CoG

(Edition 2.1 19940514-20010906)

 

Ez az írás azonosítja az Ószövetségben szereplő YHVH, illetve Jehova Angyalát. Az eredmény néhány meglepő, és talán kellemetlen ténnyel fogja szembeállítani a modern kereszténységet és annak tanításait, beleértve ebbe Herbert W. Armstrong követőit és a Jehova Tanúit is.


PO Box 369, WODEN ACT 2606, AUSTRALIA email:

denises@pcug.org.au

PO Box 13174 , ST. PAUL, MN 55113-1374 UNITED STATES OF AMERICA email:

ccg2000@mediaone.net

PO Box 213, 1900, AE CASTRICUM, NEDERLAND

P.O.BOX 20008, HUMEWOOD, 6013, REBULIC OF SOUTH AFRICA

 

(Kiadási jog © 1994, 1998 Christian Churches of God)

 

Minden jog fenntartva: A kiadványok erről a honlapról szabadon másolhatóak és terjeszthetőek abban az esetben, ha a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül van másolva vagy terjesztve. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Rövid kivonatok vagy idézetek felhasználhatók kritikai hozzászólásokban és elemzésekben a kiadási jog megsértése nélkül.

Ez a kiadvány megtalálható a World Wide Web-en

http://www.logon.org

http://www.churchofgod.hu


YHVH Angyala

 

1. Előszó és tartalomjegyzék

1.1 Bizonyos tanítások hibái

1.2 Alapvető követelmények a témakör megértéséhez

1.3 Az Angyal kifejezés jelentősége

1.4 Az angyalok, mint elohim

2. Hágár és az Angyal

2.1 Az Isten, aki lát

2.2 Az Isten Angyala

3. Ábrahám és az Angyal

3.1 A YHVH név, mint kiutalt cím

3.2 Az Angyal megakadályozza Izsák feláldozását

3.3 Az Angyal és Izsák felesége

4. Jákob és az Angyal

4.1 Az Isten Házának Istene

4.2 Az Isten Orcája

4.3 A Megváltás Angyala

5. Mózes és az Angyal

5.1 István beszéde

5.2 Az Angyal a csipkebokorban

5.3 Az Angyal a felhőben

5.4 Az Angyal a törvény átadója

5.5 Az Angyal, mint Isten megjelenítője

6. A Szövetség Angyala

7. Bálám és az Angyal

8. Józsué és az Angyal

9. Az Angyal és a Bírák

9.1 Gedeon és az Angyal

9.2 Sámson szülei és az Angyal

10. Az Angyal a királyság idejében

10.1 Dávid és az Angyal

10.2 Illés és az Angyal

10.3 Ésaiás és az Angyal

10.4 Az Angyal mint Izrael védelmezője

11. További utalások az Angyalra

11.1 Az Angyal Izrael hétköznapi életében

11.2 Az Angyal Dániel könyvében

11.3 Az Angyal Zakariás könyvében

12. Összegzés

 

1. Függelék – Az Isten Fia volt-e Krisztus az emberi születése előtt?

2. Függelék – Krisztus és Melkisédek

3. Függelék – A Messiás és az ő címeinek felmagasztalása

4. Függelék – Megjegyzések a YHVH Angyalával kapcsolatban

5. Függelék – A korai Egyház nézőpontja Krisztusról és az angyalokról

6. Függelék – Istenimádat az Újszövetségben

7. Függelék – Belsham válaszlevele

 

1. Bevezetés

Ez az írás a Creation: From Anthropomorphic Theology to Theomorphic Anthropology (B5) tanulmányra, továbbá A választottak mint Elohim [1] és Az Isten akit imádunk [2] című írásokra épül. Célja az, hogy bemutassa annak az ószövetségi Nagy Angyalnak a kilétét, aki megjelent a pátriárkáknak, és aki Mózesnek a törvényt átadta.

A huszadik század utolsó évtizedeiben egy olyan komoly tévtanítás került az Isten Gyülekezeteibe, amely jelentősen kihatott az egyház állapotára, jövőjére, és kérdésessé tette az egyház számos korábbi korban működő gyülekezetének történelmi jelentőségét is. Ez a valóban komoly méretű tévtanítás az Isten egyházának azon ágazatán belül lett elfogadott és terjesztett tanítás, ami a Worldwide Church of God néven vált ismertté.

A tévtanítások az Isten és Krisztus természetét meghatározó tanokban történtek, amelyekre aztán egy sor más téves tanítás is épült. Ezek közül csak néhányat említve:

Igen, Krisztus szintén “Jehova”,…ez a név manapság egyre elterjedtebb vélemény szerint inkább Yahveh, vagy Yahweh. Ennek jelentése: “AZ ÖRÖKKÉVALÓ” vagy “ÖNMAGA ÁLTAL LÉTEZŐ”. Az általánosan elfogadott vélemény szerint Yahveh, vagy a közismertebben elterjedt Jehova név az Istenre, Jézus Krisztus Atyjára vonatkozik. Ez egy hatalmas tévedés! Yahweh az Izrael Istene volt, az a személyiség, aki az egy Istenségből ismert volt Izrael számára. (Herbert Armstrong: Isten-e Jézus? Újranyomtatott cikk az Ambassador College 1955-ben megjelent kiadványaiból).

Jézus eljövetelének részben az is célja volt, hogy nyilvánvalóvá tegye az Atya létét és jellemét. Az Atya léte nem volt igazán nyilvánvaló és ismert az emberiség számára addig, amíg az Ige el nem jött testileg, hogy feltárja az Atya létét. (Paul Kroll, Who Was Jesus? Worldwide Church of God, 1988, 18. old.).

A Személyiség, akit a Szentírás az Ige néven nevez meg, az a lény volt, aki - több mint 1900 éve - Jézus Krisztusként megszületett. Az eredeti görög szó, amelyből az “Ige” megnevezés ered, pontosan azt jelenti, amiként azt fordították: az Ige, vagy a “beszélő”. Viszont “a kezdetkor Ő még nem volt az Isten Fia, pedig a Szentírás rámutat arra, hogy Ő mindig is létezett, és mindig létezni fog - az örökkévalóságtól az örökkévalóságig”. “Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs…” (Zsid.7:3) (Herbert Armstrong: The Incredible Human Potential, Worldwide Church of God, 1988, 36. old.).

Az Atya és az IGE, aki eljött Jézus Krisztusként, együttesen léteztek az örökkévalóságtól. Ők teremtették meg az angyalokat… Volt-e más élőlény a teremtés kezdete előtt, mint ez a KÉT személyiség - Isten és az Ige, egy ISTEN - CSALÁDBAN? Isten nem nyilvánította ki, hogy többen lettek volna. Az “Ige” az Isten Fia volt-e és Isten az ő Atyja volt-e már ekkor? Nincs ilyenféle utalás rájuk. Abban az esetben, ha az Isten Fia már a teremtés előtti időben a Fiú lett volna, akkor szükségszerűen, az Istennek a Fiú születése előtt kellett volna léteznie. Továbbá ebben az esetben magának a Fiúnak is attól a születéstől kezdve kellett volna létre jönnie. Viszont a “Logosz” - az Ige - önmaga által létezett az örökkévalóságtól, csakúgy, mint az Isten. (Herbert Armstrong: The Incredible Human Potential, Worldwide Church of God, 1988, 65. old.).

A fentiekben vázolt gondolatok bizonyos téves tanítások bevezetését eredményezték. Ezek egyike az, hogy két Isten létezett az örökkévalóságon át, és ez a két lény az “Isten” és “az Ige” volt, akik később az “Atya” és a “Fiú” néven lettek ismeretesek Krisztus emberi eljövetele után (ld. az 1. Függelékben a bizonyítékokat arra, hogy Isten Atyasága és Krisztus Fiúsága mennyire közismert volt Krisztus testi eljövetele előtt). A fentiekből eredő további tanítások szerint Krisztus volt az Izraeliták Istene, aki akkor YHVH-ként volt ismert. Ebből következően valójában senki nem ismerte a másik Isten-lénynek, Istennek, az Atyának (ahogy Őt a “későbbiekben” nevezték) a létét addig az időig, amíg Krisztus eljött mint ember, és megnyilvánította az Ő létét. Továbbá Krisztus volt az a Melkizedek, aki Ábrahám idejében a földön élt, és akinek nem volt sem apja, sem anyja, sem nemzetsége stb. (ld. a 2. Függeléket és a Melkizedek [28] című írást annak bizonyságául, hogy nem Krisztus volt Melkizedek)

Természetesen a Biblia azt tanítja, hogy csak egy Isten van. Tehát az állítás, miszerint Jézus Krisztus vagy a Logosz az egy Isten, és az Atya egy második Isten, az lényegében két Isten létezését jelentené, hiszen 1+1=2. Ilyen módon semmiképpen nem lehet egy az Isten. A jól látható ellentmondást azzal magyarázták meg, hogy az Elohim egy olyan főnév, amely egy egységre vonatkozik, mint pl. család vagy csoport, de az az egység több személyiséget foglalhat magában, így Isten és az Ige együtt egy Elohim, vagyis “egy isteni család”. További állítások szerint magának az Isten szónak több jelentése is lehet, így vonatkozhat az “egy isteni család” bármely egyéni tagjára, vagy pedig vonatkozhat az egész “családi egységre”, annak minden tagját beleértve, és vonatkozhat még kizárólag csak az Atyára olyan esetekben, amikor az Istenről és az Igéről külön van szó.

Ezek a tanítások többé-kevésbé elfogadottakká váltak a WCG tagságán belül. Annál is inkább, mert mindezekhez számos bibliai idézetet fűztek, és látszólag mindenki más elfogadta, hitte ezeket a tanításokat, hiszen mindezek a lelkészettől jött hivatalos tanítások voltak. Azonban az Isten természetével részletesen foglalkozó tanításokat, ha lehetett, elkerülték, részben talán azért, mert feltűnő volt, hogy néhány tanítás ellentmondásos, mint láttuk az említett példákból is. Pedig a WCG által kinyomtatott hosszú Biblia lecke sorozat még Herbert W. Armstrong halála után, az idősebb Joseph W. Tkach vezetése alatt is tartalmazta azt a helyes tanítást, miszerint az Istenre a többséget nem megengedő Eloah szó utal, aminek többes számú változata az elohim. Emellett az Isten Gyülekezeteiben mindenkor helyesen az Atyához imádkoztak, Jézus Krisztus nevében, így az Istenimádatot valójában nem érintették a hibás meghatározások, de javítva sem lettek a hibák, és az Isten természetével kapcsolatos tanítások inkább ritkaságszámba mentek.

 

1.1 Bizonyos tanítások hibái

Az adott, tanításokká vált magyarázatok viszont idővel egyre több kérdés elé állították a tagságot. Valójában soha nem sikerült meggyőzően elmagyarázniuk azt, hogy miként lehet két különálló isteni lény egyenlő egy Istennel. Az Újszövetség számos részében nagyon világosan látható, hogy amikor a bibliai “egy Isten” van megemlítve, akkor az az írásrész következetesen csak az Atya Istenre vonatkozik.

János 17:1-3 1Ezeket beszélte Jézus; és felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, eljött az óra; dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged; 2 A miként te hatalmat adtál néki minden testen, hogy örök életet adjon mindennek, a mit néki adtál. 3 Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.

1Korintus 8:6 Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, a kitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, a ki által van a mindenség, mi is ő általa.

Efézus 4:6 Egy az Isten és mindeneknek Atyja, a ki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik.

1Timóteus 2:5 Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,

Az a magyarázat, miszerint Krisztus részben azért jött el, hogy bemutassa és megnyilvánítsa nekünk az Atyát, mert az Atyának még a puszta léte is ismeretlen volt Krisztus testi eljövetele előtt, nemcsak nem volt kielégítő, de mellette hamis állítás is. Ennek ugyanis még első látásra is ellentmond számos olyan újszövetségi írásrész, ahol egyértelmű utalások vannak az Atyára, mint az Ószövetség Istenére, Izrael Istenére, aki elküldte hozzánk és értünk az Ő hű szolgáját, Jézus Krisztust. Erre példák:

Ap.Csel. 2:22-24 Izráelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, a ki Istentől bizonyságot nyert előttetek erők, csudatételek és jelek által, melyeket ő általa cselekedett Isten ti köztetek, a mint magatok is tudjátok. 23 Azt, a ki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek: 24 Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogvatartatnia.

Ap.Csel. 3:13 Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát, Jézust, kit ti elárulátok, és megtagadátok Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, hogy elbocsátja.

Ha az Atya léte teljesen ismeretlen lett volna Izrael számára Krisztus testi eljövetele előtt, akkor a fenti idézeteknek nem sok értelme lenne, hiszen ezek az idézetek éppen azt mutatják, hogy Izrael Istene volt az, aki hitelesítette Krisztus küldetését.

Péternek pedig valami hasonló megjegyzést kellett volna tennie: ’Jézus volt a mi atyáinknak az Istene, aki eljött emberi testben, és megnyilvánította nekünk azt, hogy van egy másik, egy nála hatalmasabb Isten a mennyben, aki a Mindenható Magasságos Isten mindenek fölött’.

Tulajdonképpen az egész Újszövetség annak az alapjaira épül, hogy az Atya Isten volt Izrael Istene, Jézus Krisztus pedig az Ő általa elküldött Messiás és Szolga, akiről a prófeciák is beszélnek. Ha igaz lenne a fenti állítás, és az Atya valójában ismeretlen lett volna Krisztus eljövetele előtt, akkor az a legmegrökönyítőbb új kijelentés lett volna úgy a zsidóság, mint a korai keresztények számára. Ezt az új kijelentést pedig – joggal elvárhatóan – többszörös és alapos magyarázatokkal támasztaná alá az Újszövetség. Természetesen ilyen irányú utalás nem található sehol a Bibliában. Viszont az egyértelműen kitűnik, hogy az Atya létét mindenkor alapvető tényként ismerték Izraelben.

Ami inkább zűrzavart és felháborodást okozott a zsidók között, az Jézus Krisztus kiléte és szerepe volt, tehát számukra inkább az erre irányuló magyarázatok voltak szükségesek. Jézus Krisztus az Isten Fia volt – az Ószövetség Istenének a Fia (Luk. 1:30-35). Ő volt az Isten kiválasztottja (eklegomai) (Luk. 9:35), az Isten szolgája (Mát. 12:18). Isten, aki az előző időkben prófétáin keresztül beszélt hozzánk, ezekben az utolsó időkben a Fia által szól (Zsid. 1:1-2). Minden kétséget kizárva, az Atya léte ismert volt, mint az Ószövetség Istene.

Az is tény viszont, amit Jézus maga jelentett ki:

János 5:37 A ki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát nem láttátok.

Ennek az idézetnek a második része azonban nem azt jelenti, hogy az Atyának, mint az Ószövetség igaz Istenének még csak a létéről sem tudtak. Itt egyszerűen arról van szó, hogy egyetlen ember nem hallotta vagy látta Őt személyesen. Hogy ez miképpen lehetséges, azt az alábbiakban látni fogjuk.

Még egy nagy problémája a fentebb említett tanításoknak, hogy az ószövetségi írásokban a YHVH név nem egyedül és kizárólag Krisztusra vonatkozott. Igen, valóban van számos igerész, ahol a YHVH név arra a lényre utal, aki később Jézus Krisztusként eljött emberi testben, és ebben az tanulmányban részletesen ki fogunk térni azokra az szövegrészekre. Ezzel szemben nagyon sok az olyan írásrész is, ahol a YHVH név kizárólag és csak az Atya Istenre utal. Például:

5Mózes 18:15 Prófétát támaszt néked az Úr [YHVH], a te Istened [Elohim] te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok!

[Megjegyzés: A héberben több kifejezés van, amelyeket a magyar nyelvű Biblia mind az [Isten] szóval fordított le. Itt megemlítjük a legfontosabbakat:

  1. Eloah - ez a szó egyesszámban van, és az egy igaz Istenre vonatkozik. Arabul ennek megfelelője az Allah szó, és az iszlám vallásban ez szintén az egy igaz Istenre vonatkozik.
     
  2. Elohim - ez a szó az Eloah többesszámú változata, és a szellemi létvalóságban élő lényekre vonatkozik, beleértve az egy igaz Istent, Eloah-t, és úgy a szent, mint a bukott angyalokat is.
     
  3. Elohi – az Elohim szó olyan egyesszámú formája, ami egy bizonyos Elohimra utal, legismertebben arra a Mal’ak-ra, aki Eloah-t képviselte Izrael számára.
     
  4. El – Egyesszámú szó, ami Istent jelent, és használatos úgy Eloah-ra, mint az Ő Mal’akjára a különböző szövegrészekben.

[Lásd még a 12. fejezet függelékeit további részletekért.]

Mózes tehát kijelentette, hogy YHVH egy prófétát fog támasztani Izrael számára, akit majd követniük kell. Az a próféta Krisztus volt, mint ahogy világosan látható az Ap.Csel. 7:37-ből. Itt meg kell jegyeznünk, hogy Krisztus nem önmagát támasztotta prófétaként – az Ap.Csel. 2. és 3. fejezetekben írottak szerint az Atya támasztotta Őt arra a feladatra. Vagyis világos, hogy a YHVH név itt az Istenre, az Atyára vonatkozik, és ezt a fenti utasítást Mózes az egész Izrael számára jelentette ki.

Zsoltárok 2:2 A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr [YHVH] ellen és az ő felkentje ellen:

Zsoltárok 2:7 Törvényűl hirdetem: Az Úr [YHVH] mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged.

A Zsoltárok 2:2 YHVH-ról és az Ő felkentjéről szól, a 2:7-ben pedig YHVH-ról és az Ő egyszülött Fiáról olvashatunk. Az világos, hogy ezekben a Zsoltárokban a YHVH név az Atyára vonatkozik. Hasonló a helyzet a Zsoltárok 110:1-gyel is, amelyben a következő áll:

Dávidé; zsoltár. Monda az Úr [YHVH] az én uramnak [Adonáj]: Ülj az én jobbomon, a míg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá.

Az Ésaiás könyvében számos prófécia mutat Krisztusra, mint a “hű szolgára” (a 42. fejezettől kezdve) és azok szintén úgy mutatják be Őt, mint a YHVH által elküldött szolgát. Példák erre:

Ézsaiás 50: 5-6 Az Úr Isten [Adonáj YHVH] megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam. Hátamat odaadám a verőknek, és orczámat a szaggatóknak, képemet nem födöztem be a gyalázás és köpdösés előtt.

Ézsaiás 53:1-6 1 Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr [YHVH] karja kinek jelentetett meg? 2 Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kivánatos. 3 Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint a ki elől orczánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele. 4 Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől [Elohim]! 5 És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. 6 Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr [YHVH] mindnyájunk vétkét ő reá veté.

Ézsaiás 61:1 Az Úr Isten [Adonáj YHVH, itt a YHVH az SHD 3069 Yehovi formában szerepel] lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást;

Ezekben a részekben egyértelmű, hogy a YHVH név nem vonatkozhat másra, mint az Atya Istenre. Még egy említésre méltó idézet a Zakariás 13:7, amelyben ez áll:

Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, aki nékem társam! Így szól a Seregeknek Ura [YHVH Szabaoth]. Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom a kezemet.

Erre a próféciára utalt Krisztus a Máté 26:31-ben, és saját magára, mint a jó pásztorra vonatkoztatta a “Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok” idézetet. Ez a prófécia pedig a Seregek YHVH-jától származik, és az Ő pásztoráról beszél, arról a személyről, aki a YHVH “társa”. A YHVH név tehát itt szintén az Atyára vonatkozik, nem pedig Krisztusra.

 

A Worldwide Church of God tehát abba a hibába esett, hogy komoly tévtanokat kezdett terjeszteni. Azoknak, akik felhozták az ellentmondásokat, vagy megkérdőjeleztek bizonyos kijelentéseket, azt a választ adták, hogy a hiba bennük van, nem értik a tanításokat, később magukat a kérdéseket kiszorították azzal a kijelentéssel, hogy az ilyen kérdések a lázadó természetből erednek. A tagság valójában szellemi elnyomás alá került, ami egy nagyon komoly teológiai válsághoz vezetett, nemcsak a WCG keretein belül, hanem kihatott a rokon felekezetekre is. Valójában az történt, hogy a vezetőségbe került tévtanítók az egyház teológiáját szándékozták kisiklatni, és binitarista tanítások álcájában a trinitarista hitrendszerbe akarták a tagságot vezetni. Érdekes módon a tévtanítások és a trinitarizmus bevezetése a WCG-be, a (Hetednapi) Chuch of God-ba és ezek ágazataiba pontosan olyan módon történt, amint korábban az USA-beli Hetednapi Baptistáknál és Hetednapi Adventistáknál is megtörtént. Röviden szólva, a teológiai ellentmondások, és az a tény, hogy nem értették meg az Isten természetével kapcsolatos bibliai tanokat, azt vonta maga után, hogy a huszadik századi Church of God mozgalom egy jelentős része elbukott.

Az első és második századi Isten gyülekezetei kimondottan unitárius hitet vallottak, ez vitathatatlan a rendelkezésre álló korai írásokból. A korai egyház tanítása szerint Krisztus volt az a Nagy Lény, aki átadta Mózesnek a törvényt, és aki Izraelt követte a pusztában. Ezt megerősíti Justin Martyr Első Apológiájában (i. sz. 154 körül) (ANF. LXIII, I, 184 ), amikor kijelenti, hogy Krisztus az Isten Angyala, az Isten Fia volt, mint egy isteni lény. Hasonlóan unitárius nézet szerint beszélt Ireneusz is, aki kijelentette, hogy Isten (az Atya) mellett soha nem volt Vele egyenlő lény (Az eretnekek ellen, i.sz. 195 körül). Krisztus és minden más lény létrehozott lények voltak (lásd A korai egyház teológiája az Istenségről [127] című írást). Krisztus emberi eljövetele előtti létét (preegzisztenciáját) azonban soha nem vitatta senki az egyház bármely ágazatából. Azt vallották, hogy Krisztus volt az Ószövetség Nagy Angyala, aki Elohim (Isteni) lény volt, továbbá minden igaz hívő pontosan olyan elohim létet fog elnyerni, mint amilyet Krisztus él, Isten fiaként, a halálból való feltámadás által (Róm. 1:4) (lásd még A választottak, mint Elohim [1] című írást).

 

1.2 Alapvető követelmények a témakör megértéséhez

Annak érdekében, hogy tisztán megérthessük a Biblia tanítását az Istenről és arról, hogy az Isten ki által és milyen módon tart kapcsolatot velünk, néhány alapvető pontot állandó figyelemben kell tartanunk.

Először is, csak egy igaz Isten létezik. Egyedül csak egy személyiség van, aki önmaga által Az, Aki, és csak Ő nevezhető az egyedül igaz Istennek. Jézus ezt a személyiséget az Atyjaként azonosította, és lényegében azt jelentette ki, hogy az örök élet ennek a ténynek az ismeretétől függ. Más szóval az örök élet elnyerésének érdekében tudnunk kell a különbséget az Atya és Jézus között, akit elküldött (Ján.17:3). Egyedül az Atya Istennek van önmagából eredő örök élete (1Tim.6:16), és csak Ő egyedül szentséges önmaga által (Jel. 15:4).

A második alapvető pont az, hogy ember soha nem látta vagy hallotta az egy igaz Istent:

1Tim. 6:16 Kié egyedül a halhatatlanság, a ki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; a kit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: a kinek tisztesség és örökké való hatalom. Ámen. 

János 1:18 Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, a ki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt.

1János 4:12 Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk:

János 5:37 A ki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát nem láttátok.

János 6: 46 Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, a ki Istentől van, az látta az Atyát.

Az Isten nem saját személyében, illetve nem közvetlenül önmaga foglalkozott az emberiséggel, hanem egy vagy több közbenjárón, illetve követen keresztül tartotta fenn a kapcsolatot velük. Isten minden akaratát szintén e közbenjárók által vitelezte ki. Ebből következik a harmadik lényeges pont, amit figyelemben kell tartanunk: Az Isten egy szemita háttérből és kultúrából származó népen keresztül jelentette ki Önmagát, nem pedig a görögökön keresztül. A mai nyugati kultúrákban hajlamosak vagyunk a görögök által levetett vélemények és fogalmak alapján gondolkodni. A szemita népeknek teljesen más gondolatmenete és világnézete volt. Ezért, ha nem vesszük a fáradságot arra, hogy megvizsgáljuk ezt a gondolkodásmódot és világnézetet, akkor a Biblia olvasása sok gondot, zűrzavart okozhat számunkra. A trinitarizmus és binitarizmus fogalmai részben azért alakulhattak ki, mert a görög és nyugati eszmefuttatás nem volt képes teljesen megérteni a héber gondolatvilágot, így a Biblia bizonyos mondanivalóit sem.

 

1.3 Az Angyal kifejezés jelentősége

A fentebbi, utolsó pontnak még nagyobb nyomatékot ad az, ha megvizsgáljuk a követekre, képviselőkre vonatkozó nevek, címek használatát a héber kultúrában. Az Ószövetségben az angyalokra használt héber szó a Mal’ak. Ez a kifejezés összesen 213 alkalommal található meg az Ószövetségben. Magának a szónak az eredete egy nem használt szótőből ered, amelynek jelentése: elküldeni, mint helyettest. Ez a mal’ak szó lett a fordítók által angyal. Mivel olyan kultúrában élünk, ahol az angyal szónak mára egy félremagyarázott, téves értelme alakult ki, ezért fontos ismételten kihangsúlyozni azt a tényt, hogy a szó egyszerűen követet jelent.

