CoG

Nem a jó cselekedeteink által üdvözülünk

 (Edition 1.2 19970610-20000712)

A szombattartó keresztényeket gyakran célozzák meg olyan kijelentésekkel, hogy a szombattartás által nem jutunk üdvösségre. Ez a kijelentés önmagában igaz is. Viszont azoknak, akik ilyen és hasonló kijelentéseket tesznek, az őszintesége és szándéka már jobban kétségbe vonható. Ez a fajta logika különösen azokban a berkekben uralkodik, ahol azt vallják, hogy a fő hangsúlyt a térítésre és a „lelkek megmentésére" kell irányítani, nem pedig a doktrinális sajátosságokra, vagy akár azok tisztaságára. Viszont nem mindegy, hogy az ilyen kijelentéseknek mi az őszinte szándéka, valós célja, mit értenek alatta és hogyan van előadva. Az sem mindegy, hogy mit fognak ezalatt érteni mindazok, akik először hallják az evangéliumot, ha ebben a formában hallják. Az is kérdéses még, hogy mennyire lehet sikeres és hatékony hosszútávon az effajta „térítés". A mi hitünk egy olyan vallásrendszer része, amelyben a szombattartást az Istenhez tartozó nép engedelmességének egy határozott jeleként vesszük. Ahogyan a Mesterünk engedelmes volt a haláláig, egészen a kereszthalálig, mint az előttünk járó követendő példa, mi ugyanúgy engedelmeskedünk Istenünknek mindenben.


 

(Edition 1.2 19970610-20000712)

PO Box 369, WODEN ACT 2606, AUSTRALIA

Email: secretary@ccg.org

Copyright © 1997 by Roy A. Marrs

A Church of God, Seventh Day hivatalos magazinjának, a Bible Advocate-nak a fõszerkesztõje.

(edited by Wade Cox)

Minden jog fenntartva: A kiadványok errõl a honlapról szabadon másolhatóak és terjeszthetõek abban az esetben, ha a teljes szöveg változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra vagy terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Rövid kivonatok vagy idézetek felhasználhatók kritikai hozzászólásokban és elemzésekben a kiadási jog megsértése nélkül.

Ez a kiadvány megtalálható a World Wide Web-en

http://www.logon.org és www.churchofgod.hu 


 

Nem a jó cselekedeteink mentenek meg bennünket

Számunkra már majdnem közhelyként hangzik a sokak által ismételt „nem a szombattartás juttat az üdvösségre" kijelentés. Bár a kijelentés önmagában igaz, de annyira túlhasznált és túlhangsúlyozott lett, hogy ezt már inkább céltévesztett és fölösleges kioktatásnak vehetjük. Arról nem is beszélve, hogy abban az értelemben, ahogyan ma gyakran érvelnek ily módon, az inkább kárára van a hitnek, és inkább megtévesztő, mintsem hasznos. Amikor saját köreinken belüli egyének először kezdték hangoztatni az ilyen kijelentéseket, hatalmas meglepetést okoztak nekünk, sőt bizonyos fokig sokkoló hatással voltak ránk. Visszatekintve, talán nem is véletlenül történt mindez, mert az ilyen kijelentések mindannyiunk figyelmét felébresztették, és komoly önvizsgálatra ösztönzöztek bennünket. Az, hogy ennek a ténynek a hangoztatóit valójában milyen célok vezették vagy vezetik, az már vitathatóbb. Szintúgy vitatható a bölcsessége annak a sekély, egysíkú irányvonalnak, amelyre ez a réteg fókuszol. Nevezetesen: a minden szellemi mélység nélküli „lelkek tömegeinek megmentése" és az igaz keresztény doktrínák, sajátos elvárások, tanítások teljes háttérbe szorítása. Ez a módszer nagyon hamar a visszájára sülhet el, és még sikere is csak attól függ, hogy milyen réteghez, kikhez irányítják ezt a fajta üzenetet.

Pál, Péter, Jakab, János, Júdás írásai és a Zsidó levél mély és szigorú doktrinális tanításokat tartalmaznak az egyház számára. Különösen kihangsúlyozzák a bűn problémáját, az üdvösséghez vezető kizárólagos utat, az engedelmességet, a tanítások pontosságának, tisztaságának fontosságát, és a jó cselekedetekre való elhívást. Ezek az írások mind a hívőkhöz szólnak, mondanivalóik az egyházban lévő hívőknek adnak irányvonalat, tehát egyáltalán nem a hitetlenekhez vannak címezve.

