy a fenevad bélyege által kell megpróbáltatni, hogy bárki az első feltámadásba kerüljön.

6 Boldog és szent, a kinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig.

Ez elég világosan ki van fejtve. Ők az Isten és Krisztus papjai lesznek, és uralkodni fognak Vele ezer évig. Papok lesznek, s ez egy adott célból kifolyólag lesz így. Nem lehetséges Isten papjává lenni anélkül, hogy valakiknek, vagy valaminek az érdekében ne végezzenek papi szolgálatot.

7 És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az ő fogságából. 8 És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket, a Gógot és a Magógot, hogy egybegyűjtse őket háborúra, a kiknek száma, mint a tenger fövenye.

Nyilvánvalóan itt olyan hadakról van szó, amelyek fizikai, testben lévő hadak. Az ezer év végén még a testben lévő emberek lesznek azok, akik fegyvert fognak, és a szentek ellen indulnak.

9 És feljövének a föld szélességére, és körülvevék a szentek táborát és a szeretett várost; és Istentől a mennyből tűz szálla alá, és megemészté azokat. 10 És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.

A fenevad és a hamis próféta egy kormányzati hatalom és vele együttműködő, hamis próféciákat hirdető vallásrendszer. Nem egyének. (Lásd A halottak feltámadása (No. 143) és A démonok megítélése (No. 80) tanulmányokat, amelyek ezeknek a szövegrészeknek a fogalmaival is foglalkoznak!) Emberek nem dobatnak bele az örök tüzes tóba, kivéve azoknak holttesteit, akik visszautasították a megmentést. Nincsenek kínban gyötrődő lelkek a tüzes tóban.

11 És láték egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta űlőt, a kinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyök nem találtaték. 12 És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely az életnek [könyve;] és megítéltetének a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint. 13  És a tenger kiadá a halottakat, a kik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, a kik ő nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint.

13. versben nincs szó harmadik feltámadásról. Ez csak néhányak találmánya az Isten gyülekezeteiből, ami egy félelemkeltésre használt tanítás volt. (Lásd A harmadik feltámadás téveszméje (No. 166.)).

14  A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava.

Itt inkább olyan fogalmakról van szó, amelyek megégnek a tűznek tavában és elmúlnak. Egyszerűen szólva, a Föld egész jelenlegi struktúrája, annak fizikai folyományai eltöröltetnek.

15 És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.

Ezt adta Isten Jézus Krisztusnak, és írattatta le János apostollal. Alátámasztják az Ézsaiásnál és Zakariásnál lévő igehelyek is, mégis nagymértékben elutasítják.

A Messiás visszajövetelére vonatkozó nézetek eltorzultak, és az egyház eredeti tanítása pre-millennistának lett bélyegezve. A Millennium tanítása, mint millennizmus vagy chiliazmus volt mindig is a szombattartó gyülekezetek nézete. Ez került aztán ellenzékbe, megváltoztatva, és még magát a nevét is elragadva hamis tanítással és trinitárius teológiával.

Az a nézet, miszerint az uralkodó szentek csak azok, akik mártíromságot szenvedtek, nem az Újszövetség álláspontja. Pál szerint azok, akik élnek, nem előzik meg a Krisztusban meghaltakat, hanem össze fognak gyűjtetni azokkal, hogy állandóan az Úrral legyenek. (1Thes. 4:15-18). Ez volt az egyház eredeti millenniumi felfogása.

A millennista, vagy ún. premillennista írók voltak Apollinaris, Commodianus, Hippolytus, Irenaeus, Justin Martyr, Lactantius, Methodius (aki a Millenniumot az ítélet napjának tartotta), Montanus, Nepos, pseudo-Barnabas, Tertullianus és Victorinus. A késleltetett hetvenedik hét teóriája a Dániel 9:25-tel kapcsolatban elsőként Hippolytusnál tűnt fel.

Ez a tanítás lett kifejlesztve azzá, amit chiliazmusnak neveznek, ami alapjában véve az ún. premillennizmus tanítása volt. A Millennium egy ezer éves időszaknak felel meg, de van egy másik kifejezés is, ami ugyancsak ezer évet jelent, és ez a chiliad. De e kettő két különböző fogalom. A chiliad később az ezer éves millennium tanítására lett alkalmazva, ami azonban túlságosan fizikai nézőponttal bírt. A gnosztikusok elkezdték a chiliazmust továbbfejleszteni, mint egy végletesen fizikális és testi formáját az életnek, ami ezer évig tart. A chiliazmus tanát a gnosztikus írók hozták szégyenbe, és nekik köszönhetően vált hiteltelenné sokak számára.

Sátán a Millenniumot oly módon támadta, hogy annak igazságait túlzásokba vitte, a fizikai aspektusait különös módon kiemelve. A millennista tanításoknak a chiliazmus alatt sokféle változata keletkezett, kezdve a vértanúságot szenvedett szentek földi uralkodásától, ami a későbbi chiliasztikus írásokban továbbfejlődött azzal, hogy belevette a Krisztus eljövetelekor élő keresztényeket is, inkább, mintsem azokat, akik meghaltak a Krisztusban vagy mártíromságot szenvedtek. A későbbi chiliasztikus írások, különösen Lactantius és kora rossz hírbe keveredtek, mivel a jeruzsálemi földi királyságot mértéktelennek állították be, és a testiség került túlsúlyba az idegen, nem bibliai forrásokból táplálkozó írások felhasználása miatt.

Később a katolikus egyház a Millenniumot zsidó apokaliptikusnak tartotta, és visszautasította a Jelenések szó szerinti értelmét.

Noha nehéz erősen összpontosítani az Apokalipszis által megjelenített képekre, és azokra a dolgokra, amelyeket ezáltal kifejez, mégsem lehet kétségünk afelől, hogy az egész leírás a spirituális harcra vonatkozik, egyrészt Krisztus és az Egyház, valamint a pokol ellenséges erői és a világ többi része között. Mindazonáltal, a posztapokaliptikus korszak nagyszámú kereszténye, különösen Kis-Ázsiában, olyan sokat adott a zsidó apokaliptikus irodalomra, hogy János Apokalipszisében ezeknek a leírásoknak szó szerinti értelmet tulajdonított. Az eredmény az lett, hogy a millennizmus elterjedt és hűséges követeket szerzett magának, nemcsak az eretnekek, de még a katolikus keresztények között is. (Catholic Enc. Vol. X. Millennium, p.308)

Ez által is jól látszik az eltorzulás. Természetesen a korai egyház millennista volt. Az ok, ami miatt a római egyház nem óhajtotta ezt a „zsidó apokaliptikus" értelmezést, az az volt, hogy a római egyház hatalmi központja Rómában volt és a Római Birodalmon alapult az ereje, ezáltal nem fogadhatta el, hogy egy ezer éves világkormányzat Jeruzsálemben fog létrejönni. Az az eszme, hogy Krisztus ezt a bolygót ezer évig Jeruzsálemből fogja irányítani, egy elidegeníthetetlen problémája volt ezeknek a keresztényeknek. Nem akarták, hogy Krisztus a világ zsidó uralkodójaként Jeruzsálemben regnáljon. Ez volt az oka annak, hogy elutasították a Biblia szó szerinti értelmezését a tényleges Millennium uralom fennállásával kapcsolatban.