Az Újszövetség görög szövegeiben hasonló a helyzet. A követet vagy hírnököt görögül aggelosz-nak mondják, amiből ered a magyar angyal szó is. De újból ki kell hangsúlyozni, ez a szó is egyszerűen hírnököt, követet jelent. Az aggelosz az angello tőből ered, amelynek jelentése: hír átadása. Ez az elnevezés vonatkozhat úgy emberre, mint szellemlényre. A Jelenések 21:17-ben az ember és angyal rokonértelmű szavakként vannak használva.

Az Ószövetségben a mal’ak szóval azokat jelölték meg, akik valaki által egy távoli küldetést kaptak, mint pl. az 1.Mózes 32:3-ban a Jákob által Ézsaúhoz küldött követeket. (Ha megfigyeljük, az 1Mózes 32:1-2-ben az Isten (Elohim) mal’ak-ja találkozik Jákobbal. Vagyis az első és a második versekben a mal’ak olyan természetfeletti lényre vonatkozik, akit az Isten küldött el, a harmadik versben pedig a Jákob által elküldött emberi hírnökre).

Egy, vagy akár több mal’ak egy közösség által is elküldhető, hogy üzenetet vigyenek valahová (4Mózes 21:21). Ha a király küld el egy hírnököt, a mal’ak egy diplomata szerepét töltheti be (1Kir. 20:1-2). A mal’ak, vagyis a hírnök nagyon fontos szerepet töltött be a szemita kultúrában. A hírnök megbecsülése az őt elküldőnek a megbecsülését jelentette, és ennek az ellenkezője is fennáll (Ján. 5:23).

Az Isten különböző formákban küldött követeket az emberiség számára. Ezek közé tartoztak az emberi próféták (2Krón. 36:15-16) és a természetfeletti szellemlények, akik bizonyos híreket vagy utasításokat közöltek (1Móz. 19:1; Zsolt. 91:11). A szellemlények esetében a rájuk vonatkozó mal’ak kifejezést a bibliafordítók általában az angyal szóval fordították le annak érdekében, hogy az olvasók számára világosabb legyen, hogy az eredeti héber szövegben természetfeletti lényekről van szó. Azt viszont továbbra is állandó figyelemben kell tartanunk, hogy az angyal szó egyszerűen hírnököt, vagy követet jelent, mert ennek a szónak az értelme ma már gyakran egy tévesen kialakult képen alapul.

Az összes, Isten által elküldött mal’ak közül messze a leglényegesebb és legjelentősebb szerepe annak az angyalnak volt, aki ennek az írásnak a tárgya: a Mal’ak YHVH vagyis “YHVH Angyala”, más néven Mal’ak Elohim, az “Isten Angyala”. [Ez utóbbi név több Bibliafordításban is helyesen, az “Istenek Angyalának” van fordítva, bár ez nem közvetlenül ennek az írásnak a témája].

Ezek az elnevezések mind egyesszámban vannak, mert egy bizonyos Angyalra [Követre] vonatkoznak, aki egyben az Isten Jelenléte. Más szóval: Ő az Isten megszemélyesítője az emberek számára. Ezt az Agyalt – mivel az Isten képviselője, és az Isten hatalmában működött – gyakran szintén YHVH-ként nevezi meg a Biblia. Ez megintcsak egy olyan jelenség, ami a szemita kultúrkörben egyértelmű, de általában véve idegen a nyugati gondolkodásmód számára. Vagyis egy héber szellemben gondolkodónak nem furcsa az, hogy azt a követet, aki az Istent képviseli, azt Isten nevével nevezzék meg. Ugyanakkor tökéletesen tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy az csak egy követ, nem pedig maga az Isten első személyben.

Példa erre a gondolatmenetre az, hogy Izraelben az emberi bírákat elohim-nak nevezték, mert ők Az Elohim-ot [értsd: az Atyát] képviselték, ami természetesen nem jelentette azt, hogy ők valójában Istenek lettek volna:

2Mózes 22:8 Ha nem találják meg a tolvajt, a ház urát vigyék a bírák [elohim] eleibe; hogy nem nyújtotta-é ki kezét az ő felebarátja vagyonára.

2Mózes 22:28 A bírákat [elohim] ne szidalmazd, és néped fejedelmét ne átkozd.

Az itt említett istenek az Izrael bírái. Amikor egy személy megjelent a héber bírák előtt, azokat szószerint az Isten [Elohim] szóval címezte meg, mivel azok Istent jelképezték, és az Ő hatalmában ítélkeztek. (Az angolszász világban ma sem ritka a bírókat Your Worship [Méltóságos] címmel illetni, amely szokás valószínűleg ennek a szemita hagyománynak a megfelelője). Ilyen módon történt tehát az, hogy YHVH Mal’akját is a YHVH névvel illették, mert tudatában voltak annak, hogy ő YHVH felhatalmazásával és utasításai alapján cselekszik. [Ebbe a témakörbe tartozik még magának a YHVH névnek a jelentése is, ami: Aki a létet okozza (harmadik személyben: vagyis Ő, aki a létet okozza). Ezt a név a Seregek YHVH-jának a neve, mert valóban Tőle ered minden létező. Lásd még a New Oxford Annotated Bible RSV, 70. oldalának a lábjegyzékét]. Továbbá a YHVH Mal’akja az Elohim nevet is viselte, mert ő volt az egy igaz Istennek, a mennyben lévő Elohimnak a képviselője.

Megjegyzés: egyesek vitathatónak tartják a név kiutalás alapján történt használatát olyan idézetek alapján, mint az Ésaiás 44:5, de ez és a hasonló igerészek csak azt hangsúlyozzák ki, hogy az igaz Isten az páratlan, egyedi, és nincs hozzá hasonló. Hogy alárendelt lények az Isten hatalmával – és így az Ő nevével is – fel lehetnek ruházva, azt megerősítik az olyan újszövetségi szövegek, mint a Jelenések 3:12.

Ebben az írásban egyre világosabbá válik majd az a következtetés, hogy YHVH Angyala a Krisztus, aki különböző formákban, láthatóan jelenik meg az Istent képviselve.

 

1.4 Az angyalok mint elohim

Az ószövetségi héber nyelvben az angyal és Elohim szavak számos alkalommal szinonimák. Éppen ezért az Elohim kifejezést alkalmanként angyalnak fordították a héber szövegek görög fordításában, a Szeptuagintában, vagy röviden: LXX-ben. Ez történt a Zsolt. 8:6 esetében, ahol a héber elohim szót a görög angyal szóval fordították le. Ezt a részt egyes fordításokban isteni lényeknek fordították, hiszen itt egyértelműen az Isten fiaira, az angyalokra utal az Elohim kifejezés. Amikor az Újszövetség idézi ezt a részt, ott szintén a görög változat, illetve az angyal szó szerepel, továbbá Krisztust szintén aggelosznak, vagyis követnek nevezik a LXX görög szövegeiben, és ez a változat látható az újszövetségi Zsidó levélben. Figyelemben kell tartanunk tehát azt, hogy a héberek számára az angyalok és elohim lények ugyanazt jelentették, és mára ez az értelmezés elhomályosult. Ezért ezt a részt pontosan a következőképpen kell értelmezni: “Kevéssel tetted őt kisebbé az Elohimnál (Isteneknél), dicsőséggel és tisztelettel koronáztad”

Ez a héber szöveg mondanivalója, és ennek a fogalomnak fényében kell értelmezni a Zsidók 1-2. fejezeteit. A fordításokba bizonyos fokig azért került az angyal szó, mert a trinitarista teológiát jobban szolgálja ez a kifejezés, mint az istenek szó. A héberek számára azonban közismert tény volt, hogy az elohim az Isten fiai voltak. Az Isten hírnökei (angyalai) szintén az Isten fiai voltak. A modern fordításokban azért lett egységesítve az angyal szó, mert a fordítók úgy gondolták, hogy ellentmond a monoteizmusnak az isteni lényeket jelentő elohim.

Az ezekből származó értelmezési problémákat a 8. Zsoltár [14] című írás vázolja.

A korai egyházban nyilvánvaló tény volt, és hirdették, hogy Krisztus a szellemi létvalóságban élt a megtestesülése előtt. Erre bővebben a Jézus Krisztus preegzisztenciája [243] című írás mutat rá.

Innentől pedig vizsgáljuk meg az Ószövetséget, hogy mit mond Isten Angyaláról.

 

 

2. Hágár és az Angyal

 

2.1 A Látomás Istene ( szószerint az Isten, aki lát )

YHVH Angyala először Hágár történetében szerepel, amikor Hágár, Szárai szolgálója elmenekül úrnőjétől az 1Mózes 16. fejezetében. Hágár a sivatagi vándorlásakor találkozik az Angyallal. Itt nagy jelentősége van annak, hogy ez az Angyal kijelenti Hágárnak, hogy ő fogja megáldani és megsokasítani az utódait. Vagyis ennek az Angyalnak Isten hatalmat és erőt adott arra, hogy áldásokban részesítse az emberiséget. A beszélgetés végén a Hágárral beszélő Angyal a “YHVH, aki beszélt” (őhozzá vagy ővele) nevet viseli. [Az Interlinear Bible ezt így fordította: “És nevezte Hágár a Jehova nevét, annak nevét, aki vele beszélt; Te vagy a látomás Istene!” A Károli fordítás ehhez közel áll. A kifejezés: annak nevét, aki vele beszélt, azt érzékelteti, hogy több lény is viselte a YHVH nevet. Vagyis itt arról a YHVH-ról van szó, aki beszélt Hágárral] A másik név, amellyel Hágár címezte az Angyalt: Te vagy a látomás Istene (13. vers). Viszont ugyanez az Angyal utalást tesz YHVH-ra, harmadik személyben. Tehát mindebből látható, hogy lehetséges a YHVH Angyalának a YHVH nevét viselni, miközben az ő YHVH-jának az akaratát képviseli, és annak nevében beszél.

1Mózes 16:7-13 7 És találá őt az Úrnak angyala egy forrásnál a pusztában, annál a forrásnál, a mely a Súrba menő úton van. 8 És monda: Hágár, Szárai szolgálója! honnan jössz és hová mégy? És az monda: Az én asszonyomnak, Szárainak színe elől futok én. 9 Akkor monda néki az Úr angyala: Térj meg a te asszonyodhoz, és alázd meg magad az ő kezei alatt. 10 És monda néki az Úrnak angyala: Felettébb megsokasítom a te magodat, hogy sokasága miatt megszámlálható se legyen. 11 És monda néki az Úrnak angyala: Ímé te terhes vagy, és szűlsz fiat; és nevezd nevét Ismáelnek, mivelhogy meghallá Isten a te nyomorúságodat. 12 Az pedig vadtermészetű ember lesz: az ő keze mindenek ellen, és mindenek keze ő ellene; és minden ő atyjafiának ellenébe üti fel sátorát. 13 És nevezé Hágár az Úrnak [YHVH] nevét, a ki ő vele szólott vala: Te vagy a látomás Istene [El]. Mert monda: Avagy nem e helyen láttam a látomás után?

Ez meglepően hasonlít Krisztus szerepéhez az Újszövetségben, ahol Krisztus úgy mutatja be önmagát, mint a vesék és szívek vizsgálója, vagyis aki látja az egyén belső szándékait, motivációit.

Jelenések 2:18 A Thiatirabeli gyülekezet angyalának pedig írd meg: Ezt mondja az Isten Fia, a kinek szemei olyanok, mint a tűzláng, és a kinek lábai hasonlók az izzó fényű érczhez:

Jelenések 2:23 És az ő fiait megölöm halállal; és megtudják a gyülekezetek mind, hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint.

 

2.2 Az Isten Angyala

Amikor Hágár másodjára hagyja el Ábrahámot és Sárát, az Angyal újra megjelenik neki, és megismétli a korábbi ígéretét, miszerint nagy néppé fogja tenni a fiát. Itt olvashatjuk először az Angyalnak a másik megnevezését, az Isten Angyalát. Fontos megjegyezni azt, hogy ez a lény váltva viseli az Isten [Elohim] és az Isten Angyala [Mal’ak YHVH] neveket, továbbá a YHVH és a YHVH Angyala neveket is. Az Isten [Elohim] meghallotta Hágár szavát, és az Isten Angyala válaszolt neki. Az angyal kijelentette, hogy meg fogja áldani Ismáelt, de azt is tudjuk, hogy ő mindezt az Isten [Elohim] nevében mondta. Ez egy hierarchikus felépítésre mutat rá az Elohimon belül. Az Angyal az Elohim címet viseli, és annak az Elohimnak a nevében beszél, akinek ő a követe és megszemélyesítője.

1Mózes 21:17-20 17 Meghallá pedig Isten [Elohim] a gyermeknek szavát és kiálta az Isten [Elohim] angyala az égből Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten [Elohim] meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van. 18 Kelj fel, vedd fel a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé teszem őt. 19 És megnyitá Isten az ő szemeit, és láta egy vízforrást, oda méne azért, és megtölté a tömlőt vízzel, és inni ada a gyermeknek. 20 És vala Isten a gyermekkel, s az felnövekedék, és lakik vala a pusztában, és lőn íjászszá.

 

3. Ábrahám és az Angyal

 

3.1 A YHVH, mint kiutalt cím

Hágár esetében láthatjuk, hogy a YHVH Angyala maga is YHVH-nak volt nevezve, mivel YHVH felhatalmazása által lett elküldve, és annak a nevében beszélt. Tény tehát, hogy a YHVH név egyben egy kiutalt cím is (vagyis ez a név kiutalás alapján több lényre vonatkozhat, nem csak a Seregek YHVH-jára, aki az egy igaz Isten), és számos bibliai részben előfordul a név ilyen módon való használata. (Az Újszövetségben használt címekkel a 3. Függelék foglalkozik). Erre egy bizonyos példa YHVH megjelenése Ábrahámnak.

1Mózes 12:7 És megjelenék az Úr [YHVH] Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet. És Ábrám oltárt építe ott az Úrnak; a ki megjelent vala néki.

1Mózes 17:1-3 1 Mikor Ábrám kilenczvenkilencz esztendős vala, megjelenék az Úr [YHVH] Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten [El Shadáj] vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes. 2 És megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted: és felette igen megsokasítlak téged. 3 És arczára borúla Ábrám; az Isten [Elohim] pedig szóla őnéki, mondván: …

Az itt szereplő YHVH nem lehet az egy igaz Isten, akit soha senki nem látott, és akinek hangját senki nem hallotta. Ez a lény mégis úgy beszél, mint maga a Mindenható. Az itt használt héber kifejezés az El Sadáj, melynek jelentése a Leghatalmasabb, vagy Mindenható. Mindenki másnál hatalmasabb lény csak egy lény lehet, és ez a lény az Atya Isten, aki valóban mindenkinél hatalmasabb, beleértve Krisztust is.

János 14:28 Hallottátok, hogy én azt mondtam néktek: Elmegyek, és eljövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örvendeznétek, hogy azt mondtam: Elmegyek az Atyához; mert az én Atyám nagyobb nálamnál.

1Kor. 11:3 Akarom pedig, hogy tudjátok, hogy minden férfiúnak feje a Krisztus; az asszonynak feje pedig a férfiú; a Krisztusnak feje pedig az Isten.

Az Újszövetségben a Mindenható cím minden esetben csak az Atyára vonatkozik. A Mindenható Úristen az Atyánk, Krisztus pedig a testvérünk:

2Kor. 6:18 És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.

Zsidók 2:11-12 11 Mert a megszentelő [Krisztus] és a megszenteltek egytől valók mindnyájan, a mely oknál fogva nem szégyenli őket atyjafiainak hívni, 12 Mondván: Hirdetem a te nevedet [az Atya nevét] az én atyámfiainak, az anyaszentegyháznak közepette dícséretet mondok néked.

A Jelenések könyvében szintén meg van különböztetve a Mindenható Atya Isten az ő Krisztusától. A Bárány dicsőítő énekkel szól az Atya Istenhez, és Krisztus az, aki az Isten haragjának borossajtóját nyomja (értsd: aki véghezviszi az Isten ítéletét). Az új ég és az új föld eljövetelével pedig a Mindenható Isten és a Bárány abban a templom.

Jelenések 15:3 És énekelik vala Mózesnek az Isten szolgájának énekét, és a Báránynak énekét, ezt mondván: Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te útaid, óh szentek Királya!

Jelenések 19:15 És az ő szájából éles kard jő vala ki, hogy azzal verje a pogányokat; és ő fogja azokat legeltetni vasvesszővel; és ő nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját. [Lásd János 5:27 - És hatalmat ada néki az ítélettételre is, mivelhogy embernek fia.]

Jelenések 21:22 És templomot nem láttam abban: mert az Úr, a mindenható Isten annak temploma, és a Bárány.

Mivel az Atya Istent, a Mindenható egy igaz Istent egyetlen ember sem látta soha (a Szentírás pedig meg nem bontható, Ján. 10:35), így csak azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a YHVH, aki Ábrahámmal és a pátriárkákkal beszélt, annak egy másik YHVH-nak kellett lennie, aki különálló a Mindenható Istentől (az Atyától), de aki annak a Mindenható Istennek vagy El Sadájnak a nevében beszélt. Más szóval Ábrahám egy Elohimmal állt közvetlen kapcsolatban, aki Istennek a felhatalmazásában működött, és még a YHVH nevet is viselte mint kiutalt címet, miközben az Isten akaratát és beszédét nyilvánította ki. Krisztus hasonló módon, csak az Atya akarata szerint cselekedett, és az Atya szavait beszélte:

János 8:28 Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok és semmit sem cselekszem magamtól, hanem a mint az Atya tanított engem, úgy szólok.

János 12:49-50 49 Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, a ki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek. 50 És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. A miket azért én beszélek, úgy beszélem, a mint az Atya mondotta vala nékem.

A YHVH név kiutalás általi viselete még inkább kitűnik az 1Mózes 18-ban, ahol az Ábrahámnak megjelenő három lény mindegyike a YHVH címet viseli.

1Mózes18:2-3 2 És felemelé az ő szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú áll ő előtte. És látván, eléjök siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát. 3 És monda: Jó Uram, ha kedves vagyok te előtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat.

Az eredeti héber szövegekben az itt Úrnak fordított szó valójában YHVH volt. Ábrahám mind a három “férfiút” a YHVH névvel címezte. Amikor Ezsdrás és Nehemiás alatt a Szentírás szövegeit revizálták, az ezt hivatalosan elvégző Szóferim itt, és 133 más helyen a YHVH nevet Adonájra (Úr) változtatta át. (Ezeknek a névváltoztatásoknak a pontos helyeit azonban feltüntették a szövegek margóján). A névváltoztatás eredeti célja állítólag az Isteni Név, a YHVH név iránti tisztelet volt, de valószínűbb az, hogy a Szóferim másolóit aggasztotta az a tény, hogy YHVH nevét több lény is viselte, nem csak a Magasságos Isten. Az ide tartozó szövegrészekben a többi változtatás a 27-es, 30-as és 32-es versekben fordul még elő. (A névváltoztatások teljes listája megtalálható a Companion Bible 32. függelékében).

A 16-os és 22-es versek közötti részben, miközben a két férfi Sodoma felé indult, az Ábrahámmal hátramaradt férfi YHVH-nak van címezve. Ez az Ábrahámmal beszélő YHVH pedig Ábrahám áldásaival kapcsolatban YHVH-re harmadik személyben utal:

1Mózes18:16-22 16 Azután felkelvén onnan azok a férfiak, Sodoma felé tartanak vala. Ábrahám is velök méne, hogy elkisérje őket. 17 És monda az Úr: Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, a mit tenni akarok? 18 Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei. 19 Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő utánna, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, a mit szólott felőle. 20 Monda azután az Úr: Mivelhogy Sodomának és Gomorának kiáltása megsokasodott, és mivelhogy az ő bűnök felettébb megnehezedett: 21 Alámegyek azért és meglátom, vajjon teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem? tudni akarom. 22 És elfordulának onnan a férfiak, és menének Sodomába: Ábrahám pedig még az Úr előtt áll vala.

Ez az a YHVH volt, aki a mennyben lévő YHVH-nak a képviselőjeként jött le, hogy meglássa, igazak-e Sodoma gonoszságai. A 19. fejezetben a két “férfi” – akikről tudjuk, hogy két angyal (mal’ak) - Sodomába jutva szintén YHVH-nak vannak nevezve Lót által a 18-as versben:

1Mózes19:18 És monda Lót nékik: Ne oh Uram! [Ez szintén egyike annak a 134 átírásnak, ahol a Szóferim megváltoztatta a YHVH nevet Adonájra];

Az angyalok közlik Lóttal, hogy YHVH küldte őket Sodomát lerombolni:

1Mózes19:13 Mert mi elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása nagyra nőtt az Úr [YHVH] előtt; és az Úr [YHVH] küldött minket, hogy elveszítsük ezt.

A 24. versben a YHVH néven nevezett angyal tüzet bocsát alá YHVH-tól a mennyből:

És bocsáta az Úr [YHVH] Sodomára és Gomorára kénköves és tűzes esőt az Úrtól [YHVH] az égből. (1Mózes 19:24).

Látható tehát, hogy a YHVH kifejezés ezekben a szövegekben minden megkülönböztetés nélkül, nem kevesebb, mint négy lényre vonatkozott; a három “férfiúra” (minden bizonnyal Krisztus és két vele lévő angyal), és a mennyben lévő Istenre. Ezek alapján is levonható tehát, hogy a YHVH név egy kiutalt cím is azok számára, akik Istent, az Atyát képviselik az emberek felé.

 

3.2 Az Angyal megakadályozza Izsák feláldozását

A következő alkalommal ez az Angyal akkor jelenik meg, amikor Ábrahám bebizonyítja engedelmességét Izsák feláldozásával. Ekkor az Angyal megakadályozza Izsák halálát.

1Mózes 22:11-18 11 Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égből, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felele: Ímhol vagyok. 12 És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy Isten [Elohim] félő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem. 13 És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő áldozatul az ő fia helyett. 14 És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés. 15 És kiálta az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is az égből. 16 És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek: 17 Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját. 18 És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.

Az Angyal itt önmaga személyében is beszél (“mert most már tudom…”) és YHVH, az Igaz Isten nevében is (“Én magamra esküszöm azt mondja YHVH…”).

Ez a rész abból a szempontból is lényeges, mert a kijelentés: “mert most már tudom, hogy Isten félő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem” rámutat arra, hogy ez az Angyal volt az Elohim, aki utasította Ábrahámot a fia feláldozására a 22:1-2 versekben. A szövegből kiderül, hogy ez az Angyal nem tudta előre azt, hogy mit fog Ábrahám tenni, csak később, Ábrahám cselekedeteiből látta az engedelmességét. Tehát ez az Angyal nincs a mindentudás vagy előretudás birtokában. Krisztus esetében ugyanez a helyzet, hiszen ő bizonyos dolgokat nem tud, és az Isten, az Atyja nyilvánítja meg számára a Szent Szellem által. Egyedül csak az Atya tud mindent előre, abszolút mindentudással.

[Megjegyzés: Ez egy másik bizonyíték arra, hogy Krisztus nem az egyedül igaz Isten. Az egyedül igaz Isten Az, Aki “megjelenti a kezdetkor a véget, és előre azokat, amik még meg nem történtek(Ézsa. 46:9-10). Az Ő akaratának titkait ismerhetjük meg, amelyeket a maga határozata által rendelt el és dolgoz ki a világban (Eféz. 1:9-10; 3:9). Krisztusnak olyan mértékben van tudása mindenről, ahogy az Atya megnyilvánítja számára (Jel.1:2).]

Márk 13:32 Arról a napról és óráról pedig senki semmit sem tud, sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az Atya.

Jelenések 1:1 Jézus Krisztus kijelentése, a melyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, a miknek meg kell lenniök hamar: Ő pedig elküldvén azt az ő angyala által, megjelenté az ő szolgájának Jánosnak,

 

3.3 Az Angyal és Izsák felesége

Később, amikor Ábrahám elküldte szolgáját, hogy az feleséget hozzon Izsáknak, azzal küldte útjára, hogy YHVH Angyala vele lesz és áldottá, szerencséssé teszi az útját. Az itt elhangzottakból kivehető, hogy Ábrahám felismerte a különbséget YHVH, az Atya Isten és az ő Mal’ak-ja között. Felismerte tehát azt is, hogy ővele nem közvetlenül YHVH, az Atya Isten dolgozott, hanem annak követe. A szolga pedig egyenlővé tette ennek az Angyalnak a vezetését magának YHVH-nak a vezetésével. Így ez az Angyal gyakorlatilag valójában az Isten képviselője és közvetítője volt.

1Mózes 24:7 Az Úr az égnek Istene, ki engemet kihozott az én atyámnak házából, és az én rokonságimnak földéről, a ki szólt nékem, és megesküdött nékem mondván: A te magodnak adom ezt a földet; elbocsátja az ő Angyalát te előtted, hogy onnan végy az én fiamnak feleséget.