Hasonlóan, ma a gyülekezetekben adott üzenetek, prédikációk szintén a hívőkhöz szólnak. Ugyanez vonatkozik a Bible Advocate-re és a többi kiadványra is, amelyek üzeneteinek döntő többsége megint csak a hívőknek íródott. Amikor az egyházhoz szólunk, a fókuszban az egyház áll, a hívők hite, viselkedése, és a keresztény tanítások tisztasága. Pontosan úgy, ahogy az apostolok idejében elhangzott utasítások az egyház tagjaihoz szóltak, nem a kívülállókhoz, nem a pogányokhoz.

Természetesen a hit szerves része a tanúságtétel, illetve az evangélium hirdetése. Rendkívül fontos és szükséges az egyéni gyülekezeteket ösztönözni a magok elvetésére, de eközben pontosan azt kell tennünk, amit Pál apostol is tett. A hívők között felbukkanó téves nézeteket azonnal ki kell javítani. Függetlenül attól, hogy milyen felekezethez tartozó egyénekről van szó, a hibás tanításokat nyomatékosan ki kell javítani.

Az Ó és az Újszövetség mondanivalója elsősorban az Isten népére fókuszál. Mindkét szövetség Izrael népéhez és az egyház tagjaihoz szól. Bár az elhívott népek szerepe, célja kapcsolatban áll a pogányokkal, hiszen előttük kell példát mutatni, de a Szentírás fókuszában elsődlegesen mindig az Isten népe áll, a nekik megadott hitgyakorlatok és a tőlük elvárt viselkedésmód van bemutatva.

Még az evangéliumok is iránymutatók, hiszen azt vázolják, hogy hogyan kerülhetünk Istenhez a Fián keresztül, ismertetve az elvárásokat is, hiszen utasítanak az Urunk iránti engedelmességre, amelynek csak egy részeleme a magok elvetése és az aratandó mezőkön való munka.

Így számunkra érthetetlen, hogy miért fókuszálnak mégis olyan sokan arra, hogy mi az, ami nem ment meg, mintsem arra, mi az, ami megmenti a hívő embert a kárhozattól? Mi pedig, akik hiszünk Krisztus nevében, és hisszük, hogy cselekedeteinkben is meg kell mutatkoznia az üdvösséget adó hitnek, mindezt fölöslegesen tennénk? Távol legyen! A hit szempontjából jóval hasznosabb azzal foglalkozni, hogy mi az, ami megment bennünket, mint azzal, hogy mi nem menthet meg. Természetesen a mi részünkről abba a hibába eshetünk, hogy az engedelmességgel kapcsolatban túlzottan a szombattartásra összpontosítunk – még ha jószándékból is tesszük. A célunk az, hogy a megtért emberek abbahagyják az Isten parancsolatainak megszegését. Pozitívan, mindegyik parancsolatra vonatkozóan. És ez oknál fogva tőlünk soha nem hallani ilyen negatív kijelentéseket: ’Csak azért, mert megtartjátok a házasságtörést tiltó parancsolatot, attól még nem üdvözültök!’

De miben rejlik a valós hibája annak a logikának, hogy „a szombattartás nem üdvözíthet bennünket"? Pontosan abban, hogy ezen az alapon azt is kijelenthetjük, a szüleink tisztelete által nem fogunk üdvözülni, sem a többi más parancsolat betartása nem üdvözít, így mellőzhető mind. Fölöslegesek! Bizonyára sokaknak ismerős az olyan evangéliumi prédikáció, ahol felszólítják a hallgatóságot a szeretet nagy parancsolatára. Ezek a buzgó hittérítők számtalanszor és nagy előszeretettel hivatkoznak arra a krisztusi parancsolatra, amely utasít bennünket egymás szeretetére. Viszont valahogy soha nem teszik hozzá azt: „kedves közönségünk, fel kell ám hívnunk a figyelmüket arra a fontos tényre, hogy ez a szeretet nem hoz üdvösséget." Pedig ez is ugyanolyan igazság, mint az, hogy nem a szombattartás ment meg bennünket. Vagy az is, hogy felebarátaink szeretete nem hoz üdvösséget. Ezt miért nem hangoztatják és emelik ki?