A gnosztikus Cerinthus például a Millenniumot ábrázoló képeit túlburjánzó, érzéki színekkel festette meg. (Cath.Enc. uo) (Caius in Eusebius, „Hist. Eccl.", III, 28; Dionysius Alex. in Eusebius uo., VII, 25).

Papius, Hierapolis püspöke, János tanítványa a millennizmus szószólója volt. A katolikusok és az olyan íróik, mint J.P. Kirsch (Cath. Enc. Uo.) úgy mutatják be Papiust, mintha ő maga is katolikus lett volna, ami természetesen lehetetlen, annak fényében, hogy a katolikusok az Athanasius körüli frakcióból formálódtak meg. Mind Papiusról, mind Irenaeneusról köztudott, hogy Jánostól tanulták a Millennium tanát. Irenaeus megjegyzi, hogy más presbiterek, akik látták és hallották Jánost, úgy fogadták el a Millennium hitét, mint ami része volt az Úr tanításainak.

Így két tanúbizonyságunk is van. Irenaeus teljesen világosan állítja, hogy az összes többi püspök és az egyház többi vezetői, akik látták és hallották János apostolt, tőle tanulták a Millennium tanát. Vannak szemtanúink, akik látták Jánost, akik tőle és tanítványaitól tanultak. A János által tanított egyének a Millennium tanát  az Úr munkájának részeként kezelték, rámutatva, hogy ez volt a korai egyház tanítása.

Eusebiussal (Hist. Eccl., III, 39) összhangban Papius a könyvében kijelenti, hogy a halottak feltámadását Krisztus látható, dicsőséges és földi királysága fogja követni, és Irenaeussal egyetértve azt gondolta, hogy a szentek is élvezni fogják a földi örömök bőségét a Millennium alatt (lásd még Cath. Enc. fent idézve) Így még a földi szentek is képesek lesznek, hogy földi formát öltsenek magukra és a rendszer részesei legyenek.

Szent Barnabás levele is tartalmaz Millenniumról szóló gondolatokat. A heti hat munkanap és a szombati nyugalom nála jelképesen a Isten tervének hatezer éves munkáját és a Millennium ezer éves nyugalmát jelentik bővebb értelemben. Ebből is látszik, hogy a hétezer év koncepciója már a korai zsidó-keresztény hit szerves része volt.

A korai egyház megértette, hogy a heti hat munkanap Sátán hatezer éves uralmát és Isten munkáját ábrázolja, míg a hetedik nap a Millennium ezer évét. Ez a tanítás Isten egyházának egyik fő jellemvonása már kétezer éve, és ezért volt kitéve támadásoknak ebben a században is. A tant folyamatos támadások érik, éppen azért, mert sokan megértették jelentőségét.

Justin Martyr Rómában Tryphoval való párbeszédében (Ch. 80-81) magáévá teszi a bibliai millenniumi álláspontot. Annak ellenére teszi ezt, hogy akkor már sok hitvalló keresztény nem hitt benne.

Melito, Sardis püspöke a II. században ugyancsak kiáll a Millennium tana mellett, és követi Irenaeus meglátását.

A montanisták hasonlóan szilárdan millennisták voltak. Tertullianus, a montanisták élharcosa, részletesen kifejti e tant a mára már elveszett De Spe Fidelium és az Adv. Marcionem, IV. műveiben.

A millennizmus elutasítása kezdetben a gnosztikusoktól eredt (lásd még Cath. Enc. fent idézve). Azonban az igazi alapja a visszautasításnak az antiszemitizmus. Ugyancsak szembehelyezkedett vele a Kis-Ázsiaban elterjedt alogi irányzat, akik nemcsak a Jelenések könyvét (amit Cerinthusnak tulajdonítottak), hanem a János evangéliumát is elutasították. A millennizmus elleni harc kéz a kézben járt a montanisták elleni küzdelemmel. Sátán mindig ilyen elvek mentén dolgozik. Megalapít egy csoportot vaskos eretnekséget némi igazsággal vegyítve, hogy aztán megtámadva az eretnekséget, a hibával együtt az igazságot is eltüntesse, azaz hogy a gyereket a fürdővízzel együtt kiöntesse.

A II. és III. század fordulóján Caius, a római presbiter támadta a millennizmust a római Hyppolytussal egyetemben, aki annak védelmére sietett.

A legerősebb ellenfele a millennizmusnak az alexendriai Origenes volt. Ennélfogva az Alexandriában felbukkanó tanok, amelyek amúgy támadták a Szentháromságot, ugyancsak támadták az Írások szó szerinti értelmezését.

A neoplatonista álláspont miatt, amelyen az ő tanításai és a Szentírást spiritualizáló-allegorizáló jelleggel értelmező módszere alapult, nem tudta elviselni a millennistákat, sőt kifejezetten támadta őket. Rendelkezve írsásainak  befolyásoló erejével, amit fel is használt a keleti városokban, a millennizmus fokozatosan eltűnt a keleti keresztények eszméi közül. (Cath. Enc. ibid. p. 309).

Nepos, egyiptomi püspök szembehelyezkedett Origenes allegorizáló álláspontjával a III. században, és védelmébe vette a millennista tanítást Arsinoeban. Ugyancsak a  neoplatonizmus volt az, amin keresztül a Szentháromság tana kifejlődött. Maga Origenes neoplatonista volt. Így láthatjuk, hogy melyek azok a hibák, amelyek az Egyházba beszivárogtak, és támadták azokat a tanításokat, amelyek bemutatják az eljövendő Krisztus uralmát a Földön. Ez a támadásuk valódi oka. Alexandriai Dionysius látszólag meggyőzte a millennistákat, hogy felhagyjanak meglátásukkal, annak érdekében, hogy elkerüljék az egyházszakadást, a skizmát.