24:40 Monda nékem: Az Úr, a kinek én színe előtt jártam, elbocsátja az ő angyalát teveled, és szerencséssé teszi a te útadat, hogy feleséget vehess az én fiamnak az én nemzetségem közűl, és az én atyám házából.

24:48 Meghajtván azért magamat, imádám az Urat, és áldám az Urat, az én uramnak Ábrahámnak Istenét, ki engem igaz úton vezérelt, hogy az én uram atyjafiának leányát vegyem az ő fiának feleségűl.

Az Újszövetségben Krisztus hasonló szerepet tölt be, hiszen Ő jeleníti meg számunkra az Atyát, Ő vezet bennünket hozzá, és áldja, óvja a nevét:

Máté 28:18-20 18 És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. 19 Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, 20 Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!

 

4. Jákob és az Angyal

Ebben a részben YHVH Angyalának három jelentős jellemvonását ismerhetjük meg:

 

4.1 Az Isten Házának Istene

Amikor Jákob elmenekült Ézsau elől Háránban élő nagybátyjához, Lábánhoz, útközben Lúz városához közel egy álmot látott. Ebben az álmában látta YHVH-t, amint az egy létra tetején áll, és megáldja őt. YHVH megígérte, hogy vele lesz, gondját viseli, és visszavezeti őt a saját földjére. Ezután Jákob fogadást tesz arra, hogy ha YHVH mindezt megteszi, akkor YHVH lesz az ő Istene.

1Mózes 28:11-21 11 És juta egy helyre, holott meghála, mivelhogy a nap lement vala: és vőn egyet annak a helynek kövei közűl, és feje alá tevé; és lefeküvék azon a helyen. 12 És álmot láta: Ímé egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek Angyalai fel- és alájárnak vala azon. 13 És ímé az Úr [YHVH] áll vala azon és szóla: Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet a melyen fekszel néked adom és a te magodnak...15 És ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem a mit néked mondtam. 16 Jákób pedig fölébredvén álmából, monda: Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam 17 Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja. 18 És felkele Jákób reggel, és vevé azt a követ, melyet feje alá tett vala, és oszlopul állítá fel azt, és olajat önte annak tetejére; 19 És nevezé annak a helynek nevét Béthelnek [Az Isten Háza]... 20 És fogadást tőn Jákób, mondá: Ha az Isten velem leénd, és megőriz engem ezen az úton, a melyen most járok, és ha ételűl kenyeret s öltözetűl ruhát adánd nékem; 21 ...akkor az Úr leénd az én Istenem;

Miután bétheli álmában megjelent a lény, aki magát YHVH-nak nevezte, évekkel később egy másik álomban az Isten Angyala ezt mondja Jákobnak: “Én vagyok ama Béthelnek Istene” és “ahol fogadást tettél nekem”. Mindebből tehát újra megmutatkozik, hogy az Angyal a YHVH címet viselte. Erre az Angyalra vonatkozik még a héber Mal’ak HaElohim kifejezés is. A ha szó az [az] elöljáró megfelelője, vagyis ez az Angyal Az Istennek az Angyala. Ezáltal lehetséges, hogy bár az Angyal maga is Elohim-nak van nevezve, de ő egy magasabb Elohimnak, a HaElohimnak, Az Istennek a követe. Természetesen óriási jelentősége van annak is, hogy ez az Angyal El Béthel-nek, vagyis az Isten Házának Istenének nevezi önmagát.

1Mózes 31:11-13 11 Akkor monda nékem az Isten Angyala [Mal’ak HaElohim] álmomban: Jákób. És felelék: Ímhol vagyok. 12 És ő monda: Emeld fel szemeidet és lásd, hogy a mely kosok a juhokat hágják, azok mind csíkos lábúak, pettyegetettek és tarkák. Mert mindazt láttam, a mit veled Lábán cselekszik vala. 13 Én vagyok ama Béthelnek Istene, [El Béthel] a hol emlékoszlopot kentél fel, és a hol fogadást tettél nékem. Most kelj fel, menj ki e földről, és térj vissza szülőföldedre.

Az Újszövetségben Krisztus van bemutatva úgy, mint az Isten, akit az ő Istene (az Atya Isten) kent föl a társai közül. Krisztus továbbá a Fiú, és az Isten házának főpapja is.

Zsidók 1:9 Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot: annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te társaid felett.

Zsidók 3:6 Krisztus ellenben mint Fiú a maga háza felett, a kinek háza mi vagyunk, ha a bizodalmat és a reménységnek dicsekedését mind végig erősen megtartjuk.

Zsidók 10:21 És lévén nagy papunk az Isten háza felett:

A következő versekben Béthel Istene [El] ismét megjelenik Jákobnak, hogy megáldja és utasítsa őt. Az előző versek, és Jákob későbbi megjegyzései is az 1Móz. 48:15-16-ban bizonyítják azt, hogy Béthel Istene nem más, mint YHVH Angyala. Egyértelmű párhuzamot lehet vonni továbbá az itteni szerepe és a korábbi működése között, amikor Hágárnak és Ábrahámnak jelent meg.

1Mózes 35:1-13 1 Monda pedig az Isten [Elohim] Jákóbnak: Kelj fel, eredj fel Béthelbe és telepedjél le ott; és csinálj ott oltárt amaz Istennek [El], ki megjelenék néked, mikor a te bátyád Ézsaú előtt futsz vala. 2 Akkor monda Jákób az ő házanépének, ... 3 És keljünk fel, és menjünk fel Béthelbe, hogy csináljak ott oltárt annak az Istennek [El], ki meghallgatott engem az én nyomorúságom napján, és velem volt az úton, a melyen jártam ... 6 Eljuta azért Jákób Lúzba, mely Kanaán földén van, azaz Béthelbe, ő maga és az egész sokaság, mely ő vele vala. 7 És építe ott oltárt, és nevezé a helyet Él-Béthelnek [Az Isten Házának Istene], mivelhogy ott jelent meg néki az Isten [azaz ahol az Elohim (Istenek) megjelentek - itt a többesszám használata még a Rabbik hozzászólásaiban is angyalokra vonatkozik - vagyis az Elohim Angyala, aki YHVH-ként beszélt, és a többi angyalok, akik a létrákon le és fel jártak, mindannyian, együttesen elohimnak vannak megnevezve], mikor az ő bátyja előtt fut vala ... 9 Az Isten [Elohim] pedig ismét megjelenék Jákóbnak, mikor ez jöve Mésopotámiából, és megáldá őt ... 11 És monda néki az Isten [Elohim]: Én vagyok a mindenható Isten [El Sadáj], nevekedjél és sokasodjál, nép és népek sokasága légyen te tőled; és királyok származzanak a te ágyékodból. 12 És a földet, melyet adtam Ábrahámnak és Izsáknak, néked adom azt, utánad pedig a te magodnak adom a földet. 13 És felméne ő tőle az Isten [Elohim] azon a helyen, a hol vele szólott vala.

Itt csakúgy, mint korábban Ábrahám és Izsák esetében (1Móz. 28:3), az Angyal, aki El Sadájként beszél, valójában az El Sadáj nevében beszélő Mal’ak, vagy Követ.

 

4.2 Az Isten Orcája

Amikor Jákob visszaindul, hogy találkozzon Ézsaúval, útközben hátramarad, és egy éjjelen át tusakodik egy “férfiúval”. Jákob saját szavai szerint az Istent [Elohim] látta ott szemtől szembe, és el is nevezi annak a helynek nevét az Isten Orcájának. Számára az a “férfiú” az Isten jelenlétének közvetítője volt.

1Mózes 32:24-30 24 Jákób pedig egyedűl marada és tusakodik vala ő vele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig. 25 Aki mikor látá, hogy nem vehet rajta erőt, megilleté csípőjének forgócsontját, és kiméne helyéből Jákób csípőjének forgócsontja a vele való tusakodás közben. 26 És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákób: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet. 27 És monda néki: Mi a te neved? És ő monda: Jákób. 28 Amaz pedig monda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel [Elohim] és emberekkel, és győztél. 29 És megkérdé Jákób, és mondá: Mondd meg, kérlek, a te nevedet. Az pedig monda: Ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá őt ott. 30 Nevezé azért Jákób annak a helynek nevét Peniélnek [Az Isten Orcája]: mert látám az Istent [Elohim] színről színre, és megszabadult az én lelkem.

Évszázadokkal később Hóseás próféta az Isten sugallátából felidézte ezt az eseményt, és a Jákobbal viaskodó Istent [Elohim] egy angyallal azonosította.

Hóseás 12:3-5 3 Anyja méhében sarkon fogta bátyját, és mikor erős volt, küzdött az Istennel [Elohim]. 4 Küzdött az angyallal és legyőzte; sírt és könyörgött néki. Béthelben találta meg őt, és ott beszélt velünk. 5 Bizony az Úr, a seregeknek Istene; az Úr az ő neve.

A Hóseás 12:5-ben az Úr, a Seregeknek Istene megnevezés nem a szokásos YHVH Szabaoth, hanem a héber YHVH, Elohim HaSzabaoth, vagyis YHVH, a Seregeknek Istene. Tehát az Angyalra ilyen formában vonatkozik a YHVH, [a] seregek Istene név. Ez ugyanaz a cím, mint amit Krisztus a Józsué 5:15-ben visel, ahol ő az Úr seregének fejedelme. (Lásd még. Mát.24:30-31; 1Thess. 4:16; Jud.14; Jel. 19:13-14).

Mielőtt tovább mennénk, kihangsúlyozzuk a hasonlóságot az Angyal szerepe és Krisztus között, hiszen a keresztények számára Krisztus jeleníti meg az “Isten orcáját”:

János 14:9 Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még se ismertél meg engem, Filep? a ki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?

2Korintus. 4:6 Mert az Isten, a ki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arczán való világoltatása végett.

Kolosse. 1:15 A ki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született;

 

4.3 A Megváltás Angyala

A Teremtés könyvében utoljára akkor szerepel az Angyal, amikor Jákob megáldja József két fiát, Efraimot és Manassét. Ekkor Jákob az atyáinak Istenét [Elohim] és az Istent [Elohim], aki az ő gondját is viselte, egyértelműen azzal az Angyallal azonosítja, aki megszabadította őt minden gonosztól. A kapcsolat az Angyal és Krisztus között itt is világosan látható (ld. Gal.3:13; 4:5). A későbbiek során “Az Angyal, aki megszabadít” kifejezést a jobban ismertté vált “Megváltás Angyala” váltotta fel. Említésre méltó, hogy a magyar fordításban a ’gondját viselte’ kifejezés helyett pontosabban felelne meg a héberben használt szónak a ’pásztorkodott’ kifejezés. Ez az angyal a Megváltás Angyala, aki egyben Izrael Pásztora is, amely szerep szintén Krisztussal, a jó pásztorral (Ján. 10:14) hozza őt kapcsolatba.

1Mózes 18:15-16 15 És megáldá Józsefet s monda: Az Isten [Elohim], a kinek előtte jártak az én atyáim Ábrahám és Izsák; az Isten a ki gondomat viselte [pásztorom volt], a mióta vagyok, mind e napig: 16 Amaz Angyal, ki megszabadított [Héb. ga’al, vagyis megváltott] engem minden gonosztól, áldja meg e gyermekeket...

Korábban Ábrahám kijelentette szolgájának, hogy ő YHVH előtt járt, ugyanakkor különbséget tett YHVH és annak Angyala között (1Móz.24:40). Az 1Mózes 48:15-16-ban pedig Jákob elmondja, hogy nagyapja, Ábrahám az előtt az Elohim előtt járt, aki az Angyal, vagy Mal’ak volt. Ebben nincs semmi ellentmondás. A YHVH Mal’akja volt Ábrahám, Izsák és Jákob Elohimja (az az Elohim, akit az ő Elohimja, a Magasságos Isten kent fel társai közül, hogy Izrael Ura, Védelmezője és Megváltója legyen), de az istenimádat nem őrá irányul. Az imádat kizárólag a Mindenható Istené, El Shadájé, viszont Őt csak az Angyalán keresztül közelíthették meg, aki erre a közbenjáró szerepre lett rendelve föléjük. Ez pontosan így történik az Újszövetség alatt álló keresztények esetében is, akik Krisztust és Istent követik, és az Isten elé Krisztuson keresztül járulhatnak.

Efézus 5:1 Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek:

János 12:26 A ki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.

János 14:13 És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.

 

5. Mózes és az Angyal

 

5.1 István beszéde

Az első századi keresztények azt vallották, hogy a személyiség, aki a csipkebokorból beszélt, aki a tíz parancsolatot kijelentette a Sínainál, aki vezette Izraelt a sivatagi vándorlásban, és aki Mózessel beszélt egyes szám első személyben, az Jézus Krisztus volt a megtestesülése előtt. Pál például ezt írja:

1Korintus 10:1-4 1 Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által; 2 És mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben; 3 És mindnyájan egy lelki eledelt ettek; 4 És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, a mely követi vala őket, e kőszikla pedig Krisztus volt.

Amikor viszont ugyanezeket az eseményeket az Ószövetségben olvassuk, abban egyértelműen az áll, hogy mindezeket a dolgokat YHVH Angyala cselekedte. A korai egyház megértette tehát azt, hogy Krisztus az Isten Mal’akja, vagy Angyala. (Részletesebb magyarázat ezzel kapcsolatban az 5. Függelékben található).

Galátzia 4:14 És megkísértetvén testemben, nem vetettetek meg, sem nem útáltatok meg engem, hanem úgy fogadtatok, mint Istennek angyalát, mint Krisztus Jézust.

A legnyilvánvalóbb bizonyíték arra, hogy a korai egyházban megértették Krisztus és a YHVH Angyala közötti kapcsolatot, az az Apostolok cselekedeteinek 7. fejezetében található. Különösen fontosak a 30-as és a 38-as versek között bemutatott események. A 30. versben Mózes találkozik az Angyallal, majd hallja az Úr hangját. A 35-ös vers vázolja, ahogyan Mózes szabadítóul lett elküldve az Angyal keze által, és annak segítségével. A 38-as vers pedig egyértelműen kijelenti, hogy az Angyal adta át a törvényt Izraelnek Mózesen keresztül. Istvánnak ez a beszéde ad pontos magyarázatot minden olyan kérdésre, amely YHVH Angyalának a működésével, és személyének azonosságával kapcsolatban felmerül, ugyanezeknek az eseményeknek az ószövetségi változatát olvasva.

Ap.Csel. 7:30-38 30 És negyven esztendő elteltével megjelenék néki a Sínai hegy pusztájában az Úrnak angyala csipkebokornak tüzes lángjában. 31 Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozék a látáson. Mikor pedig oda méne, hogy megszemlélje, lőn az Úrnak szava ő hozzá: 32 Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meré megnézni. 33 Az Úr pedig monda néki: Oldozd le sarudat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld. 34 Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, mely Égyiptomban van, és az ő fohászkodásukat meghallgattam, és azért szállottam le, hogy őket megszabadítsam; most azért jőjj, elküldelek téged Égyiptomba. 35 Ezt a Mózest, a kit megtagadának, mondván: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? ezt az Isten fejedelmül és szabadítóul küldé angyal keze által, a ki megjelent néki a csipkebokorban. 36 Ez hozta ki őket, csodákat és jeleket tévén Égyiptomnak földében és a Veres-tengeren és a pusztában negyven esztendeig. 37 Ez ama Mózes, ki az Izráel fiainak ezt mondotta: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istentek, a ti atyátokfiai közül, mint engem: azt hallgassátok. 38 Ez az, aki ott volt a gyülekezetben a pusztában a Sinai hegyen vele beszélő angyallal és a mi atyáinkkal: ki élő igéket vőn, hogy nékünk adja; (Károli Gáspár)

A 38. vers néhány más fordításban:

Ő az, aki a sivatagban, a gyülekezetben azzal az angyallal együtt volt, aki élő Igét kapott, hogy azokat nektek adja. (Csia Lajos fordítás)

Ő volt, aki a pusztai közösségből érintkezett az angyallal, aki a Sínai-hegyen szólt hozzá. Ő kapta meg az életet adó szavakat, hogy továbbadja nekünk. (Szent István Társulat, Katolikus fordítás)

Ő volt az, aki a közösségből kapcsolatban állt az angyallal, aki Sína hegyén szólt hozzá és atyáinkhoz; ő vette át az élet igéit, hogy nekünk adja. (Szent Jeromos Bibliatársulat, a Neovulgáta alapján, 1999.)

 

5.2 Az Angyal a csipkebokorban

Mózesnek először az égő csipkebokorban jelenik meg az Angyal. Ahogy Mózes közelebb megy megnézni a jelenséget, és YHVH látja Mózest közeledni, akkor megszólal Isten a bokorból. Ez az Angyal úgy mutatja be önmagát, mint Ábrahám, Izsák és Jákob Istene [Elohi – az Elohim egyes számú formája]. Azt már láttuk korábban az 1Mózes 48:15-16-ból, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob Istene a Megváltás Angyala volt. A találkozás végén ez az Angyal visszaküldi Mózest Egyiptomba, és megígéri neki, hogy vele lesz.

Ne felejtsük el, István beszédéből már tudjuk, hogy Isten küldte el Mózest Izrael megszabadítására, annak az Angyalnak a segítségével, aki megjelent neki. Mindezekből láthatjuk, hogy a YHVH Angyala, a YHVH és az Elohim kifejezések egymást váltva voltak használva ugyanarra a lényre.

2Mózes 3:1-6 1 Mózes pedig őrzi vala az ő ipának, Jethrónak a Midián papjának juhait és hajtá a juhokat a pusztán túl és juta az Isten hegyéhez, Hórebhez. 2 És megjelenék néki az Úr angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és látá, hogy ímé a csipkebokor ég vala... 3 S monda Mózes: Oda megyek, hogy lássam e nagy csudát, ... 4 És látá az Úr [YHVH], hogy oda méne megnézni, és szólítá őt Isten [Elohim] a csipkebokorból, mondván: Mózes, Mózes. Ez pedig monda: Ímhol vagyok. 5 És monda: Ne jőjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld. 6 És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene [Elohi], Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az ő orczáját, mert fél vala az Istenre [Elohim] tekinteni.

3:10 Most azért eredj, elküldelek téged a Faraóhoz ... 12 És felele: Én veled lészek!…

Jelentősége van annak is, hogy az Angyalnak, aki az ő Elohimjának, az Atya Istennek a nevében beszélt, és aki maga is az Elohim címet viselte, hatalmában állt kiutalni másoknak – ebben az esetben Mózesnek – az Elohim nevet, hogy annak viseletével az Isten által adott felhatalmazást jelezze. Mózes így ennek az Angyalnak a Mal’akja lett testvére, Áron előtt, aki pedig az ő Elohimjának, Mózesnek a Mal’akja lett.

2Mózes 4:16 És ő [Áron] beszél majd helyetted a néphez és ő lesz néked száj gyanánt, te pedig leszesz néki Isten [Elohim] gyanánt.

 

5.3 Az Angyal a felhőben

A következő versekből láthatóan YHVH vezette Izraelt a felhőoszlopban, viszont azt is látható, hogy aki vezette őket, az az Isten Angyala volt. Ez további bizonyíték YHVH Angyalának YHVH-ként való azonosítására.

2Mózes 13:21 Az Úr pedig megy vala előttök nappal felhőoszlopban, hogy vezérelje őket az úton, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nékik, hogy éjjel és nappal mehessenek.

14:19 Elindula azért az Istennek Angyala a ki jár vala az Izráel tábora előtt, és méne mögéjök; a felhőoszlop is elindula előlök s mögéjök álla.

14:24 És lőn hajnalkor, rátekinte az Úr az Égyiptombeliek táborára a tűz- és felhőoszlopból és megzavará az Égyiptombeliek táborát.

Pál pedig kijelentette azt, hogy Krisztus volt, aki Izraelt mögött járt, és aki keresztülvezette őket a tengeren (a már idézett 1Kor. 10:1-4-ben). A Biblia tehát félreérthetetlenül Krisztussal azonosítja YHVH Angyalát.

 

5.4 Az Angyal mint a törvény átadója

Korábban, az 5.1-es részben már idéztük az Ap.Csel 7:38-ból azt, hogy Mózes volt a közbenjáró Izrael és az Angyal között, és a törvényt az Angyal adta át neki. Ha csak egyszerűen összehasonlítjuk az Ap.Csel 7:38-at a következő idézetekkel, akkor megint csak láthatjuk, hogy az Angyal YHVH-val volt azonosítva. Annak jelentőségére, hogy a törvény angyalok által lett rendeltetve és közvetítve – vagyis az Istenek Tanácsa által, Mal’akokon keresztül –, ebben az írásban nem térünk ki részletesen, de kivehető a következő szövegekből:

Ap.Csel. 7:53 Kik a törvényt angyalok rendelésére vettétek, és nem tartottátok meg.

Galátzia 3:19 Micsoda tehát a törvény? A bűnök okáért adatott, a míg eljő a Mag, a kinek tétetett az ígéret: rendeltetvén angyalok által, közben járó kezében.

2Mózes 24:9-18 9 Azután felméne Mózes és Áron, Nádáb és Abihu, és az Izráel vénei közül hetvenen; 10 És láták az Izráel Istenét [Elohim], és annak lábai alatt valami zafir fényű tárgy vala, és olyan tiszta, mint maga az ég. 11 És Izráel fiainak e választottjaira nem bocsátá kezét: jóllehet látták az Istent [Elohim], mindazáltal ettek és ittak is. 12 És szóla az Úr [YHVH] Mózesnek: Jőjj fel én hozzám a hegyre és maradj ott. És átadom néked a kőtáblákat, és a törvényt és a parancsolatot, a melyeket írtam, hogy azokra megtaníttassanak. 13 Felkele azért Mózes és az ő szolgája Józsué, és felméne Mózes az Isten hegyére... 15 Akkor felméne Mózes a hegyre; és felhő borítá el a hegyet. 16 És az Úr [YHVH] dicsősége szálla alá a Sinai hegyre, és felhő borítá azt hat napon át; a hetedik napon pedig szólítá Mózest a felhő közepéből. 17 Az Úr dicsőségének jelensége pedig olyan vala az Izráel fiainak szeme előtt, mint emésztő tűz, a hegy tetején. 18 És beméne Mózes a felhő közepébe, és felméne a hegyre...

5Mózes 5:31 [Az Úr mondja Mózesnek] Te pedig állj ide mellém, hogy elmondjam néked minden parancsolatomat, rendelésemet és végzésemet, a melyekre tanítsd meg őket, hogy cselekedjék azon a földön, a melyet én adok néktek örökségül.

Ebből az idézetből ki kell hangsúlyoznunk annyit, hogy Izrael vénei látták az Izrael Elohimját, akit korábban a Megváltás Angyalaként mutatott be a Szentírás.

 

5.5 Az Angyal mint az Isten Orcája vagy jelenléte

A korábbiakból láttuk, Jákob az Isten Orcájának nevezte azt az Angyalt, akivel tusakodott. Ez annyit jelent, hogy az Isten “jelen volt”, vagy “láthatóan megnyilvánult” az Angyal személyében. Ennek a fogalma később pontosabbá vált azáltal, hogy az Angyal az (Isten) Jelenlét(ének) Angyala-ként lett ismert (vagyis ő volt az Isten Jelenlétének Közvetítője). Ez az Angyal (aki, mint már tudjuk, Krisztus volt) végeredményben Emmanuel-ként működött, vagyis ő volt a Velünk lévő Isten, jóval az emberi megszületése előtt.

Az alábbi idézetekben meg van különböztetve YHVH, és az Ő jelenlétének Angyala. Ez érthető, ha elfogadjuk azt a tényt, hogy Izrael igenis tudott az Atya Isten, az El Sadáj, vagyis a Seregek YHVH-jának a létéről. Izrael a Seregek YHVH-ját imádta, mint Istent. Viszont megértették azt, hogy a Seregek YHVH-ja az Ő Angyalának a személyén keresztül működött és volt jelen velük, aki Őt reprezentálta, osztozott természetében, és ezért viselhette a YHVH nevet.

Ésaiás 63:8-9 8 És ő mondá: Bizony az én népem ők, fiak, a kik nem hazudnak: és lőn nékik megtartójok. 9 Minden szenvedésöket Ő is szenvedte, és orczájának angyala megszabadítá őket, szerelmében és kegyelmében váltotta Ő meg őket, fölvette és hordozá őket a régi idők minden napjaiban.

5Mózes 4:37 És mivel szerette a te atyáidat, és kiválasztotta az ő magvokat is ő utánok, és kihozott téged az ő orczájával Égyiptomból, az ő nagy erejével:

4Mózes 20:16 És kiáltottunk az Úrhoz, és meghallgatta a mi szónkat, és angyalt külde és kihozott minket Égyiptomból; és ímé Kádesben vagyunk a te határodnak végvárosában.

Korábban láttunk példát arra, hogy a Mal’ak úgy beszélt Ábrahámmal és Jákobbal egyes szám első személyben, mintha ő maga lenne El Sadáj, a Mindenható. Amikor YHVH Angyala Mózessel beszélt a törvény átadásakor, akkor szinte elmosódik annak a ténye, hogy ő a Seregek YHVH-jának a nevében beszél. Ekkor olyannyira “ragyogó” a megnyilvánulása, hogy úgy tűnik, mintha maga a Seregek YHVH-ja beszélne.