A Church of God, Seventh Day (Isten Hetednapi Gyülekezete) NEM TANÍTJA és nem hisz abban, hogy bármely ószövetségi, vagy újszövetségi parancsolatok betartása által jogosulttá válunk az üdvösségre. Tudomásunk szerint ezt az Isten Gyülekezeteinek egyetlen ágazata sem tanította soha. Ellenben számos kívülálló híresztelte rólunk ezt, ami nem más, mint rágalom. Sok velünk foglalkozó cikkből és más írásból is kitűnik, mennyire nincs fogalmuk hitünkről és tanításainkról, és milyen lazán adnak a szánkba szavakat.

De lássuk, mennyire nem következetesek a bennünket hamisan vádlók szavai és cselekedetei. Vegyük Pálnak a Galátákhoz írt levelét:

Galátáknak 5:3-4 Újra tanúságot teszek minden ember előtt, aki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani. Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvényben keresitek a megigazulást, kiestetek a kegyelemből.

A bennünket hamisan vádlók úgy okoskodnak, hogy ha mi betartjuk a szombatnapra vonatkozó parancsolatot, akkor e levél alapján az egész törvényt kötelesek vagyunk betartani – az állatáldozatokkal és minden egyéb ceremóniával együtt.

Miközben ugyanezek az emberek a saját tanításaikban az Isten törvényére utalva határozottan és fennhangon utasítanak mindenkit: Ne paráználkodj! Ugyanilyen határozottsággal foglalnak állást még másik nyolc parancsolat mellett a tízből. Az már látszólag elkerüli a figyelmüket, hogy ha a szombattartás (amely természetesen egyike a tíz parancsolatnak) elkötelez bennünket az egész törvény megtartására – az állatáldozatokra, s minden másra a törvényben –, akkor bizony ugyanezzel a logikával elmondhatnánk, hogy ha valaki komolyan veszi a „ne ölj" parancsolatot, az az egyén szintén az egész törvény elkötelezettjévé válik – állatáldozatok és miegymás. Ha továbbmegyünk a tíz parancsolaton, és vesszük pl. a homoszexualitás elleni tiltást, akkor megint csak erre jutunk. Ha bármely keresztény felekezet azt tanítja, hogy a homoszexualitás gyakorlása tiltott, illetve bűn, akkor az egész mózesi törvényt fel kell vállalniuk, hiszen ez a tiltás nem része a tíz parancsolatnak, hanem a mózesi törvény egy másik csoportjának az eleme. Márpedig a magát kereszténynek nevező vallás egészében elítéli és tiltja a homoszexualitást és a többi szexuális bűnt is, amelyek nem a tíz parancsolatban vannak felsorolva, hanem a törvény más részében. Ezeknek a morális törvényeknek a betartása ugyancsak az egész törvény igáját a nyakunkba kell helyezze ezzel a logikával.

A bennünket vádlók tehát egyáltalán nem következetesek, ugyanis magukra már nem használják ugyanazt a mércét, amellyel minket mérnek fel. Más szóval: nagyon átlátszó az, hogy erősen negatív előítéleteik vannak a szombattartásról és a szombattartókról. Ezt az ellenszenvet még olyan rágalmakkal is megtoldják, miszerint mi a szombattartás által próbálunk megigazulni (vagy üdvözülni).

Ha következetesek lennének, akkor ezek alapján ugyanazt kellene mondaniuk minden egyes köztük lévő olyan tanítóról is, akik a megtérni vágyókat arra tanítják, hogy nem ölhetnek (s mégcsak nem is gyűlölhetnek), vagy nem lophatnak (mégcsak nem is kívánhatják mások tulajdonát) és nem paráználkodhatnak (mégcsak nem is vágyhatnak egy asszonyra a szépsége miatt). Ugyanazzal a mércével kellene hát megítélni az ezt tanítókat, mint azokat, akik a szombat megtartását (is) tanítják. Hiszen ha mi a tízparancsolat egyikének betartásával (a másik kilenc betartása mellett) hiábavalóan „próbálkozunk" az üdvösség elnyeréséért, akkor mindazok, akik a többi kilenc parancsolat betartására utasítanak másokat, szintén ugyanazt teszik: megpróbálják a parancsolatok betartásával, tehát cselekedetekkel, méghozzá a törvény cselekedeteivel elnyerni az üdvösséget. Ennyit az igazságos mércéről, és a személyválogatás nélküli bíráskodásról.

A körülmetélkedés természetesen nem része a tíz parancsolatnak, így nem esik abba a kategóriába, hogy a szombattartással vessük össze. A kettő nem hasonlítható egymáshoz hitelesen. Viszont a tíz parancsolat része a negyedik, a szombatnap megtartására utasító parancsolat, ezért még az olyan hatalmas nevek is, mint Billy Graham, John McArthur, Chuck Swindoll és hasonlók, csak a szájukkal hirdetik azt, hogy a tíz parancsolat határozza meg az embereknek, hogy mi a bűn.