A millenniumi tanok megmaradtak Egyiptomban egy ideig, és Methodius, Olympus püspöke és legfontosabb ellenfele Origenesnek megvédte a millennizmust Symposionában. (IX, 1, 5, in Migne, Patr. Graec, XVIII, 178 sqq.) Apollinaris püspök Laodiceában ugyancsak megvédte a millennizmust a IV. század második felében. Így ez a harc már az első századtól a negyedik századig húzódott. A feljegyzések visszautalnak a caesareai Basileiosra (Epist. CCLXIII, 4, in Migne, Patr. Graec. XXXII, 980), ugyancsak Epiphaneusra (Her. LXX, 36, in Migne loc. cit. XLII, 696) és Jeromosra (In Isa. XVIII, in Migne Patr. Lat. XXIV, 627). Jeromos kijelenti, hogy a millennizmus egy uralkodó tanítás volt, de később az Egyház helyteleníteni kezdte azt. Volt egy nyugaton alapított tanítás, amit például Commodianus is követett (Instructiones 41, 42, 44 Migne ibid. V, 231 sqq) és Lactantius (Institutiones VIII, Migne ibid. VI, 739 sqq), aki a korai egyház millenniumi tanításaival egyező tanokat tartalmazó Sybilline próféciákát hozta elő. Ezek a messiánikus próféciák alapjában véve az ószövetségi pszeudoepigráf iratokhoz sorolhatók. Hogy keresztények-e vagy sem, azt csak találgatni lehet. Azonban judaikus-messiásváró iratok, amelyek hivatkoznak a Messiás fizikai uralmára. Ez a tanítás különösképpen az unitáriusoknál található meg.

Azonban a mai modern egyházak Krisztus visszajövetelére és a millenniumi helyreállításra vonatkozó súlyos tanításbeli hibái miatt, sok modern teológus arra a következtetésre jut, hogy az ószövetségi ígéretek, amelyek a helyreállításra vonatkoznak: túlzás és fantasztikum, emellett sokan összetévesztik az Izrael és a zsidó (júdeai) kifejezéseket. Nem értik, hogy a zsidóság csak része Izraelnek, és létezik az elveszettnek hitt tíz törzs, és ott van ráadásul az a bibliai meglátás, hogy végül az egész világ „Izrael" lesz.

Megpróbálják „racionalizálni" Isten ószövetségi ígéreteit, ami további bizonyíték az etruszk és perzsa befolyásra a tanításokon, és ezáltal próbálják leépíteni az írások ihletett természetét. Mindig, amikor írók lerontják az ószövetségi Írások mondanivalóját, a következtetésük képzeletszülte, és a Bibliával ellentétes lesz. Ahogy azt már sokszor láttuk, az Írások valójában az Ószövetség és az evangéliumok, amelyek szétválaszthatatlanok. Az apostolok számára egyedül az Ószövetség állt rendelkezésre mint Írás, amiből tanítottak. Pál írásai nem lettek ekkor még összegyűjtve, és írásai amúgy sem állnak felette a Bibliának. Azok egész egyszerűen függelékek, amelyek a Bibliához kapcsolódnak. Ezt nagyon világossá kell tennünk.

A Millennium megtámadásának érdekében megpróbáltak megszabadulni a Jelenések könyvétől. Ebben látták az egyszerű megoldást, és egy ideig ki is vették a Bibliából a Jelenések könyvét. Pedig nincs sok bizonytalanság a Jelenések kapcsán. Nagyon világosan és sajátosan elítéli a hamis vallási rendszereket, és ugyancsak világosan bemutatja, hogy mit fog tenni Krisztus a világgal.

 

A Jelenések kihagyása a Kánonból

Az, hogy az Apokalipszis (vagy Jelenések) egy rövid időre kimaradt a Szent Kánonból, nagyban köszönhető a chiliazmus eltúlzott állításainak, noha az igazi ok feltehetőleg az volt, hogy a Mithrász-tradíciók már egymásra rakódtak az Egyházban, és a Jelenések túlontúl világos és precíz módon világított erre rá. A II. század vége felé aJelenések bizonyítottan apostoli és hiteles iratként volt ismert az egyházban, kivéve a Syriac verzióban. Azonban átmenetileg kétely vette körül az alexandriai Dyonisiusnak (†  265) a chiliasztikus millennizmusra adott válasza miatt. Mind a jeruzsálemi Cyril, mind a Nazianból való Gregorius († 389) kihagyta az Újszövetségi iratok lajstromából, és  Krizosztóm († 407) sem idézi sehol (vö. Az Atyával való egylényegűség (No. 81)).

Kik ezek az emberek? Nazianusi Gregorius, a nissai Gregorius, a caesareai Basil voltak hárman, akik megformálták a Szentháromság tanát. Ezek az emberek voltak tehát annak a háromságtannak a kifejlesztői, amelynek segítségével a maguk érveit erősítették, s ami (ahogy Basil fogalmazta) szükséges az Istenné fejlődéshez. Ők voltak a katolikus egyház megalapítói.

A Laodiceai zsinat (kb. 366) által megalkotott Kánon ugyancsak nem tartalmazta a Jelenéseket.

A zsinat 29-es kánonja kimondta, hogy a keresztények ne tanúsítsanak judaizáló viselkedést, és ne legyenek tétlenek szombaton, hanem dolgozzanak ezen a napon, azonban az Úr napjának nagy tisztességet tulajdonítsanak, és amennyire lehet keresztényként, ne végezzenek munkát ezen a napon. Ha ennek ellenére judaizálónak találtatnak, kiátkoztatnak Krisztus testéből. 1

1. számú jegyzet: Hefele Az Egyház zsinatainak története című művének második kötetében, a 316. oldalon úgy adja vissza a Sabbath kifejezést, hogy szombat, és a következő kifejezést használja: „kirekesztetik Krisztusból".

Tehát a zsinat betiltotta a Jelenéseket, és megtiltotta a szombattartást is. Ez megfelelő illusztrációt nyújt a Biblia tanulmányozóinak a Laodiceai zsinat szellemi hátteréről.

A zsinat többi kánonja gondoskodott az Írások olvasásáról, a böjti felajánlásról, és a vértanúkról való szombati és vasárnapi megemlékezésről. Ez a zsinat míg a szombatot szent napnak tartotta, a másik oldalon munkanappá minősítette, és a vasárnapot tette pihenőnappá.