A 2Mózes 33-ban az áll, hogy YHVH elküldi Angyalát Izrael előtt, de Ő maga (YHVH) nem megy velük. A Seregek YHVH-ja (aki a mennyben maradt) nem saját kezűleg hozta ki Izraelt Egyiptomból, és Ő nem vándorolt Izraellel az ígéret földjére. Mindazt a YHVH Angyala tette. De ekkor az Angyal oly módon közvetítette a Seregek YHVH-jának szavait, hogy a szöveg azt a hatást kelti, mintha ott maga a Seregek YHVH-ja beszélne Mózessel első személyben. Ez a helyzet látszólag még Mózest is megzavarta, és nem ismerte fel a YHVH Angyalát, akivel már beszélt, és aki majd Izraelt vezetni fogja. Esetleg Mózes azt gondolta, hogy egy másik Mal’ak lesz Izrael mellé rendelve? Mindenesetre a Seregek YHVH-ja (aki továbbra is az Angyalon keresztül beszél) biztosítja Mózest afelől, hogy velük lesz az Orcáján vagy Jelenlétén keresztül. Ez csak az Angyalon keresztül volt lehetséges, aki így az Isten jelenlétét képviselve ment velük.

2Mózes 33:2-3 2 És bocsátok előtted Angyalt, és kiűzöm a Kananeusokat, Emoreusokat, Khittheusokat, Perizeusokat, Khivveusokat és Jebuzeusokat: 3 A tejjel és mézzel folyó földre; de én nem megyek fel köztetek, mert te keménynyakú nép vagy, hogy meg ne emészszelek az úton.

33:12-17 12 És monda Mózes az Úrnak: Lásd, te azt mondod nékem, vidd el ezt a népet, de nem mutattad meg nékem kit küldesz velem; pedig azt mondtad nékem: név szerint ismerlek téged, és kedvet találtál szemeim előtt. 13 Most azért ha kedvet találtam szemeid előtt, mutasd meg nékem a te útadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak előtted. És gondold meg, hogy e nép a te néped. 14 És monda: Az én orczám [héb. panim] menjen-é veletek, hogy megnyugtassalak? 15 Monda néki Mózes: Ha a te orczád nem jár velünk, ne vígy ki minket innen. 16 Mert miről ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet találtunk előtted? Nem arról-é, ha velünk jársz? Így vagyunk megkülönböztetve, én és a te néped minden néptől, a mely e földnek színén van. 17 Monda azért az Úr Mózesnek: Megteszem ezt is a mit kívántál; mert kedvet találtál szemeim előtt, és név szerint ismerlek téged.

A következő idézetek pontosan azt mutatják, hogy YHVH Angyala ment Izrael előtt. Megjegyzésre méltó, hogy az Angyal kezébe adatott az ítélet, megbocsáthatta a bűnöket (de nem teszi, ha provokálják) és az Isten neve belé lett helyezve. Más szóval: ebben az Angyalban jelen van az Isten természete, hatalma és jelleme. Természetesen mindezek Krisztus jellemzői is, és ebben is párhuzamot vonhatunk a két szerepkör között.

2Mózes 23:20-23 20 Ímé én Angyalt bocsátok el te előtted, hogy megőrízzen téged az útban, és bevigyen téged arra a helyre, a melyet elkészítettem. 21 Vigyázz magadra előtte, és hallgass az ő szavára; meg ne bosszantsd őt, mert nem szenvedi el a ti gonoszságaitokat; mert az én nevem van ő benne. 22 Mert ha hallgatándasz az ő szavára; és mindazt megcselekedénded, a mit mondok: akkor ellensége lészek a te ellenségeidnek, és szorongatom a te szorongatóidat. 23 Mert az én Angyalom te előtted megyen és beviszen téged az Emoreusok, Khitteusok, Perizeusok, Kananeusok, Khivveusok és Jebuzeusok közé, és kiirtom azokat.

2Mózes 32:34 Most azért eredj: vezesd a népet a hová mondottam néked: Ímé, Angyalom megy előtted; ...

 

6. A Szövetség Angyala

A YHVH Angyala nem csak a Megváltás Angyala és a Jelenlét Angyala volt, hanem az is ő, aki megkötötte a Szövetséget Izraellel a Sínainál.

A Malakiás 3:1 próféciája szerint a Szövetség Angyala (vagy Követe), akit Izrael kíván, el fog jönni az ő templomába. Tudjuk, hogy az a követ Krisztus volt (ld. Mát.11:10; Márk 1:2; Luk.1:76; 7:27). Kit tartottak viszont Malakiás és kortársai a Szövetség Angyalának? Azt az Angyalt, aki a Bírák 2:1-4-ben Izraelhez szólva kijelentette, hogy ő szövetséget kötött velük, amit fel nem bont.

[Bár ebben az írásban nem térünk ki rá, de tudjuk, hogy mindkét szövetség valójában a Seregek YHVH-ja és Izrael (úgy a testi, mint a szellemi) között lett megkötve. Krisztus az Isten Mal’ak-jaként Közvetítője volt ezeknek a szövetségeknek, így Ő az Atya Isten nevében beszélt Bókimban]. Mindezek további bizonyítékok arra, hogy Krisztus azonos YHVH Angyalával, és mindkét szövetségben azonos a szerepe.

Bírák 2:1-4 1 Felméne pedig az Úrnak angyala Gilgálból Bókimba, és monda: Én vezettelek fel titeket Égyiptomból, és hoztalak benneteket erre a földre, a mely felől megesküdtem a ti atyáitoknak, és mondék: Nem bontom fel az én szövetségemet ti veletek soha örökké. 2 Csakhogy ti se kössetek frigyet ennek a földnek lakosival, rontsátok le az ő oltáraikat; de ti nem hallgattatok az én szómra. Miért cselekedtétek ezt? 3 Annakokáért azt mondom: Nem űzöm el őket előletek, hanem legyenek néktek mint tövisek a ti oldalaitokban, és az ő isteneik legyenek ti néktek tőr gyanánt. 4 És lőn, hogy mikor az Úrnak angyala ezeket mondá az Izráel minden fiainak: felemelé a nép az ő szavát és síra.

Malakiás 3:1 Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja előttem az útat, és mindjárt eljön az ő templomába az Úr, a kit ti kerestek, és a szövetségnek követe, a kit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura [a Seregek YHVH-ja].

 

7. Bálám és az Angyal

Az 5Mózes 22. és 23. fejezetei YHVH Angyala és Bálám között történt eseményeket mutatják be. Itt szintén látható, hogy az Angyal cselekedetei és utasításai (“mindazáltal a mit én mondok majd néked, azt mondjad”) YHVH utasításainak felelnek meg. Ebben az írásrészben az Elohim világosan a YHVH Angyala, aki a YHVH nevében és hatalmában cselekszik.

4Mózes:22;23 22:22 De megharaguvék Isten [Elohim], hogy elmegy vala ő. És megálla az Úrnak angyala az útban, hogy ellenkezzék vele; ő pedig üget vala az ő szamarán, és két szolgája vala vele. 23 És meglátá a szamár az Úrnak angyalát, a mint áll vala az úton, és mezítelen fegyvere a kezében ... 27 A mint meglátá a szamár az Úrnak angyalát, lefeküvék Bálám alatt, azért megharaguvék Bálám, és megveré a szamarat a bottal. 28 És megnyitá az Úr a szamárnak száját, és monda a szamár Bálámnak: Mit vétettem néked, hogy immár háromszor vertél meg engem? ... 31 És megnyitá az Úr a Bálám szemeit, és látá az Úr angyalát, a mint áll vala az útban, és mezítelen fegyverét az ő kezében; akkor meghajtá magát és arczra borula. 32 Az Úrnak angyala pedig monda néki: ... Ímé én jöttem ki, hogy ellenkezzem veled, mert veszedelmes ez az út én előttem ... 35 Az Úrnak angyala pedig monda Bálámnak: Menj el e férfiakkal; mindazáltal a mit én mondok majd néked, azt mondjad. Elméne azért Bálám a Bálák fejedelmeivel. 38 Bálám pedig monda Báláknak: Ímé eljöttem hozzád. Most pedig szólhatok-é magamtól valamit? A mi mondani valót Isten [Elohim] ád az én számba, azt mondom. ... 23:3 És monda Bálám Báláknak: Állj meg a te égőáldozatod mellett, én pedig elmegyek; talán előmbe jő az Úr nékem, és a mit mutat majd nékem, megjelentem néked. ... 4 És elébe méne Isten [Elohim] Bálámnak, ... 5 Az Úr pedig ígét ada Bálámnak szájába, és monda néki ... 16 Elébe méne azért az Úr Bálámnak, és ígét ada az ő szájába, és monda: Térj vissza Bálákhoz, és így szólj.

 

8. Józsué és az Angyal

Az Angyal Józsúénak úgy jelent meg, mint az Isten seregeinek fejedelme, ahol szintén YHVH-ként szólították.

Józsúé 5:13 - 6:2 13 Lőn pedig, a mikor Józsué Jérikhónál vala, felemelé az ő szemeit, és látá, hogy íme egy férfiú áll előtte meztelen karddal a kezében. És hozzá méne Józsué, és monda néki: Közülünk való vagy-é te, vagy ellenségeink közül? 14 Az pedig monda: Nem, mert én az Úr [YHVH] seregének fejedelme vagyok, most jöttem. És leborula Józsué a földre arczczal, és meghajtá magát, és monda néki: Mit szól az én Uram az ő szolgájának? 15 És monda az Úr [YHVH] seregének fejedelme Józsuénak: Oldd le a te saruidat lábaidról, mert szent a hely, a melyen állasz. És úgy cselekedék Józsué. 6:1 Jérikhó pedig be- és elzárkózott vala az Izráel fiai miatt, se ki nem jöhetett, se be nem mehetett senki. 2 És monda az Úr [YHVH] Józsuénak: Lásd! kezedbe adtam Jérikhót és királyát a sereg vitézeivel együtt.

A föld, ahol a seregek fejedelme állt, szent helynek számított (v.ö. 2Móz.3), és ugyanúgy, amint a YHVH név a YHVH Angyalára is vonatkozott, itt a YHVH Seregeinek Fejedelme nevű angyal is viseli a YHVH nevet (6:2 vers). Vagyis ez a lény YHVH hatalmát és jelenlétét képviselte, csakúgy, mint YHVH Angyala. A már idézett Hóseás 12:5-ből láthatóan az Angyal a YHVH, a Seregek Elohimja volt, az Újszövetség pedig Krisztust a mennyek seregeinek vezéreként (Jel. 19:11-13) mutatja be, így nehéz elkerülni azt a következtetést, hogy az a lény, aki Józsúénak megjelent, az YHVH Angyala, vagyis Krisztus volt.

 

9. Az Angyal és a bírák

A Bírák könyvében többször is megjelenik YHVH Angyala. Ez az Angyal jelent meg korábban egész Izrael előtt, amikor annak a Mal’aknak jelentette ki magát, akivel a szövetséget megkötötték a Sínainál. Ebben a részben a bírák ideje alatti működését elemezzük.

9.1 Gedeon és az Angyal

Amikor Gedeonnak először jelenik meg az Angyal, a YHVH Angyala címmel és a YHVH névvel egymást váltva utalnak rá. Érdekes még az is, hogy Gedeon először adoni-nak szólítja YHVH Angyalát, melynek jelentése úr, vagy uraság, emberekre vonatkozóan. Miután Gedeon felfogja az Angyal valódi kilétét, akkor Adonájnak szólítja [a mai standardizált héber szövegekben]. Ez az elnevezés lett hivatalosan bevezetve minden esetben, amikor YHVH-ra utalnak, ugyanis a “YHVH” név annyira szentnek számított, hogy azt nem merték kimondani. Viszont csakúgy, mint a korábban említett esetekben az 1Mózes-ből, itt a 15. versben az eredeti YHVH nevet szintén átírta a Szóferim, mint tették azt 133 másik esetben. Itt valószínűleg azért írták át, mert el akarták fedni annak tényét, hogy a YHVH név világosan egy angyalra utalt.

Bírák 6:11-24 11 És eljöve az Úrnak angyala, és leüle ama cserfa alatt, a mely Ofrában van, a mely az Abiézer nemzetségéből való Joásé vala, és az ő fia Gedeon épen búzát csépelt a pajtában, hogy megmentse a Midiániták orczája elől. 12 Ekkor megjelenék néki az Úrnak angyala, és monda néki: az Úr [YHVH] veled, erős férfiú! 13 Gedeon pedig monda néki: Kérlek uram, [Héber adoni, emberre vonatkozó szó], ha velünk van az Úr, miért ért bennünket mindez? és hol vannak minden ő csoda dolgai, a melyekről beszéltek nékünk atyáink, mondván: Nem az Úr hozott-é fel minket Égyiptomból?! Most pedig elhagyott minket az Úr, és adott a Midiániták kezébe. 14 És az Úr hozzá fordula, [itt természetesen a hozzá forduló Úr az az Angyal], és monda: Menj el ezzel a te erőddel, és megszabadítod Izráelt Midián kezéből. Nemde, én küldelek téged? 15 És monda néki: Kérlek uram, [itt az Adonáj szó van használva, az eredeti YHVH helyett, ez egyike annak a 134 helynek, ahol a Szóferim megválltoztatta a YHVH nevet Adonáj-ra] miképen szabadítsam én meg Izráelt? Ímé az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én vagyok a legkisebb atyámnak házában.

16 És monda néki az Úr: Én leszek veled, és megvered Midiánt, mint egy embert. 17 Ő pedig monda néki: Ha kegyelmet találtam a te szemeid előtt, kérlek, adj nékem valamely jelt, hogy te szólasz én velem. 18 El ne menj kérlek innen, míg vissza nem jövök hozzád, és ki nem hozom az én áldozatomat, és le nem teszem elődbe. Az pedig monda: Én itt leszek, míg visszatérsz. 19 Gedeon pedig elméne, és elkészíte egy kecskegödölyét és egy efa lisztből kovásztalan pogácsákat, és betevé a húst egy kosárba, és a hús levét fazékba, és kivivé hozzá a cserfa alá, és felajánlá néki. 20 És monda néki az Isten angyala: Vegyed a húst és a kovásztalan kenyereket, és rakd erre a kősziklára, és a hús levét öntsd rá... 21 Ekkor kinyújtá az Úrnak angyala pálczájának végét, mely kezében vala; és megérinté a húst, és a kovásztalan kenyeret: és tűz jött ki a kősziklából, és megemészté a húst és a kovásztalan kenyereket. Az Úrnak angyala pedig eltünt az ő szemei elől.

22 Látván pedig Gedeon, hogy az Úrnak angyala volt az, monda Gedeon: Jaj nékem Uram, Istenem [Adonáj YHVH]! mert az Úrnak angyalát láttam színről színre! 23 És monda néki az Úr: Békesség néked! ne félj, nem halsz meg! 24 És építe ott Gedeon oltárt az Úrnak, és nevezé azt Jehova-Salomnak (azaz: az Úr a béke), mely mind e mai napig megvan az Abiézer nemzetségének városában, Ofrában.

A Jehova-Salom, vagyis az Úr a béke megnevezés azért fontos, mert ez a cím hasonló a Messiás egyik nevéhez, a békesség fejedelme elnevezéshez az Ésaiás 9:6-ból.

 

9.2 Sámson szülei és az Angyal

Valamivel később újra megjelent YHVH Angyala, ezúttal Sámson szüleinek. Ebben a részben szintén van néhány jelentős pont. Sámson apjának először kétségei vannak az Angyallal kapcsolatban. Később, amikor maga is beszélt az Angyallal, megkérdezte annak nevét. Az Angyal azt válaszolta, hogy az ő neve csodálatos, ami pedig szintén megegyezik az Ésaiás 9:6-ban adott, Krisztusra vonatkozó jelzők egyikével.

Amikor Manoah előtt világossá válik az Angyal kiléte, Istennek, vagyis Elohimnak nevezi (“mert az Istent láttuk”). Manoah megijedt, amikor felismerte, hogy az Izrael Elohimját látta szemtől szembe, aki a HaElohim Angyala (Az Isten Angyala), hiszen ez az Elohim azt mondta Mózesnek: “nem láthat engem ember élvén” (2Móz. 33:20). Hogy mennyire látható vagy láthatatlan az emberi szem számára ez az Elohim, az attól függ, hogy milyen fokú erőben és dicsőségben jelenteti meg önmagát. Ábrahám, Jákob, Mózes, Józsúé és Gedeon mindannyian látták az Angyalt szemtől szembe, mégsem történt bajuk (bár Jákob és Gedeon megrettentek, amikor meglátták őt). Mivel egyikőjük sem pusztult el, az azt jelenti, hogy az Angyal nem a mennyei, dicsőséges állapotában jelent meg számukra, hanem emberi formában.

Bírák 13:2-23 2 És élt ebben az időben egy férfiú Czórából, a Dán nemzetségéből való, névszerint Manoah, kinek felesége magtalan volt, és nem szült. 3 És megjelent az Úrnak angyala az asszonynak, és monda néki: Ímé most magtalan vagy, és nem szültél; de terhes leszesz, és fiat szülsz. 4 Azért most megójjad magad, és ne igyál se bort, se más részegítő italt, és ne egyél semmi tisztátalant. 5 Mert íme terhes leszesz, és fiat szülsz, és beretva ne érintse annak fejét, mert Istennek szenteltetett lesz az a gyermek anyjának méhétől fogva, és ő kezdi majd megszabadítani Izráelt a Filiszteusok kezéből. 6 És elment az asszony, és elbeszélte ezt férjének, mondván: Istennek [HaElohim] egy embere jöve hozzám, kinek tekintete olyan volt, mint az Isten [HaElohim] angyalának tekintete, igen rettenetes, úgy hogy meg sem mertem kérdezni, hogy honnan való, és ő sem mondotta meg nékem a nevét.

7 És monda nékem: Ímé terhes leszesz, és fiat fogsz szülni; azért most se bort, se más részegítő italt ne igyál, és semmi tisztátalant ne egyél, mert Istennek szentelt lesz az a gyermek, anyja méhétől fogva halála napjáig. 8 Manoah pedig az Úrhoz [ Adonáj, de ez megintcsak egyike annak a 134 helynek, ahol az eredeti YHVH meg lett változtatva Adonájra] könyörgött, és monda: Kérlek, Uram! az Istennek amaz embere, a kit küldöttél volt, hadd jőjjön el ismét hozzánk, és tanítson meg minket, hogy mit cselekedjünk a születendő gyermekkel. 9 És meghallgatá az Isten [HaElohim] Manoah kérését, mert az Istennek [HaElohim] angyala megint eljött az asszonyhoz, mikor az a mezőn ült, és az ő férje Manoah nem volt vele. 10 Akkor az asszony elsietett, és elfutott, és elbeszélé férjének, és monda néki: Ímé megjelent nékem az a férfiú, a ki a multkor hozzám jött. 11 És felkelt, és elment Manoah az ő felesége után, és mikor odaért ahhoz a férfiúhoz, monda néki: Te vagy-é az a férfiú, a ki ez asszonynyal beszéltél? És monda: Én vagyok.

12 És monda Manoah: Ha beteljesedik ígéreted, miként bánjunk a gyermekkel, és mit cselekedjék ő? 13 Az Úrnak angyala pedig monda Manoahnak: Mindentől, a mit csak mondottam az asszonynak, őrizkedjék. 14 Mindabból, a mi csak a bortermő szőlőből származik, ne egyék, és bort és más részegítő italt ne igyék, és semmi tisztátalant ne egyék. Mindazt, a mit parancsoltam néki, tartsa meg. 15 És monda Manoah az Úr angyalának: Kérlek, hadd tartóztassunk meg téged, hogy készítsünk néked egy kecskegödölyét. 16 De az Úrnak angyala így szólt Manoahhoz: Ha megmarasztasz is, nem eszem kenyeredből, és ha áldozatot készítesz, az Úrnak áldozd azt. Mert Manoah nem tudta, hogy az Úrnak angyala vala. 17 És monda Manoah az Úr angyalának: Kicsoda a te neved, hogy ha majd beteljesedik a te beszéded, tisztességgel illethessünk téged. 18 És monda néki az Úrnak angyala: Miért kérdezősködöl nevem után, a mely olyan csodálatos? [Héber peli, kapcsolatos a pele szóval, melynek jelentése csodálatos és az Ésaiás 9:6-ban szintén Krisztusra vonatkozik].

19 Mikor aztán Manoah a kecskegödölyét és ételáldozatot vette, és megáldozá azt egy sziklán az Úrnak: csodadolgot cselekedék Manoahnak és feleségének szeme láttára: 20 Tudniillik, mikor a láng felcsapott az oltárról az ég felé, az oltár lángjában felszállott az Úrnak angyala. Mikor pedig ezt meglátták Manoah és az ő felesége, arczczal a földre borultak. 21 És többé nem jelent meg az Úrnak angyala Manoahnak és feleségének. Ekkor tudta meg Manoah, hogy az Úrnak angyala volt az. 22 És monda Manoah az ő feleségének: Meghalván meghalunk, mert az Istent láttuk [Héber Elohim; Manoah tudta azt, hogy akit láttak az egy Elohim volt (nem Eloah, akit ember soha nem látott)]. 23 Akkor monda néki az ő felesége: Ha meg akart volna ölni az Úr minket, nem fogadta volna el kezünkből az egészen égőáldozatot és az ételáldozatot, és nem mutatta volna nékünk mindezeket, sem pedig nem hallatott volna velünk ilyeneket.

 

10. Az Angyal a királyok idejében

10.1 Dávid és az Angyal

Sámuel könyvében le van jegyezve egy történet Dávidról, amikor a filiszteusokhoz menekül Saul elől, és a filiszteusok vezérei nem engedélyezik neki, hogy velük együtt harcba menjen Izrael ellen. Az Afeknél összegyűlt filiszteusok seregei között volt Dávid és csapata, mivel ekkor Dávid Ákhist, Gáth királyát szolgálta. A filiszteus vezérek viszont haragra gejedtek Dávid ellen, attól tartva, hogy harc közben ellenük fog majd állni. Ákhis nem tehetett mást, elbocsátotta Dávidot. Mielőtt elküldte Dávidot, megdicsérte őt hűséges szolgálatáért, azt mondva neki, hogy ő olyan kedves előtte, mint az Istennek Angyala. Tehát az Elohim Mal’ak-jának a léte és szerepe még a pogány nemzetek között is ismert volt:

1Sámuel 29:9 Ákhis pedig felele, és monda Dávidnak: Tudom; bizonyára kedves vagy előttem, mint az Istennek angyala; de a Filiszteusok vezérei mondák: El ne jőjjön velünk a harczba.

A 2Sámuel 14. fejezetében egy másik történet arról szól, hogy egy Tékoa városából való asszony a király elé járul a fia életéért, és a családi örökségük fennmaradásának érdekében. Az asszony kérelme után a királyt szintén az Istennek Angyalához hasonlítja:

2Sámuel 14:17 Annakfelette ezt gondolta a te szolgálóleányod: Az én uramnak, a királynak beszéde szerezzen nyugodalmat, mert mint az Istennek angyala, olyan az én uram, a király, mivelhogy meghallgatja mind a jót, mind a gonoszt. És az Úr a te Istened legyen te veled.

YHVH Angyala említve van még a 2Sámuel 24:16-ban is, ahol az Angyal kezét az Úr a jebuzeus Arúna szérűje mellett állította meg a további pusztítástól. Dávid megbánta bűnét (Izrael népének megszámlálását), és YHVH-hoz fordulva kérte, hogy állítsa meg a pusztítást. Miután az megtörtént, Dávid oltárt emelt YHVH-nak.

2Sámuel 24:16-19 16 És mikor felemelte kezét az angyal Jeruzsálem ellen is, hogy azt is elpusztítsa, megelégelé az Úr a veszedelmet, és monda az angyalnak, a ki a népet öli vala: Elég immár, hagyd el. Az Úrnak angyala pedig vala a Jebuzeus Arauna szérűje mellett. 17 És szóla Dávid az Úrnak, mikor látta az angyalt, a ki a népet vágja vala, és monda: Ímé én vétkeztem és én cselekedtem hamisságot, de ezek a juhok ugyan mit cselekedtek? Kérlek inkább forduljon a te kezed ellenem és az én atyámnak háznépe ellen. 18 Méne azért Gád Dávidhoz azon a napon, és monda néki: Eredj, menj el, és rakass oltárt az Úrnak a Jebuzeus Araunának szérűjén. 19 És elméne Dávid Gádnak beszéde szerint, a mint az Úr angyala [az eredeti szövegben YHVH, nem pedig YHVH Angyala van] megparancsolta vala.

A 19. versben lévő parancs YHVH-tól jön, nem a YHVH Angyalától. Ugyanez a történet le van jegyezve az 1Krónikák 21:12-től a 30-as versig is, ahol viszont YHVH Angyala utasítja Gád prófétát.