Szerintük természetesen minden más parancsolatot szó szerint kell értelmezni, csak valahogy éppen a szombattartást nem. Eszerint az elmélet szerint a szombati pihenőnk Krisztusban beteljesedett, így a szószerinti szombattartás már szükségtelen. De mindemellett a vasárnapot mégiscsak illik megtartani, hiszen logikusan az embernek szüksége van egy szószerinti pihenőnapra, és egy napra, amelyet a szellemiségnek és gyülekezeti életnek kell szánni. Mindezt annak ellenére hirdetik, hogy a Szentírásban nem található utasítás a vasárnap megtartására, vagy bármilyen utalás arra, hogy a vasárnap felválthatja a szombatot.

Miért pont a szombattartásra vonatkozó törvény lett elkülönítve arra a célra, hogy általa vázolják és példázzák azt a tényt, hogy a cselekedeteink és a törvénytartás nem hoznak üdvösséget? És miért van az, hogy ugyanazok a tanítók vagy lelkészek, akik dörgedelmes szavakkal hívnak fel másokat a homoszexualitás és abortusz bűneinek elvetésére, valahogy nem érzik égetően fontosnak hozzátenni: Azért meg kell ám érteni, az abortusz elvetése, vagy a homoszexuális hajlamok legyőzése nem fog üdvösséget hozni senkinek. Ha valóban következetesek lennének, akkor hozzá kellene tenniük ezeket az amúgy teljesen igaz kijelentéseket is. De pontosan azért nem teszik meg, mert ezzel erőtlenné, tartalmatlanná tennék a mondanivalójuk lényegét, a megtérésre való felhívást. Pedig tudniuk kell: a becsületes, istenfélő élettel nem érdemeljük ki az üdvösséget, mint ahogy nem érdemeljük ki a gyilkosságtól való tartózkodással, vagy a szombatnap megtartásával sem. Természetesen azért mellőzik ezek kihangsúlyozását, mert nem akarják azt a látszatot kelteni, hogy az istentelen életmódra buzdítanak, és jogosan fenn akarják tartani az Isten parancsolatát, amely tiltja a gyilkosságot. A probléma azzal van, hogy kedvükre válogatnak a parancsolatokban.

Mi, akik hiszünk a szombatnap megszentelésében és annak maradandó érvénybenlétében, a szombattartást egy pozitív parancsolatként hangsúlyozzuk. Vagyis azt emeljük ki, hogy mi jót hoz az ember életében, nem pedig azt, hogy mit nem érünk el vele. Isten teremészetesen soha nem beszélt a szombattartásról úgy, mintha az egy haszontalan dolog lenne az üdvösséggel kapcsolatban, hanem annak mindig a pozitív szerepére mutatott. Jézus Krisztus küldetésére és munkájára ez ugyanúgy igaz. Krisztus soha nem beszélt arról, hogy a szombattartással mit nem lehet elérni.

Mindebből csak azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az "evangelikus" kereszténység előítéletből kifolyólag két nagyon negatív pontra fókuszál:

A jó cselekedetek nem mentenek meg senkit.

A törvény betartása nem ment meg senkit.

E két negatív kijelentést különösen a szombattartás elvetésére használják, hiszen kizárólag azzal kapcsolatban hangsúlyozzák ki. A szombattartás látszólag az egyetlen olyan pozitív bibliai parancsolat, amelyet a világi kereszténység nem tekint a jó cselekedetek részeként, sőt, annak elvetése érdekében inkább a jó cselekedetek fontosságát is lényegtelennek nevezik (holott a Biblia kihangsúlyozza azok rendkívüli fontosságát).

A Biblia egyetlen alkalommal sem utal negatívan a jó cselekedetekre, de a modern kereszténységben mára szinte közhellyé váltak az azzal kapcsolatos negatív hangzású kijelentések, mint pl. „a jó cselekedetek által nem üdvözülhetünk". Mivel sokszor már majdnem azt az érzést keltik, mintha azt mondanák, hogy „ha nem ment meg, hát nem is fontos", ezért divatossá vált hozzátenni a szépítést: „de hát a jó cselekedeteknek is megvan a maguk  helye".

Ha megvan a jogos helyük, akkor miért kell pont az ellenkezőjének a látszatát kelteni?