Ezzel teljessé tette a 325-ben tartott Niceai zsinat hibáit, amelyet Konstantin császár hívott össze. A győzelem azonban nem lett teljes, mivel Athanasius 367-ben belefoglalta a Jelenések könyvét felsorolásába, és a Hippo-i zsinat (393) és a Karthaghóban tartott zsinat kanonikusnak deklarálta. 2

2. számú jegyzet: A Jelenések hányattatott története részletesen ki van fejtve B. F. Westcott püspök művében, a General Survey of the History of the New Testament (1875, Ch. 2C)

Megnyerték a csatákat, nyerniük kellett, de 367-ben, egy évvel a Laodiceai zsinat után Athanasius, a katolikus egyház egyik alapító atyja visszahelyezte a Jelenéseket a Kánonba.

 

Konstantin rombolja a hitet

Ugyancsak Konstantin császár volt az, aki sürgette a (pre)millennizmus és az eredeti hit feladását. A chiliazmus egyre inkább testi gondolkodásával kikényszerített egy ellenállást, ami elsőként az alexandriai Origenész személyében jelent meg. Elspiritualizálva és allegorizálva a kérdést, Origenész leszálló pályára helyezte az Egyházat. Az elképzelés, miszerint Isten örökkévaló országa a Földön megalapított, domináns egyház, Tichonius írásaiból jött, és Eusebius is üdvözölte, Konstantin „kereszténnyé válásával". A császárt a Nikomediából való Eusebius keresztelte meg annak halálos ágyán. Unitáriusnak lett megkeresztelve (ariánusnak, vagy más néven eusebiánusnak), és nem katolikusnak. Konstantin sosem volt katolikus, meg is tagadta azok hitét, és valójában eusebiánus volt. Aurelius Augustinus, Hippo püspöke anti-chiliasztikus buzgalmában üdvözölte írásaiban a Millennium elspiritualizálását, köszönhetően a Tichonius által pártolt rekapitulációs elméletnek. Ez azt mondja, hogy a Jelenések ismétli önmagát, lefedve a keresztény időszakot a hét gyülekezettel, a hét pecséttel, a hét trombitaszóval, a fenevaddal és aztán a Millenniummal. Így ezekkel az emberekkel és Konstantin hagyatékával, megszületett Sátán hamisítványa és a posztmillennizmus teóriája.

 

Mennyei Millennium

A posztmillennizmus felbukkanásával egyidőben került terítékre Jeromos azon elképzelése, hogy a Millennium nem földi, hanem mennyei lesz. Ez az állítás megint csak allegorizáló volt, és nyilvánvalóan befolyással volt Augustinus írásaira. Ez az elképzelés mai is létezik, és felhatalmaz arra a nehéz szellemi munkára, hogy a Bibliát tanulmányozó egyén ignorálja az Ószövetségi próféciákat.

Különös, hogy Augustinus volt az első millennista, vagy úgynevezett premillennista (Civitatis Dei, XX, 7). Mindamellett, látszólag erőteljesen bizonygatja az egyetemes feltámadás után bekövetkező Millenniumot, és ez talán még inkább szellemi (Sermo, CCLIX, in mIgne, ibid., XXXVIII, 1197). Írásaival hitelesíteni akarják úgy a posztmillennista, mind az amillennista álláspontot, utóbbit főleg eszkathológusok által. Sok ember nyúl vissza Augustinushoz, és igényel támogatást tőle.

A reformáció során majd’ mindenki Augustinusig ment csak vissza, és nem az eredeti egyházi tanításokhoz. Ezért bukott el a reformáció, és ezért van utódegyházai között oly sok szentháromsághívő, vasárnapünnpelő, akkor ugyanis nem mentek tovább Augustinusnál. A posztmillennizmus nem kapott hivatalos státuszt a Római Katolikus Egyházban, míg Aquinoi Tamás védelmébe nem vette ügyét, és nem lett általánosan elfogadva 1700-ig bezárólag. A Szentírás Új Katolikus Kommentárja (1953, p.1207) azt közli olvasóival, hogy „ figyelembe véve Sátán megkötözését, és a szentek uralmát,  az egész periódus a (Krisztus) testté válását követi".

Krisztus testtélételének és feltámadásának bizonyítékául, és az egyház következetes produktumaként a Római Katolikus Egyház kormányzó hatalmat és autoritást követel magának, és irányítási jogot. Álláspontjuk az, hogy ők az uralkodó rend, és a Millennium, azaz az Isten országa már itt van.

 

A Millennium tagadása, az amillennizmus

Az amillennizmus egy igencsak képzeletszülte és téves eszme, amely azt tanítja, hogy a Jelenések 20. fejezete egyszerűen csak szellemi igazságokat közöl egy szimbolikus nyelvezettel. Azt állítja, hogy nincs valódi millenniumi királyság, vagy az csak a keresztény kort ábrázolja ki. A két feltámadást egybeolvasztja, valamint úgy látja, hogy Krisztus a korszak végén jön csak el megítélni a világot. Az „észszerűsítés" ezen formája nagyrészt túlsúlyba került a nyugati lelkészségekben és szentháromsághívők között.

A posztmillennizmus és az amillennizmus közötti különbség csekély, de egymástól jól elhatárolhatók.

 

Változások a posztmillennizmus tanában

A posztmillennizmus számos különböző változáson ment keresztül, és 1190-ben Flores-i Joachim és a joachimita spiritualisták a tiszta egyház létrehozásán fáradoztak. A római egyház kicsapongásai arra ösztönözték azokat, akik a krisztusi életre vágytak, hogy valami más után kutassanak. A vérontásokkal és a világi kicsapongásokkal terhelt egyházi elöljárók, valamint „Krisztus Helytartójának" működése láttán mindenki csak remélhette, hogy van más magyarázata is Isten tervének megvalósulására a posztmillennizmuson túl, amely elfogadja, hogy az emberiség legnagyszerűbb várakozásai tükröződnek vissza a Római Egyház uralmában.