1Krón. 21:16-18 16 Akkor Dávid felemelé az ő szemeit, és látá az Úr angyalát állani a föld és az ég között, kivont kardja a kezében, a melyet Jeruzsálem ellen emelt vala fel. Leesék azért Dávid és a vének is, zsákba öltözvén, és az ő orczájokra. 17 És monda Dávid az Istennek: Nemde nem én számláltattam-é meg a népet? Én vagyok, a ki vétkeztem és igen gonoszul cselekedtem! De ez a nyáj mit tett? óh én Uram Istenem forduljon ellenem a te kezed és az én házam népe ellen, és ne legyen a te népeden a csapás. 18 Akkor szóla az Úr angyala Gádnak, hogy megmondja Dávidnak, hogy menjen fel Dávid és építsen oltárt az Úrnak a Jebuzeus Ornán szérűjén.

Vagyis a Sámuelben lejegyzettek alapján látható, hogy valójában két YHVH-ról van szó. A YHVH Angyaláról, akit ebben a szövegben szintén YHVH-nak neveznek, és YHVH-ról, akihez az áldozó oltárt építik. Az áldozatok a Seregek YHVH-jához, a Mindenható Istenhez irányultak, mivel egyedül csak YHVH, a Seregek YHVH-ja lehet az imádat tárgya, ez pedig kizárja YHVH Angyalát is.

Figyelemre méltó még az, hogy a 16. versben az Angyal az ég és a föld között áll, mert azzal a közbenjáró szerepét töltötte be. Ez megegyezik Krisztus újszövetségi szerepével:

1Tim. 2:5 Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,

 

10.2 Illés és az Angyal

Miután Illés megölte Baál papjait (1Kir.19), és annak híre Akháb által Jázabelhez jutott, Jázabel megesküdött, hogy mindenképpen megöli Illést. Ennek hallatára Illés elbujdosott Jázabel elől a pusztába, ahol megjelent neki YHVH Angyala és megerősítette őt.

1Királyok 19:5-12 5 És lefeküvék és elaluvék a fenyőfa alatt. És ímé angyal illeté őt, és monda néki: Kelj fel, egyél. 6 És mikor körülnézett, ímé fejénél vala egy szén között sült pogácsa és egy pohár víz. És evék és ivék, és ismét lefeküvék. 7 És az Úr angyala [YHVH Angyala] eljött másodszor is és megilleté őt, és monda: Kelj fel, egyél; mert erőd felett való utad van. 8 És ő felkelt, és evett és ivott; és méne annak az ételnek erejével negyven nap és negyven éjjel egész az Isten [HaElohim] hegyéig, Hórebig. 9 És beméne ott egy barlangba, és ott hála. És ímé lőn az Úrnak [YHVH] beszéde ő hozzá, és monda néki: Mit csinálsz itt Illés? 10 Ő pedig monda: Nagy búsulásom van az Úrért, [YHVH], a Seregek Istenéért; mert elhagyták a te szövetségedet az Izráel fiai, a te oltáraidat lerontották, és a te prófétáidat fegyverrel megölték, és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek. 11 És monda: Jőjj ki és állj meg ezen a hegyen, az Úr [YHVH] előtt. És ímé ott az Úr volt elmenendő. És az Úr előtt megyen vala nagy és erős szél, a mely a hegyeket megszaggatta és meghasogatta a kősziklákat az Úr előtt; de az Úr nem vala abban a szélben. És a szél után földindulás lett; de az Úr nem volt a földindulásban sem. 12 És a földindulás után tűz jöve, de nem volt az Úr a tűzben sem. És a tűz után egy halk szelíd hang hallatszék.

Amikor YHVH Angyala megjelent Illésnek, hogy megsegítse és erősítse őt, akkor Illés ezt az Angyalt YHVH-val tette egyenlővé. A barlangban egy YHVH-val beszél, aki itt a YHVH Szava (beszéde) néven van bemutatva, és Illés elmondja, hogy ő mennyire buzgó volt YHVH-ért, a Seregek Istenéért, ezáltal különbséget tett a két YHVH között. A barlangban Illéssel beszélő YHVH azt mondja, hogy jöjjön ki és álljon meg YHVH előtt, aki halk szelíd hangban ad neki további utasítást. Ezekből a szövegekből itt két YHVH-ra lehet következtetni. Mivel ember soha nem hallotta a Seregek YHVH-jának hangját, a kint megszólaló YHVH csakis a Szövetség Angyala lehetett, akivel egy másik, szintén a YHVH nevet viselő alárendelt angyal volt (aki a barlangban beszélt). A zsidó értelmezés szerint az itt említett “Isten szava” egy Kérub volt. Ha ezt az értelmezést vesszük alapul az Isten szavát illetően, akkor valójában egy YHVH hierarchiáról van szó, amely itt legalább három szinten működött.

Ennek alternatívája csak az lehet, hogy a barlangban és a barlangon kívül is ugyanaz a YHVH Angyala beszélt. A nyelvezet alapján ez valószínűtlennek látszik, és ebben az esetben az itt leírtak valójában célnélküliek lennének. A szöveg célja inkább az lehet, hogy rálátást adjon az Istenségen belüli felépítésre, és a hatalmi leosztás működésére.

YHVH Angyala újból megjelent Illésnek a 2Királyok 1:3-4-ben a samáriai király követeit illetően, akiket az Baálzebubhoz küldött tanácsot kérni betegségével kapcsolatban. Az Angyal közli Illéssel, hogy a király nem fog felépülni, sőt meg fog halni, mivel nem Izrael Istenéhez fordult segítségért. Itt az Angyal megint YHVH hatalmában és nevében beszélt (“azt mondja az Úr”):

2 Királyok 1:3-4 3 Az Úrnak angyala pedig szóla Thesbites Illésnek: Kelj fel, menj el eleibe a Samariabeli király követeinek, és szólj nékik: Nincs-é Isten Izráelben, hogy Baálzebubhoz, az Ekron istenéhez mentek tanácsot kérdeni? 4 Azért azt mondja az Úr: Az ágyból, a melyben fekszel, fel nem kelsz, hanem kétség nélkül meghalsz. És elméne Illés.

Hasonlóképpen a 15. versben, miután az égből jövő tűz elpusztította az Illést elfogni akaró embereket, az Angyal megjelent neki, ismét YHVH nevében beszélve:

2Királyok 1:15-16 15 Ekkor szóla az Úr angyala Illésnek: Menj alá vele, ne félj semmit tőle. És ő felkelvén aláméne vele a királyhoz. 16 És szóla neki: Ezt mondja az Úr: …

 

10.3 Ésaiás és az Angyal

Amikor Sénakhérib, Assíria királya megtámadta Izraelt, és Ezékiás a Seregek YHVH-jához imádkozott menekülésért, akkor YHVH elküldte hozzá Ésaiást, aki megvigasztalta a királyt azzal, hogy a Seregek YHVH-jának buzgó szeretete meg fogja menteni őket (2Kir. 19:31). YHVH kijelentése:

2Királyok 19:32 Azért azt mondja az Úr Assiria királya felől: Be nem jő e városba, és nyilat sem lő bele, sem paizs nem ostromolja azt, sem sánczot nem ás mellette.

Azon az éjszakán YHVH Angyala elpusztított 185.000 embert az asszírok seregéből, és Sénakhérib kénytelen volt hazavonulni Ninivébe, ahol saját fiai ölték meg.

2Királyok 19:35-37 35 És azon az éjszakán kijött az Úr angyala, és levágott az Assiriabeli táborban száznyolczvanötezeret, és mikor jó reggel felkeltek, ímé mindenütt holttestek hevertek. 36 És elindult, és elment, és visszafordult Sénakhérib, Assiria királya, és Ninivében maradt. 37 És lőn, mikor ő a Nisróknak, az ő Istenének templomában imádkozék, Adramélek és Sarézer, az ő fiai, levágták őt fegyverrel: magok pedig elszaladtak az Ararát földébe, és az ő fia Esárhaddon uralkodék helyette.

Ugyanez az esemény le van írva még az Ésaiás 37-36-ban és a 2Krónikák 32:21-ben is. Ez utóbbi leírása szerint YHVH (vagy Jehova) küldött el egy angyalt az asszíriaiakat elpusztítani.

 

10.4 Az Angyal, mint Izrael védelmezője

A Zsoltárok 34:8-ban olvashatjuk, hogy YHVH Angyala az őt félők körül táborozik:

Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket (Zsolt. 34:8).

Ez a szöveg azt érzékelteti, hogy itt egy bizonyos lényről van szó, akinek ez állandó felelőssége, nem pedig időnként, ideiglenesen megjelenő segítő angyalokról. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy más angyalok nem voltak kiutalva Izrael mellé különböző feladatokkal. Például a Lukács 2:9-ben az Isten angyala kifejezés van használva arra az angyalra (hírnökre), aki Krisztus születését bejelentette. Tehát más angyalok is közreműködtek Izraellel kapcsolatban a Mindenható Isten akarata szerint, nemcsak az az egy bizonyos Szövetség Angyala, aki Krisztus volt. Ettől függetlenül, az eddigiekben idézett szövegrészekből világosan látható, hogy a Szövetség Angyala volt YHVH Angyala, vagyis az az Elohim és YHVH, aki Izrael fölé lett rendelve, és oltalmazta azt. A Zsoltárok 35:5-6-ban YHVH Angyala az, aki Izrael ellenségeit megveri, legyőzi és szétkergeti, mint az a YHVH, aki a Seregek YHVH-jának az alárendeltje.

Zsoltárok 35:4-5 4 Szégyen, gyalázat érje azokat, a kik lelkemet keresik; vettessenek hátra és piruljanak, a kik vesztemet koholják. 5 Legyenek olyanok, mint a polyva a szél előtt; az Úrnak angyala verdesse őket.

 

11. További utalások az Angyalra

 

11.1 Az Angyal Izrael hétköznapi életében

Ha a bibliai szövegeket aprólékosabban megvizsgáljuk, feltűnik, hogy Izrael mindennapi életében is jelentős és közismert szerepet tulajdonítottak a YHVH Angyalának, vagyis az Elohim Angyalának. Ő volt az Izrael Elohimja, akit az őfölötte álló Elohim, az Atya Isten, a Seregek YHVH-ja, az El Sadáj kent föl társai közül, azok fölé:

Zsoltárok 45:7-8 7 Trónod oh Isten örökkévaló; igazságnak pálczája a te királyságodnak pálczája. 8 Szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot, azért kent fel Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.

Dávid Őt Urának, vagyis Adonájnak nevezte:

Zsoltárok 110:1 Dávidé; zsoltár. Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon, a míg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá.

(Lásd még A 110. Zsoltár [178] című írást).

Az Újszövetség ezeket az idézeteket Krisztusra vonatkoztatja (Zsid. 1:8-9; Mát.22:42-45), és mindkettő tisztán rámutat arra, hogy Izraelben világosan értették az Istenség hierarchikus felépítését; hogy az Izrael fölött uralkodó Elohim és YHVH az alárendeltje volt az ő Elohimjának és YHVH-jának – aki a Magasságos Isten.

Salamon figyelmeztette a népet arra, hogy ne vétkezzenek az Úr Angyala ellen, amikor az Isten házába bemennek:

Prédikátor 5:1-6 1 Őrizd meg lábaidat, mikor az Istennek házához mégy, mert hallgatás végett közeledned jobb, hogynem a bolondok módja szerint áldozatot adni; mert ezek nem tudják, hogy gonoszt cselekesznek. 2 Ne gyorsalkodjál a te száddal, és a te elméd ne siessen valamit szólni Isten előtt; mert az Isten mennyben van, te pedig e földön, azért a te beszéded kevés legyen ... 6 Ne engedd a te szádnak, hogy bűnre kötelezze testedet, és ne mondd az angyal előtt, hogy tévedésből esett ez; hogy az Isten a te beszéded miatt fel ne háborodjék, és el ne veszesse a te kezeidnek munkáját.

Ezzel a résszel kapcsolatban meg kell jegyezzük azt, hogy az Isten házában, az Isten Angyala előtt állni végeredményben annyit jelentett, mint az Isten jelenlétében állni (mert az Angyal az Isten felhatalmazásával működött), pedig - az itt írtak alapján is -maga az Isten a mennyben van.

 

11.2 Az Angyal Dániel könyvében

Az Isten Angyala szabadította meg a tűzhaláltól Sidrákot, Misákot és Abednégót, miután nem szolgáltak és nem imádtak más istent az ő Istenükön, a Magasságos Istenen kívül.

Dániel 3:24-25 24 Akkor Nabukodonozor király megijedt és sietve felkele, szóla és monda az ő tanácsosainak: Nem három férfiút veténk-é a tűz közepébe megkötözve? Felelének és mondának a királynak: Bizonyára, oh király! 25 Felele, és monda: Ímé, négy férfiút látok szabadon járni a tűz közepében, és semmi sérelem sincs bennök, és a negyediknek ábrázata olyan, mint valami istenek-fiáé.

Dániel 3:28 Szóla Nabukodonozor, és monda: Áldott ezeknek Istene, a Sidrák, Misák és Abednégó Istene, a ki küldötte az ő angyalát és kiszabadította az ő szolgáit, a kik ő benne bíztak; és a király parancsolatát megszegték és veszedelemre adták az ő testöket és nem szolgáltak és nem imádtak más istent az ő Istenökön kivül.

Az Angyal mentette meg Dániel életét akkor is, amikor őt az oroszlánok közé vetették:

Dániel 6:20-22 20 És mikor közel ére a veremhez, szomorú szóval kiálta Dánielnek; szóla a király, és monda Dánielnek: Dániel! az élő Istennek szolgája, a te Istened, a kinek te szüntelen szolgálsz, meg tudott-é szabadítani téged az oroszlánoktól? 21 Akkor Dániel szóla a királynak: Király, örökké élj! 22 Az én Istenem elbocsátá az ő angyalát, és bezárá az oroszlánok száját és nem árthattak nékem; mert ártatlannak találtattam ő előtte és te előtted sem követtem el, oh király, semmi vétket.

 

11.3 Az Angyal Zakariás könyvében

Zakariás könyvében gyakran van említve a YHVH Angyala. Ebben a könyvben számos alkalommal van rá utalás YHVH-ként, de oly módon, hogy meg van különböztetve a Seregek YHVH-jától. A Zakariás 1:8-tól kezdve egy látomásban négy lovas jelenik meg, akik mirtusfák között állnak. Ebben a látomásban szintén jelen van YHVH Angyala (aki itt a veres lovon ülő férfiú) és egy magyarázó angyal (akire utalnak még az 1:9,13-14; 2:3, 4:1,4-5; 5:5,10; 6:4-5 versek). A 9-es versben Zakariás megkérdi a vele beszélő angyaltól, hogy mit jelentenek a látottak. A magyarázó angyal azt válaszolta, hogy megmutatja neki azok jelentését, amikor a 10-es versben a férfiú, aki a mirtusfák között állt, megszólalt, és ő válaszolt. A 11-es versből kiderül, hogy ez a férfi a YHVH Angyala, aki, miután a többi lovas jelentést tesz neki, a Seregek YHVH-jához járul egy kérdéssel Júda hetven éves rabságát illetően.

Zakariás 1:8-12 8 Látám éjszaka, hogy ímé, egy férfiú veres lovon ül vala, és áll vala a mirtus-fák között, a melyek egy árnyas völgyben valának; háta megett pedig veres, tarka és fehér lovak. 9 És mondám: Mik ezek Uram? És mondá nékem az angyal, aki beszél vala nékem: Én megmutatom néked: mik ezek. 10 Akkor felele az a férfiú, a ki a mirtus-fák között áll vala, és mondá: Azok ezek, a kiket az Úr küldött, hogy járják be e földet; 11 És felelének az Úr angyalának, a ki a mirtus-fák között áll vala, és mondák: Bejártuk a földet, és ímé. az egész föld vesztegel és nyugodt. 12 Az Úr angyala pedig felele, és mondá: Seregeknek Ura! Meddig nem könyörülsz még Jeruzsálemen és Júdának városain, a melyekre haragszol immár hetven esztendő óta?

A 13-17-es versekben YHVH válaszol a Zakariással beszélő magyarázó angyalnak. A válaszból kiderül, hogy a Seregek YHVH-ja nem feledkezett meg Jeruzsálemről, nem hagyta el azt, és újra felépíti ott az Ő házát.

A 18-as versben Zakariás négy szarvat lát, amelyek jelentését megkérdi a magyarázó angyaltól. A válasz a kérdésre a 19-es versben áll. A 20-21-es versekben a magyarázó angyal, akire itt YHVH-ként van utalás, elmondja, hogy a négy mesterember megbünteti a szarvakkal jelképezett pogány nemzeteket (akik szétszórták Izraelt és Júdát). Ebből a példából látható, hogy adott esetben más mal’ak is viselhette a YHVH címet, amikor YHVH nevében, Őt reprezentálva beszélt. A YHVH Angyala tehát nem volt teljesen egyedi példa ebben a tekintetben.

Zakariás 1:18-21 18 Majd felemelém szemeimet, és ímé, négy szarvat láték. 19 És mondám az angyalnak, a ki beszél vala velem: Mik ezek? És monda nékem: Ezek azok a szarvak, a melyek szétszórták Júdát, Izráelt és Jeruzsálemet. 20 Azután mutata nékem az Úr [YHVH] négy mesterembert. 21 És mondám: Mit jöttek ezek cselekedni? Ő pedig szóla, mondván: Ezek azok a szarvak, a melyek szétszórták Júdát annyira, hogy senki sem emelheti vala fel fejét: de eljöttek ezek, hogy elrettentsék őket, hogy letörjék a pogányok szarvait, a kik szarvakkal támadtak vala Júda földe ellen, hogy szétszórják azt.

A 2. fejezetben Zakariás egy másik angyaltól (lehetséges, hogy YHVH Angyalától – a szövegből nem egyértelmű) kap kijelentéseket arról, hogy YHVH újra Jeruzsálemben fog lakozni. Ez az egyik legfontosabb szövegrész annak példázására, hogy a YHVH név több személyiségre is utalhat, és az egyik alárendelje a másiknak, ugyanis itt egy YHVH beszél, aki kijelenti, hogy ő a Seregek YHVH-ja által lett elküldve.

Zakariás 2:10-11 10 Örülj és örvendezz, Sionnak leánya, mert ímé elmegyek és közötted lakozom! így szól az Úr. 11 És sok pogány csatlakozik azon a napon az Úrhoz, és népemmé lesznek, és közötted lakozom, és megtudod, hogy a Seregeknek Ura küldött hozzád engem.

A Zakariás 3:1-9 verseiben az Angyal mint Bíró van bemutatva. Előtte, mintegy bíróság előtt áll Jósua főpap, és Sátán. Az Angyal, aki itt YHVH-nak van nevezve, YHVH-ra, a Seregek YHVH-jára harmadik személyben utal, hogy Ő az, aki megdorgálja Sátánt:

Zakariás 3:1-9 1 Azután megmutatá nékem Jósuát, a főpapot, a ki az Úr angyala előtt álla, és a Sátánt, a ki jobb keze felől álla, hogy vádolja őt. 2 És mondá az Úr [YHVH] a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg az Úr, a ki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott üszög-é ez? 3 Jósua pedig szennyes ruhába vala öltöztetve, és áll vala az angyal előtt. 4 És szóla és monda az előtte állóknak, mondván: Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És monda néki: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged! 5 Azután mondám: Tegyenek fejére tiszta süveget! Feltevék azért fejére a tiszta süveget, és ruhákba öltözteték őt, az Úrnak angyala padig ott áll vala. 6 És bizonyságot tőn az Úrnak angyala Jósuának, mondván: 7 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Ha az én útaimban jársz, és ha parancsolataimat magtartod: te is ítélője leszel az én házamnak, sőt őrizni fogod az én pitvaraimat, és ki- s bejárást engedek néked ez itt állók között. 8 Halld meg Jósua, te főpap; te és barátaid, a kik előtted ülnek, mert jelképes férfiak ezek: Ímé, bizony előhozom az én szolgámat, Csemetét! 9 Mert ímé e kő az, a melyet Jósua elé helyezek; egy kövön hét szem; ímé, én faragom annak faragványait, így szól a Seregeknek Ura, és eltörlöm e földnek álnokságait egy napon.

A 3. versben látható, hogy az Angyal, aki annak ellenére, hogy YHVH-nak van nevezve, nem maga dorgálja meg Sátánt, hanem arra a YHVH-ra hagyja a büntetést, aki nem lehet más, mint a Magasságos Isten. Ez hasonlít a Júdás levelében leírtakra, ahol Mihály az Úrra (Kuriosz, a görög megfelelője a héber Adonájnak vagy YHVH-nak) hagyta Sátán megdorgálását:

Júdás 1:9 Pedig Mihály arkangyal, mikor az ördöggel vitatkozván Mózes teste felett vetélkedett, nem mert arra káromló ítéletet mondani, hanem azt mondá: Dorgáljon meg téged az Úr!

Különösen fontos, hogy YHVH Angyala Istennek [Elohim] van nevezve a Zakariás 12:8-ban is:

Azon a napon oltalma lészen az Úr Jeruzsálem lakosának, és azon a napon olyan lesz köztök a legalábbvaló, mint Dávid, a Dávid háza pedig, mint az Isten, mint az Úrnak angyala ő előttök.

Ez a rövid írásrész több nagyon fontos mondanivalót tartalmaz. Először is a YHVH Angyala Júda (és Izrael) előtt megy a végidők harcaiban – ez párhuzamban van Krisztus szerepével, aki az üdvösségünk fejedelme.

Zsidók 2:10 Mert illendő vala, hogy a kiért minden és a ki által minden, sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő idvességök fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.

Másodjára, a Messiás eljövetelével (ez egy Messiánikus szövegrész) Dávid háza olyanná válik, mint az Elohim és mint YHVH Angyala. Más szóval a hívők az Elohim létvalóságra fognak kerülni, és pontosan olyan lényekké válnak, mint YHVH angyala. Harmadjára, ez a szöveg egy prófécia is, ami azonosítja azt az ágazatot (Dávidét), amelyen keresztül YHVH Angyala el fog majd jönni, mint Messiás. Mikeás próféciája szerint a Messiás a kezdettől vagy öröktől (’olam, azaz rejtett idő, amely időt - vissza vagy jövőre nézve - nem lehet felfogni) létezett. Aki a YHVH-nak, az Ő YHVH Elohimjának erejében áll. Vagyis a Messiás egy fölötte álló YHVH és Elohim alárendeltje, aki Őt fölkente, és erővel, hatalommal ruházta fel.

Mikeás 5:2-4 2 De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen; a kinek származása eleitől fogva, öröktől (’olam ) fogva van. 3 Azért odaadja őket, míg a szűlő szűl, de az ő atyjafiainak maradékai visszatérnek Izráel fiaihoz. 4 És megáll, és legeltet az Úrnak [YHVH] erejével, az Úrnak [YHVH] az ő Istenének [Elohim] fenséges nevével, és bátorsággal lakoznak, mert ímé felmagasztaltatik a földnek határáig.

 

12. Összegzés

A Biblia tisztán és félreérthetetlenül azt tanítja, hogy csak egy igaz Isten létezik. Jézus Krisztus ezt a lényt az Atyjának vallja (Ján.17:1-3). Az igaz Istennek számos neve és címe van, többek között: a Magasságos Isten, El Sadáj vagy Mindenható Isten, a Seregek YHVH-ja, YHVH, Eloah, Elohim, HaElohim stb. Ő egyedül halhatatlan és szent önmaga által. Egyedül neki járt ki az istenimádat, úgy az újszövetségi egyházban (Ján. 4:21-24), mint az ószövetségi Izraelben (2Móz. 20:2-3). A Magasságos Istenként Ő volt Izrael Istene (pl. 5Móz. 32:8; 2Sám. 22:14; Zsolt. 7:17l; 9:2; 21:7l; 46:4; 47:2; 50:14; 56:2; 57:2; 73:11; 77:10; 78:17,56; 83:18; 91:1,9; 92:1,8; 107:11).

A Biblia tanítása szerint az igaz Isten láthatatlan, így ember soha nem látta vagy hallotta Őt, és csakis választott követeken, azaz mal’akok vagy angyalok által nyilvánította meg akaratát az emberiség számára. Héberül az Istenre vonatkozó név az egyes számban lévő Eloah. Ez a név kizárólag és csak az egy igaz Istenre vonatkozik. Ennek az Eloah névnek van egy többes számú változata, az Elohim. Ez a többes számú Elohim kifejezés az összes mennyei szellemlényre vonatkozik. Ezért az Elohim kifejezés használt a Mindenható Istenre, az Ő követeire vagy angyalaira, és még a bukott angyalokra is. A kifejezés bizonyos esetekben vonatkozhat még emberi lényekre is. Az Elohim nevet hordozták ugyanis mindazok, akik Eloáht képviselték, mivel az Ő hatalmában cselekedtek, így az Ő nevének ezt a többes számú változatát viselték. Vannak bizonyos esetek, amikor az Elohim név csak az Atyára vonatkozik, akkor viszont a Ha előszóval van feltüntetve, így jelentése: Az Isten.

Hasonló alkalmazása van a YHVH névnek is. A Seregek YHVH-ja név az csak az egy igaz Isten neve. Azok a lények, akik közvetlenül reprezentálták a Seregek YHVH-ját, gyakran maguk is viselték a YHVH címet, mivel YHVH hatalmában cselekedtek. Vannak tehát esetek, amikor a YHVH név csak a Seregek YHVH-jára vonatkozik, és vannak esetek, amikor a nevet az Általa elküldött lények viselik.