Ha a Biblia szava a mérvadó, akkor mely irányzat van azzal szinkronban? Ha hirdetni kell azt, amit az hirdet, és hallgatni arról, amiről nem tesz kijelentést, akkor ki jár a helyes úton? Mi kijelentjük azt, amit a Biblia kijelent, és NEM beszélünk arról, amiről a Biblia hallgat!

A jó cselekedetekről vagy munkákról tizenhat alkalommal tesz említést az Újszövetség (a görög eredetiben).

Máté 5:16 Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó tetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.

János 10:32 Jézus azt mondta nekik: Sok jótettet mutattam nektek az Atyától, azok küzül melyik tettért köveztek meg?

ApCsel 9:36 Joppéban a tanítványok közt volt egy asszony, a neve Tabíta volt, ami azt jelenti: Dorkász. Teljesen a jó cselekedeteknek és az alamizsnálkodásnak szentelte életét

Róma 13:3 Mert a fejedelmek a jótettet nem büntetik, csak a rosszat. Azt akarod, hogy ne keljen félned a felsőbbségtől? Tedd a jót, és dicséretet nyersz tőle.

Efezus 2:10 Hiszen az ő mű ve vagyunk, Krisztus Jézusban jótettekre teremtve, amelyeket Isten előre elkészített, hogy bennük éljünk.

1Timóteus 2:10 ...hanem mint az az istenfélelmet valló asszonyokhoz illik: jócselekedetekkel.

1Timóteus 5:10 s akinek jótetteiről tanúskodnak; aki gyermekeket nevelt, vendégszerető volt, a szentek lábát mosta, és segített a nyomorúságban sínylődőkön; aki minden jócselekedetet gyakorolt.

1Timóteus 5:25 éppígy nyilvánvalóak a jótettek is; ezekkel más a helyzet, ezek nem maradhatnak elrejtve.

1Timóteus 6:18-19 18 hogy legyenek jótékonyak, jócselekedetekben gazdagok, szívesen adakozzanak, osztogassanak, 19 és gyűjtsenek maguknak gazdag, jó alapot a jövendőre, hogy elnyerjék az igaz életet.

2Timóteus 3:17 hogy Isten embere tökéletes és minden jótettre kész legyen.

Titusz 2:7 Mindenekelőtt te magad légy példakép a jótettekben; a tanításban feddhetetlen és komoly.

Titusz 2:14 Ő önmagát adta értünk, hogy megváltson minket minden gonoszságtól, és megtisztítson minket jótettekre törekvő, tulajdon népévé.

Titusz 3:8 Igaz beszéd ez, és azt akarom, hogy erősítsd meg bennük ezt, hogy akik hisznek Istenben, igyekezzenek elöljárni a jócselekedetekben. Jó ez és hasznos az emberek számára.

Titusz 3:14 De a mieink is tanulják meg, hogy jótettekkel járjonak elöl, ahol szükséges, hogy ne legyenek gyümölcstelenek.

Zsidók 10:24 és figyeljünk egymásra, hogy szeretetre és jótettekre buzduljunk,

1Péter 2:12 Tanúsítsatok jó magatartást a pogányok között, hogy éppen abban, amiben mint gonosztevőket megrágalmaznak, a jócselekedetek láttán, dicsőítsék Istent a látogatás napján.

Megjegyzés: Az eredeti görögben a kalosz (szép, jó, helyénvaló) ergon (munka, cselekedet, tett) vagy agatósz (jó) ergon (munka) szavak szerepelnek. Az ergon pontos jelentése: munka, feladat, és csak átvitt értelemben jelent cselekedetet vagy tettet. Az angolban pl. good works, vagyis jó munkának fordítják, míg a magyarban inkább a cselekedet vagy tett szavakkal. Ezt érdemes megjegyezni, mivel a görög szó pontosan munkát jelent, és ez a szó magában foglalja a ’valamiért megdolgozni’ fogalmát.

Mindenesetre ezekből a versekből levonhatjuk, hogy a jó munkák állandóan pozitív, követnivaló értelemben vannak kihangsúlyozva a bibliai szövegekben. A Bibliában egyetlen helyen sem található példa arra, hogy a jó munkákat a törvény és kegyelem témakörének vitávájá tenné! A legragyogóbb példák talán a Titusz 2:14 és Efezus 2:10:

Titusz 2:14 A ki önmagát adta mi érettünk (Krisztus), hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt (Károli)

Eféz. 2:10 Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk (Károli).