 

A Szentháromság és a tiszta egyház tanítása

Az új tiszta egyház tanítása azonban a trinitarizmus helytelen fogalmain alapult, amikor a következő tanítást megalkotta: az Atya, a Fiú és a Szent Lélek korszakáról beszélt. Joachim úgy tartotta, hogy a Lélek korszaka 1260-ban fog megkezdődni az „egy nap-egy év" koncepció alapján. A Lélek elkövetkezendő korszakának elképzelését  ferences spiritualisták is átvették. Ebben az időben az egyház elég sok kusza próbálkozástól hemzsegett, amelyek mind természeti érvek, mind látomások útján próbálták a Szentháromságot alátámasztani. Az 1.Jn. 5:7 a Textus Receptus, és ezáltal a King James fordításában (a Károliban is) a következőként hangzik: „Mert hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Lélek: és ez a három egy.". Ez egyszerűen hamisítás. A későbbi kéziratokba lett betoldva ez a vers, hiszen a Biblia sehol sem támasztja alá az egyiptomi eredetű triád (hármas istenség) koncepcióját, amit a római kereszténység magába olvasztott. A hármas szám ugyancsak lényeges az ősi földanya vallásokban, amelyek egyértelműen feminin szubkultúrát magukban foglaló természetvallások voltak, több más naturalizmussal fémjelezve, amelyeket később boszorkányságként azonosítottak. Tehát mivel nem volt bibliai alapjuk, csináltak egyet.

A spiritualista tiltakozás alapja a középkori egyház dekadens magatartása volt. A ferencesek, élükön Pierre Jean D'Olivi-vel († 1298), aki a szervezett egyházat az apokaliptikus Babilonnal azonosította, és a Casale-i Ubertino-val († 1312), aki pedig a pápát a Jelenések fenevadjának tartotta, a joachimitákkal egyetemben olyannyira megundorodtak az egyház züllöttségének mélységeitől, hogy reformért kiáltottak. Olyan erős volt ez a mozgalom, hogy sokan a pápát az Antikrisztussal azonosították. Ezt a kiáltást visszhangozták a protestáns egyházak, hangoztatva, hogy ők kijöttek a hitehagyó Babilonból.

A protestánsok teológiai tévedése az volt, hogy nem mentek tovább a tanításbeli tisztaság érdekében folytatott helyreállítási munkájuk során a hippo-i Augustinuson, és ezáltal nem tudtak kiszabadulni a Niceai, Laodiceai, Konstantinápolyi és Chalcedoni zsinatok tévedéseiből, így nem is tudták helyreállítani a korai Egyház által hirdetett kereszténységet.

Edward Gibbon a növekvő vatikáni befolyást elemezve kijelenti, hogy „Európa a rabszolgaság és vakság tíz évszázada alatt a vallási nézeteit a vatikáni „szentélyből" nyerte, és ugyanaz a tanítás, amely már antik rozsdával volt beborítva, vita nélkül lett belefoglalva a reformerek hitvallásába, akik ugyanakkor nem ismerték el a római főpapot. A chalcedoni szinódus győzedelmeskedett a protestáns egyházakon. Ők megreformálták a külsőségeket, de nem tértek vissza a parancsolatok megtartásához, és egészen napjainkig profanizálták a szombatokat, méghozzá nem más által, mint Róma püspökének autoritásából."

Az 1313-ban elhunyt Villanova-i Arnoldot az egyház belső reformjára várva nyilván undor töltötte el, látva az ő területén végbemenő ellenreformációt, amelyik, élén az Inkvizícióval, megszámlálhatatlanul sok ezer hívőt ölt meg Isten népéből, ember által kitervelhető legszörnyűbb módozatokon. A tiszta egyház millennistái fokozatosan eltűntek az üldözések során, és olyan jelentéktelen csoportok képében maradtak csak fenn, mint az anabaptisták.

A római rendszerrel szembeni ellenállás megtalálható volt még Európában a szabbatati csoport között is, akik unitáriusok voltak (lásd még A negyedik parancsolat szerepe a történelmi szombattartó egyház gyülekezeteiben (No. 170)). Kezdetben a valdensek a szabbatatihoz tartoztak, és millennista unitáriusok voltak. A Szentháromság tanításának elutasítása volt a valdensek egyik „eretneksége" a sok közül. (Rev. A. C. Shannon – The Pope and Heresy int he Thirteenth Century, p. 7).

 

Túlbuzgó chiliadhívők

A millennizmus ezután szélcsendes övezetbe érkezett, különösen a protestáns reformerek között, akik  a chiliadhívők túlbuzgalmát rémisztőnek találták. A kontinensen figyelemre méltó a münszteriták tevékenysége, később pedig az „Ötödik Monarchia" emberei Angliában, akik saját idejükben megkísérelték megalapítani a  földi Isten országát, méghozzá politikai és katonai értelemben.

 

Kivándorlás

A chiliadhívők nézete mindazonáltal beszivárgott a kongregacionalisták, és a későbbi baptisták közé is, akik közül számosan kivándoroltak Amerikába. Sok baptista szombatünneplő volt, akikből aztán a Hetednapi Baptisták irányzata jött létre. Ebből a csoportból származtatható nagyrészt a Hetednapi Adventisták felekezete, és a szombatünneplő Isten Egyházának gyülekezetei is. Az adventisták nem hisznek a chiliadban, de elfogadták a mennyei millenniumról szóló jeromita nézetet, kétségtelenül William Miller tévedésének köszönhetően, ami az Ellen G. White által is támogatott elképzeléshez kötődik az 1844. október 22-i adventet illetően.

 

Az igazság újrafelfedezése és a fogalmak megváltozása

Az igazság újra felcsillant Joseph Made-del, aki visszahozta a premillennizmus történelmi szemléletét, kétségtelenül azért, hogy szembehelyezkedjen a római egyház posztmillennista álláspontjával.

A posztmillennizmus új fajtáját alkotta meg Daniel Whitby 1703-ban, amely szerint a második advent csak az ezer év után jöhet el, amikor a világ növekvő békében, igazságosságban leledzik, és az emberiség megjobbul, ami által az egész világ egyetemesen a keresztény hitre tér. Semmi kétség afelől, hogy ez az egész tiszta világ kívánsága, azaz legyőzni Sátánt, megtéríteni a zsidókat, az iszlám hitűeket és mindenki mást, illetve véget vetni minden háborúnak. Jonathan Edwards és Samuel Hopkins ezt a tanítást vezette be Amerikában, ami az 1800-as évektől uralkodóvá vált. Ezek az írók azt tartották, hogy Sátán megkötözése és elengedése csak jelképes, azonban Sátán ereje egy rövid időre győzedelmeskedni fog Krisztus visszajövetele előtt. A megmaradó bűnösök el fognak pusztulni eljövetele után, és akkor megalapíttatik az Örökkévaló Királyság.

A krisztodelfiánusok nem hisznek Sátán létezésében, hacsak nem az elmében, s ezzel tulajdonképpen ők is ugyanezt az álláspontot vallják, de jócskán eltérő tanításokkal a premillennizmussal kapcsolatban.