Ebben az írásban egy bizonyos szellemi lénynek a működésére összpontosítunk. Ez a lény a Mal’ak YHVH vagy YHVH Angyala, aki Izrael Elohimjaként lett elrendelve (Eloáht reprezentálva, akit valójában imádtak ezen az Angyalon keresztül). Ha óvatosan és egymással összevetve tanulmányozzuk azokat a különböző igerészeket, ahol ez a Mal’ak a pátriárkákkal és Izraellel kapcsolatban szerepel, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy ő nem más, mint Jézus Krisztus a testi eljövetele előtt.

Az Ószövetségben Krisztus a YHVH Mal’akja-ként ugyanazt a szerepet töltötte be, mint amit az Újszövetségben is betölt. Ő volt az, aki megnyilvánítja Eloah akaratát. Ő egy isteni természetű lény volt, aki tökéletesen tükrözte Eloah természetét és jellemét. Őt, mint közbenjárót vagy közvetítőt látni annyit jelentett, mint Eloah-t látni; őt hallani annyit jelentett, mint Eloáh-t hallani. A szavak, amelyeket mondott, nem a saját szavai voltak, hanem Eloah beszéde.

Amikor az Ószövetség idejében az átlagember az Istenre gondolt, akkor ők Eloah-ra, a Seregek YHVH-jára gondoltak, ismerve a tényt, hogy Ő a Mal’akján vagy Angyalán keresztül nyilvánította meg Önmagát, aki szintén Elohim volt. Ha az Angyal jelen volt közöttük, az számukra azt jelentette, hogy a Seregek YHVH-ja volt közöttük. Az Angyal szavai és tettei a Seregek YHVH-jának szavai és tettei voltak. Ezért nevezhették őt Adonájnak, Elohimnak és még YHVH-nak is, mert tudták, ő a maga fölött is álló Adonájt, Elohimot és YHVH-t személyesítette meg számukra.

Amikor azt olvassuk, hogy YHVH tett valamit első személyben, tudjuk, hogy azt YHVH Angyala vitelezi ki, tökéletesen a Seregek YHVH-jának akarata szerint. Amikor az írásokban YHVH meg van különböztetve az Ő Angyalától, azok az írásrészek csak jobban rámutatnak arra a tényre, hogy YHVH egy közbenjáró közreműködésével dolgozik az emberiséggel.

Ezért van egy tökéletes harmónia az Ó és Újszövetség között. A Szentírás mindkét részében az Atya az egyedül igaz Isten. Krisztus az Atya Istennek a közbenjárója, az üdvösség közvetítője, és ő az, aki folyamatosan kinyilvánítja Isten akaratát az emberiség számára. Mindezek után világosabb értelmezést nyerhetünk a János 1:18-ban leírtakról:

Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött [monogenes jelentése egyedül megszületett] Fiú, a ki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt.

 

1. Függelék – Az Isten Fia volt-e Krisztus az emberi megszületése előtt?

Az elgondolás – amely ennek az írásnak az elején be lett mutatva –, miszerint az Atya Isten nem volt az Atya a Krisztus megtestesülése előtt, és hogy a megtestesülés előtti létében Krisztus nem volt az Isten Fia (vagy egy fia), nem támasztható alá a Bibliából. Az Újszövetségben az Atya Isten Atyaságát az Ószövetség alapján vették tényként a hívők. Számos idézettel alátámasztható, hogy Izraelben már messze Krisztus emberi eljövetele előtt megértették az Isten Atyaságát:

Ésaiás 63:16 Hiszen Te vagy Atyánk, hiszen Ábrahám nem tud minket, és Izráel nem ismer minket, Te, Uram, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktől fogva.

Ésaiás 64:7 Most pedig, Uram, Atyánk vagy Te, mi sár vagyunk és Te a mi alkotónk, és kezed munkája vagyunk mi mindnyájan.

Malakiás 1:6 A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya vagyok: hol az én tisztességem? És ha én úr vagyok, hol az én félelmem? azt mondja a Seregeknek Ura néktek, ti papok, a kik útáljátok az én nevemet, és ezt mondjátok: Mivel útáljuk a te nevedet?

Malakiás 2:10 Nem egy atyánk van-é mindnyájunknak? Nem egy Isten teremtett-é minket? Miért csalja hát kiki az ő felebarátját, megrontván a mi atyáink szövetségét?

Jól ismertek a 2Korintusi levél 6:16-18 verseinek szavai, amelyek bemutatják a keresztények és az Atya egymás közötti szoros viszonyát:

16 Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, a mint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek. 17 Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket, 18 És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.

Ez a rész valójában összegzése a Jeremiás 31:1,9, az Ésaiás 43:6 és néhány más igerésznek, amelyek az Isten Atyaságára mutatnak rá:

Jeremiás 31:1 Az időben, monda az Úr, Izráel minden nemzetségének Istene leszek, és ők az én népemmé lesznek.

Jeremiás 31:9 Siralommal jőnek és imádkozva hozom őket, vezetem őket a vizek folyásai mellett egyenes úton, hol el nem esnek, mert atyja leszek az Izráelnek, és az Efraim nékem elsőszülöttem.

Ésaiás 43:6 Mondom északnak: add meg; és délnek: ne tartsd vissza, hozd meg az én fiaimat messzünnen, és leányimat a földnek végéről,

Nemcsak az Isten atyai mivolta volt jól ismert Izraelben, hanem az a tény is, hogy az Atyának számtalan fia van a szellemvilágban;

Jób 1:6 Lőn pedig egy napon hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is közöttök. (lsd. még Jób 2:1)

Itt még Sátán is az Isten fiai közé van sorolva. Néhány más idézet, ahol az Isten fiai említve vannak:

Jób 38:7 Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?

Zsolt. 29:1 Dávid zsoltára. Adjatok az Úrnak, ti fejedelmeknek fiai [bene elim - Isten fiai], adjatok az Úrnak tiszteletet és dicséretet!

Zsolt 89:7 Mert a felhőkben kicsoda hasonlatos az Úrhoz, s ki olyan, mint az Úr, az istenek fiai [bene elim - Isten fiai] között?

Az angyalok [követek] mind az Isten fiai, de a Bibliából kitűnik, hogy ők különböző angyali rendekbe vannak leosztva. Az Újszövetségben a Kyriosz vagy Úr kifejezéssel jelölik azt az angyali rendet, amelybe Krisztus is tartozik (ld. az 5. függeléket). Láthatólag az Isten fiai elnevezés az egy bizonyos angyali rendre vonatkozik. A feltámadás után az emberek szintén az Isten fiainak rangjába fognak születni:

Luk. 20:36 Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz: és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai.

A fenti idézet: hasonlók az angyalokhoz, a görög iszagelosz szóból lett fordítva, amely az iszosz (jelentése: egyenlő mértékű vagy minőségű) és az aggelosz (jelentése: angyal) szavakból tevődik össze. Vagyis a keresztények a feltámadáskor az Isten fiaivá válnak, mint az angyalok egy rendje.

Az ókori Izraelben nem csak azt ismerték tökéletesen, hogy az Isten az Atyánk, hanem azt is, hogy Neki számtalan fia volt szellemi létvalóságban, sőt azt is tudták, hogy van egy bizonyos Fia, akire külön, egyes számban utaltak:

Példabeszédek 30:4-5 4 Kicsoda ment fel az égbe, hogy onnan leszállott volna? Kicsoda fogta össze a szelet az ő markába? Kicsoda kötötte a vizet az ő köntösébe? Ki állapította meg a földnek minden határit? Kicsoda ennek neve? Avagy kicsoda ennek fiának neve, ha tudod? 5 Az Istennek [Eloah] teljes beszéde igen tiszta, és paizs az ahhoz folyamodóknak.

Erről a Fiúról különböző próféciák vannak:

Zsoltárok 2:7-9 7 Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged. 8 Kérjed tőlem és odaadom néked a pogányokat örökségül, és birtokodul a föld határait. 9 Összetöröd őket vasvesszővel: széjjelzúzod őket, mint cserépedényt.

Hóseás 11:1 Mikor még gyermek volt Izráel, megszerettem őt, és Égyiptomból hívtam ki az én fiamat. (Krisztusra vontakoztatva a Máté 2:15-ben).

Az Ap.Csel. 13:33-ban leírtak végülis idézetek a Zsoltárok 2:7-9-ből Krisztus feltámadásával kapcsolatban. Mondanivalójuk lényege, hogy Krisztus a feltámadás általi megszületésével kapta meg Istentől a királyságot és uralmat a nemzetek fölött. Ez a mondanivalója a Róm.1:4-nek is:

Róma 1:4 A ki megbizonyíttatott [horizo jelentése elrendelt, kijelölt] hatalmasan Isten Fiának a szentség Lelke szerint, a halálból való feltámadás által, a mi Urunk Jézus Krisztus felől,

Ez az idézet néhány lényeges egymáshoz kapcsolódó dolgot takar. Krisztus az Isten Fia volt már az emberkénti eljövetele előtt is. Amikor emberként megszületett, azáltal még külön az Isten Fiává vált, mivel az Istentől fogantatott meg Máriában. A feltámadásával pedig felmagasztaltatott, mint az Isten királyi vagy Messiás Fia, aki uralmat kapott a nemzetek fölött.

 

Összefoglaló és utószó

Minden kétséget kizárva Krisztus az Isten Fia volt az emberi eljövetele előtt, számtalan más természetfeletti lénnyel együtt, beleértve a társait is (Zsid. 1:9;l Zsolt. 45:7), akinek az Isten volt az Atyja. Az számos ószövetségi szövegrészből látható, hogy az ókori izraeliták tudták az Istenről azt, hogy Ő az Atya. Később az újszövetségi kereszténység szintén azokra a szövegrészekre építette az Isten Atyaságának tényét.

Végezetül, az International Standard Bible Encyclopedia 1988-as kiadása a következő magyarázatot adja az Isten fiairól, a IV. kötet 384. oldalán:

Az ISTEN FIAI (Ószöv.) [Héb. bene (ha) elohim, bene elim] isteni lények. Csakúgy, ahogy az “emberek fiai” az emberi lényekre vonatkozik a héberben, úgy az “Isten fiai” az isteni lényekre, illetve istenekre vonatkozik. A kánaáni vallásban és mitológiákban az “Isten fiai” vagy “az istenek fiai” kifejezések általában istenekre vonatkoztak. Ők voltak a panteon istenségei, akik összegyűltek, hogy határozatokat hozzanak a világ irányításával kapcsolatban. Az ugariti mitológiai írásokban pl. ezt az isteni tanácsot az “Isten fiainak gyülekezetének” nevezték, vagy az “El gyülekezetének” (az El az istenek feje volt). Ennek a kánaáni hagyománynak a maradandó hatása jól látható egy VII. századból fennmaradt, a szíriai Arslan Tash városában feltárt főníciai vallási énekből, amelyben utalás van az “isteneknek minden fiaira”.

Ugyanennek a használati módnak a nyomai lelhetők fel a Héber Biblia bizonyos szövegeiben is. Az 5Móz. 32:8 szerint: “Amikor a Magasságos kiosztotta a nemzetek örökségeit, amikor elválasztotta egymástól az emberek fiait, kijelölte a határvonalakat a népek között az Isten fiainak száma szerint” (sz RSV és NEB alapján; a Mazoretikus írásokban helytelenül “Izrael fiainak száma szerint” [bene yishra’el] került be, de az LXX, a Symm., Ó Latin, és a Holt-Tengeri Tekercsek mind az “Isten fiainak” [bene elim] verziót támasztják alá. Más szóval a Magasságos Isten a föld minden népe fölé kijelölt egy isteni lényt a mennyei tanácsból. Amint arra a 9-es vers rámutat, YHVH része az Izrael volt.

Eredetileg ezt úgy értelmezték, hogy Yahweh, Izrael Istene a többi nemzeti istenek mellett állt egy tanácson belül, amely felett a Magasságos Isten állt. Viszont azok, akik ezt a verset eredetileg megírták, Yahwét és a Magasságos Istent egy és ugyanannak a személynek látták a Biblia más részeiben (pl. Zsolt. 83:18 [MT-ben 19] és az Isten fiait pedig alárendelt angyali lényeknek. Vagyis Yahweh kiosztotta a nemzeteket az angyalainak, Izraelt magáénak megtartva (lásd még Sirák 17:17).

[Megjegyzés: Világos, hogy ennek a cikknek az írója nem érti és látja a Seregek YHVH-ja, a YHVH Mal’akja és a YHVH nevek közötti különbségeket, azok jelentőségét és a nevek kiutalás alapján való használatát.]

Az Isten fiai több olyan poetikus bibliai részben is említésre kerülnek, amelyeknek eléggé archaikus vonásaik vannak. A Jób 38:7 pl. “hajnalcsillagoknak” nevezi őket, amikor azok örömükben felkiáltottak, miután Yahweh megteremtette a földet. A Zsolt. 29:1 felhívás az “Isten fiaihoz” (héb. bene elim; az RSV-ben “mennyei lények”), hogy dicsérjék az Urat. A Zsolt. 82:1 pedig bemutatja Yahwét, amint az istenek között áll – azaz “az isteni tanácsban” (szószerint az “El tanácsa”) – hogy itéljen az istenek fölött. A Zsolt. 82:6-7 versek azt mutatják be, hogy Yahweh mennyire összehasonlíthatatlan az istenekkel: “Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek a fiai ti mindnyájan. Mindamellett meghaltok, mint a közember, és elhullotok, mint akármelyik főember”. Mert: “Kicsoda az istenek közt olyan, mint te Uram? …” (ld. 2Móz. 15:11). Ezeknek a szövegeknek az lehetett az eredeti célja, hogy bemutassa Yahwe nagyságát az istenek között (aki a leghatalmasabb, és az egyetlen igazságos köztük), vagyis a többi isteni lény mellett a mennyei tanácsban. Ezek a szövegek azért tudtak változtatás nélkül fennmaradni, mert beleillenek az általános bibliai összképbe a Yahwe uralma alatt álló, alárendelt isteni tanácsot illetően (a Zsolt. 82-vel kapcsolatban érdemes elolvasni a G. E. Wright, OT Against its Environment című könyvének 30-41 oldalait).

A Jób könyvének bevezetése jól tükrözi az alárendelt mennyei lények valóságát. A Jób 1:6-ban látható, hogy az Isten fiai az Úr elé járulnak. Ebben az esetben az Isten fiai azok az angyali lények, akik Yahweh akaratát viszik véghez a földön, és jelentést tesznek neki a mennyei tanácsban. A közöttük megjelenő, de viszonylagosan különálló Sátán (haszatan), ebben az esetben, a korai példája annak a későbbi judeo-keresztény tanításnak, amely szerint Sátán és a vele tartó angyalok elegendő önállóságot élveztek, még ahhoz is, hogy fellázadjanak.

Az 1Móz. 6:2,4-ben említett Isten fiaival kapcsolatban lásd A Nefilim és a Démonok  című írást.

 

2. Függelék – Krisztus mint Melkizedek

Sok spekuláció terjedt el Melkizedeknek, a Magasságos Isten főpapjának a kilétéről, akivel Ábrahám is találkozott, miután legyőzte a szövetséges királyokat. Az esszénusok egy mennyei lénynek vélték Melkizedeket, akit ők Mihály Arkangyallal azonosítottak, és aki szerintük a Messiás is. Az utóbbi időkben egyre elterjedtebbé váltak az ehhez hasonló nézetek különböző felekezetekben, de még az Isten Gyülekezeteinek egyes csoportjain belül is vannak sokan, akik Melkizedeket Krisztussal azonosítják (a testi eljövetele előtti létében). Egyesek a Zsidók 7-ben leírt, Melkizedekre vonatkozó jellemzők alapján nemcsak Krisztussal hozzák őt kapcsolatba, hanem azt is megpróbálják kihozni az ott leírtakból, hogy Krisztus örökké együtt létezett az Atyával. Vagyis ezzel az írásrésszel próbálják alátámasztani a ditheisztikus vagy binitáriánus istenképet.

Melkizedek Krisztussal való azonosítása a következő idézetből ered:

Zsid 7:2-3 2 A kinek tizedet is adott Ábrahám mindenből: a ki elsőben is magyarázat szerint igazság királya, azután pedig Sálem királya is, azaz békesség királya, 3 Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké.

7:8 És itt halandó emberek szednek tizedet, ott ellenben az, a ki bizonyság szerint él:

7:17 Mert ez a bizonyságtétel: Te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint.

Ennek magyarázatát a következőképpen építik fel:

A Szentírás szerint Melkizedek “apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs.” Továbbá, Melkizedek az a “bizonyság szerint él”. Ezek alapján azt állítják, hogy mivel csak egy öröklétű lénynek lehetséges apa, anya és nemzetség nélkül élnie, és csak az tud napok kezdete és vége nélkül élni, így Melkizedeknek egy Istennek kell lennie egy ditheisztikus Istenfő részeként.

Mivel Melkizedek “hasonlóvá lett téve az Isten Fiához”, ő eredetileg nem volt az Isten Fia, hanem csak akkor lett azzá téve, amikor eljött a testben Jézus Krisztusként.

Melkizedek “pap marad mindörökké” és Krisztus szintén “pap mindörökké”. Mivel csak egy főpap szolgálhat az Isten előtt, Melkizedeknek és Krisztusnak egyazon személynek kell lennie.

Ezek az érvek rendkívüli felületességről tanúskodnak. Nemcsak félremagyarázzák a szövegek valós mondanivalóját, hanem durván ellentmondanak más szövegrészeknek ugyanabból a fejezetből. Például a 11. és 15. vers tisztán kijelenti, hogy Krisztus egy más pap, aki a Melkizedek rendje szerint lett főpappá:

11 Ha tehát a lévitai papság által volna a tökéletesség (mert a nép ez alatt nyerte a törvényt): mi szükség tovább is mondogatni, hogy más pap támadjon a Melkisédek rendje szerint és ne az Áron rendje szerint?

15 És még inkább nyilvánvaló az, ha a Melkisédek hasonlatossága szerint áll elő más pap,

Az egész fejezetet alaposan meg kell vizsgálni ahhoz, hogy érthetővé váljon a Zsidó levél valós mondanivalója. Ennek a fejezetnek a célja egyszerűen rámutatni arra, hogy a keresztények számára érvénytelenné vált a Lévi rendje szerinti papság, és a keresztények maguk lettek egy királyi papság szent nemzetévé:

1Pét. 2:9 Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;

Jel. 1:6 És tett minket királyokká és papokká az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen.

Amíg Izrael papságának egy bizonyos nemzetségi ágról kellett jönnie (a papoknak Lévitának kellett lenni az Áron ágáról), és testi jellemvonások határozták meg (csak férfiak lehettek papok, akiknek testi fogyatékosságoktól menteseknek kellett lenniük, 3Móz. 21:21), addig az új, lelki papságnak nincs szüksége meghatározott nemzetségi eredetre, számukra nincs megkülönböztetés a nemekre vonatkozóan, és nem feltétel a hibátlan, teljesen ép test (Gal. 3:26-28). Ez a papság elsősorban a kegyelem ajándékán alapszik (de érdemesnek kell maradni arra a hit által, amely a tudatos engedelmességben nyilvánul meg).

A lévitai papságból az új, Krisztus alatt álló lelki papságba való átmenetnek a magyarázatára hozta fel a Zsidó levél írója Melkizedek példáját az Ószövetségből, rámutatva arra, hogy milyen típusú papság a Krisztusé (amelyben a keresztények osztoznak vele). Melkizedek ugyanis az Isten papja volt hosszú idővel Lévi vagy Áron megszületése előtt (1-2, 9-10-es versek). A Melkizedekről írottak, és azok valódi mondanivalója:

Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs,

Ez az idézet nem azt mondja, hogy Melkizedeknek valójában nem volt apja, anyja vagy nemzetsége, hanem azt, hogy ezek nem lettek feljegyezve (így nem ismertek), ám nem is volt szüksége lejegyzett születési kivonatra. Melkizedek az 1Mózes 14:18-20-ban tűnik fel először, mint a Magasságos Isten főpapja. Mindazoknak, akik a lévita papságban szolgáltak, be kellett bizonyítaniuk a születési ágazatukat. Nehemiás 7:64-ben látható, hogy amikor a babiloni fogságból visszatérve a papságot újraszervezték, a papoknak hivatalosan bizonyítani kellett a nemzetségüket; azok, akik erre nem voltak képesek, nem szolgálhattak a papságban:

Neh. 7:64 Ezek keresték írásukat, tudniillik nemzetségök könyvét, de nem találák, miért is kirekesztetének a papságból;

Krisztusnak, mint az Isten Fiának, mindenképpen van apja, anyja és nemzetségi ága, amelyek le is vannak vezetve a Máté 1:1-17-ben és Lukács 3:23-28-ban. Tehát valójában nem szó szerinti szülőkről és nemzetségi ágról van szó, hanem csakúgy, mint Melkizedek esetében, neki sem kellett a lévita vagy Áron utáni származást bebizonyítania, mert az szükségtelen az Ő papságában:

Zsid. 7:14-16 14 Mert nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júdából támadott, a mely nemzetségre nézve semmit sem szólott Mózes a papságról. 15 És még inkább nyilvánvaló az, ha a Melkisédek hasonlatossága szerint áll elő más pap, 16 A ki nem testi parancsolatnak törvénye szerint, hanem enyészhetetlen életnek ereje szerint lett.

A sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs kijelentés a lévita papok számára meghatározott szolgálati időre vonatkozik. A 4Mózes 4:47-ben ugyanis meg van határozva, hogy azok, akik alkalmasak a papi szolgálatra, csak harminc éves koruktól ötven éves korukig szolgálhatnak, így adott kezdeti ideje volt a papi munkájuknak. A főpap esetében a szolgálat az élete végéig tartott. Melkizedekre, Szálem papjára vonatkozóan nem találni hasonló korlátozásokat, a Biblia hallgat az ő szolgálati idejének kezdetéről, és annak végéről is. Ezért lett a melkizedeki papság a krisztusi papság típusa (és azoké, akik ennek a papságnak a részesei). Krisztusra tehát nem vonatkoznak korlátok az életkort illetően, mivel örök életre támadt fel, és pap marad mindörökké.

A Zsidók 7:3 így folytatja: “de hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké.”

Erre az idézetre vonatkozóan két fontos pontot kell figyelemben tartani. Először is a “hasonlóvá tétetvén” kifejezés a görög afomoiomenosz szóból lett fordítva. A New Thayer’s Greek-English Lexicon a következő jelentéseket adja ennek a kifejezésnek: valamiről pontos másolatot készíteni, hogy képben vagy formában megegyezzenek; magát abban fejezi ki; valamit lemásolni; olyanná tenni, mint... Vagyis legyen az személy vagy tárgy, annak teljes hasonlatára vagy utánzatára vonatkozik, jelképesen vagy szószerint. Krisztusnak és Melkizedeknek két különálló személynek kell lenniük a görög ige használati módjának alapján, amely összehasonlítást tesz két személy között.

Az International Standard Bible Encyclopedia, 3. kötet 313. oldalán a “Melkizedek” cikkely azt mondja: Egyesek szerint Melkizedek egy Krisztofánia volt (azaz Krisztus megjelenése), és nem egy valós történelmi személyiség, ezért az vv. 2b-3 verseket teljesen szószerint értelmezik, nem pedig tipológiailag. Ennek az értelmezésnek a legnagyobb akadálya az a kijelentés, hogy Melkizedek hasonló volt (gr. afomoiomenosz) az Isten Fiához. Az afomoiomenosz ige minden esetben valami két különálló dolgot vagy lényt előfeltételez, ahol az egyik a másiknak a másolata. Ezáltal Melkizedek és az Isten Fia két külön személy, ahol az első hasonló volt a másodikhoz.

A második pont pedig az, hogy pap marad örökké. Ebből első látásra azt következtethetjük, hogy Melkizedek még mindig életben van, és máig is a Magasságos Isten főpapja. Ez nem lehet igaz, és a szövegben nem is erről van szó. A Zsidó levél írója maga is zsidó volt (a hagyományok szerint Pál), aki részletesen ismerte a templomi szolgálatokat és a rabbinikus értelmezéseket is. A rabbinikus logika szerint bizonyos kijelentések következhetnek a “hallgatás érvei” alapján is. Vagyis ha a Biblia nem mond semmi bizonyosat valakiről, valamiről vagy valami eseményről, akkor különböző következtetéseket lehet levonni valamiről, és a következtetések vázolhatók egy diszkurzusban vagy vitában. Ebben az esetben a levél írója valójában azt mondja, hogy ’mivel a Bibliában semmi nem található Melkizedek halálával kapcsolatban, így jelképesen kijelenthetjük, hogy ő nem halt meg, és továbbra is a Magasságos Isten főpapjaként szolgál, és ez egy méltó példa az Isten Fiának főpapságára.’ A The International Standard Bible Encyclopedia megjegyzése szerint:

Az érvelés a Zsid. 7-tel kapcsolatban hasonló a rabbinikus hallgatási érvhez, miszerint semmi nem lehet teljesen biztos, amiről a Szentírás hallgat, illetve nem tesz említést. (3. kötet, 313. oldal, § Melkizedek).