Ha a Jézus és az apostolok által hirdetett evangéliumnak, de lényegében az egész Újszövetségnek megfelelően akarunk élni, viselkedni és cselekedni, akkor a jó tettekről mindig pozitívan kell nyilatkoznunk – kivétel nélkül.

Amire viszont a Szentírás határozottan utasít bennünket, az a gonoszság és a gonoszok társaságának elkerülése. Figyelmeztet arra is, hogy jótetteinket ne helytelen szándékkal, az emberek elismeréséért tegyük. Továbbá int bennünket arra, hogy mindannyian azt kapjuk majd jutalmul, amit cselekedeteinkkel kiérdemlünk – legyen az jó, vagy rossz. A felhívás szerint minden cselekedetünknek és minden gyümölcsünknek méltónak kell lenni egy megtért egyén cselekedeteihez.

Pál tökéletesen vázolja és harmonizálja a lényeget, amikor kijelenti, hogy bár nem a tetteink, sem a törvénytartásunk nem menthet meg bennünket az üdvösségre, viszont miután hívőkké váltunk, fenntartjuk és megerősítjük a törvényt hit által. Határozottan kijelenti, miután újjászületett lényekké váltunk Krisztusban, onnantól a jó cselekedetekre lettünk elrendelve. Rámutat arra is, hogy Krisztus a halálával megváltott bennünket a bűntől, és annak cselekedeteitől megtisztítva egy különleges embercsoporttá tette a hívőket, akik buzgók a jó cselekedetek munkáiban. Mennyire lehet bárkit a jó munkákra való buzgalomra sarjasztani, ha a jó munkák szerepét állandóan lealacsonyítjuk, és kizárólag negatív fényben hirdetjük, mint fölösleges dolgokat az üdvösség szempontjából? Miért is engedelmeskedne bárki az Isten törvényeinek, amikor a vallási vezetőik nap mint nap szemükbe vetik: a törvénytartás nem üdvözít. Pál nemcsak azt jelentette ki, hogy a törvénytartás nem menthet meg bennünket, hanem egyből utána pozitívan egyensúlyba hozta azzal, hogy hit által fenntartjuk az Isten törvényét.

Ha a Biblia igaz, és az Isten az Ő Szellemének ihletéséből és erejéből eredő jó cselekedeteket és engedelmességet értékeli, kedvére valónak tartja, sőt elvárja, akkor hogyan hasonlíthatjuk azokat a test erőfeszítésének piszkos rongyaihoz? Ha Krisztus azért adta a vérét értünk, hogy a test romlottságától megszabaduljunk és a Szellemnek élhessünk az Ő munkáit követve, akkor ezeknek a cselekedeteknek a lealacsonyításával vagy semmibevételével a tiszta evangéliumi üzenetet fertőznénk meg.

A határozottság elengedhetetlenül fontos, amikor az Isten iránti engedelmességről tanítunk másokat. Ha hisszük, hogy ez a parancsolat az Isten kinyilvánított és határozott akarata szerint ma is érvényben van a többi parancsolat mellett, akkor nyíltan kijelentjük és bizonyságot teszünk mellette. Felszólalunk mindazok ellen, akik esetleg egy szép és megtűrt, de ma már lényegtelen tradíciót látnak benne. Különösen ha ezt még tetőzik a szabvány „nem a szombattartás által üdvözülünk" kijelentéssel. Nem hagyjuk azt sem, hogy határozott válasz nélkül kitérjenek a kérdés elől: Érvényben vannak-e ma az Isten parancsolatai? És a tízparancsolatnak része-e a negyedik parancsolat, amely utasít a szombatnap megtartására? Igen vagy nem? Ha igen, akkor senkinek nincs joga elvetni, vagy akár lenézően beszélni arról.

Tegyük fel, valaki e kérdés elé állít: Meghalna-e ön a szombatnap megtartásáért? Ki mit válaszolna egy ilyen kérdésre? Legyünk óvatosak a hirtelen válasszal, ugyanis ez akaratlanul is része egy tágabb körű kérdésnek: A halált választanánk-e inkább, mint az Isten iránti engedetlenséget? Felelősség előtt állunk, ugyanis ha rávágnánk a kérdésre: Hát, odáig azért nem megyek el, akkor ezzel olyan bizonyságot teszünk a hallgatóságnak, olyan példát mutatunk a fiatalságnak és a hitben újaknak, hogy hitünkért és az Istennek való engedelmességért nem érdemes meghalni. Vagyis egy vallásos színjáték az egész, amiért nem adjuk oda önmagunkat a végletekig, ha arra kerülne a sor. Fontos tehát hitünk szerint pontos, határozott és félreérthetetlen választ adni.