A feltámadásról vallott nézetek hasonlóan homályosak Whitby követőinél. Whitby és Vitringa úgy érvel, hogy az Új Jeruzsálem a földi egyház kegyelmi állapota a Millennium alatt, míg mások, mint Brown és Faber a szentek Millennium utáni közösségének tartják.

Ez a nézet a XX.század elején, az I. világháború kitörésekor sokat veszített jelentőségéből. El tudjuk képzelni, hogy amikor eljött az 1914-es esztendő, és háborúba indultak a nemzetek, méghozzá az egész civilizáció érdekében, hirtelen az egész elképzelést sutba kellett dobni. Háborúba tartunk, és itt az utolsó napok próféciáinak ideje. Nem akarták elfogadni a próféciák által is tisztán bizonyított tényeket, hogy tulajdonképpen az utolsó idők háborúiba vonulnak, és hogy a Szent Szellem vezetése nélkül képtelenek egy új rendszert és egy új világot létrehozni, és ezt Jézus Krisztus uralma alá helyezni. Krisztus nélkül akarták megcsinálni. Talán már előre meg volt jövendölve 1139-ben, amikor Malachiás ezen időszak pápáját „Religio Depopulata"-nak, azaz Feldúlt Vallásnak nevezte. Mindamellett a háborúk bibliai próféciák által megjövendölt események (Lásd: Egyiptom bukása: A Fáraó törött karjának próféciája (No. 36)).

Whitby követői azt mondták, hogy az emberiség túl sokat lépett már előre ahhoz, hogy még egy háborút okozzon. Minden posztmillennistának Augustinustól Whitby-ig azzal kellett szembesülnie, hogy a világ előrejelzésükkel ellentétben nem válik jobbá, és ezáltal ellentétbe kerültek a bibliai tanítással is. A Biblia ugyanis teljesen világosan elénk tárja, hogy mi fog történni a jövőben. Istennel való kapcsolatunk szorosabbá válásával megtaláljuk Istenben való menedékünket, és örülhetünk annak, hogy az úton együtt járhatunk.

Mindezeknek a tanításoknak a hibái a premillennizmus újjáéledéséhez vezettek. Mindazok, akik utánanéztek annak, hogy a Biblia mit mond, és felhozták másoknak, azonnal fanatikus literalistának lettek bélyegezve (akik szó szerint veszik a Bibliát), mint akik a hagyományos spiritualistákkal szembeni álláspontot foglalnak el; de mint mindig, képzeletszülte elképzelések miatt az emberek az írott Igét figyelmen kívül hagyták, és másként értelmezték üzenetét. Minden probléma abból ered, hogy az emberek nem úgy fogadják el az Írást, amint az írva van.

 

Későbbi tanok

Későbbi tanítások a titkos elragadtatást is magukba foglalták, amely Edward Irvingtől ered, aki az Egyetemes Apostoli Egyház 1832-es megalapítója.  Előző felekezete a szószékről elmozdította, és 1833-ban lelkészi státuszától is megfosztották (Skócia Egyházának lelkésze volt). Sok híve követte az általa alapított új egyházba. Elmozdításának oka az volt, hogy egy röpiratban azt a következtetést vonta le, hogy Jézus a bűnös emberi természetet vette magára. Úgy tartotta, hogy a nagy nyomorúságnak az igazak feltámadása és a szentek elragadtatása, valamint Sátán hatalmának megdöntése között kell megtörténnie, amit Krisztus millenniumi uralma követ. Több variáció született azóta az elragadtatásra vonatkozóan, de az alapjuk ugyanaz: a nagy nyomorúság elkerülésének vágya.

Mindezek az elragadtatásra vonatkozó dogmák, köztük az amstrongita egyházak „menedékhely" tanítása, mind-mind ugyanarról az elragadtatási tanításról beszélnek, csak különböző nevekkel illetik azt. A cél, hogy elkerüljék a nyomorúságot és minden kellemetlenséget, hiszen az ember képtelen megváltoztatni természetét. (Lásd még: A biztonság helye (No. 194)).

Mikor ezen tanítások hívei szembesülnek a nyomorúságokkal, nekik és egyházaiknak nehéz lesz fenntartaniuk álláspontjukat, és megtartani híveiket. A nyomorúság előli elragadtatás mindkét nagy tanítójának, J. N. Darbynek és Irvingnek meghatározó befolyása volt a premillennista fundamentalistáknál mind a mai napig. Irving tuberkolózisban halt meg 1834-ben.

Szerteágazó irányzatok jöttek létre később a premillennizmust illetően: 

  1. A milleriták, akik időn túli, és az ő kifejezésükkel élve „nem-zsidó" Millenniumot vallottak (amivel egyértelművé tették, hogy nemigen értik a nemzetek és Izrael szerepét a történelemben).

  2. A Plymouth-i Testvérek, akik futurista, pre-tribunalista, valamint diszpenzacionalista álláspontot vallottak.

Sok variációja jelent meg napjainkig az amillennista és pretribunalista nézeteknek.

Irving tanítása a Titkos Elragadtatásról Miss Margaret McDonald 1830-as spiritiszta látomásából eredeztethető, aki transzba esve beszélt Krisztus adventjéről. Ez egy hisztérikus megtapasztalás volt a szóbeszéd szerint, ami aztán tanítássá vált. Nincs semmiféle biblikus alapja. A Plymouth-i Testvérekhez John Nelson Darby (1800-1882) által jutott el, aki ezt általános prófétikus magyarázatként tálalta. Tehát van egy uralkodóvá vált diszpenzionalista nézetünk, milliók által támogatva, ami azonban semmilyen más alappal nem bír, csak egy fiatal nő hisztérikus félrebeszélése, aki mindezeket transzba esve mondta el 1830. márciusában, abban az időben, amikor divatos volt ilyen „kijelentésekkel" bírni. Szerencsére nem minden „Testvért" tudtak becsapni, és Dr. S. P. Tregelles a következőket írta 1864-ben: (The Hope of Christ's Second Coming,pp. 34-37).

„Én nem voltam biztos abban, hogy volt-e valaha bármilyen meghatározott tanítás az Egyház Titkos Elragadtatásáról egy meg nem határozott időben, amíg ennek a tanításnak Mr. Irving egyháza hangot nem adott, méghozzá a Lélek hangjának tulajdonítva a tanítás alapját. De bárki is állított ilyen dolgot, abból a feltételezett kijelentésből származtatta, amit a modern tan és a modern frazeológia tisztelettel övez, ami azonban nem a Szentírásból ered, ennek ellenére  tévesen  mégis Isten Lelkének tulajdonítják."