Conybeare és Howson a The Life and Epistles of Paul című könyvben a következő megjegyzést teszik a Zsid. 7:4-gyel kapcsolatban:

Itt csakúgy, mint az előzőekben vázolt “apa nélkül” és “anya nélkül” példáiban, a Szentírás hallgatása miatt a szöveg allegorikusan értendő. A Szentírás nem említi meg Melkizedek apját, anyját, sem születésének vagy halálának idejét.

A 8-as vers szintén ehhez hasonlóan értelmezendő:

8 És itt halandó emberek szednek tizedet, ott ellenben az, a ki bizonyság szerint él:

Itt, ugyancsak a hallgatás érvét felhasználva, az író helyesen mutathat Melkizedekre, mint jó példára Krisztus örök papságával kapcsolatban:

23-26 23 És amazok jóllehet többen lettek papokká, mert a halál miatt meg nem maradhattak: 24 De ennek, minthogy örökké megmarad, változhatatlan a papsága. 25 Ennekokáért ő mindenképen idvezítheti is azokat, a kik ő általa járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettök. 26 Mert ilyen főpap illet vala minket, szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott, és a ki az egeknél magasságosabb lőn,

És végül érdemes figyelembe venni azt, hogy Melkizedek egy ember volt, akinek valójában volt nemzetségi ága, és az a nemzetség nem Lévitől eredt:

Zsid. 7:6 De az, a kinek nemzetsége nem azok közül való, tizedet vett Ábrahámtól, és az ígéretek birtokosát megáldotta,

 

Néhány filozófiai ellenvetés

A Bibliától eltekintve, filozófiailag is több probléma merülne fel, ha valójában Krisztus lett volna Melkizedek. Melkizedek Szálemben élt, és ő volt annak papja és királya. Ha ő Krisztusnak lett volna egy korábbi megtestesülése, jogosan tehetnénk fel a következő kérdéseket:

 

Zárószó

Ha összevetjük a Biblia kijelentéseit, az adott görög szövegek pontos jelentéseit, a rabbinikus érvelési rendszert, és ha még a filozófiát és logikát is figyelembe vesszük, akkor minden amellett szól, hogy Krisztus nem volt és nem is lehetett Melkizedek, egy korábbi megtestesülésben. Melkizedek a Magasságos Isten papja volt, aki Ábrahám idejében élt, mint Szálem pap-királya. Elenyészően kevés ismeretünk van róla. Ami biztos, az az, hogy Isten papja volt, de nem vonatkoztak rá a papság számára a törvényben megadott legalisztikus követelmények, és világos okok miatt nem volt Lévi vagy Áron utódja. Mint ilyen, ő remek tipológiája volt Krisztus és a hívők új lelki papságnak, amelyben Krisztus megváltott egy szent, szellemi nemzetet, hogy azok az Istennek, az ő Atyjának papjai és királyai legyenek:

Jelenések 5:9-10 9 És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből, 10 És tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön.

 

3. Függelék – A Messiás felmagasztalása és címei

Az Újszövetségben Krisztus számos elnevezést és jelzőt visel: pl. Az Ember Fia; Isten Fia; a Kiválasztott; a Próféta; a Királyok Királya; az Urak Ura; Az Igaz és Hív, az Út, Az Igazság és Az Élet; Megváltó; Krisztus; Mester; Elsőszülött; Emmánuel; Úr; Az Alfa és az Omega; Az Első és az Utolsó; a Jó Pásztor; stb. Mivel ezek közül a címek és jelzők közül több az Atyára is vonatkozik, így sokan – rosszul összeállítva a Biblia teljes értelmét – azt gondolták, hogy Krisztus az úgy Isten, mint ahogyan az Isten az Isten, és így része egy trinitáriánus, binitáriánus vagy ditheisztikus Istenfőnek.

Az ilyen következtetések természetesen helytelenek és hamisak. Mindezek a címek és jelzők egy kiutalt hatalom fogalmát takarják, ami lehetővé tette azt, hogy YHVH Angyalát YHVH-nak, vagy Elohimnak címezzék, mert ő a Seregek YHVH-ját és Eloáht képviselte. A következőkben láthatjuk, hogyan lett Krisztus felmagasztalva, ami által a különböző nevekhez jutott:

Zsidók 1:4-6 4 Annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, a mennyivel különb nevet örökölt azoknál. 5 Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma szűltelek téged? és ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam? 6 Viszont mikor behozza az ő elsőszülöttét a világba, így szól: És imádják őt az Istennek minden angyalai.

Krisztus örökség által jutott egy különb névhez, mint a (többi) angyalok. Ha a nyelvezet valós értelmét figyelembe vesszük, akkor láthatjuk, hogy volt idő, amikor Krisztus nem rendelkezett ezzel a kiválóbb névvel, továbbá ő különbbé lett téve (felmagasztalás által) az angyaloknál. Ennek a fogalmát vázolja a 9-es vers:

1:9 Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot: annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te társaid felett.

Krisztus a társai közül lett felkenve, föléjük magasztaltatott egy magasabb pozícióba, így azok most tiszteletet adnak Őneki:

1:6 Viszont mikor behozza az ő elsőszülöttét a világba, így szól: És imádják [proszkúneo] őt az Istennek minden angyalai.

(Lásd a 6-os számú függeléket a proszkúneo szó értelmével kapcsolatban). Mindennek a lényege nemcsak önmagában az, hogy Krisztus egy angyali (vagy elohim) lény volt – az nyilvánvaló mindazokból, amit ebben az írásban eddig már bemutattunk. Ennél fontosabb, hogy Isten nem egy angyali (vagy elohim) lényt rendelt el Messiásnak, hanem azok egyikétől megkövetelte, hogy hatalmát és erejét feladva emberré váljon a Dávid nemzetségéből, és meghaljon az emberiség bűneiért, akit aztán feltámaszt és felmagasztal mint Messiás uralkodót a világ számára. Vagyis annak érdekében, hogy megfelelően be tudja tölteni a messiási szerepet, mint Főpap és mint Király, neki szükséges volt emberré válnia, hogy azonosulni tudjon az emberi állapottal és korlátozottságokkal (Zsid. 2:15-18).

Krisztus a maga vállalta önalázaton keresztül emberré vált, és rettenetes halállal meghalt értünk, ami által képessé lett az emberiség Messiásává válni. Ennek okáért lett dicsőségre feltámasztva (és erre az eseményre vonatkozik “Az én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged” idézet a Zsolt. 2:7-ből és az Ap.Csel. 13:33-ból). Ilyen módon lett Ő különb, mint a többi Elohim. Tehát Krisztus felmagasztalásának a módját és célját magyarázza el a Zsidó levélnek ez a fejezete. Nem azt tagadja, hogy Krisztus az Elohim része volt, hiszen az egyértelmű, abból kifolyólag, hogy közülük lett felmagasztalva. Ugyanez a témája a Filippi levél 2. fejezetének is:

Filippi 2:5-11 5 Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, 6 A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő. 7 Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; 8 És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig. 9 Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való; 10 Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. 11 És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

Krisztus az Isten formájában volt testi eljövetele előtt – csakúgy, mint az összes más, Istentől eredő elohim –, de Ő nem akarta az Istennel való egyenlőséget elragadni. A Károli Bibliában a görög harpagmosz szót zsákmánynak fordították, de jelenti még valaminek az elrablását, jogtalan elragadását stb. A szó a harpazo szótőből ered, amelynek jelentése valamit erőszakkal elragadni. Tehát a szöveg mondanivalója az, hogy Krisztus nem szándékozta az Istennel való egyenlőséget magához ragadni, vagyis nem akarta azt erőszakkal megszerezni. Pál itt összehasonlítja Krisztus engedelmes szellemét Lucifer hozzáállásával és cselekedeteivel, aki erőszakkal akarta magát a Magasságos Istennel egyenlővé tenni:

Ézsaiás 14:12-14 12 Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál! 13 Holott te ezt mondád szívedben; Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. 14 Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.

Mivel Krisztus megalázta önmagát, és mindenben engedemes volt egész a halálig, ezért Isten felmagasztalta Őt, és jobbkeze mellé ültette királyként, mint “helytartóját” (Jel. 3:21). Krisztus az Istennek, a Királyok Királyának és az Urak Urának (1Tim. 6:16) akaratának végrehajtója, ezért Ő is viseli azt a címet:

Jel. 19:15-16 15 És az ő szájából éles kard jő vala ki, hogy azzal verje a pogányokat; és ő fogja azokat legeltetni vasvesszővel; és ő nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját. 16 És az ő ruháján és tomporán oda vala írva az ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura.

Krisztus új neve:

Jelenések 3:12 A ki győz, oszloppá teszem azt az én Istenemnek templomában, és többé onnét ki nem jő; és felírom ő reá az én Istenemnek nevét, és az én Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, a mely az égből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet.

Ha Krisztus egy ugyanolyan Isten lenne, mint az Atya Isten, ahogy azt a trinitáriusok, binitáriusok és a ditheisták hirdetik, akkor teljesen értelmetlenné válna az Ő felmagasztalása, az új név kiérdemlése, és a többi neki adott cím és név öröklése. Jogos lenne a kérdés, hogy Krisztus azelőtt nem viselte azokat a neveket vagy címeket? Ha kapta azokat és ki kellett érdemelnie, akkor hogyan lehet Ő az Isten? Ha pedig már viselte azokat a neveket, hogyan juthatott hozzájuk, hiszen azok már eleve az Ő nevei voltak? Hogyan kerülhetett, illetve magasztaltathatott a társai fölé, ha már eleve fölöttük állt? Mindezeket a neveket és címeket hűséges engedelmességével érdemelte ki és kapta meg. Hogyan lehetne mindez lehetséges, ha Ő eleve a Mindenható Isten lenne, és így eleve a jogtulajdonában állna minden név és cím? Természetesen mindaz, hogy Krisztus felmagasztaltatott, hogy a különböző betöltött feladatok után neveket és címeket szerzett magának, elveti és abszurddá teszi a trinitáriánus, binitáriánus és ditheisztikus paradigmákat.

 

4. Függelék – Megjegyzések YHVH Angyalával kapcsolatban

Számos bibliamagyarázatban vázolják a YHVH Angyalát, és annak szoros kapcsolatát YHVH-hoz. Itt idézünk néhány idevágó megjegyzést a Vine’s Expository Dictionary of Biblical Words-ból, 5. oldal, az angyal címszó alatt.

A harmadik és legfontosabb, a mal’ak Yahweh, “Az Úr angyala” és mal’ak elohim, “az Isten angyala” [vagy “az Istenek Angyala”], kifejezések. Ez mindig egyes számban van használva. Ez egy bizonyos angyalt jelent, akinek védelmi vagy oltalmazó szerepe van: “Mert az én Angyalom te előtted megyen és beviszen téged az Emoreusok, Khitteusok, Perizeusok, Kananeusok, Khivveusok, és Jebuzeusok közé, és kiirtom azokat” (2Móz.23:23). Ő pusztítást is hozhat: “Akkor Dávid felemelé az ő szemeit, és látá az Úr angyalát állani a föld és az ég között, kivont kardja a kezében, a melyet Jeruzsálem ellen emelt vala fel. Leesék azért Dávid és a vének is, zsákba öltözvén, az ő orczájokra” (1Krón. 21:16).

Az Úr és az “Úr angyala” közötti kapcsolat gyakran olyan szoros, hogy nehéz a kettőt megkülönböztetni (1Móz. 16:7; 21:17; 22:11; 31:11; 2Móz. 3:2; Bír.6:11; 13:21). Ez a szoros azonosság némelyeket arra vezetett, hogy az “Úr angyalát” a megtestesülés előtti Krisztussal azonosítják.

Az Aquila Biblia fordításában az Elohim Isteneknek lett fordítva, erről Augustinus tett is megjegyzést egy írásában.

Az International Standard Bible Encyclopedia hozzászólói nagyon óvatosak a kijelentéseikkel, valószínűleg azért, mert a téves Szentháromság-doktrína szemszögéből tették megjegyzéseiket. Tudatában vannak ugyanis, hogy ha valóban Krisztus volt a YHVH Angyala, akkor a trinitáriánus paradigma teljesen abszurddá válik. Mindenesetre az 1. kötet 125. oldalán, az Angyal címszó alatt ez áll:

C. A Teofánia Angyala. Ez az angyal az “Úr angyala” és “az Úr jelenlétének [orcájának] angyala.” Erre az angyalra a következő versekben találhatóak utalások:

[Az itt felsorolt Biblia versek mindegyikét idéztünk már korábban, így nem ismételjük meg]

Ezek az idézetek rámutatnak, hogy bár Yahweh és az angyal néha meg van különböztetve egymástól, de legalább ugyanolyan gyakori az is, amikor elmosódik a köztük lévő különbség, sokszor ugyanabban a szövegrészben. Hogyan lehetséges ez? Az világos, hogy ezek nem lehetnek magának a Mindenhatónak a megjelenései, hiszen Őt ember nem látja vagy láthatja. Erre magyarázatot talán két szövegrészben találhatunk a fenti idézetekből. A 2 Móz. 23:20-tól Isten megigéri népének, hogy előttük küld majd egy angyalt, aki bevezeti őket az ígéret földjére; megparancsolja nekik, hogy ne gerjesszék haragra azt az angyalt, “mert nem bocsátja meg a ti gonoszságaitokat; mert az én nevem van őbenne.” Vagyis ez az angyal megbocsáthatja a bűnöket, amit csak az Isten tehet, mert az Isten neve van vele, így az angyal viseli az Isten jellemét és hatalmát. Továbbá, amikor Mózes közbenjár a népért az első törvényszegéskor a 2 Móz. 32:34-33:17 versekben, Isten így válaszol: “Íme, az angyalom megy előtted”; majd nem sokkal utána ezt mondja: “de én nem megyek fel köztetek.” Majd még később: “Az én orcám megy majd veletek, és nyugalmat adok nektek.” Itt világosan látható, hogy itt egy bizonyos, megkülönböztetett angyalról van szó, aki Isten jelenlétét képviseli. Mindezeket talán legjobban A.B. Davidson szavaival lehet befejezni, aki a következő összegzést nyújtja az OT Theology (1904) című munkájában: “Bizonyos esetekben Jehova jelenlétét és munkáját fellelhetjük egyszerű angyali lények megjelenéseként, vagy fellelhetjük még Jehovát az Ő lényének egy adott arculatában, vagy az Ő jellemének egy tulajdonságában; az Úr angyalában teljességgel jelen van, úgy, mint az Ő szövetségi népének Istene, aki megszabadítja őket”.

A kérdés azonban továbbra is fennáll: ki a teofánikus angyal? Erre sokan adtak már különböző válaszokat, amelyekből néhányat megemlítünk: (1) Ez az angyal egyszerűen egy angyal a sok közül, egy bizonyos küldetéssel; (2) lehetséges, hogy ő az Isten, amikor néhány pillanatra láthatóvá teszi magát; (3) esetleg ő a Logosz, egy ideiglenes elő-inkarnációja a Szentháromság második személyének. Mindezek az elgondolások nagyon problematikusak, de talán az utolsó látszik legelfogadhatóbbnak az emberi elme számára. Mindenesetre ezek csak találgatások, amelyek egy hatalmas misztériumra tapintanak rá. Annyi viszont bizonyos, hogy az Isten a kezdettől fogva emberi formában megjelenő, és emberi hangon beszélő angyalokon keresztül tartotta a kapcsolatot az emberiséggel; és az Úr angyalának megjelenései, az ő különleges megváltó kijelentéseivel az Isten népéhez, az Isten olyan önmegnyilvánításának a módját mutatják be, amely a Messiás eljövetelével tetőzött, így azok előkészítései és előjelei voltak a Jézus Krisztusban megtörtént teljes kinyilvánulásnak. Ennél tovább nem mehetünk el.

Az Amplified Bible szerzői, akik bár szintén trinitáriánusok, mégis sokkal nyíltabban el merik fogadni a YHVH Angyalának valós kilétét vagy azonosságát. Néhány válogatás az ő hozzászólásaikból:

“Az Úr Angyala” vagy “az Isten Angyala” vagy “az Ő jelenléte” általában az Úr Istennel van azonosítva (1Móz. 16:11,13; 22:11,12l; 31:11,13; 2Móz. 3:1-6 és más versekben). De nyilvánvaló, hogy az “Úr Angyala” egy teljesen különálló lény az Atya Istentől (1Móz. 24:7; 2Móz. 23:20; Zak. 1:12,13 és más versek). Továbbá, Krisztus testi eljövetele után soha nem jelent meg többé az “Úr Angyala”. Tehát annak a lénynek szükségszerűen a “három az egyben” Istenfő részének kell lennie. Az “Úr Angyala” az Ószövetség látható Istene, aki az Új Szövetségben Jézus Krisztusként jött el. Az Ő Istensége tisztán és jól látható az Ószövetségből. A The Cambridge Bible a következő észrevételt teszi róla: Az 1Mózestől kezdve a Malakiás könyvéig, bizonyos időközökben egy csodálatos és elképesztően következetes előrejelzés vehető ki az eljövendő Messiásról. Ábrahám, Mózes, Hágár, a szolgálólány, Gedeon, az egyszerű és szegény földmunkás és Sámson alázatos szülei mind látták és beszéltek Ővele, hosszú évszázadokkal azelőtt, hogy az angyalok kijelentették megszületését Betlehemben.” (az 1Móz.16:7 lábjegyzéke)

Ez a lény maga az Isten volt (ahogy Jákob ezt felismerte az 1Móz. 32:30-ban) egy angyal formájában. (az 1Móz 32:29 lábjegyzékéből)

Jákob, amikor 147 éves korában meghalt, azt mondta: “Amaz Angyal, ki megszabadított [vagyis a Megváltó Angyal] engem minden gonosztól” (1Móz.48:16). (az 1Móz. 47:9 lábjegyzékéből)

Az 1Móz. 48:16 lábjegyzékében az “Úr Angyala” Krisztussal van azonosítva.

Ebben az esetben, amikor “az Úr Angyala” megjelent Mózesnek, magával a Úrral van azonosítva. Lásd különösen a 2 Móz. 3:4,6 verseket. Lásd még az 1Móz. 16:7 lábjegyzeteit is. (a 2 Móz.3:2 lábjegyzéke)

Lásd az 1Móz. 16:7 lábjegyzékét, ahol az “Úr Angyala” a felhővel van társítva (2 Móz. 13L:21). (a 2 Móz. 14:19 lábjegyzéke)

Az Úr Angyala kétségkívül egy nem teremtett angyal, aki különbözik minden más angyaltól, mert több szövegrész Őt az Úr Istennel azonosítja. A másik oldalról nézve pedig vannak olyan szövegrészek, ahol teljes különbség van közte és az Atya Isten között. A legegyszerűbb megoldás, ha elfogadjuk azt a régi feltevést, miszerint az az Angyal Krisztus, az Istenfő második személyisége, aki már ebben a korai időszakban az Atya Kijelentőjeként működött (Johan P. Lange, A Commentary). Lásd még az 1Móz. 16:7 lábjegyzékét. (a Zak. 1:11 lábjegyzékéből)

Az utolsó lábjegyzék feltételezése szerint vannak teremtett és nem teremtett angyalok, és különbséget lehet tenni közöttük. Ezt az álláspontot nem lehet a Biblia alapján elfogadni. Ez a feltételezés nem más, mint a Szentháromság tanításának elfogadtatására nyújtott próbálkozás.

Utoljára pedig érdemes még elolvasni a Word Studies in the New Testament megjegyzését a logosz kifejezés használatáról:

Az ige [logosz] itt egyenesen az 1Móz. 1-re mutat rá, ahol a teremtés az Isten beszéde által jött létre (v.ö. a Zsolt. 33:6-tal). Az egész Logosz fogalom egy olyan Istennek az elvén alapszik, akinek a valós természete mindig rejtett marad, de magát megnyilvánítja a teremtésben. Ez szembenáll minden anyagi vagy panteisztikus teremtés-elmélettel. Az elmélet három vonalon épül fel az Ószövetségben...

(3) Jehovah Angyala. Az Isten követe, aki Istent képviseli az érzéki világban, és aki néha meg van különböztetve Jehovától, néha pedig azonos azzal...

A babiloni fogság után a zsidó hittudósok egy olyan összefüggő fogalomba tömörítették egybe a teofániákat, a próféciai kijelentéseket, és általában véve Jehova minden megnyilvánulását a Jehova Memrája (szava) névvel megjelölve, aki Jehova állandó személyes ügynöke volt a látható világban. Az iskolázott zsidók később bevitték ezt az elméletet a Targumokba, az arám nyelvű ószövetségi magyarázatokba, amelyeket a zsinagógákban úgy olvastak fel, hogy a Jehova nevét a Jehova szava névvel helyettesítették minden olyan alkalommal, ahol az Isten megnyilvánította önmagát. Így például az 1Móz. XXXIX. 21-et [39:21] a következőképpen olvasták: “A Memra Józseffel volt a börtönben.” A Zsolt. CX. [110] első versében Jehova szól a Memrához. A Memra az angyal, aki elpusztítja Egyiptom elsőszülötteit, és a Memra volt az, aki kivezette az Izraelitákat a felhőoszlopban. (26-28. oldalak)

Amikor János az evangéliumának bevezetőjében a Logosz nevet használta (Ján. 1:1-18), azzal a héber Memra kifejezés görög megfelelőjét használta, az pedig egy Teofánia (vagyis az Isten megnyilvánulása), aminek pedig velejárója, hogy Isten nevét és hatalmát képviseli. Az angolban használt Word vagy a magyar Ige kifejezések sajnálatosan elhomályosítják a szó mögött álló fogalom teljes értelmét. Azzal, hogy Krisztust az Isten Logoszának nevezték, azzal (a görög értelemben) őt a Memrával, illetve a YHVH Angyalával azonosították.

 

5. Függelék – A korai Egyház álláspontja Krisztusról és az angyalokról

A korai Egyház nem élt elzárt vákuumban. A legelső keresztények egy olyan sajátos kulturális háttérből kerültek ki, amely egy, a Héber Szentírásokon és azok jelentőségén alapuló, jellegzetes világképet képviselt. Erről az általuk képviselt világképről élesebb képet kapunk, ha összehasonlítjuk az akkor kialakuló Újszövetséget más, általuk használt és elfogadott olyan írásokkal, mint pl. az Énok könyve. Abban a könyvben az Isten Fia kifejezés egy olyan mennyei lényre vonatkozott, aki az Isten alárendeltje volt, és tulajdonképpen egyike a szent angyaloknak:

Ott láttam őt, aki a nagy korok fejét viselte [Időelőtti], és a feje olyan fehér mint a gyapjú [Isten]; vele volt egy másik, kinek ábrázata kegyességgel volt teljes, mint a szent angyalok egyikének (Énok 46:1).

Hasonlóképpen az Énok 60:10-ben “a Kiválasztott” (aki egyben az “Ember Fia” - Énok 46:3) azok közé a mennyei lények közé van sorolva, akik:

“a mennyek minden serege, a magasság minden szentjei, az Isten seregei, a Kérubok, Szeráfok, Ofánok, minden uradalmi angyalok (kyrioteton) és minden más hatalmak, kik a föld és a vizek fölött állnak”

Tudjuk, hogy Krisztus az Isten Kiválasztottja (Luk.9:35; 23:35). Krisztus úgy van bemutatva, mint az Angyalok Fejedelme (Márk. 8:38; Máté 13:41; Márk. 1:13; Luk.. 22:43; 1 Thess. 4:16), ami megegyezik azzal, ahogyan a zsidók egy Isten által bizonyos feladatra kiválasztott mennyei lénynek képzelték el a Messiás-Ember Fiát, aki a mennyei világ fölé lett rendelve.

Különösen fontos a görög Kyriosz vagy Úr cím, ami számos újszövetségi részben vonatkozik Krisztusra. Sokan azt következtették, hogy ezt a címet, mivel a Szeptuaginta Ószövetségben az Istenre vonatkozott, az Újszövetségben azért használták Krisztusra, mert Ő az Isten. (A Szeptuaginta a Héber-Ószövetség görög fordítása, amely Kr. e. 3. században lett lefordítva. A név jelentése hetven, és arra a hetven tudósra utal, akik együtt készítették el ezt a fordítást).

Ez a feltételezés figyelmen kívül hagyja azt tényt, hogy abban a korban a júdaizmus képviselői és a korai keresztények a Kyrioly szót angyalokra vonatkoztatták.

Az ebből és korábbi korszakból fennmaradt apokaliptikus (az Apokaliptikus irodalom a Kr.e. 200 és Kr.e. 100 közötti időszakban elterjedt és népszerű irodalom, amelyekben számos történet szól az Isten, az angyalok és az emberiség kapcsolatairól, de amelyek nem kerültek be a kanonizált Bibliába, mint “sugallott” írások) és pszeudoepigrafikus (a Pszeudoepigrafikus irodalom az, amelyeket az állítások szerint nem írhatták azok, akiknek a nevét viselik) irodalomban rengeteg utalás van angyalokra, akiket a Kyrioly vagy Úr címmel jelölnek meg. (Lásd pl. 4Ezsd. 4:3,5,22,38,41; 5:33-35,38,56l; 6:11,33l; 7:3,10,75,132. Lásd még a Hermasz Pásztora, az Ascencio Jesaiae-t, Sofóniás Apokalipszisét és Ábrahám Apokalipszisét, stb.)