Nálunk (az Isten Gyülekezeteiben) természetes az, hogy előbbre tesszük az Isten iránti engedelmességet, mint a haláltól való félelmet. Ezt a történelem folyamán bebizonyítottuk. Krisztus a haláláig engedelmes volt, azért, hogy elvegye tőlünk a mi engedetlenségünk jutalmát, és ezért követjük Őt ezentúl engedelmeskedve, akár a halálig. Mert nem akarunk továbbra is a sötétségben és engedetlenségben maradni, továbbra is megrontani az Isten parancsolatait. Az megint csak történelmi tény, hogy az apostolok többsége az életével fizetett, mert nem becsülték annyira saját életüket, mint az Isten iránti hűséget és engedelmességet.

Ha az Isten érvényben lévő parancsolatainak bármelyikét elvetjük, vagy félvállról kezeljük, mint egy esetleges tanácsot, de nem mint parancsolatot, akkor az Isten büntetése alá kerülünk (Mát. 5:18-19; Jel. 12:17; 14:12; 22:11-14,19). Úgy tűnik, sokaknak ’a szombattartás nem ment meg’ kijelentés azt jelenti, hogy a szombat megszentelése szabadon megválasztható, így saját akaratunktól függ. Az igazság szerint Isten parancsolatai között nem válogathatunk kedvünkre. Az Isten egyházában kezdettől fogva a leghatározottabb módon nyilatkoztak erről:

Jakab 2:10-11 10 Aki ugyanis megtartja az egész törvényt, de egy ellen vét, valamennyiben vétkes lett. 11 Hiszen aki azt mondta: >>Ne törj házasságot!<< azt is mondta: >>Ne ölj!<< Ha tehát nem törsz házasságot, de ölsz, megszeged a törvényt.

Ennek a logikája természetesen ugyanúgy működik ma is, mint akkor. Mert Aki azt mondta: ‘Ne legyenek más Isteneid,’ vagy ‘ne csináljál magadnak faragott képeket’, vagy ‘tiszteld apádat és anyádat’, azt is mondta: Emlékezz meg a szombatról és megtartsad azt!

Utószó

Az egyház belső harmóniájára nagyban kihat az, hogy mi módon nyilatkozunk a jó munkákról, a törvényről, így a szombattartásról is. Fel kell fognunk azt, hogy a módszerek, amelyeket megválasztunk az Isten szavának hirdetésére – legyen az a Bible Advocate kiadványban, a szombati iskolákban, vagy nyilvános igehirdetéseken –, azzal az emberek életébe békét hozhatunk vagy haragot, építhetünk és rombolhatunk. A hallgatóság ritkán marad semleges egy határozott üzenet után. Vagy teljesen elvetik, vagy elfogadják, amit hallanak, és követik. Ezért nagyon sokat számít, mennyire hiteles módon beszélünk, és mit hangsúlyozunk ki. Annyit azonban kijelenthetünk: az igaz hit érdekében semmiképpen nem hasznosak és építőek a jó munkákat, az Isten törvényeit, s vele a szombattartást lekicsinylő kijelentések. Ez a fajta megbotránkoztató „igehirdetés" nem fog semmi hasznos, maradandó gyümölcsöt hozni senkinek az életében, sem az igaz hit terjesztésében. Nem a tömegek megnyerése a cél, hanem a tiszta, egyenes beszéd, és köntörfalazás nélkül megvallani azt, amiben hiszünk.

Világosan kell tudatosítani azt, ami megment bennünket, és azt is, ami kárhozatra vezet. Mindkettőnek megvan a maga szerepe. A Biblia nyilvánvalóvá teszi, hogy kegyelem által üdvözülünk, nem pedig a jó munkáink érdemeként. Ugyanakkor egyértelmű belőle az is, hogy a jó munka és az Isten iránti engedelmesség egy elvárás a megmentett egyéntől, sőt, méltó jutalmunkat azok által kapjuk meg. Továbbá a Biblia szerint a tetteink, cselekedeteink gyümölcseivel bizonyítjuk, valóban az Istenhez tartozunk-e. Isten ugyanis elvárja tőlünk a megtéréshez méltó, jó munkákat. A Biblia tehát nemcsak arra mutat rá, hogy a jó munkáinkkal nem nyerhetjük el az üdvösséget, hanem arra is, hogy a gonosz cselekedetek, sőt, a jó cselekedetek hiánya a kárhozatra vezet. Eleve azért lettünk megmentve, hogy az előzőleg bűnben élt életünktől megszabaduljunk. Eleve az Isten iránti engedetlenség, a bűn volt az oka annak, hogy szükségünk legyen a megmentésre.