Darbyt a modern diszpenzacionalizmus atyjának tekintik, így minden korrektség mellett neki kell tulajdonítani ennek a képtelen tanításnak a szétterjesztését. 1825-ben megválasztják az anglikán egyház diakónusává, de köszönhetően az anglikán klérus tespedtségének ebben az időben, ő és sok más kiábrándult hívő együttesen megalapított egy új mozgalmat Dublinban, ami a „Plymouth-i Testvérekként" vált ismertté.

Ezen új mozgalmon keresztül tudta Darby elterjeszteni Irving tanát, ami a Miss McDonald „látomásán" alapult, de sokan Tregelleshez csatlakozva visszautasították. Ezek többek között B. N. Newton, Charles Spurgeon, William Booth, és George Millar, a tanítás azonban nem szűnt meg terjedni az Egyesült Államokban és Kanadában az 1860-70-es években. Ahogy azt a mozgalom tartja, 1840 előtt maga Darby hat alkalommal is ellátogatott az USA-ba, de ez bizonytalan.

Ha az ember valakitől sokat idéz, egyre több ember fogja azt igaznak tartani, és amint Charles Henry Mackintosh (1820-1896) írásainál látható, a végén általánosan elfogadják. Még mindig olvassák műveit. Ő, William Blacktone-nal egyetemben, valamint más darbistákkal együtt, mint például Malachy Taylor és J. H. Brooks, mélységes ráhatással voltak Cyrus Ingerson Scofield (1843-1921) munkásságára.

Scofield Darbyt a modern idők legalaposabb Biblia-kutató tudósának tartotta (Dr. C. I. Scofield's Qustion boksz, p 93), és miután katonai szolgálatban vett részt a polgárháborúban, kinevezték az Egyesült Államok megbízottjának Kanada irányába Grant vezetése alatt. 1882-ben kongregacionalista lelkész lett.

A Scofield Reference Bible (Scofield Magyarázatos Biblia) című alkotásán keresztül, különösen a próféciákhoz írt jegyzetei által hozzájárult a tan elterjedéséhez, ami hibás bibliaértelmezésen alapult, és nagy károkat okozott az Írások fundamentalista elfogadásában. Darby és Scofield mindketten kétségtelenül brilliáns elmék voltak. (Darby 30 munkája bizonyítja ezt). A Szentírástól való eltérésük ezért sajnálatos.

 

Ember alkotta vallás és reformáció

Ennek az ember alkotta teológiának a fejlődése, amely az apostolok tanításaitól eltávolítatott, már 18 évszázada zajlik. Az emberi tradíciók összezavarták és beárnyékolták a hitet.

Hasznos áttekinteni Luther kommentárjait a hit alapjait illetően. Amikor megidézték a wormsi országgyűlés elé, Luther Márton az alábbi választ adta, amikor művei visszavonását követelték tőle:

„Mivelhogy Felséged és Legmagasabb Méltóságod tőlem tiszta, egyszerű és szabatos választ kért, megadom azt, ez a válaszom: Nem tudom a hitemet alárendelni sem a pápának, sem bármely tanácsnak, mert világos, mint a nap, hogy ők gyakran tévedésbe esnek és ellentmondanak egymásnak. Hogyha következésképpen meggyőződtem az Írások tanúbizonyságában vagy a legtisztább okfejtésben, és hogyha meggyőződtem az igeszakaszok jelentésében, amikre hivatkoztam, és hogyha ők ennélfogva viszonzásul a lelkiismeretemet Isten Igéjével akarják megkötözni, én nem tudok, és nem fogok visszalépni, mert veszélyes egy kereszténynek ellentmondani a lelkiismeretének. Itt állok, nem tehetek másként, az Isten segítsége legyen rajtam. Ámen." (J.H.Merle D'Aubigne, History of the Reformation of the Sixteenth Century. Book 7, Ch.8.)

A reformáció nem ment eléggé vissza; az egyházak megtorpantak a teljes tisztulás előtt. Sok esetben a reformok ellentétes irányba hatottak. 1542-ben VIII. Henrik megtiltotta a Karácsony megtartását, mint ami egy pogány ünnep. Az ünnepet azonban 1554-ben helyreállították, miután a római katolikus Tudor Mária elfoglalta a trónt. I. Erzsébet azonban újra határozatot hozott a Karácsony ellen. Cromwell ugyancsak megtiltotta mintegy 12 évig az ünneplést, de a Stuartok által visszaállíttatott, és az eretnekség folytatódott.

A mi feladatunk az, hogy Krisztus eljövetelét és uralmát hirdessük a világnak, az egyház téves tanításainak fokozatos visszautasításával.

Az elragadtatás híveinek tanításai az Antikrisztusról változatos elbeszéléseket tartalmaznak. Az eltérő verziók szerint az Antikrisztus egy ateista lesz, más verzió szerint pogány, illetve hitehagyó zsidó lesz. Ezek az elképzelések azonban hibásak. Ezek a tanítások a kora középkori egyházi „prófétáktól" datálódnak, és talán annak a cselnek pontatlan részei, amely megpróbálja elvonni a figyelmet az igazi nyomorúságtól.

1534-ben az anabaptisták a vesztfáliai Münszterben megalapították a Sion Új Királyságát, amely támogatta a köztulajdonból (és állítólag a nőkből) való egyenlő részesedést, Krisztus új Királyságának bevezetéseként. (Cath. Enc. loc. cit.) Mértéktelenségük miatt az Augsburgi és Helvét Hitvallás (ch. 11) megtagadta tanaikat, és ezáltal a millennizmus nem talált utat az evangélikus és református teológiába. (ibid.)

Sátán ismét felállított egy eretnek mozgalmat, hamis, a kereszténységgel ellentétes elveket használva, és abban vagy amellé a millennizmus tanítását is odakapcsolta. Ezután végérvényesen visszautasították a tanácskozások, mert fogalmuk sem volt arról, mit is tanított a korai egyház, és nem vették szó szerint a Bibliát.

A reformáció érvei olyan hevesek voltak az Antikrisztusnak a pápasággal történő azonosítása terén, hogy 1516-ban az ötödik lateráni zsinaton odáig mentek, hogy határozatot hoztak arról: mindenkinek megtiltatik, hogy írjon vagy prédikáljon az Antikrisztust illetően.

A seb, amit a reformálók okoztak, olyan mély volt, hogy egy ellenértelmezést kellett találni. A Jézus Társaság teológusai, azaz a jezsuiták voltak azok, akik megtalálták ezt az értelmezést.