Ennek egy példája az Ap.Csel. 10:3-14 verseiben látható, ahol Kornéliusz a Kyrie címmel szólítja meg a neki megjelenő angyalt. Péter az őt megszólító hangot szintén a Kyrie vagy az Úr névvel címezi meg a 14. versben. Egy másik példa az Ap.Csel. 9:5-ben látható, ahol Pál bár nem ismeri fel azt, hogy ki az, aki beszél hozzá, de tudta azt, hogy az egy mennyei hírnök az Istentől, ezért szintén ezzel az angyalokra oly sokszor használt Kyrie címmel szólítja meg. Később ez a mennyei lény azonosítja magát, mint a megdicsőült Jézus. Ezek a példák döntő bizonyítékot adnak arra, hogy a korai egyház idejében a Kyriosz címmel az angyalokra utaltak. Valójában ez egy bizonyos rendbeli angyalok címe volt a mennyei hierarchiában.

Ugyanez tűnik ki más szövegrészekből is. A Kyriotesz (a Kyriosz többes számú formája) szó megtalálható az Efézusi levél 1:21; Kolosse levél 1:16; Júdás 8; 2Péter 2:10 verseiben, ahol minden esetben egy bizonyos rendbeli angyalokról van szó. Mivel ez a kifejezés használatos volt Krisztusra csakúgy, mint az angyalokra, nem alaptalan levonni azt a következtetést, hogy azok az angyalok, akik ezt a rangot viselték, a Mennyei Tanács részei. A Mennyei Tanács belső köre magában foglalja Krisztust és a 24 vént, akik az Ő társai. A Júdás 8 egy jó példa:

Hasonlóképen mégis ezek is álomba merülvén, a testet megfertőztetik, a hatalmasságot megvetik, és a méltóságokat káromolják.

A hatalmasság a görög kyriotesz szóból lett fordítva, és az uradalmi angyalokra utal. A méltóságok szintén angyali lények. A Moffatt fordítás alapján ez a rész így hangzik:

Mindennek ellenére ezek az álmodozók megfertőzik a testüket, megvetik a mennyei erőket és gúnyolják az angyali dicsőségeket.

Ez azokra a gonosz emberekre vonatkozik, akik megvetik vagy gúnyolják az Isten Tanácsának hatalmát.

Hasonlóképpen kell érteni az 1Korintus 8:5-6, és 1Timóteus 2:5 mondanivalóját is. Az első idézetben Pál utalást tesz a sok istenre (theoi) és sok úrra (Kyrioly). Itt nem csak magukra a bálványokra utal, hanem a kor gondolatvilágával megegyezően az angyali létvalóságban élő lényekre. A bálványokat egyszerűen semmibe veszi, de kifejezi a sok isten és sok úr létét. Lényegében azt mondja, hogy ’bár sok mennyei lény van, akik isteneknek és uraknak vannak rendelve, de nekünk keresztényeknek egy Istenünk van, az Atya, és egy Urunk, a Jézus Krisztus’. Az Isten fölötte áll mindezeknek az “isteneknek”, és Krisztus az Ura mindezeknek az “uraknak”, mert az Isten felmagasztalta Őt, mint az Urak Urát.

1Kor. 8:4-6 4 Tehát a bálványáldozati hús evése felől tudjuk, hogy egy bálvány sincs a világon, és hogy Isten sincs senki más, hanem csak egy. 5 Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, a minthogy van sok isten és sok úr; 6 Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, a kitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, a ki által van a mindenség, mi is ő általa.

Pál a Timóteushoz írt levelében elveti bizonyos zsidó szekták tanításait, amelyek szerint több közbenjáró van az Isten és az emberek között. A keresztény tanítás következetesen az, hogy csak egy Isten van, és az Isten csak egy közbenjárót jelölt ki, Krisztust, az embert:

1Tim. 2: 5 Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,

Végül újból kitérünk István beszédére az Ap.Csel 7-ből, amikor a Mózesnek megjelenő Angyalra a Kyriosz vagy Úr szóval utalt. István beszéde:

Ap.Csel. 7:30-33 30 És negyven esztendő elteltével megjelenék néki a Sínai hegy pusztájában az Úrnak angyala csipkebokornak tüzes lángjában. 31 Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozék a látáson. Mikor pedig oda méne, hogy megszemlélje, lőn az Úrnak [Kirioj] szava ő hozzá: 32 Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meré megnézni. 33 Az Úr [Kiriosz] pedig monda néki: Oldozd le sarudat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld.

Nem lehet tehát kétségünk afelől, hogy a korai keresztények értették és tudták azt, hogy egy Isten van, és Ő egy Isteni Tanács fölött és más uradalmak fölött áll (Jel. 4-5), és hogy Krisztus felmagasztaltatott általa, hatalmat kapva, mint “Isten kormányzója” ezek fölött az Istenek és uradalmak fölött.

Efézus 1:19-21 19 És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, a kik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint, 20 A melyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben. 21 Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is:

Máté 28:18 És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.

Jelenések 3:21 A ki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe űljön velem, a mint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében.

Jelenések 5:2-12 2 És láték egy erős angyalt, a ki nagy szóval kiálta: Ki volna méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és felbontsa annak pecséteit? 3 És senki, sem mennyen, sem földön, sem föld alatt, nem tudta a könyvet felnyitni, sem ránézni. 4 Én azért igen sírok vala, hogy senki nem találtaték méltónak a könyv felnyitására és elolvasására, a ránézésre sem: 5 És egy a Vének közül monda nékem: Ne sírj: ímé győzött a Júda nemzetségéből való oroszlán, Dávid gyökere, hogy felnyissa a könyvet és felbontsa annak hét pecsétét. 6 És láték a királyiszék és a négy lelkes állat között és a Vének között egy Bárányt állani, mint egy megölöttet, hét szarva és hét szeme vala, a mi az Istennek hét Lelke, a mely elküldetett az egész földre. 7 És eljöve és elvevé a könyvet a királyiszékben ülőnek jobbkezéből. 8 És mikor elvevé a könyvet, a négy lelkes állat és a huszonnégy Vén leborula a Bárány előtt, mindeniknél hárfák és aranypoharak lévén, jóillatokkal tele, a mik a szentek imádságai. 9 És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből, 10 És tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön. 11 És látám, és hallám a királyiszék, a lelkes állatok, és a Vének körül sok angyalnak szavát; és az ő számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer vala; 12 Nagy szóval ezt mondván: Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcseséget és hatalmasságot és tisztességet és dicsőséget és áldást.

Az angyalokkal kapcsolatos korai keresztény tanítások hatalmas tárgykört képviselnek. Ennek a témának a tanulmányozásához ajánlott a Martin Werner The Formation of Christian Dogma, Adam & Charles Black, London 1957-ben kiadott könyve.

 

6. Függelék - Az újszövetségi istenimádat

Az Újszövetség számos helyen alapvető különbséget tesz Krisztus és az Isten között. Jézus maga is tagadta, hogy ő lenne az Isten (Márk.10:17-18). Krisztus azt vallotta, hogy az ő Atyja az egy igaz Isten (Ján. 17:1-3), akit “Istenem”-nek hívott (Mát. 27:46; Ján. 20:17). Az Újszövetség sok más helyen utal úgy az Istenre, mint Jézus Krisztus Istenére (2 Kor. 1:3; Eféz. 1:3,17; Kol. 1:3; Zsid. 1:9; 1Pét. 1:3; Jel. 1:6; 3:12; stb.). Krisztus énekli az Istenének dicsőségét (Zsid. 2:12; Jel. 15:3). Alárendelt az Atyának, és az Atya kiutalása alapján tesz vagy cselekszik mindent (1Kor. 11:3; 15:24-28). Az Isten láthatatlan, soha ember Őt nem látta vagy hallotta, és egyedül Ő halhatatlan (Ján. 5:26; l Ján.1:18; 1Ján. 4:12; Ján. 5:37; 6:46). Jézus maga is az Istentől kapta az örök életet (Ján. 5:26), és az az Isten iránti állandó engedelmességétől függött (Ján. 12:49-50).

Ha a Biblia tényleges mondanivalóját következetesen figyelembe vesszük, akkor látnunk kell, hogy Jézus nem az egy igaz Isten. Vagyis Ő nem lehet Isten ugyanúgy, mint ahogyan az Atya Isten az Isten. Az Atya a Krisztus Istene is, ami azt jelenti, hogy Krisztus Őhozzá irányítja az imádatát, és Tőle ered Krisztus léte vagy élete is. Krisztus Istenné lett téve abban az értelemben, hogy Ő egy olyan létrehozott lény, akiben teljességgel jelen van az Isten tökéletessége és természete a Szent Szellem által, és aki Isten munkájának kivitelezője az Isten által kiutalt erőben, hatalomban, de mindenben engedelmesen. Azonban ugyanabban az értelemben az Isten egy fia, mint az Isten többi fiai is az Isten fiai, és ahogyan az emberi választottak is az Isten fiaivá válnak majd az első feltámadáskor.

Hiába vannak azonban tucatszámra olyan szövegrészek bizonyságul, amelyek világosan rámutatnak ennek a lényegére, sokakat mégis megzavarnak olyan írásrészek, ahol Jézust imádják és/vagy “Istennek” nevezik. Mivel csak az Istent lehet imádni, így azt a következtetést vonják le, hogy Krisztusnak Istennek kell lennie – mint egy trinitárius, binitárius, vagy ditheista Istenfő része. Hogy Krisztus Istennek van nevezve az Újszövetségben (Zsid.1:8-9; Ján.20:28), az egyszerűen nem más, mint folytatása annak az ószövetségi fogalomnak és gyakorlatnak, miszerint a YHVH Mal’akjára Istenként (Elohim) és YHVH-ként utaltak.

Az “imádat” (Mát. 2:2,8,11; 8:2; 9:18; 14:33; stb.) pedig úgy irányul Rá, mint az Isten képviselőjére. Ebben az esetben is probléma van úgy a héber és a nyugati elgondolások, eszmefuttatások között, mint a görög szövegek valós mondanivalójának félreértéseiben. A görögből számos egymástól különböző szót fordítottak imádatnak az Újszövetségben. A legjelentősebb ezek közül, és ami a legfontosabb ennek az írásnak a szempontjából, az a proszkuneosz szó. A New Thayer’s Greek-Englis Lexikon szerint ennek a szónak a következő értelmei vannak:

1) tiszteletből kezet csókolni valakinek

2) a keleti népek között, különösen a perzsáknáknál, térdre borulni és a földet homlokkal megérinteni, amely a legnagyobb tiszteletadást jelentette náluk

3) az Új Szöv-ben leborulni vagy letérdelni a hódolat jeleként (valaki előtt), és hódolatot adni tiszteletből vagy egy kérelmi igény miatt

  3 a) tiszteletadás magas rangú emberek vagy lények számára

    3 a1) a zsidó főpap előtt

    3 a2) Isten előtt

    3 a3) Krisztus előtt

    3 a4) mennyei lények előtt

    3 a5) bukott angyalok előtt

Manapság az imádat szó alatt azt értjük, ha valaki egy Istenséget teljes odaadással, tisztelettel, szeretettel és szolgálattal imád, aki előtt leborul, és akihez imádkozik. Viszont a szemita és a keleti kultúrákban valaki előtt leborulni egyszerűen tiszteletet és hódolatot jelentett. A leborulásnak nem egészen az volt a célja vagy jelentése, ahogy azt ma az Istenimádattal kapcsolatban tesszük, értjük. Ez jobban láthatóvá válik, ha összehasonlítunk néhány újszövetségi igerészt, ahol ez a szó használt.

A Máté 18:21-35-ben, az adós szolga példájában ez áll:

Leborulván azért a szolga előtte, könyörög [proszkúneo] vala néki mondván: Uram, légy türelemmel hozzám, …

A szolga leborult az ura előtt, amikor kérte az adóssága eltörlését. Ez nem azt jelenti, hogy a szolga imádattal borult le az ura előtt, hanem megalázva magát kérelmezte őt. Hasonlóképpen az emberek leborultak a főpap előtt (a korabeli írások szerint), mert ő az Istent képviselte a nemzet számára. Az átlag ember leborult még a királyok, nemesek és az Isten prófétái előtt is (pl. 1Móz. 50:18; 1Sám. 25:23; 2Sám. 18:18; 19:18; 2Kir.1:13; Eszt. 8:3; stb.). Tehát ebben az értelemben borultak le a tanítványok és mások is Krisztus előtt. Nem azért, mert azt gondolták róla, hogy Ő a Mindenható Isten személyesen, hanem azért, mert Ő az Isten prófétája és hírnöke volt, a várva várt Messiás, aki eljött, hogy birtokba vegye az Ő apjának (ősének), Dávidnak a trónját.

Egy másik fontos példája a proszkúneo szó használatának a filadelfiai gyülekezetnek adott ígéretben található, a Jelenések 3-9-ben:

Ímé én adok a Sátán zsinagógájából, azok közül, a kik zsidóknak mondják magukat és nem azok, hanem hazudnak; ímé azt mívelem, hogy azok eljőjjenek és leboruljanak [proszkuneo] a te lábaid előtt, és megtudják, hogy én szerettelek téged.

Sajnálatos módon vannak olyanok, akik ezt a szövegrészt félremagyarázzák, és azt próbálják vele bebizonyítani, hogy a keresztények a feltámadáskor úgy válnak Istenné, mint ahogyan az Atya Isten az Isten – abszolút, transzcendens, azonos szintű mindentudó és mindenható képességekkel, mint maga az Atya Isten. Ez az idézet egyáltalán nem ezt akarja kifejezni.

A 11-12-es versek szerint a keresztények Krisztusnak, Krisztus Istenének és az Új Jeruzsálemnek a nevét fogják viselni. Mindez azt jelenti, hogy ők Krisztus, Krisztus Istenének és az Isten eljövendő teljes országlásának a hatalmában fognak cselekedni. Amikor a nemzeteket uralják, azt ezeknek a neveknek a felhatalmazásában teszik majd, és azok, akik az előzőekben üldözték őket, leborulnak majd lábaik előtt (a szemita és keleti értelemben, nem imádattal). Viszont ők nem lesznek Istenként imádva, hozzájuk nem fognak imádkozni, mint ahogyan még Krisztushoz sem imádkozunk (mindannyian az Atyához imádkozunk Krisztus nevében és felhatalmazása által).

Még egy utolsó figyelemreméltó idézetsor, a Jel 22:8-9:

8 És én János vagyok az, a ki ezeket hallottam és láttam: és mikor hallottam és láttam, leborulék az angyal lábai előtt, hogy őt imádjam, a ki nékem ezeket megmutatta vala. 9 Az pedig monda nékem: Meglásd, ne tedd; mert szolgatársad vagyok néked, és a te atyádfiainak a prófétáknak, és azoknak, a kik megtartják e könyvnek beszédeit. Az Istent imádd.

Vannak, akik ezt az írásrészt a Jel. 3:9-cel és néhány más szöveggel egybevetve úgy értelmezik, hogy a keresztények az Istennel egyenlő szintre lesznek felmagasztalva, messze az angyalok fölé. Ez nagyon téves értelmezés. Az angyal, aki a különböző látomásokat megmutatja Jánosnak, valójában nem lehet más, mint Krisztus. Ne felejtsük el, az angyal egyszerűen követet jelent. Az eredeti görög szövegekben nem voltak írásjelek használva, azokat később a fordítók tették hozzá a könnyebb olvasás érdekében. A hátránya ennek az lett, hogy bizonyos előítéletek miatt rossz helyre is kerülhettek az írásjelek, így néhány szöveg értelme megváltozhatott. Az RSV verzió például azt a látszatot kelti a 6-7 és 9-16 verseiben, mintha egy angyal beszélne Jánossal Krisztus nevében. Ez azonban a fordítók által helytelenül alkalmazott írásjelek miatt tűnik így.

Az Interlinear Bible viszont nem tesz különbséget az angyal és Krisztus között:

Jel. 22:6-13 6 És ő így szólt hozzám, Ezek a szavak hűek és igazak. És a szent próféták Úr Istene elküldte angyalát az Ő szolgáihoz, megmutatni amiknek hamarosan meg kell történni. 7 Íme, eljövök hamar. Áldott az, aki megtartja ennek a könyvnek a beszédeit... 10 Azután azt mondta nékem, Ne pecsételd e könyv szavait el, mert az idő közel van....12 És íme hamar eljövök, és az ÉN jutalmam VELEM van, hogy megfizessek mindenkinek, a cselekedeteik szerint....13 Én vagyok az Alfa és az Omega, a Kezdet és a Vég, az Első és Utolsó. (Az Interlinear Bible alapján)

A 16-os vers első szavaiból úgy tűnik, mintha Krisztus küldött volna egy angyalt Jánosnak:

16 Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag.

Mivel azonban többes számban folytatja, hogy “néktek a gyülekezetekben”, így az nem Jánosra vonatkozik, hanem a gyülekezetekre. Vagyis ennek a versnek a mondanivalója valami hasonló lehet:

Én Jézus elküldtem a hírnökömet [ez esetben Jánost] hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek [a hívőknek]...

Ebben az esetben Krisztus volt az Isten követe vagy angyala Jánoshoz, János pedig Jézus követe vagy angyala a gyülekezetekhez. Ez lehet a legvalószínűbb értelme ennek a szövegrésznek, ha összevetjük a Biblia egészével. A trinitáriusok, akik nem tudják elképzelni Krisztusról azt, hogy Ő tényleg nem lehet egyenlő a Magasságos Istennel, ezt a részt félrefordították és helytelenül állították össze. De még ha ez az idézet valóban nem Krisztusra vonatkozna, akkor is rámutatna egy nagyon érdekes dologra a proszkúneo szó értelmével kapcsolatban. János ekkor már a kilencvenes éveiben volt, tehát hosszú életet megélt, mint szigorú monoteista hívő. Tudta tehát azt, hogy mindenféle imádat, ami nem az egy igaz Isten felé irányul, az bűn, és azáltal egy más istent imádna. De mivel János itt ösztönösen is leborult, illetve “proszkúneolta” magát, az arra utal, hogy János szemében a prosznkúneo nem imádatot jelentett. Csak azért, mert alázattal leborult az angyal előtt, azáltal még nem tette azt imádat vagy ima tárgyává. Az angyal pedig annyit mondott, hogy ne tegye azt, mert ő is csak szolgatársa (mint ahogyan Krisztus és minden más angyal is az).

 

7. Függelék – Belsham válaszlevele

Az unitárius istenkép hosszú ideje ismert úgy az Isten Gyülekezeteiben, mint azon kívül is. A következő írás az 1822-ben kiadott The Unitarian Defendant, No. 6. cikkéből származik. Ez az írás remekül vázolja azt, hogy ha Krisztus lett volna az egy igaz és örök Isten, akkor annak mennyire megrökönyítő új kijelentésnek kellett volna lennie a tanítványok számára, és hogy annak magyarázatával telt volna meg az Újszövetség nagy része. A judaizmusban és korai kereszténységben elgondolhatatlan* lett volna egy olyan tanítás, miszerint az Isten maga jelent meg a földön. Csakis Krisztuson, a közbenjáró lényen keresztül valósulhatott meg az Isten emberek közé való eljövetele.

* Megjegyzés: Ezt több történész is így fejezi ki. Pl. Werner, a The Formation of Christian Dogma, Adam & Charles Black, London, 1957, 127-128-as oldalakon a következőt írja:

A transzformációnak [Krisztus emberi eljövetele előtti létéből] már az elmélete is szükségszerűen azt a nézetet előfeltételezi, hogy Krisztus egy magasrangú angyali lény volt. Az isteni lét lényegének és természetének abszolút mivolta, a szó legszorosabb értelmében lehetetlenné tenné az ilyenformájú átalakulást a zsidó és korai kereszténység szempontjából nézve. Az Istennél nincs változás, ezt az Újszövetség is határozottan kijelenti (Jak. 1:17). Ha a mennyben élő Krisztus valóban egylényegű lett volna az Atyával, akkor Krisztust a földi megjelenésében ugyan olyan lehetetlen lett volna látni vagy nézni, mint magát az Atya Istent. Az ilyen formájú átváltozás az angyalok különleges szerepe volt, és valójában ez egy szükséges tulajdonság volt, mert ők a közvetítő lények rendjét képviselték. Mint ilyenek, az ő feladatuk volt, hogy közbenjárjanak az abszolút transzcendens Isten, akit senki nem láthat (1Tim. 6:16) és a világ között

Belsham válaszleveléből, amit az 1819-ben, Londonban kiadott Mosey’s Bampton Lecture-re írt feleletként:

Azt lehetetlen elképzelni, hogy Urunk kortársai, az Apostolai, a közeli tanítványai vagy az élettörténetének leírói, akik megirtak mindent az életéről, az általa tett csodákról, szenvedéseiről, akik ismertek róla mindent, látták cselekedeteit, úgy viselkedtek volna iránta, ahogy viselkedtek, ha ők valóban azt hitték volna, hogy Krisztus maga az örök Isten. Ha a helyükbe képzeljük magunkat, nem elrettennénk és megrökönyödnénk magunk is ezen az elképesztő igazságon? Lenne-e több kérdésünk hozzá, mernénk-e vele társalogni, vagy megkísérelnénk-e őt kérelmeinkkel zaklatni, vagy megdorgálhatnánk őt? A legnagyobb csodálatba esnénk, és egy áthidalhatatlan távolság kerülne közénk, egy pillanat alatt véget vetve minden baráti és közvetlen viszonynak közöttünk és a személy között, aki addig a mesterünk, barátunk, társunk volt. Mindent elsöpörne az a felismerés, hogy a Teremtő Istennel állunk szemben.

És milyen alaposságról vallana azok részéről, akik megírtak mindent az életéről, csodatételeiről, cselekedeteiről és szenvedéseiről, az, ha kihagyták volna mindennek leírását? Lehetséges lenne, hogy a négy leírásból hárman teljesen elfelejtették volna megírni az ő isteni természetének lényegét, akár egy sorban is? És a Szentírás többi írója sem tenne semmi említést erről, még csak véletlenül sem? A legmegyőzőbb bizonyíték Krisztus Istenségére vonatkozóan csak néhány félreértelmezhető vagy gyanús keletű idézet lenne? Vagy ennek felfedezése egy titokzatos módszert kívánna meg, amelyet csak a legnagyobb hittudósok lennének képesek megfejteni, innen-onnan összeszedett darab versszakokból, akik ráadásul ismerik a görög nyelv minden titkait és így esetleg képesek egy rejtett mondanivalót feltárni? Megalapozható-e a Krisztus Istenségére vonatkozó doktrina néhány tucat olyan írásrészből, amelyek helyesen vagy helytelenül fordítva, annak a látszatát keltik? És el lehet-e fogadtatni néhány bizonytalan versrészre utalva, azokat állandóan ismételve, mintha az Újszövetség azokkal lenne tele?

Ha Máté, Márk, Lukács, és János, és Pál, és Péter azt hitték volna, hogy ’a mi Urunk Jézus Krisztus az egy igaz és örök Isten, aki egy és azonos lényegű az Atyával’, nem kijelentették volna-e ezt a doktrínát olyan egyszerű nyelven, amely által egy jó tanítója a hitnek és krédóknak érthetővé tud tenni valamit? És nem küzdöttek volna-e teljes odaadással és bizonysággal a hit meghamisítói ellen, és a káromlások, hamisságok, állhatatlanságok ellen?

Meg vagyok győződve róla, hogy bárki, aki komolyan foglalkozik ezzel a témával, nem kételkedne abban, hogy ha egy olyan fontosságú doktrína, mint Urunk egyenlősége az Istennel igaz lenne, és az Apostoloknak és az első hívőknek a tudtára jutott volna mindez, akkor annak megismerése annyira mély hatással lett volna rájuk, hogy másról nem is tudtak volna beszélni, írni, de még gondolkodni sem. És éppen ezért ez a csodálatos új ismeret töltené meg az Újszövetséget az elejétől a végéig. Ki kellene tűnnie minden fejezetben, láthatónak kellene lennie minden oldalon, és le lenne írva minden sorban.

De nem ez történt, hanem az Újszövetség egész oldalakat, fejezeteket, sőt könyveket foglal magában, amelyek bemutatják Urunk életét, jellemét, az ő tanításainak mondanivalóit, hogy ki és mi volt ő, mit hirdetett és tanított, mit mondtak és tanítottak az ő tanítványai róla. Viszont némán hallgat, mint a sír arról, hogy ezek a tanítványok a mesterükről, akit annyira szerettek, ismertek és tiszteltek, még csak gondolták is volna róla, hogy ő lenne maga az örök, mindenható Isten, akit mindannyian imádtak.

Hiábavaló felhozni bármilyen ellenérvet vagy kritikát, mert legyen az bármennyire ötletes, bármennyire intelektuális vagy elvont – elszáll, mint a pelyva a forgószélben – ha szembe állitjuk azokat e fenti érvekkel és tényekkel.