Ha Istennek nem akarata ma az emberek számára a szombattartás, akkor jelentsük ki nyíltan! Ha viszont kinyilvánított akaratához tartozik, akkor hirdetni kell magabiztosan! Megfontolandó Pál hozzáállása:  „Azért írom mindezt távollétemben, hogy ha jelen leszek, ne járjak el keményen azzal a hatalommal, amelyet az Úr nekem építésre adott, és nem rombolásr"a (2Kor. 13:10). Akik ma hirdetik az Isten szavát azzal a hatalommal amelyet az Úr adott nekik, legyenek hasonlóan építőek, hiszen szavainkkal, tetteinkkel nem csak építhetünk, hanem rombolhatunk is.

Ha hatékonyak szeretnénk lenni az adott gyülekezetünk működésében és a bizonyságtételt illetően, akkor tegyünk felhívást: Testvérek, gyerünk ki a világba, és tegyünk bizonyságot a bűnös lelkeknek arról, ami megmenti őket. Ez sokkal hatásosabb módszer a hit érdekében, mint a már megtért hívőknek arról prédikálni, hogy mi nem mentheti meg őket, és mi mindent nem kell tenniük az üdvösségért.

Az Isten iránti engedelmesség az igaz hit megnyilvánulása, eredménye. Isten azért adta nekünk a törvényét, mert az a törvény az Ő tökéletes és jóságos természetéből ered, s így jó. Ennek a tökéletes és jó természetnek lehetünk a részesei (2Pét. 1:4). Ezt a természetet az Isten Szelleme által kapjuk meg, és ebből fakad a törvénye iránti engedelmességünk. Így töltjük be a törvényt, hiszen a szívünkbe lett helyezve, természetünk részévé vált. Nincs szükségünk tanítókra, írott tételekre, hiszen Isten Szelleme vezet bennünket. A szombat megtartása egyike azoknak a parancsolatoknak, amelyeknek immáron saját akaratunkból vetjük alá magunkat, mert az Isten Szelleme vezet erre, természetünk részévé tette, és ezáltal egyben látható jelét mutatjuk annak is, hogy az Isten uralma alá tartozunk. Nem a törvénytartással igazulunk meg. A megigazulás az élő hit által történik. Az ősatyák mindannyian hit által igazultak meg (Zsid. 11:1-39). A hit a remélt dolgok felőli bizonyságunk (Zsid. 11:1). De az ősatyák és a hit óriásai eddig még nem nyerték el a remélt dolgokat, mert Isten valami jobbat rendelt el, azt, hogy velünk (és minden valaha élt hívővel) együtt nyerjék el a tökéletességet (Zsid. 11:39-40). Hit által tehát arra várunk, hogy a tökéletesség teljességére jussunk. Hit által reménykedünk egy tökéletes törvény, egy igazságos uralom teljességének az eljövetelében, amely csakis az Isten természetéből eredhet. Ma pedig hit által vezérelve hozunk elfogadható áldozatokat, mint élő kövek az Isten templomában – amely templom mi vagyunk, az egyház –, s így az Isten uralma alatt állva engedelmeskedünk az általa szívünkbe és elménkbe helyezett törvényeknek.

A szombattartás az Isten uralmának a jegye, mint egy próbaparancsolat, amely állandóan próbára teszi a hitünket és engedelmességünket. Azok, akik hívőknek vallják magukat, de nem tisztelik az Isten parancsolatát, és megfertőzik a szombatot, azok nélkülözik az Isten dicsőségét és erejét. Mi nem csak szavainkkal, hanem cselekedeteinkkel teszünk igaz bizonyságot a hitünkről (Jak. 3:18). A hitünket egy olyan igazságos isteni uralomnak az eljövetelébe vetettük, amelyet a szombatnapi pihenő jelképez, mint az Isten népének jele, és ami által valójában bizonyítjuk az Isten uralma iránti őszinte és igaz engedelmességünket. A Mesterünk engedelmes volt a halálig, még a keresztfán való halálig is (Fil. 2:5-8). A szombatnap az Istenben való megnyugvásunknak a jele, annak a teljességgel csak ezután eljövendő megnyugvásnak, aminek letétét Isten már megadta nekünk Jézus Krisztusban.