Francisco Ribera (1537-1591) a spanyolországi Salmanacból egy 500 oldalas kommentárt publikált,  hogy erőfeszítést tegyen a protestáns tanítások ellenében, melyek a pápaságról azt állították, hogy az az Antikrisztus. Ő volt az a szerző, aki a módszeres megteremtője lett a későbbi futurista értelmezési iskolának. (További tanulmányozásra a futurista iskolát illetően: Encyclopedia Britannica, 11th Edition, Vol. 23, p. 213 Article Revelation)

Az elragadtatás egész dogmája egy apológia, ami nemcsak azok között a teológusok között található meg, akik propagálták, hanem azoknál is, akik meg akarták cáfolni.

Ribera tanait később Robert Bellarmine (1542-1621), Itália kardinálisa továbbfejlesztette, aki nagy jezsuita vitázó volt, és aki azt állította, hogy Dániel, János és Pál minden utalást kihagyott, ami a pápai uralmat érinti, és csak a jövőbeli Antikrisztussal foglalkoztak tanításaikban.

A volt katolikus pap Joseph Zacchello szerint „a jezsuiták megkísérelték eltéríteni az emberek elméit, hogy nehogy észrevegyék az Antikrisztusra vonatkozó próféciák beteljesedését a pápai egyházban. A jezsuita Ribera közzétette a futurista próféciaértelmezést, ami azt bizonygatta, hogy az Antikrisztus még nem jelent meg." Ehhez még hozzáteszi: „a protestánsok, akik támogatják a futurista értelmezést, valójában a Pápa kedvére tesznek, és Róma malmára hajtják a vizet." (J. Zacchello – Who is the Antichrist? – Woodrow által is idézve)

Az igazság az, hogy ez egy folymatos történés. A Biblia teljesen világosan mutatja, hogy sok Antikrisztus létezik, így Antikrisztus volt a János apostol korabeli egyházban, Efézusban is, és folyamatosan színre lépnek egészen az utolsó napokig.

A futurizmus és az elragadtatás alapvető tanításai katolikus dogmák voltak, mindaddig, amíg Canterbury érsekének könyvtárosa, Samuel R. Maitland (1792-1866) 1826 és 1830 között az első protestánsként elfogadta a jezsuita Ribera futurista értelmezését. Őt követte 1832-ben Edward Irving, aki a Titkos Elragadtatás tanát kifejlesztette. Maitland volt az anglikán egyház Rómához legközelebb álló ágazatának azon tagja, aki a reformáció nehezen megnyert csatáit semmibe vette. Ez az ember közel 50 művében helyrehozhatatlan károkat okozott az anglikán egyháznak és a reformált egyházaknak általában, hozzájárulva a későbbi, az Írást elutasító propaganda erősödéséhez, amely milliókat ejtett tőrbe.

Az elragadtatás teória népszerűségének hátterében a menekülés áll, mint motiváció. Az emberek képtelenek szembesülni az igazsággal, és alárendelődni Isten kegyelmének, és közbenjárásának. A Róma 8:7 megmutatja a Törvénnyel szembeni engedetlenséget. Mindamellett ezzel együttjár az igazsággal való szembesülési képesség hiánya. Vagy bűnbánatot gyakorolnak, vagy szembenéznek a szigorú sorssal.

Néhányan az elragadtatásban hívők közül megjövendölték Babilon újjáépítését az utolsó napokban, hogy megkíséreljék elvonni a futurista értelmezést Rómától. A romos Babilon jelenleg is létezik a modern iraki El Hillah városához közel. A Jelenések Babilonja pedig valóságosan fennáll Krisztus által megmondva, már kétezer éve, egészen napjainkig.

Az emberek egy csoportja amellett érvel, hogy az egyház és Isten Szelleme el kell, hogy távozzon, ám mindezek bekövetkezte előtt egymilliárd embernek kell Krisztushoz térnie a három és fél éves nyomorúság alatt, ami egyszerűen elképesztő. Ez nagyobb erőkifejtést igényelne, mint amit az egyház történelme során összesen ki tudott fejteni. A további következtetés azt is tudtul adja, hogy kell lennie egy erőnek, ami még a Szent Szellemnél is nagyobb, vagy ezeket az embereket nem lehet megtéríteni, vagy pedig maga az érvelés is becsapás. Semmi kétség afelől, hogy ez az érvelés nem más, mint amit a történelem is mutat: a jezsuita propaganda része, azon apologéták segédkezésével, mint Maitland, Irving, Darby, Scofield, Estep, és több újabb, kevésbé jelentős író.

Az elragadtatásban hívők egy bizonyos szempontból sokkal pontosabbak, mint azt maguk hinnék, csak éppen nem az elragadtatás miatt fogják elkerülni a nyomorúságot, hanem azért, hogy Isten haragjának csapásaiban részesüljenek (a nagy nyomorúságot követően), mert nincs homlokukon és jobbkezükön Isten pecsétje (Jel. 6:8), azaz folyamatosan törvényszegésben vannak. A meséket követve nem fogják terhüket könnyíteni, és csak további hamis tanításokba és hitehagyásba kerülnek.

„Az Újszövetség nem tesz különbséget a parúzia, az apokalipszis és Jézus Krisztus megtestesülése között. Ezek a kifejezések egy dologra mutatnak, Krisztus oszthatatlan eljövetelére." (Hans K. La Rondelle, The Israel of God in Prophecy, p. 188)

A Millennium rendszere megalapíttatik majd. A Biblia szó szerint igaz, és hogyha megértjük a Millennium rendszerét és Krisztus ezeréves jeruzsálemi uralmát, akkor megértjük Isten tervét is. Enélkül nem érthetjük meg, mi történt ezen terv keretében a múltban, és mi fog történni a jövőben a ószövetségi próféciák alapján. Nem érthetjük meg Zakariás, Ézsaiás, Jeremiás és Ezékiel próféciáit sem. Ne csalattassunk meg embertől, és akkor megérthetjük, és reménységünk lehet Jézus Krisztusban, és egy közös dicsőséges jövő vár mindnyájunkra.

Védelem alatt állunk. Egy dolog a fontos: járjunk hitben Istennel, és végezzük a munkánkat, amennyire csak tudjuk. Mindnyájunknak biztos helye van, méghozzá Istennél. Isten a kőszikla, és Ő a mi erősségünk és szabadítónk. Másra nincs szükségünk. Szabályszerű közösségben egymással jobban imádhatjuk az egy igaz Istent. Ne veszítsük el Isten szó szerint vett ígéreteibe vetett hitünket!